т= 0iJLQgI;~ гв ic~ :ty3tг ^и ~ib Iroiтr<íпys< FÖLDMŰVE USÜCYI MINISZTЁRIUM Érkвxet г : ),g '// 7014 aug О DR. FAZEKAS SАNDOR miniszter Ügyiratszám : PTKF/155 3-3/201 4. $аl i Ё. Bепedеk úr országgyűlési képviselő részére LMP Országgyűlési Képviselőcsoportja Országgyűlés Irodaháza BUDAPEST Széchenyi rkp. 19. 1358 Tisztelt Képviselő Úr! Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 42. (8) bekezdése alapján K/855. számon hozzám benyújtott, Miért hagyja tönkretenni а kormány а Balaton -felvidék karszt vízkincsét? című írásbeli kérdésre а következő választ adom. А Balatont övez ő üdülőterület gyors ütemű fejl ődése а 1960-as évek elején indult meg. Az üdül őtelepek kiépítésével párhuzamosan növekedtek а közműves vízellátással szemben támasztott igények is. А vízigények erőteljes növekedésёt, illetve а helyi vízbeszerzёsi lehetőségek meglévő korlátait figyelembe véve а Kormány regionális vízellátó rendszer kiépítёsét határozta el. А Regionális Vízm űvek fejlesztés i célkitűzéseit а több lépcsőben készült Balaton-térség Regionális Vízellátása, Fejlesztési Koncepció című dokumentációk tartalmazták. А legutolsó Fejlesztési Koncepció 2002-ben kёszült el. Az azóta eltelt id őszak változásai, mint а Balaton vízszintjének jelentős ingadozása, а kitermelhető felszín alatti vízkészletek, а karszt visszatöltődési üteme, а vízfogyasztás csökkenése és а Balaton vízminőségének javulása alapján időszerűvé válta koncepció felülvizsgálata, mely során újra át kel l gondolnia felszín alatti illetve а felszíni vízbázisok igénybevételének új és gazdaságo s arányát, valamint fejlesztёsi lehetőségeit. А Dunántúli Regionális Vízm ű Zrt. (a továbbiakban: DRV Zrt.) megbízásából készül A Balaton kiemelt üdül őkörzet regionális vízellátása fejlesztési koncepció aktualizálása cím ű tanиlтáпy, mely jelenleg is átdolgozás alatt áll а vizűgyi szakma véleményei alapján. А DRV Zrt. felelős vízközmű-szolgáltatóként távlati stratégiájának kidolgozása érdekében vizsgálja а vízellátás hosszú távú minimum 20 éves lehet őségeit, összhangban а víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvénnyel. 1055 Buda ре s Т, Kossuth Lajos tё, 11. Telefon: (06 1) 795 3723 Fax: (06 X) 795 0072
2 Е folyamat részekёnt átfogó vízbázis kutatás kezd ődött az egész Balaton-felvidéki térségre vonatkozóan. А kutatás célja, hogy megalapozott hatásvizsgálatokat követ ően а szolgáltató olyan stratégiát dolgozhasson lci, amely együttesen szolgálja а felhasználók és а természetvédelem érdekeit, illetve eleget tesz а jogszabályi eiőírásak паk. А Balaton térségi vízellátásnak egyik pillérét а magas üzemeltetési költségű, illetve jelent ős rekonstrukciót igényl ő felszíni vízkivétel adja. Ezért а DRV Zrt. kötelessége, hogy а meglévő vízbázisok védelme mellett megvizsgálja а karsztvíz bázisok további hasznosítását is. А tanulmány nem új kutak létesítésére, hanem fejlesztési alternatívák kidolgozására irányul. А Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Tеrmészetvédelmi Felügyelőségnél (a továbbiakban: Felügyelőség) а tervezéshez szükséges elvi vízjogi engedélyezés i eljárásra került sor, amely kivitelezésre nem jogosít. А DRV Zrt. az eljárást lezáró döntés felfüggesztését kérte а Felügyel őségtől 2014. novemberéig, mivel szeretné figyelembe venni а 2013. és а 2014. évi nyári vízfelhasználás tapasztalatait is. А DRV Zrt. eddig is nagy erőfeszítéseket tett а vízveszteség csökkentése érdekében. Hosszú távon mindenképpen szükséges а sok esetben több tízéves vezetékek rekonstrukciója. А beruházások szükségessége és nagyságrendje központi forráso k bevonását is indokolttá teszik. А 2007 és 2013 közötti EU költségvetési ciklusban az ilyen opusú fejlesztések még nem szerepeltek а prioritások között, ellentétben а mostani, 2014 és 2020 közötti periódus céljaival. А DRV Zrt. feladata, hogy а lehet ő legjobb minőségű és megfelelő mennyiségű ivóvízzel lássa el а Balaton kiemelt üdülőkörzetet. Az üdülőkörzet műszakilag speciális igényeket támaszt а víziközmű ellátás szempontjából, mivel jelentős а téli/nyári vízigény mennyisége közötti