4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára"

Átírás

1 4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára További egyedi értékek, javaslat védési és vizsgálati eljárásokra az értékvédelmi rendelet kereteihez igazodva, új típusú értékvizsgálattal Értékvizsgálattal együtt közvetlenül helyi védésre javasolt épületek JHV-1 Görgey u Iskola értékvizsgálat és helyi védettség javasolt A két világháború közötti építészet formai és stiláris jellegzetességeit mutató, egyszerű épület, homlokzatán Szt. István-szoborral. Vác épített örökségében egyedülálló, jelentős középület. JHV-2 református templom Szabadon álló, geometrikus formákból felépülő új, kortárs templomépület. 1

2 A kortárs építészet kiemelkedő jelentőségű alkotása. JHV-3 Esterházy u lakóház értékvizsgálat és helyi védettség javasolt Jelenlegi formájában neobarokk stílusú belvárosi lakóház. Duna felé néző homlokzatán 2012 előtt barokk kori faragott ablakkeret volt látható, melyet azóta eltakart a hozzáépült garázs. Jelentős rejtett korábbi, építészettörténeti értékű építési korszak igazolható. JHV-4 Dr. Csányi László krt. 17. Az 1960 k. épült társasház főúti homlokzatán a nyomdászatot megjelenítő sgraffito technikájú kép található. 3018/4 társasház értékvizsgálat és helyi védettség javasolt Az egyetlen ilyen típusú és korú alkotás Vácon, a helyi nyomdászat múltjának emléke. 2

3 JHV-5 Erzsébet u Lakóház értékvizsgálat és helyi védettség javasolt - veszélyeztetett Középen félköríves záródású ablakkal ellátott, romantikus jellegű földszintes épület Romantikus stílusával Vácon egyedülálló, jelentős épségben megőrződött homlokzat. Az épület üresen áll, veszélyeztetett. JHV-6 Köztársaság út 69 Füredi u. 1 Rákóczi út 36 Eredeti állapotát jól őrző, historizáló, földszintes egykori iskolaépület volt katolikus iskola értékvizsgálat és helyi védettség javasolt - veszélyeztetett A városközpont egyik meghatározó, épen megőrződött épülete a Diadalív közvetlen szomszédságában. Jelenleg elhanyagolt, veszélyeztetett. 3

4 Értékvizsgálati javaslatok egyedi védettségre vonatkozó döntés alátámasztására Cím hrsz. Megnevezés Érték státusza, prioritás ÉTV_E-1 Rádi út lakóház sürgős értékvizsgálat javasolt a helyi védettségre vonatkozó döntés alátámasztására - veszélyeztetett Földszintes, L alakú, klasszicista jegyeket mutató, feltehetőleg 1863 előtti épület a mainál magasabb terepszinthez igazodó kőburkolatos lábazattal, kerékvetős kapukerettel, szép fa kapuval. A környék legrégibb, feltehetőleg 19. sz. első feléből származó, városképileg jelentős épülete. Történeti jelentősége feltételezhető. Jelenleg részben elhanyagolt, veszélyeztetett. 4

5 ÉTV_E-2 Zichy Hippolyt u. 9 Az utcaképbe, illeszkedő, történeti homlokzatformát mutató épület, a történeti ablakok csonka záradékaival üzemi épület sürgős értékvizsgálat javasolt a helyi védettségre vonatkozó döntés alátámasztására - veszélyeztetett Jelenleg elhanyagolt, veszélyeztetett, egykori, jóval értékesebb formája feltételezhető, és a városkép fontos része lehetne. ÉTV_E-3 Hunyadi u lakóház sürgős értékvizsgálat javasolt a helyi védettségre vonatkozó döntés alátámasztására - veszélyeztetett Tipikus kisváci lakóház középső bejárati kapuval, egységes méretű ablakokkal, igényes kivitelű, szép kapuval. Csak a bal oldali homlokzatszakasz őrzi az eredeti homlokzat- és párkánytagolást, ennek alapján az egyik legrégibb formát kisváci lakóház. (itt ez a mondat nem egészen kerek) Az épület homlokzattagolása és nyílászárói már nagyrészt eltűntek, az épület rossz állapotú, veszélyeztetett. 5

6 ÉTV_E-4 Kölcsey Ferenc u Modern iskolaépület, az 1970-es évek építészetének jó minőségű példája. 4518/7 iskola értékvizsgálat javasolt a helyi védettségre vonatkozó döntés alátámasztására Vácon stílusában egyedülálló épület, egyedi építészettörténeti vizsgálat alapján védelemre lehet érdemes. ÉTV_E-5 Dr Csányi László krt. 65. Az as évek kísérletező építészetét képviselő, jó minőségű épület kultúrház értékvizsgálat javasolt a helyi védettségre vonatkozó döntés alátámasztására Építészettörténeti összefüggéseinek feltárása indokolt, ennek nyomán védettségre lehet érdemes. 6

