T E R Ü L E T I S T A T I S Z T I K A

T E R Ü L E T I S T A T I S Z T I K A A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA SZERKESZTŐBIZOTTSÁG DR. BALOGH MIKLÓS (főszerkesztő), DR. HORVÁTH GYULA, DR. HORVÁTH JÓZSEF, DR. KAPROS TIBORNÉ, KOVÁCS FLÓRIÁN LÁSZLÓ, DR. KULCSÁR LÁSZLÓ, DR. MAROSI LAJOS (felelős szerkesztő), DR. NOVÁK ZOLTÁN, NYITRAI JÓZSEF, SÁNDOR ISTVÁN, SZABÓ ISTVÁN, DR. SZALÓ PÉTER, DR. SZEGVÁRI PÉTER, SZEKERES JÁNOSNÉ, SZEMES MÁRIA, VÉGH ZOLTÁN, VIDA JUDIT, WAFFENSCHMIDT JÁNOSNÉ, DR. ZONGOR GÁBOR 11. (48.) ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2008. MÁJUS

E SZÁM SZERZŐI: Dr. Ács Pongrác PhD, adjunktus, Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, Pécs; Dr. Bottlik Zsolt PhD, adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Regionális Tudományi Tanszék, Budapest; Czirfusz Márton PhD-hallgató, ELTE Regionális Tudományi Tanszék, Budapest; Dr. Dusek Tamás PhD, adjunktus, Széchenyi István Egyetem, Győr; Dr. Jakobi Ákos PhD, adjunktus, ELTE Regionális Tudományi Tanszék, Budapest; Jeney László PhD-hallgató, ELTE Regionális Tudományi Tanszék, Budapest; Dr. Kiss János Péter Phd, tanársegéd, ELTE Regionális Tudományi Tanszék, Budapest; Kovács András főiskolai tanársegéd, Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, Tatabánya; Kovács Péter doktorjelölt, adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar; Laczkó Tamás tanársegéd, Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar, Pécs; Lőcsei Hajnalka tanársegéd, ELTE Regionális Tudományi Tanszék, Budapest; Dr. Lukovics Miklós PhD, adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar; Dr. Marosi Lajos kandidátus, vezető-főtanácsos, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest; Dr. Szabó Pál PhD, adjunktus, ELTE Regionális Tudományi Tanszék, Budapest; Szalkai Gábor PhD-hallgató, ELTE Regionális Tudományi Tanszék, Budapest; Tagai Gergely PhD-hallgató, ELTE Regionális Tudományi Tanszék, Budapest; Telbisz Erzsébet PhD-hallgató, ELTE Regionális Tudományi Tanszék, Budapest; Dr. Tóth Géza PhD, tanácsos, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest; Prof. Dr. Tóth József egyetemi tanár, rector emeritus, a PTE TTK Földtudományok Doktori Iskola vezetője, Pécs; Uzzoli Annamária tudományos munkatárs, ELTE Regionális Tudományi Tanszék, Budapest. ISSN 0018-7828 Szerkesztőség: 1024 Budapest, Keleti Károly u. 5 7. Előfizetési ügyek: Gaál Istvánné szerkesztőségi titkár, tel.: 345-6658, fax: 345-6998 E-mail: istvanne.gaal@ksh.hu Főszerkesztő: dr. Balogh Miklós, tel.: 345-6483 E-mail: miklos.balogh@ksh.hu Felelős szerkesztő: dr. Marosi Lajos, tel.: 345-6547 E-mail: lajos.marosi@ksh.hu Gazdaságstatisztikai szerkesztő: Kormos Zoltán, tel.: 345-1205 E-mail: zoltan.kormos@ksh.hu Számítógépes tördelőszerkesztő: Bada Ilona Csilla, tel.: 345-6581 E-mail: csilla.bada@ksh.hu Kiadja a Központi Statisztikai Hivatal (1525 Budapest, Pf. 51.) Megjelenik: kéthavonta, minden páratlan hónap végén. Előfizetési díj: fél évre 900, egész évre 1620 Ft. A Területi Statisztika cikkei megtalálhatók a KSH honlapján: www.ksh.hu Előfizethető: a szerkesztőségnek küldött megrendelés útján. Az írásban le nem mondott tavalyi megrendelések érvényesek. Megvásárolható: a Statisztikai Szakkönyvesboltban (1024 Budapest, Fényes Elek u. 14 18.). Készült: Xerox Magyarország Kft. 2008.089

TARTALOM ELMÉLET MÓDSZERTAN Meditáció a városokról és a várossá nyilvánítás hazai gyakorlatáról. Vitairat dr. Tóth József...237 Eljárás a területi versenyképesség mérésére dr. Lukovics Miklós Kovács Péter...245 A regionális GDP értelmezésének és használatának problémái dr. Dusek Tamás dr. Kiss János Péter...264 A legközelebbi szomszéd analízis és alkalmazási lehetőségei Czirfusz Márton dr. Szabó Pál...281 ELEMZÉSEK A szomszédsági mátrix problematikájának megoldási lehetőségei elmélet és gyakorlat dr. Jakobi Ákos Jeney László...295 Helyzeti és fejlettségi centrum periféria relációk a hazai kistérségekben Lőcsei Hajnalka Szalkai Gábor...305 A szürkeállomány területi különbségei katedrán innen és túl dr. Kiss János Péter Tagai Gergely Telbisz Erzsébet...315 A regionális és etnikai különbségek összefüggései Bulgáriában az ezredfordulón dr. Bottlik Zsolt...334 KÖZLEMÉNYEK Területi különbségek a hazai egészségturizmus kínálatában dr. Ács Pongrác Laczkó Tamás...344 Az egészségi állapot különbségei a közép-magyarországi régióban Uzzoli Annamária...357 Kinek emlékeztetőül, kinek újdonságként. Szempontok a kéziratok elkészítéséhez dr. Marosi Lajos...367 KÖNYVISMERTETÉS Fejlődés és hanyatlás kombinációja Észak-Alföldön dr. Tóth Géza...370 Kalandos kirándulás változó falvainkban Kovács András...372 HAZAI STATISZTIKAI FOLYÓIRATOK TARTALMA...374 A Területi Statisztikában megjelenő tanulmányok kutatói véleményeket tükröznek, amelyek nem esnek szükségképpen egybe a KSH vagy a szerzők által képviselt intézmények hivatalos álláspontjával. Utánnyomás csak a forrás megjelölésével!

ELMÉLET MÓDSZERTAN DR. TÓTH JÓZSEF Meditáció a városokról és a várossá nyilvánítás hazai gyakorlatáról Vitairat Kevés a szakmai vita Magyarországon. Talán a politikusok mintájára egyre ritkább az érvek egymásnak feszülése, az őszinte nézeteltérések konszenzussá munkálása. Elbeszélünk írunk egymás mellett. Sok egyéb mellett így van ez a várossá nyilvánítások ügyében is. A nézetek között alapvető, koncepcionális szakmai differenciák vannak, melyeket a politikai szempontok rendre fölülírnak. Az eredmény meglehetősen kaotikus. Ideje lenne valamelyes, legalább a szakma portáját érintő rendteremtésnek. Ez az írás esetenként egyéni hangvételű felvetéseivel azt a célt szolgálja, hogy vitát provokálva megszólítsa a hozzáértőket, írják le véleményüket. Reményeink szerint kellő alap teremthető az álláspontok közelítéséhez, esetleg közös javaslat megfogalmazásához a döntési szféra számára. A világon mindenütt, így Magyarországon is örökzöld téma a város léte, lényege, településrendszeren belüli szerepe. A problémakörben számos diszciplína érdekelt, képviselőik vitáiból egyre valószínűbb az a teoretikusan eleve sejtett következtetés, hogy általánosan elfogadható megfontolások és főleg definíciók a várossal kapcsolatban aligha várhatók. Az egész kérdéskört tovább bonyolítja, hogy a jogi megközelítés is államonként differenciált, a mindenkori hatalom térben és időben eltérő kritériumok alapján minősít egyes településeket várossá, érzékenyen befolyásolva ezzel a helyi társadalom aspirációit éppúgy, mint az urbanizációs folyamat városodási (mennyiségi) aspektusának nemzetközi összevetésre is széles körben használt mutatóit. A magyar urbanizációs folyamat sajátosságainak vizsgálata régóta tart, és kiterjedt szakirodalmat eredményezett. A legfontosabbak (Teleki 1936, Prinz 1942, Fodor 1944, Mendöl 1944, Bulla Mendöl 1947, Erdei é. n., 1971, Frisnyák 1990) és az általános összefüggésekre koncentráló művek áttekintése nyomán arra a meggyőződésre juthatunk, hogy a magyar sajátosságok szignifikánsak, és lényegében három tényezőt érintenek, három kérdés formájában fogalmazhatók meg. Ezek: Jelent-e a magyar város az európaihoz hasonló minőséget? Mit kezdhetünk az esetenként számottevő arányú külterületi népességgel? Mekkora és milyen irányú az eltérés a földrajzi városok és a közigazgatási-jogi értelemben azoknak elismert települések között? Amint látható, a kérdések az urbanizációs folyamat mindkét aspektusát, a minőségi és a mennyiségi oldalt, a városiasodást és a városodást egyaránt érintik. Az urbanizáció A Területi Statisztika szerkesztősége azzal a szándékkal kérte fel dr. Tóth József professzort, hogy vitát nyisson a témáról. Várjuk tehát olvasóink írásait, amelyek lehetnek elemzések vagy akár rövid hozzászólások.

