6. számú melléklet Elızetes megvalósíthatósági tanulmány a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program



Hasonló dokumentumok
Társadalmi Megújulás Operatív Program évi akcióterve

6. számú melléklet Megvalósíthatósági tanulmány a Közép-Magyarországi Operatív Program

Környezet és Energia Operatív Program. Akcióterv

ÁLTALÁNOS SABLON AZ EL ZETES MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

Szépmővészeti Múzeum térszint alatti bıvítése: A projekt idıt befolyásoló kockázatok értékelése. Készítette: Kassai Eszter Rónafalvi György

- Szervezeti felépítés, hatáskörök és felelısségek (beleértve az irányító- és a kis projekt

V., Projektek egyenkénti bemutatása, fejlesztési irányonként csoportosítva

A Végrehajtás Operatív Program as akcióterve december

7. számú melléklet. Megvalósíthatósági tanulmány a Társadalmi Megújulás Operatív Program

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Uniós pályázatok és projektek felépítése

KEDVEZMÉNYEZETTEK ALAPVETİ TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉGEI. Új Magyarország Fejlesztési Terv

Az ÚMFT és OP-k értékelésének rendszere, a monitoring bizottságok és az indikátorok szerepe az értékelésben

A B KOMPONENS INDIKÁTORAI második kiírás

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program A szakképzés és felnıttképzés infrastruktúrájának átalakítása konstrukció keretében

Kódszám: TIOP-2.3.4/07/1. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. 1.

Projekttervezés alapjai

A programban részvevı és együttmőködı szervezetek száma

Közbeszerzési Útmutató Pályázók/kedvezményezettek részére

Végrehajtás Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program

Monitoring, ellenırzés, értékelés. Balázsy Eszter, csoportvezetı ÉARFÜ Nonprofit Kft augusztus 17.

ÚTMUTATÓ. Az Önkormányzati tulajdonú vállalkozói parkok kialakítása és fejlesztése Pest megye területén

7. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program. Energetikai hatékonyság fokozása c. pályázati konstrukcióhoz. Kódszám: KEOP

Nemzetközi projektmenedzsment. Balázsy Eszter, csoportvezetı ÉARFÜ Nonprofit Kft augusztus 17.

KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2.

Fejér megye területfejlesztési program környezeti értékelés tematika

ÚTMUTATÓ az elızetes megvalósíthatósági tanulmány készítéséhez KEOP KMOP C)

A nyomonkövetési rendszer alapelvei

KÉPZİI FELHÍVÁS. Tárgy Ifjúsággal és ifjúságszakmában foglalkozó képzık szemináriuma

Közlekedés Operatív Program keretében megvalósuló. A térségi elérhetıség javítása. prioritás. támogatására. Elıkészítési konstrukció.

KÖZLEMÉNY a KEOP és KEOP pályázatok módosításáról

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program

KÉPZİI FELHÍVÁS. Cím: 1134 Budapest, Tüzér u Tel.: +36 (1) Fax: +36 (1)

FİOSZTÁLYVEZETİ-HELYETTES

Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT

Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása

Gazdaságfejlesztési Operatív Program. Akcióterv

SZAKMAI SZEMPONTOK GINOP A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/ jegyzo@salgotarjan.hu

Módszertani útmutató hulladéklerakók rekultivációjára irányuló projektek költség-haszon elemzéséhez KVVM FI

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-dunántúli Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében. Települési hulladéklerakók rekultivációja, felszámolása. támogatására.

PROJEKT ADATLAP. a Környezet és Energia Operatív Program

Pécel Város Önkormányzatának Jegyzıje 2119 Pécel, Kossuth tér 1. Tel: 28/ , ; Fax: 28/

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program

Projektmenedzsment Szervezet Szervezeti és Mőködési Szabályzat

30. számú melléklet. Útmutató a kapacitásváltozásokkal kapcsolatos eljárásokról. a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett

Tájékoztató. Akadálymentesítések megvalósításának támogatása a Duna-Mecsek Alapítvány által érintett települések területén

ÚMFT, projekt kiválasztási eljárások. Magyar Természetvédık Szövetsége Mőhelymunka MB tagok számára

10/2013. (VII.22.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott támogatásokról

Általános módszertani útmutató költség-haszon elemzéshez. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

A KMOP végrehajtásának tapasztalatai. környezetvédelmi szempontból. Környezet- és természetvédelem a KMOP-ban

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl

Beruházás-szervezés projektkoordináció

Készítette: Leiter Xavéria pályázati szakreferens

Salgótarján Megyei Jogú Város. JAVASLAT

Jász-Nagykun-Szolnok megye területfejlesztési programjának (Stratégiai és Operatív rész) minőségbiztosítása

Kalocsai Kornél Miskolc október 21.

Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret

4. sz. melléklet. Kódszám: TIOP-1.1.1/09/1.

INNOVATÍV ÖTLETEK MEGVALÓSÍTÁSA

Közép-dunántúli Operatív Program. Akcióterv ( ) december 20.

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. Mőködési Kézikönyv. közvetett támogatások lebonyolításához a

Az ÁFSZ 1 stratégia aktualizálása az új rehabilitációs és szociális feladatkörben

Projekt státuszjelentés (PSJ)

Tárgy: Pályázatok benyújtása TÁMOP keretein belül megjelent pályázati konstrukciókra

PROJEKT ADATLAP A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a DÉL-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM. Balatoni és dunai omlásveszélyes partfalak stabilizálása és a KÖZÉP-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM

A KISPROJEKTEK KIVÁLASZTÁSÁNAK KRITÉRIUMAI

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Program

TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK

Projektszerzıdés. és a..

Elmaradott vidéki térségek fejlesztése

11. sz. melléklet. Megvalósíthatósági Tanulmány Szempontrendszere a Közép-Dunántúli Operatív Program keretében meghirdetett

gfejlesztési si Konferencia

2012. szeptember 13. napján tartandó. Rádpusztai idegenforgalmi centrum fejlesztéséhez benyújtandó támogatáshoz kapcsolódó együttmőködési megállapodás

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg

Gyerekesély program országos kiterjesztésének szakmaimódszertani megalapozása és a program kísérése c. pályázati felhívásához

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének január 10-i rendkívüli ülésére

A PROJEKTEK KIVÁLASZTÁSÁNAK KRITÉRIUMAI

Pályázat az EUROSTARS programban való magyar részvétel támogatására

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Kitöltési útmutató. I. Fejlesztés összefoglaló...2. Helyzetelemzés...3. III. Fejlesztés bemutatása...4. Fejlesztés várható hatásai...

FEJÉR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI

T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGY

Szociális és Egészségügyi Iroda

Fejér megye Integrált Területi Programja 2.0

Határon átnyúló együttmőködés a TÁMOP 2. prioritása keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében

KÉPZÉSI PROGRAM. Helység: BUDAPEST Irányítószám: Megye: - Helység: Budapest Irányítószám: Utca /

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

M2 jármőbeszerzés KÖZOP 5.5. kódszámú angol és magyar nyelvő projektdokumentációjának elkészítése és támogatási kérelmek benyújtása AJÁNLATI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében

PROJEKT ADATLAP. a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-Magyarországi Operatív Program. Mikrovállalkozások fejlesztése tárgyú pályázathoz

Projektmenedzsment Nyert a pályázat! Mit is akartunk megvalósítani? Hogyan akartuk megvalósítani?

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a Környezet és Energia Operatív Program

A pályázat 100%-os intenzitású, keretében a gazdasági társaság Forint összegő vissza nem térítendı támogatást igényelt.

