1. Kosztolányi Dezső Kosztolányi Dezső 1885-ben született Szabadkán Anyai ágon Csáth Géza (eredeti nevén Brenner József) unokabátyja 1903 őszén a budapesti egyetem bölcsészkarára iratkozott be magyar-német szakra. Babitscsal és Juhász Gyulával Négyesy László híres stílusgyakorlatok szemináriumára járt 1904-ben a bécsi egyetemen filozófiai előadásokat hallgatott Egyetemi tanulmányait végül nem fejezte be, de egyre több cikke, tárcája jelent meg a különböző lapokban. 1908-ban az induló Nyugat munkatársa, 1922-től szerkesztője lett 1913-ban feleségül vette Harmos Ilona színésznőt, 1915-ben megszületett fia, Ádám 1919-ben az Új Nemzedék napilap munkatársa lett (Pardon-rovat) 1929-ben A Toll c. folyóiratban cikket jelentetett meg Adyról 1930-ban a Kisfaludy Társaság tagjai közé és a Magyar PEN Klub (írók, költők, esszéírók nemzetközi szervezete) elnökévé választották 1933-ban jelentkeztek betegségének (ínydaganat) első tünetei 1935-ben megismerkedett Radákovich Máriával, kései szerelmével (Szeptemberi áhítat c. vers) 1936-ban, 51 éves korában meghalt Pályakép Művészete folytonosságot teremt a modernség klasszikus és kései szakasza közt Az esztétikumot és a nyelviséget előtérbe helyező művészetfelfogása Kosztolányi a politikát az irodalomban megengedhetetlennek, az erkölcsöt ingatag, viszonylagos kategóriának tartotta Kosztolányi pályakezdésének előterében egyértelműen a líra áll Kötetek: Négy fal között (19. sz.-i szimbolista és parnasszista hagyományhoz kapcsolódik, de irodalmi párhuzamokat is létesít <Ovidius, Dante, Byron>. Meghatározó versformája a szonett.) A szegény kisgyermek panaszai (szecesszió, impresszionizmus, szimbolizmus, expresszionizmus jegyei) Kenyér és bor 1
Meztelenül Számadás Műfordítások: - Modern költők (gyűjteményes kötet, műfordításai) - Shakespeare Romeo és Júlia, Téli rege - Kínai és japán versek Regényei - A húszas években felerősödik mélylélektani érdeklődése - A tudattalan feltárására is alkalmas elbeszélői hangot juttatja kiemelt szerephez, hiszen csak a történetmondó tudhat a figuráknak önmaguk előtt is ismeretlen indítékairól Nero, a véres költő Aranysárkány Pacsirta Édes Anna Keretes szerkezet ÉDES ANNA Az Édes Anna a fikció szerint a Tanácsköztársaság bukása utáni Budapesten játszódik, 1919-1920-ban. A regény cselekményét az I. és a XX. fejezet látszólag furcsa keretként fogja egybe. A nyitó fejezetben önmaga karikatúrájaként Kun Béla tűnik fel, ahogyan a városi pletyka örökítette meg a Kommün bukása utáni menekülését. A zárlatban pedig az író önmagát is belépteti a fikció világába. A keretnek nincs közvetlen kapcsolata magával a cselekménnyel, így az olvasónak kell elgondolkodnia e két fejezet szerepéről illetve jelentőségéről. Ha a nyitó és záró fejezet közös vonásait kutatjuk, feltűnhet, hogy mindkettő szóbeszéd jut meghatározó szerephez. A pletyka vagy legendásítás értelmezi, tovább mondja, akár egymást kizáró ellentétes viszonyba helyezi a történelmi vagy hétköznapi események tényszerűségeit. Mégpedig úgy, hogy egyben hitelteleníti is magának a történetnek a valószerűségét. Ugyanakkor bármiféle igazság megtapasztalását és megfogalmazását lehetetlenné teszi. Ezt a viszonylagosságot a keretben az elbeszélői nézőpont is nyomatékosítja. Hiszen a narrátor egyaránt ironikus távolságot tart a történelmi helyzettel és a legendásító, kisszerű gondolkodásmóddal szemben. Az első fejezet középpontjában Kun Béla alakjával jelzetten inkább a politikai-történelmi fordulat áll. E fordulat majd Édes Anna sorsának hátterét képezi a regényvilágban. Az utolsó fejezet az egyes ember cselekedetének megítélhetőségét helyezi centrumába. Az olvasói tapasztalat 2
azonban mindkét esetben hasonló. Ahogyan a prózavilág, a keret is azt sugallja, hogy a történelmi mozgások kaotikusak, átláthatatlanok és megítélhetetlenek. Ahogyan cselekedetei és szándékai közti kapcsolatok is. A keretbeli eltávolítás felhívhatja az olvasó figyelmét az elbeszélt történet fikció voltára. De utalhat az egységes regényforma megbomlására is. Hiszen a metonimikus történetmondást a keret metaforikus utalásrendjébe illeszti Kosztolányi. A regény problematikája A regény középpontjában egy társadalmi és szociális függőség által megszabott viszony, Anna és Vizyék viszonya áll. Mégsem szerencsés a mű értelmezését a cseléd-úr problematikára egyszerűsíteni. Az ilyen értelmezést maga Kosztolányi is elutasítja egyik írásában: (...) ennek minden sora azt hangoztatja, hogy nincsen szociális következtetés, csak emberség van, csak jóság van, csak egyéni szeretet van, és a gyilkosságnál is nagyobb bűn, ha valaki embertelen, ha valaki durva, ha valaki fennhéjázó, amiért egy kés sem elég megtorlás, és a legnagyobb erény a lényegbehatoló, figyelmes tisztaszívűség, mert többet, gyökeresebbet úgysem tehetünk ezen a földön". Ez az írásrészlet arra is rávilágíthat, miért mottója a regénynek a katolikus szertartás latin nyelvű halotti könyörgése. A Circumdederunt me az Édes Anna lelkének megváltásáért megszólaló ima, a személynek szóló, végső tiszteletadás éneke. A lélekért való könyörgés jelzi, hogy a hőst a születés és a halál időbeliségében, a lét személyes szférájában szemléli a szerző. A címszereplő és a regényszerkezet Az alaphelyzetet valójában Édes Anna érkezése teremti meg. A cselekmény regényszerkezet meghatározóan zárt-térben, Vizyék polgári lakásában játszódik. A regény kevés szereplőt mozgat, közülük Anna és Vizyék viszonyába csak Patikárius Jancsi lép be. A szerkezet egyik jellegzetessége, hogy a címszereplő csak a hatodik fejezetben, lép színre. Addig csupán emlegetik, beszélnek róla vagy várakoznak rá. A cselédmániás Vizyné számára több mint egy új cseléd, hiszen Ficsor kiengesztelésül szánja. Az utolsó két fejezetben pedig Anna már csak az események mögött tűnik fel. ("És ha nem élt volna még a mária-nosztrai női fegyintézetben, hanem ott pihent volna valahol a Dunántúl, a balatonfőkajári temető akácai alatt, akkor se semmisülhetett volna meg jobban".) A sajátos szerkesztés kizárja a főhőst a regény közel egyharmadából. Ez a történelmi háttérvonatkozások, illetve Vizyék karakterének kidolgozottabb megformálását teszi lehetővé. Az epikus szövegekben szokatlanra nyújtott késleltetés módot ad a történelem és a politika további groteszk, gunyoros láttatására. Továbbá Vizy és Vizyné figurájának kidolgozására. Az elbeszélő azonban szinte soha nem alkalmaz belső (szubjektív) nézőpontot. Vizyék alakja tetteikből, szavaikból, illetve előtörténeteikből formálódik meg. Attól kezdve azonban, hogy Anna belép az addigra viszonylagosan konszolidálódott helyzetbe, ő válik a cselekmény központjává. Egyre mechanikusabba váló munkája, kapcsolatai és kudarcai, majd tette és annak következményei szervezik a cselekményt egységekbe. 3
Gyakorító elbeszélés A műben az úgynevezett gyakorító elbeszélés uralkodik. Ez az elbeszéléstípus csak egyszer mond el olyan eseményeket vagy történéseket, amelyek egyébként többször ismétlődnek. Ennek a narrációs technikának fontos szerepe van a feszültségteremtésben. Hiszen az Édes Annában épp annak a lappangó, felszín alatti feszültségeknek lesz döntő hatása, amelynek egyik eredője a monoton, szünet nélküli ismétlődés. (Például: "Rárakott a kályhára, fújta, legyezte a kötényével, de a tűz csak pislákolt, fojtó füstöt terjesztett, tele lett vele a lakás. Mindig így ment ez, minden áldott nap, hol az egyik, hol a másik szobában".) Viszonyrendszer A regény egyetlen viszonyrendszerre, a Vizyék és Anna közti kapcsolatra épül. Sem Annának, sem Vizynének nincs lényeges kapcsolata kifele a világ felé. Létük behatárolt, zárt közegbe szorított. A központi kapcsolat Anna és Vizyné között van. Ehhez társul Vizy és Jancsi, akiknek mozgástere szabadabb. Nekik rendszeres kapcsolatuk van a külvilággal, sőt Jancsi ki is lép az elbeszélt világból. A rajtuk kívül föl-föltűnő szereplők jelentősége jóval kisebb. Közülük Moviszter érdemel figyelmet. Kívül esik a fent jellemzett kapcsolatrendszeren, szervetlenül illeszkedik a regényvilágba. Helye-szerepe a Kosztolányi-regények világában is egyedi. A mellékszereplők sorából kiemelkedő Moviszter doktornak a regény közvetítette értékrendszer szempontjából van fontos szerepe. Moviszter ugyanis rezonőr író értékszemléletének közvetítője. Beállítódását már foglalkozása is jelzi. Orvos, akinek figyelme mindig a szenvedő egyesre irányul. Neve beszélő név, vezetékneve a latin moveo 'megindítva érzem magam' és a magiszter mester" szó összerántása, keresztneve Szent Miklóst idézi. A tudat elbeszélhetősége A szerzőt a lélek és tudat működése, illetve ennek ábrázolhatósága izgatja. A külső eseménysor a kommün utáni mindennapok közegében zajlik. Jellemzője, hogy a kettősgyilkosságot kivéve Anna és Vizyék között nincsenek látványos összeütközések. Nincsenek a viszony alakítását célzó kísérletek sem. Ez az oka, hogy a gyilkosság váratlanul, és látszólag indokolatlanul következik be. Története azonban összekapcsolódik Anna tudatával és tette motiváltságának kérdésével. A regény legfőbb művészi értéke a címszereplő lelkiségének megközelítésében rejlik. Az elbeszélő lemond a külső és a belső világ közti átjárhatóságról. Nézőpontját a külső világban rögzíti. Szereplőinek tudatát tehát nem "belülről" vetíti ki. Anna szimbolikus és többértelmű magányosságának egyik jellegzetes kifejezője, például az, hogy alig beszél. Belső világáról elsősorban érzéki benyomásainak közvetítésével értesül az olvasó. Vagyis az érzéki tapasztalat elsődlegesnek tűnik a nyelvhez képest. Ez azt bizonyítja, hogy a hős tudati tartalmaiba az elbeszélő "nem lát bele". Nem mindentudó, többlettudása az olvasóhoz képest csak az információk, élettények, előzmények ismeretére terjed ki. Ezek értelmezéséhez azonban nem ad támpontokat. Ennek az alkotásmódnak az oka feltehetően az, hogy Kosztolányi úgy véli, a tudatban zajló lényegi folyamatok nem láthatók át és nem beszélhetők el a nyelv eszközeivel. Mindez arra is rámutathat, hogy Kosztolányi az Édes Anna írásakor már kétellyel szemlélte a tudatábrázolás hagyományos módszereit. Nem hitt az emberi pszichikum hagyományos művészi 4
megformálhatóságában és kifejezhetőségében. A tudatmozgás érzékletekkel való jellemzése a belső monológnál töredékesebb és közvetettebb képet ad a pszichikumról. Ezért a befogadótól nagyobb beleélést és összpontosítottabb figyelmet vár el. Ugyanakkor nagyobb szabadságot is ad a lehetséges indítékok feltárásában, értelmezésében. Az Édes Anna alkotásmódjának e sajátosságai alkotói módszerváltást jeleznek. Meghatározó szerepük van abban, hogy a főhős tudattalan tartalmai kerülnek előtérbe. Ezért marad például Anna számára is titok saját lelkisége, és ezért nem érti maga sem, miért követte el a gyilkosságot. Érzékletek motívumsora A lélekformálásban Annához kapcsolódó érzékletek tudatosan felépített motívumsort alkotnak a regényben. Lényeges és közös tartalmai, hogy a hős számára ésszerűen feldolgozhatatlanok. Ugyanakkor sokkoló idegenség, illetve otthontalanság-érzetettel töltik el. (Például: "gyomra egyszerre fölémelyedett"; "kimondhatatlan büdösséget érzett, mint a patikában, éles, hideg szagot"; "csak azt tudta, hogy nem bírja ki"; Amit zöldnek képzelt, a kályha, fehér volt"; "Amikor (...) meghallotta, hogy az urat Kornélnak hívják, érezte, hogy ezen a helyen nem bírja ki sokáig".) A tárgyi világ idegensége és az érzékletek kínzóan ingerlő, idegesítő volta Anna személyiségét legösztönösebb rétegében bénítja meg és nyomasztja. E motívumsor záró eleme az Anna számára más összefüggésből ismerős kép, amit a gyilkosság éjszakáján a fürdőszobában látott. A fürdőszoba ugyanis, ahol az úrfi belecsókolt a szép doktorné nyakába, korábban Anna és Patikárius Jancsi viszonyának egyik színtere volt. Amikor Anna szemtanúja lesz a jelenetnek, ismét csak reakcióját, cselekvésének zavartságát ismerjük meg. Az elbeszélő nem él semmiféle tudatkivetítéssel, ("Vissza akart futni a konyhába, de nekiment a falnak. A lámpák valami kancsal fénnyel föllobogtak".) Anna idegenségérzetének egyik következménye lehet kommunikációképtelensége is. Erre leginkább az a mozzanat világít rá, amikor a gyilkosság utáni sokkos állapotából a paraszt rendőr tegező odafordulása kimozdítja egy pillanatra. Ez a jelenet Anna nyelvi elidegenedettségére is felhívja a figyelmet. Jelesül arra, hogy elszigeteltségét a városi-polgári nyelvhasználattól eltérő nyelvi kódja is fokozza. Fél attól, hogy beszédével nevetség tárgya lehet, mint ahogy szorongást vált ki belőle a számára idegen nyelvi elemek hallása. A hős elidegenedettsége Anna személyisé e átalakulásának nyomait más vonatkozásban is megfigyelhetjük. Bár munkája kimerítő és monoton, mégis ez jelenti számára a hasznos alkotás és önkifejezés egyetlen lehetőségét. Ez az a terület továbbá, ahol némi szabadságot is élvez. A gyilkosságot megelőző estélyen Anna nem szolgálhat fel, vagyis az egyetlen sajátjának érzett területen szorul háttérbe. Személyiségének megnyilatkozási lehetőségei végletesen beszűkülnek. Párhuzamosan emberi kapcsolataiban is fokozatos térvesztés tapasztalható. Árvasága metaforikus értelmet nyer. Hiszen kivetettsége, elhagyatottsága Vizyék környezetében, a csak függőségi viszonyrendszerben tovább erősödik. Közvetlen, természetes kapcsolataitól: előző munkaadójának kisgyermekétől, falusi környezetétől megfosztották. Vizyné örökös gyanakvása, a házaspár különböző, lelki zavarokban megmutatkozó idegbetegsége - amit Anna állandóan érzékel, de nem értelmez - nyomasztóan nehezedik rá. Teljes elidegenedettségétől, egyre autornataszerűbb létéből csak a Jancsival való együttlétek szabadítják meg egy rövid időre. 5
A személyes kapcsolatok csődje A Patikárius Jancsival való néhány napos szerelmi viszonyban Anna nemcsak közvetlen kapcsolatba kerül egy másik emberrel, hanem bizonyos helyzetekben irányítóvá is válhat. A XII. fejezetben például szokatlanul sokat beszél, és egyenrangú fél marad a dialógusban is. Viszonyuknak azonban a regény megformálta társadalmi feltételek, a testi érintkezés ösztönössége és Jancsi felületes személyisége miatt nem lehet távlata. A kapcsolat eleve kudarcra van ítélve. Annak ellenére, hogy Anna fizikailag és lelkileg is szenved a cserbenhagyástól, a megtörténtek érték volta nem válik kérdésessé számára. Ám személyisége ismét beszűkül, önértékelése visszaesik. Újra csak cselédként kénytelen létezni. Mivel az alávetettség határozza meg viselkedését, azt hiszi, az úrfi haragszik rá. S ha nem is tudatosul benne, a régi létállapot visszatérése növeli a benne lévő feszültséget. A Báthory úrral való kapcsolat szintén pusztán látszólagos lehetősé számára. A házassággal módja nyílna a cselédlét föladására és egy tisztességes életvitelre. De e döntés-alapja csak a higgadt megfontolás és a gyakorlatiasság lehetne (a férfinak asszony kell, a gyereknek anya). Ezért könnyen hagyja lebeszélni magát szándékáról. Viszont ezután már csak a teljes elszigeteltség és a lélek bezárkózása következhet. A gyilkosságban tehát az állandó, gyötrő idegenségérzetből fakadó feszültség robban ki. Ezt tovább erősíti a személyes kapcsolatok kudarcából fakadó egyre teljesebb magány és bezárkózás. Az értékek viszonylagossága Édes Anna tettének megítélhetősége szempontjából a tárgyalási jelenet viszonylagossága fontos tanulsággal szolgálhat. A vallomások különböző nézőpontjai ugyanis végső soron elfedik a bűnügy tényleges okát. Ezt a bizonytalanságot a lélekformálás módja, és az elbeszélői nézőpont külső rögzítettsége is felerősíti. Az elbeszélésmód azt a tapasztalatot közvetíti, hogy a személyiség nem áthatolható és nyelvi eszközökkel nem közvetíthető. Így a tettek megítélése is kétessé válik. Ezért a regényvilágban az értékek viszonylagossága ura1kudik. Egyedül Moviszter (az író szócsöve) utal a tett egyik valóban lehetséges indítékára. ("nem bántak vele emberien. Nem úgy bántak vele, mint egy emberrel, hanem mint egy géppel. /.../ Embertelenül bántak vele. Cudarul bántak vele." Korábban pedig így vélekedik: "Csak Péter és Pál van. Emberek vannak. Nincs emberiség /.../Az emberiség holt fogalom".) Az idézetek a keresztény irgalmat feltétlen és egyedüli értéknek állítják. Ez az érték azonban a prózavilágban nem érvényesül. Moviszter elszigetelten képviseli. 6
2. Móricz Móricz Zsigmond (1879-1942) 1879-ben a Szatmár megyei Tiszacsécsén született Debrecenbe iratkozott be a református teológiára. majd a jogra, később átlépett a budapesti egyetem jogi karára, bölcsészetet is hallgatott, de tanulmányait nem fejezte be. 1906-ig a Kisfaludy Társaság megbízásából öt alkalommal tett népdal- és népmesegyűjtő utat Szatmárban, ösztönző tapasztalatokat szerzett a falusiparaszti világról. 1905-ben feleségül vette Holics Eugéniát (Janka). A házasság 1925-ben a feleség öngyilkosságával végződött. 1915-ben haditudósítóként járta a frontot, de háborús illúziói hamar szétfoszlottak. A Tanácsköztársaság idején az írói direktórium tagja volt, a kommün bukásátkövetően zaklatások érték. Kizárták a Kisfaludy Társaságból, írásait csak a Nyugat és az Est-lapok közölték, színdarabjait nem játszották. 1926-ban házasságot kötött Simonyi Mária színésznővel. 1936-ban megismerkedett Littkei Erzsébettel (Csibe), a Csibe-novellák és az Árvácska című regény modelljével. 1937-ben házassága felbomlott, és Leányfalura költözött. 1942-ben agyvérzésben halt meg. PÁLYAKÉP Helye a kánonban A Nyugat első nemzedékének jelentős prózaírója. Prózájára a realizmus és az ösztönszférát is feltáró naturalizmus gyakorol hatást, de megfigyelhető benne a lélektani irányultság előtérbe kerülése is. Műveiben a történetelvűség, a lineáris idővezetés és a világszerűség elsődleges szerepet játszik. Ugyanakkor egyes alkotásaiban metaforikus elemek is megjelennek. Kötődik a XIX. századi anekdotikus prózahagyományhoz. de prózájában az anekdota elsősorban mint az atmoszférateremtés vagy a karakteralkotás eszköze nyer szerepet. Szerkesztésmódját a drámaiság, a krízishelyzetek köré épülő jelenetezés jellemzi. Elbeszélésmódjának fontos vonása a szabad függő beszéd gyakori alkalmazása. Sokáig úgy látszott, hogy az elbeszélésmódjához kapcsolódó írók nem tudják megújítani és meghaladni művészetét. Műveinek újraértelmezése nyomán prózája ma több szempontból folytatható hagyománynak tűnik. 7
1929 decembere és 1933 februárja között Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot. A prózarovat felelőseként a folyóirat nagyobb szociális-közéleti szerepvállalását szorgalmazta. Ez a szándéka azonban nem egyezett Babits esztétikai elveivel. Így megvált a Nyugattól, és az akkor induló, őt szellemi elődjének tekintő népi mozgalom felé közeledett. 1939 végétől átvette a Kelet Népe című folyóirat szerkesztését, amit haláláig folytatott. A Kelet Népe a harmincas évek közepétől jelentkező népi íróknak biztosított publikálási lehetőséget. Ők a falukutatásokra támaszkodó szociografikus irodalmi hagyományhoz kapcsolódtak (Darvas József, Illyés Gyula, Veres Péter). BARBÁROK A csobori pusztán két juhász agyonver egy harmadikat, Bodrit, aztán a fiát is, mindkettőjüket egy gödörbe temetik, elhajtják háromszáz birkáját, két szamarát, az asszony tíz nap múlva keresni kezdi urát, keresi egész nyáron, ősszel, télen, végre tavasszal a puli kikaparja a gödröt s az egyik gyilkos, akit közben különböző lopások és gyilkosságok miatt letartóztattak, bevallja bűnét. Ennyi a meztelen meseváz" írja Kosztolányi Dezső a Barbárokról szólókritikájában. A sovány történet ellenére a kortárs ítész remekműnek tartotta a Barbárokat (1931). Az utókor is Móricz egyik művészi szempontból legkiválóbb elbeszéléseként említi. Az elbeszélés a klasszikus retorika szabályainak és a népi meseszámoknak megfeleltethetően tagolódik három részre. A részek felépítése követi az elbeszélés egészének tagolódását, ami a belső arányosság és szerkezeti teljességérzetét kelti. (1) Kettős gyilkosság (2) Keresés Bodri juhász a pusztán látogatók gyilkosság Bodri juhász feleségének érkezése keresés, vándorlás beismerés felfedezés (3) Leleplezés Veres juhász tagadása szembesülés az övvel beismerés Népmesei elemek 8
A részek közös vonása, hogy az alaphelyzetet a népmesékhez hasonlóan mindhárom egységben a hiány (nyáj, férj-gyermek, igazság) billenti ki. Ez indítja meg az egyes szerkezeti részek eseménysorát. A népmese műfajhagyományával különösen a második rész teremt kapcsolatot. Benne a férjét és gyermekét kereső asszony szinte mesehősként lép elénk. Színei (fekete haj, fehér ruha) a közbefogó részek nyomán metaforikus jelentéssel telítődnek. A fekete előre utal a gyászra, a fehér hűség- és tisztaságjelkép. E rész többször él a mese nyelvi fordulataival is. ("Az asszony pedig ment, ment, elment (..) haza se nézett, csak elment, addig ment, addig ment, míg a puszta el nem nyelte. Addig ment, addig ment, míg el nem érte a Dunát. Azon is általment, ladikos embert lelt, az áttette. És ment.") A szöveget a népmesék és a népballadák világához közelíti az is, hogy hiányoznak belőle a korra vonatkozó információs háttérelemek. A történelmi idő jelöletlen, így nem állapítható meg, mikor játszódik a történet. Ez az elbizonytalanítás egy példázatszerű, általánosító olvasatot is lehetővé tesz. Drámaiság és balladaiság A fenti sémából az is érzékelhető, hogy az elbeszélés a sűrítés és jelenetezés elvére épül. A három részben más-más szereplő kerül a középpontba. Ugyanakkor az elbeszélés olvasója minden bizonnyal érzékeli, hogy a párbeszédnek mindvégig kitüntetett szerepe van. Ez a sajátosság nemcsak balladaszerűen tömörré, de drámaivá is teszi a szöveget. A balladaszerűségre utalhat az időkezelés technikája is. Bár az események elbeszélése, illetve megjelenítése követi a történések időrendjét, a folyamatosságot több tényező is megbontja. Így például a Barbárok első és harmadik része rövid időt fog át, míg a középső egy évet ölel fel. Ugyanakkor a második rész időben megszakítva követi az elsőt, hiszen a kettő közt tíz nap telik el. A szaggatottság érzetét az időkezelésen túl a feszültség megteremtésében és fenntartásában fontos szerepet játszó tempóváltások is erősítik. Mindhárom rész lassú tempóval indul, és hosszas késleltetés után következik be a tempót felgyorsító drámai történés. Az egyes részek zárlata nem oldja fel a feszültséget. Így a tempóváltások a feszültségnek egyre nagyobb fokán indulnak újra. A világos, átlátható szerkezeti megformáltság, valamint az elbeszélésnek a népmesével, a népballadával és a drámával való műfaji kapcsolódásai jelentősen hozzájárulnak e mű esztétikai hatásához. A megalkotottság párbeszédes jellege a nyelvezetre is ráirányíthatja a befogadó figyelmét. Ebből a szempontból a legfeltűnőbb a tájnyelv használatának atmoszférateremtő ereje. A kihagyásoknak, ismétléseknek, illetve a szűkszavú, hiányos megnyilatkozásoknak a figuraalkotásban van fontos szerepe. Az elhallgatás ok és csöndek pedig fokozzák a feszültséget. A pusztai embereket és gondolkodásmódjukat azonban nem csak a párbeszédek jellemzik. A prózavilágban a nyelviség mellett más kommunikációs csatornák is működnek. Az olvasó következtethet arra, hogy nyár van, a puli csaholása idegenek közeledtét jelzi, Bodri juhász pillantása a juhászbotot keresi, stb. 9
A szöveg gyakran hordoz metanyelvi üzeneteket is. Például Veres juhász nem arra kíváncsi, hogy mikor járt kinn a pusztán Bodri juhász felesége. Valójában azt akarja tudni, nem keresztezi-e tervét váratlan körülmény. Mint ahogy a juhászok alkujának sem a szíj, hanem Bodri juhász nyája és élete a tétje. Az elbeszélő háttérben maradását jelzi, hogy külső nézőpontból szólal meg, és szólama erősen visszafogott, tárgyszerű. Ebben az elbeszélésben ritka a szabad függő beszéd is. Az elbeszélő nem magyarázza és nem értelmezi az eseményeket, így e feladat a befogadóra hárul. A három szerkezeti egység összefogásában két jelentős elemre figyelhet fel az olvasó. Az egyik Bodri juhász rézveretes szíja, ami mindhárom részben a gyilkosság jelölője (ürügy, az azonosítás feltétele, bizonyíték). Szerepe kabalisztikus (héber> latin 'babonás hitvilághoz tartozó, titokzatos, rejtélyes'). Eszerint a tárgy maga a lélek: nem alku tárgya, vagyis nem adható el, óv vagy ront, kísért, leleplez, átkoz. A szíjnak ehhez a népi lélekhithez kapcsolódó jelentése indokolhatja Veres juhász hirtelennek és váratlannak mutatkozó beismerését is a zárlatban. A másik egységesítő mozzanat a vizsgálóbíró végkövetkeztetése, ami visszautal a címre, és körkörösen lezárttá teszi az elbeszélést. Ugyanakkor összekapcsolja a széttartó elemeket. Hiszen az értékítéletet tartalmazó megnyilvánulás (,,-Barbárok.") a gyilkosokra és áldozatokra egyaránt vonatkozik. Vagyis általában a juhászok világára válik érvényessé. Ám a befogadó értékítélete feltehetően nem vonatkoztatja Bodri juhászra és családjára a vizsgálóbíró megállapítását. Így újabb feszültség keletkezik. Ez a feszültség viszont a szövegből a befogadót tudatba helyeződik át. Vagyis az olvasó arra kényszerül, hogy maga kísérelje meg értelmezni a vizsgálóbíró értékítéletét. Így akár eljuthat annak belátásához, hogy másképp barbár Bodri juhász, másképp Veres juhász, és másképp a civilizáció világa. A puszta pedig egyszerre lehet a civilizációtói érintetlen, ősi hagyomány, de a visszataszító elmaradottság, az erőszak jelképe is. "Azokat az írókat, akik a»valóságot festik«- olcsó szóval- realistáknak, naturalistáknak nevezik. Sokan szentül meg vannak győződve. hogy ezek a valóságot egyszerűen»lefestik«; vagy kodakjukkal fényképet készítenek róla, aztán becikkelyezik könyveikbe. (Kosztolányi Dezső, költő, író, esszéíró) 10
3. Mikszáth Mikszáth Kálmán (1847-1910) - 1847-ben született a Nógrád megyei Szklabonyán (ma Szlovákia) az evangélikus vallás és a nemesi származás hagyományait őrző iparos-gazdálkodó családban - 1869-ben a győri jogakadémia hallgatója lett, majd a pesti jogi karra iratkozott be, de diplomát nem szerzett - 1873-ban elvette Mauks Ilonát annak apjának akarata ellenére - újságírói állást vállalt Pesten - 1875-ben kilátástalan egzisztenciája miatt válást kezdeményezett. Később irodalmi és publicisztikai sikereivel rendeződő anyagi helyzete nyomán újra megkérte Mauks Ilona kezét - 1881-ben a Pesti Hírlap munkatársa lett. - Megjelent A tót atyafiak, majd a következő évben A jó palócok című elbeszéléskötete - tagjai sorába választotta a Petőfi Társaság, 1883-ban pedig a Kisfaludy Társaság - 1887-ben a Szabadelvű Párt támogatásával országgyűlési képviselő lett, huszonhárom képviselői éve alatt mindössze kétszer szólalt fel - 1889-ben az Akadémia levelező tagjává választották - 1895-ben megjelent a magyar irodalom egyik legnagyobb világsikere, a Szent Péter esernyője, amelyet eddig több mint 20 nyelvre fordítottak le - 1909-ben a Kisfaludy Társaság döntést hozott Mikszáth negyvenéves írói jubileumának megünnepléséről - 1910. május 28-án, tizenkét nappal az írói jubileum főünnepsége után súlyos tüdőgyulladás következtében meghalt. - A fekete város, Beszterece ostroma és Különös házasság c. regényeiből film is készült Pályakép - Mikszáth életműve a novellától a nagyregényig, a regényes életrajztól (Jókairól) a köznapi karcolatig átfogja a széppróza és a publicisztika fontos műfajait. Életművének értelmezői a 20. század utolsó negyedéig a romantikától a realizmus felé történő elmozdulást tartották művészete legjellemzőbb vonásának. - Mai felfogás: Prózaművészete kétségtelenül kötődik a romantikus természetfelfogáshoz, a kalandos meseszövéshez, az anekdotához, valamint a realista életképhez. Mégis fontos területeken bizonyul újítónak. Újszerűen alkalmazza a hagyományos műfajokat, prózaformákat. Újító idő- és történelemszemléletében, az elbeszélői hang nyomatékos jelenlétében, az epikus hangnem művésziségében és a nézőpontok kezelésében is. Ironizáló, minden lényeget és értéket viszonylagossá tevő megoldásai. - Mikszáth egyaránt határozottan eltávolodik a romantikus és realista prózapoétikától. Így e stílusirányzatokon belül a mai irodalomtudomány már nem tartja értelmezhetőnek az életművét. 11
- Alkotásmódja az epizódszerepű anekdotát fő prózaszervező elvvé teszi, ami több következménnyel is jár. 1. meghatározza a műfajválasztást (a legsikerültebbek épp azok a novellái, amelyek középpontjában 1-1 anekdota áll. 2. nyitottá teszi a kompozíciót, így a regények többnyire anekdoták laza füzéreként állnak össze. bővíthető, módosítható, alakítható nyitott szerkezet jön létre a felfüggesztő modern próza eredményei felől tűnik újításnak. Kialakítja az élőbeszédszerű, a szóbeli előadásmód stilizációján alapuló elbeszélői stílust. Ez az elbeszélői stílus támaszkodik a beszélgetés társas közegére, az anekdotamondó és a befogadó közös előismereteire, szokás- és értékrendjére, továbbá az anekdotának a hagyományt (az ismert történet) újramondó sajátosságára. - Anekdota: rövid, csattanós, humoros történet. Leggyakrabban közismert személyeket jellemez, azok életrajzi epizódjait elevenítik fel a hitelesség igényeivel. Elnevezése szóbeli terjedésére utal: eredetileg írásban ki nem adható történeteket jelentett. Egyenes beszéd: valóságos vagy képzelt személy közléseinek szó szerinti idézése. Főként epikai művekre jellemző. Azokat mintegy dramatizálja azzal, hogy a szereplők megszólalásait idézet formájában, a megszólalóra és a megszólalás tényére utaló kifejezésekkel adja elő. Függő beszéd: valóságos vagy képzelt személy közléseinek nem szó szerinti idézése. Epikus művekben például gyakran használatos az elbeszélt anyagnak az elbeszélő szempontjából történő csoportosítására, bemutatására. Használatakor a közlés áttételes, mert az elbeszélő szavai vezetik be vagy zárják le, így a mondat felépítése nehézkesebb, mellékmondatot, kötőszóhasználatot igényel. A szabad függő beszédben nincs bevezető ige, és elmarad a kötőszó is. A függőség nyelvi jeleinek csökkenése, elmaradása eredményezheti, hogy az elbeszélőnek és a szereplőnek a szólamai összecsúszhatnak. Átélt beszéd. Elbeszélői közlési technika a szereplők gondolatainak kifejezésére. Olyan függő beszéd, amelyből hiányzik az azt mondta, hogy nyelvi forma; az író észrevétlenül siklik át hőse gondolatainak gyakran egyes szám első személyű közlésébe. - Mikszáth több művének alapötletét (Beszterce ostroma, Különös házasság, A Noszty fiú esete Tóth Marival) olyan megtörtént esetek képezték, melyek ismertek voltak a korabeli lapokból. Beszterce ostroma - Mikszáth a regényt először a Pesti Hírlapban közölte folytatásokban, majd 1 évre rá kötetben is megjelent. Alcíme: Egy különc ember története - Keletkezésének körülményeiről maga az író tájékoztatja az olvasóit a Bevezetésben s más hírlapi cikkeiben is. Hősének, gróf Pongrácz Istvánnak furcsa históriáját 12
kedélyes anekdotázás közben egyik képviselő barátjától, gróf Pongrácz Károlytól hallotta. - főhőse: Pongrácz István gróf nedeci várában középkori világot teremt maga köré A mű szerkezete - lassan, körülményesen, messziről indítja el az író a cselekményt. Két, egymástól teljesen független, időben is távol eső novellából áll a regénynek csaknem fele, az első 2 rész (Estella, Kedélyes atyafiak). A két főszereplő, Pongrácz és Apolka sorsa csak a harmadik fejezetben (A túsz) fonódik össze. Ettől kezdve már sokkal egységesebb kompozíciójú a mű, a negyedik fejezettől (Az éj) pedig az események is fokozatosan felgyorsulnak, a korábban elejtett, elhagyott meseszálak újra egyesülnek. Idő: a gróf alakjának megalkotása módot ad a középkor és a 19. sz. végének történelmi idejének szembesítésére. E két történelmi időt együttes jelenvalóságában érzékeli a befogadó. Olyan együttállásként, melyben a kívülálló különc a környezete számára, a környezete pedig a kívülálló tükrében látható. A regény értékrendje így a viszonylagosság tapasztalatához juttatja a befogadót. Egyik időrend sem emelkedik a másik fölé, jó vagy rossz vonásai egymáshoz viszonyítva, kiegyenlítetten jelentkeznek. Mikszáth történelemszemlélete tehát szakít a fejlődés-haladás képzetével. A változásokat a múlt és a jelen szembesítésével, egymásba tükrözésével láttatja. Olyan időbeli folyamataként, amelyet összeolvadások és elkülönbözések sorozata jellemez. A mű világában, ha valaki eredményes párbeszédbe akar lépni a feudális nagyúr szerepében élő Pongrácz István gróffal, át kell lépnie az ő idejébe. Az ő nyelvén kell megszólalnia, vagy középkori szerepbe lépve magának is alakot kell váltania. Pongrácz helyzetét egy hölgyismerőse azzal világítja meg, hogy elküldi neki Cervantes Don Quijotéjét. A főhős e mű olvastán felismeri ugyan saját különc voltát, de továbbra is kitart értékrendjének tudatos képviselete mellett. Mivel nem változtatja meg az életmódját, végzetesen összeütközik környezetével. Ezt az összeütközést az olvasó egyszerre tapasztalhatja tragikusnak és komikusnak. - A színhely: Észak-Magyarország, Nedec vára (a kuruc szabadságharc leverése után várrombolási hullám, de Nedec vára megmenekül, mert kastélynak mondják) - a bemutatása elnagyolt, az írót láthatólag jobban érdekli a környék mondavilágának, babonás hiedelmeinek, sajátos, az ősi múltat őrző hangulata. A későn született ember: - Pongrácz jellemzése, lélekrajza kivételének számít Mikszáth életművében: sok oldalról, sokféle élethelyzetben mutatja be alakját 13
- Pongrácz I. nem vette észre vagy nem akarta tudomásul venni az idő múlását, a történelem változását. Fura, különc, későn született ember volt, rögeszmés hóbortjainak élő figura. A 17. sz.-ban megállt számára az idő - a falu is közrejátszik: vitézi tornák, hadgyakorlat, mindennapi élet a lovagi szokások és szertartások rendje szerint - Mikszáth lélektanilag nem fejti meg Pongrácz rögeszméit, adós marad különcsége kifejlődésének elemzésével is. Kerüli a részletes leírásokat. Legfőbb jellemzési módja az apró, néha fölöslegesnek mutatkozó tények halmozása, a szereplők cselekedeteinek minél gazdagabb elemzése, az anekdotikus érdekességek hajszolása - Pongrácz I. külsejét egy mondattal írja le ( Különben derék szál legény volt, magas, daliás, feltűnő piros arccal, hetyke bajusszal. A következő mondat Nem volt más hibája, csak hogy sántított egy kicsit már egy közbevetett anekdota bevezetése, ürügy, hogy elmesélje, miért nem tudták eltört lábát helyreigazítani. - szinte ellenállhatatlan kényszer űzi az írót, hogy minden furcsaságról tájékoztassa az olvasót. Ennek érdekében sok-sok kitérését, a cselekmény fő vonalától való eltérést enged meg magának. A páratlanul gazdag tény- és életanyag elmondásában azonban sohasem bőbeszédű, sőt egyenesen szűkszavú, néha csak egy-egy odavetett megjegyzésre, zárójeles utalásra szorítkozik. Magyar Don Quijote - A spanyol Cervantes híres regényének főszereplője és Pongrácz I. között sok közös vonás: mindketten hátat fordítottak a jelennek, megfeledkeztek az időről, s egy rég letűnt világ ideáljaihoz ragaszkodtak csökönyösen, már-már tébolyult elszántsággal Különbségek: Don Quijote annyira beleélte magát a lovagregényekbe, olvasmányai annyira megzavarták a fejét, hogy ezek világát valóságnak hiszi. Felcsap kóbor lovagnak, világboldogító eszmékért rajong: az igazságért, a nők, az árvák és a szegények védelméért száll síkra egyedül. Pongrácznak nincsenek ilyen világboldogító nagy eszméi, saját maga hóbortjainak központja és célja. Don Quijote minduntalan egy józan, kegyetlenül valóságos világba ütközik, s halálos ágyán megrendítő módon vallja be önmagának élete kudarcát. Pongrácz ezzel szemben nyugodtan éli a maga különc, rögeszmés életét. Hóbortjait kímélik, valósággal megbecsülik, cinkosa az egész vármegye. A regény cselekménye abból alakult ki, hogy az egész környék közreműködik Pongrácz bolondságaiban, mindenki a kezére dolgozik. - Mikszáth tudatosan bizonytalanságban tartja az olvasót abban a tekintetben, hogy őrült-e Pongrácz vagy sem. A vita egyértelmű eldöntése legfőbb varázsától fosztaná meg a regényt. Csak ez a szándékolt homály, ez az igen is, nem is állapot szolgálhatja írói céljait. - az író nem azonosul a hősével, kívülről és ironikusan szemléli, de némi rokonszenvet mutat iránta. Ha mosolyog is rajta, nem teszi egyértelműen komikus, nevetséges figurává 14
- Pongrácz sok tekintetben becsülésre méltó ember, nemes érzések élnek benne, és egész lényében van valami lovagi finomság, tisztaság. Hiányzik belőle az önző törtetés, a mohó élvezetvágy s mindenekelőtt a hazug képmutatás. Őszintén hisz egy letűnt kor, a kisszerű jelennel szemben jobbnak és szebbnek hitt múlt eszményeiben. A röghöz kötött nép is a bálványozásig szerette. Nemcsak más, hanem különb is, mint a jelenben élő dzsentrik túlnyomó többsége. - Pongrácz gróf becsületessége, erkölcsi tisztasága jobban megérthető, ha összehasonlítjuk a szomszédban élő Behenczy bárókkal (apa és fia, mindent eldorbézolnak). A Behenczy bárókban Mikszáth megteremtette az egyéni tulajdonságaikban is elaljasodott, erkölcsileg lezüllött, a polgári fejlődés során elszegényedett és élősködővé vált, de a régi úri életmód látszatához ragaszkodni akaró dzsentri típusát, az úri svihákot. A Behenczy család és Pongrácz találkozása indítja el az eseményeket, Beszterce megostromlását. - A 2. részben (Kedélyes atyafiak) megszakad a történet, csak a 3. részben egyesülnek a szálak. A második rész a szerencsétlen sorsú Apolka története. Anekdotának sorából áll, pl. a zsolnai vaskereskedő 3 fiának, a Trnowszky fivérek története de bizonyos részeket homály fed, pl. miért gyűlölik egymást. - A zsolnaiak szemében a Trnowszky fivérek is bolondok az önzés, a kapzsi falánkság ütközött ki belőlük. Az irigységük az ellenkezőjére fordul, esztelen pazarlással próbálják meg elhalmozni Apolkát. - Itt jelenik meg a szerelmi szál, nagybátyjának fia, Emil fellépésével - De újabb bonyodalom, a szerelmesek elszakadnak egymástól, Apolka ismét a gyámjához kerül, aki el akarja venni, így a lány inkább a folyóba akarja ölni magát - Itt fonódnak össze a meseszálak. A Besztercét megostromló Pongráczcal csak az ő nyelvén lehet beszélni, így túszcserét ajánlanak neki - Pongrácz eddig inkább egy anekdota hőse, de ettől a találkozástól személyisége elmélyül, helyenként megrendítő drámai hangsúllyal gazdagodik. Lénye csendesebbé, szelídebbé vált, boldog volt. Csak a leány neveltetésével törődött, féltékenyen őrizte - a lánnyal szembeni magatartása kifogástalan lovaghoz illő - bár örökbe akarja fogadni, mégis érezzük, inkább szerelem áll a háttérben (párbajozik érte, börtönbe záratja Emilt) - az örökös rettegéstől, hogy a lány elhagyja, állapota tovább romlik, elméje méginkább megbomlik - Pongrácz világa és a valóság Apolka alakján keresztül ütköznek össze. Igazi érzelmek kötik a lányhoz, akit megpróbál bevonni világába, de őt kötik a valóság határai: a tiszta szerelem - De ő marad továbbra is a legkövetkezetesebb szereplő, a regény végén ismét középkori lovaggá nemesedett, hiszen visszacseréli a túszokat - Ugyanakkor a szerelem valósága összetörte az ábrándvilágát, ezzel lemondott az életéről, majd megmérgezte magát. - Befejezése inkább tragikus mint komikus, még a halála után sem maradhat ábrándjaiban (nem lovával temetik el, hanem gyalogosan és egyedül) 15
- Mikszáth keserűsége: a dzsentri Magyarországon a fennen hangoztatott nemesi hagyományokat, elveket, eszméket már csak egy őrült veszi komolyan, a többiek számára ezek üres pózzá szegényültek, parazita életük leplezésére szolgálnak - De reménnyel tekint az idealista ifjú szerelmesre, Emilre és Blázy polgármesterre 16
4. Szabó Lőrinc Szabó Lőrinc (1900-1957) 1900. március 31-én, Miskolcon, ősei közt református papokat, tanítókat. nyomdászokat számon tartó családból született költő, műfordító. 1908-1918-ig a debreceni Református Főgimnázium diákja volt. A budapesti Műegyetem gépészmérnöki karára, onnan a bölcsészkar magyar-német-latin szakára iratkozott be. 1921-ben állást kapott Az Est-Iapoknál, az év végén feleségül vette Mikes Klárát, Mikes Lajos, a lapok irodalmi szerkesztőjének lányát. A házasságból két gyermek született, a későbbi versek,,kis Klárája" és Lócija". 1925-ben kezdődött huszonöt évig tartó szerelmi kapcsolata Vékes Ödönné Korzáti Erzsébettel, melynek az asszony 1950-ben bekövetkezett öngyilkossága vetett véget. 1932-ben (majd 1937-ben másodszor, 1944-ben harmadszor) Baumgarten-díjat kapott. 1934-től a népi írók mozgalmával, majd egy időre jobboldali politikai körökkel került kapcsolatba. 1945 után vizsgálati fogságba került, ahonnan barátai közbenjárására szabadult. 1947-ben felvették az Írószövetségbe, de az irodalmi élet perifériájára került. Fordításokból élt. 1957-ben Kossuth-díjat kapott, októberben Budapesten hunyt el. PÁLYAKÉP Szabó Lőrinc a későmodem magyar irodalom József Attila mellett talán legjelentősebb költője. Költészetének eredője a modern kor alap tapasztalata a világkép széttöredezettségéről, az igazságok sokféleségéről és az értékek elbizonytalanodásáról. Továbbá a szubjektum elmagányosodásáról és az önértelmezés kísérleteinek problematikusságáról. Formai erőssége a klasszikus és modern líra verstípusainak, műfajainak állandó újraalkotása. 1932-ben Szabó Lőrinc új kötettel jelentkezik, mely egyben egy új pályaszakasz kezdete is. A Te meg a világ kötetről már a korabeli kritika azt tartotta, hogy a magyar líra kiemelkedő értéke. a költő eddigi életművének csúcspontja. Másfél évvel későbbi válogatott verseivel együtt pályája összegzésének és átértékelésének igényével készült. Szemléletének alapellentmondása a társadalmi és biológiai létet meghatározó szövevényszerű, börtönképzetű világtapasztalat. Továbbá a nietzschei ihletésű igény, hogy a személyiség mindezek ellenére önmagát megalkothassa, kiteljesíthesse. A kötet címe viszonyítást jelez. Jellemző tartalma a különbözőség, az össze nem tartozás ténye. Ugyanakkor a kötőszó (meg) a különbözőségek együttlátásának igényére is rámutat. AZ EGY ÁLMAI A Te meg a világ kötet talán legjellemzőbb verse Az Egy álmai. Központi kérdése a személyiség önértelmezése és önmegvalósítási lehetőségeinek meghatározása a későmodern világtapasztalat birtokában. A vershelyzet tehát elméleti, az én (szubjektum) és a nem én (világ) alapvető filozófiai kettősségére épül. Kiemelt szerepe az énnek, az egyesnek van. Hiszen a világ benne és általa értelmeződik, miközben az egységes, rendszerképző világmagyarázatok érvénytelenné válásával szembesül, és a világot ellenségesnek, kaotikusnak tapasztalja. 17
A cím és a verszárlat mintegy keretként ezt a kiemelt helyzetet nyomatékosítja. Az "Egy" főnévi szerepben lévő szó egyszerre jelöli a személyiség különállását és önmagában való egységét, zártságát. Az álmai kifejezés a legbelül, csak a személyes tudatban megélhető szabadságra utal, a vágyak beteljesíthetőségére és feltételességére. valószerűtlenségére egyaránt. A szubjektumnak ez a hangsúlyozottsága a nietzschei individualizmus és reakció öröksége. Ugyanakkor a lírai alany viszonyulása a rajta kívül levőhöz kettős. Egyrészt az egyén logika vezérelte megfigyelései, tapasztalásai, észleletei jelennek meg a versben. (Például: "te ilyen vagy s ők olyanok", "ami él,/ annak mind igaza van",,.aki bírta, rég kibogozta magát" stb.) Másrészt reakciói, személyes reflexiói, indulatai jutnak kifejezésre. (Például: "ideje volna végre már / megszöknöm közületek", "nem bírok már bolond / szövevényben lenni szál", "Szökünk is", Rejtőzz mélyre, magadba".) beszédmód. Ez azt mutatja, hogy a lírai én megnyilatkozásának egysége megbomlik, a versbeszéd kétszólamúvá válik. Nevezhetjük az egyik szólamot az "elemzőén", a másikat a "cselekvő én" szólamának. (Kabdebó Lóránt a "néző"és aktor" kifejezéseket használja.) A versbeszéd tehát párhuzamosan haladó dialógus. Ez a párbeszédet folytató, vitatkozó beszédmód azt is jelenti, hogy a lírai alany nem értelmezhető egységes szubjektumként. A szubjektum osztottságának ilyen jellegű tapasztalata pedig a későmodern és a posztmodern jellemzője, Megjelenése a Szabó Lőrinc-i lírában ezért költészettörténeti jelentőségű. Talán ennek a párhuzamos kettőségnek felelhet a verselés szintjén az enjarnbement-ok és a rapszodikusan változó sorhosszúság kötetlensége, illetve a nagyon is kötött, bonyolult rímforma (abab ccc dbd). A versbeszéd másik jellegzetessége a meghatározóan fogalmi nyelv, melyben megnő a logikai-grammatikai eszközök (mondatszerkezet, viszonyszavak, módosítószavak, kötőszavak) szerepe. Az énen kívüli világ egyrészt a többi ember, a "másik" világa, másrészt maga a világ egésze. Mindkettő épp énen kívüliségében idegen a személyiségtől. A világ egészének és a többi embernek a szubjektum számára való értelmezése az elemző én" gondolkodási folyamata. A külvilágról nyert legfontosabb alaptapasztalat annak kaotikus, rendezetlen szövevényszerűsége ( Bent egy, ami kint ezer darab") és személyiséget korlátozó jellege ( Ketten vagyunk, én és a világ, / ketrecben a rab"). A rendezetlenség azt is jelenti, hogy nincs érvényes mérték a világban, amihez igazodni lehetne, vagy aminek megalkotásában az egyén is részt vehetne ("s ami szabály, mind nélkülem / született"). Az emberi érdekek különbözőek. A kapcsolatok szabályai és a cselekvések megítélést lehetőségei egyaránt meghatározhatatlanok, esetlegesek és szubjektívek ("az igazság idegállapot / vagy megfogalmazás"). Az elemző én azt érzékeli, hogy a változtatásra irányuló cselekvés lehetetlen. Az emberi céltól, akarattól függetlenül történnek a dolgok. Ezért a cselekvő én tettének irányai csak befelé, önmaga felé mutathatnak. Azaz a szövevényből" való "kibogozás", szökés" valójában a belső létezésben való szabad önmegteremtésre irányul. A többi ember névmási jelöléssel szinte befoghatatlan változatossággal és a többiek különbözőséggel jelenik meg az első versszakban (te, ők, neki, ilyen, olyanok). A különbözőség az utolsó versszakra az "Egy" és a "Sok", a "mi" és a más egyének által is követhető, de csak személyesen megvalósítható magatartásforma kifejezője. Olyan magatartásformáé, amelynek az "Egy", a cselekvő én számára létminőséget meghatározó tartalma van. A szökés'', "rejtőzés", "önmagunkba fordulás" nyomán megvalósítható szabadság, a "bent" szabadsága. Ennek a világból való kivonulásnak egyszerre jellemzője a személyiség önzése ( Ha mindig csak megértek, / hol maradok én?") és elmagányosodása ("csak mi vagyunk, egy-egy magány). 18
SEMMIÉRT EGÉSZEN A Te meg a világ című verseskötetben kapott helyet ez a különös költemény. Az értelmezők egy részének véleménye szerint a szerelmi önzés kegyetlenségét, más részének álláspontja szerint a lírai alany kétségbeesett társkeresését fogalmazza meg. A címzett a feleség, Mikes Klára. De Szabó Lőrinc későbbi, visszaemlékező értelmezésében (Vers és valóság) úgy ítéli meg, hogy elvárásai valamennyire szerelméhez, Korzáti Erzsébethez is szóltak. A vers jelentései azonban túlmutatnak a címzettek személyességén. Ember és világ, férfi és nő, magány és társas lét általános kérdéseit érintik. A végsőkig kiélezett, paradox emberi (szerelmi) kapcsolatra mintegy előzetes összegzésként utal a második versszakból kiemelt, hiányos szerkezetű cím. Feszültséget a költemény erőteljes felütése is fokozza. A kötőszóval induló gondolatmenet azt sugallja, hogy egy régtől fogva tartó párbeszéd-szituáció közepébe lép be az olvasó. A "rettenetes" és az "igaz" minősítéseknek figyelemfelhívó szerepe van. Arra készítenek fel, hogy az emberi gondolkodás felkavaró, a szokványostól eltérő, ugyanakkor pőre őszinteséggel megmutatott útjával szembesülünk a műben. A vers a lírai alany öntörvényű szerelemfelfogása. Világképe, értékrendje rokon a kötet alkotásainak világlátásával, többek között Az Egy álmai című költemény értékrendjével. A világ börtönként való megélése, a kiábrándultság, a megsebzettség és a szorongás határozzák meg azt a létállapotát, amelyből a beszélő megszólal. A személyiség tudomásul veszi a fenyegető, korlátokat állító világot, ugyanakkor a szabadság belső megélésére vágyik. Ez lesz a közös eredője a hagyományos és a modern normákat egyaránt megtagadó, saját törvényi kereteket kialakító kapcsolatfelfogásnak. E kapcsolatfelfogás fordítottan képezi le a világ és az én viszonyát, így lehetővé teszi a beszélő valamiféle megváltódását. Az élethosszig tartó szerelmi kapcsolatban és szövetségben a beszélő a társ teljes önfeladását követeli. Ebben a viszonyban ő az úr, a törvényalkotó, a szenvedtető. A másik a teljes létével alkalmazkodó, megszűnő, elszenvedő ( életed legyen / öngyilkosság, vagy majdnem az"). Mert csak így oldható fel a "Két önzés titkos párbaja". Így küszöbölhető ki a két ember közötti "alku", azaz a két külön világ különbözésekkel terhes együttélése. Ezzel az önfeladással válhat csak a társ az én belső világával egylényegű résszé. A társas létben megvalósítható belső harmónia részévé ("a világnak / kedvemért ellentéte vagy"). Ez a hozzálényegülés" azt is követeli, hogy a kedves ne érzékelje tehernek az önfeladást ( e bonthatatlan / börtönt ne lásd"). A "teljes alázat"-ot és az áldozat"-ot örömmel és önként vállalja. Ez a krisztusi megváltás gesztusához hasonló szerep olyan magatartás, amely a férfit képes megváltani a világban létezés magányos poklától. A költemény zárlata talányos. A beszélő arra tesz kísérletet, hogy önzése, zsarnoksága bűne alól a másik megbocsátásával oldozza fel önmagát. Az ígéret kifejtetlensége okán azonban a jelentés bizonytalan, esetleges. Az érvelés logikája itt elbizonytalanodik, és átadja helyét a hitnek. Hiszen a társtól követelt teljes önmegsemmisítést a beszélő alku, feltétel nélkül várja. Anélkül, hogy maga bármire is kötelezettséget vállalna. Ugyanakkor vágyai beteljesítése tiszteletet, szeretetet ébreszt benne az áldozatot hozó iránt ("törvényen kívül, mint az állat, / olyan légy, hogy szeresselek"). Hisz abban, hogy a másik őt, a beszélőt tarthatja érdemesnek erre az áldozatra. 19
5. Karinthy Frigyes Karinthy Frigyes (1887 1938) Életrajz Budapesten született. Engel Karolina, az író édesanyja. Karinthy József, az író édesapja. Karinthy Frigyes, a Markó utcai főreál tanulója. 15 éves korában jelent meg a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című regénye. A Tanár úr kérem 1916-ban jelent meg. Így írtok ti, 1912-ben jelent meg. Judik Etel, az első feleség (Spanyolnáthában meghalt.) Karinthy Gábor (első feleségétől született gyermek). Bhöm Aranka, a második feleség. Karinthy Ferenc (Cini), a második feleségtől született fiú. Karinthy a Nyugat 1. írói nemzedékének tagja. Barátjával, író- és költőtársával, Kosztolányi Dezsővel. Neki ajánlja a Tanár úr kérem című művet. 1936-ban agyműtéte volt Stockholmban. Budapesten, a Kerepesi temetőben található meg Karinthy Frigyes, és fia sírja. Művei: Regények: Utazás a Merkurba Nászutazás a Föld középpontján keresztül Utazás a koponyám körül Novellák: Grimasz Két hajó Karcolatok: Beszéljünk másról Ó, nyájas olvasó Aki utoljára nevet Esszék: Nevető dekameron Ki kérdezett? 20