A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az izraeli-palesztin konfliktus alapkérdései Történeti bevezető 3. Az ún. Hatnapos háborútól az oslói tárgyalásokig
Az 1973-as háború A hatalmas győzelem 1967-ben, az arab országokban történt változások (Nasszer halála, Jordánia kiszolgáltatottsága, Szíria belső konfliktusai és magára maradottsága), valamint az Egyesült Államok hadiellátása redukálta az izraeli katonai készültséget, éberséget. Az anyag háború lezárása, a jordániai események, annak kapcsán Szíria megfélemlítése azt a látszatott keltette, hogy az arab államok nem mernek átfogó támadást indítani Izrael ellen sem béke, sem háború akár évtizedekig A látszólagos stabilitás nyomán számos változás az izraeli hadsereg terén: 33 hónapra csökkentik a sorkatonai szolgálatot, mérséklik a katonai kiadásokat, új katonai doktrína (központi eleme a Bar Lev-vonal), átfogó személycserék valamennyi arcvonalon 1973. október 6-án 14.20-kor indult meg az egyesített egyiptomi-szír támadás, melyet a korábbiaktól eltérően mindenre kiterjedő pontossággal terveztek meg. Október 6-8. a kétfrontos támadás és a felkészületlenség miatt az izraeli hadsereg alapvetően védekezésre szorul. A Bar Lev-vonal állásainak többségét az izraeliek kénytelenek feladni. Súlyos humán és eszköz vesztességek izraeli oldalon, késlekedő utánpótlás, a légelhárítás miatt tehetetlen légierő, a szír támadás nyomán kialakult prioritási rend következtében átcsoportosítások. Október 9-13. az egyiptomiak 10-12 km-es hídfőállást hoznak létre a csatorna keleti partján, a légelhárítási rendszert azonban nem tudják áttelepíteni, így az izraeliek másodvonalát hiába ostromolják, elakadnak. A frontszakasz kiterjedése nem egységes, mivel az egyiptomi ék, mellett egyre több izraeli betörés keletkezik. Október 15. Izrael visszaszorítja a szír erőket északon megkezdődik az átcsoportosítás a déli arcvonalra, közben megérkeznek az amerikai légihíd első utánpótlás szállítmányai is. Abiraj-lev hadművelet, elsődleges célja a csatorna keleti partjának visszafoglalása, főként bekerítésekkel, bizonyos izraeli egységek azonban továbblépnek, s a nyugati parton lévő egyiptomi légelhárítást veszik ostrom alá.
Az 1973-as háború II. Október 16. Afrika, vagyis átkelés a csatorna nyugati partjára, kommandós műveltek a rakétavédelem kiiktatása érdekében, miközben a Sínaion még bekerítések és harcok. Fokozódó káosz az egyiptomi hadvezetésen belül; információs csőd, szervezetlenség, stb. Október 17-20. az izraeli hadsereg több ponton is folytatja az átkelést és az egyiptomi elhárítás pusztítását, az izraeli légierő is támadásba lendülhet a csatorna mentén. Október 21. a Szuez-Kairó műút elérése, Iszmailíja bekerítése; a 2. és a 3. egyiptomi hadosztályok elszeparálása, utánpótlásvonalaik elvágása, a csatornán lévő pontonhidak támadása. Október 22. az ENSZ első tűzszüneti felszólítása eredménytelen marad. Az izraeli támadások intenzitása a csatorna nyugati partján. Október 24. a második tűzszüneti felhívás is életbe lép 28-ig még vannak ütközetek, főként a csatorna nyugati partján. 1973. november 11-én tárgyalások kezdődnek a háborús felek szétválasztása érdekében, mind délen, mind északon. Izrael nagyvonalú gesztusként bejelenti, hogy kész a csatorna keleti oldalára visszavonulni, sőt, még onnan is keletebbre 5-10 km-rel, tehát hajlandó a szuezi-övezetet Kairó számára átengedni. Az arab országok azonban nagyhorderejű követelésekkel állnak elő: Golán kiürítése, Sínai nagy részének átengedése, Jordánia pedig a Nyugati Part visszaszolgáltatását követeli. Izrael hajlandó területi engedményekre, így elfogadja a genfi béketárgyalások ötletét is, mely azonban az arab ország követelései (nem hajlandók közvetlenül szóba állni az izraeli delegáltakkal, Szíria meg sem jelenik, elutasítja a hadifoglyok névsorának kiadását) miatt kudarcba fullad. 1974. január 18-án a Kissinger-inga eredményre vezetett, Izrael és Egyiptom megkötötte a csapatszétválasztási egyezményt, mely alapján az izraeli hadsereg visszavonult a hágók vonaláig, átengedve a csatorna keleti partját is Egyiptom számára.