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete január 24-i ülésére

Éves ellenırzési terv évre

Átírás:

6. számú melléklet Elızetes megvalósíthatósági tanulmány a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása c. pályázati felhívásához Kódszám: TIOP-1.3.1/07/1 A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg

TARTALOMJEGYZÉK Őrlap 1. Összefoglaló...4 1.1. A projekt javaslat általános, rövid vezetıi összefoglalása...4 1.2. A tanulmány eredményeinek rövid, lényegi összefoglalása...4 1.3. A projekt rövid, lényegi összefoglalása...4 2. A projektjavaslat kiindulási és alapadatai...4 2.1. Alapadatok...4 2.2. A projektjavaslat által elérendı célok...5 2.3. Szükséglet elemzése...5 2.4. Indikátorok, mutatók...5 2.5. A projektjavaslat célcsoportjai...6 3. A projektgazda bemutatása...6 3.1. A projektgazda általános adatai...6 3.2. A projektgazda kapcsolata a Projektjavaslattal...6 4. Háttér, környezet...7 4.1. Érintett földrajzi terület bemutatása...7 4.2. A terület gazdasági helyzetének bemutatása...7 4.3. Jogszabályi, szakpolitikai háttér bemutatása...7 5. A fejlesztés szükségszerőségének ismertetése...7 5.1. A fejlesztendı tevékenység ismertetése...7 5.2. A fejlesztési szükségszerőség ( probléma ) meghatározása, megfogalmazása...7 6. A cél elérése érdekében fejlesztendı tevékenység...7 6.1. A fejlesztési célok meghatározása...7 6.2. A fejlesztés lehetséges irányai...7 7. A fejlesztés megvalósításának módjai...8 7.1. 0 változat projekt nélküli eset...8 7.2. A (minimum) változat...8 7.3. B (maximum) változat...9 8. ok értékelése...9 8.1. Az értékelési módszer bemutatása...9 9. A projektjavaslat ütemezése...9 9.1. Mőszaki-megvalósíthatósági jellegő ütemezés...9 9.2. A tervezett közbeszerzési eljárások ütemezése...9 9.3. Pénzügyi ütemezés...9 9.4. Az aktuális helyzet leírása...9 9.5. Intézkedési terv...10 10. A tanulmány mellékletei...10 10.1. Térképek (átnézeti térkép, domborzati térkép stb.);...10 10.2. Környezeti hatástanulmány (ha már készült ilyen);...10 10.3. A projekt megvalósítását, üzemeltetését befolyásoló jogszabályok bemutatása...10 10.4. Intézményfejlesztési terv...10 10.5. Fenntarthatósági terv...10 2

10.6. Horizontális szempontok...10 10.7. Kockázatelemzés...10 1. Összefoglaló...16 2. A projektjavaslat kiindulási és alapadatai...16 3. A projektgazda bemutatása...22 4. Háttér, környezet...26 5. A fejlesztés szükségszerőségének ismertetése...29 6. A cél elérése érdekében fejlesztendı tevékenység...31 7. A fejlesztés megvalósításának módjai...33 8. A változatok értékelése...36 9. A projektjavaslat ütemezése...38 10. Rövidítések...40 11. A tanulmány mellékletei...41 3

1. Összefoglaló 1.1. A projekt javaslat általános, rövid vezetıi összefoglalása 1.2. A tanulmány eredményeinek rövid, lényegi összefoglalása 1.2.1. Probléma/szükséglet leírása 1.2.2. Projektjavaslat célja 1.2.3. Projektjavaslat illeszkedése szakpolitikai stratégiákhoz 1.2.4. Elérendı eredmények 1.2.5. Várt hatások 1.2.6. Lehetséges kockázatok 1.2.7. Projekt-elıkészítéshez szükséges további támogatások 1.3. A projekt rövid, lényegi összefoglalása Fejlesztendı Adja meg a projekt által fejlesztendı tevékenységet összhangban tevékenység: az 5.1. ponttal. Projektjavaslat célja: Fogalmazza meg tömören a projekt célját összhangban a 2.2. ponttal. Projektjavaslat Fogalmazza meg tömören a projekt indokoltságát összhangban a indokoltsága: 6.2.1. ponttal. 2. A projektjavaslat kiindulási és alapadatai 2.1. Alapadatok A projekt címe: A projekt címe legyen rövid, tömören tükrözze a projekt tartalmát, de nem kell minden részletre kiterjednie. A projekt helyszíne: Adja meg a projekt megvalósításának helyét, egyértelmő azonosító adatokkal (helyrajzi szám). (Több projekt helyszín esetén elsıként a projektgazda székhelyét kell feltüntetni, az alább következı sorokban a további projekthelyszínek kerüljenek felsorolásra.) Projektgazda székhelye: További helyszín (1): projekt Adott esetben! Adott esetben! Amennyiben több helyszínen valósulna meg a projekt. További projekt Adott esetben! Amennyiben több helyszínen valósulna meg a 4

helyszín (2): A projekt kezdete: projekt. Adja meg a projekt megvalósításának tervezett kezdetét év/hónap szerint összhangban a 9.1. ponttal. A projekt befejezése: Adja meg a projekt megvalósításának tervezett befejezését év/hónap szerint összhangban a 9.1. ponttal. 2.2. A projektjavaslat által elérendı célok 2.2.1. A projekt céljai 2.2.2. Célkitőzések a társadalmi-gazdasági-környezeti változók tekintetében 2.2.3. Elérhetı társadalmi-gazdasági elınyök 2.2.4. A célkitőzések logikai kapcsolódása egymáshoz 2.2.5. Általános jóléti elınyök és a ráfordított költségek viszonya 2.2.6. Közvetlen és közvetett társadalmi-gazdasági hatások 2.2.7. A célkitőzések elérésének mérésére szolgáló eszközök megléte 2.2.8. Illeszkedés EU szakpolitikákhoz, az ÚMFT, és az érintett OP-k célkitőzéseihez 2.2.9. Tervezett tevékenységek illeszkedése az OP-ban meghatározott beavatkozásokhoz, támogatható tevékenységekhez 2.3. Szükséglet elemzése 2.3.1. Jogszabályi elıírás 2.3.2. Mőszaki igény 2.3.3. Társadalmi igény 2.3.4. Fenntarthatósági szükséglet 2.4. Indikátorok, mutatók Mutató neve Típus Mérték- Minimális Célértéke Mutató (output/er egység an elvárt elérésének forrása edmény) célérték idıpontja 1 A felsıoktatási intézmények oktatási-, kutatási-, m - projektek tervdokume szolgáltatási infrastruktúrájának bıvítése, illetve befejezése ntáció megújítása/építése 2 Mőszaki és természettudományi képzés - projektek tervdokume infrastrukturális kapacitásának megújítása m befejezése ntáció 3 Létesített/felújított hálózati hozzáférési pontok db - projektek felmérés száma befejezése 5

4 Kialakított szolgáltatásokat igénybe vevık száma 1 fı - projektek befejezése 5 Intézményi gerinchálózat IPv6 szabványra átállított aktív eszközeinek aránya 6 Intézményi gerinchálózat kumulatív sávszélessége 7 Létrehozott, aktív adattárolási kapacitás nagysága 8 Kompetencia alapú, oktatási programokra és informatikai eszközökre építı % 100 projektek Gbit/se c befejezése - projektek befejezése Tbyte - projektek befejezése fı - projektek befejezése adatközlés felmérés tervdokume ntáció mérések nyilatkozat pedagógus(tovább)képzésben részesíthetı hallgatók száma 9 A projekt eredményeként létrejövı új kutatóhelyek száma eredmény fı - projektek befejezése 10 Az intézmény névleges oktatási kapacitása fı - projektek befejezése 11 Oktatásinformatikai eszközökkel felszerelt oktatásra alkalmas terek száma db - projektek befejezése adatközlés adatközlés tervdokume ntáció 2.5. A projektjavaslat célcsoportjai 2.5.1. Közvetlen célcsoport 2.5.2. Közvetett célcsoport 2.5.3. Projekt hatása a célcsoportokra 3. A projektgazda bemutatása 3.1. A projektgazda általános adatai 3.1.1. A projektgazda neve 3.1.2. Projektmenedzsment szervezet 3.1.3. A projektgazda jogi státusza 3.1.4. A projektgazda /projektmenedzsment szervezet bemutatása 3.2. A projektgazda kapcsolata a Projektjavaslattal 3.2.1. A kapcsolat hátterének ismertetése 3.2.2. A projektjavaslat lebonyolításába bevont szervezetek, személyek 1 Csökkenı tendencia megfordítása 6

