BODY FORWARD ROBOTVERSENY SZABÁLYOK Először olvassátok el figyelmesen Ahhoz, hogy jó teljesítményt tudjatok nyújtani a robotversenyen, fontos, hogy a csapat figyelmesen elolvassa és megértse az alábbi NÉGY dokumentumot, amelyek a következő címen találhatók: www.hands-on-technology.de/firstlegoleague/saison2010/fll_2010/questions. A pálya és beosztása Robotfeladatok Szabályok Kérdések és válaszok 1. Részvétel Minden csapat 5-10 főből áll (a csapatvezetők és a mentorok ebbe nem számítanak bele). Minden csapatnak van egy felnőtt csapatvezetője. A csapattagok 10-16 évesek lehetnek (a verseny kezdetekor, 2010. 09. 03-án, a csapattagok nem lehetnek még 17 évesek) A versenyen a pálya körüli kordonon belül menetenként egyszerre két csapattag lehet, kivéve, ha sürgős javításra szorul a robot. A többiek közel állhatnak, de a pályától messzebb. Hogy mindenki szerepelhessen, ezt a két embert bármikor lehet cserélni. A versenyszervezők biztosítják, hogy a pályán kívül egy szabad helyen a csapattagok könnyen leválthatók legyenek. 2. Felhasználható alkatrészek A versenyasztalnál levő robot, a kiegészítői és minden stratégiai tárgy teljesen gyári állapotú LEGO elemekből kell, hogy álljon. A LEGO madzagok és csövek méretre lehetnek vágva. A programok listáját tartalmazó papírt a csapatok magukkal hozhatják a versenyasztalhoz. HANDS on TECHNOLOGY e.v. I Body Forward Szabályok 1
Nincs megkötés a nem elektromos LEGO alkatrészekkel kapcsolatban. Kézzel felhúzható motor nem megengedett, a pneumatika viszont igen. Az elektronikus alkatrészeknek a LEGO Mindstorms készletből kell lenniük. Az elektronikus alkatrészek a következőkre vannak korlátozva: RCX-et használó csapatok: NXT-t használó csapatok: 1 RCX 1 NXT 3 motor 3 motor 2 nyomásérzékelő 2 nyomásérzékelő 2 fényérzékelő 2 fényérzékelő 1 lámpa 1 lámpa 3 forgásérzékelő 3 forgásérzékelő (számukat le kell vonni az NXT-motorok számából) harmadik nyomásérzékelő vagy 1 ultrahangos érzékelő fényérzékelő A kombinált szín-/ fényérzékelő (9694) használata nem megengedett. A motorok számának pontosítása: a verseny területére legfeljebb 3 motor vihető be, amely tartalmazza a robotot és az összes többi olyan hozzátoldást és részt, amelyekre a mérkőzés közben a robot átépítéséhez szükség van. Negyedik motor nem vihető a verseny területére. LEGO vezetékből annyi használható, amennyire csak szükségetek van. Tartalék/csere elektromos alkatrészek nem lehetnek a verseny területén, csak a felkészülésre használt területen. Számítógép nem lehet a verseny területén. Olyan tárgyak, amelyek távirányítóhoz hasonlóan működnek, nem lehetnek a verseny területén. A nem látható részeken filcet lehet használni jelölésre, de kizárólag a nem látható részeken. Festék, ragasztó, ragasztószalag, olaj, stb. használata nem megengedett. Matricák használata nem megengedett. A verseny napján a csapat saját robotját nem adhatja kölcsön másik csapatnak. Figyelem! Egy mérkőzés alatt csak egy robot használható, több meccs alatt viszont többet is lehet használni. Amennyiben bármelyik robot esetén fent említett jellegű vagy a szoftverrel kapcsolatos (3. szabály) olyan szabályszegés történik, amelyen változtatni már nem lehet, a verseny rendezője dönt a további teendőkről. Ez a robot nem nyerhet semmiféle kupát. HANDS on TECHNOLOGY e.v. I Body Forward Szabályok 2
