F a b i n y i T i h a m é r dr. vel az énekkar kitűnő számai zárták be. A képviselőtestületi közgyűlés után a miniszterek a. pénzügyminiszternek



Hasonló dokumentumok
finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja,

GÖR. 1 H9ITH. TUDÓSÍTÓ

Gyakorló feladatsor 9. osztály

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, Március

(11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: október 30.

TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS

A BUX-index alakulása a 24. héten ( )

% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!! " # $ %! & '

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Közlemények 339 VARGA SÁNDOB

A BUX-index alakulása a 9. héten ( )

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része

Közigazgatási Bizottság felirati javaslata, illetve kérelme az egyke elleni küzdelem eredményessége


MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

A BUX-index alakulása a 25. héten ( )

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Szim Salom Hírlevél A Szim Salom Progresszív Zsidó Közösség havonta megjelenő kiadványa

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia

F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja.

MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

A BUX-index alakulása a 5. héten ( )

- 43- A Képviselő-testület 2 igen szavazattal, 19 tartózkodás mellett elvetette a Pénzügyi Bizottság módosító javaslatát.

FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup

Ikonok Világa Magazin

A BUX-index alakulása a 23. héten ( )

Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota

Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról, Beteg, megzsibbadt gondolat! Kiálts fel érzés! mely nyögél Elfojtott, vérző szív alatt.

A szoba bejáratához közelebbi számítógépasztalon egy nagyméretű nyomtató és az ehhez. A villanyszerelési munka veszélyei

Ara 20 fillér. Felelős szerkesztő: a r a 20 f i l l. Kéziratokat nem adunk. akik nemes értelmében sür getik a jóvátételt, élesen á l

MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

1988. évi I. törvény Hatályos:

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Az adott szó szentsége.

Bevezetés. Mi a koleszterin?

A h ő m é r s é k l e t eddigi s ü l l y e d é s e még n e m o k o zott k á r t a g a z d a s á g b a n.

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1

Költség Típus Mérték Esedékesség Jellemző 3,17% Havi törlesztő részletekben Változó, éves meghatározott százalék. 2,69% 3,15%

Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO

A Hunfalvy-Ökoiskola

A japán tőzsdeindex (Nikkei) és a jen (USD/JPY) árfolyamának alakulása. LDP Győzelme

MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően

Tájékoztató az allergiát okozó parlagfűvel kapcsolatban

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Ara 20 fillér. len A 12-ESEK. Emlékművet a komáromi hősi halottainak! egybe Váradi-Brenner. Esztergomból, Gáspár m. kir. kormányfőtanácsos pol

ORSZÁGOS KÉSZSÉG- ÉS KÉPESSÉGMÉRÉS VÁLTOZAT

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről

A BUX-index alakulása a 22. héten ( )

Felelős szerkesztő: GYULA PATHÓ. tett szerte a világban. F á j. ságában. Mi Dollfuss halálában. kodni fog.

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

SZERKESZTŐSÉG ÉS K I A D Ó H I V A T A L : 2*5Ü P. Komarom, P A T H Ó GYULA Kéziratokat nem adunk

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT llsl &Q jl ^[k>q^. POLGÁRMESTERE íjjjjg s/fp; 2 4 Budapest ;...V...


A Mihály Remete-forrás átépítése előtt (A), és 2014-ben (B) felújítása után.

MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/339-3/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december 15-i nyilvános ülésére

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Komárom katolikus társadalma

Az Európai Unió politikai intézményrendszere

Felelős. szerkesztő: PATHÓ G Y U L A

Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje

JÁSZOK NYOMÁBAN AMERIKÁBAN

A tőke és a munka. új díjszabását. érdekében. Törvényt, a dolgozók szociális és kulturális érdekeinek védelmére! És törvényt a munka megbecsülése

A kommün alatt elbujdosott. pengős kiházasitást követel a z elszegényedett unokahug

Felvételi KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR. Universitatea BABEŞ-BOLYAI. w w w. e c o n. u b b c l u j. r o BABEŞ-BOLYAI

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT!

A BUX-index alakulása a 4. héten ( )

Történelmi nagynapokkomáromban

Középiskolás leszek! matematika. 13. feladatsor

Egészsége és jó közérzete

ÁPRILISI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

KOMLÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE- MÓDOSÍTÁS 2016

Támogatta az EU Európa a Polgárokért programja.

ZAJ- ÉS REZGÉSVÉDELEM

Széki Hírek A Magyarszékért Egyesület kiadványa

filler. kitűnik, hol és m i t kell változ tatni rajta a cél érdekében.

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1 A rendelet célja, hatálya. 2 Fogalmi meghatározások

INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. A fenntartó által engedélyezett osztályok a 2014/2015-ös tanévben

: kalandok a levéltárban

dr. Radocsay László főispán : Ugy gazdasági, mint

De térjünk vissza a szekszárdi versenyre. A éves fiú kata kyu versenyszámban

Az anyakönyvi eljárásról szóló törvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendelet megalkotása

Átírás:

