Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Tanárképző Intézet ISTEN ADTA, ISTEN ELVETTE GYERMEKÉLET, GYERMEKHALÁL A 19. SZÁZADI MAGYAR PARASZTI TÁRSADALOMBAN TDK dolgozat Konzulens: Dr. Ugrai János Egyetemi adjunktus Andragógia Tanszék Készítette: Bodovics Éva Judit Kulturális antropológia történelem szak Végzés éve: 2010. Miskolc, 2010.
Tartalomjegyzék Bevezetés... 2 1. A 19. SZÁZADI MAGYAR PARASZTI TÁRSADALOM... 6 1.1.Termékenységi ráta, csecsemő- és gyermekhalandósági viszonyok... 7 1.2. A gyermek jogi státusza... 9 2. A KISZOLGÁLTATOTTSÁG KORA... 11 2.1.A magzati kor... 11 2.2.A csecsemőkor... 14 3. A TANULÁS KORA... 18 3.1.A kisgyermekkor... 18 3.2.Az iskoláskor... 21 4. A BIZONYÍTÁS KORA... 24 4.1.A serdülőkor... 24 4.2.A párválasztás kora... 27 Összefoglalás... 30 Hivatkozott irodalom... 31 1
Bevezetés Dolgozatomban a paraszti társadalomban élő gyermek mindennapjainak bemutatására teszek kísérletet, kihangsúlyozva a gyermek családon és a közösségen belüli megbecsülését, értékét. Miután a paraszti közösségekben ritkán fejezték ki a szülők, a rokonok, a közösség tagjai a gyermek iránti érzelmeiket tartva attól, hogy ezzel inkább ártanak, mintsem használnának neki, a gyermek valódi értékét, az iránta érzett szeretet mértékét leghívebben a halálakor érzett fájdalom tükrözi. Ez a fájdalom pedig a temetéshez kapcsolódó szokásokban nyilvánul meg. Ebből következően az egykori gyermekélet bemutatása mellett a gyermek halálához kapcsolódó szokások, hiedelmek ismertetése ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb részét képezi ennek a tanulmánynak. A paraszti társadalomban élők nem egyforma módon viseltettek a kicsi, a nagyobbacska és a házasulandó korú gyermek iránt. Életkorszakonként más és más attitűd figyelhető meg mind a szülők, mind pedig a közösség részéről. Éppen ezért a gyermekekkel szembeni viselkedésmódok bemutatása nem általános formában történik, hanem a gyermek életkori periódusaihoz köthető kisebb egységekben. Az említett életkori periódusok meghatározásánál elsősorban a paraszti társadalom életszemléletét vettem alapul. E szemlélet szerint amely erősen vallásosnak mondható, s ebből kifolyólag a paraszti közösség vallásos világképe jut kifejezésre benne, a gyermek élete nem a születéssel kezdődik, - mint ahogyan több gyermekkor-történeti, fejlődés-lélektani stb. munkában előforduló korszakolásnál megfigyelhető 1, hanem a fogantatással. A társadalmi vélekedést a jog is alátámasztja. A korszakban hatályos magánjog szerint Egyéni (physikai) személy minden ember kezdve születésétől halála perczéig. 2, ugyanakkor eme általános megállapítás alól kivételt képez a magzat: ha a méhmagzat élve születik, ugy tekintendő, mintha fogantatásától kezdve élt volna. 3 A gyermekkor végét ugyancsak a paraszti szemléletmód alapján a házasság létrejöttével tekintem meghatározhatónak. A jog szerint nagykorú és teljes mértékben cselekvőképes az a személy (férfi és nő egyaránt), aki betöltötte a 24. életévét. Ettől a kortól kezdve kikerül az atyai hatalom alól, saját akaratelhatározásából jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat. 4 Azonban, ha valaki 1 vö. Shahar, S. (2000);Robertson, P.; Piaget, J. (1990); Erikson, E. (2002) 2 Wenczel, 1877: 13. 3 Lallosesevits Lányi, 1910: 12. 4 Csizmadia Kovács Asztalos, 1975: 464. 2
önálló háztartást alapít (tehát megnősül vagy férjhez megy) 24. életéve előtt, akkor kikerül az atyai hatalom alól és nagykorúvá válik (1874: XXIII. tc. 1. ; 1877: XX. tc. 6. ). 5 A tanulmány egy bevezető jellegű fejezettel indul, amelyben a 19. századi paraszti társadalom azon szegmensei kerülnek bemutatásra, amely segítséget nyújt a paraszti társadalom gyermekképének árnyaltabb értelmezéséhez. Így tisztázásra kerül, hogy a 19. századi Magyarországon kit is tekintünk parasztnak, továbbá szó esik a korszak termékenységi és halálozási arányairól, valamint a gyermek jogi helyzetéről. A további fejezetek a gyermek életkori szakaszainak megfelelően követik egymást. Ezek közül az első fejezetben a fogantatástól a csecsemőkor végéig kerül bemutatásra a gyermek élete, amely ebben az időszakban inkább mondható passzívnak miután az őt körülvevő személyeknek kiszolgáltatottan telik, mint aktívnak. Ehhez a korszakhoz számos babona, mágikus praktika és eljárás kapcsolódik, melyek egyedüli célja a gyermek védelme. A második korszakban a tanulás áll a gyermek életének középpontjában. A tanulási folyamatban egyaránt fontos szerepet játszik a játék, a munka és az intézményes nevelés színtere, az iskola is. Ebben a szakaszban, mely egy éves kortól tizenkét-tizenhárom éves korig tart, a gyermek elsajátítja azokat az alapvető ismereteket, melyek nélkülözhetetlenek a falusi közösségen belüli és azon kívüli boldogulásukhoz. A harmadik életkori szakasz első felében a serdülőkorban a korábban megszerzett ismeretekről számot kell adniuk a gyermekeknek. A vizsgabizottság tagjai elsősorban a néhány évvel idősebb saját nembeli kortársakból, valamint idős falubeliekből kerülnek ki. Ha a gyermek valamennyi elvárásnak, előírásnak eleget tett, akkor beléphet a házasulandó korúak csoportjába, mely életkori szakasznak a végén a házassággal kilép a gyermekkorból. A kutatás kezdetén igyekeztem megismerni a gyermekkortörténettel foglalkozó szakirodalom jelentősebb szerzőinek műveit. Elsőként a téma úttörőjének tekinthető Philippe Ariѐs 6 és a vele szembenálló nézeteket valló Linda Pollock 7 írásait tanulmányoztam át. Ariѐs szerint a gyermekkor egészen a 17. századig nem létezett: az emberek nem tekintették a gyermekeket a felnőttektől különböző személyeknek, egyszerűen kis felnőttekként bántak velük. Nem vettek tudomást a biológiai különbségekről, éppen ezért a gyermekkor sokkal tovább tartott, mint manapság. A gyermeki lét egyet jelentett a függőséggel. A függés megszűnésével a gyermekkor is véget ért. Ariѐs elgondolását számos bizonyíték támasztja 5 Lallosesevits Lányi, 1910: 13. 6 Philippe Ariѐs: A gyermek és a családi élet az ancien régime korában. In: Uő: Gyermek, család, halál: tanulmányok. Budapest: Gondolat, 1987. 7 Linda Pollock: A gyermekekkel kapcsolatos attitűdök. In:.Vajda Zs. Pukánszky B. (Szerk.): A gyermekkor története. Budapest: Eötvös József Kiadó, 1998. 176-210. 3