7 ÉTV_E-6 Ilona u közösségi ház értékvizsgálat javasolt a helyi vagy országos védettségre vonatkozó döntés alátámasztására Újonnan készült történeti jellegű homlokzatképzést mutató épület a historizmust idéző díszítő tagozatokkal. Mai alaprajzi formáját a kataszteri térkép alapján 1885 után kapta. Látható külső jegyei alapján nem kiemelkedő történeti érték. Értékvizsgálat javasolt, mivel az épület a rajta látható tábla szerint egyedileg védett, érvényes nyilvántartásban azonban nem szerepel. Nyilvántartásba vétele értékvizsgálat alapján lehetséges. 7

8 Értékvizsgálat helyi védelem alatt álló épületet érintő tervezett új beépítés helyén Azon. Megnevezés Lehatárolás Érték státusza, prioritás HV_BT-1 Zrínyi u. 3 részletes értékvizsgálat és dokumentálás, indokolt esetben értékes szerkezetek mentése javasolt a bontást megelőzően és a bontás során Jelenleg egyedileg védett, törzskönyvben szereplő épület (törzsszám : 9.9), melynek területe új építési területként van kijelölve. A védett épület bontását a rendelet szerint értékvizsgálatnek kell megelőznie, melynek részletesen kell dokumentálnia az épület értékeit. 8

9 Értékvizsgálat tervezett új beépítés helyén Azon. Megnevezés Lehatárolás Érték státusza, prioritás ÉTV_BT-1 Zrínyi utcai új építésre kijelölt terület Zrínyi u. Naszály u. között Egy tömb egész területe, a helyi védett Zrínyi u. 3 mellett legalább három történeti épületet foglal magába. A szélső köz melletti jelenlegi önkormányzati gazdasági osztály épülte nem védett, de azonos épületcsoporthoz tartozik a védett Zrínyi u. 7 sz. épületekkel, azokkal azonos részleteket mutat. A másik két történeti épület is hordozhat történeti értékeket. részletes értékvizsgálat és dokumentálás, indokolt esetben értékes szerkezetek mentése javasolt a bontást megelőzően és a bontás során A környező védett értékekkel összefüggő történeti épületegyüttes vizsgálata és dokumentálása fontos a várostörténet szempontjából. 9

10 Azon. Megnevezés Lehatárolás Érték státusza, prioritás ÉTV_BT-2 Sallai utcai új építésre kijelölt terület Széchenyi u Sallai u Honvéd u vasút által határolt terület Üzleti és ipari terület, mely jelenleg új beépítésre van kijelölve. Jelentős történeti épületek találhatók a tömbön belül, elsősorban egybefüggően a Széchenyi utca, továbbá a Sallai u. és a vasút mentén. részletes értékvizsgálat és dokumentálás, indokolt esetben értékes szerkezetek mentése javasolt a bontást megelőzően és a bontás során A történeti épületegyüttes vizsgálata és dokumentálása fontos a várostörténet szempontjából. 10

11 Azon. Megnevezés Lehatárolás Érték státusza, prioritás ÉTV_BT-3 Volt Híradós laktanya területe Jelenleg nem megközelíthető volt híradós laktanya területe az as évekből származó épületekkel. részletes értékvizsgálat és dokumentálás, indokolt esetben értékes szerkezetek mentése javasolt a bontást megelőzően és a bontás során Vác jelentős épületegyüttese, melynek helytörténeti és országos történeti értékei még nem ismertek. 11

12 Védelemre érdemes közterületi műalkotások Azon. hely alkotó, cím, évszám Megjegyzés 2. Eszterházy u. Váci útmutató műemlékek, 1959 Érték állapota esetleg az Épületek és egyéb építmények kiegészítő elemeihez sorolandó Azon. hely alkotó, cím, évszám Megjegyzés 3. Eszterházy u. Vác középkori erődítési rendszere Érték állapota esetleg az Épületek és egyéb építmények kiegészítő elemeihez sorolandó Sz. hely alkotó, cím, évszám Megjegyzés 4. Szt. Erzsébet sétány Seregi György: Árpád-házi Szent Erzsébet, 2009 Érték állapota Azon. hely alkotó, cím, évszám Megjegyzés 12

13 5. Művelődési ház kertje? (bronz plasztika) Érték állapota Sz. hely alkotó, cím, évszám Megjegyzés 6. Hóman Bálint u. Újhelyi u. sarok Érték állapota Honvéd híradó emlékhely, 2006 Sz. hely alkotó, cím, évszám Megjegyzés 7. DDCM bejárat Takács Máté: Kohézió, 2004 Érték állapota 13

14 Sz. hely alkotó, cím, évszám Megjegyzés 8. Szt. István tér Somogyi József: Béke össze van firkálva a talapzata, törzslapon ként szerepel a képe Érték állapota 14

2. számú melléklet: Országos műemléki védelemre érdemes további értékek

2. számú melléklet: Országos műemléki védelemre érdemes további értékek 2. számú melléklet: Országos műemléki védelemre érdemes további értékek Azon. Megnevezés Lehatárolás Érték státusza, prioritás VT Műemléki jelentőségű terület Március 15. tér, Köztársaság út Szentháromság

Részletesebben

HÉ-1. malomépület építmény (egyedi védelem) jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes

HÉ-1. malomépület építmény (egyedi védelem) jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes HÉ-1 RENDELTETÉS, HSZNÁLT VÉDETTSÉGI KTEGÓRI VÉDETTSÉG INDOKLÁS ÍM Nemesdömölk, Nemesdömölki u. 15. HRSZ. 2 malomépület jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes

Részletesebben

Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított 6/2002.(III. 26.) önkormányzati rendelete a

Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított 6/2002.(III. 26.) önkormányzati rendelete a Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított 6/2002.(III. 26.) önkormányzati rendelete a BUDAPEST, XXI. KERÜLET CSEPEL VÁROSRENDEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

Részletesebben

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága BALMAZÚJVÁROS HELYI ÉRTÉKVÉDELMI NYILVÁNTARTÁS 2017.. Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága A jelenleg is érvényes településrendezési eszközhöz készült örökségvédelmi hatástanulmány. Ennek

Részletesebben

GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE

GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2017. DECEMBER HELYI VÉDELEMRE ÉPÍTMÉNYEK ÉS RÉSZLETEK Görcsönydoboka, Csele u. 032/15 hrsz. M kálvária A templom mögötti dombon álló kálvária épített

Részletesebben

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna 5609 sz. út mellett 09 hrsz. H1 Szent Vendel kápolna Az állatvész elmúltávalhálából, a falu Állagmegóvás. egykori legelője szélén 1866-ban épített kápolna és az előtte álló kereszt jelentős építészeti

Részletesebben

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM M1 i RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM Törzsszám 685 Település Jánoshalma Azonosító 2197 Cím Béke tér 1. Bírság kategória II. hrsz 25 Települési értékleltári szám M1 EOV X 106010 Épület/építmény fajta középület

Részletesebben

1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK'

1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK' 1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK' KATEGÓRIA I. Postai cím Hsz. Hrsz. Rendeltetés 1. Ady Endre u. 1. 2270 Katolikus templom, parókia,

Részletesebben

1.SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGOS MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ ÉPÍTMÉNYEK ÉS MŰEMLÉKI KÖRNYEZETÜK

1.SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGOS MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ ÉPÍTMÉNYEK ÉS MŰEMLÉKI KÖRNYEZETÜK 1 1.SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGOS MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ ÉPÍTMÉNYEK ÉS MŰEMLÉKI KÖRNYEZETÜK ORSZÁGOS VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK Draskovich-kastély, ma diákotthon Köztársaság tér 7. 976 hrsz. M 378 M ll. Kastélykert,

Részletesebben

NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE februári adatok alapján frissítve

NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE februári adatok alapján frissítve NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2018. februári adatok alapján frissítve Németkér, Ady Endre u. 19. 254, 255, 256 H1 lakóépület (tájház) és utcai kerítés A zsúpfedeles kis lakóház a zsellérházak

Részletesebben

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke Előszállás 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke 1. fejezet Helyi területi védelem alatt álló területek elnevezése és lehatárolása

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete 1 KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete Az épített örökség és természeti környezet helyi védelméről Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL Ajka Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikkelyének

Részletesebben

RÁKOSPALOTA PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Utca, házszám: BÁCSKA UTCA 1. SZÉCHENYI TÉR 5. JÓKAI UTCA /2

RÁKOSPALOTA PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Utca, házszám: BÁCSKA UTCA 1. SZÉCHENYI TÉR 5. JÓKAI UTCA /2 RÁKOSPALOTA PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI BÁCSKA UTCA 1. SZÉCHENYI TÉR. JÓKAI UTCA.. Hrsz.: 879 10 8 (877) 878 Bá c sk a ut ca 878 a 1 b a Tulajdonviszony: állami tulajdon Jelenlegi funkció: XV. kerületi

Részletesebben

ÉRTÉKVIZSGÁLAT DOMBEGYHÁZ NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ

ÉRTÉKVIZSGÁLAT DOMBEGYHÁZ NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ ÉRTÉKVIZSGÁLAT DOMBEGYHÁZ NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ Értékvizsgálat 2 KÉSZÍTETTE: Tér és Terület Kft. Gyula, Hajnal utca 25/2. Szöveg: Torma Gyöngyi, vezető tervező É/1, SZÉS5, TT/1 04-0135

Részletesebben

HOMLOKZATFELÚJÍTÁS MŰSZAKI LEÍRÁS

HOMLOKZATFELÚJÍTÁS MŰSZAKI LEÍRÁS HOMLOKZATFELÚJÍTÁS Budapest, VIII. Rákóczi tér 2. HRSZ.: 34898 MŰSZAKI LEÍRÁS településképi bejelentéshez Megrendelő: Red Loft Invest Kft. 1212 Budapest, Tiborc utca 22. Tervező: Invenio Studio 1114 Bp.,

Részletesebben

12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelmérıl. I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya

12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelmérıl. I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelmérıl Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE

1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE 1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE 1 246 Hősök tere 2. Római katolikus plébánia Az udvari szárny 1746-ban, az utcai beforduló szárny

Részletesebben

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi jelentőségű építészeti értékek védelméről 1 szóló 18/1997. (VII. 18.) Ök. rendelete, a 18/1998. (VII. 24.), a 28/2000.(X. 19.) és a 20/2001.(VII.

Részletesebben

A Rendelet melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép. (1) A Rendelet 9. -a hatályát veszti.

