MISKOLCI EGYETEM ÉVKÖNYV 1990/91 MISKOLC 1994
- 1 - TANÉVNYITÓ Dr. Kovács Ferenc tanévnyitó ünnepi beszéde (1990.szeptember 1.) Tisztelt Tanévnyitó ünnepi Egyetemi Tanácsülés! A Miskolci Egyetem Tanácsa nevében köszöntöm a mai ünnepi nyilvános tanévnyitó minden kedves résztvevőjét. Tisztelettel és szeretettel köszöntöm egyetemünk professzorait, oktatóit és dolgozóit, tanuló ifjúságának itt megjelent tagjait. Tisztelettel köszöntöm a Magyar Köztársaság Kormányának képviselőit, a Művelődési és Közoktatási, a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium itt megjelent magas rangú vezető tisztségviselőit. A szerkesztő bizottság vezetője: Dr. Lehoczky László a Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály vezetője A szerkesztő bizottság tagjai: Felelős szerkesztő: Dr. Zsámböki László levéltárvezető Szerkesztő: Hornyák Mihály a Tanulmányi Osztály vezetője Lektor: Dr. Csekő Béla ny. egyetemi docens Engedjék meg, hogy mindannyiunk nevében személy szerint is köszöntsem Manherz Károly professzort, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium államtitkárát, a tanévnyitó ünnepi szónokát. y Köszöntöm dr. Kiss Gyula minisztert, Rajkai Zsolt politikai államtitkárt és Viktor Panaszenkot a Szovjetunió Nagykövetségének követ-tanácsosát. Köszöntöm Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc város itt megjelent vezetőit, dr. Kovács László városi tanácselnököt, továbbá a kerület országgyűlési képviselőjét, Mile Lajos irodalomtörténészt. Köszöntöm a megye és a város vállalatainak, intézményeinek megjelent vezetőit. Külön tisztelettel köszöntöm a velünk kapcsolatban álló külföldi egyetemek vezetőit, a hazai társegyetemek megjelent képviselőit. Köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat és most velünk e- gyütt ünneplik ötödik egyetemi karunk, a Gazdaságtudományi Kar avatását. Mély tisztelettel köszöntöm Egyetemünk új tiszteletbeli doktorait. Az ő avatásuk mai ünnepségünk színvonalát azzal emeli, hogy munkájuk, tudmányos eredményeit szinte az egész világon ismertek. Segítik a magyar felsőoktatást, különösen a Miskolci Egyetem tevékenységét. Olyan tudós is van köztük, aki magyarként távoli országokban dolgozott, hírnevet szerezve a magyar tudománynak is.! Kiadja a Miskolci Egyetem Kiadásáért felelős- Dr. Cselényi József rektorhelyettes ME Sokszorosító Üzeme Nyomdaszám: Tu/'500-1994.ME. Miskolc-Egyetemváros, 1994. Engedély száma: Köszöntöm a körünkben megjelent külföldi egyetemi vezetőket és tudósokat, akik a mai napon kitüntetésben részesülnek. Ugyancsak a kitüntetett személyiségek között köszönthetem Tímár András urat, a Kanadai Magyarok Szövetségének főtitkárát, valamint Petrich Géza nyugalmazott egyetemi tanárt. Mély tisztelettel, mély szeretettel köszöntöm egyetemünk jogelődjének, a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolának egykori hallgatóit, akiknek tanévnyitó ünnepségünkön hagyományosan vas-, gyémánt- és aranyoklevelek adományozásával fejezzük ki az Alma Mater köszönetét sok évtizedes alkotó mérnöki munkájukért. Végül, de nem utolsó sorban köszöntöm elsőéves hallgatóinkat, akik sikeres felvételi vizsgájuk eredményeként e tanévben kezdhetik meg egyetemi tanulmányaikat. Meleg barátsággal köszöntöm első éves hallgatóink szüleit, hozzátartozóit. Megtisztel bennünket érdeklődésük. A munkánkba vetett bizalomnak tekintjük, hogy gyermekeik emberi-szakmai jövőjének megalapozását a Miskolci Egyetem keretében látják biztosítottnak. Mi igyekszünk e bizalomnak megfelelni, hallgatóink szellemi-testi-emberi fejlődését, a szülőkkel közösen, a város és a környék adta lehetőségeket is kihasználva elősegíteni.
- 2 - - 3 " Tisztelt ünneplő Közönség! Az Alma Mater történetének 256., a Miskolci Egyetem 42. tanévének megnyitása alkalmával jelentem, hogy egyetemünkön az 1990. évi felvételi vizsgák rendben, az előírások betartásával folytak le. A szakmacsoportos átirányítás és a pótfjlvételi lehetőségével élve a felvételi irányszámokat lényegében betöltöttük, a jogász és a közgazdász képzésnél bizonyos keretszám emelés is történt. A Bányamérnöki Karon 51 fő, a Kohómérnöki Karon 39 fő, a Gépészmérnöki Karon 310 fő kezdi meg tanulmányait. Az Állam- és Jogtudományi Karon 137 fö nappali, 68 fő levelező, a mai nappal ünnepélyesen is egyetemi szintre lépő Gazdaságtudományi Karon 115 fő nappali és 6 2 fő levelező hal 1- gatóval indul az oktatás. A műszaki oktató szak levelező tagozatán 23 fő kezdi tanulmányait. Összesen tehát 805 fő fel vétel is kezdi ma a Miskolci Egyetemen tanulmányait. A 215 fő évismétlő és az önköltséges, nyelven tanuló külföldi hallgatókkal együtt mintegy 1050 elsőéves hallgató veheti birtokba hétfőn az előadótermeket és a laboratóriumokat. Az intézmény történetében ilyen nagy létszámú első évfolyam még nem volt. Kedves Elsőévesek! Régi egyetemi hagyomány, hogy a tanévnyitó ünnepségünkön külön szólunk új egyetemi polgárainkhoz. Örömmel teszek most eleget ennek a kedves kötelességemnek, mert ezen az ünnepi tanácsülésen Önök azok, akik az Alma Mater több, mint 250 éves életében a folytonos megújulást jelentik, s akiknek ez az ünnepség egyben választott életpályájuk indulása. Ez az indulás az egyetemi tanulmányok megkezdésével az új környezetbe való beilleszkedés, a megváltozott körülmények, és munkastílus, mind-mind próbatétel elé állítja a fiatalt, aki lehet, hosszabb időre most először szakadt ki a családi kötelékből. Mi, az egyetem oktatói és a felsőbb éves hallgatók segíteni akarunk a próbák letételében, mivel az i'j élet sikeres indulása hosszabb távon kell alapot biztosítson az eredményes munkához. Éppen ezért az a természetes, hogy a tanév kezdetétől fogva megkülnnböztete:tt figyelemmel kísérjük új elsőéveseink munkáját, hogy amikor szükségük van rá, segítőleg közbeléphessünk. önök már eddigi életükben is sokat tanultak, sikeres felvételi vizsgájukkal bizonyítottak alkalmasságukat egyetemi tanulmányok folytatására. Az egyetemi életet azonban csak ezután ismerik meg. Ne tévesszen meg senkit, hogy az egyetemi környezet több szabadságot enged meg annál, mint amiben eddig részük volt. Nagyobb lesz az önállóságuk, de ezzel együtt nagyobb a felelősségük is. Az egyetem feladata a középiskolában kellően felkészített fiatal emberek a kor követelményeihez igazodó magasszintű képzése, hogy alkalmassá váljanak népünk és hazánk szolgálatára. Munkájukat, ami a következő 3-5 évben a tanulás, komolyan kell venni, a szakmai tevékenységre a jövő életükre való felkészülést szolgálatnak kel. 1 tekinteni.az egyetemi felvételt nem szabad kitüntetésnek venni, hanem egy Dlyan kötelezettség vállalásának, ami lehetőséget ad felkészülésre a választott hivatásra, a társadalom szolgálatára. Önök mától, a fogadalmuk letételétől, a dékáni kézfogástól kezdvd a Miskolci Egyetem hallgatói. Jogosultak élni mindazokkal a lehetőséggek év szolgáltatásokkal, amit ma a hallgatói jogviszony jelent, ami tanulmányaik zavartalan végzéséhez szükséges. Mi hívtuk, vártuk és mindenben segíteni fogjuk Önöket. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a hallgatók feladatait átvállaljuk, átvállalhatjuk. A hiányokat pótolni, a tudományokban elmélyedni, a természettudományos, a társadalmi, nyelvi, szakmai ismereteket megszerezni, képességüket kibontakoztatni, a jövőre felkészülni, mindmind elsődlegesen az Önök feladata. Jól véssék emlékezetükbe, hogy kiből milyen szakember lesz az döntő mértékben attól függ, hogy egyetemi évei alatt milyen szorgalommal és hivatástudattal készül fel jövendő pályájára, hogy szakterületén rni^v-ir. -:zeluskürü tudományos ismereteket szerez, és mennyire sikerül magát elmélyült gondolkodásra képessé tenni. Az értelmiségi pályán dolgozó szakember - legyen az mérnök, jogász vagy közgazdász - nem nélkülözheti az önálló gondolkodó képességet, amelyre egy.