ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET"

Átírás

1 ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1

2 1. 072/3 Zsejke-puszta, Fő utca 4. Helyi védelemre javasolt Szűz-Mária szobor. Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása szükséges. 2

3 Az 1401-es út mellett, Dunaszeg Országos műemléki védettség felöli oldalon (Győri utca) Kálvária, épült az 1730-as évek végén. Teljeskörű homlokzati felújítás szükséges, a csapadékvíz elvezetés megoldásával. 3

4 3. 035/12 Ráró, temető előtt, Győri utca Helyi védelemre javasolt I. és II. világháborús emlékmű. Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása szükséges. 4

5 Ráró, Győri úti körforgalom Helyi védelemre javasolt Római Katolikus Templom, épült a XVII. században, Szent Rókus tiszteletére szentelve. Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása szükséges. A falszerkezetek vízszigetelésének javítása szükséges. 5

6 5. 699/1 Ráró, Nefelejcs utca Pacsirta Helyi védelemre javasolt utca sarok A község izraeilta temetője. Az emlékmű folyamatos állagmegóvása és a környezet karbantartása szükséges. 6

7 Ráró, Rákóczi utca, általános Helyi védelemre javasolt iskola udvara Somogyi József költő mellszobra a névadó általános iskola előkertjében. Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása szükséges 7

8 7. 956/1 Ráró, templom melletti tér, Győri Helyi védelemre javasolt úti körforgalom Trianon emlékmű és kereszt Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása szükséges 8

9 8 385 Ásvány, Deák utca 35. Helyi védelemre javasolt Népi építészeti emlék, az 1800-as évek végéből. Folyamatos állagmegóvás, az egységes homlokzati rendszer fenntartása szükséges. 9

10 9 384 Ásvány, Deák utca 33. Helyi védelemre javasolt Népi építészeti emlék, az 1800-as évek végéből. A homlokzati rendszer felújítása szükséges, illetve az épület környezetének gondos kertészeti ápolása. 10

11 Ásvány, Rákóczi utca, Egres Helyi védettségre javasolt utca kereszteződése Szűz Mária szobor és Jézus kereszt. Folyamatos állagmegóvás, a szobor környezetének gondos kertészeti ápolása szükséges. 11

12 Ásvány, Rákóczi utca Alsó utca Országos műemléki védettség kereszteződése Szent-András tiszteletére szentelt, szabadon álló, egyhajós, poligonális szentélyzáródású, északi homlokzati tornyos templom, a szentély felett kontyolt nyeregtetővel. Keresztboltozatokkal fedett hajó, fiókos dongaboltozatú szentély, a hajó bejárati oldalán falazott karzat. A templom alapjai a XVI. századból származnak, romjaiból 1658-ban építették újjá ban, és 1904-ben bővítették, a műemlék templom fő jellegzetessége a XIV. századból fennmaradt keresztelő medence. Folyamatos állagmegóvás, az emlékhely környezetének rendszeres fenntartása szükséges. 12

13 12 266/1 Ásvány, Rákóczi utca, Alsó utca Országos műemléki védettség kereszteződése Kő Krisztus kereszt. A folyamatos állagmegóvás javasolt. 13

14 /5 Ásvány, Duna holtág Országos műemléki védettség Ipari szivattyúház, ipartörténeti műemlék, az 1900-as évek elejéről. Az épület teljeskörű felújítása szükséges, különös tekintettel a hullámtérben történő elhelyezkedésére. 14

15 14 60 Ásvány, Egres utca Helyi védettségre javasolt Pléh Krisztus kereszt, az 1900-as évek elejéről. Folyamatos állagmegóvás, a kereszt önálló hrsz.-en történő kialakítása szükséges. 15

16 15 047/ es út mellett, a Helyi védelemre javasolt Zsejkepuszta felöli oldalon Fa kereszt. Folyamatos állagmegóvás és a kereszt környezetének gondos kertészeti ápolása szükséges. 16

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1 1. 470 Horvátkimle, Fő utca 4. Helyi védelemre javasolt Megyimóri Szűz-Mária szobor Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása

Részletesebben

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1 1) Vizsgálat a) Történeti leírás, régészeti örökség A régészeti hatástanulmányban található. b) Természet, táj, tájhasználat - településhálózati

Részletesebben

EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN

EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN Készítette: Rozovics Ferenc Hornyák Ferenc Csaba Faragó Péter István 2015 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK Emlékhelyek és emlékművek felsorolása