különbség. А fogyasztási csúcsigény abban az id őszakban jelentkezik, amikor а Balaton esetlege s alacsony vízszintje miatt а felszíni vízm űveknél vízmennyiségi problémá k adódhatnak, amelyhez vízmin őségi ennek megfelel ően vízkezelési proыérrák is csatlakoznak. А Balaton-felvidék területére vonatkozó fejlesztési koncepció terveze tt karsztvízkivételе 16.600 m3/nap, melyb ől а fejlesztés 8.200 m3/пар kapacitást jelent, а következő vízbázisok vonatkozásában : - Balatonfűzfő-Litér: + 2.400 mз/nap - Felsőőrs, Malomvölgyi-források: + 1.000 m3/nap - Csopak, Nosztori-fonás : + 900 m 3/nap - Balatonudvari és Balato паkali: + 3.900 mз/nap. А nemzeti szint ű jogszabályi környezetben а felszín alatti vizek védelme és az azzal történő hosszú távú fenntartható gazdálkodás kiemelt fontosságú közcél annak érdekében, hogy az ország stratégiai vízkincsét megőrizzük, és а védelem els ősorban olyan vízadókra terjedjen ki, melyek а jelen ёs а jövő nemzedékeinek egészségеs ivóvízzel való ellátását szolgálhatják. 1055 Budapest, Kossuth Lajos tё r 11. TelЫЫo п : (06 1) 795 3723 Fax : (06 1) 795 0072
3 Az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdése rögzíti, hogy A természeti erőforrások, különösen а termőföld, az erdők és а vízkészlet, а biológiai sokféleség, különösen а honos növény- és állatfajok, valamint а kulturális értékek а nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és а jöv ő nemzedékek számára val ó megőrzése az állam és mindenki kötelessége.' А vízkészletekkel történő hosszú távú, fenntartható gazdálkodásra és azok védelemére vonatkozóan európai uniós irányelv is érvényben van : а vízpolitika terén а közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló 2000/60/0( irányelv (Víz Keretirányelv ; а továbbiakban: VKI) szerint 201 S-re e1 kell érn~ а vizek, ezen belü l többek között а felszín alatti víztestek jó mennyiségi állapotát, és hosszú távon meg kell őrizni azt. Ebből а célból hatévente vízgyűjtő-gazdálkodási tervet kell készíteni, mely tartalmazza а vízek állapotának értékelését, valamint а jó állapot eléréséhez, illetve fenntartásához szükséges intézkedési programot. Az 1042/2012. (II. 23.) Korma. határozattal kihirdetett Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv (a továbbiakban: УОТ) alapján а gyenge, vagy bizonytalan mennyiségi állapotú víztestek állapotának j avitása intézkedést igényel, többek közt azért is, hagy а felszín alatti vízt ől függő felszíni vizek jó ökológiai állapotát és а felszín alatti víztől függő ökoszisztémák j ó állapotát elérjük. А Dunántúli Középhegység felszín alatti víztesteinek állapota nem mindenhol megfelel ő, tehát egy régió számára fejlesztend ő ivóvízellátás amely а környezetére szignifikáns Ьatást gyakorol körültekintést és több megoldási lehet őség figyelembe vételét igényli. А lehetőségek közül olyan megoldást és ütemezést szükséges kiválasztani, amely hosszú távon gazdaságossági és kö rnyezeti szempontból is fenntartható, és amelyet а felszín alatti vizekkel foglalkozó szakma és az érintett lakosság is támogat. Fentiek érvényesülését támasztja alá, hogy а DRV Zrt. által benyújtott elvi vízjogi engedélyezési eljárás felfüggesztésre keriilt, valamint id őközben elkészült az előírt hatásvizsgálat. А hatásvizsgálat alapján а vízjogi engedély kiadását а területi vízügyi igazgatóság szakvéleményében nem támogatta. А környezeti hatásvizsgálati eljárás keretében а nyilvánosság bevonására is sor került. А Felügyel őség által hivatalosan meghirdetett, majd 2014. április 7-én megtartott közmeghallgatáson а tervet az érintett települések önkormányzatai, а lakosság és а helyi vízműszolgáltató is elutasította. Jelenleg а DRV Zrt. megbízása alapján több változatra kiterjed ő koncepció készül а regionális vízmű hosszú távú fejlesztésére, amely а felszíni vízkivétel hosszú távú, ütemezett kiváltását vizsgálja а karsztvíz készlet fenntartható és gazdaságos kitermelése mellett, figyelembe véve а tervezett vízkivételek felszín alatti vízre és а víztől függő környezetre gyakorolt hatását, valamint szükség esetén а környezetenyhítő intézkedéseket is. А termelő kutak létesítése а környezeti hatásvizsgálati és az egysége s környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Кorm. rendelet 1055 Budapest, Kossuth Lajos t ё 11. Telefon ; (06 1) 795 3723 Fax : (06 1) 795 0072
