Közzététel: 2008. január 11. Sorszám: 7. Következik: 2008. január 14. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 2007-ben 2,8 millió hektáron (az előző évinél 5%-kal kisebb területen) 9,6 millió tonna gabona (a tavalyinál 41%-kal kevesebb) termett. Ezen belül 2006-hoz képest búzából közel 9%-kal, kukoricából több mint 50%-kal kevesebb került a magtárakba. A a cukorrépa esetében közel 32, a burgonya esetében 5%-kal csökkent, repcéből viszont több mint 46%-kal nőtt. Búzából 2007-ben az előző évinél 3,3%-kal nagyobb betakarított területen (1 millió 110 ezer ha) 3590 termésátlag mellett közel 4,0 millió tonnát takarítottak be. Kukoricából a 2006. évinél 7,9%-kal kisebb területen 4,0 millió tonna termett. Az őszi betakarítású növények közül a kukorica termésátlaga (3600 hozam) csökkent a legnagyobb mértékben (47,2%-kal). A cukorrépa termőterülete 41 190 termésátlag mellett az előző évinél 12,8%-kal kisebb volt, a (1 millió 676 ezer tonna) 31,7%-kal csökkent. Napraforgóból a tavalyinál 4,3%-kal kisebb területről 1,0 millió tonnát takarítottak be, ez 11,7%- kal kevesebb, mint 2006-ban. A termésátlag (2040 ) 7,7%-kal csökkent. Repcéből a 2006. évinél 53,1%-kal nagyobb területen (219 ezer ha) 494 ezer tonna termett, az elmúlt öt év átlagának több mint kétszerese. Terméshozama tavalyhoz képest 5%-kal csökkent. Burgonyából az előző évinél 13,0%-kal nagyobb szántóföldi területről, 12,7%-kal alacsonyabb termésátlag mellett összesen 536 ezer tonnát takarítottak be. A lucernaszéna betakarított területe 11,0%-kal (130 ezer ha), hozama 12,2%-kal kisebb volt a tavalyinál, összesen 562 ezer tonnát termeltek belőle. Bővebb információ: Részletes táblázatok e-mail: tamas.major@ksh.hu, tel.: 345-6995 A módszertani megjegyzések a www.ksh.hu oldalon találhatóak.
1. Tábla / Table 1. A gabonafélék és néhány fontosabb őszi betakarítású növény főbb adatai Main data of cereals and main crops harvested in autumn 2007. év / 2007 Növények Crops 2002-2006. közötti évek átlaga / Average of years 2002-2006 2006 2007 +) a 2002-2006. közötti évek átlagának average of years 2002-2006 = 100 2006.év / 2006 = 100 Gabonafélék összesen Cereals, total 2 923 2 934 2 780 ebből: / of which: búza 2) / Wheat kukorica / Maize Cukorrépa / Sugar beet Napraforgó / Sunflower Repcemag / Rape seed Burgonya / Potatoes Lucernaszéna / Alfalfa hay Betakarított terület, 1000 hektár / Harvested area, thousand hectares 1 121 1 191 55 491 114 29 153 1 075 1 215 47 534 143 23 146 26 1) 95,1 1 110 99,0 103,3 1 119 41 százalékában / per cent 94,0 74,5 104,1 192,1 Betakarított, 1000 tonna / Total harvested, thousand tons 511 219 130 89,7 85,0 94,8 92,1 87,2 95,7 153,1 113,0 89,0 Gabonafélék összesen Cereals, total ebből: / of which: búza 2) / Wheat kukorica / Maize Cukorrépa / Sugar beet Napraforgó / Sunflower Repcemag / Rape seed Burgonya / Potatoes Lucernaszéna / Alfalfa hay 13 587 16 212 9 628 4 465 4 376 3 988 89,3 7 263 