A Rendelet melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép. (1) A Rendelet 9. -a hatályát veszti. Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testületének 2/2016. (III.25.) számú rendelete az építészeti örökség helyi védelméről szóló 5/2009. (IV.3.) számú rendelet módosításáról 1 Kétegyháza Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

6600 Szentes, Kossuth tér 6. tel.: 63/ , 20/ fax.:63/

6600 Szentes, Kossuth tér 6.   tel.: 63/ , 20/ fax.:63/ SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Iktatószám: E-21439-2/2011. Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 26/2008. (XII.18.) számú rendelete

Részletesebben

20. AZ ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK VÉDELMÉNEK ESZKÖZEI...

20. AZ ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK VÉDELMÉNEK ESZKÖZEI... Tartalomjegyzék 20. AZ ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK VÉDELMÉNEK ESZKÖZEI... 3 20.1. Építészeti értékek nemzetközi védelme... 4 20.2. Építészeti értékek országos védelme... 4 20.3. Építészeti értékek helyi védelme...

Részletesebben

HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek:

HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek: HRSZ.: 2270 CÍM: Ady Endre utca 1. Katolikus templom szabadonálló 15% A templom és parókia minden eleme, az I. világháborús emlékmű, az udvari kegyeleti kereszt HRSZ.: 1207 CÍM: Arany János u. 10. lakóház

Részletesebben

LAKÓÉPÜLET ÉRTÉKVIZSGÁLATI TANULMÁNYA

LAKÓÉPÜLET ÉRTÉKVIZSGÁLATI TANULMÁNYA LAKÓÉPÜLET ÉRTÉKVIZSGÁLATI TANULMÁNYA Épület helye: Vác, Gasparik u.5. Hrsz.: 3780 Építtető: Nagy Anikó 2600 Vác, Ilona u.1. Tervező: M Érték Kft. Vác, Tabán u. 27/a. 1. Történeti értékvizsgálat A tervezéssel

Részletesebben

125. RÁKOSPALOTA -- PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Városrész: ÜDÜLŐTELEP. Utca, házszám: SZŐDLIGET UTCA 19.

125. RÁKOSPALOTA -- PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Városrész: ÜDÜLŐTELEP. Utca, házszám: SZŐDLIGET UTCA 19. SZŐDLIGET UTCA 19. 125. Morzsa utca 1-3 5 87988/2 87997 6a 6b 87991 87992 87990 87989 87984 7 87996 87993 24-26 22 27 6c 9 87995 20 18 16 14 Sz ő dl iget utca 25b 25a 23 21 19 17 15 87888 87889 87890 87893

Részletesebben

3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei

3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei 3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei A B C D E 1. törzsszám helyrajzi szám cím védelem megnevezés

Részletesebben

Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének

Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének 12/2009. (XI. 28) rendelete az épített értékek helyi védelméről Egységes szerkezetben a 8/2011.(VII.06.) módosítással, és 9/2012.(V.22.) módosítással.

Részletesebben

123. RÁKOSPALOTA -- PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Városrész: ÜDÜLŐTELEP. Utca, házszám: SZŐDLIGET UTCA 19.

123. RÁKOSPALOTA -- PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Városrész: ÜDÜLŐTELEP. Utca, házszám: SZŐDLIGET UTCA 19. RÁKOSPALOTA -- PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI SZŐDLIGET UTCA 19. 123. Morzsa utca 1-3 5 87988/2 87997 6a 6b 87991 87992 87990 87989 87984 7 87996 87993 24-26 22 27 6c 9 87995 20 18 16 14 Sződliget utca

Részletesebben

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1 1. 470 Horvátkimle, Fő utca 4. Helyi védelemre javasolt Megyimóri Szűz-Mária szobor Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása

Részletesebben

SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE

SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2017. DECEMBER Somberek, Kossuth Lajos u. 68. 658 H1 lakó- és gazdasági épület, utcai kerítés A fésűs beépítési mód szerint épült falazott tornácos hagyományos

Részletesebben

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1 1. 072/3 Zsejke-puszta, Fő utca 4. Helyi védelemre javasolt Szűz-Mária szobor. Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása

Részletesebben

Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 23/2000. (IX. 20.) önkormányzati 1 rendelete

Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 23/2000. (IX. 20.) önkormányzati 1 rendelete 1. oldal Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 23/2000. (IX. 20.) önkormányzati 1 rendelete az épített környezet alakításáról és az építészeti örökség helyi védelméről Sárbogárd Város Önkormányzat

Részletesebben

Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről

Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2008.(XII. 22.) Önk. rendelete

FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2008.(XII. 22.) Önk. rendelete FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2008.(XII. 22.) Önk. rendelete Az építészeti örökség helyi védelméről szóló rendelet megalkotásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

HELYI EGYEDI VÉDELEMRE JAVASOLT ELEMEK ÉRTÉKVIZSGÁLATA

HELYI EGYEDI VÉDELEMRE JAVASOLT ELEMEK ÉRTÉKVIZSGÁLATA HELYI EGYEDI VÉDELEMRE JAVASOLT ELEMEK ÉRTÉKVIZSGÁLATA 2018 Hrsz.: 162 Cím: Rákóczi út 14. Eredeti épület megnevezése: Magyar Nemzeti Bank ceglédi fiók 60. Cegléd Tulajdonviszonyok: Állami Jelenlegi funkció:

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012. (VIII.30.) számú önkormányzati rendelete a helyi építészeti örökség védelméről Dunavecse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Báránd Községi Önkormányzat K é p v i s e l ı t e s t ü l e t e 11/2004. (IX. 14.) számú rendelete az épített és természeti környezet helyi védelmérıl

Báránd Községi Önkormányzat K é p v i s e l ı t e s t ü l e t e 11/2004. (IX. 14.) számú rendelete az épített és természeti környezet helyi védelmérıl Báránd Községi Önkormányzat K é p v i s e l ı t e s t ü l e t e 11/2004. (IX. 14.) számú rendelete az épített és természeti környezet helyi védelmérıl Báránd Községi Önkormányzat Képviselı-testülete az

Részletesebben

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK 1 KALOCSA VÁROS ÉRTÉKVÉDELMI RENDELET FOTÓMELLÉKLET Az értékvédelmi rendelet alkalmazása során a fotók alatt lévő megjegyzések szerint kell eljárni!! HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK Alkony utca 8. Újvárosi óvoda

Részletesebben

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI

Részletesebben

A Visegrád Város Önkormányzat Képviselőtestületének 14/2011. (X. 05.) rendelete. a város építészeti örökségének helyi védelméről

A Visegrád Város Önkormányzat Képviselőtestületének 14/2011. (X. 05.) rendelete. a város építészeti örökségének helyi védelméről A Visegrád Város Önkormányzat Képviselőtestületének 14/2011. (X. 05.) rendelete a város építészeti örökségének helyi védelméről Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere L-~) l,, l "t. t,,) J i szamu e o erjesz es Előterjesztés a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a helyi értékvédelmi

Részletesebben

ÉRTÉKVIZSGÁLAT BATTONYA VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ

ÉRTÉKVIZSGÁLAT BATTONYA VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ ÉRTÉKVIZSGÁLAT BATTONYA VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ Értékvizsgálat 2 KÉSZÍTETTE: Tér és Terület Kft. Gyula, Hajnal utca 25/2. Szöveg: Torma Gyöngyi, vezető tervező É1, SZÉS5, TT-1/04-0135/2006 okl.

Részletesebben

A településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

A településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének./2018. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet módosításáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete. Jánoshalma Város településképének védelméről

Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete. Jánoshalma Város településképének védelméről Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete Jánoshalma Város településképének védelméről Jánoshalma Városi Önkormányzat a településkép védelméről szóló 2016.

Részletesebben

Újfehértó. Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása

Újfehértó. Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása Újfehértó Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása Előadók: Gonda-Magyar Andrea és Labbancz András Újfehértó, 2017. június 6. Bevezető Lakókörnyezetünk színvonala

Részletesebben

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület Dokumentáció helyi védelem törléséhez Az épület a Széchenyi hegy északi, meredek lejtőjén helyezkedik el, a Svábhegyről a Széchenyi hegyi

Részletesebben

ABÁDSZALÓK VÁROS MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA

ABÁDSZALÓK VÁROS MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. tel. / fax : (56) 423 651 ABÁDSZALÓK VÁRS MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA Szolnok, 2005. június E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok,

Részletesebben

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Javaslat. a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárás szabályiról szóló 28/2013. (X.25.) önkormányzati rendelet módosítására

Javaslat. a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárás szabályiról szóló 28/2013. (X.25.) önkormányzati rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Lautner Emőke városi főépítész Javaslat a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárás szabályiról szóló 28/2013. (X.25.) önkormányzati

Részletesebben

Budapest Csepel Önkormányzata. 14/2006. (VI. 13.) Kt. számú rendelete

Budapest Csepel Önkormányzata. 14/2006. (VI. 13.) Kt. számú rendelete Budapest Csepel Önkormányzata 14/2006. (VI. 13.) Kt. számú rendelete A Budapest, XXI. ker., Csepel Városrendezési és Építési szabályzatár ól szóló többször módosított, 6/2002. (III. 26.) Kt. számú rendelet

Részletesebben

12/2009.(V.20.) 55/2005. (XI.17.)

12/2009.(V.20.) 55/2005. (XI.17.) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2009.(V.20.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről szóló 55/2005. (XI.17.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete

Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete Kaposfő község helyi értékei védelmének szabályozásáról (Egységes szerkezetben a 11/2008. (X. 30.) Ör-rel) Kaposfő Község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

ÉRTÉKVIZSGÁLAT ELEK VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ

ÉRTÉKVIZSGÁLAT ELEK VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ ÉRTÉKVIZSGÁLAT ELEK VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ Értékvizsgálat 2 KÉSZÍTETTE: Tér és Terület Kft. Gyula, Hajnal utca 25/2. Szöveg: Torma Gyöngyi, vezető tervező É1, SZÉS5, TT-1/04-0135/2006 okl. építészmérnök

Részletesebben

E s z t e r g o m H é v í z v á r o s r é s z f e j l e s z t é s i t e r v e. Esztergom, április Dankó Kristóf és Zsembery Ákos építészek

E s z t e r g o m H é v í z v á r o s r é s z f e j l e s z t é s i t e r v e. Esztergom, április Dankó Kristóf és Zsembery Ákos építészek E s z t e r g o m H é v í z v á r o s r é s z f e j l e s z t é s i t e r v e Esztergom, 2017. április Dankó Kristóf és Zsembery Ákos építészek A tágabb értelemben vett Hévíz Esztergom 1594-95-ben A terület

Részletesebben

3. számú melléklet: Hatályos helyi védelem elemeinek értékleltára

3. számú melléklet: Hatályos helyi védelem elemeinek értékleltára 3. számú melléklet: Hatályos helyi védelem elemeinek értékleltára Meglevő területi védettség Tsz. Lehatárolás Megnevezés Megjegyzés 2.0.2 Barabás utca-köztársaság út- Szent János utca- Dr. Csányi L. krt.-3696/1,

Részletesebben

18/2015. (XI.18.) 11/2006. (VI.06.)

