Narkománia. Robert Yugovich NARKOMÁNIA

Hasonló dokumentumok
Narkománia. Robert Yugovich NARKOMÁNIA

Suri Éva Kézikönyv Kézikönyv. egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz. Minden jog fenntartva 2012.

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak.

HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD!

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért

Építési engedélyezési eljárások TERC Kft., Budapest, 2013.

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára?

5 lépés a gyógyulásig

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége

Csukás István Sajdik Ferenc

GLOBALIS KONFLIKTUSOK

A tanítás-tanulás két sikertényezője

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

Tomkó Márk Zoltán. Érzéketlen: Halálos szerelem. avagy egy nem Átlagos love sztori

A MAGYARORSZÁGI TÁVKÖZLÉS FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETI TÉRPÁLYÁI

KATASZTRÓFÁK TANULSÁGAI. Stratégiai jellegű természetföldrajzi kutatások

SORSFORDÍTÓ ÖNBECSÜLÉS

EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség

HELYI TANTERV BIOLÓGIA

J e g y z ő k ö n y v

DOKTORI MŰHELYTANULMÁNYOK 2015 SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA

TÁMOP / " Fejér megyei foglalkoztatási paktum támogatása. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI BETEGELLÁTÁS A HÁBORÚ ALATT

SZABÓ PÉTER VÁLASZD A BOLDOGSÁGOT!

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül Szerző: Szimpatika

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én (hétfőn) órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Budapest. Tisztelt Államtitkár Úr!

Én már csak így tudom jól érezni magam!

Tóth Éva Mária KARRIERISKOLA

Készült: a Besenyszög Községi Önkormányzat és a Szászberek Községi Önkormányzat képviselő-testületeinek június 21-én megtartott üléséről.

A gyermek jogai. Ez a dokumentum az ENSZ Gyermek Jogairól szóló Egyezményének rendelkezéseit foglalja össze.

Losonczy Ágnes: A zene életének szociológiája, Zeneműkiadó, Budapest, 1969 A ZENEI MEGÉRTÉS FOKOZATAI, A FEJLŐDÉS. TARSADALMI INDÍTÉKAI

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

Üzenet. Kedves Testvérek!

SZEKSZÁRDI SZOCIÁLIS MŰHELYTANULMÁNYOK 7.

GONDOLATOK AZ ÖNÁLLÓSÁGRA NEVELÉSRŐL


MP 62 H Kéz- és lábápoló készlet Használati utasítás

ÉS TE HOVA TARTOZOL? A tinik, mint pénzeszsákok: a blokknegyedi lázadók és társaik [ ] Forrás:

A Budapesti Békéltető Testület. 2/2014. számú ajánlása. az üdülőhasználati jog értékesítése során tanúsítandó. körültekintő fogyasztói döntésekről

A Párbeszéd Magyarországért kiadványa

XVI. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XI. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia

RES IMMOBILES Ingatlanjog a gyakorlatban

Etikai kódex Céljaink: A pedagógus és a pedagógiai munkát segítők elengedhetetlen személyiségjegyei A pedagógus elengedhetetlen vezetői vonásai:

MINTA 4. OSZTÁLY/3,

TÉRALKOTÓ NORMÁK ÉS A TERÜLETI SZABÁLYOZÁS

Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2.

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

Hogyan vezesd jól a céged? 1/12 Írta: Dr. Nemes Imre

Mi alapján válassz MLM céget?

BÓNA LÁSZLÓ LESZ, AMI LESZ. Döntések és életfordulók homeopátiás szemlélettel. előadás-sorozat a szintézis szabadegyetemen.

Kedves Szülők! Sok szeretettel és jó kivánságokkal küldjük az első számot!

