Negyedik, átdolgozott kiadás Entz Géza-Szalontai Barnabás, 1959 ISBN 963 13 1487 1

Negyedik, átdolgozott kiadás Entz Géza-Szalontai Barnabás, 1959 ISBN 963 13 1487 1 Deutschsprachige Zusammenfassung und Bilderverzeichnis auf S. 49.-52. A fényképfelvételeket Dobos Lajos, Elek Emil, Gyökér László, Suba István, Szalontai Barnabás, a rajzokat Forstner Anna, a térképet Borsos Klára készítette. A fedélterv Köböl Vera munkája Felelős kiadó a Corvina Kiadó igazgatója 811186 Kossuth Nyomda, Budapest Felelős vezető: Bede István vezérigazgató Felelős szerkesztő: Buzinkay Géza Műszaki vezető: Szilassy János Műszaki szerkesztő: László Zsuzsa Készült 2,6 (A/5) ív terjedelemben 40 oldal melléklettel, 1982-ben CO 2123-h-8286 Nyírbátornak mint lakott helynek a múltja a csiszolt kőkorba nyúlik vissza. A környéken talált leletek szerint már a bronzkorszakban kialakult az a jelentős kereskedelmi útvonal, amely Erdélyből a Szamos mentén húzódva a Tisza tokaji átkelőhelyéhez tartozott, és keresztülvágta a Nyírséget. Az emberi élet folytonosságát az eddigi leletek is bizonyítják, és tudjuk, hogy a honfoglalás korában Bátorszélesebb környéke, a Nyírség belső területei is eléggé néptelenek voltak. A homokmagaslatokat és a kevésbé vizes völgyeket kiterjedt nyír-, tölgy-, égerfa- és nyárfás erdők borították. A mélyebb völgyek nádas, bozótos vízállásai vagy lassú vízfolyásos mocsarai halászatra és vadászatra alkalmas területet kínáltak az embernek. A régészeti leletek és a legkorábbi oklevelek egyaránt bizonyítják, hogy az első települések a homokterület szélein, a Szamos - Kraszna és a Tisza völgyére néző magaslatok peremén keletkeztek. Így a Nyírség északi szélén állott a későbbi megyének nevet adó földvár, amely az István király által szervezett várispánság székhelye volt. A Nyírség belső területein legfeljebb csekély népességű falvak keletkeztek. Ezek közé tartozott a XIII-XIV. században még királyi birtokban levő közeli Hodász falu, amely az akkor bizonyosan gyakori, értékes prémet szolgáltató hód fogásával foglalkozó vadászok települése volt. A XIII. század utolsó évtizedeitől kezdve, mikor okleveles emlékeink szaporodni kezdenek, már nyomon kísérhetjük a Nyírség betelepülését. Az oklevelekből megállapíthatjuk, hogy a legrégibb birtokos nemzetségek- köztük olyanok is, amelyek családi hagyományaik szerint a honfoglalók leszármazottainak tartották magukat - újonnan betelepülők ezen a tájon, az ősi családi birtokaik kívül esnek a Nyírségen. Az is nagyon jellemző, hogy Bátor közelebbi és távolabbi környékén elég sok olyan nemzetséget találunk, melyeknek eredeti birtokaik a Dunántúlon vagy az északi megyékben voltak, és itt csak a tatárjárás után, a XIII.. század második felében tűnnek fel. A nyugati országrészek szaporodó népességének fölöslege az akkor még gyérebben népesült Alföldre húzódott, és több évtized alatt kiirtotta az erdőt, benépesítette a földművelésre kevésbé alkalmas homokterületeket is. Ezt a telepítő munkát az uralkodók is elősegítették, akik híveiket ezeken a területeken földadományaikkal jutalmazták. A földesurak pedig az eddig gyéren lakott birtokaikra áttelepítették fölösleges népeiket. Nyírbátor kialakulásában is ilyen földesúri telepítő tevékenység játszotta a legnagyobb szerepet. A,XIII. század végén a Gutkeled-nemzetség egy vagy több tagja kiterjedt birtokokat szerzett a Nyírség déli részén. Valamivel délebbre, a mai Gúti-erdőn most is látható az általuk telepített és róluk elnevezett falu templomának romja. A Gutkeled-nemzetség birtokainak központja a mai Nyfradony volt, amelyet alapítójáról évszázadokon keresztül Adonymonostornak neveztek. Itt állott a nemzetség ősi kegyúri temploma, ahova a hamarosan három ágra szakadt nemzetség tagjai közel kétszáz évig temetkeztek. A birtok, a templom és a monostor sokáig osztatlan, közös birtok maradt.

Ebből a nemzetségből, az adonymonostori ágból származott András fia Bereck, aki 1279-ben Kun Lászlótól Bátor és Kisbátor nevű birtokokat kapta adományba. Ekkor nyert Bátor először vásártartási jogot is, melyet többször is megújítanak. Ez a városfejlődés alapjait rakja le, melyet csak rövid időre vetnek vissza a XIV. század elejének véres háborúságai. Az 1279. évi oklevél említi először Bátort, és Bereck unokái már e faluról nevezik magukat Báthoriaknak. Attól az időtől kezdve 340 éven keresztül a család és a falu sorsa elválaszthatatlan. A Báthoriak a XIV. század első felében még nem vittek országos jelentőségű szerepet. A család és vele együtt a falu emelkedése Károly Róbert alatt kezdődött, amikor Bereck a Tiszántúlon és Erdélyben hatalmaskodó Borsa nemzetségbeli Kopasz vajda ellenében a király mellé állott. Az Árpád-ház kihalását követő évtizedekben az akkor már országrészeket bíró nagy oligarcha családok hatalmaskodásaitól a kisebb birtokos nemesek - amilyenek akkor a Báthoriak is voltak - sokat szenvedtek. Így a vajda emberei Bereck birtokait is elpusztították, őt magát elfogták, jobbágyai közül ötvenhármat megöltek. Mikor Kopasz vajda az 1316-i debreceni csatában a király seregeitől vereséget szenvedett, Bereck az uralkodó csapatai között harcolt. Hűséges szolgálatainak jutalmazásaként Károly Róbert 1330-ban a Báthoriak birtokait kivette a megyei és királyi ispán igazgatása és igazságszolgáltatása alól, és az akkori idők szavaival élve pallosjogot" (ius gladü) adományozott nekik, ami azt jelentette, hogy a földesúr minden birtokán élő népesség felett legfelső fokon ítélkezhetett, és az ítéletet, még a halálosat is, fellebbezés nélkül végrehajthatta. Ugyan. akkor teljes városi kiváltságot is kaptak exempcióval, adómentességgel. Ez a kiváltság mutatja, hogy Báthori Berecknek milyen érdemei voltak a királyi hatalom megszilárdítása körül. A birtokos család emelkedése a falu számára is előnyöket biztosított. Bátor már ebben az időben a több megyére kiterjedő birtok középpontja, ami azzal járt, hogy a földesúri udvar ellátására nemcsak nagyszámú szolganép, hanem számos szabad és Télszabad állapotú mesterember is letelepedett. Tokaj felől Erdélybe és Debrecen felől a Szamos-hátra vezető utak felezéseinél és keresztezésénél levő Bátorfalu a XIV. század folyamán 4 I. Nyírbátor műemléki térképe 5 Szabadság tér 1 Minorita templom és kolostor 6 Zrínyi utca 2 Református templom 7 Károlyi utca 3 Harangtorony 8 Kossuth utca 4 Lebontott barokk ház 9. Báthori István utca T'7.f,:~i,='':. Y...Ya# a környék ipari és kereskedelmi centrumává nőtt. Ezt a fejlődést a földesúr a maga anyagi előnyei érdekében is elősegítette. 1332-ben az ugyancsak Bereck részére juttatott adománylevél már komoly vásárhelynek mutatja Bátort. Az adománylevél szerint a Tiszahátról Krasznán és Kocsordon keresztül számos marhát és az érmelléki Szalacsról az erdélyi sót - Nyírbátor mais létező Sóhordó utcáján át - szállító kereskedők, Debrecenből, Kállóból és Nagyfaluból Szatmárra igyekvő kalmárok útjukat Bátoron keresztül venni, itt portékájukat kirakni, és a csütörtökön tartott hetivásárokon árulni voltak kötelesek. Az árumegállító jog a helyi kereskedelem fejlődését, a kézművesek nyersanyagellátását segítette elő, a környék áruforgalmát ideterelte, és a földesúrnak a vám, piaci helypénz és bíráskodas jövedelméből való részesedést biztosította. A kiváltságok, a városiasabb életforma vonzereje, valamint agazdák telepítő gondja a környékhez képest aránytalanul felszaporította a lakosságot: 1354-ben mint a Báthori-uradalom központjának, 2 főutcája, 5 vicusa, 2 mellékutcája volt s egy külön sora a nemesek-talán familiárisok - számára. 1373-ban még egy új szolgautca" tűnik föl. Az 1354-es, 1357-es és az 1370-es oklevelekben Bogáti, Nemes, Téglás utca, Tótzug, Pócsi és Vasvári utcanevek szerepelnek. A népesség hússzükségletét 18 mészárszék látta el, az 1357. évi oklevélben Pető mészáros és János ötvös neve is szerepel. Nyírbátor jobbágy lakossága magyar volt, bár egy részében tótok" is éltek, aminek emlékét az említett utcanév őrizte. Melléktelepének, Kisbátornak, 1363-ban már nem voltak lakói. Ezek az oklevelek egyértelműen azt bizonyítják, hogy Nyírbátor a XIV. század közepénszerkezetileg (utcahálózat, piac stb.) is fejlett mezőváros volt. A XV. század folyamán földesuraival szemben is nőtt önállósága, s mint mezővárost nemcsak lakóinak fejlettebb gazdasági élete, társadalmának nagyobb fokú differenciálódása, hanem a jobbágyfalvakéhoz viszonyított nagyobb szabadsága is jellemezte. A földesúrral szembeni függetlenségét az évente egy összegben megállapított adó mellett az is biztosította, hogy a város népe saját maga által választott bírák és esküdtek előtt vihette peres ügyeit, vagyonával szabadabban rendelkezett, mint a jobbágy. A mezővárosi jog és az a biztonság, hogy a város népét saját bírája előtt lehet.perbe fogni, s hogy a hatalmaskodások ellen ott áll mögötte egy tekintélyes földesúr is, nagyon vonzó volt a környék jobbágynépe számára. Az emelkedő jólét is csábította a nehéz szolgáltatások alatt élő jobbágyokat. A város anyagi jóléte lakói számától is függött, s a népesség szaporítása érdekében maga a város sem riadt vissza az erőszakosságtól. 1428-ban például az egyik birtokról erővel telepítették át az ottani jobbágyokat

Bátorba. A XV. század végére a város lakosságának egy része igen jelentékeny vagyonnal rendelkezhetett, mert tudjuk, hogy 1495-ben egy bátori polgár 40 aranyért zálogba tudta venni Csomaköz és Vezend Szatmár megyei falvakat. A XIV. század végén a Báthori család birtokai már négy megyére terjedtek ki, azonban a központ mindvégig Bátor maradt, annak ellenére, hogy 1325-ben Bereck megkapta Károly Róberttől az engedélyt, hogy az Ecsediláp mocsarai között várat építhessen. Amikor a család Lá"szló nevű tagja feleségül vette Medgyesi Annát, s vele hozományul megkapta a szilágysomlyói uradalmat, a Báthori család két ágra szakadt. Egyik ága az ecsedi várról, a másik ága a Szilágy megyei Somlyóról nevezte el magát. A Hunyadiak óta hol az egyik, hol a másik ág, hol mindkettő tagjai már országos méltóságokat viseltek. Az első ilyen jelentékenyebb tagja volt a családnak Báthori István, aki 1430-40 táján egy ideig országbírói méltóságra emelkedett. Fia, Báthori István erdélyi vajda a Kenyérmezőn a törökök felett aratott győzelemben nyert zsákmányból az 1480-as években kezdte építtetni a mais fennálló templomokat. Ennek a korszaknak a két templomon és a vármaradványon kívül egyéb emléke nem maradt. A ferencesek középkori kolostora és temploma mellett, az 1484ben építeni kezdett mai református templom - a Báthoriak családi temploma - új központot teremtett a városban. Ekkor már állott a Szent Veronika tiszteletére szentelt temetőkápolna is, a Szentvér (ma Rózsa Ferenc) utcán. Hogy mikori a Szentvér utca elnevezés, és hogyan kapta a Gebe, ill. Nyírkáta felé vezető út ezt a nevet, pontosan nem tudjuk. Mindenesetre 1611-ben már így hívták az utcát, mert Báthori Gábor egy okirata ezen a néven nevezi. A Szentvér elnevezést egy helyi - történeti alappal nem bíró-, közismert mese, monda alapján kapcsolatba hozzák az egyik Báthori lány miatt apai bosszú következtében kiontott papi vérrel. Egy másik feltevés szerint, ami lényegesen valószínűbbnek tartható, nevét az utca onnan vette, hogy a mai református parókia helyén vagy mellett állott a Szent Veronikáról elnevezett kápolna (alapfalai a földben máig is meglehetnek), azonban Nyírbátor két impozáns, késő gótikus templomának elkészültével (1484-1511) a régi funkcióját vesztett kápolna megszűnt. Ezután a Szent Veronikáról elnevezett kápolna a nép nyelvén rövidített formában, viszont egy ékezet hozzáadásával élt tovább, Szentvér" utca néven. A mohácsi vész után bekövetkezett zavaros emberöltő nehéz napokat hozott Bátor számára is. A földesúri család Mátyás óta mind nagyobb szerepet játszott az országos politikában és a magyar művelődésben egyaránt. Tagjai nagyrészt Olaszországban tanultak, hazatérésük után országos méltóságokat viseltek, belesodródtak az európai politikába, és így birtokaikat többször fenyegette a pusztítás. A mohácsi vész utáni fél évszázadban a két király, Ferdinánd és Szapolyai János, majd János halála után fia, János-Zsigmond között folyó háborúban az országhatárok évről évre váltóztak. A két fél között 1549-ben Nyírbátorban megkötött titkos szerződés ugyan Erdélyt is Ferdinánd uralma alá juttatta, azonban ezt a török ellenállása miatt nem lehetett végrehajtani. János Zsigmond csak rövid ideig hagyta el Erdélyt, és 1551. augusztus 10-15. között, útban Lengyelország felé, anyja kíséretében a nyírbátori kolostorban (ma múzeum) szállt meg. Ez idő tájt járt itt Tinódi Lantos Sebestyén, kinek versbe foglalt történeti leírásait kútfőnek is használják a történetírók. Tinódit 1548. július 25-e körül a készülőben levő nyírbátori egyezmény miatt küldötte Nádasdy Tamás Nyírbátorba. Az említett tanácskozáson a tárgyaló felek: Martinuzzi Fráter György, gróf Salm Miklós, Báthori András és Bornemisza Pál erdélyi püspök voltak. A tárgyalás azonban a következő év szeptember 8-ra halasztódott. Tinódi nyírbátori tartózkodása, illetőleg fáradozása nem volt teljesen eredménytelen, mert itt-tartózkodása idején írta meg egyik legkülönb versét, a Sokféle részögösről" címmel. Ennek utolsó versszakaígy hangzik: Az ki szörzé, neve Sebestyén, szoméhságában, Nyírbátorban ezör ötszáz és negyven nyolcban, Udvarbírák bort nem adnak vannak átkjában." Tinódi Lantos Sebestyén megénekelte az 1479. évi kenyérmezei nagy győzelmet is, amikor Báthori István és Kinizsi Pál fényes diadalt aratott a törökök felett. A politikai bizonytalanság és a hadba vonulások miatt a vidék és a föld népe állandóan pusztult. Ebben az időben János Zsigmond hadvezére, Báthori István - később fejedelem, lengyel király-többször 4 8 megfordult őseinek fészkében, Nyírbátorban sógoránál, Báthori Györgynél. Majd a királypártivá vált rokonától a nyírbátori várat 1564 októberében el is foglalta. 1587-ben egy zsoldoscsapat Petrasko román vajda vezetésével felégette a várost, és kirabolta a templomokat is. Bátorban a templomba - hol hasonló nevű család fegyverei és régibb drága kincsei, melyeket számos csatában hosszú évek sorain gyűjtöttek, örök emlékezetül függöttek - betörtek, és mindezeket elrabolták. Még azokat a győzelmi jelvényeket is, amelyeket Báthori István, a nagylelkű hős, 1479. évben Kenyérmezőn, Ali bég felett nyert diadaláért az Istennek ajánlott fel, tolvaj módon elrabolták, sőt még csontjait is kivonszolták sírjából, és meztelenül hagyták heverni." (Idézet Miles Mátyás 1670-ben megjelent Siebenbürgischer Würg-Engel c. munkájából.)

