1/2005.(2005.V.25.) sz. kollégiumi ajánlás. az eljárás félbeszakadásának és a félbeszakadt eljárás folytatásának néhány kérdésérl

Hasonló dokumentumok

Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

1/2004 (VI. 04.) sz. kollégiumi ajánlás a fizetésképtelenséget megállapító végzés jogerre emelkedése után az eljárás megszüntetésének lehetségérl

Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból

A PEREK EGYESÍTÉSÉNEK NÉHÁNY ELVI KÉRDÉSE

Perfelvétel iratai. perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon

Budai Központi Kerületi Bíróság 4.P/G.21744/2017/13.számú ítélete

A tárgyalást megelızı szakasz. elıadás

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő

DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉS A TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS ELJÁRÁSJOGI KÖVETKEZMÉNYE

Munkaügyi bíróság: jogszabály határozza meg, hogy mely perek tartoznak ide. Pp. 349

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja.

Pécsi Törvényszék 11.G /2013/8. számú ítélete

A felek és más perbeli személyek

A SZERZŐDÉS HATÁLYTALANSÁGA MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE A FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT

Győri Ítélőtábla Pf.III /2015/3. szám

A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület február 16-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 1

BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN. dr. Koltai György

Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. Előzetes megjegyzések. A közigazgatás kontrollja

Az elhunyt emlékéhez fűződő jogok a személyhez fűződő jogok rendszerében 1

ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja.

SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUM 3/2003. (XI. 6.) számú Kollégiumi ajánlása

Fellebbezéssel megtámadható határozatok. az elsőfokú polgári peres eljárásban

í t é l e t e t: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

TARTALOMJEGYZÉK: I. RÉSZ : A JOGI KÉPVISELŐ IRATAI Keresetlevelek, rendelkezés a keresetről 16. old.

2013. évi... törvény. a polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény módosításáról

v é g z é s t: A bíróság felhívja a felperest, hogy 15 napon belül pótolja a keresetlevelének a következő hiányait:

Budapest, december

A Magyar Köztársaság nevében!

A KÖLCSÖNSZERZŐDÉS ÉRVÉNYTELENSÉGÉNEK JOGKÖVETKEZMÉNYE 1

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3071/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában meghozta a következő.

ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám

Í t é l e t e t. Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s

A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna

PERTÁRGYÉRTÉK SZÁMÍTÁSA LÁTSZÓLAGOS KERESETHALMAZATNÁL

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3.

Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete

A pártfogó ügyvédi díj viseléséről való rendelkezés problematikája Szerző: dr. Hajdu Emese

AZ ADÓS VAGYONÁHOZ TARTOZÓ VAGYONTÁRGYON FENNÁLLÓ KÖZÖS TULAJDON MEGSZÜNTETÉSE A FELSZÁMOLÁSI ELJÁRÁS ALATT

Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III / 2016 /7 számú ítélete

1989. évi II. TÖRVÉNY. az egyesülési jogról 1

40 Országos sportági szakszövetség változásbejegyzése iránti kérelem PK-105V 41 Országos sportági szakszövetség nyilvántartásból való törlése iránti

Tisztelt Alkotmánybíróság! 1. Az alkotmányjogi panasz elbírálása során irányadó jogszabályok:

A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI GAZDASÁGI KÖZIGAZGATÁSI-MUNKAÜGYI ÜGYSZAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A

1-H-KJ bírósági határozat. a Fvárosi Bíróság ítélete közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti perben

Tájékoztató a Holcim Hungária Zrt. és a Magyar Cement Kft. között folyamatban lev Eszköz-per jelenlegi állásáról

Pécsi Törvényszék mint másodfokú bíróság 1.Kf /2013/7/2. számú ítélete és 1.Kf /2013/7/1 számú végzése

Tartozáselismerés kontra fizetési haladék a felszámolási eljárásban

A harmadik személy helyzete az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása szempontjából, különös tekintettel a Csődtörvény 40.

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

A/3. POLGÁRI ELJÁRÁSJOG

H A T Á R O Z A T. Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: ), hogy

A hatósági eljárás megindítása

A KAPOSVÁRI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG

Alkalmazott jogszabályok: Ptk.215..(1) bekezdés, 228. (3) bekezdés

Győri Ítélőtábla Pf.II /2005/4. szám. Alkalmazott jogszabályok:ptk.234 és 235., Inytv. 62. és 63.t

[Pp. 78. (4) bek., 79. (1) bek., 276. (4) bek. b) pont, 307. (1) bek., 308. (4) bek.,

A végrehajtási eljárás

v é g z é s t : I n d o k o l á s :

