Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Program. Mizser Attila fenntartó

Hasonló dokumentumok
ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE

KLASSZIKUS ZENE A KÉPZÉS STRUKTÚRÁJA. Hangszeres és vokális tanszakok egyéni képzés

Pedagógiai Program 2018

Mikrofon Zenei Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Program

A Festetics György Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai Programja

KLASSZIKUS BILLENTYŰS TANSZAK KLASSZIKUS SZINTETIZÁTOR. Előképző évfolyamok

Alapfokú Művészetoktatás

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév

HELYI TANTERV A 27/1998. (VI. 10.) MKM RENDELET 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE ALAPJÁN, A 2011/2012. TANÉVTŐL KIFUTÓ RENDSZERBEN MEGVALÓSULÓ KÉPZÉSBEN

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Gyakornoki Szabályzat. Bükkaranyosi Általános Iskola. Készítette: Váradi Józsefné ig.

A tanulmányi munka értékelése Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

Különös közzétételi lista es tanév

Különös közzétételi lista es tanév

Mikrofon Zenei Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Program

Pedagógiai Program kiegészítése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Alapító okirat módosítása (határozati javaslat)

(az iskola hosszú bélyegzője) OM azonosító BIZONYÍTVÁNY ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ZENEMŰVÉSZET KLASSZIKUS ZENE JAZZ-ZENE.

Nagykovácsi Alapfokú Művészeti Iskola

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

ELŐTERJESZTÉS a HUMÁN ÜGYEK Bizottságának augusztus 23-ai ülésére

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

A MŰVÉSZETI TAGOZAT MUNKATERVE

3/g A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai

A Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény. Zeneművészeti- és színjáték ág

Gyakornoki szabályzat

Valamennyi tételhez a vizsgázó főtárgyi hangszere vagy zongora segédeszközként használható, amelyet a vizsgaszervező biztosít.

Gyakornoki Szabályzat

ZENEOKTATÁSI MUNKATERVE

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

1. Általános rendelkezések 1.

NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA

A verseny célja: Az elektroakusztikus zenei tantantárgy pedagógiai eredményeinek bemutatása. Tehetségkutatás.

2014/2015 tanév. Jelenleg a Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskolában 8 pedagógus végzi a munkáját:

ab) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató, a beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /

Különös közzétételi lista ös tanév

A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai:

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben. Kaposi József 2014

edagógiai rogram Készítette: Faragó Gabriella megbízott igazgató Érvényes: szeptember 1-jétől - 1 -

FÜGGELÉK XV. MAGATARTÁS, SZORGALOM ÉS TELJESÍTMÉNY

Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

Szentlőrinci Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja

ab) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató, a beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma

MUNKAKÖRI LEÍRÁS GIMNÁZIUMI TANÁR

ZENEOKTATÁSI MUNKATERVE

Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

A nevelés-oktatás tervezése I.

KAPRONCZAI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. ALAPÍTÓ OKIRAT (XIV. számú módosítása)

Intézményi közzétételi lista

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

HELYI TANTERV Zongora

Ellenőrzési terv évi tanév Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskol

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Alapvető játékformák és skálázás

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA. Modul az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények számára Zeneművészet tanszak (8-14.

DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.

Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete

HELYI TANTERV II. MŰVÉSZETI ISKOLA

(ÓVODA NEVE) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRÓL

Intézményi közzétételi lista

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat

EGY SAJÁTOS SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a

Általános tájékoztató a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályairól. Részlet az intézmény Helyi tantervéből

A Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Helyi Tanterve. Alapfokú művészetoktatás képző- és iparművészeti ág

Bál XIV. Lajos udvarában (Táncok, menüett) ZONGORA

A pedagógus önértékelő kérdőíve

Márki Sándor Általános Iskola

II. Országos elektroakusztikus-zenei verseny

OVERTONES ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában

A Garabonciás Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet

SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA

Zenei építkezés alapkövei

(az iskola hosszú bélyegzője) OM azonosító BIZONYÍTVÁNY ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY TÁNCMŰVÉSZET. tanuló részére

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

TARTALOM JEGYZÉK. Zongora 2. Hegedű 14. Furulya 21. Fagott 25. Fuvola 38. Oboa 49. Klarinét 57. Trombita 66. Kürt 72. Tenor- bariton-harsona 81

A Mosonyi Mihály Zenei Alapfokú Művészeti Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Modern hangzatok SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI KOMPETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Fuvola tanszak (9-15. életév)

Az értékelés rendszere

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév

A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje

Statisztikai összesítés. az alapfokú művészetoktatási intézmények évi minősítő eljárásának statisztikai feldolgozása alapján

Átírás:

Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Program. Mizser Attila fenntartó 1