3. Szoftver A robotot kizárólag a LEGO MindStorms szoftverrel, a RoboLabbal vagy az NXT szoftverrel (bármelyik változat megfelelő) szabad programozni. A megengedett szoftverek gyártó által előállított kiterjesztései és új verziói engedélyezettek. Olyan eszköztárak, mint pl. LAB View Tool Kit, valamint szövegalapú és/vagy más szoftverek használata tilos. Éppúgy, mint a 2. szabály esetében (Felhasználható alkatrészek), arra törekszünk, hogy egyenlő és egymással összehasonlítható feltételeket biztosítsunk minden csapat számára. 4. Feladatok Feladat minden olyan robot által végzett tevékenység, amely pontok megszerzésére irányul. Minél több feladatot hajt végre a robot, és ezek minél bonyolultabbak, annál több pontot kap a csapat. A csapat dönti el, milyen sorrendben hajtja végre a feladatokat. Nem kell minden feladatot elvégezni. A feladatok, amennyiben lehetőség van rá, újra megkísérelhetők, azonban ezek újbóli megkísérléséhez a pálya nem rendezhető vissza eredeti állapotába. 5. Mérkőzés Az FLL versenyen két pálya van felállítva egymás mellett, ellenkező irányban, és minden csapat egy másikkal párba állítva versenyez egy mérkőzésen. A robotnak két és fél perce (150 másodperce) van, hogy minél több feladatot teljesítsen, ezzel pontokat gyűjtve. A stopperóra nem áll meg a mérkőzés ideje alatt. Minden csapat legalább háromszor mérkőzik. Minden mérkőzés új lehetőség a csapatoknak a lehető jobb eredmény elérésére. A mérkőzéseknek egymáshoz nincs közük a legmagasabb elért pontszám számít. 6. Forduló Egy forduló akkor tekinthető befejezettnek, ha minden csapat mérkőzött egyszer a pályán. Az FLL verseny legalább háromfordulós. A mérkőzések között a csapatok visszatérhetnek a munkaterületükre, dolgozhatnak a robotjukon, illetve a programon, ha szükséges. Az erre fordítható idő a verseny programjától függ. HANDS on TECHNOLOGY e.v. I Body Forward Szabályok 3
7. Bázis A bázis, amelyet a pályaalapon felületként ábrázoltunk, egy képzeletbeli téglatest, amelyet (a pályát körülvevő perem belső élét is figyelembe véve) ebből induló függőleges falak, és egy 40 cm magasan levő plafon határol. Amennyiben a pályaalap és a versenyasztal széle között rés van, ez a rés is a bázishoz tartozik. Ba se: imaginärer Quader mit 40 cm Höhe A robotot a bázison lehet előkészíteni, innen kell indítani, és ha szükséges, itt lehet átépíteni. 8. Az FLL pálya A robotverseny az FLL pályán kerül megrendezésre. A pálya egy pályaalapból áll, a LEGO modelleket ezen kell elhelyezni. A pályaalap és a LEGO építőelemek az FLL pálya részét képezik. A modellek összeállításának útmutatója egy CD-n található, amelyet az FLL pályával együtt szállítunk. A modellek és a pálya felépítésének leírása az FLL Pálya & modellek elhelyezése című dokumentum útmutatásai alapján történik. 9. Feladatmodellek A feladatmodellek azok a modellek, amelyek a csapat pályára lépésekor már a pályán vannak. Tilos saját épített feladatmodelleket hozni a pályára. Tilos a feladatmodelleket eltávolítani a pályáról. A feladatmodelleket a mérkőzés végén azonnal külön kell választani a csapat által épített modellektől, és vissza kell tenni őket a pályára. Az felhasználható alkatrészek feladatmodellekre erősítése korlátozott. A két rész kismértékű mozgatásával (különböző részek esetében a nehezebbik mozgatásával) külön kell tudni választani ezeket egymástól. A bíró nem engedélyezi a mérkőzés elindtását nem megengedett szerkezetek esetében (16. szabály Kiindulási helyzet). HANDS on TECHNOLOGY e.v. I Body Forward Szabályok 4