4. Háttér, környezet 4.1. Érintett földrajzi terület bemutatása 4.1.1. Oktatási környezet ismertetése 4.1.2. Jellemzı településszerkezet 4.1.3. Demográfiai helyzet, tendenciák 4.1.4. Társadalmi-kulturális jellemzık 4.2. A terület gazdasági helyzetének bemutatása 4.3. Jogszabályi, szakpolitikai háttér bemutatása 5. A fejlesztés szükségszerőségének ismertetése 5.1. A fejlesztendı tevékenység ismertetése 5.1.1. Fejlesztendı tevékenység rövid leírása 5.1.2. Elızmények 5.1.3. Rövid-, közép-, és hosszú távı tendenciák 5.1.4. Jelenlegi mőködés 5.1.5. Tulajdonviszonyok 5.1.6. Fı folyamatok 5.1.7. Meglévı létesítmények 5.1.8. Részt vevı/érintett szervezetek 5.1.9. Összesítı adatok, diagramok, térképek 5.2. A fejlesztési szükségszerőség ( probléma ) meghatározása, megfogalmazása 5.2.1. Jogszabályi, szakpolitikai kényszer 5.2.2. Mőszaki eredető szükségszerőség 6. A cél elérése érdekében fejlesztendı tevékenység 6.1. A fejlesztési célok meghatározása 6.1.1. Célok meghatározásának módszerei 6.2. A fejlesztés lehetséges irányai 6.2.1. A fejlesztési irányok indoklása 6.2.2. A megvalósíthatatlan megoldások kizárása 7

6.2.3. A fejlesztési irány illeszkedése az operatív programok rendszerébe 6.2.4. A fejlesztési irány igazodása más fejlesztési programokhoz 6.2.4.1. EU, országos, regionális, helyi szintő ágazati programokhoz való illeszkedés 6.2.4.2. Hozzájárulás az ország (régió, kistérség) versenyképességének javításához 6.2.4.3. Hozzájárulás a foglalkoztatás bıvüléséhez 6.2.4.4. Hatás az esélyegyenlıségi célcsoportok (nık, fogyatékkal élık, romák) helyzetére 6.2.4.5. Hozzájárulás a környezeti fenntarthatósághoz 6.2.4.6. Hozzájárulás az országon belüli területi társadalmi-gazdasági különbségek kiegyenlítéséhez? 7. A fejlesztés megvalósításának módjai 7.1. 0 változat projekt nélküli eset 7.1.1. A változat leírása, összefoglaló ismertetése 7.1.2. A tevékenység, mőködés jellemzése 7.1.3. Mőszaki paraméterek 7.1.4. A várható eredmények, hatások bemutatása 7.1.5. Költségek és bevételek becslése 7.1.6. Kockázatok 7.1.6.1. Jogi szempontból 7.1.6.2. Társadalmi szempontból 7.1.6.3. Pénzügyi-gazdasági fenntarthatósági szempontból 7.1.6.4. Intézményi szempontból 7.2. A (minimum) változat 7.2.1. A változat leírása, összefoglaló ismertetése 7.2.1.1. A változat által megvalósított fejlesztési irány 7.2.1.2. Tervezett fıbb épített elemeket bemutatása 7.2.1.3. Tervezett fontosabb eszközök beszerzésének bemutatása 7.2.2. A tevékenység, mőködés jellemzése 7.2.3. Összefoglaló mőszaki paraméterek 8

7.2.4. A várható eredmények, hatások bemutatása 7.2.5. Környezeti hatások meghatározása 7.2.6. Költségek és bevételek becslése 7.2.7. Kockázatok 7.3. B (maximum) változat 7.3.1. A változat leírása, összefoglaló ismertetése 7.3.1.1. A változat által megvalósított fejlesztési irány 7.3.1.2. Tervezett fıbb épített elemeket bemutatása 7.3.1.3. Tervezett fontosabb eszközök beszerzésének bemutatása 7.3.2. A tevékenység, mőködés jellemzése 7.3.3. Összefoglaló mőszaki paraméterek 7.3.4. A várható eredmények, hatások bemutatása 7.3.5. Környezeti hatások meghatározása 7.3.6. Költségek és bevételek becslése 7.3.7. Kockázatok 8. ok értékelése 8.1. Az értékelési módszer bemutatása 8.1.1. mőszaki jellegő összevetés 8.1.2. jogszabályi megfelelés vizsgálata 8.1.3. a hatékonyság összevetése 8.1.4. a pénzügyi mutatók összevetése 9. A projektjavaslat ütemezése 9.1. Mőszaki-megvalósíthatósági jellegő ütemezés 9.2. A tervezett közbeszerzési eljárások ütemezése 9.3. Pénzügyi ütemezés 9.4. Az aktuális helyzet leírása 9.4.1. Megkezdett tevékenységek bemutatása 9.4.2. Engedélyek, dokumentációk állapotának bemutatása 9

9.5. Intézkedési terv 10. A tanulmány mellékletei 10.1. Térképek (átnézeti térkép, domborzati térkép stb.); 10.2. Környezeti hatástanulmány (ha már készült ilyen); 10.3. A projekt megvalósítását, üzemeltetését befolyásoló jogszabályok bemutatása. 10.4. Intézményfejlesztési terv 10.5. Fenntarthatósági terv 10.6. Horizontális szempontok 10.7. Kockázatelemzés 10

ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ AZ ELİZETES MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY ELKÉSZÍTÉSÉHEZ (BERUHÁZÁSI PROJEKTEK) Készítette: az NFÜ megbízásából az OKEAN Mérnöki Tanácsadó Kft. 11

Bevezetés A 2007-2013-as programozási idıszakban a projekttervezés és végrehajtás továbbfejlesztett módszereit kell alkalmazni, hogy a rendelkezésre álló EU forrásokat minél nagyobb mértékben és hatékonysággal lehessen felhasználni. Ezért a programozási idıszakra vonatkozó jogszabályok 2 definiálják a projektkiválasztás lehetséges módjait és a kiválasztás egyes lényeges lépéseit. A nagyprojektek és kiemelt projektek (a továbbiakban együtt egyedi projektek) esetén a kiválasztás elsı lépéseként a projektötletre vonatkozó adatlapot kell kitölteni. Az egyedi projekt adatlap terjedelmi okoknál fogva és a projekt elıkészítettségének kezdeti stádiuma miatt csak azokat a legalapvetıbb információkat tartalmazhatja egy projektötletrıl, amely annak alapszintő vizsgálatához szükséges, hogy a projektötlet megvalósulása hozzájárul az operatív program társadalmi-gazdasági céljaihoz; egyértelmő, mérhetı és elérhetı célokkal rendelkezik; költség-hatékony; megfelelıen elıkészített, így gyors megvalósításának feltételei biztosítottak. Az adatlap értékelésének eredményeként a fenti szempontok teljesülését nagymértékben valószínősítı projektötletek elıminısítésre kerülnek. A pozitív elıminısítés esetén javasolt - és a továbblépés érdekében szükséges - a projektjavaslat elızetes megvalósíthatósági tanulmányának (a továbbiakban EMT) elkészítése. Kétfordulós pályázatok esetében a fentiekhez képest annyi az eltérés, hogy az elsı fordulóban történı kiválasztáshoz az útmutatóban leírtak szerinti elızetes megvalósíthatósági tanulmányt és azzal egyidejőleg a 16/2006. (XII.28) MeHVM- PM együttes rendelet mellékletében szereplı adatlapot kell benyújtani. Az elızetes megvalósíthatósági tanulmány funkciója Az EMT az a dokumentum, amelynek vizsgálata és értékelése alapján a projektjavaslat részletes kidolgozásának támogatásáról döntenek. A támogatás ténye mellett az elızetes megvalósíthatósági tanulmánynak alá kell támasztania a projektjavaslat továbbfejlesztéséhez szükséges összegek indokoltságát és az elıkészítési támogatás szükségességét. 2 255/2006. (XII.8.) Korm. rendelet a 2007-2013-as programozási idıszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának alapvetı szabályairól és felelıs intézményeirıl; 16/2006. (XII.28) MeHVM-PM együttes rendelet a 2007-2013-as programozási idıszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának általános eljárási szabályairól 12