A/3. A JOGI SZEMÉLYEK JOGÁVAL ÉS A GAZDASÁGGAL KAPCSOLATOS JOGANYAG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

Tansegédlet A polgári eljárás szakaszai c. pp vizsgatétel elsajátításához

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület november 3-án tartott ülésén elfogadott állásfoglalások

A csőd- és felszámolási eljárás során felmerülő cégeljárási feladatok. jogalkalmazási problémái

v é g z é st: Megállapítja, hogy az alperes (nyolcezer) felülvizsgálati illeték visszatérítésére jogosult. I n d o kol

A HCM 1890 (Magyar Cement) Kft. és a LafargeHolcim konszern közötti Részvény-per elzményei és jelenlegi állása

v é g z é s t. INDOKOLÁS I. Az eljárás tárgya

MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Intézeti Tanszék. Várkonyiné Dr.

VÁLLALKOZÁSI JOGVISZONY EGYOLDALÚ MEGSZÜNTETÉSE IDŐSZAKONKÉNT NYÚJANDÓ SZOLGÁLTATÁS ESETÉN

A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS

I.) A 30 napos határidő a helyreigazítási kérelem eljuttatása a sajtóhoz

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület október 12-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 1

A közigazgatási határozatok végrehajtása

Alkalmazott jogszabályok: Pp , (1) bekezdés. Győri Ítélőtábla Pf.IV /2012/3.szám

Az illetékjogi szabályozás elméleti és gyakorlati kérdései

Alkalmazott jogszabályok: Cstv. 38. (4) bek., 57. (1) bek., 4. (1) bek.

T/3018. számú. törvényjavaslat. a polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény módosításáról

TÉVESEN AZ ADÓS SZÁMJÁRÁRA UTALT ÖSSZEG - A FELSZÁMOLÓ KÖTELEZETTSÉGE

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről ELS Ő RÉSZ BEVEZET Ő RENDELKEZÉSEK. A törvény célja

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT

Ajánlás. az egyéni cég jogalanyisága tárgyában

A Közbeszerzési Döntőbizottság figyelem felhívása a konzorciumok jog- és ügyfélképességéről

Tárgyalástechnika. kommunikáció konfliktus kompromisszum. HÍD Dunaújváros és Környéke Egyesület 2007

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról évi IL. törvény

EU jogrendszere október 11.

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A BÜNTETJOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSI PROGRAMRÓL. Budapest, 2004.

A bírósági közvetítői eljárás

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/ (IV. 30.) OBH utasítása a bíróságok perbeli képviseletéről szóló szabályzatról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

v é g z é s t : I n d o k o l á s

JUHÁSZ LÁSZLÓ. A wrongful trading (vezetői felelősség) szabályai

Alkalmazott jogszabályok: Cstv. 10. (2) bekezdés, 20. (3) bekezdés, Pp (1) bekezdés f.) pont, 157. a.) pont.

Könyvek

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3180/2015. (IX. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

Fővárosi Munkaügyi Bíróság

Átírás:

A P É C S I Í T É LTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA 1/2005.(2005.V.25.) sz. kollégiumi ajánlás az eljárás félbeszakadásának és a félbeszakadt eljárás folytatásának néhány kérdésérl I. Amennyiben a bíróság valamelyik fél haláláról vagy megsznésérl (cégjegyzékbl vagy más nyilvántartásból való törlésérl) szerez tudomást, az eljárás félbeszakadását kell megállapítania. Félbeszakadás helyett a per megszüntetésérl akkor határozhat a bíróság, ha az anyagi jogi szabályok a jogviszony természete miatt a jogutódlást kizárják. II. Ha egységes pertársaság esetén az egyik pertárs jogutód nélküli megsznése miatt szakadt félbe az eljárás, a bíróság végzéssel nem utasíthatja el az eljárás folytatása iránti kérelmet, hanem a kérelemben foglaltaknak megfelelen (esetleg elkülönítéssel) a perben maradó felekkel szemben folytatni kell az eljárást. Annak eldöntése, hogy érdemben milyen határozat hozható, nem tartozik az eljárás folytatásának kérdéskörébe. III. Az így folytatódó eljárás során a kereseti kérelem függvényében dönthet a bíróság a szerzdés érvénytelensége vagy hatálytalansága jogkövetkezményérl. Ha a megsznt fél perben állásának hiányában a kereseti kérelem nem teljesíthet, a keresetet ítélettel el kell utasítani. Minden más esetben a szerzdés hatálytalanságának és érvénytelenségének következményét le kell vonni. IV. A Pp. 157. a) pontja és a Pp. 130. (1) bek. g.) pontja alapján a félbeszakadt eljárás folytatása után a per nem szüntethet meg, erre csak akkor kerülhet sor, ha a keresetlevél benyújtásakor bírói felhívásra sem vonja perbe a felperes azokat a személyeket, akiknek a perben állása kötelez. I n d o k o l á s A polgári peres eljárás nyugvásának három formája van: az eljárás félbeszakadása, a tárgyalás (per) felfüggesztése és az eljárás szünetelése. Az eljárás nyugvásának oka mindhárom esetben az, hogy az eljárás lefolytatását és az érdemi határozat meghozatalát az eljáráson kívüli esemény, vagy a felek rendelkezése gátolja. A Pp. 111. (1) bekezdése értelmében, ha valamelyik fél meghal, vagy megsznik, az eljárás a jogutód perbelépéséig, illetve perbevonásáig (61-62. ) félbeszakad. Az eljárás félbeszakadásának egyik jellemz vonása, hogy a félbeszakadásra a törvény rendelkezésénél fogva kerül sor, az eljárás félbeszakadása nem a bíróság határozatának következtében áll be. Az egyik fél megsznését, mint félbeszakadási okot az 1995. évi LX. törvény (a továbbiakban VI. Ppn.) 10. (1) bekezdése iktatta be a Pp-be jelents hiányt pótolva. A gazdasági

