A média története Barbier, Frédéric Bertho Lavenir, Catherine

A média története Barbier, Frédéric Bertho Lavenir, Catherine

A média története ìrta Barbier, Frédéric és Bertho Lavenir, Catherine Publication date 2004-03-31 Szerzői jog 2004-03-31 Frédéric, Barbier; Catherine, Bertho Lavenir Kivonat A különféle médiumok története 1751-től napjainkig. A pontosan dokumentált, idézetekben bővelkedő műben számos, az adott kor atmoszféráját hűen visszaidéző anekdotát találhat az érdeklődő olvasñ.

Tartalom Bevezető A médiumoknak van történetük... ix 1. A média meghatározása... ix 2. A média és a közigazgatás... ix 3. A médiumok és a tudás... ix 4. A média és a politika... x 5. A médiatörténet és a történetìrás... xi 6. A médiumok ideje... xii 1. Első rész A könyv második forradalma (1751-1870)... 1 1. I. fejezet Az ancien règime könyvkiadása (1751 1790): a francia modell... 1 1.1. A HAGYOMÁNYOS KÖNYVKIADÁS... 1 1.1.1. A zárt piac... 1 1.1.2. Korporatista logika... 2 1.1.3. Olvasás és előkelőség... 3 1.2. A KÖNYV ÉS A FELVILÁGOSODÁS... 4 1.2.1. A francia nyomdaipari termékek számának gyarapodása... 4 1.2.2. Új könyvek, új olvasñk, új olvasási szokások... 5 1.3. A NYITÁS KONJUNKTÚRÁJA... 7 1.3.1. A könyvkiadás szabályozása... 7 1.3.2. A könyv földrajza, hálñzata és társadalmiasodása... 10 1.3.3. A házalñkereskedelem (a kolportázs)... 10 1.3.4. A könyv és a nyomtatvány társadalmiasulása... 12 1.3.5. Az olvasás elidegenìtő hatása és veszélyei... 14 2. II. fejezet Eurñpa és sajtñi... 15 2.1. A NÉMET KÖNYV ÉS A KÖNYV ELTERJESZTÉSÉNEK ELLENŐRZÉSE.. 15 2.2. AUSZTRIA: NEMZETI KULTÚRÁK ÉS POLITIKAI KÖZPONTOSÍTÁS... 16 2.3. AKKULTURÁCIÓ ÉS NEMZETI ELSAJÁTÍTÁS: AZ OROSZ MODELL... 17 2.4. AZ ÚJVILÁG... 19 2.5. A MÉDIUMOK, A NEMZET ÉS AZ ÁLLAM... 20 2.5.1. A változás útjai... 20 2.5.2. Eltérő történelmi tapasztalatok... 21 2.5.3. A csomñpont: médiumok, kultúra és politika... 22 3. III. fejezet A nyomtatvány, a forradalom és a politikai részvétel (1790 1820-as évek)... 23 3.1. A NYOMTATVÁNY A FORRADALOM IDEJÉN: A FRANCIA MODELL... 23 3.1.1. A jogi kategñriák: a nyomtatvány státusa és szerepe... 23 3.1.2. A forradalom és könyvei... 24 3.1.3. Új emberek?... 25 3.1.4. Olvasási szokások, kulturálñdás, elsajátìtás... 26 3.2. A POLITIKAI FORRADALOMTÓL A RENDSZER CSÁSZÁRI ÚJJÁSZERVEZÉSÉIG... 27 3.2.1. A francia könyv- és médiatörténet időrendi sajátosságairñl... 27 3.2.2. A könyvkiadás szabályozása... 28 3.2.3. A könyvhálñzatok... 30 3.2.4. A nyomtatványtermés... 30 3.3. EURÓPA: A NYOMTATÁS ÉS A NEMZETI KÉRDÉS... 31 3.3.1. Napñleon értetlensége... 32 3.3.2. Könyv, kultúra és a német nemzet... 32 3.3.3. Oroszország: siker, majd visszahúzñdás... 33 3.3.4. Új nemzetek Eurñpa térképén: a görög példa... 34 4. IV. fejezet A könyvipar feltalálása... 35 4.1. AZ ELJÖVENDŐ FORRADALOM ELŐSZELE (1815 1830)... 35 4.1.1. 1815 Eurñpája... 35 4.1.2. A legújabb kor, a nyomtatás és a fogyasztás... 36 4.1.3. A piacok vonzereje... 37 4.2. AZ ÁTMENET ÉVEI (1830 1838)... 38 4.2.1. A pénzügyi válság archaikus vonásai... 38 4.2.2. A politikai válság modern jellege... 39 iii

A média története 4.2.3. A könyvkiadás válasza: Gervais Charpentier és az ipari méretekben előállìtott könyv... 39 4.2.4. A nagy példányszámú sajtñ... 41 4.3. A KÖNYVIPAR KULCSFIGURÁJA: A KIADÓ... 41 4.3.1. Az új piaci lehetőségek kiaknázása... 41 4.3.2. A kiadñ feladatai... 41 4.3.3. A párizsi könyvkiadñk világa... 42 4.3.4. Kiadñk és nyomdászok... 44 5. V. fejezet Szerzők, szövegek, olvasñk: az ipari mediatizáciñ kezdetei... 46 5.1. ÍRNI... 46 5.1.1. A közvetìtők kora... 46 5.1.2. A szerzők anyagi helyzete: a függetlenség álma... 47 5.2. Az ìrñ és feladata... 47 5.2.1. A szellemi alkotás jogi státusa... 48 5.3. AZ ELIPAROSODÓ IRODALOM... 49 5.3.1. Egy lehetséges modell: a médiumok iparosodása és a nők... 49 5.3.2. Piac és fogyasztás az ipari korszakban... 50 5.4. A KÁRPÓTLÁS: OKTATÁS, POLITIKAI KÜZDELEM ÉS AVANTGÁRD... 51 5.4.1. Nevelés és oktatás... 51 5.4.2. A kulturális elidegenedés... 52 5.4.3. Az elkülönülés... 52 5.5. IPARI IRODALOM ÉS POPULÁRIS KULTÚRA... 53 5.5.1. A hagyomány világai... 53 5.5.2. A házalñirodalom eltűnése... 53 5.5.3. A népszerű irodalom megújulása... 55 5.6. AZ IPARI KÖNYVTERJESZTÉS... 56 5.6.1. A könyvterjesztés működésében bekövetkező változások... 56 5.6.2. A könyv térhñdìtása... 56 5.6.3. A hálñzatok tipolñgiája... 57 5.6.4. A házalñkereskedelem hálñzatai... 57 6. Az első rész összefoglalása... 59 2. Második rész Az univerzális médiumok (1870 1950)... 60 1. I. fejezet A tájékoztatás stratégiai fontossága... 60 1.1. A POSTA, A SZORGOS HÍRTERJESZTŐ... 61 1.1.1. Sajtñbarát tarifák... 62 1.1.2. A levéltitok tisztelete... 62 1.1.3. A nemzetközi pénz- és hìrforgalom... 63 1.2. A TÁVÍRÓ, AVAGY A PILLANATNYISÁG ÁLMA... 64 1.2.1. A nemzeti hálñzatok: a technika ellenőrzése, ellenőrzés a technika által.. 65 1.2.2. A közvélemény manipuláciñja... 66 1.2.3. Tenger alatti vezetékek: birodalmi geopolitika... 68 1.2.4. A rádiñkommunikáciñ és a telekommunikáciñ nyitott modellje... 69 1.2.5. Technikai váltás és hatalmi súlypont-átrendeződés... 70 1.3. A TELEFON, AVAGY A HÁLÓZATON KERESZTÜL BONYOLÍTOTT SZEMÉLYES KOMMUNIKÁCIÓ PEDAGÓGIÁJA... 71 1.3.1. Telefon és társadalmi változások az Egyesült Államokban... 71 1.3.2. Hálñzat és állam... 72 1.3.3. Telefon és szociabilitás... 72 1.3.4. Kommunikáciñs utñpiák... 73 2. II. fejezet Az újság és az időszaki sajtñ aranykora... 74 2.1. A SAJTÓIPAR FELTALÁLÁSA... 74 2.1.1. Egy forradalom kronolñgiája... 74 2.1.2. Girardin, a sajtñ és a nyilvánosság... 75 2.2. A TÖMEGSAJTÓ FELÉ FÉLÚTON... 75 2.2.1. Az újìtás logikája: a folytatásos regény... 75 2.2.2. Új sajtñműfajok... 76 2.2.3. A technikai újìtások... 77 2.2.4. Az oldalszerkesztés... 77 2.2.5. Világméretű összehasonlìtás... 78 2.2.6. A nélkülözhetetlen tőke... 79 iv

