18 MAGYARORSZÁG T Ö R T É N E T E A HORTHY-KORSZAK 1920-1941 Püski Levente
PÜSKI LEVENTE A Horthy-korszak 1920-1941 Főszerkesztő Romsics Ignác KOSSUTH KIADÓ
Írta: Püski Levente Főszerkesztő: Romsics Ignác Sorozatszerkesztő: Nagy Mézes Rita Képszerkesztő: Demeter Zsuzsanna A térképeket készítette: Nagy Béla A kötetet tervezte: Badics Ilona Kiadói programvezető: Szuba Jolanta Kiadói programkoordinátor: Winter Angéla A képek válogatásában részt vett: Stemlerné Balog Ilona Közreműködő intézmények: Budapesti Történeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Országos Levéltár, Országos Széchényi Könyvtár, amelyek a sorozat képanyagát a rendelkezésünkre bocsátották. Egyéb források: Hadtörténeti Intézet és Múzeum, MTI Fotók: Dabasi András, Farkas Árpád, Jaksity László, Király Attila, Nagy Zoltán, Soós Ferenc, Szalatnyay Judit, Szikits Péter ISBN 978-963-09-5696-3 Minden jog fenntartva Kossuth Kiadó 2010 Püski Levente 2010 Felelős kiadó Kocsis András Sándor a Kossuth Kiadó zrt. elnök-vezérigazgatója A kiadó az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének a tagja Műszaki vezető Badics Ilona Nyomdai előkészítés Veres Ildikó Korrektor Török Mária Képkidolgozás GMN Repró Stúdió A nyomtatás és a kötés a debreceni nyomdászat több mint négy évszázados hagyományait őrző Alföldi Nyomda zrt. munkája Felelős vezető György Géza vezérigazgató www.kossuth.hu / e-mail: kiado@kossuth.hu
Tartalom AZ ELLENFORRADALOM ÉVEI 1919-1921 Kormányok és pártok 8 Új hatalmi berendezkedés felé 13 A trianoni döntés 19 A BETHLENI KONSZOLIDÁCIÓ Az új rendszer kiépítése és jellege 26 A gazdaság stabilizálódása 37 Hatalom és társadalom 41 A külpolitika mozgástere 46 AZ 1930-AS ÉVEK: A POLITIKAI ÁTRENDEZŐDÉS IDŐSZAKA Gazdasági válság és kormányváltás 54 A gömbösi reformpolitika 60 Társadalmi feszültségek - új politikai szerveződések 68 Rendszervédő kísérletek: a Darányi- és az Imrédy-kormány 74 A nagyhatalmi erőviszonyok átrendeződése és Magyarország 82 A VILÁGHÁBORÚ ÁRNYÉKÁBAN A szélsőjobb szorításában: Teleki második kormánya 90 Semlegesség és revízió 97 Ajánlott irodalom 104
Az ellenforradalom évei 1919-1921 Kormányok és pártok 8 Új hatalmi berendezkedés felé 13 A trianoni döntés 19
Kormányok és pártok Peidl Gyula kormánya, 1919 A Forradalmi Kormányzótanács 1919. Peidl Gyuláék önmagukat egy olyan átmeneti vezetők kormánynak külföldre tekintették, távo- amely ad- augusztus elsejei lemondása és a kom- munista zása alapvetően új helyzetet eredményezett Magyarországon. Amennyire világos és egyértelmű volt, hogy a szovjet típusú dig marad hatalmon, amíg sor kerül a parlamenti választásokra és az új törvényhozás megalakulására. Ez a forgatókönyv részben diktatúra hazai bevezetésének kísérlete az antant bécsi képviselőivel július vé- megbukott, annyira nyitottá és bizonytalanná vált a jövő: kinek a vezetésével és milyen jellegű államberendezkedés veszi át a Tanácsköztársaság helyét. Augusztus elsején sebtiben megalakult egy szakszervezeti vezetőkből álló szociáldemokrata kormány, Peidl Gyula vezetésével. Ez a kormány rendeletek sokaságával kívánta demonstrálni elhatárolódását a szovjetrendszertől és a Tanácsköztársaságtól: mindenekelőtt semmissé gén folytatott tárgyalásokra épült, a hőn óhajtott nemzetközi elismerés azonban a nagyhatalmak részéről nem érkezett meg. A kormány hatalmának további, végzetes gyengülését eredményezte, hogy a Vörös Hadsereg maradványai képtelennek bizonyultak a román csapatok megállítására, melyek augusztus 4-én bevonultak a fővárosba és megszállták az ország túlnyomó részét. Az általuk elfoglalt területeken min- tették a korábbi államosításokat és den fegyveres alakulatot lefegyvereztek, megszüntették a tanácsi jellegű közigazgatást. A kommunista diktatúra helyett egy olyan demokratikus berendezkedés kialakítását tűzték ki célul, amely lényegében az 1918 végi népköztársasághoz kívánt viszszanyúlni. a közigazgatást pedig az ellenőrzésük alá vonták. A dél- és nyugat-dunántúli országrészt azok a Szegedről és Ausztriából érkezett ellenforradalmi erők vették a birtokukba, amelyek Horthy Miklós vezetésével teljesen önállóan tevékenykedtek. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy augusztus 6-án este egy csekély létszámú - önmagát Fehér Háznak nevező - ellenforradalmi csoport Friedrich István vezetésével lemondásra kényszeríthette a minisztertanácsot és átvette a hatalmat. A Friedrich-kormány önmagát nyíltan ellenforradalminak tekintette, s nemcsak a Tanácsköztársaságot, hanem az őszirózsás forradalommal kezdődő időszakot is egyértelműen elutasította. Ezt kifejezendő a kormányalakítást az a József főherceg szentesítette, akit még 1918 októberében IV. Károly király küldött Budapestre kormányalakítási megbízással. Hamar kiderült azonban, hogy Friedrichék csupán egyfajta látszathatalommal rendelkeznek. Bár Horthy Miklós fővezéri tisztét gyorsan legali-
zálta a kormánnyal, valójában utóbbitól teljesen függetlenül tevékenykedett. A román katonai vezetést lényegében egyetlen cél mozgatta: a bizonytalan magyarországi helyzetre hivatkozva minél tovább meghosszabbítani a megszállást. Ennél fogva - bár az augusztus 6-i hatalomátvételt tudomásul vette - valójában egyetlen magyar kormány megerősítésében sem volt érdekelt. A párizsi békekonferencia miutáíi a Habsburg-ház restaurációját előkészítő erőt látott Friedrichékben - következetesen megtagadta tőlük a hőn óhajtott nemzetközi elismerést. Nem meglepő, hogy ilyen körülmények között hatástalanok maradtak a kormány stabilizációs erőfeszítései. A különböző politikai csoportok elutasították a vele való együttműködést, az antant bizalmát pedig minden erőfeszítése dacára sem sikerült elnyernie. 1919 őszére egy meglehetősen zűrzavaros, bizonytalan helyzet alakult ki Magyarországon. A kormány képtelennek bizonyult egy működőképes államapparátus felállítására, s a tényleges hatalom valójában a fegyveres erők kezében összpontosult. A lakosság döbbenettel vegyes félelemmel figyelte, miként próbálják a román csapatok kifosztani az országot: a megszálló erők sorozatban szállították a közlekedési eszközöket, a gyárak berendezéseit, az öszszeszedett élelmiszert Romániába, a fosztogatásokat és rekvirálásokat pedig többnyire a katonák erőszakoskodása és önkényeskedése kísérte. Utólagos számítások szerint a román hadsereg mintegy 1,5 milliárd aranykorona értékben hurcolt ki anyagi javakat az országból. A hazai közvéleményben az október 5-i eset váltotta ki a legnagyobb visszhangot, amikor az amerikai kormány budapesti képviselőjének, Bandholtz tábornoknak sikerült megakadályoznia, hogy a román katonaság elhurcolja a Nemzeti Múzeum kincseinek egy részét. Egyelőre azokon a területeken sem volt jobb a helyzet, ahova a Horthy-féle Nemzeti Hadsereg alakulatai vonultak be. Itt a részben önállóan szerveződő, részben a fővezérség által felállított fegyveres alakulatok, különítmények megtorló akciókba kezdtek, amit a köznyelvben fehérterrornak neveztek el. Ezek gyakran nemcsak a Tanácsköztársaság vidéki vezetőit érintették, hanem - arra hivatkozva, hogy a zsidó értelmiség kiemelkedő szerepet vállalt a forradalmakban - helyenként kifejezetten antiszemita színezetet kaptak. A különbö- Friedrich István látogatása Horthy Miklós fővezérnél Siófokon, 1919. augusztus. Jelfy Gyula felvétele Harry Bandholtz tábornok szobra a Szabadság téren