4 (a továbbiakban: Khvr.) 3. számú mellékletének $0/d. pontja (felszín alatti vizek igénybevétele egy vízkivételi objektumból vagy objektumcsoportból 2500 m álnap vízkivételtől) és а 3. (1) bekezdésének a) pontja alapján el őzetes vizsgálati eljárásho z kötött tevékenység, vagy а Khvr. I. számú mellékletének 34. pontja (felszín аlаtti vizek igénybevétele egy vízkivételi objektumból vagy objektumcsopo rtböl 5 millió mзlév vízkivételtől) és az I. (3) bekezdésének a) pontja alapján környezetvédelm i engedélyhez kötött. А Khvr. 3. számú mellékletének 80/d. pontja és 3. (1) bekezdés a) pontja al арján előzetes vizsgálati eljárás indulta Felügyel őségen а DRV Zrt. kérelme alapján, а Balaton-felvidék területén ivóvízellátás céljára létesítendő 6 db termelőkúttal történ ő kutanként 1500 málnap, őszességében 9.000 mзlnap karsztvíz kitermelés tárgyában, mely eljárás jelenleg is folyamatban van. А Felügyel őség а tervezett tevékenységnek а környezetre gyakorolt hatásait, jelent őségét а folyamatban lév ő eljárásban vizsgálja. Szakmai véleményét az eljárás lefolytatásához szükséges eljárási cselekmények megtételét követően, illetve а döntéshez szükséges összes információ, adat ismeretében alakítja ká, az eljárást lezáró döntésében. А dokumentációt а DRV Zrt. 2012. november 8-án nyújtott a be. А Реlügyelöség а közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben foglalt eljárásjogi szabályok alapján а közlemény közzétételét megelőzöm köteles tisztáznia tervezett tevékenység hatásterületét. А benyújtot dokumentáció hiányosságai miatt erre csak sorozatos hiánypótlást követ ően, 2013. augusztusára kerülhetett sor, ezt követ ően történhetett meg а lakosság tájékoztatása. А Felügyel őség az eljárása során az érintett szakhatóságok bevonásával vizsgálja а kérelmez ő által benyújtott dokumentációt, ugyanakkor а Khvr. 5. (1) bekezdése alapján érdemben vizsgálja az érinte tt ügyfelek által felvetett észrevételeket, így а tevékenység meglév ő kutakra gyakorolt hatását is. А Felügyel őség а környezet állapotértékelésére támaszkodva az abb61 levont következtetéseket értelmezi és értékeli, vizsgálja, hogy а tervben foglaltak jelentős hatással lehetnek-e а környezet elemeire. А vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 28. (1) bekezdése szerint vízjogi engedély szükséges jogszabály által bejelentéshez kötött tevékenységekt ől eltekintve а vízimunka elvégzéséhez, illetve vizilétesítmény megépítéséhez, átalakításához és megszüntetéséhez (létesít ёsi engedély), továbbá annak használatbavételéhez, üzemeltetéséhez, valamint minden vízhasználatho z (üzemeltetési engedély). Az elosztóhálózat megfelel őségének vizsgálata és értékelése tekintetében _javasolt а Közép -dunántúli Vízügyi Hatóság megkeresése is, figyelembe véve hogy а vízügyi hatósági és szakhatósági feladatokat 2014. január 1 jét ő l а Vízügyi Hatóságok látják e1 а vízügyi igazgatási, valamint а vízügyi hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 482/2013. (XII. 17.) Кorm. rendelet szerint. А Felügyel őség tájékoztatása szerint а DRV Zrt. kérelme alapján kömyeze ú hatásvizsgálati eljárás is indult а Déli-Bakony területén ivóvízellátás céljár a 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11. Telefon : (06 1) 795 3723 Fax : (06 1) 795 0072
5 létesítend ő 6 db termel őkúttal tőrtévő, 12.000 m з/nap, 4.380.000 m3/év karsztvíz kitermelés tárgyában, а Khvr. I. számú mellékletének 34. pontja és az I. (3) bekezdёs a) pontja alapján. А Felügyelőség а Zrt. kérelmét 20847/2012. ügy- és 45753/2014. iktatószámú határozatával táj- és természetvédelmi szempontból elutasította. А határozat még nem emelkedett joger őre. Remélem, hogy válaszom aggodalmát eloszlatta. Budapest, 2014. július,» Üdvözlettel : 1055 Budapest, Kossuth Lajos tё г 11. Tele ЮЮn: (06 1) 795 3723 Fax : X06 1) 795 0072