alá: a korabeli szóhasználat, a festészet alkotásai, a gyermekek öltözékének változása. Ezzel szemben Pollock, aki 16 19. századi naplókat és önéletrajzokat vizsgált, azon a véleményen van, hogy a gyermekekkel szembeni koronként változó attitűdök több állandó, mint változó elemet tartalmaznak. Mind a szülők, mind pedig a társadalom tagjai igenis megkülönböztették a gyermekeket a felnőttektől; gondoskodást, támogatást, nevelést, fegyelmezést igénylő lényeknek tekintették őket. A vita mára már lezárult: Pollock és követőinek győzelmével ért véget. Ariѐs műve több szempontból is támadható, az viszont kétség kívül az érdemei közé sorolandó, hogy a vele való vitatkozás hevében számos olyan munka született, amely azóta a gyermekkortörténet alapját képezik. Ilyen például Shulamith Shahar középkori gyermekekről szóló műve is 8. Shahar álláspontja az, hogy noha a gyermeknevelési gyakorlat kultúránként változhat, ennek ellenére tartalmaznia kell olyan állandó elemeket, amelyek biztosítják a gyermek életbenmaradását. Shahar műve azért is érdemel említést, mert külön fejezetben foglalkozik a parasztság nevelési módszereivel, ezáltal érdemben felhasználható e tanulmány megírásához. A továbbiakban csak olyan művekről teszek említést, amelyek a paraszti társdalom gyermekképével, a paraszti társadalomban élő gyermekkel foglalkozik. Sajnos a 19. századot megelőző évek paraszti gyermekképéről, gyermekéletéről viszonylag kevés munka született. Ennek fő oka az, hogy a jobbágyi társadalom mindennapjairól kevés forrás maradt fenn. Annak ellenére, hogy Emmanuel Le Roy Ladurie Montaillou-ról 9 szóló műve nem gyermekkortörténeti alkotás, haszonnal forgatható mindazok számára is, akik a paraszti társadalomban élő gyermek életét szeretnék jobban megismerni. A falu lakosainak életében örömteli esemény, az élet természetes velejárója volt a gyermek születése. A gyermektelenség, meddőség mint ahogyan a magyar paraszti társadalomban is szégyent jelentett a családra. Péter Katalin 10 is felhívja a figyelmet arra, hogy az általános vélekedéssel ellentétben miszerint a középkori és kora újkori társadalomban a magas csecsemőhalandóság miatt a szülők érzéketlenné váltak volna gyermekeikkel szemben a jobbágyszülők igenis szerették gyermekeiket, mindent megtettek azért, hogy elkerüljék halálukat. A dolgozat megírásához forrásként elsősorban néprajzi monográfiákat, tanulmányokat használtam. (Csete Balázs: A jászkiséri gyermek élete a születéstől a házasságig, Bellosics Bálint: A gyermek a magyar néphagyományban: Adatok a magyar gyermek néprajzához, 8 Shulamith Shahar: Gyermekek a középkorban. Budapest: Osiris Kiadó, 2000. 9 Emmanuel Le Roy Ladurie: Montaillou, egy okszitán falu életrajza, 1294-1324. Budapest: Osiris Kiadó, 1997. 10 Péter Katalin: Jobbágy gyermekek a kora újkori Magyarországon. In: Műhely 22 (1999) 5-6. sz. 141-148. 4
Fügedi Márta: A gyermek a matyó családban., Herkely Károly: A legényélet szokásai Mezőkövesden, Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások., Tátrai Zsuzsanna: Leányélet., stb.) Többségük a 20. század második felében keletkezett, de anyagukat a század első feléből, valamint a 19. század végéről gyűjtötték. A kutatás során feljegyzett szokások, hiedelmek generációkon keresztül hagyományozódtak át. Következésképpen, ugyan a forrásanyag a 20. század második felében került lejegyzésre, mégis a 19. század nagy részérére érvényes információanyagot nyújt. 5
1. 19. SZÁZADI MAGYAR PARASZTI TÁRSADALOM A tanulmány könnyebb érthetősége kedvéért elöljáróban érdemes pár szót szólni magáról a paraszti társadalomról, és annak alkotóeleméről, a parasztról. Nem beszélhetünk addig paraszti társadalomról, amíg nem tisztáztuk, hogy kit is tekintünk tulajdonképpen parasztnak. A paraszt olyan személy, aki saját földbirtokán fizikai munkát végezve mezőgazdasági termelésből él. 11 Fontos, hogy a saját birtokán művelje a földet, mert ha más számára végez mezőgazdasági munkát, akkor már nem parasztról, hanem mezőgazdasági munkásról van szó. Ez az általánosan elfogadott definíció Nyugat Európában. A magyarországi viszonyok között élő parasztság esetében azonban ez a meghatározás nem alkalmazható minden fenntartás nélkül. Némi kiegészítés szükséges ahhoz, hogy a magyar parasztságra is érvényes legyen. Magyarországon a földdel rendelkező, azt saját maga művelő személyek mellett a parasztok közé soroljuk azokat is, akik egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevés saját földdel rendelkeztek, ebből kifolyólag önálló gazdálkodásra nem voltak képesek, ugyanakkor szemléletmódjukban, életformájukban, életszínvonalukban nem különböztek a parasztság alsóbb rétegeitől. E bérmunkából élő réteg mellett a magyar parasztság részét képezték a paraszti társadalom csúcsán elhelyezkedő gazdagparasztok is, akik polgárosuló életformát követve igyekeztek mihamarább beilleszkedni az úri társadalomba. 12 A parasztság az életmódot tekintve viszonylag egységesnek mondható. A parasztságon belüli rétegek életmódjában tapasztalható különbségek nem minőségiek, hanem mennyiségiek. 13 Aki jobb módban élt, az megengedhette magának a bőségesebb étkezést, a több és jobb ruházatot, a gyerekeik magasabb szintű iskoláztatását, ugyanakkor az életmódot meghatározó körülmények nem változtak. Ez az életmódbeli kvázi homogenitás teszi lehetővé, hogy a gyermeki életmód vizsgálatakor egy egységként kezeljük a parasztságot. Miután a dolgozat azon a feltevésen alapszik, miszerint a gyermek valódi értékének mérőeszköze annak temetése, melyben megnyilvánul a család és a közösség által érzett fájdalom és veszteségérzet, nem kerülhetjük meg, hogy néhány mondatban említést ne tegyünk a 19. század és 20. első felének termékenységi viszonyairól, a csecsemő- és gyermekhalandóságáról, valamint a gyermek jogi státuszáról, amely meghatározta a családban és a társadalomban betöltött helyét. 11 Gunst, 1987: 7. 12 Gunst, 1998: 180-181. 13 Gunst, 1987: 90. 6
