Polgármester Előterjesztés a képviselő-testület számára önkormányzat rendszerének 2008. ellenőrzéséről szóló számvevőszéki jelentés alapján Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Intézkedési terv az gazdálkodási évi Az Állami Számvevőszék 2008. június 16-tól 2008. szeptember 29-ig terjedő időben vizsgálatot tartott Önkormányzatunk gazdálkodási rendszerének átfogó ellenőrzéséről. Az ellenőrzött időszak 2005-2007. évek és 2008. I. félév. A végleges jelentést 2009. február 6-án kaptuk kézhez, melyet mellékelve Önök elé terjesztek. A számvevőszéki jelentés 4 fejezetre oszlik: I. Az Önkormányzat költségvetési és pénzügyi helyzete, ahol az ÁSZ megállapította, hogy a költségvetés végrehajtása alapján a pénzügyi hiány csökkentése érdekében bevétel növelő és kiadás csökkentő intézkedéseket hoztunk. A 2007. évben már nem alakult ki pénzügyi hiány, az önkormányzat pénzügyi helyzete javult. II. Az önkormányzat felkészültsége az európai uniós források igénylése és felhasználása, valamint az elektronikus közigazgatási feladatok ellátására. Ahol megállapításra került, hogy 2005-2008. I. félévben 14 európai uniós pályázatot nyújtottunk be, melyből 6 eredményes lett. Ezen feladatkörben a szabályozottságot az ellenőrzési időszakban elvégeztük és az intézkedési terv is tartalmaz további javaslatokat, hogy minél eredményesebben tudjunk eleget tenni ezen feladatainknak és tovább erősítenünk az önkormányzat pénzügyi helyzetét sikeres pályázatokkal. III. A költségvetési gazdálkodás belső kontrolljai. Itt a belső ellenőrzés erősítését szolgáló javaslattal élt az ÁSZ, ami költségvetési kiadással is fog járni, ezért 2010. évi határidőt javasolok megállapításra. A javaslatokat szintén az intézkedési terv tartalmazza. A költségvetési folyamatokból a karbantartási-kisjavítási szolgáltatás; a gépek berendezések, felszerelések beszerzésével és létesítésével kapcsolatos kiadások; és a működési célú pénzeszközök átadásának államháztartáson kívülre tárgyában felmerülő kifizetésének szakmai teljesítés igazolását és az utalvány ellenjegyzés működésének megbízhatóságát tételesen (kifizetésenként, számlánként) vizsgálta és kiválónak minősítette. IV. Az ÁSZ korábbi ellenőrzési javaslatai alapján készített intézkedési terv végrehajtása, eredményessége tárgyában megállapította, hogy a korábbi ÁSZ javaslatok összességében 77%-ban hasznosultak, 9%-ban részben teljesültek, 14%-ban nem valósultak meg. Ez utóbbira szintén jelen intézkedési tervben térünk ki. A vizsgálat alatt az előzetes javaslatok szerint már elkészítettük a javasolt rendelet-módosítá- sokat, és szabályzatokat, de a végleges jelentés alapján a további hiányosságok megszüntetésére, valamint a jogszabályi előírások maradéktalan betartása érdekében az alábbi intézkedési tervet terjesztem elő:
1. Az Ötv.92..(6) bekezdésében foglaltak alapján az Önkormányzatra vonatkozó éves belső ellenőrzési terv elfogadása, mely tartalmazza az ellenőrzési tervet megalapozó elemzéseket, kockázatelemzéseket Határidő: minden év november 15. 2. A Polgármesteri Hivatal szervezeti felépítésének módosításával az Ötv. 92.. (7) bekezdésében foglaltak teljesítése érdekében a belső ellenőrzési egység létrehozása, Határidő: 2010.évtől 3. Az önkormányzat gazdálkodásának 2003. évi átfogó ellenőrzése során az ÁSZ által tett és nem, illetve részben teljesült szabályszerűségi javaslatok végrehajtása 4. A költségvetési rendelet-tervezetekbe az európai uniós forrásokkal kapcsolatos fejlesztések bevételi és kiadási előirányzatainak éves bontásban történő beépítése Ez a 2009. évi költségvetésről szóló rendeletben már megvalósításra került. 5. A közérdekű adatok közzététele az önkormányzati honlapon a 18/2005.