TARTALOM I. Bevezető... 3 II. Az alapfokú művészetoktatás célja és feladata... 4 1. Zeneművészet... 7 2. Képző- és iparművészet... 7 III. Helyzetelemzés... 8 1. Iskolánk helye és helyzete... 8 2. Tárgyi feltételek... 8 3. Anyagi feltételek... 8 4. Az iskola belső felépítése... 9 5. Személyi feltételek... 9 IV. Az iskola működésének leírása... 10 1. Az iskola vezetése, az intézmény vezetője... 10 2. A képzés teljes szerkezete... 12 3. Az iskola értékelési és vizsgarendje... 13 4. Alap- és többletszolgáltatások rendje és feltételei... 17 V. Helyi tanterv... 21 1. Tantárgyszerkezet... 21 2. Az alkalmazható tankönyvek, taneszközök tanulmányi segédletek kiválasztásának elvei... 22 3. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, azok óraszámai, szakirányú feladatai és követelményei... 22 3.1. Zeneművészet... 22 A szintetizátor-keybord tanítás szakirányú feladatai... 24 A furulyatanítás szakirányú feladatai... 43 A fuvolatanítás szakirányú feladatai... 67 A klarinéttanítás szakirányú feladatai... 93 A szaxofontanítás szakirányú feladatai... 118 A trombitatanítás szakirányú feladatai... 145 A szolfézstanítás szakirányú feladatai... 164 3.2. Képző- és iparművészet... 226 VI. Esélyegyenlőségi, egyenlő bánásmód program... 299 VII. Legitimációs záradék... 330 2

I. Bevezető Intézményünk 1992-ben vált önállóvá Városi Zeneiskola néven. A zeneoktatást az ezt megelőző időszakban a Kiskunhalasi Zeneiskola oldotta meg kihelyezett tagozat működtetésével. 1993 júniusában felvettük a Lajtha László Városi Zeneiskola nevet. 1994 szeptemberétől Lajtha László Művészeti Iskola néven működtünk tovább. 1997. július 01-vel fenntartó váltásra került sor. A korábbi fenntartó Jánoshalma Város Önkormányzata, megalapította a Lajtha László Művészeti Szolgáltató Közhasznú Társaságot, amely egyben az új névvel működő Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Iskola fenntartója lett. Így a Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Iskola 1997. július 01-től működik. Intézményünkben 1994-ig csak zeneoktatás folyt. Alapfokú művészeti iskolává válásunktól 2010-ig mind a négy művészeti ág oktatását végezte intézményünk. Jelenleg zeneművészeti és képzőművészeti oktatás folyik iskolánkban. Kezdetben egyéni - kísérleti tantervek alapján, majd 1998. szeptember 01-vel a 27/1998. ( VI.10. ) MKM rendelet 3 -ának (3) bekezdése alapján készült Művelődési és Közoktatási Minisztérium Az Alapfokú Művészetoktatás Követelményei és Tantervi Programja az iránymutató. A 27/1998. ( VI. 10. ) MKM rendelet módosítása következtében a Helyi tantervünkbe beépítettük a változásokat, melyet felmenő rendszerben a 2011/2012-es tanévtől alkalmazza iskolánk. A VI. fejezetben az Esélyegyenlőségi, Egyenlő Bánásmód Programja található meg, mely pályázati feltétel miatt került beépítésre Pedagógiai Programunkba. 3

II. Az alapfokú művészetoktatás célja és feladata Az oktatott művészeti ágak: zeneművészet képző- és iparművészet Művészeti ágak tanszakai: Zeneművészet furulya fuvola klarinét szaxofon szintetizátor-keyboard trombita kötelező szolfézs zenei előkészítő Képző- és iparművészet környezet és kézműves kultúra Tanulók tanszakonkénti létszáma Zeneművészeti ág heti 4 órában, egyéni foglalkozás heti 4 órában, csoportos foglalkozás 140 fő 95 fő 45 fő Képző- és iparművészeti ág heti 4 órában, csoportos foglalkozás 260 fő 260 fő Felvehető maximális tanulólétszám: 400 fő Az alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programja az általános és művészeti ágankénti részletes célokat és feladatokat megfogalmazza, intézményünk ezek megvalósítására törekszik. Az alábbiakat kiemelten fontosnak tekintjük: 4

Az alapfokú művészetoktatás célja A választott tanszakon belül nyújtson speciális művészeti ismereteket, és járuljon hozzá a harmonikus, érzelmileg gazdag, kreatív személyiség kialakításához. Alakítsa ki a kultúra iránti nyitott magatartást, az esztétikai érzékenységet, neveljen a művészetek befogadására, értésére és művelésére. Sajátos eszközeivel ösztönözzön a társadalmi érintkezésben és kommunikációban a toleráns magatartásra. Iskolánk célja, hogy minden évfolyamon az adott korosztálynak megfelelő végzettségű szakember végezze az oktató nevelő munkát. Így biztosítható a művészetek iránti fogékonyság érzelmi megalapozottságának érvényesülése. Feladatai Ismertesse meg az egyes művészeti ágak alapvető ismeretanyagát és technikáit. Alapozza meg a művészi kifejezőkészségek kialakítását, bontakoztassa ki a tanulók alkotó fantáziáját és fejlessze improvizációs készségüket. Az átlagosnál jobb képességű tanulót készítse fel a szakirányú továbbtanulásra, amatőr együttesek munkájába való bekapcsolódásra. Törekedjen a társművészetekkel való együttműködésre, kapcsolattartásra. Alapelv az iskolai és tradicionális hagyományaink értékeinek megóvása, továbbvitele. művészeti nevelés-oktatás eljuttatása a kistelepülésekre tanulóink kibontakoztatása átfogó művészetszemlélet kialakítása tudás értékének helyreállítása, megbecsülése mindenki valamiben érezze magát sikeresnek, fontosnak az általános emberi együttműködési kultúra fejlesztése Az iskola által közvetített értékek Iskolánk az alábbi értékeket közvetíti elsődlegesen: tudás kreativitás versenyszellem együttműködési készség 5