A Prónay-különitményesek által végrehajtott akasztás Tab községben, 1919. augusztus Somogyi Béla temetése Budapesten, 1920. február 22. ző fegyveres különítmények közül Dunántúlon a Prónay Pál és Ostenburg Gyula, Duna-Tisza közén pedig - később - a Héjjas Iván vezette csoport vált a legismertebbé. A legnagyobb politikai visszhangot ki- váltó merényletre 1920. február 17-én került sor Budapesten. A fehérterrort támadó cikkeik miatt az Ostenburg Gyula vezette különítmény emberei elhurcolták és meggyilkolták Somogyi Bélát, a Népszava felelős szerkesztőjét és Bacsó Bélát, a lap munkatársát. Az 1920-as években lefolytatott hivatalos igazságügy-minisztériumi vizsgálat - Bethlen szerint - 307 kivégzett személyről tudott, de a fehérterror halálos áldozatainak száma valószínűleg ennél valamivel magasabb - mintegy 700-1000 főlehetett. Ettől függetlenül a hivatalos igazságszolgáltatási szerveken keresztül is elindult egy számonkérési folyamat, melynek során - 1919-1922 között - a Tanácsköztársaság alatti tevékenységéért mintegy 70 000 ember ellen indult bűnvádi eljárás, és körülbelül 60 százalékuknál hoztak elmarasztaló ítéletet. A politikai élet 1919 őszén ugyancsak átmeneti, bizonytalan állapotban volt. A dualizmus időszakának pártstruktúrája szétesett és az így keletkezett űrt kihasználva pártok és önjelölt politikusok sokasága
tűnt fel a színen, és szinte minden nagyobb politikai irányzat megtalálta a maga szervezeti kereteit. Kivéve a kommunista mozgalmat, amelynek a Tanácsköztársaság után többé esélye sem volt arra, hogy legális erőként működhessen, sőt a párt tagjai a korszak folyamán végig kemény retorziókra számíthattak a hatóságok részéről. A szociáldemokrata párt újjáalakulását az augusztus 24-i kongresszus mondta ki, és a továbbiakban a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) alkotta a hazai baloldali irányzat gerincét. Mellette 1919 1920 folyamán több kisebb liberális-demokrata jellegű párt jött létre, de közülük csak a Vázsonyi Vilmos vezette Nemzeti Demokrata Párt tudott stabil tényezővé válni. A baloldali erők elsősorban az ország politikai berendezkedésének nyugati elvek szerinti demokratizálását, a szabadságjogok minél teljesebb érvényesítését tűzték zászlajukra. Mindenekelőtt velük állt szemben az a szélsőjobboldal, melynek táborát és vezetőit főleg a történeti állam megszűnése miatt egzisztenciájukat vesztett középosztályi rétegek alkották. A szélsőjobboldali csoportok nem hoztak létre önálló pártot, hanem eleinte a Nemzeti Hadsereg kereteiben, majd különböző társadalmi szervezetek-magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE), Ébredő Magyarok Egyesülete (ÉME) - révén vettek részt a politikai küzdelmekben. Viszonylag nagy népszerűségük, vonzerejük hátterét főleg a háború utáni konszolidálatlan gazdasági és politikai viszonyok jelentették. Ideológiájukat, mely a köztudatban szegedi gondolat néven vált ismertté, erős antiszemitizmus jellemezte. A történeti állam megszűnéséért annak liberalizmusát és parlamentarizmusát is felelőssé tették, ezért az államhatalom megerősítését és militarizálását hirdették. 1919 őszének zűrzavaros viszonyai között két párt tudott a többiek fölé emelkedni. 1919. november 29-én jött létre az Országos Kisgazda és Földműves Párt, amely a paraszti körökben igen népszerű, Nagyatádi Szabó István vezette agrárdemokrata jellegű kisgazdapárt és egy konzervatívabb színezetű agrárius párt fúziójából jött létre. Amíg Nagyatádiék a paraszti rétegek érdekeinek képviseletét kívánták felvállalni - benne egy jelentősebb földreformot, az általános titkos választójog megvalósítását és a vidéki közigazgatás demokratizálását -, addig az utóbbiak inkább a közép- és nagybirtokosok felé voltak nyitottak és az agrárium helyzetének általános javítására helyezték a hangsúlyt. Mellettük a keresztény politikai irányzatot jellemezte még rendkívül dinamikus erőgyarapodás. A különböző keresztény színezetű erők 1919. október 24-én egyesültek Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) néven. Ez a tömörülés a kisgazdákhoz hasonlóan szintén felettébb heterogénná vált. Domináns erejét a különböző keresztényszocialista csoportok alkották, de szerephez jutottak benne konzervatív politikusok is. A keresztényszocializmus 1919 őszén rendkívül népszerű és dinamikus irányzatnak tűnt, amely nemcsak ideológiai szembenállását hangsúlyozta a forradalmakkal, hanem bizonyos szociális követelések felkarolásával a társadalom alsóbb rétegeit is táborába kívánta szervezni. A konzervatív Tanácsköztársaság-ellenes, antiszemita plakát, 1919 MOVE-jelvény
Mise a gazdagyűlés előtt a Vérmezőn, 1921. május 30. Müllner János felvétele A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja plakátja, 1919 vége csoportok egyébként, amelyek leginkább készek voltak a dualista Magyarország szellemi-politikai örökségének a felvállalására, egyelőre meglehetősen gyenge pozíciókkal rendelkeztek. A közvélemény jelentős része - részben őket is felelősnek tartva a történeti állam bukásáért - nem kért belőlük. A népnek új jelszavak kellettek, s a nép új szónokok után szaladt" - jellemezte a korabeli helyzetet az egyik keresztény párti politikus. Önálló párt híján többnyire pártonkívüliként, vagy valamelyik nagy párt színeiben, más irányzatokkal karöltve próbáltak bizonyos politikai szerephez és befolyáshoz jutni. 1919. október végére sajátos patthelyzet alakult ki Magyarországon. A korábbi, szegedi és bécsi ellenforradalmi központok megszűnése után formailag a Friedrichkormány kezében összpontosult a végrehajtó hatalom, ez a kormány azonban érdemben sem külső, sem belső támogatottsággal nem rendelkezett. Igaz, mellettük számos politikai csoportosulás, irányzat létezett, de közöttük olyan nagy volt a szembenállás, a nézetkülönbség, hogy külső nyomás híján, önmagukban képtelenek voltak egy, a Friedrichéket felváltó koalíciós kormány létrehozására. A nélkülözhetetlen külső nyomást csak a győztes nagyhatalmak jelenthették, annál is inkább, mivel kizárólag ők voltak abban a helyzetben, hogy a román csapatokat az ország elhagyására bírják.