A föld sokfelől sanyargatott népe is menekülni kívánt a pusztítástól, és végső elkeseredésében felkelésben keresett menedéket. A Nyírség déli részein és a Szamosháton indult el 1569-ben Karácsony György vezetésével az a felkelés, amelyben a vallási rajongás, a szociális elégedetlenség és a török elleni keresztes hadjárat hangulata különös keveredésben forrongott. Végül az 1570-es években nagyjában kialakultak az államhatárok Erdély és á magyar királyság között, és megszületett a török elleni végvárak rendszere. A királyi végvárak vonala Tokajból kiindulva Kállón, Kisvárdán és Szatmáron keresztül húzódott. Ekkor erősítette meg az ecsedi ág utolsó tagja, Báthori István országbíró az ecsedi várat, amely 1613-íg, a somlyói ág utolsó férfisarjának, Báthori Gábor fejedelemnek haláláig a család kezén maradt. 1628-ban Báthori Gábort a nyírbátori családi templomban Bethlen Gábor temetteti el fejedelmi pompával. Ekkor épült meg Bátorban a mai református templom dombja körül a földesúri várkastélyt is magában foglaló palánkvár, amelynek árokvonalát ma is fel lehet ismerni. A települési viszonyok kedveztek az ilyen mocsárvár építésének. A két hatalmas vízállás által közrefogott homokgerincen húzódott a város négy utcája, s a fallal amúgy is megerősített templom körüli temető és kúria környékét vizesárok vette körül. A várkastély mellett állottak a majorsági épületek és csűrök. A XVI-XVII. század háborús viszonyai között a palánkvár és a melléje rendelt őrség jelentett bizonyos védelmet a város lakosságának, és valóban vannak is rá adataink, hogy a környező falvak jobbágyai részben szökve, részben földesúri engedéllyel állandóan szivárogtak a vár védelme alá. A város lakossága ekkor már három rétegből állott. A lakosság egy kisebb részét nem a nyírbátori, hanem kifejezetten az ecsedi vár védelmére kötelezte a földesúr. A városban megtelepedett iparosoknak csak a XVII. század elejétől kellett az uradalomnak robotszolgálatokat is teljesíteni. Addig az ecsedi vár fenntartására vették időnkint igénybe munkájukat. A mesteremberek 1581-ben céhbe állottak össze. A kézművesek részére, céhalapításra a jogosítványt Báthori Miklós szerezte meg. A részükre kiadott szabályzat szerint akkor a szabó, szűrszabó, szűcs, csizmadia, varga, borbély, lakatos és kovács mesterséget gyakorolták 6 a városban. Báthori Gábor halála után a város 1622-ben a nikolsburgi béke értelmében Bethlen Gábor erdélyi fejedelem birtokába került, aki igyekezett Bátor jólétét előmozdítani. Fejlődött a város önkormányzata is. Polgárai ügyében kiadott okiratokat saját pecsétje alatt állít- 5 hatott ki, kereskedői részére vám- és harmincadmentességet kapott. 1638-ban felmentették a királyi adó alól és a postai előfogatszolgáltatástól. Ennek azért volt nagy jelentősége, mert a főútvonal Bátoron vitt keresztül, és a rendelet révén a lakók nehéz tehertől mentesültek. Bethlen Gábor halála után a jobbágyság elégedetlenségét mutatja az a felkelés, melynek Császár Péter volt a vezére. Seregét Nyírbátorban 1632. április 10-e körül verték meg a jobbágyelnyomó főurak. A XVII. század közepéről megmaradt egy összeírás, amely részletesen tájékoztat a város akkori állapotáról. 1648-ban ugyanis I. Rákóczi György erdélyi fejedelem név szerint is összeíratta birtokai jobbágyait, azok földjeit és várható jövedelmeit. Ebből tudjuk, hogy ebben az évben 227 jobbágy- és 15 nemescsalád élt a városban, mintegy 950-970 lélek. Ez nem túl nagy szám, de ugyanakkor a szomszédos falvakban 10-15 család élt. Sokkal jellemzőbb azonban, hogy alakosok között 20 szabó, 16 varga, 9 szűcs, 8 ács, 6 mészáros, 5 kovács, 2 lakatos, egy-egy borbély, takács, serfőző és bognár volt, tehát 70 család, a lakosságnak majdnem egyharmada mesterséggel foglalkozott. A városban lakott két prédikátor, és volt iskola is. Az összeírásból kitűnik, hogy a lakosok aránylag jó anyagi körülmények között éltek. Lova ugyan csak kevés lakosnak volt, de ökre, tehene, sertése mindenkinek kettő-három, földje pedig annyi, amennyit meg tudott művelni. A lakosok a XVII. században censust, füstpénzt nem fizettek a földesúrnak, de a tizedet bevették rajtuk, és a majorsági gazdálkodáshoz ingyenmunkával kellett járulniuk. Ebben az időben szántáskor és aratáskor a mesteremberek is robotoltak a földesúr részére. A város lakói szabadon költözhettek bárhová, de a beköltözött jobbágyokat csak perrel lehetett egykori földesuruknak visszaszerezni. Ezt a viszonylag kedvező helyzetét Bátor a XVII. század folyamán végig megőrizte. 1601-1631-1635-ben jelentős tiszántúli egyházkerületi zsinatokszínhelye, majd 1657-ben Tornay Pap Istvánt itt választották meg püspöknek. 1649-ben Lorántffy Zsuzsanna huzamosabb ideig tartózkodott Bátorban, de ez idő tájt Báthori Zsófia is többször megfordult itt. 1660-ban, mikor a török Nagyváradot elfoglalta, a török portyázók időnként beütöttek erre a vidékre is. Ennek az emlékét őrzi néhány földben talált tárgy: török kancsó és handzsár, és 1663-ban a váradi basa által kiállított magyar nyelvű oklevél, amely szerint a város lakosai mindenféle kóborlót, fosztogatót szabadon elfoghatnak, elítélhetnek, kivégezhetnek, és ezért a török hatóságok rajtuksemmit nem követelhetnek.a váltakozószerencsével zajlófelkelés folyamán 1681-ben Thököly Imre hosszabb ideig táborozott itt. A Rákóczi-szabadságharcban Nyírbátor is kivette részét. 1706-ban a 128 fegyverforgató férfiból 78 szolgált a felkelő hadseregben. A táborban levőket és otthon maradt családjukat az otthoniaknak kellett élelemmel és

ruhával ellátni. A fejedelem a város lakosságát felmentette a szekerezéstől is, ami nagy könnyebbséget jelentett szám u kra. A háború, majd az azt követő pestisjárvány miatt hallatlanul megfogyott a lakosság száma. 1715-ben már csak 85 családot írtak össze, ami nem jelentett többet, mint 340 lelket. Ezek mind szabadosok és taksások, tehát nem jobbágyok. Az 1720. évi országos összeírás Bátorban 116 szabados családot talált. A fejedelem nénje, Aspremont grófné még a szabadságharc előtt elzálogosította az ecsedi uradalom őt illető részét a Bánffy családnak, s ez csak a szabadságharc után került a Károlyi család birtokába. Gróf Károlyi Ferenc erőszakkal jobbágysorba kényszerítette a bátorlakat. A lakosságnak a Károlyiak ellen indított pere csak a Mária Teréziaféle urbárium teljes mérvű bevezetését akadályozta meg. Legnagyobb eredménye-az volt, hogy a város két pusztáját és erdeit meg 10 11 tudta menteni. Az 1774-ben indított per 1812-ben fejeződött be kényszeregyezséggel. Saját akaratukból a bátorlak soha nem kötöttek megegyezést a Károlyiakkat. Még 1812 után is több perük volt velük, az egyik 1839- ben, a másik 1844-ben fejeződött be. Ekkor elkülönítették a földesúr és a város népeinek szántóföldjeit és erdőit. A város erdeje 3720 holdat tett ki, a 2898 hold legelő a földesúrral közös használatban maradt. A város lakóinak száma ebben az időben 375 család, tehát mintegy 1500 fő, de ebből mintegy 300 lélek már házas és házatlan zsellér, ami azt mutatja, hogy a jobbágyság rétegeződése már megkezdődött, sőt előrehaladt. A város XVIII. századi külső képe meglehetős szerény, sőt szegényes. A két egymást keresztező főútvonal a mai piac táján széles térré bővült, a vízállások között húzódó két homokdomb tetején vonul a város két főutcája, amelyet sikátorok kötnek össze. Ez a piacutcás elrendezés a magyar városi és mezővárosi fejlődés sajátos települési formája, amely összefüggésben áll a vásárok tartásával, a térre kiszélesedő főutca ugyanis alkalmas helyet adott a mezőgazdasági és kézműves termékek piaci árusításához. Tehát ez a településszerkezet is a mezőváros-jelleggel függ össze. Nyírbátor mezővárosi jogállását 1886-ban vesztette el. A szalagtelkeken fésűs beépítésben helyezkednek el az utcára oromzattal forduló házak. Nagyobb szabású épület csupán a XV. századi református templom és a XVIII. század elején átalakított és rendházzal bővült minorita templom. A forgalmas utcakereszteződéseknél azonban a térkép számos szárazmalmot tüntet fel, ezek közül a legutolsó a múlt század végén tűnt el. Megfelelő szilárd építőanyag hiányában még a jobb módúak házai is csak vályogból épültek, s így nem is maradhattak meg mostanáig. Egyetlen emlék a XVIII. századból egy szerény, provinciális barokk műemlék jellegű lakóház volt (1958-ban lebontották). A XIX. század eleje a társadalom fejlődését Bátorban alig mozdította elő. Az ipar megmaradt a céhszerű keretekben, amely azonban ekkor már inkább hátráltatója, mint előmozdítója volt a fejlődésnek. A közvetlen környék számára termelő kézműipar csak helyi jelentőségű, de az 1856-ban épült Bóni Gyártelep és a század végén létesült dohánybeváltó fejlődést és kereseti lehetőséget nyújtott a lakosságnak. Napjainkban Nyírbátor gazdasági és művelődési életét erős fellendülés jellemzi; 1973-ban újból városi rangra emelkedett. 9, 10 41 37 3 4 Múzeum A Báthori István Múzeum 1955-ben nyílt meg. A múzeum a SzabolcsSzatmár Megyei és a Nyírbátori Járási Tanács megértő, anyagi támogatása s dr. Szalontai Barnabás Állami-díjas etnográfus, történész, múzeumigazgató, gyűjtő, szervező és tudományos kutató munkája folytán jött létre. A város múltjáról tükörképet adnak 1961 óta a múzeum állandó kiállításai. A régészeti kiállítás Nyírbátor és környéke csiszolt kő-, réz-, bronz-, kelta, szarmata, szkíta kori, valamint dáciai kapcsolatára utaló anyagával foglalkozik. A várostörténeti részt az 1955-ben és az 1958-61-ben végzett ásatások leletei gazdagítják: a Báthori-udvarház használatában volt különféle középkori kerámiák, egy fésűs díszítésű gótikus agyagpohár, gótikus, reneszánsz oroszlándíszes és egyéb ornamentikájú kályhacsempék, Báthori István sárkányrendes vörös márvány címerköve, a várkastélyt egykor díszítő reneszánsz, rozettás iker erkélykorlátkövek, kőoszloptöredékek, ajtó- és keresztosztású kőablakrészek (külön kőtár). Ezenkívül várostörténeti és céhemlékek, páncélok, fegyverek, Bethlen Gábor kardja, Brandenburgi Katalin levele, Heltai Gáspár Krónikája (1575), tárgyak az 1848-49-es szabadságharc idejéből, XIX. századi női viselet, valamint gyártörténeti, az agrárszocialista mozgalmakra (1897-98) és a Tanácsköztársaságra utaló emlékek képezik e kiállítás anyagát. A néprajzi kiállítás a halászat, a pásztorkodás, a földművelés és a háztartás tárgyaival foglalkozik. Jelentősek a különböző kerámiaközpontokból ideszármazott sütő-, főző-, tároló cserépedények és a századforduló körül itt működő fazekas, Keresztes György kulacsai. A bútor- és az iparművészeti kiállításon reneszánsz, barokk, empire és biedermeier bútorok, kályhák láthatók, itt van Madách Imre íróasztala is. A Báthori család emlék- és fegyvertörténeti kiállításán kapott helyet a nyírbátori