238 DR. TÓTH JÓZSEF sokoldalú kapcsolatrendszere, a folyamat időbeli, térbeli differenciáltsága és a feltárását kikényszerítő társadalmi igény egyaránt indokolja, hogy sokan és több diszciplína oldaláról kutatják. Magam lassan fél évszázada foglalkozom az urbanizáció különböző kérdésköreivel (Tóth 1966, 1975, 1977, 1988, 1996, 2001 2002, 2004, Bánlaky Bokor Tóth 1999, Blahó Tóth 2006.) Elsősorban az Alföld településrendszere, az alföldi város funkcionális sajátosságai, a városodás ütemdifferenciái, a minőségi és mennyiségi aspektus kölcsönhatásai érdekelnek, de néhány további elméleti problémával is szembe találkoztam. Ennek alapján nem meglepő, hogy az urbanizáció nemzetközi és hazai irodalmát figyelemmel kísérem, örömmel regisztrálva, hogy az utóbbi évtized érezhető élénkülést hozott. Ebbe a folyamatba illeszkedik a szombathelyi konferenciasorozat is (Csapó Kocsis Lenner 2004, Csapó Kocsis 2006, 2007, 2008). Ha jól utánagondolunk, egyáltalán nem meglepő, hogy az urbanizációkutatás mai kérdőjelei lényegében ugyanott vannak, ahol évtizedekkel ezelőtt. Ez a tény némi rosszmájúsággal úgy is interpretálható, hogy a kutatások nem voltak igazán eredményesek, de ténylegesen arról van szó, hogy új és új problémák merülnek fel a régiek bázisán, új megközelítéseket, esetleg vizsgálati metodikát igényelve. Az urbanizáció tartalma, jellege is módosul a termelőerők fejlődésének újabb szakaszában. Ennek egyik legfőbb és számos következménnyel járó megnyilvánulása a városképző szerepkörök (non-basic functions) átalakulása és a településhierarchia fokozatain való lefelé csúszása, vagyis a városi minőség degradálódása, a mennyiség minőség dichotómia más szinten való újratermelődése. Néhány évtizede magam is joggal kerestem az óriásfalvak és a kisvárosok közötti különbséget, és azt az esetleg teljesen azonos bruttó mennyiségi mutatók mellett a minőségi, a funkcionális strukturális eltérésekben láttam megfoghatónak. Ma ez már nem ilyen egyszerű. A városi funkciók fokozatosan kiépültek az óriásfalvakban is, a településrendszer elemei közötti vertikális és horizontális kapcsolatok erősödtek, egyre több település nyert városi jogállást, alig maradt óriásfalu. Napjainkra az urbanizációval foglalkozók városokra koncentráló része egyre inkább a várossá válás körülményeivel, a kisvárosok problémakörével összefüggő kutatásokat végez, és igen gyakran nem, vagy nem egyértelműen különíti el a munkamegosztás termékeként objektíve kialakuló, településföldrajzi értelemben vett várost a városként közigazgatási-jogi értelemben elismert, tehát szubjektív kritériumok alapján a társadalmi megítélés révén azzá nyilvánított településtől. Az utóbbi évek e témakörben publikált kutatási eredményei (Szigeti 1997, Csapó T. Kocsis 1997, Beluszky 1999, Győri 2006, 2008, Dövényi 2006, 2008, Csapó O. 2008, Lenner 2008, Pirisi Szabó Trócsányi 2008, Szebényi 2008) egyértelműen arról győznek meg, hogy a fő kérdés ma is a mennyiség és minőség problémája, a városodás és városiasodás ellentmondásrendszere. Az is a szombathelyiek érdeme, hogy a korábbi (Becsei 1983) településmorfológiai kutatások nyomán a kisvárosok ilyen aspektusú elemzésére is sor került (Csapó T. 2008), és a várossá nyilvánítás gyakorlatának egyik külföldi példája is bemutattatott a konferencián (Zsilincsar 2008). Áttekintve a mai helyzet kialakulásának előzményeit, már a II. világháború utáni szakaszt véve alapul, óriási különbség van a két végpont között: 1945-ben kereken félszáz volt, napjainkban pedig mintegy háromszáz jogi értelemben vett város regisztrálható Magyarországon. A városi népesség aránya az össznépesség egyharmadáról annak két-

MEDITÁCIÓ A VÁROSOKRÓL ÉS A VÁROSSÁ NYILVÁNÍTÁS HAZAI GYAKORLATÁRÓL 239 harmadára növekedett. Ebben a több mint hat évtizedes időszakban jellegzetes időbeli hullámok és térbeli differenciák alakultak ki, melyek rövid áttekintését a szakirodalomból ismert (Tóth 1988) tetraédermodell szférái szerint végezzük el. A természeti szféra eltérései a településrendszer egészét, így természetesen a városokat is befolyásolják. Elsősorban a természeti tér differenciál: a tagoltabb geomorfológiai formációk a sűrűbb, de kisebb elemekből álló, míg a kevéssé tagolt térformák a ritkább, de nagyobb elemeket tartalmazó településrendszer kialakulásának kedveznek. Az első variáns elősegíti a településhierarchia érvényesülését azáltal, hogy bizonyos elemek funkciókat koncentrálnak, melyek tekintetében vonzáskörzetek alakulnak ki tehát kedvez a település-földrajzi értelemben vett városok megjelenésének, míg a második típus gyengén hierarchizált rendszerhez vezet, melynek népes elemei mindaddig laza, mellérendelt kapcsolatrendszerben, többé-kevésbé zárt entitásként élnek, amíg a társadalmi-gazdasági-infrastrukturális fejlődés olyan funkcionális ellátottsági paramétereket nem hoz létre bennük, melyek révén várossá nyilvánításuk szinte természetessé válik. A természeti szférából tehát a tagoltság az a fő tényező, melynek révén hazánkban a pannóniai és hunniai várossá fejlődés, illetve várossá minősítés leginkább eltér, bár a folyóknak, a talajminőség differenciáinak is gyakran fontos szerepük van. A gazdasági szféra elsősorban az erőforrás-hasznosítás térségi-települési allokációja révén, valamint a munkahelyek sokfélesége, a választék bővítése útján, a markánsabb, gazdasági erő létrehozásával befolyásolhatja a várossá alakulást. Egyes beruházási döntések, az azokhoz kapcsolódó járulékos fejlesztések különösen erős városfejlesztő energiákká válhatnak, mint ahogy azt az államszocialista időszak erőltetett iparosítása, a szocialista városok rendszerének kiépítése alatt tapasztalhattuk. Az Alföld iparosítása, az ipari funkció megjelenése az alföldi településrendszer óriásfalvainak alapvetően agrár jellegű gazdasági szférájában hozzájárult ezek városiasodásához, későbbi tömeges várossá nyilvánításuk megalapozásához. A magyar településrendszer elemeinek differenciálódásában valamikor óriási szerepet játszott az infrastrukturális szféra egy-egy szállítási útvonal, átkelőhely-funkció révén. A folyamat a vasútépítések és az azokhoz kötődött fejlesztések időszakában volt a legkifejezettebb. A közúti közlekedés vonalainak kiépítése már nem hozott ekkora városképző energiát, legfeljebb az autópályák létesítése eredményez még a településhierarchia magasabb szintjein is eltérő esélyeket. A vizsgált időszak várossá nyilvánításaiban szerepet játszott néhány település határátkelőhely-jellege is. A vasúti szárnyvonalak megszüntetése a folyamatot kísérő társadalmi felzúdulás ellenére sem befolyásolja lényegesen a városi lét lehetőségeit: a vasútnak a közlekedésben betöltött korábbi szerepe mellett elképzelhetetlen volt a vasútvonal nélküli város, ma már számos ilyen van. A kommunális ellátottság szintje eltérő ugyan, de a falu város dichotómia ma már nem éles, a városias életmód és körülmények a városokon kívül is biztosíthatók. Megnőtt ugyanakkor az infrastrukturális szféra jelentősége a szuburbanizációs folyamat időszakában, az agglomerációs gyűrűk települései gyors népességnövekedésében, városiasodásában, egyre gyakoribb várossá nyilvánításában, tehát városodásában is. A társadalmi szférában lezajlott változások gyakorolják természetesen a legnagyobb hatást a településrendszer egészének és egyes elemeinek az átalakulására. Ezek a hatások egyrészt közvetlenek, másrészt (a többi szféra változásait indukálva) közvetettek voltak a vizsgált időszakban is. A folyamat általános volta és sodró ereje miatt ki kell emelnünk a