1.1.Termékenységi ráta, csecsemő- és gyermekhalandósági viszonyok Meglehetősen nehéz dolgunk van, ha a 19. századi termékenységre valamint csecsemő- és gyermekhalandóságra vonatkozóan pontos adatokat kívánunk közölni, ugyanis csak 1851-től állnak rendelkezésükre nyers születési és halálozási adatok Magyarországra vonatkozóan. Az ezt megelőző időkben csak a keresztelések és a temetések idejét jegyezték fel, ezért csak megbecsülhetjük a születések és a halálozások számát. A 18. század második felében az élveszületési arányszám nálunk sokkal magasabb volt, mint a korabeli Nyugat Európában. 14 Ez magyarázható azzal, hogy Magyarországon feltehetőleg sokkal fiatalabb korban házasodtak, s kevesebben is maradtak hajadon illetve nőtlen státuszban, mint Nyugat Európában. Emellett pedig, habár a születéskorlátozási technikák egyáltalán nem voltak ismeretlenek a magyar társadalomban, nem valószínű, hogy alkalmazásuk túlságosan nagy mértékű lett volna. A 18. század végén és a 19. század elején azonban változás mutatható ki a termékenységi arányokban. Egyes területeken, elsősorban a Baranya megyei ormánsági községekben (Vajszló, Besence), továbbá a Mecsekalján (Bakonya, Töttös), valamint a Sárköz egyes településein (Alsónyék, Sárpilis) a születések száma drasztikus módon csökkenni kezdett. 15 Ezek a területek később egykéző vidékekként váltak híressé. Az egykés közösségek létrejöttének okait a témával foglalkozó kutatók elsősorban a gazdasági viszonyokban látják. Magyarországon nem a Nyugat-Európában szokásos törzsöröklési rendszer volt érvényben. Itt nem a legidősebb fiú örökölte a birtokot, hanem a szülők felosztották birtokukat egyenlő arányban fiaik között, lányaikat pedig a kiosztott földnek megfelelő összegben kifizették. Családrekonstrukciós vizsgálatok segítségével kimutatták, hogy az egykéző vidékeken a termékenység fokozatosan csökkent, tehát nem hirtelen változás eredményének tekinthető a rendkívüli mértékű születéskorlátozás. 16 A fokozatos termékenységcsökkenés hátterében a rendelkezésre álló földterület fogyása áll. Addig, amíg bőségesen volt föld, nem okozott gondot a gyermekek örökségének biztosítása. 17 Mikor azonban valamennyi üresen álló telek gazdára talált, a telkes jobbágyok döntés elé kerültek. Több lehetőség közül választhattak (elvándorlás, felhagyás a mezőgazdasági munkával, bérmunka a nagybirtokon, termelékenység növelése újítások bevezetésével, a birtok felaprózása, a szaporodás 14 Andorka, 1987: 262. 15 Andorka, 1987: 262 263. 16 Andorka, 2001: 48. 17 Az egyik legközismertebb egykéző vidék, az Ormánság esetében ez az időszak a török kiűzését és a Rákóczi-szabadságharcot követően állt be. A területen határ helyzet alakult ki; a föld korlátlanul állt rendelkezésre. A terjeszkedési lehetőségek azonban a 18. század másodi felére lezárultak. 7
korlátozása), de a legkevesebb áldozattal és nehézséggel csak egy megoldás, a szaporodás korlátozása járt. Idővel a társadalom érték- és normarendszere is szentesítette a gazdasági helyzet által kikényszerített életformát. A csecsemőt védő hiedelmeken, babonákon alapuló népi mágikus eljárások, szokások hada összhangban állt a csecsemőhalandóság mértékével. Ahogy a csecsemőhalandóság a 19. század utolsó harmadától Európa szerte csökkenésnek indult, 18 úgy kezdtek halványodni, eltűnni a csecsemőkorhoz kapcsolódó óvó szándékú cselekedetek is. Magyarországon a 19. század végétől az 1920-as évekig csak az egy és tizenegy hónapos korban bekövetkezett csecsemő-elhalálozások száma csökkent jelentősebb mértékben. Az ennél korábban (0-30 nap között) bekövetkezett csecsemőhalandóság csak 1920 után indult csökkenésnek. A javulás nem lehetett olyan gyors és olyan mértékű, hogy rövid időn belül a csecsemőt óvó szokások eltűnéséhez vezettek volna. Másrészt a szülők és a közösség gyermek iránti attitűdjében sem állhatott be azonnali változás. Az Isten adta, Isten elvette hozzáállás még sokáig meghatározta a gyermek szülő viszonyt. A csecsemőhalandóság mértéke településtípusonként, országrészenként és vallási felekezetenként is eltérő képet mutatott. 19 A városokban általában magasabb volt a csecsemőhalandósági ráta, mint a kedvezőbb életkörülményeket biztosító falvakban. Dányi Dezső 1980-as években végzett kutatásából kiderül, hogy a legmagasabb csecsemőhalandósági aránnyal a Dunántúlon, míg a legalacsonyabbal a Dél Alföldön és Észak Magyarországon találkozhatunk. 20 A vallási felekezetek eltérő színvonalú és precizitású anyakönyvvezetéséből pedig ugyancsak különböző, éppenséggel nem túl pontos következtetések vonhatók le. A csecsemő és gyermekhalandóság mértékének pontos megállapítása már csak azért sem egyszerű feladat, mert a 19. századi halandóságot vizsgáló kutatások többnyire együtt kezelik az egész országra vonatkozó halálozások számát, nem bontják le korcsoportok szerint. Ami az ország lakosainak halandóságát illeti, elmondható, hogy az iparosodás előtti időkben a halandósági viszonyok lassú változási tendenciát, valamint időnként rövidebb távú heves ingadozásokat mutattak. 21 A 19. század első felében a halálozási arányokban viszonylagos állandóság mutatható ki: az 1831-es évet kivéve, amikor is kolerajárvány pusztított, az arányszám végig 27-28 ezrelék között mozgott. 22 A század második felében is találkozunk 18 Faragó, 2005: 171 183. 19 Faragó, 2005: 171 183. 20 Faragó, 2005: 171 183. 21 Andorka, 1987: 74. 22 Kovacsics, 1997: 249 268. 8
néhány kiugró értékkel. Az 1846, 1847, 1848-as évek ismét sok áldozatot követeltek köszönhetően az éhínségnek és a kolerának. Ezután még két nagyobb méretű kolerajárvány sújtotta az országot: 1854-55-ben és 1872-73-ban. 1873 után viszont szisztematikusan megindult a halálozás csökkenése. 23 Az életkörülmények, közegészségügyi viszonyok javulásával, a születésszabályozási technikák terjedésével megváltozott a gyermek családon belüli szerepe. A csecsemőhalandóság csökkenése következtében több gyermek érte meg az egy éves kort, s az orvostudomány fejlődése hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekkori betegségeken is sikeresen túljutva, elérje a felnőttkort is. A gyermekszám-korlátozási ismeretek bővülése oda vezetett, hogy egész vidékek váltak egykéző közösségekké. Az egyetlen gyermek örökölte a birtokot legyen az akár lány, akár fiú, ebből következően a családban betöltött szerepe és értéke is jelentős mértékben megnőtt. 1.2. A gyermek jogi státusza A gyermekek jogállása a vizsgált korszakban nem sokat változott annak ellenére, hogy a 19. század közepe táján a feudális joggyakorlatot felváltotta a polgári jogrend. 