Kistolács Község Önkorányzata 4/2001. (II.7.) száú rendelete A KISTOLMÁCS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (ódosítással egységes szerkezetben) Kistolács Község Önkorányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. törvény 16. - ában, valaint az épített környezet alakításáról és védeléről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben kapott felhatalazás alapján az építés helyi rendjének biztosítása érdekében (a települési önkorányzatnak az országos szabályoknak egfelelően, illetve az azokban egengedett eltérésekkel a település közigazgatási területének felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet terészeti, táji és épített értékeinek védelével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelényeket, jogokat és kötelezettségeket agába foglalóan) az alábbi önkorányzati rendeletet alkotja eg. 1. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1. A rendelet hatálya és alkalazása 1. A rendelet területi hatálya Kistolács község teljes közigazgatási területére terjed ki. 2. A rendelet hatálya alá tartozó területen területet alakítani, épületet és ás építényt (a űtárgyakat is ide érve) tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni, lebontani, használni, valaint indezekre hatósági engedélyt adni az általános érvényű előírások ellett csak és kizárólag e rendelet (és a hozzá tartozó szabályozási terv együttes) alkalazásával szabad. E rendeletben ne szabályozott kérdésekben az OTÉK előírásai alkalazandók. 3. A rendelet területi és tárgyi hatályát érintően inden terészetes és jogi szeélyre nézve kötelező előírásokat tartalaz (aelyek alól az első fokú építési hatóság - jegyző - csak azon a területen és csak abban a körben biztosíthat eseti eltérést, ahol és aely tárgyat érintően erre az önkorányzati rendelet kifejezetten feljogosítja). 2. Az engedélyezés általános szabályai Engedélyhez kötött építési unkák: a képviselőtestület az egyes építényekkel, építési unkákkal és építési tevékenységgel kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 46/1997. (Xll.29.) KTM rendelet 9. -ában eghatározott építési unkák körét ne bővíti. 3. Az építési engedély kérelekhez a 46/1997. (Xll.29.) KTM rendelet 12. -án, illetve 17. -án túlenően egyéb ellékleteket ne kell csatolni, kivéve a helyi építészeti értékek védeléről szóló 25. -ban foglaltakat.
4. A település geológiai felépítése és orfológiai jellezői iatt szükséges tennivalók: - építészeti tervek elkészítését egelőzően el kell végezni a tervezett új beépítésű területek felszínozgás veszélyességének egállapítását geotechnikai és érnök-geológiai feldolgozással, aelynek eredényeit a helyi építési szabályzatba folyaatosan be kell építeni, - központi belterületen építési tevékenység csak az építési terület üreg- és pinceviszonyainak tisztázása után végezhető, - a Magyar Geológiai Szolgálat közreűködése szükséges az 5 -nél nagyobb szabad agasságú földet egtáasztó, a 3 -nél nagyobb földvastagságot érintő tereprendezéssel járó építkezéseknél, továbbá a lakosság, Önkorányzat, vagy tervezők által észlelt kedvezőtlen érnökgeológiai adottságok esetén, - a Magyar Geológiai Szolgálat Területi Hivatalával egyeztetés szükséges a kereskedeli, szolgáltató gazdasági (KG) és egyéb ipari gazdasági (IG) terület beépítése előtt készítendő talajechanikai vizsgálatokról. 5. Építési engedélykérelek elbírálásának szabályai 1. Az építésügyi hatóság a kérele elbírálása során vizsgálja indazon szepontokat, elyeket száára a 46/1997. (XII.29.) KTM rendelet kötelezően eghatároz, továbbá vizsgálja, hogy a tervezett létesítény egfelel-e az épített környezet eberhez éltó és esztétikus kialakítása elvárásainak (lásd: 1997. évi LXXVIII. tv. 6. 1/b. bek.). 2. Azokon a területeken, ahol a terület felhasználása, vagy az építés inősége (övezete) a szabályozási terven jelöltek szerint egváltozik, építés (és telekalakítás is) csak a változásnak egfelelően engedélyezhető. 3. Az építési övezeti, illetőleg övezeti előírásokat a korábban épült épületek bővítése, átalakítása esetében is alkalazni kell. Azokat az épületeket, aelyek elhelyezkedése (a telekhatároktól és a szoszédos épületektől való távolsága), valaint nagysága (alapterülete, agassága) túllépi a hatályos előírásokat, csak a szabályossá tételükkel egyidejűleg szabad bővíteni, vagy átalakítani. 4. Ez a korlátozás ne vonatkozik a eglévő épületek felújítására és bővítés nélküli korszerűsítésére, továbbá a korábbi előírások szerint engedélyezett és épült épületek bővítésére. A korábbi előírásoknak egfelelő elhelyezkedésű és agasságú épületek abban az esetben bővíthetők, ha: - ne állnak építési korlátozás, vagy tilalo alatt; - vízszintes irányú bővítésük ne jár a hatályos előírások szerint egengedhető beépítettségnél esetleg ár nagyobb beépítettség további növelésével, valaint az építési határvonalak átlépésével; - függőleges irányú bővítésük ne növeli tovább a hatályos előírások szerint egengedhető építény-agasságnál esetleg ár nagyobb építény-agasságot, továbbá a telekhatároktól való távolság (a H/2 szabály alkalazása iatt) ne korlátozza az építény-agasság növelését; - a bővítést a szoszédos épületektől betartandó távolságok ne korlátozzák.