VII. évfolym 48. szám. A r 20 f i l l é r. ELŐFIZETÉSI ÁR Egész é v r e Félévre 10 P. 5 P. Megjelenik 250 P. Egyes szm á r 20 f i l l. szomor /etet sok m i n d e n f é l e bj megnehezíti. A b b n z időben, m i z i p r o s mg v o l t munkájánk legsziirűbb k r i t i k u s, ellenőre, i m e g b e c s ü l t voít, m u n r< tisztességes bért k '. nem kellett nygi tokkl küzdenie. M tdennpi b e t e v ő fltért rfeletti küzdelmet kell ig h r c o l n i k e v é s t u d á s de nnál t ö b b ö s s z e ge', tlplássl ^ é s Iményben o l y n i d e kkei, m e l y e k k e l világvégigközdötí gene:ttl csk kevesen endelkeznek. I l y k ö r ü i m é izött, sjnos, o d tunk, h o g y m i n d k e v e s e b b Felelős szerkesztő: Komárom, Igmándi-ut 23. PATHÓ G Y U L A Telefon 61. Hirdetések ári díjszbás szerint. szombton. helyzetét, t r g i k u s sorsát tesszük m szóvá ngy nyilvánosság előtt, mert ugy e r e z z ü k, h o g y e sürgős, zonnli megoldásr váró életproblém közösséget, tehát mindnyájunk érdekeit közeiről érinti. Kétséget nem szenved tény, h o g y m gyrságunk élets/erkezetében z iprost-irsdlom igen is jelentős és fontos pozíciót M i t be é s nem szbd s z á mításon kivül h g y n i, h o g y munknélkü! m r d t és kereset hiány mitt végszük ségben szenvedő k é z m ű v e s ség pusztulás mily rettenetes következményekkel árt htn. Csk nyárspolgári ndolkodás, z egyoldlú nygiérték hjhászás tehet kit nnyir szüklátkörüvé, z áltlános gzdsági felismerve ne i g y e ne z iprostársdlom lyzetének jvítását e l ő m o z dítni. rosságunk szomorú ul SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Negyedévre minden Komárom, 1935. november 30. Kézirtokt nem dunk vissz. lesz vérbeli szkértő ipros. Az iprosság helyzete szorosn összefügg z i p r fejlődésével, térhódításávl. Örvendetes e szempontból helyzetünk, mert állithtjuk, h o g y m g y r ipr egy csep pet sincsen ltt külföldi provinciáknk, ugy árbn, m i n t minőségben p e d i g ver senyképesek vgyunk. Azt sem lehet állítni, hogy drá g á b b és nem megbizhtó h e l y b e l i. N e mellőzzük tehát iprosinkt. Semmi esetre se menjünk idegenbe. S z ü k séges i p r i munkákt végez tessük el helybeli i p r o s o k kl és p e d i g szkiprosok kl s ne kontárokkl. Városi életünk k ö l c s ö nös egyensúlyát csk ugy trthtjuk, h kisiprosink segítségére sietünk, h egy mást megbecsüljük, támo gtjuk. Az összetrtás d erőt, mire nekük, mgyroknk oly ngy szükségünk v n. meit K i s b é r k ö z s é g g e l szemben, így t ö b b e k között felemlítette z útépítésnél és z iprtestületi székház építésénél nyújtott j e l e n tős támogtást. Fbinyi T i h m é r d r. pénz ügyminiszter keresetlen szvk kl köszönte m e g d í s z o k l e v e let é s hosszbb b e s z é d b e n v á zolt kereskedelem és ipr érdekében nnk idején kifejtett törekvéseit. T o v á b b á kitért még g z d d ó s s á g o k kérdésére k p csoltbn kereskedőket és z i p r o s o k t érdeklő áruhitelekre és n e m zárkózott el nnk m e g fontolás elöl, h o g y ezeket trtozásokt kivegyék g z d dós védelmi rendelet htály lól. Az ünnepi közgyűléstjk- tics S á n d o r k r n g y vezénylésé F b i n y i T i h m é r dr. vel z énekkr kitűnő számi zárták be. pénzügyminiszter A képviselőtestületi dísz közgyűlés után miniszterek méneskri intézeti kszinób ü n n e p é l y e s külsőmentek, hol Fbinyi Tihmér d r. pénzügyminiszter fogdt gek K i s b é r község e g y h á z k ö zségei között vnek, e tiprtestületének te é s keres k e d e l m i társultánk küldöttsé át K i s b é r k ö z s é g geit Kurucz G y u l lelkész veze tésével. Ugynkkor Drányi Kálmán d r. föklmivelésügyi m i díszpolgári niszter is fogdt kisbériek é s z ászárik népes küldöttségeit. oklevelét. A kisbéri r k. e g y h á z k ö z s é g kül Mileleg, bensőséges öröm ünnepet ült vsárni) délután Kisbér község. E k k o r dt ál ünnepélyes külsőségek között község képviselőtestülete dísz polgári oklevelet Fbinyi T i h mér d r. pénzügyminiszternek, kit még kereskedelmi miniszter k o r á b n válsztottk d í s z p o l g á r r á. A szeretet és mélységes tisz telet m e g n y i l v á n u l á s á n k eme szép ü ünnepségén, pénzügy miniszter társságábn v o l t D rányi Kálmán d r. földmivek ügyi m i n i s z t e r is, k i v e l dél előtt folymán mgánjellegű lá togtást tett bábolni és k i s béri ménesbirtokon és ménesben. n á c s o s, Muser Bél Mdrssy főigzgtó, P á l d r. m i n. oszt. t n á c s o s, Hill Bél és Kelemen I m r e d r. jószágigzgtók kisértek. Megjelent z ünnepségen Morvy István felsőházi t g, elnök é s Ujváry G é z titkár K e r e s k e delmi és I p r k m r képvisele tében. A Z iprtestület székházábn m i n i s z t e r e k e t Jáhm István iprtestületi elnök fogdt és vezette be zsúfolásig megtelt díszközgyűlés! t e m r é m b e, h o l környékbeli notbilitások is igen szép számml voltk képviselve. A díszközgyűlést Morvy J ó z s e f községi bíró nyitott m e g s k ö szöntötte z előkelő vendégeket. Délután öt érkor utón Utánn Páimy J ó s z e f községi érkeztek miniszterek kisbéri főjegyző mély htást keltő be iprtestület elé, liol község széd keretében nyújtott át elöljáróság és képviselőtes pénzügyminiszternek díszpol tülete élén Mihály Géz dr. fő gári o k i ve let. Trtlms b e s z é d é szolgbíró fogdt vendége ket I t t üdvözölte d r. Rdocsy ben mélttt Fbinyi T i h m é r d r. pénzügyminiszternek még k e László főispán és Frey V i l m o s reskedelmi minisztersége ltt d r. lispán minisztereket, ki ket Bálás J ó z s e f d r. m i n. t tnúsított h e r v d h t t l n é r d e ; döttségét Szohurek A n t l esperes p l é b á n o s, Ászár község küldött ségét p e d i g Kerner Aljos f ő j e g y z ő vezette. Este méneskri kszinó heiyiságében 90 teritékes vcsor v o l t vendégek tiszteletére. A bnketten Rdcsy László d r. főispán kormányzót, Szohurek Antl esperes p l é b á n o s p e d i g két minisztert üdvözölte p o h á r k ö s z ö n t é j é b e n. Fbinyi T i h m é r m i n i s z t e r válszolt kedves ü d vözlésre, b e s z é d é b e n felhívt társdlmt b é k é s együttmű ködésre, töretlen h i t r e, b i z kodásr. Az előkelő vendégek p r o g rmszerüleg 9 ó r k o r utztk vissz gépkocsin B u d p e s t r e. A K o m á r - r megyei lp pcigároké! Hír Fizessen t e h á t elő mindenki l p u n k r.