A fejlesztési javaslatot egyrészt a fenti négy szempont alapján értékelik az elızetes megvalósíthatósági tanulmány tartalmi és formai korlátait figyelembe véve, de mindenképpen az adatlapon közöltekhez képest kibıvített és mélyített információtartalom alapján. Másrészrıl az értékelési szempontok között megjelennek az adott támogatási konstrukció speciális jogosultsági, szakmai, pénzügyi, horizontális kiválasztási kritériumai is. Az elızetes megvalósíthatósági tanulmánynak ezért az útmutató fejezeteiben részletesen kifejtett adatokat, információkat kell tartalmaznia az alábbiak alátámasztására: A projektjavaslat megvalósulása hozzájárul valamely Operatív Program (OP) társadalmi-gazdasági céljaihoz (4.3. pont): meg kell határozni, hogy melyik prioritáshoz (intézkedéshez, konstrukcióhoz) köthetı a projektjavaslat, és az Operatív Program céljai közül melyeknek a megvalósulását támogatja. Ezt a részt részletesen kell kifejteni (akár olyan mértékig, mint egy megvalósíthatósági tanulmányban), hiszen a projektjavaslat céljait ebben az elıkészítettségi fázisban már meg kellett határozni. Az adatlapon közöltekhez képest is részletesebb kell, hogy legyen a kifejtés, és az is elınyös, ha az elıkészítési munka elırehaladása folyamán pontosítják a különbözı szintő célokat. A projekt illeszkedik az OP-ban meghatározott tervezett beavatkozásokhoz: fontos, hogy a projekt olyan beavatkozásokkal érje el az OP-ban található célt, amely az OPhez tartozó akcióterv szerint támogatható tevékenységeket tartalmaz. A projektjavaslat egyértelmő, mérhetı és elérhetı célokkal rendelkezik (2.2. pont): az elızı pontban kifejtett célokkal kapcsolatosan igazolni kell azok egyértelmőségét (a projektgazda világosan tudja, hogy mit szeretne elérni). A célok alapján meghatározandó mutatók (indikátorok) kiindulási és célértékei segítik az értékelıket annak megállapításában, hogy az indikátorok valóban mérhetık-e, és a projektjavaslat tervezett tevékenységei révén a célértékek elérhetık-e a tervezett mértékben és idıintervallumban. A választott indikátornak illeszkednie kell az OP-ban és az akciótervben található indikátorokhoz is. A projektjavaslat költség-hatékony: az elızetes megvalósíthatósági tanulmány szintjén is (akárcsak az adatlapban) nagyon nehéz meggyızıen érvelni a költséghatékonyság mellett, mivel a részletes pénzügyi, közgazdasági költséghaszon elemzést csak a megvalósíthatósági tanulmányban kiválasztott változat esetén szokás elvégezni. Ezért a költséghatékonyság igazolásánál arra kell törekedni, hogy a tapasztalatok és tervek alapján összegyőjthetı adatokat olyan módon csoportosítsák és prezentálják, amely a költséghatékonysággal szembeni elıírások nagymértékő teljesülését valószínősíti. A változatokra vonatkozó beruházási (és üzemeltetési) költségbecslések mellett vagy azok alátámasztására felhasználhatóak korábbi (tevékenységében és értékében, kiterjedtségében) hasonló fejlesztések jelenértékre átszámított fajlagos adatai is (adott elérendı hatás egységére jutó beruházási költségek stb.). Mindez feltételezi, hogy a megvalósíthatósági tanulmányban részletesen vizsgálandó szükséges számú változatot, azok mőszaki tartalmát azonosították (beleértve a projekt nélküli esetet is), illetve ezekre vonatkozóan 13

legalább beruházási költségbecsléssel rendelkeznek. Ezáltal kiszőrhetı, vajon létezik-e kedvezıbb költséghatékonyságú megoldás, az adott társadalmi-gazdasági problémára. Vizsgálandó továbbá, nincs e folyamatban olyan projekt végrehajtása, amely a beavatkozás kedvezı társadalmi-gazdasági hatásait csökkenti vagy megszünteti. A projektjavaslat céljai megfelelıek és összhangban vannak a jogszabályokkal, jól átgondolt, így gyors megvalósításának feltételei biztosítottak: Mivel az Operatív Program befejezésének, és a források elszámolásának határideje 2015. december 31., nem támogatható olyan projektjavaslatok elıkészítése, amelyek megvalósítása nem fejezıdhet be ezen dátum elıtt! Az elıkészítettség mértéke vizsgálható az alapján, hogy a szükséges dokumentumok körét teljes körően beazonosították-e: az elızetes megvalósíthatósági tanulmányban már alapkövetelmény, hogy tudja a projektgazda: milyen tervek, engedélyek, vizsgálatok szükségesek, csak ezek eredményét, következtetéseit, feltételeit még nem vagy nem minden dokumentum esetében tudja prezentálni! Ugyancsak elvárás, hogy ezen dokumentumok elı- és elkészítésének, engedélyeztetésének részletes ütemtervét is meghatározzák. A tanulmány egyes fejezeteinek kidolgozottsága és alátámasztottsága is visszajelzés ebben a vonatkozásban az értékelı számára. A kidolgozottság és alátámasztottság nem azt jelenti, hogy a tanulmány szövege terjengıs, felesleges információkat, ismétléseket, más (mellékelt) dokumentumokban részletesen megtalálható leírásokat tartalmaz! Az elızetes megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása során figyelembe kell venni, hogy az a támogatási konstrukció, amely sikeres elıkészítést követıen a projekt támogatásának potenciális forrása lesz, milyen speciális jogosultsági, szakmai, pénzügyi (gazdasági) és horizontális feltételeket határoz meg a projektjavaslatokkal kapcsolatosan. Ezekrıl a feltételekrıl a közzétett dokumentumokban lehet tájékozódni, illetve szükség esetén a közremőködı szervezet tud további tájékoztatást adni. A szakmai, pénzügyi, horizontális feltételekre vonatkozóan az operatív programokat konstrukció szinten részletezı akcióterveket, illetve késıbb a pályázati felhívásokat kell figyelembe venni, illetve az ezeket készítı szervezettel kell konzultálni. A feltételek minden bizonnyal tartalmazni fogják a jogszabályi, szakpolitikai elıírások teljesítését, a projekt mőszaki, gazdasági és környezeti fenntarthatóságát, az esélyegyenlıség, partnerség és nyilvánosság érvényesülését. Az elızetes megvalósíthatósági tanulmány olyan fejezeteiben, amelyek további kidolgozása a Megvalósíthatósági Tanulmány (MT) tárgya lesz, be kell mutatni, hogy az MT elıállításához milyen tevékenységeket kell elvégezni, milyen dokumentumok szükségesek, az EMT alapján megkötött, a projekt elıkészítés támogatására vonatkozó szerzıdés aláírását követıen (vagy akár azelıtt is a projektgazda saját forrásaiból és kockázatára) mivel folytatódik a részletes projekt elıkészítés. A projektjavaslat további kidolgozásához szükséges tevékenységekhez költségeket is rendelni kell. Ezek alapján lesz majd megállapítható, hogy mekkora a projekt elıkészítés teljes költségvetése és hogy ehhez a leendı támogató milyen mértékben tud hozzájárulni, illetve milyen mértékő/összegő saját forrást kell biztosítania a projektgazdának. Az elızetes megvalósíthatósági tanulmány útmutató elkészítésének célja: 14

a beérkezı projektjavaslatok értékelésének megkönnyítése azáltal, hogy az egységes szerkezető dokumentumok áttekintése és értékelése kevesebb idıt vesz igénybe; minden szükséges tartalmi elem felsorolása, tehát mind a tanulmány készítıi, mind az értékelık, illetve döntéshozók teljes körő információ birtokában dönthetnek a projektjavaslat elıterjesztésérıl, illetve az elıkészítés támogatásáról, adott esetben egymással versengı projektek rangsorolásáról. Az útmutató a következı logikai szerkezetet követi: Bemutatja a projektjavaslat kiinduló/alapvetı adatait; Bemutatja a projektgazdát, valamint a lehetséges partnereket Leírja a projektjavaslat kialakulásának tágabb körülményeit Ismerteti, hogy az aktuális helyzetben miként kerültek megfogalmazásra a projektjavaslat céljai, ezek hogyan illeszkednek a szakprioritáshoz; Leírja, hogy melyek a lehetséges, a projektfejlesztés adott fázisában azonosítható fejlesztési irányok, amelyek részletes vizsgálata indokolt a megvalósíthatósági tanulmányban; elızetesen javaslatot tesz arra, hogy a vizsgálandó alternatívákat milyen szempontok alapján, milyen módszerrel hasonlítják majd össze a megvalósíthatósági tanulmányban; Külön fejezetben összefoglalja a projekt elıkészítés és megvalósítás tervezett ütemezését és költségeit. A sablon és az útmutató a projekttervezésben, elıkészítésben nagy tapasztalattal bíró szakértıkkel és a projekteket a pályázatokat kiírók oldaláról elbíráló szakemberekkel folytatott konzultációkat követıen alakult ki. Az egyes irányító hatóságok specifikusabb elvárásokat is megfogalmazhatnak az adott szakterületekre vonatkozóan, ez esetben gondoskodnak arról, hogy az érintettek megismerjék az ágazat-specifikus útmutatókat, követelményeket. Az egyedi projekt adatlap tartalma és az EMT tartalma között lehetıség szerint ne legyen eltérés, amennyiben mégis eltérés van, akkor indokolni és jelezni kell az eltérés okát. 15