-egy tudományterület beható tanulmányozása útján lehet leginkább szert tenni. Ez persze nem könnyű dolog. Ehhez kitartó, kemély munka kell, amit azonban tanáraik segítségével, kellő szorgalommal, okos időbeosztással teljesíteni is tudnak. Az egyetem nemcsak követelményeket támaszt, hanem a teljesítéshez szükséges minden segítséget is megad. Az ünnepi tanévnyitó alkalmával az elsőévesek köszöntése keretében külön kell szólni azokhoz a hallgatókhoz, akik a szomszédos országokból érkeztek hazánkba és most nálunk kezdik vagy folytatják egyetemi tanulmányaikat. Megkülönböztetett tisztelettel és meleg barátsággal köszöntöm azokat a magyar nemzetiségi hal Igátokat, akik az elmúlt időszak politikai, társadalmi változásai eredményeként jöttek, jöhettek Magyarországra és most Miskolcon lépnek életük egy újabb jelentós szakaszába. Orom számunkra, hogy segíthetünk, hogy egyetemi tanulmányaik végzéséhez lehetőséget biztosíthatunk. Jó érzés ez akkor is, ha a most érkezett ha Ugatok tanulmányainak feltételei nem minden vonatkozásban tisztázottak. Nemcsak anyagi gondok terhelik őket, hanem az a hátrány is, hogy a természettudományi és műszaki ismeretek magyar szakmai kifejezéseit eddig nem ismerhették meg. Nyomasztó lehet az eddigi környezettől való kényszerű elszakadás, esetleg a szülőktől, hozzátartozóktól való távollét. Az a tudat, hogy el kellett szakadni - ha csak ideiglenesen is - a szülőföldtől. Mindezek olyan jelentős emberi tényezők, amelyeket teljesen pótolni lehetetlen vállalkozás. Azt kérem a hazánkba érkezett fiataloktól, hogy a fokozott nehézéségek ellenére dolgozzanak, tanuljanak teljes erővel. Sokszorozza akaratukat az a tudat, hogy nemcsak saját tudásukért küzdenek, hanem egy ügyért is, egy nemzetiség, illetőleg egy nemzet jövőjéért. Kedves Elsőévesek! Önök értelmiségi pályát, szép hivaatást választottak. Embert próbáld nagy feladat a bányász számára a föld kincseinek felszínre hozása, a kohász számára az ércekből a fémek kinyerése, és feldolgozása, a gépész számára az ember fizikai erejét kimélő berendezések kifejlesztése, létrehozása, az automatizálás, a távirányítás széleskörű elterjesztése. Nem kevésbé nemes munka a jogász számára az egyéni és a társadalmi érdek összhangjának keresése, és biztosítása, a személyes igények és a társadalmi lehetőségek közötti konfliktus helyzetekben az igazság kiderítése és érvényre juttatása. A közgazdasági szakemberekre az átalakuló, megújuló magyar gazdaság, az ipar, a mezőgazdaság, a szolgáltatás stb. vezetése ró minden eddiginél nehezebb feladatot. A szép hivatás gyakorlása igen komoly, esetenként megfeszített munkát, lelkiismeretességet, becsületes helytállást kivan. Mindezt vállalni csak akkor szabad, ha az ember szereti a munkáját, tudja szolgálni népét, és a hazát. Az értelmiségi pályára való felkészülés az egyetemi tanulmányok befejezésével nem ér véget. A továbbiakban az is kell, hogy az egyetemen szerzett tudást a fiatal szakember rendszeres önképzés útján állandóan bővítse, hogy hivatása gyakorlásában a korszerű követelményeknek mindenkor meg tudjon felelni. Az egyetemi évek alatt lebegjen mindig szemük előtt jövő feladatuk, Önök már a 21. század szakemberei, a következő évezred társadalmának vezetői lesz nek. Bízom abban, hogy Önök azzal a komoly elhatározással jöttek ide, hogy választott hivatásukra nagy szorgalommal és kitartó munkával'készülnek fel az elkövetkező egyetemi évek alatt. Kívánom Önöknek, hogy az itt eltöltendő időben éljenek teljes életet, a tanulás mellett sportoljanak, művelődjenek, szórakozzanak. Kívánom, hogy elhatározásuk mindanyiuk számára hozza meg gyümölcsét, a sikeres egyetemi végzettséget tanúsító oklevelet. Ehhez az egyetem és a karok vezetése, az oktatói testület megad Önöknek minden szükséges támogatást. Éljenek jól a felkínált lehetőséggel, dolgozzanak, tanuljanak becsülettel. Tisztelt Tanévnyitó Ünnepi Egyetemi Tanácsülés! A Miskolci Egyetem 42. tanévét ezennel megnyitom. Kívánok az egyetem minden oktatójának és kutatójának, technikai, gazdasági és adminisztratív dolgozójának és tanulóifjúságának az új tanévben jó erőt és egészséget, helytállást a munkában, alkotói kedvet, s ehhez jó munkahelyi légkört. Végezetül a jól végzett munka Örömét és elismert eredményeket.
- 4 - Tisztelt ünneplő Közönség! Az utóbbi három évtized szép egyetemi hagyománya, hogy tanévnyitó ünnepi tanácsüléseinken az új elsőévesek egyetemi hallgatóvá fogadásával egyidőben nyújtjuk át az Alma Mater 65, 60, illetve 50 évvel ezelőtti volt diákjainak sok évtizeden át kifejtett alkotó munkajuk elismerését kifejező vas-, gyémánt, illetve aranyokleveleket. Engedjék meg most neken, hogy az Alma Mater és mindannyiunk őszinte tiszteletét és köszönetét tolnácsoljam az egykori diákoknak, akik megjelenésükkel tanévnyitó ünnepségünket megtisztelték. Úgy gondolom, hogy ezzel segítenek nekünk méltóképpen kifejezni az Alma Mater örök szép hivatását: a nagy elődök helytállásának példáin méltó utódokat nevelni, és így átörökíteni az utókornak mindazt, ami nemesnek és előremutatónak bizonyult a múltban. Kérem a Tisztelt Ünneplő Közönséget, hogy hallgassa meg az illetékes karok dékánjának előterjesztését. Kedves Kitüntett Öreg Diákjaink! Kívánunk Önöknek az Alma Mater és minden jelenlévő nevében sok szeretettel és őszinte nagyrabecsüléssel jó erőt és egészséget, a jól végzett munka utáni pihenésben még hosszú, boldog életet és mindent, amit kifejez az ősi bányász köszöntés: Jó szerencsét! A tanév története
A tanév fontosabb eseményei MISKOLCON A tanévzáró ünnepség 1990. június 30-án volt, a végzős hallgatóktól dr. Cselényi József rektorhelyettes vett búcsút. Itt jelentette be a rektor, hogy a Közgazdaságtudományi Intézet 1991. július 1-től karrá szerveződve, Gazdaságtudományi Karként működik, dékánja: Dr. Czabán János egyetemi tanár. Az ünnepségen egyetemi kitüntetések kerültek átadásra PRO UNIVERSITATE: Dr. Susánszky János egyetemi tanár, SIGNUM AUREUM UNIVERSITATIS: Dr. Albert Kuhlmann Dr. Csókás János Dr. Farkas Ottóné Dr. Nándori Gyula Dr. Sályi István 1991. június 22-én ünnepi egyetemi tanácsülésen 28 fű juqi doktur avatására került sor. Ebbői. 4 fő cum laude, 24 fó rite fokozatú oklevelet szerzett. A Bányamérnöki Kar dékánjd 3 fő, :Í Kohómérnöki Kar dékánja 1 fó egyetemi doktor avatására tett előterjesztést, így június 2?-i r.yilvános ünnepi egyetemi tanácsülésen 4 fő egyetemi doktort avattak. Tanévzáró ünnepség 1991. június 29-én kerültmegrendezésre, az ünnep szónoka: dr. lakács Ernő tanszékvezető egyetemi tanár. Ennek keretében dr. A. Kuhlmann professzor, a TÜV Rheiland elnök. vez. ig. és dr.f.l.wilke professzor, Berlini Egyetem tanszékvezetője számára tiszteletbeli doktori cím adományozására került sor. Dr. Szilas APál professzor, az Olaj termelési lanszék vezető egy.tanára számára a tiszteletbeli doktori címet adományozó oklevél posztumusz került átadásra, 1991. június 4-én bekövetkezett halála miatt. Az ünnepségen PRQ UNIVERSITATE egyetemi kitüntetésben részesült: dr.berecz Endre egyetemi tanár, SIGNUM AUREUM UNIVERSITATIS kitüntetést Dr. Páczeit István kapott. A műszaki karon végző hallgatók hagyományos ballagására 1991. június 28-án kerül sor. DUNAÚJVÁROS 1990. szeptember l-jén nyitotta meg a rektor a 90/91. tanévet, az ünnepségen díszdoktorok avatására, díszoklevelek átadására került sor. Az ünnepségen Dr. Kovács Ferenc rektor mondott beszédet. Dr. Manherz Károly államtitkár itt adta át a Gazdaságtudományi Kar dékánjának a láncot. 1990. szeptember 4. Tanévnyitó október 17-18. Házi TOK Konferencia 1991. február 2B. Diplomákioszto ünnepség május 23. SZALAMANDER július 13. Diplomákioszto ünnepség PRO UNIVERSITATE kitüntetést kapott Andrew C.Timár a Kanadai Magyarok Szövetségének főtitkára. SIGNUM AUREUM UNIVERSITATIS kitüntetésben részesültek: Dr. Petrich Géza ny. egyetemi tanár Prof.Dr.se.techn.H.Blumenauer Prof. Dr.sc.techn.F.Lierath. MISKOLCON OKTATÓ-NEVELŐ" MUNKA Egyetemi doktorokat avatott az Egyetem Tanácsa 1990. december 14-én. 1991. február 23-án az Állam- és Jogtudományi Karon 151 fő jogi doktort avattak. Ünnepi beszédet dr. Novotni Zoltán egyetemi tanár, dékán mondott. Szemere Bertalan Emlékérmet 5 fő, Tanulmányi Emlékérem arany fok. 5 fő, ezüst fok. 3 fő, bronz fok. 3 fő kapott. 21 fő summa cum laude, 75 fő cum laude, a többi rite fokozatú oklevelet szerzett. 1991. márciusában került átadásra a műszaki karokon a tanulmányi emlékérem, illetve a könyvjutalmak. Az egyetem oktatási rendszerében az 1990/91. tanévben új elemként jelent meg az orosz szakur nyelvtanárok átképzése és a kétlépcsős közgazdász-képzés. A három műszaki karon folytatódott a modul rendszerű oktatás kiteljesedése. A Gépészmérnöki Karon az első - új képzési struktúra szerint végzett - évfolyam vette át diplomáját, köztük 11 külföldi önköltséges hallgató. Folytatódott a jogász- és közgazdászképzés, valaminő ;i ^uifci.li önköltséges hallgatók képzése. Az Egyetemi Tanács elfogadta: - a Gazdaságtudományi Kar közgazdászképzésre vonatkozó tantervét, -az/ ÁLlam- és Jogtudományi Kar módosított tantervét, - a Számítógépes Műszaki Tervezés szakmérnöki szak tantervét, - a Kohászati Anyagtudományi Szak módosított tantervét. Pedagógusnapi ünnepséget 1991. május 31-én szervezett a MÉSZ. Az egyetem rektora 43 fő számára adott át Rektori Dicséretet. Dr. Gárdus János KIVÁLÖ PEDAGÓGUS kitüntetést kapott, amelynek átadása a Parlamentben volt. A külföldi hallgatók önköltséges képzése során előkészítő évfolyamon nyelven indult képzés, 2 csoportban, 10-10 fővel. Az nyelvű egyetemi oktatás a Gépészmérnöki Kar I. évfolyamán 2, a II. évfolyamon 2, a III. évfolyamon 1, a TV. évfolyamon i, az V, évfolyamon 1 tanulókörben; a Bányamérnöki Karon a II. évfolyamon 1, a III. évfolyamon 1, a IV. évfolyamon 1 tanulókörben folyt. Az nyelvű képzés mellett a Gépészmérnöki Karon 8 fő és a Bányamérnöki Karon 2 fő magyar nyelven tanult.