X 1935. november 30. A komáromi kereskedők Társult életéből. Két hét előtt trtott tisztújító közgyűlést Komáromi Kereskedők Társult. Megválsztott 11 j tisztikrát, válsztmányát, kik között régi érdemes kereskedőink közül lig tlálunk egyet-kettőt. Nem közöljük z uj tisztikr és válsztmány névsorát, mert mint értesülünk névsor nem végleges. Vnnk ugynis többen, kik megválsztásuk ellen már is tiltkoznk. Igen sokn Kereskedők Társultábn elégedetlenkednek tisztikr és válsztmány uj összetétet illetőleg s nem krnk z uj vezetőséggel együtt dolgozni. A KereskedŐK Társultánk válságos helyzete minden városát szerető komáromi polgárt közelről érint. A társult működése szorosn összefügg város életével. Városfejlesztésünk, idegenforglmunk el sem képzelhető K ereskedő k Társ u l t á n k intenzív, előretörő munkáj nélkül. Nem lehet tehát közönyös előttünk, hogy Kereskedők Társultábn békéslkotó munk folyik-e, vgy békétlenség, torzslkodás kdályoz meg minden jó és nemes törekvést? Nem lehet ennélfogv közönyös köz szempontjából z sem, hogy kik állnk z egyesület élén, kik zok, kik kereskedők érdekszövetségét irányítják, vezetik? Szomorún kell megállpítnunk, hogy tisztikrt kijelölő bizottság nem legszerencsésebben válsztott meg. Minden személyeskedő tendenci nélkül el kell fogdni z elégedetlenkedők megállpítását, hogy z egyesület vezetői között vnnk olynok, kik egyéni súlyuknál fogv nem ütik meg zt mértéket, mit ily vezető ilás betöitése megkíván. Feleslegesnek trtjuk mi, most kérdés további boncolgtását. A közérdeke zt egyenlőre nem is követeli. Ellenben elodázhttlnul szükségesnek trtjuk differenciákt mielőbb kiegyenlíteni és Kereskedők Társultáb egy olyn légkört kell teremteni, mely kereskedők és városi lkosság érdekeit egyránt kielégíti. Legyen z elv : A vezetőség bírj közbizlmt, s önzetlen munkávl dolgozzon közért. Kérje mindenütt Komárommegyei Hírlpot. Lőwy bútoráruház Győr Gr. Tisz István-tér 5. Ide menjen, h jó bútort kr. Tervszerű és tudtos népművelési munk vármegyénkben. Komárom-Esztergom k. e. e. vármegyék Törvényhtósági Népművelési Bizottság folyó hó 20-án közgyűlést trtott Esztergombn. A közgyűlés hü képét dt nnk, hogy mgyr nemzet népművelési ügye, korunk egyik legjellemzőbb szellemi ármlt mennyire vn felkrolv. Vrmegyénkben közgyűlés számolt be rról, hogy mily tervszerű és tudtos, nemzet- és emberszerttettöl áthtott iskolánkivüli népművelési munk folyik kivétel nélkül minden községünkben. Megjelent közgyűlésen Rdocsy László dr. főispán, Frey Vilmos dr. lispán, vitéz Szbó István kir. tnfelügyelő, föppságz összes íőszolgbirk, polgármesterek, tnári és tnítói kr megbizotti, orvosok és igen sokn kinevezett és válsztott tgokból. Wiesenbcher József, vármegyei népművelési titkár ismertette z 1935J36. tnévi népművelési tervezetet, mely hivtv vn mindzokt tárgyköröket felölelni, melyek országos és helyi szükséglet szempontjából kívántosk. Gondoskodás történt e tervezetöen z ember lelki és erkölcsi világáról, z egészségügyi kér11 " sek roi, gzds ;i kérdésekről, hzfis érzi- ápolásáról, nemzeti öntudt ápolásáról, kedélynevelésről művészetről és népművészetről, de különösen kíván gondoskodni tervezet nők iskolánkivüli népmüveléséről. Körülbelül 8,000 egységet fogll mgábn vármegye népművelési tervezete, mely ismeretterjesztő elődásokbn és tnfolymok lkjábn nyer megoldást. Ugyncsk gondoskodott közgyűlés trkányi cigányiskol sorsáról és felnőtt cigányok iskolánkivüli rendszeres műveléséről. Teljes megelégedéssel állpított meg közgyűlés, hogy z iskolánkivüli népmüvelés vármegyénkben vlóbn nemzeti missziós munkát végez, mert gykorlti ismereteket r.ynj*, szkirányú továbbképzést d, helyes irányú nevelői htást gykorol, z erkölcsiség és nemzeti érzésben erősiti z krtot. A legngyobb elismeréssel dózik tehát mindzoknk, l lelkiismeretes felkészülséggel, ngy nevelői érzékkel, mmik' kedvvel, lelki finomsággl, emberismerettel és emberszeretettel és kitüuő gykorlti tudássl részt vesznek népművelés munkájábn. A közgyűlés htároztából Frey Vilmos dr. lispán köszönetét és elismerését nyilvánított Wiesenbcher Józsefnek vármegye népművelési titkáránk gondos és mindenre kiterjedő, ngyfokú munkásságáért. Megbízhtó l i á l y l l á t tűzhelyet csk szküzletben vehet. ÖYALÖK vskereskedés, Komárom. Mérsékelt árk, kedvező fizetési feltételek. Közös értekezletre hívj győri kmr z iprtestületeket. A vidéki kmri npok rendezése, mikor kereskedelmi és iprkmr vezetősége kiszálli kerületébe trtozó egyes ipri és kereskedelmi központokb, és ott helyszínen hllgtj meg z érdekelt iprosok és kereskereskedök pnszit és kívánságit, győri kmr területén ngyszerűen sikerülnek, ngy népszerűségnek örvendenek, A győri kereskedelmi és iprk már elnöksége tehát kmr területén mind több kmri npot trt z ottni érdekeltségek bevonásávl. A kitűnően bevált vidéki kmri npok példáj zután további munkár is serkentette győri kereskedelmi és iprkmr vezetőséget. Elhtározt, hogy most közös iprtestületi értekezleteket rendszeresít, vgyis évenként egyszer-kétszer közös értekezletre hívj össze győri kmr kerületébe trtozó iprtestületek vezetőségét. Ezeken z értekezleteken kézművesiprosság ngy, átfogó kérdéseit fogják tárgylni, hogy fölmerülő kérdésekben z egységes álláspontot megállpíthssk, mert föltétlenül n.f/ jelentősége vn nnk, hogy z iprosság z öt érdeklő ügyekben egységes fölfogást vlijon. Az első ilyen kmrkerületi iprtestületi értekezletet december 3-án, kedden délelőtt 11 óri kezdettel Győrött trtják meg. Az értekezleten, melyre 22 iprtestület kpott meghívást, következő tárgysorozt kerül megvittásr: Ipri továbbképző tnfolymok rendezése és ipri mintműhelyek elhelyezése. Ipri képesítő vizsgált bevezetése, segedidő fölemelése. Az iprtörvény egyes rendelkezéseinek n ó- dositás. Iprtestületi tisztviselők szolgálti és fegyelmi szbályzt. Tájékozttás kontárkérdésben. A gzddósságok rendezésének ipri vontkozási. Péksütemények uici és pici árusításánk kérdése. A nyolcóri munkidő és minimális munkbérek megállpítás. A borbély- és fodrászipr gykorlásánk szbályozás. A kisipri hiteikció kiterjesztése. Indítványok. A kmr vezetőségének ez z ujbb életrevló kezdeményezése bizonyár kellő megértésre tlál z érdekeltek körében, sikeres munk pedig z iprfejleszt -st és z iprosság jobb jövőjét szolgáló érdekeket fogj szolgálni. Most vegyen nálm és tey leszállított, olcsó árkt élvez N E R készruh, szövet, klp és spk rkti Komárom, Igmándi-ut. Jótékonycélú ünnepély műsoros zárdiskolábn. A zárdiskol és Leánykongregáció növendékei kedvesnövéiek vezetése ltt ismét tnújelét djk nemes, szent ügyek iránti lángoló szeretetüknk. Surányi Ferenc pátplébános névnpi üdvözlését felhsználják rr, hogy ez lklomml z épülő templom berendezése jvár ngyszbású, sok gonddl összeválogtott műsoros ünnepélyt rendezzenek dec. 1-én es 8-án zrdiskol ngytermében. Az ünnepély műsor : /. Egy cserép virág, 2. Az élő zongor, 3. A csintln törpék c. hroinfelvonásos gyermekszinmfi, 4. Édesnyám hol vgy? c. krácsonyi szinmü 3 felvonásbn. Az ünnepély mindkét vsárnp d. u. 5 órkor kezdődik. Helyárk : 1. hely 80 fillér, II. hely 60 fillér, állóhely 30 fillér. Jegyek előre válthtók zárdábn. A jótékony cél, z ünnepély válsztékos műsor, szereplők szokott gondos felkészültsége bizonnyár mindkét lklomml telt házzl fogj elősegíteni nemes célt és jutlmzni kedves nővérek oddó, önzetlen munk< Ppírszlvéták kphtók : HACKER DEZSŐ könyv- és ppirkereskedésében. I