1848 után a magánjog tekintetében sok esetben továbbra is a Webőczy-féle Hármaskönyv alapján történt az egyes törvénycikkek megfogalmazása. A nagykorúság esetében is ez volt a helyzet. Már a bevezető részben foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, így most itt nem térünk ki rá ismét. Szó esett a bevezetőben az atyai hatalomról is, amit azonban nem vizsgáltunk meg kellőképpen. Ez az atyai hatalom nem olyan széleskörű, mint a római jogban ismert patria potestas. E hatalomnál fogva az atya a törvényes képviselője kiskorú (24 év alatti) gyermekeinek, azok vagyonát számadás nélkül kezeli, de csak a vagyonból származó haszonnal rendelkezhet saját maga, a vagyonnal nem. Ha szükséges, gyermekei számára gyámot nevezhet ki, vagy kizárhat valakit a gyámságból. 24 Az atyai hatalom megszűnik, ha az atya vagy a gyermek meghal, vagy ha a gyermek teljeskorúvá válik. 25 Az atyai hatalom akkor is megszűnik, ha az atya elhanyagolja gyermeke tartását és nevelését, vagy erkölcsiségét, vagy testi jólétét, vagy ha a gyermek vagyonát veszélyezteti. 26 Végezetül pedig szólnunk kell még a házasságon kívül született gyermekek jogállásáról. A törvénytelen kapcsolatból született gyermekek életük végéig magukon viselték a bélyeget. Sok esetben (például családalapításnál) hátrányba kerültek a törvényesekkel szemben. A 23 Gyáni Kövér, 1998: 42. 24 1877:XX. tc. 15. 25 1877: XX. tc. 21. 26 1877: XX. tc. 22. 9
házasságon kívül született gyerekek anyjuk nevét viselték, csak anyjukkal álltak jogilag rokonságban. Ez azt jelentette, hogy anyjuk után örökölhettek, de anyjuk családja után már nem. Annak ellenére, hogy a gyermek jogilag nem állt rokonságban a biológiai apával, az mégis köteles volt gyermektartást fizetni egészen addig, míg a gyermek rászorult. 27 Mint láthattuk a törvény egyértelműen kijelöli a gyermek családon belüli helyét. Egészen nagykorúságáig atyjának van alárendelve, jóllehet az atyai hatalom nem korlátok és feltételek nélküli. A törvény kötelezi az apát, hogy gyermekét megfelelően eltartsa: testileg és szellemileg egyaránt nevelje. 27 Lallosesevits Lányi, 1910: 102. 10
2. A KISZOLGÁLTATOTTSÁG KORA 2.1. A magzati kor A gyermek élete a paraszti társadalomban nem a születés pillanatában kezdődik, hanem kilenc hónappal korábban, a fogantatáskor. Az elgondolás mögött természetesen az a vallási meggyőződés áll, hogy az élet a fogamzással veszi kezdetét, nem pedig a születéssel, ami ha ebből a szempontból nézzük, csupán csak egy kapu, egy ajtó, melyen át kell jutnunk ahhoz, hogy életünk következő szakaszába lépjünk. Fogantatásunktól halálunkig számos ilyen kapun kell áthaladnunk. A kapukat erősen őrzik, nem mindenki lépheti át annak küszöbét egyszerűen. Egyedül a születés, valamint a halál ajtaja tárul ki mindenki előtt egyformán. Az egyes életszakaszok közötti áthaladásunkkor rítusok, hagyományok sokaságával találjuk szembe magunkat. Hogy az akadályokat gond nélkül vegyük, el kell sajátítanunk az áthaladáshoz szükséges ismereteket, s meg kell felelnünk az elvárásoknak. Mivel a paraszti társadalomban az élet nem a születéssel kezdődik, következésképpen az emberi élet első szakaszának a születést megelőző magzati kor tekintendő. A gyermekáldás természetesnek számított a paraszti világban, az élet velejárójának tekintették. A gyermeket nem tervezték, jött az magától. Csak a XIX. század végére a XX. század elejére vált világossá számukra, hogyan is készül a gyerek. Amíg nem voltak tisztában a fogantatás menetével, addig nem tudtak ellene sem tenni. Már csak akkor tudtak intézkedni, amikor megtörtént a baj. A magzatelhajtás azonban nem kis kockázattal járt: a közösség kiközösíthette a magzatát eltevő, elcsináló asszonyt, de akár maga is áldozatává válhatott egy rosszul sikerült kísérletnek. A fogamzásgátló és magzatelhajtó módszerek különösen az első világháború után terjedtek el. A fronton harcoló férfiak óvatosságot tanultak, 28 s az itthon maradt asszonyoknak is bővült a tudásuk. Korábbi ismereteik elsősorban a felsőbb társadalmi osztályoktól származtak; az ott szolgáló cselédek, summások stb. révén szivárogtak le hozzájuk. A magzatelhajtó módszerek széles körben ismertek voltak a paraszti társadalomban, annak ellenére, hogy használatukat szégyennek, bűnnek, sőt, egyenesen gyilkosságnak tekintették. A szükség azonban sokakat rávitt, hogy a nagy tudású asszonyokhoz vagy éppen orvosokhoz forduljon. Akinek nem volt pénze bábaasszonyra vagy orvosra, saját maga kísérletezgetett titokban. Ezek a mesterkedések a legtöbb esetben rosszul végződtek. Pontosan nem tudni, hogy hány 28 Gazda, 2008: 16. 11
nő esett áldozatául a barbár módszerekkel végrehajtott magzatelhajtásnak, mert a halotti anyakönyvekben a halál okaként illendőbbnek tartotta a körzeti orvos, ha idegbetegséget vagy vakbélömlést állapít meg. 29 Az első világháborút megelőzően családonként nyolc-tíz vagy még több gyerek volt, a fogamzásgátló módszerek terjedésével és a tudatosabb családtervezéssel sok helyen ez a szám négyre csökkent. Mint ahogy mondták: egy kell az apának, egy az anyának, egy a hazának s egy a halálnak. 30 Ahogy ez a szólás is mutatja, a gyermekhalandóság még az első világháború után is magas méreteket öltött. Így, ha egy családban sok gyerek volt, az a szülők és gyermekek erejét, egészségét jelentette. Az első világháború előtt minden harmadik gyerek meghalt. 31 A szülők számítottak rá, hogy gyermekeik közül csak kevesen élik meg a felnőttkort, ezért halálukat természetesebbnek vették. Ez azonban nem jelentette azt, hogy közömbösek lettek volna gyermekük halála iránt. Sokáig siratták a kis halottat, met az es olyan gyermekünk vót, mint a másik. 32 A gyermekáldást nem lehetett elkerülni, csak késleltetni. Többnyire az első gyermek a házasság első évében megszületett, de az is ismeretes, hogy a fiatal házasok korlátozták találkozásaik számát, vagy egyáltalán nem közeledtek egymáshoz. A mezőkövesdi matyóknál a házasságot követő hat hétben az új menyecskét az anyós szabályosan elzárta az urától. 33 Ha mégis teherbe esett az ifjú asszony, a helybeliek megszólták: ez se tudott még várni, még össze se melegedtek! 34 Feltételezhetően legtöbbször abban az esetben folyamodtak ehhez a módszerhez, ha a feleség nagyon fiatal volt. Országszerte elterjedt az a hiedelem, hogy amíg az anya szoptat, addig nem esik teherbe. 35 Ezért sok helyen akár több évig is szoptatták a gyermeket. A fogamzásgátlás megismerése előtt tehát, mint láttuk, három módszerrel korlátozhatták a gyermekek számát: 1. ritkán vagy egyáltalán nem létesítettek szexuális kapcsolatot a házastársak, 2. kitolták a szoptatási időt vagy 3. magzatelhajtást végeztek. Aki a természet és egyúttal a közösség törvénye ellen vétve akarva (magzatelhajtás) vagy akaratlanul (meddőség) nem szült gyereket, az szégyenbe került. A gyermektelenség mindenhol nagy átoknak számított. Okának az asszony betegségét, méhének ferdeségét 29 Gazda, 2008: 16. 30 Gazda, 2008: 15. 31 Gazda, 2008: 42. 32 Gazda, 2008: 43. 33 Fügedi, 1988: 21. 34 Fügedi, 1988: 21. 35 Csete, 1993: 13. 12