240 DR. TÓTH JÓZSEF társadalmi szerkezetváltást, a mobilitás megerősödését, a foglalkozási struktúra átformálódását, a migráció eltérő intenzitású, sőt irányú folyamatát, a településrendszer öntörvényű és a társadalmi átalakulás leképezéseként megmutatkozó átalakulását. A társadalom a jogrendszer változtatásával, az állami tervezési és forráselosztási szisztéma alakításával formálta a legerőteljesebben az urbanizáció folyamatát. Az 1971-es Országos településhálózat-fejlesztési koncepció közel másfél évtizedes, változó súlyponti célkitűzésű és sikerű érvénye alatt a hierarchizált redisztribúció eszközrendszerével létrejött egy teljesítőképes középvárosrendszer, felgyorsult kisvárosaink városiasodása és városodása, bár a minden szinten érvényesült centralizációnak vesztesei is voltak. A rendszerváltozás után a városok népességkoncentráló szerepe a megváltozott migrációs viszonyok és irányok miatt érzékenyen csökkent, ugyanakkor a politikai lobbytevékenység révén gyorsabb ütemben folytatódtak a várossá nyilvánítások. Az időbeli alakulást tekintve a II. világháború utáni időszak szignifikáns gyorsulást mutat. A hazai városi jogállású települések száma 1945 1970 között másfélszeresére, 1970 és 1990 között kétszeresére, 1990-től napjainkig a jóval nagyobb bázison! ismét kétszeresére nőtt, és 2008. január 1-re (nem számítva ide természetesen a pályázataikkal versenyben álló több mint másfél tucatnyi új aspiránst) elérte a 298-at. Az időnként megerősödő óvatoskodó és szkeptikus vélemények ellenére a várossá nyilvánítások folytatódása prognosztizálható. A tetraédermodell által megjelenített lényegre koncentrálva arra kell súlyt helyeznünk, hogy ne csak az egyes szférák fejlődését segítsük, hanem e szféráknak az élek mentén megvalósuló kooperációját, kölcsönhatásrendszerét is. Így lenne megvalósítható a kiegyenlített városfejlesztés, az egyes szférák harmonikus fejlettsége révén azok harmóniája, és jöhetne létre az úgynevezett élhető város (tehát egyáltalán nem a várossá nyilvánítás jogi aktusa nyomán, melyhez az illúziók sora tapad). A folyamattal kapcsolatban azonban számos kérdés vetődik fel. A legfontosabb az, hogy kell-e több város, nem elég-e már, nem sok-e már. Számos szakember ítéli meg úgy, hogy a magyar városrendszer az újabb és újabb várossá nyilvánításokkal mesterségesen felduzzasztott. A felduzzasztás a felfogásuk szerint felhígítás, az új városok már nem vethetők össze fejlettségben, funkcionális sokrétűségben, településmorfológiai sajátosságok tekintetében a tradicionális elődökkel. Az ő véleményük szerint máris sok a városi jogú elem a magyar településrendszerben, az utóbbi évtizedekben várossá nyilvánítottakat csak különböző elnevezésekkel illetett kvázi-városokként fogadják el. Álláspontjuk logikai alapja az, hogy ezek a települések már nem felelnek meg a klasszikus városi kritériumoknak. Ez az érvelés az ebben a kérdéskörben különösen aktív településföldrajzosok oldaláról a leggyakoribb és alapvetően igaz is: Pálháza nem Sátoraljaújhely, Kozármisleny nem Mohács, Érd nem Székesfehérvár (hogy a magasabb hierarchiaszintről is hozzunk példát). Az igazság mellett azonban ott marad a kérdés: a településsel foglalkozó tucatnyi tudományág definíciója közül miért pont a településföldrajzét kellene elfogadnia a közigazgatás-tudománynak, valamint a terület- és településfejlesztési gyakorlatnak? Másképpen fogalmazva: nem élhet meg egymás mellett, a maga adekvát fogalmi rendszerére korlátozott érvényességgel a két, esetleg (és valószínűleg) több városfogalom? Megfejelve egy kiegészítő kérdéssel: ha a világon sehol sem sikerült ezt a tartalmi megegyezést létrehozni, és mindenütt megtanulták kezelni az ennek nyomán meg-

MEDITÁCIÓ A VÁROSOKRÓL ÉS A VÁROSSÁ NYILVÁNÍTÁS HAZAI GYAKORLATÁRÓL 241 maradt eltéréseket, mi miért erőlködünk? (Szinte idekívánkozik a mindenféle bajunk által motivált és sugallt kérdés: nincs semmi más problémánk?) Már e kérdések felvetéséből következik ugyan az álláspontom, mely vitatható, és egy méltányos konszenzus reményében talán vitatandó is, de a félreértések elkerülése érdekében az alábbiakban röviden összegzem azt. A közigazgatási-jogi-politikai városfogalom mindenkor és mindenhol eltér a különböző diszciplínák, így a településföldrajz definíciójától. Ez nem baj. Különösen olyan sokszorosan összetett, bonyolult működésű entitás esetén, mint a város, természetesnek tekinthető, hogy más-más megközelítések eltérő összetevőket hangsúlyoznak. Ez igaz az időben egy-egy ország esetében, és nem vitatható a szigorú tények ellenében a térben sem egy-egy időpont vagy intervallum esetében. Ennek az álláspontnak az értelmében természetes, hogy egy időpontban más és más arányú és irányú az eltérés például a település-földrajzi és a jogi értelemben vett városok között országonként, és egy országban különböző időpontokban ugyancsak léteznek ezek a differenciák. Magyarországon például a kiegyezés után a település-földrajzi értelemben városként funkcionáló települések száma lényegesen meghaladta a megszigorított jogi szabályozás miatt lecsökkent számú közigazgatási városokét szemben a rendezés előtti állapotokkal, amikor mindez fordítva volt. A magyar helyzetet azután egészen a XX. század utolsó évtizedéig az jellemezte, hogy kevesebb volt a jogi város a földrajzi értelemben vettnél, majd fordulat következett be, melynek nyomán ma a jogi városok száma haladja meg a településföldrajz által központi szerepkörűnek elismert településekét. (Az eltérés mértéke ugyan nem ismert, mert a különböző szerzők vizsgálatai, illetve becslései korántsem megegyezők.) Magam úgy vélem, hogy egy megközelítő konszenzus ugyan a szakmánknak is jót tenne, és az esetleg arra odafigyelő fejlesztési gyakorlatban is hasznosítható lenne, de nem tekintem azt feltétlenül szükségesnek. Ugyanakkor egy, a Megyei Jogú Városok Szövetsége megbízásából az 1990-es évek első felében végzett, a magyar közigazgatási rendszer városokra és vonzáskörzeteikre építésének lehetőségét vizsgáló kutatásban arra a következtetésre jutottam, hogy a várossá nyilvánításokat folytatni kell, majd ezt egyetemi tankönyvben is leírtam (Tóth 1996). Úgy véltem, hogy a magyar településrendszerben 2010-re mintegy 300 310 városi jogállású település lesz, ami akkor is figyelemre méltó pontosság, ha néhány általam város-gyanúsnak minősített települést mások (gyorsabban fejlődők? erősebb lobbycsoportot maguk mellé állítók?) megelőztek. Továbbra is az a véleményem, hogy bár szükségképpen lelassul a folyamat folytatódni fog. Ebbe az irányba mutat a politikai lobbycsoportok lankadatlan működése mellett néhány olyan előny is, amelynek fontossága nem vitatható. Ilyen a városi cím rangként megélt volta, az összefogás, a lokálpatriotizmus erősödése a lakosság körében, a presztízsnövekedés, a tőke főleg a külföldi tőke invesztíciójának kedvezőbb (akár szubjektív) feltételrendszere. Kétségtelen ugyanakkor, hogy széles körű szakmai és politikai konszenzussal meg kellene alkotni egy kritériumrendszert, mely a folyamatot mederben tartaná, az esetlegességektől megóvná, az erőfölény esetenként ormótlan alkalmazását visszaszorítaná. Tisztázni kellene a kiüresedett nagyközség-kategória lényegét és jövőjét, a várossá nyilvánításokkal összefüggő szerepét. Nem lebecsülendő érv az sem, hogy nemzetközi összevetésben a városok száma ma is kicsi Magyarországon. A nemzetközi statisztikákban a jogi értelemben vett városokra épülő városodottsági mutatók jelennek meg, amelyek körében a magyar 68%-os városi-

