Nagyberek természetföldrajza Hajnal a Nagyberekben ( Nagy Gergő Gábor) Nagy Gergő Gábor, Pusker Gabriella Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítészeti Kar, Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék nagygoda@gmail.com 2011. Budapest
Tartalomjegyzék 1. Bevezetés és elhelyezkedés...4 2. Geológia...7 2.1. Archeozoikumtól a pliocénig (4600-2 millió év)...8 2.2. A pleisztocén eseményei (2-0,01 millió év)...9 2.3. A holocéntól napjainkig...12 3. Domborzat...13 4. Talajtani adottságok...18 5. Vízrajz...23 5.1. A történelmi múlttól 1848-ig...24 5.2. 1848-tól napjainkig...26 6. Éghajlat...30 7. Növényvilág...31 7.1. Gyakori élőhelyek...32 7.2. Közepesen gyakori élőhelyek...33 7.3. Ritka élőhelyek...37 8. Állatvilág...40 8.1. Gerinctelenek...40 8.2. Gerincesek...52 9. Természetvédelmi helyzet...60 9.1. Országos jelentőségű védett természeti területek és értékek...60 9.2. Helyi jelentőségű védett természeti területek...61 9.3. Európai Uniós természetvédelem...64 9.4. Nemzetközi egyezmények...67 9.5. Kulturális értékek...70 2
9.6. Veszélyeztető tényezők...72 10. Területhasználat...75 11. Köszönetnyilvánítás...76 12. Felhasznált irodalom...77 3
1. Bevezetés és elhelyezkedés Hasonlóan a Kis-Balatonhoz, egykoron a Nagyberek a Balaton egyik ártéri öble volt, egészen az 1850-es évekig területének jelentős részét összefüggő vízréteg borította. A part jóval délebbre húzódott, a tó hullámzása révén idesodródott homok és egyéb hordalék felhalmozódása révén alakult ki az a túlnyomórészt homokból felépülő gát, amely a déli öblöt elválasztja a tó mélyebb medrétől. Így alakult ki ez a vadvízi terület áthatolhatatlan nádrengetegeivel és vízi élőhelyeivel, mely rendkívül fontos szerepet töltött be a tó ökológiájában. A kor szemlélete szerint terméketlen térségnek számított, éppen ezért sorozatban születtek a tervek a Nagyberek lecsapolására és hasznosítására, de a terület nagysága, a hidrogeológiai jelleg és a tulajdonviszonyok miatt sokáig erre nem kerülhetett sor. A Sió-csatorna megépítését követően azonban már képesek voltak a Balaton vízszintjének szabályozására, az átlagos vízmélység közel két méterrel csökkent. Az évtizedeken át folytatott lecsapolási munkálatok megtették hatásukat, a magasabb részek szárazra kerültek, s ma már csak a mélyebben fekvő helyek mutatják a közel természetes állapotot. Gyakorlatilag a Nagyberek és a Balaton között megszűnt a kapcsolat, a kettőt elválasztó turzáson építették ki a déli vasutat. Ez volt az az esemény a Nagyberek történetében, ami visszafordíthatatlan változásokat idézett elő. Légifelvételen jól látható az a csatornahálózat, ami napjainkban is a felszínen összegyűlő vizeket gyűjti össze és vezeti el. Szükség lenne egy tájléptékű, átfogó tájrehabilitációs programra a térségre, ami figyelembe veszi az ökológiai szempontokat, hiszen a terület jelenleg is számos problémával küzd. 2008 tavaszán számos önkormányzat, civil szervezet és gazdasági társaság nyilvánította ki igényét a Nagyberek Natúrpark létrehozására, melynek legfőbb támogatója a Nagyberek Natúrpark Egyesület. Ezidáig 11 település csatlakozott a mozgalomhoz: Balatonkeresztúr, Balatonboglár, Buzsák, Csömend, Fonyód, Kéthely, Marcali, Lengyeltóti, Nikla, Somogyszentpál, Somogyvár. A felvázolt természetföldrajzi adottságok elsősorban a Nagyberek kistájra vonatkoznak, mely Somogy megye területén helyezkedik el. Mindemellett azonban szükséges a környező kistájak részleges ismertetése, hiszen az egyes geológiai, vízrajzi, ökológiai folyamatok nem tájhatárokhoz köthetők, ahogyan az egyes élőlények elterjedése sem. Az alábbi térképen egy nagyvonalakban lévő lehatárolást mutatunk be (1. ábra). A központi magot egyértelműen a Dunántúli-dombság nagytájhoz és a Balaton-medence középtájhoz tartozó Nagyberek