10. Rakomány Rakománynak számít minden, amit a robot bármilyen módon szállít. 11. Önálló működés Az FLL Robotverseny önállóan működő robotokkal zajlik. Ez azt jelenti, hogy a csapatok a robotot nem befolyásolhatják működés közben. A csapat előkészíti a robotot a pályán való önálló működésre. A robotot kizárólag a bázison szabad előkészíteni. Sok csapatnak meg kell szakítania egy mérkőzés alatt egy vagy több alkalommal a robot önálló működését. Ez megengedett, viszont az a következménye, hogy a robotot a bázisból újra kell indítani, és részben büntetőpont is jár érte (lásd 18. szabály Büntetőtárgyak). 12. Aktív/inaktív robot Mihelyt a csapat elindítja a robotot, aktívvá (önállóan működővé) válik, és egészen addig működhet, ameddig a csapattagok magát a robotot, valamelyik feladatmodellt vagy stratégiai modellt kézzel meg nem fogják. Minden ilyen esetben, ha a csapattagok valamelyike robothoz vagy a robot által mozgatott ill. használt tárgyhoz ér, a robot inaktív állapotba kerül, és vissza kell vinni a bázisba (amennyiben nem ott van éppen). Ennek további következményei is lehetnek. (lásd 18. szabály Büntetőtárgyak) Az inaktív robotot a bázisban fel lehet készíteni az újraindításra, át lehet építeni, és elő lehet készíteni az újbóli indításra. 13. Megengedett akciók A mérkőzés előtt, és minden estben, amikor a robot inaktív, a csapattagok hozzáérhetnek a robothoz, és kézzel előkészíthetik a bázisban a következő aktív működési fázisra. Tipikus előkészítő tevékenységnek számítanak a javítások, a toldások felhelyezése, a rakomány fel- és lerakodása, programok kiválasztása, működési jellemzők visszahelyezése vagy törlése, a robot és minden általa mozgatott vagy használt tárgy fel- vagy beállítása. Az előkészületeket a bázison kell végrehajtani. A csapat a felhasználandó tárgyakat csak teljesen a bázis területén belül helyezhet el a működő/aktív robot számára. A csapattagoknak a robotot jól láthatóan el kell engedniük, mielőtt a robot hozzáér ezekhez a tárgyakhoz. A bázison kívül kézzel csak az alábbiak végezhetők el: A robot megállítása vagy megemelése. Ez automatikusan inaktívvá teszi a robotot (12. szabály Aktív/inaktív robot) és esetlegesen büntetőtárgyak eltávolítását is maga után vonja. Amennyiben a robot a mérkőzés közben nem szándékos károsodás/károsítás miatt elveszíti egyes alkatrészeit, vagy megrongálódik, és a részek a pályára kerülnek, ezeket a csapattagok kézzel vagy a bíró segítségével összeszedhetik (lásd 23. szabály: Mérkőzés közben). A fényérzékelők mérkőzés előtti beállítása (lásd 5. szabály Mérkőzés). HANDS on TECHNOLOGY e.v. I Body Forward Szabályok 5
14. Nem megengedett akciók A csapat nem befolyásolhatja a bázison található tárgyakat olyan módon, hogy ezek a bázist részben vagy teljesen elhagyják, a bázison túlnyúljanak, vagy a bázison kívül legyenek elhelyezve. A mérkőzések előtt, közben és után a csapat a bázison kívül kézzel nem mozgathat vagy igazíthat meg semmit. A pályát minden mérkőzés után a kiindulási állapotba kell visszaállítani. A csapat kérheti a bírót, hogy ismételten ellenőrizze az egyes modellek helyes felépítését. A modellek előzőleg megadottaktól eltérő felállítása nem megengedett. Nem szándékos (nem a robot által okozott) balesetek esetében (ha pl. a csapattagok könyöke, csípője, ruhája, vagy a bíró miatt történt), akkor amennyiben lehetséges, helyre kell hozni. Ez azokra a balesetekre is vonatkozik, amikor ezt az inaktív robot eltávolítása okozza. Azokat a tárgyakat, amelyek egy ilyen véletlen érintkezés miatt maradnak a pálya felületén, az érintkezés előtti helyzetbe és állapotba kell visszahelyezni. 