História 1995-01
História 1995-01 Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó elõzetes írásbeli engedélyéhez van kötve.
Tartalom 1.... 1 1. Elherdált évtized?... 1 2.... 4 1. A középkori Bosznia... 4 2. Képek... 6 3.... 13 1. Bíborbanszületett Konstantin (905-959)... 13 4.... 14 1. Az iszlám északkeleti védõbástyája... 14 2. Képek... 16 5.... 21 1. Szarajevó leírása Evlia Cselebitõl (1660)... 21 6.... 23 1. A nemzeti megújulás kora... 23 2. Képek... 25 7.... 27 1. Nemzeti mozgalmak Boszniában... 27 8.... 29 1. Okkupációannexió, 18781908... 29 2. Képek... 32 9.... 40 1. A keleti válság az 1870-es években... 40 10.... 41 1. Bosznia és a bosnyákok Jugoszláviában, 1918-91... 41 2. Képek... 44 11.... 47 1. Misszionáriusok Magyarországon... 47 2. Képek... 49 12.... 57 1. A diktátor és a nemzeti történelem... 57 2. Képek... 58 13.... 61 1. Népies-urbánus ellentétekrõl, Kádár Jánosról. Két beszélgetés Aczél Györggyel, 1983, 1991 61 2. Képek... 64 14.... 68 1. Víg élet a Duna jegén... 68 2. Képek... 69 15.... 71 1. Magyarok képe külföldön... 71 16.... 72 1. Esküvõ, 1942... 72 17.... 73 1. Bajcsy-Zsilinszky pályaképe... 73 2. Képek... 75 iii
1. Elherdált évtized? GLATZ Ferenc Elherdált évtized? Öt éve történt. Évfordulók. 1989. máj. jún. a Nagymaros Bős-építkezés leállítása. Azután június 16. Nagy Imre és társainak, a sztálinizmus áldozatainak újratemetése. Szeptember 10. a keletnémet menekültek kiengedésének bejelentése. Majd a 4. Köztársaság kikiáltása október 23-án (a felkelés évfordulóján) és így tovább és így tovább... Számvetések... Új választás ez év májusában; új erők benyomulása (visszanyomulása) a politizáló és értelmiségi elit soraiba. Itt fenn a hegyen megkésett az ősz. A szobában a jövő évi tervek zsebben meggyűrődött vázlatcédulái hevernek. Asztalon, ágy mellett. Ma van a 4 igen évfordulója. Ötödik ez is, még sincs ünneplés. És nyár óta elmaradnak a vezércikkek. Nem időhiány miatt. Az elmúlt öt esztendő újragondolásai elakadtak? Számvetések... Talán túl nagyok voltak a hegymozgások, s túl kicsinyek a megszületett egerek? Ahogy szomszédaim mondják? Egyszerű, kétkezi munkásemberek. Sokat várók, kétszer is az újra ha nem is ugyanazon pártra szavazók. Az újra, ami megindult valamikor. De mikor? 53-ban, 56-ban, 89-ben, 90-ben, vagy éppen 45-ben? 89-ben, így ők. Maradjunk ennél. Erre még emlékeznek. De azután mindezekből mi lett? * Emlékképek, naplófeljegyzésekbe szorult adatsorok. Nagymaros, Bős. Lelkes rendszerváltó tüntetések. Tacepaók, a monumentális beruházások, természetátalakítások szimbóluma, az erőműépítés ellen. Elbizonytalanított vizes szakemberek, akik évtizedek tapasztalatát, nemzetközi példák erejét vetik harcba az építkezés szükségességének védelmében. Isten tudja, honnét előkerülő ellenszakértők: lelkes, kreatív szónokok, debattőrök. Akik valami forradalmi történetszemlélet neveltjeiként keresik a szent célt. S most nem a Bastille lerombolása, nem Táncsics börtönének megnyitása, a jobbágykötelek lepattintása jutott, hanem egy erőmű. Ügyesebbek a tömegkommunikációs vitákban, mint amazok, a mérnökök. Szent céljaink: az emberi környezet védelme a technokrata erőszak ellen, szent célunk: a megalomániás diktatúra végleges elsöprése. Politikai szempontok, indulatok. Azután elkövetkezett a bódító lakoma után a másnaposság, s a kérdések: vajon jó helyre találtak-e a politikai lelkesedés robbanószerkezetéből szétröpült aknák? Vajon nem a szakszerű a közösség hosszú távú céljait, a hosszú távú érdekeket szolgáló érveket söpörtük le a viták asztaláról? S most meakulpázhatunk rendre, hangoztatva jó szándékunkat, ami tudjuk nem mentség. 1989 eufóriáját újraélni tragikomikus volna ma, amikor vízköbméterek millióiról, gát- és erőműrendszerek működési rendjéről, egy jól működő szakapparátus presztízsének szétveréséről beszélnek forrásaink. A történeti számvetésnél nem mérce a fiatalos hév diktálta lelkesedés, netán belvárosi mucsaiságunk. Mert ilyen is van... Nagy Imre újratemetése. A kormány adja a biztosítást. Tárgyalások a családdal, ellenzékkel. Megegyezések. Az uralkodó párt vezetése csak részben tudja, mi történik. Tudomásunk szerint nincs teljesen informálva (talán majd utólag kiderül : a titokzatoskodási játékban mégis ők voltak a jobbak, s titokban informálódtak ). Azután egy mások által ösztönzött hang az agyagbadöngölés -ről. Egyes irányzatok föld alá szorításáról. S a tűzre, forradalmi tettekre vágyó, lobbanni kívánó közhangulatban lángot vet a szikra. Nemes szándék: eltörölni mindent, ami lehetővé tenné a diktatúra visszatérését. Az adminisztráció vezetésének, a féllegális politikai erőknek vágya egybeesett. A döngölés -t a költői ifjúi hév egyszerű szimbólum-túlzásának tekintettük. A történelemből oly jól ismert jelenségnek. S ki törődött a szürke tényekkel? Ki figyelt arra, hogy a visszahúzó erők esetleges mozgalmát egy, az adminisztráció adta átlag-biztosítás is visszafoghatta. Ha még egyáltalán lett volna erejük. (Talán utólag kiderül, volt ilyen szervezett szándék és erő még... Források kérdése.) De megkezdődött valami: a radikális agyagbaverés jelszóháborúja. 1
Emberek százezreinek önkritikára, önmagunk felülvizsgálatára lett volna szükségünk. Gondolkodásváltásra, valódi rendszerváltásra a közgondolkodásban. Össztársadalmi méretekben. Célok, ideák, ábrándok felülvizsgálatára. Ehelyett indulatháború kezdődött, új típusú kiszorítósdi. Emlegették, akik megélték a 40 évvel ezelőtti időket. Csak az akkori kiszorítósditól elütően, nem táborokba, kitelepítésekbe kényszerítve, hanem szívinfarktusba, emberi meghasonlottságba kergetve sokakat. A megbélyegzetteket. A diadalittasság utáni másnaposság állapotában a közösséget megtartó intézményeket kellene működtetni. Hozzáértés után keresgélünk. S találunk a közügyektől a maguk magánszférájába visszahúzódott tízezreket. S a szépen beszélők, a lázas szeműek csetlenek-botlanak jó szándékra, tanulatlanságra, tapasztalatlanságra hivatkozva. A rendszerváltásból őrségváltás maradt volna? A generációváltás karriervágyának újabb elszabadulása következett be, mint egy másik akkor, 1949-ben sajnos valóban radikális rendszerváltás korában? S az akkori agyagba taposók, ma már túl a hetvenen, évtizedek óta magukban cipelik fiatalkori lánglelkűségük éveinek hordalékait? S környezetükben kénytelenek nap mint nap elnézést kérően tekinteni a betaposást túlélők szemébe... Radikálisnak csengő hangoskodás, belegázolás százezrek emberi méltóságába. Ellenállást, belső haragot szül az emberekben. Idén májusban százezreket hajtott más irányba szavazni. Nem a gúnyosan emlegetett nosztalgia a régi rendszer