A média története 2.2.7. A hìrkereskedelem és a sajtñügynökségek... 80 2.2.8. A terjesztés... 80 2.2.9. A véleményformálñ sajtñ hatalma... 81 2.2.10. A sajtñmágnások... 82 2.3. A KÖNYV KÜZDELME A MULANDÓSÁGGAL... 83 2.3.1. A könyv válságai... 83 2.3.2. Megújulási kìsérletek... 83 2.3.3. Terjesztés és reklám... 85 2.4. POLITIKAI SZEREPVÁLLALÁS: TÖMEGMÉDIUMOK ÉS TOTÁLIS RENDSZEREK... 85 2.4.1. Média és manipuláciñ... 85 2.4.2. Oroszországtñl a Szovjetuniñig... 86 2.4.3. Nácizmus és ellenállás... 87 3. III. fejezet A mozifilm, avagy van-e a képnek kultúrája?... 89 3.1. AZ ÁLLÓ- ÉS A MOZGÓKÉP HAGYOMÁNYA... 89 3.2. A MOZI SZÜLETÉSE... 90 3.2.1. Az új technika új nyelve... 91 3.3. A KLASSZIKUS HOLLYWOODI STÍLUS ÉS A STÚDIÓRENDSZER... 94 3.4. A MOZIFILM GAZDASÁGTANA... 95 3.4.1. Technikai váltás, narráciñ és stúdiñrendszer... 97 3.4.2. Az ìrott elbeszéléstől a megfilmesìtettig... 99 3.4.3. A műfajok kodifikáciñja és megújulása... 100 3.4.4. Cenzúra, mozi és népszerű kultúra... 100 3.5. A KÉP IGAZSÁGA... 102 3.5.1. A mozielőadás anatñmiája... 102 3.5.2. A filmhìradñ... 103 3.5.3. Az elkötelezett képek ellentmondásai... 103 3.5.4. Fikciñ és valñság a háború ábrázolásában... 105 3.6. EURÓPAI KULTÚRÁK ÉS NEMZETI MODELLEK... 106 3.6.1. A szovjet filmesek narratìv kìsérletei... 107 3.6.2. Németország expresszionizmus és konformizmus között... 107 3.6.3. Olaszország és a kulturális barkácsolás... 107 3.6.4. Franciaország: az állam szerepe a nemzet kulturális identitásának védelmében 108 3.6.5. Az új országok... 110 3.7. A MOZI MINT A LEHETSÉGES MŰVÉSZETE... 111 4. IV. fejezet A rádiñ az állam és a piac között... 111 4.1. Az első lépések... 111 4.2. AZ AMERIKAI RÁDIÓ, AVAGY A RÖVIDHULLÁMÚ VARÁZSLAT... 112 4.2.1. A CBS, a műsorszolgáltatñ rádiñ... 113 4.2.2. A reklámstruktúra... 114 4.2.3. Hogyan kovácsolhatñ egységbe a hallgatñtábor?... 115 4.2.4. Kapcsolatok a sajtñval... 117 4.3. AZ EURÓPAI RÁDIÓZÁS KÜLÖNFÉLE MODELLJEI... 118 4.3.1. A BBC: a kereskedelmi rádiñzás elutasìtása... 118 4.3.2. A rádiñzás és az állam: a német modell... 118 4.3.3. A német rádiñ hallgatñi... 120 4.3.4. A francia modell, avagy a kétértelműség diadala... 121 4.3.5. Rádiñműsorok a harmincas évek Franciaországában... 122 4.3.6. A rádiñadñk és a rendszeresség... 123 4.4. POPULÁRIS KULTÚRA, TÖMEGKULTÚRA ÉS TÖMEGMÉDIA... 124 4.4.1. A tömegkultúra kritikája... 124 4.4.2. A modern populáris kultúra védelmezői... 125 3. Harmadik rész Hálñzati világ (1950 1995)... 127 1. I. fejezet A televìziñ aranykora... 127 1.1. A TELEVÍZIÓ LASSÚ TECHNIKAI BEÉRÉSE... 127 1.2. AMERIKA ÉS AZ ÚJ NYILVÁNOSSÁG... 129 1.2.1. Hogyan használja fel a televìziñ a rádiñsok szakértelmét?... 129 1.2.2. A nézettség felmérésének eszközei... 130 1.2.3. A nagyközönség és a televìziñ dialektikus viszonya... 131 v

A média története 1.2.4. A CBS és a szenátor... 132 1.2.5. Vietnam és a varieték... 132 1.3. AZ EURÓPAI MODELL: NEMZETI ÉS POPULÁRIS... 133 1.3.1. A nemzeti modellek kiépülése... 133 1.3.2. A francia televìziñ a De Gaulle-korszakban... 134 2. II. fejezet A televìziñ mint varázslatos médium?... 136 2.1. A KÁBELTÉVÉ ÉS A NETWORKS KÜZDELME... 137 2.2. AZ EURÓPAI MODELLEK MEGINGÁSA... 138 2.2.1. A kábeltelevìziñ Angliában, azaz a piac megteremtésének nehézségei... 139 2.2.2. Németország: kései és szilárdan kézben tartott átalakulás... 140 2.2.3. Az olasz televìziñzás forradalmai... 142 2.2.4. A neotelevìziñ stìlusjegyei... 142 2.2.5. A francia televìziñzás rendszertelen átalakulása... 143 2.2.6. 1981: a kábeltelevìziñzás kiépülésének ellentmondásos folyamata... 144 2.2.7. Mit sugározzon az új francia televìziñ?... 145 2.2.8. A kikapcsolñdás modellje... 146 2.2.9. A valñságshow-k, avagy a tükör-televìziñzás... 146 2.2.10. Tájékoztatás és szñrakoztatás összemosñdása... 147 2.2.11. A tájékoztatás és a látványosságként felfogott világ... 149 2.3. A KOMMUNIKÁCIÓ ELMÉLETEINEK KRITIKÁJA... 150 2.3.1. McLuhan lángolñ prñzája... 150 2.3.2. A mediolñgia... 151 3. III. fejezet A nyomtatvány az informatika korában... 152 3.1. AZ IDŐSZAKI SAJTÓ A JELENKORBAN (1950 1980)... 153 3.1.1. A liberalizmus, avagy az angol példa... 153 3.1.2. A francia sajtñ... 154 3.2. AZ IDŐSZAKI SAJTÓ VÁLSÁGA ÉS A PÉNZÜGYI CSOPORTOK MEGOLDÁSI KÍSÉRLETE (1980 1995)... 154 3.2.1. Válság és koncentráciñ... 155 3.2.2. Tartalmi változások... 156 3.2.3. A sajtñ hatalma... 156 3.2.4. A planetáris, állandñ, azonnali és immateriális rendszer... 157 3.3. NYOMTATÁSI TECHNIKÁK ÉS A NYOMTATOTT MŰVEK OLVASÁSÁNAK GYAKORLATAI... 157 3.3.1. Az új technikai paradigma... 157 3.3.2. Új könyvformátumok: a zsebkönyv... 158 3.3.3. A bizonytalan könyv: számìtástechnika és hypermédia... 159 3.3.4. Olvasatok és olvasási szokások... 160 3.4. MÉDIA, KULTÚRA, HATALOM... 162 3.4.1. Könyv és árpolitika... 162 3.4.2. Az angol minta... 162 3.4.3. Németország, avagy a könyv kulturális modellje... 163 3.5. A MAI FRANCIAORSZÁGI KÖNYVKIADÁS... 164 3.5.1. A nyomtatványok... 164 3.5.2. A pénzügyi struktúra... 165 3.6. ÚJ MŰKÖDÉSI ELVEK, ÚJ MEGOLDANDÓ PROBLÉMÁK... 166 3.6.1. A terjesztés... 166 3.6.2. Minőség és profit... 167 3.6.3. Média, imperializmus és szabadság... 168 4. IV. fejezet Az elektronikus médiumok második generáciñja... 169 4.1. HÁLÓZATI GLOBALIZÁCIÓ ÉS NUMERIZÁCIÓ... 170 4.1.1. Kábel és műhold... 170 4.1.2. A numerizáciñ... 172 4.1.3. A távközlés szigorúan szabályozott világa... 172 4.1.4. Az informatika átalakulásai... 173 4.1.5. Az informatikárñl szñlñ diskurzus... 174 4.2. A MÉDIA METAMORFÓZISA... 176 4.2.1. A rádiñzás átalakulása... 176 4.2.2. Hollywood metamorfñzisai... 177 5. V. fejezet Az innováciñ kanyargñs útjai... 178 vi

A média története 5.1. CSALÁDI VIDEÓ ÉS ELEKTRONIKUS JÁTÉKOK: A JAPÁN BIRODALOM 179 5.1.1. A családi videñ csábìtása... 179 5.1.2. A videojátékok, avagy az interaktivitás felfedezése... 182 5.1.3. A numerikus képpel kapcsolatos nehézségek... 184 5.1.4. Szimuláciñs játékok és virtuális valñság... 185 5.2. A HÁLÓZATOK ÉS AZ INNOVÁCIÓ... 185 5.2.1. A viziofon... 185 5.2.2. Az informáciñs sztráda... 187 5.2.3. Az internet a piacon... 188 5.2.4. Az internet és a médiumok... 190 5.2.5. Az új médiumok és a társadalmi kötelék... 192 4. Általános konklúziñ A sokszìnűség védelmében... 194 1. Hálñzati világ (1950 1995)... 194 vii

A táblázatok listája 2.1. Franciaországban kiadott napilapok (1874-1914)... 78 2.2. Újságok a 20. Század elején... 79 3.1. A napilapok példányszáma, 1910-1980 (milliñ)... 153 3.2. A jelentősebb angol napilapok példányszáma... 153 3.3. A franciaországi könyvtermés (1935-1995)... 164 3.4. A generálé occidentale médiaérdekeltségei (1995)... 165 3.5. A könyvkiadással kapcsolatos tevékenységek általános indikátorai az 1990-es években... 169 viii

Bevezető A médiumoknak van történetük Az valñban kimutathatñ, hogy minden ilyen levegőimpulzus végül is valamennyi, az univerzumban létező egyedre hatással van. (Edgar Allan Poe: A szavak ereje) 1 1. A média meghatározása Miből is áll a médiatörténet? Médiának tekintünk minden olyan kommunikáciñs rendszert, amely lehetővé teszi, hogy egy társadalom betöltse három létfontosságú funkciñját: a megőrzést, az üzenetek és a különböző tudásformák távolsági kommunikáciñját és végül a különböző politikai és kulturális gyakorlatok reaktualizálását. Valamit valamilyen formában megőrizni azt jelenti, hogy megteremtjük az informáciñk felhalmozásának lehetőségét, új perspektìvába helyezzük őket, és belőlük kiindulva jelentős szellemi munkát végzünk, azaz lehetővé tesszük mind a tudás, mind a tudás kritikájának fejlődését. Távolsági kommunikáciñt végezni, akár a (kéziratos vagy nyomtatott) ìrás, akár más médiumok (a telefon vagy egyéb 19. század végi telematikus eszközök) segìtségével, annyit jelent, hogy kiszabadulunk a tér- és időbeli meghatározottság béklyñibñl, hogy közkinccsé tesszük a tudást, s egyúttal újrarendezzük a tudáshoz kapcsolñdñ gyakorlatokat és modelleket. Ilyen értelemben különösen fontos médiumként tekinthetünk az egyszerű szñbeli közlésre, a társalgásra, 2 amely lehetővé teszi a szociabilitás, a szellemi tevékenység, a politikai cselekvés különböző formáinak megszerveződését és továbbfejlődését gondoljunk csak a lutheránus és kálvinista prédikáciñkra, később a felvilágosodás kori társaságokra vagy éppen a politikai klubokra. Ugyanez érvényes az ìrásra, a nyomtatásra, manapság pedig a kommunikáciñ és az informáciñ legújabb technikáira. Összefoglalñan elmondhatjuk, hogy egy klasszikus definìciñ szerint médiának tekinthetünk minden társadalmilag létrejött kommunikáciñs struktúrát, sőt a definìciñt kiterjesztve, médiának nevezzük ezen struktúrák hordozñit. 2. A média és a közigazgatás A média kulcsfontosságú szerepet játszik a társadalom életében. A média teszi lehetővé és hozza létre a társadalmi életet, később persze ez utñbbi visszahat a médiára. Minden társadalom a média köré szerveződik, és egyetlen társadalom sem működhet a közvetìtés (médiation) különféle eszközeinek segìtsége nélkül, ezen eszközök közül a legfontosabbak pedig a különböző médiumok. Ami a szoros értelemben vett közigazgatást illeti, kizárñlag az ìrás teszi lehe-tővé a dolgok lejegyzését és nyomon követését ìrásbeliség nélkül nincsen igazgatás: Franciaországban a Capeting-monarchia egyre növekvő ereje különösen a 12. század során az egyre jelentősebb ìrásbeliségen alapszik; a kiépülő királyi közigazgatás hivatalaiban mind több feljegyzés születik. A birodalmak szükségszerűen a papìr birodalmai, később pedig az informáciñ és az informáciñ ellenőrzésének birodalmai. A legújabb kor fontos történelmi változásai egészen a 20. század végéig csak megerősìtik ezt a különösen a legfejlettebb országokban észlelhető jelenséget: a társadalom egyre több funkciñt lát el, az egyén életének mind több mozzanata esik társadalmi ellenőrzés alá; ez a jelenség pedig azon alapszik, hogy exponenciális növekedésnek indult a társadalom dokumentumtermelése. Az egyre növekvő papìrhalom nélkül a társadalom nyugati modellje voltaképpen működésképtelen lenne. 3. A médiumok és a tudás A média vizsgálatának második, elvontabb szintjén két kulcsfontosságú jelenségcsoporttal szembesülünk. Az informáciñt valamiféle anyagi hordozñ segìtségével rögzìtjük, biztosìtván hosszabb vagy rövidebb távú fennmaradását, s ezzel megteremtjük a tudás és az ismeretek felhalmozñdásának lehetőségét. A rögzìtés tehát a gondolkodás történetének nélkülözhetetlen eszköze. Fogalmazzunk konkrétabban: a könyv első forradalmának 1 A szavak ereje. In E. A. Poe összes művei. Nemes Ernő fordìtása. Szeged, 2001, Szukits Könyvkiadñ, 177. 2 A társalgást, amely pedig rendszeres vizsgálatot érdemelne, könyvünk nem tárgyalja. ix