1935. november 30. Komárommegyei Hirlp. 3. oldl. Feljegyzések. A humor örök ktulitás. Boldog emberek vgyunk mi, sorsüldözött mgyrok. Bármilyen rossz helyzetünk, sújtnk mindennpi légiói, z egészséges bármennyire gondok humorunk z mindig megmrd. A régi idők cigány, ptvrist, zsidó viccei után meg voltk minden időben z ktuális risztokrt és politiki vicceink. Most zután lépten-nyomon négtis vicceket hllunk. Egyét) hijjávl leg lbb elmések. Szipork inl melegedhetünk télen. - Fokhgym és társság, elképzelni is szörnyűség, kávéházbn pirítós kenyeret enni. Az orrfcsró hgymillt fokhgymás mindenesetre vetekedik legfinombb párisi párfőm különlegességekkel..? viszont illt egyáltlán nem bájolj t el többi vendégeket. Kár, hogy welsi herceget nem kínálták meg vele, tlán ekkor ez is divt lenne, mint brck pálink. Így csk komáromi nevezetesség mrd. Csk zt csodáljuk, hogy feldják nyilvános étteremben. A htárszéli forglom korlátozás. A htárszéli permnens igzolványok érvényességét z utóbbi időkben mindig kevesebb időre engedélyezik. Minth nem lenne mindegy, sőt idegenforglom tekinteteben itt is, ott is előnyösebb, hogy hidzárásig mrdnk-e el kettős birtokosok. Ujbb okoskodás, mely ismét túlbuzgó bürokráci eredménye. Egy polosk-ügy. Érdekes perben fogj kimondni z ítéletet komáromi járásbíróság közel jövőben. Az egyik fél egy bútorozott szob bérlője, másik pétiig lkásdó, corpus delicti viszont egy békés és jámbor álltk, z emberiségnek mégis gyűlölt ellensége: polosk. Hogy melyik félnek lesz igz, még nem tudjuk, de z eset mégis ngy érdeklődésre trtht számot. Uri, női divt-áruk, ktoni cikkek legolcsóbb beszerzési forrásn Vigyázó. Bg 5S3 Íi Í j «8f@ H A J N A L OSZKÁR Mikulásr jándékot KOSCH-nál vegyen Komárom, Igmáudi-út 31. A gyümölcsfák téli permetezése. A Vármegyei Gyümölcstermelő Egyesület Közleményei. A téli permetezések lombhullástól rügyfkdásig bármely fgymentes npon elvégezhetők. Jobb munkát ősszel elvégezni, közvetlen lombhullás után, h zonbn ez nem volt lehetséges, permetezés minden hátrány nélkül tvszr is hlszthtó. Mielőtt bármely permetezéshez hozzáfognánk, vizsgált tárgyává kell tennünk, hogy milyen kártevő ellen krunk gyümölcsösben védekezni. Csk igy lehet olcsó és htásos munkát végezni. A téli permetezések áltlábun kétféle kártevő ellen irányul és pedig vértetü és pjzsietü-télék ellen és gombbetegségek ellen. H tehát gyümölcsösünkben vértetü vgy pjzstetüfertőzést állpítunk meg, kkor erősen mró-htásu gyümölcsfkrbolineumml fogunk permetezni. Miután zonbn krbolineum gombbetegségek ellen htástln, krbolineumos permetezés elé egy 2 százlékos bordoilé permetezést kell ikttni. Az u. n. koncentrált krbolincumokból (Novobolin, Ntodendrtn) 10 százlékos, egyszerű krboáneumokból (Bohn, Dendrin, Ends) 20 százlékos Óidt készítendő erős fertőzés esetén. Csonthéjsokt gyengébb, őszibrckot, mndulát sohsem szbd krbolineumml permetezni. H gyümölcsösben vértetü, pjzstetü nincsen, kkor felesleges dolog drág krbolineumos permetezés. Ebben z esetben teljesen megfelel téli erősségű mészkénfőzet hsznált. A mészkénfőzet kéntrtlmánál fogv gombölő htású és mellett elég mróhtásu hhoz, hogy z esetleg törzsön meghúzódó kisebb ellenállóképességü rovrkártevőket is elpusztíts. Három vendéglő és étterem, E S Z T E R G O M. A kettős vármegye intelligenciájánk és polgárink tlálkozó helye. Szolid vezetés Jó mgyr konyh. Alöldi és hegyi fjboiok. Minden np hlászlé. Étkezés egész np. Autóbusz megálló. Bérutó állomás Tuljdonos LEITNER JÓZSEP. Hngverseny zongor, bécsi márk, kitűnő állpotbn 600 P.-ért zonnl eldó. Cini kidóbn. KAPHATÓ MINDEN ORION RADIOKERESKEDONEl A hálózti reflexkpcsolásű supert elsőnek Ml GYÁRTOTTUK AZ EGÉSZ VILÁGON Tpsztltink több esztendősek. A legjelentősebb országokbn legngyobb gyárk követik most példánkt Az ORION M4-es óriási teljesítménye és ngy népszerűsége újbb elismerési szerez mgyr rádiótechnikánk. A tti és neszmélyi téglgyárk A Válllkozók Lpj irj : A tégl és tetőcserépgyártásnk évtizedek ót fontos gócpontji: Tt és Neszmély. Aligh vn még egy olyn cserépgyár, melyik 700.000 száritókerettel dicsekedhet el. A gróf Eszterházyféle téglgyárnk közelmúltbn történt tűzesete előtt igen ngymennyiségű száritókerete és ennek megfelelő szárító férőhelye volt. Ugyncsk Ttán vn Szentlőrinci téglgyár egyik gyártelepe is tekintélyes kpcitássl berendezve. Komárommegyében Dun mellett fekszik Neszmély, hol ugyncsk nemrégiben égett le egy kb. 200.000 drb száritókerettel rendelkező gyárnk egy tekintélyes része. Komárom és Tt vidéke tehát igen ngy gyártóképességü téglipri gócpont volt. A npilpoknk tűzesettel kpcsoltos közléseiből kiindulv terjedt el z téves hir, hogy tti gróf Esterházy-féle gyárt nem épitik fel újból. Ez hir feltétlenül helyesbítésre szorul, már csk zért is, mert hiszen nem is égett le z egész gyár, tehát nem is kell ott egy uj gyárt felépíteni. Az vlószínű, működnek. tovább hogy z elégett szárító-kereteket nem fogják pótolni, de hiszen ez nem is szükséges, mert mrdt elegendő hhoz, hogy mi igényeket ki tudják elégíteni. Neszmély sem vesztette el kcióképességét tűzeset mitt, tehát pic szempontjából helyzet jóformán változtln. A nyár folymán ngy erővel fogtk romok eltkrításához s tvsszl folyttják z uj átépítési munkáltokt. A szükséges munkáltokt komáromi Hjgos Pál építési válllkozó cég végzi. A tti és neszmélyi gyárk természetesen nem fogják tétlenül várni jövőt s z is lehet, hogy hozzáértő üzemi módosításokkl már legközelebbi gyártási évben fognk nnyit produkálni, mint z utóbbi években. H tüzbiztositási összegeket megfelelően invesztálják, vgy nnk leglább egy részét ugy fektetik be üzemeikbe, hogy gzdságosbbn gyárthssnk, mint tüzelőtt, kkor könnyen elérhetik zt, hogy jövőben jobb árut olcsóbbn fognk tudni előá Ili tni. Legideálisbb szlonfűtőnyg Megrendelhető bányképviseletnél: T. cégnél Győr, Árpád-út 39. Telefon 827. Komárombn állndó rktárkészleteink vnnk, zonnl szállíthtunk. Ü É «i tt i