Részletesebben

1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE

1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE 1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE 1 246 Hősök tere 2. Római katolikus plébánia Az udvari szárny 1746-ban, az utcai beforduló szárny

Részletesebben

GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE

GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2017. DECEMBER HELYI VÉDELEMRE ÉPÍTMÉNYEK ÉS RÉSZLETEK Görcsönydoboka, Csele u. 032/15 hrsz. M kálvária A templom mögötti dombon álló kálvária épített

Részletesebben

NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE februári adatok alapján frissítve

NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE februári adatok alapján frissítve NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2018. februári adatok alapján frissítve Németkér, Ady Endre u. 19. 254, 255, 256 H1 lakóépület (tájház) és utcai kerítés A zsúpfedeles kis lakóház a zsellérházak

Részletesebben

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök MŰEMLÉKVÉDELEM Erdősmecske Készítette: dr. Tihanyi Csaba Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök 12 11 93/2 93/3 9 8 7 16 15 1 2 27 31 31/2 6 30 3 39 40 4 89 90 91 98 51 50 49 48 47 95 81 182 46 99 45 96 97

Részletesebben

ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ BT 2002.AUGUSZTUS Zselicszentpál Kaposvártól 8 km-re, a 67-es főközlekedési út közvetlen szomszédságában, a Zselici tájegységben fekvő

Részletesebben

1. melléklet: Sárisáp Község Értékvédelmi Katasztere

1. melléklet: Sárisáp Község Értékvédelmi Katasztere 1. melléklet: Sárisáp Község Értékvédelmi Katasztere 1. melléklet SÁRISÁP KÖZSÉG /2017. (....) ök. rendeletéhez SÁRISÁP TELEPÜLÉSKÉPI RENDELET TERVEZETÉHEZ 1. TERÜLETI VÉDELEM A HELYI TELELPÜLÉSKÉPI VÉDELEM

Részletesebben

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL Ajka Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikkelyének

Részletesebben

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke Előszállás 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke 1. fejezet Helyi területi védelem alatt álló területek elnevezése és lehatárolása

Részletesebben

ABÁDSZALÓK VÁROS MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA

ABÁDSZALÓK VÁROS MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. tel. / fax : (56) 423 651 ABÁDSZALÓK VÁRS MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA Szolnok, 2005. június E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok,

Részletesebben

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna 5609 sz. út mellett 09 hrsz. H1 Szent Vendel kápolna Az állatvész elmúltávalhálából, a falu Állagmegóvás. egykori legelője szélén 1866-ban épített kápolna és az előtte álló kereszt jelentős építészeti

Részletesebben

Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről

Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének

Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének 12/2009. (XI. 28) rendelete az épített értékek helyi védelméről Egységes szerkezetben a 8/2011.(VII.06.) módosítással, és 9/2012.(V.22.) módosítással.

Részletesebben

3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei

3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei 3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei A B C D E 1. törzsszám helyrajzi szám cím védelem megnevezés

Részletesebben

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Velencei Helytörténeti Egyesület

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Velencei Helytörténeti Egyesület Velencei Értéktár A Velencei Értéktár Bizottság 2015. december 7-i ülésén VÉB/2015/ 40 határozatszám alatt a Római katolikus templomot a Velencei Értéktár részének nyilvánította. A döntés az alábbi javaslat

Részletesebben

Szentély feletti freskó ( Dorffmeister István)

Szentély feletti freskó ( Dorffmeister István) Műemléki védelem alatt álló épületek 1./ Zrínyi u. 2. római katolikus templom 169/2 hrsz. Templom nyugati irányból Szentély feletti freskó ( Dorffmeister István) 1763-ban épült barokk stílusban. Rendkívül

Részletesebben

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi jelentőségű építészeti értékek védelméről 1 szóló 18/1997. (VII. 18.) Ök. rendelete, a 18/1998. (VII. 24.), a 28/2000.(X. 19.) és a 20/2001.(VII.