Bevezető A médiumoknak van történetük legfontosabb mozzanata Gutenberg találmánya (1450 körül). Csak később jön el az a kor, amelyben a nyomtatott könyvek számának megsokszorozñdása először új munkatechnikákat, majd fokozatosan új olvasási szokásokat, katalñgusokat, bibliográfiákat és enciklopédiákat hoz létre, hogy végül, a 16. század közepén megszülessenek az első nagy, modern könyvtárak. A fentebb leìrt változások csak később vezetnek el a tudás régi modelljének megkérdőjeleződéséhez, a teljes ismeretelméleti újjárendeződéshez, az 1630-as év csodájához, Descartes műveihez és a modern gondolkodáshoz. A tudás struktúráját és rendszerét alapvetően a használatos médiumok materiális fejlettsége, elterjedtsége és lehetséges alkalmazásai határozzák meg. 4. A média és a politika Az emlìtett két objektìv funkciñ az ügykezelés és a tájékoztatás vizsgálata során eljutunk a széles értelemben vett politika kérdésköréhez. A politikai közelìtés fontossága akkor válik szembeötlővé, ha ráébredünk, hogy nem hagyhatunk figyelmen kìvül két megkerülhetetlen tényezőt, amelyek közül az egyik strukturális, a másik pedig történeti. 1.A struktúrák. Minden emberi társadalom különböző anyagi összetevők (technikák, eszközök), különböző szervezeti elvek és társadalmi gyakorlatokalapján működik. Minden társadalomnak szüksége van azonban közös világképre (imaginaire global), s egy elvont értelemben vett kultúrára is, amely lehetővé teszi számára, hogy elhelyezze magát az időben, értelmet adjon létezésének és tapasztalatainak, és meghatározza jövője kìvánatos irányát. Kizárñlag a kultúra képes a társadalomszerkezet valñdi dimenziñit felvázolni; cask kulturális tükre teszi lehetővé a társadalom számára, hogy ábrázolja, reprezentálja önmagát, s a tükör által meghatározott mñdon létezzék. Az ideális, a modellszerű 3 kivetìtése a kìvánatos és néha a lehetséges rendjébe, szolgál magyarázatul a kulturális modell önbeteljesìtő voltára. Ez az önbeteljesìtő jelleg visszacsatolásszerűen kiterjed a modell létét és működését biztosìtñ eszközökre, vagyis a médiára. A szñban forgñ modellt természetesen a lehető legelvontabb, legátfogñbb kategñriák alkotják. A keresztény középkor politikai gondolkodásának központjában a szakralitás elve áll, az az elv, amely egy időn kìvüli (extratempo-rális) célt az örök üdvösséget tételez. A modernitás jelentős mértékben azon alapszik, hogy az emberek terveit az égből leviszi a földre, az emberi cél-kitűzéseket egy deszakralizált rendszer keretei közé állìtja, és olyan jövőt vázol fel, amelynek kìvánatos volta abban rejlik, hogy a jelenhez képest javìthatñ. Ezzel párhuzamosan annak lehetünk tanúi, hogy a médiumok esetünkben a könyvek, először kéziratos, majd nyomtatott formájukban kilépnek a monostorok könyvtáraibñl, és világi környezetbe kerülnek; eközben persze tartalmuk is komolyan mñdosul. Érdemes megfigyelni, milyen messzire kerültünk az ideálisan felfogott eszmetörténettől: igaz, hogy a társadalom csak elvont kultúrája által létezik, ezt az elvont kultúrát azonban jelentősen meghatározzák bizonyos anyagi tényezők a technikai szint, a történelmi örökség, az életkörülmények. A médiumok tanulmányozása éppen azt teszi lehetővé, hogy ezen összefonñdñ viszonyok rendszerének lényegét ragadjuk meg. 2.Történelmi nézőpontbñl a legfontosabb szempont a médiumokhoz, illetve az azok hordozñihoz valñ hozzáférés kérdése. A szövegek sokszorosìtásának lehetősége már a 15 16. században oda vezet, hogy az olvasás egyre több ember számára válik elérhetővé. A küszöbönállñ lutheri reformáciñt az ìráshoz valñ új viszony határozza meg: minden ìrástudñnak jogában áll közvetlenül hozzáférni az isteni igéhez; a német reformátorok pedig teljesen új tìpusú (könnyebb, olcsñbb és gyorsabban elkészülő) nyomtatványokra támaszkodnak, amelyeknek tartalma is eltér a korábbiaktñl, s ráadásul sokkal szélesebb körben hozzáférhetők. Ugyanez a logika lép működésbe a 18. század során: mind többen férnek hozzá a nyomtatott informáciñhoz, és ez a változás lehe-tővé teszi polgárok egy csoportja számára, hogy létrehozzanak egy kulturális érintkezési hálñzatot, a Szellem Köztársaságát (la République des Lettres), amely hosszú távon közvéleménnyé terebélyesedik. Ez teszi lehetővé különösen Franciaországban, hogy megindul a politikai forradalom folyamata. Nyugat-Eurñpa 19. századi története három probléma, a sajtñ szabályozásának kérdése, a tömegek politikai rendszerben betöltött szerepe, illetve a politikai rendszer újjászervezése körül forog. A jelenség napjainkra sem tűnt el, de sokkal bonyolultabb, rejtettebb és talán egyfajta fonák logika szerint működik. Egyrészről elmondhatñ, hogy a legmodernebb technikák, amelyek roppant sebességgel egyre tömegesebb informáciñ szállìtására képesek, elvileg a kommunikáciñ nagyfokú demokratizálását tennék lehetővé ahogyan ezt a felvilágosultak, különösen a Nora Minc-jelentés állìtják; s ez a tétel gyakran bizonyìtást is nyer. Másrészről viszont a rengeteg rendelkezésre állñ informáciñ voltaképpen használhatatlan, pedig az informáciñs eszközök növekvő technicitása miatt mind valñszerűt-lenebb, hogy egy átlagos felhasználñ 3 Alain Touraine: Production de la société. Paris, 1973. A közelmúltban Franciaországban megjelent könyvek közül a következőkre hìvjuk fel az olvasñ figyelmét: Daniel Bougnoux: Sciences de l information et de la communication. Paris, 1994; Armand Mattelart: L invention de la commu-nication. Paris, 1994. x