5. A 2. bekezdésben foglaltaktól eltérően építés (illetve telekalakítás) a szabályozási tervvel ne egyező terület-felhasználás esetében akkor is engedélyezhető, ha: a.) az építés a legszükségesebb (élet-, vagyon-, vagy közbiztonság, esetleg egészségi szepontok iatt elengedhetetlen) unkálatok elvégzésére irányul, b.) a terv szerinti terület-felhasználás nagyobb távlatban (tíz, vagy több év) válik esedékessé és végrehajtását a kérelezett állapot ne akadályozza, és ne teszi költségesebbé (aennyi ben az építtető vállalja a kártalanítás nélküli elbontási kötelezettséget, érték létrehozása is engedélyezhető, azonban az építény ideiglenes eglétét, illetve az építtető kártalanítás nélküli elbontási kötelezettségét az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetni). 6. Azokon a beépítésre szánt területeken, elyeken az építés feltételei (például területelőkészítés, közűvesítés hiánya iatt) ne biztosítottak, építési engedély ne adható, elvi építési engedély esetében az építési engedély feltételeit a határozatban közölni kell. 7. Épület építése csak olyan telken engedélyezhető, aelynek közterületről, vagy agánútról gépjárűvel közvetlenül történő egközelítése biztosított. 8. Minden beépítésre szánt területen az építények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához a 253/1997. (Xll.20.) Kor. rendelet 42. -ában eghatározott értékű járűtárolót, várakozó (parkoló) helyet, és rendszeres teherszállítás esetén rakodóhelyet kell biztosítani. 9. Állattartó épület építésének engedélyezési eljárásánál a vonatkozó önkorányzati rendeletben egfogalazott külön feltételrendszer eglétét is vizsgálni kell. 6. Telekalakítási rendelkezések 1. Az új telkek legkisebb éreteit az övezeti előírások szerint kell egállapítani. 2. Az új saroktelkek szélességi éretének legalább 3,0 -rel nagyobbnak kell lennie az övezetben kialakítható telkek előírt legkisebb szélességénél. 3. A korábban kialakított építési telkek akkor is beépíthetőnek inősülnek, ha a éreteik csak a kialakításuk idején hatályos előírásoknak felelnek eg, 4. A ezőgazdasági űvelés alatt álló belterületi földeket agába foglaló töbökön belül csak akkor adható engedély telekalakításra, ha előzetesen az egész töbre kiterjedő elvi telekalakítási engedélyt adott az építésügyi hatóság. 1 ha-nál nagyobb földrészleteknél az illetékes körzeti földhivataltól eg kell kérni az érintett területek ás célú felhasználásának engedélyezését is. 7. Közterületek használata 1. A közterületeket rendeltetésének egfelelő célra bárki szabadon használhatja, azonban a használat ások hasonló célú jogait ne korlátozhatja.
2. A közterület rendeltetéstől eltérő használatához a tulajdonos önkorányzat hozzájárulása szükséges, 3. Aennyiben az eltérő használat építési tevékenységgel is összefügg, a tulajdonosi hozzájáruláson túl az építési hatóság engedélyét is be kell szerezni. 4. A község közterületein engedélyezhető eltérő használat az alábbi lehet: - hirdető (reklá) berendezés elhelyezése, - árusító pavilon (ozgó árusítóhely) létesítése, - közúti közlekedéssel kapcsolatos építények (várakozóhely, töltőálloás) kialakítása, - köztisztasággal kapcsolatos építények (tárgyak) elhelyezése, - szobor, díszkút elhelyezése, - távbeszélő fülke elhelyezése, - építési unkával kapcsolatos létesítények, állványok elhelyezése, ideiglenes építőanyag tárolás. 5. A közterületek eredeti rendeltetésétől eltérő használatának időtartaát, a közterülethasználat egyéb feltételeit, illetőleg a használat díját a közterület tulajdonosa esetenként, pályázat útján, esetleg a tulajdonosi elvárásokat és az engedély nélküli használat szankcióit tartalazó külön rendeletben szabályozza. 8. Közűvek elhelyezésének, üzeeltetésének rendje 1.A közűvek területigénnyel járó létesítényeit, továbbá a űködésük által egkövetelt védőterületeket a szabályozási terven jelölt területeken kell elhelyezni. 2. A szennyvizek elhelyezésére (kezelésére, tisztítására) vonatkozóan a indenkori hatályos előírások érvadók. 3. A közűvek elhelyezésével érintett területeken belül építény elhelyezése csak az illetékes szakhatóság eseti előírásai szerint (esetleg ideiglenes jelleggel) kerülhet sor. 4. A 24/1994. (IX.29.) KHVM rendelettel kötelezővé tett MSZ 7478 száú szabvány előírása szerint a távközlési hálózat részére biztosított területsávot szabadon kell hagyni, valaint betartandók a 9004/1982. (Közi. Ért. 16.) KPM-IPM száú együttes közleény 4. száú szabályzatában és a 30/1994. (XI.8.) IKM rendelettel kötelezővé tett MSZ 151. sz. szabványban foglaltak. 9. Az építények elhelyezése, kialakítása 1. Oldalhatáron álló beépítési ód esetében az épületek az oldalhatáron sorosan, az utcai építési vonaltól 5,0 távolságban keresztszárnnyal is bővülhetnek. 2. Oldalhatáron álló beépítési ód és legfeljebb 5,0 -nél ne nagyobb egyást átfedő oldalholokzatok esetében az oldalkert érete legalább 4,0. 3. Kialakult állapot - 4,0 -nél kisebb oldalkert - esetében új épület a régi épület kontúrján belül létesíthető.
4. Ikres beépítési ód esetében a közös telekhatárt építési vonalnak kell tekinteni, és az épületeket erre a vonalra kell kötelezően elhelyezni. 5. Az épületek tetőzete a hagyoányos forákhoz igazodó, agastetős konstrukcióban készülhet. Az épületek töegéből adódó változatos tetőforák, a hagyoányokban gyökerező kontyolások és fióktetők alkalazása ajánlott. Kerülni kell a indkét oldalon tűzfalakkal zárt nyeregtetők alkalazását az új lakóterületeken. 6. A lakóépülettől különálló épület (gazdasági épület) - kialakult állapot kivételével - legfeljebb 3,0 építényagasságú, a lakóépülettel összhangban lévő, ahhoz haronikusan illeszkedő építészeti kialakítású lehet. 10. Az állattartó épületek elhelyezésére, kialakítására vonatkozó szabályok lakóterületen 1. Állattartó épület ott létesíthető, ahol az állattartásról szóló önkorányzati rendelet ezt lehetővé teszi. Az állattartási rendelet korszerűsítését - jelen szabályozási rendelettel párhuzaosan, azzal szinkronban - el kell végezni. 2. A eglévő gazdasági épületek állattartási épületté történő átalakítási, bővítési unkái is építési engedélyhez kötöttek. 3. Az állattartó épületek elhelyezésekor és telepek létesítésekor betartandó legkisebb távolságok és védőtávolságok vonatkozásában a 41/1997. (V.28.) FM száú rendeletben, valaint az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által kiadott OTH 3003/98. száú levelében foglaltakat kell figyelebe venni (lásd: elléklet a HÉSZ 10. -ához). 11. Járűvek elhelyezése 1. Az építények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához biztosítandó várakozóhelyek száa idényszerű használat esetében 30-kal csökkenthető. 2. Az ideiglenes, illetőleg alkali közterületi üzleti területekhez ne szükséges új várakozóhelyeket létesíteni. 12. Tűzvédele 1. A 253/1997. (XII.20.) Korányrendelet 36. (2) bekezdése a.) pontjában egfogalazottak alapján, ha a kialakult állapot indokolja, az építények közötti (tűz)távolságot a eglévő állapotnak egfelelően csökkenteni lehet, de ehhez ki kell kérni az illetékes elsőfokú tűzvédeli hatóság szakhatóságának állásfoglalását. 2. A III-V. tűzállósági fokozatú (fa, vagy ás éghető anyagú külső térelhatároló szerkezetű, falazatú, héjazatú) anyagból létesítendő építények esetében be kell szerezni az illetékes elsőfokú tűzvédeli hatóság szakhatóságának állásfoglalását.