iránt, hanem az elkeseredés, a megbántottság, a kollektív lelki megalázás. Olyanokban gyülemlett haragvó keserűséggé, akik, ha békén hagyják őket, az új odaadó katonái lehettek volna. Életüket jogosan mert csak egyszer élhetik le újragondolók. De így most maradtak sérülten, kérgesült reflexekkel, tőlünk idegenek. S tönkrement emberek. Álradikális lázasság mert ilyen is van a higgadt átépítés helyett. A volt tévedések harsány szidalmazása az összeomlás után könnyű. Az új célok pontos megjelölése az már tett volna. Túl mélyre ivódott a vonzalom a nem programjához, a vonzalom a mindent-tagadáshoz? A valóban radikális rendszerváltás: a közösség tagjainak, a polgár életcéljainak átprogramozása. Önmagunkban megélt, magunk által kikényszerített folyamat. És minden ez irányba cselekedni akaró polgárnak a startnál helyet biztosítani. Pozitív programok megfogalmazásához ez vezethet. És ismét 89. Augusztus szeptember. Keletnémetek kiengedése. Titkos tárgyalások, hosszúórás megbeszélések a nemzetközi menekültügyi megegyezésekhez csatlakozásról. Romániai magyarok esetleges átáramlásának jogi biztosítékát és ezzel együtt a keletnémet turisták helyzetmegoldását keresve. A különrepülő-utat követő konzultációk... A politikai táborhatárok a szovjet megszállási zóna határai is. A romániai magyarok dolga táboron belüli ügy. A németügy feloldása a zóna felszabadításának lehet kezdete. Egyszer be kell fejezni a második világháborút! Jól időzített bejelentés. Azután mi lett a feltört szovjet zónából? Mi lett a napi életét a névtelenségben leélő kelet-európai polgár hazáiból? Vádak ellenünk, számvetés magunkban. Igaz lenne, hogy a váltásból csak az elitértelmiség lát hasznot? No és a feltörni képes új középosztály? Nincs többé cenzúra, polit-drukk, az utazás szabad, szabad a gazdagodás. A munkaképes társadalom felét viszont veszélyezteti a munkanélküliség. Éppen azokat a korosztályokat, amelyek életprogram-módosításra már képtelenek. És a nyugdíjasok? Vagy föld alá parancsolhat korosztályokat az elv, amit úgy nevezünk: a termelés gazdaságilag racionális rendje? Most derül ki: a szovjet rendszer más és más épületét kívánta lerombolni az író, a politikus, a vállalkozó és megint mást a kétkezi munkás, a kistisztviselő. Vádak ellenünk: a magyarság nemzeti sérelmeinek orvoslását ígértük a szovjet összeomlása után. Sokan Romániából, Szlovákiából írják: erősebb a kisebbségellenesség, mint a diktatúra idején. (Egyébként is: a SZU szétesésével, az új nemzetállamok létrejöttével 60 70%-os nemzeti többséggel élnek már államok. A magyar kisebbség többé nem Európa legnagyobb kisebbsége.) Érveltünk a javulás mellett. Kevés hatással. Nem opportunizmusból. Hogy a kormányzati politika része lett 90 óta a kisebbségpolitika. De emlegetik Marosvásárhelyt, a jugoszláviai magyar menekülteket. Azután természetesen Boszniát. S kérdik: képesek vagyunk megvalósítható javaslatokat tenni? Lobogtatjuk Magatartáskódex-javaslatunkat... Magyarázzuk szomszédainknak: a magyarság számára követelt kulturális és területi autonómia, mindenekelőtt a községi autonómia nem bánt szerb, román, szlovák állami érdeket. Ők magyarázzák nekünk: tőlünk délre és keletre a községek igazgatási autonómiájának nincs hagyománya. Ami volt szász, magyar hagyomány idegen az ő területszervezésüktől. Azután a muszlimok őnekik magyarázzák: az iszlám közösségszerveződés nemcsak tőlünk, a nyugati keresztény zsidó hagyománytól tér el, de tőlük, a keleti ortodoxiától is. És a vallási hagyomány eltérései mögött évezredes köznapi szokásrendszer különbségei rejlenek. Egyáltalán nem a hitélet 2
dolgai. Az ortodox és nyugati vallás eltérése ismert a köznapi élet szintjén: a hívő és a pap viszonya, az egyházi és világi hatalom egybeesése, illetve különválása és így tovább. Az iszlám hitvilág azután már végletesen különbözik a mienktől ember és világmindenség, vallás és államiság, világi és egyházi bíráskodás, családszervezésben nő és férfi viszonya. A diktatúrák leszorították az ellentéteket, intézményeik nem vettek tudomást az etnikai, felekezeti feszültségekről. Magyarázzuk: most felszakadnak. Mai vádak: a szovjet volt nyugati bírálói, akik a nemzeti szabadságot ígérték az összeomlás utáni időkre, most rosszallóan hirdetik mind gyakrabban: a térség nemzetiönállósodási törekvései, számtalan kis nemzetre-államra tagolódása az összeurópai fejlődés ellen munkál. Náluk úgymond integráció, nálunk dezintegráció. De hát erre biztattak bennünket: az etnikai, nemzeti jogok megszerzésére a szovjettel szemben. S most kiderül, hogy nem is olyan haladó ez? Az iskolapélda természetesen Bosznia. Mert ott lőnek. És záporoznak a szemrehányások: csak nagyhatalmi érdek, de hogy valami erkölcsi értékrend mozgat itt mindent a szovjet után. Az oroszok mint évszázadok óta mindig kiállnak a szintén ortodox hagyományú szerb érdekek mellett, Németország pedig a volt Német római Birodalom szellemi peremterületei, a visegrádiak, Horvátország és Szlovénia mellett... * Zsebben gyűrött cédulák, jegyzetfüzetlapok nemzetközi konferenciák elemzéseiről. Hazatérve és utána, itt a hegyen, vastag ceruzával rájuk vésett kérdőjelek. Elherdált évtized lesz a 90-es évtized a nemzet életében? Igaz, hogy az új rendszer felgyorsította az elit felső rétegének hanyatlását? Igaz, hogy konzervatívok és haladók az utóbbi másfél száz esztendőben mindig jobban koruk átlaga felett állottak, minta maiak? S az összehasonlítás érvényes a 60 80-as évekre is? Vastagceruzás kérdőjelek. Mit tehetünk? Feladni a lázas álmokat? Ésszerű korrekcióra képesség, ha kell, a vízköbméterek, energiajövő ügyében? De nem feladni az elvet, a természet egyensúlyának védelmét. Mit tehetünk? Elhagyni a gondolat visszaszorítottságából, vagy éppen féllegális megtűrtségből származó görcsöket? Tudomásul venni: más az ellenzéki, s mása kormányzó képesség. De nem feladni következtetésünket: sem a proletárdiktatúra, sem a szovjet típusú szocializmus nem lehet életképes a századfordulón, a chip-korszakban. Mit tehetünk? Feladni doktrinerségünket, feledni kapaszkodásunkat múlt századi ideológiákba vagy a földgolyó másik felén megtapasztalt közösségrendező elvekbe? S feladni a skatulyacímkéinket? ( Keresztény, nemzeti, liberális, baloldal, jobboldal stb.) De szenvedélyesen kutatni az itteni nálunk és szomszédainknál működő közösségmegtartó erőket. És egyszer végre tudomásul venni a magyarság reális lehetőségeit, súlyát a világpolitikában. Felébredni a trianoni sokkhatásból... Mit tehetünk? Kikapcsolni hang- és képdobozainkat, melyek az egy helyett a többpártközpontból kiáramlott személyeskedések politikájával tömöttek? A középosztály egy részének hangos önmegvalósításában több önmérsékletet. S helyette jobban figyelni a földműves lépésritmusát, az iparos munkamozdulatait, a boltos szorgoskodását, a nemzetnapszámos tanító erkölcsnevelő erőfeszítését. Ahogy itt fenn a hegyen a rendszeres őszi ásás, trágyázás, az eső előtti porhanyós földben a kőteraszok építésével gyúrjuk, formáljuk hozzánk a tájat. S magunkat a kultúrkörnyezethez. S lenn a völgyben faluszépítő értelmiség igyekszik útépítéssel, művésziskolával szoktatni a helyi társadalmat, népességet igényhez, önművelődéshez, önbecsüléshez... A szorgos önfenntartó bennünket fenntartó munka. Az évforduló nélküli. Mit tehetünk? Ezt tegyük meg történeti és politikai értékrendünk alapjának. Zebegény, 94. november 26. 3