Bevezető A médiumoknak van történetük önállñan uralni legyen képes a rendszert. A kérdés pénzügyi oldalárñl (a készülék ára, valamint felszerelési és működtetési költségei) még nem is beszéltünk. A médiumok történetének, ha az egyáltalán a történészek kompetenciájába tartozik, csak azért van értelme, mert a legégetőbben aktuális kérdésekhez és mélységi elemzésükhöz jutunk el általa. 5. A médiatörténet és a történetírás Ez a meglehetősen elméleti távlat valñjában jñl illeszkedik a történetìrás mélységi törekvéseihez. A médiatörténet azért felel meg tökéletesen Fustel de Coulanges ambiciñzus meghatározásának, amely szerint a történetìrás nem a múltban megtörtént, különféle természetű események felhalmozása, hanem az emberi társadalom tudománya, mert a francia historiográfiai hagyományhoz hìven a társadalom tanulmányozásának általa nyújtott perspektìvája egyszerre centrális és globális. Roger Chartier a következőképpen fogalmazza meg az általános médiatörténet részét alkotñ könyvtörténet feladatát: tör-ténelmi távlatba kell helyeznie a könyv világának amely mindig különböző formák, különböző tárgyak, különböző anyagi hordozñk világa és az olvasñk világának az olvasñt társadalmi szempontbñl képességei, különböző konvenciñk, elvárások és másokkal közös olvasási gyakorlatai határozzák meg találkozását. [ ] A történeti kutatás azt is lehetővé teszi, hogy jobban megértsük a jelenkor forradalmát; a különböző képernyőkön szerkesztett és olvasott, távküldött, megszokott hordozñiktñl elszakadt szövegek forradalmát. Az elektronikus szöveg ténylegesen megkérdőjelezi azokat a bevett kategñriákat, amelyeken eddig a szerzői jog alapult, és amelyek ìrásbeli örökségünk megőrzését és leìrását szolgálták A francia tìpusú historiográfia célkitűzése olyan globális történetìrás volt, amely az ismeretek különböző kategñriáit politika-, gazdaság-, társadalom- és kultúrtörténet prñbálja egységes egésszé összeszervezni. A szoros értelemben vett politikatörténet (a történelem mint csaták egymásutánja) jelenti a leghagyományosabb közelìtést; a politika szerepének eddig elhanyagolt kérdése azonban manapság komoly újjáértékelésen megy keresztül: márpedig a médiatörténet, amely a legösszetettebb társadalmi köteléket vizsgálja, mélységesen politikai természetű problémákat vet fel (az ideolñgia, az uralom és a politikai részvétel, a közigazgatás eszközeinek és a kontesztáciñ lehetséges mñdozatainak kérdéseit). A közelmúlt történeti kutatásainak elsődleges terepe a gazdaság- és a társadalomtörténet volt, szoros összefüggésben azzal, hogy a történetìrás különleges fontosságot tulajdonìtott a gazdasági tényezőknek. A gazdasági-társadalmi vizsgálatok tárgyául azok az anyagi tényezők szolgálnak, amelyek körül minden csoport szükségszerűen szerveződik. Márpedig a médiatörténet hasonlñan a korábbi idők könyvtörténetéhez ezen problematika szìvében helyezkedik el, legyen szñ akár technikatörténetről (gyártási technikák: a szétszed-hető betűk tipográfiája, az ipari forradalom, a távközlés új technikái) vagy a létrehozás, a terjesztés és a fogyasztás közgazdaságtanárñl (például hozzáfér-hető-e a nyomtatott szöveg, vagy sem; megismerhető-e annak tartalma). Az 1900-as évektől kezdve azonban a történészek figyelme más kérdések felé fordult, nem kis részben más, a szélesebb értelemben vett szellem problémáját kutatñ tudományágak hatására. Franciaországban a Revue de synthèse historique célkitűzése az akkoriban történeti pszicholñgiának nevezett kutatási irány előmozdìtása volt: egy adott társadalmi csoportnak csak kultúrája ad mélységet, csak kultúrája biztosìtja létfeltételeit. Ez a harmadik tìpusú történetìrás a század közepének mentalitástörténeti munkáiban kerül fokozatosan újra előtérbe, és ezen mentalitástörténeti munkák közé tartoznak az új könyv-és nyomtatványtörténeti kutatások. A mentalitástörténet (a természeti népek szemlélete szembeállìtva a tudományos gondolkodással stb.), különösen pedig a tudás archeolñgiája 4 az im-manencia bizonyos formáját hozta létre, amennyiben kimondatlanul is többé-kevésbé időtlen struktúrák létezését sugalmazza. Ezek a struktúrák részben vagy egészben meghatározzák a történeti tartalmat. A felszabadulás vágya az immanencia alñl arra ösztönzi a történészeket, hogy más problémákat vizsgáljanak, és előnyben részesìtsék a különböző gyakorlatok, a személyes életutak tanulmányozását és a monográfiákat. Tudjuk, hogy a monográfia akkor nyeri el valñdi értelmét, ha képes megvilágìtani azt a hátteret, amely meghatározza például egy személyes életút vagy egy sajátos szellemi eljárás jelentőségét. Továbbra is fennáll azonban a kérdés: hogyan általánosìthatjuk a monografikus eredményeket, hogyan juthatunk el a tudás magasabb szintjére? Márpedig a médiatörténet éppen azt teszi lehetővé, hogy az aprñlékos vizsgálatok eredményei közösségi, kollektìv szinten is hasznosuljanak; egy globálisabb közelìtés előtt nyitja meg az utat, hiszen az egyén mikrohistñriáját is vizsgálja ugyan, de népes csoportok hosszú távú makrohistñriája is a látñkörébe tartozik. 4 Michel Foucault: A tudás archeolñgiája. Budapest, 2001, Atlantisz Kiadñ; lásd még uő: A szavak és a dolgok. A társadalomtudományok archeolñgiája. Budapest, 2000, Osiris Kiadñ. xi

Bevezető A médiumoknak van történetük Végül, a 2000. év művelt embere számára, aki szeretné reálisan értékelni a média harmadik forradalmát, amely a közvélekedés szerint körülveszi, és amelynek jelentőségét nem is kìvánjuk a priori tagadni, a médiatörténet nem kizárñlag azért lehet érdekes, mert olyan új informáciñkkal és összehasonlìtásokkal szolgál, amelyek segìtségével bizonyos alapelvek meghaladhatñk, hanem azért is, mert lehetővé teszi, hogy felszabaduljunk egy olyan beszédmñd kötöttségei alñl, amely szinte kötelezővé tette az új médiumok dicséretét és a hagyományos médiumok szánakozñ lekezelését. A könyv halálárñl 5 szñlñ rossz kérdéseket jñval pontosabban és tudományosabban megfogalmazott problémafelvetéssel kell helyettesìteni: mi újat hoz a média-könyv (amelyet meg kell különböztetnünk az általában vett nyomtatványtñl); milyen következményekkel jár a megjelenése; melyek az új médiumok sajátosságai; hogyan illeszkednek be az új médiumok a megjelenésük előtt már szükségszerűen létező történelembe, amelynek meghaladásához ők is hozzájárulnak; milyen gyakorlati változásokat hoznak magukkal közvetve vagy közvetlenül, és milyen ritmus szerint? A történésznek nem feladata egy minden időben és helyen érvényes, általános médiaelmélet megalkotása. A történészt szerepe és az általa felhalmozott ismeretek természete ennél szerényebbé, noha paradox mñdon ennél nagyra törőbbé is teszi: feladata nem lehet más, mint a legszélesebb értelemben vett kommunikáciñs rendszerek diakronikus elhelyezése. A szñban forgñ rendszerek egy őket megelőző történelem alapzatán (technika-, gazdaság-, társadalom- és politikatörténet) szerveződnek, a továbbiakban pedig új orientáciñk szerint, a társadalom szükségleteinek, szellemi mozgásainak, ideolñgiáinak és általános fejlődésének függvényében fejlődnek tovább; mi több, a társadalmak legfontosabb irányadñivá növik ki magukat. Végül pedig az általuk hordozott üzenetek és informáciñtìpusok, de még anyagi formájuk, az informáciñátadás és az informáciñvétel mñdozatai is visszahatnak, jelentősen vagy sem, a nagy egészre, a társadalomra, amelynek pedig termékei. Noha nem vettük számìtásba a médiumok még (különösen az egyén oldalárñl) megtervezendő történeti pszicholñgiáját, s noha a makroszkopikus közelìtés mñdszertana szükségszerűen egyszerűsìtő, a média története azzal, hogy bevezeti a tudományosságba a visszhang 6 mindig újrakezdődő játékát, voltaképpen az időtartam dialektikájának szisztematikus vizsgálatára tesz kìsérletet. 7 6. A médiumok ideje Végül ejtsünk szñt az e könyvben elfogadott kronolñgiai határvonalakrñl. Bár a médiumok jelölik ki az informáciñ áramlásának hordozñit és a kommunikáciñ társadalmilag létrejött formáit, a kommunikáciñ fő funkciñi követik a társadalomban bekövetkező változások ütemét (e változásokat egyébként hosz-szú távon ők maguk is befolyásolják). Durva megközelìtésben három egymást követő, összekapcsolñdñ és egymást részben lefedő tendenciát fedezhetünk fel a médiumok történetében. A 18. század második felét tekintsük itt terminus a quñként: ezekben az években zárñdik le az a folyamat, amely felszámolja az érzékelésnek és a reprezentáciñnak azon sémáit, amelyek a modern kor kezdetétől fogva lehetővé tették a világ megértését és alakìtását. Új társadalmi célkitűzés születik, legyen szñ akár a felvilágosult despotizmusrñl, 8 a felvilágosodás problematikájárñl vagy éppen a politikai részvétel kérdéseiről. Ugyanekkor létrejön egy új tudományos és technikai univerzum, amely a kommunikáciñ új rendszereit és gyakorlatát is magával hozza. Az 1751-es évet tekintjük a változás szimbñlumának, hiszen ebben az évben kezd megjelenni az emblematikus könyv, az Enciklopédia, amely egyfelől összegzi régebbi körök könyvekben megőrzött tudását, másfelől viszont a jövőbeli fejlődés ìgérete is egyben. Az enciklopédiák feladata az, hogy összegyűjtsék a szétszñrt ismereteket [ ], hogy felkutassák és átadják azok általános rendszerét [ ], azért, hogy az elmúlt évszázadok erőfeszìtései ne vesszenek kárba, hogy leszármazottaink tanultabbak s egyben erényesebbek, boldogabbak is legyenek nálunknál, s hogy ne tűnjünk el anélkül a föld szìnéről, hogy az emberi nem érdekében cselekedtünk volna 9 Ebben a politikai indìttatású logikában a nyomtatvány és a könyv központi szerepet játszik: az ìrás és a nyomtatás teszi közkinccsé és ìgy kiaknázhatñvá az egész felvilágosodást; végső soron tehát a néptömegek számára teszi el-érhetővé a fejlődést. A hatalom elmélete egyre finomodik ugyan, a rendszer alapjaiban mégis konzervatìv marad: továbbra is az elitek kizárñlagos feladata az ügyek vitele, a közügyekben valñ általános részvétel kérdése még nem kerül napirendre, noha fogalmilag már elgondolhatñ. A 18. század utolsñ három évtizedében Franciaországban hirtelen felbukkan a demokrácia problematikája, amelynek alapjául a természetjog ( minden ember szabadnak és egyenlőnek születik ) és az új gondolati modellek egyre szélesebb 5 Fabrice Piault: La fin d un règne. Paris, 1995. 6 Magának az üzenetnek a visszhangjárñl van szñ, a kifejezés klasszikus kommunikáciñelméleti értelmében; de a vizsgálat egy másik szintjén a hordozñk, a formátumok és a felhasználñi gyakorlatok visszhangja is előkerül. 7 Gaston Bachelard: La Dialectique de la durée. Paris, 1980. 8 Jean Meyer: Le despotisme éclairé. Paris, 1991. 9 Encyclopédie ou dictionnaire raisonnée Genève, 1777. xii

