Éj elfek Aluminahtan Fryhan Sötét Vadászok Történelem A Psz. XVI. Században alapult az utolsó Tyssoniak áttelepült családjaiknak 9 sarja alapította, mert õk bosszúra szomjaztak Szent Erdejükért. Két évszázadra rá szétváltak a családok, s öt család Elfendel északi partjait, a maradék négy, pedig a déli, délnyugati területeket felügyelik. Az ötök családja területileg a félsziget Északi partjainak õrzõ feladatát kapták és vállalták. Mintegy 2000 négyzetmérföldnyi területre felügyelnek, s oda soha, egyetlen más fajú lény sem tehette be a lábát, sõt saját fajtársaikkal is akadt már bajuk, hisz közös istenük Mallior az éjben kacagó. A négyek családja, pedig egy volt utolsó csata helyének közelébe települtek. Az áttelepülõ elfeket még Elfendel határainál egy éjjel orkok, aquirok és boszorkánymesterek csapata támadta meg. Odavesztek mind, de az elfek is jelentõs veszteségeket szenvedtek. E vidék egy részét elpusztították a gonosz praktikák, s utána már nem lakta senki ezt a helyet. A természet egy megmagyarázhatatlanul burjánzásnak indult, s hatalmas erdõ nõtt. Állítólag Narmiraen egy szolgája él itt, s neki köszönhetõ ez. Az évszázadok alatt hatalmas és sötét erdõ kerekedett itt. A Psz. 2600-ra a négy család hivatalosan eltûnt, kihalt. Valójában az idõk során lassacskán áttették élethelyüket ebbe a tiltott erdõbe. Okát csak a hatok tudták, mások számára az egész szövetség halott volt, az erdõvel együtt. Az erdõ nem csak a régi területét vette birtokban, az évszázadok alatt folyamatosan növekedett, s mintegy határvidéket képez a Démonikus Ó-birodalom, Elfendel és a volt Tyssoni területek közt. Aki ezt a helyet meg akarja kerülni több mint másfél hónapot kell utaznia a hegy-völgyes, erdõs területek közt. Ettõl az idõtõl fogva, soha egy ork, nomád vagy egyéb hordák és fajok nem jutottak át ezen erdõn. Ez az idõközben kialakult új államok és városállamok hatóköre és Krán kicsit tartózkodóbb politikája miatt, s nem utolsósorban a megalakult Yllinor miatt. Az elhallgatott történelmi tények Amikor szétváltak a családok, s a négyek családjainak sarjai átvezették ház-népüket a határ szélére, hogy megvédhessék Elfendelt és a szent-tiltott területet. A családok kíváncsiak voltak, hogy miért tiltott a kanton még az õ számukra is. Három legjobbjukat küldték el, hogy derítsék ki mit találnak. Négy hónap múltán tértek vissza, s nem várt eredménnyel tértek vissza. Mindhárman megváltoztak, arcuk öregedett több száz hosszú évvel. A ház vezetõinek egy már nem közkeletû nyelvel közölték, hogy megtalálták a titkot, s a ház legidõsebb tagját elvezették a kantonba Még a régi csatában, ahol elvesztek akkori vezetõik, a támadó haderõt egy aquir vezette. Miután a fõ elf harcosok és az elsõ Óelf is elbukott, már az ellenfél rendkívülien meggyengült. Ekkor lépett elõ Arr Haq Fra Evvyfren, egy igazi Obszidián elf, akit láthatatlan kötelékek hajtották a 13-ak igába. Mire az orkok és boszorkánymesterek hada elbukott már csak az Aquir és az Óelfek maradtak életben. Három Óelf mentette, ami menthetõ, így a teljes házakat. Az obszidián szívdobbanásnyi idõ alatt kõvé dermesztette négy családfõ testét és lelkét, de az utolsó, a kilenc család vezetõje minden erejét kizsigerelte magából és anyagi testét a nemlétbe sújtotta, de az istenfattyak köteléke is megszakadt, s Urriának köszönhetõen lelke tovább élt egy másik testben, szinte azonnal. Kilenc napra a csatára az obszidián elf magáhoztért, de nem volt önmaga. Folyamatosan harcolnia kellett a saját lelkének másik felével egy ezüsthajú, 1400 éves darabbal. Az óelf lelke átköltözött a haldokló obszidiánelf..::] 1 [::..
lelkének már nem létezõ részébe. Soha, senki nem értette volna meg. Nem mehetett Kránba, hiszen elbukott, s az Elfendeliek azonnal az életére törtek volna. A természet megváltozott körülötte, s egy nõ lépett elõ. Gyönyörû volt, s bizonyosan Urria egy lánya lehetett, aki Narmiraennek szentelte életét. Ápolta és támogatta a sötétbõrût, aki minden lényt megölt, aki át akart lépni a tiltott kantonon. De saját népe ellen sem akart fordulni, így nem adott magáról életjelet, ugyanakkor tõlük is viszolygott, hiszen aquir. Narmiraen szolgája rendszeresen látogatta, s egy évszázad után egy rejtett tisztást mutatott a sötétbõrûnek. Amikor odaértek az elfet egy furcsa érzés kerítette hatalmában. Már járt ott, bár azóta évszázadok teltek el. Négy szobor állt a tisztás közepén. Négy nagy harcos és családfõ. Az obszidián agyát súlyos hangok borították el, s bizonyosan eszméletét veszítette. A négy kõvé dermesztett családfõ lelke és tudata még mindig élt ennyi idõ után is, bár testük soha többé nem szabadulhatott. A lélek sötét része örült a kárhozatnak, a fény része majd beleszakadt. De a fény nélkül nem lehet sötét és sötét nélkül nincs fény sem. A kettõ egy, de különbözõ, s mindig valamelyik uralkodik. A sötét rész újra haldokolni kezdett, már több telet látott, mint a fény része. Amikor a három vadász rátalált a szobrokra, egy fa tövében haldoklót találtak, de egy látomás, egy lány, elhívta õket, s négy szoborhoz vezette a bajnokokat. Lelkük megerõsödött, kiegészült, az õsök tudása áramlott szét testükben. Három szobor megrepedt, szinte meghalt az élõ kõ. A lelkek egy része távozott. A ház legidõsebb tagjának lelke kiegészült a negyedik óelf tudásával. A ház egy része az erdõn kívülre telepedett le, ott éltek hivatalosan, de a valóságban már az erdõ mélyén éltek. A haldokló vezetõ átadta tudását, vérét és lelkének egy részét. 12 gyermek született. Õk lettek a fõ vadászok, s mentorok. Az ifjak egy része alkalmas volt az õsi nyelv megtanulására és használatára, de testük nem volt képes Od-ot termelni, így a mentorok csak egy alantasabb dialektust tudták átadni. Viszont a hosszú századok alatt a mentoroknak is fogant utódja, s mind fekete bõrû lett. A négy család vezetõsége a 12 mentor lett. Rendkívüli harcosok voltak mindannyian, s mozgásuk és a környezet harmonizációja tökéletessé vált. Jól láttak a sötétben, õk viszont szinte teljesen láthatatlanok. A négy család tagjai közt megoszlott a Narmiraen hit, mert a régi Mallior hit a sötét vezetõ után megkopott, de nem osztotta meg ezeket az elfeket. A terület átalakulása nem csak a növényzeten látszott meg, de az élõlényeken is, akárcsak az elátkozott vidéken. Narmiraen szolgálóira hallgatnak ezek a lények. Az ebben az erdõben élõ Narmiraen szolgák fogyatékossága a foganás képtelenség. Soha nem lehet utódjuk. A klán belsõ rendje valószínûleg az obszidián miatt a Kráni szabadrendekre hasonlít, talán - furcsa, de - a Shi-siquan és a Fekete - Özvegyre egyaránt. Lények Yahir duhan (jahir duan) Ez a lény egy farkast formáz, bár teste növényzetbõl van. Nem konkrét lény, hanem maga a megelevenedõ természet. Csak akkor jelenik meg, ha szólítják, vagy ha valaki kárt okoz az erdõnek. A hívatlan látogatókat õk szokták elijeszteni. Szinte elpusztíthatatlanok, mert ameddig a természet él, addig õk is élnek. Vrahjhana (vrajana) a ködpuma Ezt az állatot Narmiraen szolgái tenyésztik. Testük hatalmas, lóként használhatják õket, két elfet bír el. Léptei, még ha fut is, akkor is hangtalan. Színe halványszürke, mint a köd. Testük jól ellenáll a hidegnek, melegnek és mérgeknek. Tökéletesen úsznak, és rendkívül gyorsan futnak. Marásukat kábulat követi, amit nyáluk okoz, negyedik szintû méregnek felel meg...::] 2 [::..