15. Tárolás Miután a bíró ellenőrizte, mit hozott a csapat a verseny területére, a csapat elhelyezheti azokat a alkatrészeket egy ládában, amelyekre a mérkőzés alatt a robot átépítéséhez ill. a robothoz szükségük lesz, hogy kéznél legyenek, ha dolgozni kell a roboton. A felszerelést az egyik csapattag magánál tarthatja a versenyasztalnál. A feladatmodelleket és az értékelésbe bevont tárgyakat a bírónak folyamatosan látnia kell. A bázisban lévő tárgyakat bármikor meg lehet fogni, át vagy el lehet helyezni (mindennek teljesen a bázison belül kell lezajlania), hogy a robot számára hozzáférhetőek legyenek elszállítás vagy felhasználás esetére. 16. Kiindulási helyzet Minden indításnál a teljes robotnak és az összes olyan tárgynak teljesen a bázison kell lennie, amelyeket a robot mozgatni fog, vagy fel fog használni. Mindennek be kell férnie a bázis képzeletbeli téglatestjébe. A robot hozzáérhet azokhoz a tárgyakhoz, amelyeket szállítani fog. A csapat nem érhet hozzá a robothoz, vagy bármi máshoz, amit a robotnak használnia vagy mozgatnia kell. HANDS on TECHNOLOGY e.v. I Body Forward Szabályok 6
Mindennek mozdulatlannak kell lennie. Nem lehetnek meg nem engedett kapcsolódások (9. szabály: Feladatmodellek). 17. Indítási mód Amennyiben fentiek jól láthatóan teljesülnek, a csapattagok a bírónak jelet adnak, hogy tudja, készen állnak. Mihelyt elkezdődik a mérkőzés, a robothoz újra hozzá lehet érni, hogy elindítsa a csapat. A robot indításának két módja van: az indítógomb benyomása vagy egy érzékelő kioldása. A robothoz és/vagy mindazon tárgyakhoz, amelyeket szállít, nem szabad hozzáérni, kizárólag a program indítása céljából szabad a robotot megérinteni. Amennyiben nem megengedett módon ér hozzá bármelyik csapattag a robothoz és/vagy a bázison található tárgyakhoz, a bíró újraindítja a mérkőzést. 18. Büntetőtárgyak Amennyiben a csapat a működésben lévő robotot vagy a robot által mozgatott ill. használt tárgyakat megérinti, a bíró levesz egy büntetőtárgyat a pályáról, amennyiben van még ilyen a pályán. Az olyan rakomány, amelyet a robot a bázisról való utolsó indításnál nem vitt el, a bíró elveszi, amennyiben a csapattagok valamelyike megfogja a robotot. Ha a robothoz a csapattagok olyan helyzetben érnek hozzá, amikor az egyetlen bázisban található rész egy madzag, tömlő, drót, cső, lánc vagy zsinór, vagy bármilyen hasonló, a robotra toldalékként felszerelt építőelem, akkor a robotot teljesen a bázison kívüli helyzetűnek kell tekinteni. Ha a csapattagok működés közben érnek hozzá a robothoz, azonnal le kell állítaniuk. Ha a nem aktív robot okoz bármilyen változást a pályán, akkor a bíró, amennyiben lehetséges, visszaállítja a változás előtti állapotot. Amennyiben ezek a változások olyan mértékűek, hogy a változás előtti állapotot már nem lehet helyreállítani, akkor a kedvezőtlen eredmények vannak érvényben, és a kedvezőeket a bíró nem értékeli. 19. A mérkőzés ideje alatt Minden változtatást, amit a robot a bázison kívül végrehajt, úgy kell hagyni, kivéve, ha az aktív robot ezeket újra megváltoztatja. A bázison kívüli tárgyakat nem szabad kézzel megjavítani, visszahelyezni, helyreállítani vagy elmozdítani. Előfordulhat tehát, hogy a robot már elért eredményeket megsemmisít, vagy esetleg megakadályozza, hogy bizonyos feladatokat el lehessen végezni. Amennyiben a robot (ha kéz nem ér hozzá) a pályán elveszíti a kapcsolatot a rakománnyal, ez ott marad egészen addig, amíg a robot újra kapcsolatba nem tud kerülni vele. Az elveszített rakományt nem szabad kézzel megfogni és visszatenni. Minden versenyasztalról leeső tárgy a HANDS on TECHNOLOGY e.v. I Body Forward Szabályok 7