3. A település tüzivíz (oltóvíz) ellátását, valaint a tűzoltás előfeltételeit (tűzoltási út, terület, stb.) a 35/1996. (XII.29.) BM rendelettel kiadott Országos Tűzvédeli Szabályzat vonatkozó előírásai szerint kell kialakítani, illetve biztosítani. II. TERÜLET-FELHASZNÁLÁSI ÉS ÖVEZETI ELŐÍRÁSOK 13. Településszerkezet, terület-felhasználás A szabályozási terv a.) a község közigazgatási területét beépítésre szánt, valaint beépítésre ne szánt területre, ezeken belül pedig különböző terület-felhasználási egységekre osztja fel; b.) a beépítésre szánt területbe tartozó terület-felhasználási egységek területeit különböző építési övezetekbe sorolja; c.) a beépítésre ne szánt területbe tartozó terület-felhasználási egységek területeit különböző övezetekbe sorolja; d.) az építési övezeteket, illetőleg övezeteket közterületekre és közterületnek ne inősülő területekre osztja. A SZABÁLYOZÁSI TERV TERÜLETÉNEK BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEI 14. A beépítésre szánt terület-felhasználási egységre vonatkozó előírások A község beépítésre szánt területén építési használatuk általános jellege, valaint sajátos építési használatuk szerint a következő terület-felhasználási egységek vannak: a.) lakóterület (FL), b.) üdülőterület (ÜÜ, HÜ), c.) különleges terület (KÜ). (A terület-felhasználási egységeket, határaikat, és jelkulcsaikat a szabályozási terv tartalazza.) Megjegyzés: - a táblázatokban a telkekre és építény-agasságra vonatkozó értékek tervezett épületre értendők, - a K jel a kialakult állapotra utal. 15. Falusias lakóterület (FL) 1. A területen az OTÉK 14. (1) és (2) bekezdésében egnevezett építények helyezhetők el. 2. A falusias lakóterületen elhelyezhető gazdasági célt szolgáló épületekre - ező- és erdőgazdasági építény, kereskedeli, szolgáltató, vendéglátó épület, kézűipari építény - vonatkozó szabályok: 2.1. A gazdálkodási célú épület - ha a telken lakóépület is van - ne lehet nagyobb az építési telek éretének 15 -ánál. A lakótelek beépítettsége a gazdálkodás építényeivel együtt se lehet nagyobb az övezetekre vonatkozó értéknél..
2.2. Gazdálkodás céljára elsősorban a eglévő gazdasági épületeket kell felhasználni. 2.3. A eglévő gazdasági épület felhasználásakor a.) állattartó épület esetében a lakóépülettel esetleg eglévő közvetlen kapcsolatot eg kell szüntetni, b.) a gazdasági épület telekhatáron álló - vagy csorgóközzel a telekhatáron álló - épületrészén - falán, tűzfalán - a telekhatárra néző nyílást, terészetes, vagy esterséges szellőző berendezést eg kell szüntetni. 2.4. A gazdálkodás célját szolgáló épület a községben kialakult oldalhatáron álló beépítésnek egfelelően oldalhatáron, illetve csorgóközzel az oldalhatárra helyezhető el. 2.5. A telkek beépítésének hagyoányai szerint a gazdálkodás célját szolgáló épület a gazdasági udvar végén keresztbefordítottan is elhelyezhető, ez esetben is biztosítani kell a hátsókertbe való bejárást. 2.6. A különböző épületeket építészeti egységben kell kialakítani. 3. A kialakult építési övezetekben axiu két telek vonható össze. Az újonnan kialakuló lakóterületen a telek legnagyobb szélessége 40,0. 1 4. A terület építési övezeteit, valaint az azokban betartandó telekalakítási és beépítési előírásokat a következő táblázatok tartalazzák: FL-1 jelű építési övezet OTÉK HÉSZ A kialakítható legkisebb telekterület éret - K - 600 2 A kialakítható telek legkisebb szélességi érete - K -16 élységi érete - K - 35 A beépítési ód* - oldalhatáron álló, szabadon álló A egengedett legkisebb/ legnagyobb építényagasság - 3,0-4,5 A beépítettség egengedett legnagyobb értéke 30 30 A zöldfelület legkisebb értéke 40 40 * szabadonálló beépítési ód csak akkor lehetséges, ha a telekszélesség iniu 20. FL-2 jelű építési övezet OTÉK HÉSZ A kialakítható legkisebb telekterület éret - K - 900 2 A kialakítható telek legkisebb szélességi érete - K -25 élységi érete - K - 35 A beépítési ód - szabadon álló A egengedett legkisebb/ legnagyobb építényagasság - 3,0-4,5 A beépítettség egengedett legnagyobb értéke 30 30 A zöldfelület legkisebb értéke 40 40 5. Az elő- és oldalkert szélessége: a kialakult beépítési ód, illetve az OTÉK 35. 1-4 bekezdése szerinti érték, a hátsókert felé az építési vonalat a szabályozási terv jelöli. 1 Módosította: 11/2003. (XII. 18.) önkorányzati rendelet 1. -a. Hatályos: 2004. 01. 01-től.
16. Üdülőházas üdülőterület (ÜÜ) 1. A területen az OTÉK 22. -ában egnevezett építények, valaint az üdülővendégek és a lakosság ellátását szolgáló kereskedeli, szolgáltató, vendéglátó építények helyezhetők el. 2. A terület építési övezeteit, valaint az azokban betartandó telekalakítási és beépítési előírásokat a következő táblázatok tartalazzák: ÜÜ jelű építési övezet (KEMPING) OTÉK HÉSZ A kialakítható legkisebb telekterület éret - K - 2000 2 A kialakítható telek legkisebb szélességi érete - 40 élységi érete - 50 A beépítési ód - szabadon álló A egengedett legkisebb/ legnagyobb építényagasság - 2,5-3,5 A beépítettség egengedett legnagyobb értéke 30 30 A zöldfelület legkisebb értéke 40 60 - az építési telket valaennyi oldaláról 10 -es zöldsávval kell körülvenni. 17. Hétvégi házas üdülőterület (HÜ) 1. A területen az OTÉK 23. -ában egnevezett építények, továbbá az üdülővendégek és a lakosság ellátását szolgáló kereskedeli, szolgáltató, vendéglátó építények helyezhetők el. 2. Az üdülőegységek száa szabadon álló (SZ) beépítési ód esetén legfeljebb 2 lehet. 3. Egy építési telken csak egy épület létesíthető. 4. A terület építési övezeteit, valaint az azokban betartandó telekalakítási és beépítési előírásokat a következő táblázatok tartalazzák: HÜ-1 jelű építési övezet OTÉK HÉSZ A kialakítható legkisebb telekterület éret - 500 2 A kialakítható telek legkisebb szélességi érete - 16 élységi érete - 35 A beépítési ód - oldalhatáron álló szabadon álló
A egengedett legkisebb/ legnagyobb építényagasság - 3,0-4,0 A beépítettség egengedett legnagyobb értéke 20 20 A zöldfelület legkisebb értéke 60 60 A HÜ-1 jelű építési övezetben az előkert iniális szélessége 5, az oldalkert iniális szélessége 6, a hátsókert szélessége az OTÉK 35. 1-4 bekezdése szerinti érték. HÜ-2 jelű építési övezet OTÉK HÉSZ A kialakítható legkisebb telekterület éret - 700 2 A kialakítható telek legkisebb szélességi érete - 20 élységi érete - 35 A beépítési ód - szabadon álló A egengedett legkisebb/ legnagyobb építényagasság - 3,0-4,0 A beépítettség egengedett legnagyobb értéke 20 10 A zöldfelület legkisebb értéke 60 70 A HÜ-2 jelű építési övezetben az előkert iniális szélessége 5, az oldalkert iniális szélessége 6, a hátsókert szélessége az OTÉK 35. 1-4 bekezdése szerinti érték. 18. Különleges terület (KU) 1. A különleges területbe azok a területek tartoznak, aelyek a rajtuk elhelyezendő építények különlegessége iatt (helyhez kötöttek, jelentős hatást gyakorolnak a környezetükre, vagy a környezetük egengedett külső hatásaitól is védelet igényelnek) és ás beépítésre szánt terület-felhasználású területektől eltérnek. 2. KÜ-T jelű övezet: teető KÜ-T jelű építési övezet OTÉK HÉSZ A kialakítható legkisebb telekterület éret - nincs kikötés 2 A kialakítható telek legkisebb szélességi érete - nincs kikötés élységi érete - nincs kikötés A beépítési ód - szabadon álló A egengedett legkisebb/ legnagyobb építényagasság - 3,0-4,5 A beépítettség egengedett legnagyobb értéke 40 10
A zöldfelület legkisebb értéke 40 60 3. KÜ-SP jelű övezet: sportterület KÜ-SP jelű építési övezet OTÉK HÉSZ A kialakítható legkisebb telekterület éret - nincs kikötés 2 A kialakítható telek legkisebb szélességi érete - nincs kikötés élységi érete - nincs kikötés A beépítési ód - szabadon álló A egengedett legkisebb/ legnagyobb építényagasság - 3,0-4,5 A beépítettség egengedett legnagyobb értéke 40 2 A zöldfelület legkisebb értéke 40 40 4. KÜ-ST jelű övezet: sportterület KÜ-ST jelű építési övezet OTÉK HÉSZ A kialakítható legkisebb telekterület éret - nincs kikötés 2 A kialakítható telek legkisebb szélességi érete - nincs kikötés élységi érete - nincs kikötés A beépítési ód - szabadon álló A egengedett legkisebb/ legnagyobb építényagasság - 3,0-4,5 A beépítettség egengedett legnagyobb értéke 40 30 A zöldfelület legkisebb értéke 40 40 A SZABÁLYOZÁSI TERV TERÜLETÉNEK BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEI 19. A község beépítésre ne szánt területén a következő terület-felhasználási egységek vannak: a.) közlekedési, közű-elhelyezési, hírközlési terület, b.) zöldterület, c.) erdőterület, d.) ezőgazdasági terület, e.) egyéb terület.
20. Közlekedési, közű-elhelyezési, hírközlési terület (K) 1. E terület-felhasználási egység (terület) az OTÉK 26. (1) és (3) bekezdésben leírt célra szolgál. 2. Az e területbe tartozó közterületek telekhatárait, szabályozási szélességét a szabályozási terv jelöli. E területsávba eső eglévő épületeken indenneű építési tevékenység - a területsáv kialakításának várható idejét, az épületeknek a területsávban elfoglalt helyét, az épület sajátosságait (eszei és gazdasági értékét) érlegelve, az illetékes közlekedési szakhatóság állásfoglalásának figyelebevételével - engedélyezhető. 3. A közutak, vasutak építési területének legkisebb szélességét - ahol a szabályozási terv ásként ne jelöli - az OTÉK 26. (2) bekezdés szerint kell biztosítani. 4. A község közúti átkelési szakaszai, valaint lakóútjai - ivel közlekedési és közű létesítények a eglévő szélességek ellett elhelyezhetők - a jelenlegi szabályozási szélességükben egaradnak. 5. Az építési telkeket kiszolgáló utak építési területének a szélesség e a keresztetszeti eleek helyszükségletének éretezése alapján telekalakítási eljárás keretében csökkenthető, aennyiben ahhoz az út- és közűkezelők, valaint a szakhatóságok hozzájárulnak. 6. Közút területét - szélességben, vagy hosszúságban - üteezve kialakítani ne szabad. 7. Azoknál a területeknél, ahol a közlekedés területeinek, létesítényeinek védőtávolsága (OTÉK) ne biztosítható, a közlekedés eleeire környezeti hatásvizsgálatot kell végezni és egyedi vizsgálat alapján eghatározni a szükséges űszaki és szervezési intézkedéseket. 21. Zöldterület (KP) 1. E terület-felhasználási egységbe (területbe) a közparkok (KP), a védő- takaró fásítások tartoznak. 2. A területen legfeljebb 4,5 építényagasságú építények helyezhetők el. 3. A közparkokat külön kertészeti terv alapján kell kialakítani és fenntartani. 4. A közparkokban az OTÉK 27. (4) és (5) bekezdése szerint helyezhető el építény. 5. A eglévő és újonnan létesítendő zöldterületek és felületek folyaatos fenntartásáról esetenkénti felújításáról gondoskodni kell. 6. A szabályozási tervben jelölt, jelenleg ás rendeltetésű területeken az eredeti rendeltetés egszüntetése után az előfásítást el kell végezni.
22. Erdőterület (E) 1. E terület-felhasználási egységbe (területbe) a védeli (VE) és gazdasági (GE) rendeltetésű erdők, illetőleg az ilyen célra kijelölt területek tartoznak, azok besorolását a indenkor érvényes erdőgazdálkodási üzeterv tartalazza. 2. Az állai pénzeszközből egvalósuló erdőtelepítéshez az erdészeti szakhatóság engedélye szükséges. 3. A területen - a kilátótornyok kivételével - építények ne helyezhetők el, kivéve a gazdasági rendeltetésű erdőterületen az erdő rendeltetésének egfelelő gazdasági, szolgálati és vadgazdálkodási építények elhelyezhetők kivonással. 4. A közhasználatra szánt védőerdő területeit erdészeti eszközökkel in. 60-70 -os borítottsággal kell beültetni, több szinten kialakítani. E területeken csak a rendeltetésszerű használatot elősegítő létesítények helyezhetők el. 5. Ahol az erdő adott létesítény védelét szolgálja (VE), ott bekerítése engedélyezhető A védőerdő létesítése és fenntartása az adott létesítény tulajdonosát terheli. 6. Beruházás céljára csak akkor vehető erdő igénybe, ha erre alkalas ás űvelési ágú terület nincs. A terelésből való kivonáshoz az erdészeti szakhatóság engedélye szükséges. 7. Az erdősítési prograokat gyenge inőségű gyepterületeken, vagy alacsony aranykorona értékű szántókon kell egvalósítani. 23. Egyéb (vízgazdálkodási) terület (VT) 1. E terület-felhasználási egységben (területen) az OTÉK 30. (2) bekezdése szerinti építények helyezhetők el. 2. Az egyéb terület a vízgazdálkodással kapcsolatos, összefüggő területek elhelyezésére szolgál (vízfolyások, árkok területe). 3. A területen csak a vízügyi jogszabályokban egengedett vízkár-elhárítási létesítények helyezhetők el. 4. A csapadékvíz elvezetés vízűvel történő egoldása vízjogi engedély köteles tevékenység. A vízjogi engedélykérelenek, illetve ellékletének ki kell elégíteni a 18/1996. (IV.13.) KHVM rendelet vonatkozó előírásait. 24. Mezőgazdasági terület (M) 1. E terület-felhasználási egység (terület) az OTÉK 29. -a szerinti célt szolgálja.
2. A terőföldön történő építény létesítéséhez az 1994. évi LV. tv. 70. (2) bekezdésének a) pontja értelében a földhasználónak talajvédeli szakhatósági hozzájárulást kell beszerezni az építési engedélyhez, elsősorban a huuszos terőréteg egóvása és a csapadékvizek egfelelő elvezetése ellenőrzésének érdekében. 3. Bárilyen terőföldön történő tereprendezéshez (akár építény elhelyezése esetén is) a talajvédeli hatóság engedélyét be kell szerezni az 1994. évi LV. tv. 62. (4) bekezdésének b) pontja és a 69. ( 1) bekezdésének a) pontja értelében. 4. A területen - a földterületek űvelése érdekében - a űvelési ág változtatása egengedett, az erdősítés táogatandó. 5. A szabályozási terven jelölt ezőgazdasági rendeltetésű terület erdőterületté az illetékes hatóságok jóváhagyásával, közlekedési és egyéb rendeltetésű területté a szabályozási terv ódosításával sorolható. 6. A ezőgazdasági terület a következő övezetekre tagolódik: - Általános (hagyoányos áruterelő) M-Á - gyepterület M-GY - szőlőhegyi kertövezet M-K - terészeti területek M-T 7. Az előírások szerint axiálisan beépített földrészlet tovább ne osztható. 8. Általános ezőgazdasági övezet (M-Á): a.) Ebbe az övezetbe sorolandók a szántó, gyüölcsös, gyep űvelési ágak területei. b.) Az övezet területén erdő is létesíthető. c.) Az övezetben kialakítható legkisebb földrészlet területe 3000 2. - 10 000 2-nél kisebb telken építényt elhelyezni ne szabad. -A 10 000 2-t eghaladó teleknagyság esetén - elynek szélessége iniu 50 axiu 3 -os beépítettséggel, de legfeljebb 500 2 bruttó alapterületű, az adott terület űvelésével összefüggő gazdasági épület helyezhető el legfeljebb 4,5 -es építény agassággal. - Ezen építési lehetőségeken belül lakóépület is létesíthető, axiu 1 -os beépítettséggel és legfeljebb 150 2 bruttó alapterülettel. A különálló lakóépület építényagassága legfeljebb 4,5 lehet, a tetőtér beépíthető. Lakás önállóan ne építhető. d.) Az övezetben az átlagos építény agasság értékét indokolt esetben eghaladhatja a technológiai szepontból szükséges építények (kéény, tároló, stb.) agassága. Az indokoltságot az építési hatóság bírálja el. e.) Az övezet telkein növényteresztés célját szolgáló fóliasátor elhelyezhető. f.) Az övezetben épületet a feltáró út (dűlőút) tengelyétől 30 -re, az oldalhatároktól iniu 10-10 -re lehet telepíteni. Az épületet/épületcsoportot fasorral kell övezni. 9. Szőlőhegyi övezet (MK): a.) Telekalakítás, beépítés szabályai: - A kertövezetben csak 2000 2-es, vagy azt eghaladó, csak közterületről, vagy agánútról egközelíthető új földrészletek alakíthatók ki, elyek iniális szélessége: 14. - A 720 2-t eghaladó földrészleteken a 3 beépítettséget eg ne haladó alapterületű, ideiglenes tartózkodásra is alkalas gazdasági épület helyezhető el. Különálló építényként
csak pince és közűpótló berendezés építhető: árnyékszék csak a főépülettel együtt helyezhető el. - A telken axiu 2 épület létesíthető. Az épületek szabadon állóan és oldalhatáron állóan is elhelyezhetők. - Az épületekben a szőlő- és borkultúrához kapcsolódó vendéglátás egengedhető, elynek feltétele: ivóvíz, villany, zárt szennyvíz-gyűjtő közűpótló berendezés, - Az épületek a növényzeti, doborzati, egközelítési, tájolási, stb. adottságoknak egfelelően az építési helyen belül szabadon elhelyezhetők. - A szoszédos telektől olyan távolságokat kell egtartani, hogy az elhelyezni kívánt épület ellékfunkciói (pl. pince földdobja, épület körüli víztelenítés, stb.) a szoszédos telkek használatát ne zavarják. Egyáshoz közeli épület elhelyezés esetén az OTÉK-ben előírt tűztávolságot kell egtartani. - Az előkert élysége iniálisan 8, az oldalkert és hátsókert iniálisan 6, figyelebe véve az OTÉK 35-36. -ában fog laltakat. b.) A gazdasági épület előírásai: - A területen új épület építése, a eglévők bővítése csak építési engedély alapján végezhető. - A földrészleten felvonulási épületet csak a gazdasági épületre kért érvényes építési engedély birtokában lehet létesíteni, és az csak az épület elkészültéig aradhat fent. - A gazdasági épület földszintes, legfeljebb 4,00 -es építényagasságú lehet. Az épület tetőtere beépíthető. - Az épületet 35-45 o -os hajlásszögű szietrikus nyeregtetővel kell lefedni, a héjazat égetett agyag cserépfedés, pikkelyes fedési jelleget adó bituenes zsindely lehet. Hullápala, féleez fedés ne alkalazható. - Az épületek csak terészetes építőanyagokból építhetők (kő, tégla, vályog). A holokzatképzésnél keráiaburkolat, drótüveg, űanyag hulláleez, űpala ne alkalazható. - A nyílászárókat a biztonsági követelényekre való tekintettel fatáblákkal, vagy zsalukkal célszerű védeni. c.) Pince, kerítés, táfal: - Pince az épülettel szerves egységben, abból nyílóan, az épület ögött, a dob felőli oldalon, vagy attól különállóan helyezhető el. A pincének egész terjedelével a rendezett terepszint alatt kell lennie. - A pince közterület, vagy idegen telek alá ne nyúlhat, illetve azt ax. 1 -re közelítheti eg. - Az egyes földrészleteket elhatárolni huzallal erősített élősövénnyel, illetve axiu 1,50 agasságú drótfonatú kerítéssel lehet. Ugyanez vonatkozik a telek holokvonalára is. - A eglévő, vagy a űvelésből, beépítésből adódó agasságkülönbségeket terészetes földűvekkel (rézsűkkel) kell kialakítani. A rézsűk biológiai eszközökkel történő védele kötelező. III. ÉRTÉKVÉDELEM 25. Helyi építészeti értékek védele A szabályozási terv készítése során elvégzett építészeti értékvizsgálat alapján 1. Helyi védeleben (HV) kell részesíteni: Béke u.-248 hrsz.-ú út sarok hrsz.: 251 Béke u.-248 hrsz.-ú út sarok hrsz.: 251 (Szent család szobor) Fő u. 1. hrsz.: 247
Külter. zártkert hrsz.: 1149 (Szent Donát szobor) 26. 1. A helyi védele kiterjed az épületek, építények teljes töegére, szerkezetére, anyagaira, díszítésére, színezésére és közvetlen környezetére, (telkére, hozzá tartozó területére), és kiterjedhet kerítésére, kapuzatára, a csatlakozó terület kialakítására, burkolatára. 27. 1. Helyi védele alatt álló épület belső korszerűsítését - int az épület fennaradásának, használhatóságának legjobb garanciáját -, engedélyezni és szorgalazni kell. 2. A védett épületek felújítási (bővítési) unkái során az épületek építészeti alaktani rendje / alapvető töege, utcai és udvari (tornácos) főholokzata, azokon a nyílásrend, tagozatok - lényegében az első fokozatú védele tárgya - ne változhat. 3. Védett épület bővítése az oldalhatár entén ill. rövid keresztszárnnyal az udvari részen történhet. A keresztszárny a lakóház eredeti főbejárata (konyhai bejárat) után helyezhető el, így a lakóház eredeti töegéből és tornácából a nagyobb rész érintetlen aradhat. 4. A védett épület közvetlen szoszédságában lévő építkezés engedélyezési dokuentációját ki kell egészíteni utcaképpel, aely az adott építkezés két-két szoszédos épületének utcai holokzatát, kerítését, kapuzatát, valaint a jellező növényzetet is tartalazza. 5. Védett épületen végzendő inden olyan építési, tatarozási unkát, aely az épület egjelenésében (akárcsak színében is) változást okoz, csak az építési hatóság előzetes hozzájárulásával lehet végezni. 28. 1. A tulajdonos köteles az épület, építény jókarbantartásáról gondoskodni, azt a eghatározott ódon és időszakonként felülvizsgálni. 2. Ha a védele érdeke egköveteli, az első fokú építési hatóság elrendelheti a védett épület jókarbantartására vonatkozó kötelezettség teljesítését, elrendelheti a korábban, vagy engedély nélkül kivitelezett - a védele tárgyát torzító - átalakítások, toldások, stb. helyreállítását. 3. A védett épületek elsősegély jellegű állagegóvási unkáit az Önkorányzat indokolt esetben táogathatja. 29. A település történeti település sziluettjének védele érdekében a település bárely területén, ahol a településre jellezőtől eltérő szintszáú épület vagy eltérő agasságú építény egvalósítását tervezik, az építés csak településképi vizsgálat alapján engedélyezhető.