közösségi összetartás esztétikum más kultúrák, szokások értékelése humánum egészséges életvitel Ezeknek, az értékeknek kell áthatniuk az iskolai élet minden területét: hétköznapjainkat, tanórai tevékenységeinket, kapcsolatainkat. Megvalósításuk: tanítási módszereinkkel alkalmazható tudás átadása, felelősségtudat tanár és diák részéről egyaránt, tanár és diák számára alkotó légkör teremtése, megfelelő önismeretre nevelés. Az iskolában folyó oktató-nevelő munka feladatai, eszközei, eljárásai Iskolánk az ismeret- és értékközvetítés, valamint a képességfejlesztés funkcióját helyezi előtérbe úgy, hogy ezek egyensúlyát is biztosítani kívánja. Ezek a képzés jellegéből és sajátosságaiból adódó, szükségszerűen megjelenő feladatok, amelyek megoldása a tanulók társadalmi beilleszkedését segíti. Intézményünk a művészetek iránt érdeklődő fiatalok számára teremt lehetőséget tehetségük kibontakoztatására, képességeik fejlesztésére, művészi ismereteik gazdagítására. A művészetoktatás a fiatalok személyiségformálásának eszköze, ennek megfelelően az ismeretátadás szintjét és módját, valamint a követelményeket mindenkor a fiatalok életkori sajátosságainak figyelembe vételével határozzuk meg. Elengedhetetlenül szükség van művészeti versenyeken, fesztiválokon való minél eredményesebb részvételre, valamint a szereplési gyakorlat megszerzésére is. Az oktatás során a tanulók élményszerűen megtapasztalhatják a különböző stílusok sajátos világát, az alkotás örömét. Mindezek eredményeképpen kialakul és fejlődik a tanulók esztétikai érzéke, a művészi alkotások iránti igénye. 6

1. Zeneművészet Az alapfokú zeneoktatás feladata A zenei írás-olvasás elsajátítása. Fejlessze a növendék zenei képességeit: hallását, ritmusérzékét, dinamikai és hangszínérzékenységét. Hangszeres és vokális műveltség megalapozása, fejlesztése. Vezesse rá a tanulót a zene logikájára, formai összefüggéseire. Adjon rendszeres zenei ismereteket. Ismertesse meg a főbb zenei stílusirányzatokkal és a zeneművészetnek más művészeti ágakkal való összefüggéseire. Fejlessze a növendék zenei ízlését, stílusérzékét. Készítsen fel az amatőr mozgalomba való bekapcsolódásra. A kivételes képességű növendéket készítse fel a szakirányú továbbtanulásra. Szoktassa a tanulót rendszeres, céltudatos munkára. 2. Képző- és iparművészet Az alapfokú képző- és iparművészet oktatás feladata: Sajátítsa el a gyermek a vizuális megjelenítés síkbeli és térbeli alapjait. Adjon olyan eszköztárat, mely a saját gondolatok és érzelmek kifejezésére alkalmasak. Szerezzék meg a mesterségbeli tudás alapelemeit. A műalkotások elemzésével fejlessze a tanuló történeti, esztétikai és emberismeretét. Váljanak a növendékek a műalkotások befogadóivá, formálódjon ízlésviláguk, tudjanak eligazodni a látható világban. Hatékonyan készítsen fel művészeti pályára. Ösztönözzön a rendszeres kiállítás- és múzeumlátogatásra, alkotó- és szaktáborokban, pályázatokon, versenyeken való részvételre. 7

III. Helyzetelemzés 1. Iskolánk helye és helyzete Intézményünk- 1992. szeptember 01-i beindítása óta- elsődleges céljának tekinti a helyi értékek megtalálását, iskolánkba való bevonását. 2. Tárgyi feltételek A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 7. számú melléklet figyelembevételével a törvényi előírásoknak megfelelően történik. Minden évben az előre megtervezett eszközöket szerezzük be. A nem saját tulajdonú eszközöket az intézmény bérli. Képző- és iparművészet tanszakunk számára az elmúlt években sikerült megfelelő mennyiségű és minőségű eszközöket beszerezni. Amelynek segítségével az egyes technikákat egyre alaposabban ismerhetik meg és sajátíthatják el a gyerekek. Zeneoktatás területén a klasszikus hangszerek az előírásoknak megfelelő mennyiségben állnak rendelkezésre. A szintetizátor tanszak elektromos hangszerekkel ellátott. A gyengébb minőségű hangszereket tovább tanulásra alkalmas hangszerekre igyekszünk cserélni pályázatok útján. 3. Anyagi feltételek Növendékeink számára hangszerkölcsönzést, fellépések alkalmával utaztatást, nevezési díjat, versenyeken illetve pályázatokon való részvételt, koncerteken a hangszerek és az elektronika szállítását biztosítjuk. 8

4. Az iskola belső felépítése Iskolánk tantestületét fő-és mellékfoglalkozású pedagógusok alkotják Nevelőtestületünk: az intézmény valamennyi pedagógus munkakört betöltő alkalmazottja,(cxc. törvény a nemzeti köznevelésről 2011. évi 70 ) Intézményünk vezetőtestülete az alábbiak szerint épül fel: Iskolaigazgató: 1 fő Technikai állomány: Iskolatitkár 1 fő 5. Személyi feltételek A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 66 (1) 3. számú melléklet illetve 99 (1) g. alapján megfelelő végzettségű és képzettségű pedagógusok taníthatnak. A szakos ellátottság iskolánkban teljes. 9