1. Összefoglaló Az összefoglaló készítésének célja az, hogy azoknak a döntéshozóknak a részére, akiknek nincs módjuk és idejük részletesen áttanulmányozni a tanulmányt, átfogó képet adjon a megoldandó problémáról, a megoldás kiválasztásához szükséges további elkészítı munkákról és folyamatokról. Ezért az összefoglaló terjedelme szigorúan korlátozott. Röviden választ kell adnia az alábbi kérdésekre: miért kell a projektjavaslatot továbbfejleszteni és megvalósítani, és miért kell az elıkészítést támogatni? 1.1. A projekt javaslat általános, rövid vezetıi összefoglalása Vagy más néven felsı vezetıi összefoglaló. Legfeljebb 1-2 oldal terjedelemben kell összefoglalni a projektjavaslat leglényegesebb elemeit. Itt kell megfogalmazni nagyon lényegre törıen azt is, hogy a projektet miért kell megvalósítani, illetve a projekt elıkészítésére és végrehajtására miért kell támogatást nyújtani. 1.2. A tanulmány eredményeinek rövid, lényegi összefoglalása Lehetıleg néhány oldal (maximum 5-10 oldal) terjedelemben kell összefoglalni a tanulmány következtetéseit: a tanulmány tárgyát, módszerét, egyéb fontos jellemzıit. Egy-egy bekezdésben kell felvázolni, miért készült a tanulmány: mi a megoldandó probléma, a projektjavaslat célja és indokoltsága, illeszkedése szakpolitikai dokumentumokhoz, az elérni kívánt eredmények, hatások, lehetséges kockázatok. A tanulmányban vizsgáltak közül azokat az adatokat, tényeket kell kiemelni, amelyek a döntéshozatalnál elsıdlegesek! Összegezni kell, hogy a projekt elıkészítés mely tevékenységeihez és milyen összegő támogatás szükséges. 1.3. A projekt rövid, lényegi összefoglalása Tömören, az alábbi táblázatos formában kell meghatározni a projekt által fejlesztendı tevékenységet, a projekt célját és indokoltságát. Fejlesztendı Adja meg a projekt által fejlesztendı tevékenységet összhangban tevékenység: az 5.1. ponttal. Projektjavaslat célja: Fogalmazza meg tömören a projekt célját összhangban a 2.2. ponttal. Projektjavaslat Fogalmazza meg tömören a projekt indokoltságát összhangban a indokoltsága: 6.2.1. ponttal. 2. A projektjavaslat kiindulási és alapadatai 2.1. Alapadatok 16

A projekt címe: A projekt helyszíne: A projekt címe legyen rövid, tömören tükrözze a projekt tartalmát, de nem kell minden részletre kiterjednie. Adja meg a projekt megvalósításának helyét, egyértelmő azonosító adatokkal (helyrajzi szám). (Több projekt helyszín esetén elsıként a projektgazda székhelyét kell feltüntetni, az alább következı sorokban a további projekthelyszínek kerüljenek felsorolásra.) Projektgazda székhelye: További helyszín (1): További helyszín (2): projekt projekt Adott esetben! Adott esetben! Amennyiben több helyszínen valósulna meg a projekt. Adott esetben! Amennyiben több helyszínen valósulna meg a projekt. A projekt kezdete: A projekt befejezése: Adja meg a projekt megvalósításának tervezett kezdetét év/hónap szerint összhangban a 9.1. ponttal. Adja meg a projekt megvalósításának tervezett befejezését év/hónap szerint összhangban a 9.1. ponttal. 2.2. A projektjavaslat által elérendı célok kitőzése Minden projektjavaslat ott kezdıdik, hogy van valamilyen igény, szükséglet, amelyet a projekt megvalósításával lehet/kell kielégíteni. Ebben a pontban az igény, szükséglet teljesülését visszaigazoló célkitőzéseket kell bemutatni. A célkitőzések felvázolásakor az alábbi kérdésekre kell választ adnia a tanulmánynak: Milyen meghatározott célkitőzésekkel rendelkezik a projektjavaslat a társadalmigazdasági-környezeti változók tekintetében? Milyen társadalmi-gazdasági elınyök érhetık el a projekt megvalósításával? A célkitőzések logikusan kapcsolódnak egymáshoz? A projektbıl eredı általános jóléti elınyök megérik a rájuk fordított költséget? Mérlegelték a projektjavaslat összes, fontos közvetlen és közvetett társadalmigazdasági hatását, és melyek azok? Azonosították a célkitőzések elérésének mérésére szolgáló eszközöket (indikátorok)? A projekt összhangban van az EU szakpolitikák, az ÚMFT, az adott OP célkitőzéseivel? 17

A projektben tervezett tevékenységek illeszkednek-e az OP-ban meghatározott beavatkozásokhoz, támogatható tevékenységekhez? Adott projektjavaslatnak lehet többféle célkitőzése is, amely többféle igény, szükséglet megoldását is jelentik. Ezek más-más célcsoportot érinthetnek, akár különbözı idıtávokon, elérésüket különbözı mutatókkal lehet mérni. A szükséglet lehet jogszabályi elıírásból fakadó, amelyek helyi, regionális, országos vagy európai uniós szakpolitikai megalapozottsággal (is) bírnak. Ezekre itt elég utalni, részletes kifejtésükre a megvalósíthatósági tanulmányban vagy a 4.3. pontban van lehetıség. Ilyen esetben a célokat a jogszabályi elıírásokból kell levezetni az elıírt határidıket is figyelembe véve. Mőszaki igény állhat elı (jogszabályi elıírásból levezethetıen vagy attól függetlenül) például, ha elavult technológiát kell korszerősíteni, elégtelen kapacitást kell növelni, új feladatra kell megoldást találni stb. A mőszaki vonatkozású célkitőzés(ek) meghatározásakor figyelembe kell venni az elérhetı legjobb technológiára (BAT) vonatkozó szabályozást, az adott szakterületre vonatkozó jogszabályokat, a környezeti fenntarthatóság elveit. A mőszaki célkitőzések számszerősítése is leginkább az elérendı mőszaki, fizikai mutatókkal lehetséges. Társadalmi igény is indukálhatja egy projektjavaslat létrejöttét, mert az emberek szeretnének tisztább, egészségesebb környezetben élni. A társadalmi igények általában együtt járnak a mőszaki és jogszabályi elıírások teljesítésének szükségességével (pl. jobb, vagy teljesebb körő oktatás, egészségügyi ellátás biztosítása, stb.). Fenntarthatósági szükséglet indukálja a környezetvédelmi beruházások tekintélyes részét, ezek a fenti jogszabályi elıírásokból, mőszaki szükségletekbıl, illetve társadalmi igényekbıl vezethetık le, és általában a projektek hosszú távú hatása révén teljesülnek (pl. a talaj szennyezésének megállításával visszafordítható az élıvilág károsodása, megırizhetık az ivóvízbázisok, a termıtalaj stb.). A célkitőzések meghatározásakor pontosan kell tervezni, mert az elıkészítési támogatás odaítélésének egyik alapja az, hogy a célkitőzések egybevágnak-e a különbözı szintő szakpolitikai célkitőzésekkel, végsı soron az adott prioritási tengely célkitőzéseivel. A célkitőzéseknek meghatározott hierarchiája van: a fejlesztés megvalósulásával elıálló outputoknak (pl. szállodai kapacitás bıvítése) hozzá kell járulniuk az eredményekhez (pl. turizmus fellendülése), illetve az eredmények alapján el kell jutni a célként kitőzött hatásokhoz (munkahelyteremtés, gazdaságfejlesztés). A célkitőzések tervezése a hatások felıl is indulhat: az elérni kívánt gazdaságfejlesztést milyen tevékenység lehetıvé tételével lehet elérni, és ezek közül a projektjavaslat melyek megoldásához járul hozzá a fejlesztés megvalósításával. Minden esetben be kell mutatni a logikai kapcsolatot az egyes párhuzamos célkitőzések és a célkitőzések külön szintjei között! A célkitőzések meghatározásakor ügyelni kell arra, hogy: A célkitőzések tárgya reális legyen: valós szükségleteket, igényeket jelenítsenek meg. A szükségletek valóssága legyen igazolható felmérésekkel, kutatásokkal, statisztikai adatokkal. 18