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

A kutatást támogatói: Ezredforduló Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Alapprogramok Tanácsa Veszprémi Ifjúsági Tanács

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

A KÁBÍTÓSZER KIPRÓBÁLÁSÁNAK OKAIRÓL

Módszertani útmutató a természet adta javak és szolgáltatások nem pénzbeli értékeléséhez

A változat (1,5+1,5 óra)

Spitzer Gyöngyi, Illusztrációk: Szolnoki Rita Borzoj

Karriertréning. Önismereti teszt. 2. Könnyen ismerkedem új emberekkel A Igen Nem P

Brodzinsky, D.M. Schechter, M.D. (1993): Being Adopted. The Lifelong Search for Self (New York: Anchor Books)

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/ sz. ülés)

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁJUS 26-I ÜLÉSÉRŐL

Ónody Helga. Ruhatár. A női elegancia alapjai

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: FVB-50-1/2012. FVB-20/2012. sz. ülés (FVB-82/ ) sz. ülés

Takács Gergő Haladás VSE. Pályázat a régióvezetői tisztség betöltésére. Légy Te magad a változás, amit látni szeretnél a világban.

Azon gondolkodsz, hogy elszöksz otthonról? Hívd fel a Kék Vonalat! Lehet, hogy van más megoldás is!

Bart István A KÖNYVKIADÁS MESTERSÉGE OSIRIS KIADÓ n BUDAPEST, 2005

A vizsgálat kvalitatív részének eredményei

DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Tanulási kisokos szülőknek

Középpontban az adatok 1. jelentés A romák EU-MIDIS. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA)

Európai üzemi tanácsok a gyakorlatban A munkavállalók képviselőinek képzése és oktatása ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Louise L. Hay ÖRÖKNAPTÁR

Csoportos, és egyéni foglalkozás keretében: fiatalkorú bűnelkövetők élettervezésének a vizsgálata családpedagógiai szempontból.

Van egy. Géber László

Mi a Creative Commons? Amit kihoznak belőle...

Biológia a 7 8. évfolyama számára A biológia tantárgy tanításának céljai és feladatai

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

cím: KÖZÖSSÉGI TÁRSASJÁTÉKOK Táborban, szabadban, teremben

Nem nézni kell, hanem benne kell lenni!

A láthatatlanság vége társadalomismereti szöveggyűjtemény

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, december órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi

Varga András. Õsi magyar nyelvtan

TANULMÁNYOK A GEOMORFOLÓGIA, A GEOKRONOLÓGIA, A HIDROGEOGRÁFIA ÉS A MARSKUTATÁS TERÜLETÉRŐL

Ennek a könyvnek a gazdája:

Robert Winston. Bontsd elemeire a világot!

Én ezt nem így látom. Minden választás szól valamiről. Mindegyiknek saját tétje van.

A láthatatlanság vége társadalomismereti szöveggyűjtemény

J e g y z ő k ö n y v

amikor egy diabéteszes iskolásfiú a wc-ben kényszerül magának beadni az inzulint, mert az iskola nem hajlandó erre külön helyiséget biztosítani.

2008/2009-es tanév. Kedves Kollégák!

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

2. A technológia hatása a fejlődésben levő gyermekre

Átírás:

Narkománia NARKOMÁNIA 1

2

Narkománia Az én gyerekem nem olyan! Atlantic Press Kiadó Budapest, 2011 3

NARKOMÁNIA, 2011 Szerkesztette Bokor Pál Tipográfia, tördelés Soltész Attila Borítóterv Sobota Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mû bôvített, illetve rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mû, sem annak része semmilyen formában akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást nem sokszorosítható. Felelôs kiadó Az Atlantic Press Kiadó igazgatója 1114 Budapest, Bartók Béla út 55. www.atlanticpress.hu 4 Atlantic Press Kiadó, 2011 ISBN 9786155033438

Narkománia Köszönetnyilvánítás Abban, hogy ez a kis terjedelmû, de bizonyos értelemben minden eddigi írásomnál fontosabb könyvecske megszülethetett, óriási szerepe volt ügyvédemnek, Dr. Palotai Dánielnek. Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet és elismerésemet neki azért, mert ô bíztatott a legjobban, hogy bármilyen úton és módon jutottam a fiatalkori drogozással kapcsolatos ismereteim birtokába, ezeket a tapasztalatokat érdemes, mi több, kötelességem is továbbadni mindazoknak a fiataloknak, akiken még segíteni lehet, s szüleiknek, akik a legtöbbet tehetik értük. Budapest, 2011. november 5