IV. Az iskola működésének leírása 1. Az iskola vezetése, az intézmény vezetője Az iskola élén az iskola igazgatója áll, aki vezetői tevékenységét az iskolatitkárral látja el. Az iskola vezetőjének egyik legfontosabb feladata a jó szociális légkör kialakítása, fenntartása, amely során letompul az ellenőrző és ellenőrzött személy felszíni érdekellentéte és az oktatásnevelés eredményességének javítása hatja át az abban érintetteket. Az igazgató jogállását a magasabb vezető beosztás ellátásával megbízott közalkalmazottakra vonatkozó rendelkezések határozzák meg. Az igazgatónak az intézmény vezetésében fennálló felelősségét és döntési jogkörét a Ktv. 54. állapítja meg. Ellátja továbbá a jogszabályok által a vezető hatáskörébe utalt - és át nem ruházott - feladatokat. Kizárólagos jogkörébe tartozik: vezetési, irányítási, szervezési, feladatok. Az iskolavezetés az igazgató által meghatározott munkaprogram alapján tanácskozik. Az ülések összehívása az igazgató feladata. A vezetők és a szülők képviseletének kapcsolattartási rendje A szülőkkel, a szülők képviseletével való együttműködés szervezése az igazgató feladata. Módja: fogadóóra. szülői értekezlet szülői fórum egész iskolát érintő rendezvény nyilvános beszámolók, meghallgatások, vizsgák évnyitó és évzáró rendezvények Külső kapcsolatok rendszere, formája, módja Az iskolát a külső kapcsolatokban az igazgató képviseli. Az iskola rendszeres kapcsolatot tart: a tanulók iskoláival 10

a települések önkormányzataival társintézményekkel. Pénzügyi és gazdasági ügyekben az intézmény képviseletét a gazdasági vezető látja el. A nevelőtestület működésére vonatkozó általános szabályok A nevelőtestület jogállását, döntési, véleményezési és javaslattételi jogkörét a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről szóló 70., valamint 20/2012 EMMI r. 117 -a határozza meg. Az intézmény legfontosabb tanácskozó és határozathozó szerve. Tagja valamennyi pedagógus munkakört betöltő alkalmazott. Iskolánk nevelőtestülete a nevelési - oktatási kérdésekben, működéssel kapcsolatos, valamint a KNT-ben és más jogszabályokban meghatározott kérdésekben döntési, egyébként véleményező és javaslattevő jogkörrel rendelkezik. Munkaterv készítése A munkatervet az igazgató készíti el. A munkatervet az igazgató a nevelőtestület határozatával véglegesíti. A munkaterv kiterjed a nevelő - oktató munkával kapcsolatos kérdésekre, az irányítási, az ellenőrzési, a továbbképzési, személyzeti és gazdasági feladatokra. A feladatokat határidőkkel, felelősök megnevezésével, időrendi sorrendben tartalmazza. A tanév rendje A tanév helyi rendjét - a jogszabály figyelembevételével (2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 20 (1)-(5) pontja) - az iskola munkaterve határozza meg. Értekezletek A nevelőtestület a tanév folyamán évi rendes és rendkívüli értekezleteket tart, a munkatervben meghatározott témakörben és napirenddel, az igazgató hívja össze. 11

Térítési díj 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 34. (1b. pontja alapján a alapfokú művészetoktatás térítési díj ellenében igénybe vehető szolgáltatás. A 35 (1) bek.b. c.alapján ennek mértéke nem lehet kevesebb egy tanítási évben, mint feladat ellátásához biztosított alap normatív hozzájárulás zeneművészeti ág esetén tíz más művészeti ág esetén húsz százaléka..a térítési díjat a tanulmányi eredménytől függően csökkenteni kell. E rendelkezés a hátrányos helyzetű tanulókra nem alkalmazható, tőlük térítési díj nem szedhető. Tanulói jogviszony létesítése, megszünése A tanulói jogviszony a beíratás napján jön létre. KNT.45. (1) (2) bek. Megszűnik a tanulói jogviszony: -ha a szülő, illetve a nagykorú tanuló bejelenti, hogy kimarad az iskolából, a bejelentésben megjelölt napon. Továbbá az utolsó alapfokú évfolyam utolsó napján, ha a tanuló nem tesz művészeti alapvizsgát, valamint az utolsó továbbképző évfolyam záróvizsga letételének napján, illetve ha a tanuló nem tesz záróvizsgát, az utolsó évfolyam elvégzését tanúsító bizonyítvány kiállításának napján. KNT.53 (2) bek.) ha a tanuló tanulói jogviszonyát - a tanköteles tanuló kivételével fizetési hátralék miatt az igazgató a szülő, nagykorú tanuló esetén a tanuló eredménytelen felszólítása és a tanuló szociális helyzetének vizsgálata után megszünteti, a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napján. E rendelkezések nem alkalmazhatók, ha a tanuló hátrányos helyzetű 2. A képzés teljes szerkezete A nemzeti köznevelésről szóló törvény 16 -a alapján. 1. Előképző/1: a választott szakterület bevezetése, életkor: 6-7 év heti óraszám: 2-4 Előképző/2: a választott szakterület alapozása, életkor: 7-8 év heti óraszám: 2-4 2. Alapfokú évfolyamok: 1-2 évfolyam: életkor: 8-10 év heti óraszám: 4 3-6 évfolyam: életkor: 9-14 év heti óraszám: 4-6 3. Továbbképző 1-4 évfolyamok életkor:15-19 év heti óraszám: 4-6 A speciális évfolyambeosztást igénylő tanszakok esetében ( pld. magánének ) 19 éves kor felett is folyhat oktatás. 12

3. Az iskola értékelési és vizsgarendje A tanulók értékelésének módja A tanuló ismereteinek, készségének, képességének szintjét, a tanuló teljesítményét, előremenetelét havi érdemjeggyel, félévkor és év végén osztályzattal minősítjük. A tanuló köteles magával hordani tájékoztató füzetét, melybe a szaktárgyat tanító pedagógus bejegyzi az érdemjegyeket. Félévi beszámoló és év végi vizsga alkalmával, azt értékeljük, hogy a növendék az időarányos követelményeket milyen mennyiségben és minőségi szinten sajátította el. Az értékelésnél figyelembe vesszük a tanszak sajátosságait. A tanév során bemutatókon, kiállításokon, hangversenyeken, versenyeken nyújtott teljesítményt értékeljük, ill. az érdemjegy megállapításakor figyelembe vesszük. A számonkérésnél teljesíthető követelményeket állítunk a növendék elé. Az értékelésnél arra törekszünk, hogy vele az eredményességet vagy az eredménytelenséget jelöljük. Biztosítjuk a minél sokoldalúbb megnyilatkozást. osztály- Az értékelés formája: Az értékelés alapja a folyamatos teljesítmény, melyet befolyásol a fejlődés üteme. Az értékelés közlésére használt dokumentumok: tájékoztató füzet napló anyakönyv bizonyítvány A havi érdemjegyekről, a félévi osztályzatokról a tájékoztató füzeten, az év végi zatokról a bizonyítványon keresztül tájékoztatjuk a szülőket. Érdemjegyek használata a tanulmányi előmenetelben 5 jeles 4 jó 3 közepes 2 elégséges 1 elégtelen Zenei előkészítő, és hangszeres előképző tárgyakban szöveges értékelés kiválóan teljesített jól teljesített megfelelően teljesített felzárkózásra szorul 13

Magasabb évfolyamba lépés: A nemzeti köznevelésről szóló törvény 57. (2) bek. értelmében a növendék alapvizsgát tehet. A törvény lehetővé teszi, hogy az alapfok elvégzése után művészeti alapvizsgát, valamint az utolsó továbbképző évfolyam után művészeti záróvizsgát tegyen. Felsőbb évfolyamba lépés feltétele: a tanterv által előírt minimális anyagszint elsajátítása a fő- és kötelezőtárgyi foglalkozások rendszeres látogatása eredményes félévi beszámoló és év végi vizsga letétele továbbképző évfolyamba csak abban az esetben léphet a növendék, ha művészeti alapvizsgát tesz. Az iskola vizsgarendje: I. félév: beszámoló, meghallgatás, vizsgakiállítás és termi vizsga csak főtárgyból, A tagozat januárban. II. félév: május25-június 15-ig kötelező és választható tárgyak vizsgái, főtárgyi vizsgák, vizsgakiállítás, A tagozaton. Felvételi vizsga ideje, szempontjai: I. Előfelvételi: június első három hete II Pótfelvétei: szeptember első két hete Szempontok: Zeneművészet Képességek vizsgálata A, zenei hallás:-ismert dallamfordulatok vissaéneklése, különböző hangmagasságokról egy szabadon választott gyermekdal előadása B, ritmuskészség:-egyszerű ritmussor visszatapsolása a szabadon választott gyermekdal osztinátóval történő kísérete ( negyed, nyolcad ) két kéz függetlenítése ( jobb kéz negyed, bal kéz-nyolcadpár ) motívumonként váltással egyszerű zenei kíséretre negyedek tapsolása. Majd zenei egy - három, kettő -négy illetve négy - egy hangsúlyozása. 14

C, fizikai állapot, alkalmasság (fuvola-megfelelő karhosszúság, szaxofon-megfelelő testmagasság) Iparművészet Színismeret (alapszínek felismerése, megnevezése) Szem-kéz koordináció életkornak megfelelő fejlettsége Lateritás kialakultsága (jobb kéz, bal kéz) Térorientáció megfelelő fejlettsége Térlátás korának megfelelő fejlettsége Alapvető térformák ismerete Síkidomok felismerése (kör, négyszög, háromszög) Művészeti alap- és záróvizsga A 2011. évi CXC. tv. a nemzeti köznevelésről szóló törvény 6. (7)bek. 27/1998. (VI.10.) MKM. rendelet az Alapfokú Művészetoktatás Követelményei és Tantervi Programjának Bevetetéséről és Kiadásáról III. fejezet Általános követelmény: A művészeti alapvizsgára és záróvizsgára bocsátás feltételei Művészeti alapvizsgára az a tanuló bocsátható, aki az alapfokú művészetoktatási intézmény utolsó alapfokú évfolyamát sikeresen elvégezte, és a vizsgára jelentkezett. Művészeti záróvizsgára az a tanuló bocsátható, aki az alapfokú művészetoktatási intézmény utolsó továbbképző évfolyamát sikeresen elvégezte, és a vizsgára jelentkezett. Összevont beszámoló: A köznevelési törvény. alapján 1 tanévben két vagy több évfolyamot is elvégezhet a növendék abban az esetben, ha: kiemelkedő szaktárgyi előmenetel jellemzi az év végi vizsga keretében történik a magasabb évfolyam anyagából 2/3 rész, az alacsonyabb évfolyaméból 1/3 rész 15