(XII.27.) IHM rendelet 2.. (1) bekezdésében előírtak szerint történjen, a honlap megnyitásakor megjelenő oldalon szerepeljen a közérdekű adatok elnevezés és a közérdekű adatok jegyzéke az 1. számú melléklet tagolásában mutassa be az általános közzététel lista szerinti adatokat tartalmazó közzétételi egységeket, vagy az arra vonatkozó hivatkozást. Az Áht.15/A..(1) bekezdés előírása alapján az önkormányzat által nyújtott nem normatív céljellegű működési, valamint felhalmozási támogatások esetében a kedvezményezett nevének, a támogatás céljának, összegének, a támogatási program megvalósítási helyének a közzététele, Az önkormányzat pénzeszközei felhasználásával, a vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, nettó ötmillió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon, vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó határozott időre kötött szerződések esetében annak időtartamának közzététele az Áht. 15/B. (1) bekezdésében foglalt előírásoknak megfelelően, Az Ámr. 157/D.. (1) bekezdés alapján az éves költségvetési beszámoló szöveges indoklásának közzététele 6. - az önállóan gazdálkodó intézmények elemi beszámolói felülvizsgálata rendjének, tartalmának kialakításáról új függelék létrehozásával a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendeletek módosítása keretében Határidő: 2009. júniusi testületi ülés -az Európai Uniós forrásokból megvalósuló fejlesztések lebonyolítására vonatkozó szabályozás beépítése a FEUVE rendszerbe és a belső ellenőrzési feladatokba,új függelék létrehozásával a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendeletek módosítása keretében Határidő:2009. Júniusi testületi ülés 7. A belső ellenőrzés szabályszerű kereteinek kialakítása érdekében: - belső ellenőrzési stratégiai terv - belső ellenőrzési kézikönyv elkészítése
Határidő: 2010. április 30. 8. A belső ellenőrzés működtetésére polgármesteri- jegyzői közös intézkedés kidolgozása: - belső ellenőrök szakmai továbbképzésére vonatkozó éves képzési terv - a Polgármesteri Hivatalra vonatkozó ellenőrzési programokat a belső ellenőrzési vezető hagyja jóvá, - a Polgármesteri Hivatalnál a FEUVE rendszer működésének gazdaságossága, hatékonysága és eredményességének biztosítása, 9. A Polgármesteri Hivatal FEUVE rendszerének, valamint a belső ellenőrzésnek a működtetéséről beszámoló, 10. A belső ellenőr az éves ellenőrzési jelentés elkészítésekor értékelje a belső ellenőrzés minőségét, tárgyi és személyi feltételeit, 11. Az e-közigazgatási informatikai rendszer ügyfelek általi igénybevételének vizsgálata és értékelése, 12. A Polgármesteri Hivatalnál az informatikai rendszerek szabályozottságának biztosítása keretében: -informatikai biztonsági szabályzat, illetve katasztrófa elhárítási terv -informatikai eszközök hozzáférésének szabályzata, 13. A belső ellenőrzés kockázatelemzés alapján az önkormányzat költségvetési szerveinél és a Polgármesteri Hivatalnál ellenőrzi a közbeszerzési eljárásokat, valamint a kedvezményezett szervezeteknél az önkormányzati költségvetésből céljelleggel nyújtott támogatás rendeltetésszerű felhasználását. Kérem a képviselő-testületet, hogy az ÁSZ jelentésében foglaltak alapján az intézkedési tervet elfogadni szíveskedjenek. B u d a p e s t, 2009. február 10. Tisztelettel: Gajda Péter polgármester Határozati javaslat