Új hatalmi berendezkedés felé A békekonferencia megbízásából 1919. november elején Magyarországra érkezett Sir George Clerk angol diplomata, és az ő közreműködésével, harmadszori nekirugaszkodásra sikerült elindítani az államhatalom reorganizációját. Legfőbb lépésként november 24-én megalakult Huszár Károly keresztényszocialista politikus vezetésével egy átmeneti kormány, melyet az antanthatalmak immár elismertek a magyar állam hivatalos képviselőjének. Ez a kormány, miután a pártok széles körű, bár a KNEP dominanciáját biztosító koalíciójára épült, a koncentrációs jelzőt kapta. Az új kormányzati hatalom fegyveres erejét részben az újjászerveződő rendőri és csendőri alakulatok, részben a Nemzeti Hadsereg alkotta, miután Horthy ígéretet tett az antant felé, hogy nem tör katonai diktatúrára és alárendeli magát a minisztertanácsnak. A kormányalakítással párhuzamosan a román hadsereg megkezdte a magyar területek kiürítését, és helyüket a Nemzeti Hadsereg alakulatai foglalták el. Egyedül a Tiszántúl felszabadulása következett be némi késéssel, 1920 tavaszán. A folyamat részeként november 16-án került sor arra a nevezetes aktusra, amikor Horthy fehér lován, darutollas katonái élén bevonult Budapestre. Horthy a bevonuláskor mondott beszédében egyértelműen kinyilvánította, hogy Sir George Clerk az antant teljhatalmú budapesti megbízottja kíséretével, 1919. november Manno Miltiadesz plakátja, 1919 A Nemzeti Hadsereg ünnepélyes bevonulása Budapestre, 1919. november 16.
A Magyar Nemzeti Királyság Pártja plakátja ideológiailag ellenforradalmi alapokon áll. A Huszár-kormány irányítása mellett, annak utolsó lépéseként 1920. január végén zajlottak le a régóta esedékes nemzetgyűlési választások, amelyek felettébb Janusarcúnak bizonyultak. A választási kampányban nem volt igazán biztosítva az egyes politikai erők közötti esélyegyenlőség, s ezért az SZDP annak bojkottja mellett döntött. Maga a szavazás viszont egészében véve megfelelt a demokratikus elvárásoknak, így annak eredményét az antanthatalmak is elismerték. A választójogot még a Friedrich-kormány által 1919. november 13-án napvilágot látott miniszter- Részlet a kormányzói jogkörről szóló 1920:1. törvénycikkből 13.. A kormányzót a királyi hatalomban foglalt jogok alkotmányos gyakorlása az alábbiakban foglalt korlátozások között illeti meg. A nemzetgyűlés által alkotott törvények szentesítés alá nem esnek; azokat a kormányzó legkésőbb hatvan napon belül kihirdetési záradékkal és aláírásával látja el. A kormányzó a kihirdetés elrendelése előtt - indokainak közlésével - a törvényt újabb megfontolás végett egy ízben visszaküldheti a nemzetgyűlésnek. Ha az így viszszaküldött törvényt a nemzetgyűlés változatlanul fenntartja, a kormányzó azt tizenöt napon belül kihirdetni köteles..." Magyar törvénytár, 1920. évi törvénycikkek. Budapest 1921. 12. old. elnöki rendelet szabályozta, amely európai mértékkel mérve is demokratikusnak minősíthető: a lakosság mintegy 40 százalékának biztosított választójogot és - nőkre, férfiakra nézve egyaránt - általánossá tette a titkos szavazást. A választások nyomán február elején öszszeülő nemzetgyűlést - a szociáldemokraták bojkottja után - lényegében két nagy tömörülés, a Kisgazdapárt és a KNEP uralta, a mandátumok 48, illetve 45,7 százalékával. Ilyen kiegyensúlyozott eredmény mellett - figyelembe véve, hogy a pártok belsőleg is erősen tagoltak, összetettek voltak - a pártvezetők a koalíciós kormányzás mellett döntöttek, amely kisebb-nagyobb megingásokkal, de egészen 1922 elejéig fennmaradt. A képviselők túlnyomó része ellenforradalminak vallotta magát, ami azonban számos kérdést változatlanul nyitva hagyott. A forradalmak elutasításából elvileg az következik, hogy a politikai berendezkedés tekintetében az 1918. októberi, vagyis az őszirózsás forradalom előtti állapotokhoz kell visszanyúlni. A nemzetgyűlés politikai csoportjai között azonban meglehetősen eltérő nézetek uralkodtak abban a tekintetben, hogy a restauráció milyen mértékben vállalható. A legitimisták a jogfolytonosság maradéktalan érvényesítését vallották, s szerintük vissza kell állítani a régi politikai intézményeket, mindenekelőtt IV. Károly királyságát. A velük szemben álló, szabad királyválasztó tábor ezt elutasította és mindenekelőtt egy új, nemzeti király megválasztása mellett kardoskodott, jóllehet annak személyét illetően körükben nem alakult ki egységes álláspont. Bár a helyzet úgy alakult, hogy a legitimisták nagyrészt a KNEP-ben, a szabad királyválasztók pedig inkább a Kisgazdapártban tömörültek, mindkét irányzat meglehetősen nagy és felettébb heterogén táborral rendelkezett. Az ellentét átmeneti feloldása jegyében a nemzetgyűlés gyorsan elfogadta az 1920: 1. törvénycikket, amely utóbb a rendszer alaptörvényévé vált. Ebben - kiteljesítve a Friedrich-kormány
létrejöttével kibontakozó ellenforradalmi folyamatot - egyértelműen elhatárolódtak a népköztársaságtól és a tanácsköztársaságtól, és érvénytelenítették azok minden intézkedését. Az alkotmányosság tekintetében tehát egyelőre érvényben hagyták a dualizmus kori alaptörvényeket, azzal a megkötéssel, hogy egyedül a nemzetgyűlés jogosult az államhatalom gyakorlásának további módját rendezni. A királysághoz mint államformához való visszatérés annyira magától értetődőnek tűnt, hogy elfelejtették annak törvényi rögzítését. A királyi trón betöltését egyelőre elhalasztották, és egyfajta államfőpótló intézményként sor került a kormányzói tisztség felállítására. Abban, hogy a királyi trón betöltetlen maradt, a belső erőviszonyok mellett a győztes nagyhatalmak is fontos szerepet játszottak azzal, hogy határozottan elutasították mind IV. Károly, mind a Habsburg-család bármely tagjának királyságát. Álláspontjukat egyébként elsősorban nem személyes tényezők motiválták, hanem távlati szimbolikus és politikai szempontok. Ügy vélték, hogy a történeti magyar állam utolsó uralkodójának visszahozatala demonstratív szembenállást fejez ki a trianoni rendezéssel szemben. Gyors politikai egyeztetések után a nemzetgyűlés 1920. március 1 -jén elsöprő több- Horthy Miklós a Parlament folyosóján kormányzóvá választása után, 1920. március 1. Horthy Miklós (1868-1957) Népes, hétgyermekes tiszántúli református középbirtokosi családból származott. Horthy Miklós soproni gimnáziumi tanulmányait követően a középosztályi körökben szokásos vármegyei vagy katonatiszti pálya helyett a tengerészetet választotta. A fiumei Tengerészeti Akadémia elvégzése után 1889-ben letette a tiszti vizsgát és különböző hadihajókon szolgált. 