Az Egyetemi Előkészítő tanfolyamok matematika, fizika, magyar nyelv és irodalom és történelem tantárgyakból folytak. A Felvételeket Előkészítő Bizottság jogutódja a "Tehetségért Mozgalom" eredményesen tevékenykedett a középiskolások egyetemi felvételi vizsgára történő felkészítésében. Az egyetem rektora a tanévben 5 fő bányamérnököt, 2 fő kohómérnököt és 7 fö gépészmérnököt, 1 fő építőmérnököt és 1 fö villamosmérnököt avatott műszaki doktorrá. A kiemelkedő tanulmányi munkát végző hallgatóknak nyilvános kari tanácsülésen adták át az egyetem általalapított Tanulmányi Emlékérmet. Az érem különböző fokozatait az Állam- és Jogtudományi Karon 20 fő, a Bányamérnöki Karon 15 fö, a Gazdaságtudományi Karon 13 fő, a Gépészmérnöki Karon 47 fő és a Kohómérnöki Karon 11 fö kapta meg. Műszaki szakoktató (Dunaújváros) Műszaki tanár (Dunaújváros) Szakmérnöki szak Műszaki tanár kiég. Mérnök közgazdász ÖSSZESEN: 17 DUNAÚJVÁROSBAN 21 21 26 26 42 6 20 - - 68 12-12 38-38 130 191 52 167 220 938 karónkénti és tagozatónkénti bontásban (1990.október 15-i állapot) i r+if rifk Összesen Á3K BmK Gmk Kmk GtK ur* A megváltozott körülmények új feladatok, magasabb követelmények elé állítják a műszaki felsőoktatást, így a Főiskolai Karon folyó oktató-nevelő munkát is. Ezeknek a Kar csak egy modernebb, hatékonyabb strukturális-szervezeti rendben, további tárta Imi-módszertani korszúsítésekkel tud eleget tenni. Az ipar közismert nehézségei miatt az ipari hátterű képzés változtatást igényel, ezért a Kar az 1990-91-es tanévvel lezárja az évharmadus rendszerű képzést és visszatér a féléves rendszerű képzésre, amelyben a VII.félév lesz az ipari félév. A régióban fennálló igények kielégítésére megszületett az előterjesztés a Műszaki Informátika, a Gazdálkodási, az Angol és az Építő szak megindítására. Elkészült a Kar új Tanulmányi és Vizsgaszabályzata. Nappali 663 363 1098 170 377 479 3150 Le,élező 363-30 6 202 102 703 Mérnök közgazdász - - 240-240 Szakmérnök - 62 20 42 240-364 Műszaki szakoktató (Miskolc) - - ' - 69 Műszaki szakoktató (Dunaújváros) - - - - - 56 56 Műszaki tanár kiég. - - - - - 30 30 ÖSSZESEN: 1026 425 1148 21B 1059 667 4543 Ebben a tanévben tovább folytatódott az okta tó-neir-:l ó ^unka ta~taiini ós módszeitsni korszerűsítése. A moduláris építkezés elve szerint összeálltak a T e r m é s z e 11 u Í j nmányi modul tantárgyai, a Társadalomtudományi modul tantárgyai, a Szakmai, tor zsaiivaq iiiíidu; tar tárgyai, valamint a Differenciált szakmai törzsanyag modul tantárgyai. Az egyes tan táí y yc. '-: L j tananyagok folyamatos modernizálása (új tervezési és gyártási eljárások bevezetése, ga/oasági és minőségbiztosítási feltételek előtérbe állítása, számítástechnikai módszerek alkalmazása, környezetvédelmi szempontok érvényesítése, a tanítási-tanulási í'o ' yama thai- elfoglal! rielyuk és szerepük tuda tos 11 -. -.: Fokozott figyelmet fordítunk a ki fogásta i arí jegyzetellát^ttságra is. Ebben a tanévben is megrendeztük a szakok szakmai napjait, elősegítendő ezzel is a szakképzést az oktató-hallgató kapcsolatok elmélyítését, valamint a Kar és az ipari szakemberek kapcui-- '"iinak javulását. l??qi_t:?qévb^n_o^leve^e^ s^erez^ek A szűkös anyagi helyzet miatt a Kar közművelődési program iai nak i->záma valamelyest <_,sr.kke': L. szont a megmaradó rendezvények színvonala és látogatottsága ;>cvekeje11.. Szakok Á3K BmK GmK KmK GtK DFK Összesen Nappali 113 88 168 26 98 78 571 Levelező 65-17 6-64 152 Levelező üzemmérnök - - - - - 31 31 Műszaki szakoktató (Miskolc) 19 19
MISKOLCON *.TUDOMÁNYOS _ DIÁKKÖRÖK MUNKÁJA gyetemi karok tanszékein és intézeteiben a hallgatók a tanévben összesen ftz e> itettek. A Tudományos Diákköri Tanács javaslata alapján az első félévben kész a második félévben 1.800,-Ft-os I. díjban 47 db 1.200,-Ft-os II. díjban 46 ' db, " 1.000,-Ft-os III. díjban 21 db, 2.500,-Ft-dS 1.B00,-Ft-os dolgozat részesült. I.díjban II.díjban 1.200,-Ft-os III.díjban dicséretben 21 db, 19 db, 8 db, 2 db ardnkénti részletes adatokat az alábbi táblázat tartalmazza A kar dolgozatot TANSZÉK INTÉZET Bányamérnöki Kar Bányagéptani Kohómérnöki Kar Analí tika i Kémiai Fiz ikai Kémiai Vaskohászattan i Gépészmérnöki Kar Ábrázoló Geometriai Gépelemek Informatika i Analízis Mechanikai Technológiai Gazdaságtudományi Kar Alkalmazott Közgazdaságtani Gazdaságelméleti 1990/91. tanév I.félév Jutalmazott hallgatók száma (fő) Kifizetett jutalom (Ft) 2.000 2.650 4.000 2.500 1990/91. tanév II. félév Jutalmazott hallgatók száma (fő) Kifizetett jutalom (Ft) 3.000 3.000 900 2.000 7.200 1.300 2.000 K A R Dolg. Bányamérnöki Kohómérnöki Gépészmérnöki Állam- és 3ogtudományi Gazdaságtudományi szá»a 1990/91.tanév D í j I.félév a k ~~""Z'~" I. II. III- Dics 21 9 7 5 10 4 6-12 4 7 1 28 11 12 5 43 19 14 10 Dolg 1990/91.tanév II.félév Díjak SZá " 3 I- «6 2 2 7 1 4 2 10 6 3 1 13 8 4 1 14 4 6 4 IU - D1CS - Al^l a^m- _és _Jogtudomán^i _Kar Államtudományi 4.000 Polgári Jogi Jogtörténeti és Jogelméleti 1.200 Ö S S Z E S E N : 20.450 1991-ben került sor a XX. Országos Tudományos Diákkori Konferencia szekcióinak megrendezésére. A XX.0TDK Műszaki Szekcióját 1992. április 15-16-án egyetemünk rendezte, magas szinvanalon. A konferenciára 16 felsőoktatási intézményből összesen 179 db dolgozatot neveztek be, amelyből 18 alszekcióban 158 dolgozatot mutattak be. A zsűrik 72 dolgozatot díjaztak: 8.000,-Ft-os 1. díj 15 db, 5.000,-Ft-os II. díj 25 db, 3.000,-Ft-os III. díj 32 db, Összesen 341.000,- Ft összegben. A XX.0TDK különböző szekcióiban elért eredményeket táblázatban foglaltuk össze. (XX.0TDK táblázat) Pro Scientia éremre egyetemünkről főt javasoltak. Egyetemünk 10 hallgatója kiemelkedő tudományos d Iákkori tevékenysége alapján részt vett egy kéthetes, a Milánói Állami Egyetem által szervezett cserelátogatáson. A tanévben 14 tanszéki, ill. intézeti feladatmegoldó versenyre került sor elért 83 hallgató összesen 41.350,- Ft jutalomban részesült. A részletes adatokat az alábbi táblázat tartalmazza. A legjo bb eredményt
- 13 - XX. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA SZEKCIÓ Dolgozat Műszaki Földtudományok Informatikai Állam- és Közgazdaság- Társadalom Jogtudományi tudományi tudományi 8 Összesen 12 ib 16 3 76 Benyújtott * 6 12 1 16 36 Előadott " x 13 4 13 ^ 1 Helyette Nyertes _ - * kiemelt _ 10 3 2 I. díj, 1 különdíj, 12 II. díj L 64 2 " 6 löndíj - kü ~ 2 III. díj 2 Kiemelt 6 különdíj - Különdíj - - - 4 2 - Dicséret - 2 - - - 2 x később rendezik NX a társadalomtudományi szekció kivételével DUNAÚJVÁROS Résztvevők szám. a (dolgoza t/fő): 3 / Jutalmazásra fordított összeg (Ft) Intézményi : Külső támogatás : 3. 9QG MÖVELÖDÉS AZ _ EGYETEMEN MISKOLCON lábbi Öntevékeny korok műkod- 1990/91. tanévben egytemünkön a hallgatók közremukoaebevc-l -._. Az 1990/91. tanévben egytemünkön hallgatók közreműködésével az a : táncklub, képzőkör, tek ' ' - =, fotókör, kerámiakor, zenekarok, népi tánc, filmklub. -~~ fn + nkcir. kerámiakör, zenekaro Örök önálló, de nagyon szűkös helyiséggel, a legalapvetőbb tárgyi feltételekkel és jó szakmai A k vezetéssel rendelkeznek. Az egyetem hallgatói részére lehetővé teszik a tanfolyam jellegű, rendszeres, egész éven át tartó Öntevékeny művelődést. Táncklub Vezetője: Ballá Andrea, C kategóriás tánctanár. Az idén egyetemünkön indult tánciskola - a kezdők részére -, és táncklub - a haladók részére -. A tánciskola legfontosabb célkitűzése a tánc alapjainak elsajátítása, a helyes mozgás- és viseliskultúra kialakítása. A táncklub a már megszerzett mozgásalapokat fejleszti tovább és Önálló Kedés,. : imanak össze. fellépnek Cnll nnp < egye táncos előadások eavetemi és nem egyetemi rendezvényeken. Fotókör Vezetője: Juhász Miklós fotóművész A kör indult kezdők és haladók részére egyaránt. A kezdőkkel a fotózás alapjait, valamint a fényképezőgépek használatát, karbantartását gyakoroltatják. A haladók részére szakmai továbbfejlődést biztosít a kör. Új alkotásaikat az egyetemi galériában mutatják be. Kerámia kör Vezetője: Hollósi Györgyi keramikus művész A kör tagjai a kerámia készítés és díszítés különböző technikáival ismerkedtek meg, valamint a mázazás és az égetés alapismereteit sajátították el. Zenekarok Vezetőjük: Faitli József tanársegéd Faitli József 1991. májusától külföldi tanulmányúton van, helyettesítője ettől az időszaktól Sashalmi Péter hallgató lesz. A kezdő zenekarok számára próbalehetőséget biztosítunk, a működő zenekarok pedig fellépési lehetőséget kapnak az egyetemen és az egyetemen kívül. Négtánc A Hámor táncegyüttes próbahelyiségként használhatja a felújított E/6-os kollégium színháztermét. Az együttes az egyetemisták részére vállalta a tánctanítást és minden második vasárnap táncház tartását a próbahelyiségért cserébe. Filmklubok Az idei tanévben két filmklubot indítottunk. A Fictív filmklub - vezetője: Palotás Péter hallgató, és az Eclipse filmklub - vezetője: Koszorús Jenő hallgató, elsősorban művészfilmekből álló sorozatot vetítettek. Énekkar Az idén összeállt énekkar vezetője: Sándor Zoltán karnagy. Az énekkar kb. 25 főből áll és az egyetemi rendezvényeken fellépési lehetőséget kapnak. 3ogász_klub A klubot jogász hallgatók szervezték és vezetik. Duma Party elnevezéssel neves közéleti emberekkel beszélgethetnek, ismerkedhetnek a hallgatók. (Kéri Kálmán, Kondor Katalin, Koncz Zsuzsa, Németh Miklós, Horn Gyula, Ungár Klára) A tárlat látogatók az egyetemi galériában megnézhették a Bányász fotókör kiállítását, a Palesztin hallgatók kiállítását, bélyegkiállítást, Nagy József, Molnár Attila, Fekete Mária festők kiállítása it. Az előző éveknek megfelelően ebben a tanévben is rendszeressé vált az új aulában a Miskolci Szimfonikusok hangversenye. KéezSkör án tanársegéd,.. tto műhelyt és alapanyagokat nyújtva Vezetője: Dr. Szilágyi István tanársegeu A képzökorösök bk tanulmányokat, ' modell -~-<"i i utáni portrékat készítettek, műhelyt és az alkotni vágyóknak.
