Szeretné megmenteni a tartozással terhelt cégét? (3. rész) Válság van! Tisztelt Cégtulajdonos! Bizonyára Ön is tudja, legalábbis érzékelte, hogy a piac lelassult, nehezebbé vált a tőkebevonás és az adózás terén tervezett könnyítések hatása is csak később jelentkezik. Amíg az Egyesült Államokban a 2010-es év a kilábalás éve, addig Magyarországról ez nem mondható el. A szakemberek átmeneti válságra számítottak és a cégvezetők is ebben bizakodtak, de úgy tűnik, hogy elhúzódó válságról beszélhetünk. Nem elkeseríteni szeretném, hiszen mindannyian tudjuk, a válság mélypontja után csakis felfelé vezethet az út. A jelenlegi helyzetben megfigyelhető, hogy a cégek elsősorban rövid távon terveznek. 1
Ennek nyilvánvaló oka, hogy a gazdasági környezet nem kiszámítható, így a hosszú távú tervezésnek a feltételei nem adottak. Tehát, a rövid távú tervezésből tudunk kiindulni! Mert abban egyetértünk, hogy tervezni kell, még akkor is, ha tartozás terheli cégét. Ebben a helyzetben még fontosabb, hogy előre próbáljunk tekinteni, felmérni a lehetőségeket és cselekedni. A gyors cselekvés nagyon fontos, mert a tartozás csak halmozódik, bármilyen forrásból ered. Nem szabad megvárni, hogy a tartozás összege kezelhetetlen méreteket érjen el! Amennyiben mégis olyan mértékű a cég tartozása, hogy már nem látja értelmét a további küzdelemnek, abban az esetben adja fel hirdetését ingyenesen az alábbi honlapon: http://www.cegeladas-aprohirdetes.com/ Vannak olyan befektetők, akik a tartozással terhelt cégek felvásárlásával, majd talpra állításával, vagy átalakításával üzleti lehetőséget látnak ezekben a cégekben. Azonban, ha nem akarja, hogy másoknak hozzon hasznot a cége, akkor saját magának kell megoldani a problémát! 2
Hogyan kezdjen hozzá? Semmiképpen sem így! Először is hinni kell abban, ha mások felvásárolnak tartozással terhelt cégeket, akkor bizonyára megéri nekik ebbe pénzt fektetni. A különbség csak az, hogy a befektetőnek pénze van, a tartozással terhelt cég tulajdonosának pedig nincs. Tehát, a feladat pénzt szerezni! Korábbi cikkeimben már leírtam néhány pénzszerzési lehetőséget, mint a hitel felvételének a lehetőségét, a tőkéstárs bevonását az üzletbe, vagy a tőkebevonást nem igénylő új tevékenység végzésével keresni pénzt a tartozások kifizetése érdekében. 3
Ez utóbbi lehetőséghez nagy segítséget talál a következő honlapon: http://www.cegalapitas-szeged.com/cegalapitas_uzleti_otletek.htm Ha a fenti lehetőségek egyikével sem sikerült tőkéhez jutni, akkor sem hiszem azt, hogy át kell adni a céget a befektetőknek, hogy Ők keressenek rajta vagyonokat! Ennél jobbnak látom, ha saját maga próbálja a megoldást megtalálni! Nyilván a cég adottságai, a cég tulajdonosainak a lehetőségei, fantáziája, kreativitása is sokat segíthet a nehéz helyzet megoldásában. Amennyiben lehetősége van, megpróbálkozhat az egyedi termékfejlesztéssel. Ön előtt is ismeretes, hogy mekkora felvevő piac Kína! Ott persze tőke is van, amire a magyar cégeknek is nagy szükségük lenne. Hát, használja ki ezt a lehetőséget! A magyar cégeknek sajnos, nincs elegendő ismeretük a kínai piacról. Azonban érdemes tudni, hogy a Tradeland Kft. Kereskedőházat hozott létre Sanghajban a magyar kis- és középvállalkozások kínai piacra jutásának segítésére. 4
Vámszabad raktárban őrzik az exportőr áruját, amelyet így nem kell feladnia ismeretlen kínai cégek számára. A kereskedőház szolgáltatásaival ugyanakkor időt és energiát takaríthat meg, mivel a magyar cégeknek nem kell az erőforrásait egy ismeretlen piac feltérképezésére, majd folyamatos kiszolgálására fordítani. A vámszabad raktárban őrzött áruja vonatkozásában nem kell izgulni, hogy az ellenérték megérkezik, vagy sem. Ezzel pénzügyi kockázat nélkül bonyolíthatók a tranzakciók, hiszen az áruval, egészen az értékesítéséig, az exportőr cég rendelkezik. A Tradeland Kft. saját 220 négyzetméteres iroda-bemutató termében lehetőség nyílik a partnerek áruinak bemutatására, vagyis az áruk a cég bővíthető raktárában tárolhatók. Hát, használja ki Ön is ezt a nagyszerű lehetőséget és próbáljon értékesíteni a kínai piacon. Következő cikkemben további ötleteket, lehetőségeket gyűjtök össze Önnek, ha mégsem a fenti megoldást látja a legmegfelelőbbnek. 5
Dr. Pámer Zsuzsanna ügyvéd cégeladás, cégalapítás, ingatlan eladás Iroda: 6720 Szeged, Feketesas u. 25. Telefon: 06-62/421-050 Fax: 06-62/443-267 Mobil: 06-30/278-3638 Web: http://www.cegeladas-aprohirdetes.com http://www.kreativ-ingatlanapro.com/ http:/www.cegalapitas-szeged.com/ E-mailben küld 6