Klán statisztika Családok száma: 4 (comtourok) Lélekszám: 2400 Befolyási terület: Tiltott szent erdõ, Elfendel Kelet-déli részén, kb. 28ezer négyzetmérföld Harcosok száma: 1000 Pri-Mortelek : 12 (mentorok) Vallás: Mallior, Narmiraen Élõ nyelv (beszélt, közéleti): tyssoni elf dialektus Mágiaformák: pap, õs, varázslói transceps, cascadis Holt nyelv (csak mágiaforgatók): óelf-obszidiánaquir keverék, óelf mély, magas, profán Pszi-típus: Tyssoni -Elf, Tyssoni - Óelf, Oktatott kasztok: Mortel legjobb, magányos vadászok Messor testõr, a belsõ tábor-város õrzõi Cascadis pszionista, kapcsolattartók Transceps Narmiraen szolgái és Mallior megtartói, mágikus támogatók, térmágiával kiegészítve Sag gihyan ilyász, aki különösen képzett (saggitorok vagy fulasok ) Vadász fejvadász (sequator) Különleges képességek: - Od - Sötét bõr (rejtõzködés éjszaka) - Rejtõzés és Lopózás +45% - csak éjszaka minden más napszakban csak +28 - Helyismeret 60-100% (kanton, lakóterület) - Mesterfokú íjászat, kettõs lövés, Cé+15 - Kétkezes harc mf - Gyorsijászat mf - Fegyverhasználat Ryenn kard Mf - Haláltánc Mf - Minden más képzettségük megegyezik a fejvadászoknál leírtakban Klán struktúra Vezetõk: a négy családfõ Fõ harcosok (pri-mortelek): 12 (mentorok kb 26. Tsz) Fõ testõrök (messorok): 20 (kb 22. Tsz Kapcsolat (pszi): cascadis: 10 (a fõ cascadis kb 20. Tsz, a többi 16. Tsz) Távolsági áthidalók (varázslók): 10 transceps (a fõ tranceps 21. Tsz) Testõrök: 260 (messorok 10-17. Tsz) Vadászok: 400 (1-11. Tsz) Fõ vadászok: 40 (13-20. Tsz) Közrendûek, lakosság, asszonyok, gyerekek: 1400 Tanulók (harcosok, varázs és pszi használók): 400 OD alkalmazók (!) száma kb. 28-40 OD termelõk száma (!) kb 40-80..::] 3 [::..
Kasztok Kasztok kidobása Képesség Sequator Saggitor Transceps Cascadis Erõ 2k6+6 2k6+6 3k6 3k6 Gyorsaság K6+12+kf K6+12 3k6(2) 3k6 Ügyesség K6+12 K6+14 2k6+6 2k6+6 Állóképesség K6+12+kf K10+8 2k6+6(2) 2k6+6 Egészség K10+10 K10+10 3k6(2) 2k6+6 Szépség 3k6 3k6 3k6 3k6 Intelligencia K10+8 K10+8 K6+12 K6+14 Akaraterõ 2k6+6 2k6+6 K6+12 K10+8(2) Asztrál K6+12 K10+8 K6+12 K10+8 Észlelés K6+12 K6+12 K10+8 K10+8 Tul. Sequator Mortel Messor Saggitor Transceps Cascadis Ké alap 10 10 10 10 5 5 Té alap 20 20 20 18 17 17 Vé alap 75 75 75 70 72 70 Cé alap 0 0 0 20 5 0 HM/sz 11 12 11 10 6 6 Kp alap 3 3 3 4 4 4 Kp/sz 5+30% 3 5 6 7 7 Ép alap 6 6 6 5 4 4 Fp alap 7 7 7 6 4 5 Fp/szint K6+5 K6+5 K6+5 K6+3 K6+1 K6+1 Nerentalis (Engedelmeskedõk) A kráni rendek Sequatorjával egyenlõ. Kiválóan képzett fejvadászok. Minden vadász elõször ebbe a kasztban kezd és késõbb szakosodhat. Természetesen sokan megmaradnak ebben a kasztban, de elegen kerülnek át rangosabba. Meien silentis (A csend gyermekei) Mortel: A legkiválóbb fejvadászok, magányosan is vadászhatnak, a legkiválóbb és legszótlanabb gyilkosok. Szinte senki sem kérdõjelezheti meg cselekedeteiket, viszont õk szinte bárkiét. A kivételek a Mentorok és a családfõk. Rendszerint elõfutárok, felderítõk és végrehajtók egyszemélyben. (a legfõbb mortelek a mentorok). Elõkelõ belsõ kaszt. Azokat az idõsebb vadászokat sorolják ide, akik elég tapasztaltak már ahhoz, hogy egymagukban, társak nélkül hajtsák végre a rend által vállalt megbízásokat. Rendkívül gyorsan osztják a halált, tökéletesen lopakodnak, és ha tehetik, nem kezdenek nyílt harcba, minden esetben mérlegelnek, elõre kigondolják a stratégiát. Iryl neir (Mindenre figyelõk - Testõrzõk) Messor: védõ és örzõ feladatokat bízzák rájuk, bár más helyen is megállják a helyüket. Azok a vadászok tartoznak ide, akik más személyek testi épségére, megóvására szakosodtak. Szerepük fõleg a kanton és a belsõ tábor õrzése. Bármit megtesznek a gyõzelemért, és a küldetésért, ami rendszerint az õrzés. Sag ghyan (Íjászok)..::] 4 [::..