DyNAÚ3VÁROSBAN A főiskolai kar kulturális életének meghatározó színhelye a kollégium, amelynek irányítását a kollégiumi tanárok végzik, a felügyeletet a kollégium igazgatója gyakorolja. A kollégiumban az alábbi öntevékeny korok, csoportok működnek: öntevéken^^csogiqrtok^ Stúdió, Teaház, Jazz Klub, Amatör képzőművészeti kor, Fotókör, Kerpely Antal Kollégiumi Híradó, Pinceklub, Videoklub, Társastánc klub, Kamarakórus. R^O.dezvén^ekí Ifjúsági klub keretén belül): Zenei programok, Disco, Műsoros előadások, Filrnvetítések, Zenés-táncos rendezvények (Gólyabál, Farsangi bál), Négy szak vetélkedő, Főiskolás Napok, Fotókiállítások, Amatör együttesek fellépése, "Kerpely Antal" kollégiumi szakestély, Gólyatábor. QÍ.4'S'3 a -9,!!4UY < 2V:.-B a lekavató szakestélyek, Gyűrű és kupa avató szakestélyek, Szalamanderes felvonulás. Szabadidögarkban lehetőség van a tanköri rendezvények lebonyolítása mellett pihenésre és sportolásra is. Az intézményi lehetőségek mellett mód van a Bartók Béla Művelődési Központban színházi előadások megtekintésére, komoly- és könnyűzenei koncerteken való részvételre, a városi múzeum állandó és időszaki kiállításainak megtekintésére, valamint képzőművészeti tárlatok látogatására Uitz teremben és a Derkovics teremben. Ezen kívül lehetőség van a Munkás Művelődési Központ rendezvényeinek látogatására és a városi könyvtár szolgáltatásainak igénybevételére is. Célunk, hogy valamennyi hallgatói kezdeményezést közösen megvalósítsunk. Ezért a szabadidős programok szervezését bárki segítheti javaslataival és aktív részvételével. Aki kedvet érez hozzá, részletes felvilágosítást kaphat a kollégiumi tanároktól. IESTEVELÉ5, S SPORT _ AZ _,EGYETEMfcN ^EAFC_szakgs2;táljai ^ - asztalitenisz (férfi megyei, városi csapa tbajnokság) - atlétika ( crszágos, helyi versenyek) - kézilabda (férfi megyei bajnokság) - kosárlabda (férfi NB II., női megyei bajnokság) - labdarúgás (megyei bajnokság) - röplabda (női NB II., férfi megyei bajnokság) - tájfutás (nemzetközi, válogatott, országos, helyi versenyek) - tenisz (férfi DB II. ) - torna (országos, helyi versenyek) - úszás-vízilabda (DB II/B.) - természetjárás (túrák, nyári tábor) Q5^_ szakcsoportjaii - TRIKE - karate 3 szakág - aerobic - labdarúgás - tenisz - kosárlabda - testépítő. Hallgatóink a szakcsoportos házi és kari bajnokságok keretében több sportágban versenyeznek a tanév során, ezenkívül sportolóink az Egyetemi és Főiskolai Bajnokságokon és az UNIVERSITA5 KUPA mérkőzésein, versenyein szerepelnek. Említést érdemlő események: BATAVIAREN RACE (Hollandia) váltófutóverseny "Szar vasűzők" Eger-Miskole egyetemek-főiskolák közötti váltó futóverseny Műszaki Kupa (Budapest-Veszprém-Miskolc) Lépcsőfutóverseny (E/7 kollégium) MISKOLCON Sportmunka három fő területen zajlik: - testnevelési órákon, - MEAFC szakosztályaiban, - DSK szakosztályaiban. DUNAÚJVÁROSBAN Karunkon a testnevelés az oktatás szerves része, a szabadidő jó kihasználásának egyik eszköze pedig a sport. i órák száma: I-II, 3-1II. évfolyamon: heti 2 óra III - IV. évfolyamon: heti 1 óra V. évfolyamon: fakultatív A testnevelési órák kereteiben az alábbi szakcsoportok kózül lehet választani: - úszás (kezdő, haladó), - tenisz, - labdarúgás, - kosárlabda, - röplabda, - aerobic, - kondi. 5 Qrtmunka_három_fő_területen_folyik :. - kötelező testnevelési órákon, szakosztályokban, - tömegsportban. A _kotelezö testnevelési _órák _s zárna -L - I-II. évfolyamon heti 2 óra, III. évfolyamon heti 1 óra. A_fő iskolai kar _"HAL ADÁS" _Sp_ort körének.szakoszt ál y_ai :_ - kosárlabda (férfi) Megyei Bajnokság, - kézilabda (férf i), - turisztika. Tömegsport: Hét sportágban kiírt háziversenyen egész tanévben versenyeztek a hallgatók értékes díjakért. Ez a versenyrendszer csaknem minden hallgatónak rendszeres sportolást biztosít.
- 16 - Rendezvéyek_7_Ifjúsági klub MISKOLCON Kollégiumigazgató: Dr. Nagy Béla A_KOLLÉGIUM ÉLETÉNEK_,FÖBB^_ESEMÉNYtI Kollégiumi kiadványok: Bibó István Olvasókori Füzetek Miskolci Egyetemisták Kulturális Orientációja. Kollégiumi tábor: 1991. március 16-23. Egyetemi Folknap (erdélyi és kárpátaljai hallgatók rendezvénye): 1991. május 18. Stúdió^ Zenei Programok (jazz) Disco Műsoros előadások ri lmvetítés Kerpely Antal Kollégium 4 szak vetélkedő Főiskolás Napok Ünnepségek és szakestek MI0LÓGU5 Stúdiósok Baráti Köre hangosítása Fotókör: Kiállítások a kollégium életéből OyNAÚJVÁRUSHAN ME QFK "Kerpely Antal"Kollégiuma lakhatási, tanulási, művelődési és testedzési szolgáltatást nyújt, elsősorban a főiskola hallgatóinak, tanulmányi idő alatt. Jazz^klub^ Rendszeres klub foglalkozás Zenehal 1gatás Amatőr együttes fellépése A kollégium a főiskolai szakmai képzésen túl, sajátos lehetőségeivel és kialakult farmáival igyekszik hozzájárulni a szakmai, tanulmányi munkához. A szakkollégiumi részlegek kialakítása a bevezetett seniori rendszer, valamint a tanszéki konzultációk segítik a hallgatók tanulmányi munkáját. A kollégista hallgatók magas százaléka és a főiskola közelsége lehetőséget teremt arra, hogy a kollégium legyen a főiskola közéleti és kulturális munkájának bázisa. A kollégium kapcsolatot tart fenn a többi felsőoktatási kollégiummal, 1982. óta tagja az Észak-Magyarországi Területi Kollégiumi Munkaközösségnek. Ez lehetőséget nyújt egymás életének megismerésére a tapasztalatok kicserélésére, együtt munkálkodásra. Néhány adat a kollégiumról^ 2 ágyas szoba 10 4 ágyas szoba 95 fürdők száma 11 Öltöző 3 fózó, élelmiszertár 11 szakmai szoba, klub 10 tanuló 6 Elhelyezett hallgatók száma: 387 ebből férfi 322 nő 65 iyqqmányqs_^kutatómunka Az egyetem vezetése az egyetem tudományos potenciáljának, valamint az oktatás és a kutatás infrastruktúrájának fejlesztése érdekében kiemelt feladatként kezelte az Országos Középtávú Kutatás Fejlesztési Teívhez (OKKFT), az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) és a tárcakutatási programokhoz kapcsolódó kutatások vállalását, a Magyarországot támogató nemzetközi programokhoz (PHARE, TEMPUS, stb.) való csatlakozást. Az egyes oktatási vagy kutatási projektekhez történő kapcsolódás hatékonyságának emelése érdekében 14 egyetemi szintű oktatás- és kutatásfejlesztési projekt került kidolgozásra. Az OTKA Bizottság "Emberi erőforrások" elnevezésű projektre, pénzügyi támogatásának elnyerése érdekében_, az 1991-1993. évekre meghirdetett pályázatra az egyetem három pályázatot nyújtott be. A pályázatokban támogatást kértünk nonprofit regionális műszerközpont továbbfejlesztésére, a műszerközpontok igénybevételén alapuló kutatási projektekre, tudományos műszerek beszerzésére, kiegészítésére, továbbfejlesztésére. Fenti pályázatokon kívül a tematikus OTKA pályázatoknál az egyetem öt kara mintegy 18 mft támogatást kér t. Az OMFB beindította a műszaki fejlesztési pályázati rendszert, melynek keretében elő kívánja segíteni az OTKA pályázatok keretében elért kutatási eredmények gyakorlati hasznosítását, az iparban ill. a gazdaság más területein való felhasználását,alkalmazását. Öntevékeny csoportok_ rendez vényei Öntevékeny csgggrtok: Stúdió Teázó Jazz-klub Amatőr Képzőművészeti Kör Fotókör Pinceklub Videoklub Társastáncklub A magyar felsőoktatás európai felzárkóztatását támogató TEMPUS projektre egyetemünkről 24 pályázat került beadásra. A pályázatok előkészítési időszakában európai egyetemekkel sokirányú kapcsolatfelvételre került sor, mivel a pályázat beadásának egyik feltétele volt a külföldi (EGK-tag) egyetemekkel történő oktatási együttműködés. A TEMPUS keretében meghirdetett u.n. egyéni mobilitási ösztöndíjakra egyetemünkről 10 hallgató és 7 oktató adott be pályázatot.