tartották. 36 Olykor előfordult, hogy a férjet vagy mindkét házastársat hibáztatták. Ilyen esetben akár a közösség a fölött is szemet hunyt, ha az asszony más férfitól kérve segítséget esett teherbe. 37 A gyermektelen asszonyok kevés esetben vállalkoztak orvosi beavatkozásra, inkább Szent Annához imádkoztak segítségért, aki maga is későn szülte Máriát. 38 Ennek az lehet a magyarázata, hogy miután nem voltak tisztában a gyermek foganásának biológiai hátterével, így nem is remélték, hogy azon egy orvos vagy bábaasszony segíthet, hanem a gyermekáldást inkább természetfeletti, isteni ajándéknak tartották. Aki minden imádság ellenére gyermektelenül halt meg, annak élete úgy ért véget, hogy nem érte el a célját. Erre utal a matyóknál egykor életben lévő szokás, hogy a gyermektelen halott kezét nem kulcsolták össze a koporsóban. 39 Ha az asszony teherbe esett, életmódja nem változott semmit. Ugyanazokat a munkákat végezte ugyanolyan keményen, mint ahogy tette eddig is. A matyóknál úgy tartják, hogy az az asszony szereti igazán a gyermekét, aki megszenvedett érte. 40 Egészen a szülés percéig dolgozott, ezért gyakran megesett, hogy a gyerek kint a határban, a mezőn született meg. A viselős asszonyt és magzatát ugyan a munkák csökkentésével nem, de más, elsősorban mágikus módszerekkel igyekeztek megvédeni a bajtól. A terhesség alatt az asszonynak egy sor követelménynek, elsősorban tiltásnak kellett engedelmeskednie. Nem volt szabad szárítókötelek alatt bujkálnia, mert a köldökzsinór a gyerek nyakára tekeredik. Esős időben se járjon kint, mert ha az arcára hull az eső, a gyerek szeplős lesz. Kemencét sem volt szabad tapasztania, mert ha bebújik a kemencébe, néma gyereke lesz. 41 Ugyancsak néma lesz a gyerek, ha eltitkolja terhességét. Állapotos asszonynak nem szabad kereszteltetnie, mert születendő gyermeke hamarosan meghal. 42 Ha sírba nézett, vagy halottat látott, a gyerek sárgasággal vagy sápadtan születik. 43 Ha megtörtént a baj, vagyis az asszony belenézett a sírba, úgy tudja elkerülni, hogy gyermeke sárgasággal szülessen, hogy egy marék földet dob a sírgödörbe. 44 Ne nézzen villámlást, mert a gyerek majd hamar elhagyja a házat és nincstelenné válik. 45 A mennydörgéstől pedig, ha megijed, a gyerek hibás lesz, 46 vagy az asszony elvetél: 36 Gazda, 2008: 16. 37 Gazda, 2008: 16. 38 Fügedi, 1988: 23. 39 Fügedi, 1988: 23. 40 Fügedi, 1988: 26. 41 Csete, 1993: 8-9. 42 Csete, 1993: 9. 43 Gazda, 2008: 18. 44 Bellosics, 1998: 4. 45 Bellosics, 1998: 5. 46 Csete, 1993: 8. 13
elejtette, nem tudta szorítani. 47 Amint látható, ezek a tiltások mind azt szolgálják, hogy a gyerek egészségesen jöjjön a világra. Megpróbálták a születendő gyermek nemét, kinézetét és természetét is kitalálni. Ha a magzat először a jobb oldalán mozdult meg, akkor fiút, ha a balon, akkor lányt jósoltak. Ugyancsak lányra lehetett számítani, ha az apának nyitva volt a szája közösülés közben. 48 Ha a viselős asszony az úton vasat talált, akkor fiú, ha ruhadarabot, akkor lány gyermekre számított. 49 Ha páros gyümölcsöt evett (cseresznye, meggy, összenőtt szilva stb.), ikrei lesznek. Ha szőrös állatba rúgott a terhes nő, gyermeke is szőrös lesz, vagy torzszülöttként jön a világra (pl. farkastorokkal). 50 Az újszülött testén anyajegy formájában megmarad annak a tárgynak a nyoma, amivel megdobták a viselős asszonyt, de csak akkor, ha hirtelen odakap, és nem gondol a gyermekére. 51 Viselős asszonyt nem szabad felingerelni, mert akkor a gyermek is indulatos természetű lesz. 52 2.2. A csecsemőkor A gyermekre rengeteg veszély leselkedett a fogantatásától a kereszteléséig. A rossz ellen mágiával igyekeztek védeni a kicsit. Kereszteléséig a nevén sem szólíthatták, nehogy a gonosz szellemek, megtudván nevét, uralkodhassanak felette. Helyette a pogányka, buha megnevezést használták. 53 A gyermek születésétől kereszteléséig tisztátalannak számított; ebben az időszakban különösen nagy veszélynek volt kitéve. Ezért igyekeztek minél hamarabb megkereszteltetni az újszülöttet. Amíg ez nem történt meg, gonosz szellemek, ördögök, szépasszonyok kicserélhették a gyermeket. A kicserélt gyermek nem fejlődött, törpe, kicsitestű, nagyfejű, eltorzult, csúnya arcú lett. A gyomra is elromlott, ződet kakált. írja 54 Gazda Klára. Védekezésképpen gonoszelhárító tulajdonsággal felruházott tárgyakat alkalmaztak: patkót, piros rongyot, fokhagymát, imádságoskönyvet, keresztet stb. 55 A keresztelés semmiképpen nem maradhatott el. Ha a gyermek olyan gyengének született, hogy bármelyik percben meghalhatott, akkor a bába keresztelte meg. 56 A keresztelés révén az 47 Gazda, 2008: 18. 48 Csete, 1993: 8. 49 Gazda, 2008: 19. 50 Csete, 1993: 8. 51 Csete, 1993: 9. 52 Csete, 1993: 8. 53 Gazda, 2008: 31. 54 Gazda, 2008: 27. Kiemelés az eredetiben. 55 Gazda, 2008: 27. 56 Csete, 1993: 10. 14
újszülött bekerült a közösségbe, s többé a szellemek sem árthattak neki. Igyekeztek minden gyereknek más keresztszülőpárt választani, de ha a család nagyon szegény volt, több gyereket is ugyanazok a keresztszülők kereszteltek. 57 A keresztszülők ajándékát korozsmának vagy kolozsmának nevezik. Ez alatt vidékenként mást és mást értenek. Jászkiséren a korozsma a keresztanya által a keresztlányának ajándékozott fülbevaló volt. 58 Esztelneken a kolozsma 1-2 méter fehér vászonból és két gyertyából állt. A kereszteletlenül elhalt gyermekre rettenetes sors várt. Lelke sohasem pihenhetett meg: Bolygótűz képében kóborol a földön, vagy a limbusba jut, honnan leszáll a földre s ide s tova vándorol, míg teste a porban egészen porrá nem válik. Eközben folyton jajveszékel. 59 Hogy jajgatásával ne zavarja a többi halottat, a temető külső oldalába temették írta Bellosics Bálint a XX. század elején. A matyóknál az ilyen gyerek lelke minden hetedik évben megjelenik valamelyik bokorban vagy a garád alatt, amíg valaki meg nem szánja. Aki ilyenkor meglátja, dobjon feléje valami fehér ruhadarabot s mondja neki:»én téged megkeresztellek az Atyának, Fiúnak, Szentlélek Istennek nevében; ha fiú vagy, Ádám légy, ha leány, Éva!