1. A középkori Bosznia ENGEL Pál A középkori Bosznia Bosznia, mint ma már minden tévénéző tudja, a Balkán-félsziget egyik kis országa. Területe a hozzá számított Hercegovinával együtt is alig több, mint Magyarország fele (51 000 km2). Középső, legnagyobb része völgyektől szabdalt hegyvidék, amelyet főleg lombos erdők takarnak, délen azonban a tengerre néző hegyláncok már karsztosak és kopárak. Ott, a Dinári-Alpok legjárhatatlanabb részén, kétezer métert meghaladó hegycsúcsok alatt erednek az ország folyói, köztük az Adriába ömlő Neretva, amelynek völgye az ókortól fogva a legfontosabb közlekedési út volt a tengerpartról Bosznián át Szerbia irányába. A többi folyó észak felé kanyarog, és végül a Szávába torkollik: nyugaton Horvátország felől az Una és a Verbász (Vrbas), középen a Boszna, amelyről maga az ország is a nevét kapta, keleten pedig a Drina, amely Szerbiától választja el. A Száva egyben az ország északi határát is képezi, rajta túl a középkorban a magyar királyság terült el. Némi síkság egyedül itt, a Száva mentén található, és bizonyára ez volt régen is, mint ma, a legsűrűbben lakott vidék; feljebb, a hegyekben a lakosság gyérebb lehetett, és fő megélhetése az ókortól fogva az állattenyésztés volt. Bosznia területét, mint a hírekből tudjuk, ma három nép lakja tarka összevisszaságban: a szerb, a horvát és a bosnyák. Nép és nyelv nekünk, magyaroknak olyan fogalmak, amelyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, ezért számunkra fölöttébb szokatlan, hogy a különbség a három boszniai etnikum között nem nyelvi, hanem végső fokon csak vallási. Olyasféle tehát, mintha mondjuk külön népnek tekintené magát a katolikus és a református magyar, azzal a különbséggel, hogy a felekezetek közötti szakadék ott sokkal mélyebb. A szerbek ortodoxok, a horvátok katolikusok, a bosnyákok pedig muzulmánok, ami végeredményben három teljesen különböző gyökerű görög, latin, illetve arab török kultúrának felel meg. Ennek csak egyik, de legnyilvánvalóbb jele, hogy közös nyelvüket (a szerbhorvátot) a szerbek és bosnyákok cirill, a horvátok latin betűvel írják. A három nép kialakulása tehát nem nyelvi elkülönülés, hanem sok évszázados, a középkorra visszanyúló kulturális és politikai folyamatok eredménye. Közös ősök A három nép közös ősei, a szerbek és horvátok a nagy népvándorlás utolsó fázisaként, valamikor a 7. században költöztek le északról, a mai Lengyelországból a Balkán-félszigetre. Az előző lakosok nyomai erre az időre már jórészt eltűntek. Az őslakos indoeurópai illírekre már akkor is csak néhány folyó- és hegynév emlékeztetett, meg Dalmácia neve, amely akárcsak nálunk Pannónia a pannonoké egy illír nép, a dalmaták hagyatéka volt. Az illírek a több mint hatszáz éves római uralom (Kr. e. 1. sz. Kr. u. 5. sz.) alatt enyésztek el, amidőn legtöbbjük a birodalom más népeihez hasonlóan a latin nyelvre tért át. Az ő maradékaik az eredeti nyelvet őrző albánokon kívül ama románul beszélő, vlachnak nevezett hegyvidéki pásztorcsoportok, amelyek a Balkán nyugati és középső részein, Isztriától le Bosznián át a Peloponnészoszig és Macedóniáig sokfelé megtalálhatók voltak, egészen a legújabb korig. A rómaiak természetesen építkeztek is, akárcsak másutt, de mire a hun germán népvándorlás viharai (4 6. sz.) elvonultak, ebből sem maradt fenn több, mint nálunk, Pannóniában: egykori városok tekintélyes rommezői, meg néhány kövezett út, amelyek a középkoron át használatban maradtak. Amikor a 600-as években a szerb horvát beköltözés végbement, a Kárpát-medencében már az avarok uralkodtak, és igen valószínű, hogy a vándorlás az ő közreműködésükkel folyt le. Az avar fennhatóság emlékét őrzi a bán méltóságnév, amelyet a nagy avar hódító, Baján kagán nevéből származtatnak, és később, a középkorban Horvátország és Bosznia uralkodóit, ill. kormányzóit jelölte. Egyébként azonban a bevándorlást követő első évszázadokról nagyon keveset tudunk. A beköltözők magukkal hozták és még századokig őrizték ősi nemzetségi szervezetüket. E szervezet alapja a szóbeliség, a fiági vérrokonok szoros összetartozása és a legöregebbek hagyományos tekintélye. Egy-egy völgy vagy vidék élén valószínűleg kezdettől fogva örökletes nemzetségfők, zsupánok álltak, akiket amolyan helyi törzsfőnökként kell elképzelnünk, szilárd és tartós politikai szervezet állam azonban sokáig nem jött létre. Annyi sejthető, hogy a vidék a 9. századtól bolgár, majd bizánci fennhatóság alá tartozott, de a múltat egyébként az a fajta homály üli meg, amely a történelem előtti korok sajátja. Maga a Bosznia név először 950 táján merül fel futólag egy szerbek lakta vidék neveként, Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár jól ismert politikai kézikönyvében, abban, amelynek a honfoglaló magyarság nevezetes leírását is köszönjük. Kereszténység és eretnekek 4
A kereszténység elterjedése itt jóval megelőzte az államalakulás korát. Kelet felől valamikor 900 táján a bizánci szertartású, szláv rítusú ortodoxia szivárgott be, Horvátország és Dalmácia felől pedig a latin a későbbi terminológia szerint katolikus kereszténység. A középkor folyamán az utóbbi volt az aktívabb, egyházi szervezete azonban csak évszázadok múlva, a bosnyák államalapítás után kezdett kiépülni. Az uralkodók ezután többnyire szintén katolikusnak vallották magukat, de okleveleiket mégsem latinul, hanem szláv nyelven és cirill betűkkel állíttatták ki. Időközben megjelent a színen egy harmadik felekezet: a bogumilizmus, amely 1200 körül bukkant itt fel, és amely a középkori Boszniának mindvégig, amíg fennállt, sajátos színezetet adott. A bogumilok tanai végeredményben a kereszténységre nyúltak vissza, de oly távolra kerültek a hivatalos tanítástól, hogy legalábbis Nyugaton a legveszélyesebb eretnekek között tartották őket számon. Ez végül is érthető, hiszen egyebek között tagadták magát az egyházi