242 DR. TÓTH JÓZSEF népesség-arány szerényebb, mint fejlettségünkből, sok más szempontból mért szintünkből következne. Külön és az előbbinél fontosabb szempont, hogy a várossá nyilvánítás az esetek döntő hányadában segíti a település-földrajzi értelemben vett várossá válás folyamatát is. Ez pedig azt jelenti, hogy a centrum vonzáskörzet relációk intenzívebbé válásával a város hatása erősödik a hozzá kötődő vonzáskörzet településeire is, vagyis a város fejlesztésével, fejlődésének kedvezőbb feltételek közé helyezésével a környékét is fejlesztjük. A dolgok logikájához persze az is hozzá tartozna, hogy a mai, mesterséges kistérségeink formációi igazíttassanak a tényleges, objektíve létező vonzáskörzetekhez. Ettől azonban a mai, kistérségeket csináló, megszüntető, átformáló, a térrel egyelőre büntetlenül játszadozó korunkban még messze vagyunk. (Szakmánk kínálata ebből a szempontból is vegyes ugyan, de kellően gazdag ahhoz, hogy konszenzusos javaslatban testet ölthessen. Mikor ébred rá a politikai szféra, hogy a döntések felelős meghozatalához szüksége van a tudomány eredményeire?) Végül még egy kérdést érintek, amely ugyan nem alapvető fontosságú, de állandóan felszínen van, és sokakat érint. Ez a nevezéktan ügye, a taxonómia kérdése. Természetes ugyanis, hogy a várossá nyilvánítások növekvő mértékével párhuzamosan egyre kisebb lélekszámú települések minősíttetnek várossá, így a városállományon belül egyre inkább növekszik a kisvárosok száma és aránya. Ezzel összefüggésben az az első kérdés, hogy népességszám oldaláról mi a kisvároshatár. A válasz első része kétségkívül az, hogy a kategória településrendszer-függő, hiszen Kína és Magyarország e szempontból is nehezen összevethető. A válasz második része valószínűleg az kell legyen, hogy egy növekvő elemszámú és strukturálisan átalakuló sokaság részeit elválasztó ugróértékek nem maradhatnak változatlanok, így a kisvároshatár ma nem ugyanaz Magyarországon sem, mint volt ötven vagy száz évvel ezelőtt. (E határ elmozdulása valószínűleg a városok általános nagyságnövekedése, valamint a nem helyi funkciók településhierarchiában való lefelé menetelése mint ellentétes tendenciák térspecifikus eredője lesz.) Egyébként a kisvároshatár kérdésére a szakma többféle választ ad: van, aki a tíz-, van, aki a húsz, vagy éppen harmincezres lélekszámnál húzza meg a határt, sőt ötvenezer fős határt is említ a szakirodalom. A városállomány kisvárosi minősítésű részének növekedésével felmerül a teljes nevezéktan kérdése is. Konszenzus kellene ebből a szempontból is, mert elburjánzanak a nem mindig szellemtelen elnevezések (mint faluváros, címzetes város, törpeváros, virtuális város, álváros stb.), amelyek ugyanakkor nem elfogadhatóak az érintett kisvárosok vezetése és főleg lakossága számára. Ezt a hatást kiküszöbölendő teszek az alábbiakban egy nevezéktani javaslatot megvitatás és a javítási szándék provokálása céljából. Íme: Kisváros < 5 ezer fő Nagyközépváros 25 50 ezer fő Kisközépváros 5 10 ezer fő Megyei város 50 100 ezer fő Középváros 10 25 ezer fő Regionális város >100 ezer fő Végezetül: egy konferencia első előadójaként nem tekinthettem mást feladatomnak, mint hogy a kérdéskörrel, a kisváros-problematikával összefüggésben olyan aspektusokra koncentráljak, melyek vitapontok lehetnek. Előadásom tehát vitaindító, az egyes megállapítások vitathatók és vitatandók. mondtam a 2007-es szombathelyi konferencián

MEDITÁCIÓ A VÁROSOKRÓL ÉS A VÁROSSÁ NYILVÁNÍTÁS HAZAI GYAKORLATÁRÓL 243 (Tóth 2008). Mostani írásom végén ugyanezt hangsúlyozom, remélve, hogy sokan vesznek erőt magukon és kapcsolódnak be a vitába. Reményemet az is erősíti, hogy zörög a haraszt ahogy Beluszky Pál, a kérdéskör egyik legjobb szakértője írja a Tér és Társadalom legutóbbi számában megjelent esszéjében (Beluszky 2008), amelyben már számos javaslatot is megfogalmaz. A biztató tényezők közé sorolható az is, hogy az eddigiekhez képest más műhelyekben is napirendre látszik kerülni a téma (Szepesi 2007). Az eredmény szempontjából kedvező, hogy a közigazgatás szakemberei is keresik a megfelelő megoldásokat (Csefkó 2008). Van lehetőség a konszenzusra. Keressük és találjuk meg! IRODALOM Bánlaky Pál Bokor Béla Tóth József (1999): A terület- és településfejlesztés társadalmi összefüggésrendszere. JPTE, Pécs Becsei József (1983): Békéscsaba, Békés, Gyula és tanyavilágának településmorfológiája. Akadémiai Kiadó, Budapest Beluszky Pál (1999): Magyarország településföldrajza. Dialóg Campus Kiadó, Budapest Pécs Beluszky Pál Győri Róbert (2006): Ez a falu város! (Avagy a városi rang adományozásának gyakorlata és következményei 1990 után.) Tér és Társadalom 2. Beluszky Pál Győri Róbert (2008): Legyen rangja város! In: Csapó Tamás Kocsis Zsolt (szerk.) (2008): A 2007-es szombathelyi konferencia anyaga. Kézirat Beluszky Pál (2008): Maradékok boltja. In: Tér és Társadalom, XXII. évf. 1. Blahó János Tóth József (szerk.) (2006): Tanulmányok Mendöl Tibor születésének 100. évfordulójára. Orosháza Pécs Bulla Béla Mendöl Tibor (1947): A Kárpát-medence földrajza. Egyetemi Nyomda, Budapest Csapó Olga (2008): Őriszentpéter, a Dunántúl legkisebb városa. In: Csapó Tamás Kocsis Zsolt (szerk.) (2008): A 2007-es szombathelyi konferencia anyaga. Kézirat Csapó Tamás (2008): Kisvárosaink településmorfológiája. In: Csapó Tamás Kocsis Zsolt (szerk.) (2008): A 2007-es szombathelyi konferencia anyaga. Kézirat Csapó Tamás Kocsis Zsolt (1997): A várossá nyilvánítás elvi kérdései és a potenciális városok az Észak- Dunántúlon. Tér és Társadalom 1. Csapó Tamás Kocsis Zsolt Lenner Tibor (szerk.) (2004): A településföldrajz helyzete és főbb kutatási irányai az ezredforduló után. Szombathely Csapó Tamás Kocsis Zsolt (szerk.) (2006): Agglomerációk és szuburbanizálódás Magyarországon. Szombathely Csapó Tamás Kocsis Zsolt (szerk.) (2007): A kistelepülések helyzete és településföldrajza Magyarországon. Szombathely Csefkó Ferenc (2008): A város (közösségi) önkormányzás kialakításának elvi alapjai. In: Tér és Társadalom, XXII. évf. 1. Dövényi Zoltán (2006): Ez a falu város. Tűnődések a hazai várossá nyilvánítások kapcsán. In: Blahó János Tóth József (szerk.): Tanulmányok Mendöl Tibor születésének 100. évfordulójára. Orosháza Pécs Dövényi Zoltán (2008): A törpevárosról. In: Csapó Tamás Kocsis Zsolt (szerk.) (2008): A 2007-es szombathelyi konferencia anyaga. Kézirat Erdei Ferenc: Magyar város. Athenaeum, Budapest Erdei Ferenc (1971): Város és vidéke. Szépirodalmi Kiadó, Budapest Fodor F. (1944): Magyar föld magyar élet. Szent István Társulat, Budapest Frisnyák Sándor (1990): Magyarország történeti földrajza. Tankönyvkiadó, Budapest Lenner Tibor (2008): A nyugat-dunántúli kisvárosok történeti földrajza. In: Csapó Tamás Kocsis Zsolt (szerk.) (2008) A 2007-es szombathelyi konferencia anyaga. Kézirat