A célkitőzések értéke reális legyen: a megvalósíthatósági tanulmányban a késıbbiekben igazolni kell, hogy a kitőzött célértékek a projekttevékenység által elérhetık. A célkitőzések illeszkedjenek a prioritási tengely célkitőzéseihez, járuljanak hozzá azok eléréséhez: ezek hiányában, illetve nem tökéletes illeszkedés esetén a projektjavaslat nem támogatható. A célkitőzések elérését számos tényezı befolyásolhatja (amelyekre vagy van befolyása a projektgazdának vagy nincs), ezeket azonosítani, esetleg vázlatosan tárgyalni kell a késıbbi fejezetekben, részletes kifejtésük a megvalósíthatósági tanulmány része kell, hogy legyen. 2.3. Indikátorok,mutatók A célkitőzések számszerősítésére mutatókat (indikátorokat) kell alkalmazni. A különbözı szintő célkitőzésekhez különbözı szintő mutatók tartoznak: A projekttevékenység outputját, a megvalósulást az output mutató jelzi. Ennek értéke lehet fizikai mutató (a projekttevékenységre jellemzıen pl. m, m 2, db, fı, % stb.), illetve egyes projekttevékenységeknél a legcélszerőbb mutató a fizikai vagy pénzügyi teljesítés arányának százalékos mutatója. A projekt eredményére vonatkozó célkitőzés teljesülését az eredménymutatók jelzik. Az eredmény az output létrehozásával, mőködtetésével jön létre, mutatói valamilyen teljesítményváltozást jeleznek (pl. a megépített tantermek száma hozzájárul a növekvı számú és jobban képzett munkaerıhöz). Az eredménymutatóknál mindig törekedni kell arra, hogy az OP-ban, illetve az akciótervben meghatározott mutatókat is szerepeltetni kell! A mutatók használhatóságát több tényezı is erısen befolyásolja. Az alábbiakra a mutatók meghatározásakor figyelemmel kell lenni. A projekttevékenység elırehaladását, a megvalósulást a monitoring mutató jelzi. A monitoring mutatókat éves gyakorisággal vagy a pályázati kiírásban meghatározott idıközönként vagy idıpontokban kell megadni. Monitoring mutatóként a legcélszerőbb mutató a fizikai vagy pénzügyi teljesítés arányának százalékos mutatója. Az optimális indikátorok Specifikusak: elsısorban arra a jellemzıre vonatkoznak, amelyhez hozzárendeljük ıket, és az adott jellemzırıl kellı mélységben és részletességgel szolgáltatnak információt. Az egyes célkitőzésekhez rendelt mutatók esetében a specifikusság azt jelenti, hogy az adott mutató valóban hiteles, és zajtól mentes, tehát valóban a projekt által elérhetı outputot, eredményt vagy hatást méri, ugyanakkor kellıen részletes képet ad az adott célkitőzés megvalósulásáról. Amennyiben az indikátor értékeit más gazdasági-társadalmi-környezeti folyamatok is befolyásolják, törekedni kell rá, hogy e hatások kiszőrésre kerüljenek, vagy amennyiben ez körülményes, akkor célszerő más indikátort választani. 19

Mérhetıek: csekély azon indikátorok gyakorlati felhasználhatósága, amelyekhez nem tudunk számértéket rendelni. A számszerősítésre, az indikátorok mérhetı formában történı meghatározására így alapvetı fontosságú. Pl. önmagában az oktatási helyzet javulása mint indikátor nem mérhetı, de mérhetıek bizonyos paraméterek, amelyek az oktatási helyzetet jellemzik, tehát az alkalmazandó indikátorok ezek közül kerülhetnek ki. Elérhetıek, rendelkezésre állnak: szintén egy rendkívül gyakorlatias szempont, hogy az adott mutató értékére vonatkozó információhoz hozzá lehessen férni, létezzen vagy létre lehessen hozni egy olyan információs rendszert, melybıl az adott indikátorra vonatkozó információ kinyerhetı. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy milyen költséget jelent a mutató értékének megállapítása, tehát arra is törekedni kell, hogy ne legyen szükséges kiterjedt kutatás vagy tudományos elemzés ehhez. Relevánsak: az indikátornak a felhasználás szempontjából fontos és hasznos információt kell hordozniuk. A relevancia elsısorban azt jelenti, hogy a mutató közvetlenül kötıdik ahhoz a célhoz, amelyet mérünk vele: egy-egy projekt vagy programintézkedés esetében számtalan olyan mutatók találunk, amely elengedhetetlenül fontosnak tőnik ezek közül azonban elsısorban azokat kell kiválasztanunk, amelyek közvetlenül kapcsolódnak azokhoz a célokhoz, amelyeket az adott fejlesztési tevékenységhez megfogalmaztunk. Megbízhatóak: a menedzsment, a támogató csak annyiban támaszkodhat az indikátorokból származó információkra, amennyiben azok a tényleges állapotokat tükrözik. Az adatok hitelességével, megbízhatóságával kapcsolatos kételyek elfogadhatatlan mértékő kockázatot jelenthetnek egy program vagy projekt végrehajtása szempontjából. Aktuálisak: az idıhöz való viszony két szempontból is jelentıs a mutatók esetében. Egyrészt egyértelmőnek kell lennie annak az idıpontnak vagy idıhorizontnak, amire egy adott mutató vonatkozik: melyik hónapra, melyik évre szóló adatról van szó, egyes célértékeket milyen idıtávon kívánunk megvalósítani stb. Másrészt mind a tervezés, mind a végrehajtás optimalizálásához elengedhetetlen, hogy a leíró jellegő mutatók az idıszerő, idıben is valósághő állapotot ábrázolják. Az információ frissessége természetesen igen különbözı az egyes adattípusok esetében. A monitoring rendszer mőködésének megtervezésében praktikus elınyt jelent, ha legalább az idı függvényében jelentısen változó indikátorok esetében valamilyen formában a frissesség, idıszerőség kritériuma konkrétan is definiálásra kerül. Indikátorok meghatározása A tanulmányban a fentiek figyelembe vételével kell meghatározni a projektjavaslat támogatása esetén a monitoring jelentésekben és a projekt zárójelentésében alkalmazandó és ellenırizendı mutatókat. Minden mutató esetében meg kell adni annak mértékegységét, kiindulási értékét és az értékfelvételek dátumát, célértékét és az értékfelvételek dátumát. 20

A mutató megnevezése Mértékegység Kiindulási érték Dátum Célérték Dátum Output mutatók A projektjavaslat jellegzetességeinek megfelelıen, a projekttevékenység eredményeképpen elıálló fizikai mutatók felsorolása (pl. létrehozott épületek alapterülete, beszerzett gépek, eszközök száma, stb.) Eredménymutatók A projektjavaslat fizikai tartalmának megvalósulásával létrejövı eredmények, pl. növekvı turizmus, ipari parkba betelepülı vállalkozások száma. Monitoring indikátorok Elnevezés Mértékegység Kiindulási érték Év: Érték: Év: érték Év: Érték: 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Elnevezés Mértékegység Kiindulási érték Év: Érték: Év: érték Év: Érték: 2007 2008 2009 21