- 2 - társaságokról szóló 1988. évi VI. tv. Hatályba lépése után társaságok tízezrei alakultak, ennek természetes folyományaként nagyon sok esetben pereskedtek. A társaságok azonban nem csak megalakultak, hanem gyakran jogutóddal vagy jogutód nélkül megszntek, miközben a Pp.-ben nem volt rendelkezés arról, hogy a félként szerepl társaság megsznése hogyan érinti a peres eljárást. Emiatt a gyakorlatban eltér megoldásokat követtek a bíróságok, a félbeszakadás megállapítása mellett legtöbbször a per megszüntetésére került sor a Pp. 157. a.) pontja és a Pp. 130. (1) bek. e.) pont (a perbeli jogképesség hiánya) alapján. Tipikus megoldásként idézhet a BH 1996/454. sz. alatt megjelent döntés, - amelynek tartalmára a törvénymódosítás is utal, - s amelyben a Legfelsbb Bíróság kimondta, hogy a gazdálkodó szervezetnek az ellene indított per során bírósági határozattal történt megszüntetése esetén nincs helye a per folytatásának és ítélet hozatalának. Ilyen esetben a bíróságnak az eljárás félbeszakadását kell megállapítania, s mivel a Pp. nem tartalmazott a jogi személy megsznésével kapcsolatban külön rendelkezést, az ilyen esetet azonosan kellett elbírálni, mintha a fél meghalt volna. A Pp. 111. (1) bekezdés módosítása után sem változott lényegesen a bírói gyakorlat, ennek oka egyértelmen a VI. Ppn. indokolása volt. A Pp. 111. (1) bekezdését a Ppn. 10. (1) bekezdése módosította, ennek indokolása azonban visszautal a Pp. 61. -át módosító 4. -ra a következk szerint: 4..A Javaslat normaszöveggé teszi a joggyakorlatban kikristályosodott azon szabályt, hogy ahol a Pp. a fél haláláról beszél, azon valamely szervezet jogutódlással történ megsznését is érteni kell. Ugyanez az indoka a Javaslat 10. -ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezésnek. Míg a természetes személyek halála esetén mindig van jogutód (az örökös végs soron a Magyar Állam), addig a szervezetek esetében ez nem feltétlenül van így: pl. a felszámolással, vagy végelszámolással történ megsznés esetében jogutódlásról nem beszélhetünk. Ilyen esetben a megszn szervezet kötelezettségeiért felelsséggel tartozó személyekre, illetve szervezetekre e szabályok nem alkalmazhatóak. 10. A Javaslat 10. -a (1) bekezdésében foglalt szabályozás összefügg a 4. - szal, így indokolása az 4. -hoz fzött indokolásban foglaltakkal megegyezik. A 10. (2) bekezdésében foglalt szabály lehetséget ad arra, hogy a per félbeszakadásának tartama alatt a bíróság elvégezzen olyan cselekményeket, amelyek a per érdemét nem érintik, azonban azok bizonytalan idre való elhalasztása jogos érdekeket sérthet. Így pl. mód nyílik a letétbe helyezett szakérti díj kiutalására a félbeszakadás idtartama alatt is. A Complex CD Jogtár Pp. 111. -hoz fzött indokolása összhangban a módosító törvény indokolásával kiemelte, hogy a perben nemcsak természetes személy lehet fél, hanem olyan szervezet is, amely törvényi rendelkezés folytán perbeli jogképességgel rendelkezik. Az ilyen szervezet megsznése nem feltétlenül jár együtt jogutódlással (pl. felszámolás, végelszámolás), ezért a félbeszakadás csak akkor állapítható meg, ha a perbeli jogképességgel rendelkez szervezet az eljárás tartama alatt jogutódlással sznt meg. A bírói gyakorlatot az eseti döntésekbl kitnen a fenti magyarázat orientálta, s számtalan esetben a jogutód nélküli megsznés esetében nem az eljárás félbeszakadását állapították meg, hanem megszüntették az eljárást. 2.