A palesztin-ügy nemzetközi kérdésé válik 1970 szeptemberében a palesztin terrorszervezetek Jordániában polgárháborút robbantanak ki. A harcok során Szíria megpróbál a palesztinok oldalán beavatkozni és megdönteni a Hasemita-dinasztiát Izrael közbelép és megakadályozza a szír intervenciót. Az így előnyős helyzetbe kerülő jordán hadsereg fölényét kihasználva leveri a palesztin fegyvereseket, ezreket mészárolnak le, illetve űznek el, többségüket Libanonba. A palesztin terrorcsoportok merényletei megsokszorozódnak, színtéré válik Európa és Afrika is. 1974 októberében a rabati csúcs a palesztin terrorszervezetet ismerte el a palesztinok egyetlen legitim képviselőjeként egyértelmű jelzés Jordánia számára. 1974. november 22-én (félévvel a ma aloti vérengzés után) az ENSZ Közgyűlés megszavazta, hogy a palesztinokat érintő ügyekben jelen lehessen tanácskozási joggal a PFSZ, valamint annak vezetője, Arafat beszédet mondhasson. Az Európai Gazdasági Közösség nem hivatalos formában felveszi a kapcsolatot a PFSZszel, főként Ausztria jár élen ebben. Amerika deklarálja, hogy nem tárgyal a terrorszervezet PFSZ-szel. 1975. november 10-én a PFSZ előterjesztése alapján a cionizmust, mint a rasszizmus egyik megnyilvánulási formáját nemzetközileg elítélték 1975-ben a Dél-Libanonban főhadiszállást kiépítő palesztin terrorcsoportok polgárháborút robbantanak ki, mely kiváltó oka lesz az újabb arab-izraeli összecsapásnak
A jobboldal kormányra kerülése Izraelben A hetvenes évek végére több tényező együttes hatására hatalmas politikai lavina indult el Izraelben, mely a jobboldali pártok elsöprő választási győzelmében csúcsosodott ki 1977- ben. Milyen politikát képviselt a Likud-kormány a béketárgyalásokkal, valamint a palesztinai arabokkal kapcsolatban? - Kezdetben keményen elutasítottak bármiféle tárgyalási-egyezkedési lehetőséget; Jordániát tekintették a palesztin államnak, s nyíltan kimondták, hogy a Jordántól nyugatra nem alakulhat semmiféle arab entitás. - Egyiptom kapcsán hangsúlyozták, hogy nincs garancia, mely garantálna egy garanciát, vagyis semmi sem biztosítja azt, hogy a Sínai-félszigetről követelt izraeli kivonulás fejében Kairó hajlandó a stabil békére (területért békét-elv megkérdőjelezése). - Leszögezték, hogy a Golán-fennsík mindenképpen izraeli ellenőrzés alatt marad. - A telepekkel kapcsolatban kinyilvánították, hogy az építkezések leállítása eleve rögzíti a területek (Júdea, Szamária, Gáza, Észak- és Dél-Sínai, Golán) feladását. Mindezek ellenére az új miniszterelnök Menáchem Begin kijelentette: kormánya hajlandó terveket kidolgozni mind a Sínai-félszigettel, mind pedig Júdeával, Szamáriával és Gázával kapcsolatban, egyúttal a Rabin-doktrína szerint hangsúlyozta, hogy Izrael kész elfogadni egy, az Egyesült Államok által ellenőrzött tárgyalássorozatot Egyiptommal, akár jelentős területfeladások mellett is. Begin-terv nyilvánosságra hozatala: Kettős lehetőség a palesztinai arabok számára: izraeli állampolgárságért folyamodhatnak, vagy autonómiai státuszt kérve széleskörű politikai és kulturális jogokat kaphatnak.