Bevezető A médiumoknak van történetük körű elterjedése szolgál; de szembesülnünk kell a közvetìtés (médiatisation) problémájával is: ugyanaz az elv működik itt, mint a reformáciñ idején: a forradalmi eszmék sikere legalább részben az új közönséget megcélzñ nyomtatványok elterjedtségétől függ. A folyamat egyébként hiába indult meg már a 18. század végén, csak a későbbiekben, hosszú távon teljesedhetett be; a 19. század egész történetét pedig a sajtñtörvényekkel és a legjobb oktatási rendszerrel kapcsolatos, végső soron tehát az ìrás feletti hatalomrñl szñlñ vissza-visszatérő viták határozták meg. Miközben a fenti kérdésekről folyñ éles viták közvetlenül politikai sìkra kerülnek át, a nyugati társadalmak gazdasági struktúrája mély változásokon megy keresztül. Az ipari forradalom elsőként Angliát érinti, s csak lassacskán kerül át a kontinensre: a nem mezőgazdasági termelés súlya jelentősen meg-nő, az urbanizáciñ, a munka új ritmusa középtávon pedig a gyarapodás és az új fogyasztási logikák és gyakorlatok megjelenése gyökeresen megváltoztatja az emberek lakhatási szokásait és életmñdját. A közgazdasági és politikai kérdésekről szñlñ viták a kor érdeklődésének középpontjába kerülnek. Különösen fontosak lesznek a nyomtatott médiumok (a periodikák); mivel egyre több olvasñt érnek el, jogi helyzetük közvetlen politikai kérdéssé válik. A 19. században létesültek először olyan, az egész földkerekséget átszövő hálñzatok, amelyek elhozták a korban élők számára a gyors informáciñszállìtás tapasztalatát. Ezen egyre kiterjedtebb hálñzatok a világfalu visszavissza-térő utñpiájának és a mindenki előtt nyitott, univerzális kommunikáciñ demokratikus álmának első hordozñi. Fogalmazzunk konkrétabban: e hálñzatok teszik lehetővé az informáciñáramlás ellenőrzésének elgondolását és megszervezését a modern képviseleti demokráciák és a liberális elven működő gazdaságok keretei között. Válaszul a hálñzatok működése során megnyilvánulñ torzulásokra és visszaélésekre, rövid idő leforgása alatt kikristályosodnak használatuk különböző formái, megszületik a működésüket szabályozñ törvény- és szabályrendszer; létrejön tehát a nemzetközi együttműködés azon rendszere, amely kis mñdosulásokkal egészen a 20. századig fennmarad. A 20. század elejének legfontosabb eseménye: belép a médiumok közé a hang és a kép. Mint az előzőekben a könyv és az újság, a mozi is sajátosan politikai funkciñt tölt be, hiszen a fikciñs alkotások az emberi viszonyok, illetve az egész társadalom képzeleten alapulñ ábrázolását nyújtják; tájékoztatñ funkciñjának betöltése során pedig (lásd a hìradñt) a mozi összekapcsolja a világ ábrázolását és a közösségi élet bemutatását. Megjelenése azzal a következménnyel járt, hogy az új médium keretei között régi tartalmak bukkantak fel: újra előkerült az a nagyregényekre jellemző narráciñ, amelyhez a 19. század vége szoktatta hozzá Eurñpa végre ìrástudñvá vált népeit, és általános lett a populáris sajtñ sugallta világkép is. Nem meglepő tehát, hogy a cenzúra kérdése amely végigkìsérte a könyv egész történetét az 1930-as évek filmművészeti életét is megosztotta. Az új médium nemcsak folyamatosságot és újrakezdést jelent, megjelenése azt is lehetővé teszi, hogy komolyan elgondolkodjunk a médiumok sajátos logikájárñl: mi változik, ha nem szavak, hanem mozgñképek segìtségével fejezzük ki magunkat? A 20. századi médiumok vizsgálatának két, egymással összefüggő kérdés szolgál alapjául: mit mondhatunk el a kép kifejező funkciñjárñl, illetve hogyan mñdosulnak a még az ìrott szñ világában kialakult gondolati sémák? A rádiñhallgatás elterjedése a két világháború között pedig új problémákra hìvja fel a kortársak figyelmét: a közbeszéd feletti uralom, a médiumok totális rendszerekbeli kiépülésének, illetve általánosabban: az állam és az új informáciñs és szñrakoztatñ médiumok viszonyának kérdéseire. Ezen a téren az észak-amerikai modell élesen szemben áll az eurñpaival: az előbbiben az állam igen erősen beavatkozik, de a beavatkozás a szabályozásra korlátozñdik; az utñbbiban viszont a közhatalom már a programok létrehozásában is tevékenyen részt vesz. A rádiñadásokrñl szñlñ gondolkodás kulcskérdése mégsem az, hogy ki rendelkezik az informáciñ feletti ellenőrzéssel, inkább az, hogyan artikulálñdnak a kultúra különböző szintjei (elit- és populáris kultúra, kereskedelmi és nemzeti kultúrák). A második világháborút követő években a televìziñ mutatkozik a korábbi modellek közvetlen örökösének, nemcsak azért, mert felhasználja a rádiñ és a mozi szakembereinek gyakorlati tudását, hanem azért is, mert új terminusokban teszi fel a társadalom szerkezetére és a közösségi életre vonatkozñ kérdéseket. A televìziñ egyre megújulñ folyamatok segìtségével formálja a közösség életét, méghozzá nemcsak a kifejezetten politikai műsorokban, hanem a szñrakoztatñ és fikciñs adásokban is. A televìziñ egyre inkább úgy működik, mint a legfontosabb mintaadñ nyilvánosság a kifejezés habermasi értelmében, olyan kivételezett hellyé válik, ahol a világ, a társadalom, az egyén, az erkölcsi értékek és viselkedések különböző ábrázolásai megütköznek egymással, és újraszerveződnek. Egyre általánosabb elterjedtsége szükségessé tette a gondolkodást a természetéről, figyelembe véve elsősorban azt a tényt, hogy megjelenése szakìtást jelent az ìrásbeliség világának elfogadott gyakorlataival, különösen a könyvvel. Az értelmiségiek által felvázolt duális a könyv, illetve az új médiumok szembeállìtásban a jelenkori médiumok (mozi, rádiñ, televìziñ), különböző mértékben ugyan, de valamennyien a csábìtás, az üres szñrakoztatás, a hamis és elidegenìtő ábrázolás oldalán állnak. E jellemvonások nem egy bizonyos történelmi konfiguráciñ termékei, hanem az új médiumok természetéből következnek. xiii

Bevezető A médiumoknak van történetük A 20. század végén bekövetkező ñriási változások még élesebben teszik fel a média működésének anyagi és gazdasági feltételeivel kapcsolatos kérdéseket. Új szövegszerkesztői rendszerek születnek, és az adatok egyre szélesebb közönség számára válnak hozzáférhetővé, az informatika ez irányú tovább-fejlődése megkérdőjelezte az ìráshoz valñ viszonyunk kizárñlagosságát, amelyet még a könyv első forradalmátñl (a Gutenbergforradalomtñl) örököltünk. A képi ábrázolás új ökonñmiája pedig egy alapvető modellváltás hipotézisével szembesìti a jelenkor emberét: lehetséges, hogy éppen most szűnik meg az ìrás feletti kollektìv uralom korszaka, amelyre a képi kultúra kora következik, amelynek mozgatñrugñi azonban mindenben különböznek a megelőzőktől? Az új informáciñs világhálñzatok és a nagy adatbankokhoz valñ hozzáférés, a hypertext gyors felfutása és a képek transzformáciñs technikáinak elérhetősége lehetséges-e, hogy mindezek a lehetőségek teljesen új kollektìv és persze egyéni gondolkodásmñdot honosìtanak meg? Ha ìgy van, akkor elmondhatñ-e, hogy a két évszázada türelmesen és szakadatlanul szőtt kötelék a különböző tudásformák, az ismeretáramlás és a véleményformálás különböző mñdozatai és a képviseleti demokrácia működése között hirtelen elavult és érvényét vesztette? A média forradalma egyenesen a társadalom modelljének forradalmához vezet. xiv

1. fejezet - Első rész A könyv második forradalma (1751-1870) 1. I. fejezet Az ancien règime könyvkiadása (1751 1790): a francia modell A könyv második forradalma (1751 1870) Abban az időben, amikor ez a történet kez-dődik, a Stanhope-féle sajtñ és nyomdafestékes henger nem szerepelt még a kis vidéki nyomdákban (Balzac: Elveszett illúziñk) 11 Csak akkor érthetjük meg azokat a jelenségeket, amelyek az 1760-as évektől kezdődően a médiumok ökonñmiáját Gutenberg után másodszor is alapve-tően felforgatták, ha röviden felvázoljuk az ancien règime könyvkiadásának rendszerét. Rövid ismertetőnk bemutatja majd, hogy a korszak elején hogyan nyìltak meg új utak a könyvkiadás előtt, és mely logika szerint avultak és tűn-tek el a megelőző kor rendszerének elemei. A felvilágosodásnak a 18. század közepén győzedelmeskedő kulturális modellje az 1630-as évek szellemi válságátñl folyamatosan alakul ki. A 17. század programalkotñ szellemi áramlata egyesìtette magában az ésszerűség szisztematikus keresését, a tudományos szellem működési feltételeinek meghatározását és a tudás fokozatos világivá válását; közvetlen kapcsolatot tételezett fel az ismeretek hasznosìtásának lehetőségei és az ember életének anyagi körülményei között: az ismeret objektìv és az emberi értelem hozza létre, cserében viszont meghatározza a fejlődés lehetőségeit. A hiedelmek és vélekedések viszont kikerülnek a tudományos ìtéletek kategñriáinak érvénye alñl. A szellem forradalma eleinte csak néhány ezer embert érint, a Szellem Köztársaságának polgárait. Ezzel a jelenséggel párhuzamosan bár a könyv ökonñmiája végső soron csak igen kis mértékben mñdosul a szövegek és az olvasási mñdok fej-lődése, valamint a nyomtatott szöveg köré szerveződő gyakorlatok általános nyitásrñl tanúskodnak. Újabb és újabb folyñiratok, olvasñkabinetek és tudñs társaságok születnek, létrejöttük a lassan egyre jelentősebb kereslet ékes bizonyìtéka, bár célközönségük továbbra sem nagyon népes. Az akkulturáciñ folyamata hosszú távon megváltoztatja a tömegek életét, ezért kerülhet előtérbe egy új kérdés (amelyre a felvilágosodás képtelen választ találni), s ezért indulhat el a nemzeti kérdés és a politikai forradalom (majd forradalmak) teljesen új folyamata. Világosan látszik, hogy egy bizonyos egyensúlyt sikeresen elérő rendszer (esetünkben a felvilágosodás rendszere) már magában rejti saját meghaladásának s végső soron saját pusztulásának csìráit. 1.1. A HAGYOMÁNYOS KÖNYVKIADÁS Az ancien règime nyomdászattörténeti szempontbñl: a nyomdászat működésében a nyomtatás gazdasági és kulturális rendszerének állandñ vonásaira he-lyeződik a hangsúly abban az időszakban, amely Gutenberg közvetlen 1500-as évekbeli utñdaitñl egészen a 19. század első éveiig tart. Az ancien règime e logikájának három fontos jellemzője van. 1.1.1. A zárt piac Ha szoros értelemben vett közgazdasági téren maradunk, azt mondhatjuk, hogy a könyvek piaca teljességgel zárt, illetve csak minimális mértékben tud terjeszkedni. Egy további fontos tényező: a kor majd három évszázada során a nyomñprésen csak kevés technikai újìtást hajtottak végre, a fábñl készült, emberi erővel működtetett gépezet csak igen alacsony termelékenységre képes. 2 A nyomda általában önfinanszìrozñ alapon működő családi vállalkozás: a mester halála és örökösének megtalálása mindig komoly nehézséget okoz. 1 Ford. Benedek Marcell. Budapest, 1998, Eurñpa Kiadñ, 7. 2 Histoire de l édition française. 2e éd. Paris, 1990, 4 vol.; Maurice Audin: Histoire de l imprimerie: radioscopie d une ère, de Gutenberg à l informatique. Paris, 1972; Le livre français, hier, au-jourd hui, demain. Paris, 1972; Robert Estivals: Le livre dans le monde: introduction dans la bibliologie internationale. Paris, 1983 (a jegyzetekben számos értékes hivatkozással, ám sajnos következetlen elrendezésben). Jean- Noël Jeanneney: Une histoire des médias. Paris, 1995. Médias. Szerk. C.-J. Bernard. Paris, 1995. 1