hierarchiát, amelyen a kereszténység uralma nyugodott, és azt ugyanúgy az ördög művének tekintették, mint sok egyebet, ami a hívők mindennapi életét szabályozta, például a házasság intézményét. Franciaországban és Itáliában, ahol kathar és albigens néven váltak ismertté, az egyház a 13. században kiirtotta őket, de Boszniában a török hódításig sikerült fenntartaniuk magukat. Hogy mármost a tanításaik nyugatról érkeztek-e ide, avagy megfordítva, épp itt, a Balkánon volt-e a nyugat-európai katharok őshazája, az ma már eldönthetetlen. A bogumil kérdés, mint kritikus pont, a középkoron át napirenden maradt mind Bosznia, mind a római egyház történetében. A 12. században megerősödő pápaság ide is szerette volna kiterjeszteni fennhatóságát, a katolikus hierarchia kiépítése azonban folyvást akadályokba ütközött, amit a pápák, bizonyára nem ok nélkül, az eretnekek jelenlétének és befolyásának tulajdonítottak. Az 1230-as években IX. Gergely pápa egy boszniainak nevezett püspökséget állított fel a domonkos koldulórend irányítása alatt, és fő feladatává a térítést tette, de az akció nem járt sikerrel. A püspök a török hódításig Magyarországon, Diakovárott székelt, és jelentős szerepet vitt ugyan a magyar belpolitikában, mint a főpapi kar tagja, de a misszióhoz egyre kevesebb köze volt. A domonkosok helyébe utóbb a ferences barátok léptek, akiknek tényleg sikerült megvetniük a lábukat Boszniában, és ott több kolostort alapítottak. De a bogumilokat ők sem tudták felszámolni. Újból és újból felmerült tehát az igény, hogy a magyar király, mint Bosznia nagyhatalmú és katolikus szomszédja, fegyverrel nyújtson segítséget a térítéshez, és ily módon tegye lehetővé a katolicizmus megszilárdítását. Ráma királya Az agresszív magyar királyságnak persze nem volt szüksége ürügyre, hogy Boszniában hódítóként lépjen fel. Bogumilokról még szó sem volt, amikor az Árpád-házi II. Béla (1131 1141) már megpróbálta kiterjeszteni uralmát erre a vidékre, 1138-ban egyik fiát Bosznia hercegévé nevezte ki, ő maga pedig felvette a Ráma királya címet. Rámának a későbbiekben Dél-Bosznia egyik vidékét, zsupáját hívták, amely a Neretvának egy apró mellékvizéről kapta a nevét, és semmilyen tekintetben nem volt nevezetes. Máig rejtély tehát, miért ez, és nem Bosznia került be akkoriban a magyar királyok titulatúrájába, azaz a címek közé. Tény azonban, hogy az aktusból hagyomány lett, és ettől fogva a Ráma királya címet Béla minden utóda viselte egészen IV. Károlyig, a cím pedig a Bosznia feletti hűbéruraságot volt hivatott kifejezni. Valójában egy elvi igényt fogalmazott meg, amely szerint Ráma a magyar korona egyik országa, lakosai magyar alattvalók, tehát nem ellenségnek, hanem lázadóknak minősülnek, ha a magyar király akaratának ellenszegülni merészelnek. Ez az ideológia bármikor indokot szolgáltathatott egy fegyveres boszniai beavatkozásra. A bosnyák államiság kezdetei 1180 tájára nyúlnak vissza, amikor a bizánci birodalom balkáni uralma megszűnt, és mind a szerbek, mind a bolgárok függetlenné váltak. Boszniában a fejedelmi hatalom megalapítása Kulin bán nevéhez fűződik, aki a magyar III. Béla (1172 1196) kortársa volt, és valószínűleg elsőként uralkodott az egész ország felett. Tőle származik az első bosnyák oklevél: egy diplomáciai és kereskedelmi szerződés, amelyet 1189-ben Ragúza városával (a mai Dubrovnikkal) kötött. A bogumil kérdés szintén ekkor merült fel először és elsőként, de nem utoljára. Kulint érte a vád, hogy pártfogolja az eretnekeket. Az államiság megszilárdulása azonban még jó darabig váratott magára. A 13. században Bosznia évtizedekre magyar befolyás alá került, és egy időben IV. Béla (1235 1270) orosz veje, Rosztiszláv macsói herceg is uralkodott fölötte. A bosnyák állam Voltaképpeni bosnyák államról inkább csak 1322 után beszélhetünk, amikor egy új bán, Kotromanics István újból biztosította az uralmat maga és dinasztiája számára az egész ország felett. Unokaöccse, I. Tvartkó 1377- ben a királyi címet is felvette, amelyet utódai egészen a török hódításig viseltek. Tvartkó is, mint elődje, 5
általában megbízható vazallusai voltak a magyar Anjou-királyoknak, akik közül Nagy Lajos 1353-ban István leányát vette nőül. A Kotromanicsok Boszniájáról már jóval többet tudni, mint a megelőző korszakokról. Egyfelől maguk az uralkodók is egyre gyakrabban állítottak ki okleveleket, másfelől megnőtt az ország iránt a dalmáciai városok, különösen Ragúza érdeklődése. A 14. század Boszniában nemcsak a politikai stabilizáció korszaka, hanem a gazdasági fellendülésé is, ami természetesen vonzotta a kereskedőket. Az ország már az ókorban igen gazdag volt bányakincsekben, különösen ezüstben, és most, hosszú szünet után, újból megindult a bányászat. Felvirágoztatása itt is, mint Magyarországon vagy Szerbiában, német telepesekhez fűződött, akiket a bánok és királyok kiváltságokkal csábítottak ide. A ragúzaiak, akik ekkor már az egész Balkán kereskedelmét a markukban tartották, az ezüstön és rézen kívül élőállatot, bőrt, prémet és mézet vásároltak, és hozták érte mindama luxuscikkeket, amire a boszniai elitnek szüksége lehetett és meg tudta fizetni: fegyverzetet, drága kelméket, keleti fűszereket és egyebeket. A vezető réteg természetesen itt is, mint másutt, a nagybirtokos nemesség volt, amely ekkoriban, a 14. században, építette az első kővárakat. A király és a nagyok sasfészkei tövében, melyek impozáns romjai ma is sokfelé szemlélhetők, piachelyek keletkeztek, s ezek némelyike a 15. századra népes mezővárossá fejlődött. A ragúzaiaknak gondjuk volt rá, hogy minden jelentősebb ponton kolóniákat létesítsenek. Arra azonban természetesen már nem került sor, hogy a fiatal városkezdemények népessége olyan társadalmi erővé, azaz polgársággá nője ki magát, amely a politikában is képes hallatni a szavát. Mire a dolgok odáig juthattak volna, közbejött a török invázió. Hanyatlás, a török Az önálló Bosznia történetének utolsó hét évtizede egy magára hagyott kisállam kilátástalan vergődése két nagyhatalom szorításában. Az oszmán terjeszkedés, amely Nagy Lajos idejében még távoli viharnak tűnt, 1389- re elérte Magyarország déli határát, és 1390-től rendszeresen török seregek dúlták a királyság határvidékeit. Bosznia területére először az 1390-es években nyomultak be. Luxemburgi Zsigmond (1387 1437) azzal válaszolt a kihívásra, hogy megpróbálta megszilárdítani a magyar fennhatóságot a szomszédos balkáni országok fölött. Miután ez előbb a román Havasalföldön, majd 1404-ben Szerbiában is sikerült, a leginkább vonakodó Bosznia került a magyar politika homlokterébe. Zsigmond 1405 és 1410 között nem kevesebb, mint öt hadjáratot vezetett oda, hogy a bosnyák urak ellenállását megtörje, és amikor ez egy látványos vérfürdő után látszólag sikerült, a győzelmet a nevezetes Sárkányrend megalapításával ünnepelte meg. Később is többször jártak magyar hadak Bosznia belsejében, és 1434-ben Jajcába és más várakba magyar helyőrség került. Az erődemonstráció azonban csak lassíthatta, de nem akadályozhatta meg az oszmán hódítást. Boszniában, szemben Szerbiával, úgy látszik, számosan voltak, elsősorban nyilván a bogumilizmus hívei között, akik a török fennhatóságot a kisebbik rossznak vélték a katolikus magyar király befolyásához képest. Noha a királyok maguk, különösen amikor a vég közeledett, mindent megtettek, hogy kellő támogatást kapjanak a pápától és Magyarországtól, népük nem minden tagja osztozott elszántságukban. 