2010 2011 2012 Elnevezés Mértékegység Kiindulási érték Év: Érték: Év: érték Év: Érték: 2007 2008 2009 2010 2011 2012 A mutatók mérési idıpontjainak igazodniuk kell a monitoringgal kapcsolatos kötelezettségekhez, illetve a projekt zárásakor és az utánkövetéskor kötelezı jelentéstételi kötelezettségekhez. Ezért a dátum akár mutatónként is változhat! 2.4. A projektjavaslat célcsoportjai A projekt célcsoportjai azok a személyek, szervezetek, illetve ezek csoportjai, amely(ek) életkörülményeit, gazdálkodásának, mőködésének körülményeit a projekt végrehajtása befolyásolja. A befolyás megmutatkozhat az eredmények és hatások tekintetében, éppen ezért nemcsak a projekt által közvetlenül érintettek (pl. az adott településen élık) tartozhatnak a célcsoportba, hanem a hatásterületen élık és tevékenykedık is. Az elvárt eredményektıl, hatásoktól függıen többféle, különbözı összetételő és létszámú célcsoportot is azonosítani lehet. Ebben a fejezetben azt kell bemutatni, hogy a projektjavaslat hogyan járul hozzá az egyes célcsoportoknak a célkitőzések által érintett körülményeinek megváltoztatásához (javításához). Sorba kell venni a projektjavaslat tárgya szerinti területeket: egészségügyi paraméterek; munkakörülményekre és foglalkoztatásra gyakorolt hatások; vagyontárgyak értékmegırzése/növelése; gazdasági tevékenységek végzésének körülményei, feltételei; természeti értékek megırzése, fennmaradása stb. A célcsoportok meghatározása és projektjavaslat általi érintettsége szerepet kap a költséghaszon elemzés társadalmi hasznainak és költségeinek vizsgálatakor is, tehát a célcsoportok körébe beletartoznak azok a csoportok is, amelyek tekintetében ilyen költségeket és hasznokat lehet kimutatni. 3. A projektgazda bemutatása Ennek a fejezetnek az a célja, hogy bemutassa: a projektgazda alkalmas és képes (lesz) a projekt végrehajtására, az elıkészítéshez és a megvalósításhoz kapcsolódó összes tevékenység ellátására, menedzselésére, ellenırzésére. A finanszírozási képességet a megvalósíthatósági tanulmányban kell majd igazolni. 22

Elıször a projektgazda személyére vonatkozóan kell bemutatni, hogy a projektgazda (pozitív elbírálás esetén az elıkészítési támogatás kedvezményezettje) az adott jogi, mőszaki, pénzügyi környezetben jogosult a projekt elıkészítésére és végrehajtására. Ebbıl a szempontból kell megvizsgálni: a projektjavaslat tárgya, a projektjavaslat eredményeképpen létrejövı létesítmény tulajdonlásának kérdését. Ez különösen akkor érdekes, ha már meglévı infrastruktúra bıvítésérıl, kiegészítésérıl van szó vagy társulás jött létre; amennyiben a projektjavaslat (köz)szolgáltatással kapcsolatos, a (köz)szolgáltatás ellátásának kérdését az üzemeltetés idıszakában (mőködtetésbe, vagyonkezelésbe adás). Mindkét szempont az állami támogatások miatt is vizsgálandó. az általános forgalmi adó elszámolhatóságát, amely a projektjavaslat támogatási összegét módosítja attól függıen, hogy a kedvezményezett jogosult-e az ÁFA levonására (gazdasági társaság) vagy nem (pl. költségvetési szerv). 3.1. A projektgazda általános adatai A projektgazda neve A projektgazda (a támogatás megítélése esetén az elıkészítési támogatás kedvezményezettje) szervezet azonosítására szolgáló adatok (társulás esetén a társulásra vonatkozó adatok) Projektmenedzsment szervezet Az elıkészítést és a megvalósítás támogatása esetén várhatóan a megvalósítást menedzselı szervezet teljes neve, amennyiben nem azonos a projektgazdával: A projektgazda jogi státusza A jogi státusz a támogatási konstrukcióban és a projektjavaslatok nevesítésében való részvételi jogosultság egyik szempontja. Amennyiben nem egyezik a projektgazda jogi státusza a pályázatban/konstrukcióban, illetve kiemelt projektek esetén lehetségessel, a projektjavaslat nem lesz támogatható, elutasításra kerül. Amennyiben a projektgazda önkormányzati vagy egyéb, partnerségen alapuló társulás, amely a projektjavaslat megvalósítása érdekében vagy attól függetlenül jött létre, be kell mutatni ennek legfontosabb adatait (tagok, létrehozás ideje, célok, mőködési és eljárásrendi szabályok, pénzügyi hozzájárulás és a közös projekt finanszírozási kérdéseivel kapcsolatos intézkedések stb.). Szükséges továbbá a társulás tulajdonviszonyainak projekt-specifikus bemutatása is. Ha még nem ismert, hogy milyen formában fognak együttmőködni a társuló partnerek, illetve még nem tisztázott a leendı társulási résztvevık köre, az elızetes megvalósíthatósági tanulmányban meg kell határozni, hogy hogyan szervezıdik a társulás, miként tervezik a társulás mőködésének szabályozását és szabályait, és hogyan ütemezik a társulással kapcsolatos alapítási tevékenységeket. 23

Fel kell sorolni a projekt eredményeképpen létrejövı létesítmény tulajdonosait, a tulajdoni/szavazati arányaikat. A tulajdonviszonyok részletes bemutatása az 7.1.2. pontban történik. 3.2. A projektgazda /projektmenedzsment szervezet bemutatása A projektmenedzsment szervezet formájára vonatkozóan az utóbbi évek tapasztalata alapján többféle változat alakult ki. Az adott projektjavaslat szempontjából optimális változatot célszerő ezekbıl kiválasztani. Ezek részletes ismertetésére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség útmutatót 3 készített. Ebben a fejezetben kell bemutatni, hogy a projektjavaslat elıkészítésének (és támogatás esetén megvalósításának) kik, mely szervezetek, szervek (lesznek) a felelısei és végrehajtói. Külön vizsgálandó az elıkészítési fázis, amely eredményes elıkészítés esetén a projekt végrehajtására vonatkozó támogatási szerzıdés megkötésével zárul. Az elıkészítéssel kapcsolatos terveket részletesen kell ismertetni. A nem konkretizálódott szempontokat illetıen azt szükséges leírni, hogy milyen feladatokat kell még elvégezni, milyen megállapodásokat megkötni ahhoz, hogy az elvárt alábbi funkcióknak megfeleljen az elıkészítést menedzselı szervezet. Szükség esetén szervezeti ábrán kell ismertetni az alá-fölérendeltséget, a döntéshozatal és végrehajtás eljárásrendjét. Az elıkészítésért felelıs projektmenedzsment szervezetet olyan személynek kell vezetnie, akinek van beruházási, beruházás tervezési tapasztalata, átlátja a projekt-elıkészítés (és megvalósítás) technikai és pénzügyi feladatait. Képes a beosztottakat irányítani, ellenırizni, motiválni. Az elıkészítésben résztvevı vállalkozókkal szemben érvényesíteni tudja a projektgazda érdekeit, a szerzıdések elıírásait és a jogszabályok betartatását. A projekt-elıkészítés intenzív mőszaki tervezési feladatokkal jár együtt, erre olyan személyt célszerő választani (akár többet is, ha a projektjavaslat tartalma indokolja), akinek mőszaki végzettsége, beruházói és/vagy tervezési tapasztalatra van. Amennyiben több fıbıl áll a mőszaki terület, vezetıt is kell kinevezni, akinek a csoport tagjainak munkáját kell irányítania, ellenıriznie. A tervezés során ez a terület lesz a legintenzívebb kapcsolatban a tervezıkkel, a közbeszerzéseket elıkészítı szakértıkkel, így a velük való kommunikációra és érdekérvényesítésre is képesnek kell lenni. A projekt-elıkészítésre vonatkozó támogatási döntést követıen támogatási szerzıdést kell kötni. Meg kell szervezni az önerı rendelkezésre bocsátását a finanszírozás tervezésével és lebonyolításával (különösen több kedvezményezett, illetve társulás esetén). Az elıkészítéssel kapcsolatos szerzıdések és számlák kezelési, nyilvántartási rendszerét meg kell tervezni, a szállítói számlákat 3 Az úgynevezett PIU Útmutató a következı internetes helyrıl tölthetı le: http://www.nfu.gov.hu/index.cgi?r=&v=&l=&d=&mf=&p=2452 24