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 39/2008. (IX.16.) rendelete egyes helyi rendeletek módosításáról

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 39/2008. (IX.16.) rendelete egyes helyi rendeletek módosításáról Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 39/2008. (IX.16.) rendelete egyes helyi rendeletek módosításáról Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

SORSZÁM HELYRAJZI SZÁM CÍM VÉDETTSÉGI FOK 1. 594 Vasút u. Helyi védelem

SORSZÁM HELYRAJZI SZÁM CÍM VÉDETTSÉGI FOK 1. 594 Vasút u. Helyi védelem 1. 594 Vasút u. Helyi védelem 1854-ben állított kőkereszt. A keresztre feszített Jézust, a talapzaton pedig Máriát ábrázolja. A kőszerkezet állagának óvása, illetve téli takarása indokolt. A kereszt környezetének

Részletesebben

1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK'

1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK' 1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK' KATEGÓRIA I. Postai cím Hsz. Hrsz. Rendeltetés 1. Ady Endre u. 1. 2270 Katolikus templom, parókia,

Részletesebben

O r s z á g o s v é d e l e m a l a t t á l l ó m ű e m é k e k é s m ű e m l é k i k ö r n y e z e t

O r s z á g o s v é d e l e m a l a t t á l l ó m ű e m é k e k é s m ű e m l é k i k ö r n y e z e t O r s z á g o s v é d e l e m a l a t t á l l ó m ű e m é k e k é s m ű e m l é k i k ö r n y e z e t Ssz. Megnevezés: Cím: Hrsz: Törzsszám: 1. Lakóház Ady Endre utca 1. 101/1 4336 Áchim A. utca Áchim

Részletesebben

HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek:

HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek: HRSZ.: 2270 CÍM: Ady Endre utca 1. Katolikus templom szabadonálló 15% A templom és parókia minden eleme, az I. világháborús emlékmű, az udvari kegyeleti kereszt HRSZ.: 1207 CÍM: Arany János u. 10. lakóház

Részletesebben

KOMLÓSKA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT. Módosítása 2017.

KOMLÓSKA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT. Módosítása 2017. KOMLÓSKA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Módosítása 2017. KOMLÓSKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK.sz. Önkormányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatról Komlóska Község Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

1. MELLÉKLET 2. PONT A 15/2018. (VI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ HELYI EGYEDI VÉDELEM ALÁ TARTOZÓ ÉRTÉKEK

1. MELLÉKLET 2. PONT A 15/2018. (VI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ HELYI EGYEDI VÉDELEM ALÁ TARTOZÓ ÉRTÉKEK 1. MELLÉKLET 2. PONT A 15/2018. (VI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ HELYI EGYEDI VÉDELEM ALÁ TARTOZÓ ÉRTÉKEK POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS Klissza-domb 298/18 Honalapítási emlékmű Klissza-domb 299 Lupa-Mandics

Részletesebben

POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS

POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS HELYI EGYEDI VÉDETT EMLÉKMŰVEK Klissza-domb 298/18 Honalapítási emlékmű Klissza-domb 299 Lupa-Mandics Mauzóleum Hősök tere 3/1 I. világháborús emlékmű Kossuth Lajos u. 23.

Részletesebben

HATÁSVIZSGÁLATI LAP. 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás a vonatkozó szabályok pontosítását, jogszabályi viszonyokhoz igazítását tartalmazza.

HATÁSVIZSGÁLATI LAP. 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás a vonatkozó szabályok pontosítását, jogszabályi viszonyokhoz igazítását tartalmazza. HATÁSVIZSGÁLATI LAP Gyöngyösfalu község Önkormányzatának a Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási tervéről szóló 10/2015 (IX. 29.) önkormányzati rendelete módosításához 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás

Részletesebben

EGYEDI TÁJÉRTÉK ADATLAP

EGYEDI TÁJÉRTÉK ADATLAP Jelzet: K-1 Az egyedi tájérték megnevezése: lakóház kerekes kúttal Típusa: településsel kapcsolatos emlék Pontos helyszín: Hunyadi u. Helyrajzi szám: 109 Az egyedi tájérték főbb jellemzői: Lakóház, faragott

Részletesebben

Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015.

Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. HV.01 1/1. sz. melléklet Hrsz 1001/2 Utca, házszám Gyár út 9., leromlott állapotban Leírás,

Részletesebben

F E L S Ő N Y É K K Ö Z S É G

F E L S Ő N Y É K K Ö Z S É G F E L S Ő N Y É K K Ö Z S É G É R T É K L E L T Á R A BELSŐ EGYEZTETÉSRE 2017. KÉSZÜLT FELSŐNYÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT MEGBÍZÁSÁBÓL a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 496/2016.

