ÖSSZETARTÓ TÁRSADALOM. Különbözô kultúrák projektterv 5-8. évfolyam. Albert Judit Dobrovitzky Katalin Tomory Ibolya Victor András

Hasonló dokumentumok
Romák az Unióban és tagállamaiban

Egy mezőváros társadalomszerkezete a Horthykorban

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam

JELENTÉS a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek támogatási rendszerének ellenőrzéséről

A rasszizmus megnyilvánulásai

arculatának ( )

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás)

Multikulturális tartalom megjelenése a tanórákon és azon kívül A) JOGSZABÁLYI ÉS SZERVEZETI HÁTTÉR:

Közbenjáró imádságok a Napközi imaórán

5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai

Az erkölcsi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Tanítási tervezet. Óra időpontja: :25. Évfolyam/osztály: 10.a. Iskola neve: X. kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET

Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal

Földrajz 7. évfolyam

Szerződéskötéshez szükséges adatok

alap közép felső angol német francia orosz

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

A vallási magatartás változásai Vajdaságban

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004. (V.25.) rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól

II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek

Interkulturális kommunikáció. Interkulturális szemlélet a nyelvoktatásban

Helyi tanterv melléklete

SZENT II. JÁNOS PÁL PÁPA HATÁSÁNAK MEGÍTÉLÉSE

A kommunikáció és médiatudomány mesterszak (MA) nappali tagozatos mintatanterve

Nemzetek kedveltsége és elutasítottsága a visegrádi országokban

Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.

Soproni Széchenyi István Gimnázium

TÉLETEK K S TEREOT O ÍPI P ÁK K iv an n a k é k pe p n?

4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága

Az időszak neve. Szokások

A kommunikáció és médiatudomány mesterszak (MA) nappali tagozatos mintatanterve

Magyar joganyagok - 128/1995. (XII. 28.) OGY határozat - az egyházak közvetlen állam 2. oldal Zsidó Hitközségek ,0 Szövetsége (MAZSIHISZ) Budape

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Itt nem sok döntési lehetőség van (nincs szabad sáv) Idegen nyelv: angol és német választható Kötelezően választható tárgy: emelt érettségire

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

CSERTÁN SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: telefon:

Tanítási tervezet Az ezerarcú Amerika, Amerika társadalomföldrajza 1. Tantervi követelmények: Oktatási cél Nevelési cél: Képzési cél:

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam

Bukovinai Találkozások

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

Továbbtanulási lehetőségek. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)

AZ ALSÓ TAGOZATOS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2014/2015. TANÉV

A TÁMOP PROJEKT CÉLJAI ÉS EREDMÉNYEI

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi marketing. tanulmányokhoz

Menekültekkel kapcsolatos lakossági attitűdök Magyarországon ( )

RECIPROCALITY pályp. Linguistic heritage and diversity. áért Oktatási

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 19-i ülésére

Szegedi Baptista Középiskola

Turistatípusok és a fogadóközösség jellemzői

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK TANSZÉK LEVELEZŐ TAGOZAT. Kötelező kreditek: A típusú tárgyak

Várható változások/új lehetőségek a határon túli magyar. vajdasági kitekintés. Szabadka, 2005.október 14. Kulcsár-Szabó Enikő

A nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium felvételt hirdet egyetemre, főiskolára jelentkező, illetve már ott tanuló hallgatók számára.

angol nyelv (emelt szintű) közgazdasági alapismeretek) ének-zene tanár angol nyelv (emelt szintű) és gyakorlati angol nyelv (emelt szintű)

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2013., illetve január 1-jétől

Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja. Kereszténydemokrata Néppárt 1 S% T/... számú törvényjavasla t

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete

Konstruált identitás egy konstruált makro-régióban. A Duna Stratégia lehetőségei

A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)

NYÍREGYHÁZI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban , illetve január 1-jétől

Barcelonai Folyamat 10.

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012., illetve január 1-jétől

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban ban szeptember 19.

