Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármcstere J_r:;_ számú eőterjesztés Eőterjeszt és a Képviseőtestüet részére a Janikovszky Éva Magyar Ango Két Tanítási Nyevű Átaános Iskoa átkötöztetéséve kapcsoatban femerüő szervezési és műszaki feadatok evégzésérő I. Tartami összefogaó A Janikovszky Éva MagyarAngo Két Tanítási Nyevű Átaános Iskoajeeneg a Bánya utca 32., Üői út 118. és Kápona tér 4. szám aatt működik. Korábbi tervek szerint 2013. szeptember jére a Kápona téri épüet tejes feújítását követően a Bánya utcai intézménybe járó gyermekek a Kápona tér 4. szám aatt kezdték vona meg tanumányaikat. A koncepció vátozásának következtében az időrendi ütemezésen módosítani ke, így az átkötöztetést 2012 szeptemberére meg ke vaósítani. A Vagyonkezeő Zrt. áta benyújtott, már ekészüttejes körű feújítást cézó tervek mindhárom vátozata tartani tudja a 2012. szeptember jei évkezdést abban az esetben, ha januárban megkezdődnek a tervezési munkáatok. Mindhárom terv a tejes körű feújításra tesz javasatot, küönböző módokon (2. meéket). Az eredeti eképzeés megvaósítására Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Képviseőtestüete a 735/2010. (I. 18.) határozatában 2 400 OOO Ft+ ÁFA, összesen 3 OOO OOO Ft összegért megbízta a Kőbányai Vagyonkezeő Zrt.t, hogy összhangban a 730/2010. (III. 18.) határozatáva a Janikovszky Éva MagyarAngo Két Tanítási Nyevű Átaános Iskoának a Bánya utca 32. szám aatti épüetébő a Kápona téri épüetébe történő kötöztetéséve kapcsoatban szakági tervezők bevonásáva készíttessen döntéseőkészítő tanumányt, amey bemutatja a jeenegi áapotot, ietve heyzetet. A tanumány vátozatokat, váasztási ehetőséget ke, hogy adjon a fenntartónak az iskoa (mindkét épüet, uszoda, udvar) feújításáva kapcsoatban (2. meéket). A határozat egyben fekérte a pogármestert a Kőbányai Vagyonkezeő Zrt.ve kötendő megbízási szerződés aáírására. Az átkötöztetés szándékát erősítette meg a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Képviseőtestüete a 883/2010. (IV. 20.) határozatta, ameyben megszabta, hogy a Kápona téri iskoa "A" épüetének (Ihász utcai) feújítása után a Bánya utca 32. szám aatti épüetbő az iskoát átkötözteti a feújított épüetbe egkésőbb 2013. szeptember jéig. II. iatásvizsgáat Femértük a ehetőségeket azza kapcsoatban, hogy a három tagintézmény heyett kettőben hogyan fémének e az osztáyok. A femérés során azt vizsgátuk, hogy az épüetek heyiségeinek száma hogyan teszi ehetövé az összevonást A Kápona téri épüetegyüttes akkor akamas a Bánya utcai intézmény befogadására, ha ott 20 tanterem kiaakítható. Az intézmény vezetője, a Vagyonkezeő Zrt. munkatársai az Oktatási, Kuturáis és Civi Csoport munkatársaiva közösen heyszíni bejárás során megáapították, hogy a Kápona téri