Részletesebben

Csopak épített környezetének értékkatasztere

Csopak épített környezetének értékkatasztere H 89 Öreghegyi u.5 1227/3 védelem jellege: helyi védelem nem javasolt! érték jellege : Megsemmisült, a telken épület nem található tömegstruktúra: homlokzat nyílászárók melléképület az adatfelvétel időponja:

Részletesebben

1/2014. (II.3.) önkormányzati rendelet. a választási plakátok elhelyezésének tilalmáról

1/2014. (II.3.) önkormányzati rendelet. a választási plakátok elhelyezésének tilalmáról 1. oldal 1/2014. (II.3.) önkormányzati rendelet a választási plakátok elhelyezésének tilalmáról (Módosította a 7/2014. (II.28.) önkormányzati rendelet) Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése a választási

Részletesebben

HÉ-1. malomépület építmény (egyedi védelem) jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes

HÉ-1. malomépület építmény (egyedi védelem) jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes HÉ-1 RENDELTETÉS, HSZNÁLT VÉDETTSÉGI KTEGÓRI VÉDETTSÉG INDOKLÁS ÍM Nemesdömölk, Nemesdömölki u. 15. HRSZ. 2 malomépület jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes

Részletesebben

A Visegrád Város Önkormányzat Képviselőtestületének 14/2011. (X. 05.) rendelete. a város építészeti örökségének helyi védelméről

A Visegrád Város Önkormányzat Képviselőtestületének 14/2011. (X. 05.) rendelete. a város építészeti örökségének helyi védelméről A Visegrád Város Önkormányzat Képviselőtestületének 14/2011. (X. 05.) rendelete a város építészeti örökségének helyi védelméről Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

A helyi építészeti értékek fogalma 1.

A helyi építészeti értékek fogalma 1. Döbrököz Község Önkormányzata Képviselőtestületének 8/2013. (V.17.) önkormányzati rendelete az épített környezet értékeinek helyi védelméről (Egységes szerkezetbe foglalva a 4/2014. (V.28.) számú önkormányzati

Részletesebben

Nagygyimót község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2012. (X. 24.) önkormányzati rendelete A helyi védetté nyilvánításról. Általános rendelkezések

Nagygyimót község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2012. (X. 24.) önkormányzati rendelete A helyi védetté nyilvánításról. Általános rendelkezések Nagygyimót község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2012. (X. 24.) önkormányzati rendelete A helyi védetté nyilvánításról Nagygyimót Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2003. (IV.17.) sz. rendelete. az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2003. (IV.17.) sz. rendelete. az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2003. (IV.17.) sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-5/2016. Tárgy: Temető melletti sírkert műemléki védettségével kapcsolatos

Részletesebben

Tájékoztató szerződésmódosításról- Máriagyűdi Kegyhely rekonstrukciója, környezetrendezése és a kapcsolódó elektromos légkábel hálózat átépítése.

Tájékoztató szerződésmódosításról- Máriagyűdi Kegyhely rekonstrukciója, környezetrendezése és a kapcsolódó elektromos légkábel hálózat átépítése. Tájékoztató szerződésmódosításról- Máriagyűdi Kegyhely rekonstrukciója, környezetrendezése és a kapcsolódó elektromos légkábel hálózat átépítése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/130 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése A PROJEKT BEMUTATÁSA A projekt címe A projekt elemei (KMOP-2009-5.2.1/B) Pályázó Biatorbágy Város Önkormányzata Partnerszervezetek Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése Ezzel a projekttel

Részletesebben

Karádi római katolikus templom felújítására vonatkozó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása - tájékoztató a szerződés módosításáról

Karádi római katolikus templom felújítására vonatkozó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása - tájékoztató a szerződés módosításáról Karádi római katolikus templom felújítására vonatkozó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása - tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/75 Beszerzés tárgya: Építési

Részletesebben

SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE

SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2017. DECEMBER Somberek, Kossuth Lajos u. 68. 658 H1 lakó- és gazdasági épület, utcai kerítés A fésűs beépítési mód szerint épült falazott tornácos hagyományos

Részletesebben

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2009.(IX.04.) rendelete. Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2009.(IX.04.) rendelete. Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2009.(IX.04.) rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testülete szükségesnek tartja,

Részletesebben

Őcsény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010.(III.12.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről

Őcsény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010.(III.12.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről Őcsény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010.(III.12.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről Őcsény Község Önkormányzata Képviselő-testület az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 23/2000. (IX. 20.) önkormányzati 1 rendelete

Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 23/2000. (IX. 20.) önkormányzati 1 rendelete 1. oldal Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 23/2000. (IX. 20.) önkormányzati 1 rendelete az épített környezet alakításáról és az építészeti örökség helyi védelméről Sárbogárd Város Önkormányzat

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 14/2014. (IV.17.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 14/2014. (IV.17.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 14/2014. (IV.17.) önkormányzati rendelete a Budaörs város építészeti örökségének helyi védelméről szóló 28/2004. (V. 25.) ÖKT rendelet módosításáról Budaörs

Részletesebben

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2018. ÁPRILIS 12 13. Keresd Bethlen-kastély ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2018. április 12., csütörtök

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2014. (IX.29.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2014. (IX.29.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2014. (IX.29.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Építészeti Örökségének Helyi Védelméről szóló 28/2004. (V. 25.) ÖKT. rendelet módosításáról Budaörs

Részletesebben

Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított 6/2002.(III. 26.) önkormányzati rendelete a

Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított 6/2002.(III. 26.) önkormányzati rendelete a Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított 6/2002.(III. 26.) önkormányzati rendelete a BUDAPEST, XXI. KERÜLET CSEPEL VÁROSRENDEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

Részletesebben

Szelevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete Szelevény Község településképének védelméről

Szelevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete Szelevény Község településképének védelméről Szelevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete Szelevény Község településképének védelméről Szelevény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép

Részletesebben

Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a település

Részletesebben

4. RENDELETTEL MEGÁLLAPÍTÓTT MUNKARÉSZEK

4. RENDELETTEL MEGÁLLAPÍTÓTT MUNKARÉSZEK TORMÁSLIGET - 29-4. RENDELETTEL MEGÁLLAPÍTÓTT MUNKARÉSZEK 4.1. TORMÁSLIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2013 (VII. 17) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE TORMÁSLIGET KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

Részletesebben

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató a Dombóváron található emléktáblákról Előterjesztő:

Részletesebben

MELLÉKLETEK Magyargencs.

MELLÉKLETEK Magyargencs. MELLÉKLETEK Magyargencs. 1. Bibliográfia és források. 69. old. 2. Összefoglaló táblázatok. 70-71 old. 3. Térképek. 72-73. old. 68 Irodalom. (Válogatás). Magyargencs. * BONA Gábor: Tábornokok és törzstisztek

Részletesebben

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Túra hossza: 39 km Nehézsége: Könnyű Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth úton a falut északi

Részletesebben

TATA törzsszám azonosító cím név védelem bírság kat. helyrajzi szám EOV Y EOV X

TATA törzsszám azonosító cím név védelem bírság kat. helyrajzi szám EOV Y EOV X TATA törzsszám azonosító cím név bírság kat. helyrajzi szám EOV Y EOV X 2452 11908 Hősök tere 9/A. Ún. kis kastély Műemlék I. 1851 595149 256140 2452 11909 Hősök tere Lóistálló III. 1851 595095 256123

Részletesebben

Javaslat az Apátfalvi temetőkápolna Települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat az Apátfalvi temetőkápolna Települési értéktárba történő felvételéhez 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat az Apátfalvi temetőkápolna Települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás)

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012. (VIII.30.) számú önkormányzati rendelete a helyi építészeti örökség védelméről Dunavecse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

ALSÓNÁNA. Polgármesteri Hivatal: 7147 Alsónána, Kossuth u. 8/B, alsonana@freemail.hu, 74/430-103 Polgármester: Kiss Istvánné Csele Julianna

ALSÓNÁNA. Polgármesteri Hivatal: 7147 Alsónána, Kossuth u. 8/B, alsonana@freemail.hu, 74/430-103 Polgármester: Kiss Istvánné Csele Julianna ALSÓNÁNA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 13113 ha 5853 m2 Ebből szántó 273 ha 4991 m2 gazdasági erdő 495 ha 4848 m2 védett terület ipari hasznosítású terület egyéb Polgármesteri

Részletesebben

FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 10/2007. (V.4.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 10/2007. (V.4.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 10/2007. (V.4.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ÖRÖKSÉG VÉDELMÉRİL SZÓLÓ 4/1999. (III.26.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELET (TOVÁBBIAKBAN: RENDELET) MÓDOSÍTÁSÁRÓL