Az országban bekövetkezett politikai változások nyomán az iparilag fejlett országok több Kelet- Európát támogató programot hirdettek meg. Egyik ilyen program a PHARE program. A program célki-,,,, f oi cífiq^tat ás hatékonyságának növelése, a felsőoktatási és a kuta- ntézmények együttműködésének erősítése, a nanydlui ±^,^^^.-. *- ~i ; AC strukturális c + nikt urális továbbfejlesztésére, az egyetemi kutatóbázis to- Egyetemünk az oktatás tartalmi és struktúrái ia LuvauL^^j^. vábbfejlesztésére, az emberi erőforrások hatékonyabb felhasználása és az egyetemi rendszer fejlesztése céljából adott be pályázatot. A pályázaton egyetemünk 600.000 USD-t és 20 millió Ft támogatást nyert el. információs A külföldi alapítványok, pályázatok mellett a hazai PRO CULTURA alapítványrendszer pályázati lehetőségei közül a "Korszerű technológia az oktatásban" c. pályázatra egyetümünkröl 24 db egyetemi, tőségei KOZUI a.^..^. - - L-J. -w,',i + nttnnk be. A megpályázott összeg mintegy 100 MFt. tára 12 pályázatot adtunk be. kari ill. tanszéki szintű pályázatot nyújtottunk be. A megpály A Környezetgazdálkodási Oktató Fejlesztéséért Alapítvány pályáza A megpályázott Összeg 6 MFt. Az 1990-91. tanévben jelentősen megnövekedett az oktatást, a tudományos kutatómunkát, az egyetem nemzetközi kapcsolattartást támogató alapítványok száma. A 17 alapítvány 80 MFt alaptőkéjének mintegy 25 MFt-os hozadéka állt rendelkezésre a fenti célok támogatására. Az 1989-ben - a tudományos kutatás menedzser szervezetként - létrehozott Vállalkozási Iroda tevékenységének kiszélesedése miatt az Egyetemi Tanács jóváhagyta az Iroda átszervezését, melynek új neve; Tudomány-Technológia Transzfer Iroda. A tanévben tovább folytatódott a Miskolci Egyetem Tudományos Technológia Centrumok létrehozásának előkészületei. Az új nevű szervezet létrehozásának célja az egyetem tudományos és műszaki K+F potenciáljának megőrzése, a gazdasági struktúraváltás elősegítése, az innováció kiteljesedése. 1992. április 15-16-án egyetemünk adott otthont a XX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Szekciójának. A 16 felsőoktatási intézményből érkező hallgatók 12 szekcióban mintegy 180 előadás megtartásával adtak számr- ot + ^ a diákkörökben végzett vegz színvonalas tudományos munkájukról. A Miskolci Egyetem Közleményeinek sorozatában az alábbi kiadványok jelentek meg: Publ. Ser. Mining Publ. Ser. Mechanical Engineering Közi.V.Sor.Társadalomtudományos Publ.Univ.Miskolciensis Ser Jur.et Vol.46.füzet 1-4. Vol.43.füzet 1-4. 31.kötet füzet 1-3. IV. füzet 1-7. Pol.Tan. Publ.Univ.Miskolciensis Ser Jur.et V. füzet 1-4. Pol.Tan. DUNAÚJVÁROSBAN A főiskolai kar t ányos ássál, sok száma: vizsgák száma:2., volt sikeres: a "Felsőoktatási NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK MISKOLCON Az egyetemek működésében mindenkor meghatározó szerepe van a nemzetközi kapcsolatoknak, mert az oktató-kutató munka színvonalát számottevően befolyásolhatja. Napjainkban - a piacgazdaság kialakításának az időszakában - különösen fontossá váltak a nemzetközi kapcsolatok. Olyan szakembereket kell képezni, akik ismerik a nemzetközi gazdaságot, annak követelményrendszerét. Az elmúlt évtizedekben az egyetem nemzetközi kapcsolatrendszere lényegében a volt szocialista országok egyes egyetemeivel kötött együttműködési szerződésekre épült. E szerződések rögzítették azokat az oktatási, kutatási területeket, melyeken a két intézmény oktatói, kutatói közösen tevékenykedtek. A szerződés rögzítette az ún. cserenapok számát, mely az adott évre vonatkozó kiutazások, ill. vendégfogadások napjait jelentette. A megállapodások alapján a kiutazót csak az útiköltség terhelte, minden más költséget (napidíj, szállásdíj, kulturális kiadás,stb.) a fogadó fél biztosított. 1990-ben hazánkban, ill. a többi kelet-európai orsz ágban bekövetkezett mélyreható társadalmi és politikai változások következtében egyes kelet-európai országokkal, ill. intézményekkel kiépített kapcsolataink szinte leépültek, más országok viszonylatában stagnáltak. Ennek oka részben az volt, hogy a társadalmi változások eltérő időpontban következtek be az egyes országokban. Ezzel egyidőben egyes fejlett piacgazdálkodást folytató országok felsőoktatási intézményei és egyetemünk között kölcsönös és fokozódó érdeklődés nyilvánult meg. Kutatás-fejlesztési együttműködéseink is kiléptek a korábbi orientáció által meghatározott keretekből. Egyre fokozódik a különböző európai egyetemek, intézmények érdeklődése a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó vállalkozási együttműködések iránt. 1990-ben összesen 12 ország 36 intézményével tartott fenn együttműködési szerződésben rögzített kapcsolatot az egyetem. Ország, Évi cserenapok Intézmény száma Anglia Imperial College (London) Ausztria Leobeni Bányászati és Kohászati Egyetem 45 Bulgária Bányászati és Geológiai Egyetem, Szófia 30 Gépészeti és Elektrotechnikai Egyetem (Szófia) 25 Csehszlovákia Kassai Műszaki Egyetem 90 Osztravai Bányászati és Kohászati Akadémia 35 Egyesült Arab Köztársaság (Kairó) Központi Kohászati Kutató-Fejlesztő Intézet (CMRDI) 30 mus 11-20. között k érült megtartásra. Finnország Lappföldi Egyetem (Rovaniem) 20
Olaszország Trieszti Egyetem Kanada Ryerson Politechnical Institut Kuba Holguini Műszaki Egyetem (Toronto) Lengyelország Gdanski Műszaki Egyetem nyászati és Kohászati Akadémia Krakkói Bány Krakkói Műszaki Egyetem Rzeszowi Műszaki Egyetem Németország Berlini Műszaki Egyetem Clausthali Műszaki Egyetem Oortmundi Egyetem Freibergi Bányászati Akadénua Magdeburgi Műszaki Egyetem 70 Szovjetunió Moszkv ai Acél- és Ötvözetek Egyetem 60 Moszkvai Bányászati Egyetem Gázipari Egyetem 30 Moszkvai Petrolkémiai és 60 Harkovi Műszaki Egyetem 40 Mariupoli Kohászati Egyetem trovszki "Artyem" Bányamérnöki Egyetem 10 DnyepropetrovszKi ML Í.,^,., -_, Észak-Kaukázusi Bányászati és Kohászati Egyetem 10 Moszkvai Építőipari Egyetem Novoszibirszki Bányászati Kutató Intézet 10 Szovjet Tudományos Akadémia Űrkutató Intézete Szverdlovszki Bányászati Egyetem 8 Ukrán Tudományos Akadémia Általános- és Szervetlen Kémiai Kutató Intézet 20 Ukrán Tudományos Akadémia Atommag Kutató Intézet 105 Uzsgorodi Tagozata Toljatti "Szojuznerud" Kutató r-._ Fejlesztő ;i., +?, intézet ai szervezetekben a nemzetközi tudományos és szakm olataink további eleme Nemzetközi kapcso való részvételünk. Ezek a következők: - IAU - Egyetemek Nemzetközi Szövetsége - 5EFI - Európai Mérnökképzési Társaság - IATUL - Műszaki Egyetemi Könyvtárak Nemzetközi Szövetsége - NAFEMS - Végeselem Módszerek és Szabványok Nemzetközi Ügynöksége - 1DDRG - Nemzetközi Mélyhúzási Kutatócsoport - SAVÉ - Siemens Információtechnika Felhasználói Egyesület - IFTOMM - Mechanizmusok és Gépek Elmélete Nemzetközi Szervezete 30 40 30 10 30 30 37 150 90 ^Q - ISE - Elektrokémiai Nemzetközi Társaság - EFC - Európai Korróziós Föderáció - TUPAC - Tiszta és Alkalmazott Kémia Nemzetközi Uniója - TNOIK - Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság - Society of Econometry - Ekonometriai Társaság - KAPG - Szocialista Országok Akadémiáinak Sokoldalú Együttműködési Szervezete - EAEG - Kutató Geofizikusok Európai Szövetsége - GOMB - Német Fémkohászok és Bányászok Társasága - FAHR - Nemzetközi Hidraulikai Kutatási Szövetség - AIESTE - Mérnökhallgatók Szakmai ának Nemzetközi Csereszervezete - AIESEC - Közgazdászhallgatók Nemzetközi Szakmai Szervezete - IFMMS - Bánya- és Kohómérnök hallgatók Nemzetközi Szervezete - SPE - Olajmérnökök Egyesülete Megelégedéssel nyugtázandó, hogy évről-évre növekszik azon nemzetközi szervezetek száma, amelyekben egyetemünk oktatói és kutatói részt vesznek, ill. vezetői feladatokat látnak el. A nemzetközi szervezetekben való részvétel, valamint tevékenység kedvezően befolyásolja egyetemünk nemzetközi kapcsolatainak alakulását. 