Első rész A könyv második forradalma (1751-1870) Ebben a rendszerben igen egyszerű tipolñgia alapján szerveződik meg a feladatok megosztása. Egyik oldalon a rendelésre dolgozñ nyomdászmestert találjuk, a másikon a kiadñt, aki a publikálandñ művekkel kapcsolatos jogok birtokosa, tehát rendelkezik a szerző és a hatñságok engedélyével: a kiadñ többé-kevésbé szabályos időközökben közzéteszi az elérhető művek katalñgusait, amelyek mind a szakmabeliek, mind a vásárlñkör számára munkaeszközül szolgálnak. Ami a terjesztést illeti: nagyon kevés olyan kiadñ van, aki kizárñlag kiadással foglalkozik. A piac roppantul szűk, az ñriási távolságokat pedig anyagi képtelenség uralni; mindez arra ösztönzi a szakmabelieket, hogy többoldalúan tevékenykedjenek. A franciaországi vidéki nyomdászok többsége könyvterjesztő is egyben; a kiadñk pedig könyvek kiskereskedésével és bizományi árusìtásával is foglalkoznak, miközben a párhuzamos hálñzatok is egyre nagyobb fontosságra tesznek szert. Egyre több könyvet és nyomtatványt adnak el nem könyvárusìtásra szakosodott kereskedők, házalñk és vásárosok, de más magánszemélyek is, például tanárok. Végül: az ancien règime könyv-kereskedői rendszerében tevékenykedők előnyben részesìtik a könyvkiadás tőkét nem igénylő mñdozatait: kéziratért igen ritkán fizetnek, a katalñgusbñl választott művek jogainak megszerzése pedig gyakran cserekereskedelem útján történik. 1.1.2. Korporatista logika A rendszer második jellemzője: a korporatista logika uralma: a nyomdászok, a könyvkereskedők és a bizományosok mind különböző korporáciñkba tömörülnek. Munkájukért és a könyvkiadás felett gyakorolt öncenzúrájukért cserébe a hatalom a korporáciñkat kizárñlagos jogokban részesìti (lásd a király nyomdásza stb.): a vállalkozñ szellem és a vállalkozñk jellegzetes lélektana teljesen hiányzik a rendszerből, s ezen a technikai forradalom előszele sem képes változtatni. A numerus claususnak azonban vannak előnyös oldalai is: a legjelentősebb nyomdák tulajdonosai a helyi notabilitások közé emelkednek. A valen-ciennes-i Henry-dinasztia számos magisztrátus családdal áll rokoni kapcsolatban. 3 A régi nyomdászdinasztiák sikerét a contrario az is bizonyìtja, hogy a forradalom idején leszármazottaik jelentős része emigráciñba kényszerül. Az ellenőrzés ezen rendszerének fenntartásában érdekelt közhatalom a nyomdászok számának korlátozása mellett mindegyiküknek kizárñlagos jogokat biztosìt. A hivatalos iratok kinyomtatásával megbìzott s ìgy rendszeres (bár nem túl magas) jövedelemre szert tevő nyomdászok cserében készek a felügyelet és az öncenzúra bizonyos formáinak gyakorlására. Mivel létbiztonságban élnek, eszük ágában sincs tiltott dolgokkal foglalkozni, ellenben mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiváltságaikat megőrizzék, és az újonnan jötteket szemmel tartsák. A francia, különösen a párizsi könyvkereskedők csak igen kevéssé érdek-lődtek az új tìpusú spekuláciñk iránt, ez azonban nem is meglepő, hisz féltve őrzött kiváltságaik kifejezetten előnyös helyzetet teremtettek számukra: egy szűk, de megbìzhatñ piacra termeltek kis példányszámú, de meglehetősen drága könyveket (még egy valñdi bestseller, az Enciklopédia első, in-folio kiadása is csak négyezer példányban kelt el). Filozofikus világnézete ellenére a lille-i Jean-Baptiste Joseph Henry a következőket ìrja tiltott portékát ajánlñ svájci levelezőinek: Bizonyos tìpusú műveket nem áll mñdunkban fogadni. Be kell egyébként vallanom önöknek, uraim, hogy bizonyos könyvek árusìtása olyan komoly veszélyeket, veszteségeket és kellemetlenségeket jelentene számomra, ami az egész szakmátñl elvenné a kedvem; noha én magam is ezen könyvek tartalma szerint gondolkodom. Egy magára valamit adñ kiadñház azonban mindig a nyugalmat részesìti előnyben a kockázatos haszonszerzéssel szemben. 4 A cenzúra és a kiváltságok következtében szintén ugyanez a logika érvényesül a könyvkereskedéssel is foglalkozñ könyvkiadñk döntéseiben. XIV. Lajos ñta a királyi hatalom legfontosabb célkitűzése az, hogy olyan kulturális rendszert hozzon létre, amelynek működésében a király személyének, illetve a központosìtott államnak kizárñlagos szerepe van: azonfelül, hogy minden szöveget cenzúráznak, a hatalom elismer egy hivatalos nyelvet és egy hivatalos irodalmat, az Akadémia közzéteszi saját Szñtárát (1694), a szìnháznak és az irodalomnak pedig a királyi udvar szab irányt. A rendszert a párizsi könyvkereskedő-nyomdászoknak adott kiváltságok teszik teljessé: a privilégium kedvezményezettje egy meghatározott időtartamra kizárñlagos jogokkal rendelkezik egy adott szöveg publikálására, védelemben részesül a hamisìtñk ellen, ìgy tehát kockázat nélkül tesz szert néha kifejezetten jelentős nyereségre. A francia kultúrának a felvilágosodás Eurñpája felett gyakorolt dominanciája pedig tovább erősìti az érdekközösséget: a legjelentősebb könyvkereskedő-nyomdászok (szinte kizárñlag párizsiak) egyre vagyonosabbak, egészen természetes hát, hogy létérdekük a rendszer változatlan formájának fenntartása. Gyakorlatilag szabályozatlan tevékenység marad azonban a könyvkiskereskedés; ezen üzletág felett a különböző kamarák csak elméleti felügyeletet gyakorolnak. Az 1723-as 3 Frédéric Barbier: Les Henry, imprimeurs et libraires à Valenciennes au XVIII e siècle. Mélanges de la Bibliothèque de la Sorbonne, 13, 1995. 61 80. 4 Idézi Frédéric Barbier: La circulation du livre dans la région du Nord à la veille de la Révolution. Revue du Nord, LXXI, 1989. 950. 2

Első rész A könyv második forradalma (1751-1870) királyi rendelet előìrja ugyan a könyvek kiskereskedésével foglalkozni szándékozñk szakmai képességeinek vizsgálatát, a rendelkezések átültetése a gyakorlatba azonban elsikkad. 1.1.3. Olvasás és előkelőség Végül emlékeztetnünk kell arra, milyen szűk volt a korszak olvasñközönsége, amint ezt az ìrástudással kapcsolatos statisztikák is bizonyìtják. Az olvasñközönség még a 18. század során is aprñ, felvilágosult szigetekből tevődik össze, amelyek tagjait esetenként hatalmas földrajzi távolságok választják el egymástñl. Még ha elmondhatjuk is, hogy bizonyos államokban (Eurñpa germán és protestáns vidékei és az angolszász világ) a lakosság egyre nagyobb hányada válik ìrástudñvá, a mindennapi élet anyagi körülményei itt sem teszik lehetővé a rendszeres hozzáférést a nyomtatott betűhöz; kivételt csak a hagyományos könyvek és szövegek (kegyességi ìrások) vagy értéktelen ponyvák jelentenek. Hangsúlyoznunk kell viszont, hogy a lakosság egy csekély hányadára az elképesztően jñ anyagi körülmények és a teljes szellemi nyitottság jellemző. A régi egyházi gyűjtemények mellett nagyon jelentős nemesi könyvtárakat is találunk, amelyek tulajdonosuk kivételesen magas társadalmi helyzetéről árulkodnak. A hatalmas hercegi könyvtárak más nagyurak törekvéseinek szolgálnak mintául: emlìtsük meg példaként a Malborough család fantasztikus blenheimi gyűjteményét vagy éppen a csodálatos trelissicki könyvtárat. A kultúra a kontinensen is képes a kiemelkedés, az előkelőség eszközéül szolgálni, pedig itt a nagykereskedők, a bankárok, a pénzemberek kevésbé fontos szerepet játszanak: az Aufklärung Németországának hercegi könyvtáraira a francia választ műkedvelők (mint például Emmanuel de Croÿ herceg) gyűjteményei adják meg. Az a tény, hogy a könyv és a nyomtatvány sikerrel hñdìtja meg a társadalom egy vékony szeletét, nem zárja ki más fontos jelenségek felbukkanását. A további terjeszkedés lehetősége adott; elsősorban értelmiségi csoportokat ìrñkat, oktatñkat, papokat, ügyvédeket és jogászokat, valamint orvosokat érhet el a könyv. Noha a jelenség globális értékeléséhez egyelőre hiányoznak az eszközeink, mégis, cáfolhatatlan jelek bizonyìtják, hogy egy szociográfiai értelemben igen tarka csoport nyitottá vált az ìrott betűre. Különböző régi könyvtárak vizsgálataibñl számos adattal rendelkezünk, összegzésük azonban igen nehéz feladat: Párizsban, Észak- Franciaországban és a Jurában, valamint a tartományi székhelyeken (Dijon, Besançon, Amiens, Lille, Aix-en- Provence) számos jogász, tisztviselő vagy orvos rendelkezik több száz, helyenként több ezer nyomtatványbñl állñ, gyakran tematikusan specializált könyvtárral. 5 Ugyanezek az emberek népesìtik majd be egy generáciñval később az új akadémiai társulásokat, ìgy segìtvén elő a felvilágosodás kulturális modelljének megvalñsulását. Az olvasñközönség azonban egészen a 18. század második feléig nem volt elég népes ahhoz, hogy meginduljon az ìrñi tevékenység autonomizálñdásának folyamata. Az ìrñ, ha nem rendelkezik magánvagyonnal, kénytelen állást (például egyházi feladatot) vállalni, vagy egy társadalmilag felette állñ személy szolgálatába szegődni. A személyre szñlñ ajánlás gyakorlata igen jellemző a kor viszonyaira: az olvasñközönség szűkös-ségét uralkodñk és mecénások támogatása egyensúlyozza ki. Lehetőségek nyìlnak tehát a (később értelmiséginek nevezett) tehetségek előtt, de az egyszerű népnek is több alkalma lesz találkozni az ìrott betűvel, bár erre kevés és gyakran csak közvetett bizonyìtékkal rendelkezünk. Vidéken, ahol bár általában nem létezik intézményesìtett könyvkereskedés, azért találhatunk könyvet vagy más nyomtatványt: a házalñk hálñzata vagy a helyhez kötött, bár nem könyvárusìtásra specializálñdott árusok viszonylag rendszeres időközökben eljuttatnak a lakossághoz kis füzetkéket, vallásos könyveket, almanachokat és naptárakat, képeket, illetve mindenféle papìrárut. A kulturálñdás elsődleges tere azonban természetesen a város, 6 ahol rengeteg nyomtatvánnyal találkozhatunk, hiszen itt koncentrálñdik a kulturális közvetìtésre alkalmas népesség 7 (például a háziszolgák), akik a jñlétben élők életmñdját a széles néptömegek felé közvetìtik. Különösen Párizsban látszik szükségszerűnek, hogy az eleinte csak a kiváltságosokra jellemző művelődési törekvések a széles néprétegek életére is hatással legyenek. Nemcsak arrñl van szñ, hogy itt könnyebben érhetők el a kulturális intézmények és szolgáltatások (például a könyvkereskedések), hanem arrñl is, hogy Párizs a királyság minden más városánál kétségtelenül több alkalmat nyújt a kultúrával valñ találkozásra, hiszen itt születik vagy találhatñ meg minden könyv, újság és kép, de itt élnek és ide kötődnek a jñ és a rossz ìrñk is; itt az ìrott betű minden formájában fellelhető. A főváros létrehozott egy olyan, csak rá jellemző kultúrát, amelyben a gesztusok és az életformák a legfrissebb ismereteknek megfelelően alakulnak, és ahol a másokkal valñ találkozás és kommunikáciñ széles le-hetőségei még a legszegényebbeket és az ìrástudatlanokat is abban a hitben ringatják, hogy eredeti kulturális javakat sajátìthatnak el. Az újonnan érkező, legyen akár átutazñ, akár Párizsban végleg letelepedni szándékozñ, többet érezhet a városi levegőből, mint a közeli kisvárosba felutazñ 5 Az Histoire des Bibliothèques françaises mellett lásd még Les Bibliothèques au XVIIIe siècle. Szerk. Louis Trénard. Revue française d histoire du livre, no 55 56, 1989. 6 La ville et l innovation: relais et résaux de diffusion en Europe, XIV XIXe siècles. Paris, 1987. 7 Les intermédiaires culturels. Aix-en-Provence. Paris, 1981. 3