Az izraeli-egyiptomi békeszerződés 1977. augusztus 29-én Begin Romániába látogatott, s megkérte Ceausescut, hogy segítsen közvetíteni Izrael és Egyiptom között. Szeptember 4-én Moshe Dajan külügyminiszter ugyanerre kérte Hasszán marokkói királyt. Szeptember 16-án, ugyan szintén titokban, de már magasabb tisztségben Moshe Dajan és Hasszán Tuhami tartott tárgyalást, ismét csak marokkói biztosítás mellett. Mindkét fél kifejezte hajlandóságát a békekötésre, s első formában annak feltételeit is megbeszélték. Közben az amerikaiak és a szovjetek mit sem sejtve a genfi tárgyalások felújítását kérték, valamennyi érdekelt bevonásával, az összes vitás téma megtárgyalásával. E fejlemény sem Egyiptomnak, sem Izraelnek nem kedvezett igyekeztek elkerülni a közel-keleti szovjet befolyás újraerősödését. Így új lökést kaptak az izraeli-egyiptomi tárgyalások, melynek jegyében november 7-én Szadat az egyiptomi parlament ülésén bejelentette, hogy kész Jeruzsálembe utazni a béke érdekében. Izrael amerikai csatornákon keresztül azonnali hivatalos meghívott küldött az egyiptomi elnöknek, aki el is fogadta azt, s november 19-én Jeruzsálembe érkezett. Másnap beszédet tartott a Knesszetben, ahol bejelentette, hogy vége a háborúk időszakának. December 2-án Dajan és Tuhami újra tárgyaltak Marokkóban; Dajan felajánlotta, hogy a béke fejében Izrael kivonul a Sínai-félszigetről, annak nyugati részén alakuljon fegyvermentes övezet, míg a zsidó telepeket helyezzék ENSZ-felügyelet alá. Tuhami nem fogadta el, hangsúlyozta, hogy nem izraeli-egyiptomi különbékét, hanem átfogó izraeli-arab békét kell kötni, előkészíteni (palesztinai arabok kérdése, menekültkérdés, Golán). December 25-én izraeli delegáció érkezett Egyiptomba, a fogadtatás korántsem volt olyan szívélyes, mint Izraelben. Szadat ragaszkodott hozzá, hogy a Kairó és Jeruzsálem között kötendő béke, csakis az átfogó tárgyalások része lehet.
Az izraeli-egyiptomi békeszerződés II. Semmi konkrétumot nem sikerült elfogadni, felállítottak ugyan különbizottságokat, azok azonban rövidesen felhagytak a működéssel. Az egyiptomi feltételek miatt a tárgyalások félévre zsákutcába kerültek, Izrael csakis a minden arab állammal való különtárgyalás elvét volt hajlandó elfogadni (Egyébként az arab országok sem tartották Kairót legitim tárgyalófélnek valamennyi kérdésben). 1978. június 18-án Leedsben aztán amerikai nyomásra újrakezdődtek a megbeszélések, s szeptember 4-én a marylandi Camp Davidben már konkrét kérdések kapcsán folytatódott az egyezkedés a felek között. Az Egyesült Államok elnökének nyári rezidenciáján két hétig tárgyalt az egyiptomi és az izraeli delegáció, melyet mindkét részről a legmagasabb tisztségű személyek képviseltek. A kialakult viták több alakalommal is a tárgyalások kudarcával fenyegettek, azonban az amerikai közvetítésnek köszönhetően végül is sikerült szeptember 17-én megállapodni. Végül két előzetes, még konkretizálásra váró dokumentumot fogadtak el: egy átfogó keretegyezményt és annak egy külön izraeli-egyiptomi paktumát. A keretegyezményben a felek hangsúlyozták: a két ország megállapodásának példáján tárgyalásokat kell kezdeményezni Szíria, Jordánia, Libanon és a palesztinok bevonásával. Fontos kiemelni, hogy e dokumentumban ismerte el először a palesztinai arabokat önálló identitással bíró népként Izrael (természetesen az nem szerepel a dokumentumban, hogy a palesztinai arabokat a PFSZ lenne jogosult képviselni).