244 DR. TÓTH JÓZSEF Mendöl Tibor (1944): Die Stadt im Karpatenbecken. Sonderabdruck aus der Földrajzi Közlemények, 1943. 1 2. Budapest Pirisi Gábor Szabó András Trócsányi András (2008): The Transformation of Villages into Towns. A Quantitive Way of Hungarian Urbanisation. In: Csapó Tamás Kocsis Zsolt (szerk.) (2008): A 2007-es szombathelyi konferencia anyaga. Kézirat Prinz Gyula (1942): Magyarország földrajza. Renaissance Könyvkiadó, Budapest Szebényi Anita (2008): Kozármisleny egy sikeres kisváros Baranya megyében. In: Csapó Tamás Kocsis Zsolt (szerk.) (2008): A 2007-es szombathelyi konferencia anyaga. Kézirat Szepesi Gábor (2007): Várossá nyilvánítások Magyarországon. In: Becsei József: Átalakuló alföldi városok. Szeged Szigeti Ernő (1997): Urbanizáció, városhálózat, várossá nyilvánítás. In: Területi Statisztika 1. Teleki Pál (1936): A gazdasági élet földrajzi alapjai I II. Centrum Kiadó, Budapest Tóth József (1966): Die Arbeitskräftteanziehung der Städte im südlichen Teil der Grossen Tiefebene (Süd- Alföld). Acta Geographica VI., Szeged Tóth József (1975): Az alföldi városok szerepéről, népességföldrajzi megközelítésben. Városépítés 5. Tóth József (1977): Az urbanizáció népességföldrajzi vonatkozásai a Dél-Alföldön. Akadémiai Kiadó, Budapest Tóth József (1988): Urbanizáció az Alföldön. Akadémiai Kiadó, Budapest Tóth József (1996): A településrendszer. In: Perczel György (szerk.): Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest Tóth József (szerk.) (2001 2002): Általános társadalomföldrajz I II. Dialóg Campus Kiadó, Budapest Pécs Tóth József (2004): Tanulmányok a településföldrajz témaköréből. PTE, Pécs Tóth József (2008): Óriásfalvak és/vagy kisvárosok ma. In: Csapó Tamás Kocsis Zsolt (szerk.): A IV. Településföldrajzi konferencia. Kézirat Zsilincsar, W. (2008): A várossá nyilvánítás problematikája Ausztriában. In: Csapó Tamás Kocsis Zsolt (szerk.) (2008): A 2007-es szombathelyi konferencia anyaga. Kézirat Kulcsszavak: várossá nyilvánítás, városodás, városiasodás, földrajzi város, közigazgatási-jogi város, urbanizáció. Resume Hungary is lacking professional debates these days. The same is the case with confernment of town title. There are basic professional controversies among opininons, which are regularly supervised by political aspects. The result is quite chaotic. It is high time to make order on the platform of this profession. This paper aims to serve as a keynote lecture for professionals to create a common ground, and for the decision makers to formulate a common proposal.

DR. LUKOVICS MIKLÓS KOVÁCS PÉTER Eljárás a területi versenyképesség mérésére Bevezetés Napjainkban a területi tervezés egyre inkább előtérbe kerül, hiszen a különféle aggregációs szintű területi egységeknek juttatott európai uniós források alapját a területi dokumentumok jelentik. A 2007 2013-as programozási időszakban Magyarországon is fókuszba került a kistérségi, megyei, regionális területi dokumentumok készítése. A területfejlesztés sikeréhez elengedhetetlen, hogy az összetett területi folyamatokat a lehető legpontosabban fel tudjuk tárni, amire lehetőséget kínál a regionális versenyképesség fogalma. A globalizáció korában a térségek versenyképességének kérdése egyre inkább a regionális gazdaságfejlesztési politikák központi kérdésévé válik (Camagni 2002). Napjaink uralkodó folyamata, a globalizáció a térszerkezetet is erőteljesen befolyásolja. Az egyes régiók közötti fejlettségi különbség mint közgazdasági kategória és annak statisztikai adatokkal való mérhetősége a szó szoros értelmében fontos anyagi erővé vált az Európai Unió területfejlesztési politikája következtében (Pukli 2000). A térszerkezet minél kifinomultabb módszertanon alapuló vizsgálata kiemelt fontosságú. A traded szektorban a piaci verseny egyre inkább világméretűvé válik, a nemzeti piac összezsugorodik, és talán már csak a non-traded szektorban értelmezhető. A legtöbb szektorban a kisvállalatok hazai piacán is egyre inkább versenyezniük kell külföldi vetélytársaikkal is (Lengyel Rechnitzer 2004). A pontos, fejlesztési célú helyzetelemzés kitüntetett szerepe a területi tervezésben vitathatatlan, hiszen a kiinduló feltételek különbözősége térségenként másfajta gazdaságfejlesztési beavatkozást, azaz versenyképességet javító stratégiát kell, hogy maga után vonjon. Az eltérő feltételekkel leírható térségeknek különféle utakat kell bejárniuk a versenyképességük javítása, s így a globális versenyben való hosszú távú sikeres helytállás eléréséhez. A fejlettségi fázisokon túl a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően figyelembe kell venni a vizsgált térség urbánus rurális dimenzió szerinti elhelyezkedését is, hiszen a globális versenyben elsősorban a nagyvárosok vesznek részt vonzáskörzetükkel együtt. A hazai területi dokumentumokhoz készült gazdasági helyzetelemzések többsége nem versenyképességi szempontú, így a térség valós, komplex helyzetének feltárására korlátozottan alkalmas. Magyarországon a területi dokumentumokban igen sok esetben a területfejlesztés szentháromságának második eleme, a méltányosság felülreprezentált a hatékonysággal, azaz a versenyképességi dimenzióval szemben. Ebből az következik, hogy a térség sajátosságaihoz kevéssé illeszkedő gazdaságfejlesztési stratégiákat fogalmaznak meg, amelyek többségében a tudásalapú gazdaságfejlesztést csodaszerként emlegetik.

246 DR. LUKOVICS MIKLÓS KOVÁCS PÉTER A következőkben arra teszünk kísérletet, hogy bemutassunk egy lehetséges, zárt logikai rendszerre épülő módszert a különböző aggregációs szintű térségek versenyképességének vizsgálatára, fejlesztési célú helyzetelemzésének kidolgozására. Először azon elméleti háttér bemutatására térünk ki, amelyre építve valóban zárt logikai rendszerben valósulhat meg a modellépítés. Ezt követően 13 nemzetközi és 17 hazai módszertani elemzés és indikátorkészlet tapasztalataira építve megfogalmazzuk az eljárásunkkal szemben támasztott követelményeinket. A következő lépésben kerül sor az eljárás általános ismertetésére, amely bármilyen aggregációs szintű területi egység versenyképességének mérésére alkalmas. A módszer lehetséges empirikus alkalmazásának keretén belül bemutatjuk a magyar kistérségek versenyképességének egy lehetséges tipizálását. Az alkalmazott módszer elméleti háttere Az egyik legfontosabb kérdés, hogy a magyar területi egységek versenyképessége hogyan mérhető az EU mércéjével (Katona 2000). Nyilvánvalóan úgy, ha olyan mérési módszert alkalmazunk, amely a versenyképességet az EU által kidolgozott és alkalmazott definíció szerint értelmezi, és amely a mérést is olyan modellre építi, amelynek elemei a szakirodalom szerint komoly versenyképességi relevanciával bírnak. Előzetesen 13 olyan széles körben elfogadott nemzetközi elemzést vizsgáltunk részletesen, amelyek a térségek versenyképességének vagy fejlettségének kvantifikálására indikátorkészletet használnak, ebből négy esetben az elemzés alapjául szolgáló területi egység ország, négy további esetben régió, egy esetben megye, öt esetben pedig (nagy)város és vonzáskörzete vagy kistérség (1. táblázat). A versenyképességi vizsgálatok áttekintése után nyilvánvalóvá vált, hogy az elemzés végső eredménye akkor válik a legkevésbé támadhatóvá, ha a kiválasztott definíció széles szakmai körökben elfogadott, továbbá az elemzésen végigvezethető a következetes fogalomhasználat. Az elemzés elméleti megalapozottsága nagymértékben növelhető akkor, ha az alkalmazott fogalom és a végső indikátorok közé sikerül egy olyan szilárd pontként szolgáló, szintén széles szakmai körökben elfogadott elméleti modellt találni, ami a kiválasztott fogalomra épül, s ezáltal az indikátorképzést zárt logikai rendszerben koordinálja. Erre a célra szolgálhat a választott fogalomtól és az elemzés céljától függően a rombuszmodell, a piramismodell, a versenyképességi cilinder (Lengyel 2003, Martin 2005). Mindez eljárásunkban úgy teljesül, hogy elemzésünk alapját az Európai Unió hatodik periodikus jelentésében publikált egységes (standard) versenyképességi definíció alkotja: a vállalatok, iparágak, régiók, nemzetek és nemzetek feletti régiók képessége relatíve magas jövedelem és relatíve magas foglalkoztatottsági szint tartós létrehozására, miközben a nemzetközi (globális) versenynek ki vannak téve (EC 1999, Lengyel 2000). Az Európai Unió bizottsági anyagai, valamint a szakértők többsége is erre a fogalomra támaszkodik, amikor regionális versenyképességről beszél. Az Európai Unió jogszabályalkotásába és a gazdaságpolitikai szemléletébe egyaránt beépült, egyre inkább felhasználják a területfejlesztési és regionális politika során (Lengyel Rechnitzer 2000, EC 2004). Ennek elsődleges oka az, hogy a közgazdászok által elvárt termelékenység mellett az Európai Unióban a foglalkoztatottság növelése is kiemelt cél (Lengyel 2000), s az egységes definíció mindkettőt magában foglalja.