bírónál marad. Kivétel: amennyiben a robot a mérkőzés alatt jól láthatóan nem szándékos behatás következtében megsérül, és így elkezd szétesni, a csapattagok az elveszett részeket bármikor felszedhetik a pályáról, akkor is, ha a rakományról van szó. (Rendkívüli esetben a kérdéses rakomány megtartható). 20. Befolyásolás A robot semmilyen módon nem befolyásolhatja a másik csapat stratégiáját, pályáját és robotját. Pl. X robot Y robotot szándékosan blokkolja, vagy annak eredményét megsemmisíti. Ilyenkor X robot esetében a feladat elvégzését befejezetlennek, míg Y robot esetében teljesítettnek kell tekinteni. Nem számít befolyásolásnak, ha a másik csapat robotja korábban fejezi be a versenyt, mint a ti csapatotoké, vagy ha a másik robot kudarcot vall. 21. Szómeghatározás benne A B- ben benne van, vagy elérte B területét, ha A egy része B terület fölött helyezkedik el. Benne lenni egy területi egységben azt jelenti, hogy a felület feletti térbe került valami. Amennyiben nem követelmény a teljesen benne levés, akkor kielégítő, ha a tárgy átlépte a felület külső határát. Nem szükséges a pályaalappal vagy a modellel való közvetlen érintkezés. A bázis különlegesnek tekintendő, a 7. szabály írja le. A tárgyakat egymástól és szállító- ill. tárolóedényeiktől függetlenül kell értékelni. HANDS on TECHNOLOGY e.v. I Body Forward Szabályok 8
érint (a roboton kívül minden tárgyra vonatkozik) A csak akkor érinti B-t, ha A közvetlen kapcsolatban van B -vel. Minden közvetlen kapcsolat érintésnek számít. 22. A pálya végső állapota és az értékelés folyamata A pontszámot MINDEN EGYES MÉRKŐZÉS VÉGÉN össze kell számolni, ÉS A PONTSZÁMOK CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A MÉRKŐZÉS VÉGÉN A PÁLYÁN TALÁLHATÓ ÁLLAPOTOKAT TÜKRÖZHETIK. Ez azt jelenti, hogy a csapat nem kap pontot, ha a robot bármilyen feladatot elvégzett, de ennek eredménye a mérkőzés végén már nem látszik. Ritkán egy bizonyos előírt módon kell végrehajtani a feladatot. Ilyen esetben a bíró jegyzi meg, hogy a feladatot a robot előírt módon hajtotta-e végre. 23. A mérkőzés után A mérkőzés után a bírónak időre van szüksége, hogy a pályára és az ott látható eredményre koncentráljon. Senki sem nyúlhat hozzá semmihez. A bíró és a csapat együtt nézik végig a pályát és megállapodnak benne, hogy melyik pontokat kaphatja meg a csapat, melyikeket nem, és miért. Az adatokat a bíró felírja a bírói lapra, amelyet ezt követően a csapatok aláírnak. Feladatmodellt a pályáról elvinni tilos! Végezetül a bíró jelt ad, hogy a pályát újra vissza lehet állítani kiindulási állapotába. A pontszámokat számítógép számolja ki. Pontegyenlőség esetén a második és harmadik legjobb eredmény is számít, és ha még így is döntetlen az állás, akkor a feladatokhoz felhasznált időt veszi figyelembe. 24. Döntés kétséges helyzet esetén Kétséges esetben a csapat számára kedvezően kell dönteni. Különösen abban az esetben, ha a pályán található vonalvastagság, vagy más szoros helyzet döntő jelentőséggel bír ha egy eredmény meggyőző módon kétféleképpen is értelmezhető HANDS on TECHNOLOGY e.v. I Body Forward Szabályok 9