A Camp David-i megállapodás A tervezett izraeli-egyiptomi különszerződés tartalma: - Izrael teljes egészében kivonul a Sínai-félszigetről, átadva annak szuverenitását Egyiptom számára egészen az 1947-es ENSZ felosztási tervben rögzített határokig. - Izrael megszabott határidőre felszámolja a Sínaion létesült telepeit, vagyis a zsidó katonai és polgári jelenlét is megszűnik a félszigeten. - Az Egyesült Államok vállalta egy korai figyelmeztető rendszer kiépítését a hágok mentén, illetve annak személyi feltételeit, valamint a kieső izraeli kőolajforrások pótolását. - Ugyan a Sínai nem lett demilitarizált-övezet, ugyanakkor Egyiptom beleegyezett, hogy a megszabott minimális haderőnél nagyobb létszámú egységet nem vezényelhet a félsziget keleti felére, egyúttal korlátozások érvényesek a nyugati részeken is. - Gazdasági kapcsolatok rendezése, az Izrael-ellenes bojkott felszámolása - A viszony normalizálása kiterjed továbbá a kultúra, a turizmus és más területekre is. Az izraeli-egyiptomi különbéke fogadtatása az arab világban: Valamennyi arab állam szembehelyezkedik Kairóval, Egyiptomot kizárják egy sor arab államokat tömörítő nemzetközi szervezetből. A palesztin csoportok az ügyük elárulásával vádolják Egyiptomot. A békét aláíró Anvar Szadatot iszlamista terroristák 1980-ban meggyilkolják. A helyére kerülő Hoszni Mubarak azonban kitart elődje politikája mellett.
A libanoni háború előzményei 1970 szeptemberében kiűzik a palesztin fegyveres csoportokat Jordániából többségük Libanonba teszi át székhelyét belső feszültségek majd több mint 100.000 ember halálával járó polgárháború. Szemben álló felek: muzulmánok (szunnita palesztinok, síiták), drúzok, keresztények, ill. a hetvenes évek második felétől szírek és izraeliek. 1975-től állandó, de titkolt kapcsolat az izraeli kormányzat és a libanoni keresztény maronita csoportok között Izrael fegyverrel és információval segíti a keresztényeket. A palesztin terrorcsoportok támadásai (merényletek és állandó rakétázás) nyomán Izrael 1978 márciusában de facto bekapcsolódik a harcokba az ún. Kék vonalig elfoglalja az északi szomszéd területét, szétveri a palesztin terrorinfrastruktúrát. Az ENSZ BT távozásra szólítja fel az izraeli hadsereget, mely az UNIFIL megalakulása nyomán eleget tesz a határozatnak az UNIFIL impotenciájának szerepe a konfliktus eszkalálódásában. A továbbra is dúló harcok miatt Szíria, mint békefenntartó érkezik Libanonba, megszállja a keleti részeket és támogatja a palesztin csoportokat. Súlyos harcok a keresztények és a palesztinok között a szír csapatok utóbbiak oldalán bekapcsolódnak, mire Izrael bombázni kezdi a szír állásokat a Bekaa-völgyben. Amerikai kiküldött a fegyverszünet érdekében - Philip Habib. Csak átmenetileg tud konszolidálni a helyzeten a konfliktust megoldani nem képes. Sorozatos összecsapások a keresztény és muzulmán csoportok között, valamint gyakori izraeli és szír beavatkozás egyik és másik oldalán (Kék és Vörös vonal megállapodás ) 1979 áprilisában Szaad Haddad vezetésével megalakul a Szabad Libanoni Állam
A közben történtekről 1981 júniusában Izrael lebombázza Irak épülő nukleáris erőművét és kutatóközpontját. Az 1979-es Camp David-i egyezmények megfelelően Izrel megkezdi háromütemű 1982 tavaszára befejeződő kivonulását a Sínai-félszigetről: 1. lépcső: Az ún. A-zóna kiürítése, mely már a Jom Kippur-i háború után kezdetét veszi (tehát még a szerződés aláírása előtt Izrael e sávból kivonul 1975-ig Bar Lev, illetve a Meirvonal közötti rész). 2. lépcső: Az ún. B-zóna kiürítése 1980. január 25-ig (észak felé nyíló kb. 50-km széles sáv) 3. lépcső: Az ún. C-zóna kiürítése 1982. április 25-ig; a félsziget egészének átadása az egyiptomi szuverenitás számára (e lépcsőben ürítik ki a zsidó telepeket is, valamint Sharm-es- Sejket és az olajmezőket). Pontosan meghatározott mennyiségben állomásoztathat az A és a B sávban katonákat az egyiptomi hadsereg a C-ben csak polgári igazgatási és rendészeti erők. Állítsátok meg a kivonulást mozgalom a telepek feladása ellen, néhol komoly küzdelem alakul ki a telepesek és az izraeli katonák között - határidőre minden lezárul. Reagan-terv - átfogó elveiben követi a Begin-tervet végcélja azonban palesztin állam létrehozása a Gázai-övezetben és a Nyugati Parton, így az izraeli kabinet nem támogatja, egyébként arab részről sem fogadják kedvezően. A Békét Most! mozgalom és a hadsereg, illetve a védelmi minisztérium összecsapása az izraeli katonák palesztinellenes fellépése miatt. Vezető katonai személyiségek szólalnak fel az izraeli hadsereg erőszakos tettei, valamint annak következményei miatt. Tüntetések később a szervezet a telepek létrehozása ellen is aktív demonstrációkba kezd.