8 282 4 026 55,4 2 717 2 454 1 676 61,7 1 049 1 181 1 043 99,4 245 338 494 201,6 146,2 668 564 536 80,2 95,0 743 720 562 75,6 78,1 1) 3) 70,9 59,4 91,1 48,6 68,3 88,3 Termésátlag, kg/hektár / Average yield, kilogramme/hectare Búza 2) / Wheat Kukorica / Maize Cukorrépa / Sugar beet Napraforgó / Sunflower 3 980 6 100 49 400 2 140 4 070 6 820 52 410 2 210 3 590 3 600 41 190 2 040 90,2 59,0 83,4 95,3 88,2 52,8 78,6 92,3 Repcemag / Rape seed Burgonya 4) / Potatoes 2 150 23 030 2 380 23 450 2 260 20 470 105,1 88,9 95,0 87,3 Lucernaszéna / Alfalfa hay 4 860 4 930 4 330 89,1 87,8 +) Előzetes adatok / Preliminary data 1) Köles, pohánka, cirokmag, kanárimag, rizs, indiánrizs nélkül. / Excluding sorghum, buckwheat, millet, canary seed, rice, indian rice 2) Durumbúzával / Including durum wheat 3) Szántóföldön és más művelési ágban termelt mennyiség. / Production harvested on arable land and on other land use categories. 4) Szántóföldre vonatkozó hozam / Yield on arable land 3
2. Tábla / Table 2. Búza (durumbúzával együtt) / Wheat (including durum wheat) 9 529 56 789 26 791 164 312 2 810 2 890 66 318 191 103 66 318 191 103 2 880 2 880 62 786 26 779 34 985 226 855 3 610 96 436 3 600 122 174 3 490 124 550 445 465 3 580 68 884 37 003 23 724 278 184 153 915 100 650 4 040 4 160 4 240 129 611 532 749 4 110 53 014 230 605 54 195 208 536 50 269 206 169 157 478 645 310 411 639 1 623 524 4 350 3 850 4 100 4 100 3 940 67 740 49 805 18 535 220 574 150 989 51 605 3 260 3 030 2 780 136 080 423 168 3 110 74 103 115 829 32 174 250 898 357 061 108 859 3 390 3 080 3 380 222 106 716 818 3 230 82 842 119 800 70 914 313 543 461 562 258 459 3 790 3 850 3 650 273 556 1 033 564 631 742 2 173 550 3 780 3 440 1 109 699 3 988 177 3 590 4
3. Tábla / Table 3. Kukorica / Maize 6 355 48 740 15 644 108 912 2 460 2 240 55 095 55 095 124 556 2 260 124 556 2 260 77 837 38 530 19 256 213 515 127 160 63 780 2 740 3 300 3 310 135 623 404 455 2 980 41 411 31 803 44 094 166 687 4 030 136 451 4 290 193 345 4 390 117 308 496 483 4 230 85 496 109 203 105 022 350 633 342 144 351 695 4 100 3 130 3 350 299 721 552 652 1 044 472 1 945 410 3 490 3 520 28 612 14 535 4 806 112 195 42 492 13 270 3 920 2 920 2 760 47 953 167 957 3 500 102 041 40 663 85 340 465 335 111 654 291 612 4 560 2 750 3 420 228 044 868 601 3 810 79 130 100 693 55 477 284 822 427 267 207 631 3 600 4 240 3 740 235 300 511 297 919 720 1 956 278 3 910 3 830 1 119 044 4 026 244 3 600 5
4. Tábla / Table 4. Cukorrépa / Sugar beet hektár / hectare 105 1 779 2 775 69 114 26 430 38 850 1 884 1 884 71 889 38 160 71 889 38 160 2 187 1 296 188 115 334 58 038 1 970 52 740 44 780 10 480 3 671 175 342 47 760 10 345 3 366 293 419 872 97 989 11 400 40 590 29 110 38 910 14 004 529 261 37 790 1 698 675 1 961 72 236 35 237 90 394 42 540 52 200 46 100 4 334 22 009 197 867 902 470 45 660 41 010-2 411 467-102 914 16 983-42 690 36 370 2 878 119 897 41 660 3 489 3 360 2 014 158 007 125 607 80 177 45 290 37 380 39 810 8 863 363 791 41 050 1 791 1 235 2 030 80 896 53 782 83 230 45 170 43 550 41 000 5 056 16 797 217 908 701 596 43 100 41 770 40 690 1 675 955 41 190 6