A csapat és a bíró közötti nézeteltérés esetén a bíró a verseny szervezőjével konzultál, és az így született döntést kell véglegesnek tekinteni. 25. Adatátvitel (csak a verseny napján érvényes) A programok letöltése csak a felkészülésre kijelölt területen engedélyezett. Azok a csapatok, amelyek RCX-re töltenek le, figyeljenek rá, hogy a letöltés le legyen árnyékolva, és hogy más RCX-ek ne legyenek a közelben. Amikor nem használjátok a robotokat, kapcsoljátok ki őket. Azok a csapatok, amelyek NXT-re töltenek le, használjanak vezetéket. A bluetooth-t végig kikapcsolt állapotban kell tartani. 26. A verseny feltételeitől való eltérés A robot tervezésénél és programozásánál gondoljatok arra is, hogy a helyszíntől függően előfordulhatnak különbségek a versenyasztalok tekintetében, ezek nem minden tekintetben azonosak: Eltérhetnek a pálya peremében Eltérhetnek a fényviszonyok tekintetében A pályaalap állapotában, egyenetlenségeiben A versenyfeltételekkel kapcsolatos kérdéseitekkel érdemes közvetlenül az egyes FLL versenyhelyszínek szervezőihez fordulnotok. A kapcsolatcímeket a mindenkori regionális FLL honlapon találhatjátok. 27. Fontossági sorrend A következő felsorolásban láthatjátok az egyes versenydokumentumok közötti fontossági sorrendet: 1. FLL Kérdések & Válaszok, 2. FLL Robotverseny feladatok és FLL Pálya & Modellek elhelyezése, 3. FLL Szabályok. A képi anyag/videók és a szöveges leírás tartalmának ütközése esetén elsőbbséget élvez a szöveg. A képi anyag/videók csak illusztrációként szolgálnak, és komplex információkat nem mindig képesek tökéletesen kifejezni. Mindenki, aki részt vesz a versenyen, (zsűritagok, bírók és a csapatok) azonos és kizárólagosan érvényes dokumentumokból szerzi be információit, amelyek az alábbi internetes címen találhatók: http://www.hands-on-technology.de/firstlegoleague/saison2010/fll_2010. 28. A versennyel kapcsolatos kérdések HANDS on TECHNOLOGY e.v. I Body Forward Szabályok 10
A verseny bármely részével kapcsolatos kérdésekre, valamint a különleges stratégiákkal és helyzetekkel kapcsolatos előzetes szabályozással kapcsolatos hivatalos válaszokat az alábbi email címről kaphatjátok meg: FLL@hands-on-technology.de. A tárgymezőben adjátok meg a következőt: Body Forward - Frage és jelezzétek, mi az FLL csapatotokban betöltött szerepetek (csapattag, csapatvezető, szülő, mentor). Minden kérdést emailben válaszolunk meg. A többi csapat számára is fontos kérdéseket és válaszokat a Kérdések & Válaszok oldalra is feltesszük. FIGYELEM: Nem válaszolunk olyan kérdésekre, hogy hogyan kell megépíteni ill. programozni a robotot. 29. Csapatvezetői megbeszélés Ha a verseny napján vannak még kérdések, a reggeli csapatvezetői megbeszélésen (amennyiben van ilyen) még utoljára fel lehet tenni ezeket. Ezen a megbeszélésen a verseny helyi szervezője vagy a bírók és az FLL csapatvezetők találkoznak még a legelső mérkőzés előtt, és tisztázzák a még nyitott kérdéseket. A verseny napjának további részében a bíróknak teljes és kizárólagos döntési jogkörük van. Döntéseik kötelező érvényűek, és utólagosan nem megváltoztathatók. A korábbi versenyeken hozott döntéseket is figyelembe kell venni, amennyiben felkerültek az FLL Kérdések & Válaszok www.hands-ontechnology.de/firstlegoleague/saison2010/fll_2010/questions internetes oldalunkra. HANDS on TECHNOLOGY e.v. I Body Forward Szabályok 11