ELJÁRÁS A TERÜLETI VERSENYKÉPESSÉG MÉRÉSÉRE 247 1. táblázat Indikátorkészlettel dolgozó fontosabb országos, regionális és kistérségi elemzések Cím és évszám World Competitiveness Yearbook, 2006 The Global Competitiveness Report, 2006 2007 UK Productivity and Competitiveness Indicators, 2006 Annual Competitivess Report, 2006 Regional Competitiveness & State of the Regions, 2006 Puget Sound Regional Competitiveness Indicators, 2006 2007 Metro Area and State Competitiveness Report, 2005 Európai versenyképességi jelentés, 2003 ESPON 2.2.3: Territorial Effects of the Structural Funds in Urban Areas, 2005 State of the Cities Report, 2006 Developing Indicators to Inform Local Economic Development in England, 2002 Constructing an index for regional competitiveness, 2002 The State of the Key Factors, 2004 Megjegyzés: saját szerkesztés. Publikálja International Institute for Management and Development: IMD (McCauley 2006) World Economic Forum: WEF (WEF 2006) Department of Trade and Industry: DTI (DTI 2006b) Forfás National Competitiveness Council: NCC (Forfás 2006) Department of Trade and Industry: DTI (DTI 2006a) Puget Sound Regional Council: PSRC (PSRC 2006) The Beacon Hell Institute at Suffolk University (BHI 2006) Európai Bizottság (EC 2003) European Spatial Planning Observation Network: ESPON (ESPON 2004) Office of the Deputy Prime Minister, London (Parkinson 2006) Wong, C. (Wong 2002) Huovari, J. Kangasharju, A. Alanen, A (Huovari et al. 2002) South West Regional Development Agency (SWRDA 2004) Az elemzés alapjául szolgáló területi egység ország ország ország ország régió régió régió 1 régió megye nagyvárosi vonzáskörzet kistérségek kistérségek kistérségek A vizsgálat célja komplex versenyképességi rangsor komplex versenyképességi rangsor versenyképességi összehasonlítás versenyképességi összehasonlítás versenyképességi összehasonlítás versenyképességi összehasonlítás komplex versenyképességi rangsor mutatónkénti versenyképességi rangsorok, összehasonlítások városi területek gazdasági teljesítményének mérése versenyképességi és teljesítménybeli összehasonlítás helyi gazdaságfejlesztési szempontú differenciálás komplex versenyképességi rangsor iparági helyzetelemzés Statisztikai módszertan többváltozós elemzés, információsűrítés többváltozós elemzés, információsűrítés egyszerű adatelemzési módszerek egyszerű adatelemzési módszerek egyszerű adatelemzési módszerek egyszerű adatelemzési módszerek többváltozós elemzés, információsűrítés egyszerű adatelemzési módszerek, bizonyos esetekben regresszióelemzés egyszerű adatelemzési módszerek egyszerű adatelemzési módszerek többváltozós elemzés, információsűrítés többváltozós elemzés, információsűrítés egyszerű adatelemzési módszerek Az alkalmazott módszer zárt logikai rendszerét biztosítja az, hogy az indikátorok kiválasztását az egységes versenyképességi definíciót kibontó modell, a piramismodell koordinálja (Lengyel 2000, Lukovics 2006). Az elemzés alapjául szolgáló piramismodell alapkategóriái az Európai Unió standard versenyképességi definíciójából következő mérhető közgazdasági kategóriák. Az EU hatodik periodikus jelentésében faktoranalízissel határozták meg a piramismodellben is felhasznált azon alaptényezőket, amelyek a régiók fejlettsége közötti szóródás szignifikáns hányadát magyarázzák, így a régiók versenyképességét meghatározzák (EC 1999). A piramismodell nemzetközi elismertsége egyre ki- 1 A jelentésben az elemzés alapjául szolgáló területi egység egészen pontosan: metropolitan régió (BHI 2006).

248 DR. LUKOVICS MIKLÓS KOVÁCS PÉTER terjedtebb: az Egyesült Királyságtól Ausztráliáig felhasználják különféle versenyképességi jelentések, területi dokumentumok, döntéselőkészítő tanulmányok elméleti megalapozására (Gadiner Martin Tyler 2004, Garlick 2003, GHK 2005, Pike et al. 2006). A piramismodell a versenyképesség egységes fogalmára támaszkodva egyaránt törekszik az ex post 2, valamint az ex ante 3 tényezők figyelembevételére (Lengyel 2003). A piramismodell ex post tényezői az alapkategóriák, az ex ante tényezői pedig az alaptényezők és a sikerességi faktorok. A versenyképességre ható tényezőket ugyanis általában két csoportra osztjuk aszerint, hogy a gazdaságfejlesztéssel milyen kapcsolatba hozhatók. Az egyik csoportot a versenyképességre rövidebb időtávon ható, a regionális gazdaságfejlesztési programokkal megerősíthető, elsősorban gazdasági tényezők, az úgynevezett alaptényezők alkotják, amelyek fejlesztése közvetlenül javíthatja a régióban működő vállalatok versenyképességét is. A tényezők másik csoportját elsősorban olyan gazdaságon kívüli tényezők, az úgynevezett sikerességi faktorok alkotják, amelyek hosszabb távon alapvetően megmagyarázzák a régió versenyképességét, de gazdaságfejlesztési programokkal alig lehet hatni rájuk (Lengyel 2003). A piramismodell tehát az egységes versenyképesség fogalmából kiindulva összegzi a regionális versenyképesség mérésének mutatóit és javításának tényezőit. A modell szerint a jólétet a magas foglalkoztatottságból és magas munkatermelékenységből származó magas jövedelem biztosítja. A termelékenység növelése elsősorban a vállalkozások versenyelőnyeit erősíti, ezzel szemben a foglalkoztatottság magas szinten tartása, a munkából kikerülők részére perspektivikus iparágakban (főleg üzleti szolgáltatásokban) történő munkahelyteremtés társadalmi célokat jelenít meg (Lengyel Lukovics 2006). A zárt logikai rendszer szerint összeállított piramismodell a maga komplexitásában a régiók, kistérségek fenntartható fejlődésének megítéléséhez nyújt támaszt a sikeres régiók tapasztalatait felhasználva. A versenyképesség egységes felfogásából kiindulva megpróbálja mind a megvalósult és így mérhető (revealed competitiveness), mind a jövőben várható fejlődés (a képesség ) összhangját megteremteni. A mérhető alapkategóriák (jövedelem, munkatermelékenység, foglalkoztatottsági ráta) a versenyképesség méréséhez, megítéléséhez nyújtanak támpontokat, az alaptényezők a versenyképesség javításának prioritásait tartalmazzák, míg a sikerességi faktorok a hosszú távú, általában gazdaságon kívüli fejlődési feltételeket rendszerezik. Az eljárással szemben támasztott elvárások A vizsgált versenyképességi elemzések tapasztalataira építve meg tudjuk fogalmazni a saját eljárásunkkal szemben támasztott elvárásokat. Arra törekedtünk, hogy egyesítsük mindazon előnyöket, amelyekkel a hazai és nemzetközi szakirodalomban alkalmazott módszerek rendelkeznek, ugyanakkor kiküszöböljük azokat az általunk hátrányként definiált elemeket, amelyek a területi egységekről alkotott megbízható és valós összkép megállapítását nem kellő mértékben mozdították elő. Ennek megfelelően a regionális versenyképesség kvantifikálására kidolgozott eljárástól elvárható, hogy (1. ábra): 2 Realizált versenyképességet leíró tényezők a gazdaság múltbeli teljesítményéből indulnak ki, főként output jellegű adatokat használnak (Lengyel 2003). 3 Feltételes versenyképességet leíró tényezők, a gazdasági teljesítmény jövőbeli növelésének képességét, a vállalatok jövőbeli sikerességének helyi szintű háttérfeltételeit fejezik ki (Lengyel 2003).