Részletesebben

ÍRÁSOS MUNKARÉSZ BUDAPEST, VIII., BLÁTHY U. 30. HRSZ.: 38645 LAKÓÉPÜLET KÜLSÖ HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSA

ÍRÁSOS MUNKARÉSZ BUDAPEST, VIII., BLÁTHY U. 30. HRSZ.: 38645 LAKÓÉPÜLET KÜLSÖ HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSA ÍRÁSOS MUNKARÉSZ BUDAPEST, VIII., BLÁTHY U. 30. HRSZ.: 38645 LAKÓÉPÜLET KÜLSÖ HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSA 1. ÉS 2. SZ.LAKÁSHOZ ELŐ TETŐ FELÚJÍTÁSA ÉS BŐ VÍTÉSE TERVDOKUMENTÁCIÓJÁHOZ TARTALOMJEGYZÉK 1. ÉPÍTÉSZETI

Részletesebben

A HELYI ÉRTÉKVÉDELMI RENDELET MŰKÖDÉSE HajdúböszörményBEN

A HELYI ÉRTÉKVÉDELMI RENDELET MŰKÖDÉSE HajdúböszörményBEN A HELYI ÉRTÉKVÉDELMI RENDELET MŰKÖDÉSE HajdúböszörményBEN A Bocskai tér Intézményi térfal- müemlékek, és helyi védelem alatt álló épületek a városközpontban Értékvédlem és Örökségvédelem - értékeink a

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található. Vásárosnamény Elhelyezkedése Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található. A,,Bereg kapuja -ként ismert vendégszerető

Részletesebben

FÜGGELÉKEK. F-1 FÜGGELÉK: A HÉSZ-hez kapcsolódó hatályos önkormányzati rendeletek listája.

FÜGGELÉKEK. F-1 FÜGGELÉK: A HÉSZ-hez kapcsolódó hatályos önkormányzati rendeletek listája. FÜGGELÉKEK F-1 FÜGGELÉK: A HÉSZ-hez kapcsolódó hatályos önkormányzati rendeletek listája. Rendeletszám: Témakör: 31/2003. (XI.26.) a temetőkről és temetkezésről 35/2004. (XII.3.) a települési szilárd hulladékkal

Részletesebben

BŐSZÉNFA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

BŐSZÉNFA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY 1 BŐSZÉNFA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT DR.KÖLTŐ LÁSZLÓ RÉGÉSZ 2013. MÁJUS 2 ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG MUNKARÉSZ készült az örökségvédelmi hatástanulmányról szóló 395/2012. (XII. 20.)

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2012. (III.01.) önkormányzati rendelete

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2012. (III.01.) önkormányzati rendelete Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2012. (III.01.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről (egységes szerkezet) Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő- testülete

Részletesebben

Csopak helyi építészeti értékei egyedi értékek leltára

Csopak helyi építészeti értékei egyedi értékek leltára 0 1 Csákányhegyi u. 18. 1476 RENDELTETÉS: pince, présház érték jellege: védett további védelemre nem javasolt építés és a rendeltetés története: Az 1983-ban épült pince a helyi formát követi. A bejárat

Részletesebben

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros

Részletesebben

18/2015. (VI.1.) önkormányzati rendelet. az épített környezet helyi védelméről

18/2015. (VI.1.) önkormányzati rendelet. az épített környezet helyi védelméről 1. oldal 18/2015. (VI.1.) önkormányzati rendelet az épített környezet helyi védelméről Módosította az 1/2016. (II.3.) önkormányzati rendelet Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Pályázó adatai: Szuromi Imre építész 2000 Szentendre Paprikabíró u. 11. szuroim@gmail.com 06-20-336-95-91

Pályázó adatai: Szuromi Imre építész 2000 Szentendre Paprikabíró u. 11. szuroim@gmail.com 06-20-336-95-91 Wéber Antal Díj 2015 Szuromi Imre Pályázó adatai: Szuromi Imre építész 2000 Szentendre Paprikabíró u. 11. szuroim@gmail.com 06-20-336-95-91 1973-ban szereztem diplomát a BME Építész karán. Ezt követően

Részletesebben

GÖNYŰ KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV ÉS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELET ELŐKÉSZÍTÉSE ELŐZETES PARTNERSÉGI TÁJÉKOZTATÁS

