2011 december 01. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Pearlértékelve Harbor hullámsírba Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A legtöbb történész a második világháború talán legfontosabb fordulópontjának, egyben az egész háború kimenetelét eldöntő stratégiai hibának tartja, hogy a japán császári hadiflotta megtámadta az Egyesült Államok Pearl Harbor-i haditengerészeti bázisát, s ezzel kiprovokálta, hogy a világ legerősebb gazdasági, pénzügyi és katonai nagyhatalma belépjen a már több mint két éve folyó háborúba. Számos történész és író szerint azonban valójában az amerikai (és a brit) vezetés provokálta ki a japán támadást, hogy az amerikai kongresszus és közvélemény 1. oldal (összes: 6)
támogassa a Roosevelt elnök és köre által tervezett hadba lépést. Éppen hetven éve, 1941 decemberének első hete kettős és döntő fordulatot hozott a második világháború történetében. Majdnem egyazon napon történt, hogy a Vörös Hadsereg megállította a német előrenyomulást Moszkva előtt így az addig legyőzhetetlen Wehrmacht elszenvedte első kudarcát, és a japán hadiflotta megtámadta az amerikai haditengerészet fő csendes-óceáni bázisát, Pearl Harbort, a Gyöngy Kikötőt ennek nyomán az addig semleges Egyesült Államok a brit birodalom és a Szovjetunió oldalán belépett az immár világháborúvá szélesedő európai küzdelembe. Ezzel gyökeresen megváltoztak a két szembenálló nagyhatalmi csoport gazdasági-ipari, hadászati és katonai létszámbeli erőviszonyai. Azzal, hogy az agresszívan terjeszkedő japán birodalom katonaipolitikai vezetése a három lehetséges támadóopció közül (lásd 2. keretes írásunkat) a legrosszabbat választotta, nemcsak maga ellen hívta ki az ugrásra készen álló, példátlan potenciállal rendelkező amerikai katonai-ipari komplexumot, hanem saját szövetségese, Németország ellen is. A december 7-i japán támadás és hadüzenet után négy nappal ugyanis Hitler is hadat üzent az Egyesült Államoknak, így amit Roosevelt elnök fő szövetségese, Churchill másfél évig sehogy nem bírt elérni, Amerika bevonását az európai háborúba, azt a japánok tálcán kínálták neki. Ezért fogadta a brit miniszterelnök mérhetetlen nagy örömmel december 7-én Roosevelt telefonhívását, amikor az amerikai elnök a japán támadást bejelentve azt mondta neki: Most már közös hajóban evezünk. Hiszen jól tudta, amit azóta minden komoly (had)történész megerősített, hogy az Európa területének és erőforrásainak legnagyobb részét uraló német Harmadik Birodalmat csak a másik három nagyhatalom a brit birodalom, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok egyesített gazdasági-ipari, haditechnikai és élőerejével lehetett legyőzni, de még így is csak majd három és fél év hihetetlen erőfeszítései és áldozatai, addig nem tapasztalt méretű és mélységű, pokoli szenvedései árán. Ebből is látszik, hogy a nagyhatalmak közül leginkább a Hitlerrel egy évig lényegében egyedül szembeszálló, Churchill vezette brit háborús kabinet, valamint az 1941. június 22. óta a minden korábbi támadás méretét felülmúló halálos német csapást feltartóztatni, kivédeni próbáló sztálini Szovjetunió érdeke és célja volt Amerikát is bevonni a háborúba. Nem tudjuk, mi lett volna, ha Japán 2. oldal (összes: 6)