30. 1. Egyedi tájértékként védendő: település bel- és külterületén található - a szabályozási terven ábrázolt - keresztek. Az egyedi tájértékek egtartását a település rendezése során biztosítani kell, a beépítés során int adottság kezelendő. 2. Helyi védelere javasolt zöldfelület: a teető egész területe. 3. A településen helyi kataszterezés alapján inden 50 évesnél idősebb fát szakai véleényezéssel védele alá kell helyezni. A védendő fák a szabályozási terven szerepelnek. KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI SZABÁLYOK Hatálya kiterjed a föld és a víz védelére, a levegő tisztántartására, az élővilág-, táj- és terészet védelére, a települési környezet egóvására, zaj- és rezgések elleni védelere, valaint a hulladékkezelésre. Környezet- és tájvédele 31. 1. Általános követelények a.) A beruházások ne okozhatnak olyan hatásokat, elyek a környező területek jelenlegi és tervezett használati ódját lehetetlenné teszik. A terőföldön történő beruházásokat úgy kell egtervezni, hogy a létesítények elhelyezése a környező területeken a talajvédő gazdálkodás feltételét ne akadályozza. b.) A beruházások egvalósítása, eglévő tevékenységek folytatása, rendeltetési ód változtatás(ok), valaint a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenység (jelenleg a 80/1999. (Vl.11.) Kor. rendelet) csak a környezetvédeli kölcsönhatások ellenőrzése, a környezetvédeli előírások és határértékek betartása alapján történhet, a szakhatóságok előírása szerint. c.) Az új területek beépítésének előfeltétele a közűvesítés, különös tekintettel a szennyvízcsatorna és csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítése, illetve a eglévő beépített területeken a közűvek egvalósításáig szakszerű közűpótló (zárt gyűjtő) betervezése és kivitelezése kötelező. d.) A vízhasználat csak a csatornahálózat egyidejű fejlesztésével bővíthető. e.) A csapadékvíz elvezetéséről vagy a szennyezetlen vizek elszikkasztásáról inden telek tulajdonosának, használójának gondoskodnia kell. A vízfolyásokba csak az első fokon eljáró vízügyi hatóság hozzájárulásával és feltételeinek betartásával szabad csapadékvizet bevezetni. f.) A vizek és közcélú vizi-létesítények fenntartását biztosítani kell [jelenleg a 46/1999. (III.18.) Kor.rendelet és a 120/1999. (VIII.6.) Kor.rendelet]. g.) A telkek területeinek - az övezeti előírásokban - eghatározott részét zöldfelületként kell kialakítani. Az övezeti előírásokban szereplő értékek egyszintes növényálloányra vonatkoznak. Többszintes növényálloány telepítése esetén a zöldfelület ennél kisebb is lehet, de kertészeti szakvéleénnyel kell igazolni, hogy ezáltal a környezeti értéke ne lesz kisebb. h.) A közutak építési területén fasorokat kell telepíteni. A fasorok helyét a közűvek és az útburkolatok tervezésekor biztosítani kell.
i.) Az új járű-várakozóhelyeket az OTÉK 42. (7) bekezdése szerint fásítani kell. j.) A területen agresszív pollenterelő növényeket (pl. kanadai nyárfát) ültetni tilos. 2. Környezetterhelési határértékek a.) Az új létesítény kialakításánál, a eglévő, illetve új technológiák üzeeltetésénél teljesíteni kell a környezeti levegőtisztasági követelényeket [jelenleg az 5/1990. (XII.6.) NM rendelet alapján az MSZ 21854-1990. országos szabvány] és a levegőtisztaság-védeli előírásokat, valaint határértékeket [jelenleg a 21/1986. (VI.2.) MT sz. rendelet és a végrehajtására kiadott 4/1986. (VI.2.) OKTH sz. rendelkezés,,védett-i." területi kategória szerint]. b.) Élővízbe illetve közcsatorna-hálózatba bocsátott szennyezőanyag-tartalora vonatkozó határértékeket be kell tartani [jelenleg a 3/1984. (II.7.) OVH, illetve a 4/1984. (II.7.) OVH rendelkezés VI. területi kategória szerint]. c.) Zajt kibocsátó berendezés, telephely, tevékenység úgy létesíthető, illetve üzeeltethető, hogy zajkibocsátása ne haladhatja eg az előírt zajterhelési határértéket [jelenleg a 4/1984. (I.23.) EüM rendelet 1. sz. ellékletében foglaltak]. d.) Meglévő közlekedési útvonalak elletti, új telekalakítású és tervezésű, vagy egváltozott övezeti besorolású területeken, egfelelő beépítési távolság eghatározásával, az épületek védett holokzatainak egfelelő tájolással, illetve űszaki intézkedésekkel kell biztosítani az előírt zajterhelési határértékek teljesülését. Új út létesítésének, a forgali viszonyok lényeges és tartós egváltozását eredényező felújítás, korszerűsítés tervezésekor a zajterhelési határértékeket érvényesíteni kell. Ennek érdekében a hosszú távra tervezett forgalo figyelebe vételével zajcsökkentő létesítények, berendezések alkalazását kell szükség esetén előírni. [Jelenleg a határértékeket a 4/1984. (I.23.) EüM rendelet 3. sz. elléklete határozza eg.] e.) Szórakoztató- és sportlétesítények hangosító berendezéseire vonatkozó zajterhelési határértéket külön önkorányzati rendeletben kell eghatározni, illetve a tevékenység, űködés során a helyi szabályokat és határértékek betartását eg kell követelni. 