intézményben 21 tanterem, egy technikaterem és a megévő két tornaterem akamassá teszi az épüetet az átkötöztetésre. A Kápona téri intézmény udvara méretét tekintve ehetövé teszi a Bánya utcai intézmény udvari eszközeinek átheyezését, az udvar egyidejű rendezéséve. Ak o.. vet k ezo " ta 'b' azat az tgeny b e vehető tantermek számát és ehe yez kd e éset mutat1a: Épüet Szint: Heyiség: Méret (m2): A aagsor kubszoba ( tanterenun é aakítható) 43,66 étterem 80,92 büfé 19,23 egyéb heyiségek: ötöző, porta, mosdó, WC magasfödszint tanterem 54,45 tanterem 63,52 könyvtár (tanterenuné aakítható) 55,96 tanári. 57,87 tanári II. 23,31 titkárság 19,55 igazgatói 23,01 igazgatóheyettesi 19,73 mosdó, raktár tornaterem Lerneet tanterern 54,45 tanterern 55,63 tanterem 63,39 tanterern 18,29 tanterem 63,33 tanterern 63,52 szertár 6,85 mosdók II. emeet tanterem 54,45 tanterem 55,63 kémiafizika szaktanterem 63,39 kémiafizika szertár 18,29 tanterem 63,33 tankonyha (tanterenuné aakítható) 63,52 raktár 6,85 büfé 12 mosdók B pince terern 39,52 terem 43,2 raktár 15,53 Födszint tanterern 60,87 vot gondnoki akásbó fejesztő heyiségek 52 Lerneet tanterem (számítástechnika) 60,91 tanterem 60,91 tanterem (tanári, titkárság) 62,03 tanterern 62,58 tanterern 60,82 tanterem 60,82 2
~ A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendeet 7. meékete értemében osztáyonként egy tantermet ke biztosítani, és itt figyeembe ehet venni a szaktantermek számát. Szaktanterem pédáu a számítástechnika terem, idegen nyevi szaktanterem, természettudományi szaktanterem, művészeti neveés szaktanterem, technika szaktanterem. A közoktatásró szóó 1993. évi LXXIX. törvény 3. meékete határozza meg az osztáyok maximáis étszámát és a tanárai, vaamint a tanórán kívüi fogakozások szervezésének rendjét. Ennek értemében az 14. évfoyamon a maximáis osztáyétszám 26 fő, az 58. évfoyamon pedig 30 fő. Az iskoai osztáyokat oy módon ke megszervezni, hogy az osztáyba fevett tanuók étszáma ne épje tú a maximáis étszámot A törvény rendekezik arró is, hogy a sajátos neveési igényű tanuók esetében kettő, míg a testi, érzékszervi, középsúyos értemi fogyatékos, autista, hamozottan fogyatékos gyermeket három tanuóként ke számításba venni függetenü attó, hogy a többi tanuóva együtt vagy küön vesz részt az iskoai neveésben és oktatásban. Két tanuóként ke számításba venni a fezárkóztató oktatásban részt vevő tanuót. Ez adja az osztáyok számított étszámát. A fenntartó indokot esetben engedéyezheti a magasabb osztáyétszámot Az aábbi tábázat adatai a Bánya utcai és Kápona téri csoportok egyesítéséve kiaakított osztáyétszámokat mutatja be (Bánya utcai intézmény: 16 osztáy, Kápona téri intézmény: 4 osztáy): ~ Évfoyamok 1 2012/2013. tanév Bánya utca Kápona tér Egyesített étszám Tényeges Számított étszám Tényeges Számított étszám Tényeges Számított étszám étszám étszám étszám. a 25 25 25 25.b 25 25 25 25 2.a 26 26 26 26 2.b 27 28 27 28 f 3.a 26 29 26 3.b 28 34 28 34! 4.a 25 27 25 27 4.b 25 28 25 28 5.a 28 30 9 15 27 45 5.b 25 33 25 33 ~ 6.a 20 21 12 15 32 36 6.b 22 24 22 24 f ' 7.a 27 28 10 12 37 40 7.b 22 27 22 27 8.a 21 22 20 26 41 48 8.a 24 29 24 29 j.. MegJegyzés: a fenti tábázat "egyesített étszám" oszopai a tanuó! étszámokat Jeentik osztayok osszevonása esetén évfoyamonként r 29 A Bánya utcai intézmény Kápona térre vaó kötöztetése figyeembe véve a tantermek számát, a várható étszám aakuását osztáyok összevonása nékü megodható. Az aábbi szakmai, pedagógiai szempontok is azt támasztják aá, hogy a gyermekek, pedagógusok és a szüők számára is a egoptimáisabb megodás az összevonás néküi átkötözés: a magasabb évfoyamokon a már kiaakut közösségek megbontása, új közösségek kiaakítása negatívan befoyásohatja a neveőoktató munkát, 3
az iskoa áta nyújtott speciáis tantervű osztáyok (két tannyevű oktatás) más csoportokka vaó összevonása a tanmenet foyamatosságát veszéyezteti, a Kápona téri intézménybe járó gyermekek számára megterheő enne a 2010ben bekövetkezett vátozás után egy ismétet osztáyátszervezés, új közösségbe vaó ismétet beieszkedés. aszüők tudatosan váasztanak iskoát gyermeküknek, megfontoják, hogy miért éppen abba az intézménybe íratják be őt, így az ő számukra is fontos, hogy a megévő, kiaakut osztáyközösségek ne bomojanak fe. a szüők továbbra is ragaszkodni fognak az átauk váasztott és preferát oktatási módszerhez. A Bánya utcai intézmény átkötöztetése eőtt, már a tervezés foyamatában fontos kikérni a tantestüet, a diákönkormányzat, vaamint a szüők véeményét, hisz mindenki érdeke azt kívánja, hogy az átkötözés, az új épüetben megkezdett új tanév zökkenőmentesen, a ehető egkisebb probémát okozva vaósujon meg. Ennek érdekében a döntést követően, a megvaósuás foyamatában egyeztetünk az intézmény vezetéséve és az érintettekke, kikérve öteteiket, javasataikat a megvaósításhoz. III. A végrehajtás fetéteei Ahhoz, hogy a korábban eírt, szakmai véeményünkke aátámasztott összevonás (Bánya utcai intézmény osztáyok összevonása néküi átkötöztetése a Kápona téri épüetbe) megvaósítható egyen, szükséges a Vagyonkezeő Zrt. áta megadott (2. meéket) három megvaósítási javasat közü az egyik mentén a szükséges feújításokat evégezni. Mindhárom javasat amennyiben a tervezést, munkáatokat 2012. januárban e tudják kezdeni ehetövé teszi a 20122013as tanév zavartaan kezdését. A három feújítási program árajánata közötti küönbséget a fűtési rendszer rekonstrukciójának módja határozza meg. Cészerű a ehető egszéesebb körben evégezni a feújítást most, hiszen hosszabb távon ez gazdaságosabb. Az ajánatok: Feújítási program. vátozat 2. vátozat Ajánat (becsüt bruttó összeg forint): 265 OOO OOO ~ 217 OOO OOO 194 OOO OOO :::~:7 Megjegyzés: a tábázatban a Kőbányai Vagyonkezeő Zrt. áta megadott ajánatok közü a egmagasabb összegeket jeenítettük meg. Amennyiben a Képviseőtestüet meghozza a döntést a Janikovszky Éva MagyarAngo Két Tanítási Nyevű Átaános Iskoa Bánya utcai épüetének Kápona térre kötöztetésérő, és egyben biztosítja ennek forrását, akkor a Vagyonkezeő Zrt. azonna meg tudja kezdeni a feújítást oy módon, hogy a Kápona téri intézményben foyó oktatási munkát ezze nem zavarja. Amennyiben az átkötöztetésrő a döntés megszüetik, akkor az iskoa, a Vagyonkezeő Zrt. vezetése, vaamint az Önkormányzat munkatársai a feújítás időrendi ütemezését közösen rögzítik. 4
Javasom, hogy a Képviseőtestüet döntsön a Janikovszky Éva MagyarAngo Két Tanítási Nyevű Átaános Iskoa Bánya utcai épüetébő a Kápona térre kötöztetésérő az osztáyok összevonása nékü, 2012. augusztus 31i határidőve. IV. Döntési javasat Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Képviseőtestüete meghozza az eőterjesztés. meéketében fogat határozatot. Budapest, 2012. január 3. /t~~ ó] Kovács Róbert~ Törvényességi szempontbó eenjegyzem: jegyző 5
. meéket az eőterjesztéshez Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Képviseőtestüetének... 12012. (... )határozata a Janikovszky Éva Magyar Ango Két Tanítási Nyevű Átaános Iskoa átkötöztetéséve kapcsoatban femerüő szervezési és műszaki feadatok evégzésérő. Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Képviseőtestüete a Janikovszky Éva Magyar Ango Két Tanítási Nyevű Átaános Iskoa 05 Budapest, Bánya utca 32. szám aatti székheyét 2012. augusztus 31i határidőve, az osztáyok összevonása nékü átkötözteti az 05 Budapest, Kápona tér 4. szám aatti teepheyre a Kőbányai Vagyonkezeő Zrt. áta megadott feújítási program szerinti bruttó 217 OOO OOO forint kötségge. 2. A Képviseőtestüet fekéri a pogármestert, hogy intézkedjék a femerüő kötségeknek az Önkormányzat 2012. évi kötségvetésérő szóó rendeet tervezetébe történő betervezésérő. Határidő: Feadatkörében érintett: az átkötöztetéshez szükséges munkák megkezdése: azonna az átkötöztetés végső határideje: 2012. augusztus 31. a kötségek betervezése: a 2012. évi kötségvetés összeáításának határideje a gazdasági és fejesztési szakterüetért feeős apogármester a Humán Iroda Oktatási, Kuturáis és Civi Csoport vezetője a Gazdasági és Pénzügyi Iroda vezetője 6
Janikovszky Éva Átaános Iskoa Tagintézménye Kápona tér 4. FELÚJÍTÁSI PROGRAM Intézmény aapterüet adatok: 'A' épüet: 2. 796 m 2, 'B' épüet: 1.368 m 2, 1. VÁLTOZAT A program aapadatai: fg. me..ji ~ k_f e L Évfoyamonként 3 párhuzamos osztáy kiszogáását ke biztosítania a feújított iskoaépüetnek Az uszodaifunkció megtartásra kerü, de az uszoda feújítására nem kerü Feadat eírása Becsüt bruttó összeg TERVEZÉS Feújítási terv készítése, heyiségkönyvvel Szükséges az ekészüt, fűtésrekonstrukcióra vonatkozó, gépészeti tervek feüvizsgáata, a gázengedéyezési terv összeáítása, engedéyeztetése. A 2009. évben ekészüt gépész kivitei terv az uszodai funkció megtartásáva kakuát. 6. OOO. OOO, Ft Eektromos feújítási terv készítése, amey tartamazza az erősáramú és gyengeáramú feújítást is. A feújítási munkákhoz tejes körű kötségvetési kiírás szüks~es. ÉPÍTÉSZET Heyiségkönyv aapján az 'A' és 'B' épüet beső feújításra kerü, a egszükségesebb, kisebb beső átaakítások (faátheyezések) evégzéséve. A tantermek szükséges mértékű feújítása, a 80.000.000, Ft vizesbokkok kompett feújítása (és bövítése) történik meg, az 'A' épüetben a közekedő foyosó padóburkoata megtartható. Feújításra kerü az 'A' épüet tetőszigetetése (csak csapadékvíz eeni szigeteés) 8.000.000, Ft Feújításra kerü a 'B' épüet feetti magastető, a tetőszerkezet részeges feújításáva az erre vonatkozó statikai és 20.000.000, Ft faanyagvédemi szakvéemény( ek) aapján és a tetőhéjatás kompett cseréjéve. GÉPÉSZET A fűtési rendszer tejes rekonstrukciójára vonatkozó kivitei terv aapján megtörténik a kazánok cseréje, a hőközpontok tejes 00. OOO. OOO, Ft feújítása vaamint a tejes fűtési háózat cseréje. Az 'A' és 'B' épüetekben kompett gépészeti feújításra kerünek a vizesbokkok (a feszáó nyomó és ejtővezetékekke!1 10.000.000, Ft ELEKTROMOS Az 'A' és 'B' épüetekben a szükséges mértékben feújításra kerü az erősáramú eektromos háózat, ietve tejes körű kiépítésre kerü egy új gyengeáramú háózat (az eektromos feújítási terv 16.000.000, Ft aapján), amey ugyanakkor figyeembe veszi, a 2010. évben kiaakított új számítástechnikai tanterem megétét. KÜLSÓ MUNKÁK A Bánya utcai Átaános Iskoábó átheyezésre kerünek a i átszóeszközök. 2.000.000, Ft Feújítandó az épüet körüi járdák és csatakozó utak és megtörténik egy kisebb kötségű terep és kertrendezés. 8.000.000, Ft Megfontoandó továbbá a sportpáya feújítása is. (15.000.000, Ft~ ÖSSZESEN: 250.000.000, Ft (265.000.000, Ft) 1
2. VÁLTOZAT A program aapadatai: Évfoyamonként 3 párhuzamos osztáy kiszogáására szogáó iskoaépüet. Az uszoda bezárásra kerü, de az uszodaépüet ebben a feújítási ütemben nem kerü ebontásra. Az uszodai funkció megszüntetéséve egy nagyságrendde (250 kw ta) kisebb hőigényű épüetegyüttes fűtését ke megodani, és a jövőben sokka kisebb üzemetetési kötségge ke számoni. Feadat eírása Becsüt bruttó összeg TERVEZÉS Feújítási terv készítése, heyiségkönyv. Ekészítendő az 'A' és 'B' épüet (uszoda nékü) tejes körű gépészeti feújítási terve. Eektromos feújítási terv készítése, amey tartamazza az 8. OOO. 000, Ft erősáramú és gyengeáramú feújítást is. A feújítási munkákhoz tejes körű kötségvetési kiírás szükséges. ÉPÍTÉSZET Heyiségkönyv aapján az 'A' és 'B' épüet beső feújításra kerü, a egszükségesebb, kisebb beső átaakítások (faátheyezések) evégzéséve. A tantermek szükséges mértékű feújítása, a 80.000.000, Ft vizesbokkok kompett feújítása (és bövítése) történik meg, az 'A' épüetben a közekedő foyosó padóburkoata megtartható. Feújításra kerü az 'A' épüet tetőszigeteése (csak eeni csapadékvíz szigeteés). 8.000.000, Ft Feújításra kerü a 'B' épüet feetti magastető a tetőszerkezet részeges feújításáva az erre vonatkozó statikai és faanyagvédemi szakvéemény( ek) aapján a tetőhéjaás kompett 20.000.000, Ft cseréiéve. GÉPÉSZET A fűtési rendszer tejes rekonstrukciója új kivitei terv aapján. Megtörténik a kazánok cseréje, a hőközpontok tejes feújítása 50.000.000, Ft vaamint a tejesfűtési háózat cseréje, uszoda nékül Az 'A' és 'B' épüetekben kompett gépészeti feújításra kerünek a vizesbokkok (a feszáó nyomó és ejtővezetékekke). 10.000.000, Ft ELEKTROMOS Az' A' és 'B' épüetekben a szükséges mértékben feújításra kerü az erősáramú eektromos háózat, ietve tejes körű kiépítésre kerü egy új gyengeáramú háózat (az eektromos feújítási terv 16.000.000, Ft aapján), amey ugyanakkor figyeembe veszi, a 2010. évben kiaakított új számítástechnikai tanterem megétét. KÜLSO MUNKAK A Bánya utcai Átaános Iskoábó átheyezésre kerünek a játszóeszkö zök. 2.000.000, Ft Feújítandó az épüet körüi járdák és csatakozó utak és megtörténik egy kisebb kötségű terep és kertrendezés. 8.000.000, Ft Megfontoandó továbbá a sportpáya feújítása is. (15.000.000, Ft}_ ÖSSZESEN: 202.000.000, Ft (217.000.000, Ft) 2
3. VÁLTOZAT A program aapadatai: Évfoyamonként 3 párhuzamos osztáy kiszogáására szogáó iskoaépüet. Az uszodai funkció megtartásra kerü, de az uszoda feújítására nem kerü sor. Feadat eírása Becsüt összeg TERVEZÉS Feújítási terv készítése, heyiségkönyvvel A jeeneg üzemeő rendszer primer odaa gőz fűtőközegű a szekunder oda egy régebbi átaakítássa már meegvizes rendszerűvé kerüt átaakításra. Tervezendő a primer oda vizes rendszerűvé aakítása a hőcseréők, osztógyűjtő cseréjéve,.,. mennytseg és minőségi szabáyozás kiaakításáva, az O. OOO. OOO, Ft üzembiztonság fenntarthatóságának rövidközéptávú biztosításával Eektromos feújítási terv készítése, amey tartamazza az erősáramú és gyengeáramú feújítást is. A feújítási munkákhoz tejes körű kötségvetési kiírás szükséges. ÉPÍTÉSZET Heyiségkönyv aapján az 'A' és 'B' épüet beső feújításra kerű, a egszükségesebb, kisebb beső átaakítások (faátheyezések) evégzéséve. A tantermek szükséges mértékű feújítása, a 80.000.000, Ft vizesbokkok kompett feújítása (és bövítése) történik meg, az 'A' épüetben a közekedő foyosó padóburkoata megt:artható. Feújításra kerü az 'A' épüet tetőszigeteése (csak csapadékvíz 8.000.000, Ft eeni szigeteés). Feújításra kerü a 'B' épüet feetti magastető a tetőszerkezet részeges feújításáva az erre vonatkozó statikai és faanyagvédemi szakvéemény( ek) aapján a tetőhéjaás kompett 20.000.000, Ft cseréi éve. GÉPESZE T A fűtési rendszer feújítása a primer oda vizes rendszerűvé aakításáva, a hőcseréők, osztógyűjtő cseréjéve, mennyiségi és,,, mmoseg1. szabáyozás kiaakításáva, az üzembiztonság 2040.000.000, Ft fenntarthatóságának rövidközé~távú biztosításával Az 'A' és 'B' épüetekben kompett gépészeti feújításra kerünek 10.000.000, Ft a vizesbokkok (a feszáó nyomó és ejtővezetékekke). ELEKTROMOS Az 'A' és 'B' épüetekben a szükséges mértékben feújításra kerü az erősáramú eektromos háózat, ietve tejes körű kiépítésre kerü egy új gyengeáramú háózat (az eektromos feújítási terv 16.000.000, Ft aapján), amey ugyanakkor figyeembe veszi, a 2010. évben kiaakított új számítástechnikai tanterem megétét. KÜLSÓ MUNKÁK A Bánya utcai Átaános Iskoábó átheyezésre kerünek a 2.000.000, Ft j átszóeszközök. Feújítandó az épüet körüi járdák és csatakozó utak és 8.000.000, Ft megtörténik egy kisebb kötségű ter~ és kertrendezés. Megfontoandó továbbá a soort_12áya femítása is. _(15.000.000 Ft) ÖSSZESEN: 174194.000.000, Ft (195209.000.000, Ft) 3
A feadat végrehajtásának időigénye mindhárom vátozat esetében: A tervezési feadatokat egkésőbb 2012. január eső feében meg ke kezdeni, ha 2012. szeptember jei iskoanyitássa számounk. A fűtési rendszer rekonstrukciója csak a fűtési szezont követően kezdhető meg, az átkötöztetés 2012. augusztus 10ig végrehajtható, a fűtési rendszer a hasznáati meegvíz rendszer iskoakezdésig (szeptember ig) történő biztosításáva ietve a fűtési rendszer 2012. őszi fűtési szezonig (október.) történő beüzemeéséve. A fent bemutatott 3 vátozat esetében a feújítások építési engedéyezés nékü végrehajthatóak, azonban a gázeátás, kazáncsere, füstgázevezető rendszerek cseréje, feújítása miatt az adott szakhatósági, közműszogátatói engedéyezések efoytatására természetesen szükség van. A pontos műszaki tartaom a heyiségkönyvek (az evégzendő feújítási feadatok egységes rendszerben történő tétees fesoroása heyiségenként, p.. sz. tanterem padóburkoat csere, festés, ámpatest csere, stb. ) ekészítését követően határozható meg. Budapest, 20. november 29. Kőbányai V agyonkezeő Zrt. 4