Budapest Főváros XIX. Kispest Önkormányzat képviselő-testülete az alábbi intézkedési tervet elfogadja. 1. Az Ötv.92..(6) bekezdésében foglaltak alapján az Önkormányzatra vonatkozó éves belső ellenőrzési terv elfogadása, mely tartalmazza az ellenőrzési tervet megalapozó elemzéseket, kockázatelemzéseket Határidő: minden év november 15. 2. A Polgármesteri Hivatal szervezeti felépítésének módosításával az Ötv. 92.. (7) bekezdésében foglaltak teljesítése érdekében a belső ellenőrzési egység létrehozása, Határidő: 2010.évtől 3. Az önkormányzat gazdálkodásának 2003. évi átfogó ellenőrzése során az ÁSZ által tett és nem, illetve részben teljesült szabályszerűségi javaslatok végrehajtása 4. A költségvetési rendelet-tervezetekbe az európai uniós forrásokkal kapcsolatos fejlesztések bevételi és kiadási előirányzatainak éves bontásban történő beépítése Ez a 2009. évi költségvetésről szóló rendeletben már megvalósításra került. 5. A közérdekű adatok közzététele az önkormányzati honlapon a 18/2005.(XII.27.) IHM rendelet 2.. (1) bekezdésében előírtak szerint történjen, a honlap megnyitásakor megjelenő oldalon szerepeljen a közérdekű adatok elnevezés és a közérdekű adatok jegyzéke az 1. számú melléklet tagolásában mutassa be az általános közzététel lista szerinti adatokat tartalmazó közzétételi egységeket, vagy az arra vonatkozó hivatkozást. Az Áht.15/A..(1) bekezdés előírása alapján az önkormányzat által nyújtott nem normatív céljellegű működési, valamint felhalmozási támogatások esetében a kedvezményezett nevének, a támogatás céljának, összegének, a támogatási program megvalósítási helyének a közzététele, Az önkormányzat pénzeszközei felhasználásával, a vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, nettó ötmillió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon, vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó határozott időre kötött szerződések esetében annak időtartamának közzététele az Áht. 15/B. (1) bekezdésében foglalt előírásoknak megfelelően, Az Ámr. 157/D.. (1) bekezdés alapján az éves költségvetési beszámoló szöveges indoklásának közzététele 6. - az önállóan gazdálkodó intézmények elemi beszámolói felülvizsgálata rendjének, tartalmának kialakításáról új függelék létrehozásával a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendeletek módosítása keretében Határidő: 2009. júniusi testületi ülés -az Európai Uniós forrásokból megvalósuló fejlesztések lebonyolítására vonatkozó szabályozás beépítése a FEUVE rendszerbe és a belső ellenőrzési feladatokba,új függelék létrehozásával a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési
Szabályzatáról szóló rendeletek módosítása keretében Határidő:2009. Júniusi testületi ülés 7. A belső ellenőrzés szabályszerű kereteinek kialakítása érdekében: - belső ellenőrzési stratégiai terv - belső ellenőrzési kézikönyv elkészítése Határidő: 2010. április 30. 8. A belső ellenőrzés működtetésére polgármesteri- jegyzői közös intézkedés kidolgozása: - belső ellenőrök szakmai továbbképzésére vonatkozó éves képzési terv - a Polgármesteri Hivatalra vonatkozó ellenőrzési programokat a belső ellenőrzési vezető hagyja jóvá, - a Polgármesteri Hivatalnál a FEUVE rendszer működésének gazdaságossága, hatékonysága és eredményességének biztosítása, 9. A Polgármesteri Hivatal FEUVE rendszerének, valamint a belső ellenőrzésnek a működtetéséről beszámoló, 10. A belső ellenőr az éves ellenőrzési jelentés elkészítésekor értékelje a belső ellenőrzés minőségét, tárgyi és személyi feltételeit, 11. Az e-közigazgatási informatikai rendszer ügyfelek általi igénybevételének vizsgálata és értékelése, 12. A Polgármesteri Hivatalnál az informatikai rendszerek szabályozottságának biztosítása keretében: -informatikai biztonsági szabályzat, illetve katasztrófa elhárítási terv -informatikai eszközök hozzáférésének szabályzata, 13. A belső ellenőrzés kockázatelemzés alapján az önkormányzat költségvetési szerveinél és a Polgármesteri Hivatalnál ellenőrzi a közbeszerzési eljárásokat, valamint a kedvezményezett szervezeteknél az önkormányzati költségvetésből céljelleggel nyújtott támogatás rendeltetésszerű felhasználását.