A libanoni háború első szakasza Az 1982-es libanoni háború több szempontból is speciális háború volt Izrael számára: 1. Az első háború, mely jelentősen megosztotta a társadalmat már a harcok megindulásakor; 2. Nem volt a korábbiakhoz hasonló egyértelműen védelmi és létkérdésnek számító háború; 3. Először a történelemben a háborús felek egyike nem reguláris haderő volt. A június 4-i rendkívüli kormányülésen az izraeli kabinet egy tag kivételével jóváhagyta a Békét Galileának hadművelet megindítását, mellyel kapcsolatban Saron azt ígérte, hogy egy 1-2 napig tartó korlátozott, csakis a Kék vonalig terjedő katonai akció lesz Június 6-án indultak meg az izraeli csapatok légi és tengeri fedezettel. Bejrútot atombomba-erejű robbanás rázta meg, amikor az izraeli légierő lerombolta a városi stadiont, mely a palesztin csoportok legfőbb fegyverraktára volt. Az izraeli hadsereg egy-két helyszínt leszámítva gyorsan haladt előre, s szisztematikusan rombolta le a palesztin terrorinfrastruktúrát, délen Haddad északon pedig Gemajel serege is bekapcsolódott. Június 8-ára megközelítették a Bekaa-völgyet és a szírek által megszállt Jezzin-körzetet is. Másnapra elfoglalták Damúrt és elérték Khaldét is, a szír parancsnokságot áttelepítették Baalbekbe. Súlyos összecsapások az izraeli és a szír légi és gépesített erők között, a szír légelhárítók többségét megsemmisítik az izraeliek. Június 11. és 14. - az izraeli csapatok elérik Bejrút külső kerületeit és a repteret. Június 14-től a harcok Bejrútban folytatódnak (az izraeli csapatok szétverik a palesztin fegyvereseket Libanon déli részén, tovább rombolják a bázisaikat, a táborokat [újakba költöztetik a menekülteket], a szírek vesztességeik miatt de facto kilépnek, bár Kelet- Libanont nem hagyják el).
A háború második szakasza Az ENSZ BT közben fegyverszüneti felszólításokat tesz közé, a harcoló felek azonban nem fogadják el azokat. Az UNIFIL katonái a bázisokon ülnek tétlenül A palesztin fegyveresek beveszik magukat Nyugat-Bejrútba, a civil lakosságot pajzsként használják fel. Az izraeli hadsereg elvágja a Bejrút-Damaszkusz útvonalat. A körülzárt városrészt folyamatos tűz alatt tartják az izraeli haderők, elzárják időnként a víz- és villanyvezetékeket is. Az amerikaiak számos közvetítési próbálkozása kudarcot vall. Július 24-én az izraeli légierő órákig bombázza a palesztin fegyveresek feltételezett állásait. A támadás végül eléri célját, s a palesztinok fegyverszüneti feltételekkel állnak elő, melyre az izraeliek is reagálnak (életbe lép a 9. tűzszünet). A harcok aztán mégis kiújulnak, és egészen augusztus közepéig folytatódnak, holott 6-án nemzetközi fegyveres békealakulatok érkeznek Bejrútba. Augusztus végére az izraeliek elfoglalják Észak-Libanon jelentős részét. Tárgyalások kezdődnek a palesztin fegyveresek kivonásáról. A megállapodás szerint a palesztinok oldalfegyvereiket leszámítva minden hadi eszközt hátrahagyva amerikai (800 fő), francia (szintén kb. 800 fő) és olasz (530 fő) biztosítás mellett elhagyják Libanont és Szíriába, Tunéziába, Jordániába, Észak- és Dél-Jemenbe, Algériába, Irakba, illetve Szudánba távoznak. Arafatot is életben hagyják az izraeliek. A palesztin csoportok távozását követően Basir Gemajel megkezdi hatalma kiépítést. Az ország keleti és északi részein maradnak palesztin fegyveresek, valamint szír csapatok, Bejrút nyugati részének bizonyos kerületei szintén palesztin területek maradnak, illetve az ország többi részében az izraeli haderő tart fenn álláspontokat (+ még az UNIFIL is)