1990-ben beindult többek között a magyar felsőoktatást támogató un. TEMPUS program, amely lehetőséget teremt új kapcsolatok kiépítéséhez.. Jól előkészített pályázatokkal folyamatosan részt kivánunk venni a TEMPUS programokban, létre kívánjuk hozni az Egyetemi TEMPUS Irodát. Az egyetem oktató munkáját támogató külföldi, valamint az egyetemünkért kiemelkedő munkát végzett hazai professzorok díszdoktori elismerést, Dr. Reinhardt Jűnemann Dr. Reinhardt Prolst Terence W. Grier Lev Alexandrovics Pucskov prof. Millos D.G.Salamon prof. Prof.Dr.A.Kuheman Dr.F.L.Wilke Dr. Szilas A.Pál Egyeteai Aranyérmet:: Dr.R.A.A.Oatridge Prof.Dr.Sc.F.Leirath Dr.Petrik Géza Dr. Tarján Iván Dr.Novotny Zoltán Dr. Csáki Csaba Dr. Páczeit István Szabó Imre tudósok közül 1990-1991. tanévben a következők kaptak tiszteletbeli doktori címet: Dortmundi Egyetem Magdeburgi Egyetem Torontói Ryerson Műszaki Főiskola "Ottó von Gueriche" Műszaki Egyetem Magdeburg Coloradói Bányászati Egyetem TÜV Berlini Műszaki Egyetem egyetemi tanár CATE Magdeburgi Műszaki Egyetem egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi adjunktus Németország Németország Kanada Németország USA Németország Németország Kanada Németorszá - VDI - Német Mérnökök Egyesülete
DUNAÚJVÁROSBAN főiskolai kar - korábbi időszakban döntően két, NDK-beli mérnökiskolával, (Riesa, Rosswein) A -.-_x_^+ ++ _ npm7etkozi kapcsolatai alapvetően átértékelésegyüttműködési szerződés keretében fenntarxou - IIC,..*.^ ^_ re kerültek, és megindult egy új alapokra helyezett, nyitottabb kapcsolatrendszer kiépítése. Ennek jelenleg tervezett fő irányai: Ausztria, illetve ~ az Európai Közösségek által finanszírozott TEMPUS program lehetőségeit kihasználva - a 12 EK-tagország közül elsősorban Németország, az Egyesült Királyság és Dánia. A tanév során a karról összesen 11 oktató járt hivatalos céllal külföldön, Összesen 7 országban, 155 nap időtartamban. A beutazók száma 9 volt, 4 országból, 11 nap időtartamban. A vendégek közül hatan tartottak előadást a'karon. Egy oktató Ösztöndíjas tan anulmányúton '" - vett -** *-«=. részt az, Amerikai,,_.,. ^ Egyesü _^, sült Államokban 1 év időtartamban. A három műszaki karon a modulrendszerű oktatás új képzési struktúrájának kiteljesedése, a közgazdászképzés és a külföldi hallgatók önköltséges képzésének felfutása egyre fokozódó és szorító igényeket támaszt az oktatás tárgyi és személyi feltételeinek biztosításában. Az egyetem képzési profilja így bővült, de az oktatás tárgyi feltételeinek biztosítása terén nehézségeink voltak. Az állóeszközállomány alakulása ezen időszakban a következő volt: Egészségügyi állóeszköz 276 eft Híradástechnikai és nyomdaipari állóeszköz 14.992 eft Számítás,ügyv. és ir.techn. állóeszköz 356.448 eft Egyéb gépek, berendezések, felszerelések 441.267 eft. Az egyetem állagának szintentartása érdekében az alábbi felújításokra került sor: - 1991. évben befejeződött a konyha-étterem, főzőkonyha nagyjavítás. (Költsége: 18.300 eft.) - E/7, kollégium vizesblokk nagyjavítására is sor került. (Költsége: 5.800 eft.) MISKOLCON A?..EQIETEM _.GAZDÁLKODÁSA E tanév gazdálkodásával Összefüggésben elmondható, hogy a költségvetés jelenlegi rendszere, a költségvetési támogatás mértéke az alapfeladat ellátáshoz még részben sem volt elegendő. Ilyen inflációs időszakban a gazdálkodásnak még a nyomait sem lehet felfedezni, nemhogy még megvalósítani. Intézményünk 1989-ig minden tartalékot "felélt", így a 90-es év a "túlélés" időszaka volt. A gazdasági év lezárásával megállapítható, hogy e "túlélés" csak azért sikerült, mert a kényszer szülte helyzetben az egyetem működéséhez olyan pénzeszközöket használtak fel, mint az - ÁMSZ - FFA - FMFA - Műszerközpont - Külföldi önköltséges képzés hpvnteie ÖSSZESEN: 6.554 eft 11.647 eft 6.472 eft 8.464 eft 9.881 eft 43.01 R eft. melyek nem az alapfeladat M i átásárr, v.jitak Hivatottak, így azt az 199l-ns év során vissza kel 1 JÜIIÍ. A fenti ö^szeu visszaadását céljellenén friü! még az is indokolttá teszi, hogy az egyetem Hvek óta gép-műszer lejlpeztóbre kapott ker^tcb^! mt;g a szintentartást sem tudja megoldani, az elmaradást ezen pályázatok Cxnyerésével próbáljuk mérsékelni. Súlyosan érintette intézményünket a forint évközbeni kétszeri leértékelése, a könyv, folyóirat beszerzésre a kapott 11,748 eft-os póthitel ellenére is 15.811 eft többletkiadás jelentkezett. A "túlélést" '" a hiány ----. ellenére -iianót-p annak annak is köszönhetjük, tsuaiu.,,.,.-^-.., hogy w. a saját a bevételeinket tárgy évben 26.55B eft-ra sikerült növelni, ezen felül a több mint 17 mft kamatbevétel is jelentősen hozájárult ahhoz, hogy rendkívüli szünet, illetve az intézmény átmeneti bezárása nélkül fejeztük 226 zá be az 1990-es évet áltozást jelentett, hogy a Közgazdaságtudományi Az egyetem szervezeti rendszerében 1990-ben v Intézet Gazdaságtudományi Karrá alakult. - C/2. műhelycsarnok homlokzat nagyjavítására 6.000 eft-ot fordítattunk. - C/2. műhelycsarnok tetőszigetelés nagyjavítása, és szenny-csapadékvíz rendszer részleges felújításának költsége 11.800 eft volt. - Folytattuk az A/1-3, tanulmányi épületek ablakainak cseréjét. (Költsége: 5.200 eft.) - Legemlítésre méltóbb e tevékenységi körben, hogy megkezdődött az E/6, kollégium emeletráépítése. (Költsége: 12.000 eft.) - Folytatjuk az 1989. évben megkezdett új laborépület kivitelezését. (Költsége: 47.430 eft.) A vagyonvédelem terén eredményként említhető a Központi Könyvtár földszinti nyílászáróinak biztonsági rácsozása, mely a sorozatos betörések megszűnését eredményezte. A aunkavédelemmel kapcsolatban elmondható, hogy az eltelt időszakban több alkalommal szerveztünk munkavédelmi vizsgáztatást és tűzvédelmi szakvizsgát. Baleseti helyzet alakulása: A vizsgált időszakban 6 Üzemi baleset történt, ez az egy évvel ezelőtti hasonló időszakhoz képest (akkor 12 volt) jelentős csökkenést mutat. Súlyos, csonkulásos baleset nem történt. Az egyetem bérgazdálkodásában 1990. július 1. és 1991. június 30. között az alábbi említésre méltó események történtek: - 1991. január 1-től a bérautomatizmus mértéke 20 \. Központi bérpolitikai intézkedés további 10 %-os bérfejlesztést tett lehetővé. A vállalkozási tevékenység keretében végzett munkák kiszámlázott árbevétele 161.402 eft, mely az előző évi 129.589 eft-tal szemben 31.B04 eft-tal nőtt. A kiszámlázott árbevétel 10.481 eft külső alvállalkozói díjat is magában foglal. így a saját teljesítmény mértéke 150.921 eft, melyből a K+F tevékenység 120.434 eft, a szolgáltatás jellegű munkák értéke 27.008 eft, a helyiség hasznosításából származó bevétel 3.479 eft-ot tesz ki.