- 3 - A Legfelsbb Bíróság azonban ezt a gyakorlatot nem fogadta el, s több iránymutató döntésében mutatott rá, hogy a fél megsznésének következménye nem a per megszntetése, hanem az eljárás félbeszakadása. Ezek közül kiemelend az elvi határozatok között közzétett EBH. 2001/430. sz. döntés, melynek indokolásában a Legfelsbb Bíróság kiemelte: önmagában az az ok, hogy a végelszámolás folytán az alperes jogutód nélkül sznik meg - erre vonatkozó jogszabályi rendelkezés hiányában - nem eredményezheti a per megszüntetését. Amennyiben a jogi személy jogutód nélkül megsznik, az eljárás a Pp. 111. - ának (1) bekezdése szerint félbeszakad. Az alperes jogutód nélküli megsznésének következménye ezért nem a per megszüntetése, hanem az eljárás félbeszakadása. Az alperesi jogi személy megsznésének ténye az eljárást megakasztja, mert a félbeszakadás tartama alatt minden - a per érdemére vonatkozó - bírói rendelkezés, úgyszintén a felek minden perbeli cselekménye hatálytalan [Pp. 111. (1) bekezdés, 112. (2) bekezdés]. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsbb Bíróság a másodfokú bíróság eljárási szabályt sért megszüntet végzését a Pp. 275/A. -ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a jogszabályoknak megfelel határozatot hozva az elsfokú bíróság végzését helybenhagyta.(megjelent: A Legfelsbb Bíróság határozatainak hivatalos gyjteménye 2001/1) Hasonló döntést hozott a Legfelsbb Bíróság a BH 2002/19. sz. alatti döntésében, rámutatva, hogy az alperesi szövetkezetnek - a per során - a cégnyilvántartásból való törlése nem a per megszüntetésére, hanem a félbeszakadás megállapítására nyújt alapot. 1./ Az eljárás megszüntetése vagy a félbeszakadás megállapítása A fentiek alapján az els eldöntend kérdés az, hogy ha a perben szerepl természetes személy fél meghal, vagy a gazdálkodó szervezet felszámolási eljárás, végelszámolási eljárás vagy törlési eljárás során megsznik és a cégjegyzékbl törlik, az eljárás félbeszakadásának vagy a per megszüntetésének van helye. A természetes személy halála esetén a bírói gyakorlat kialakultnak tekinthet. Abban az esetben ugyanis, amikor a perben érvényesített jog az elhalt természetes személyhez kötdik, a per a meghalt örökös által vagy ellene nem folytatható, a tényleges jogutódlás lehetsége ellenére a bíróságok a per megszüntetését állapítják meg a Pp. 157. (1) bekezdés és a Pp. 130. e.) pont kiterjeszt értelmezésével. (PK. 167. sz. állásfoglalás, BH. 1988/103. sz. eseti döntés.) A fél megsznése, mint félbeszakadási ok mind jogi személy, mind perképességgel rendelkez jogi személyiség nélküli gazdasági társaság esetén felmerül. Bár a felvetett probléma valamennyi jogi személy esetén felmerülhet, gyakorlati jelentsége elssorban a gazdasági társaságok, szövetkezetek esetében van. Ezek a szervezetek megsznhetnek jogutódlással és jogutód nélkül. A jogutódlással történ megsznés esetén a félbeszakadt eljárás folytatásának nincs akadálya, ugyanis a jogutód szervezet utóbb beléphet a perbe és perbe vonható. A jogutód nélküli megsznésnek a hatályos magyar jogban három esete van: a felszámolás, a végelszámolás, és a hivatalbóli törlési eljárás. 3.

