TARTALOM ELÕSZÓ 9 I. RÉSZ: AZ ÚJSZÖVETSÉG VILÁGA 11 1. A POLITIKAI ÉLET 13 A római birodalom 13 A provinciák kormányzása 25 A hellenisztikus királyságok 27 A zsidó állam 32 2. A TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI ÉLET 61 A TÁRSADALMI ÉLET 61 A zsidó társadalom 61 A pogány társadalom 62 Kulturális színvonal 65 Erkölcsi színvonal 74 A GAZDASÁGI ÉLET 75 Mezõgazdaság 75 Ipar 75 Pénzügyek 76 Szállítás és közlekedés 77 3. A VALLÁSI ÉLET 83 A görög-római pantheon 83 A császárkultusz 84 A misztérium-vallások 86 Az okkultizmus 87 A filozófiák 91 4. A JUDAIZMUS 101 Eredete 102 Teológia 104 A templom 109 A zsinagóga 113 A szent év 115 Az iskolarendszer 119 Az irodalom 122 A judaizmus szektái 131 A diaszpóra 139 5. AZ ÚJSZÖVETSÉG HÁTTERE A ZSIDÓ KULTÚRÁBAN 143 A judaizmus jellege 143 Az apokrif iratok és a pszeudoepigráfia 144 A holt-tengeri tekercsek 146 A qumrani közösség legfõbb sajátosságai 147
A holt-tengeri közösség összehasonlítása az Újszövetséggel 149 II. RÉSZ: AZ EVANGÉLIUMOK: KRISZTUS ÉLETÉRÕL SZÓLÓ FELJEGYZÉSEK 153 6. AZ ÚJSZÖVETSÉG NEVE ÉS TARTALMA 155 A név 155 A tartalom 156 7. AZ EVANGÉLIUMOK MINT IRODALMI MÛVEK 163 A szinoptikus probléma 165 Megoldási javaslat 166 8. MÁTÉ EVANGÉLIUMA 175 Az evangélium eredete 175 A keletkezés helye és ideje 176 Az evangélium tartalma 177 Az evangélium vázlata 179 Fõ mondanivaló 184 Az evangélium szereplõi 185 Sajátos vonások 186 9. MÁRK EVANGÉLIUMA 189 Az evangélium eredete 189 A keletkezés helye és ideje 191 Az evangélium tartalma 194 Az evangélium vázlata 195 Fõ mondanivaló 201 Az evangélium szereplõi 202 10. LUKÁCS EVANGÉLIUMA 205 Az evangélium eredete 205 Az evangélium szerzõje 207 A keletkezés helye és ideje 211 Az evangélium tartalma 211 Az evangélium vázlata 212 Fõ mondanivaló 216 Az evangélium szereplõi 218 11. JÁNOS EVANGÉLIUMA 221 Az evangélium eredete 221 Az evangélium szerzõje 222 A keletkezés helye és ideje 225 Az evangélium tartalma 226 Az evangélium vázlata 228 Fõ mondanivaló 231 Az evangélium célja 233 Az evangélium szereplõi 234 12. KRISZTUS ÉLETE 237
Világi forrásmunkák 237 Jézus életének szakaszai 239 Jézus életének földrajzi vonatkozásai 248 Jézus tanítása 256 III. RÉSZ: AZ ÕSEGYHÁZRÓL SZÓLÓ FELJEGYZÉSEK 267 13. AZ EGYHÁZ MEGALAPÍTÁSA: APCSEL 1:1-8:3 269 Az Apostolok Cselekedetei 270 Az alapok lerakása: ApCsel 1:1-8:3 279 Az elsõ szétszóratás 282 14. AZ ÁTMENETI IDÕSZAK: APCSEL 8:4-11:18 283 A samáriai igehirdetés 283 Az etióp kincstárnok megtérése 284 Pál megtérése 285 Péter igehirdetése 289 15. A POGÁNYKERESZTYÉN EGYHÁZ ÉS A PÁLI MISSZIÓ: APCSEL 11:19-15:35 293 Az antiókhiai gyülekezet 294 A pogánymisszió 296 A jeruzsálemi apostoli gyûlés 299 A TILTAKOZÁS IRODALMA (hitvitázó levelek) 302 Jakab levele 304 Pál levele a Galatákhoz 308 16. PÁL PROGRAMJA: APCSEL 15:36-21:16 317 A második missziói út Kisázsiába 318 A macedóniai missziói út 320 A THESSZALONIKAI LEVELEK 323 Pál elsõ levele a thesszalonikaiakhoz 323 A második thesszalonikai levél 325 Az akhájai misszió 329 Az ázsiai misszió 336 A KORINTHUSI LEVELEZÉS 339 A levelek háttere 339 Az elveszett levél 340 Pál elsõ levele a korinthusiakhoz 341 Pál második levele a korinthusiakhoz 346 Az utolsó látogatás Korinthusban 348 A tervezett missziói út 349 A Római levél 349 A missziói út befejezése 354 17. PÁL BEBÖRTÖNZÉSE: APCSEL 21:17-28:31 357 Jeruzsálem 358 A levelek 363