nem az Egyesült Államokat támadja meg hetven éve, hanem a Szovjetuniót kelet felől. Ám miután a szovjet vezetés meggyőződött arról, hogy nem kell japán támadástól tartania, a kelet-szibériai határvidékről az oroszországi frontra átvezényelt kipróbált és kipihent hadosztályoknak sikerült megállítaniuk 1941. december első napjaiban az egészen Moszkva határáig eljutó német hadosztályokat, és december 5 6-án Zsukov marsall irányításával (és a zord téli időjárás segítségével) sikeres ellentámadásba ment át a keleti csapatokkal megerősített Vörös Hadsereg. A Wehrmacht vezérkarának háborús naplója így rögzíti az esemény horderejét: Az 1941 42-es tél katasztrófája után ( ) a Führer is tisztán látta, hogy e kulminációs pont után ( ) nincs már esély a győzelemre. De nemcsak a brit és a szovjet vezetés érdeke volt a japán támadás Amerika ellen és ezáltal az Egyesült Államok hadba lépése, hanem paradox módon az USA legfelső állami vezetőinek, magának Roosevelt elnöknek is. Bár a hivatalos (egyetemes és magyar) történetírás többé-kevésbé még ma is kitart amellett, hogy az Egyesült Államok vezetése nem akart belépni a háborúba, csak a japán orvtámadás hatására, önvédelemből tette meg ezt a kényszerű lépést. Például Hahner Péter a 100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről és mind rosszul tudod fellengzős című, népszerű történelmi-ismeretterjesztő kötetében azt állítja, hogy Roosevelt nem tudott a Pearl Harbor ellen készülő japán támadásról, bár azt a vádat ő is lehetségesnek tartja, hogy az amerikai elnök úgy tette meg a szükségesnek tartott lépéseket a háború felé, hogy közben félrevezette az amerikai társadalmat. Ezzel lényegében megismétli a tekintélyes brit történész, A. J. P. Taylor álláspontját, vagyis azt, hogy Roosevelt elnök gazdasági embargót vezetett be Japán ellen, ami tagadhatatlanul egy késleltetett hadüzenetnek számít, ennek ellenére tény, hogy Roosevelt nem tudott a Pearl Harbor elleni támadásról. A gondolatmenet azonban sántít, mert a brit történész ugyanakkor elismeri, hogy Pearl Harborral mindenesetre megoldódott Roosevelt problémája, hiszen a japán támadás nélkül nemigen tudta volna az amerikaiakat bevonni a háborúba. Az egyik koronatanú, Churchill még ennél is tovább megy: a második világháborúról írt memoárjában nemcsak arról számol be, hogy az amerikaiak már 1940-ben megfejtették a japán rejtjelkulcs alapvető részét, így gyakorlatilag minden japán katonai és diplomáciai titkos táviratot el tudtak olvasni, hanem azt is megírja, hogy 1941 őszén az amerikai katonai és politikai vezetők már egyértelműen számítottak és készültek a japán támadásra. Minden másnál többet árul el a brit miniszterelnök következő két mondata: Tokióban december 1-jén a császári tanács ülésén hozták meg a döntést, hogy Japán háborút indít az Egyesült Államok ellen. Attól rettegtem leginkább, hogy a japánok Nagy-Britanniát vagy a hollandokat támadják meg, s hogy az Egyesült Államok alkotmányjogi nehézségek miatt nem üzenhetne nekik hadat. Természetesen nemcsak Churchill kívánta, hogy a japánok támadják meg Amerikát, mert akkor a többségében békepárti amerikai kongresszus és közvélemény mégis az 1940. novemberi (harmadszori) újraválasztása óta nem is titkoltan háborúpárti Roosevelt elnök mellé állítható hanem maga az amerikai elnök is! Ennek egyszerűen az volt az oka, hogy a csendes-óceáni és távolkeleti regionális katonai-politikai és gazdasági-kereskedelmi hegemónia kiépítése során nemcsak az Egyesült Államok állt az imperialista Japán Császárság útjában, hanem fordítva is! A Rooseveltadminisztráció először gazdasági szankciókkal próbálta pacifikálni a militarista japán vezetést, és diplomáciai nyomásgyakorlás útján próbálta elérni, hogy Japán vonja ki csapatait a meg kínai és indokínai területekről, de ezzel csak azt érte el, hogy a császári kormánynak nem maradt más választása, mint vagy a teljes kapituláció Amerika előtt, vagy a támadó háború az Egyesült Államok és európai szövetségesei ellen. Az 1941. októberben hatalomra kerülő új, tábornokok által vezetett japán kormány nem meglepő módon az utóbbi opciót választotta, csak az maradt nyitott kérdés, hogy a brit és holland gyarmatok vagy az