«akkor a bolygó lélek felszabadul, angyal lesz belőle, bejut a mennyországba, ahol szüntelenül megszabadítójáért imádkozik. 60 A kereszteletlenül elhalt gyermek a gonoszé lesz, csontjai varázserővel bírnak. 61 Ha a terhesség alatt, vagy a szülés közben az anya meghalt, lelke azonnal a menybe jut, bármilyen bűnös is volt. 62 Jobbnak látták, ha az újszülött is követte anyját a túlvilágra, minthogy anya nélkül, félárván nőjön fel vagy mostohaanya nevelje. Ezért, amikor kinyújtották az anya testét, a gyermeket jelképesen a lába közé tették. Ha mégis életben maradt, apja nevelte fel, vagy valamelyik közeli rokona fogadta örökbe. 63 Úgy tartották, hogy az anya visszajár életben maradt gyermekéhez. 64 A terhesen elhunyt nő koporsójába a palócok kisinget, egy szál vékony gyertyát és egy krajcárt helyeztek, mert hitük szerint a gyermek a koporsóban is megszületik. A krajcárral megveszi a világosságot, a gyertya pedig a kereszteléshez kell, mikor az utolsó ítélet napján Keresztelő Szent János a Jordán vizében megkereszteli a halva született és kereszteletlen gyermekeket. 65 57 Gazda, 2008: 31. 58 Csete, 1993: 12. 59 Bellosics, 1998: 13. 60 Bellosics, 1998: 14. Kiemelés az eredetiben. 61 Bellosics, 1998: 14. 62 Bellosics, 1998: 15. 63 Gazda, 2008: 21. 64 Bellosics, 1998: 15. 65 Bellosics Istvánffy Gyulára hivatkozik (Nyr. XXIV. 288) In: Bellosics, 1998: 16. 15
Gyakori volt, hogy a gyermek halva született. Ennek okát nem igazán keresték: Gyenge volt, sokat dolgozott vele az anyja. 66 A matyóknál nem engedték, hogy a halva született gyermeket kereszteletlenül temessék el: szenteltvízzel megkeresztelték otthon. A keresztanya feladata volt, hogy az elhunytat a kis koporsóban hóna alatt kivigye a temetőbe. Külön sírt nem készítettek az újszülöttnek, hanem ahol éppen sírt ástak, a gödör oldalába kis padlant vájtak, oda tették be. Az elvetélt magzattal (a letéttel) is így jártak el. 67 Ha a szülésben az anya és a gyermek is meghalt, közös koporsóban temették el; a gyermeket az anyja karjára helyezték. 68 Ha a szülés nehézségei, a korai gyermekbetegségek és a boszorkányok mesterkedései ellenére a gyermek életben maradt, keresztelése után a falusi társadalom részévé vált. Az egy évesnél fiatalabb gyermekek külön korcsoportot alkottak a paraszti társadalomban. A nap minden percében anyjukra voltak utalva. Az egy év alatti gyermek igazi nyűg volt az édesanyja számára, aki a szülést követően ugyanott folytatta életét és munkáját, ahol abbahagyta. Szorosan beosztott napirendjébe be kellett iktatnia az új jövevény ellátását. Annak örültek a legjobban, ha a csecsemő sokat aludt. Ilyenkor nem volt baj vele, s úgy vélték, ettől nő majd nagyra. 69 A kicsi álmatlansága ellen máklé volt a leghatásosabb gyógyszer. 70 A szülők csak úgy merték magára hagyni gyermeküket mikor munkába mentek, ha az békésen és hosszan aludt. A máklé gyakori használata azonban nem tett jót a csecsemőnek: túladagolása esetén a gyermek esze odalett. A gyermeket ameddig tudták, szoptatták. Úgy vélték, egyrészt, ettől lesz erősebb, másrészt pedig, míg az anya szoptatott, addig sem esett újból teherbe. Előfordult, hogy akár éveken át szoptatták a csecsemőt. Ha az anyának nem volt teje, tehéntejjel etette gyermekét. 71 Amíg a csecsemő nem tudott pépes ételt enni, addig az anya kénytelen volt a mezőre is magával vinni, hogy szoptatni tudja. Miután magától abbahagyta a szopást, vagy elválasztották, cuclival hallgattatták el a síró csecsemőt. A csecsemőt pépesített étellel táplálták. Kétéves koráig az anyja etette. Gyakori volt, hogy az ételt az édesanya először falatonként megrágta, s ujjával rakta a gyerek szájába. 72 Ez az eljárás amellett, hogy fertőzésveszéllyel járt, már tápértéket sem juttatott a gyermek szervezetébe. A csecsemő szívesen fogyasztotta a tejbe aprított 66 Fügedi, 1988: 42. 67 Fügedi, 1988: 42. 68 Fügedi, 1988: 42. 69 Gazda, 2008: 27. 70 Gazda, 2008: 27. 71 Gazda, 2008: 26. 72 Csete, 1993: 21. 16
kenyeret és a szalonnából és kenyérből álló ún. katonákat. 73 Ha már nem kötődött az anyatejhez, az anya mozgása is szabadabbá vált. Otthon hagyhatta gyermekét, akire idősebb gyermeke, a déd- vagy nagyszülők, a szomszéd öregasszony vagy 9-10 év körüli fogadott dajka, pesztra vigyázott. 74 A csecsemőre, ahogyan az újszülöttre, sok veszély leselkedett. Miután teljes egészében gondozóira volt utalva, csak lelkiismeretes és szakszerű ellátás révén maradhatott életben. Egészségét, életét sok olyan eljárással igyekeztek megőrizni, amelyek többsége mágikus elgondoláson alapult. Bellosics Bálint múlt század elején íródott művében számos ilyen szokást, hiedelmet említ. 75 Egy éven aluli gyermek körmét nem volt szabad levágni, mert meghal. Máshol azért tiltották a gyermek körmének levágását, mert tolvaj lesz a belőle, ha felnő. Csak rágni volt szabad, vágni nem. Ugyancsak tilos volt egy éves kora előtt tükörbe néznie, mert rövidesen meghal. Ha hordozzák kézben, ne lábbal kifelé vigyék ki az ajtón, mert az azt jelenti, hogy ahogyan a halottakat szokás, lábánál fogva viszik ki nemsokára. A fürdető víz kiöntése, az üres bölcső ringatása, vagy ha több ember ringatja, mind halált jelent. Nem szabad összemérni egy másik gyerekkel, mert valamelyik a kettő közül hamarosan meghal. Ha a gyermek kilenc hónapos korában beszélni kezd, nem kell rögtön hozzászólni, mert ellenkező esetben nem él sokáig. A gyermek egy éves koráig teljesen tehetetlen, mások gondozására, védelmére szorul. Noha a kereszteléssel elhárították a rontások többségét, még mindig számos veszély leselkedik a csecsemőre. Ezektől sokszor értelmetlennek tűnő cselekedetekkel, szokásokkal igyekeznek megóvni a gyermeket. A keresztelés nem csak azért fontos mozzanat a gyermek életében, mert megvédi az ártó szellemektől, mitikus lényektől, hanem azért is, mert a keresztség felvételével bekerül a paraszti társadalom közegébe. Immáron neve van, egy a közösséget alkotó egyének közül. Megítélésében nem egyenértékű a társadalom többi tagjával; inkább csak a lehetőséget látják benne, azt az embert, akivé válhat, s nem azt, aki jelenleg. Most még formázható, érzékeny/fogékony a mágikus eljárásokra. Úgy vélik, képesek tenni azért, hogy felnőtt korában szép, erős, szerencsés ember legyen. 73 Csete, 1993: 22. 74 Gazda, 2008: 37. 75 Bellosics, 1998: 15.; 23; 25. 17