Pál levele Filemonhoz 364 Pál levele az efezusiakhoz 366 A kolosséi levél 368 A filippi levél 372 Pál fogságának eredményei 377 IV. RÉSZ: AZ ÕSEGYHÁZ PROBLÉMÁI 379 18. AZ INTÉZMÉNYES EGYHÁZ: A PÁSZTORI LEVELEK 381 Háttér 381 Pál elsõ levele Timóteushoz 383 Pál levele Tituszhoz 386 Pál második levele Timóteushoz 389 A levelek értékelése 392 19. A SZENVEDÕ EGYHÁZ: PÉTER ELSÕ LEVELE 395 A levél háttere 395 A levél szerzõje 399 A levél vázlata 401 A levél tartalma 402 A levél értékelése 404 20. ELSZAKADÁS A ZSIDÓ VALLÁSTÓL: A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉL 407 A levél háttere 407 A levél szerzõje 409 A levél keletkezésének ideje 410 A levél vázlata 411 A levél tartalma 413 A levél értékelése 415 21. A TÉVTANÍTÁSOK VESZÉLYE: PÉTER MÁSODIK LEVELE, JÚDÁS LEVELE, JÁNOS HÁROM LEVELE 417 A levelek háttere 417 Péter második levele 418 Júdás levele 423 JÁNOS ELSÕ, MÁSODIK ÉS HARMADIK LEVELE 428 A levelek háttere 428 János elsõ levele 431 János második levele 433 János harmadik levele 434 22. A VÁRAKOZÓ EGYHÁZ: A JELENÉSEK KÖNYVE 437 A könyv háttere 437 A könyv értelmezési lehetõségei 441
A könyv tartalma 445 A könyv vázlata 447 A könyv értékelése 450 V. RÉSZ: AZ ÚJSZÖVETSÉGI KÁNON ÉS SZÖVEG 453 23. AZ ÚJSZÖVETSÉGI KÁNON 455 Meghatározás 455 Belsõ bizonyíték 459 Külsõ bizonyíték 460 Következtetések 465 24. AZ ÚJSZÖVETSÉG SZÖVEGE ÉS ELTERJEDÉSE 469 A szöveg elterjedése 470 A szöveg forrásai 471 Magyar fordítások 476 FÜGGELÉK 477
I. rész: AZ ÚJSZÖVETSÉG VILÁGA 1. FEJEZET A POLITIKAI ÉLET A Római Birodalom Abban az idıben, amikor az Újszövetséget írták, a Távol-Kelet kevéssé ismert királyságait leszámítva, az egészen civilizált világ Róma uralma alatt állott. Nyugaton az Atlanti-óceántól az Eufrátesz-folyóig és a Vörös-tengerig keleten, valamint északon a Rhone-tól, a Dunától, a Fekete-tengertıl és a Kaukázustól délen a Szaharáig óriási birodalom terült el a császár uralma és tényleges diktatúrája alatt, akit az Újszövetség egyaránt nevez királynak (1Pét 2:17) és császárnak (Luk 2:1). Róma nevét az itáliai fıvárostól nyerte. Az eredeti települést, amelybıl a római állam kinıtt, Kr.e. 753-ban alapították. Elıször a város környékén lévı kis falvak közösségét is magában foglaló szövetség volt, amely felett király uralkodott. Kb. a Kr.e. V. század kezdetére szilárd politikai szervezettségi fokot ért el a kormányzás köztársasági formájában. Az körülvevı ıt közösséggel kötött szövetségek segítségével északon az etruszkok, délen pedig egyéb más törzsek ellen folytatott háborúk hosszú során át Róma Kr.e. 265-re az itáliai félsziget urává lett. A meghódított népeket szerzıdések kötelezték a béke megtartására. E népek fokozatosan beolvadtak a római állam területébe. A következı fı két évszázad alatt Róma Karthágó, a Földközi-tenger nyugati részének tengeri hatalma ellen vívott nagy küzdelemmel volt elfoglalva. Karthágó eredetileg Fınícia gyarmata volt, de mivel Nagy Sándor az anyaországot meghódította, önállóan kellett mőködnie. A föníciaiak példáját követve gazdag, erıs nemzetté lett. Hajói bonyolították le a Földközi-tenger kereskedelmét. Civilizációja sajátosságait tekintve keleti volt, társadalmi formáját nézve oligarchia, amelyet egy zsoldos hadsereg tartott fenn és diktatórikus kormányzás irányított. Róma folytonos terjeszkedése következtében elkerülhetetlenül összeütközött a karthágói birodalom elıretolt állásaival. A két civilizáció mind faji eredetét, mind politikai szemléletét tekintve idegen volt egymástól, de különben sem volt elég hely mindkettıjük számára ugyanazon a területen, s az egyiknek engednie kellett. A kettejük közötti háború Kr.e. 146-ban fejezıdött be, amikor Scipio Aemilianus római hadvezér Karthágó városát elfoglalta, és a földdel egyenlıvé tette. Ezáltal Róma kiterjesztette uralmát Hispániára és Észak-Afrikára. Ugyanebben az idıben lett római provinciává Macedónia, és ugyanebben az évben (Kr.e. 146-ban) Korinthus kifosztásával Akhája is Róma fennhatósága alá került. Kr.e. 133-ban III. Attalus, Pergamon királya
