A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
|
|
- Sára Bogdánné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2014 augusztus 23. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A gázai értékelve lőporos hordó Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A Gázai övezet földünk egyik legnyugtalanabb, folyamatos harcoktól sújtott térsége, ahol elmúlt években-évtizedekben alig akadt olyan időszak, amikor viszonylagos béke honolt és 2012 után idén nyáron újra a palesztin-izraeli háborútól volt hangos a világsajtó, s nem úgy tűnik, hogy a fegyveres egyhamar véget érne. Kedden három rakétát lőttek ki Izraelre Gázából, mindössze néhány órával után, hogy egy nappal meghosszabbították a tűzszünetet a Kairóban egyiptomi közvetítéssel zajló kétoldalú tárgyalásokon, majd csütörtökön újabb légicsapásokat hajtott végre izraeli hadsereg a Gázai övezetben, megölve három Hamász-vezetőt. 1. oldal (összes: 7)
2 A körülbelül 360 km² területet felölelő övezetben csaknem másfél millió ember él, többségük nyomorban, szegénységben, munka nélkül tengeti mindennapjait, a folyamatos bombatámadások miatt pedig sok helyen a lakhatási és életkörülmények is tragikusak. Írásunkban hátterének összefoglalására teszünk kísérletet. Palesztina, a többször gdát cserélt térség A Közel-Keleten, a Földközi-tenger keleti partján fekvő Izrael lényegesen eltér környezetétől, akár népét, annak nyelvét, vagy vallását nézzük. A zsidó államot a bevándorlók országának is szokás nevezni, miután szerte a világból ide települő zsidók hozták létre t a 20. század közepén. Az első zsidó állam onban évezredekkel korábban, i. e. 11. században, Saul uralkodása alatt jött létre, amikor a már évszázadok óta itt élő héber törzsek szövetsége királysággá alakult át. Ebben nagy szerepe volt egy másik népnek, i. e körül Kánaánba érkező filiszteusoknak, akik később névadói lettek Palesztinának és akik állandó háborúskodásban álltak a zsidókkal - ez utóbbiak a szervezettebb államformában látták a sikeres harcok kulcsát. Az Égei-tenger felől érkező, tengeri népek közé tartozó filiszteusok Palesztina partvidékét szállták meg, egyik legjelentősebb városuk pedig a mai Gáza volt. Az egységes királyság irányítója Saul után Dávid, majd Salamon volt, onban uralkodását követően állam két részre szakadt, egymással is versengő északi Izraeli, illetve a déli Júdai Királyságra. A hanyatlás időszaka a nagy keleti birodalmak hódításaival folytatódott, majd i. e. 1. században a Római Birodalom vetette ki hálóját a térségre. A rómaiak bekebelezték, majd később provinciává szervezték a 2. században már Palesztina néven jegyzett térséget. Az idegen uralom ellen többször is felkelő zsidók lázadásait a birodalom rendfenntartói leverték, a ok következtében pedig megkezdődött itt élők szétszóródása. Az elvándorlók helyét arabok foglalták el, Palesztina pedig a 16. század elejétől Oszmán Birodalom részévé vált. Miután Oszmán Birodalom első világháború végén összeomlott, és seregei Mudrosz mellett letették a fegyvert, antant szövetségesek hozzáláttak a szultanátus régóta tervezett felosztásához. Így történhetett, hogy Palesztina brit mandátumterületté vált, London pedig a térséggel együtt megörökölte annak számos problémáját is. A politikai cionizmus és a Balfour-nyilatkozat 2. oldal (összes: 7)
3 A 19. században - annak is a végén - egyre erőteljesebben jelentkezett akarat, hogy a zsidóság önálló hát hozzon létre. Az európai társadalmakba történő asszimilációval szembehelyezkedő irányzat, a politikai cionizmus - noha a vallási vezetők magja nem állt elképzelés mellé indítványa szerint egységes nemzetet alkotó zsidóság számára szükség van egy földterületre. Maga a helyszín eleinte nem volt egyértelmű, hiszen korábban felmerült Uganda, Angola, Ausztrália vagy Dél-Amerika egyes részei is. Időközben a századforduló környékén több nagy zsidó bevándorlási hullám is megindult Palesztina területére: 1881-ben kezdődő első, majd 1904-ben induló