3. A TANULÁS KORA 3.1. A kisgyermekkor A gyermek szemszögéből meglehetősen passzívnak mondható csecsemőkor után a gyermek belép élete első, s talán legaktívabb korszakába, a kisgyermekkorba. Az egy és hat év közötti gyermekek számos új folyamattal ismerkednek meg: megjelenik a játék, a tanulás és a munka is. Szemlélődő és elszenvedő egyénből cselekvővé válik. Egyre kevésbé függ édesanyjától: kapcsolatba kerül másokkal is. A játékosan tanul és dolgozik. Szinte észrevétlenül elsajátítja a közösség kultúrájának alapelemeit, melyre aztán a későbbiekben támaszkodhat. A kisgyermekkor legfontosabb folyamata a tanulás. A gyereknek el kell sajátítania a közösség értékrendjét, szokásait, ismereteit. Nevelésében a család minden tagja részt vesz: az anya, az apa, a nagyobb testvérek, a nagyszülők, a dédszülők. Olykor a szomszédok is bekapcsolódnak az oktatásba. A szülőknek legtöbbször nem meghatározott célok szerint nevelik gyermeküket. Stratégiájukat spontaneitás, ellentétesség, szeszélyesség és szélsőségesség jellemzi. A nevelési elvek gyakran az adott eseményhez alkalmazkodva és csak arra a pillanatra vonatkozóan lépnek életbe. Máskor, még ha az esemény azonos is, eltérően viselkedik a nevelő. Ugyancsak mindennapos, hogy a család tagjai eltérő módon, akár egymásnak ellentmondva nevelik a kisgyereket. A túlzott szeretetet követő nagy verésekben pedig a szélsőségesség nyilvánul meg. Annak ellenére, hogy a szülők nem szilárd elvek alapján nevelik gyermekeiket, mégis elég határozott elképzelésük van/lehetett arról, hogy milyen felnőtté váljon. Koncepciójukat a közösségi értékeknek megfelelően alakították ki. Legtöbbször emlegetett szavaik: Legyen jó gazdaember belőle, Legyen szorgalmas ember, Tudjon megállni a lábán, vagy egyszerűen Legyen ember. Gazda Klára így foglalja össze az elvárások sokaságát: Edzett, kitartó, munkára mindig kész felnőtt. Olyan, aki megadja a másnak kijáró tiszteletet, a máséhoz nem nyúl, nem hazudik, mindig egyenes úton jár; aki nem keveredik pletykába, sem törvényes ügybe. Aki egyszerű és vallásos. 76 Habár a család minden tagja részt vett a gyermek nevelésében, szerepük nem egyforma súllyal esett latba. Legnagyobb hatással azok voltak a gyerekre, akik a legtöbbet voltak vele. Vagyis elsősorban az anya, illetve azok, akik az anya távollétében vigyáztak a gyerekre (nagyszülők, dédszülők, szomszédok stb.). A legtöbb családban az anya feladata volt a 76 Gazda, 2008: 66-67. Kiemelés az eredetiben. 18
fegyelmezés is. 77 A gyermek sokat tanult idegenektől is. Jászkiséren, a téli estéken gyakran gyűltek össze az emberek egymás házánál komázni, tanyázni. 78 Mialatt a felnőttek fonás, hímzés, kártyázás közepette beszélgettek, történeteket meséltek, a gyerekek olyan dolgokról értesültek, amelyekről még nem lett volna szabad tudniuk. A gyermeket legelőször a nevére, a szülei nevére és az illő köszönésre tanítják meg. 79 Mindenkinek előre kellett köszönnie. Ha nem köszönt, vagy nem illendően, az idősek megszólították: Tán nem tudsz tisztességesen köszönni? 80 Az idősebbek iránti tiszteletét magázással fejezte ki. Régebben szülein kívül idősebb testvéreit is magázta. Mind a magázás, mind az, hogy mindenkinek előre köszönt, a társadalmon és a családon belüli helyét jelölik ki. Ide sorolható az is, hogy az asztalhoz egészen addig nem ülhettek, amíg nem végeztek értékelhető, a család fennmaradását biztosító, kenyérkereső munkát. 81 Esztelneken a gyerekek még az első világháborút megelőző időkben is külön kis asztalnál étkeztek. 82 Nem tűrték, ha beleszólt a felnőttek beszédébe, ugyanakkor elvárták, hogy mindig válaszoljon. 83 A gyermek vallásos nevelését korán megkezdték. A nem síró, jól viselkedő kisgyerekeket a szülők magukkal vitték ünnepnapokon a templomba. 84 Minden este közösen imádkozott a család; a gyerekek a lóca előtt térdelve mondták el az esti imát. 85 Három-négy éves korukra más ismerték a fontosabb imák szövegét, 86 még ha a jelentésükkel nem is voltak teljesen tisztában. Öt-hat éves korára már kellő ismeretekkel rendelkezett a gyermek ahhoz, hogy részt vehessen a közösség ünnepeiben, szokásaiban. Az emberi élet fordulóinak (párválasztás, lakodalom, keresztelés) többségét csupán csak szemlélte, de például a temetéseken, különösen, ha rokon halt meg, maga is részt vett. 87 Szokás volt kisgyermekekkel megnézetni a halottat, sőt, a lábujját is megfogatták velük, hogy ne féljenek tőle. 88 Kalotaszegen, ha gyermek halt meg a faluban, nem csak szemlélték az eseményeket, hanem részt is vettek az előkészületekben. 89 77 Gazda, 2008: 67. 78 Csete, 1993: 53. 79 Gazda, 2008: 52. 80 Gazda, 2008: 68. 81 Gazda, 2008: 50. 82 Gazda, 2008: 50. 83 Gazda, 2008: 53. 84 Gazda, 2008: 56. 85 Fügedi, 1988: 51. 86 Fügedi, 1988: 51. 87 Gazda, 2008: 106. 88 Vasas, 1993: 88. 89 Vasas, 1993: 88. 19
A gyermek hamar ismeretséget kötött a munkával. Először csak játékos formában, később ténylegesen. A szülők igyekeztek minél hamarabb megismertetni gyermekükkel a munkát, amely életben maradásának egyetlen eszköze lesz a későbbiekben. Már a bölcsőben próbálták gyermekük munkához való hozzáállását jótékonyan befolyásolni. Kislányoknak tűt, orsót, 90 kisfiúknak szerszámokat érintettek a kezéhez. 91 A gyermek minden idejét anyjával, felvigyázójával tölti, aki kevés kivétellel hagyja abba a munkát az ő kedvéért. Így a kicsi megfigyelheti és az eredeti eszközök kicsinyített másával gyakorolhatja a munkát. Hat-nyolc éves kora előtt nem várnak tőle sokat: ez a tanulás ideje, nem pedig a tényleges munkavégzésé. Legtöbbször boltba, szomszédba szalasztják, kérik, hogy hozzon ide vagy vigyen oda valamit. Részt vett a főzésben, a kertészkedésben az állatok ellátásában. 92 Vigyázott kisebb testvérére, megfésülte, felöltöztette. 