kistáj alkotja, melynek kiterjedése 141 km 2. Területén a következő települések osztoznak: Balatonberény, Balatonfenyves, Balatonkeresztúr, Balatonmáriafürdő, Buzsák, Fonyód, Kéthely, Lengyeltóti, Nikla, Öreglak, Pusztakovácsi, Somogyszentpál, Táska. A vizsgált terület jóval túlmutat ezen kistáj határain, éppen ezért fontos a környező térségek nagyvonalakban való ismertetése a későbbiek során. A Nagybereket északkeletről viszonylag keskeny sávban a Somogyi parti sík határolja, természetesen északról a Balaton övezi, a kistáj is ugyanezt a nevet viseli. Mindkét terület a 4
Dunántúli-dombság nagytájhoz tartozik. A Kelet-Belső-Somogy és a Marcali-hát kistájak már a Belső-Somogy nagytájhoz sorolandók, míg Nyugat-Külső-Somogy települései már a Külső- Somogy nagytáj részei. A vizsgált területen négy kistérség osztozik: Fonyódi, Kaposvári, Mar- 1. ábra: Nagyberek és környéke (saját szerkesztés) 5
cali és Lengyeltóti. A továbbiakban elsősorban a Nagyberek területére és a létrejövő Natúrpark településeire fókuszálva mutatom be a térség természetföldrajzi adottságait a következő szempontok szerint: geológia, domborzat, vízrajz, talajtani adottságok, éghajlat, növényvilág, állatvilág, természetvédelmi helyzet, területhasználat. 6
2. Geológia A Nagyberek kistáj kialakulása szorosan összefügg a Balaton és a tavat övező területek (tanúhegyek, hegyhátak, berkek, stb.) létrejöttével, így a geológiai eseményeket mindezekkel szoros összefüggésben ismertetjük. A földtörténeti események pontosabb megértését segíti elő a földtörténeti időskála, mely a földtörténet kisebb egységekre való bontásával egy átlátható rendszert alkot. Az egyes egységek határait fontosabb földtörténeti események alapján különítették el, például élőlények tömeges megjelenése vagy kihalása. Alább egy általánosan elfogadott földtörténeti időskálát mutatunk be (1. táblázat). Újidő vagy Kainozoikum (65-0 millió év) Idő Időszak Élővilág fejlődése holocén Negyedidőszak vagy Kvarter (0,01-jelenkor) mai élővilág (2-0 millió év) pleisztocén (2-0,01 millió év) ősember pliocén (5-2 millió év) előember miocén főemlősök (25-5 millió év) háziállatok előfutárai Harmadidőszak vagy Tercier oligocén (65-2 millió év) (38-25 millió év) főemlősök előfutárai eocén (55-38 millió év) félmajmok paleocén (65-55 millió év) emlősök térhódítása kréta első virágos növények (144-65 millió év) pálmák, lombos fák Középidő vagy Mezozoikum (248-65 millió év) Óidő vagy Paleozoikum (590-248 millió év) jura (212-144 millió év) triász (248-212 millió év) perm (286-248 millió év) karbon (360-286 millió év) devon (408-360 millió év) szilur (438-408 millió év) ordovicium (505-438 millió év) ősemlősök ősmadarak őshüllők első tűlevelű fák első szárazföldi hüllők ősrovarok, első kétéltűek első szárazföldi növények őshalak 7
Archeozoikum vagy Prekambrium (4600-590 millió év) kambrium (590-505 millió év) korallok, csigák első életnyomok első algazátonyok 1. táblázat: Földtörténeti időskála (módosított forma, forrás: HARTAI 2009) 2.1. Archeozoikumtól a pliocénig (4600-2 millió év) Habár a Balaton környezete több százmillió éve formálódik, a tó csupán néhány tízezer évvel ezelőtt, azaz a legfiatalabb földtörténeti időben nyerte el mai formáját. A legidősebb földtani képződmények, az agyagpalák és a fillitek a szilur-devon kori kaledóniai hegységképződés hatására alakultak át agyagokból és finom szemű homokkövekből. A perm alsó szakaszában a szaali hegységképződés időszakában működött a valószínűleg szárazföldi kvarcporfir-vulkanizmus (ILLÉS 1981). Az óidő vége felé, vagyis a perm felső szakaszában a pfalzi hegységképződés időszakában a mai Balaton vidékét a sekély Thetys-óceán öntötte el, a klíma jellemzően trópusi-szubtrópusi volt. Az ezutáni közel 200 millió éves időszakról csak elképzeléseink