reneszánsz stallum. Itt látható Báthori István lengyel király saját kezű aláírásával ellátott adománylevele 1585- bőt, Báthori István országbíróé, zsoltáríróé 1590-bőt és Báthori Gábor fejedelemé 1609-1611-bőt, a Báthoriak aranyozott órája s a róluk készült korabeli metszetek, egy reneszánsz (1484) Báthori és egy Perényi családi címerkő, régi fegyverek, vadászfelszerelések, valamint török emlékek. A múzeum ma már a kelet-magyarországi tudományos kutatás, a kulturális élet, az idegenforgalom említésre méltó tényezőjévé vált. A Báthori családtörténeti és néprajzi kutatás mellett a több évszázados magyar-lengyel kapcsolatok ápolásában is szerepet vállalt. 12 / 13 Műemlékek A Gutkeled-nemzetség egyik ősi szállásterületén: Szabolcs (akkor Szatmár) megyében a XIII. század második felében alakult ki Bátor mint birtokközpont. Az 1279 körül kezdődő, király által adományozott kiváltságokból kitűnik, hogy a Bereck és utódai : a Báthori család földesurasága alá tartozó Bátor már a XIV. század első felében a környék jelentős mezővárosa, s ezt a helyzetét az egész középkoron át megtartotta. Biztos, hogy e fontos település első temploma még a XIII. században megépülhetett, hiszen tudjuk, hogy ez a XII-XIII. század folyamán kialakult birtokközpontokon a kegyúr akaratából és támogatásával általában mindenütt megtörtént. A nemzetség monostora a közeli Adonyban bizonyára lehetőséget adhatott a bátori templom igényesebb mqvészi kiképzésére és felszerelésére. 1433-ban a Báthoriak egyik osztozkodása alkalmával esik szó egy Krisztus testének szentelt kis mérete kerek templomról, mely még valószínűleg a XIII. században keletkezhetett. Talán ez volt az első plébánia is. Később azonban, a mezővárosi fejlődés folyamán e célra nagyobb templom épülhetett. E két templomra utalhat az az adat, mely 1313ban Bátorban két papról emlékezik meg. Az 1400-as évek utolsó negyedében Bátorban igen élénk és nagyszabású építkezések indulnak meg. Az időpont nem véletlen, hiszen ekkor ível magasba az addig csak alárendelt szerepet játszó Báthori család pályája. Báthori István országbíró és hasonló nevű fia, az erdélyi vajda kezdi meg a sort, és ettől kezdve a Báthoriak másfél századon át az első, vezető családok közé emelkednek: országos méltóságok, erdélyi fejedelemség, sőt lengyel királyság várja őket. Báthori István, aki 1479-ben a Kenyérmezőn a félelmetes erejű vitéz katonával, Kinizsi Pál temesi bánnal együtt harcolva hatalmas győzelmet arat az Erdélybe hatoló török sereg felett, elérkezettnek látja az időt arra, hogy családja dicsőségét méltón hirdető épületeket emeljen abban a mezővárosban, melyről családja magát nevezte. Az 1480as évek folyamán épült két remekszép nyírbátori templom a hazai késő gótika kiemelkedő alkotása, melyek egyszersmind a századforduló magyar építészetének egyik legjellegzetesebb és legértékesebb fejezetét nyitják meg. Ugyanekkorra tehető a bátori vár keletkezése is. Ez utóbbi ugyan csak töredékesen maradt ránk, de a maradványokból is következtethetünk a templomokkal egykorú eredetére. István vajda nemcsak országos méltóságot visel, hanem Margit nevű nővére révén, aki Szilágyi Mihálynak, Hunyadi János sógorának felesége, Mátyás királlyal szoros családi kapcsolatba is jut. Nem csoda tehát, ha ő, majd művének folytatója és befejezője, András, István vajda unokaöccse, a későbbi tárnokmester a királyi udvarral mint művészeti központtal is összeköttetésben álltak. A nyírbátori minorita templom és a családi sírhelynek szánt Szent György- (ma református) templom ez elsőrangú művészi forrásról mais világosan tanúságot tesznek. Az évszázados falak csakúgy, mint a rajtuk és közöttük keletkezésük óta megőrzött műkincsek hiteles bepillantást engednek letűnt idők messzi távlataiba. Nyomukban népünk múltjának már-már homályba vesző értékei parázslanak fel újra biztató, meleg fénnyel. Mondanivalónkat Nyírbátor három késő középkori épülete: a minorita templom, a református teriiplom és a vár köré csoportosítjuk. Vezetőnek mindháromnál fogadjuk el a történeti fejlődés időbeli rendjét. A minorita templom és kolostor Az egyhajós, hosszú szentélyű és a szentélyhez észak felől csatlakozó II toronnyal ellátott teremtemplom mind szerkezetében, mind rész leteiben teljesen egységes alkotás. Ezt azért szükséges hangsúlyoznunk, mert többször felmerül az a vélemény, hogy e helyen már a XIV. században ferences templom állt. Erről azonban nem maradt hiteles adat, s a mai épület sem mutat semmiféle korábbi részletet, annak ellenére, hogy a szentély és a hajó tengelye eltér egymástól. A hazai késő gótika egyszerű, de mégis nagyszabású művészetéről a 11 déli nézet tökéletes képet ad. A magasba szökkenő falakat háromosztású, karcsú támpillérek tagolják. Közöttük sorakozik az óriási, csúcsíves ablakok ünnepélyes rendje. A merészen felfelé törő ablakok sodrát a kettős osztósudarak csak fokozzák. A záródásokat változatos rajzú, halhólyag alakú és karéjos kőrácsok ékesítik. A benyomás mozgalmasságát emeli a ferenceseknél szokásos hosszú szentély némi visszaugrása és sokszögű záródása. A sokszög déli oldalán levő ablakot valószínűleg a barokk főoltár felállításakor falazták be. Talán kisebb csúcsíves ablak nyílhatott a hajó nyugatról számított első boltszakaszában is. A szentély záródásához észak felől simul a vaskos, négyszögletű torony. Nehéz tömbjét az aránylag kis

méretű, egyszerű kőkeretes, szögletes ablakok alig lazítják fel. Csak a legfelső emelet enyhén csúcsíves ablakai nagyobbak, s ezáltal mintegy ural 14 i 15 kodnak a torony hasábján. Ez az általában szokatlan toronyelhelyezés a ferences építkezések jellemző sajátsága. A meglehetősen nagy számú szerzetes a naponta többször végzendő közös imára a templom szentélyében gyűlt össze. A hosszú szentélyre tehát azért volt szükség, hogy a kolostor lakói elférhessenek. Mivel zsolozsma közben gyakran kellett megkondítani a harangot, a torony szentély mellé építése sokkal előnyösebb volt. Így keletkezett gyakorlati szükségből ez a megoldás, mely egyszersmind új építészeti szerkezetet és művészi tömegelosztást kristályosított ki. A nagyméretű, erősen kiégetett téglákból emelt falak magas színvonalú építéstechnikáról tanúskodnak. A nyíláskeretek, a remekszép ablakkőrácsok és a támpillérek vízvetői viszont kőből készültek. Ezért a falakat eredetileg is vakolták, s így a nemesen faragott kőrészletek még nagyobb hangsúlyt kaptak. A teljesen zárt északi és az erősen fellazított déli fal között átmenetet alkot a nyugati homlokzat egyetlen széles, csúcsíves ablakával. Alatta nyílt az 1974-ben felfedezett díszes gótikus nyugati bejárat. A belül csúcsíves, kívül meredek szamárhátívű, gazdagon tagolt ajtó tengelyét fenn a falhoz simuló keresztvirág hangsúlyozza. A kapuzatot két oldalt ugyancsak a falhoz simuló egy-egy fiatorony keretezi. Ezt az eredeti bejáratot a XVIII. század közepe táján a homlokzat elé épített, ovális alaprajzú, dél felé eredetileg nyitott, szép barokk előcsarnok emelésekor súlyosan megrongálta a nyílásba helyezett kisebb, egyszerg barokk keret. Az új építmény a régi kapuzatot teljesen eltüntette. Az 1978-ban helyreállított gótikus kapuzat a barokk előcsarnok bizonyos módosításával ismét láthatóvá lett. Az eredeti belsőből csak a hajót a szentélytől elválasztó finoman tagolt, csúcsos diadalív maradt meg. 16 A templom annyira egységes, hogy egyszerre épülése aligha lehet vitatható. Az a régi hagyomány, hogy az alapító Báthori István vajda 1493-ban ide temetkezett, arra vall, hogy akkor a templom lényegében készen állhatott. Belső berendezése teljesen ismeretlen, csak annyit tudunk, hogy 1535 előtt orgona állt benne. Mivel egykorú adataink szerint a XVI. század első évtizedeiben az orgona használata országszerte elterjedt, feltehető, hogy a nyírbátori minorita templom orgonája eredeti berendezési tárgy lehetett. Bizonyára az egyházzal egyidejűen folyt a kolostor építése is, mégpedig nagyjából a mai barokk kolostorépület helyén, a templom északi falához csatlakozóan. Sajnos, a gótikus kolostorról csak a szórványos XVIII. századi adatok adnak valamelyes tájékoztatást. A reformáció a XVI. század közepén Nyírbátorban és környékén is erősen szervezkedett. A földesúr Báthori György az új vallás híve lett. A szerzetesek mind nehezebb körülmények közé kerültek. Sorsukat és épületeik sorsát Petrasko vajda 1587-i támadása pecsételte meg. A vajda hadai feldúlták és felgyújtották a templomot és a kolostort. A református lakosság a puszta kolostorral természetszerűen nem törődött, s így ez a romállapot mintegy százharminc évig tartott. Az 1717-ben hatalmasnak mondott romok azonban rövidesen újraéledtek. A fáradhatatlan szervező, Kelemen Didák minorita szerzetes, többszöri ház-, illetve tartományfőnök, Károlyi Sándor Szabolcs megyei főispán támogatásával néhány év alatt helyreállította először a templomot, majd valamivel később felemeltette a rendházat is. Úgy látszik, hogy a falak kitűnően tarthattak, mert az egykorú számadások lényeges faljavításról vagy építésről nem beszélnek. A munka, 12 ideiglenes tető építésével, 1718-ban indult meg. Először a szentély, azután a hajó kerül sorra. 1719-ben megtalálják az udvaron a szép 1$ faragott kövekből épült középkori kutat. 1720-ban már a boltozás szükségességéről hallunk. 1722 és 1724 között készült a mai barokk boltozat, mégpedig oly módon, mintha gótikus keresztboltozatok barokk átépítése történt volna. A lapos hármas falpillérek a szentélyben gyámszerűen végződnek, a hajóban a padlóig nyúlnak le. A mostani boltozat téglái a padláson jól látszanak. Jóval kisebbek, mint a falak középkori téglái. Lehetséges, hogy a gótikus boltozat helyén, esetleg a használható maradványok bedolgozásával emelték a barokk boltozatot. Erre vonatkozóan biztosat csak a belső vakolat legközelebbi leverésekor mondhatunk. Az viszont kétségtelen, hogy a feltételezhető gótikus boltozat máshol nem lehetett, mint a mostani II. A minorita templom alaprajza barokk boltozat helyén, mert sehol nincsen nyoma más korábbi boltozatnak. A mai boltozat felett a padláson a templom egész hosszában, még a szentélyben is gerendalyukak sorakoznak, melyek világosan arra vallanak, hogy a templom karcsú arányú, könnyed terét bizonyos ideig lapos mennyezet fedte. Ez a megoldás a késő gótika idején ilyen magas színvonalú.építkezéseknél nemigen fordul elő. Valószínű tehát, hogy a templomot eredetileg boltozták. A famennyezet ideiglenes jellegű lehetett, valamikor a gótikus boltozat pusztulása és a barokk boltozat keletkezése közötti időben. Legvalószínűbb, hogy a XVIII. században közvetlenül a barokk boltozatot előzte meg. 1722 és 1724 között a régi gótikus boltozat helyén, annak feltehető formáinak fő