18/2015. (XI.18.) 11/2006. (VI.06.) Nagylók Község Önkormányzat Képviselő testületének 18/2015. (XI.18.) önkormányzati rendelete Nagylók Község Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 11/2006. (VI.06.)

Részletesebben

Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a település

Részletesebben

Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl

Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Jóváhagyott rendelet Váchartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

28/2004. (V. 25.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

28/2004. (V. 25.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete BUDAÖRS VÁROS ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK HELYI VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ az 54/2004. (IX.15.), 34/2005.(V.25.), 42/2005. (IX.22.), 17/2006. (II.20.), 42/2006. (IX.19.),

Részletesebben

BÉCSI ÚT - KISCELLI UTCA - SAN MARCO UTCA - KENYERES UTCA

BÉCSI ÚT - KISCELLI UTCA - SAN MARCO UTCA - KENYERES UTCA ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27./2003. (IX.08.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÓBVSZ-RŐL SZÓLÓ 32/2001.(XI.30) Ö.K. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL valamint A BUDAPEST III. kerület BÉCSI ÚT -

Részletesebben

23/2005 (XII. 23.) Hev. Ör.

23/2005 (XII. 23.) Hev. Ör. 23/2005 (XII. 23.) Hev. Ör. Semjén kastély, a Halász-kúria, a Borpince, a Református templom és az Erzsébet kápolna helyi egyedi védelem alá helyezésérıl Heves Város Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Nagygyimót község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2012. (X. 24.) önkormányzati rendelete A helyi védetté nyilvánításról. Általános rendelkezések

Nagygyimót község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2012. (X. 24.) önkormányzati rendelete A helyi védetté nyilvánításról. Általános rendelkezések Nagygyimót község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2012. (X. 24.) önkormányzati rendelete A helyi védetté nyilvánításról Nagygyimót Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 88. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. július 3-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata

Részletesebben

Csopak épített környezetének értékkatasztere

Csopak épített környezetének értékkatasztere H 89 Öreghegyi u.5 1227/3 védelem jellege: helyi védelem nem javasolt! érték jellege : Megsemmisült, a telken épület nem található tömegstruktúra: homlokzat nyílászárók melléképület az adatfelvétel időponja:

Részletesebben

3. A Rendelet 4. (2) bekezdése a következő s) ponttal egészül ki: [A SZT-en kötelezőnek kell tekinteni:] s) kisajátítási joggal érintett területet.

3. A Rendelet 4. (2) bekezdése a következő s) ponttal egészül ki: [A SZT-en kötelezőnek kell tekinteni:] s) kisajátítási joggal érintett területet. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2018. (III. 13.) önkormányzati rendelete Esztergom, Királyi város (Királyi város, Hévíz, Szentanna, Csutimonostor városrészek) helyi építési szabályzatáról

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER ÉS JEGYZŐ

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER ÉS JEGYZŐ SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER ÉS JEGYZŐ 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504 100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2015. december15-i ülésére

Részletesebben

Kövegy Község Önkormányzati Képviselõ-testületének 1/2009. (I.9.)Ör. rendelete Kövegy község helyi építészeti örökségének védelmérõl

Kövegy Község Önkormányzati Képviselõ-testületének 1/2009. (I.9.)Ör. rendelete Kövegy község helyi építészeti örökségének védelmérõl Kövegy Község Önkormányzati Képviselõ-testületének 1/2009. (I.9.)Ör. rendelete Kövegy község helyi építészeti örökségének védelmérõl Kövegy Község Önkormányzat Képviselõ-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Szentgotthárd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2000.(VI.29.) ÖKT. rendelete Szentgotthárd városképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről a 34/2000.(X.26.)ÖKT.

Részletesebben

Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzat Forgalomképtelen vagyonelemek 1.sz.melléklet Vagyonkatasztere Sorszám

Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzat Forgalomképtelen vagyonelemek 1.sz.melléklet Vagyonkatasztere Sorszám Sor Kataszteri Helyr./Leltári Ing. megnevezés Ing. utca+hsz Sor Kataszteri Helyr./Leltári 1. 106 701/ / / Közterület 701-es utca 151. 399 086/ 27/ / árok 2. 461 285/ / / Belterületi közút Ady utca 152.