1901-ben vette feleségül Purgly Magdolnát, egy Arad megyei birtokos család leányát, s házasságukból két fiú és két leány született. 1909-1914 között szárnysegédként szolgált az uralkodó, Ferenc József mellett. Az első világháborúban sikeres hajóparancsnokként tűnt ki, részben ennek köszönhetően 1918-ban az új uralkodó, IV. Károly őt nevezte ki a hadiflotta parancsnokának. A Monarchia megszűnése után a családi birtokra vonult vissza, majd 1919 nyarán Károlyi Gyula gróf hívására hadügyminiszter lett a szegedi ellenforradalmi kormányban. 1919 őszén, immár a Nemzeti Hadsereg fővezéreként, jelentős katonai és politikai hatalommal rendelkezett. A nemzetgyűlés 1920. március 1 -jén választotta meg Magyarország kormányzó- jának. Eredetileg határozatlan időre szóló, ideiglenesnek szánt tiszte 1921 - ben stabilizálódott, miután IV. Károly sikertelen kísérleteket tett trónja visszaszerzésére. Államfőként igyekezett bizonyos távolságot tartani a napi politikai küzdelmektől, így személye Horthy Miklós, 1925 körül egyre inkább a politikai és társadalmi stabilitás szimbólumává vált. Kormányzóként többnyire a konzervatív politikai irányzatot támogatta, de megőrizte kapcsolatait egyes jobboldali radikális csoportok felé is. 1944. október 15-én - hosszas habozás után - kísérletet tett a náci Németországgal való szakításra. A sikertelen kiugrási kísérletet követően lemondásra kényszerült pozíciójáról. A második világháború után családjával Portugáliában telepedett le. Politikai tevékenységgel többet nem foglalkozott, és portugáliai visszavonultságában, 1957-ben halt meg.
Vitézi címet adományozó oklevél, 1921 Vitézi érem Horthy Miklós arcképével A Vitézi Rend séggel - 131 szavazatot kapott a 141-bőlkormányzóvá választotta Horthy Miklóst. Konszolidált viszonyok között valószínűleg nagy megütközést keltett volna Horthy államfősége, hiszen semmiféle politikai múlttal nem rendelkezett. 1918 előtt előbb Ferenc József szárnysegédjeként a bécsi udvarban, majd az első világháborúban - eljutva a flotta-főparancsnokságig - a Monarchia haditengerészeténél teljesí- A kormányzónak 1920-tól lehetősége volt - részben a nemességadományozási joga hiányát ellensúlyozandó - vitézi címeket adományozni az arra érdemesnek tartott személyeknek. Eredetileg az első világháborús érdemeket, később általában véve az ellenforradalmi tevékenységet kívánták így elismerni. A vitézi címmel többnyire földbirtokadomány járt, vagy az illető földjét vitézi birtokká lehetett minősíteni. A vitézi címmel rendelkezők -1940-re számuk 21 000 főre emelkedett - külön társadalmi szervezetbe, a Vitézi Rendbe tömörültek, melynek a kormányzó személyéhez való hűségen túl az ellenforradalmi szellemiség ébren tartása lett a feladata. tett szolgálatot. Csakhogy 1920 elején ő volt a Nemzeti Hadsereg fővezére és pozíciója - összefüggésben a zavaros belpolitikai viszonyokkal - jelentős hatalmat biztosított a számára. Államfősége ellen az antant részéről nem emeltek kifogást és a pártok sem tudtak rajta kívül egy mindenki által elfogadható személyben megegyezni. A kormányzó megkapta a korábbi királyi jogkör egy részét - többek között a hadsereg főparancsnoka, legfelsőbb hadura" lett és kinevezhette, valamint felmenthette a miniszterelnököt -, ami azonban egyelőre távol állt attól, hogy erős hatalmi jogosítványai legyenek. így például nem biztosították számára a Habsburg-uralkodók főkegyúri és törvényszentesítési jogát - az eléje kerülő törvényjavaslatokat illetően csupán egyszeri, halasztó erejű vétójoga volt - és nemességet sem adományozhatott. Részben utóbbi pótlására, részben az első világháborús érdemek jutalmazására hozták létre 1920 folyamán a Vitézi Rendet, amely utóbb látványosan
összefonódott Horthy személyével. Meghatározatlan időre szóló kormányzósága átmenetileg valóban megoldást jelentett, de a legitimista-szabad királyválasztó ellentét továbbra is a belpolitikai élet egyik súlyos feszültségforrása maradt. A nemzetgyűlés létrejötte, a legsürgősebb kérdések rendezése után úgy tűnt, lehetőség nyílhat egyfajta politikai konszolidáció kibontakozására. Huszár Károly lemondása után Simonyi-Semadan Sándor alakíthatta meg az első, parlamenti háttérrel rendelkező kormányt, de a kísérlet nem bizonyult hosszú életűnek és a trianoni béke aláírása, valamint a tiszántúli területeken megtartott nemzetgyűlési választások után, 1920. július 19-én átadta helyét a Teleki Pál vezette kormánynak. Teleki személye már bizonyos elmozdulást jelzett. Az addigi kormányok, valamint a nemzetgyűlési képviselők társadalmi összetétele jelentős átalakulást hozott magával, ami elsősorban a politikai vezetőréteg társadalmi hátterének kibővülésében, demokratizálódásában és fiatalodásában ragadható meg: Huszár Károlynak például néptanító volt az eredeti foglalkozása, a parlamenti képviselők között az úgynevezett csizmás kisgazdák" aránya a világháború előtti 1,2 százalékról közel 15 százalékra emelkedett. Teleki viszont a politikusok tradicionális hátterű és neveltetésű csoportjához tartozott. A kormány és a törvényhozás előtt valóban fontos feladatok álltak, ám a súlyos gazdasági helyzet, valamint a politikai csoportok erősödő ellentétei miatt a Teleki-kormány csak erősen korlátozott eredményeket tudott felmutatni. Nem sikerült keresztül vinni sem az államháztartás rendbetételét, sem bizonyos Nemzetgyűlési 7 920 választások, Teleki Pál. Sárkány Gyula olajfestménye