vannak, mivel egy szárazföldi lepusztulás eltüntette a fiatalabb kőzeteket (www.wikipedia.hu). Az alsótriászban a törmelékes és vegyi üledékek váltakozó vízmélységet jeleznek, majd később kimélyült az óceán és kizárólag vegyi üledékek, mészkövek és dolomitok váltak ki belőle. A meginduló hegységképződési mozgások termékei a vulkáni tufák, aminek hatására a tengervíz kovasavban dúsult, mindez a középsőtriászban. A felső-triász időszakában 1. kép: Kecskeköröm ( ifj. Vasuta Gábor) az ókimmériai mozgások hatására ingadozott a tengermélység, egy részük szárazra került. A jura végén az újkimmériai mozgások következtében a szárazföldre került területek nagy része elpusztult és bizonyos hányaduk ismét újra víz alá került. Az eocénban a meleg vizű tenger elborította a terület jelentős hányadát, majd hosszantartó szárazföldi pusztulás következett be. A miocénban a Pannon-tenger az újstájer mozgások hatására öntötte el a területet (2. ábra), márga és mészkő képződött (ILLÉS 1981). Ezt a miocén tengert váltotta fel a Pannon-tenger, amely a pliocén időszakára teljes egészében feltöltődött, vagy legalábbis területének jelentős része. A Dunántúl teljes területét évmilliókon keresztül több száz méter mély tenger borította, szintje 200 méterrel haladta meg a mai Balatont. Ekkor még nem létezett a Balaton, a 8
Badacsony, a Gulácsi hegy, és a Fonyódi hegy is csak egy lapos tengerfenék volt. Zord és csapadékos klíma dominált, a kelet felől érkező hatalmas orkánok port és homokot hoztak magukkal. Évmilliókon át hullott a szélhordta homok és por a tengerbe, egyre vastagabb üledékréteget halmozva fel (MÓRICZ 1962). A tenger feltöltődésével párhuzamosan a környező térség kezdett kiemelkedni, a tenger sótartalma pedig 0,9%-ról 0,3%-ra csökkent, majd a későbbiek során tovább édesedett. Ebből az időszakból származik a híres balatoni kecskeköröm, amely valójában a Congeria ungula caprae nevű kagyló lekoptatott maradványainak népies elnevezése (1.kép) (ILLÉS 1981). A homokos-agyagos üledéket a tenger után pannon homoknak és pannon agyagnak nevezik, az egyes üledékrétegek folyamatosan rakódtak egymásra (MÓRICZ 1962). 2. ábra: A Pannon-tenger a miocén idején a jelenlegi országhatárokkal és helységnevekkel (forrás: www.wikipedia.org) 2.2. A pleisztocén eseményei (2-0,01 millió év) A feltöltődött Pannon-tenger helyén kialakult vízszintes, sima réteg nem sokáig maradt változatlan, a földkéregmozgások (bazaltvulkanizmus) hatására a megszikkadt tengerfenék vékony repedésein előtörő fekete bazaltláva elborította a kráterek környékének homokrétegét (MÓRICZ 1962). A láva jellemzően északnyugat-délkeleti és erre merőleges 9
hasadékok mentén tört elő, példának okáért a Fonyódi-hegy is főként tufalerakódások eredményeként felhalmozódott vulkáni képződmény (2. kép) (MAROSI 1981). A vulkanizmussal egyidőben a Dunántúliközéphegység megemelkedett, megnőtt a hegységek és a medencék közti szintkülönbség, idővel pedig a Balaton térsége és az egész Dél-Dunántúl elvesztette korábbi északi vízgyűjtő területének nagy részét (MAROSI 2. kép: Fonyódi-hegy ( Nagy Gergő Gábor) 1960, 1970). A korábbi zord éghajlat szárazzá, sivatagi jellegűvé vált, a szél folyamatosan elhordta a felszínen lévő finom pannon homokot, közel 200 méteres vastagságban, miközben észak-déli irányú völgyközi hátakkal elválasztott meridionális völgyeket vágott (MÓRICZ 1962; SZILÁRD 1962, 1967; MAROSI 1970). Egyedül a bazaltlávával fedett részek tartották meg szintjüket, amiket a szél 3. ábra: Az ősi Balaton térképe, melyen jól látszódnak a vízzel borított beöblöződések (forrás: www.wikipedia.org) 10
és a róluk lefolyó vizek hegyekké alakítottak, így jöttek létre az északi parti vulkanikus hegyek (Badacsony, Szigliget, Gulácsi hegy, Tóti hegy, Csobánc), majd egy utolsó gyengébb bazaltkitörés után a Boglári- és a Fonyódi-hegy. Mivel a Pannon tenger szintje 150-200 méterrel magasabb a mai Balaton szintjétől, ezért a hegyek piramisa a Pannon-tenger üledékének anyagából, vagyis homokból és agyagból, illetve az egykori klimatikus viszonyok és csapadékok által összecementálódott homokkőjéből áll. Csak a hegyek tetejét borítja későbbi származású lösz és humusz (MÓRICZ 1962). A Balatoni-medence kialakulásának fő időszaka a középső pleisztocénra tehető. Korábban több kutató gondolta úgy (CHOLNOKY 1918; MÓRICZ 1962), hogy a Balatoni-medence két párhuzamos északkelet-délnyugat irányban húzódó vetősík között besüllyedt szerkezeti árok, később azonban felismerték, hogy valójában a Dunántúliközéphegység csapásirányában sorakozó, egymást keresztező vetősíkok között létrejött lokális süllyedékekből alakult ki (LÓCZY 1913; MAROSI 1981). A Balaton három szakaszban egyre mélyebbre süllyedő részmedencékből alakult ki. Az első szakasz szintje 160-190 méter, a másodiké 120-150 3. kép: Nedves élőhelyek a Nagyberekben ( Nagy Gergő Gábor) méter, a harmadiké pedig 110-112 méter közé tehető. A kialakult Balatoni-medence a Dunántúli-középhegységből érkező vizek és a somogyi vízfolyások egy részét egyaránt befogadta, az északról érkező vizek ekkor még többé-kevésbé akadálytalanul juthattak el a medence déli peremére (MAROSI 1981). Előbb négy nagy különálló medence keletkezett, ezek között földnyelvek húzódtak, például Fonyód és Badacsony között (MÓRICZ 1962), illetve részben még ma is látható példája a Balatonba benyúló Tihanyi-félsziget. Ezek a részmedencék nem egységesen süllyedtek, süllyedésük intenzitásától függően töltődtek meg vízzel, ezáltal résztavakká fejlődve. Idővel a földnyelveket a víz fokozatosan elmosta, így egy egységes árok jött létre. A medencét kitöltő víz szintje a mainál 6-8 méterrel magasabb volt, s jóval nagyobb területet borított el észak és déli irányba egyaránt beöblösödéseket hozva létre, a legnagyobbakat a Tapolcai-medencében, a Nagyberekben és a Kis-Balatonon (3. ábra) (MAROSI 1981). Ezt az északi szél és a hullámverés az évezredek során a déli irányba kilométerekkel kiszélesített. Ekkor már szélsőséges jégkorszaki viszonyok uralkodtak csapadékos és száraz, sivatagos időszakok váltakozásával. A kialakult árokban hol gyűlt a víz, hol pedig nem, az egyes szakaszok között olykor évezredek teltek el (MÓRICZ 1962). A Balaton-árok süllyedéséről összességében azt mondhatjuk el, hogy az a középső pleisztocén korszakban kezdett el süllyedni, majd a tektonikus mozgások egyre nagyobb területrészekre 11
terjedtek ki egyre nagyobb intenzitással, végül a folyamat visszájára fordult, egyre kisebb részeket érintett egyre kisebb intenzitással, ám a süllyedés még napjainkban is tart. Az egységes víztükör kialakulása, a földnyelvek elmosódása és víz alá kerülése hiánytalanul végbement a pleisztocén folyamán (MAROSI 1981). 2.3. A holocéntól napjainkig Az utolsó eljegesedési korszakban, a holocénban 20 000 évvel ezelőtt a száraz és sivatagos éghajlatot nedves követte, a korábbi sivár tájat füves pusztaság váltotta fel. A rengeteg csapadék miatt megnőtt a tó vízszintje, a délfelé húzódó lapályos szélbarázdák vízzel töltődtek fel, melyeket korábban a földrengések okozta hasadékok mentén fújt ki a szél. Helyenként a víz szintje 6 méterrel is magasabban állt a maitól. A tómeder részben a hullámverés hatására képződött üledékéből turzások képződtek, melyek elrekesztették a tónak a déli beöblöződéseit, s kialakították azokat a vadregényes, zsombékos, nádas mocsarakat, melyeket az ősidők óta Bereknek neveznek. Ezek közül legnagyobb a Fonyód közelében lévő Nagyberek (3.kép). Amikor megnyugodtak a tájat formáló természeti erők az idő felmelegedett, a tájat növényzet borította be, kialakult az állatvilág, s a Balaton vidéke megkapta mai arcát (4. ábra) (MÓRICZ 1962). 4. ábra: A Balaton mai arculata háromdimenziós térképen ábrázolva (forrás: www.pannonremark.hu) 12
3. Domborzat A központi részen elhelyezkedő mélyfekvésű Nagyberek kistájat változatos formafelszínű tájegységek határolják. A domborzati elemzésben északról nyugat felé haladva járom körbe a vizsgálatunk tárgyát képező kistájat. Nagyberek A vizsgálati terület központi részén elhelyezkedő 141km 2 -es Nagyberek kialakulásából kifolyólag túlnyomórészt sík, de kisebb-nagyobb kiemelkedésekben viszonylag gazdag. Átlagos tengerszint feletti magassága 104-110 méter, csak a peremeken fordulnak elő magasabb részek (115-118 méter). Egykoron a Balaton vize töltötte ki öblözetét, éppen ezért a legjelentősebb felszínformáló tényező a víz volt (5. ábra). Turzásgátak, lapos futóhomokformák, hosszanti és ovális vizenyős mélyedések, lápteknők váltakoznak egymással. A turzásgátak meg- 5. ábra: Vízzel borított Nagyberek (forrás: www.geo.u-szeged.hu) szüntették a Balaton és a Nagyberek közötti kapcsolatot, a hosszú időn át tartó pangóvizes állapot során nagy mennyiségű tőzeg, lápi mész és különböző lápi és réti talajok keletkeztek (DÖVÉNYI 2010). Balaton Tulajdonképpen a Balaton vize alakította ki a fentebb említett kistájat, ám idővel a lerakódó hordalék, a vízrendezések -elsősorban a lecsapoló tevékenységek- és végső lökésként a déli vasútvonal megépítése végleg elzárta egymástól a két területet. A Balaton átlagmélysége 3-4 méter, az iszapréteg vastagsága pedig 4-5 méter. Korábbi időkben a tó vízszintje 4-5 métert is ingadozott, ma már a Sió-csatorna megépítésével maximálisan 50 centiméteres a vízszintingadozás. Ez biztosítja a tó egészséges ökológiai állapotához szükséges vízszint ingadozást, illetve a parton húzódó épületek víztől való mentesítését (DÖVÉNYI 2010). A part Fonyódtól Balatonmáriafürdőig gyakorlatilag teljes mértékben kiépített, természetes növényzet szinte hírmondónak sem maradt. 13
Somogyi parti sík A kistájat ÉK-ról egy keskeny, 2-4 kilométer szélességű parti sáv, a Somogyi parti sík határolja. Területe 179km 2. Felszínét két vulkáni bazalttufa tanúhegy, a Boglári- és Fonyódivárhegy tarkítja, egyébként jobbára domblábi lejtős síkok uralják. A Balaton partja mentén lévő részek alluviális síkok, a tóhoz kifutó völgyek tölcsérszerű öblözetei, a berkek a feltöltődés színterei. A vízpartot helyenként magas, meredek falak keretezik, ezekhez hasonlóak az említett két tanúhegy lejtői. A tulajdonképpeni parti sáv az alacsony és a magas partfalak között helyezkedik el. A víz- 4. kép: Téli Balaton, háttérben hétvégi házak sokaságával ( Nagy Gergő Gábor) rendszer szabályozása előtt vizenyős, mocsaras területek domináltak, az egymás után következő, különböző magasságú és kiterjedésű turzások valóságos vadvízivilág hangulatot kölcsönözhetett a Balatonnak. Ma már a tó közvetlen partjához hasonlóan teljesen beépített, üdülők, családi házak, vendéglátóipari egységek sorakoznak rajta (4. kép) (DÖVÉNYI 2010). Nyugat-Külső-Somogy Műholdfelvételeken jól látható a Nagyberektől keletre lévő észak-déli irányú hátak rendszere, mely már a Nyugat-Külső-Somogy kistájhoz tartozik. Három jelentősebb dombhát húzódik a területen, nyugatról kelet felé haladva a Balatonföldvári-, a Karádi- és a Boglárihát, közöttük völgyek húzódnak. Szélességük 5-10 kilométer, hosszúságuk 20-30 kilométer, délen magasságuk 180-200, míg északon 280-300 méter között változik. A Balaton partjára 100 méter körüli meredek lejtőkön zuhannak le, ezek sok helyütt omlásos-csuszamlásos szakaszok. A tetőszintek a dombhátak északi részein keskeny, zegzugos lefutásúak vagy izolált foltok, míg a déli részeken kiszélesedők és gazdaságilag hasznosíthatók. A hátak keletnyugati irányba lépcsős elrendeződésűek. A magasabb központi tetőszinteket lejtős félsíkok, völgyvállak szegélyezik. A völgyfők ujjszerűen elágazó mély bevágásaiban szakadékvölgyek, löszpáholyok, löszcirkuszok, üregek, fülkék, mélyutak találhatók. Igen jellegzetes sajátossága völgyeknek a völgyi vízválasztók, melyek északi és déli kettős lefolyást eredményeznek (DÖVÉNYI 2010). 14
Kelet-Belső-Somogy A Nagybereket déli oldalról határoló hordalékkúp síkság 80 kilométeres hosszúságával és 16-20 kilométer szélességével a Dunántúli-dombság 13%-át foglalja el. A Marcali-Öreglak vonalában lévő területegységek 130-140 méter tengerszint feletti magassággal rendelkeznek, ehhez képest a Zselic szomszédságában, tehát keleti irányban 180-190 méterre emelkedik a felszín, hogy aztán újra 120-140 méter közé csökkenjen a Dráva síkjában. Felszínén hordalékkúp síkság terül el jellemzően különféle futóhomokformákkal, úgymint hosszanti garmadabuckák, szélbarázdák, maradékgerincek, garmadák, széllyukak. Ezeket a formulákat észak és dél felé fordult lapos völgyek tagolják (DÖVÉNYI 2010). Marcali-hát A környező kistérség természeti képét nyugati irányban az 50 kilométeres hosszúságban húzódó Marcali-hát uralja, mely megközelítőleg 10 kilométeres szélességű, középtájon a legszélesebb, dél felé viszont elkeskenyedik. Magassága a kezdeti 200 méterről folyamatosan csökken, végződésénél már alig magasodik a hordalékkúp síkság 140 méter fölé. A hát felszínét hordalékkúpok, völgyek és völgyközi hátak forma együttese jellemzi. Nyugat-Külső- Somogy hegyeivel ellentétben lankás domboldalak az uralkodóak, egyedül a Balatonra kifutó északi oldalakon alakultak ki meredekebb, omlásveszélyes lejtőszakaszok (DÖVÉNYI 2010). A Nagyberekkel közvetlenül szomszédos kistájak mellett szükségszerű elemezni a Balaton túlpartján, északi oldalán lévő tájegységeket, elvégre a vizuális, esztétikai benyomást alapvetően határozzák meg ezek az elsősorban dombvidéki jellegű élőhelyek. Mindemellett a Balaton leghíresebb berke, a Kis-Balaton-medence 5. kép: Szőlőművelés ( Nagy Gergő Gábor) bemutatása is megtörténik, ezáltal jobban értékelhetővé és összehasonlíthatóvá válik egymással a két tájegység. Keszthelyi-riviéra Alacsony tengerszint feletti magasságú (105-180 méter) felszín, amely 100 métertől 2 kilométerig terjedő szélességben övezi a tópartot. Közvetlenül a víz mellett alluviális síkok ta- 15
lálhatók, míg a szárazföld felé haladva magasabb lejtős hegylábfelszínek (DÖVÉNYI 2010). Keszthelyi-fennsík A Keszthelyi-riviérától keletre lévő, viszonylag magas, 350-440 méter tengerszint feletti magassággal rendelkező, sasbércek sorozatából álló fennsík a Balaton északi partján. A domborzat változatos, völgyek sűrű hálózata, karsztos felszínek, kisebb-nagyobb kiemelkedések párosulnak nagyfokú lejtőváltozékonysággal (DÖVÉNYI 2010). Tapolcai-medence 112km 2 es területével alig 1%-át teszi ki a Dunántúlidombságnak. Hegy- és domboldalai nagyon változatos lejtésűek, átlagosan az északi oldalak meredekebbek a délieknél, a hegy- és domboldalak között viszonylag sok völgy húzódik. Utóbbiak lankás lejtőikkel és kedvező expozíciós adottságaikkal a világhírű történelmi borvidék színterei (5. kép) (DÖVÉNYI 2010). 6. kép: Naplemente a Badacsonynál ( Nagy Gergő Gábor) Badacsony-Gulács-csoport A homokóra alakú kistáj 70km 2 -es területű, rendkívül változatos domborzatú, magas hegyeivel távolról is kellemes esztétikai látványt nyújtanak (6. kép). Ezt a változatosságot a vulkáni kúpok és tanúhegyek bazaltoszlopos peremei, a vulkánokat övező dinamikusan változó kőfolyások, a lejtőpalástok, a völgyek, a lejtők, a lejtőcsuszamlások és az árkok határozzák meg (DÖVÉNYI 2010). Kis-Balaton-medence A Nagyberekkel rokon Kis-Balatoni-medence valamivel nagyobb, 190km 2 kiterjedésű (DÖVÉNYI 2010). A történelmi időkben a Kis-Balaton és a Balaton egy összefüggő egységet alkotott, a Zala-folyó itt rakta le hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlött. A 19. századtól kezdődően komoly vízrendezési tevékenységek történtek a térségben, melynek következtében folyamatosan csökkent a terület vízellátottsága. Legvégső csapást a Nagyberekhez hasonlóan a déli vasút kiépítése jelentette 16
(www.wikipedia.hu). A korábbi mocsárvilágra a mélyedésekben megmaradt tőzegtelepek, lápföldek és lápi meszek emlékeztetnek (7. kép). 7. kép: Erős szegélynövényzet a Kis-Balatonnál ( Nagy Gergő Gábor) 17
4. Talajtani adottságok A domborzathoz hasonlóan ugyanazon kistájak talajtani adottságait mutatom be a Magyarország kistájainak katasztere című könyv alapján (DÖVÉNYI 2010), ezúttal azonban táblázatos formában (6. ábra) (2-3. táblázat). 6. ábra: A Balaton és környékének genetikai talajtérképe (forrás: www.mta-taki.hu) 18
Nyugat-Külső-Somogy - területi arány: 1% - területi arány: 1% - területi arány: 2% Somogyi parti sík Nagyberek - területi arány: 11% - Balaton felőli oldal - területi arány: 1% Kistájak/ Talajtípu sok köves és földes kopárok humuszos homoktala jok réti csernozjo m talajok réti talajok réti öntéstalajo k agyagbemosódá sos barna erdőtalajok - területi arány: 13% - síklápokat délről övező teraszos lépcsők homokos üledékén képződtek - vízgazdálkodásuk kedvezőtlen, termékenységük gyenge - területi arány: 20% - löszön képződtek - fizikai féleségük vályog barnaföldek - területi arány: 15% - Balatonszárszó környéke - löszön képződtek - fizikai féleségük vályog, kedvező vízgazdálkodásúak és termékenységűek - területi arány: 54% - alacsonyabb térszínek löszös üledékein képződtek - nagy az eróziós potenciáljuk csernozjom barna erdőtalajok - területi arány: 7% - fizikai féleségük homokos vályog és vályog - területi arány: 17% - lankás térszíneken löszös üledéken alakultak ki - nagy szervesanyagtartalom, mérsékelt kilúgzás mészlepedé kes csernozjom talajok - területi arány: 32% - fizikai féleségük vályog, kedvező vízgazdálkodás úak, jó termőképessé gűek - területi arány: 2% lápos réti és síkláp talajok - területi arány: 4% - állandó vízborítás alatt bekövetkező szervesanyagfelhalmozódás - területi arány: 4% - Balaton parti részek lecsapolt és telkesített síkláp talajok - területi arány: 71% - állandó vízborítás alatt bekövetkező szervesanyagfelhalmozódás - területi arány: 42% - Balaton parti részek - területük nagy részét természetes növénytársulások borítják - területi arány: 2% 19
Marcali-hát - területi arány: 2% Kelet-Belső- Somogy - területi arány: 7% - területi arány: 2% - területi arány: 81% - homokvonulatokon és löszös üledéken képződtek - termőképességük gyenge - fizikai féleségük vályog - területi arány: 90% - löszös üledéken képződtek - fizikai féleségük vályog vagy homokos vályog - vízgazdálkodásuk kedvező - területi arány: 10% - löszös üledéken képződtek - fizikai féleségük homokos vályog - kedvező vízgazdálkodásúak és termőképességűek - területi arány: 3% - területi arány: 5% - völgyek vízhatás alatt képződött talajtípusai - termőképességük gyenge 2. táblázat: Nagyberek és a szomszédos kistájak talajtani adottságai 20
Tapolcai-medence Keszthelyi-fennsík Keszthelyiriviéra Kistájak/ Talajtípu sok köves és földes kopárok redzina talajok erubáz talajok, nyiroktalajok savanyú, nem podzolos barna erdőtalajok agyagbemosód ásos barna erdőtalajok barnaföldek réti talajok lápos réti és síkláp talajok - területi arány: 4% - Cserszegtomaj környéke - szőlőterületként hasznosítják - területi arány: 4% - szőlőterületként hasznosítják - területi arány: 21% - Keszthelyihegység kistájba nyúló része, mely mészkövön alakult ki - területi arány: 61% - mészkövön képződött, erdővel borított - területi arány: 16% - mészkövön