Így tehát, nyarától több sikeres pályázatot valósíthatunk meg az Egész életen át tartó tanulás címet viselő európai uniós oktatási programban.

A legfontosabb adatok

Osztályozó vizsga követelményei - Erkölcstan

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2013., illetve január 1-jétől

Szent László Általános Iskola Csanytelek

Képzési rend tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban

Választható projekt címek a Cigány kisebbségi népismeret tantárgyból a 2014/2015-es tanévben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

SZKA208_27. Együtt a Kárpát- medencében

Képzések kódszámai: Pályaválasztási tájékoztatók időpontjai:

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Óravázlat. Az óra menete. 1. Előzetes kutatómunka alapján a lakóhelyük vallásainak áttekintése!

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM

I.RÉSZ Általános rendelkezések Alapelvek

TÖRTÉNELEM osztatlan tanárképzés, 2016/17. II. félév

Átírás:

ÖSSZETARTÓ TÁRSADALOM Különbözô kultúrák projektterv 5-8. évfolyam Albert Judit Dobrovitzky Katalin Tomory Ibolya Victor András 1

Készült az Európai Unió és az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlôségi Minisztérium megbízásából, a 2002-es Phare Összetartó társadalom megteremtése c. program keretében. Copyright Központi Pénzügyi és Szerzôdéskötô Egység. Szerzôk Albert Judit, Dobrovitzky Katalin, Tomory Ibolya, Victor András 2005 2

TARTALOM I. Általános bevezetô.......................................................3 II. A projektek leírása.......................................................9 A) Egy napos projekt: Különbözünk, hasonlítunk...............................9 1. Különbözünk. Hova tartozol?.........................................10 2. Hasonlítunk.......................................................11 3. Összefoglalás.....................................................12 B) Egy hetes projekt: naptárak és ünnepek...................................21 1. nap: A Nap és a Föld................................................23 1.A) A Föld keringése és forgása......................................24 1.B) Napszertartások Indián naptáncok................................25 Mellékletek az egy hetes projekt 1. napjához.............................27 2. nap: Naptárak ünnepek I., lakomák...................................33 2.A) A kereszténység naptára.........................................34 2.B) Ünnepi lakoma.................................................35 Mellékletek az egy hetes projekt 2. napjához.............................37 3. nap: Lunáris naptárak ünnepek II., önmegtartóztatás.....................49 3.A) Föld-Hold modell...............................................50 3.B) Holdhoz igazodó naptárak........................................51 3.C) Ünnepi böjt....................................................52 Mellékletek az egy hetes projekt 3. napjához.............................54 4. nap: Hagyományok és új elemek együttélése.............................62 4.A) Idôkezelés Kelet-Afrikában.......................................63 4.B) Egyén, csoport, történetek........................................64 4.C) Kirôl szól a mese?..............................................64 4.D) Ki a magyar?..................................................65 4.E) Menekültek Magyarországon: a nemzetközi Harvest festival............65 Mellékletek az egy hetes projekt 4. napjához.............................67 5. nap: Saját naptár készítése, osztályünnep...............................75 5.A) Visszapillantás a projektekre......................................75 5.B) Saját naptár készítése...........................................76 5.C) Osztályünnep..................................................78 5.D) A projekt értékelése.............................................79 Mellékletek az egy hetes projekt 5. napjához.............................80 C) 3-4 hetes projekt: Különbözô égtájak, különbözô kultúrák, velünk élô hagyományok... 84 1. Útmutató.........................................................84 2. Projektvázlat......................................................85 2.1. Tartalom......................................................85 2.2. Tevékenységek.................................................85 Mellékletek a 3-4 hetes projekthez.....................................89 III. Felhasznált és ajánlott irodalom..........................................116 1

2

I. ÁLTALÁNOS BEVEZETÔ 1. A téma indoklása Napjainkban egyre gyorsabban zsugorodik a Föld, egyre nagyobb mértékû az emberek mozgása: máshova utazása, más országba vagy más földrészre való költözése, a különbözô kultúrák keveredése, más kultúrájú emberek közé kerülése. A turizmus, munkalehetôség keresése mind erôsíti a folyamatot, melybôl különbözô kultúrájú emberek együttélése következik. Ma Magyarországon sokféle emberrel élünk együtt. Vannak népek, amelyek már évszázadok óta itt élnek (mint pl. a cigányok), vannak, akik az utóbbi idôben jöttek közénk. Szlovákok, horvátok, szerbek, románok, szlovének a szomszéd országok nemzeteinek részeként. Németek a magyar történelemben többször is elôfordult betelepítés következtében. Kínaiak, akik elsôsorban munkalehetôséget keresnek. Törökök, akik leginkább csak átutaznak hazánkon Németországba és vissza. Oroszok, akik politikai múltunkból következôen kerültek hozzánk, s itt ragadtak pl. a házastársuk és gyermekeik révén. Különbözô ázsiai emberek (pl. afgánok), akik hazájuk áldatlan körülményei miatt menekülnek hozzánk vagy rajtunk keresztül stb. Az egyre nagyobb létszámban érkezô menekültek, kereskedôk, vendégmunkások érkezése egyúttal a velük, mint kulturális-vallási-szociális mássággal való találkozást is jelenti, ami értelemszerûen megjelenik az iskola valóságában is. A hazánkat is érintô változások, a különbözô etnikai csoportok együttélésének és konfliktusainak ténye ma még inkább szükségessé teszi az iskolai életben is jelentkezô különbözôségek, és azok megnyilvánulási formáinak megismerését. Ennek oka nem más, mint az a jól ismert pszichológiai tény, hogy amit az ember nem ismer, azzal bizalmatlan, arról sokszor téves képzetei, helytelen sztereotípiái, illetve elôítéletei alakulnak ki. És vannak közöttünk másféle másságok is. Olyanok, akik nem népcsoport szerint másmilyenek, mint a többség, hanem pl. a vallásuk miatt. Keresztény s azon belül katolikus többségû országunkban élnek buddhisták, zsidók, muszlimok, unitáriusok és még sokféle vallás követôi. Aki végignézi az SZJA 1%-ának felajánlásakor a választható egyházak listáját, láthatja, hogy jóval száz fölött van a Magyarországon bejegyzett egyházak és felekezetek száma. Az ország tehát sokszínû, és egyre sokszínûbb. Egyre fontosabb feladatunk ezért, hogy megismerjük a velünk élô másmilyeneket ; megtanuljuk megbecsülni az ô mienkétôl eltérô szokásaikat, hagyományaikat; lehetôséget adjunk nekik, hogy ôk is megismerjék, elfogadják, vagy akár meg is szeressék a mi értékeinket, a mi hagyományainkat. *-*-* Ennek a programcsomagnak természettudományos alapozása is van; elsôsorban a naptárak és naptár-rendszerek megértéséhez szükséges földrajzi, csillagászati ismeretek. Azt gondoljuk, hogy a projektnek ezek a fejezetei integráns részét képezik az egésznek; nem választhatók el a többi humán fejezettôl. Azért nem, mert éppen a természettudományos alapokból kiindulva tudjuk napnál világosabbá tenni, hogy azok a kultúrák, vallások és hozzájuk kapcsolódó ünnep-rendszerek, amelyek alapvetôen meghatározzák egy-egy nemzet, nép életét, arculatát, jellegét, bizony nagymértékben esetlegesek. Esetlegesek a szónak abban az értelmében, hogy könnyen alakulhattak volna másképp is. Pl. a csillagok mozgására vagy a Hold mozgására alapozott naptárrendszerek egyenrangúak. A természettudomány itt éppen azt mutatja meg, hogy nincs jóságbeli különbség az egyik és a másik között. A keresztények alapvetôen csillagok szerinti naptárt használnak, a muszlimok 3