meghalt, és birodalmát a rómaiakra hagyta örökségül. Ebbıl szervezték meg az ún. Ázsia provinciát. Kisázsia keleti részén a háborúk folytatódtak, amíg Pompeius befejezte Pontusz és Kaukázus meghódítását. Kr.e. 63-ban Szíriát provinciává szervezte, és a birodalomhoz csatolta Judeát. Kr.e. 58-57-ben vezette Caesar híres galliai háborúit és tette Galliát a Római Birodalom részévé. Így 500 évi szinte szakadatlan háborúskodás révén Róma, a Tiberis partján fekvı jelentéktelen falu a világ egyik legjelentısebb birodalmává lett. A gyors területi terjeszkedés azonban nagy változásokat hozott a római nép életében. Amint a katonai vezetık megízlelték a hatalmat, hadseregeiket nemcsak idegenek meghódítására kezdték felhasználni, hanem otthoni uralmuk kierıszakolására is. A Karthágó és Görögország meghódítása, valamint a Julius Caesar halála közötti évszázadokat polgárháborúk állandó egymásutánja jellemezte. Marius, Sulla, Caesar, Antonius és Octavianus egymás után arra törekedett, hogy magát a római állam urává tegye. Végül Octavianusnak, vagy ahogy a szenátus elnevezte, Augustusnak sikerült ellenfeleit Kr.e. 30-ban megsemmisíteni, és lett az elsı császár. AUGUSTUS (Kr.e. 27 Kr.u. 14) Uralma alatt az Imperium Romanum, vagyis a császári állam szilárdan megalapozódott. A nép belefáradt a sok háborúba, és békére vágyott. Augustus lett a princeps, vagyis az ország elsı polgára. Bölcsen és jól kormányzott. Politikai értelemben az új principátus kompromisszum volt a régi köztársasági rendszer és a Julius Caesar által alkalmazott diktatúra között. A szenátus Augustusra ruházta a birodalom fegyveres erıinek fıparancsnoki tisztét is Kr.e. 27-ben. A szenátust elméletben meghagyták uralkodó testületnek. Kr.e. 23-ban Augustus egész életére megkapta a tribunusi hatalmat, ami azt jelentette, hogy hatalma volt a népgyőlések felett, majd a nép állandó képviselıjévé nevezték ki. Megkapta azt az állandó kiváltságot is, hogy a szenátusban az elsı hő vitapontot vezesse be, valamint a győlések összehívásának jogát. Valamennyi joga inkább alkotmányos alapokon nyugodott, mint a hatalom bármiféle önkényes megragadásán. Augustus uralkodásának idején sok reformot valósítottak meg. A szenátust megtisztították a nem odavaló tagoktól. A hadsereg nagy részét leszerelték, s a veteránokat vagy gyarmatvárosokban, vagy az erre a célra felvásárolt birtokokon telepítették le. Olyan reguláris, hivatásos hadsereget hoztak létre, amely egyúttal a minta-állampolgárság iskolája is lett. A veteránok leszerelésük alkalmával nagyobb összegeket kaptak, majd a provinciákban kolóniákba telepítették le ıket, ahol tisztességgel megélhettek és egyben a közösségnek Rómához vezetıivé válhattak. Augustus a népi morál javítására is törekedett. Új életre keltette az államvallást, és sok új templomot épített. A birodalmi kultuszt, mint az államnak való tiszteletet bevezették a provinciákban. Sok helyen magát a császárt Dominus et Deus-ként kezdték imádni, noha ilyen imádatot nem követelt. A Kr.e. 19-18. évi juliánusi ı ı ı