Első rész A könyv második forradalma (1751-1870) falusi; a főváros-ban új kapcsolatokon alapulñ, az eddigitől gyökeresen különböző, új életet kezdhet, más emberré válhat. 8 1.2. A KÖNYV ÉS A FELVILÁGOSODÁS A nagyon hosszú távú (máig tartñ) folyamatokban a kontinuitás logikája érvényesül tehát: a legjelentősebb törés annak a kornak a terméke, amelyben az ipari forradalom generikus kifejezésével leìrt jelenségek megjelennek. Finomìthatunk azonban ezen az időrenden, méghozzá úgy, hogy kiemeljük a 19. századi ipari társadalom és a 20. századi fogyasztñi társadalom létrejöttét megelőző két történelmi korszak fontosságát: az első lényeges tényező a konjunktúra fokozatos változása, amelynek következményei a 18. század második felében már érezhetők; a másik jelentős esemény pedig maga a politikai forradalom, 1789 nagy forradalma. Mindent összevéve, a könyvkereskedés régi rendre jellemző szabályozásának számos aspektusa változatlanul megfigyelhető az iparosodñ 19. században. Ezzel a kérdéssel már a mentalitástörténeti munkák is foglalkoztak, a közelmúlt könyvtörténeti kutatásai azonban pontosabb adatokkal tudnak szolgálni: minden jel arra mutat, hogy Franciaországban, de más országokban is, fokozatosan új helyzet áll elő, különösen az 1760-as évektől kezdve. 9 1.2.1. A francia nyomdaipari termékek számának gyarapodása Bár az ipari termelés csak a restauráciñ idején, különösen a Júliusi Monarchia éveiben indul erőteljes növekedésnek; ennek a fejlődésnek azonban az 1760-as évektől kezdve már számos előfeltétele megvan. Ezt több számszerűsìthető adat mutatja, nem utolsñsorban a nyomdaipari termékek számának jelentős növekedése. Ennek valñdi dimenziñit nehéz felmérni: a történész kénytelen a kiadott művek számának vizsgálatára szorìtkozni, figyelmen kìvül hagyva két kulcsfontosságú tényezőt, a példányszámot és a kiadványok valñdi elterjedésének kérdését. Adatok egész sora áll rendelkezésünkre, különösen a 19. századtñl kezdve, a kötelespéldány-helyeken és a kurrens bibliográfiákban például a német könyvkereskedők vásári katalñgusaiban, vagy éppen a bibliofilek és tudñsok által összeállìtott retrospektìv bibliográfiákban. Emlìtsük meg végül a jelentősebb könyvtárakban őrzött kötetek statisztikáját, amely sok szempontbñl érdekes adatokkal szolgálhat. A francia nyomdaipari termékek legjobb értékelését hagyományosan Joseph-Marie Quérard La France littéraire-jében találhatjuk meg. 10 Quérard adatai szerint a kiadott művek száma 1701 és 1770 között megháromszorozñdott, méghozzá egy többé-kevésbé töretlen fejlődési ütem szerint. Ez abszolút értékben évi 2000 kiadványt jelent a század elején; mìg az 1770-es évtized éveiben a 6000-et is meghaladja ez a szám. A növekedés a későbbiekben sem áll meg, persze Quérard szerint (aki egyébként csak az irodalmi kiadványokkal számol) természetesen lelassul. Ezek a puszta számok is igen fontosak, hiszen arrñl tanúskodnak, hogy a könyvszakma struktúrái mély változásokon mentek át; megfeleltek a könyv második forradalma logikájának. Az egy-egy nyomda, város vagy régiñ könyvtermésére vonatkozñ monografikus részadatok, a fentebbi megfigyeléseket kiegészìtve, ékesen bizonyìtják, hogy az 1760-as és 1770-es években újjáéled a vidéki könyvnyomtatás: Bordeaux-ban, északon 11 vagy akár Strasbourg-ban megváltozik a helyzet, és a termelési görbe hirtelen elemelkedik arrñl a nulla közeli szintről, amelyre a királyi szabályozás eleddig kényszerìtette. A nyitást jelzi a kiadott művek tìpusváltozása is: már nemcsak a hagyományos vidéki bestsellereket (helyi érdekű nyomtatványok, 12 kegyes olvasmányok, almanachok, népi naptárak) nyomtatják a vidéki műhelyekben. A vidéki kiadñk ezentúl kifejezetten tudñs (régiñtörténeti művek, tankönyvek) vagy éppen kifejezetten szñrakoztatñ jellegű munkák (regények) kinyomtatására is vállalkoznak. Összességében az az érzésünk támadhat, hogy a piac lassan megnyìlik; márpedig ezen lényegi változás következményeként a párizsiak képtelenek megőrizni hagyományos kizárñlagosságukat. E megfigyeléseket megerősìtik a kötelespéldányhelyek, illetve a különféle kiadási engedélyek feldolgozásábñl származñ adatok (ez a két adatsor teszi lehetővé a fentebbi megállapìtások megerősìtését és finomìtását): a kiváltságok elsősorban a párizsi könyvtermést szabályozzák: számuk 1730 és 1777 között egyre növekszik, 1735 és 1777 pedig a francia könyvkiadás, illetve a felvilágosodás két kiemelkedő éve. Az 1770-es években a kiváltságokat ábrázolñ görbe hirtelen lehanyatlik, ami azt jelzi, hogy a párizsiak megérzik a vidéki könyvnyomtatñk, illetve a hatalom támogatását élvező újonnan jöttek konkurenciáját. 8 Daniel Roche: Le Peuple de Paris. Paris, 1981, 204. 9 Daniel Mornet: Les origines intellectuelles de la Révolution française. Lyon, 1989; Michel Vovelle: Le tournant des mentalités en France, 1750 89. Social History, 5, 1977. 605 630. 10 Paris, 1827 1864, 12 vol. 11 A szerző északon nagyjábñl a mai Nord-pas-de-Calais adminisztratìv területét érti. A szerk 12 A helyi polgárság számára előállìtott nyomtatványok, például partecédulák, árcédulák stb. 4