Osztály folytatása: ha az igazolt hiányzás meghaladja az évi kötelező óraszám 1/3 részét ha a tantervi követelmények minimális szintje nem garantálja a magasabb osztály anyagának elsajátítását ha a választott művészeti ág otthoni gyakorlása nem megoldott A tanuló szorgalma értékelésének követelményei: A minősítés az egyéni képességek alapján - a követelmények figyelembevételével fejezi ki a tanulmányi tevékenységhez fűződő viszonyt. A szorgalom értékelésének követelményei: A szorgalom példás, ha a tanuló: felkészülését a rendszeresség, kötelességtudat és a pontosság jellemzi aktivitása, teljesítménye állandó a feladatok megoldásában önálló, rendszeres tehetségéhez mérten vesz részt a munkában önművelése rendszeres és széleskörű szorgalmával példát mutat, serkent Jó a tanuló szorgalma, ha: felkészülése rendszeres, de nem alapos a munkában spontán aktivitással vesz részt csupán a tananyag érdekli tehetségéhez mérten vesz részt a munkában Változó a szorgalma, ha figyelme hullámzó felkészülése rendszertelen feladatait érdektelenül végzi passzív önművelése rendszertelen Hanyag a növendék szorgalma: a szorgalom teljes hiánya jellemzi feladatait nem végzi el, érdektelen, közönyös passzív a tanultakat nem alkalmazza A szorgalom értékelése: 16

A tanulók szorgalmának értékelését a főtárgy tanár végzi, az érdemjegyekről a szülőt rendszeresen értesíti. A szorgalom értékelésének formái: Szóbeli és írásbeli dicséret Jutalmazási formák: szaktanári dicséret félévi, év végi értékeléskor igazgatói dicséret általános tanulmányi munkáért járó bizonyítványba írt tantestületi dicséret oklevél év végén jutalomkönyv, CD év végén 4. Alap- és többletszolgáltatások rendje és feltételei 4.1. Személyiségfejlesztéssel kapcsolatos feladatok Közös gondolkodást kíván az iskolafenntartó és az iskolahasználó részéről, amelyben a tanulók tudásának, képességeinek, egész személyiségének fejlődése, fejlesztése áll a középpontban. Figyelembe kell venni ugyanakkor, hogy az oktatás-nevelés színtere nemcsak az iskola, hanem a társadalmi élet számos egyéb fóruma is, valamint számolnunk kell azzal, hogy a különböző személyiség-komponensek azonos intenzitású fejlesztésére a nevelés nem vállalkozhat. Éppen ezért nevelési programunk összeállításakor az alábbi feladatokat emeljük ki a személyiségfejlesztéssel kapcsolatos teendők közül. Az értelmi nevelés területén Feladatunk a tanulók érdeklődésének, felfedezési és alkotási vágyának felkeltése. Fejlesztjük a tanulási képességüket (módszerek, rendszeresség, kitartásra nevelés), rávilágítunk a tanulás értelmére. A szociális nevelés területén A tanulók szociális képességét a következő eszközökkel fejlesztjük: Pozitív szociális szokások kialakítása (átlátható magatartási szabályok, kiszámítható, következetes elvárások segítségével) Pozitív szociális viselkedésformák kialakítása (részben a pozitív viselkedésminták bemutatásával személyes példa, történelmi, irodalmi hősök részben a negatív, antiszociális minták csökkentésével) Szociális ismeretek bővítése (készségfejlesztő gyakorlatokkal, helyzetek megoldásával) 17

A segítőkészség fejlesztése. Az együttműködési képesség fejlesztése (team-munka, versengés, a segítségnyújtás alapszabályai) Fontosnak tartjuk a tanulók szociális értékrendjének fejlesztését (kötődés, csoportképzés), illetve az olyan iskolai légkör, közösség megteremtését, amelyben a tanuló megtapasztalhatja a csoporthoz tartozás előnyeit, a megértés, az együttérzés, az odafigyelés jótékony hatását. Az egészséges és kulturált életmódra nevelés területén az egészséges életmód ismérveinek megismertetése a tanulók önmegismerő képességének fejlesztése a problémamegoldó képesség fejlesztése a tanuló önbizalmának, kitartásának fejlesztése a viselkedéskultúra fejlesztése Az általunk megfogalmazott komplex személyiségfejlesztés akkor válik igazán élővé, ha a nevelés valamennyi színterén sikerül céljainkat megvalósítani. 4.2. A közösségfejlesztéssel kapcsolatos feladatok A közösség és az egyén egyszerre forrása és tárgya a nevelő hatásoknak. A közösségi és egyéni bánásmód egységének, dinamikus egyensúlyának kialakítása és fenntartása alapvető fontosságú pedagógiai követelmény, mely meghatározott társadalmi feladatot teljesít. Az egyéni kezdeményezés feltétele a közösség megújulásának. A közösségfejlesztés színterei az iskola kulturális programjai, versenyek A közösségfejlesztés célja a társaság, a közösség iránti igény kielégítése az együttélés, elfogadás,egymás iránti tisztelet, az együttműködés adott formáinak, lehetőségeinek megteremtése, folytonos megújítása. az egyezségre való törekvésnek és a megoldáskeresés képességének kialakítása kellő felelősségtudattal mások véleményének meghallgatására való nevelés a többség akaratának elfogadására nevelés A közösségformálás feladatai pedagógus és növendék kölcsönös, bizalom teli viszonyának kialakítása a pedagógus számoljon a nevelő hatás befogadásának életkori, fejlettségbeli lehetőségeivel, korlátaival 18