DUNAÚJVÁROSBAN etési előirányzatok változásai a következők voltak: A költségvet 1. 1990.XII.havi bérfejlesztés szintrehozása 2. 1990. IX.1-tól történő minimumbér fedezetére és s2intre hozására 766 eft 24 eft 3. 1991. évre bérautomatizmus 7.974 eft 4. 1991.1.1-től 10 \ bérfejlesztésre 3.9BB eft 5. Külső szakvezetők díjazására 1990-1991-es évre 1.005 eft 6. Az 1-5 tételek társadalombiztosítási járulékának fedezésére 5.916 eft 7. Dologi automatikus növekedés 1.596 eft B. Hallgatók normatív finanszírozására és hallgatói jegyzet támogatására 9.963 eft 9. Gép-műszer beszerzésre 600 eft 10. Beruházási keretünk a tetőtér beépítés folytatására 7.200 eft az 1991. évre. Számítógépes hálózat fejlesztésre 1990.11.félévében 1.000 eft állt rendezlkezésre. Az 1991. évre igényelt nagyjavításokra kért összeget nem kaptuk meg. (Kollégiumi vizesblokk felújítás, főépület fútésrendszer felújításra, főépület homlokzatfelújítás) A bérnövekedés 13.757 eft, a bérnövekmény társadalombiztosítási járuléka 5.916 eft. Hallgatókkal kapcsolatban 1.977 eft előirányzat növekedés volt. A gép-műszer beszerzésre kapott Összeget számítógép beszerzésre fordítottuk. A dologi automatizmusra kapott Összeget a posta, távhö, villamosenergia, víz-csatornadíj, szemétfuvarozás és energiaanyag előirányzata között osztottuk meg Az 1990. július 1. és 1991. június 30-i időszak között a gazdálkodás lehetetlenné vált, mivel a közüzemi díjak emelkedése miatt a szükséges fedezeti összegnek csak a töredéke áll rendelkezésre. Az oktatás feltételeit biztosítottuk ezidáig, azonban a június hónapban esedékes befizetési kötelezettségünknek (tb., SZJA-előleg) nem tudtunk eleget tenni. AZ_.EGYETEM_ HALOTTAI Farkas Józsefné takarító 199 0. VII. 25. Mészáros Gábor szakmunkás 1991.VI. 5. Ónodi Lajosné takarító 1991.III.2. Dr.Ráczné Dr.Kovács Éva adjunktus 1991.1.12. Dr. Szilas A.Pál egyetemi tanár 1991.VI.4. MISKOLCON Barsi Gézáné Berkes Rudolfné Csukerda István Chlepkó Lászlóné Erdődy László Engli Róbert Erdei Sándorné Farkas 3ánosné r.ny. NYUGÁLLOMÁNYBA _.VONULTAK takarító adjunktus bet. munkás takarító adjunktus műsz. üöy ; ntéző takarító gondnok Fodor Gyula Or. Farkas Ottóné Fancsali József Dr. Fuchs Erik Dr. Gyáni Károly Horváth Antal r.ny. Hriczu Sándorné Horváth Kálmán Halász Károlyné Ivánka Lászlóné Jakab Istvánné Juhász Sándor Dr. Kozák Imréné Kromplák Andrásné Dr. Kiss Ervin Dr.Káldor Mihály Laboda Gyuláné Dr. Lehoczki Alfréd Mázik Jánosné Ludvig László Mecser Lajos Molnár Józsefné Dr. Nándori Gyula Nyeste Béla r.ny. Dr. Péter László Pardavi Antal Piróth Sándorné Riedl István Rózsa Tibor Repei Barnabás Dr. Sályi István Soós Lászlóné Szmola Imréné Szabó Imre Dr. Szabó László Dr. Szarka Gyuláné Szokira Istvánné Dr. Terplán Zénó Dr. Tompos Endre Técsy Zoltánné Tóth Istvánné Vincze Géza r.ny. DUNAÚJVÁROSBAN Kiss Mihály Rákhely László Vörös János Dolgos Imre Király Mihályné Rétfalvi Pál Or. Gémes Ferenc mechanikus egyetemi docens egyetemi adjunktus egyetemi tanár egyetemi docens szakmunkás kisegítő műhelyvezető portás takarító hivatalsegéd szakmunkás egyetemi adjunktus hivatalsegéd tszv. egyetemi tanár tszv. egyetemi tanár telefonközpont kezelő egyetemi docens előadó adjunktus bet. munkás hivatalsegéd egyetemi tanár bet. munkás docens raktárkezelő hivatalsegéd egyetemi adjunktus szakmunkás bet. munkás egyetemi tanár könyvtáros előadó egyetemi adjunktus egyetemi adjunktus előadó kapus egyetemi tanár egyetemi docens előadó könyvtáros kapus segédmunkás főiskolai docens mechanikus főiskolai docens előadó főiskolai docens főiskolai tanár
KITÜNTETÉST..KAPTAK 48 i JSÉQíltíQSB -tilstlííml _ll??8 ;.sszegt -.30._\ tszvez. egyetemi tanár Or. Tarján Iván tszvez. egyetemi tanár Dt. Kolozsvári Gábor egyetemi docens Dr. Tompos Endre tszvez. egyetemi docens Dr. Oebreczenl Elemér egyetemi adjunktus Hursán László egyetemi tanár, dékán Dr. Somosvári Zsolt egyetemi docens Dr. Bohus Géza tud. főmunkatárs Dr. Janositz Dános egyetemi adjunktus Dr. Wallacher László egyetemi adjunktus Dr. Federer Imre egyetemi adjunktus Dr. Zergl István egyetemi adjunktus Dr. Lénárt László 6 9l.Kttl9Mwselt.tósl8«b.4 1 --- 1 -'-'- a * De,í, * ss ""* n - Dr. Tarján Iván Or. Novotni Zoltán tszvez. egyetemi tanár 1991..íBEillS-"--- tszvez. egyetemi tanár, dékán Bányász Szolg. Érdemérem gyémánt fok. Bányász Szolg. Érdemérem arany fok. Bányász Szolg. Érdemérem ezüst fok. Bányász Szolg. Érdemérem bronz fok. SIGNUM AUREUM UNIVERSITATIS kitüntetés SIGNUM AUREUM UNIVERSITATIS kitüntetés Kiss Barnabás Kis Istvánná Koskóczki József Lévay Mária Or. Márkus Endréné Molnár Józsefné Or. Nánási Tiborné Dr. Nébli Vendel Pappné Izsók Katalin Dr. Páricsi Viktor Redele Sándorné Réti Almée Sánta Aladárné Somogyi Györgyné Sverla Józsefné Szabó István Szabó Lászlóné Szegedi Gábor Szolyák Andrásné Tamás Bálintné Dr. Terstyánszky Gábor egyetemi adjunktus főiskolai adjunktus nőközpont kezelő főelőadó hivatalvezető hivatalsegéd telexkezelő egyetemi docens előadó mb. egy. adjunktus adminisztrátor nyelvtanár portás ügyvit. alkalmazott könyvtáros szoftver csop.vezető betanított munkás egy. tanársegéd kapus csoportvezető egy. tanársegéd Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Rektori Dicséret Dicséret Dicséret Dicséret Dicséret Dicséret Dicséret Dicséret Dicséret Olcséret Dicséret Olcséret Dicséret Dicséret Dicséret Dicséret Dicséret Oicséret Olcséret Oicséret Oicséret Pedagógus nap).alkalmából.1991. júnlus.1 -^ Dr. Gárdus János Aranyosi Attila Barna Béla Barna Miklósné Báthory Gábor Béres Pál Bihari Györgyné Csákné Fodor Margit Csenge Istvánná Csorna Gáborné Dobolán jenó Dudás Lászlóné Dr. Eszes László Farkas Péterné Fodor Gyula Géczl józsefné Or. Dr. Gyuricza István Hegedűs János HollókSi Katalin Jankó Arpádné Kapitány Lajos Kassainé Kajuha Edit Dr. Kenderes György egyetemi docens egyetemi tanársegéd rendész előadó műhelyvezető karbantartó szakmunkás előadó tanszéki könyvtáros előadó tanszéki munkatárs villanyszerelő előadó egyetemi adjunktus előadó műhelyvezető előadó egyetemi adjunktus egyetemi adjunktus előadó vezető nyelvtanár gépkocsivezető főelőadó egyetemi adjunktus "Kiváló Pedagógus" kitüntető cím Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Olcséret Rektori Dicséret TORZSGAROA OKLEVELET KAPTAK 45 éves Dr. Kiss Ervin egyetemi tanár Or. Szarka Zoltán 40.éves tszv. egy. docens Or. Farkas József egyetemi tanár Dr. Lévai Imre ny, tanszéki főmunkatárs Tar Sándor ny. Szederkényi Ilona főmunkatárs hivatalsegéd 35 éves Dr. Szokoli László egyetemi docens Bendzsák Istvánná ny. Csengeri Sándor Samu Zoltánné Lakatos Sándorné főmunkatárs mechanikus laboráns hivatalsegéd Dr. Vőneky Györgyné 30.éves műszaki ügyintéző Dr. Wallacher László egyetemi adjunktus Sólyom Jenő Molnár Julianna adjunktus üzemmérnök
29-28 ' Dr. Szarka Gyula Visnyei László Dr. Apró Ferenc Dr. Leskó Balázs Dr. Cselényl József Kövér György Germus Bertalanná Tamás Bállntné Hornyák Mihály Kiss Barnáné Jakab Istvánné Kiss Józsefné Pardavl Antal István György Szalcz Ferenc Smutzer 3ózseí Kocsis Istvánné Dr. Somosvári Zsolt Kozma Ferencné Pásztor József Várkonyi Andrásné Dr. Janositz János MTA Dr. Kiss Mátyás Dr. Oláh Miklós Szabó Lajos Dr. Bárczy Pál Jámbor Kálmánná Csorna Gáborné Dr. Raisz Iván Laczkő Ferenc Tóth Sándorné Dr. Siposs István Lipták László Tomkó István Dr. Forrai László Dr. Szilassy István Dr. Schaffer József Dr. Joó Gyula Dr. Ortutay Miklós Kopácsi Ottóné Somodi József Fehér Károlyné Nagy Gábor Németh Györgyné Selmecziné Nagy Melinda Hriczu Sándorné Juhász László adjunktus adjunktus docens adjunktus rektorhelyettes, műhelyvezető csoportvezető főelőadó osztályvezető előadó hivatalsegéd hivatalsegéd.raktárkezelő gépkocsivezető gépkocsivezető szakmunkás 25 éves előadó dékán, egyetemi tanár technikus műhelyvezető mechanikus kutató adjunktus docens technikus tszv. egy. docens technikus műszaki szakoktató tszv. egyetemi docens műhelyvezető szakoktató adjunktus technikus hivatalsegéd adjunktus adjunktus adjunktus docens tszv. egyetemi docens szakoktató adjunktus könyvtáros könyvtáros kisegítő könyvtáros takarító szakmunkás Rajczi Jánosné Képes Lászlóné Kovács Tiborné Csécsi Barnabás Mecser Gyula Hegedűs Lászlóné Vincze Géza Rimán Ferencné Vargáné Kaczúr Júlia Kollár András Hajduné dr.molnár Katalin Kulcsár László Dr. Takács Gábor Vass Andrási Györgyné Ocsenás Gusztávné Dr.Mikó József Dr. Szűcs István Dr. Grega Oszkárné Dr. Geiger János Jánosik Ferencné Or. Karaffa Ferenc Czipó Ferenc Kovács István Pallai László Dr. Vékony Sándor mf. Pancze Miklós Dr. Raisz Péter Dr. Jezsó Károly Dr. Balogh András Pajtók László Lovrity Imréné Dr. Urbán Rozália Kovács Józsefné Molnár Józsefné Tóthné Kovács Anna Dr. Lehoczky László Farkas Istvánné Kelecsényi Károlyné Novotni Ferencné F.Takács Lászlóné Kurilla Istvánné Bernáth Jánosné Szemán Jánosné Farkas Péterné Géczi Lajosné 10 éves 40 db. előadó hivatalsegéd Üzemvezető kiem. szakmunkás bet. munkás takarító kapus telefonközpont kezelő gazdasági vezető 20 éves adjunktus egyetemi docens műszaki ügyintéző egyetemi docens bet. munkás laboráns egyetemi docens egyetemi docens igazg.előadó adjunktus hivatalsegéd adjunktus tanársegéd kiemelt szakmunkás technikus adjunktus tanársegéd adjunktus adjunktus adjunktus szakmunkás műszaki rajzoló adjunktus takarító hivatalsegéd könyvtáros osztályvezető előadó előadó takarító hivatalsegéd kapus takarító takarító főelőadó takarító