Huszár Károly miniszterelnök vagonban lakó menekülteket látogat meg, 1919-1920. Révész-Bíró felvétele IV. Károly családjával a svájci emigrációban, 1921 alkotmányjogi kérdések - választójog, közigazgatás stb. - rendezését. Egyelőre érvényben maradt a világháború kitörése után bevezetett kivételes állapot is, amely számos korlátozást tartott fenn a szabadságjogok terén. Sor került viszont Horthy kormányzói jogainak kibővítésére, aki - igazodva a korábbi királyi jogkörhöz - immár csekély kötöttségek mellett rendelkezhetett a nemzetgyűlés feloszlatását és berekesztését illetően. Érdemi erőfeszítések történtek a fehérterror visszaszorítására, melynek eredményeképp több különítményes alakulatot valóban feloszlattak. Az 1921. évi III. törvénycikkel törvényen kívül helyeztek minden olyan politikai mozgalmat - a kommunistákra és később a szélsőjobboldalra gondolva -, amely a fennálló társadalmi rend megdöntését tűzte ki célul. Ezen túl viszont inkább társadalmi kérdések kerültek előtérbe. Súlyos feszültséget jelentett, hogy - jórészt Trianon következtében - hatalmasra duzzadt a munka nélküli, egzisztenciájukat vesztett középosztálybeliek, értelmiségiek száma. A probléma kezelésére került sor az 1920: XXV. tc. elfogadásakor. A numerus clausus (zárt szám) néven híressé vált reform korlátozni kívánta a felsőoktatási intézményekbe felveendő hallgatók számát azzal, hogy az egyes nemzetiségekhez, illetve népfajokhoz" tartozók csak országos arányuknak megfelelően iratkozhatnak be. A bonyolultnak tűnő megfogalmazás egyértelműen azt célozta, hogy csökkentsék a zsidó hallgatók arányát az egyetemeken és főiskolákon, így az értelmiségi túltermelés csökkentését a zsidóság rovására kívánták elérni. Ugyancsak 1920- ban került sor annak a földreformnak a meghirdetésére, amely az akkori földművelésügyi miniszter, Nagyatádi Szabó István nevéhez kapcsolódott, jóllehet nem az ő személyes nézeteit tükrözte. A reform földosztással kívánta csillapítani a parasztság föld iránti vágyát, oly módon, hogy mindez ne vezessen a nagybirtok teljes megszűnéséhez. Ennek érdekében a felosztandó földeknél nem írtak elő birtokmaximumot és a juttatásra jogosultak körét sem határozták meg világosan. A kormány bukását végül a királykérdés rendezetlensége okozta. A svájci emigrációjában várakozó IV. Károly 1921. március végén Magyarországra utazott és sikertelen kísérletet tett a trón elfoglalására. Miután a kormányfő nem határolódott el egyértelműen ettől az akciótól, helyzete tarthatatlanná vált és lemondásra kényszerült.
A trianoni döntés A nemzetközi elismeréssel együtt a Huszár-kormány meghívást kapott a békekonferenciára, a meghívás azonban inkább formalitásnak tekinthető, hiszen a magyar békeszerződés lényegi elemei ekkorra már eldőltek. 1918-ra vált egyértelművé, hogy az antanthatalmak Kelet-Közép- Európával kapcsolatos terveikben semmilyen érdemi szerepet nem szánnak sem a Monarchiának, sem Magyarországnak, és a régió állami struktúráját a nemzeti önállóság elve szerint kívánják átrendezni. A győztesek rendezési koncepciója regionális téren az volt, hogy a nagyhatalmi támogatással kialakított új nemzetállamok lesznek azok, amelyek biztosítják majd, hogy a térség ne válhasson a két szomszédos nagyhatalom - Németország és a Szovjetunió - befolyási övezetévé. Az 1919. január 18-án, Párizsban megnyílt békekonferenciára várt az a feladat, hogy az elveket a gyakorlatba átültesse. A magyar határokkal foglalkozó két területi bizottságban a győztes nagyhatalmak nem támogatták mindenben a szomszéd államok eltúlzott követeléseit. így például elutasították a románoknak azt az igényét, hogy az 1916. évi bukaresti szerződés alapján - nagyjából a Vásárosnamény- Debrecen-Szeged vonal mentén - húzzák meg Magyarország keleti határait, vagy Prága és Belgrád azon kívánságát, hogy a két államot egy nyugat-magyarországi övezettel kapcsolják össze. A döntéshozó államok között persze nem volt teljes összhang és számos esetben alakult ki nézeteltérés közöttük. Egészében véve elmondható, hog) elsősorban Franciaország foglalt el magyarellenes álláspontot, miután a jövőber Párizs addigi kis szövetségeseire - Cseh Szlovákiára, Romániára és a délszláv állam Propagandaplakát a békeszerződés ellen Apponyi Albert kíséretével a vasútállomáson Párizsba indulásukkor, 1920. febmár6. Müllner János felvétele
Részlet Apponyi Albert Trianonban elhangzott beszédéből... követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozóan, amelyeket tőlünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy előre is alávetjük magunkat e népszavazás eredményének, bánni legyen is az... A történeti Magyarország tehát Európában egyedülálló természeti, földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik...területén sehol sem húzhatók meg természetes határok és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék." Sorsdöntések. (Szerk.) Gerö András. Göncöl Kiadó. Budapest 1990. 157-160. old. Az úgynevezett vörös térkép ra - építve kívánta megalapozni kelet-közép-európai pozícióját. Vele szemben a térségben hatalmi szempontból legkevésbé érdekelt Egyesült Államok mutatkozott leginkább megértőnek a magyar szempontok iránt. Utóbbinak azonban csekély eredménye lett, minthogy a tárgyalásokat többnyire a francia vezetés uralta. A vitás kérdésekben - Csallóköz vagy a Szatmárnémetitől Aradig húzódó partiumi sáv hovatartozása - rendre olyan döntések születtek, amelyek a nemzeti önrendelkezés érvényesítése helyett egyéb, gazdasági, közlekedési, stratégiai szempontokat érvényesítettek és egyoldalúan Magyarországot sújtották. A területi bizottságok javaslatait a konferencia Legfelsőbb Fóruma május 12-én szentesítette, illetve két kérdésben született utólagos módosítás, de ismét csak a magyar állam hátrányára. Júliusban olyan döntést hoztak, amely Ausztriának ítélt egy nyugat-magyarországi sávot, a Duna és a Dráva által határolt baranyai háromszöget pedig Belgrádnak juttatták. A magyar békedelegáció a fentiek ellenére kísérletet tett a nagyhatalmak meg-
győzésére. S miután 1920. január 6-án Párizsba érkezett, majd megkapta a békeszerződés tervezetét, válaszjegyzékében hatalmas mennyiségű statisztikai és egyéb dokumentációs anyaggal próbálta az új határokat elutasító álláspontját bizonyítani. Közülük utóbb a Teleki Pál földrajztudós irányítása mellett elkészített, úgynevezett vörös térkép vált különösen híressé, amely látványosan mutatott rá a konferencia döntésének és a történeti Magyarország etnikai-regionális szerkezetének az eltéréseire. A magyar békedelegáció vezetője, Apponyi Albert január 16-án kapott lehetőséget a magyar álláspont szóbeli kifejtésére. Az idehaza kiváló szónokként ismert Apponyi nem okozott csalódást. Franciául elhangzott, majd angol és olasz nyelven is összefoglalt beszédében sokoldalú, bár egymással nem feltétlenül összhangban álló érvekkel próbálta meggyőzni a nagyhatalmak vezetőit, hogy fontolják meg újra a magyar békefeltételeket. A békedelegáció erőfeszíté- A trianoni békeszerződés A Nagy-Tríanon kastély