második alijának, bevándorlásnak köszönhetően a Szentföldön addigihoz képest megsokszorozódott a nemzeti hát kereső zsidók létszáma. Az első világháborút követően Nagy-Britannia meghatározó szerephez jutott Palesztinát illetően, miközben angol politikusok, így Lloyd George miniszterelnök és a külügyminiszter, Lord Balfour különböző okokból kifolyólag maguk is a cionizmus mellett kezdtek érvelni. Balfour tájékoztatta is a szigetországban élő cionistákat arról, hogy a brit kormány támogatni fogja ügyüket, a róla elnevezett nyilatkozatban a következőképpen fogalm: Őfelsége kormánya jóindulatúlag tekint a zsidó nemzeti otthon megteremtésére Palesztinában, és minden tőle telhetőt megtesz e cél elérésének elősegítésére. A levél, amely később a cionisták hivatkozási alapjává vált, így folytatódik: semmi sem csorbíthatja a Palesztinában fennálló nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait, illetve a bármely más országban élő zsidók jogait és politikai státusát. A zsidók a deklaráció szerint jogot formálhattak Palesztina területének egy részére, hogy ott nemzeti otthont teremtsenek, mindezt történelmi érvek alapján. A világháború utáni évtizedekben tovább folytatódott a zsidók Palesztinába vándorlása, százezrek tették át székhelyüket a Közel-Keletre. Az ide telepedők területeket vásároltak ottani őslakosoktól, majd rövid úton új városokat és falvakat alapítottak. A két nép együttélése onban egyre nagyobb feszültségekkel járt, a zsidó bevándorlás következtében burjánzásnak indult a palesztin arab nacionalizmus, amely 1920 áprilisában már halálos áldozatokat követelő felkelésben nyilvánult meg. Megindult egy véres küzdelem a két népcsoport között, amely mind a mai napig tart, és amelyre a briteknek - akik felügyeleti jogot szereztek a térség felett - nem volt megoldása. 3. oldal (összes: 7)
4 Izrael Állam létrejötte megbékélés helyett feszültségek Izrael Állam kikiáltása A második világháború végét követően Palesztinában a két fél közötti harcok egyre jobban elharapództak, olyannyira, hogy Nagy-Britannia 1947-ben elhatározta: miután képtelen békés úton rendezni a helyzetet, ENSZ Közgyűlése elé viszi a problémát. Az újonnan létrejött nemzetközi szervezet határozata szerint Palesztinát fel kellett osztani egy zsidó és egy arab államra, Jeruzsálemet és környékét pedig nemzetközi övezetnek nyilvánították, amely felett ENSZ gyakorolt ellenőrzést. A határozatot követően - amellyel egyik nép sem volt maradéktalanul elégedett - a két háborús fél tovább gyilkolta egymást, a szaporodó terrorcselekmények következtében egyre nőtt a civil áldozatok száma. Az eszkalálódó t látva Egyesült Államok jelezte, hogy felosztás helyett egész térséget ENSZ felügyelet alá helyezné, de a felvetéssel elkéstek. A zsidó vezetők új ötletet elvetve és végül Henry Truman amerikai elnök támogatását megnyerve május 14-én Tel-Avivban kikiáltották a régóta vágyott Izrael Államot. Az új államot a szomszédos arab országok - szemben Egyesült Államokkal és a Szovjetunióval - nem ismerték el, a kikiáltást követően pedig öt arab ország hadserege indult Palesztinába, hogy legyőzze Izraelt és segítse ezzel a palesztin menekülteket. Az izraeliek által függetlenségi háborúnak nevezett összecsapásban újonnan kikiáltott államnak Egyiptommal, Szíriával, Libanonnal, Transzjordániával és Irakkal szemben kellett megvédenie önállóságát, amit nemhogy sikerrel hajtottak végre, de jelentős területfoglalásba is kezdtek. Sikereik hátterében nemcsak ellenfeleik katonai kudarcai játszottak szerepet, hanem a külföldi zsidóság pénzügyi támogatása is. A háború végére Izrael Palesztina területének több mint 70 százalékát felügyelete alá vonta, míg a harcok során félmillió arab kényszerült új hát keresni magának közülük sokan Egyiptom által elfoglalt Gázai övezetben leltek menedéket. Háború(k) és béke a megoldás várat magára Izrael területi növekedése folytatódott, amikor 1967-ben újfent fegyveres ra került sor. A hatnapos háborúban Izrael arab világ négy országával került szembe: Egyiptommal, Jordániával, 4. oldal (összes: 7)