A klán íjász kasztja. Az ebbe a kasztba tartozók elláthatják bármely más kaszt feladatát is. Közelharcba csak a legritkábban bocsátkoznak, inkább lesbõl, távolról használják fegyvereiket. Ferenis aliden (Elmében olvasók) Cascadis: Magas fokon képzett mentalisták, a legcsiszoltabb pszi használók. Feladatkörükbe tartozik a csapat összehangolása, az elmék vizsgálata és az ellenfél gyengítése, vagy ártalmatlanná tétele ha kell. Egy vadásszal fel sem vehetik a harcot, ezért mindig a háttérbõl, néha sok mérfölddel az akciótól távol. Fontos feladatuk a rend tagok közti fõleg akcióban a szellemi kapcsolat fenntartása. Képesek a varázslói Mozaikmágia Mentál részét alkalmazni pszi pontokból. Majd minden esetben õk építik fel a vadászok és a tábor valamennyi lakójának elméjét védõ pajzsokat. Elsõdleges különleges képességük, hogy rendelkeznek egy különleges pszivel, amely hatékonyabb, mint az óelf. Ez a kráni pszi, az obszidián elf és a Tyssoni tökéletes keveréke. Ez abban nyilvánul meg, hogy Pszipont alapjuk 6 mint minden Tyssoni pszivel rendelkezõnek, de szintenként újabb 6-al bõvülnek, míg a többiek csupán 4-et. Shylas rainel (Mágiával cselekvõk) Transceps: magasan képzett varázshasználók, fõleg azon elfekbõl, akik szervezete nem képes odot termelni, bár akad köztük olyan is aki OD-ból varázsol, ami sokkal hatékonyabb mint a klasszikus mágiához tartozó manaháló energiái. Képességeik messze elmaradnak a vadászokétól, mégis kiválóan kiegészítik a csapatot. Õk támogatják õket varázslatokkal. Gyógyítanak, térkaput nyitnak, támadnak és védekeznek. A kráni rendekben a varázsló általában a varázslói varázslatokat nekromanciát és elemeket használják, míg itt a papi mágia Természet, Lélek, Halál részeit alkalmazzák fõként. Természetesen van köztük olyan is aki a Halál helyett az Élet szférával rendelkezik, ez már a tanulmányai elején kiderül. (Ennek eldöntése a játékos és a KM kezében van) Ezek a mágia formák kiegészülnek a varázslói tér és idõmágiával. Ezeket szinte tökéletesen össze tudják kapcsolni (kagyló) egymással, így nem ritka olyan papi mágia, amely akár órákkal tovább tartanak. (Ennek eldöntése szintén a KM hatóköre, mert elég idétlenül nézne ki, ha egy villám egy helyben maradna egy napot tehát a tápolási túlkapásokat elkerülve csak némely varázslatokra alkalmazható a kagyló, pl az áldásra, ami így mondjuk nem egy hónapig tart, hanem egy évig ) A varázslók klasszikus mágia felhasználása majd olyan hatékony, mint egy igazi varázslónak. Az od jelenléte miatt, és annak idõnkénti használata miatt egy Shylas Ranielnek szintenként 8 Mp-je van. Mivel õk nem közönséges vadászok (sõt jóformán nem is sorolhatóak ebbe a kasztba) ezért képzettségeik is egészen mások, következzenek most ezek: Tsz Képzettség Fok% 1 4 fegyver használat Af 1 Pszi Mf 1 Vallásismeret Mf 1 Alkímia Af 1 Herbalizmus Af 1 Élettan Af 1 3 nyelv 5,5,4 Af 1 Demonológia Af 2. Élettan Mf 2 Legendaismeret Af 3 Idõjóslás Af 4 Alkímia Mf..::] 5 [::..
6 Történelem ismeret Mf 7 Demonológia Mf 11 Méregkeverés/semlegesítés Mf Errõl az Obszidián fél Elfekrõl Mint már kiderült ezek az elfek többsége az õsi elf vér leszármazottai, így a legtöbbjük teste még termel OD-ot, természetesen nem tudják felhasználni, de közülük is legalább 60%- nak k6+1 odpontnyi védelmet nyújt automatikusan, minden akaratlagos irányításuk nélkül. Az eredeti Obszidián Elfek Aquirok s szinte csak külsejükre hasonlítanak az Elf népre. De testükben megtalálható a legõsibb és talán leghatalmasabb õs mágia. Ez nyújtja elsõdlegesen a képességeik legjavát. Általában született gyilkosok, vadászok és tökéletes harcosok. Sötétben szinte nem fedhetõek fel, de az is hazudik a legtöbbször ha azt meri állítani, hogy éjjel a saját barlangjában megölt egy obszidiánelfet hát igen. Õk a sötétben tökéletesen látnak legalább 20 lépésnyire, mind infra, mind ultra tartományban. A legtöbb képességében azonban azonos az elfekkel, tehát gyorsak, ügyesek és szépek. Hogy egynek gyermeke foganhatott, az valószínûleg magának Malliornak vagy talán Urriának köszönhetõ. Lelkének talán legsötétebb része elhalt az egyik családfõ utolsó szava hatására, de helyére egy Óelf lelkének megmaradt része került. Hatalma nem csökkent, sõt nõtt. De a két lélek együtt már több évszakot láttak mind a kontinens legtöbb lakója. Az elsõ 12 gyermek teljesen egyezik apjuk külsejével, ám lelkükben ott volt mindkét szellem az örök fény és az örök sötétség. Alap természetileg megfontoltak, tisztelet teljesek, de hidegek, számítóak és könyörületlenek. Sötétben szinte ugyanolyan tökéletes vadászok, mint apjuk A mentorok gyermekei már furcsábbak voltak. Bõrük minden sötét hold keltekor megváltozik. Születésükkor ugyanolyanok voltak, mint óelf anyuké, de a holdváltáskor, szemük bogara átfordul fehérrés és bõrük éj feketévé válik. Lelkük elveszti ekkor minden szánalmát, részvétét, s halálos gyilkosokká válik. Egyben azonban megegyeznek, csak akkor beszélnek ha muszáj, akik átváltoznak azok még ritkábban. Vadászat közben viszont mintha megnémulnának, még ha sebet is kapnak, akár halálosat akárcsak a kyr pusztítók egy hangot sem ejtenek. Termetileg magasak, hajuk fehér, szõke, barna és fekete. Csontozatuk és testfelépítésük azonban sokkal erõsebb mint a közönséges elfeké. A kalandozók számára: Elfek Az ebben a klánban felnõtt elfek megkapják az idomítás, erdõjárás és futás Mf-ot, valamint a vadászat Af-t. Látásuk 2,5x valamint infra és ultra tartományban is látnak. Tehát az alapokban leirtakhoz képest csak egy képzettséggel térnek el. Éj elfek A normál elfekhez képest sötét a bõrük, szemük teljes egészében fehér, testfelépítésük azonban teljesen megegyezõ. Látásuk csak 2x az embereknél, látnak az infra és ultra tartományban is 20-20 lábnyit, alapból bírnak bizonyos képzettségekkel: idomítás af, futás mf, vadászat af, erdõjárás af, és ami igazán különlegessé teszi õket: rejtõzködés +20%, lopózás +20%. E mellett kicsiben eltérnek fizikális képességeik is: Erõ 1, Gyorsaság +1, Ügyesség +2, Szépség +1, Asztrál 2, Akaraterõ 2, figyelem +1...::] 6 [::..