Erdélyi menekültek tüntetése a békeszerződés aláírása napján, Budapesten, a Petőfiszobornál, 1920. június 4. sei azonban csak annyi eredményt hoztak, hogy február-március folyamán az olasz és a brit miniszterelnök valóban felvetette a kérdés újratárgyalásának lehetőségét, különösebb gyakorlati eredmény nélkül. Bár idehaza a döntés véglegessége óriási elkeseredést és felháborodást okozott, a meghatározó politikai tényezők - köztük maga Apponyi is - tisztában voltak azzal, hogy Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy vállalja az elutasítás felelősségét. A dokumentum aláírására végül 1920. június 4-én a versailles-i palota Nagy-Trianon kastélyában került sor, ahol két kevéssé fajsúlyos politikus, Benárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd képviselte a magyar államot. A békeszerződést a magyar törvényhozás - ünnepélyes tiltakozás mellett - november 15-én ratifikálta. A trianoni békeszerződés - egyes kortársi feltételezések ellenére - részletes és jelentős háttérmunkán alapuló szabályozás volt. A 14 részből álló dokumentumnak csupán a második része foglalkozott a határokkal. Külön fejezet szólt többek között a hadifoglyok, a háborús bűntettek kérdéséről vagy a térség közlekedési viszonyainak szabályozásáról. A háborús vereségből következően pedig további kötelezettségeket róttak az országra. Az ötödik rész a jövőbeni kato- nai korlátozásokat tartalmazta, amelyben megtiltották a magyar állam számára a sorköteles katonaság tartását, kizárólag hivatásos katonákból álló hadseregét 35 000 főben maximalizálták és ugyancsak megtiltották a modernnek tekintett fegyvernemek - páncélosok és légierő - hadrendbe állítását. A nyolcadik és kilencedik rész a háborús jóvátételi kötelezettségeket tartalmazta. A jóvátétel pontos összegét nem írták elő, csupán - kisebb konkrét szállítások mellett - egy 1921-gyei kezdődő, 30 éves fizetési kötelezettséget rögzítettek. A győztes nagyhatalmak vezetői a versailles-i békerendszert hosszú távú rendezésnek szánták, amelynek fenntartásában egy új nemzetközi szervezetnek, a Népszövetségnek juttattak fontos szerepet. Az esetlegesen felmerülő nemzetiségi-kisebbségi problémák kezelésére úgynevezett kisebbségvédelmi szerződés elfogadására kötelezték a térség államait, köztük Magyarországot is. Azonban a kisebbségek kulturális autonómiájának jogait és nyelvhasználatát biztosítani hivatott szerződés betartásának garanciáit nem sikerült megnyugtató módon rendezni. Trianon az egyik legnagyobb horderejű változást jelentette az újkori magyar történelemben. Az ország területe a harmadára, 282 000-ről 93 000 km 2 -re zsugorodott, míg népessége - 18,2 millióról 7,9 millióra visszaesve - a korábbinak csupán 43 százalékát tette ki. A határon kívülre került népességből mintegy 3,2 millióan vallották magukat magyarnak, s Ausztriát kivéve mindegyik szomszédos államban számottevő magyar etnikum élt. Korábban prosperáló gazdasági kapcsolatok szűntek meg, évszázadok kulturális és emberi kapcsolatai szakadtak szét, és Magyarország a korábbi középhatalmi státusból a kisállami lét helyzetébe került. A korabeli magyar társadalmat valósággal sokkolta, hogy a közel ezeréves államot szétszabdalták, s mihelyt annak tartalma nyilvánosságra került, majd elkövetkezett a szerződés aláírásának ideje, országszerte tüntetésekre, demonstratív tiltakozásokra került sor. A közhangulatot
Tüntetés a Nemzeti Múzeum előtt a békeszerződés ratifikációja ellen, 1921 aram** 'nalm egyértelműen a gyász és a tiltakozás uralta, ami, ha később veszített is hevességéből, alapjaiban nem változott meg, s ezt a kortárs publicisztika és propaganda tovább erősítette. A közélet számos területén megnyilvánuló Trianon-ellenesség azonban döntően érzelmi töltetű és differenciálatlan volt, melyben a régi Magyarország csak idealizált képként jelenhetett meg. A Trianon-ellenes kultusz idővel olyan mélyen beleivódott a hazai közéletbe, hogy szinte alig hagyott teret a differenciáltabb és összetettebb értelmezéseknek. A többnyire egyszerű, de igen kifejező propaganda részeként került sor azon híres embléma megalkotására, amely az új országot a régi államhatárok között ábrázolta, aláírva a nem, nem soha" jelszót. A kultusz további erősítésének jegyében született meg a későbbiekben a magyar hiszekegy", a csonka Magyarország nem ország" jelszava, vagy került sor a nemzeti lobogó félárbocra eresztésére. A közbeszédben a döntés okaiként rendszerint a korábbi nemzetiségi vezetők árulása, a nagyhatalmak vezetőinek felületes tájékozottsága és a Nyugat hálátlansága került előtérbe, és a szembenézés is elmaradt azzal, hogy a történeti államból kivált nemzetiségek nem kívánják a visszatérést a korábbi állapothoz. Mindezek a jelenségek nem segítették a társadalom külpolitikai tájékozottságának, iskolázottságának növelését. Schuler-irón Nem! Nem! Soha! felirattal Képeslap, 1920-as évek
A bethleni konszolidáció Az új rendszer kiépítése és jellege 26 A gazdaság stabilizálódása 37 Hatalom és társadalom 41 A külpolitika mozgástere 46
Az új rendszer kiépítése és jellege Amikor 1921. április 14-én a párton kívüli Bethlen István lett a miniszterelnök, a kortársak közül kevesen gondolták, hogy nagy horderejű lépés történt, de utóbb bebizonyosodott, hogy kormányfősége alapvető fordulatot jelentett az ország életében. Lényegében az ő nevéhez kapcsolható a politikai konszolidáció keresztülvitele és egy működőképes politikai struktúra kialakítása, egy olyan rendszeré, amelynek több eleme egészen 1944 tavaszáig, a német megszállásig fennmaradt. Parlamenti bemutatkozó beszédében sokatmondóan jelentette ki, legyen már vége a forradalmi szellemnek", ami mindenekelőtt az általa szélsőségesnek tartott politikai rendszerek és mozgalmak elutasítását jelentette. Alkotmányos politikusként mind a szélsőjobboldali, mind a kommunista diktatúráktól egyértelműen elhatárolódott. Mussolinival történt későbbi külpolitikai szövetsége ellenére sem törekedett az olasz fasizmus hazai bevezetésére. Elutasította azt a demokratizálódási folyamatot is, amely a 20. század elejétől kezdve érzékelhető volt Nyugat-Európában. Úgy vélte, 1918-1919 eseményei azt mutatták, hogy a magyar viszonyok nem elég érettek a nyugati tömegdemokráciák meghonosítására s az ilyen jellegű törekvések csak anarchiához vagy diktatúrához vezetnek. Számára a dualista Magyarország politikai berendezkedése olyan alapot jelentett, amelyre a jövőben is építeni le- Bethlen István (1874-1946) Bethlen István nagy történelmi múlttal rendelkező, erdélyi református mágnás család gyermekeként született 1874-ben Gernyeszegen. Középiskolai tanulmányait a Monarchia egyik legkiválóbb intézetében, a bécsi Teresianumban kezdte (1883-1893), ezt követően jogi tanulmányokat folytatott a budapesti egyetemen. Iskolái befejezése után átvette családi birtokai kezelését és bekapcsolódott a politikai életbe. 