- 4 - Fontos annak hangsúlyozása, hogy a félbeszakadás oka akkor következik be, amikor a cégbíróság az adott céget törli a cégjegyzékbl, függetlenül attól, hogy a cégbíróság illetve a felszámolási eljárást lefolytató bíróság ezt megelzen a céget megszntnek nyilvánítja. (Cstv. 60. (1) bekezdés, 75. (3) bekezdés a)pont, Ctv. 54. (1) bekezdés f.) pont. Ennek az idpontnak a tisztázása azért fontos, mert a bíróság félbeszakadást kimondó határozata csak deklaratív, a félbeszakadás a jogi személy megsznésével bekövetkezik. A Pp. 112. (1) bekezdése pedig kimondja, hogy az eljárás félbeszakadásával minden határid megszakad és a 112. (2) bekezdése értelmében a félbeszakadás alatt tett minden a per érdemére vonatkozó bírói rendelkezés, úgyszintén a felek által teljesített minden perbeli cselekmény hatálytalan, kivéve a félbeszakadással illetve az annak megszntetésével kapcsolatos bírói rendelkezéseket és perbeli cselekményeket. Emiatt rendkívül sérelmes lehet a felekre nézve, ha a félbeszakadt eljárás folytatására nem kerülhet sor. Az a tény, hogy a fél jogutód nélkül sznik meg, még nem jelenti azt, hogy adott esetben a konkrét jogviszonyt illeten kizárt a jogutódlás megállapítása. Megkülönböztetjük az egyetemes és a különös jogutódlást. Az egyetemes jogutódlás esetén a jogeld valamennyi joga és kötelezettsége az új jogosítottra, a jogutódra száll át, míg különös jogutódlás esetén a jogoknak és a kötelezettségeknek csak egy része kerül át az eredeti jogosítottól, a jogeldtl a jogutódhoz. Különösen felszámolási eljárás során fordulhat el, hogy a felszámolás alá kerül adós cég egyes jogai, kötelezettségei jogutódhoz kerülnek. Sor kerülhet erre abban az esetben, ha például a felszámoló a gazdálkodó szervezet vagyonát úgy értékesíti, hogy bizonyos kötelezettségek a vásárlót terhelnek. (Ezek lehetnek adott esetben munkajogi kötelezettségek is). A felszámoló a Cstv. 52. (5) bekezdése alapján engedményezheti a be nem hajtott követeléseket, az engedményes ilyenkor különös jogutódja az adós cégnek. Ugyanez a helyzet, ha a Cstv. 56. (2) bekezdése alapján a be nem hajtott követeléseket a hitelezk között a bíróság osztja fel. Lehetség van továbbá arra a Cstv. 58. (4) bekezdése alapján, hogy a szakmában szokásos jövbeni szavatossági, jótállási és kártérítési kötelezettségek rendezésére a felszámoló egy másik gazdálkodó szervezetet bíz meg, aki ebben a kérdéskörben az adós különös jogutódjának tekintend. Végelszámolási eljárásban a különös jogutódlás bekövetkezése gyakran elfordul, míg a törlési eljárásoknál az eljárás jellege miatt - az ilyen jelleg megállapodások megkötése kizárt, különös jogutódlás nem fordulhat el. (Egyes vagyontárgyak vonatkozásában lefolytatandó vagyonrendezési eljárás során viszont elfordulhat, hogy a vagyontárgy megszerzje szinguláris jogutódnak tekintend.) A megsznt cég állhat felperesi, illetve alperesi pozícióban. Felperesi pozícióban történ megsznés esetén fordul el gyakran, hogy az fa cég esetén különös jogutódlásra kerül sor, alperesi pozícióban leginkább a vagyon kötelezettséggel történ értékesítése esetén fordulhat el ez a helyzet. Ezek az esetek mutatják, hogy általában az egyetemes jogutód hiánya nem jelenti feltétlenül azt, hogy az adott perben különös jogutódlás nem következhet be. A fenti okok miatt, amennyiben a bíróság gazdálkodó szervezet vagy jogi személy peres fél jogutód nélküli megsznésérl szerez tudomást, f szabályként az eljárás félbeszakadását kell megállapítania a Legfelsbb Bíróság EBH. 2001/430. sz. elvi határozatában adott iránymutatásnak megfelelen. Elfordul jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság esetében is hasonlóan a természetes személyekhez, - hogy olyan anyagi jogi igényt érvényesítenek, amely esetében a 4.