képződtek - területi arány: 8% - Szentgyörgyhegy, Szigligetihegy - termőképességük gyenge - területi arány: 5% - hegységperemi felszínek harmadidőszaki üledékein képződtek - felszínük lepusztult, vízgazdálkodásuk szélsőséges - területi arány: 8% - termőképességük közepes - területi arány: 60% - harmadidőszaki és idősebb, illetve löszös üledékeken találhatóak - területi arány: 28% - hegységperemi felszínek harmadidőszaki üledékein képződtek - felszínük lepusztult, vízgazdálkodásuk szélsőséges - területi arány: 22% - magasabb térszíneken - harmadidőszaki és idősebb üledékeken képződtek - fizikai féleségük homok vagy homokos vályog - vízgazdálkodásuk és termőképességük gyenge - területi arány: 2% - ligeterdőként, kaszálóként és legelőként hasznosítják - területi arány: 4% - fizikai féleségük vályog, termőképességük gyenge - területi arány: 15% - területi arány: 42% - legalacsonyabb térszíneken 21
Kis-Balaton-medence Badacsony-Gulács-csoport - területi arány: 4% - köves, gyengén savanyúak - Badacsony és Gulács bazaltkúpján - területi arány: 15% - fizikai féleségük homokos vályog, vízgazdálkodásuk szélsőséges, termőképességük gyenge - területi arány: 15% - kistájperem magasabb térszínének löszös, periglaciális és harmadiidőszaki üledékein alakultak ki - fizikai féleségük homok, ennek megfelelően vízgazdálkodásuk kedvezőtlen, gyenge termékenységűek - területi arány: 79% - alacsonyabb térszínek harmadidőszaki üledékein alakultak ki - fizikai féleségük a homoktól a vályogig változik - vízgazdálkodásuk szélsőséges - területi arány: 24% - kistájperem magasabb térszínének löszös, periglaciális és harmadiidőszaki üledékein alakultak ki - fizikai féleségük vályog, vízgazdálkodásuk kedvező, jó termékenységűek - területi arány: 2% - öntésagyagokon képződtek - fizikai féleségük agyagos vályog - kaszálóként hasznosíthatóak - területi arány: 61% - tőzeges-lápos jelleg őrzői - lápvilág természeti értékeinek megtartása, Balatonba folyó vizek szűrése és tisztítása 3. táblázat: Néhány kistáj talajtani adottságai a Nagyberek távolabbi térségéből 22
5. Vízrajz A Nagyberek egykori kiterjedése többszöröse volt a mainak, s mivel mélyebben fekszik a Balatonhoz képest, az év nagy részében víz alatt állt. A régi időkben a szigetekkel, a zegzugos kisebb-nagyobb patakokkal és vízfolyásokkal, valamint a tavakkal tarkított berek kitűnő védelmet jelentett az környék lakóinak, ugyanakkor a halászat megélhetést, a nád pedig építőanyagot biztosított az embereknek. A Somogyi-dombság területén egészen a 19. századig a szarvasmarhatartás jelentette a leg- 8. kép: Imremajori-csatorna ( Nagy Gergő Gábor) főbb bevételi forrást, aszályos években a fás legelőkről a Nagyberek belső, nedvesebb részeire hajtották a marhákat (NATIONAL GEOGRAPHIC 2006). A lecsapolásokkal ez a gazdagság foszlott semmivé, ugyanakkor a Balaton egykori ártéri öbleként a Nagyberek napjainkban is ártéri területnek tekinthető. Az ok, amiért a télvégi-tavaszeleji, illetve a nyári árhullámok nem öntik el területét, az a 150 kilométeres csatornahálózatnak tudható be. Ez mentesíti a kistájat mindenféle árvízi jelenségtől, ám ez a régi időkben nem volt mindig így (DÖVÉNYI 2010). A Balaton vízháztartásával kapcsolatban egyre gyakrabban hangzik el az az elképzelés, miszerint vissza kellene állítani a Nagyberek és a Balaton közötti egykori kapcsolatot, melynek révén a berek egyfajta víztározó és vízpótló szerepet tölthetne be (NATIONAL GEOGRAPHIC 2006). A 9. kép: Marcali-víztározó természetes szegélynövényzettel (Nagy Gergő Gábor) terület vízzel való borítása lehetővé tenné a korábbi bereki gazdálkodás újjáéledését, valamint a ma már túlnyomórészt degradált, kiszáradt élőhelyek regenerálódását. A tavat övező kistájak a tó partvonalon kívüli vízgyűjtőinek mintegy háromnegyed részét 23