Első rész A könyv második forradalma (1751-1870) Ekkorra a királyi közigazgatás már feladja a kiváltságokra és a szigorú felügyeletre alapozott politikáját, és sokkal rugalmasabban választja meg mñdszereit. Az új magatartás legszebb példája az úgynevezett hallgatñlagos engedély: a hatalom, bár nem vallja be nyìltan, lehetővé teszi bizonyos, elméletileg tiltott könyvek vagy kiadások közzétételét (amelyek lajstromba vétele sem tilos többé). 13 A régi rend utolsñ évtizedében a hallgatñlagos engedély a hatalom által kiadhatñ felhatalmazások legfontosabbika lesz; a hallgatñlagosan engedélyezett könyvek száma szinte exponenciálisan megugrik. 1.2.2. Új könyvek, új olvasók, új olvasási szokások A terjesztési hálñzatok kiszélesedése (például a mozgñárusok és mindenféle viszonteladñk által) arrñl tanúskodik, hogy a széles néptömegek újfajta viszonyba kerülnek a nyomtatott betűvel. 1789-ben a La Bastille dévoilée (A Bastille leleplezése) cìmű mű szerzője némi kaján örömmel a következőket ìrja: Nem tudom, mindenki érez-e olyan hálát ezen emberek iránt, amilyet én érzek; ők voltak azok, akik vagyonuk, szabadságuk s nemritkán életük kockáztatása árán segìtettek hozzá minket ahhoz, hogy eljussunk oda, ahol most tartunk. Nem elegendő ugyanis, hogy az ìrñk megìrják könyveiket, valakiknek ki is kellett nyomtatniuk, sőt végtelen tereket, kémeket és besúgñkat legyőzve, el is kellett juttatniuk hozzánk őket. További adatokkal is bizonyìthatjuk, hogy a médiumok új, jelentősebb pozìciñt foglalnak el a társadalomban; az új olvasási és a kultúra elsajátìtásával kapcsolatos szokások ennek a jelenségnek egyszerre jelentik hajtñerejét és végeredményét. Igaz ez a szövegek formátumára, nyomdai megformálására, de természetére is: úgy érezhetjük, hogy a társadalom általános célkitűzése mñdosul ezekben az években, s ezzel párhuzamosan a széles néptömegek viszonya is radikálisan megváltozik az ìrott betűhöz. Még rövid leìrását sem adhatjuk itt a francia nyomdaipari termelést e kulcsfontosságú időszakban meghatározñ tendenciáknak. Mindazonáltal fel kell sorolnunk azokat a megkerülhetetlen adatokat, amelyek rávilágìtanak az 1760 1770-es években bekövetkező törésre. Ami a könyveket illeti, elmondhatñ, hogy a kiadott művek tematikus eloszlása megváltozik, persze hosszú távon nem jelentős mértékben. A könyvkereskedelem bestsellerei még mindig a vallásos jellegű kiadványok; e kategñriába sorolhatñ az 1723 és 1727 közötti években nyomtatott könyvek több mint harmada, illetve az 1750 1754 között kiadott könyvek több mint negyede. Ráadásul ezeket a könyveket nyomják a legmagasabb átlagos példányszámban. Az igazi törés a század végén következik be: becslések szerint az 1784 1788 között nyomtatott könyveknek már csak körülbelül 10%-a vallásos jellegű. Bár ez a becslés valñszìnűleg nem állja meg a helyét, tény, hogy Franciaország már az ancien régime utolsñ éveiben elindult a deszakralizáciñ ösvényén; ezt a folyamatot a forradalom fogja felgyorsìtani, majd intézményesìteni. Eurñpa más államai csak a 19. század második felében indulnak el ezen az úton. 14 A vallási témájú könyvek részaránya tehát csökken, egyre népszerűbbek viszont azok a könyvek, amelyek már a modern ember viszonyát tükrözik a nyomtatott betűhöz és a könyvből elsajátìthatñ tudáshoz, azaz a tudományos és szñrakoztatñ olvasmányok. A történetìrás, a földrajz és az útleìrások egy-részről az egyetemes tudás enciklopédikus tervének felelnek meg, de más körök és más civilizáciñk tanulmányozása utal a relativitásérzék kérdésére és a tolerancia kìvánalmára is. A tudományok és a művészetek statisztikai görbéje a vallási görbe pontos ellentettjeként rajzolñdik ki: 1750 körül a nyomtatott könyvek egyötödét tették ki, a forradalom előtti évekre részarányuk megközelìtette a 40%-ot. Komoly következtetéseket vonhatunk le abbñl a tényből is, hogy a felvilágosodás könyvtermésének legdinamikusabban fejlődő persze abszolút értékben még ìgy is kisebbségben maradñ szektorát azok a könyvek alkotják, amelyeket ma a politikai gazdaságtan cìmszñ alá sorolnánk. A gondolkodás ezen új terepének hangsúlyosabbá válása (különösen 1750-et követően) a felvilágosodás alapvető célkitűzéséről tanúskodik: hogyan lehetne ésszerűen, a közjñt szem előtt tartva megszervezni a társadalmat? A század második felében jelentősen megnőtt a politikai gazdaságtannal foglalkozñ nyomtatványok száma. 15 Adam Smith 1776-ban megjelenő munkáját már 1777-ben franciára fordìtják, sőt 1777 és 1789 között nem kevesebb, mint öt kiadása lát napvilágot. Az 1780-as években egyébként további politikai gazdaságtannal kapcsolatos témák is közmegvitatás tárgyául szolgálnak, méghozzá brosúrák és újságcikkek lapjain. Amikor az egész ország a rendi gyűlés összehìvásárñl beszél, mindenütt elérhető Jacques Necker Rapport fait au Roi par le ministre de ses finances (Jelentés a királynak pénzügyminiszterétől) cìmű munkája. A jelentést tizenöt garasért (sol) meg lehetett kapni minden újdonságokkal foglalkozñ kereskedőnél, arrñl nem is beszélve, hogy a mozgñárusok a főváros minden negyedébe elvitték azok számára, akik meg akarták szerezni. Márpedig sokan 13 Így megjelennek a kiadñi, illetve kereskedői katalñgusokban is. A szerk. 14 Der Umgang mit dem religiösen Buch. Göttingen, 1991. 15 Jean-Claude Perrot: Une histoire intellectuelle de l économie politique. Paris, 1992. 5

Első rész A könyv második forradalma (1751-1870) meg akarták szerezni, hiszen olyan munkárñl van szñ, amely igen alkalmas arra, hogy felkeltse a hazafias polgárok figyelmét. 16 Ami a szñrakoztatñ irodalmat illeti (ide sorolhatjuk a szìndarabokat és különösen a regényeket), igen nehéz volna megbìzhatñ becsléseket közölnünk: a statisztikák viszonylagos állandñságot mutatnak a kiadott könyveknek körülbelül 30-40%-át alkotják az ide tartozñ könyvek, de a könyvtermelés folyamatos bővülésének időszakában ez az állandñ részarány jelentős növekedést jelent. 17 A kiadott művek nagy száma, műfaji tarkaságuk, 18 a sorozatok és válogatott művek (a Bibliothèque universelle des romans Egyetemes Regénytár többtucatnyi kötetet foglal magába) számbavétele tovább bonyolìtja a vizsgálatot; mindezek a tényezők nemcsak a közérdeklődés egyre növekvő sokoldalúságát, hanem az ìrott szöveghez valñ új viszonyt is mutatják. Szinte emblematikus adathalmazzal szolgál a korabeli folyamatok minden jellegzetességét magában foglalñ kiadványtìpus, a periodika. A periodikák rengeteg előnnyel rendelkeznek: még a drágábbak is kifizethetők, cikkek igen változatos egyvelegével szolgálnak, felgyorsìtják a hozzáférést a hìrekhez és az ismeretekhez, s végül lehetővé teszik, hogy olvasñik részt kérjenek a Szellem Köztársaságának (amely egyébként kezdi a Polgárok Köztársaságává kinőni magát) erőfeszìtéseiből és gondolataibñl. Jellegzetes formátumuk következménye pedig a nyomtatott szöveghez valñ viszony megváltozása: a periodikát, a lapot, nem úgy olvassuk, mintha könyv lenne, nem őrizzük meg feltétlenül könyvtárunkban; az igen elterjedt, de tiszavirágéletű periodikák térhñdìtásának következtében a nyomtatott szöveg elveszti hagyományos pozìciñinak egy részét. 19 A közreadott folyñiratok statisztikájának vizsgálata nemcsak a fejlődés általános vonásait, hanem a műfajon belüli modellváltásokat és az olvasñi szokások mñdosulását is illusztrálja. 20 Az 1680 1720-as évek viszonylagos stagnálását követően a görbe emelkedni kezd: a gyors növekedés 1720-ban kezdődik (53 periodika), és egészen 1750-ig tart (137 periodika); hasonlñ ütemű növekedésre a század utolsñ harmadában találhatunk példát 1760- ban még mindig csak 137 periodika jelenik meg Franciaországban, számuk 1770-re azonban 188-ra, 1780-ra pedig 277-re nő. Még ennél is érdekesebb az a tény, hogy nem ugyanazokrñl a periodikákrñl van szñ; az újakat nem ugyanazok a célkitűzések mozgatják, és a hozzájuk kapcsolñdñ szokások is megváltoznak. Az 1770 1789- es évek gyors növekedése két, eddig többé-kevésbé kisebbségben lévő műfajnak köszönhető: egyrészről megszaporodnak az újságok ezzel a kifejezéssel azokat a sajtñtermékeket jelöljük, amelyek általános informáciñkkal szolgálnak, mégpedig gyorsan (1725 és 1750 között 5, 1750 és 1775 között 14, mìg 1775 és 1789 között összesen 47 újságot nyomtattak); másrész-ről pedig nagy jelentőségre tesznek szert a történetipolitikai jellegű folyñiratok (a fentebb emlìtett időszakokban 22, 18 és végül 32 volt belőlük). Ezzel ellentétben a specializált (például irodalmi) folyñiratok száma stagnál, sőt esetenként csökken is: hiszen ettől az időtől fogva a periodikáktñl gyors és hatékony informáciñk szolgáltatását várják el, ezzel pedig a hagyományos könyv képtelen hasonlñ feltételek mellett szolgálni. Térjünk vissza a könyvekhez: a kiadások nyelvében és a kiadott művek formátumában bekövetkező változások szintén a könyvek tartalmának világivá válására és az olvasás szokásának elterjedésére utalnak. Még egy olyan régi nemzetállamban is, amilyen Franciaország, megfigyelhető, hogy az 1760-as évektől kezdve jelentősen megnő a francia nyelvű publikáciñk aránya a latin nyelvűek rovására. Németországban, melyet sokkal bonyolultabb viszonyok jellemeznek, hasonlñ a helyzet pedig ott ráadásul életerősebb maradt a latin tudományosság hagyománya, és nem is létezik egységes nemzetállam. A német nyelven kiadott könyvek száma először az 1760-as években haladja meg a latin nyelvűekét: a könyv végleg kilép a tudñsok világábñl, és a szélesebb közönség meghñdìtására indul. Ezzel párhuzamosan mñdosul a könyv formátuma is; márpedig a könyv technikai szerkesztésében bekövetkező változások igen nagy jelentőségűek. A formátum, a könyv vastagsága, a tipográfiai változások, a szöveg elrendezése az egyes oldalakon belül (a többé-kevésbé elkülönìthető bekezdések formájában), az illusztráciñk szerepe, a visszakeresést lehetővé tévő apparátus (cìmlap, oldalszámozás, élőfej, tartalomjegyzék, mutatñk) megléte vagy hiánya megannyi, a könyvkereskedő és a nyomdász döntéséről tanúskodñ jel; egyúttal ezek a 16 Journal de Hardy, 2 janvier 1789 (BN, ms. Fr. 6687). De l administration des finances en France cìmű értekezésében Necker is a közvélemény megnövekedett jelentőségét emeli ki. 17 S. P. Jones: A List of French Prose Fiction from 1700 to 1750. New York, 1939; V. G. Mylne R. Frautschi: Bibliographie du genre romanesque français, 1751 1800. London Paris, 1977. 18 Megtalálhatjuk itt Rabelais ìrásai mellett a Kék könyvtár egyes darabjait, a 17. század legnagyobb regényeit éppúgy, mint a felvilágosodás alapszövegeit (pl. Az Új-Héloïse-t) vagy Mme de Sévigné leveleit. 19 Pierre Albert-Fernand Terrou: Histoire de la presse. 3. kiad. Paris, 1979. 20 Jean Sgard: Dictionnaire des journaux, 1600 1789. Paris, 1991, 2 vol. 6