5. Tábla / Table 5. Production of main crops by regions, 2007 Napraforgó / Sunflower 5 577 25 256 8 444 38 037 1 510 1 510 30 833 30 833 46 481 1 510 46 481 1 510 36 130 72 066 2 000 10 254 20 610 2 010 9 376 15 376 1 640 55 760 108 052 1 940 19 225 6 814 5 519 38 771 14 405 11 706 2 020 2 110 2 120 31 558 64 882 2 060 13 250 15 859 20 610 33 001 35 068 50 041 2 490 2 210 2 430 49 719 137 037 118 110 291 044 2 380 2 120 36 545 26 184 7 032 76 567 40 467 12 936 2 100 1 550 1 840 69 761 129 970 1 860 32 963 74 855 43 501 81 774 150 459 70 472 2 480 2 010 1 620 151 319 302 705 2 000 36 350 60 850 24 404 70 973 146 344 55 576 1 950 2 410 2 280 121 604 342 684 272 893 705 568 2 240 2 060 510 554 1 043 093 2 040 7
6. Tábla / Table 6. Repcemag / Rape seed 1 294 10 641 1 931 17 647 1 490 1 660 11 935 11 935 19 578 19 578 1 640 1 640 13 181 36 168 2 740 4 527 11 249 2 490 10 843 27 862 2 570 28 551 75 279 2 640 15 940 14 321 12 748 45 142 48 461 41 000 2 830 3 380 3 220 43 009 134 603 3 130 9 125 15 343 2 576 29 809 44 363 8 367 3 270 2 890 3 250 27 044 98 604 82 539 292 421 3 050 2 970 22 905 15 913 5 713 31 036 19 844 7 827 1 360 1 250 1 370 44 531 58 707 1 320 4 046 19 603 6 259 7 045 31 757 9 209 1 740 1 620 1 470 29 908 48 011 1 610 11 950 12 690 9 080 31 154 26 776 17 290 2 610 2 110 1 900 33 720 108 159 75 220 181 938 2 230 1 680 218 698 493 937 2 260 8
7. Tábla / Table 7. Burgonya / Potatoes termésátlag 4) / 287 4 781 5 895 99 650 20 540 20 840 5 068 5 068 105 545 20 830 105 545 20 830 160 3 671 22 940 476 11 654 24 480 667 6 256 9 380 1 303 21 581 16 560 991 923 923 22 732 11 524 20 584 22 940 12 490 22 300 2 837 54 840 19 330 239 525 352 4 960 12 265 5 618 20 750 23 360 15 960 1 116 22 843 20 470 5 256 99 264 18 890 1 647 344 329 24 705 3 450 4 580 15 000 10 030 13 920 2 320 32 735 14 110 1 782 226 2 350 47 283 4 983 35 744 26 530 22 050 15 210 4 358 88 010 20 200 3 480 224 5 489 73 684 4 950 132 120 21 170 22 100 24 070 9 193 210 754 22 930 15 871 331 499 20 890 26 195 536 308 20 470 4) Szántóföldre vonatkozó hozam / Yield on arable land 9
8. Tábla / Table 8. Lucernaszéna / Lucerne hay 3 449 13 906 14 210 50 199 4 120 3 610 17 355 17 355 5 274 3 501 5 390 64 409 3 710 64 409 3 710 26 071 4 940 16 429 4 690 11 220 2 080 14 165 53 720 3 790 8 982 2 845 1 584 37 724 9 696 5 950 4 200 3 410 3 760 13 411 53 370 3 980 4 483 3 706 2 066 25 027 17 829 11 684 5 580 4 810 5 660 10 255 37 831 54 540 5 320 161 630 4 270 6 991 2 985 2 085 32 131 6 701 11 013 4 600 2 250 5 280 12 061 49 845 4 130 13 707 12 720 4 827 67 589 54 378 20 756 4 930 4 280 4 300 31 254 142 723 4 570 10 305 10 140 10 850 47 248 50 315 45 570 4 590 4 960 4 200 31 295 74 610 129 796 143 133 4 570 335 701 4 500 561 740 4 330 10