m 4. oldl. Komárommegyei Hirlp. 1935. november 30... HÍREK. Tej-kció. Ezen néven már évek ót áldásos intézmény vlósul meg téli hónpokbn városunk összes iskoláibn. A szegény, szűkös reggelivel, vgy teljesen éhgyomorrl, tízóri nélkül iskoláb jövő gyermekek tiz érkor egy pohár tejet és hozzá jó drb kpnk z iskolábn. kenyeret Hogy ez mit jelent, zt nem kell sokt mgyrázni. Már régi deák közmondás is zt mondj, hogy telt gyomorrl is nehéz tnulni, de üressel még nehezebben megy tnulás. A város külső részeiről Jönnek sápdt rcú, hiányos öltözetű tnulók, kik tlán z iskoli -tejkcióvl tlálkoznk npont gyermekek legfontosbb kpcsoltbn táplálékávl tejjel. Pedig mennyire szükséges lenne, hogy otthon is sokszor igynk tejet. Ez pirosítná sápdt rcuki, ez erősítené gyenge csontoztukt, ez erősítené vézn testüket... De tej felnőttek táplálék is. Mgyrország tejfogysztás tekintetében meglehetősen meszsze mrd Nyugt országitól. Nálunk még ott trtunk, hogy sokszor kigunyolásbn részesülnek felnőtt tejivók, gyermekeknek bélyegzik őket. Itt még óriási feldt vn népfelvilágositó munkánk, z előítéletek, blvélemények ki- I irtásánk, mert minden ellenkező állítássl szemben tej : élet, erő, egészség!. S V '. V V '.. ^ ' - *. Polgármesterünk Városok Országos Szövetségének válsztmányi tgj. A Mgyr Városok országos Szövetsége, mely Mgyr Városok Országos Kongresszusánk helyébe lépett f. hó 18. és 19. npjin trtott tnácskozásit Budpesten. A Szövetség most válsztott meg tisztikrát s örömmel jelentjük, hogy Mgyr Városok Országos Szövetsége Alpy Gáspár m. kir. kormányfőtnácsost, Komárom szb. kir. megyei város polgármesterét válsztmányi tgjává válsztott. Roráté-misék. December 1 tői, dvent első vsárnpjától kezdve z ádventi idő ltt minidennp, ' vsárnpokon is, plébáni templombn hjnli szentmise lesz reggel 6 órkor. Az Oltár egyesület december hvi szentségimádási óráj nem öt órától ht óráig, hnem félrfégytőí félötig lesz, hogy z oltáregyesületi tgok is jelen lehessenek zárdiskoli ünnepségen. Köszönetnyilvánítás. A Komárommegyei Hitelbnk z épülő uj r. k. templom jvár 1000 P.-ős dományt volt szives feljánlni. Ezért ngylelkű dományért ez uton is hálás köszönetet mondok. Alpy Gáspár m. kir. kormányfotnácsos, polgármester, egyházközségi viigi elnök. Kinevezés. A m. kir. vll. és közokttásügyi Miniszter Wiesenbcher József vármegyei népművelési titkárt eddigi munkkörének érintetlenül hgyás mellett körzeti állmi iskolfelügyelőnek nevezte ki. Hlálozás. Özv. Pécsvárdy Zsigmond né szül. Szöllősi Irm f. hó 22-én, életének 83 ik évében elhunyt. Temetése 24-én délután 2 órkor volt Kisigmándon ngy részvét mellett. Felhívás TESZ helyi szerveihez. Felkérem TESZ helyi szervezeteinek vezetőit, hogy folyó év december hó 6-án, Kormányzó Ur névnpján községi elöljáróságokkl egyetéitve helyi viszonyoknk megfelelően z összes felekezetek templomibn ünnnepi istentiszteleteket rendezzenek. Szíveskedjenek gondoskodni rról, hogy z istentiszteleteken közönség minél ngyobb számbn vegyen rész és ne csk középületek, hnem mgánházk is lobogódiszt öltsenek. A helyi ünnepélyek lefolyásáról levelezőlpon rövid jelentést kérek. TESZ Komárom-Esztergom vármegyei kerületi elnöksége. Uj doktor. Gerl Félix komáromi építész ngytehetségű leány, Crmell már évek ót Olszországbn él s tnulmányit ott folyttj. Örömmel értesültünk most, hogy Gerl Crmell jeles földinket pávii olsz kir. tudományos egyetemen vegyészeti tudományok doktorává vtták. A kedves urileányunk ritk és szépsikerü előhldásához őszinte szivből grtulálunk. Kulturmunk Trján községben. Igen értékes és ngylendületű munk indult meg Trján községben is Hőbusz Aljos kántortnító vezetésével és irányítás mellett. A csládi élei válságáról Reiterits Pul tnítónő trtott értékes ismeretterjesztést. Hőbuszné Stgl Teréz tnítónő kedélyápoló elődás egészítette ki műsort. A terem zsúfolásig megtelt közönséggel. G L Ó B U S filléres befőttek: ' 3 -os Körte befőtt 52 f.! 3 -os Sárg brck befőtt 52 f.! -os Meggy befőtt 52 f.! 3 -os Őszi brck befőtt 52 f. 'js-os Vegyes befőtt 52 f. Cseresznye befőtt 42 f. Ringló befőtt 42 f. Alm befőtt 42 f. 1 dob. jni vegyes ízben 25 f. 1 dob. májpástétom 20 f. 1 dob. szárnys pástétom 25 f. Kphtók : Spielmnnál lgmándi-ut 19. Telefon 88. A fronthrcosok teestje. Az Országos Fronthrcos Szövetség Komáromi csoportj 1935. évi december hó 7-én este fél 9 órás kezdettel z Iprtestölet székház összes helyiségeiben jótékonycélu teestet rendez. A teest tiszt jövedelmét szegénysorsu bjtársik gyermekei es csládtgjink felsegélyezésére fordítják. A tejegy ár személyenként 1 pengő. Az egész város társdtmát összefogó en e ngyszbású estély iránt Igen Hgy z érdeklődés. Népművelés Komárombn. A Helyi Népművelési Bizottság tíecemcer 3-án, kedden este (rtj VI. ismeretterjesztő elődását következő műsorrl: l. Arny János : Mátyás nyj*. Sz 4 vlj : Horváth Ann. 2. Mátyás király Komárombn es Kóm rom vármegyében* ciintnel elődási trt : Kiss Gyul rk. tnító. 3. Tóth Kálmán: Szilágyi Erzsébet*. Szávij : Kiss Ic. 4 4. Vörösmrty Mihály: Szép Ilonk". Melodrám. Elődj : dr. Réthelyi János, o ) Bágyoni Géz: Mienk dl. b) Verdi: Emni" bordl, c) Gál Ferenc : Bltoni nóták. Elődj Szent Imre Dlkör. (3 A dzsungel élete hogyn fogják be forróégövi álltokt z álltkertek számár izglms és tnulságos vdászklndok. I. rész. Kályh ellenzők GYALÓKAYNÁL Hlálozás. Részvéttel vettük gyászhírt, mely özv. Hjmásy Lászlóné, szül. Bucsek Pulin Teréz f. hó 27-én este féi 11 órkor, életének 71-ik évében történi elhunytál jelenlétté. A megboldogult ngy csládot borított gyászb. Hlálát szerető gyermekei : Emm, Ilon, László, Ljos Pulin, István, Bél, Irm, Mrgit, Géz, János, zonkívül testvérei, menyei, vejei, sógor és sógornője és számos unokáj sirtják. Temetése f. hó 29-én délután 3 órkor róm. ktli. egyház szertrtás szerint ment Végbe ngy részvét mellett. A szegedi Bck mlom Dunántúlon már régen bevezetett minőségét ezentúl 12 5 és 25 kg-os csomgolásbn hozz forglomb, zért, hogy liszt eredetiségéről inlom eredeti csomgolásávl vevőközönség meggyőződést szerezhessen. Az 1 2 és 5 kg-os csomgok mlom címkéivel vnnk lergsztv, inig 25 és 85 kg-os zsákok ólomzárolv vnnk. Ezen csomgolás áltl vevőközönség meggyőződhet rról, hogy vlódi szegedi lisztet kp. Színészek Kisbéren. Nády Pál, kitűnő vidéki színigzgtó társultávl Kisbérre érkezett npokbn és elődásit már telt házk előtt meg is kezdte. Népművelés Ácson. Ács községben is megindultk népművelési elődások, melyeknek vezetésével Helyi Bizottság Pálik Antl kántortnítót bízt meg. Budvár visszfogllásánk 250 éves évfordulójáról Németh Pál s. lelkész trtolt elődást. Rákóczi film fejezte be trtlms műsort. Előnyös fizetési felteiéiek mellett kphtó Hungári Villmossági R.-T. kirendeltségénél Komárom, Klpk György ut 40. Közgyűlés. A Komáromi Társskör sját helyiségében folyó évi december hó 1 in vsárnp delelőtt 11 órkor trtj z 1934. évi rendes közgyűlését. A Kör tgjink megjelenését ezúton is kén z Elnökség. Vendéglőt nyit komáromi Ktolikus Kor. A komáromi Ktolikus Köc válsztmány folyó hó 27-én este megtrtott ülésén elhtározt, hogy Szent Imre-utci uj helyisegében (óváriféle ház) minden igényeket kielégítő előkelő vendéglőt nyit s Üzletvezetőül Csonk Imre vendéglős-iprost togj lklmzni. A tulsóoldli Iproskör negyedik filléres elődás vsárnp délután. A tulsóoldli Iproskör pártln sikerű Szá:- huszs tenípó elődását vsárnp, december 1-én délután íél 4 óri kezdettel megisméti, melynek filléres helyári lesznek, hogy minél ngyobb tömegben nézhesse meg Komárom rftfifcédveiést szerető közönsége Szzhuszs tempót. Elgázolt tehervont egy komáromi vsúti munkást. Súlyos vsúti bleset történt túlsó Komárombn, vsútállomástól nem messze, Vághid közelébe. Much Károly negyvennyolcéves vsuts pálytestet jvított s munkábn nem vette észre, hogy ht mögött közeledik z érsekújvári tehervont. A vontvezető közvetlen közelről rákiiltott Muchár ez zonbn nem figyelt, vonlot megállítni nem lehetett s így gőzös rászldt szerencsétlen emberre. Much egyik lábát tőből levágt ku\'k, másik lábát is összeroncsolt, fején is megsérült. Azonnl bevitték kórházb, hol vérátömlesztéssel igyekeztek megmenteni z életnek. A szükséges vért Dolejs József nevű kollégáj dt z operációhoz. Much Károly állpot életveszélyes. Személyzonossági igzolványok kphtók: Hcker Dezső könyvkereskedésében. soki ségb tömeí népnj iskot tület tése ki Alsój ben ság i tntol kovi Szeml zetnel uj kj be, szere) jesitn dig remei vivi vlósi rá^ gint rádiói megl< z ül ken cl dást] 3x2 teljesi foko; FI Di A le } A bfibájj N De 12 Ist s A Vi. I 1 2 Dec.