1463-ban, amikor elérkezett a döntő pillanat, Bosznia meglepően könnyű prédának bizonyult Hódító Mehmed hadai számára. A hozzáférhetetlen erősségek jóformán egyszerre és ellenállás nélkül nyitották meg kapuikat. Egy kortárs szerint itt és Hercegovinában 137 vár esett el, és mindez még egy hónapot sem vett igénybe. Tomasevics István királyt a szultán lefejeztette, s a bosnyák állam rövid története ezzel a végéhez ért. 2. Képek 6
7
8
9
10
11
12
1. Bíborbanszületett Konstantin (905-959) KOVÁCS Éva Bíborbanszületett Konstantin (905 959) Bizánci császár, nevének jelentése: a bíborteremben született, vagyis akkor, amikor atyja már a trónon ült. Atyja, Bölcs Leó császár halála után (912) rövid ideig nagybátyja kerül a trónra, majd a kiskorú Konstantin mellett régenstanács irányítja a birodalom ügyeit. 25 évig apósa, Romanosz Lekapinosz a hatalom birtokosa, Konstantin csak névleges uralkodó. 945-től válik egyeduralkodóvá, VII. Konstantin néven. A sokat betegeskedő császár már fiatal éveiben is érdeklődött az irodalom és a tudományos művek iránt. Ez trónra lépése után kiteljesedett. Tudósokat gyűjtve maga köré külpolitikai, diplomáciai, közigazgatási, orvosi, mezőgazdasági kézikönyvek, anyaggyűjtések összeállítását indította meg. Ezek közé tartozik a 950 körül fia (Romanosz) számára készített A Birodalom kormányzása c. műve. Ebben megpróbálta felkészíteni jövendő utódját a birodalmi külpolitika alapkérdéseire: a birodalom közelében élő népekkel folytatott diplomáciai kapcsolatokra, bánásmódra. Az utókor számára ez a diplomáciai kézikönyv becses történeti forrássá válik, hiszen adatokat tartalmaz a korai magyar, orosz, besenyő, kazár, délszláv, örmény, grúz történelemre vonatkozóan. A Birodalom kormányzása (részlet) A szerbekről és a földről, melyen most laknak Tudnivaló, hogy a szerbek a kereszteletlen szerbektől származnak, akiket fehéreknek is neveznek, s akik Turkián túl azon a helyen laknak, melyet ők Boíki-nak neveznek, s ahol szomszédos velük Frankország, úgyszintén a fehérnek is nevezett kereszteletlen Nagy Horvátország is; tehát eredetileg ezek a szerbek is ott laktak. (...) A szerbek a rómaiak nyelvén szolgák -at jelent. (...) Ezt a nevet azért kapták a szerbek, mivel a rómaiak császárának szolgái lettek. (...) A megkeresztelt Szerbiában levő lakott városok: Desztiníkon, Tzernabuszkéi, Mejürétusz, Dreszneík, Leszník, Szalinesz, és Bószona területén Kátera és Desznik. A horvátokról és a földről, melyen most laknak A horvátok, akik most Dalmáciában laknak, a kereszteletlen s a fehéreknek is nevezett horvátoktól származnak, akik Turkíán túl, Frankországhoz közel laknak és a kereszteletlen szerb szlávokkal határosak. A horvátok a szlávok nyelvén annyit jelent, mint sok földet birtokolók. Ezek a horvátok menekültekként jöttek Herákliosz császárhoz, még mielőtt a szerbek ehhez a Herákliosz császárhoz menekültek volna, abban az időben, amikor az avarok kiűzték onnan a rómaiakat, akiket Diokleciánusz császár Rómából vitt és telepített oda... 13
1. Az iszlám északkeleti védõbástyája SZAKÁLY Ferenc Az iszlám északkeleti védőbástyája Bosznia a 16 17. századi oszmán és magyar történelemben 1463-ban II. Mehmed szultán egy hónap alatt lesöpörte a térképről a Magyar Királyság előterének utolsó annyira-amennyire független államalakulatát, a bosnyák királyságot. Mátyás királyt sértette, hogy a hűbéresének tekintett Tomasevics István bosnyák uralkodó nem hozzá, hanem a pápához fordult legitimitása érdekében és támogatásért. Ő a Száva túlpartjáról felkészült sereggel, de tétlenül figyelte az eseményeket. Józanul felmérte, hogy a szultáni seregnek ugyan nem lehet méltó ellenfele, de a télidőben, amikor valósággal megbénul az oszmán hadak mozgása, reménye lehet bizonyos rész-sikerekre. A szultán távozása után legott offenzívába lendült a szervezés alatt álló új oszmán tartomány ellen. Karácsonyig visszavette immár persze nem a törökök által kivégzett Tomasevics utódai, hanem önmaga számára a bosnyák várak mintegy felét. Köztük az egykori királyi székvárost, Jajcát is. Miután a szultán a következő esztendőben, 1464-ben hiába kísérletezett ellentámadással, Nyugat-Bosznia bő fél évszázadra beleépült a magyar/horvát védelmi szervezetbe, amelyet időlegesen Hercegovina területére is sikerült kiterjeszteni. (Boszniában Jajca, Bihács, Banjaluka stb., Hercegovinában 1485. évi elestéig Herceg-Novi voltak legfontosabb pontjai.) Az Erdélytől az Adriáig húzódó hatalmas védövezet ezzel elérte legnagyobb kiterjedését. Boszniai vilájet* Az 1463-ban oly könnyen meghódított Bosznia teljes bekebelezésére a Török Birodalomba végül is a Magyar Királyság Mohácsnál elszenvedett 1526. évi döntő vereségét követően került sor. Miként az a végvidéken szokás volt, a bosnyák területen kialakított szandzsákok jóval nagyobb önállóságot élveztek, mint a birodalom védettebb vidékein fekvők. Egyébként kezdetben a ruméliai beglerbég, utóbb a budai pasa fennhatósága alá tartoztak (vagyis: 1541 után az alakulóban levő magyarországi tartomány hátvédjének tekintették őket). A török kormányzat azonban, úgy látszik, idővel arra a következtetésre jutott, hogy akárcsak a birodalom keleti határai mentén az iszlám előretolt védőbástyáiként és egyben ugrópontjául szolgáló részeken, Európában is célszerűbb több, a ruméliai beglerbégtől többé-kevésbé függetlenített vilájetet kialakítani. Nyilván ezzel magyarázható, hogy Magyarország középső részén is sorra alakítottak ilyeneket (1552: Temesvár, 1596: Eger, 1600: Nagykanizsa). Majd 1580-ban Szarajevó (Vrhboszna) székhellyel létrehozták a bosnyák vilájetet is. A boszniai pasa alatt álló török haderőre fontos szerep várt. Egyfelől: vissza kellett verniük a keresztény végváriak (időről időre hadseregek) támadását és meg-megújuló osztozkodási kísérleteit. (A horvát urak