megtartásával építették a mai barokk boltozatot. Ugyanekkor épült a nyugati, három ívvel a szentély felé nyíló boltozatos karzat is, mert 1724-ben orgonakészítő mester jár Nyírbátorban. Az elkészült épületet 1725-ben újra felszentelik. 1749-ben az egész templomot a toronnyal és sekrestyével együtt gersei Pethő Rozália költségén ismét befedik. A XVIII. század második negyedében folyó munkák idején keletkezett az elliptikus nyugati előcsarnok is. A templom 1725-ben történt felszentelése után nemsokára, 1733ban megindult az új kolostor építése, mely a számadások tanúsága szerint mintegy tíz éven át tartott. Erről 1749-ből részletes leírás maradt. Ebből kiderül, hogy az épület négyszög alakban csatlakozott a templom északi falához, középen nagy négyszögű udvarral. A sékrestyéhez merőlegesen kapcsolódó keleti szárny azonban fából készült, s ezt a leírás réginek nevezi. Ennek folytatásaképpen egy szintén réginek mondott, rövid, falazott kolostorrész következett. Mivel ez utóbbiakkal együtt régi romokról is szó esik, valószínű, hogy a középkori kolostor valaminő maradványai a XVIII. század közepén még láthatók voltak. A réginek nevezett falazott kolostorrész talán még a gótikus kolostorból származott. Ehhez épült először az ideiglenes jellegű faépület. Mikor azonban az 1734-1744 között újonnan emelt és mais meglevő kolostor elkészült, erre a toldozott és fából épített keleti szárnyra nem volt már szükség, s ezért azt1749 után, valószínűleg még a XVIII. században, teljesen lebontották. A szögletes U alakot mutató barokk kolostor egyszerű, de főként boltozatos belsejében jó hatást keltő épület. Az emeletes homlokzatokat vakolatkeretes ablakok törik át. A nyugati homlokzat közepén vezet az épület belsejébe a kőkeretes ajtó. A folyosó mindkét szinten az udvar felé eső részen fut. A folyosók, a lépcsőház és a cellák ba 18 rokk keresztboltozattal fedettek. Ugyanilyen a középkori torony nyugati oldalához csatlakozó sekrestye és a torony első szintjének boltozata is. A kolostor déli szárnya, mely a templom északi falához simul, csak folyosóból áll. A közös és a lakóhelyiségek tehát csak a nyugati és északi szárnyában találhatók. Ez utóbbi földszintjén foglal helyet a két hatalmas pillérrel megosztott, egyszerű, de jó hatású egykori ebédlő, amelyet ugyancsak barokk boltozat zár le. A volt kolostor 1959-től a helybeli múzeumnak ad hajlékot. A számadásokból, az építkezéseket irányító Kelemen Didák levelezéséből és a kolostor egykorú leltárából a munkában részt vevő mesterekről is megtudunk egyet-mást. A templom helyreállítását nagyrészt a környékről való magyar kőművesek és ácsok végezték. Az 1749-ben befejezett nagy újrafedési munkára váradi német mestereket alkalmaztak. A kolostor építkezésénél egy debreceni cserepes, Miklós építész és Niczki Nikodémus kassai kőműves mester szerepel. Ez utóbbi lehetett a munka vezetője, az előbbi talán az épület tervezője. A XVIII. századi építkezéseknél művészi szempontból sokkal jelen14 tősebb a templom remek barokk berendezése, mely a nyírbátori minorita templomnak egészen különleges helyet biztosít. III. A minorita templom és kolostor északról (Möller István rajza nyomán) 19 Az egyszerű építészeti belsőben fokozottan érvényesülnek a formában és színben rendkívül változatos, jó művészi színvonalú, pazar és gazdag díszítéssel ellátott oltárok, valamint a szószék. Már első pillantásra feltűnik, hogy a hazai barokk fafaragás e kitűnő emlékei egy műhely egységes terv szerint kialakított alkotásai. Csak a Passióoltár származik egészen más kéztől, de ez is szervesen beleillik a művészi együttesbe. Mindenekelőtt megállapítható, hogy az oltárok megfogalmazása és felépítése a gótikára emlékeztet. Különösen figyelemre méltó e szempontból az erős magassági sodrás, a kompozíciók függőleges elrendezése. Az igen jellegzetesen megfaragott alakok, de főként a dúsan alkalmazott növényi díszítések a reneszánsz továbbéléséről tanúskodnak. E gótikus és reneszánsz hagyományok természetesen nem visznek döntő szerepet, de valami egészen sajátságos színezetet adnak a formák és színek vérbeli barokk szimfóniájában. A nyírbátori barokk fafaragványok még nagyon erősen a XVII. század gyakorlatában gyökereznek. Ez különösen a szószék testén feltűnő. Így érthető a már említett reneszánsz zamat is. Az aránylag világos tagolás, az alakok nyugodtabb, nehéz veretű megfogalmazása, a változatos színezés, a növényi és virágékítmények gyakori szerepeltetése mind olyan jellemző vonások, melyek a már bomló és túlhajtottan mozgalmas XVIII. században idegenül és régiesen hatnak. A csavart oszlopok hangsúlyos alkalmazása a Nyírbátorban dolgozó szobrászműhely kedvelt sajátossága. A főoltáron és a két mellékoltáron dúsan hullámzanak azok az áttört növényi széldíszek, melyek az oltárépítmények körvonalait oly festőien elmossák. Ezzel az oldottsággal érdekes ellentétet alkotnak a szilárdan, aránylag kevés mozgalmassággal felépített szobrok, melyek nemcsak mint önálló

alkotások, hanem mint az oltár szerkezetének gyújtópontjai is magukra hívják a figyelmet. Az alakos és díszítő fafaragás művészi színvonalát meg sem közelítik az oltárok festményei, melyek legfeljebb folthatásukban jelentenek értéket. A főoltár hatalmas építménye a szentélyt méltóan zárja le. A pompás széldíszítések keretében három, egyre karcsúbbá váló szint bontakozik ki. A legalsót egy csavart és egy sima oszloppór képezi, köztük Péter és Pál apostol lendületes szobraival. A középső tengelyben helyezkedik el a Szt. Ferenc stigmatizációját ábrázoló oltárkép. A második szint Szentlélek eljövetelét megjelenítő festményét négy szent szobra fogja körül (Keresztelő János, Ferenc, Antal és András). A legfelső szinten az Atyaisten látható Szt. Klára és Erzsébet szobrai közt. Az oltár csúcsán sárkányölő Mihály arkangyal áll. 20 14 17 A főoltár alapbeosztása kisebb méretekben a diadalív két sarkában álló mellékoltárokon újra felcsendül. Az északi mellékoltár közepén Szt. András és Sebestyén között Szt. Anna és a kis Mária gyöngéd hangulatú szoborcsoportja rajzolódik elénk. A déli oldalon mintegy rámai ellentétként a Pietá szenvedélyes jelenete bontakozik ki. halott Krisztust ölében tartó Mária mellett István király és István eiső vértanú állnak őrt. Az oltárok második szintjén Szt. Klára és Antal képét látjuk női, illetve férfiszentek szobraitól kísérve (Krisztus, Cortonai Margit nre herceg és László király). Végül Szt. Kázmér, illetve József szobrai zárják le az oltárt, melynek címerei az alapítókra utalnak. Az Anna-oltárt Pexa Imre gróf és felesége, Ördögh Zsuzsánna, a Fájdalmas Anyaoltárt pedig Jósa István állíttatta. Szorosan kapcsolódik a három oltárhoz a gyönyörű szószék. Testén kettős csavart oszlopok között a négy evangélista jelenik meg. z alsó végződésen reneszánsz jellegű növényi dísz duzzad. Igen szép szószék áttört koronája angyalkákkal és a csúcson Krisztus áldó alajával. A nagy jelentőségű szobrászműhely méretben és kivitelben is szenyebb alkotása az ún. pócsi oltár, melyet Radics Menyhért nyírbátori minorita édesapja készíttetett. A barokk keretes kegyképet Madonna) pillér és oszloppár fogja közre a két Szt. János, Mária és Páduai Antal szobraival. A kegykép alatt Szt. Rozáliát ábrázoló szoborr húzódik meg. Az oltárok pápai kiváltságleveleinek szövege gazdagon kiképzett barokk keretes kőtáblán olvasható a szentélyből a sekrestyébe vezető kőkeretes barokk ajtó két oldalán, 1751-es és 1753-as évszámok Formában és tartalomban az előbbi alkotásoktól határozottan elüt orgonakarzat előtt az északi falnál álló Passió-oltár. Rajta Krisztus szenvedése szokatlan, szinte örvénylő szenvedélyességgel játszódik szemünk előtt. Az oltár építménye hatalmas színpadként görnyedhordja az egymás mellé és fölé tornyosuló jeleneteket. A középkori misztériumjátékok komor hangulata és cselekménysorozata szabta meg e félelmetes erejű kompozíciót. A dráma az oltár bal alsó sarkán az Olajfák hegye jelenetével indul. Az alsó szint keretének gyámján Krisztust ostorozza két szolga. A dús volutával alátámasztott felső gyámokon a kigúnyolás és a töviskoszorúzás kegyetlen gyötrelme emeli ki az erkéllyé kialakított második szint Ecce homo jelenetét. Felette kétoldalt a gyámokon két angyalka ül Veronika 21 kendőjével és Krisztus szenvedésének eszközeiveí. Az ostorozásnak jobbra a Keresztvitel, az Olajfák hegyének pedig a Keresztrefeszítés felel meg. A középső képen a Golgota magaslik. Alatta fejeződik be a dráma a predella sírban fekvő halott Krisztusával. A kompozíció egy felfelé körben hullámzó vonalra fűződik, melynek középpontja a keresztre feszített Krisztus halállal tusakodó, lecsukló feje. A kezdő és befejező jelenet kivételével az összes jelenet háromalakos. Az alakok megfaragása, színezése egészen különleges. A testek nyújtottak, szinte a késő gótikus realizmus jegyében fogantak. Feltűnő a Krisztust kínzó szolgák és katonák robusztus népiessége. A viseletek és arckifejezések pompás valóságérzésekről tanúskodnak, hogy annál inkább aláhúzzák a szörnyű fájdalmat és szenvedést. Nem kétséges, hogy a késő középkor hangulati és formai tekintetben ezen az oltáron szinte kézzelfoghatóan jelen van. De a dráma a halállal nem ér véget. Még mélyebbre süllyed: az oltár menzáján lenn megjelenik Krisztus a pokol tornácán, hogy kiszabadítsa az őt váró lelkeket. S ekkor a művész utolsó szava hirtelen felszökken, és az oltár csúcsára felállítja a feltámadt Krisztus diadalmas alakját. Tér és idő csodálatos összhangba fonódik. A térkompozíció az időt is visszaadja. A Passió-oltárt Krucsay János és felesége, Pogány Borbála készíttették. Mestere a késő gótikus fafaragás remekeit bizonyára ismerte, és a keleti Felvidékről származott. Láttuk már, hogy az építkezésnél kassai kőművesmester szerepelt. A templom déli külső oldalán Kálváriát is építettek, és 1736-ban meg 1738-ban szó volt arról, hogy ;,az kassai híres jó képíró Istvánnal" fognak rajta festetni. Nem tudjuk, hogy erre sor került-e, mert a Kálvária nyomtalanul eltűnt. Ezek az adatok, valamint az a tény, hogy az Alföld faszobrászata a XVIII. században aligha állhatott magas színvonalon, arra vallanak, hogy olyan helyről hívták a szobrászokat, ahol a régi művészi és mesterségbeli hagyományok töretlenül éltek. A nyírbátori minorita rendház számadásai

világosan megmondják, hogy a Krucsay-oltárt egy eperjesi, a főoltárt és a két mellékoltárt egy lőcsei szobrász készttette. Ez utóbbi valószínűleg azonos Strecius János Györggyel. A kifizetések 1730-1732 közt történtek. A főoltár és a pócsi oltár 1729-ben, a mellékoltárok és a Passió-oltár 1731-ben már helyükön állhattak. Ez utóbbiakat 1731-ben szállítják Tokajon át Nyírbátorba. A Krucsay-oltár Ecce homo jelenete alatt helyezték el az alapítók címerét. A rajta látható 1737-es évszám tehát csak e körülményre vonatkoztatható. Az összes oltárok legkorábbi pontos leírását a nyírbátori minoriták leltára 1749-ből őrizte meg. A barokk berendezéssel kapcsolatban meg kell említenünk két barokk fafeszületet, a jelenleg a pócsi oltárt közrefogó két négyes ülőpadot, Cupertinus József minorita szent 1753-ból való képét és négy szépen faragott barokk fagyertyatartót. A gazdag XVIII. századi felszerelésből ma már csak két kehely van meg, az egyiken gersei Pethő Rozália neve és az 1756-os évszám. A templomhoz közel levő mocsár veszedelmet jelentett, mert a talajvíz az épületek alatt állandóan emelkedett. Az építkezések befejezése után rögtön, 1752-ben már felmerült a templom padozatának emelése és a víz elvezetésének terve. Ez azonban csak 1775-ben következett be, midőn Szobek Béla házfőnök a padozat alatti kriptákat víztelenítette, és a kriptákat újra boltoztatta, a templombelsőt helyrehozatta. Ekkor természetszerűen le kellett szerelni az oltárokat is. A szószéket és a Passió-oltárt ez alkalommal tették át a szentélyből a hajóba, mostani helyükre. A XVIII-XIX. században sokan temetkeztek a templomba, így saját oltáraik előtt Krucsay János, Pexa Imre és Jósa István. A múlt században 1834-ben földrengés, 1889-ben pedig tűzvész okozott az épületen súlyos károkat. A tűzben pusztult el a torony feltehetőleg XVII1. századi lanternás zsindelysisakja és a három régi harang (1720, 1737, 1825). A nagyjából való helyreállítás 1890-ben befejeződött, de a torony csak lapos lefedést kapott. A nagyon elhanyagolt templomot 1925-ben Sándy Gyula műegyetemi tanár tervei szerint kívülről megjavították. A rendkívül rossz állapotban levő oltárokat és szószéket Németh Kálmán szobrászművésszel az Országos Műemléki Felügyelőség hozatta rendbe (1954, 1955, 1957). Ugyanekkor az egyházközség a templom belső festését végeztette el (1957). Ez alkalommal került a pócsi oltár a karzat alól mai helyére. A református templom IV Egyetlen hatalmas teremből álló, keskeny, magas épület. Hozzá délnyugati sarkán kis méretű, négyszögű torony simul, északkeleten pedig emeletes sekrestye. A templom keleten sokszögzáródással végződik. A karcsú arányokat a merészen égre törő támpillérek, a közöttük nyíló, gyönyörű, csúcsíves ablakok és főként a meredek tetőzet hatásosan fokozzák. Miként a minorita egyház, ez a Báthori család mauzóleumának szánt remekmű is teljesen egységes, és hazánk e nemben legnagyobb szabású késő gótikus alkotása. 22 A nyugati homlokzat jól érezteti az épület magával ragadó, függőleges sodrát. A torony elhelyezése és alakja ugyan nem mondható kedvezőnek, de jelenléte valami különös részaránytalanság és nyugtalanság forrása lesz. Testét északon néhány négyszögletes ablak töri át. Nyugatra és délre pedig csupán legfelső emeletén nyílik egy-egy nagyobb csúcsíves, kőkeretes ablak. A tömör és csak az épület főpárkányáig felnyúló hasáb mellett kitűnően érvényesül a pálca- és körtetagok fonadékából kialakított, gazdag csúcsíves nyugati kapu és felette a legutóbbi helyreállítás során (1964) kibontott és kiegészített, négyosztású gótikus ablak. Tengelyeik a homlokzat középvonalától a torony miatt erősen északra tolódnak. Az oromzat hatalmas háromszöge végül egységbe foglalja a homlokzat szabálytalanul mozgó, tagoló elemeit. A kapu gazdag pálcaműve a szászországi késő gótikával rokon. E megoldás feltűnését Nyírbátorban Mátyás király Szászország felé vezető kapcsolatai magyarázhatják. A déli oldalon megragadó erővel érvényesül az épület súlyos és mégis könnyed tömege. A nyugati szakaszon kis, négyszögletes, kőkeresztes ablak biztosítja a karzat világítását. Megoldása már egészen közel áll a reneszánsz formákhoz. A második, negyedik, ötödik és hatodik szakaszt háromosztású, csúcsíves, nagy ablakok törik át, amelyek alsó, egyméteres befalazását 1964-ben bontották ki. E kis javítás a templom művészi hatását kint is, bent is jelentősen emeli. Az ablakok kőrácsai a késő gótika utolsó fejlődési fokát mutatják. Az osztósudarak fenn félkörívesen záródnak, s felettük sima halhólyagokból és körökből változatosan összetett dísz alakul. A kőrács