Basir Gemajel meggyilkolása és annak következményei Irán fellépése A palesztin fegyveresek távozása nyomán Basir Gemajel Izraelbe utazik, Begin szépszóval, Saron erőszakkal igyekszik rávenni a mielőbbi békekötésre, mivel Izraelben egyre inkább háborúellenes társadalmi hangulat van kialakulóban. Gemajel igyekszik erősködni, nem akar Izrael játékszere lenni, csakis a fegyverszünetre hajlandó rábólintani. 1982. szeptember 14-én merényletet követnek el Basir Gemajel ellen, a keresztény elnökjelölt életét veszti. Az akciót palesztin terroristák hajtják végre, a háttérben azonban okkal feltételezhető Szíria szerepe. A keresztény csoportok és az izraeli hadsereg bekeríti Nyugat-Bejrútot, a falangisták megtisztítják az orvlövészektől a városrészeket. Szeptember 16-án Eli Hobeika vezetésével keresztény milíciák özönlenek be Szabra és Satila palesztin városrészekbe, az izraeli hadsereg a körzeteken kívül marad; a falangisták mindenkit lemészárolnak, közel 2300-an halnak meg, nagyon sok nő és gyerek Mi történhetett Szabrában és Satilában? A falangisták valóban dühödtek voltak elnökük meggyilkolása miatt, azonban garanciát tettek, hogy nem állnak bosszút. Az akciót vezető Hobeika a mészárlás után eltűnik, előbb a szír, majd a francia titkosszolgálat embere lesz, míg Libanonban a szír-barát Amin Gemajelt választják elnökké A távozó palesztin fegyveresek helyét elképesztő gyorsasággal veszi át az Irán és Szíria által támogatott síita iszlamista Hezbollah Irán és a iszlamizmus előretörése A Hámász és az Iszlám Dzsihád feltűnése és megerősödése Gázában; Izrael ebben játszott szerepe
Az első palesztin felkelés az Intifáda A Nyugati Parton és Gázában állandósul a palesztinok fegyvernélküli, de erőszakos demonstrálása (tiltakozások, kődobálások, gyújtogatások). Ezeket nem könnyen, de komolyabb incidensek nélkül kezelni tudja még az izraeli hadsereg, azonban 1987. december 9-én egy véletlen baleset nyomán az erőszak új erőre kap, akuttá és sokkal veszélyesebbé válik, a kövek háborúja kiegészül Molotov-koktélokkal, késekkel, s csempészet fegyverekkel is. Az izraeli hadsereget váratlanul érik a mindennap fel-fellobbanó erőszakos tüntetések, az incidensek nyomán több helyen is aránytalanul reagálnak, s minden a média előtt zajlik, melyet tudatosan kezdenek használni a palesztinok. Az intifáda meglepi a PFSZ-t is, mely nem tudja koordinálni az eseményeket, de idővel képes lesz azokat újra és újra felszínre hozni, politikai célokra használni, szándékosan gerjeszteni. A felkelés két valódi motorja a Hámász és az Iszlám Dzsihád, illetve rajtuk keresztül az 1979-es fordulattal iszlám fundamentalista állammá váló Irán, mely céljai szolgálatába állítja Szíriát, valamint a Libanonban tanyázó Hezbollahot is. Kialakul a palesztin-ügy egyaránt erőszakra hajlamos azonban mérsékelten vallásos, inkább nacionalista, illetve egyértelműen vallási fanatista szárnya. E kettőség a mai napig fennáll, s utóbbi fél rendre korlátozni tudja az amúgy sem nyíltan tárgyalásorientált nacionalista felet. Az iszlamista irányzat taktikája szociális és vallási szolgáltatások mellett, nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, a fegyveresek kiképzésre, a bigott tanok szerinti életforma és gondolkodás, eszmevilág terjesztésére. Az állandósuló erőszak miatt Izraelben folyamatosan erősödik az akár tárgyalásos úton, de mielőbbi békét akarók tábora a hatalomba visszakerülő baloldali kormányzat elindítja a békepolitizálást.