éppúgy igényt tartottak török uralom alá került jobbágyaik szolgáltatásaira, mint magyar társaik, még ha e törekvéseiket kevesebb siker kísérte is, mint az utóbbiakét.) Másfelől: igyekezniük kellett, hogy minden lehetséges eszközzel terjesszék a Fenséges Padisáh birodalmát az ellenfél rovására. (Ez nemcsak közvetlen megszállással történhetett, hanem úgy is, hogy a horvát várak mögött meglehetősen széles sáv lakosságát török adó vállalására kényszerítették.) A boszniai pasák messze jobban megfeleltek ezen elvárásoknak, mint például az egy ideig felettesüknek számító budai pasák. Nevükhöz olyan diadalok fűződnek, mint az 1493. évi udbinai győzelem, amelynek áldozatul esett a horvát nemesség színe-virága, vagy a szrebrniki bánság elfoglalása 1512 őszén (ez volt az első rés, amit a helyi török erőknek a horvát magyar határvédelmi szervezetbe vágniuk sikerült).... Kengyeléhez dörzsölte arcát... A boszniai pasák rendkívüli aktivitásában szerepet játszhatott, hogy ellentétben a magyarországi pasákkal olyan tartományt igazgattak, amelynek lakossága is nagyrészt muszlim volt. Ráadásul, úgy tűnik, hogy ez a muszlim tömb nem bevándorlás, hanem nagyobbrészt a helyi lakosság áttérésének eredménye volt. Abban az időben, mikor Konstantinápoly meghódítója, Mehmed szultán... Bosznia ellen fordult győzelmes hadseregével olvashatjuk A janicsárok törvényeiben a világnak menedékül szolgáló padisah erejét és hatalmát megismerve, annak az országnak minden rájája és népe elébe jött és nagyúri kengyeléhez dörzsölte arcát. Egyöntetűen felvették az igaz hitet. Ha az elbeszélés erősen kozmetikázott is, tény, hogy bár az összes balkáni népből szép számmal akadt áttérő, sehol sem annyi, mint Boszniában (és Albániában). A magyarázat meglehetősen kézenfekvő: Bosznia lakossága leszámítva a görög keleti szerbeket és a katolikus horvátokat bogumil vallású volt; a szervezett egyházi keretek nélküli hit követői könnyen váltak az áttérésre serkentő buzdítás 14
prédájává. Bosznia iszlamizációjában persze jelentős szerepet játszhatott a józan számítás is, hiszen ezen a módon a bosnyák köznemesség nagyobb részének sikerült magát birtokosként átmentenie. A boszniai eredet általában is jó ajánlólevélnek számított mind a szerájban, mind a birodalmi adminisztrációban való előrehaladáshoz. Az 1453 és 1702 közt szolgált 91 nagyvezír közül 11 volt bosnyák csupán az albánok (24) és maguk a törökök (17) előzték meg őket s gyakorta előfordult, hogy a divánülő pasák közt egyidejűleg több bosnyák akadt. A bosnyák befolyás azonban inkább az alacsonyabb beosztásokban érhető tetten; a fentebb idézett forrás állítja, hogy a gyermekadóba innen elvitt gyerekek legnagyobb részben a szultáni palotába és az uralkodó magánkertjébe kerültek. Az ok ezúttal is kézenfekvő: muszlim vallásúak közül csupán Boszniában és Albániában szedtek gyerekadót (devsirmet). A janicsárok törvényei szerint ezt a kiváltságot maguk kérték átállásukért Mehmedtől, aki kérelmüket elfogadta, s törvénybe tette, hogy közülük is vigyenek el gyermekeket. Akár körülmetéltek, akár nem, összegyűjtik őket, ellenőrizvén, nehogy más nemzetiségűek is befurakodhassanak közéjük. Igencsak jó véleménnyel voltak a törökök a bosnyákokról mint rabszolgákról is. Egy nemzetiség szerint igazodó 16. századi rabszolga-katalógus alapján a bosnyákok és a horvátok javarészt becsületesek és szorgalmasak, szemben mondja a nevelhetetlen albánokkal, a hamis kurdokkal, az erkölcstelen és részeges oroszokkal stb. Állhatatos szívük, jó felépítésű testük határozza meg magatartásukat, s hála jó neveltetésüknek serények és szemérmesek. Mindennek következményeként a szakirodalom imitt-amott egy albán bosnyák lobby uralmáról beszél a 16. század végi török politikában, amelyet utóbb egy abház cserkesz érdekcsoport szorított a háttérbe. Szintekkel lejjebb vizsgálva a dolgot: pl. Magyarország középső részének török megszállását joggal minősíthetnők délszláv, közelebbről bosnyák szerb megszállásnak is, hiszen a régészeti feltárások javarészt e két etnikumra jellemző leletanyagot hoztak felszínre, s a török korra visszavezethető eredetű városrészek is inkább balkánias, mintsem kifejezetten török képet mutatnak. A török zsoldjegyzékekből tudjuk, hogy a magyarországi török várakban szolgáló martalócok elsöprő többsége valóban Boszniából és Szerbiából verbuválódott, s hogy a szolgálatvállaláshoz valóban nem kellett áttérni a muszlim hitre. Az elszármazottak karrierje visszahatott a kibocsátó tartomány sorsára is. Persze nem olyképpen, hogy könnyítést hozott volna az itteni alattvalóknak, hiszen a szakirodalom szerint a birodalom európai felén a bosnyák paraszt volt a legkiszolgáltatottabb és legkiszipolyozottabb. (Különben miért is állt volna katonának?) A visszahatás leginkább a vilájet székhelyének, Szarajevónak felemelkedésében mutatkozik meg. Bár lakossága akárcsak manapság akkortájt is három (muszlim, görögkeleti, katolikus) elemből tevődött össze, a nyugati irányból nagy ritkán idemerészkedett utazót először eme egykoron festői fekvésű városban érintette meg a Kelet lehelete. Bosnyák ferencesek kaftánban Bosznia és Hercegovina bukása után számos ottani előkelő magyarországi birtokain keresett menedéket. Példájukat azonban tömegek nem követték. (Ellentétben az úgyszintén hozzánk menekült szerb deszpotákkal, akik néhány százezer szerbet ide vonzottak.) Noha Bosznia neve változatlanul ott szerepelt a magyar királyok címei között ( dei gratia rex... Ramae ), a Magyar Királyság és az elmuszlimosodott bosnyák nemesség között megszűnt mindennemű politikai kapcsolat. A két ország közti összeköttetés súlypontja áthelyeződött katolikus hitéleti-egyház szervezeti térre. Mint az közismert, a törökök a katolikus hierarchia alkotóelemei közül leginkább a koldulórendi szerzeteseket voltak hajlandók megtűrni az általuk megszállt területeken. Így aztán a hívek lelki gondozása mind Boszniában, mind a magyarországi hódoltságban a ferences rendházakra maradt. Magyarországon a Megváltóról elnevezett szalvatorianus rendtartomány (provincia Sancti Salvatoris), Boszniában a bányavidéki rendtartomány (provincia Bosnae Argentinae) maroknyi szerzetese tartozott közéjük. Ezekhez mind Magyarországon, mind Boszniában a 17. század elején a jezsuita misszió csatlakozott. A török hatóságok védlevelekkel biztosították a ferences kolostorok működését bár ezeket legkevésbé maguk akceptálták. A bosnyák ferencesek működési területe csakhamar kiterjeszkedett a magyarországi hódoltságra is. Egyrészt visszavezethető ez a reformáció magyarországi előretörése következtében nyomasztóvá vált paphiányra (a maroknyi hódoltsági katolikus pap még a kis számú magyar katolikus ellátására sem volt elegendő), másrészt a magyarországi hódoltság déli részének gyors elszlávosodására. (A Drávától és a Marostól délre már a 16. században is csak elvétve akadt magyar település, a délszláv előrenyomulás a 17. században e határoktól északra is érzékelhető.) Terjeszkedésüket elősegítette továbbá az is, hogy a török hatóságok hovatovább a Dráva Száva közét is a boszniai vilájethez számították, s hogy rendszerint a bosnyák ferencesek közül kerültek ki a Róma által a 17. század dereka táján szervezett szendrő-belgrádi missziós püspökség vezetői is. (Az utóbbiak időről időre ellenőrző körutat tettek a magyarországi hódoltságban hiszen miután a magyar püspököknek a lelki 15