V. A református templom déli oldala korábban szokásos kiszögelléseit, az orrtagokat hiába keressük. Helyettük a folyamatos vonalvezetés tiszta zenéje csendül meg. A könnyed, háromlépcsős támpillérek teteje ívesen hajlik, s belesimul a csúcsos oromzatba. A kővízvetők pálcás tagolása a függőlegesek hatalmas együttesébe finom, szaggatott vízszintes hangsúlyokat sző bele. A délen teljes erővel megzendülő építészeti kompozíció akadály nélkül árad tova a sokszögű szentély és a tömör északi fal felé. A szentély szokásos beszögellése itt elmarad, és a késő gótika nagy, egységes dallamvezetését semmi sem tartóztatja fel. Mint a minorita templomnál, a Báthori-templom szentélyénél is csak a délkeleti oldaion nyílik ablak. A szentélyzáródás déli támpillérének északi szögletében megmaradt eredeti kőlábazat párkányába gótikus szám (94) van bevésve. Ez nyilván 1494-re egészítendő ki, és azt bizonyítja, hogy az 1488 körül feltehetően lényegében befejezett templomon még később is folyt munka. Ugyanilyen, rendkívül kopott 1492-es évszámot őriz a déli homlokzat közepe táján a győri székesegyház gótikuslábazati párkánya. A sokszögű végződéshez északon nagy, hajdan emeletes sekrestye csatlakozik. Sarkait eredetileg átlós pillérek támasztották meg, s kelet felé gazdagon tagolt, kettős osztású, csúcsíves ablak nézett, amelynek alsó felét a korábban a szentélyben heverő töredékek felhasználásával 1964-ben vakon rekonstruálták. Ugyanekkor került napvilágra a sekrestye északi homlokzatán egy IV. A református templom alaprajza valószínűleg a XVII. századból származó, egyszerű ablaknyílás, a sekrestye délnyugati belső sarkában pedig egy késő gótikus kézmosófülke (lavabo) a vizet elvezető kőcsatorna töredékével. Érdekes megfigyelni, hogy az északi oldal nyugatról számított második és főként a negyedik támpillére mennyire eltér a boltozat falra nehezedő csomópontjától, s így tulajdonképpen szerkezeti szempontból szervetlen megoldást ad. Az északnyugati fal mellett valamikor kápolna állt, melynek elfalazott szemöldökgyámos ajtaja a hajófalban belül ma is megvan. 1958-ban az alapfalakat feltárták. A kápolna támpillér nélküli sokszögzáródású szentélyből, nyolcszögletes hajóból és négyszögletes homlokzati toronyból áll. A nagy templommal nincs egybeépítve. Szerkezete és formái lehetővé teszik, hogy a XIII. századból származtassuk, és az említett 1433-ban szereplő kis kerek, Krisztus testéről elnevezett kápolnával azonosítsuk. Alaprajzának bemutatása 1964-ben készült. Az épület nagyszerű zenei jellege a belsőben diadalmassá fokozódik. Itt elemi erővel érződik a késő gótika teljes egységre valótörekvése. A tér szinte korlátok nélkül bontakozik ki. A teremre boruló, finom osztású hálóboltozat inkább lebeg, mini lezár. A széles, magas ablakok ontják a fényt. A karcsú faloszlopok csak halk tagolást adnak. A nyugati és a keleti részben sokszögű talapzatról indulnak fel. A záródás kivételével mindenütt kétharmad magasságban szoborfülke 26 VI 28 29, nyílik, alján és tetején lépcsőzetesen kialakított gyámokkal. A szentélyrész három faloszloppárja az ablakkönyöklők magasságában X111 finom gyámokban végződik. A boltozat kettős hornyú szarvasbordái IX ugyancsak szélesebb konzolokon gyűlnek össze, melyeket egymást váltogató szamárhátívek ékesítenek. Róluk mint sudár pálmák ívelnek a magasba a bordák, s belevesznek a hálóboltozat végtelen sejtrendszerébe. Hosszú, vékony testük mély árnyékvetése prizmán megtört fényként szóródik szét. S a gótika e csodálatos utolsó lobogásában tűnik fel az új világosság: a reneszánsz. Báthori István két gyö 31 nyörű sárkányos címere a nyugati és déli bejárat fölött világosan bizonyítják, hogy az itáliai kezdeményezés már a vajda idején, a késő gótika virágzásának teljében eljutott Nyírbátorra. Az utóbbin a lófejes pajzsban ívelő hármas sárkányfogas címert sárkány alakja fonja körül. Körülötte gyümölcsfüzéres, leveles koszorú. Fenn sisak akantuszlevéllel és a sárkánnyal, mely mögött mondatszalag hullámzik Báthori István vajda antikva betűkkel írt nevével. E finoman faragott, 1488-as évszámmal ellátott címer hasonló, de a gótikához közelebbi megfogalmazású párja eredeti helyén, a nyugati csúcsíves bejárat felett maradt meg. Teljesen a reneszánsz művészet uralkodik az István vajda halála utáni járulékos részeken, melyek már unokaöccsének, Báthori Andrásnak a megrendelésére készültek. VII. A református templom melletti egykori kápolna alaprajza 27 VI. A református templom hosszmetszete VIIL, IX. Gyámkő és bordaprofil a református templomból

A nemesveretű déli kettős kapu a századforduló legszebb rene- X, szánsz példái közé tartozik. Az épület egyszerű, rézsűs lábazata a ka pu két oldalán még gótikus módra, merőleges lefutással végződik, és keretezi a gazdag tagozatú kaput, melynek gyöngy- és szívsorral díszített, félköríves lunettáját fenn akantuszvirág zárja le. A korábban a déli előcsarnok oromzatába befalazott, 1488-i Báthori-címert 1964ben helyezték a déli kapu fölötti lunettába. Az előcsarnok deszkamennyezetének lebontása és a tető részleges felülvilágításának megoldása következtében a déli reneszánsz ajtó teljes szépségében bontakozik ki. A középen karcsú, reneszánsz pillérrel elválasztott, széles kapu szemöldökén háromsoros, szép antikva betűs, némileg hiányos felirat mondja el, hogy a templomot Szűz Mária és Szt. György tiszteletére Báthori András fia, András saját költségén emeltette. Még két reneszánsz ajtó készült el ugyanez időben. A nagyobbik a sekrestyébe, a kisebbik a toronyba vezet. Míg a befalazott első, a déli kettős kapu szerényebb, de ugyancsak finom kivitelű változata, addig a második gyémántmetszést mutató keretéről, arányairól és formájáról ítélve vidékies alkotásnak látszik. Annál magasabb színvonalon áll a szentélyrész déli falába illesztett hármas papi falifülke és a vele szemben elhelyezett szentségtartó fülke. Mindkettő a firen- 33, 28 zei quattrocento finom rajzossággal faragott formáit és nemes arányait mutatja. Igen jellegzetes e tekintetben a lapos pillérek tükrét kitöltő stilizált növénydíszítés, az ülőfülke három kagylóval borított lunettája közöttük az akantuszlevelekkel, a szemöldök angyalsora és a szentségfülke kerubfeje. Ez utóbbi alján olaszkoszorúban ismét a Báthori-címer tűnik fel. A szentségfülke felett félköríves, ma elfalazott, széles nyílás látszik, melyet reneszánsz törpeoszlopos korlát zár le. Nyilván a kegyurak oratóriuma lehetett, mely a sekrestye ma már hiányzó emeletéről nyílt a templom szentélyébe. Külön kell megemlékeznünk az épület eredeti tetőszékéről, mely 36 a késő gótika gyönyörű faszerkezetének páratlan hazai példája. A dúcok és kötőgerendák között a támaszoknak és faáthidalásoknak sűrű erdeje nagyszerű látványt nyújt. A gerendakötéseknél számtalan 35 helyen késő gótikus ácsjegyek mélyednek a fába, melyek az egymáshoz illesztendő gerendák megjelölésére szolgáltak. A templom eredeti berendezéséből két remekszép hátaspadsor maradt meg. Az egyiket gyámsorra támaszkodó íves, delfines párkányzat díszíti, a másik párkányzat nélküli. A tizennégy ülés közül kettő merőlegesen beszögellik, s így a szentély előkelő terét mintegy elválasztja a hajóétól. A hátaspad előtt még egy egyszerű széksor húzódik, mely a csonka példánynál szintén hiányos. A párkányzatot, a padvégeket és a volutás üléselválasztásokat pazar gazdagságú, alakos és díszítő faragás borítja. Különösen szépek a finom berakások. Ezek közül az egyik a hátaspad készíttetőit, Báthori György főlovászmestert, István temesi ispánt, a déli országrészek főkapitányát és András szatmári és szabolcsi ispánt is megnevezi, s megadja a készítés évszámát (1511). Az intarziák közül igen jellemzőek azok, melyek félig nyitott rácsos szekrényt ábrázolnak polcaiban edényekkel és könyvekkel. A reneszánsz asztalosművészet legmagasabb fokú kibontakozását csodálhatjuk e nagyszerű alkotásokon, melyeket firenzei mester készíthetett. Az ép padsor 1931-ben a Nemzeti Múzeum Történeti Múzeumába, a hiányos pedig 1968-ban a nyírbátori múzeumba 37 került. A Báthori-templom sok tekintetben egyedülálló értéket jelent, mégsem áll távolról sem elszigetelten művészetünkben. Mindenekelőtt mind téralakításában, mind részleteiben szorosan kapcsolódik a XV-XVI. század fordulójának ferences építészeti gyakorlatához. E tekintetben nemcsak a vele körülbelül egy időben és helyen emelt nyírbátori minorita templomot idézhetjük, hanem az 1489 és 1503 közt épült kolozsvári Farkas utcai és az 1503 körül újjáépített szegedi 29 ferences templomot is. Kétségtelen, hogy a XIII. században kialakult egyhajós koldulórendi templomok utolsó, késő gótikus fejlődési szakasza nélkül aligha születhetett volna meg e térkompozíciónak végső következményeként a nyírbátori Báthori-templom. De részletek tekintetében is számos, egészen közeli párhuzamot találhatunk. Legfeltűnőbbek e szempontból a hajó magas, nyolcszögletű talapzaton álló és a szentély nyolcszögű gyámokra támaszkodó faloszlopai, melyek a Farkas utcai templom szentélye megfelelő részleteit idézik emlékezetünkbe. Különösen a ferde tetőlappal lezárt, alul egymást átjáró pálcatagos gyámok keltik azt a benyomást, hogy Kolozsvárt és Nyírbátorban azonos kőfaragó műhely működött. Ugyancsak meglepő rokonságot fedezhetünk fel a nyírbátori és a csak rajzokból ismeretes szegedi ablakkőrácsok között is. Az érintett összefüggéseket azonban más oldalról is megközelíthetjük. Mindezek az épületek ugyanis közvetlen kapcsolatban állnak a királyi udvarral. Szeged királyi város, de a király tevékenységéről a ferences templomot illetően nem tudunk. A Farkas utcai templomot viszont Mátyás kezdte építtetni, s utóda, II. Ulászló a munkákat szintén hathatósan támogatta. A gyönyörű nyugati kapu Mátyás budai építkezéseinek olyan sajátos részletmegoldását követi, mely formailag is bizonyítja, hogy a király által Kolozsvárra küldött építész, János