Részletesebben

Településképi Arculati Kézikönyv

Településképi Arculati Kézikönyv A településkép védelmének, alakításának új lehetőségei Településképi Arculati Kézikönyv Településképi rendelet Az építészet, az építés közügy A Településképi Arculati Kézikönyv a közösségek saját döntése

Részletesebben

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: 2. A javaslatot benyújtó személy vagy kapcsolattartó személy adatai:

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: 2. A javaslatot benyújtó személy vagy kapcsolattartó személy adatai: Velencei Értéktár A Velencei Értéktár Bizottság 2015. november 9-i ülésén VÉB/ 2015/7 határozatszám alatt a Gschwindt-kastélyt a Velencei Értéktár részének nyilvánította. A döntés alapjául szolgáló javaslat:

Részletesebben

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1.

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Gazdasági

Részletesebben

Csopak helyi építészeti értékei egyedi értékek leltára

Csopak helyi építészeti értékei egyedi értékek leltára 0 1 Csákányhegyi u. 18. 1476 RENDELTETÉS: pince, présház érték jellege: védett további védelemre nem javasolt építés és a rendeltetés története: Az 1983-ban épült pince a helyi formát követi. A bejárat

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének. a településkép védelméről szóló rendelet elfogadásával összefüggésben

Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének. a településkép védelméről szóló rendelet elfogadásával összefüggésben Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló rendelet elfogadásával összefüggésben Vecsés Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 6/ 2016. (IV.28.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A MŰEMLÉKI ÉS HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK FELÚJÍTÁSÁNAK ANYAGI TÁMOGATÁSÁRÓL Mosonmagyaróvár

Részletesebben

Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2008.(IV. 15.) számú rendelete az épített örökség értékeinek helyi védelméről

Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2008.(IV. 15.) számú rendelete az épített örökség értékeinek helyi védelméről Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2008.(IV. 15.) számú rendelete az épített örökség értékeinek helyi védelméről Albertirsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Önkormányzati Rendeletek Tára

Önkormányzati Rendeletek Tára Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2007. (VII. 09.) Önkormányzati rendelete 1 szabadkéményes ház helyi védelem alá helyezéséről. Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. c) 35. (2) bekezdés b) pontja (V2) és 2. sz. melléklete szerinti helyi védettségű épületekre, megtartandó védelemmel.

1. Általános rendelkezések. c) 35. (2) bekezdés b) pontja (V2) és 2. sz. melléklete szerinti helyi védettségű épületekre, megtartandó védelemmel. Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmére adható önkormányzati támogatásról Nagykőrös Városi Önkormányzat

Részletesebben

RAKTÁR UTCA - VIHAR UTCA - HUNOR UTCA - HÉVÍZI ÚT - KUNIGUNDA ÚTJA

RAKTÁR UTCA - VIHAR UTCA - HUNOR UTCA - HÉVÍZI ÚT - KUNIGUNDA ÚTJA ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2003. (X.2.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÓBVSZ-RŐL SZÓLÓ 32/2001.(XI.30) Ö.K. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL valamint A BUDAPEST III. kerület RAKTÁR UTCA -

Részletesebben

MAGYAREGREGY TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE. 3. számú melléklet: Védelemre javasolt művi értékek és a Műemlékek

MAGYAREGREGY TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE. 3. számú melléklet: Védelemre javasolt művi értékek és a Műemlékek 3. számú melléklet: Védelemre javasolt művi értékek és a Műemlékek 1 SOR 1. 0196 Külterületen M M 339 50041/1958 Mecsek északkeleti részén, a hegyvonulat kiugró nyúlványán áll. Római és középkori előzmény

Részletesebben

XXIII. kerület. 1. Építmények. Grassalkovich út = Táncsics Mihály utca Grassalkovich út 162. = Hősök tere 14.

XXIII. kerület. 1. Építmények. Grassalkovich út = Táncsics Mihály utca Grassalkovich út 162. = Hősök tere 14. XXIII. kerület 1. Korszerűtlen, téves adatok javítása 1.1. Cím 1.2. Helyrajzi szám 1.3. Megnevezés 1.4. Tervező 1.5. Tervezés, építés ideje 1.6. Helyesírás 1. Építmények Grassalkovich út 92-96. = Táncsics

Részletesebben

Helyi egyedi védett építmények

Helyi egyedi védett építmények Helyi egyedi védett építmények - értékvédelmi lapok - 2016. Utcanév, házszám: Albert utca 7. Városrész: Külső-Erzsébetfalva Hrsz: 173037 1. Tömeg, arányok: földszintes, részben kontyolt nyeregtetős Építészeti

Részletesebben

SORSZÁM HELYRAJZI SZÁM CÍM VÉDETTSÉGI FOK 1. 594 Vasút u. Helyi védelem

SORSZÁM HELYRAJZI SZÁM CÍM VÉDETTSÉGI FOK 1. 594 Vasút u. Helyi védelem 1. 594 Vasút u. Helyi védelem 1854-ben állított kőkereszt. A keresztre feszített Jézust, a talapzaton pedig Máriát ábrázolja. A kőszerkezet állagának óvása, illetve téli takarása indokolt. A kereszt környezetének

Részletesebben

A B-LVSZ MELLÉKLETEI ÉS FÜGGELÉKEI MELLÉKLETEK

A B-LVSZ MELLÉKLETEI ÉS FÜGGELÉKEI MELLÉKLETEK A B-LVSZ MELLÉKLETEI ÉS FÜGGELÉKEI MELLÉKLETEK 1.-4. TÉRKÉPEK ÉS JEGYZÉKEK 1. számú melléklet ÖVEZETI TERVLAP 2. számú melléklet AZ ÉPÍTMÉNYMAGASSÁG MEGENGEDETT LEGNAGYOBB ÉRTÉKE AZ EGYES UTCÁKBAN TERVLAP

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2013. december 16.) Siófok

Részletesebben

Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. ( III. 18. ) rendelete az építészeti örökség helyi védelmének szabályairól

Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. ( III. 18. ) rendelete az építészeti örökség helyi védelmének szabályairól Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. ( III. 18. ) rendelete az építészeti örökség helyi védelmének szabályairól Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

MELLÉKLETEK Magyargencs.