szolgálat terén tapasztalható restsége miatt a pápa ezt is missziós területté nyilvánította, joghatóságuk erre is kiterjedt egyébként azonban az egyszerű szerzetesek mindennapi életét élték, rendszerint a velikai kolostorban.) Ugyan Bosna Argentina tartomány súlypontja a korábban is meghatározó Olovó, Fojnica környéke maradt, a Száván inneni Velika, Pozsega stb. jelentősége egyre növekedett, s számottevően hozzájárult az utánpótláshoz is. Bár Szlavóniában mindig akadt néhány világi pap is (ezeket a bosnyák vagy a zágrábi püspök helyezte ide), a katolikus hitélet irányítása a területet viszonylag sűrűn behálózó ferences kolostorok kezére került. Ez utóbbiak óvatosan folytatták a terjeszkedést Erdély színes etnikai összetételű előterében (Krassófőn, Radnán voltak támaszpontjaik), de megvetették lábukat a Duna mindkét oldalán, sőt Budán is. Bár a magyar hívek sem zárkóztak el a ferencesek elől, általában afféle gyanús szerzetnek tekintették őket. Nemcsak és nem is elsősorban azért, mert dogmatikai és liturgiai ismereteik nagyban eltorzultak, és sok kívánnivalót hagytak maguk után. (A jezsuiták elszörnyedve számoltak be Rómának ebbéli eltévelyedéseikről, erkölcstelen életvitelükről, lustaságukról és iszákosságukról.) A gyanakvás és az elutasítás alapja azonban a török hatóságokhoz való viszony volt. A Porta a Balkánon megtűrt egyházi szervezeteket pl. a görög és a szerb görögkeleti egyházat felelősnek tekintette azért, hogy a gondjaikra bízott lelkek a szultán hűséges, sőt odaadó alattvalói legyenek. Valaminő ilyen szerepet szánt a bosnyák ferenceseknek is, s nem kifogásolta, hogy azok nemcsak Magyarország, hanem Bulgária és Dalmácia irányában is igyekeztek kiterjeszteni ellenőrzésüket. (Későbbi hagyomány szerint ellentétben a görögkeleti metropolitákkal és pátriárkákkal a bosnyák kolostorok gvárdiánjait kinevezésükkor kaftán illette.) Fokozott mimikrire kényszerítette a bosnyák ferenceseket az is, hogy a görögkeleti egyház vezetése maga alá akarta gyűrni őket. Így aztán bár mérhetetlenül sokat szenvedtek a helyi török hatóságok hatalmaskodásaitól és visszaéléseitől hovatovább törökös hírbe keveredtek. Nem látták őket szívesen a Habsburg-területek előterében. Valójában a bosnyák ferenceseknek esetleges eltévelyedéseikkel és tanulatlanságukkal együtt is oroszlánrészük volt a török uralom alatt vegetáló katolicizmus fennmaradásában. S hogy szívükben eleven elkötelezettség élt a kereszténység ügye iránt, azt egyértelműen bizonyították a 17. század végi ún. felszabadító háborúk során, amikor is nem egy várat ők segítettek Savoyai Jenő kezére juttatni. * Több szandzsákból álló nagyobb közigazgatási, mozgósítási egység. 2. Képek 16
17
18
19
20
1. Szarajevó leírása Evlia Cselebitõl (1660) Szarajevó (Boszna-Szaraj) leírása Evlia Cselebitől (1660) Az alábbiakban Evila Cselebi (1611 1684 k.) leírásában mutatjuk be Bosznia manapság rommá lőtt, gyönyörű fekvésű fővárosának 17. századi képét. Evlia Cselebi (felvett név, jelentése: Istenfélő és írni-olvasni tudó, művelt ember ) a legismertebb útleírók közé tartozik. Jelentőségét elsősorban az adja, hogy olyan tartományok beosztásáról, városairól és belviszonyairól tájékoztat, amelyben a legújabb korig nemigen fordultak meg keresztény utazók, s mások sem gyakran vállalkoztak leírásukra. (Mivel a keresztény követségek csak a legritkább esetben távolodtak el a Duna vonalától, csupán Evlia műve alapján ismerjük Magyarország megszállt területeinek javarészét is.) 1640 és 1670 között lebonyolított utazásai során hadseregek tagjaként, magánmegbízottként stb. megfordult a több millió négyzetkilométeres Török Birodalom valamennyi szegletében, sőt azon kívül eljutott a mai Ukrajnába (vagyis: a kozákok közé), Perzsiába és Szudánba; a kutatások jelen állása szerint azonban állítólagos nyugat-európai útibeszámolóját írott források alapján konstruálta, valójában még Bécsben sem járt. Boszniát különösen jól ismerte, hiszen ott többször megfordult. Szarajevó leírásában amelyben megtartottuk a szerb kiadás egyes megjegyzéseit csupán az szorul külön magyarázatra, hogy a dzsámi címszó alatt összevonva adja a nagyobb templomok ( dzsámik ) és a kisebb ( mecsetek ) számát (147), de külön tárgyalja azokat. Megjegyzendő még, hogy a medresze rendszerint dzsámik mellett működő közép-, sőt felsőszintű iskolát jelent. SZ. F. Szarajevó épületei: E hegyekkel és völgyekkel szabdalt magas fekvésű város területén északon, északkeleten és nyugaton, enyhe lejtésű dombokon, a Miljacka folyó jobb és bal partján, konyhakertek és gyümölcsösök között, csoportokba rendezve, köröskörül sorakoznak a város szép és kellemes, földszintes és emeletes, kéménnyel ellátott házai. Többségüket cserép fedi, de vannak köztük zsindelyes házak is. Minden háznak van ásott kútja. Ez a nagyszerű város egy nagy vilájet székhelye, amelyet Szulejmán szultán törvénye szerint háromlófarkas vezírnek adnak. [ ] Lakosok: A városi elöljáró deftere szerint a városnak négyszáz negyede van [Szarajevónek valójában kb. 100 mahalléje = negyede volt]. Ebből tíz negyedben laknak szerbek, bolgárok és vlachok, akik a rájákhoz tartoznak. [Cselebi nem említi a katolikus bosnyákokat és ragúzai kereskedőket, akik az ún. Frenklukban, vagy Latinlukban laktak.] A zsidóknak szintén van két negyedük. Görögök, örmények és frankok [európaiak] ha vannak is, nincs saját negyedük, mert ők csak átutazóban járnak erre. A vezír és az elöljárók palotái: Szarajevóban tizenhétezer földszintes és emeletes ház van tartós, szilárd anyagból építve. Jó állapotban vannak... A legimpozánsabbak a pasa palotái... Dzsámik: Százhetvenhét mihrábbal [imafülke] ellátott mecset van. Hetvenhétben mondják el a pénteki imát. Első a Fátih-szultán dzsámi a várban. Lenn, a városban szép a Ferhád-pasa dzsámi, amely ólomlemezekkel van fedve. A város közepén áll, az Óratorony mellett, Huszref