ELJÁRÁS A TERÜLETI VERSENYKÉPESSÉG MÉRÉSÉRE 249 1. Legyen alkalmazható a területi tervezésben. A módszer nem elszigetelten vizsgálódik, hanem az összes többi, azonos aggregációs szinten levő területi egységhez viszonyít. A piramismodell logikájából adódóan az eredmények az elgondolt fejlettségi elképzelések realitásának tesztelésére is alkalmasak. 2. Bármikor reprodukálható legyen. A kidolgozandó módszertan a frissen publikált statisztikai adatokkal feltöltve bármikor friss helyzetértékelést ad. 3. Széles körben alkalmazható legyen. A mutatószámrendszer kizárólag közvetlenül elérhető adatokat tartalmaz. 4. Egymás közötti viszonylatban értékeljen. Az elemzésbe vont területi egység nem elszigetelten jelenik meg az eljárásban: relatív pozícióját elemezzük. 5. Pontosan definiált fogalmi háttere legyen. Az eljárás az EU-ban elfogadott egységes versenyképesség-fogalomra, valamint az azt kibontó piramismodellre támaszkodik. 6. Zárt logikai rendszer 4 legyen. A piramismodellt zárt rendszernek tekintjük, amelyben az alapkategóriák, alaptényezők és sikerességi faktorok önmagukban is és szerepük szerint is pontosan definiáltak. 7. Fajlagos, illetve aránymutatókat alkalmazzon. A kistérségek szignifikánsan eltérő méretűek és lélekszámúak, ennek következtében az egyes mutatók abszolút számértékei jelentősen torzíthatják a valós helyzet feltárására irányuló törekvéseinket. A fajlagos mutatók lehetővé teszik, hogy összehasonlítható adatokat kapjunk. 8. Nagyszámú mutatót elemezzen. A versenyképesség fogalmának összetettsége megköveteli, hogy relatíve nagyszámú magyarázóváltozóval dolgozzunk. 9. Az elemzés outputjaként térségi tipizálás jöjjön létre. A kistérségek versenyképességi típusokba sorolása szemléletesen érzékelteti a vizsgált térség relatív versenyképességét. 10. Az urbánus rurális dimenziót különítse el. Az elemzés markáns részét képezi a fejlesztésekhez szükséges kritikus tömeg vizsgálata. 11. Szűrje ki a redundanciát. Az adatállományban szükségszerűen fellépő multikollinearitás nem zavarja az elemzést, hiszen a változókat nem elkülönülten, hanem együttesen használjuk fel a versenyképesség kvantifikálására, azonban a változók közötti redundancia kiszűrése fontos feladatnak tekinthető. 12. Matematikai-statisztikai módszereket alkalmazzon. A versenyképesség fogalmának, elméleti hátterének komplexitása már túlnyúlik az egyszerű elemzési módszereken. Ahhoz, hogy kifinomult és árnyalt képet kaphassunk, elengedhetetlen a többváltozós adatelemzési technikák alkalmazása. 13. Minimalizálja az elemzésből fakadó szubjektív elemeket. A változók szelektálásával és súlyozásával elkerülhető az a gyakori hiba, hogy az elemző prekoncepciójához igazodó mutatóállományt választ ki. 14. A mutatókat több lépcsőben válassza ki. A mutatók kiválasztása közgazdasági megfontolások, a versenyképesség fogalmának mélyebb átgondolása, valamint a mutatószámrendszerek áttekintése alapján történt. 4 A versenyképességi vizsgálatok áttekintésekor nyilvánvalóvá vált bizonyos modellekre (például Porter-rombusz a WEF és a BHI jelentése esetén) épülő vizsgálatok áttekinthetősége, egyszerű követhetősége, kifinomultsága.

250 DR. LUKOVICS MIKLÓS KOVÁCS PÉTER 15. A mutatókat szelektálja objektív módon. A piramismodell alapján elvégzett főkomponens-analízis által kimutatott relevancia alapján történhet. A főkomponensektől reálisan elvárható, hogy az ilyen elemzéseknél szokásos, legalább 70%-os információtartalmat őrizzenek meg, így magas magyarázóerővel rendelkezzenek. 16. A változókat súlyozza objektíven. Adjon lehetőséget a változók fontosságának modellen belüli differenciálására, amely vizsgálatunk egyik markáns eleme. A változók súlyozása a piramismodellen belül objektív módon, a kommunalitások gyöke mint kanonikus korrelációs együttható segítségével történhet. 17. Biztosítson időbeli összehasonlíthatóságot. A kidolgozandó módszernek lehetőséget kell biztosítania, hogy az egyes évek eredményei módszertani értelemben öszszehasonlíthatók legyenek. 18. Legyen regionális monitoringrendszer alapja, így ugyanazon módszertannal, egyszerű adatbázis-frissítéssel az évente bekövetkezett változások azonnal kirajzolódjanak. 1. ábra A regionális versenyképesség mérésének követelményei Területi tervezésben való alkalmazhatóság Reprodukálhatóság Széles körben való alkalmazhatóság Egymás közötti viszonylatban való értékelés Pontosan definiált fogalmi háttér Időbeli összehasonlíthatóság Zárt logikai rendszer Nagyszámú mutató elemzése AZ ELJÁRÁS Output: tipizálás Mutatók elérhetősége Urbánus rurális dimenzió kiemelt fontossága Fajlagos, ill. aránymutatók alkalmazása Redundancia kiszűrése Mutatók objektív szelektálása Mutatók többlépcsős kiválasztása A változók objektív súlyozása Szubjektív elemek minimalizálása Matematikai-statisztikai módszerek alkalmazása Forrás: Lukovics (2007). Az indikátorkészlet előállásának folyamata A következőkben áttekintjük, hogy mely lépéseken keresztül állítható elő olyan indikátorkészlet, amely egy zárt logikai rendszerre épülő, fejlesztési célú versenyképességi elemzés alapjául szolgálhat. Az adatállományt az egységes versenyképességi definícióra, valamint az azt kibontó piramismodellre támaszkodva állítottuk össze. Lényeges, hogy a végső adatbázis mely a többváltozós adatelemzési módszerek alapjául szolgál többlépcsős folyamat eredményeképpen alakul ki. Első lépésben azon alapadatokat határozzuk meg, amelyek a kistérségi szintű versenyképességi vizsgálat esetén egyáltalán szóba jöhetnek. Ezen nagyszámú adat tényleges alapadatként való szerepeltetését korlátozza, hogy bizonyos kívánt adatok főleg kistérségi szinten nem állnak rendelkezésre, így a tényleges alapadatokat az elérhető, rendelkezésre álló alapadatok je-

ELJÁRÁS A TERÜLETI VERSENYKÉPESSÉG MÉRÉSÉRE 251 lentik. Ezen alapadatok még nyers adatoknak tekinthetők, amelyekből egyszerű matematikai műveletekkel potenciális indikátorokat tudunk képezni. A potenciális indikátorokat főkomponens-analízis segítségével szelektálva juthatunk el a tényleges, releváns indikátorokhoz, amelyek végül az elemzés alapját képezik. Az adatbázis a releváns indikátorok standardizálása, majd súlyozása után nyeri el végső formáját (2. ábra). Lényeges, hogy a mutatók kiválasztásánál figyelembe vettük az áttekintett nemzetközi versenyképességi vizsgálatok indikátorkészletének, valamint a magyar fejlettségi és versenyképességi vizsgálatok mutatószámrendszerének legfontosabb tanulságait (Lukovics 2007). A megvizsgált elemzések előnyös tulajdonságait igyekeztünk megtartani, az általunk hátrányosnak vélt tulajdonságokat pedig megvizsgáltuk aszerint, hogy a hiányosságokat ki lehet-e küszöbölni a létrehozandó saját eljárásban. Amennyiben ezen kérdésre igenlő válasz született, úgy a kérdéses hátrányos tulajdonságot is figyelembe vettük, ellenkező esetben elvetettük. A regionális versenyképesség méréséhez leginkább elfogadott, szakmai körökben felhasznált mutatószámokat első körben szerepeltetni majd relevanciájukat tesztelni kívántuk a modellben. Ezeket a törekvéseket az adatok elérhetősége bizonyos mértékben korlátozta, a regionális különbségeket meghatározó tényezők statisztikai mérhetősége ugyanis meglehetősen eltérő (Pukli 2000). 2. ábra Az indikátorkészlet kialakításának folyamatábrája A versenyképesség fogalmának átgondolása, közgazdasági megfontolások A hazai és nemzetközi indikátorkészletek Előnyös tulajdonságai Hátrányos tulajdonságai Tanulságok Szóba jöhető alapadatok Az adatok elérhetősége, rendelkezésre állása Alapadatok Fajlagos illetve aránymutatók képzése Potenciális indikátorok Standardizálás, szelektálás Releváns indikátorok Súlyozás Súlyozott, standardizált indikátorok Megjegyzés: Lukovics (2007).