testvér valóban jól ismerte a központi királyi építkezéseket. Mátyás 1490 elején Visegrádon keltezett oklevelében értesíti Tarcsai Márton kamaraispánt János testvér küldetéséről. Az említett kolozsvári és nyírbátori nyolcszögletes gyámokkal úgyszólván azonos kialakítású épületfaragványt éppen a visegrádi királyi palotából ismerünk. Báthori István, a nyírbátori templom építője nemcsak országos méltósága, hanem a Mátyás királlyal fentebb említett rokonsága révén is könnyű lehetőséget kapott arra, hogy nagyszabású építkezéseihez a főként Budán és Visegrádon működő királyi műhelyből kapjon megfelelő építészt és szakmunkaerőt. A két nyírbátori templom között nem lehet jelentős időkülönbség. Az 1480-as években emelték őket. Mégis úgy látszik, hogy a minorita templom munkája előbb indult meg. A formák is valamivel régiesebbek, a koncepció sem oly merész. Így itt a hazai késő gótika szokványos gyakorlata érvényesül. Ezzel szemben a Báthori-templom vezető építésze a legmagasabb színvonalú művészi tudás birtokában valóban újat alkot. Levonja az eddigi eredmények minden következtetését, és a különleges rendeltetésnek megfelelően különleges épületet hoz létre. A felhasznált tégla sem azonos a minorita templom tégláival: valamivel kisebb méretű. 1484-ben 30 X. A református templom déli kapuzata y oklevél említi a Szent György-templomot. Ekkor tehát már feltétlenül megindult az építkezés. A védőszent neve talán az alapító hősi tettére utal, aki Kenyérmezőnél György lovagként győzte le a török sárkányt. 1488-ban az épület lényegében elkészülhetett, hiszen az évszámos Báthori-címer már csak járulékos elem. A tiszta reneszánsz stílusú díszítés megjelenése a késő gótikus építészeti keretben annál inkább a visegrádi palotát juttatja ismét eszünkbe, mert az 1488-as évszámmal ellátott címerkő gyümölcskoszorúja élénken emlékeztet a visegrádi reneszánsz kút gyümölcsfüzéreire. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a visegrádi palota 1484-ben épített kerengőjének boltozati bordái igen közel állnak a nyírbátori Báthori-templom hálóboltozatának bordáihoz, akkor nem túlzás, ha feltételezzük, hogy István vajda családi mauzóleumát a visegrádi királyi építkezések egy tehetséges mestere tervezte és építette fel. A vezetése alatt dolgozó műhely részben vagy egészben átmehetett Kolozsvárra, ahol - mint tudjuk - 1490-ben már János testvér irányította a királyi alapítású ferences templom és kolostor építkezését. Így nagyon könnyen lehetséges, hogy Báthori építészét János testvérben találhatjuk meg, aki esetleg a nyírbátori minorita templomnál is közreműködhetett. E feltevés nem áll feltétlenül ellentétben a fentebb mondottakkal, hiszen egy kolostortemplom természetszerűen kötöttebb jellegű feladat, mint a nagyszabású családi sírtemplom. Ugyanez magyarázhatja azt is, hogy János testvér Kolozsvárott ismét a szokott ferences típushoz tért vissza, bár főként a hajó beugró pillérsorával abba lényeges új szerkezeti és művészi elemet vitt bele. Ha azonban János testvér nyírbátori szereplését esetleg nem fogadnók el, akkor is kétségtelen, hogy Báthori István a királyi műhelyből egy János testvérrel nagyon rokon tanultságú és tehetségű építészt bízott meg családi sírtemploma megépítésével. A nagyszerű gótikus épület - mint láttuk - Mátyás király művészi tevékenységével szorosan összefügg, annak egyik erős kisugárzása. A nyírbátori reneszánsz alkotásokról ugyanezt mondhatjuk. Báthori István 1488-as címére fejlettebb változata Báthori Miklós váci püspök négy évvel korábbi váci címerének. A Báthori András idejében készült reneszánsz faragványok közül a hármas papi falsfülke és a szentségfülke Mino da Fiesole firenzei szobrász egyik követőjének keze alól került ki. Ugyancsak firenzei jellegű a déli kettős kapu és a remekszép hátaspadpár. Ez utóbbiak világosan kapcsolódnak a firenzei Via dei Servi híres reneszánsz asztalosműhelyéhez. Művészük a nagyobbik stallum egyik intarziás tábláján megnevezi magát. Marone 32 mester neve azt bizonyítja, hogy a nyírbátori asztalosremek itáliai munka, amely a budai királyi udvar reneszánsz faművességének ma már egyetlen nagyszabású példája. Valószínű, hogy a stallumok eredetileg a minorita templom szentélyében álltak, és csak a XVI. század második felében, a templom üresen hagyása után kerültek át a református templomba. Helyi művészek közreműködéséről ad hírt a vidékiesebb jellegű, törpeoszlopos oratórium és a gyémántmetszéses díszű toronyajtó. Világos, hogy a nyírbátori reneszánsz művészet forrása ugyancsak a királyi udvar lehetett. A reneszánsz faragás helyi továbbgyűrűzésére már magában a nyírbátori templomban is találtunk példákat. Bizonyos, hogy ezek a példák a környék alaposabb vizsgálata után szaporíthatók lesznek. Ahogy a hátaspadpár a reneszánsz fafaragás terjedésének új gyújtópontja lett (miskolci avasi stallumok, gyulafehérvári Lászay-kapolna ajtólunettája,1513), ugyanúgy válhatott Nyírbátor a XVI. század első negyedében a reneszánsz kőfaragás helyi elindítójává. A nyírbátori családi sírtemplom valóban a Báthori és később az iktári Bethlen család örök nyugvóhelyévé vált. István vajdát, a kenyérmezei hőst ugyan a hagyomány szerint a minorita templomban temették el, ez az elhelyezés azonban ideiglenes jellegű lehetett, mert sírja az egykorú források szerint a XVI. századtól kezdve a mai református templom volt. Vörös márvány sírlapja és a hozzá tartozó felirat töredékei a szentélyben és a hajdani oltár feltehető helyén napjainkban is láthatók. A sodronyinges, teljes lovagi páncélban abrázolt, életnagyságú férfialak brokát zászlón és ugyanolyan párnán nyugszik. Jobbjában tornalándzsát, baljában pallost

tart. Sarkantyús lábát kuporgó oroszlánra támasztja. A pallos alatt késő gótikus pajzson a Báthoriak sárkányfogas címere tűnik fel. A zászló bal felső szélén gótikus mínuszkulákkal ihs", Jézus névrövidítése (lesus Hominum Salvator) olvasható. A közepe táján kettétört, de különben aránylag ép sírlap még túlnyomóan gótikus jellegű, a brokát zászló azonban és az alak világos homloknézetben való megfogalmazása a reneszánsz érezhető közelségéről tanúskodik. Mivel a kétségtelenül hozzá tartozó feliratok e lapon semmiképpen nem férnek el, lehetséges, hogy a síremlék eredetileg szarkofág volt, amelynek alakos fedőlapja alatt az oldallapok valamelyikén állt a Révai Péter által a XVII. század elején idézett sírvers. Ha azonban a felirat epitáfium, tehát emléktábla volt, akkor csak sírlappal van dolgunk. Báthori sírlapját érdekes összevetni diadala osztályosának, Kinizsi Pálnak nagyvázsonyi hiányos vörös márvány sírlapjával. A fej és az alak hasonló S, megmintázása alapot ad arra a feltevésre, hogy a két síremléket legalábbis egy műhelyből származtassuk. Báthori 1493-ban, Kinizsi egy évvel később halt meg. E tény a mondottakat jól alátámasztja. 1810-ben Báthori István sírlapját egy bizottság megvizsgálta, és helyreállítására javaslatot tett. A Tudományos Gyűjtemény 1822-i évfolyama második kötetében közzétett jelentés érdekes adalék műemlekvédelmünk előtörténetéhez. Gyulafi Lestár egykorú feljegyzéseiből tudjuk, hogy Báthori Miklóst 1584-ben temették a templomba. 1605- ben ecsedi Báthori István, a zsoltáríró került ide ősei mellé. A Báthori Gábor későbbi erdélyi fejedelem által készíttetett hatalmas szarkofág a szentélyben István vajda sírlapjától északra áll. Vidékies reneszánsz faragványai az 38 egykorú erdélyi kőfaragás körébe utalják. Magát Gábort, a somlyói ág utolsó férfitagját is itt helyezték örök nyugalomra 1628-ban. A Báthori-, majd Bethlen-kriptákat részben a hajóban, részben a szentélyben építették. Sajnos, a sírokat többször is feldúlták. Petrasko vajda 1587-i támadásakor a katonák betörtek a templomba, elrabolták a kenyérmezei diadal után Báthori István általa templomban kifüggesztett győzelmi jelvényeiket, sőt a vajda sírját is feltörték, és csontjait szétszórták. Ez az eset, melyet Miles Mátyás 1670-ben írt le, a XVIII. század folyamán békés körülmények között is bekövetkezett. Beniczky Gáspár, aki II. Rákóczi Ferenc kíséretében 1708-ban fordult meg Bátorban, naplójában leírja István vajda vörös márvány síremlékét. Akkor a kripta még sértetlen lehetett. Viszont Weszprémi István és Szegedi János a XVIII. század során egybehangzóan arról tudósít, hogy a bebalzsamozott holttestek szanaszét hevertek, illetve a maradványokat szétmarcangolva dobálták be a kriptába. Bár egy e célra 1810-ben kiküldött bizottság a kriptákat befalaztatta, a sírokat még a múlt században is többször fosztogatták. A Jósa András által 1867-ben végzett feltáráskor, midőn a hajóban levő két ötös csoportban elhelyezett sírhelyeket szakszerűen megvizsgálták, csak egy kislányt találtak épen, a többi holttest mind súlyosan sérült volt. Az 1511-ben véglegesen elkészült és berendezett épület szerencsére elkerülte a súlyosabb pusztulást. A XVI- XVIII. században sokan látogatták és csodálták a templomot. E megilletődött érzésnek ad hangot cegei Was György 1681-ben írt naplója: Voltam urunkkal őnagyságával (Apafi Mihály erdélyi fejedelem) a bátora templomban, melynél szebb templomot soha életemben nem láttam, nem is hiszem, hogy nagy darab földön csinálásra nézve mássa legyen." A töb34 bi látogató véleményéről természetesen nem tudunk, de az a tény, hogy oly sokan bekarcolták vagy felírták nevüket az épület legkülönbözőbb részeibe, bizonyítja, hogy az érdeklődés általános lehetett. A legtöbb évszámos nevet a torony két legfelső emeletének belső vakolata őrizte meg, de a kapukon, a kegyúri ülőfülkén és máshol is találhatunk számos példát. Túlnyomó részük a XVII. századból származik. A legszebb reneszánsz nagybetűs felirat a déli kapu lunettájának külső lemeztagján olvasható 1673-ból. A XVII. század elejéről maradt meg a templom legrégibb felszerelési tárgya: a Duskás András által készíttetett virágos reneszánsz díszű, aranyozott ezüst úrvacsorapohár 1609-ből és a hozzá való tányér 1610-ből. A század közepe táján, 1640 körül épült a templom délnyugati 39 sarka közelében a hatalmas harangtorony. A sűrű gerendaszerkezetet sátorszerűen borítja be a zsindelyhéjazat. A gerendák 1-től 16-ig terjedő, számmal jelzett összeillesztési jelei ma is láthatók. Fenn oszlopos tornác fut körül, melynek mellvéddeszkái s főként váltakozó pikkelydíszes ívei meg könyöklői a magyar építészeti fafaragás legidősebb és legszebb emlékei közé tartoznak. Kiváló művészi érzékkel alakították ki a fiatornyos sisakot, melynek légies karcsúsága meglepő ellentétben áll a torony zömök testével. A fiatornyok szelzászlói 1778, 1841, 1889 és 1928 évszámokkal vannak ellátva. Az Alföld keleti szegélyén és Erdélyben elterjedt harangtorony-típus legnagyobb és legjelentősebb példája Nyírbátorban épült. Korához a régies formákon kívül a benne függő, négy evangélista dombormű képével ékesített, nemes megmunkálású harang is megbízható támpontot ad. Felirata szerint Bethlen István és Péter öntették az eperjesi Wierd Györggyel 1640-ben. A XVIII. század elején a templom sekrestyéjét és északi kápolnáját Beniczky Gáspár romosnak írja. Minthogy ezek az épületrészek a XVI. század közepétől reformátussá lett templom számára érdektelenekké váltak, fokozatosan pusztulni kezdtek. A kápolna még valószínűleg a XVIII. században egészen 33

eltűnt, a sekrestyének azonban legalább a földszintje megmaradt. Az 1700-as években a templomot többször javították. Ekkor építhették a déli előcsarnokot is, melynek oromzatába gótikus és reneszánsz faragványokat falaztak be.1767-ben készült a mais álló, faragott, festett szószék, mely azonban vézna formáival és gyenge kivitelével kevésbé illik bele a gyönyörű templomtérbe. Utolsó festését a szószék testének belsejében álló fehér színű felirat szerint Klein Gusztáv 1867-ben végezte. 1834- ben a földrengés okozta rongálást 1837-ben hozták rendbe. A század végén 1897-ben épült meg a hármasívű nyugati karzat Sztehló Ottó kevéssé sikerült terve alapján. 1931-34 között Möller István közreműködésével folyt a helyreállítás. A legfontosabb munka az 1834-i földrengéskor elrepedt és a nehéz tetőszerkezet által még inkább szétnyomott falak vasbetonkoszorúval és átfogó vasbetontartókkal való összefogása és a kijavított boltozatnak a tetőszék súlyától való mentesítése volt. Ekkor készültek a külső faragott kőrészek javításai és cseréi is. Az összes támpillérek vízvezetőit újrafaragták a régi formák alapján. Az egyetlen eredeti, bár sérült darab a nyugati homlokzat északi átlós támpillérének legalsó szakaszán maradt meg. 1963-1964-ben az Országos Műemléki Felügyelőség végzett kisebb kutatás után helyreállító munkát (tervező Sedelmayr Jánosné). Ekkor került sor a már fentebb említett, kisebb terjedelmű módosításokra, amelyek azonban lényegesen hozzájárulnak a templom művészi megjelenésének növeléséhez. A Báthoriak vára Kétségtelen, hogy Nyírbátorban mint birtokközpontban a földesúri család már a középkorban udvarházat tartott fenn magának. Ennek kibővítése vagy esetleg a régi helyén való teljes átépítése következhetett be a XV. század végén. Az 1955-ben és 1958-ban végzett ásatásokból kitűnt, hogy a mai gimnázium helyén és udvarán nagy kiterjedésű téglaépület állhatott dongaboltozatos helyiségekkel és gótikus, valamint igen jelentős reneszánsz részletekkel. Ugyanekkor előkerültek gótikus és reneszánsz kályhacsempe-töredékek. A kutatásokból az következik, hogy a református templom mögötti emelkedésen foglalhatott helyet a Báthoriak urasági települése, mely a XVI. században már kastélyként, illetve várként szerepelt. 1549-ben Fráter György és Ferdinánd király megbízottjai nyilván ebben az épületben kötötték meg az egyezményt, mely szerint Erdély és a királyi Magyarország egyesül. 1564-ben János Zsigmond serege ostrommal veszi be a bátori várat. XVII. századi sorsáról nem tudunk, de a XVIII. századi urbáriumok megemlékeznek az akkor már erősen romos épületről. 1723-ban és 1730-ban olvasunk a falazott udvarházról és nagy boltozatos pincéjéről. Úgy látszik, akkor már jórészt hiányzott a fedél. A feltehetően legépebb északi részt 1730 után alakíthatták át gazdasági célra. Ez a mai szülőotthon mögött emelkedő vaskos magtárépület. Gyönyörű dongaboltozatos, hevederekkel 40 megerősített pincéje, valamint emeletén is méteres falai bizonyára a nyírbátori várból valók. Épülete a minorita templommal azonos nagyságú és minőségű téglából készült, melyet a pincében kőkeményre szilárdult, erős meszes habarcsba raktak. A pince kifelé szűkülő ablakai fiókkal vágódnak be a dongaboltozatba. A magtárépület a kiásott várrész közvetlen közelében van, s ezzel való összefüggése nagyon valószínű. Mindezek alapján úgy véljük, hogy a magtár pincéje és felmenő falainak jó része a feltehetően Báthori István vajda idején felépült vagy akkor építeni kezdett és a XV-XVI. század fordulóján már reneszánsz stílusban befejezett várkastélynak épen maradt részéből származik. E kérdésben azonban a döntő szót az 1955ben megindított és 1959-ben folytatott ásatások továbbvitele és befejezése mondhatja ki. Nyírbátor műemlékeinek vizsgálata és értékelése belevilágított a település történeti fejlődésébe, hajdani életébe. Távlatokat nyitott a múltba és a jövőbe. A múltba: mert kirajzolódtak elénk az ősök keserves és szép napjai. A jövőbe: mert meg kell továbbra is őriznünk az utánunk következő nemzedékek számára mindazt a történeti és művészeti értéket, amelyet a korábbi századok reánk hagyományoztak. A jövőbe: mert biztatást kapunk, hogy-amint azelődök megtudtáktartani kultúránkat-úgy ezt mi is képesek leszünk megtenni a magyar nép és ai emberiség további haladásának javára. 36 ~ 37 Fel i ratok A MINORITA TEMPLOMBAN 1. A templom homlokzatának 1925 előtti felirata: 1725. noviter 1751. Et aedificabatur Domus haec ante annos istos multos, et Domum istam demolientes incederunt, et Populum Captivum duxerunt in Babylonem. 3. Esdreae Cap. 6. v. 14 et 16. 2. A templom homlokzatának mai felirata: Domus mea, domus orationis vocabitur. Matth. 21. 3. A templom szentélyében, a sekrestyeajtótól balra: MISSAE OMNES AD ALTÁRIA HUJUS ECCLE SIAE PRO SUMMIS PONTIFICIBUS CARDINALIBUS PRO TECTORIBUS ORDINIS AC FRATRIBUS DEFUNCTIS AB EJUS DEM ORDINIS DUMTAXAT SACERDOTIBUS