1935. november 30. Komárommegyei I s m e r e t t e r j e s z t ő elődá sokt t r t n k T r d o s községben. Soh n e m tpsztlt egek vonulnk tel t r d o s i népművelési elődásokr z új iskol termében és t n í t ó t e s tület L.indscheidt Nándor veze tése meiiett ngy progrmútok kl készíti elő z elődásokt. E g é s z s é g ü g y i tnfolym A l s ó g l l á n. Alsógll község ben Helyi Népművelési B i z o t t ság nők számár egészségügyi tnfolymot trt, melyet Stnkovics Ljos ig. tnító é s dr. Szemző Kázmér körorvos v e zetnek. A k ü l f ö l d i r á d i ó l p o k egy uj kpcsolási elvről számolnk be, mely rádiócsövek két szeres kihsználásávl olyn tel jesitményt ért el, miiyenre e d dig gondolni sem lehetett. Ngy reményeket tűznek lpok ehhez vívmányhoz, mely szerintük vlósággl forrdlmsítni fogj rádiógyártást... és i t t m e gint bebizonyosodik mgyr rádióipr mgsrendűsége, z uj meglepő reflexkpcsolást ugynis z O r i o n gyár legngyobb s i kerrel lklmzt már hirdást jóvl megelőzve, 344-es 3x2 lámpás rádiójábn, melynek teljesítményét reílexkpcsolás fokozz z ismert mgs nívór, 1 1LMSZÍNHÁZ : Komárom Kun.\\iklós-u. 1 1. Telefon 70. November 30-án, szombton i- 1 4 9 óri kezdettel December 1-én, vsárnp, 4 4. 6 es i 4 9 órkor A legremekebb mgyrul beszélő film. Könny és mosoly filmje Az édes mostoh bűbájos történet egy kis árváról. Mgyr v ü á g h i r d ó. December ö--.n t csütörtökön 6 és i 4 y ó i kezdettel r csk 16 éven felülieknek N o c t u r n o (Egy elsodort sszony.) Kiegészítő film : Isten veled szerelem Vidám zenés bécsi történet. December 6-án pénteken l 2 6 és 1 4 9 óri kezdette! Kcgó orkán. szállod és egy kiegészítő film A mhrdzs gyöngye V i g k l n d o r történet. Dec. 7 - é n s z o m b t o n elődás. nem lesz R o k o n i p r - e festő és m á z o l ó s z k m? A festő és mázolóipr r o k o n i p r r történő minősítése k é r d é s e b e n k m r vélemény nyilvánítást kért győri iprtestülettől. A m e g k e r e s é s r e z iprtestület zt v é l e ményét fejezte k i, h o g y két i p r ne m i n ő s í t e s s é k r o k o n i p r nk és két i p r g y k o r l á s á r csk zok kphssnk i p r i g zolványt, k i k i g z o l n i tudjk, hogy z előirt segédi és t ionéi s z k b v á g ó g y k o r l t o t mindkét szk m b n megszerez lék. B l e s e t. S ú l y o s égési se beket szenvedett Müller Ferenc kisbéri klposmester, k i mű h e l y é b e n folyó hó 23 án s z é n gáztól megszédült, felsőtestével k z á n b esett és mindkét kezét elégette. Féláruutzás Budpestre. A Bromfitenyésztők Országos E g y e s ü l e t e n o v e m b e r 27 es de cember 2 kőzött B u d p e s t e n z O r s z á g o s T e n y e s z - es Hszon állt vsártelepen nemzetközi b r o m f i kiállítást rendez. A kiállí tásr utzóknk z állmvsút 1.60 pengőért telru vsúti ig zolványt engedélyezett. Az ig z o l v á n y o k n o v e m b e r 26 tói d e cember 3 - i g érvényesek. A Mgyr Mezőgzd sági T á r s s á g őszi n k é t j. A Mgyr Mezőgzdsági T á r s s á g " d r. Lányi M á r t o n orsz. gyüt. képviselő elnöklésével és szkminisztériumok kiküldöt teinek, v l m i n t z grárközélet számos kitűnősége jelenlétében t r t o t t m e g első őszi nkétját z időszerű mezőgzdsági g rárpolitiki kérdésekről. Dr. Ngy Ferenc ny. miniszter leir tott m e g ngy f i g y e l e m m e l f o gdott elődásit gzddós ság r e n d e z é s é r ő l és h i t b i z o mányi k é r d é s m e g o l d á s á r ó l. J vslti kiterjeszkedtek zálogleveies k ö l c s ö n ö k rendezése, ktszteri tisztjövedelmek megállpításink problémájár, z lüüo hóidon feiüli földbirto kosok terheinek m e g o l d á s á r és z e g é s z vonlúit sürgette s z o c i á l i s védelem szellemét, mely z e d d i g i tervezetekből hiányzik. Jvsltot tett z o k r gzdákr nézve, k i k n e k ngy és k ö z é p birtokik nem menthetők meg, de ezeket megis meg k e i l e i i e t r t n i kisebb b i r t o k keretében, h o g y tőidet szolgálhssák. Végül szükségesnek trtj kényszei e g y s é g n e k gzdákr vló kiterjesztését és nnk b i z tosítását, h o g y z o k, kik d ó s ságik fedezetere v g y o n u k t á t engedtek, "fedezetlen d ó s s á g o k lól is mentességet n y e r j e nek. A Hitbizományi kérdés m e g o l d á s á n á l rr m u t t o t t r, hogy T r i n o n n k h i t b i z o m n y o s cs ládok is részben áldozti. V é gül rr is teihivt f i g y e l m e t z e l ő d ó, hogy e g e s z é n leg utóbbi időkig jelentékény föld b i r t o k cserélt gzdát környék b e l i k i s b i r t o k o s o k és földmun k á s o k egzisztenciális érdekeinek figyelembevétele nélkül. A b e l ü g y m i n i s z t e r és házilgos építkezések. A kő m ű v e s m e s t e r e k iprtestülete még szeptemberben pnsszl f o r d u l t Bornemissz iprügyi miniszter hez, m e l y b e