r DUNAÚJVÁROSBAN Dt. Vatga János főiskolai tanár Hegedűs Istvánné Katona György Slezák Tamás Nagy Ferenc Szolgay Péterné Sályi Zsófia Terstyánszky Gábor Varga Gyula Veresné Somosi Mariann oki. bányamérnök oki. bányamérnök oki. bányamérnök oki. gépészmérnök oki. gépészmérnök oki. villamosmérnök oki. gépészmérnök oki. gépészmérnök 20..éves 1991. június 22. Bacsa Győző szakoktató Dr. Bella Anna nyelvtanár Haranginé dr.csomós Mária íóisk. docens Dr. Hartai Jánosné tan. előadó Hum Józsefné takarító Dr. Kováts Miklós f. docens Lócsiné dr.bodnár Katalin í.adjunktus Meszlényi Rózsa f- adjunktus Montovai Tibor műhelyvezető Rédei András f. docens Szabadiné Révész Magdolna laboráns Dr. Szabó Zoltán í. docens Tóth László íóig. hivatalvezető Dr. Vigh Sándor főisk. docens Vörös János műszerész 10 éves 10 db. Bíró József Bódi Tibor Kocsisné Baán Mária Várnai Péter oki. bányamérnök oki. bányamérnök oki. kohómérnök oki. geológus mérnök DÍSZOKLEVELET...NYERTEK, x i i hm Vasoklevél H-i +, qyémántokl.bm. em r yl f g émántokl. vaskohómérnök Vasoklevél SZeleSS Lá " any oki. vaskohómérnök Gyémántokievei D " r " Fndre oki. bányamérnök Aranyoklevél Dr. Alliquander Endre 1 Aranyoklevél._., oki. bányamérnök nl ' Csaba Károly Aranyoklevél.. T oki. bányamérnök RL "» Hansági'Imre Aranyoklevél. _, oki. bányamérnök ní ' Seyfned Gyula Aranyoklevél T- -, 7 it!n oki. bányamérnök "^ ' Torok Zoltán Aranyoklevél. n^,=of oki. kohómérnok Aranyu Gerencsér József Aranyoklevél,.,,, i* f oki. kohómérnok " L ' Szlávik József Aranyoklevél _ j oki. kohómérnok """' Szűcs Endre Aranyoklevél.,_,, oki. vaskohómérnok " la " Terei Elek ÍStlíEMI.DOKTORRA.AVATOTTAK 1990. december 14-én Csóka János Fehér Jánosné Rédei Katalin Howard M. Flint oki. gépészmérnök oki. gépészmérnök oki. építőmérnök
II. SZEMÉLYI RÉSZ
- 33 - AZ EGYETEM VEZETÉSE MISKOLCON Dr. Kovács Ferenc rektor Dr. Farkas Gttó rektorhelyettes Dr. Novotni Zoltán rektorhelyettes (1990.dec.31-ig.) Dr. Cselényi József rektorhelyettes Dr. Szabd Miklós rektorhelyettes (1991. január 1-tfil) Dr. Somosvári Zsolt Bányamérnöki Kar dékánja Dr. Bíró Attila Kohómérnöki Kar dékánja (1990. december 31-lg) Dr. Voith Márton Kohómérnöki Kar dékánja (1991. január 1-tSl) Dr. Páczeit István Gépészmérnöki Kar dékánja 0r. Horváth Tibor Állam- és Jogtudományi Kar dékánja (1990. december 31-ig) Or. Novotni Zoltán Állam- és Jogtudományi Kar dékánja (1991.január 1-tfil) Or. Czabán János Gazdaságtudományi Kar dékánja (1990. jüllus 1-tfil) *-5i EY itíl. 8)í5é8- SítÍ6Í5i 0r - Mang Béla egytemi főtitkár, egyetemi adjunktus DUNAÚJVÁROSBAN Dr. Gábor Bertalan főigazgató (1990. december 31-ig) Or. Szegedi József főigazgató (1991. január 1-tfil) Dr. Tarjáni György főigazgató-helyettes (1990. december 31-ig) Dr. Tóth Tamás ffiigazgató-helyettes (1990. jülius 1-tfil) Dr. Fercsik János ffiigazgató-helyettes (1991. február 1-tfil) Dr. Koppány Imre ffiigazgató-helyettes (1991. február 1-tfil)!SIETEMI TANÁCS Elnöke: Dr. Kovács Ferenc rektor Tagjai: Dr. Farkas Ottó Dr. Szabó Miklós Dr. Cselényi József Dr. Somosvári Zsolt Dr. Voith Márton Dr. Páczeit István Dr. Novotni Zoltán Or. Czabán János Kiss Árpád Dr. Kocziszky György Dr. Molnár Géza Dr. Mang Béla Dr. Szegedi József Dr. Tarján Iván Dr. Tóth Levente Bfihm József Dr. Berecz Endre Dr. Kozák Imre rektorhelyettes rektorhelyettes rektorhelyettes a Bányamérnöki Kar dékánja a Kohómérnöki Kar dékánja a Gépészmérnöki Kar dékánja az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja a Gazdaságtudományi Kar dékánja a MÉSZ elnöke az FDSZ ME-i Szervezetének elnöke gazdasági főigazgató főtitkár a Dunaújvárosi Főiskolai Kar főigazgatója tanszékvezető egyetemi tanár egyetemi adjunktus egyetemi adjunktus egyetemi tanár tanszékvezető egyetemi tanár
- 35 - Dr. Szarka Zoltán tanszékvezető egyetemi docens Dr. Döbröczöni Ádám tanszékvezető egyetemi docens Dr. Rácz Pál egyetemi adjunktus Pajtók László műhelyvezető Dr. Gáspárdy László tanszékvezető egyetemi tanár Or. Lévai Miklós egytemi adjunktus Dr. Bíró György egyetemi adjunktus, jogtanácsos Dr. Nagy Aladár tanszékvezető egyetemi docens Dr. Besenyei Lajos tanszékvezető egyetemi docens Barna Géza nyelvtanár Gárdusné Szabó Gabriella könyvtáros Szilágyi Dezső műhelyvezető Megyeriné Mazurka Éva a Közművelődési Bizottság titkára Dr. Koppány Imre főiskolai docens Németh László B-501. hallgató Dobos Szabolcs IV. éves bányamérnök hallgató Pölcz Krisztián III. éves bányamérnök hallgató Herczku Zsolt K-401/b. hallgató Kárpáti Péter GT-201. hallgató Ücsödy Péter GT-301. hallgató Csabai Attila G-204. hallgató Tóth Lajos G-403. hallgató Király István G-506. hallgató Orosz József a DSK elnöke Győrfi Beáta a Kollégiumi Bizottság titkára Gunyecz Zoltán J-403. hallgató Réti Béla J-202. hallgató Éliás Eszter J-302. hallgató Lantal Miklós A-301. hallgató Fehérvári Éva J-103. hallgató Dr. Zsidai József a Központi Könyvtár főigazgatója Dr. Gárdus János a Nyelvi Intézet igazgatója Dr. Csótai József a i Tsz. és Sportlétesítmények vezetője Dr. Nagy Béla a Bolyai Kollégium igazgatója Dr. Ballá László a Számítóközpont igazgatója Dr. Fazekas János a Bakonyi Bauxitbányák vezérigazgatója Dr. Sillinger Nándor a Magyar Alumíniumipari Tröszt vezérigazgató-helyettes Or. Renn Oszkár a VILATI igazgatója Dr. Boholy Zoltán megyei főügyész Németh Károlyné oki. közgazda, a TVK gazd. vezérigazgatóhelyettese *-S*?Qí_Yt?El5ii-QíI4Iú!_ _TyqwANrgs_Kuií.Túi 1ÍÜYAMÉRMÖKI KAR Dékán: Or. Somosvári Zsolt egyetemi tanár, a műszaki tudomány doktora Oékánhelyettesek: Dr. Jambrik Rozália egyetemi docens, a földtudomány kandidátusa Bfihm József egyetemi adjunktus A Dékáni Hivatal vezetője: Hursán László egyetemi adjunktus *.S*?HQ?.I*?ÍQ?ú.QÍS?IIí.l?ÍIIÖ!l.Iiíé5 Dr. Lévárdi Ferenc (1971) a műszaki tudomány doktora Or. Faller Gusztáv (1973) a műszaki tudomány doktora Or. Tóth Miklós (1975) a műszaki tudomány doktora Dr. Szurovi Géza (1980) a műszaki tudomány kandidátusa Dr. Kassai Ferenc (1981) a műszaki tudomány kandidátusa Or. Ádám Oszkár (1983) a műszaki tudomány kandidátusa Or. Rózsa László (1987) a műszaki tudomány kandidátusa Dr. Bálint Valér (1987) a műszaki tudomány kandidátusa Or. Zilahi Sebess László (1988) a műszaki tudomány kandidátusa Or. Pápai József (1988) a műszaki tudomány kandidátusa Dr. Müller Pál (1989) a műszaki tudomány kandidátusa 4.í*?ÖQÍ.I48ÍQ?d.QÍ>!?6I s. GXETEMi.ogcEMS Dr. Bán Ákos (1965) a műszaki tudomány kandidátusa Dr. Érsek Elek (1967) Dr. Trethon Ferenc (1969) a műszaki tudomány kandidátusa Or. Vida Miklós (1969) a műszaki tudomány kandidátusa Or. Juhász András (1986) a földtudomány kandidátusa Molnár Károly (1983) Dr. Korvin Gábor (1985) a műszaki tudomány kandidátusa Dr. Bodon Pál (1986) a műszaki tudomány kandidátusa Or. Bodnár János (1986) a műszaki tudomány kandidátusa Or. Janositz János (1986) a műszaki tudomány kandidátusa Dr. Ooleschall Sándor (1989) a műszaki tudomány kandidátusa Dr. Ballá László (1990) a műszaki tudomány kandidátusa Dr. Jermendy Zoltán (1990) Dr. Kesserú Zsolt (1990) a műszaki tudomány kandidátusa FELSÖKTATASI^DOLGOZÚKSZAKSZERVEZETE Miskolci _Egy_e^emi _Szer vezet e Elnök: Alelnök: Munkatárs: Dr. Kocziszky György Dr. Kiss Antal Dr. Lengyel Attila