GÖNYŰ KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV ÉS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELET ELŐKÉSZÍTÉSE ELŐZETES PARTNERSÉGI TÁJÉKOZTATÁS GÖNYŰ KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV ÉS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELET ELŐKÉSZÍTÉSE ELŐZETES PARTNERSÉGI TÁJÉKOZTATÁS 2017.05.31. 2016. évi LXXIV. törvény a településkép védelméről A TAK ÉS A TKR KÉSZÍTÉSÉNEK

Részletesebben

ÉRTÉKVIZSGÁLAT BATTONYA VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ

ÉRTÉKVIZSGÁLAT BATTONYA VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ ÉRTÉKVIZSGÁLAT BATTONYA VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ Értékvizsgálat 2 KÉSZÍTETTE: Tér és Terület Kft. Gyula, Hajnal utca 25/2. Szöveg: Torma Gyöngyi, vezető tervező É1, SZÉS5, TT-1/04-0135/2006 okl.

Részletesebben

Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl

Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Jóváhagyott rendelet Váchartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Krasznabéltek, római katolikus templom

Krasznabéltek, római katolikus templom Papp Szilárd Krasznabéltek, római katolikus templom A Kraszna egyik jobb oldali mellékpatakjáról elnevezett, a megye déli részén fekvő település a XIV. század végén lett királyi tulajdonból földesúri birtok.

Részletesebben

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente A magyarországi lengyel emlékhelyeket bejárva 2014-ben hazánk egyik legszebb vidékére, a Dunakanyarba, valamint az Ipolymentére látogatunk el. Olyan

Részletesebben

12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelmérıl. I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya

12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelmérıl. I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelmérıl Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 23/2016.(X.28.) önkormányzati rendelete

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 23/2016.(X.28.) önkormányzati rendelete NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 23/2016.(X.28.) önkormányzati rendelete a közterületi térfigyelő rendszerről szóló 22/2015. (X.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Nyíregyháza

Részletesebben

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 55/2005.(XI.17.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről 1/a melléklet: Helyi egyedi védelem

Részletesebben

Ssz. Rendőri szerv megnevezése 1. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság

Ssz. Rendőri szerv megnevezése 1. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság Ssz. Rendőri szerv megnevezése 1. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság 2. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság 3. Nyíregyházi Település Kamerák száma Kamerák pontos elhelyezése

Részletesebben

Karcag - a szobrok városa

Karcag - a szobrok városa Karcag - a szobrok városa Karcag a múlt valóságos panteonja. A város lakossága és a látogatók sok köztéri, közintézményi szoborban és más műalkotásban gyönyörködhetnek. Kun emlékhely a város határában

Részletesebben

Csopak épített környezetének értékkatasztere

Csopak épített környezetének értékkatasztere HE ép 1 Csákányhegyi kilátó 050/2 Leírás: A Csopak települését északról határoló Csákány-hegy, valamint a parkerdő mindig is kedvelt kirándulóhely volt az itt élők és az üdülő vendégek körében, a Balaton

Részletesebben

Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelettel, valamint a 3/2016.(III.30.) önkormányzati rendelettel

Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelettel, valamint a 3/2016.(III.30.) önkormányzati rendelettel Piliscsév Község Képviselő-testületének 10/2007.(IV.2.) rendelete a Piliscsév településképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.)

Részletesebben

TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT ARCHEOSZTRÁDA KFT. 2004. JÚNIUS Taszár Kaposvár határától 5 km-re keletre, a 61.sz.Nagykanizsa-Dombóvár főút közvetlen közelében terül el.

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS \ X V I. i Í» ÓNKOKMAOTZWA.cr XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER íiíhíísíi:; SiSsSíÜÍ Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

A Local Agenda 21 szerepe a fenntarthatóságban és az új településfejlesztésekben

A Local Agenda 21 szerepe a fenntarthatóságban és az új településfejlesztésekben A Local Agenda 21 szerepe a fenntarthatóságban és az új településfejlesztésekben Prof. Dr. Szlávik János, tanszékvezetı egyetemi tanár, doktori iskola vezetı szlavikj@eik.bme.hu www.kornygazd.bme.hu BME-GTK

Részletesebben

SALGÓTARJÁN MJ. VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK KATASZTERE

SALGÓTARJÁN MJ. VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK KATASZTERE K E N Y E R E S C O N S U L T I N G T A N Á C S A D Ó B E T É T I T Á R S A S Á G 3100 Salgótarján, Zrínyi u.5. Tel.:06-32-431-453 SALGÓTARJÁN MJ. VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