93 Hogy ki mikor vonta be gyermekét a munkába, és hogy milyen feladatokkal bízta meg, az nagyban függött a család anyagi helyzetétől, nagyságától és a gyerekek számától is. 94 Noha a gyermekmunkának fontos szerepe volt a paraszti gazdaságban, a gyermeket mégsem lehetett időnek előtte munkára fogni; megszólták azt, aki így tett. 95 A tanulás és a munka mellett a játék az, amely a kisgyermek idejének nagy részét kitölti. Tulajdonképpen ebben a korban mind a tanulás, mind a munka játékos formában zajlott, mondókákkal, énekekkel színesítve. A számos néprajzkutató által hosszú évek alatt összeállított hatalmas méretű játékgyűjteményből most csupán egy példát említünk, amelyet Gazda Klára közöl az esztelneki gyermekvilágról íródott monográfiájában. A gyerekek nem csak háborús, lakodalmas, komámasszonyos játékokat játszanak, hanem szereposztásban végigjátsszák a temetést is. Számukra a halál az élet természetes része. Naponta látják, tapasztalják, részt vesznek benne. Amikor döglött állattal találkoznak, vagy kezük által múlik ki egy giliszta, a temetéseken ellesett szertartást imitálva eltemetik a halottat. Dobozba teszik, gödröt ásnak a számára. A pap, akit most egy gyerek alakít, elbúcsúztatja a halottat, majd pedig elmondja az imát: Dominusz vobiszkum. Ettem pirított túrót. 96 Ezután elföldelik a halottat, sírjára virágot tesznek. 97 Gazda megjegyzi, hogy a gyerekeknek ezt a játékát a szülők nem nézik jó szemmel, s nem engedik, hogy keresztet tegyenek a sírra. A halál, 90 Tátrai, 1994: 29. 91 Magyar Néprajz, VII. kötet, 21. 92 Tátrai, 1994: 29. 93 Fügedi, 1988: 51. 94 Fügedi, 1988: 61. 95 Gazda, 2008: 68. 96 A gyerekek, miután nem értik a pap által elmondott latin nyelvű formulát, hasonló hangzású szöveget találnak ki. 97 Gazda, 2008: 227. 20
halottakkal való érintkezés tehát nem idegen a falusi gyermek számára. Idejének nagy részét a természetben töltve gyakran találkozik a halál különféle megnyilvánulási formáival. Ezért veszi természetesnek az emberek halálát is. Legalábbis idősek esetében. Fiatalok halálakor megdöbben, összezavarodik, kétkedni kezd az élet törvényében. 3.2. Az iskoláskor A hat évnél idősebb gyermekek egy újabb korosztályba kerülnek, az iskolások csoportjába. Az iskolába járás jelentős változást hoz a gyermek életébe. Miután hat éven keresztül lényegében anyja és testvérei társaságában élt, most megismerkedik saját korcsoportjával is. Az iskolások kiépítik saját kis közösségüket. Életük összetettebbé, színesebbé, s bizonyos szempontból nehezebbé válik. Munkájukra egyre nagyobb igényt tart a család, az iskolában is teljesíteni kell, a közösségi életben is nagyobb részt vállalnak, s a szórakozási alkalmak és játékok száma is nagymértékben bővül. A XIX. század folyamán és a XX. század elején az iskola nem a legfontosabb helyet töltötte be a parasztgyermek életében. Szülei úgy vélték, hasznára válik, ha megtanul írni, olvasni és számolni. Amíg e készségeket elsajátították gyermekeik, iskolába is rendszeresen járatták őket. Később azonban, körülbelül 10 éves koruktól, csak a szigorú iskolakötelességgé bírhatta rá a szülőket, hogy továbbra is iskolába küldjék gyerekeiket. A falusi gyermek 9-10 éves korától komolyabb feladatokat látott el, munkája szinte nélkülözhetetlen volt a család számára. Szegényebb családok már ilyen korban elküldik gyermekeiket pénzt keresni. 98 A gyerek ettől kezdve egyre többször kimaradozott, szinte csak ősszel és télen teltek meg a padok. Tavasszal és nyáron, néhol még kora ősszel is a családi gazdaságban dolgoztak. Így a legtöbb diák csak egy-két, ritkán négy évig járt iskolába. 99 Nem csak azért nem jártak a gyerekek iskolába, mert szükség volt a munkájukra. Gyakran azért maradtak otthon, mert nem volt miben menniük. 100 Szegény családoknál nem jutott minden gyereknek cipő és ruha. Az iskolában a már említett írás-olvasás-számolás mellett fontos szerepet kapott a vallásoktatás is. Másodikos korukban kezdték el tanulni a katekizmust, amely az első áldozásra készítette fel őket. 101 A matyóknál minden év májusában, az ún. fehér vasárnapon volt az első áldozás. 102 98 Fügedi, 1988: 60.; Gazda, 2008: 69. 99 Vasas, 1993: 83. 100 Vasas, 1993: 82. 101 Fügedi, 1988: 59. 102 Fügedi, 1988: 59. 21
A földműveléssel foglalkozó családok gyerekei számára az iskolák gyarapodása és az iskoláztatási lehetőségek javulása nem hozta el a felemelkedés esélyét. Továbbra sem szabadulhattak a summás- és vándormunka szükségességétől. A kapuk elsősorban a polgárság, a vagyonosabb parasztság és a kisiparosság előtt tárultak ki. 103 A különféle beszámolókat, naplórészleteket olvasva az lehet a benyomásunk, hogy a XIX. századi, XX. század eleji gyermeknevelés csak a szigorról, a verésről és egyéb büntetések alkalmazásáról szólt. Ez azért tűnhet így, mert a paraszti társadalom elvei szerint a dicséret, a babusgatás nem vezet eredményre, még elhinné magát a gyermek. 104 Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem szerették gyermeküket. A gyermek ne tudja, hogy szeretik. Csak titkon szabad szeretni. 105 Szeresd a gyerekedet, de úgy, hogy ne tudja. A csók hideg ruha. 106 A sok verés ellenére gyakran dédelgették, csókolgatták, ajándékot készítettek vagy vettek neki. Ebből kifolyólag egy kisgyermek vagy iskolás elvesztése nagy fájdalommal és veszteséggel járt minden családban. A néhány éves korában elhalt gyermeket már nem a temetőn kívülre vagy más sírjába temetik minden ceremónia nélkül. Temetésük családon belüli értékük mutatója. A temetési szokássorban fontos szerepe van a keresztanyának. A néhány éves gyermeket az általa adományozott korozsmában temetik el. 107 Ha még nem készült el a korozsma, ő fizette a kis koporsót, nagyobb gyerekeknél pedig a szemfedelet. 108 Gyermekeknek általában fehér koporsót vettek; ez a szokás még ma is él. A matyók úgy tartották, hogy a gyermeket nem lehet korozsma nélkül eltemetni, mert sír a másvilágon. Ha még nem készült el a korozsma, akkor egy másik gyermekhalottal utána küldték. 109 Öt-hét éves korukig temették a gyermekeket korozsmában, az ennél idősebbeket ünneplő ruhájukban. 110 A gyermekhalottakat menettel kísérték a temetőbe. Mezőkövesden négy rokon vagy szomszéd nagylány vitte a Szent Mihály lovát, amelyen a koporsó volt, s a keresztet is egy felkért lány vitte. 111 Dávodon, gyerekek temetésekor szokás volt koronát is készíteni. Műanyagból készítettek koronát még kisiskolásoknak is. Temetéskor fehér zsebkendővel leterített tányéron vitte egy lány, mellette, a kereszt mögött pedig két lány ment, égő gyertyával. A keresztet egy fiú vitte. A sírra vágott virágot tettek, a koronát pedig elvitték 103 Fügedi, 1988: 58. 104 Gazda, 2008: 67. 105 Gazda, 2008: 52. 106 Fügedi, 1988: 49. 107 Györffy, 1956: 62. 108 Fügedi, 1988: 42. 109 Fügedi, 1988: 42. 110 Fügedi, 1988: 42. 111 Fügedi, 1988: 42. 22