Életkoruk azonban kicsit alacsonyabb mint a normál elf társaiké: náluk a fiatalkor 31-1200 évig tart és nem 50-1400. Ráadásul a fekete bõr miatt mindenki vadászni fog rájuk így õk csak a legritkább esetben hagyják el a kantont. Vadászháborúban azonban elengedhetetlenek. Testük majd minden esetben tartalmazza az õsi mágia energiáit. Bár ez a faj nem kimondottan játékos faj, így km csak a legnagyobb kompromisszumokkal és megszorításokkal engedd. Az od meghatározása azonban a km dolga, de a vadász kasztban leírtak szerint dobni kell rá hogy tudja-e használni. Tevékenységeik Psz. 2610 Az egyik legnagyobb, s saját elvileg vértestvéreik azaz egy elf ház ellen folytattak csendes, gyors és kíméletlen harcot. Azért nem háborút, mert alig két nap alatt (illetve éjszaka alatt) a teljes ház minden vezetõje és rokona elveszett. Ez az elf ház Krán középsõ tartományainak egyikében székelt, a Hét Domb, Hét Völgy szállás területe mellet. A nevét mára elfeledték: Bry a Jaha Cyhnna, a megalkuvók. Egy lovagrendet szerveztek, ahol az õsökkel megalkudva, aquir fattyak is helyet kaptak, s rendszeres hadjáratot próbáltak vívni Elfendel határaival. Rendszerint a középsõ tartományokban a fû egyik erdejében toborozták és képezték a katonákat és lovagokat, s az egyik külsõ tartományba küldték, ahol az õsök szolgáinak egyik szabad rendje tovább foglalkozott ezen ifjakkal. Ez után próbálták meg sokat magukkal Elfendel partjai és határai felé venni útjukat. Természetesen a legtöbbször a hajóról sem szálltak le, máris meghaltak. S a szabad rend elkönyvelte a veszteséget természetesen további drogért cserébe. Ez így ment majd egy évszázadig, s négy sikertelen hadjárattal. Igazából nem fogható fel mint tényleges hadjárat, hisz a katonák száma ahhoz túl kevés volt, átlagosan 100 fõ. Psz. 2320 táján stratégiát váltottak, s a nyílt támadás hajó helyett a szárazföldi megközelítést választották. Ez kezdetben sikertelen volt a városállamok miatt, de alig 20 év alatt megtalálták az utat követve egy darabon a fû útját. A kezdeti betöréseket úgy érték el, hogy még a tiltott kanton elõtt vagy hajóra szálltak s alig egy hetes út után partra szálltak, vagy megkerülték két hónapos vándorlással az egészet, de minden esetben feldúlták a területeket természetesen egy idõ után felõrlõdött, s csak két esetben tudtak sikerrel visszatérni a szabad rendhez, majd a házhoz. Ezt az elfendeli elf házak hercegei nem tûrhették, s a hatalmasaikat kérték, hogy döntsenek a továbbiakról. Ez után egy titkos követ õ maga is élt az õsök tudásával kereste fel a kanton határát. Malliort kérte, hogy megsegítse, s felvette a kapcsolatot egy pszi kapcsolattartón keresztül. A megbízás egyértelmû volt. Meg kell semmisíteni ezt a házat. Az elfendeliek nem tudták, hogy nem véletlenül kerülték ki a krániak a kantont. Háromszor próbáltak meg áthatolni rengetegjén, s legalább kétszer elhaladni mellette. Mindegyik esetben egyetlen éjszaka alatt elvesztek, hírnökük sem maradt, soha nem akadtak nyomukra. Mivel ezek a ranagoliták nem kezdõ harcosok voltak, egy alkalommal majd megölték az egyik mentort, de csak egy hónapra taszították kényszerpihenõre s Narmiraen ölelésére Harminc vadász kelt útnak, s éjszaka minden fájdalomérzet nélkül futottak és démonnövény-lényeikkel eljutottak a szabad rend tartományába, minden veszteség nélkül. A szabad rend nem vehette fel a versenyt bármely nagyobb vagy híresebb renddel mint pl a Shien- Gorr, vagy a Fekete-Özvegy de még így is erõsek voltak. Három napot vártak, míg eljött a fénytelen éjszaka, a Kráni Sötét. Fénytelen éjjel, a rend vigyázói nem láthattak semmit Egyetlen vadász veszítette életét, mikor a rend pri-mortelével harcolt, de az annyira legyöngült, hogy esélye sem volt a megmaradtakkal szemben. Az utolsó ember, egy messor volt, akit rövid úton kivallattak, hogy hol van az elf ház erdeje Mire az elsõ fények gyúltak,..::] 7 [::..
már minden vadász úton volt. Négy hónap alatt jutottak el ebbe a középsõ tartomány szélére, a Bry a Jaha Cyhnna ház szállásterületére. Három hétbe telt, mire megtalálták a klán fõhadiszállását, s két éjjelbe, mire kiirtották õket. Elsõ éjjel három vadász adta lelkét Malliornak, de minden védelmezõ elbukott. A második éjjel kitörtek a vezetõk és az elitharcosok a rejtekhelyrõl, de még az õsök egy tudora sem segíthetett számára leáldozott a Ynev, még a harc elején õ halt meg elõször három mentor kánonától. Utoljára a ház hercege bukott el, kinek feje azóta is a tiltott kanton egy karóján lóg, mint trófea. Psz. 2900. Három ifjú vadász elbukott egy ork horda behatolásakor, mert megpróbálták megvédeni megbotlott társukat. Az ork túlerõ ráadásul nappal érte õket, s csak késve ért oda a többi vadász. Az orkok elvesztek, de a megmenteni kívánt vadász-ifjúnak bizonyítania kellett. 5 Aquir trófeával és legalább húsz ork trófeával térhetett csak vissza. Közel hét évig volt távol, a kanton határain kívül, de mikor visszatért rendkívüli harcos lett belõle. Két korcs aquir nyúzott fejét, három szolgáét, kilenc Kráni ember fél aquir fatty, valamint 43 ork harcos és 19 ember harcos nyúzatával tért vissza. A 12 mentor megbocsátott, s egyike lett a legnagyobb vadászoknak. Psz. 3001. A Fû útjának született egy mellékága, amely a Démonikus Óvidéken élõknek és az Elfendelieknek szállítottak. Ezt kb 2980 körül kezdhették, a pontos idõt senki sem tudja, hiszen a fû majd minden helyre elér Egyszer azonban rajtuk ütöttek a jó erõk azaz a fû ellenzõi. Ádáz harcot folytattak egész nap, s a karaván megmaradt része kénytelen volt visszavonulni a kanton fái közé. Mikor leszállt az éj, csak suhogást hallottak, s nem volt nyomuk másnap soha többé. Psz. 3207 Egy városállamban elpusztították a helyi vezetõ klánt. Az államocska, egy a sok közül, az elfendeli belsõ azaz a Lasmosi-öbölnél. Egy boszorkány szekta vette át itt az uralmat, s hadsereget gyûjtött, és több mint hat másik város-államot foglaltak el. A hatalmuk alapját az egyik vezetõ vére bár pontosabb lenne a testnedve kifejezés mert félvér aquir volt, s a boszorkányok fogja volt, s azok egy módosított termékenységi varázslattal szinte kiszipolyozták belõle az õsök vérét vagy nedvét s használták az odot céljaik elérésére. 10 ifjú vadász kapta a megbízást, hogy tegyen ellene. A hírt úgy kapta meg a klán, hogy egy futár próbált átkelni a kanton határain belül. Egy olyan szerzõdést hírt vitt egy kisebb város-állam szövetségnek, amelyben egyesíteni kívánták a már meglévõ területeket bár bizonyosak voltak benne a 12-ek, hogy a boszorkányok átvették volna az uralmat s egy viszonylag erõs, katonailag felszerelt és kiterjedt hatalom állt volna rendelkezésükre. A 10 ifjú alapjában fehérbõrûek voltak, így könnyedén elvegyültek a városállamokban. Alig két hét alatt megtalálták a boszorkányok erõdjét, s be is jutottak. A klán számára hoztak nyolc nõi skalpot, három aquir tetemet és 5 testõr arc nyúzatát. Psz. 3380 Ekkor kezdõdött a Krán elleni éj vadászat. Az ifjú vadászok szép lassan, egyenként elindultak Krán bérceihez, s keresték az orkok, emberek és aquirok külsõ, szabad rendjeit. Mikor megtalálták az elsõt, két hónapot várt az elsõ vadász a társaik megérkezésére egyetlen vörös holdú éjjel lemészárolták az orkokat és embereket. Azóta is folyamatosan megy a kutass, ölj de csak csendben..::] 8 [::..
Ezidáig háromszor vállaltak és fejeztek be küldetést az Elfendeli Hatok megbízásából, a negyediket még nem sikerült teljesíteniük a sárkány szövetségének könnyét és lángját kell megtalálniuk hogy milyen formában azt nem lehet tudni, csak annyit hogy egy újabb sárkány vezetõ alvó lelkének két darabja, ami Yneven megtalálható az egyik állítólag egy ember-fiú. A vadászokról Nos az itt szereplõ vadászok nem azonosak a fejvadászokkal, de rendkívül hasonlóak. Mindannyian kitûnõ harcosok, nyomolvasók, s elegen használják az õsök tudását. Kiválóan alkalmazkodtak az éjszakai harchoz természetesen úgy könnyû, hogy tökéletesen látnak a legnagyobb sötétben is valamint a rejtõzködéshez. Ideális kapcsolatban állnak a természettel, hála Narmiraennek. Az õsök vére nem csak mágia tudásukat, de fizikai kondíciójukat is magas szinten tartja. Ebben szerepe van az Óelfek és az Obszidián vérének is. Szervezetük hasonlít a Via-Shen és a Fekete Özvegy felépítésére. Itt is vannak fõ vadászok, íjászok bár ez itt mindenkire vonatkozik, testõrök, határvadászok õk járõröznek, ez inkább tiszt mint kaszt, távolsági áthidalók és kapcsolattartók. A mindenkori döntést a legmagasabb rangban álló hozza, õ majd minden esetben Od használó. Mindannyian tiszta vérvonalúaknak számítanak. Vérük a Tyssoni Ó-elf családé és az Obszidián keveréke, így igazából egyikhez sem tartoznak, de egy teljesen új és egyedi vérvonalat alkotnak. Mind annyiuk vére tartalmaz Od-ot, a többségük megtanulja használni azt, akiknek nem sikerül, az csak védekezni tud vele bár ezt a tudatalattija vezérli...::] 9 [::..
Egy példa a vadászokra Arcor Fra Evvyfren Õ az elsõ mentor, a legfelsõbb vadász, a legidõsebb Éj-elf. Általában õ a legmegfontoltabb a 11 testvére közül. Bõre sötét (fél obszidián), szeme teljesen fehér, fekete haját hat pánttal fogatja hátra, egy copfba. Jobb szemöldöke közepén nincs szõr, egy vágás hege miatt. Ha harcba indul, arcára egy mély fekete festéket ken, a két szeme alá. Rendszerint apja fegyverének alapján készített hajlított kardokat használ, amely megközelítõleg azonos hosszúságot mutat a Mara-Sequorral, de a Hiequar hajlékonyságával. Íjának idege egy mágikus anyagból van az egyik lényük hajlékony gerincébõl (növény, ráadásul csak elhullása után lett felhasználva) és egy félaquir (ember) csontjaiból, inaiból és bõrébõl készült, rendkívül erõs fegyver, nem tudja kezébe fogni az, akinek nem termel teste Od-ot. Értékei (megközelítõleges): Státusz: NJK Név: Arcor Fra Evvyfren Faj: Éj-elf (Ó-elf & Obszidán-elf) Életkor: (ha jelenleg 3700-at írunk ) nem tudni, egyes feltételezések szerint 2000, mások szerint mindössze 1100 (ez az igazabb) Kaszt: fõvadász, az elsõ Mentor Szint: 26 Erõ: 16 Akaraterõ: 20 Állóképesség: 22 Gyorsaság: 20 Ügyesség: 22 Egészség: 19 Szépség: 17 Intelligencia: 18 Asztrál: 17 Észlelés/Éberség: 18 Ké: 84 Té: 152 Vé: 174 Cé: 60 Ép: 27 Fp: 220 Od-pontok: 52 Mana-pontok: - Pszi-pontok: 130 A vadász mint kaszt. A vadászok rendkívül sok dologban mutatnak hasonlóságot a fejvadászokkal. Ez nem csoda, hisz hatáskörük közel megegyezik, kiképzésük, képzettségeik azonban elütnek tõlük. Erõ: 2k6+6 HM/s: 9 Állóképesség: k6+12 Ké alap: 9 Gyorsaság: k6+12+kf Té alap: 10 Ügyesség: k6+14+kf Vé alap: 70 Akaraterõ: 2k6+6 Cé alap: 5 Egészség: k10+8 Kp alap: 4 Szépség: 2k6+6 Kp/ szint: 6 Intelligencia: 2k6+6 Pszi tipus: Tyssoni elf Asztrál: 2k6+6 Pp alap: 6 Figyelem/észlelés: k6+12 Pp / szint: 4..::] 10 [::..
Szint Képzettség Fok% 1 3 fegyver használat kard, íj, szabad Af 1 1 fegyver dobása tõr Af 1 Nyomolvasás / eltüntetés Mf 1 Szájról olvasás Af 1 Írás olvasás Af 1 Élõ nyelv ismeret tyssoni elf, korsh (5,4) Af 1 Jelbeszéd Af 1 Vakharc Af 1 Álcázás / álruha Af 1 Rejtõzködés 55% 1 Lopózás 30% 3. Vakharc Mf 4. 1 fegyver használat íj Mf 5. Kétkezes harc Af 10 Õsi nyelv óelf Af 12 Õsi nyelv obszidián elf alsó dialektus af A vadászok rendkívüli harcosok, kiváló lopakodók, minden második szinten nõ a rejtõzködés és a lopózás képzettségük 3-3%-al, mégha nem is áldoznak rá ez a folyamatos gyakorlásból fakad. Több nyelvet is elsajátíthatnak, hisz a kémeik és a külvilági vadászaik visszatértekor újabb ismereteket mutat be a klánnak. A megtanulható nyelvek: közös, yllinori, sirenari, shadoni és dzsad. A szájról olvasás és a jelbeszéd a hangtalan kommunikációhoz kell, fõleg a vadászatok és a megfigyelések alatt. A legtöbb vadász a klánban marad, de akadnak azon kevesek, akiket a klán kijelöl valamiért, hogy járja a külvilágot és hozzon új híreket. Elsõsorban ezek az elfek lehetnek kalandozók. Az õ testük csak a legritkább esetekben tartalmaz odot, és még ritkább esetben képesek ezt felhasználni. Ezt a következõképp kell eldönteni: k100 al kell dobni kétszer. Az elsõ az dönti el hogy tartalmaz-e egyáltalán a test od energiákat, a másik hogy tudja-e használni. 01-65-ig a test nem termel odot. 66-75 a test tartalmaz k3+1 odot. 76-85 a test tartalmaz odot k6+1-et. 86-95 a test k6+2 odot termel. 96-99 a test k10+1 odot tartalmaz. 100 a test 2k6+2 odot tartalmaz. A következõ k100-as dobás azt dönti el hogy tudja-e használni. 01-70 nem képes használni, a test önmagától védekezik. 71-80 k3+1 hatalomszót ismer max 2-es erõsséggel. 81-85 k5+1 hatalomszavat ismer max 4-es erõsséggel. 86-92 k6+2 hatalomszavat ismer, max 6-os erõsséggel. 93-99 a vadász k10+1 hatalomszavat ismer, 1-et az alsóbb dialektusú obszidiánból is. 100 2k6+3 hatalomszavat ismer az óelfbõl, k3+1-et az obszidiánból. A kalandozók rendszerint nem tudják használni az odot és nincs is a testükben. A klán további kemény eszközei: (képzettségek és tárgyak) Nem ismerik a kegyelmet vadászat közben azaz, ha éjjel valaki a területükre hatol, az gyors halált hal. A vadászok nagyobb része od használó, így hatalmas ütõerõ áll rendelkezésükre. Egy másik komoly erõsségük az áldozataikból készített tárgyak. Ruháik és fegyvereik anyagaiban rendszeresen fellelhetõ az emberi bõr, az ork bõr, és az aquir részek. Sok fegyverben és amulettben van aquir csont, az íjak idegei közt is találni aquir húst vagy inat. Egy fontos különbség azonban van az itt szereplõ aquir eszközök és a mai ismeretes aquir cuccok közt. Rendszerint ezek a mágikus eszközök nem bírnak akkora védelmi erõkkel, viszont nem mártják még élõ részeiket viselõikbe, annak OD tartalmát szipolyozzák, minden fizikális érintkezés nélkül bár a személyes aurában kell lennie. Igaz akad olyan fegyver is..::] 11 [::..
amely mûködési mechanizmusa ugyanolyan mint Ynev többi aquir tárgya és szipolyozza az életerõt. Most következzen ezek közül pár darab: Fél - Aquir (ember) gereznavért SFÉ: 3 OD védelem: 3 Nos, az eredeti vértek élnek, s rengeteg csáppal szövik testüket egybe gazdájukkal. Ezt csak a legügyesebb boncmesterek tudják eltávolítani. Ezek a vértek idõvel elszívják gazdájuk életerejét, s ha az elfogyott, akkor elalszanak s amint felveszi õket valaki azonnal folytatják, de ha megsérülnek, akkor veszítenek életükbõl és már kevesebbet képes védeni. Ebben az esetben viszont a csápokról szó sincs, mivel od hatására folyamatosan képes a környezetbõl kinyerni az életerõt. Hogy ez hogy történik, arról csak a klán mentorai és boncmesterei tudhatnak. Ha a vért bárhogy is megsérül, pl egy kard átvágja túlütés esetén akkor veszít az erejébõl. Általában ez a vért nagy része emberbõrbõl, húsból, inakból és a külsõ részei (a lényege) aquir alkatrészekbõl amely adja a hatalmat elnyelõ és visszaverõ lényeget. Haewar vadászok kardja Ez a kard elf kráni hagyományok szerint kialakított fegyver. Rendkívül hasonlít a hiequarra és a mara-sequorra, de fontos különbség, hogy az acélja fénytelen, valamint szinte teljesen törhetetlen, így hihetetlenül hajlékony. Teljes karikát lehet belõle hajtani, azonban mindkét oldala élezett és rendkívül hegyes. Rendszerint nyele ork csontból van, de akad olyan, amely aquir csontokból van, s azt amint kézbe veszik, azonnal egyesíti önmagát csápjain keresztül a kézzel, emiatt lefegyverezni már azt a vadászt nem lehet. Csak a boncmester képes eltávolítani od segítségével. Értékei normál: Ké: 7, Té: 13, Vé: 13, S: k6+3, egykezes fegyver. Értékek aquir: Ké: 8, Té: 14, Vé:14, S: k6+5, minden percben 3 Fp-t szív el, minden 30. percben 1 Ép-t, viszont nem lehet lefegyverzéssel eltávolítani. Elf íj Ez az íj igazából csak anyagában tér el a szokásostól. Rendszerint fellelhetõ benne az emberi, ork és aquir bõr, inak, izom rostok és csontok. Az íjat is úgy képzik, hogy fénytelen fekete színû legyen egyaránt. Létezik az elf íjnak itt egy kisebb változata is amely az emberi visszacsapó íjra hajaz leginkább. Ennek igazi lényege a gyorsaságában van, mivel rendkívül gyorsan használható, és mérete is kicsi. Kezelése könnyû, rendkívül gyors fegyver. Elf íj értékei: Ké: 4, Cé: 13, S: 2k6, táv: 160 láb, tám/kör: 2 Elf visszacsapó íj: Ké: 10, Cé: 8, S: k6+1, táv 80 láb, tám/kör: 3 (elf kezében) Nyílpuskákról Az elfek nem igazán híresek a nyílpuska használásáról. Ennek ellenére itt megtalálhatóak, amelyeket még az emberektõl szereztek több vadászháború során. Ezekbõl fejlesztettek ki bár kevés számban amely viszonylag gyors és megbízható, de mivel az íjakat jobban tudják használni ezért ezeket csak ritkábban állítják a klán szolgálataiba. Értékei: Ké: 6, Cé: 9, Táv: 35-40 láb, S: k6, Tám/kör: 2..::] 12 [::..
Vadász vért kivert bõr A vadászok a gyors és csöndes mozgást kedvelik, ezért még véletlen sem viselnek olyan páncélokat, amelyek zajt kelthetnek. Az egyik ilyen a kivert ork - ember bõr. Ez rendkívül sok rétegbõl áll, ezért jól tûri a megpróbáltatásokat, remekül hajol, nagyon ellenálló. Értékei: SFÉ: 3, MGT: 0, Súly: 7 kiló, élettartam: 1-2 év max. Vadász vért fém Ezt a vértet a vadászháborúkban használják. Selyemszál vékonyságú acélhuzalokból szövik ezt, emiatt szinte hangtalan. Két változata van, egy könnyû, amely csak magát a törzset védi és egy olyan amely a karokat és a combokat is fedi. Mivel szõtt fémbõl van, így rendkívül jól véd, ugyanakkor csöndes és könnyû. Anyagát van aki tejacélnak ismeri, valójában egy nagyon jó minõségû (feltehetõen zsákmányolt anyag) acélból, amit mágia segítségével kovácsolnak. Értékei félvért: SFÉ: 5, MGT: 1, Súly: 15 kiló (törzset és vállakat védi) Értékei hosszú vért: SFÉ: 5, MGT: 2, Súly: 20 kiló (védi a combot és a felkart is) Vadász vért fém teljes Ez a vért típus csak annyiban különbözik az elõzõtõl, hogy a karokat, a lábat és a fejet is védi. Ezt fõként a messorok viselik, ritkább esetben a csapásmérõ vadász egységek, de õk is jobban szeretik a csendesebbeket. Ez a teljes testet védi. Értékei: SFÉ: 7, MGT: 3, Súly: 34 kg. Khossas: Gondolom, nem kell bemutatni, tradicionális elf fegyver minden elfnek kötelezõ darab. Levéltõr v. Elf-tõr: Szintén alapvetõ elf fegyver ezért nem is kívánok többet írni róla. Hiequar: Ez már érdekesebb. Hogy kerülhet egy nem kráni érdekeltségû klán kezébe a kráni elfek hagyományos fegyvere? Egyszerû: az obszidánelf ismerte a hiequar kovácsolásának titkát,már ha kránban ez titoknak számit. Így kerülhetett a klán kovácsainak kezébe a recept. Azóta õk is alkalmazzák az elfek kezében a legveszélyesebbnek számító fegyvert. Elf íj: A klánban vannak íjkészítõ mesterek, akik birtokában vannak annak a titoknak amely az íj elkészítéséhez szükséges. Aquir nyílpuska: A klán tulajdonában van egy aquir nyílpuska amely természetesen az obszidiánelfé volt. A nyílpuskát a mentorok tudják használni rendeltetésszerûen. Rynnen triel aquironis (az aquirkirály pengéje) Az egyszerûség kedvéért Rynnen kardként említem a továbbiakban, minthogy azt szeretném, hogy ilyen néven szerepeljen a szerepjátékosok körében. Történelem: A legendák említik az obszidiánelfeket az aquirok királyaként, innen az..::] 13 [::..
elnevezés. A sötét-elf két éjfekete pengéjét még mindig a klánfõnök õrzi és senki nem érintheti a mentorokon kívül, de még a mentorok sem használhatják. Egyfajta ereklyeként tartják számon, viszont az elkészítésének módját egy elf kovács derítette ki egy egész életet rááldozva. Neve azóta is ott van a klán dicsõséglistáján. Azóta kapják meg a klán vadászai a felavatásukkor két Rynnen kardjukat amelyek egész életükben hûséges társként kísérik õket mindenküldetésükre. Egy Aluminahtan vadász úgy vigyáz ezekre a kardokra mint egy törpe harcos a mithrill csatabárdjára, elvesztése a legnagyobb szégyen,általában ha egy vadász elveszti õket saját hibájából, önként elhagyja a klánt és soha nem tér vissza. A fegyverrõl bõvebben: Külsõre egy sequor és egy khossas keverékére hasonlító félhosszú ívelt penge kurta, rövid keresztvasú markolattal. Általában párban használják, használatához különös kétkezes Harcmodor szükséges, melyet a klán tagjai természetesen Mesterfokon alkalmaznak. Értékei:Ké:12Té:19Vé:16Tám/kör:2,de a tapasztalt harcosok kardjait sikeres küldetések függvényében mágiával javítják. A haláltánc: Egyes történetek említést tesznek róla, hogy súlyosan sebesült, vagy harcban sarokba szorított elfek õrült táncba kezdtek és akár többszörös túlerõ ellen is kivágták magukat. De vannak olyan történetek is melyekben találkozhatunk ezt a technikát tudatosan alkalmazó elfekkel. Õk azok, akik tudássá fejlesztették a bennük rejlõ legmélyebb ösztönöket és ezt alkalmazzák is. A haláltánc egyfajta szellemi átszellemültséget, mondhatni transzt jelent, kívülrõl szemlélve pedig vetekszik a legkifinomultabb harcmûvészetek szépségével. Haláltánc a gyakorlatban: A haláltáncot nem mint különleges képességet, hanem mint Képzettséget tárgyaljuk a továbbiakban, mivel tudatos alkalmazásához tanulásra van szükség. A haláltáncot csak és kizárólag elfek tanulhatják meg, õk is csak hosszú tanulással (van Idejük rá ).A haláltánc rettenetesen kimeríti a szervezetet(a m.a.g.u.s. nyelvén ez annyit tesz, hogy minden eltöltött kör után dupla annyi fp veszteséget szenved az illetõ 1kör után 1-et,2kör után 2-õt,3kör után 4-et,4kör után 8-at,stb. amíg el nem fogynak az fp-k, vagy ameddig a karakter abba nem hagyja. Az fp-k elfogyta után a karakter elájul, ép-t semmiképpen nem sebzõdik.)ezért csak különleges esetben alkalmazzák. A képzettség a harci lázhoz hasonlít legjobban annyi különbséggel, hogy míg a harci láz Inkább esztelen tombolás, addig a haláltánc könnyed táncra hasonlít, ahogy az a nevében is benne van. Továbbá a harci lázban a karakter csak a támadásra figyel feladva a védekezését, a haláltáncban viszont a fokozott támadás mellett az elf továbbra is figyel a védekezésre. A játék nyelvén: A haláltáncban harcoló elf a következõ bonuszokat kapja az értékeihez: Alapfokon:Ké:+5,Té:+15,Sebzés:+1 Mesterfokon:Ké:+10,Té:+30,Sebzés:+2,Tám./kör:+1 Az alapfok és mesterfok közötti különbség annyi, hogy alapfokon a karakter még nem esik Teljes mértékben transzba, ami annyit jelent, hogy amint az állóképesség értéke alá Csökken az fp-je, akkor automatikusan abbahagyja a haláltáncot és visszazökken az addigi állapotába. Eliran con Alcarem..::] 14 [::..
Mágia, pszi, od Tyssoni pszi Psziben fontos megjegyezni, hogy az itt élõ elfek pszi tárháza megegyezik a pyarroninál leírtakban, valamint kiegészülnek a következõkkel: Hangtalan szó Pp: 1/kör E: 6 I: 1 kör Ai.: 1s Az elf szava csak az számára hallható, akinek szánja, a többiek észre sem veszik, hogy jár a szája, vagy artikulálni próbál. Suttoghat is, ordíthat is, lehet a környezetben a legnagyobb hangzavar, mégsem hallja senki más. Egyszerre annyi elfel beszélhet a felhasználó, amennyi a tapasztalati szintje. Nyomtalanság Pp: 4/kör E: 6 I: 1 kör Ai: 1 s Ennek lényege, hogy az elf szinte súlytalan lesz, léptei nem nyomják le a növényeket, nem hagynak nyomokat a sárban, hóban, vízben és homokban sem. Ezt fõként a vadászok használják, a többi elfre nem jellemzõ, hogy használja (hiszen nem indokolja a virágágyáson kívül semmi). Szellõtest Pp: 10 E: 6 I: 6 kör Ai: 4 s Az elf mozgása kifinomul 6 kör erejéig, szinte tökéletesre, semmi nem képes megérinteni, vagy elérni, minden elõl szinte tökéletesen képes elmozdulni. Ez nem azt jelenti, hogy egy sikeres csapással nem tudják eltalálni, de a védõértékhez hozzájárul jelentõsen. Minden elf aki ezt használja +35-öt kap a védõértékére, viszont támadóértékére ugyanennyi minuszt is. (ezt úgy képzeljük el, mint amikor a selymet fújja a szél elég nehéz eltalálni pontosan, hisz minden mozdulat szele elsodorja az útból ). Ezt a diszciplinát is inkább a vadászok alkalmazzák, fõként küldetésekben, vagy vadászatokban. Nyugtatás Pp: 4(3) E: 6(2) I: 3 kör Ai: 5 s Az elfek viszonya más az állatokhoz és a növényekhez egyaránt. Ez fõként az idomítás képzettségükbõl adódik, ez kiegészül a régi elfek tudásával, amely kihasználja az elme kisugárzásait is az élõlény megnyugtatására. Használható támadásra is, ezzel eltompítható a..::] 15 [::..
fájdalom (nem térenk vissza az fp-k, de nem veszít újabbat az idõtartam lejártáig valamint megnyugtatható a célpont, aki nem érzékeli emiatt a veszélyhelyzetet (éberség csökken). Cascadisok pszi diszciplinái Mozgatás Pp: 15 Me: ame/mme E: 10 Mi: 1 kör I: 2 kör Hasonló a kráni Uralkodás nevû diszciplinához, hatása szinte azonos. Ha beleegyezik a személy, vagy a pszi alkalmazó képes leküzdeni a célszemély ellenállásait, akkor két kör erejéig átveheti az irányítást. Elmeblokk Pp: 20 E: 20 Mi: 1 kör I: Tsz / kör A pszi alkalmazó elméjének pajzsai a duplájára nõnek a megadott idõtartamig, így addig jóformán semmilyen manipulatív pszi alkalmazás nem hat rá. Gyógyítás Pp: 3/Ép Mi: 7 s I: végleges A papi mágia gyógyításával megegyezõ módon képesek a Cascadisok gyógyítani, rendkívülien kifárasztó, e mellett semmilyen dinamikus pajzs nem alkalmazható, valamint a fonalakon való kommunikálás is szüneteltetni kénytelen. Mentál-fonál Pp: 2 / személy Mi: 2 kör / személy A cascadis egy mentális összekötetést épít fel a kiszemelt két személy között, a mentál síkon is érzékelhetõ úgynevezett mentál-fonál segítségével. A két személy érzékeli egymás felszínes gondolatait, képesek egymással gondolati úton beszélni, képeket küldeni vagy a másik szemével látni. Ez csakis két személy között építhetõ fel, három vagy több között nem. Ehhez külön-külön kell egyesével létrehozni a fonalat. Tehát egy négy fõbõl álló csapatnál, hogy mindenki mindenkivel össze legyen kötve, összesen hat fonalat kell kötni. Ha a cascadis akarja 1 környi koncentráció után elszakíthatja a fonalat. Ha az egyik fûzött személy nagyobb erejû mentált befolyásoló mágia hatásába kerül (védõ körök) akkor a fonál megszakad. Mentális lánc Pp: 7 / személy Mi: 1 kör / 1 személy I: végleges A mentális láncba fogottak érzékeli azok felszínes gondolatatit, képes a szemükkel látni és pszi alkalmazásokat is használni rajtuk keresztül vagy rajtuk. Ekkor a láncban..::] 16 [::..
résztvevõk nem képesek egymással kommunikálni, csak a cascadison keresztül. Viszont ha van rajtuk fonal, akkor képesek egymással is kommunikálni. Hatalomszavak Az õs tisztavérû Obszidián-elf volt, õ maga mintegy 70 Od-dal rendelkezett. Utódai, a 12 Mentor 40 Od ponttal rendelkeznek, hisz õk fél-obszidián elfek. A gyermekeik már csak az igazság szerint negyed Obszidián-elfek. Tehát ezek a leszármazottak szervezete is termel Od-ot, de már kevesebbet, kb 20-at. Klasszikusan a hatalomszavakról Amit ma óelfként ismerünk, s melynek három dialektusa ismert: a profán, a mély., s a magas. A profánt manapság csak luminatarok, az elf mágusok, egyes megtartók és a történelem iránt fogékony bölcsek ismerik és beszélik. Az elf tudományosság nyelve mindmáig ez maradt, terminológiáját széles körben használják mind mágiaelméleti, mind konvencionálisabb elf szaktudományok gyakorlatában. A mélyet csak olyanok képesek eltanulni, akiknek a szervezete od megkötésére és feldolgozására egyaránt képes, s ezek szinte kizárólag a siocháinok (óelfek). A magas dialektust már a régi idõkben is csak a kiváltságosak, egyes mágusrendek beavatottjai és magas rangú katonatisztek ismerték, mára egészen feledésbe merült, így csak a rehínnek emlékeztethetnek rá. Klasszikus kicsit érthetõbben A megtartói mágia a Sumiban le van tárgyalva, azt nem is részletezem. Jelent meg itt, az rpg.hu letöltései között egy Mallior megtartója c. írás, ami bár nekem tetszett, a többség zajosan lehurrogta (akit érdekel, olvassa csak el). A másik, az igazi, elf varázslási módszer az, amikor Od pontból nyomják az áldást. Ezt a romlatlan õsi tudást teljességében csak a Hatok és részben környezete (rokonok, testõrök, katonai fõtisztek), illetve délen, Elfendelben, a Tudás Tornyai idõs és bölcs elfjei birtokolják. Ennek a mágiának a kidolgozásához nem kell nagy fantázia: az elsõ törvénykönyv papi varázslatai szinte teljesen megfelelnek, némi kiegészítéssel. Mielõtt ebbe belemennék, meg kell említenem, hogy volt egy rúnában szó az elf nyelvekrõl, melyek az UT szerint a holt nyelv - óelf kategóriába esnek: Profán: Ez a bölcsek és megtartók nyelve (meg mindenki másé, aki holt nyelv - óelfet tanult, de nem tud od-ot termelni) Magas: Ez a mély egy egyszerûbb változata, mindenki ezt használja, aki termel Od-ot de nem tagja a Hatoknak vagy egyéb hatalmasságoknak. Testõrök, leszármazottak. Mély: A Hatok nyelve, a verbális kommunikáció netovábbja ( ). Tehát az óelfek igaz nyelve. Ezeket beírtam ám valamikor egytõl egyig, szó szerint! Akit még jobban érdekel, az lapozzon vissza, vagy üsse fel a VI/2 Rúnát. Szóval, szerintem csak viszonyítás képpen párhuzamot lehet vonni az óelf és az aquir nyelv között: Profán - Szolga Magas - Nemes Mély - Titkos..::] 17 [::..
Valójában ezeket felhasználva egy kreatív KM szinte mindent meg tud csinálni, ha meg nem, akkor uccu neki, rögtönözzön. Azaz, végsõ következtetés gyanánt az elf mágia ebben "merül ki", nincs benne semmi kyr, meg egyéb lopás. Itt viszont Mivel a három fõ házfõ lelke kiegészült az Óelfekével, így õk a mélyet beszélik, a 12 mentor egy a magas és egy elfeledett õs-dialektus keveréket, ami az obszidián elf nyelvébõl és az ó-elf keveréke. Az összes utódnak termel teste Od-ot. Akié nem, az a Profánt használhatja. A látogató a sötétségbõl c. modulban: - Kõbe börtönzés - Valóság megváltoztatatása - Totális õrület A veszélyes vizeken c. modulban: - Indafolyam - Hullám - Álomkisugárzás Az Elsõ Törvénykönyv alapján (hatásban, mint az azonos nevû papi varázslatok): 1 Od pontért: - Vízfakasztás - Köd felidézése - Engedelmesség-növények - Természet megidézése - Vihar - Jégverés - Szélkeltés - Természeti lények megidézése - Engedelmesség-állatok - Vadak szólítása - Állati kémek - Láthatatlanság evilági lények elõtt - Veszély észlelése - Vízlégzés 2 Od pontért - Földrengés - Idõjárás ellenõrzés Plussz a varázsló varázslatok: - Természetes anyagok mágiája - Idõmágia (pl. növények "öregítése",azaz gyors megnövesztése) Plussz bárdmágia: Fénymágia Készítõk: Chyba, Eliran, Elenier és Cyrus 2003 Formára vágta, frissítette: Cyrus 1998-2005 http://cyrusmagus.hu..::] 18 [::..