bég dzsámija... Ez a dzsámi éjjel-nappal tele van látogatóval, mert a legforgalmasabb helyen található. Ez egy régi mecset, kőből épült minarettel, s ólomlemezekkel borított kupolák fedik. Alapítója Szulejmán korának egyik katonai parancsnoka volt, és a háborúkban szerzett kincsekből építtette; a dzsámi megboldogult alapítójának szellemiségét árasztja magából. Medreszék: Szarajevóban sok tanár és Korán-magyarázó van. Az összes medresze közül a legszebb Gázi Huszref bég medreszéje... Mecsetek: Szarajevóban száz mecset van. Korán-olvasó ház [iskola]: Nyolc helyen tanítják a dicső Korán szó szerinti betanulását és olvasását a hét arab dialektusban, de kevés háfiz [olyan, aki betéve tudja a Koránt] van. Török elemi iskolák: száznyolcvan elemi iskola van a városban. [Valójában legfeljebb száz lehetett.] Derviskolostorok: Szarajevóban negyvenhét derviskolostor van. A Mevlevi dervisek kolostora a Miljacka partján a paradicsomkerthez hasonló, gyönyörű helyen áll [ ] Közkutak: A városban száztíz közkút van, melyekből állandóan folyik az egészséges víz. 21
Közfürdők: Öt vonzó közfürdő van. A Szultán-fürdő épülete a legvilágosabb és a legszebb. Az úri házakban még ezen felül hatszázhatvan fürdőszoba van, mert minden házban van kemence, ezért az elöljárók és nagyurak házaiban pompás fürdőszobák épültek. Én is, szegény ember, sokszor élvezettel fürödtem sok úri fürdőszobában. Karavánszerájok és hánok: Három helyen van vendégszerető házhoz hasonló karaván- szeráj. Itt ingyen szállnak meg az utazók. A bazár: A bazárban ezernyolcvan üzlet áll, mint a szépség mintaképe. Maga a bazár nagyon vonzó, és terv szerint épült. A bazár minden egyes különálló része fedett, akárcsak Aleppóban és Brusszában, csak ezek nem tartós anyaggal, hanem fagerendákkal fedettek. A fő utcák tiszták és ki vannak kövezve [ ] Nagyon olcsón lehet itt vásárolni mindenféle árut Indiából, Arábiából, Perzsiából, Lengyelországból, Csehországból. Minthogy Ragúza és Velence csak két három konak [mérföld] távolságra van, ezért Zárán, Sebenicón és Spalatón át két nap alatt gyors lovakkal határtalan mennyiségű különböző áru, drága posztó és finom szövet érkezik [ ] Szerbből fordította: Sokcsevits Dénes 22
1. A nemzeti megújulás kora NIEDERHAUSER Emil A nemzeti megújulás kora A nemzeti megújulás a kelet-európai fejlődés ismert jelensége, a modern nemzetek kialakulásának a formája. Ahogy Miroslav Hroch megfogalmazta, egy etnikum értelmisége, maroknyi ember, felfedezi ennek az etnikumnak a létét, felfedezi mint nemzetet, és agitálni kezd ennek érdekében. Ez a mozgalom első szakasza. Amikor már százával akadnak hívei a mozgalomnak, az a második szakasz. A harmadik szakaszban a nemzet meglétének tudata többnyire az iskolarendszer útján eljut a széles tömegekig. Ez az időbeli fejlődés egyik menete. Tartalmilag pedig úgy lehet fogalmazni, hogy a nemzeti megújulásnak van egy első, kulturális, és egy második, politikai szakasza. Az elsőben a nemzeti nyelv és a nemzeti múlt, vagyis a történelem áll a középpontban, ez jelenti a kialakuló nemzeti identitás magvát. A követelések, ha vannak egyáltalában, a nyelv elismertetése köré rendeződnek. A második szakaszban már ebből kiindulva politikai követelések fogalmazódnak meg, a nyelv hivatali használatától az önálló nemzetállam igényéig. Ez a modell persze nem minden részletében azonos az egyes kelet-európai nemzetek esetében, mert a konkrét körülmények módosíthatják, a sorrend akár fel is cserélődhet. Szerb múlt, horvát múlt, muzulmán múlt Éppen ezek a konkrét körülmények Boszniában és Hercegovinában egészen sajátosan alakultak. Ha a nyelv az egyik alapvető tényező, ez megvolt, hiszen a lakosság egy délszláv nyelv különböző nyelvjárásait beszélte. Később ezt a nyelvet szerbhorvátnak nevezték egy ideig. A 19. század elejére, amikor történetünk indul, nem a sok dialektus jelentette a problémát, nem is az egységes irodalmi nyelv hiánya, hanem egy másik fontos tényező. Ha az előbbi okfejtésből indulunk ki, az első szakasz problémáiból, akkor a múlt volt a problematikus tényező. Mert a hol két, hol egy tartomány lakossága felekezetét tekintve megoszlott, és ez minden esetben másféle múltat jelentett. Voltak ugyanis ortodox, pravoszláv vallásúak, akik szerbeknek tartották magukat, az ő múltjuk a középkori szerb államhoz kapcsolódott, meg az oszmán-törökök elleni évszázados harcokhoz, a hajduk meg-megújuló küzdelmeihez. A lakosság másik része katolikus volt, őket már a többiek is horvátoknak tekintették. A múlt az ő számukra egybefonódott a jelennel, hiszen egy, a középkor óta fennálló, most, az adott pillanatban is létező horvát államot jelentett. Ez a horvát állam ugyan egy idegen államhoz tartozott, a Habsburg Birodalomhoz, de megvolt. A lakosság harmadik része viszont muzulmán volt, az ő számukra a múlt az oszmán birodalom fényes múltja világhódítót is lehetne mondani ha ez az adott pillanatban, az oszmán birodalom belső bajai miatt nem lett volna eltúlzott. Hogy ortodoxok, katolikusok és muszlimok ekkor, a 19. sz. elején milyen számarányban voltak jelen, azt utólag igen nehéz volna megállapítani. Talán nem is olyan fontos, hiszen ekkor még a társadalomban nem az etnikai, hanem a társadalmi különbségek voltak a hangsúlyosabbak. Ezek pedig ugyancsak megtalálhatók itt, mert a muszlimok alkották általában a nagybirtokosok rétegét, a másik két felekezet a parasztok körében volt túlnyomó. Szolgáltató parasztok Persze még ez is túlzott leegyszerűsítés. Hozzá kell tenni még a század első felének itteni fejlődését. Ennek a lényege, hogy 1838-tól, az új korszak, a tanzimat* hivatalos meghirdetésétől kezdve az oszmán kormányzat kezdte felszámolni az addigi birtokviszonyokat, a szpáhi-rendszert, elvette a szpáhik szolgálati birtokait, helyettük valamiféle nyugdíjat fizetett nekik. Csakhogy ekkorra mér ennek a rétegnek a legtöbb tagja kiépített magának valamilyen saját birtokot, csiftliknek hívták ezt, a gyakorlatban magántulajdonnak számított. Persze nem magyarországi méretű nagybirtokokra kell itt gondolni. Maximálisan néhány száz holdas birtokok voltak ezek, vagy még kisebbek. A parasztok azonban szolgáltatásokkal tartoztak a csiftlik-birtokosoknak, az agáknak és bégeknek, ahogy őket errefelé nevezték. És ezekből a szolgáltatásokból szerényen meg is lehetett élni. A parasztokat persze erősen sújtották ugyanezek a szolgáltatások. (Parasztoknak kell őket nevezni, mert az oszmán feudális rendszerben nem voltak jobbágyok.) Ezek között a parasztok között még muzulmánok is akadtak, de a nagy többség mégis a másik két felekezet között oszlott meg. Kulturális, politikai, vallási 23