Részletesebben

Főoltár Templomunk legimpozánsabb berendezési tárgya. Süttői vörösmárványból készült, korai empire stílű, valószínűleg a templom építési idejéből származik. A szarkofágalakú stipesen újabb, ércajtóval

Részletesebben

A HELYI TELELPÜLÉSKÉPI VÉDELEM ESETEI

A HELYI TELELPÜLÉSKÉPI VÉDELEM ESETEI 1. melléklet A helyi településképi védelemről szóló Szomód Község /2017. (.) ök. rendeletéhez 1. TERÜLETI VÉDELEM A HELYI TELELPÜLÉSKÉPI VÉDELEM ESETEI 1.1 A településszerkezetileg védett történelmi településmag

Részletesebben

MELLÉKLETEK TISZAÚJVÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 25/2008. (VI.30.) rendeletéhez

MELLÉKLETEK TISZAÚJVÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 25/2008. (VI.30.) rendeletéhez 34 MELLÉKLETEK TISZAÚJVÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2008. (VI.30.) rendeletéhez 1. SZ. MELLÉKLET Településrendezési feladatok megvalósulását biztosító sajátos jogintézmények 1/1. sz. melléklet

Részletesebben

SIMONFA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

SIMONFA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY SIMONFA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ BT 2002. ÁPRILIS A Zselici tájegység részét képező Simonfa község Kaposvártól délre 8 km-re található. Neve először 1421-ben Symonfalva alakban

Részletesebben

Város Polgármestere. TÁJÉKOZTATÁS Sándor-Metternich kastély iskola udvarának fejlesztéséről és kézilabda pálya megvalósíthatóságának lehetőségéről

Város Polgármestere. TÁJÉKOZTATÁS Sándor-Metternich kastély iskola udvarának fejlesztéséről és kézilabda pálya megvalósíthatóságának lehetőségéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu TÁJÉKOZTATÁS Sándor-Metternich kastély

Részletesebben

Ászár község települési értékei

Ászár község települési értékei Ászári Települési Értéktár Bizottság 2881 Ászár, Kossuth Lajos út 16. Ászár község települési értékei I.) Agrár-és élelmiszergazdaság: ( Borászat, mg-i termékek ) - Ászár Neszmély-Bársonyos történelmi

Részletesebben

12/2009.(V.20.) 55/2005. (XI.17.)

12/2009.(V.20.) 55/2005. (XI.17.) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2009.(V.20.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről szóló 55/2005. (XI.17.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta 1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez Pályázati felhívás-minta P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Kazincbarcika város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI RENDELET HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

ÖNKORMÁNYZATI RENDELET HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÖNKORMÁNYZATI RENDELET HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Rimóc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2003. (VII.17) számú rendelete a helyi építési szabályzatról Rimóc község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának évi képe Pörge Gergely rajzain

Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának évi képe Pörge Gergely rajzain Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának 1906. évi képe Pörge Gergely rajzain A Bódva-parti Szalonna község református templomának mai szentélye eredetileg kerek templomocskaként épült, feltehetőleg

Részletesebben

3. napirendi pont: Tárgyalja: Gazdasági Bizottság Ügyrendi és Kommunikációs Bizottság

3. napirendi pont: Tárgyalja: Gazdasági Bizottság Ügyrendi és Kommunikációs Bizottság Kapuvár Város Polgármestere 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE : 96/596-001, Fax: 96/596-005 E-mail: polgarmester@kapuvar.hu 3. napirendi pont: Tárgyalja: Gazdasági Bizottság Ügyrendi és Kommunikációs

Részletesebben

BOLYAI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE Szeged, Aradi vértanúk tere 1. Hrsz.: 3728/3

BOLYAI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE Szeged, Aradi vértanúk tere 1. Hrsz.: 3728/3 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR BOLYAI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE Szeged, Aradi vértanúk tere 1. Hrsz.: 3728/3 ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ SZEGED, 2011.

Részletesebben

Mórahalom Város Képviselő-testületének

Mórahalom Város Képviselő-testületének Mórahalom Város Képviselő-testületének 15/2014. (/IV. 29.) önkormányzati R E N D E L E T E 0254/9 hrsz-ú ingatlan helyi egyedi védelem alá helyezéséről Mórahalom Város képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben