Bevezető, információk segédlet hsználtához A segédlet z állmháztrtásbn felmerülő egyes gykoribb gzdsági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet XII. fejezete szerinti elszámolások gykorlti lklmzását ismerteti egyszerűbb gykorlti példákon keresztül. Ahol segédlet áltlánosságbn rendeletre hivtkozik, zon továbbikbn e jogszbályt értjük. A példák z állmháztrtás önkormányzti lrendszerére készültek, zonbn z állmháztrtás központi lrendszerébe trtozó tési szervek is lklmzhtják zokt pénzeszközök könyvviteli számláink megfelelő helyettesítésével, h z dott kérdéskör kötődik kifejezetten z önkormányzti lrendszer sjátosságihoz. A rendelet szövegét normál, példák, kiegészítő információk megszövegezését dőlt betűvel jelöltük. Mivel rendelet lrendszer-specifikus szbályozást trtlmz, néhány esetben szükség volt rendelet szerinti tgolástól eltérni, illetve olyn elszámolási módot bemuttni, mely z önkormányzti lrendszerre jellemző. Ezeket z eseteket segédletben z dott gzdsági eseményeknél külön, szintén dőlt betűvel jeleztük. Bizonyos tételeknél kiegészítő információk rr utlnk, hogy z dott könyvelési lépés rendeletben szerepel. Ez legtöbb esetben jelenti, hogy z dott elszámolási mód egyáltlán ne szerepelne rendeletben, csk rendelet dott pontjánál kpott helyet. Ugynkkor előfordul, hogy gzdsági eseménynél rendelet hibás trtlmár is felhívjuk figyelmet, ilyen esetekben hibás szövegtől történő eltérés rendelet 1. (2) bekezdésének felhtlmzás lpján véleményünk szerint minden esetben indokolt. Felhívjuk figyelmet rr, hogy segédlet bír kötelező erővel, z bbn foglltk lklmzás közvetlenül kérhető számon. Jogi kötőerővel ugynis csk jogszbályok és z űrlpok formáj, kitöltési szbályi, összefüggései tekintetében z Áht. 107. (2) bekezdése lpján kidott űrlpok kitöltési útmuttói bírnk. A segédlet szerepe inkább z állmháztrtásbn pénzügyi-számviteli feldtkört betöltő szkemberek számár egy olyn segédnyg közzététele, mely z NGM munktársink szkmi véleményét muttj be rról, hogy jogszbályok és z űrlpok kitöltési útmuttój lpján bemuttott gzdsági eseményeket hogyn kell szbályosn könyvelni, illetve z időközi tési jelentés/beszámoló 01-04. űrlpjin, vlmint z időközi mérlegjelentés 01R-A űrlpján szerepeltetni. Természetesen kidolgozott elszámolások véleményünk szerint minden esetben megfelelnek jogszbályi előírásoknk, így z zoktól történő eltérés is csk bbn z esetben lehet indokolt, h z eltérés jogszbályi rendelkezésekkel látámszthtó. XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI A) Szolgálttás vásárlás elszámolás Egy tési szerv z ellátottk élelmezésének biztosítás céljából egy válllkozássl keretszerződést köt három évre. A szerződés lpján válllkozó hvont jogosult egy előlegszámlát kiállítni. Az ételdgok kiszállításár tési szerv hetente elküldött megrendelése lpján kerül sor. Ezek lpján válllkozás végszámlát tárgyhót követő hónp 5-éig küldi meg tési szervnek. 1
A szerződés első hónpjábn válllkozás 2 000 000 forint + ÁFA összegű előleg számlát állított ki, melyet tési szerv megfizetett. A tési szerv fizetési számlájánk nyitó egyenlege 10 000 000 forint. Az ÁFA levonhtó. 2. Előleg: II. fejezet A) Vásárlás elszámolás cím 2. pontj szerint, zzl z eltéréssel, hogy 36511/36512. könyvviteli számlák helyett 36514. (kiküldetési előleg esetén 36515.) könyvviteli számlát kell hsználni 2. Előleg pénzügyi számvitel szerint ) Nettó előleg kifizetés lpján T36514 K3311 2 000 000 b) Levonhtó előzetesen felszámított áltlános forglmi dó T3641 K3311 540 000 Az előleg mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: ESZKÖZÖK/FORRÁSOK változás változás 53 C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák 10 000-2 540 0 7 460 55 C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) 10 000-2 540 0 7 460 59 C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+ +C/IV) 10 000-2 540 0 7 460 144 D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1+ +D/III/1f) 0 2 000 0 0 0 2 000 148 D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgálttásr dott előlegek 0 2 000 0 0 0 2 000 159 D/III Követelés jellegű sjátos elszámolások (=D/III/1+ +D/III/7) 0 2 000 0 0 0 2 000 160 D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) 0 2 000 0 0 0 2 000 165 E/V Előzetesen felszámított áltlános forglmi dó elszámolás 540 0 540 167 E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+ +E/VI) 0 540 0 540 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 10 000 0 0 0 0 10 000 175 G/III eszközök induláskori 10 000 0 0 10 000 2
értéke és változási 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 10 000 0 0 0 0 10 000 250 10 000 0 0 0 0 10 000 A hónp során tési szerv összesen 3 000 000 forint + ÁFA összegű megrendelést dott le. Az eredeti és módosított előirányztok fedezetet nyújtnk kötelezettségre (K332: 20 000 000 forint, K351: 5 400 000). 1. Kötelezettségválllás tési számvitel szerint ) Nettó érték T0021 K053322 3 000 000 b) Áltlános forglmi dó T0021 K053512 810 000 A kötelezettségválllás tési jelentés/beszámoló 01. űrlpján: Előirányzt Kötelezettségválllás, más fizetési kötelezettség évet Rovt évet -szám módosított eredeti 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 37 Vásárolt élelmezés K332 20 000 20 000 3 000 0 0 0 0 45 Szolgálttási kidások (=36+37+38+40+41+43 K33 20 000 20 000 3 000 0 0 0 0 +44) 49 Működési célú előzetesen felszámított K351 5 400 5 400 810 0 0 0 0 áltlános forglmi dó 59 Különféle befizetések és egyéb dologi kidások K35 5 400 5 400 810 0 0 0 0 (=49+50+51+54+58) 60 Dologi kidások (=32+35+45+48+59) K3 25 400 25 400 3 810 0 0 0 0 278 Költségvetési kidások K1- (=20+21+60+131+201+ K8 210+215+277) 25 400 25 400 3 810 0 0 0 0 A tárgyhót megérkezett válllkozás végszámláj. 3. Szállítói száml tési számvitel szerint ) Nettó érték T053322 K0021 3 000 000 3
T0022 K053322 3 000 000 b) Áltlános forglmi dó T053512 K0021 810 000 T0022 K053512 810 000 c) Nettó előleg teljesítésként T053323 K003 2 000 000 d) Előleg utáni áltlános forglmi dó teljesítésként T053513 K003 540 000 4. Szállítói száml pénzügyi számvitel szerint ) Nettó összeg (előleggel együtt) T52 K4213 3 000 000 b) Előleg rendezése T4213 K36514 2 000 000 c) Áltlános forglmi dó: II. fejezet A) Vásárlás elszámolás 4. pont c)-f) lpontj szerint, zzl z eltéréssel, hogy 4216. könyvviteli száml helyett 4213. könyvviteli számlát kell hsználni 4. Szállítói száml pénzügyi számvitel szerint c) Levonhtó előzetesen felszámított áltlános forglmi dó (előleg utáni áltlános forglmi dóvl) d) Előleg utáni levonhtó előzetesen felszámított áltlános forglmi dó rendezése T3641 K4213 810 000 T4213 K3641 540 000 A végszáml tési jelentés/beszámoló 01. űrlpján: Előirányzt Kötelezettségválllás, más fizetési kötelezettség évet Rovt évet -szám módosított eredeti 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 37 Vásárolt élelmezés K332 20 000 20 000 0 3 000 0 0 2 000 45 Szolgálttási kidások (=36+37+38+40+41+43 K33 20 000 20 000 0 3 000 0 0 2 000 +44) 49 Működési célú előzetesen felszámított K351 5 400 5 400 0 810 0 0 540 áltlános forglmi dó 59 Különféle befizetések és egyéb dologi kidások K35 5 400 5 400 0 810 0 0 540 4
60 278 (=49+50+51+54+58) Dologi kidások (=32+35+45+48+59) Költségvetési kidások (=20+21+60+131+201+ 210+215+277) K3 25 400 25 400 0 3 810 0 0 2 540 K1- K8 25 400 25 400 0 3 810 0 0 2 540 A végszáml mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: ESZKÖZÖK/FORRÁSOK változás változás 53 C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák 10 000-2 540 0 7 460 55 C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) 10 000-2 540 0 7 460 59 C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+ +C/IV) 10 000-2 540 0 7 460 144 D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1+ +D/III/1f) 0 2 000-2 000 0 0 0 148 D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgálttásr dott előlegek 0 2 000-2 000 0 0 0 159 D/III Követelés jellegű sjátos elszámolások (=D/III/1+ +D/III/7) 0 2 000-2 000 0 0 0 160 D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) 0 2 000-2 000 0 0 0 165 E/V Előzetesen felszámított áltlános forglmi dó elszámolás 540 270 810 167 E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+ +E/VI) 0 540 270 810 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 10 000 0-1 730 0 0 8 270 175 G/III eszközök induláskori értéke és változási 10 000 0 0 10 000 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 0-3 000 0 0-3 000 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 10 000 0-3 000 0 0 7 000 182 H/I/3 Költségvetési kötelezettségek dologi kidásokr 0 0 1 270 0 1 270 206 H/I Költségvetési kötelezettségek (=H/I/1+ H/I/9) 0 0 1 270 0 1 270 244 H) KÖTELEZETTSÉGEK [=H/I+H/II+H/III] 0 0 1 270 0 1 270 5
250 10 000 0-1 730 0 0 8 270 A tési szerv átutlj szállítónk száml ellenértékét. 5. A száml kiegyenlítése tési számvitel szerint ) Nettó összeg (előleg nélkül) T053323 K003 1 000 000 b) Áltlános forglmi dó (előleg utáni áltlános forglmi dó nélkül) 6. A száml bruttó összege kiegyenlítése pénzügyi számvitel szerint (előleg nélkül) T053513 K003 270 000 T4213 K3311 1 270 000 A végszáml kiegyenlítésének elszámolás tési jelentés/beszámoló 01. űrlpján: Előirányzt Kötelezettségválllás, más fizetési kötelezettség évet Rovt évet -szám módosított eredeti 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 37 Vásárolt élelmezés K332 20 000 20 000 0 3 000 0 0 3 000 45 Szolgálttási kidások (=36+37+38+40+41+43 K33 20 000 20 000 0 3 000 0 0 3 000 +44) 49 Működési célú előzetesen felszámított K351 5 400 5 400 0 810 0 0 810 áltlános forglmi dó 59 Különféle befizetések és egyéb dologi kidások K35 5 400 5 400 0 810 0 0 810 (=49+50+51+54+58) 60 Dologi kidások (=32+35+45+48+59) K3 25 400 25 400 0 3 810 0 0 3 810 278 Költségvetési kidások K1- (=20+21+60+131+201+ K8 210+215+277) 25 400 25 400 0 3 810 0 0 3 810 A végszáml elszámolás mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: 6
ESZKÖZÖK/FORRÁSOK változás változás 53 C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák 10 000-3 810 0 6 190 55 C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) 10 000-3 810 0 6 190 59 C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+ +C/IV) 10 000-3 810 0 6 190 144 D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1+ +D/III/1f) 0 2 000-2 000 0 0 0 148 D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgálttásr dott előlegek 0 2 000-2 000 0 0 0 159 D/III Követelés jellegű sjátos elszámolások (=D/III/1+ +D/III/7) 0 2 000-2 000 0 0 0 160 D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) 0 2 000-2 000 0 0 0 165 E/V Előzetesen felszámított áltlános forglmi dó elszámolás 540 270 810 167 E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+ +E/VI) 0 540 270 810 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 10 000-1 270-1 730 0 0 7 000 175 G/III eszközök induláskori értéke és változási 10 000 0 0 10 000 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 0-3 000 0 0-3 000 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 10 000 0-3 000 0 0 7 000 182 H/I/3 Költségvetési kötelezettségek dologi kidásokr 0-1 270 1 270 0 0 206 H/I Költségvetési kötelezettségek (=H/I/1+ H/I/9) 0-1 270 1 270 0 0 244 H) KÖTELEZETTSÉGEK [=H/I+H/II+H/III] 0-1 270 1 270 0 0 250 10 000-1 270-1 730 0 0 7 000 B) Szolgálttás nyújtás elszámolás Egy tési szerv z ellátottji étkeztetésének díját hvont kiszámlázz. A tárgyhónpbn 1 000 000 forint + ÁFA összegű száml kibocsátásár került sor. Az eredeti és módosított előirányztok trtlmzzák bevételt (B405: 6 000 000 forint, B406: 1 620 000 forint). 7
1. Számlázott eldási ár tési számvitel szerint ) Nettó érték T094052 K0041 1 000 000 b) Áltlános forglmi dó T094062 K0041 270 000 2. Számlázott eldási ár pénzügyi számvitel szerint ) Nettó érték T3514 K912 1 000 000 b) Áltlános forglmi dó T3514 K3642 270 000 A követelés tési jelentés/beszámoló 02. űrlpján: eredeti Előirányzt módosított Rovtszám tési Követelés tési évet 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 199 Ellátási díjk B405 6 000 6 000 1 000 0 0 200 Kiszámlázott áltlános forglmi dó B406 1 620 1 620 270 0 0 215 277 Működési bevételek (=186+187+190+192+199+ +202+2 06+211+212) Költségvetési bevételek (=43+79+185+215+224+250+276) A követelés mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: ESZKÖZÖK/FORRÁSOK B4 7 620 7 620 1 270 0 0 B1-B7 7 620 7 620 1 270 0 0 változás változás D/I/4 Költségvetési 71 követelések működési bevételre (=D/I/4+ +D/I/4i) 0 0 1 270 0 0 1 270 74 75 103 D/I/4c - ebből: tési követelések ellátási díjkr D/I/4d - ebből: tési követelések kiszámlázott áltlános forglmi dór D/I Költségvetési követelések (=D/I/1+ +D/I/8) 0 0 1 000 0 0 1 000 0 0 270 0 0 270 0 0 1 270 0 0 1 270 8
160 D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) 0 0 1 270 0 0 1 270 166 E/VI Fizetendő áltlános forglmi dó elszámolás 0-270 -270 167 E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK 0 0-270 -270 (=E/I+ +E/VI) 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 0 0 1 000 0 0 1 000 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 0 1 000 0 0 1 000 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 0 0 0 0 0 0 250 0 0 1 000 0 0 1 000 Az ellátottk 610 000 forintot befizettek tési szerv házipénztáráb. 3. A száml kiegyenlítése tési számvitel szerint ) Nettó érték T005 K094053 480 000 b) Áltlános forglmi dó T005 K094063 130 000 4. A száml kiegyenlítése pénzügyi számvitel szerint T321 K3514 610 000 A befizetés elszámolás tési jelentés/beszámoló 02. űrlpján: eredeti Előirányzt módosított Rovtszám tési Követelés tési évet 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 199 Ellátási díjk B405 6 000 6 000 1 000 0 480 200 Kiszámlázott áltlános forglmi dó B406 1 620 1 620 270 0 130 215 277 Működési bevételek (=186+187+190+192+199+ +202+2 06+211+212) Költségvetési bevételek (=43+79+185+215+224+250+276) A befizetés elszámolás mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: B4 7 620 7 620 1 270 0 610 B1-B7 7 620 7 620 1 270 0 610 9
ESZKÖZÖK/FORRÁSOK változás változás 53 C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák 0 610 0 610 55 C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) 0 610 610 59 C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+ +C/IV) 0 610 0 610 71 D/I/4 Költségvetési követelések működési bevételre (=D/I/4+ +D/I/4i) 0-610 1 270 0 0 660 74 75 103 160 166 167 D/I/4c - ebből: tési követelések ellátási díjkr D/I/4d - ebből: tési követelések kiszámlázott áltlános forglmi dór D/I Költségvetési követelések (=D/I/1+ +D/I/8) D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) E/VI Fizetendő áltlános forglmi dó elszámolás E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+ +E/VI) 0-480 1 000 0 0 520 0-130 270 0 0 140 0-610 1 270 0 0 660 0-610 1 270 0 0 660 0-270 -270 0 0-270 -270 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 0 0 1 000 0 0 1 000 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 0 1 000 0 0 1 000 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 0 0 0 0 0 0 250 0 0 1 000 0 0 1 000 C) Áltlános forglmi dó elszámolás Egy tési szerv év z előző év utolsó ÁFA bevllási időszkár z dóbevllásábn z lábbi tételeket szerepelteti: Működési célú előzetesen felszámított ÁFA: Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA: Felújítási célú fordított dózás lá trtozó ÁFA: 2 000 000 forint 5 000 000 forint 3 000 000 forint 10
Összesen ÁFA kidás: ebből: rányosítás lpján levonhtó ÁFA: Kiszámlázott ÁFA: 10 000 000 forint 7 500 000 forint 12 000 000 forint 45 npos hlsztás tárgyidőszkbn figyelembe veendő ÁFA: 3 000 000 forint A tési szervnek z előző időszkbn z áltlános forglmi dóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény szerinti visszigénylésre vló jogosultság megnyílt, z dófolyószámláján ÁFA dóen 5 000 000 forintot trtnk nyilván, melyet tárgyidőszki bevllásbn érvényesít. Az ÁFA bevllás dti lpján tési szerv végrehjtj z előző évi könyvelésében szükséges rendezéseket. Az eredeti és módosított előirányztok fedezetet nyújtnk kötelezettségre és trtlmzzák visszigényelt ÁFA-t előirányztként és követelésként (K352: 6 000 000 forint, B407: 5 000 000 forint). 18. Az áltlános forglmi dó rányosítás z előzetesen felszámított áltlános forglmi dó vissz igényelhető részének elszámolás pénzügyi számvitel szerint 9. Előzetesen felszámított és fizetendő áltlános forglmi dó összevezetése Az dófolyószámlán nyilvántrtott visszigényelhető ÁFA lecsökkentése tési számvitel szerint ( rendeletben szerepel) 10. Adóbevllás szerint fizetendő áltlános forglmi dó tési számvitel szerint ( fizetendő 18 000 000 forint, vlmint levonhtó 7 500 000 forint és visszigényelhető 5 000 000 forint különbözeteként) Az dófolyószámlán nyilvántrtott visszigényelhető ÁFA lecsökkentése pénzügyi számvitel szerint ( rendeletben szerepel) 11. Adóbevllás szerint fizetendő áltlános forglmi dó pénzügyi számvitel szerint T8434 K3641 2 500 000 T3642 K3641 7 500 000 T0041 K094072 5 000 000 T0022 K053522 5 500 000 T4213 K3514 5 000 000 T3642 K4213 10 500 000 Az ÁFA fizetési kötelezettség tési jelentés/beszámoló 01. űrlpján: 11
Előirányzt Kötelezettségválllás, más fizetési kötelezettség évet 50 59 60 278 Fizetendő áltlános forglmi dó Különféle befizetések és egyéb dologi kidások (=49+50+51+54+58) Dologi kidások (=32+35+45+48+59) Költségvetési kidások (=20+21+60+131+201+ 210+215+277) K352 6 000 6 000 0 5 500 0 0 0 K35 6 000 6 000 0 5 500 0 0 0 K3 6 000 6000 0 5 500 0 0 0 Rovt évet -szám módosított eredeti 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. K1- K8 6 000 6 000 0 5 500 0 0 0 Az ÁFA vissztérítési követelés megszüntetése tési jelentés/beszámoló 02. űrlpján: Előirányzt Követelés Sorszászám Rovt- tési évet tési eredeti módosított 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 201 Áltlános forglmi dó vissztérítése B407 5 000 5 000 0 0 0 215 Működési bevételek (=186+187+190+192+199+ +202+2 B4 5 000 5 000 0 0 0 06+211+212) 277 Költségvetési bevételek (=43+79+185+215+224+250+276) B1-B7 5 000 5 000 0 0 0 A rendezéseket tési szerv nyitó mérlegszámláink dti mérlegjelentés 01R-A. űrlpján ( tési szerv fizetési számlájánk nyitó egyenlege 10 000 000 forint, ennek és kötelezettségnek forrását z egyszerűség kedvéért mérleg 176. során szerepeltettük): ESZKÖZÖK/FORRÁSOK változás változás 53 C/III/1 Kincstáron kívüli 10 000 0 0 10 000 12
forintszámlák 55 C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) 10 000 0 0 10 000 59 C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+ +C/IV) 10 000 0 0 10 000 71 D/I/4 Költségvetési követelések működési bevételre 0 0 0 0 0 0 (=D/I/4+ +D/I/4i) 75 D/I/4d - ebből: tési követelések kiszámlázott 0 0 0 0 0 0 áltlános forglmi dór 103 D/I Költségvetési követelések (=D/I/1+ +D/I/8) 0 0 0 0 0 0 160 D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) 0 0 0 0 0 0 165 E/V Előzetesen felszámított áltlános forglmi dó elszámolás 0 0 0 166 E/VI Fizetendő áltlános forglmi dó elszámolás 0 0 0 167 E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK 0 0 0 0 (=E/I+ +E/VI) 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 10 000 0 0 0 0 10 000 176 G/IV Felhlmozott eredmény 4 500 0 4 500 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 4 500 0 0 0 0 4 500 182 H/I/3 Költségvetési kötelezettségek dologi kidásokr 5 500 0 0 0 5 500 206 H/I Költségvetési kötelezettségek (=H/I/1+ H/I/9) 5 500 0 0 0 5 500 244 H) KÖTELEZETTSÉGEK [=H/I+H/II+H/III] 5 500 0 0 0 5 500 250 10 000 0 0 0 0 10 000 A tési szerv befizeti megállpított áltlános forglmi dó összegét. A tárgyévi eredeti előirányztok K352 rovt tekintetében megegyeznek tvlyi megállpított előirányzttl (6 000 000 forint). Természetesen pénzforglom könyvelése már z előző időszk, h könyveiben szerepel. Az ÁFA fizetési kötelezettség teljesítése tési jelentés/beszámoló 01. űrlpján: 13
Előirányzt Kötelezettségválllás, más fizetési kötelezettség évet 50 59 60 278 Fizetendő áltlános forglmi dó Különféle befizetések és egyéb dologi kidások (=49+50+51+54+58) Dologi kidások (=32+35+45+48+59) Költségvetési kidások (=20+21+60+131+201+ 210+215+277) K352 6 000 6 000 0 5 500 0 0 5 500 K35 6 000 6 000 0 5 500 0 0 5 500 K3 6 000 6 000 0 5 500 0 0 5 500 Rovt évet -szám módosított eredeti 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. K1- K8 6 000 6 000 0 5 500 0 0 5 500 Az ÁFA fizetési kötelezettség teljesítése mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: ESZKÖZÖK/FORRÁSOK változás változás 53 C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák 10 000-5 500 0 7 500 55 C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) 10 000-5 500 0 7 500 59 C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+ +C/IV) 10 000-5 500 0 4 500 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 10 000-5 500 0 0 0 4 500 176 G/IV Felhlmozott eredmény 4 500 0 4 500 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 4 500 0 0 0 0 4 500 182 H/I/3 Költségvetési kötelezettségek dologi kidásokr 5 500-5 500 0 0 0 206 H/I Költségvetési kötelezettségek (=H/I/1+ H/I/9) 5 500-5 500 0 0 0 244 H) KÖTELEZETTSÉGEK [=H/I+H/II+H/III] 5 500-5 500 0 0 0 250 10 000-5 500 0 0 0 4 500 14
D) Behjthttln követelés elszámolás Egy önkormányzt megállpítj, hogy z állndó jelleggel végzett iprűzési tevékenység után fizetendő dóvl kpcsoltos összesen 60 000 000 forint összegű követelése közül z egyik 200 000 forintos követelése elévült kötelezett megszűnése, e követelést behjthttlnnk minősít. Az eredeti és módosított előirányztok trtlmzzák bevételt (B351: 80 000 000 forint), módosításukr z önkormányzt szerint nincs szükség. 1. Behjthttln követelés tési számvitel szerint 2. Behjthttln követelés pénzügyi számvitel szerint T0041 K093512 200 000 T8432 K3513 200 000 A behjthttln követelés tési jelentés/beszámoló 02. űrlpján: Előirányzt Követelés Sorszászám Rovt- tési évet tési eredeti módosított 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Értékesítési és forglmi dók 117 B351 80 000 80 000 59 800 0 124 168 1985 277 (=118+ +139) ebből: állndó jelleggel végzett iprűzési tevékenység után fizetett helyi iprűzési dó Termékek és szolgálttások dói (=117+140+144+145+150) Közhtlmi bevételek (=93+94+104+109+168+169) Költségvetési bevételek (=43+79+185+215+224+250+276) B351 A behjthttln követelés mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: ESZKÖZÖK/FORRÁSOK B35 80 000 80 000 59 800 0 B3 80 000 80 000 59 800 0 B1-B7 80 000 80 000 59 800 0 változás változás A péld tér ki rá D/I/3 Költségvetési 64 követelések közhtlmi bevételre (=D/I/3+ +D/I/3f) 60 000 0-200 0 0 59 800 69 D/I/3e5 - ebből: tési 60 000 0-200 0 0 59 800 15
követelések termékek és szolgálttások dóir 103 D/I Költségvetési követelések (=D/I/1+ +D/I/8) 60 000 0-200 0 0 59 800 160 D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) 60 000 0-200 0 0 59 800 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 60 000 0-200 0 0 59 800 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 60 000-200 0 0 59 800 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 60 000 0-200 0 0 59 800 250 60 000 0-200 0 0 59 800 E) Követelés elengedése Egy önkormányzt 150 000 forint összegű fizetendő térítési díj hátrlékot szerepeltet nyitó követelései között. Az önkormányzt ebből törvény felhtlmzás lpján tárgy 75 000 forintot elenged, fennmrdó hátrlék összegére pedig egy éves részletfizetést engedélyez. Az eredeti és módosított előirányztok trtlmzzák bevételt (B405: 8 000 000 forint), módosításukr z önkormányzt szerint nincs szükség. 1. Követelés elengedése tési számvitel szerint 2. Követelés elengedése pénzügyi számvitel szerint T0041 K094052 75 000 T864 K3514 75 000 A követelés elengedés tési jelentés/beszámoló 02. űrlpján: Előirányzt Követelés Sorszászám Rovt- tési évet tési eredeti módosított 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 199 Ellátási díjk B405 8 000 8 000 75 0 215 277 Működési bevételek (=186+187+190+192+199+ +202+ 206+211+212) Költségvetési bevételek (=43+79+185+215+224+250+276) A követelés elengedés mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: B4 8 000 8 000 75 0 B1-B7 8 000 8 000 75 0 A péld tér ki rá 16
ESZKÖZÖK/FORRÁSOK változás változás D/I/4 Költségvetési 71 követelések működési bevételre (=D/I/4+ +D/I/4i) 150 0-75 0 0 75 74 D/I/4c - ebből: tési követelések ellátási díjkr 150 0-75 0 0 75 103 D/I Költségvetési követelések (=D/I/1+ +D/I/8) 150 0-75 0 0 75 160 D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) 150 0-75 0 0 75 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 150 0-75 0 0 75 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 150-75 0 0 75 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 150 0-75 0 0 75 250 150 0-75 0 0 75 A részletfizetés következő évre áthúzódó követelés összege fennmrdó követelésből 50 000 ezer forint, melynek átsorolás szükséges. Követelés átsorolás tési számvitel szerint ( rendeletben szerepel) Követelés átsorolás pénzügyi számvitel szerint ( rendeletben szerepel) T0041 K094052 50 000 T094052 K0042 50 000 T3524 K3514 50 000 Az átsorolás tési jelentés/beszámoló 02. űrlpján: Előirányzt Követelés Sorszászám Rovt- tési évet tési eredeti módosított 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 199 Ellátási díjk B405 8 000 8 000 25 50 215 277 Működési bevételek (=186+187+190+192+199+ +202+ 206+211+212) Költségvetési bevételek (=43+79+185+215+224+250+276) B4 8 000 8 000 25 50 B1-B7 8 000 8 000 25 50 A péld tér ki rá 17
A elszámolás mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: ESZKÖZÖK/FORRÁSOK változás változás D/I/4 Költségvetési 71 követelések működési bevételre (=D/I/4+ +D/I/4i) 150 0-125 0 0 25 74 103 115 118 143 D/I/4c - ebből: tési követelések ellátási díjkr D/I Költségvetési követelések (=D/I/1+ +D/I/8) D/II/4 Költségvetési évet követelések működési bevételre (=D/II/4+ +D/II/4i) D/II/4c - ebből: tési évet követelések ellátási díjkr D/II Költségvetési évet követelések (=D/II/1+ +D/II/8) 150 0-125 0 0 25 150 0-125 0 0 25 0 0 50 0 0 50 0 0 50 0 0 50 0 0 50 0 0 50 160 D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) 150 0-75 0 0 75 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 150 0-75 0 0 75 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 150-75 0 0 75 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 150 0-75 0 0 75 250 150 0-75 0 0 75 F) Követelés értékvesztésének és értékvesztés visszírásánk elszámolás Egy önkormányzt gépjárműdó tekintetében kötelezettek együttes minősítésén lpuló egyszerűsített értékelési eljárássl állpítj meg z elszámolndó értékvesztés összegét. Az I. negyedévi elszámolást gépjárműdóvl kpcsoltos értékvesztés állomány 2 150 000 forint. A II. negyedéves zárlti feldok során részletező nyilvántrtások lpján várhtó megtérülésre vontkozó százlékos muttók szerint megállpított összeg 2 210 000 forint. Az eredeti és módosított előirányztok trtlmzzák bevételt (B354: 80 000 000 forint), módosításukr z önkormányzt szerint nincs szükség. A követelés nyitó összege 35 000 000 forint, II. negyedévre elszámolndó értékvesztés összege 60 000 forint (2 210 000 forint és 2 150 000 forint különbsége). 1. Értékvesztés tési számvitel szerint T0041 K093542 60 000 18
2. Értékvesztés pénzügyi számvitel szerint T8434 Az értékvesztés tési jelentés/beszámoló 02. űrlpján: K35811 60 000 Előirányzt Követelés Sorszászám Rovt- tési évet tési eredeti módosított 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 145 Gépjárműdók (=146+ +149) B354 80 000 80 000 32 790 0 ebből: belföldi gépjárművek dójánk 147 helyi önkormányztot megillető B354 168 185 277 része Termékek és szolgálttások dói (=117+140+144+145+150) Közhtlmi bevételek (=93+94+104+109+168+169) Költségvetési bevételek (=43+79+185+215+224+250+276) Az értékvesztés mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: ESZKÖZÖK/FORRÁSOK B35 80 000 80 000 32 790 0 B3 80 000 80 000 32 790 0 B1-B7 80 000 80 000 32 790 0 változás változás A péld tér ki rá D/I/3 Költségvetési 64 követelések közhtlmi bevételre (=D/I/3+ +D/I/3f) 35 000 0 0 0-2 210 32 790 69 D/I/3e - ebből: tési követelések termékek és szolgálttások dóir 35 000 0 0 0-2 210 32 790 103 D/I Költségvetési követelések (=D/I/1+ +D/I/8) 35 000 0 0 0-2 210 32 790 160 D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) 35 000 0 0 0-2 210 32 790 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 35 000 0 0 0-2 210 32 790 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 35 000 0 0-2 210 32 790 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 35 000 0 0 0-2 210 32 790 250 35 000 0 0 0-2 210 32 790 19
G) Utólgos elszámolásr kidott összeg elszámolás Egy tési szerv 80 000 forintot dott át utólgos elszámolásr házipénztárából krbntrtó munkkörben fogllkozttott munkválllójánk mindennpi működéshez szükséges hvi krbntrtási, kisebb jvítási feldtok ellátásár. Az ellátmánnyl dolgozó hónp utolsó pénztári munknpjáig köteles elszámolni. A tési szerv házi pénztáránk nyitó egyenlege 100 000 forint. 1. Az elszámolásr kidott összeg pénzügyi számvitel szerint T36515 K321 80 000 Az előleg mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: ESZKÖZÖK/FORRÁSOK változás változás 49 C/II/1 Forintpénztár 100-80 0 20 52 C/II Pénztárk, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) 100-80 20 59 C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+ +C/IV) 100-80 0 20 144 D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1+ +D/III/1f) 0 80 0 0 0 80 149 D/III/1e - ebből: fogllkozttottknk dott előlegek 0 80 0 0 0 80 159 D/III Követelés jellegű sjátos elszámolások (=D/III/1+ +D/III/7) 0 80 0 0 0 80 160 D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) 0 80 0 0 0 80 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 100 0 0 0 0 100 175 G/III eszközök induláskori értéke és változási 100 0 0 100 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 0 0 0 0 0 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 100 0 0 0 0 100 250 100 0 0 0 0 100 A munkvállló hónp utolsó pénztári npján elszámolt kpott előleggel, ennek során 37 750 forint összegű számlát muttott be, melyek jogcímei és összegei: Izzó és elem vásárlás: 15 000 forint + ÁFA, összesen 19 050 forint 20
Fűnyíróhoz üzemnyg beszerzés: Kulcsmásolás: 10 000 forint +ÁFA, összesen 12 700 forint. 6 000 forint, ÁFA-t trtlmz. A fennmrdó összeget munkvállló házipénztárb befizette. Az eredeti és módosított előirányztok fedezetet nyújtnk kötelezettségekre (K312. és K337: 3 000 000 forint, K351: 2 000 000 forint). Az ÁFA levonhtó. 2. Az elszámoláskor visszvett összeg pénzügyi számvitel szerint T321 K36515 80 000 3. A felhsznált összeg tési számvitel szerint ) Végleges kötelezettségválllásként, más fizetési kötelezettségként (elem, izzó) ) Végleges kötelezettségválllásként, más fizetési kötelezettségként (elem, izzó ÁFA-j) ) Végleges kötelezettségválllásként, más fizetési kötelezettségként (üzemnyg) ) Végleges kötelezettségválllásként, más fizetési kötelezettségként (üzemnyg ÁFA-j) ) Végleges kötelezettségválllásként, más fizetési kötelezettségként (kulcsmásolás) T0022 K053122 15 000 T022 K053512 4 050 T0022 K053122 10 000 T022 K053512 2 700 T0022 K053372 6 000 b) ként (elem, izzó) T053123 K003 15 000 b) ként (elem, izzó ÁFA-j) T053513 K003 4 050 b) ként (üzemnyg) T053123 K003 10 000 b) ként (üzemnyg ÁFA-j) T053513 K003 2 700 b) ként (kulcsmásolás) T053373 K003 6 000 4. A felhsznált összeg pénzügyi számvitel szerint ) Kötelezettségként (elem, izzó, üzemnyg) T51 K4213 25 000 T6/7 K591 25 000 ) Kötelezettségként (levonhtó ÁFA) T3641 K4213 6 750 ) Kötelezettségként (kulcsmásolás) T52 K4213 6 000 21
T6/7 K591 6 000 b) ként T4213 K321 37 750 A kötelezettségválllás (száml) tési jelentés/beszámoló 01. űrlpján: Előirányzt Kötelezettségválllás, más fizetési kötelezettség évet Rovt évet -szám módosított eredeti 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 30 Üzemeltetési nygok beszerzése K312 3 000 3 000 0 25 0 0 25 32 Készletbeszerzés (=29+30+31) K31 3 000 3 000 0 25 0 0 25 44 szolgálttások K337 3 000 3 000 0 6 0 0 6 45 Szolgálttási kidások (=36+37+38+40+41+43 K33 3 000 3 000 0 6 0 0 6 +44) 49 Működési célú előzetesen felszámított K351 2 000 2 000 0 7 0 0 7 áltlános forglmi dó 59 Különféle befizetések és egyéb dologi kidások K35 2 000 2 000 0 7 0 0 7 (=49+50+51+54+58) 60 Dologi kidások (=32+35+45+48+59) K3 8 000 8 000 0 38 0 0 38 278 Költségvetési kidások K1- (=20+21+60+131+201+ K8 210+215+277) 8 000 8 000 0 38 0 0 38 A kötelezettség és z előleg kivezetése mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: ESZKÖZÖK/FORRÁSOK változás változás 49 C/II/1 Forintpénztár 100-38 0 62 52 C/II Pénztárk, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) 100-38 62 22
59 C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+ +C/IV) 100-38 0 62 144 D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1+ +D/III/1f) 0 0 0 0 0 0 149 D/III/1e - ebből: fogllkozttottknk dott előlegek 0 0 0 0 0 0 159 D/III Követelés jellegű sjátos elszámolások (=D/III/1+ +D/III/7) 0 0 0 0 0 0 160 D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) 0 0 0 0 0 0 165 E/V Előzetesen felszámított áltlános forglmi dó elszámolás 0 7 7 167 E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK 0 0 7 7 (=E/I+ +E/VI) 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 100-38 7 0 0 69 175 G/III eszközök induláskori értéke és változási 100 0 0 100 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 0-31 0 0-31 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 100 0-31 0 0 69 182 H/I/3 Költségvetési kötelezettségek dologi kidásokr 0-38 38 0 0 206 H/I Költségvetési kötelezettségek (=H/I/1+ H/I/9) 0-38 38 0 0 244 H) KÖTELEZETTSÉGEK [=H/I+H/II+H/III] 0-38 38 0 0 250 100-38 7 0 0 69 H) Adott előlegek értékvesztésének és visszírásánk elszámolás Egy önkormányzt egy ingtln krbntrtási feldtink ellátásár z előző 300 000 forint + ÁFA előleget átutlt egy válllkozásnk. A szerződés teljesítése ltt válllkozást felszámolási eljárás lá vonták, végszáml kiállításár került sor. A felszámolási eljárás során megérkezett felszámoló értesítése várhtón megtérülő összegről, mely 100 000 forint. Az eredeti és módosított előirányztok fedezetet nyújtnk kötelezettségekre és trtlmzzák bevételt (B410: 1 000 000 forint, K355: 300 000 forint). 1. Értékvesztés pénzügyi számvitel szerint T8434 K365184 200 000 2. Előleg értékvesztésének elszámolás kidásként tési számvitel szerint ) Végleges kötelezettségválllásként, más fizetési kötelezettségként T0022 K053552 200 000 b) ként T053553 K003 200 000 23
Az értékvesztés tési jelentés/beszámoló 01. űrlpján: Előirányzt Kötelezettségválllás, más fizetési kötelezettség évet Rovt évet -szám módosított eredeti 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 58 dologi kidások K355 300 300 0 200 0 0 200 59 Különféle befizetések és egyéb dologi kidások K35 300 300 0 200 0 0 200 (=49+50+51+54+58) 60 Dologi kidások (=32+35+45+48+59) K3 300 300 0 200 0 0 200 278 Költségvetési kidások K1- (=20+21+60+131+201+ K8 210+215+277) 300 300 0 200 0 0 200 Az értékvesztés mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: ESZKÖZÖK/FORRÁSOK változás változás 144 D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1+ +D/III/1f) 300 0 0 0-200 100 148 D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgálttásr dott előlegek 300 0 0 0-200 100 159 D/III Követelés jellegű sjátos elszámolások (=D/III/1+ +D/III/7) 300 0 0 0-200 100 160 D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) 300 0 0 0-200 100 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 300 0 0 0-200 100 176 G/IV Felhlmozott eredmény 300 0 300 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 0 0 0-200 -200 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 300 0 0 0-200 100 250 300 0 0 0-200 100 A felszámolási eljárás lezárását felszámoló értesíti z önkormányztot, hogy megszűnt szervezet vgyon z önkormányzt követelésének 110 000 forintos összegben 24
történő kielégítésére nyújt fedezetet, melyet egyúttl át is utl át z önkormányzt fizetési számlájár. 3. Értékvesztés visszírásánk elszámolás pénzügyi számvitel szerint T365184 K9232 10 000 4. Értékvesztés visszírásánk elszámolás tési számvitel szerint ) Követelésként T094112 K0041 10 000 b) ként T005 K094113 10 000 A jóváírt összeg elszámolás pénzügyi számvitel szerint ( rendeletben szerepel) T331 K36514 110 000 Az értékvesztés visszírás tési jelentés/beszámoló 02. űrlpján: Előirányzt Követelés Sorszászám Rovt- tési évet tési eredeti módosított 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 212 működési bevételek (>=213+214) B411 1 000 1 000 10 0 10 215 Működési bevételek (=186+187+190+192+199+ +202+ B4 1 000 1 000 10 0 10 206+211+212) 277 Költségvetési bevételek (=43+79+185+215+224+250+276) B1-B7 1 000 1 000 10 0 10 Az értékvesztés visszírás és visszutlt összeg mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: ESZKÖZÖK/FORRÁSOK változás változás 53 C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák 0 110 0 110 55 C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) 0 110 0 110 59 C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+ +C/IV) 0 110 0 110 144 D/III/1 Adott előlegek 300-110 0 0-190 0 25
(=D/III/1+ +D/III/1f) 148 D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgálttásr dott előlegek 300-110 0 0-190 0 159 D/III Követelés jellegű sjátos elszámolások (=D/III/1+ +D/III/7) 300-110 0 0-190 0 160 D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) 300-110 0 0-190 0 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 300 0 0 0-190 110 176 G/IV Felhlmozott eredmény 300 0 300 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 0 0 0-190 -190 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 300 0 0 0-190 110 250 300 0 0 0-190 110 I) Kötelezettségek elengedése elszámolás Az állm egy önkormányztnk z előző vissztérítendő támogtást nyújtott egy gép beszerzésre 1 000 000 forint összegben. A vissztérítendő támogtás visszfizetése tárgy. A tárgy z állm képviseletét ellátó szerv törvény felhtlmzás lpján követelését elengedte. Az önkormányztnál beszerzett gép után tvlyi elszámolt értékcsökkenés összege 140 000 forint, z idei értékcsökkenés elszámolásár még került sor. Az eredeti és módosított előirányztok fedezetet nyújtnk kötelezettségre (K505: 1 000 000 forint), z elengedést z önkormányzt z előirányztokt is módosított, zonbn nnk elszámolásár térünk ki. 1 Kötelezettségválllás, más fizetési kötelezettség elengedése tési számvitel szerint 2. Kötelezettség elengedése pénzügyi számvitel szerint 3. Időbeli elhtárolás, h kötelezettség z nnk terhére beszerzett eszközökhöz kpcsolódik, legfeljebb kpcsolódó eszközök nyilvántrtás szerinti értékében pénzügyi számvitel szerint (z Szt. 45. (1) bekezdés b) pontj szerint) T05832 K0022 1 000 000 T4218 K94233 1 000 000 T94233 K443 860 000 A kötelezettségválllás kivezetése tési jelentés/beszámoló 01. űrlpján: 26
Előirányzt Kötelezettségválllás, más fizetési kötelezettség évet 228 230 277 278 Felhlmozási célú vissztérítendő támogtások, kölcsönök törlesztése állmháztrtáson belülre (=229+ +238) ebből: központi kezelésű előirányztok működési célú kidások (=216+217+228+239+ 250+252+264+265+266) Költségvetési kidások (=20+21+60+131+201+ 210+215+277) K83 1 000 0 0 0 0 0 0 K83 0 K8 1 000 0 0 0 0 0 0 Rovt évet -szám módosított eredeti 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. K1- K8 1 000 0 0 0 0 0 0 A kötelezettség elengedése mérlegjelentés 01R-A. űrlpján ( 6. oszlop trtlmzz mérleg szerinti eredmény és tési évet kötelezettségek tárgyévi átsorolásánk htását is, mint nyitást követő kötelező tételt): ESZKÖZÖK/FORRÁSOK változás változás 06 A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek 860 0 0 0 860 10 A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) 860 0 0 0 860 28 A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) 860 0 0 0 860 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 860 0 0 0 0 860 176 G/IV Felhlmozott eredmény 0-140 -140 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény -140 280 0 0 140 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) -140 0 140 0 0 0 27
189 190 206 216 217 229 244 248 249 250 H/I/8 Költségvetési kötelezettségek egyéb felhlmozási célú kidásokr (>=H/I/8+H/I/8b) H/I/8 - ebből: tési kötelezettségek felhlmozási célú vissztérítendő támogtások, kölcsönök törlesztésére állmháztrtáson belülre H/I Költségvetési kötelezettségek (=H/I/1+ H/I/9) H/II/8 Költségvetési évet kötelezettségek egyéb felhlmozási célú kidásokr (>=H/II/8+H/II/8b) H/II/8 - ebből: tési évet kötelezettségek felhlmozási célú vissztérítendő támogtások, kölcsönök törlesztésére H/II Költségvetési évet kötelezettségek (=H/II/1+ H/II/9) H) KÖTELEZETTSÉGEK [=H/I+H/II+H/III] J/3 Hlsztott eredményszemléletű bevételek J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK [=J/1+J/2+J/3] J) Adott engedmény elszámolás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 000 0-1 000 0 0 1 000 0-1 000 0 0 1 000 0-1 000 0 0 1 000 0-1 000 0 0 0 860 860 0 860 860 860 0 0 0 0 860 Egy tési szerv z V. VÁSÁROLT KÉSZLETEKKEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK fejezet Csökkenések rész B) Anyg-, áruértékesítés elszámolás cím 1-3. pontj szerint árut értékesített (300 000 forint értékű áru 330 000 forint + ÁFA értékben, z áru kiszállítás és száml kibocsátás megtörtént). Az áru kivezetését és z értékesítés elszámolását külön muttjuk be, nyitó előirányzti és mérleg dtok megegyeznek z említett példábn bemuttottkkl. A tési szerv vevőnek utólg számlához kpcsolódón 6% engedmény dott. A bevételi előirányztok módosításár tési szerv szerint nincs szükség. 1. Konkrét számlához kpcsolódó dott engedmény tési számvitel szerint (nettó eldási ár) T0041 K094012 19 800 28
1. Konkrét számlához kpcsolódó dott engedmény tési számvitel szerint (kiszámlázott áltlános forglmi dó) T0041 K094062 5 346 2. Konkrét számlához kpcsolódó dott engedmény pénzügyi számvitel szerint ) Nettó eldási ár T912 K3514 19 800 b) Kiszámlázott áltlános forglmi dó T3642 K3514 5 346 Az engedmény tési jelentés/beszámoló 02. űrlpján: eredeti Előirányzt módosított Rovtszám tési Követelés tési évet 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 186 Készletértékesítés ellenértéke B401 400 400 310 0 0 200 Kiszámlázott áltlános forglmi dó B406 100 100 84 0 0 215 277 Működési bevételek (=186+187+190+192+199+ +202+ 206+211+212) Költségvetési bevételek (=43+79+185+215+224+250+276) Az engedmény mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: ESZKÖZÖK/FORRÁSOK B4 500 500 394 0 0 B1-B7 500 500 394 0 0 változás változás 29 B/I/1 Vásárolt készletek 300-300 0 0 0 34 B/I Készletek (=B/I/1+ +B/I/5) 300-300 0 0 0 43 B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) 300-300 0 0 0 53 C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák 0 0 0 0 55 C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) 0 0 0 0 59 C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+ +C/IV) 0 0 0 0 71 D/I/4 Költségvetési 0 0 394 0 0 394 29
követelések működési bevételre (=D/I/4+ +D/I/4i) 72 D/I/4 - ebből: tési követelések készletértékesítés ellenértékére, 0 0 310 0 0 310 szolgálttások ellenértékére, közvetített szolgálttások 75 D/I/4d - ebből: tési követelések kiszámlázott 0 0 84 0 0 84 áltlános forglmi dór 103 D/I Költségvetési követelések (=D/I/1+ +D/I/8) 0 0 394 0 0 394 160 D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) 0 0 394 0 0 394 166 E/VI Fizetendő áltlános forglmi dó elszámolás 0-84 -84 167 E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK 0 0-84 -84 (=E/I+ +E/VI) 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 300 0 10 0 0 310 173 G/I Nemzeti vgyon induláskori értéke 300 0 300 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 0 10 0 0 10 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 300 0 10 0 0 310 250 300 0 10 0 0 310 A tési szerv vevőjének szerződésben fogllt egyéb (forglomhoz kötött) feltételek teljesülése utólg, konkrét számlához kpcsolódó engedményt dott 10 000 forint összegben. 3. Konkrét számlához kpcsolódó dott engedmény tési számvitel szerint: z 1. pontbn foglltk szerint 1. Konkrét számlához kpcsolódó dott engedmény tési számvitel szerint 4. Konkrét számlához kpcsolódó dott engedmény pénzügyi számvitel szerint T0041 K094012 10 000 T8434 K3514 10 000 Az engedmény tési jelentés/beszámoló 02. űrlpján: 30
eredeti Előirányzt módosított Rovtszám tési Követelés tési évet 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 186 Készletértékesítés ellenértéke B401 400 400 300 0 0 200 Kiszámlázott áltlános forglmi dó B406 100 100 84 0 0 215 277 Működési bevételek (=186+187+190+192+199+ +202+ 206+211+212) Költségvetési bevételek (=43+79+185+215+224+250+276) Az engedmény mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: ESZKÖZÖK/FORRÁSOK B4 500 500 384 0 0 B1-B7 500 500 384 0 0 változás változás 29 B/I/1 Vásárolt készletek 300-300 0 0 0 34 B/I Készletek (=B/I/1+ +B/I/5) 300-300 0 0 0 43 53 55 59 71 72 75 B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+ +C/IV) D/I/4 Költségvetési követelések működési bevételre (=D/I/4+ +D/I/4i) D/I/4 - ebből: tési követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgálttások ellenértékére, közvetített szolgálttások D/I/4d - ebből: tési követelések kiszámlázott áltlános forglmi dór 300-300 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 384 0 0 384 0 0 300 0 0 300 0 0 84 0 0 84 103 D/I Költségvetési követelések (=D/I/1+ +D/I/8) 0 0 384 0 0 384 160 D) KÖVETELÉSEK 0 0 384 0 0 384 31
(=D/I+D/II+D/III) 166 E/VI Fizetendő áltlános forglmi dó elszámolás 0-84 -84 167 E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK 0 0-84 -84 (=E/I+ +E/VI) 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 300 0 0 0 0 0 173 G/I Nemzeti vgyon induláskori értéke 300 0 300 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 0 0 0 0 0 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 300 0 0 0 0 300 250 300 0 0 0 0 0 K) Trtozásátválllás (kötelezettség átválllás) elszámolás Egy önkormányzt átválllj egy másik önkormányztnk egy hitelintézetnél fennálló hiteltrtozását. A hitel tőkeösszege 5 000 000 forint, kmt BUBOR-hoz kötött, így teljes futmidőre előre meghtározhtó. A tárgyévre eső tőketörlesztő részlet 1 000 000 forint, z ktuális kmtperiódusr bnk áltl megállpított kmt 200 000 forint ( kmtperiódus 6 hónp, re esik). Az eredeti és módosított előirányztok fedezetet nyújtnk kötelezettségre (K9111: 1 000 000 forint, K353: 400 000 forint). 1. Átválllt kötelezettségek tési számvitel szerint kötelezettségválllásként, más fizetési kötelezettségként (tési tőkerész) 1. Átválllt kötelezettségek tési számvitel szerint kötelezettségválllásként, más fizetési kötelezettségként (tési évet tőkerész) 1. Átválllt kötelezettségek tési számvitel szerint kötelezettségválllásként, más fizetési kötelezettségként (kmtrész) 2. Átválllt kötelezettségek pénzügyi számvitel szerint (tési tőkerész) 2. Átválllt kötelezettségek pénzügyi számvitel szerint (tési évet tőkerész) T0022 K0591112 1 000 000 T0024 K0591112 4 000 000 T0022 K053532 200 000 T864 K4219 1 000 000 T864 K4229 4 000 000 2. Átválllt kötelezettségek pénzügyi számvitel T864 K4213 200 000 32
szerint (kmtrész) 3. Időbeli elhtárolás pénzügyi számvitel szerint (z Szt. 33. (1) bekezdése és z Áhsz. 13. (10) bekezdése szerint) T373 K864 5 200 000 A trtozásátválllás tési jelentés/beszámoló 01. űrlpján: Előirányzt Kötelezettségválllás, más fizetési kötelezettség évet 51 59 60 278 Kmtkidások (>=52+53) Különféle befizetések és egyéb dologi kidások (=49+50+51+54+58) Dologi kidások (=32+35+45+48+59) Költségvetési kidások (=20+21+60+131+201+ 210+215+277) K353 400 400 0 200 0 0 0 K35 400 400 0 200 0 0 0 K3 400 400 0 200 0 0 0 Rovt évet -szám módosított eredeti 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. K1- K8 A trtozásátválllás tési jelentés/beszámoló 03. űrlpján: 400 400 0 200 0 0 0 Előirányzt Kötelezettségválllás, más fizetési kötelezettség évet Rovt évet -szám módosított eredeti 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 01 06 29 40 Hosszú lejártú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi válllkozásnk (>=02) Hitel-, kölcsöntörlesztés állmháztrtáson kívülre (=01+03+04) Belföldi finnszírozás kidási (=06+19+ +25+28) Finnszírozási kidások (=29+37+38+39) K9111 1 000 1 000 1 000 0 4 000 0 0 K911 1 000 1 000 1 000 0 4 000 0 0 K91 1 000 1 000 1 000 0 4 000 0 0 K9 1 000 1 000 1 000 0 4 000 0 0 33
A trtozásátválllás mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: ESZKÖZÖK/FORRÁSOK változás változás 170 F/3 Hlsztott ráfordítások 0 5 200 5 200 171 F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3) 0 5 200 5 200 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 0 0 5 200 0 0 5 200 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 0 0 0 0 0 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 0 0 0 0 0 0 182 H/I/3 Költségvetési kötelezettségek dologi kidásokr 0 0 200 0 200 192 H/I/9 Költségvetési kötelezettségek finnszírozási kidásokr (=H/I/9+ +H/I/9m) 0 0 1 000 0 1 000 193 206 219 220 2229 244 250 H/I/9 - ebből: tési kötelezettségek hosszú lejártú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi válllkozásnk H/I Költségvetési kötelezettségek (=H/I/1+ H/I/9) H/II/9 Költségvetési évet kötelezettségek finnszírozási kidásokr (=H/II/9+ +H/II/9i) H/II/9 - ebből: tési évet kötelezettségek hosszú lejártú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi válllkozásnk H/II Költségvetési évet kötelezettségek (=H/II/1+ H/II/9) H) KÖTELEZETTSÉGEK [=H/I+H/II+H/III] 0 0 1 000 0 1 000 0 0 1 200 0 1 200 0 0 4 000 0 4 000 0 0 4 000 0 4 000 0 0 4 000 0 4 000 0 0 5 200 0 5 200 0 0 5 200 0 0 5 200 34
L) Szármzékos ügyletek (fedezeti célú ügyletek) Egy önkormányzt htáridős fedezeti elszámolási ügyletet köt november 15-én február 15-ei htáridőre USA dollár vásárlásár. A htáridős (kötési) áron számított érték 30 000 dollár 320 forint/dollár MNB középárfolymon, zz 9 600 000 forint. Az önkormányzt htáridős ügylettel z ugynezen npon beérkezett és február 20-án külföldi beruházási száml i trtozás devizszükségletét kívánj megteremteni. A szállítóvl szembeni kötelezettség állományb vételi értéke 30 000 dollár 316 forint/dollár MNB középárfolymon, zz 9 480 000 forint. Az önkormányzt fizetési számlájánk nyitó egyenlege 10 000 000 forint. Az egyszerűség kedvéért fedezeti ügylethez kpcsolódó egyéb gzdsági események könyvelésére térünk ki. A fedezeti ügylet tési számvitel szerint (február 15-ei dátumml) b) Függő kötelezettségként T045 K006 9 600 000 A mérlegforduló npi MNB középárfolym 321 forint/dollár. Az ügylet fordulónpi időrányos nyeresége ( fedezett lpügylet időrányos veszteségének összegéig): [30 000 dollár x (321-320) forint/dollár]/92 np x 46 np = 14 999 forint. A fedezett lpügylet időrányos vesztesége: [30 000 dollár x (316-320) Ft/dollár]/92 np x 46 np =-59 999 forint. 4. Mérlegforduló npjáig le lezárt fedezeti ügylet nyereségének elszámolás pénzügyi számvitel szerint (időrányos nyereség, legfeljebb fedezett lpügylet időrányos veszteségének összegéig) T371 K932 14 999 Az ktív időbeli elhtárolás mérlegjelentés 01R-A. űrlpján: ESZKÖZÖK/FORRÁSOK változás változás 53 C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák 10 000 0 0 10 000 55 C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) 10 000 0 0 10 000 59 C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+ +C/IV) 10 000 0 0 10 000 168 F/1 Eredményszemléletű bevételek ktív időbeli elhtárolás 0 15 15 171 F) AKTÍV IDŐBELI 0 15 15 35
ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3) 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 10 000 0 15 0 0 10 015 175 G/III eszközök induláskori értéke és változási 10 000 0 0 10 000 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 0 15 0 0 15 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 10 000 0 15 0 0 10 015 250 10 000 0 15 0 0 10 015 A következő év február 15-én szerződésnek megfelelően htáridős ügylet lezárult. A npi MNB középárfolym 322 forint/dollár, nyereség 30 000 dollár x (322-320) forint/dollár = 60 000 forint. Az eredeti és módosított előirányztok trtlmzzák bevételt (B83:100 000 forint). 2. Mérlegforduló npjáig lezárt fedezeti ügylet nyereségének elszámolás tési számvitel szerint ) Követelésként T09832 K0041 59 999 b) ként T005 K09833 59 999 3. Mérlegforduló npjáig lezárt fedezeti ügylet nyereségének elszámolás pénzügyi számvitel szerint ) Követelésként T3518 K932 59 999 b) ként T3311 K3518 59 999 Az ktív időbeli elhtárolás feloldás ( rendeletben szerepel) T932 K371 14 999 8. A fedezeti ügylet kivezetése tési számvitel szerint b) Függő kötelezettségként T006 K045 9 600 000 A követelés és teljesítés tési jelentés/beszámoló 04. űrlpján: Előirányzt Követelés Sorszászám Rovt- tési évet tési eredeti módosított 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 30 Adóssághoz kpcsolódó szármzékos ügyletek bevételei B83 100 0 60 0 60 32 Finnszírozási bevételek B8 100 0 60 0 60 36
(=23+29+30+31) A követelés, teljesítés és z ktív időbeli elhtárolás feloldás mérlegjelentés 01R-A. űrlpján ( 6. oszlop trtlmzz mérleg szerinti eredmény tárgyévi átsorolásánk htását is, mint nyitást követő kötelező tételt): ESZKÖZÖK/FORRÁSOK változás változás 53 C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák 10 000 60 0 10 060 55 C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) 10 000 60 0 10 060 59 C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+ +C/IV) 10 000 60 0 10 060 95 D/I/8 Költségvetési követelések finnszírozási bevételekre (=D/I/8+ +D/I/8g) 0-60 60 0 0 0 103 160 168 171 D/I Költségvetési követelések (=D/I/1+ +D/I/8) D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) F/1 Eredményszemléletű bevételek ktív időbeli elhtárolás F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3) 0-60 60 0 0 0 0-60 60 0 0 0 15-15 0 15-15 0 172 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN [=A+B+C+D+E+F] 10 015 0 45 0 0 10 060 175 G/III eszközök induláskori értéke és változási 10 000 0 0 10 000 176 G/IV Felhlmozott eredmény 0 15 15 178 G/VI Mérleg szerinti eredmény 15 30 0 0 45 179 G) SAJÁT TŐKE (= G/I+ +G/VI) 10 015 0 45 0 0 10 060 250 10 015 0 45 0 0 10 060 Egy önkormányzt htáridős fedezeti elszámolási ügyletet köt február 15-én május 15-ei htáridőre svájci frnk vásárlásár. A htáridős (kötési) áron számított érték 30 000 CHF, 250 forint/chf MNB középárfolymon, zz 7 500 000 forint. Az önkormányzt htáridős ügylettel z ugynezen npon beérkezett és május 20-án külföldi beruházási száml i trtozás devizszükségletét kívánj megteremteni. A szállítóvl szembeni kötelezettség állományb vételi értéke 30 000 CHF 246 forint/chf MNB középárfolymon, zz 7 380 000 forint. Az önkormányzt fizetési számlájánk nyitó egyenlege 10 000 000 37