- 5 - jogviszony természete zárja ki a jogutódlást. Ilyen esetben nem érvényesül a félbeszakadás jogintézmény célja, nevezetesen az, hogy a per a jogutód perbelépésével folytathatóvá váljon. Ezért ilyenkor kivételesen a félbeszakadás megállapítása helyett a per megszüntetésének van helye a Pp. 157. (1) bek. a.) pontja és Pp. 130. (1) bek. e.) pontjának kiterjeszt értelmezésével. (A fenti Pp. szabályok kiterjeszt értelmezése bizonyos esetekben aggályos lehet, ezért mindenképpen célszer a Pp. módosítása és a kérdés jogszabályi rendezése.) 2./ A félbeszakadt eljárás folytatásának lehetsége Amikor a megsznt cég egyedüli alperes illetve felperes volt, és - utólag kiderül, hogy - sem egyetemes, sem különös jogutódja nincs, a Pp. szabályainak szigorú értelmezésével a félbeszakadt eljárás folytatására általában nincs lehetség. Elfordulhatnak azonban kivételes esetek, amikor a bíróság a fél méltányolható kérelmére elrendeli a per folytatását és a per megszüntetésérl határoz. (A Pécsi Ítéltábla egyetért a Fvárosi Ítéltábla e tárgyban hozott 1/2005. sz. (V.9.) számú kollégiumi vélemény 3. pontban írt indokolással.) Ezt a lehetséget azért is biztosítani kell, mert a Pp. 112. (2) bekezdése értelmében a félbeszakadás tartama alatt tett minden - a per érdemére vonatkozó - bírói rendelkezés, úgyszintén a felek által teljesített minden perbeli cselekmény hatálytalan, kivéve a félbeszakadással, illetve az annak megszüntetésével kapcsolatos bírói rendelkezéseket és perbeli cselekményeket. Emiatt a bíróság nem hozhat meg olyan végzéseket, amelyek fellebbezéssel támadhatók. A per megszüntetése esetén viszont a bíróság rendelkezhet például a feljegyzett illeték viselésérl, esetleg az illeték visszatérítésérl. Ennek a helyzetnek a kezelése szintén jogszabályi rendezést igényel, a Pp. 157. említett kiterjeszt értelmezése azonban lehetséget ad arra, hogy a bíróság a kivételes helyzeteket megnyugtatóan rendezze. Komoly problémák azokban az esetekben fordulnak el, amikor az utóbb jogutód nélkül megsznt céget kényszer pertársaság tagjaként vonták perbe. Erre legtöbbször akkor kerül sor, ha az fa. cég és egy harmadik személy között megkötött szerzdés érvénytelenségének, vagy hatálytalanságának megállapítása iránt indítanak pert. Ilyen perindításra a felszámolás kezd idpontja eltt is sor kerülhet, de a felszámolás kezd idpontja után is. Ilyenkor ugyanis alapveten nem pénzkövetelés érvényesítésérl van szó, és az fa. cég perlésének nincs akadálya. Hasonló a helyzet, ha az egyik szerzd fél végelszámolás hatálya alatt áll. Amennyiben az eljárás félbeszakadását megállapítja a bíróság és a megsznt félnek sem egyetemes, sem különös jogutódja nincs, az eljárás folytatásával kapcsolatban több eljárásjogi kérdés merül fel. Az els kérdés az, hogy folytatható-e a félbeszakadt eljárás a fél kérelmére, azaz kérheti-e, hogy a jogvitát érdemben bírálja el a bíróság, annak ellenére, hogy a cégjegyzékbl törölt, megsznt cég jogutódját annak hiánya miatt megnevezni nem tudja. Ezzel szorosan összefügg kérdés, hogy az ilyen kérelemrl a bíróság milyen formában dönthet? Az els eljárásjogi kérdés megválaszolásához a Pp. 111. értelmezése szükséges. A Pp. 111. (1) bekezdése a Pp. megalkotásától kezdve úgy szólt, hogy: ha valamelyik fél meghal, az eljárás a jogutód perbelépésig, illetleg perbevonásáig (61-62. ) félbeszakad. Amíg fleg magánszemélyek pereskedtek (a gazdasági perekben az Ftvr. megjelenéséig gyakorlatilag ismeretlen volt a jogutód nélküli megsznés) a fenti szabály érvényesülésének nem volt akadálya, mert a természetes személy halála esetén mindig van jogutód, így nem fordulhatott el az az eset, hogy a fél jogutódjának hiányában az eljárást nem lehetett folytatni, addig a jogi személyek és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok esetében ez nem feltétlenül van így. Gyakran elfordul, hogy a megszn szervezet kötelezettségeiért a 5.