5 Irakkal és Szíriával. Az újabb ütközet katasztrofális arab kudarccal zárult, Izrael a gyors kimenetelű háború alatt megszállta a Sínai-félszigetet, Ciszjordániát, a Golán-fennsíkot, valamint a Gázai övezetet is. Az elfoglalt vidékekkel együtt pedig felügyeletet gyakorolhattak újabb egymillió arab felett. A Camp David-i békeszerződés aláírása Az 1973-as ütközetet követően, ún. jom-kippúri háború után - amely arabok által bevetett olajfegyver miatt a világgdaságra is komoly hatással volt - Egyiptom és Izrael között béketapogatózások indultak meg. Az 1979-ben aláírt Camp David-i békeszerződés alapján Izrael a békéért és diplomáciai kapcsolatokért cserébe visszaadta Egyiptomnak a Sínai-félszigetet, Kairó pedig első arab országként elismerte szomszédjuk szuverén állami létét. Megállapodás született arról is, hogy a felek a vitás kérdéseket, így például a Gázai övezettel kapcsolatosakat békés úton fogják rendezni, amelyet - Ciszjordániával együtt - Izrael továbbra is megszállás alatt tartott. Az arab világ felháborodva fogadta Egyiptom lépését, Arab Liga felfüggesztette tagságukat, míg egyezményt aláíró, és ezért Nobel-békedíjat kapó elnökük, Anvar Szadat 1981-ben egy katonai felvonuláson merénylet áldozata lett. A Palesztinában élő arab lakosság problémái közben továbbra sem javultak, képviseletüket a Fatah egyik alapítója, Jasszer Arafat által vezetett, 1964-ben létrejött Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) igyekezett ellátni. A kezdetben Izrael elpusztítását szorgalmó militáns szervezetet 1974-ben ENSZ Közgyűlése meghívta ülésére, hogy annak elnöke szólaljon fel a palesztin kérdést megvitatandó. Az eseményen ahol Jasszer Arafat választási lehetőséget kínált fel a jelenlévőknek olajág és a fegyver között - a Közgyűlés megfigyelői státust adott a PFSZ-nek ENSZ üléseken, ezzel nemzetközi elismertséget adva nekik, továbbá elfogadták a palesztin nép Palesztina területén érvényesítendő önrendelkezési jogát. Egy évvel később a Közgyűlés határozatban minősítette rasszistának a cionizmust (a határozatot később, 1991-ben visszavonták). Békekísérletek a 1990-es években harcok ezredforduló után 1987 decemberében izraeli köziggatás alatt lévő fiatal palesztinok felkeltek a megszállt 5. oldal (összes: 7)
6 területeken, amivel elkezdődött első intifáda. A PFSZ által is támogatott, de alapvetően alulról szerveződő ellenállás izraeli áruk bojkottjában, a munka és adófizetés megtagadásában, valamint gumiégetésekben, kődobálásban nyilvánult meg. Egy évvel később a PFSZ és a Fatah legfőbb vetélytársának számító, intifáda idején megalakuló Iszlám Ellenállási Mozgalom, a Hamász fegyveres akcióba kezdett Izrael ellen. Az első intifáda 1993-as oslói béketárgyalások megindulásával csendesedett el. Maga a felkelés ok sorában nagy jelentőséggel bírt abból a szempontból is, hogy itt a palesztinok a szomszédos arab államok segítsége nélkül, önállóan szálltak szembe izraeliekkel, segítve ezzel saját identitásuk kialakulását. Az 1993 szeptemberében, Washingtonban aláírt Osló-i Egyezmény többek között kimondta, hogy a Palesztin Hatóság kormányozhatja Gáza és Ciszjordánia bizonyos részeit, a palesztinok önállóságot kaptak belügyeikben, a dokumentumra így ok államiságuk megfogalmásának zálogaként tekintettek. Egy évvel később létrejött a palesztin autonómia és önkormányzat, Izrael pedig megkezdte katonái kivonását a vitatott területekről, Ciszjordániából és Gázából. A békefolyamatok onban holtpontra jutottak a 2000-es években, a vállalásait ugyanis egyik tárgyalófél sem tartotta be teljes egészében, és egyre jelentősebb szervezetté váló Hamász továbbra sem ismerte el Izrael Állam létét ben - miközben Ehud Barak izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat közötti újabb megegyezési kísérletek zátonyra futottak - kitört a második palesztin intifáda, amely évized közepéig tartott ben Ariel Saron kormányfő döntése következtében izraeliek megkezdték a Gázai övezet kiürítését és ottani zsidó telepek felszámolását. Mahmúd Abbász palesztin elnök a kivonulás utolsó momentumait "örömnapnak" nevezte. Az óta eltelt évek onban a térség számára továbbra sem hoztak boldogságot, tartós békét. mult-kor.hu - Németh Máté Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magin facebook oldalát, a következő címen: - Minden "lájk számít, segíti a magin működését! Köszönettel és barátsággal! Tweet (adsbygoogle = window.adsbygoogle []).push({}); 6. oldal (összes: 7)