3. Speciális eljárási szabályok a.) Jelentős környezeti hatást okozó tevékenységekre környezeti hatásvizsgálat alapján környezeti hatástanulányt kell készíteni a vonatkozó rendelet szerint [jelenleg a 152/1995. (XII.12.) Kor. rendelet ellékletei szerint], és környezetvédeli engedélyezési eljárást kell lefolytatni - az elvi engedélyezést kivéve - ás engedélyezési eljárásokat egelőzően. b.) A vízbázisok, a távlati vízbázisok, valaint az ivóvízellátást szolgáló vizi-létesítények védeléről szóló jogszabályoknak egfelelően kell a vízügyi hatóság előírásai szerint az érintett területeken az engedélyezéseket lefolytatni [jelenleg a 123/1997. (VII.18.) Kor. rendelet szerint]. c.) A beruházások egvalósítása során a terőföldről szóló jogszabályban foglaltaknak egfelelően kell eljárni [jelenleg az 1994. évi LV. törvény 70. ]. d.) A telephely-engedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységek engedélyezése [jelenleg a 80/1999. (VI.11.) Kor. rendelet szerint] a környezeti kölcsönhatások ellenőrzése alapján történhet a szakhatóságok előírásai szerint. e.) A hulladékok elhelyezéséről - különös tekintettel a terelési és veszélyes hulladékokra - gondoskodni kell. Veszélyes hulladékok keletkezésével járó tevékenységek engedélyezése során a kérelezőnek nyilatkoznia kell a hulladékok egfelelő elhelyezéséről, ártalatlanításáról [jelenleg a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény és a 102/1996. (VII.12.) Kor. rendelet szerint].
32. 1. Beépítésre szánt területen a telekhatárok és a növények között legalább a következő ültetési (telepítési) távolságokat kell betartani: a.) szőlő, valaint 3 -nél agasabbra ne növő gyüölcs- és egyéb bokor (élősövény) esetében 0,5 ; b.) 3 -nél agasabbra növő gyüölcs- és egyéb bokor, valaint bárilyen fa esetében 2,0. 2. Beépítésre ne szánt területen a telekhatárok és a növények között legalább a következő ültetési (telepítési) távolságokat kell betartani: a.) gyüölcsfa-iskolai nevelés alatt álló növény, továbbá szőlő, köszéte- (egres-), ribiszke-, josta és álnabokor, valaint 1 éternél agasabbra ne növő dísz- vagy védeli szerepű bokor (élősövény) esetében 0,8 ; b.) inden egyéb gyüölcsbokor (pl. ogyoró), továbbá birs, naspolya és birsalanyra oltott körtefa, valaint 3 -nél agasabbra ne növő dísz-, vagy védeli szerepű bokor (élősövény) és - a c.) pontban ne szereplő - fa esetében 2 ; c.) kajszi- és cseresznyefa, valaint vadalanyra oltott ala- és körtefa esetében 4,0 ; d.) 3 -nél agasabbra növő dísz-, vagy védeli szerepű bokor (élősövény), továbbá dió- és gesztenyefa, valaint 5 -nél agasabbra növő fa esetében 5,0. 3. Közút területén az építési területük határai és a növények között - az 1. és 2. bekezdés rendelkezésétől eltérően legalább a következő ültetési (telepítési) távolságokat kell betartani: a.) cserjék és 3 -nél agasabbra ne növő fák esetében 1,5 ; b.) 3 -nél agasabbra növő fák esetében 2,5. IV. A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS SAJÁTOS JOGINTÉZMÉNYEI 33. 1. A rendezési tervben foglalt feladatok egvalósítása érdekében - azok aktualitása esetén - az Etv. 17. -ába foglalt sajátos jogintézények űködtethetők jelen szabályozási terv keretén belül, külön önkorányzati rendelet szerint. 2. Jelen rendelettel egyidejűleg az önkorányzat az alábbi sajátos jogintézényekkel él: 2.1. Építésjogi követelények: a.) A település beépítésre szánt területén épület csak építési telken helyezhető el (kivételt képeznek ez alól a közterületen, zöldterületen történő építések). b.) A település beépítésre ne szánt területein új építényt építeni, eglévő építényt átalakítani, bővíteni, rendeltetését, vagy használati ódját egváltoztatni csak akkor szabad, ha: - a terület rendeltetésszerű használatát szolgálja, - közérdeket ne sért, - az építények csak a hozzájuk tartozó terület jelentéktelen hányadát veszik igénybe, és biztosított, hogy az építények a telek területe nélkül ne idegeníthetők el. 2.2. Elővásárlási jogi követelények: a.) Elővásárlási jog illeti eg az önkorányzatot a következő területeken elhelyezkedő ingatlanok esetében: - a terv szerinti új közterületek területeire,
- a terv szerinti közterület szélesítésekhez szükséges területsávokra, aennyiben azok a helyi közút céljára történő lejegyzés hatálya alá ne tartoznak. b.) Az elővásárlási jogot az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni. c.) Ezen ingatlanokon az elővásárlási jog gyakorlása előtt is csak olyan építési unkák, valaint telekalakítás végezhető, int ailyen a szabályozási tervnek egfelel, továbbá ait az Étv. 22. -a tartalaz. 2.3. Helyi közút céljára történő lejegyzés: a tervezett út létesítésére kijelölt területsáv. 2.4. Településrendezési kötelezések: a.) Helyrehozatali kötelezettség: lásd: Helyi építészeti értékek esetében b.) Beültetési kötelezettség: közérdekű környezetalakítás céljából a terv a szabályozási terven jelölt helyeken és területeken (fasorok, védőerdő sávok) fásítást ír elő. 34. Záró rendelkezés 1. E rendelet és a hozzá tartozó szabályozási terv 2001. február hó 7. napján lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépést követően keletkezett ügyekben kell alkalazni. Kistolács, 2001. február 7. Marton Miklós polgárester Szabóné Dr. Csányi Mariann b. városi jegyző