6

Narkománia A szerzô elôszava A narkománia a XXI. század egyik legnagyobb népbetegsége, mely járványszerûen terjed. A társadalom pedig egyre nehezebben képes felvenni a harcot ellene. Ennek számos okát vélem felfedezni mai hétköznapjainkban. Ugyancsak szeretném kissé megvilágosítani azoknak az önjelölt szakembereknek a tudatát is, akik éppen a térségünkben uralkodó viszonyok miatt azt hiszem, némiképp beszûkült gondolkodásmóddal közelítenek ehhez a témához. Kérem, hogy ezt az írásomat ne tekintsék valamiféle propagandakiadványnak, netán szóróanyagnak azokból a fajtákból, amelyekkel Dunát lehet rekeszteni. Én ugyanis saját tapasztalatokkal rendelkezem ebben a témában, és ha ezzel nincs is dicsekednivalóm, hisz korábban a drogháború ellenkezô oldalán álltam, tapasztalataim sokak számára fontosak és hasznosak lehetnek. És még valami: ez a könyv nem az igazságszolgáltatás mennyekbe emelését szolgálja, hanem a teljesebb valóság megismerését. Méghozzá tabuk nélkül, ígérem. Maholnap 40 éves leszek. Életem több mint felét a kábítószerek világában töltöttem el. Voltam fogyasztó, és voltam kereskedô is. Most kilencéves szabadságvesztésre ítélve egy fegyházban élek már ötödik éve. Három kiskorú gyermek édesapja vagyok, tehát szülô is. 7

8 Mindezt csak azért írom le magamról, hogy az olvasó jobban megérthesse, amit mondani kívánok. Azt hiszem, megszólalásomnak csak akkor van értelme, ha azok, akikhez szólni akarok, hitelesnek tudják elfogadni személyemet, hiszen mondanivalóm is csak ez által válhat hitelessé. Legfôképpen a szülôkhöz szeretnék szólni, és nekik segíteni abban, hogy minél jobban megismerjék ezt a világot, hogy tisztábban lássák saját szerepüket e mindenkire veszélyes járvány leküzdésében, de mindenekelôtt annak megelôzésében, hogy ez a szörnyû betegség az ô családjukat is utolérje. Mert egy dologgal minden szülônek tisztában kell lennie: ha gyermeke drogozni kezd, azért nagy részben a családban uralkodó légkör a felelôs, s csak másodsorban lehet ráfogni a dolgot olyan egyéb körülményekre, mint a baráti társaság, szerelmi csalódás, az igazságszolgáltatás tehetetlensége, vagy a drogkereskedôk nyerészkedési vágya. Egyértelmû, hogy a felsoroltak valamennyien felelôsek, de egy sem annyira, mint a szülô! Elöljáróban még egy tévhitet szeretnék eloszlatni. Sokan tévesen gondolják, hogy a drogozás csak a fiatalok körében elterjedt, vagy csak a szegényebb réteg körében, esetleg az iskolázatlanok között dívik. Ez tévedés. Ebben a mai világban a mértéktelen drogfogyasztás a társadalom minden rétegében szinte egyforma arányban fordul elô. Nagyon sok olyan embert ismertem meg az életem folyamán, akik igen magasra kapaszkodtak a társadalmi ranglétrán, betöltötték már a 30-40. életévüket is, amikor elkezdtek drogozni, majd függôvé válni. Az alkoholbetegek száma ma is nagyobb, mint a kábítószerfüggôké, s noha az átlagéletkoruk is magasabb, azt nem lehet mondani, hogy a narkózás csak a fiatalok, vagy csak bizonyos csoportok számára jelent veszélyt. Természetesen vannak különbségek az egyes társadalmi rétegek drogfogyasztási szokásai között. Ám ez inkább