7 Ajánló 7. oldal (összes: 7)
Az arab-izraeli háborúk
Az arab-izraeli háborúk vetíthető oktatási segédanyag Keglevich Kristóf Budapest, 2015 1. Jeruzsálem három vallás szent helye: zsidók: Salamon temploma + számos más vonatkozás: Isten az itt összeszedett
Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia
A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című
Szentföldi anziksz. Egy megoldatlan probléma a Közel-Keleten
Szentföldi anziksz Egy megoldatlan probléma a Közel-Keleten Izrael-zsidóság Zsidóság: kötelességekkel teli élet 1) Tanulás 2) Élet 3) Étel 4) Ruházat 5) Üzlet 6) Család és szexualitás 7) Spiritualitás
Zárthelyi 1 (2009. március 18.) Összesen: 40 pont, elért:
Zárthelyi 1 (2009. március 18.) Név: A tesztek (0318, 0408) megírása fakultatív, de aki évközi munkájára szeretne jegyet kapni, annak meg kell írnia mindkettőt legalább 75%-os eredménnyel. A két teszt
Az izraeli palesztin viszony újabb fejleményei, az Obama-beszéd kihatásai I.
BIZTONSÁGPOLITIKA 3 Gazdik Gyula Az izraeli palesztin viszony újabb fejleményei, az Obama-beszéd kihatásai I. A tanulmány elsõ része 2010. október elejétõl, az amerikai részvétellel zajló izraeli palesztin
65 éve indult Sztálinváros építése
2015 május 04. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Give 65 éve indult Sztálinváros Give 65 éve indult Sztálinváros Give 65 éve indult Sztálinváros Mérték Give 65 éve indult Sztálinváros Give 65 éve
Az izraeli-palesztin konfliktus alapkérdései. Jeruzsálem
A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című
Tóth Gy. László: Vita Jeruzsálemről és Izrael jövőjéről
2013 június 25. Flag 0 Értékel kiválasztása Még Givenincs Tóth értékelve Gy. László: Vita Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 lel kapcsolatban alighanem az a legfontosabb kérd, hogy lehet-e demokráciát építeni
A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER
A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A világháború a Fülöpszigeteken A háború kitörése, hadműveletek a Corregidor elestéig
Észak-Korea útja az atomhoz
2012 március 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Több mint fél évszázada folyik az észak-koreai atomprogram, amelyet többször is felfüggesztettek,
A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat!
2014 október 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A vörös értékelve diktatúra Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Hosszú időre megrendültek az alapvető normák: a becsület, az igazmondás, a tisztességes
Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból
2016 október 23. Flag 0 5 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték Mohai Balázs képein keresztül megismerhetünk forradalmárokat, akik 1956-ban a mi szabadságunkért is küzdöttek. Ez a forradalom Magyarország népének
Az izraeli-palesztin helyzet a választásokat követően
Az izraeli-palesztin helyzet a választásokat követően 2006-ban parlamenti választásokra került sor mind a Palesztin Hatóság területén, mind Izraelben. A nemzetközi politika főszereplői kiemelt figyelemmel
Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a
NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 80 80 Háda Béla Helyzetképek a próféták földjérõl Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a Közel-Kelet térségével foglalkozó kutatások egyik legelismertebb szaktekintélye Magyarországon.