n pnszolt, hogy l i g vn h t ó s á g és közintéz Hirlp. mény, mely házilgosn é p í t k e zési munkákt ne végeztetne rr jogosított építőiprosok m e l lőzésével. Az iprügyi m i n i s z t e r m o s t rról értesítette z iprtes tületet, hogy felkérésére b e l ügyminiszter összes lárendelt közegeit utsított, hogy házi kezelésben végzett munkák te kintetében szigorún trtsák be Közszállitási Szbályzt ren delkezéseit. E l g á z o l t bécsi u t ó b u s z. Neszmély község főutcáján súlyos bleset érte i d. Luc J ó zsef földmivest. A z esti ó r á k b n t krt m e n n i z uttestén é s eközben bécs budpesti utóbuszjárt A 19093. rendsz. kocsij elütötte. A c s e n d ő r i v i z s gált megállpított, hogy b l esetet Luc vigyáztlnság okozt. L u c, k i n g y o t hlló, nem ügyelt r r, ho^y f o r g l ms u t v o n i szbd-e. S k o p e k Albin soffőr hiáb kürtölt, Sőt fékezetí is, s z e r e n c s é t l e n ség elkerülhetetlenné vált. A föidniivesi először j á r m ű hűtője ütötte el, m j d lendülettől kocsi oldlához vágódott és esz méletlenül terült e l. A s ú l y o s sérüléseket szenvedett ngyothlló idős Luc J ó z s e f e t most tt bányi korházbn ápolják. A tóváros-felsőglli m kdámút versenytárgylásá nk eredménye. A tóvárosfelsőglli út cement m k d m szerü átépítése munkáir trtott november 19 én v e r s e n y t á r g y lást z állmépüészeti hivtl. A j n l t o t dtk be : Kord Ist ván ( B u d p e s t ) 5 4. 1 3 2. 8 3 ; Fá bián Mátyás és Ktnics Antl ( S z e k s z á r d Bj) 55.578. P. 14 111 l é r ; Komárommegyei Kereske delmi és Épifő Rt. ( T ó v á r o s ) 62.137.86; Vds Mihály ( B u dpest) 7 1. 4 8 1 ; Sármezey Antl ( B u d p e s t ) 80.193. P - v e l. V d á s z s z e r e n c s é t l e n s é g volt Ö r s u j f l u n. Tkács Ferenc ö r s ujflu.u g z d á l k o d ó Brtkó Ödön örsujtlusi legénnyel ngy v dászir i n d u l t. M á r kint j á r t tk h t á r b n, lövésre készen trtott puskávl hldtk előre, m i k o r T k á c s fegyvere eddig még k i nem derített okból elsült. Brtkó ngyot kiálltott és ö s s z e esett. B r t k ó Ödönt s ú l y o s sérü lésével k o m r o m i városi közkórházb szállították, hol z o n n il műtétet végeztek rjt. Ünneplőbe öltözötten f o g t á k ki h l á s z o k. Egy ü n n e p l ő b e öltözött sszonynk holttestét fogták k i Ekecs htárábn, Aszód pusztánál D u n á g b ó i hlszok. Kezében még vlmi könyvfoszlányfélét szorongtott, mint később kide rült, imkönyv mrdványi ezek foszlányok. A n y o m o z á s m e g állpított, h o g y holttest Almássy Ágostonné ekecsi szs z o n n y l zonos. A z sszony még o k t ó b e r 2 1 - é n tünt el h zulról és zót hiáb keresték. Csk n n y i t t u d t k ról, hogy ü n n e p l ő b e öltözött és z i m könyvét is mgávl vitte, m i k o r elment hzulról. Lehet, hogy v é letlen szerencsétlenség, vgy ön gyilkosság esete f o r o g f e n n. Hirde BRIDGE. Mivel lehetne legjobbn m e g i n d o k o l n i, hogy b r i d g e z utolsó két évtizedben z egész világon e l t e r j e d t? T l á n zzl, hogy ez játék két ízben is m e g o l d n d ó problémák elé á l lítj j á t é k o s o k t : l. ) licitálás nál, 2.) lejátszásnál. A z e l ő b binél p r o b l é m : miképen kell megfelelő b e m o n d á s o k k l l pokbn lévő l e g n g y o b b erőt érvényesíteni, m á s o d i k n á l : m i képen kell játékot irányítni, h o g y lpokból l e h e t ő ' l e g t ö b b ütést lehessen h z v i n n i. A lejátszás nehézségeiről d képet l á b b i fejtörőnk. 2. s z. fejtörő. Pikk D, 3. Kor 6, 5, 3, Káró A, D, B, 6, 4, 3, T r e f f 8, 3.? Pikk A, K, 4, Kör A, 8, 4, 2 Káró 8, 7, 2, Treff B, 10, 9, 5. A l i c i t következő Dél Nyugt volt: Észk Kelet 1 szn, 2 káró, 2 pikk, 2 szn, 3 káró, 3 szn, pssz. Nyugt kis p i k k e l i n d u l, Dél kézben üt királlyl, k á r ó l hiv é s z s z t l o n B ú b b l impsszt d, Kelet kis k ő i t d o b! Feldt: Miképen kell j á t é k o t vezetni, h o g y 'egjobb ellenjáték é s bármilyen további lpelosztás mellett bemondást teljesíteni lehessen. A fejtörő megfejtését kér jük csütörtökig szerkesztőségünk höz beküldeni. Az első számú fejtörő m e g fejtését j ö v ő számunkbán közöl jük. Bridge tömbök kphtók : HACKER könyv- é s DEZSŐ ppirkereskedésében. Megszűnik polgáriiskolábn szorglmi osztályzt. A kultuszminiszter rendeleiben közölte polgárii>kolák bud pesti és szegedi főigzgtóságá v l, t o v á b b á szegedi polgári i s k o l i tnárképző főiskol ig?gtóságávl, hogy z o r s z á g o s közokttási tnács jvsltár htályon kívül helyezi polgárii s k o l i rendtrtásnk s/org lom elbírálásár vontkozó ré szeit és már mostni tnévtől beszünteti p o l g á r i i s k o l á k félévi értesítőiben, év végi bizonyítvá nyibn és ennek megfelelői z nykönyvi l p o k o n is s z o ; g l m i osztályztot.