- 6 - tagok felelsséggel tartoznak, k azonban nem tekinthetk a megsznt szervezet jogutódjainak, ami nem zárja ki, hogy alperesi pozícióban lév megsznt fél esetében a felperes ket perbe vonja. A VI. Ppn. indokolásával amely szerint a félbeszakadást csak a jogutódlással megsznt fél esetében lehet megállapítani mint elvvel a különös jogutódlás lehetségére figyelemmel - nem lehet egyetérteni. Miután kifejezett törvényi rendelkezés a jogutód nélkül megszn szervezet esetén nem zárja ki az eljárás folytatását a perben maradó felek vonatkozásában, ezért az eljárás folytatása iránti kérelmet nem lehet elutasítani. Az ilyen kérelem elutasítása azért is aggályos, mert a per folytatását megakadályozó elutasító végzés érdemi anyagi jogi kérdést bírál el, holott a Pp. 212. (1) bekezdése kimondja, hogy a per érdemében ítélettel kell dönteni. 3./ Érdemi döntés meghozatalának lehetsége a folytatódó eljárásban Azt, hogy egy jogutód nélkül megsznt szervezet nélkül az adott ügyben hozható-e érdemi döntés, nem az anyagi jogi, hanem a pertársaságra vonatkozó elírások döntik el. Több évtizedes bírói gyakorlat alakult ki a Pp. 51. értelmezését illeten. A mi szempontunkból a Pp. 51. a) pontjának van jelentsége, amely a kényszer vagy szükségképpeni pertársaság szabályait tartalmazza. A Pp. 51. a) pontja kimondja, hogy több felperes együtt indíthat pert, illetleg több alperes együtt perelhet, ha a per tárgya olyan közös jog, illetleg olyan közös kötelezettség, amely csak egységesen dönthet el, vagy ha a perben hozott döntés a pertársakra a perben való részvétel nélkül is kiterjedne. A fenti rendelkezés alapján alakította ki a Legfelsbb Bíróság azt a gyakorlatot, hogy közös tulajdon megszntetése iránti perben valamennyi tulajdonostársnak perben kell állni. (PK. 10. számú állásfoglalás, 4/b és c/ pontja). A szolgalmi joggal kapcsolatos perekben minden, a szolgalmi joggal érintett félnek perben kell állni. (BH. 1969/5/60.) Azokban a perekben, amelyeknek tárgya a találmány szerzsége, vagy a szabadalmi igény részaránya, mindazoknak perben kell állni, akit a szabadalmi okiratok feltalálóként, illetve szabadalmasként tüntetnek fel, továbbá akik a találmány szerzségére, illetve a szabadalomra igényt tartanak. (PK. 277.) Szerztársi vagy társszerzi minség megállapítása iránti perben mindazoknak perben kell állniuk, akik az adott m tekintetében szerzi jogi igény támaszthatnak. (BH. 1992/324.) A bírói gyakorlat alakította ki azt a szabályt is, hogy a szerzdés érvénytelenségének vagy hatálytalanságának megállapítása iránti perben minden szerzd félnek perben kell állni. Következetesnek tekinthet az a bírói gyakorlat is, hogy ezekben az esetekben a felperesi vagy alperesi pertársaság hiánya a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításához (BH. 1994/423.) illetve a per megszüntetéséhez vezet. Ha meghatározott személyek perben állása kötelez és a felperes ezeket a személyeket felhívás ellenére nem vonta perbe, a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja a Pp. 130. (1) bekezdés g.) pontja alapján. Amennyiben a bíróság már perbe bocsátkozott, a kötelez perben állás hiánya miatt a per megszntetésének van helye. (BH. 1992/587.) A szerzdés hatálytalansága és érvénytelensége esetében, amennyiben csak két szerzd fél áll perben felperesi és alperesi pozícióban, természetesen kizárt érdemi döntés hozatala. Igazán élesen akkor vetdik fel ez a kérdés, ha a felperes nem részese a szerzdésnek, s kívülállóként indít pert a szerzdésköt alperesek ellen. Ilyenkor alperesi pozícióban legalább két személy áll perben. 6.