Akik nem nyugodhattak békében 1.rész
2012 december 01. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Akik értékelve nem nyugodhattak Mérték Még 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Kihantolták kedden a 2004-ben elhunyt Jasszer Arafat földi maradványait. Rajta
FOKOZATOS ELSZIGETELŐDÉS
BEVEZETÉS A Gázai övezet története - A blokád bevezetése - Fokozatos elszigetelődés A gázai segélyflottilla-incidens - Mi is történt? - Következmények Törökország és Izrael - Jó gazdasági kapcsolatok -
60 éves a kommunizmus Kínában
2009 október 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Hatvan évvel ezelőtt, 1949. október 1-én kiáltották ki a Kínai Népköztársaságot, amelynek alapjait egy ádáz
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.
Udo Ulfotte: Határtalan b?nözés
Udo Ulfotte: Határtalan b?nözés 2018 április 03. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Amit a politika és a tömegmédia a migránsok b?ncselekményeir?l elhallgat el?lünk. Udo Ulfkotte Utolsó
Telefonfülkék Magyarországon
2014 október 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A telefonfülkék 130 éves hazai történetében nem jött létre egy olyan típus, amelynek
Jeruzsálem, az erőszak szent városa
2015 augusztus 10. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 1956-ban egy tavaszi napon, miközben egy idős hölgy kihajolt a jeruzsálemi Notre Dame kolostor emeleti ablakából,
Lovas István: Elhallgatott hírek 20.
Lovas István: Elhallgatott hírek 20. 2015 január 21. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Elhallgatott hírek néven sorozatot indítottam azért, hogy a hazai média hallgatását vagy várható
A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei
A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei Valki László 2011. szeptember A nemzetközi jog létrejöttének előfeltételei 1. Tartósan elkülönült politikai entitások 2. Tényleges, intenzív kapcsolatok
A kiirtott magyar szellemfalura emlékeztek
2014 március 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A kiirtott értékelve magyar szellemfalura Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Megemlékezést tartottak vasárnap délelőtt a Gánt község közelében található
Indiai titkaim 32 Két világ határán
2011 május 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Indiai értékelve titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Mérték Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Még 1/5 2/5 3/5 4/5
Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.
10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945
9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei
9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása. Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásai. A Károlyi-kormány bel- és külpolitikai mozgástere
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!
Ördögh Ágota Szilvia A 2010-es palesztin-izraeli béketárgyalások és az közötti kísérletek a megegyezésre
Ördögh Ágota Szilvia A 2010-es palesztin-izraeli béketárgyalások és az 1967-2008 közötti kísérletek a megegyezésre Bevezetés Az 1967-es júniusi háború óta az elmúlt több mint 40 évben több kísérlet is
Ezrek demonstráltak Izrael mellett Budapesten
Ezrek demonstráltak Izrael mellett Budapesten 2014-07-27 18:05:24 Cikk ajánlása Nyomtatás Betűméret Megosztás Izrael melletti szimpátiatüntetést tartottak vasárnap délután a Dohány utcai zsinagógában.
közötti távolság fölött feszül. Az események azonban inkább olyanok, mint egy perzsaszőnyeg ezernyi színpompás cérnaszál, amelyeket bonyolult
NÉHÁNY SZÓ A SZERZŐTŐL Az idő egy folyamatos valóság fonál, ami a születés és a halál közötti távolság fölött feszül. Az események azonban inkább olyanok, mint egy perzsaszőnyeg ezernyi színpompás cérnaszál,
Izrael és Palesztina a gázai övezeti háború után, valamint az EU szerepe
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 ELFOGADOTT SZÖVEGEK Ideiglenes változat P8_TA(2014)0029 Izrael és Palesztina a gázai övezeti háború után, valamint az EU szerepe Az Európai Parlament 2014. szeptember 18-i állásfoglalása
Magyarország külpolitikája a XX. században
Fülöp Mihály-Sipos Péter Magyarország külpolitikája a XX. században SUB Göttingen 7 210 085 436 99 A 5460 Aula, 1998 TARTALOM Első fejezet MAGYARORSZÁG AZ ÚJ NEMZETKÖZI RENDBEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 9
felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása
REZÜMÉK AZ ISZLÁM FORRADALOM A radikális politikai iszlám felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása következtében
A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946)
A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) 2012. szeptember Valki László www.nemzetkozi jog.hu 15 m halott I. világháború Összehasonlítás: áldozatok száma millióban 62 II. világháború 40 Mongol hódítások
IZRAELI HÍRLEVÉL. Hamasz természetesen más indokkal ugyancsak elutasított.