252 DR. LUKOVICS MIKLÓS KOVÁCS PÉTER Az adatbázis összeállításánál fontos szempont kell legyen a várható felhasználók széles körű igénye, a több célra történő felhasználhatóság, valamint az adatbázis évente ismétlődő feltölthetősége. Emiatt főleg települési, azaz a TeIR-ben levő, vagy a KSH központi adatbázisából kigyűjtethető adatokat célszerű figyelembe venni. Emiatt bárhogyan alakul később a kistérségek, városi vonzáskörzetek határa, a települési adatokból az aktuális térségi lehatárolás szerinti, avagy egyedi igény (például megyehatáron átnyúló térségi együttműködésekhez mutatók megadása) kielégíthető. Mivel a gazdasági hatások többsége munkaerő-vonzáskörzetben, azaz nagyjából kistérségben figyelhető meg az ingázás, a vásárlási szokások stb. miatt, ezért a települési adatokból aggregálással kistérségi mutatókat képzünk. A területi versenyképesség mérésére kidolgozott, az elemzői szubjektivitás minimalizálását megcélzó eljárásunk talán két legsarkalatosabb pontja a változók szelektálása és súlyozása. Mindezt azért jelenthetjük ki, mert az áttekintett, indikátorkészleteket alkalmazó elemzések közül csak igen kevés szentelt figyelmet a változók szelektálására (a szelektálást általában kizárólag az adatok elérhetősége vezérli), súlyozásra pedig még kevesebb kísérletet láttunk. Ebből kifolyólag kutatásunkban igen lényeges a modellbe első körben bekerült potenciális indikátorok vizsgálata aszerint, hogy a versenyképességet leíró zárt eljárásunkban valóban helyük van-e. Valamennyi mutatószám információtartalmát meg kell vizsgálni annak érdekében, hogy el lehessen dönteni, a mutatószám mennyire illik az adott alapkategória, alaptényező, sikerességi faktor leírására. A kiválasztott változók által meghatározott adatbázis javarészt különböző mértékegységű változókból áll. Ez a későbbiekben zavaró lehet, így a változók különböző mértékegységéből adódó esetleges problémák a standardizálás segítségével oldhatók fel. A standardizálás után a különböző mértékegységek eltűntek, ráadásul a változók várható értéke 0, szórása pedig 1 lett (Hunyadi Mundruczó Vita 1999). Főkomponens-analízis segítségével alapkategóriánként, alaptényezőnként, majd sikerességi faktoronként szelektálhatóak azon standardizált változók, amelyek nem illeszkedtek megfelelően az egyes alapkategóriát, alaptényezőt, illetve sikerességi faktort jellemző főkomponensre. Közgazdasági elemzéseknél igen ritkán használt eszköz a főkomponensanalízis, inkább egyszerű adatelemzési módszerekkel, illetve egy másik adatredukciós modellel, a faktoranalízissel találkozhatunk. A faktoranalízis arra használható eredményesen, hogy nagyszámú korrelált változót kevesebb, korreláltalan látens faktorral magyarázzunk meg. A faktoranalízis alkalmazása azért nem indokolt a vizsgálatban, mert nem az a cél, hogy a kiválasztott változók mögötti struktúrát keressük (az a modell validitásának igazolása lenne), hanem az, hogy a piramismodell alapkategóriái, alaptényezői, sikerességi faktorai alapján egy háttérstruktúrát feltételezve vizsgáljuk meg a versenyképességet. A főkomponens-analízist arra használhatjuk, hogy a változókban felhalmozódott információmennyiséget jelentős veszteség nélkül, kevesebb korrelálatlan változóban, főkomponensben őrizzük meg (Kovács Lukovics 2006). A főkomponensekről általánosan elmondható, hogy mindig információtartam szerint csökkenő sorrendben rendezettek. Tehát az elemző megpróbálja különkülön a piramismodell alapkategóriáit, alaptényezőit, a sikerességi faktorait leíró mutatókat kevesebb főkomponenssel helyettesíteni. Ehhez minden alapkategóriát, alaptényezőt és sikerességi faktort legalább egy mesterséges mutatóval, azaz főkomponenssel helyettesíthetünk. Így minden megfigyeléshez egy mesterséges koordinátát rendelhetünk.

ELJÁRÁS A TERÜLETI VERSENYKÉPESSÉG MÉRÉSÉRE 253 Ezt a szerepet töltik be a factor score-ok (Hajdu 2003). A fentiekből következően vizsgálataink során főkomponens-analízist kell használnunk. A változók szelektálásakor a fő szempont, hogy minden alapkategóriát, alaptényezőt, sikerességi faktort lehetőleg egy, azonban legfeljebb két főkomponens írjon le úgy, hogy ezek információtartalma legalább 70%-os maradjon. A főkomponensek számát első lépésben az adott alapkategória, alaptényező, sikerességi faktor változóit tartalmazó korrelációs mátrix sajátértékeinek nagysága alapján határozhatjuk meg. A főkomponensek száma megegyezik az egynél nagyobb sajátértékek számával. Ha az eljárás egy főkomponens alkalmazását javasolja, akkor az adott főkomponens információtartalmát úgy javíthatjuk, hogy szelektáljuk azokat a változókat, ahol a változóhoz tartozó kommunalitás értéke alacsony. Ugyanis az alacsony kommunalitás azt jelentené, hogy az adott főkomponens nagyon kis mértékben magyarázná meg az adott változó szórásnégyzetét, azaz az adott főkomponens kismértékben őrzi meg a változó információtartalmát. Természetesen vannak olyan heterogén alaptényezők, illetve sikerességi faktorok ilyen például az infrastruktúra és a humán tőke amelyeket nem lehet megfelelő információtartalommal jellemezni egyetlen főkomponens segítségével. Ekkor a loading változók 5 alapján megvizsgálható, hogy melyik változó melyik főkomponensre illeszkedik. Mivel a főkomponensek alkalmazásának csak akkor van értelme, ha az elemző meg tudja mondani az egyes főkomponensek (mesterséges változók) jelentését, ezért ha lehetséges, akkor a változók szétválasztásával adhatunk értelmet az egyes főkomponenseknek. Ez alapján a vizsgált összetett alaptényezőt, illetve sikerességi faktort jelentéstartalmának megfelelően tagolhatjuk. Ha valamelyik főkomponensnek első megközelítésben nem lehet értelmet adni, akkor a változók szelektálásával próbálkozhatunk. Ezáltal minden egyes alaptényezőt, illetve sikerességi faktort összetett tartalmának megfelelően jellemezhetünk megfelelő számú főkomponenssel. Annak vizsgálata érdekében, hogy a szelektálás után a modellben megmaradt változók által meghatározott adatállomány mennyi hasznos információt hordoz, kiszámíthatjuk a Petres-féle Red-mutató értékét is. Nagy mennyiségű adatot tartalmazó adatállományok esetén ugyanis gyakran fennáll a veszélye annak, hogy az adatállomány változói a köztük fennálló kapcsolat miatt kevés információt hordoznak (Kovács Petres Tóth 2004). Az adatállományban fellépő multikollinearitás vizsgálatára kifejlesztett Redmutató nem az egyes változók parciális hatásait, hanem a változók teljes rendszerében megbúvó redundanciát próbálja meg számszerűsíteni. Ez a mutató a korrelációs mátrix sajátértékei alapján számítja ki egy adott méretű adatállományban a hasznos tartalmat hordozó információk arányát. m m 2 rij i= 1 j= 1 j i Red = (1) m( m 1) Kovács és szerzőtársai bizonyították, hogy a mutató értéke (1) szerint kiszámítható a korrelációs mátrix főátlón kívüli elemeinek négyzetes átlagával is (Kovács Petres Tóth 2005). Ezért a mutató megadja egy adatállományban a változók közötti átlagos 5 A loadingváltozók az adott magyarázóváltozók és az adott főkomponensek közötti korrelációs együtthatók.