QUANDOCUMQUE CELEBRATAE INDULTO ALTARIS PRIVILEGIATI PERPETUO GAUDENT VIGORE BREVIS BENEDICTI PAPAE XIII DIE XXXI JANUARII MDCCXXV INSUPER MISSAE OMNES IN OBITUS VEL ALIO DIE PRO IISDEM ENUNCIATIS PERSONIS AC ETIAM PRO VIAE PROTECTORIBUS ORDINARIIS LOCI BENEFACTORIBUS IPSISQUE FRATRIBUS ET MONIALIBUS ORDINI SUBIECTIS HORUMQUE TANTUM GENITORIBUS A QUOVIS SACERDOTE CELEBRATAE EODEM PERPETUO ALTARIS PRIVILEGIO GAUDENT EX INDULTO BENEDICTI PAPAE XIV DIE IV SEPTEM BRIS MDCCLI 4. A templom szentélyében, a sekrestyeajtótól jobbra: ALTARE HOC OMNIPOTENTI DE O IN HONOREM S FRANCISCI DE POR TIUNCULA PRIVILEGIO QUO TIDIANO PERPETUO AC LIBERO PRO OMNIBUS DEFUNCTIS AD QUOSCUNQUE SACERDOTES VIGO RE BREVIS BENEDICTI PAPAE XIV DIE IV OCTOBRIS MDCCLI INSIGNITUM ATQUE A MINISTRO GE NERALI ORDINIS DIE X MENSIS MAII MDCCLItI DESIGNATOM 38 A REFORMÁTUS TEMPLOMBAN 5. A déli előcsarnok Báthori-címeres faragványán: M(agnifici) ST(e) PH(a) NI DE BATOR VAIVODAE 1488 6. A déli reneszánsz ajtó szemöldökén: AD HONOREM MAGNI DEI EIVSQ(e) MATRIS MARIE VIRGINIS INTEMERATE AC DIVI GEORGY MARTIRIS MAGNIFICVS DOMINVS ANDREÁS ANDREE DE BÁTOR FILIVS SVIS IMPENSIS HOC TEMPLVM A FVNDAMENTIS EXTRVXIT OB PIETATEM 7. Báthori István vajda síremlékének felirata: Qui curios vita vicit, probitate Catones Aequavitque Numam, religione dei: Nam coluit verum prisca pietate tonantem, Et numquam domuit foeda libido virum. Hic capit Alpinos, Moldvanos, protegit idem_ Sanguine Sylvanos, et regit ipse suo. Egregio Stephanus sae (VOS QVI) pectore Turcos Prostravit toties, (HAC REQVIE) scit humo. At vos o Bathorum gens (HVNC) lugete patentem Nam Bathorum cecidit firma columna domus. A nagy betűkkel írott töredék ma is megvan. A többit Révai Péter De Monarchia c. művében találjuk. 8. Báthori István zsoltáríró szarkofágjának feliratai: SPECTABILI ET MAGNIFICO DOMINO DOMINO COMITI STEPHANO DE BATHOR COMITATVVM SIMIGIEN (SIS) ZATHMARIEN (SIS) ET DE ZABOLCH PERPETVI COMITI HEROI MAGNANIMO PATRI PATRIAE INCLYTO RELIGIONIS ORTHODOXAE VINDICI ACERIMO MVSARVM MECAENATI BENIGNISSIMO (PAVPERVM NVTRITORI LIBERALISSIMO) DEO ET HOMINIBVS CHARISSIMO ANNO AETATIS L. CHRISTI VERO 1605. DIE 25. JVLII PIE ET SANCTE DEFVNCTO PERPETVAE GRATITUDINIS ERGA FRATRI SUAE OPTIME MERITO M. D. GÁBRIEL BATHORI MAESTVS POSVIT. VIVENT MORTVI TVI INFECTI MEI RESVRGENT EXPERGISCIMINI ET LAVDATE QVI HABITATIS IN PVLVERE QVIA ROS LVCIS ROS 39 TVVS. ESAIAE XXVL~EGO SVM RESVRECTIO ET VITA QVI CREDIT IN ME NON MORIETVR IN AETERNVM. JOH. XI. A címer felett, kifaragott nagyobb táblán: INSIGNIS PIETATE COMES ET STEMMATA CLARVS BATHORIDVM STEPHANVS PETRIAEQVE PATER QVINGENTOS STETERAT CVIVS GENVS AMPLIVS ANNOS ERREPTIS TERRIS HAC TVMVLATVR HVMO QVEM REGNI PROCERES LVGENT ECCLESIA DEFLET IPSAQVE EGENORVM LANGVIDA TVRBA GEMIT HEV DOMVS ANTIQVAE SOBOLIS VIDVATA NEPOTE BATHORIDVM SVBITO SIC RVITVRA CADIS

SIC TV QUI PROAVOS ET REGVM STEMMATA IACTAS SPLENDIDA CVNCTA VIDES CONFICIT HORA BREVIS A címer alatt, kifaragott kisebb táblán: QVAM CITO BVLLATAE PLVVIVS TVMOR INTERIT VNDAE TAM POSTREMA CITO CVILIBET HORA VENIT RESPICIT AD NVLLOS LACHESIS COMMVNIS HONORES NEC CVRAM VLLIVS NOBILITATIS HABET PARCERE NEC SENIBVS NEC PARCERE NOSCIT EPHOEBIS NON A FORMOSO CONTINET ORE MANVS NOS STVLTI LONGOS NOBIS PROMITTIMVS ANNOS LINQVENDAS ALIIS ET CVMVLAMVS OPES 9. A baldachinos hátaspad felirata: HOC OPVS FECERV (n) T FIERI M(agnifi)CI D(omi)NI GEORGIVS DE BATHOR AGAZONVM REGALIV(m) MAGISTER ET ST(ep)H(anu)S DE EADEM BATHOR COMES THIMISIENSIS ET PARCIVM INFERIORVM CAPITANEVS GENERÁLIS NECNON AND(r)EAS DE BATHOR COMES COMITATV(um) SV(or)VM SATMARIENSIS ET DE ZABOLC COMES LICET FVIT IVNIOR INTER CETEROS OPERA TAMEN EIVS EGREGIV(m) HOC OPVS PERFECTVM EST ANNO DMCCCCCXI 10. A harang felirata: IN. HONOREM. DEI. FVDIT. ME. GEORGIVS. WIERD. IN. CIUITATE. EPERYES. ANNO. DOMINI. M. DC. XL. S. IOHANNES. EWAN: S. MATHEVS. EWAN: S. LVCAS. EWAN: S. MARCVS. EWAN: BETHLENEM: ISTVÁN: ES: BETHLENEM: PETER: AKARA: TYABOL: VETTE: AZ: VAROS: EZ: HARANGOT: FO: BIRO: K: M: M: G: SZ: I: SZ: H: I: SZ: T: 11. Építési felirat a templom belsejében, a déli kapu felett: E templom talpköve letétetett 1484 ben építése elvégeztetett 1511-ben az 1834ki földrengés által okozott romlásai kijavíttattak 1837 ben ismét kijavíttatott s új székekkel elláttatott 1867.-ik évben 12. Az úrvacsorapohár felirata: DVSKAS ANDRAS CZINALTTATTA 10 AKARATTIA BOL 1609 13. Az úrvacsorapohár tányérjának felirata: DVSKAS: ANDRAS: PATKO: ERSZEBET: CINALTAtta: EMLÉKEZETRE: AZ VRNAK: AZTALARA 1610 Sbris 16: 40 ~ 41 A latin feliratok fordítása 1. 1725, újabban 1751. És építették e templomot sokkal azon évek előtt, és azt az egyházat lerombolva felgyújtották, és a népet fogolyként Babylonba hurcolták. Ezdrás, 3. könyv. 6. fejezet, 14. és 16. vers. 2. Az én házamat az imádság házának hívják. Máté 21. 3. E templomnak minden oltáránál a meghalt pápák-, bíborosok-, rendi protektorok- és testvére~cért, de csak rendi áldozópapok által bármikor bemutatott szentmiséi a XIII. Benedek pápa által kiadott, 1725. január 31- én kelt brévéje értelmében örökös kiváltságnak örvendenek, vagyis teljes búcsúval járnak. - Ezenkívül az összes említett személyek, továbbá a rend pártfogói, az egyházmegye jótékony püspökei, valamint a rend fegyelme alá tartozó atyáknak és apácáknak és ezek szüleinek halála napján akármilyen áldozópap által bemutatott szentmise XIV. Benedek pápa 1751. szeptember 4-i rendelete szerint szintén ilyen kiváltságú. 4. Ez a mindenható Istennek és a Portiunculáról nevezett Szt. Ferenc tiszteletének emelt oltár XIV. Benedek pápa 1751. október 4-én kelt és a rend minister generalisa által 1753. május 10-én kiadott brévéje erejénél fogva mindennapi, örökös és szabad kiváltságot ad minden papnak a megholt hívek lelkiüdvéért bemutatandó szentmiséhez. 5. Nagyságos Báthori István vajda (címere). 1488. 6. A nagy Isten anyjának, a tiszta szűz Máriának és Szent György vértanúnak tiszteletére a nagyságos András úr, Bátori András fia építtette alapjától kezdve, kegyeletből saját költségén ezt a templomot. 7. Aki éltében derekas volta által legyőzte a gondtelt Catókat És istenfélelmével elérte Numát, Mivel ősi jámborsággal tisztelte az igaz mennydörgőt (ti. Istent) és rút szenvedély soha nem zabolázta a férfiút. Ez foglalja Havasföldet és Moldvát, ugyanő védi vérével és kormányozza Erdélyt. István, aki kiváló bátorságával annyiszor leterítette a vad törököket, e földben nyugszik. De ti, oh Báthori-nemzetség, gyászoljátok e rokont, Mert a Báthori-ház erős oszlopa ledőlt.