6. oldl. Komárommegyei Hírlp. "*?5. november 30. A beomlott kvicsbány áldozt. Munk közben súlyos kimenetelű szerencsétlenség történt Császár község htárábn lévő egyik kvicsbányábn. Több munkás egy kvicsbány kiknázásán dolgozott, miközben bány -beomlott és mg lá temette Simon János 25 éves munkást. Társi zonnl hozzáláttk mentéshez, és csk megfeszített munk után tudták kiszbdítni szerencsétlenül járt embert romok lól. Simon földomlás következtében súlyos külső és belső sérüléseket szenvedett, ezenkívül kezei és megbénultk. A mentők lábi hldokolv szállították győri közkórházb. A szerencsétlenség ügyében megindult hivtlos vizsgált. Vörös réz üstök, zsíros bödönök GYALÓKAYNÁL. A gzdkmr közgyűlése. A felsődunántuli mezőgzdsági kmr november hó 30- án, szombton délelőtt 9 órkor trtj XXVI. évi rendes közgyűlését Győrött, városház közgyűlési termében. Tárgysorozt: Elnöki bejelentések, kmri szkosztályok meglkítás, peres ügyek bejelentése, nyugdijszbályzt módosítás, jövő évi költségvetés és munktervezeí elfogdás, jvsltok tárgylási, indítványok. A közgyűlés nyilvános jellegű. Megjelent tgositási rendelet. A hivtlos lp egyik utóbbi szám közli földmivelésügyi miniszternek tgosításr vontkozó rendeletét. A rendelet érteimében mindenütt, hol község célszerűnek látj tgosítást, minden kérelem nélkül is végre lehet hjtni. A költségeket z állni előlegezi s bírói és mérnöki közreműködést legszűkebb keretbe szorítj költségkímélés céljából. A tgosítás z uj ut és cstornhálózt érdekeit figyelembe veszi. Az uj htárokt kővel jelölik meg. A tgositási költségek 20 százlékát z állm viseli. A Pityu" második elődás tulsóoldli Kt. Legényegyletben. A vsárnp esti elődás lklmávl ngy sikert rtott és áltlános tetszéssel fogdott kitűnő vígjátékot dec. 1-én, vsárnp este 8 óri kezdettel ismét elődják. Jegyekről jánltos előre gondoskodni. GYŐZŐDJEK MEG! SPORT. Válsz Szombthelyen megjelenő Hír" c. npilp Megint csökkentés következik cimü cikkére. nyugton" Érthetetlen, sportbn egészen külön álló támdás érte KFC-t fenti npilp mult héten megjelent egyik számábn, mit mi nem tudunk eléggé elitélni. Városunk sporttársdlmánk itt djuk közre fenti cikk megállpításánk egy kis töredékét: A Komárom, Tc, Textil különösen olyn gyenge együttesek, hogy velük semmit nem nyert nyugti futbll. Vesztett zzl, hogy ezek csptok góljvitó együttesek, többi csptok ezeknél jvítják meg gólrányukt. Már pedig rr semmi szükség nincs, hogy ilyen együttesek vegyenek részt zt I. osztályú bjnokságbn." Ilyen tendenciózus cikket rég nem olvstunk már és csodálkoznunk kell felett, hogyn lehet ilyen rosszkrtú beállítássl egy sportcikket megírni. Ami még csodáltosbb benne, z, hogy z igzságot, hogyn lehet ennyire elferdíteni. A hivtkozott közleményt mi nem érdemesítjük rr, hogy részleteiben fogllkozzunk vele s állításivl szemben vitáb szálljunk. Nézetünk szerint sportbn nem z ilyen hzbeszélő, másokt lekicsinylő hngztos cikkek fontosk, hnem z elért eredmények. Ezek pedig minket igzolnk. Az ilyen felelőtlen megállpítást tehát csk megvető mosollyl fogdhtunk. A KFC-nk támdássl szemben szolgáljon elégtételül z sok igzi sportember dicsérő megállpítás, kik z elért eredmények lpján állpították meg őszinte jó kritikájukt. Megvgyunk győződve, hogy ugy KFCy mint TAC gyenge együttese (?) méltó válszt fog dni z inkriminált cikkre tvszi fordulón, mikor szombthelyi csptok félve gondolnk velünk szemben gólrányok jvításár. í)r. Alpy Gyul Komárom vármegye ny. fölevéltáros áltl irt lábbi müveit árusításr megszereztük: Komárom megye levéltáránk középkori okleveli 1.50 Jóki emlékkönyv (centenáriumi kidás) 2. Mgyr dicsőség 2.50 Kphtó és postán utánvéttel megrendelhető : HACKER DEZSŐ könyvkereskedésében Komárom, Imándi-út 23. szám. A legújbb, lemoshtó, ppir futószőnyegről, mely trtós és olcsó árbn, többféle mintávl kphtó : Hnpl/pr H y c n könyv és ppirkereskedőnél d L K C l U t Z, O U Komárom, Igmdániút. 3 Komárommegyei Hitelbnk R. T. Komárom-Újváros. Alptőke és trtléklp: 200 ezer P. Komárom, Igmándi-út 6. szám. A bnk működése kiterjed bnkszkm minden ágztár: betétek; betétkönyvecskékre és folyószámlákr. Értékppírok vétele és eldás. Tőzsdei megbízások lebonyolítás budpesti és külföldi tőzsdéken. Kül- és belföldi csekkek és kereskedelmi utlványok bebjtás. Átutlások és meghitelezések bel- és külföldre. Külföldi pénzek beváltás mindenkor hivtlos npi árfolymon. Mgyr-Frnci Biztositó Részvénytársság zést Komárommegyei külömböző, színekben ngy válsztékbn H A C K E R beszerezhetők: ppirkereskedésében, olcsón DEZSŐ Komárom. Két ágys bútorozott szobát keresek olyn helyen, hol lehetséges egy kisebb személyutóvl is beállni kpu lá, vgy egy fedett helyiséget. Azonnl" jeligére, vá szókt kidób kérek. Fővárosi, npilpok Pesti Hirlp regények, Töltőtollk, Hegedűhurok, Képeslpok, Divtlpok kphtók Hcker Dezső ppirkereskedésében, Középiskoli Komárom. tnár diákok, mgántnulók tnítását, pótvizsgár előkészítését jutányosán válllj. Cini kidóbn. Vezérügynöksége. A komáromi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi htóság. 6509; 1935. tkv. szám. Árverési hirdetmény-kivont. Pénzintézeti Központ végrehjttónk Orgon Pál és Orgon Etel végrehjtást szenvedők ellen inditott végrehjtási ügyében telekkönyvi htóság végrehjtási árverést 3440 P tőkekövetelés és járulék behjtás végett komáromi kir. járásbíróság területén levő, Szák községben fekvő s Orgon Pál végrehjtást szenvedő nevén álló száki 200. sz. tkvi betétben A I. 1. 2. sorszám 264. 265. hrsz. ltt fogllt 99. szám ltti Beltelekben lévő ház, udvr és kertre 800 P. kikiáltási árbn ; száki 205. sz. tkvi betétben A I. 1 3 sorszám 1187 1. I188I. 1189 1. Császár uti vgy Erdőszéli dűlőben lévő szántókr és rétre 1006 pengő kikiáltási árbn ; száki 207. sz. tkvi betétben A I. 1.2. sorszám 953,12. 954 2. hrsz. ltt fogllt z öreghegyi dülöb^n levő szántór és kertre 75 P. kikiáltási árbn, szki 24. sz. tkvi betétben A I. 1. sorszám 253. hjrszám ltt fogllt Beitelekben levő szántóból Orgon Pál nevén álló illetőségének felele részére 315. P. kikiáltást árbn ; sziki 402. sz. tkvi betétben A I. 1.2. sorszám 254. 2J5. hrs/.ám ltt fogllt beitelekben lévő szántóból Orgon Pál nevén álló 515. rész illetőségére 90 P. kikiáltási árbn elrendelte. Az árverést 1936. évi jnuár hó 3. npján d. u. 3 órkor Szák községházánál fogják megtrtni. Az árverés lá kerülő ingtln z árverési feltételekben megállpított árnál lcsonybb áron nem dhtó el. Az árverelni szándékozok kötelesek bántpénzül kikiáltási r 10 százlékát készpénzben, vgy z 1861 LX. tc. 42. -ábn meghtározott árfolymmá! számiíott óvdékképes értékppirosbn kiküldöttnél letenni, hogy bántpénznek előleges biroi letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt kiküldöttnek átdni és z árverési feltételeket láírni (1881. LX. t.-c. 147., 150., 170. ^;i903:lx. t. c. 21 ) Az, ki z ingtlnért kikiáltási árnál mgsbb Ígéretet tett, h többet igérni senki sem kr, köteles nyombn kikiáltási ár százlék szerint megállpított bántpénzt z áltl igért ár ugynnnyi százlékáig kiegészíteni. (190S. XL1. t. c. 25..) Komárom, 1935. évi szent, hó 14. npján Bod s. k. jb. elnök. P- H. A kidmány hiteléül Olvshttln kidó. láírás Nyomtott Hcker Dezső könyvnyomdájábn Komárom, Ngyigmándi-u. 23. Felelős kidó: Hcker Dez-ő