a nevelő szándék pedagógiailag megalapozott, konkrét legyen, a nevelési eljárás igazodjék a megértett konkrét körülményekhez a növendék önértékelő képességének fejlesztése, a nevelésbe való aktív bekapcsolódása révén a nevelő hatásnak, rendszerszerűnek és egymásra épülőnek kell lennie Kulturális programok, versenyek Oktatási intézményünk művészeti tevékenysége révén fontos szerepet kell, hogy kapjon a város kulturális életében. Ez egyrészt kulturális programok szervezését jelenti: a város, a térség lakói számára ünnepi alkalmakkor, illetve ismeretterjesztés céljából nyitott koncertsorozatok és versenyek megrendezését. Környezeti nevelési program Diákjaink nem lehetnek közömbösek a szűkebb és tágabb környezetünk tisztasága, esztétikuma és a világ globális problémái iránt. Fontosnak tartjuk, hogy növendékeink környezetükért felelősséget érző és tenni akaró emberekké váljanak, akik az emberi alkotásokat tisztelik. A környezeti nevelés kiterjed az emberi együttélés, illetve az ember-természet kapcsolat bemutatására és formálására, elősegíti a környezeti- és egészség-tudatosság erősödését. A pedagógiai gyakorlat kiterjed a testi-lelki egészségnevelésre, a társas készségek fejlesztésére és a mentálhigiénés nevelésre is. Óriási szerepe van az olyan nevelésnek, mely a környezet egységének megértését, elfogadását tűzi ki célul. Ez olyan neveléssel érhető el, mely a kultúraterületek együttesével a környezetről szól, az egész személyisége hat, és minden gyerek részesül benne. 4.3. A tehetség, képesség kibontakozását segítő tevékenység A tehetség kibontakoztatásának a család mellett az iskola a legfontosabb területe. A pedagógusok szerepe ebben a folyamatban is meghatározó. Döntő fontosságú a tehetség felismerése, kiindulási szintjének és a végcélnak a helyes meghatározása; a két végpont között fontos a tudatos, kitartó tanulásirányítás, folyamatos külső és belső motiváció mellett. Lényeges szempont a tanulók valamilyen szintű megmérettetése és lehetőség szerint sikerélményhez juttatása is. Tevékenységformák felkészítés versenyekre / házi hangversenyek, kiállítások, bemutatók szervezése, lebonyolítása iskolán belüli pályázatok kiírása, a pályamunkák értékelése, díjazása fesztiválokon való szereplés biztosítása 19

táborokon való részvétel lehetőségének a megteremtése 4.4. Tehetséggondozás Az alapfokú művészetoktatás alapfeladata a tehetséggondozás, így minden oktató-nevelő tevékenysége a fentiekben megfogalmazott célt kell, hogy szolgálja. A központilag összeállított tantárgyi programok alapvetően biztosítják a személyiségfejlődést, a tehetség kibontakozását, ápolását. Komoly szellemi megalapozásra épül fel a kiadott tantervekben a kreatív- művészi látásmód, a testi és szellemi kultúra, a reprodukáló készség, az egészséges alkotókedv, az értő és elemző gondolkodásmód, az alapvető technikai eljárások kialakítása, fejlesztése. A közoktatási törvény adta lehetőség a zeneoktatásban a kiemelkedő képességű növendékek B tagozatra vétele, a vizsgákon, fellépéseken nyújtott kimagasló teljesítmények alapján, a tanszak tanárainak véleményezése alapján. A törvény azt az ideális évfolyamot jelöli meg lehetőségként, amikor a tanuló testi és szellemi fejlettsége legkorábban megengedi a nagyobb terhelés bevezetését. Mivel szinte minden gyermek fejlődési üteme egyedi, lehetőséget biztosítunk a pályára készülésbe való későbbi csatlakozásra. A főtárgy mellett lehetőséget biztosítunk a csoportos kötelező tárgyak kiscsoportos, akár néhány fős, kiemelt szintű oktatására. Figyelemmel kísérjük a továbbtanulásra választott intézmények felvételi tárgyait és követelményeit, és a felkészítő csomagot ennek tudatában állítjuk össze, a felvételizők anyagát, de nem veszítve szem elől a növendék idő és teherbíró képességét. Ezért kerül be a felkészítő tárgyak közé csak a felvételi évében a kötelező zongora vagy a továbbképző utolsó 2. évfolyamába a zeneelméletösszhangzattan, gondosan ügyelve arra, hogy a felkészülés ne uralja el a növendék mindennapjait. Heti hat foglalkozáson felül csak akkor terheljük a diákokat, ha azt önként, szülői hozzájárulással kéri, s a fenntartó beleegyezésével a térítésidíj fizetési kötelezettség alól felmentjük. Művésztanáraink nagy gondot fordítanak tanítványaink versenyekre, fesztiválokra, pályázatokra való felkészítésére, városi - regionális - országos bemutatására. 20