8. A nagy tekintetű és nagyságos Báthori István gróf úrnak, Somogy, 42 Szatmár és Szabolcs megyék örökös ispánjának, a nagylelkű hősnek, a haza atyjának, az orthodox hit híres védelmezőjének, a Múzsák legerősebb mecénásának, a szegények jóságos és bőkezű táplálójának, aki Istennek és az embernek egyaránt legkedvesebb volt, és Krisztus 1605. évében július 25-én jámboran és szentül halt meg ötvenéves korában, nagyságos Báthori Gábor úr nagy érdemű fivére iránti örök hálaként szomorúan állíttatta (ti. e síremléket). Halottaid élni fognak, tanítványaim feltámadnak. Serkenjetek fel és dicsőítsetek, akik a porban laktok, mert a fény harmata a te harmatod. Izaiás. XXVI. Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz bennem, nem hal meg örökké. János. XI. A nemzetségéről híres, kiváló jámborságú gróf Báthori István a haza atyja Kinek élete ötven évet meghaladva állt fenn A földről elragadtatva e földben van eltemetve. Őt gyászolják az ország előkelői, az egyház siratja És utána sóhajtozik a szűkölködők lankadt tömege. Hej Báthoriak régi nemzetségű háza fiadtól megfosztva Így hirtelen összeomlasz. Így történt veled, Aki őseiddel és királyi nemzetséggel büszkélkedet És minden ragyogást látsz. A rövid óra tönkretesz. Amilyen gyorsan elenyészik a múlékony hullám esőből való domborulata, Oly gyorsan jön bárki számára az utolsó óra. A mindnyájunk számára közös Lachesis semmi tisztességet nem vesz tekintetbe, És nincsen gondja semmiféle előkelőségre Nem ismer kíméletet sem az öregek, sem az ifjak iránt, Nem tartja vissza a szép arctól kezét. Mi balgán hosszú éveket ígérünk magunknak, és halmozzuk a mások számára hagyandó kincseket. 9. E munkát készítették a nagyságos urak: Báthori György főlovászmester és Báthori István temesi ispán és a déli részek főkapitánya, valamint Báthori András Szatmár és Szabolcs megye ispánja. Bár a többiek közt ő volt a fiatalabb, mégis az ő buzgalma által fejeződött be ez az alkotás az Úrnak 1511. évében. 10. Isten tiszteletére öntött engem Wierd György Eperjes városában az Úrnak 1640. évében. Szt. János evangélista, Szt. Máté evangélista, Szt. Lukács evangélista, Szt. Márk evangélista. 43 Irodalom Balogh István: Nyírbátor története. Bátorliget élővilága. Bp., 1956. Báthori István Múzeum füzetei (rotaprint). Szerk.: Szalontai Barnabás. Balogh Jolán: A művészet Mátyás király udvarában. Bp., 1966. Dési Lajos: Tinódi Sebestyén 150?-1558. Bp., 1912. Magyar Történeti Életrajzok. Szerk.: Dési Lajos. Géresi Kálmán: Urbarium Processus Nyírbátor. Nyírbátor oppidum. (CXLL) A Nagy-Károlyi Gróf Károlyi család oklevéltára IV. (1600-1700) Bp., 1887. Heltai Gáspár: Concionale azaz históriás énekeskönyv. Kolozsvár, 1574. Jenei Károly: Nyírbátor százéves harca a Károlyi családdal. Bp., 1958. (kézi rat). Kalmár János-Szalontat Barnabás: A Báthoriak címeres kőemlékei. Nyíregyháza, 1961. A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve II. Szerk.: Csatlány Dezső. Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. Bp., I. 1900. III. 1902. Károlyi László: A nagy-károlyi Károlyi-család összes jószágainak birtoklási története I-II. Bp., 1911. Kiss Ernő: Nyírbátori céhek életéből. Bp., 1956. Báthori István Múzeum füzetei (rotaprint). Lukinich Imre: Erdély területi változásai a török hódítás korában 1541-1711. Bp., 1918. Makkal László: I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai (16311648). Bp., 1954. Maksai Ferenc: A középkori Szatmár megye. Bp., 1940. Marton Béla: A Nyírség helységei. Debrecen, 1929. A debreceni Tisza István Tud. Társ. Honism. Biz. kiadványa V. Szerk.: Milleker Rezső. Mezei László: A Báthory-biblia" körül. A mű és szerzője. - A Magyar Tud. Akadémia Nyelv- és Irodalomtud. Osztályának Közleményei VIII. 1-4. 1956. Mikessy Sándor: Szentvér. Magyar Nyelv. A Magyar Nyelvtud. Társ. folyóirata. 1956. LII. évf. 4. sz. M. M. 0. K.: Nyírbátor műemléki és városképi vizsgálata. Bp., 1951. (rotaprint). Szalontai Barnabás: A nyírbátori Báthori István Falumúzeum régészeti, várostörténeti, néprajzi és természettudományi kiállítása. Nyíregyháza, 1955. Szabolcs-Szatmári füzetek. Szalontai Barnabás: Nyírbátor barokk emlékei. Nyírbátor, 1957. A Báthori István Múzeum füzetei. Szalontat Barnabás: Nyírbátor bibliográfiája. I-II. Nyírbátor, 19571960. A Báthori István Múzeum füzetei. Szalontat Barnabás: A nyírbátori Báthori István Múzeum kiállítási forgatókönyve. Nyírbátor, 1961. (kézirat). Szalontat Barnabás-Boronkai Iván: A rómaiak kapcsolatai Nyírbátor környékével. Nyírbátor, 1962. A Báthori István Múzeum füzetei.

Szalontat Barnabás: A kerámia a nyírbátori nép életében. Nyírbátor, 1967. (kézirat, doktori értekezés). Szalontat Barnabás: Keresztes György nyírbátori fazekasmester munkássága. Nyíregyháza, 1967. A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve VIII-IX. Szalontat Barnabás: Kerámia a nyírbátori paraszti háztartásban. Debrecen, 1970. Szalontat Barnabás: Báthori István Múzeum, Nyírbátor (kiállítási vezető). Nyírbátor, 1973. Székely István: Krónika ez világnak jeles dolgairól. Krakkó, 1559. Tinódi Sebestyén: Cronica. Kolozsvár, 1554. Szikszai József: Nyír-Bátor, Szabolcs vármegye. Bp., 1900. Magyarország Vármegyéi és Városai. Szerk.: Borovszky Samu. Veress Endre: Izabella Királyné 1519-1559. I-IV. Bp., 1901. Magyar Történelmi Életrajzok, XVII. évf. 2-5. Szerk.: Schönherr Gyula. Veress Endre: A történetíró Báthori István király. Cluj-Kolozsvár, 1933. Erdélyi Tudományos Füzetek. Szerk.: György Lajos. ZoványiJenő: ATiszántúli Egyház Kerülettörténete. Debrecen, 1939. 44 45 Nyírbátor műemlékeiről Balogh Ilona: Magyar fatornyok. Bp., 1935. 41-42, 145. Balogh Jolán: A későgótikus és a renaissance-kor művészete. Magyar Művelődéstörténet. II. Bp., 1939. 577. Baranyai Béláné: A a írbátori minorita templom berendezése." Művészettörténeti ~rtesltő. 1960. 196-229. Bárányné Oberschall Magda: A nyírbátori stallumok. Bp., 1937. BorovszkySamu: Magyarország vármegyéi és városai. Szabolcs megye. Bp., é. n. 138-150. Csányi Károly: A nyírbátori ref. templom. Technika. 1945. 62-68. Dümmerling Ödön: A Ferencrend középkori csúcsíves stílű építészetének emlékei Magyarországon. II. Minoriták. Technika. 1943. 50-51. Entz Géza: Baukunst in Ungarn um 1500." Acta Historiae Artium. 1967. 81-86. B. Gyürky Margit: A Báthoryak nyírbátori templomai. Bp., 1954. Hidegkúti Mihály: A nyírbátori minorita-templom. H. n., 1941. Karácsony! János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon, 1711-ig. II. Bp., 1924. 125-126. Koroknay Gyula: A mátészalkai reneszánsz Báthori-címer." MGvészettőrténetl Értesítő. 1958. 253-256. Koroknay Gyula: Nyírbátor szászországi kapcsolatai." MGemlékvédelem. 1968. 98-100. Leffler Béla: A nyírbátori ref. templom." Archaeológiai Értesítő. 1915. 261-287. Lux Géza: A Nyírség középkori építészeti emlékei. Bp., 1940. 18-22. Nagy Zoltán: János barát és Kőfaragó György, Mátyás király és Báthori István erdélyi vajda építészei. Szépművészet. 1944. 179-191,217-229. Voit Pál: Műhely a Via dei Servin." Művészettörténeti Értesítő. 1961. 97-130. Képjegyzék 1. Gótikus agyagpohár a nyírbátori várkastélyból (Nyírbátor, Múzeum) 2. Báthori István vajda vörös márvány síremlékének fedőlapja. XV. század vége 3. Báthori István oklevele. 1585 (Nyírbátor, Múzeum) 4. Báthori István lengyel király. Egykorú metszet (Nyírbátor, Múzeum) 5. Nyírbátor mezőváros pecsétje. 1574 (Nyírbátor, Múzeum) 6. A nyírbátori csizmadia céh pecsétje. 1628 (Nyírbátor, Múzeum) 7. Népi barokk ház a XVIII. századból (Bajcsy- Zsilinszky utca 76. Lebontották 1958-ban) 8. Az egykori minorita kolostor, jelenleg múzeum 9. Az egykori refektórium, jelenleg Báthori-emlékkiállítás 10. Az egykori cellasor, jelenleg átépítve; helytörténeti kiállítás 11. A minorita templom délről 12. A minorita templom és kolostor 13. A minorita templom késő gótikus nyugati kapuja 14. A minorita templom belseje 15. Részlet a Szent Anna-oltárról 16. Részlet a Pietá-oltárról 17. Szent Péter szobra a főoltárról 18. A szószék 19. A Passió- vagy Krucsay-oltár 20. Krisztus kigúnyolása. Részlet a Passió-oltárról 21. Ecce homo. itészlet a Passió-oltárról 22. Festett fafaragvány a Szent Anna-oltárról 23. XIV. Benedek pápa oltárprivilégiuma. 1751 24. A református templom északnyugati sarka 25. A református templom nyugati kapuja 26. A református templom szentélye délről 27. A református templom nyugati homlokzata a harangtoronnyal 28. A református templom belseje kelet felé (az évente augusztusban megrendezésre kerülő zenei napok hangversenyterme) 29. A hálóboltozat a nyugati homlokzat felé 30. A református templom ablaksora 31. A Báthori-címer 1488-ból a református templom déli kapuja fölött 32. A déli reneszánsz kapu 46 ~ 47 33. Papi ülőfülke a református templomban

34. Oltáriszentség-fülke a református templom szentélyében 35. Ácsjegy a református templom tetőszékéről 36. Gótikus ácsszerkezet a református templom padlásterében 37. Kegyúri ülőpad a református templomból (Nyírbátor, Múzeum) 38. A zsoltáríró Báthori István szarkofágjának fedőlapja 39. A református templom harangtornya 40. Az egykori nyírbátori vár boltozott pincéje 41. Az egykori nyírbátori várkastély reneszánsz erkélykorlátjának maradványai (Nyírbátor, Múzeum) Nyírbátor Zusammenfassung in deutscher Sprache Eine Urkunde vom Jahre 1279 erwűhnt zuerst den Ort, der sich bis zur Mitte des 14. Jahrhunderts berejts zu einem wichtigen Umschlagplatz und Markt entwickelt hat; seine Bedeutung wird dadurch gesteigert, daf3 er Sitz der immer máchtiger werdenden Familie Báthori und Mittelpunkt ihres sich Ende des 14. Jahrhunderts berejts über vier Komitate erstreckenden Grundbesitzes wird. István Báthori (t1493) stieg zum Woiwoden von Siebenbürgen auf. Mit seinem Namen ist der Sieg über die Türken bej Kenyérmező (1479) verbunden. Danach - und der Lokaltradition nach aus den Mitteln der Türkenbeute - erbaute er die beiden gotischen Kirchen, die bedeutenden Baudenkmáler von Nyírbátor. Die frühere, etwa zwischen 1480 und 1490 entstandene, wurde für einen Konvent des Franziskanerordens erbaut. ln der Reformationszeit wurde die Kirche zerstört und ihrer alten Ausstattung beraubt, das Kloster verfiel. Im ersten Viertel des 18. Jahrhunderts entstand hier eine neue Niederlassung des Minoritenordens: die jetzt das Museum beherbergenden Klostergebűude wurden neu erbaut, die Gewölbedecken der gotischen Kirche erneuert. Damals entstand die ganze barocke Einrichtung als einheitliches Ganzes: die Kanzel, der imposante Hochaltar mit den beiden ihm in Form und Inhalt angeglichenen Seitenalt~ren (St.-Annen- und Pietá-Retabel) sowie - von einem Meister aus Eperjes (Pres"ov) - der thematisch wie formai einzigartige Passions- (Krucsay-) Altar; mittelalterliches Gedankengut, die Stimmung der Passionsspiele und der gotischen Bildschnitzereien werden in ihm lebendig. Die drei anderen AIt~re und die Kanzel hat ein Bildhauer aus Lőcse (Leutschau, Levoca) geschaffen. In der ganzen so einheitlichen Einrichtung lebt ein eigenartiger, der Volkskunst nahestehender Barock, der sich durch klaren Aufbau und Beibehaltung ornamentaler Elemente der ungarischen Spátrenaissance (Blumen- und Früchtemotive im Akanthuslaub) auszeichnet. Die andere einschiffige Kirche, die Báthori als Begrábnisstátte seines Geschlechtes erbaute, ist eine der gröfiten ungarischen spátgotischen Kirchen dieser Art. Sie wurde nach der anderen, aber auch in den achtziger Jahren des 15. Jahrhunderts begonnen. 48 ;~ 49 Ein fein gebildetes Netzgewölbe schliebt den wohlproportionierten, hohen Innenraum ab. Im Gegensatz zu der hochstrebenden Gotik der Architektur stehen die Steinmetzarbeiten: der Schmuck der Portale sowie im Inneren Levitensitz und Sakramentsnische, die frühe Vertreter ( 1488" auf dem Báthori-Wappen des Südportals) der florentinischen Renaissance auf ungarischem Boden sind. Dazu gehört auch das einzigartige Renaissance- Chorgestühl mit reichem Schnitzwerk und Intarsienschmuck, das jetzt z. T. im Nationalmuseum in Budapest, z. T. im Báthori-István-Museum in Nyírbátor aufgestellt ist (1511). Im Zusammenhang mit der Kirche sei noch auf zwei wichtige Werke des in Ungarn jahrhundertelang in hoher Blüte stehenden Holzbaues hingewiesen: auf den frei stehenden, schindelgedeckten und mit Helmgalerie bekrönten m~chtigen Glockenturm und auf den völlig erhaltenen spátgotischen Dachstuhl der Kirche. Leider sind von dem dritten Bauwerk der Familie Báthori in Nyírbátor, der mittelalterlichen Burg, die Ende des 15. Jahrhunderts durch Umbau wesentlich ver~ndert wurde, nur Mauerreste und Fragmente im Museum erhalten. Bilderverzeichnis 1. Gotisches Tongef~f3 aus dem Burgschlofi (Museum, Nyírbátor) 2. Deckplatte der Tumba des Woiwoden Stephan (lstván) Báthori. Roter Marmor. Ende 15. Jahrhundert 3. Urkunde des Stephan Báthori. 1585 (Museum, Nyírbátor) 4. Stephan Báthori, König von Polen. Zeitgenössischer Stich (Museum, Nyírbátor) 5. Siegel der Gemeinde Nyírbátor. 1574 (Museum, Nyírbátor) 6. Siegel der Zunft der Schuhmacher von Nyírbátor. 1628 (Museum, Nyírbátor) 7. Wohnhaus in volkstümlichem Barock. 18. Jahrhundert. BajcsyZsilinszky-Str. 76. (Abgerissen 1958) 8. Das ehemalige Minoritenkloster, gegenw~rtig Museum 9. Das frühere Refektorium, jetzt Báthori- Ausstellungsraum 10. Die einstige Klosterzellenflucht, jetzt ortsgeschichtliche Ausstellung 11. Minoritenkirche von Süden 12. Minoritenkirche und Kloster 13. Minoritenkirche, sp~tmittelalterlicfíes Westportal 14. Minoritenkirche, Innenansicht 15. Minoritenkirche, Teilstück vom St.-Annen-Altar 16. Minoritenkirche, Teilstück vom Pietá-Altar