1901-1918 között folyamatosan országgyűlési képviselő és egyfajta agrárius színezetű liberális-konzervatív politikai irányzat követője. 1918-1919-ben a különböző ellenforradalmi mozgalmak egyik vezetője volt. A Tanácsköztársaság bukása után a magyar béke-előkészítésnél, majd a delegációban tevékenykedett. A politikai életbe parlamenti képviselőként 1920-ban tért vissza. 1921-ben miniszterelnök lett, s a korszak kormányfői közül pozícióját ő tartotta meg a legtovább, 10 évig. Miniszterelnökségét az ország politikai-társadalmi viszonyainak konzervatív szellemű konszolidációja, valamint a külpolitikai elszigeteltségből való kitörés jellemezte. 1931 után kormányzati tisztséget többé nem vállalt. 1939-ig képviselőként, utána felsőházi tagként, valamint Horthy tanácsadójaként a konzervatív tábor prominens személyisége maradt. A második világháborúban elsősorban náciellenességéről Bethlen István miniszterelnök. Diósy vált ismertté, ezért Antal olajfestménye, 1920-as évek az ország német megszállása után, 1944-ben bujkálni kényszerült. 1944 decemberében az előrenyomuló szovjet erők kezére került, amelyek a hazai életből való teljes kikapcsolása mellett döntöttek. Végül 1946-ban, szovjet fogságban halt meg.
IV. Károly és Zita királyné fogadása a győri vasútállomáson, 1921. október 23. het, és azon csak fokozatos reformokat célszerű keresztülvinni. Kormányfőségének első nagy próbatételét a királykérdés középpontba kerülése jelentette. Bethlen eleinte közeledni próbált a legitimisták felé, és mint lehetséges politikai bázissal számolt velük. Óvatos kapcsolatépítését teljesen felborította, hogy IV. Károly 1921 októberében, immár másodízben próbálkozott azzal, hogy elfoglalja a királyi trónt. Tanulva a korábbi esetből, ezúttal fegyveres erővel kívánta a kormányzót félreállítani és átvenni a hatalmat, abban a reményben, hogy ha a hatalomátvétel elég gyors lesz, akkor a nagyhatalmak tudomásul veszik azt. Az államfői poszt kérdésével kapcsolatban az addig erősen taktikázó Bethlen színvallásra kényszerült és nyíltan Horthy mellé állt. Utóbbi a szomszédos államok és a nyugati hatalmak várható ellenállására hivatkozva mozgósította a hozzá hű erőket, és a főváros határánál sikerült megállítani a legitimista csapatokat. A két fél között a legjelentősebb összecsapásra október 24-én Budaörsnél került sor, ahol Horthy közeli híve, Gömbös Gyula csak a sebtiben felfegyverzett műegyetemi hallgatókat tudta szembeállítani a királypárti erőkkel. A hatalomátvételi kísérlet kudarca után IV. Károly az ország végleges elhagyására kényszerült és a nagyhatalmak a távoli Madeira szigetét jelölték ki tartózkodási helyéül. A királykérdés hosszú időre lekerült a napirendről, sőt a magyar nemzetgyűlés - nemzetközi nyomásra - törvényben mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását. Mindez azt jelentette, hogy Horthy személyével és a kor- Egyetemi hallgatók a budaörsi csatában
Választási plakát, 1922 mányzóság intézményével a továbbiakban mint tartós tényezővel kell számolni. Ugyanakkor megerősítette Bethlen pozícióját Horthy felé és a nyugati nagyhatalmak irányába. Bethlen világosan látta, hogy nézetei és tervei a nemzetgyűlés többségét alkotó demokrata, keresztényszocialista és szélsőjobboldali politikusok várható ellenállásával fognak találkozni, ezért tudatosan a meglévő pártstruktúra átalakítására és egy nagy, stabil parlamenti többséggel rendelkező, konzervatív kormánypárt létrehozására törekedett. Hosszas előkészületek és taktikázás után 1922 elején híveivel együtt belépett a nemzetgyűlés egyébként is legnagyobb erejét alkotó Kisgazdapártba. A kibővülés formális kifejezéseként a tömörülés a Keresztény-Keresztyén Kisnak saját sajtója volt, belső ügyeiben teljes önállósággal rendelkezett és lehetősége nyílt parlamenti pozíciók szerzésére. Ezzel szemben bizonyos társadalmi csoportok - a közalkalmazottak és a mezőgazdasági munkások - között nem szervezkedhetett A (párt)politikai élet konszolidációja szempontjából célszerűnek tűnt valamiféle megegyezés tető alá hozása a szociáldemokrata párttal, mivel a kialakuló intézményrendszer stabilitását veszélyeztette volna, ha egy ilyen jelentős és nemzetközileg elismert erő a törvényes kereteken kívüli politizálásra kényszerül. A köztudatban Bethien-Peyerpaktumként, 1921 decemberében aláírt megállapodás - Peyer Károly a hazai szociáldemokrata mozgalom egyik vezetője volt - bizonyos korlátok között biztosította az MSZDP párttevékenységének és parlamenti részvételének feltételeit. A pártés ígéretet kellett tennie, hogy bizonyos politikai kérdésekben nem alkalmaz radikálisabb eszközöket. Peyer Károly (1881-1956) Peyer Károly a pécsi polgári iskola elvégzése után a lakatossegédi szakmát tanulta ki. Már 16 éves korától tagja lett az MSZDP-nek, és rövidesen mind jelentősebb pozíciókat nyert el a mozgalomban. 1914-1917 között frontszolgálatot teljesített, leszerelése után tagja lett a párt országos vezetőségének. Az őszirózsás forradalom győzelme után a bányaügyek kormánybiztosaként, a Tanácsköztársaság alatt különböző népbiztosságokon dolgozott. 1919 augusztusában a szociáldemokrata Peidl-kormány belügyminisztere, 1919 novemberében a Huszár Károly vezette koalíciós kormány munkaügyi minisztere lett. 1920 elején a hazai viszonyok elleni tiltakozásul Bécsbe távozott. 1921. májusi hazaérkezését követően decemberben az MSZDP részéről ő hozott össze egy politikai megállapodást Bethlen Istvánnal. Neve a történeti köztudatban a megállapodás aláírójaként vált ismertté, holott a két világháború közötti időszakban végig a hazai szociáldemokrácia egyik befolyásos vezetőjének számított, elsősorban szakszervezeti oldalról. 1927-1944 között a Szakszervezeti Tanács főtitkára, 1931 -tői a szociáldemokrata parlamenti frakció vezetője volt. 1944 tavaszán - mint ismert náciellenes politikust - a német szervek a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták, ahonnan 1945 májusában szabadult. Kiszabadulása után ismét bekapcsolódott a szociáldemokrata mozgalomba, emellett a külügyminisztériumban kapott megbízást. A minisztériumban Peyer Károly. Szenes felvétele 1947-ben nyugdíjazták, az SZDP-ből antikommunista nézetei miatt kikerült. 1947 augusztusában még parlamenti mandátumot szerzett, de novemberben már emigrációba kényszerült. 1948-ig Párizsban, azt követően haláláig New Yorkban élt, ahol a magyar szociáldemokrata emigráns szervezetek vezetője lett.