MELLÉKLETEK Magyargencs. MELLÉKLETEK Magyargencs. 1. Bibliográfia és források. 69. old. 2. Összefoglaló táblázatok. 70-71 old. 3. Térképek. 72-73. old. 68 Irodalom. (Válogatás). Magyargencs. * BONA Gábor: Tábornokok és törzstisztek

Részletesebben

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató a Dombóváron található emléktáblákról Előterjesztő:

Részletesebben

Városstratégiai Bizottság előterjesztése

Városstratégiai Bizottság előterjesztése GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1.. napirendi pont Városstratégiai Bizottság előterjesztése Javaslat a helyi egyedi védelem alatt álló épületek, a belvárosi és a gyárvárosi műemléki jelentőségű

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések MADOCSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2016. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Madocsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló

Részletesebben

Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2005. (VII.18.) rendelete a település építészeti örökségének helyi védelméről

Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2005. (VII.18.) rendelete a település építészeti örökségének helyi védelméről Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2005. (VII.18.) rendelete a település építészeti örökségének helyi védelméről Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

Budapest XXI. kerület CSEPEL Önkormányzata Képviselő-testületének

Budapest XXI. kerület CSEPEL Önkormányzata Képviselő-testületének Budapest XXI. kerület CSEPEL Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budapest XXI. kerület CSEPEL Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

Javaslat a Bárdibükki Porciunkula Kápolna Települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Bárdibükki Porciunkula Kápolna Települési értéktárba történő felvételéhez Települési Értéktár Bizottság részére Javaslat a Bárdibükki Porciunkula Kápolna Települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Bariska Ibolya (aláírás) Bárdudvarnok, 2017. június 19. I.A javaslattevő

Részletesebben

Kazincbarcika Város Képviselőtestületének 44/2005. (XII. 22.) számú rendeletéhez (mellékelve)

Kazincbarcika Város Képviselőtestületének 44/2005. (XII. 22.) számú rendeletéhez (mellékelve) 1 1. sz. melléklet: (mellékelve) Belterület Szabályozási Terve Lásd: TRT-02 sz. tervlap M=1:4.000 2 2. sz. melléklet: (mellékelve) Külterületek Szabályozási Terve Lásd: TRT-03 sz. tervlap M=1:8.000 3.

Részletesebben

Területfejlesztési Javaslat

Területfejlesztési Javaslat Javaslat Budaörs Város, által határolt területre, parkolóra 2011. Február Bischoff Magyarország Kft. 1062 Budapest Aradi u. 8-10. Tel: 269-59-58 www.bischoffcpn.com Területismertetés, bevezetés: A vizsgált

Részletesebben

7. melléklet a 11/2017. (XII. 19.) önkormányzati rendelet HELYRAJZI SZÁM CÍM ÉPÍTMÉNY NEVE 23 ALKOTMÁNY UTCA 27. LAKÓÉPÜLET KERÍTÉS

7. melléklet a 11/2017. (XII. 19.) önkormányzati rendelet HELYRAJZI SZÁM CÍM ÉPÍTMÉNY NEVE 23 ALKOTMÁNY UTCA 27. LAKÓÉPÜLET KERÍTÉS 7. melléklet a 11/2017. (XII. 19.) önkormányzati rendelet Értékleltár - A helyi védelem alatt álló építészeti elemeinek részletes bemutatása 23 ALKOTMÁNY UTCA 27. LAKÓÉPÜLET KERÍTÉS - az épület tömege

Részletesebben

TÁRSASHÁZ. BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz: Műszaki leírás. településképi konzultációhoz. Megrendelő:

TÁRSASHÁZ. BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz: Műszaki leírás. településképi konzultációhoz. Megrendelő: TÁRSASHÁZ BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz:36079 Műszaki leírás településképi konzultációhoz Megrendelő: Corvin Corner Kft. 1086 Budapest, Lujza u. 26. 2/1 Tervező: Invenio Studio 1114 Bp., Eszék

Részletesebben

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 9/1996.(IV.25.) KT. R e n d e l e t e. a helyi jellegű építészeti értékek védelméről

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 9/1996.(IV.25.) KT. R e n d e l e t e. a helyi jellegű építészeti értékek védelméről Szentlőrinc Városi Önkormányzat 9/1996.(IV.25.) KT. R e n d e l e t e a helyi jellegű építészeti értékek védelméről (Egységes szerkezetben a 15/2008.(VI.27.) KT. Rendelettel) Szentlőrinc Városi Önkormányzat

Részletesebben

Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről

Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről

Részletesebben