IZRAELI HÍRLEVÉL א גּ ר ת מ י ש ר א ל Newsletter Israeli Szerkeszti: Halmos László makojeruzsalem@gmail.com SKYPE: halmos.laszlo 2009. január 9, péntek A friss információk az izraeli televízió- és rádióállomásoktól,
Jasszer Arafat halálával és Mahmud Abbásznak (Abu Mázén) a Palesztin Hatóság
A négyszer megoldott Izrael/Palesztinakonfliktus és korunk rejtett kérdése" 1 Schweitzer András Ketten [a bíróság előtt] egy ruhát tartanak. E gyikük a zt mondja,»én találtam«, és a m ásik azt mondja,»én
Amerikából jelentem LXXXV. - Szent Patrik Napja
2011 március 19. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Amerikából értékelve jelentem Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Március 17-én mindenki ír. - szól az amerikai mondás, vagyis napja mindenkinek szól,
I ZRAELI HÍRLEVÉL Israeli Newsletter ל א ר ש י מ ת ר ג א makojeruzsalem@gmail.com
IZRAELI HÍRLEVÉL א גּ ר ת מ י ש ר א ל Newsletter Israeli Szerkeszti: Halmos László makojeruzsalem@gmail.com 2008. december 31, szerda A friss információk az izraeli televízió- és rádióállomásoktól, valamint
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Barcelonai Folyamat 10.
Az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra 40. Kultúrák közötti párbeszéd vagy a gazdasági érdekek újabb fajta megnyilvánulása? - az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra A mediterrán régió nagy és kiegészítő
Hogyan nézett ki Bécs Hitler alatt?
2015 március 24. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A hitleri idők bécsi építészeti terveiről nyílik kiállítás a bécsi Építészeti Központban (Architekturzentrum
IZRAELI HÍRLEVÉL. Szerkeszti: Halmos László makojeruzsalem@gmail.com SKYPE: halmos.laszlo
IZRAELI HÍRLEVÉL א גּ ר ת מ י ש ר א ל Newsletter Israeli Szerkeszti: Halmos László makojeruzsalem@gmail.com SKYPE: halmos.laszlo 2009. január 5, hétfő A friss információk az izraeli televízió- és rádióállomásoktól,
AZ ISZLÁM ÁLLAM. Tálas Péter NKE NIT SVKK talas.peter@uni-nke.hu
AZ ISZLÁM ÁLLAM Tálas Péter NKE NIT SVKK talas.peter@uni-nke.hu Az iszlám állam 2003-2011 iraki háború Ellenállás 2003-tól különböző csoportok/milíciák Paul Bremer Baásztalanítás programja Szunnita és
VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY
Monorierdei Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu VIII. TOLLFORGATÓ 2. forduló VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM
ELFOGADOTT SZÖVEGEK. tekintettel a közel-keleti békefolyamatról szóló korábbi állásfoglalásaira,
Európai Parlament 2014-2019 ELFOGADOTT SZÖVEGEK P8_TA(2015)0318 Az EU szerepe a közel-keleti békefolyamatban Az Európai Parlament 2015. szeptember 10-i állásfoglalása az EU közel-keleti békefolyamatban
Magyar katonai térképészet a libanoni békefenntartó misszióban
Magyar katonai térképészet a libanoni békefenntartó misszióban Varga Kornél főhadnagy MH GEOSZ Térképészeti támogató osztály térképész főtiszt Libanon Terület: 10.452m 2 (Somogy és Baranya megye) Népesség:
Retroképeken a leglátványosabb vetődések - fotóözön
2014 május 24. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Retroképeken értékelve a leglátványosabb Give Retroképeken a leglátványosabb Give Retroképeken a leglátványosabb Mérték Give Retroképeken a leglátványosabb
Amerikából jelentem LXXXIV. - Öngyilkos hidak
2011 március 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Amerikából értékelve jelentem Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Nem épp vidám téma, de sajnos gyakori jelenség Amerikában is a korlátján egyensúlyozó
Egy befagyott konfliktus anatómiája 1.rész
2012 szeptember 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Egy befagyott értékelve konfliktus Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Egyhamar nem fog megoldódni az örmény-azeri kapcsolatokat régóta mérgező karabahi
Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Az izraeli-palesztin konfliktus alapkérdései
A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című
Írásban kérem megválaszolni:
Házi feladat! Tisza István magyar miniszterelnök álláspontja a lehetséges magyar szerb háború kérdésében! Írásban kérem megválaszolni: Tankönyv 24. oldal 3. sz. feladat (A bal alsó sarokban lévő kérdésre
A DÉLI PARTNEREK JOGALAP ESZKÖZÖK
A DÉLI PARTNEREK Az európai szomszédságpolitikába a Földközi-tenger keleti és déli partjainál fekvő, az Unióval szomszédos tíz ország Algéria, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Libanonra, Líbia, Marokkó, Palesztina,
IZRPA_SZNKT Nemzetközi összefüggések (április 8-15.)