gazda-, Földműves- és Polgári Párt nevet vette fel, de a közéletben a rövidebb és kifejezőbb Egységes Párt elnevezés terjedt el. Az így megszerzett többség azonban formális volt, hiszen a törvényhozáson, illetve a kormánypárton belül továbbra is jelentős csoportok álltak távol a bethleni politikától. A miniszterelnök számára az egyetlen lehetséges útnak azt tűnt, hogy a választójogot és ezen keresztül a kormánypárt személyi-politikai összetételét átformálja. Ezért 1922 márciusában - mivel a nemzetgyűlés nem volt hajlandó megszavazni - rendeleti úton új választójogi reformot léptetett életbe. A később törvényre emelt rendelet - az életkori és egyéb kritériumok szigorításával - a választójogosultak arányát a korábbi 40 százalékról az összlakosság mintegy 29 százalékára csökkentette, Budapestet és a törvényhatósági jogú városokat kivéve pedig visszaállította a nyílt szavazást (a mandátumoknak körülbelül háromnegyedét lehetett nyílt körzetben elnyerni). A fenti arány az európai államok egészét tekintve még elfogadhatónak tekinthető: az élen járó országokban, mint Részletek a választójogi törvényből Nemzetgyűlési 1922 1. (1) Országgyűlési képviselőválasztó-joga van minden férfinak, aki életének 24. életévét betöltötte, tíz év óta magyar állampolgár, két év óta ugyanabban a községben lakik, vagy van lakása és az elemi népiskola negyedik osztályát sikeresen elvégezte, vagy ezzel egyenlő értékű műveltség megszerzését igazolta... 2. (1) Országgyűlési képviselőválasztó-joga van minden nőnek, aki életének 30. életévét betöltötte, tíz év óta magyar állampolgár, két év óta ugyanabban a községben lakik, vagy van lakása és az elemi népiskola hatodik osztályát vagy más tanintézetnek ezzel tanértékre nézve egyenrangú osztályát (évfolyamát) sikeresen elvégezte, vagy ezzel egyenlő értékű műveltség megszerzését igazolta..." Magyar törvénytár, 192S. évi törvénycikkek. Budapest 1926. J51. old. választások,
A reform bevezetése után került sor a nemzetgyűlési választások lebonyolítására. A választási eredmény, annak ellenére, hogy a története során először induló MSZDP megszerezte a mandátumok közel 10 százalékát - igazolva az előzetes várakozásokat -, biztos kormánypárti győzelmet hozott. A képviselők többsége pedig immár valóban a bethleni politika támogatóiból került ki. A Szociáldemokrata Párt választási irodája Dorogon, 1922 Ausztriában 50-60 százalékos, míg a legrosszabb mutatókat produkáló balkáni államokban 20-25 százalékos arányok voltak érvényben. A nyílt szavazást viszont Európában már sehol nem alkalmazták. A reform tehát egyrészt szűkítésekkel kizárta a társadalom alsóbb rétegeinek számottevő részét a politikai véleménynyilvánítás mechanizmusából, másrészt a részleges nyílttá tétel lehetővé tette a szavazás végeredményének befolyásolását a kormányzat számára. Népszövetségi kölcsön jegyzésére plakát, 1924 felszólító Reklámplakát, 1922 A jogállamisághoz való visszatérés jegyében a Bethlen-kormány lemondott a nagyrészt 1914-től érvényben lévő háborús felhatalmazások túlnyomó részéről. Megszüntették a politikai ügyekben addig alkalmazott gyorsított bűnvádi eljárást, a politikai gyűlések tilalmát, feloszlatták az internálótáborokat, melyek 1919 augusztusa után a politikailag veszélyesnek tartott csoportok gyűjtőhelyeként működtek. Az előzetes sajtócenzúra megszűnt, és a húszas éveket a továbbiakban élénk és színes sajtóélet jellemezte.
Bethlen István beszél Derecskén, 1922. május. Kíséretében: Gömbös Gyula, Rakovszky Iván, Zsirkay János, Zsilinszky Endre és Nagyatádi Szabó István A jelzett politikai lépések aligha lettek volna hatékonyak, ha tartós gazdasági válsággal társulnak. A kormányzat gazdasági erőfeszítései végül eredményesnek bizonyultak, s a folyamat legnagyobb politikai visszhangot kiváltó eleme egy, a Népszövetség közreműködésével felvett nemzetközi kölcsön volt. Az 1924-ben elnyert kölcsön feltételeként a magyar állam költségvetése átmenetileg népszövetségi ellenőrzés alá került, ami kiváltotta a kormánypárton belüli szélsőjobboldali csoport ellenkezését. A kölcsön körüli viták kapcsán kenyértörésre került sor Bethlen és a Gömbös vezette radikálisok között, melynek eredményeképp Gömbös és hat társa kilépett az Egységes Pártból és 1924 őszén önálló ellenzéki csoportosulást hozott létre Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt néven, amely utóbb Fajvédő Párt néven vált ismertté. A szélsőjobb visszaszorítása nemcsak a párton belül történt meg: befejeződött a fegyveres különítmények felszámolása és sor került a társadalmi szervezetek - köztük az ÉME és a MOVE - megrendszabályozására is. Bethlen eközben nagy taktikai küzdelemben sikerrel szorította háttérbe a Nagyatádi Szabó István vezette agrárdemokratákat is. Ellenük egy korrupciós ügye használt fel igen sikeresen, azt, hogy ko rábban Nagyatádi személyi titkára a föld művelésügyi minisztériumban - kijátszv; a törvényi korlátokat - pénzért mezőgaz dasági termények kiviteli engedélyeit áru sította. A szélsőjobb és az agrárdemokraták visz szaszorítása következtében - nem csak ne vében - egységesebbé vált a kormánypárt ami társulva a gazdasági helyzet fokoza tos javulásával végképp megingathatatlann; Nagyatádi Szabó István titkárával, Esküdt Lajossal, 1920 körül