- 7 - Tipikus esete lehet ennek a Ptk. 203. -a, amely harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonó szerzdés hatálytalanságáról rendelkezik. A perben maradó fél köteles trni azt, hogy a felperes kielégítést szerezzen a hatálytalan szerzdéssel megszerzett vagyontárgyból végrehajtás útján -, a másik szerzd fél kiesése az érdemi határozat hozatalát semmiképpen nem gátolja, ellenkezleg, az ellentétes megoldás a jogintézmény érvényesülését zárná ki ilyen esetekben. Az ilyen megoldásnak az lenne az üzenete, hogy a csdközelben vagy végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet nyugodtan kössön fedezetelvonó ügyletet, mert a szervezet megsznése esetén a vagyont megszerz féllel szemben nem lehet eljárni.(miután nem csak felszámolási eljárással sznhet meg a fél jogutód nélkül, ezért nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk a Cstv. 40. rendelkezéseit.) A Pécsi Ítéltábla egy konkrét ügyben.(gf.iv.30.330/2004/4. sz.) a határozat indokolásában rámutatott arra, hogy a felperes állítása szerint a perben maradt fél a szerzdés megkötésekor rosszhiszem volt, ezért a szerzdés a felperessel szemben hatálytalan, s az alperes trni köteles, hogy a felperes az igényét az elvont fedezetbl kielégíthesse. Végs soron ilyen tényállás mellett arról van szó, hogy a jogutód nélkül megsznt alperes tartozásáért a harmadik személlyel szemben az igény kielégítési alapját elvonó rosszhiszem szerzd fél akkor is köteles helytállni, ha a megtérítési igénye továbbhárítása már nem történhet meg, vagyis a Ptk. 203. szerinti igény a szerzd felek egyikének, az adósnak jogutód nélküli megsznése esetén a vele szerzd másik féllel szemben érvényesíthet. A Ptk. 203. alkalmazásának feltételeit a bíróság akkor is vizsgálhatja, ha egyik szerzd fél idközben megsznt. (Közzétéve BDT 2005/4. számban.) Nehezebb a kérdés megítélése, amennyiben a per szerzdés érvénytelenségével kapcsolatos. A Ptk. 237. szabályai alapján valamennyi lehetséges megoldás felvázolása meghaladja a problémafelvetés kereteit, de úgy tnik, hogy a jelenlegi bírói gyakorlat alapján nehezen képzelhet el olyan helyzet, amikor az egyik szerzd fél jogutód nélküli megsznése esetén a szerzdés érvénytelensége vagy semmissége jogkövetkezményei levonhatóak lennének. Ennek a gyakorlatnak a megváltoztatása azonban indokolt, s miután sem az anyagi jogi, sem az eljárásjogi szabályok nem zárják ki az érdemi döntés meghozatalát, ezen a holtponton a bírói gyakorlat könnyen átléphet. Mindazon esetekben ugyanis, amikor a jogkövetkezmények levonása nem jelent közvetlen kötelezettséget a megsznt fél irányába, minden további nélkül elbírálható a szerzdés érvénytelenségével kapcsolatos kereseti kérelem is. Ezt az álláspontot alátámasztja az is, hogy a szerzdés megtámadása esetén nem a bíróság ítélete teszi érvénytelenné szerzdést, a Ptk. 235. (1) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy a megtámadható szerzdés a megtámadás következtében megkötésének idpontjától kezdd hatállyal érvénytelen. Az érvénytelenséggel kapcsolatos perben csak ennek jogkövetkezményeit kell levonni, (Ptk. 236. (1) bekezdés) s ez mindazon esetekben lehetséges, amikor a megsznt szerzd fél felé a következmények levonása semmiféle következménnyel nem jár. Ez a helyzet csak kivételesen fordulhat el, lehetségét mégsem lehet kizárni. Ad absurdum az sem kizárható, hogy a bíróság hatályosnak illetve érvényesnek nyilvánítson egy szerzdést a Ptk. 237. (2) bekezdése alapján az egyik szerzd fél megsznése után is, ha a felperes bizonyítja, hogy a jogainak megóvása érdekében ez szükséges. Ennek az álláspontnak az elfogadása nem jelenti a bírói gyakorlat felpuhítását, azt, hogy a szerzdés érvénytelenségének és hatálytalanságának megállapítása iránti perekben minden szerzd fél perben állását meg kell követelni. A kényszer pertársaság azonban csak létez felek között áll fenn, ezért ha az egyik szerzd fél akár a per megindítása eltt, akár a per 7.

- 8 - közben általános és egyedi jogutód nélkül megsznik, a per lefolytatásának és érdemi döntés meghozatalának nincs akadálya. Ezért szükséges annak kimondása, hogy az egyik szerzd fél jogutód nélküli megsznése esetén nem lehet automatikusan elutasítani a keresetet, mert mindazon esetekben, amikor a szerzdés érvénytelensége (vagy semmissége) jogkövetkezményeinek levonása a jogutód nélkül megsznt fél irányába marasztaló rendelkezést nem tartalmaz, a kereseti kérelem érdemben elbírálható. 4./ Az eljárás megszüntetésének lehetsége az egyik szerzd fél jogutód nélküli megsznése estén A 3. pontban feltett kérdésre adott válaszból ez egyértelmen megállapítható, mégis indokolt annak kimondása, hogy a Pp. 130. (1) bekezdés g.) pont alapján a keresetlevél csak akkor utasítható el, ha a keresetlevél benyújtásakor bírói felhívás ellenére sem vonja perbe a felperes azokat a személyeket, akiknek a perben állása nélkül nem hozható érdemi döntés. Utólag a per megszüntetésére is csak akkor kerülhet sor, ha ez a hiány már a keresetlevél benyújtásakor fennállt. Amennyiben a per megindításakor minden fél perben áll, akinek a perben állása szükséges a jogvita elbírálásához, s az egyik fél jogutód nélküli megsznése miatt ez a helyzet változik, nem a per megszüntetésének, hanem a kereset érdemi elbírálásának van helye. 8.