továbbítani kell a támogató/közremőködı szervezet felé. Ezekhez a feladatokhoz is megfelelı pénzügyi/gazdasági képzettséggel és tapasztalattal rendelkezı személyt kell kiválasztani. Ezen a területen is fontos a beruházási/beruházás tervezési tapasztalat, a vállalkozókkal való kommunikációban az érdekérvényesítés, a konfliktusok kezelésének képessége. A projekt-elıkészítésben résztvevı vállalkozók (elsısorban tervezık) kiválasztásához közbeszerzési eljárás(oka)t kell lefolytatni. Ezek szabályszerő elıkészítése és lebonyolítása több szakterület együttmőködését igényli, a jogszabályokban elıírt esetben kötelezı hivatalos közbeszerzési tanácsadót alkalmazni. A projekt szervezésével kapcsolatos speciális jogi kötelezettségek ellátása pl. társulás létrehozása, támogatási és beszállítói (szolgáltatási) szerzıdések elıkészítése, megkötése, a projekt elıkészítés során kialakuló jogi jellegő konfliktusok rendezése, az érintett felek által elıkészített tervezetek véleményezése, közremőködés a megkötött szerzıdések esetleges módosításában jogász bevonását teszik szükségessé. Adott esetben egy társulás létrehozásához, jogszabályokban elıírt egyeztetési, közmeghallgatási kötelezettségek szervezéséhez kapcsolódó kommunikációs és tájékoztatási feladatok ellátását is tervezni kell. A projektgazda/projektmenedzsment szervezet alkalmasságának igazolására szolgál az elıkészítést végzı szervezet meglévı vagy tervezett erıforrásainak bemutatása. Elsısorban a résztvevı személyek végzettségét, képzettségét (tapasztalatát), illetve az ezekre vonatkozó elvárásokat kell leírni a projektjavaslat elıkészítésében (és esetleges majdani végrehajtásában) betöltött funkciójuknak megfelelıen. Néhány mondatban kell kifejteni, hogy miért tartja ıket a projektgazda alkalmasnak a rájuk kiszabott feladatok ellátására. A szervezetet illetıen be kell mutatni, hogy van-e korábbi tapasztalata a projekthez hasonló projektek elıkészítésében és/vagy végrehajtásában (hasonlóság tekintetében a tevékenységet és a projektjavaslat méretét, bonyolultságát kell elsısorban figyelembe venni). Ha nincs konkrét személy vagy szervezet kiválasztva az elızetes megvalósíthatósági tanulmány benyújtásakor, akkor a funkciónak megfelelı elvárásokat kell megjeleníteni és azt, hogy mikor és hogyan fogják kiválasztani az alkalmas személyt/szervezetet. Ha a projektgazda és a projektmenedzsment szervezet nem azonos, be kell mutatni a kapcsolat létrejöttének módját vagy tervezett módját (pl. közbeszerzéssel vagy egyéb módon már megtörtént vagy tervezik a kiválasztást), a feladatok megosztásának rendjét (napi ügyintézés, döntéshozatal, végrehajtás szintjén). Le kell írni a projektmenedzsmentre vonatkozó megállapodás alapján a projektmenedzsment tevékenység finanszírozási módját, valamint a projektmenedzsment tevékenység végzésére vonatkozó megállapodás idıtartamát. Ez utóbbi különösen akkor fontos, ha a projektmenedzsment 25

költségeket a projekten belül elszámolható költségként kívánják érvényesíteni 4. A projektmenedzsment szervezeti elkülönülését akkor is be kell mutatni, ha gazdálkodásában nem a projektgazdától elkülönülı szervezet végzi a projektmenedzsmentet, hanem pl. a projektgazda valamely létezı belsı szervezeti egysége vagy ezekbıl kijelölt személyek. A fentiek alátámasztására mellékelni kell a projektgazda és az elıkészítést menedzselı szervezet közötti élı megállapodást vagy annak tervezetét (ha a projektmenedzsment szervezet a projektgazdával köztisztviselıi, közalkalmazotti vagy egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyekbıl tevıdik össze, akkor a projekt elıkészítésben végzendı tevékenységüket, és munkaidejüknek a projekt-elıkészítéssel kapcsolatos teendık végzésére fordítandó hányadát is tartalmazó munkaköri leírásukat kell mellékelni). Szükséges még a projektmenedzsment tevékenység végzéséhez nélkülözhetetlen egyéb feltételek (iroda, irodai eszközök, berendezések stb.) rendelkezésre állásának leírása. A projektgazda/projektszervezet pályázatokban és projektek végrehajtásában szerzett tapasztalatainak bemutatása referenciákkal. 3.3. A projektgazda kapcsolata a Projektjavaslattal A kapcsolat hátterének ismertetése A célkitőzésekbıl és célcsoportokból kiindulva kell levezetni, hogy miért a projektgazda tervezi a projektjavaslat megvalósítását. Pl. a projektgazda jogszabályban elıírt kötelezettsége a tevékenység végzése, a projektgazda tulajdonosa a fejlesztendı területnek, jogszabály írja elı számára a fejlesztést, üzemeltetıje egy adott, fejlesztendı létesítménynek, a projektgazda ismerte fel a fejlesztési szükségletet és kezdte el szervezni a projektet stb. Be kell mutatni a projektjavaslat elıkészítésének eddigi, nem mőszaki lépéseit, eseményeit. A projektjavaslat lebonyolításába bevont szervezetek, személyek Ismertetni kell a projektjavaslat tervezésébe és megvalósításába bevont szervezetek, személyek körét, továbbá azt, hogy miért és milyen funkcióban fognak a projektjavaslat elıkészítésében és adott esetben a késıbbi végrehajtásában, üzemeltetésében részt venni. A projekt-javaslatot esetleg nem az készíti elı, aki késıbb a projekt végrehajtója lesz. Amennyiben ez ismert, akkor ezt a körülményt (az okokat, ettıl vár elınyöket, stb.) is meg kell adni. Meg kell adni, hogy a közüzemet jelenleg, illetve a jövıben üzemeltetı milyen formában kerül bevonásra a fejlesztés elıkészítésébe. 4. Háttér, környezet 4 A projektmenedzsment költségek elszámolhatóságára vonatkozóan adott projekt esetében a pályázati kiírás/konstrukció tartalmaz pontos elıírásokat. 26

A fejezet célja annak a környezetnek a bemutatása, amely a megvalósítandó projektet földrajzi, gazdasági és jogszabályi értelemben körülveszi. Az itt leírtaknak alá kell támasztaniuk a projektjavaslat indokoltságát, továbbá azt, hogy melyek azok a társadalmi-gazdasági elınyök, amelyeket a projekt megvalósításával elérni szándékoznak, illetve a projektjavaslat által megoldandó probléma milyen környezetben merül fel, a projektet milyen környezetben kell végrehajtani és mőködtetni. Az indokoláshoz felhasználható a szomszédos földrajzi egységgel vagy országos, regionális adatokkal, mutatókkal való összehasonlítás. A fejezetben elvárt a megvalósíthatósági tanulmánnyal kapcsolatosan szükséges összes tartalmi elem ismertetése, a részletezettség tekintetében azonban nem szükséges minden aspektusra kiterjedı leírást adni, az egyes tartalmi elemeken belüli kérdések kidolgozása, további felmérése és elemzése elvégezhetı a megvalósíthatósági tanulmányban. Amennyiben már azonosítottak projektelemeket, és a rendelkezésre álló információk ezt lehetıvé teszik, az egy projekten belül megvalósítandó több projektelem esetén az egyes alfejezetekben ki kell térni a projektelemek esetleges eltéréseire, az ezekbıl adódó speciális helyzetre is. 4.1. Érintett földrajzi terület bemutatása A terület behatárolása, területi egységek, természeti környezet ismertetése A projekt végrehajtásának földrajzi területe (régió, megye, kistérség, település, természeti környezet szinten). Adja meg ezek területét, a közvetlenül és közvetve érintett lakosság számát. Ennek révén kell igazolni a projekt megvalósítás helyszíne szerinti jogosultságát. Az elızetes megvalósíthatósági tanulmányban elfogadható, ha nem 100%-os biztonságú a területi behatárolás, különösen akkor, ha a projektjavaslatot társulási formában tervezik megvalósítani. Jellemzı településszerkezet Vázlatosan ismertetendı a fent megadott területen jellemzıen elıforduló településszerkezet (falusias, kertvárosi, kisvárosi, lakótelep-paneles, lakóparkos stb.), valamint amennyiben a projekt szempontjából releváns adott esetben a területen található jellemzı településtípusok. A jellemzı településszerkezeti leírások az alternatívák körének behatárolását is elısegítik. Ha már rendelkezésre áll, célszerő a projektterület egészét bemutató átnézeti térképet csatolni. Demográfiai helyzet, tendenciák Meg kell határozni azokat a statisztikai mutatókat, amelyekkel a terület lakosságának demográfiai helyzetét, és a prognosztizálható folyamatokat, tendenciákat tervezik bemutatni. Figyelembe kell venni, hogy lehetıleg a földrajzi behatárolással azonos területre vonatkozó adatokat kell használni! Ilyen pl.: az érintett földrajzi terület teljes lakossága, népsőrőség, népességváltozás, 27