10. Aktualitások Mit jelent (és mióta) az izraeli unilaterális politizálás? Milyen változásokon ment keresztül 2000 óta Izrael és a PNH/PFSZ kapcsolatrendszere? Mely években tárgyaltak, mikor egyáltalán
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi
Csaplár-Degovics Krisztián A független Albánia létrejötte albán szemmel ( )
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Csaplár-Degovics Krisztián A független Albánia létrejötte albán szemmel (1912 1913) 2007 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Csaplár-Degovics
Athenaeum Kiadó Könyvklubja - Párizs fehér fényei
2011 február 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Athenaeum értékelve Kiadó Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Xénia kénytelen volt elhagyni a cári Oroszországot, amikor kb. 16 éves volt. Hirtelen
A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig
1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.
Amerikából jelentem LXXI. - Karácsony a Hicks Kertészetben
2010 december 27. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Give nincs Amerikából értékelve jelentem Give Amerikából jelentem Give Amerikából jelentem Give Amerikából jelentem Mérték Give Amerikából jelentem LXXI.
Tíz történelmi idézet, amit rosszul tudunk 1. rész
2014 február 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Tíz történelmi értékelve idézet, Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A történelmi emlékezet által megőrzött idézet meghatározza magát a személyt, de
berlin fölött az ég SZKA 212_02
berlin fölött az ég SZKA 212_02 tanulói berlin fölött az ég 12. ÉVFOLYAM 21 2/1 Egy körbezárt város Csoportos feladatlap Történelmi atlaszotok segítségével rajzoljátok be a térképvázlatra a háború utáni
SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET
SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET Kurzus címe:a fejlődő országok társadalmi-gazdasági kérdései Kurzusvezető: Najat Shamil Ali A szakszeminárium az alábbi témákkal foglalkozik:
KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól!
KIK VAGYUNK? Az Amnesty International kormányoktól, pártoktól és egyházaktól független civil szervezet, amely világszerte 150 országban, több mint 3 millió taggal és aktivistáival küzd az emberi jogokért.
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)-
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)- 9. ÉVFOLYAM/ 1. FÉLÉV TANKÖNYV: La spiga: English and American Civilization 1, Az angol nyelvű világ Az angol különféle változatai 2, Egyesült
X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és
1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi
1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának
MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra
Mit tudunk az Európai Unióról? 4.rész
2009 július 23. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Mit értékelve tudunk az Európai Mérték Még 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Tájékoztatás/ismeret hiányból fakad az EU-szkepticizmus? A magyar lakosságnak vajon
Mesebeli Afrika - Mi lesz veled Burkina Faso?
2011 június 20. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Mesebeli értékelve Afrika - Mi Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A címben megfogalmazott kérdésre a választ valószínűleg ez a poszt sem fogja megadni,
Indián Amerika 2 - Kolumbusz a felfedez?
Indián Amerika 2 - Kolumbusz a felfedez? 2011 január 27. Flag Szöveg méret Mentés 0 nincs értékelve Még Mérték 1492-ben történt, hogy egy talán genovai származás, spanyol szolgálatba állt hajós, bizonyos
Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre!
Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat 38-43. részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Ha a filmsorozat CD-változata nem áll rendelkezésetekre, az interneten
25 éve történt az Exxon Valdez-katasztrófa
2014 március 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs 25 éve értékelve történt az Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Huszonöt éve, 1989. március 24-én történt az Egyesült Államok történetének addigi, ember
A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban
A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban 2013 Valki László 2 ENSZ alapokmány anyagi és eljárási normáinak összefüggése Biztonsági Tanács: államok közösségének egyetlen bírósága Eljárási:
Észak Dél ellen Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve
2011 április 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Furcsa ezt itt és most kimondani, de az egyenlőtlen fejlődés tézise
A PALESZTIN IZRAELI KONFLIKTUS
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK Levelező tagozat Nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakirány A PALESZTIN IZRAELI KONFLIKTUS NÉHÁNY KÉRDÉSE AZ ÚJ VILÁGRENDBEN
1. Demográfiai trendek, humántőke, etnikai és vallási konfliktusok
Szigetvári Tamás: Migrációt befolyásoló tényezők a Közel-Keleten 1. Demográfiai trendek, humántőke, etnikai és vallási konfliktusok Az elmúlt évtizedekben a régió rendelkezett a legmagasabb népességnövekedési
Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév
Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16
A selyemút közepén - Ujgurok
2012 augusztus 11. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A Tarim-medence és környéke, az ujgurok mai hazájának megfelelő terület először
a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;
Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja
Az izraeli-palesztin konfliktus alapkérdései. A menekültkérdés
A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című
Ki tette tönkre a Gáza Övezetet?
Ki tette tönkre a Gáza Övezetet? Szerző: Efraim Karsh 2005 Szeptember 16 Izrael még szinte be sem fejezte a 8000 zsidónak a gázai övezetből való evakuálását, a hivatalos palesztín szóvivők már kijelentették,
IZRAEL. A bevándorlók országa
IZRAEL A bevándorlók országa Fekvés A Földközi-tenger partján az arab világ afrikai és ázsiai része közé ékelődő kis ország kiterjedése kevesebb, mint 22 ezer km 2. Palesztin autonóm területe 5997 km
Palesztina: világörökségi címekre várva
2011 november 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Palesztina: értékelve világörökségi Mérték Még 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Az október végi szavazással a diplomáciai nehéztüzérséget bevető Palesztin
Luca napi jóslatok 2012
2010 december 15. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Szubjektív jóslatok a 2012-es esztendőre. Az emberiség utolsó évére... Régen szokás
Hírelemző 2014. Új Kenyér havának 4. napján
Hírelemző 2014. Új Kenyér havának 4. napján Minden napom azzal kezdődik, hogy elolvasom a híreket, majd rendszerezem azokat, és miközben ezt teszem, egy-egy témacsoportot összevetek a két szembenálló gondolkodási
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00
NEMZETKÖZI SZEMLE. Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S
NEMZETKÖZI SZEMLE Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S Ha a Helsinkiben megtartott európai biztonsági és együttműködési értekezlet (1975) kontinensünk második világháború utáni békés korszakának
Történelem 3 földrészen - 1956
1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!
Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa
Mai témáink Éghajlat, földrajz, topográfia. Budapesti Corvinus Egyetem Izrael és/vagy Palesztina? IZRPA_SZNKT
Budapesti Corvinus Egyetem Izrael és/vagy Palesztina? IZRPA_SZNKT Történelmi előzmények és összefüggések az ókortól az 20. századig 2017. szeptember 20. Paragi Beáta beata.paragi@uni-corvinus.hu Mai témáink
Keresztes háborúk, lovagrendek
Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Keresztes háborúk, lovagrendek TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Mit ábrázolnak a képek? Tömör, minél pontosabb
Ember embernek farkasa
Jean-Pierre Derriennic: Polgárháborúk. Jelenkor, Pécs, 2004. 271 old. Rendkívül érdekes, a témához kapcsolódó adatokat rendkívül jól szintetizáló munkát vehet kézbe az olvasó, ha Jean-Pierre Derriennic
A közel-keleti békefolyamat mint a világpolitika szegmentációs és orientációs pontja
Fleisz Orsolya FLEISZ ORSOLYA A közel-keleti békefolyamat mint a világpolitika szegmentációs és orientációs pontja Bevezetés 1 Izrael a Közel-Kelet legextrémebb szinte minden tekintetben rendhagyó állama.
Hírelemző 2014. Új Kenyér havának 7. napján http://nemzetiegyseg.com/hirelemzo140807.pdf
Hírelemző 2014. Új Kenyér havának 7. napján http://nemzetiegyseg.com/hirelemzo140807.pdf Ceterum censeo Charthaginem delendam esse (Továbbá, véleményem szerint, Karthágót el kell pusztítani) mondta Cato,
Indiai titkaim 31 Törökország európai része
2011 május 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Indiaiértékelve titkaim 31 Give Indiai titkaim 31 Give Indiai titkaim 31 Mérték Give Indiai titkaim 31 Give Indiai titkaim 31 1/5 2/5 3/5 4/5