Narkománia azt jelenti, hogy egy magasabb társadalmi réteghez tartozó drogos ritkábban használ mondjuk a szegények drogjaként is ismert szipuzásra alkalmas oldószereket, viszonylag olcsó heroint vagy egyéb ópiátokat. Mivel a társadalmi besorolásával járó egzisztenciája lehetôvé teszi számára, hogy a napi adagjához ne bûncselekmények árán jusson hozzá, így ô az igazságszolgáltatás látókörébe is ritkábban kerül, mint azok, akiknek minden nap meg kell küzdeniük a napi adagjukért. Valószínûleg ez az állapot váltja ki a társadalomban azt az elképzelést, hogy egy drogos csakis bûnözô lehet, iskolakerülô, tróger, tisztátalan, neveletlen és sorolhatnám tovább azokat a jelzôket, melyekkel a társadalom általában jellemezni szokta a kábítószerfogyasztókat. Ahhoz, hogy valaki nemet tudjon mondani a kábítószerekre, elôször pontosan meg kell ismernie, mirôl is van szó. A drogokról gyakran hallani rokonszenvet kifejezô, akár még romantikus megjegyzéseket is, nem beszélve a róluk szóló izgalmas történetekrôl. És higgyék el, tényleg van ilyen. Vannak olyan események, amelyek hallatán az emberben megfordul a gondolat: talán jó volna kipróbálni ezt a csodálatos lebegést elôidézô micsodát. Olykor még egy felnôtt számára is nagy dilemmát jelent, hogy mit tegyen e csábítás ellen, nemhogy egy kamasznak, aki általában minden meggondolatlan kalandra kapható. Fôként, ha az tilos is egyben, és ha a drogozással-füvezéssel még plusz pontokat is lehet szerezni a haverok szemében. Ahhoz, hogy ez ne történhessen meg, nagyon fontos a szülôk szerepe és a családban uralkodó légkör. A szülô feladata, hogy gyermekét felvilágosítsa a droggal járó veszélyekrôl. Ehhez viszont az kell, hogy maga is tisztában legyen azzal, amirôl beszél, mert különben komolytalanná válik és elveszíti tekintélyét a kamasz gyermeke elôtt. Ne értsenek félre, nem azt javaslom, hogy a szülô próbálja ki a különféle tudatmódosító szereket. De amennyire lehetséges, ismerje meg ôket! 9

10 Sokszor találkoztam azzal a megfogalmazással, hogy a szülô legyen baráti kapcsolatban a gyermekével. Szerintem ez nem olyan egyszerû. Egy gyermeknek a szülei legyenek a szülei, és csak módjával a barátai. A szülô az az ember legyen, akire a gyermek felnéz, akit példaképének tud tekinteni, de mindenekfelett, akit tisztel, és akiben feltétel nélkül megbízhat. Barátnak ott vannak a vele egykorú pajtásai. Egy barát, fôleg kamaszkorban, nem feltétlenül jelent stabil kötôdést, ma jön, holnap megy, de egy szülô az mindig szülô marad, és neki akkor is kötelessége szeretni és óvni a gyermekét, ha netán senki más nem szereti. Tehát ahhoz, hogy az elkövetkezô idôszakban gátat lehessen vetni a drogfogyasztás további mértéktelen terjeszkedésének, elôször is nekünk, szülôknek kell a sarkunkra állni, és sokkal jobban odafigyelni a gyermekeinkre. Hatalmas veszély leselkedik rájuk, és ezt csakis úgy tudjuk elkerülni, ha mi vesszük kezünkbe az irányítást és nem arra várunk, hogy valaki más mentse meg ôket. Nem ez a legkönyebb feladat az egyébként könnyû feladat ez, sok lemondással jár, de azt hiszem, a gyermekeink ennyit megérdemelnek. Én meghoztam életem legnagyobb és úgy tûnik legjobb döntését akkor, amikor átálltam a másik oldalra. Tudom, az esetem egyáltalán nem szokványos, de még így is, hogy kilenc év fegyházra ítéltek, hiszem és vallom: minden szülônek meg kell hoznia a maga nagy döntését, ha fontos számára a gyermeke jövôje. És minden szülônek tisztában kell lennie azzal, hogy ha gyermeke drogozik, azért elôször is ô a felelôs, s csak utána menjen társtetteseket és bûnbakokat keresni. Ahhoz, hogy a szülô megfelelôen és a kellô tájékozottság birtokában tudjon a gyermekével a kábítószerrôl beszélgetni, hogy tanácsokkal tudja ellátni ôt, nélkülözhetetlen, hogy maga is alapos és széles ismeretek birtokában legyen. Jóval többet kell tudnia a kábítószerekrôl és a velük összefüggô dolgokról, mint a gyereknek, és nagyon fontos, hogy hiteles forrásból szedje össze az információkat. A lózungok, az olcsó és unalmas propagandaanyagok, melyeket nap mint