Egyesült Államok csendes-óceáni katonai bázisai (mindenekelőtt a Hawaii-szigeteken fekvő Pearl Harbor) ellen induljon-e meg először a japán hadiflotta. Bár a tábornokok többsége ellenezte, Jamamoto tengernagy, a japán császári flotta főparancsnoka keresztülvitte a Pearl Harbor elleni meglepetésszerű támadás tervét. De hogyan lehetett meglepetésszerűen (?!) megtámadni Japánból a hatezer kilométerre lévő, csak több mint egy hét alatt elérhető Pearl Harbort, amikor az amerikai hírszerzés és politikai vezetés gyakorlatilag minden japán katonai lépésről tudott, és a Hawaii-szigetek körzetében koncentrált amerikai csendes-óceáni flotta megfelelő készültség és irányítás esetén elégséges erővel rendelkezett bármilyen japán támadás visszaveréséhez? Hogy lehet az, hogy noha a korábbi hasonló jelzések után december 6-án a teljes amerikai politikai és katonai vezetés megkapta az egyértelmű információt a másnapi japán támadásról, éppen a Pearl Harbor-i parancsnokság nem 3. oldal (összes: 6)
kapott erről semmilyen figyelmeztetést, tájékoztatást?! És miért nem vezényelték azonnal a támaszpont védelmére a közelben lévő három amerikai repülőgép-anyahajót, amelyektől egyébként a japán támadást vezető Nagumo altengernagy annyira tartott, hogy a december 7-én reggel végrehajtott két gyors légi csapás után gyakorlatilag félmunkát végezve az amerikai bázis tervezett teljes lerombolásában sietve visszafordította az egész japán flottát a hazafelé vezető úton? Mennyire volt alkalmatlanságból eredő hanyagság vagy tudatos mulasztás az amerikai legfelső vezetés részéről, hogy hagyta megtörténni a Roosevelt szavaival gyalázat napját, amikor több mint 2400 amerikai polgár vesztette életét? Több tucat ehhez hasonló kérdést tehetünk fel, amelyekre hetven év elteltével sincs hiteles válasz. A borzalmas pusztítás ellenére a japánok félmunkát végeztek (Fotó: MH) Így egyszerűbb lesz minden Két-három perc múlva Roosevelt a vonalban volt.»igaz ez a japán história, Elnök úr?nagyon is igaz felelte, ránk támadtak Pearl Harbornál. Most már közös hajóban evezünk.«( ) én valami ilyesmit mondtam az Elnöknek:»Így biztosan egyszerűbb lesz minden. Isten Önnel.«Azzal visszatértünk a hallba, és próbáltunk megbarátkozni a bekövetkezett világtörténelmi eseménnyel: 4. oldal (összes: 6)
olyan megdöbbentő volt a hír, hogy még a beavatottaknak is elakadt tőle a lélegzetük. Két amerikai barátom bámulatos lelkierővel fogadta a sorscsapást. ( ) Mindenesetre nem panaszkodtak, nem siránkoztak, hogy a hazájukat elérte a háború már-már azt hitte volna az ember, hogy hosszú ideje tartó gyötrelemtől szabadultak meg. Winston S. Churchill: A második világháború Pearl Harbor (Európa, Budapest, 1989) A legrosszabb döntés A birodalmi Japán választás előtt állt. ( ) 1941. július 2-án három alternatívát vitattak meg: 1) dél felé terjeszkedni, és felkészülni a háborúra Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal; 2) nyugat felé terjeszkedni, és megtámadni a Szovjetuniót; 3) egyelőre még nem terjeszkedni kelet felé, csökkentve egy ilyen háború kilátását az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások révén. (...) Az egyest választották, részben és időlegesen enyhítve a hármassal. Ez végül Pearl Harborhoz, majd a japán birodalom bukásához. Ez volt a legrosszabb döntésük. Egyebek között lehetővé tette Rooseveltnek, hogy belépjen a háborúba végül nemcsak Japán, hanem Németország ellen is. John Lukacs: Hitler és Sztálin, 1941. június (Európa, Budapest, 2009), Winston S. Churchill: A második világháború Pearl Harbor (Európa, Budapest, 1989) Faggyas Sándor, magyarhirlap.hu Tweet (adsbygoogle = window.adsbygoogle []).push({}); Ajánló 5. oldal (összes: 6)
6. oldal (összes: 6)