V. Helyi tanterv Helyi tantervünket a 27/1998. (VI.10.) MKM rendelet- az alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programjának bevezetéséről és kiadásáról- átdolgozott kiadása alapján készítettük. A központi tantervet használja iskolánk. Ez alapján készítik el a pedagógusok tanmeneteiket évfolyamonként és tanszakonként. 1. Tantárgyszerkezet furulya fuvola klarinét szaxofon Zeneművészeti ág Főtárgy Kötelező tantárgy Választható tantárgy szolfézs zenekar kórus kamarazene szolfézs szintetizátor-keyboard trombita zenei előkészítő Képző- és iparművészeti ág Főtárgy Kötelező tantárgy Választható tantárgy -vizuális alapozó gyakorlat vizuális alkotó gyakorlat -vizuális alapozó gyakorlat -grafika és festészet alapjai -népművészet -művészettörténet Alapfokú 4. évfolyamtól a továbbképző 10. évfolyamig környezet- és kézműves kultúra műhelygyakorlat vizuális alkotó gyakorlat -népművészet -művészettörténet 21

2. Az alkalmazható tankönyvek, taneszközök tanulmányi segédletek kiválasztásának elvei Intézményünkben a taneszközök, kották kiválasztása a szaktanárokkal együttműködés, az azonos szakosok munkaközösségek egyeztető megbeszélése alapján történik. Célunk, hogy tantárgyainkhoz szükséges taneszközöket, kottákat folyamatosan modernizáljuk. Törekszünk arra, hogy az ajánlatokból a megfelelő árfekvésű taneszközt vásároljuk meg, amelyeket a tantervek megvalósításához használni tudunk. A tankönyveket, kottákat a különféle kiadók katalógusai alapján választjuk ki. A szaktanárok törekszenek arra, hogy tartalmukkal időben megismerkedjenek. A megrendelés előtt felülvizsgáljuk, hogy az azonos tartalmúak között melyik a kedvezőbb áru, és mérlegelve döntünk. Egyéb taneszközök beszerzése esetén a szülőkkel egyeztetve kell a kiegészítő eszközökről, felszerelésekről döntenünk. Feladatunknak tűztük ki, hogy: a szaktanárok szervezzék meg az évfolyamok közti tankönyvátadást, így ingyenesen vagy mérsékeltebb áron juthatnak a tanulók a szükséges könyvekhez, kottákhoz a tankönyveket a megismerés, tapasztalás és gyakorlatba való átültetés miatt legalább 3 évig használja és próbálja ki a pedagógus. 3. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, azok óraszámai, szakirányú feladatai és követelményei 3.1. Zeneművészet A zeneoktatás általános fejlesztési követelményei, feladatai Kiemelt kompetenciák a zeneoktatás területén Bemeneti kompetencia: Azok az adottságok és képességek, amelyek alkalmassá teszi az oktatásba bekapcsolódó tanulót arra, hogy elsajátítsa a zenetanuláshoz szükséges kompetenciákat. 22

Szakmai kompetencia A zenei képességek és készségek fejlesztése (hallás, ritmusérzék, intonációs érzékenység, fogékonyság a dinamika és a hangszín különbségeire, zenei memória és fantázia, előadói és manuális készség, a zenei karakterek iránti érzékenység). A zenei olvasás és írás készségének megalapozása és fejlesztése. A hangszeres technikai készség, az improvizációs készség fejlesztése. Személyes kompetencia Érzelmi intelligencia, művészi kifejezőkészség, szorgalom, önfegyelem, elhivatottság, kreativitás, ötletgazdagság, az alkotói magatartás, lelkiismeretesség, önbizalom. Társas kompetencia Együttműködés képessége (közös munka, alkalmazkodás, irányíthatóság, tolerancia, kommunikációs készség) azon viselkedési formák tanulása, amely alapján konstruktívan be tud illeszkedni és aktívan részt tud venni a társas zenélésben. Esélyegyenlőség. Módszertani kompetencia Tanulás tanulása, a tanulók rendszeres, céltudatos, igényes munkára, hatékony gyakorlásra nevelése. Rendszerezett zenei ismeretek, általános zenei műveltség megalapozása. A zene logikájának, a harmóniai szerkezet és a forma összefüggéseinek megismertetése. A főbb zenei műfajok, stílusok sajátosságainak, a zeneirodalom nagy korszakainak, népünk zenéjének, a zene történetének, az előadóművészet és a zeneirodalom nagy egyéniségeinek megismertetése. A kortárs zene befogadására nevelés. A tanulók zenei ízlésének formálása, a tanuló rendszeres zenehallgatásra nevelése. A társművészetek iránti nyitottság kialakítása. Tehetséggondozás. Hátrányos helyzetűekkel való differenciált foglalkozás. A zenei pályát választó tanulók felkészítése szakirányú továbbtanulásra. 23

A szintetizátor-keybord tanítás szakirányú feladatai. A szintetizátor tanításának célja, hogy felkészítse a tanulókat az elektronikus zenei hatások felismerésére, befogadására és ilyen jellegű zenei önkifejezésre. Ismertesse meg a tanulókkal a hangszer sajátosságait, és alakítsa ki a hangszer biztonságos kezelését, alapozza meg a biztos technikai tudást a zeneelmélettel való szoros összefüggésben, adjon teret, lehetőséget a zenei fantázia kibontakoztatására, kreativitásra, a klasszikus zeneelméleti rendszeren keresztül vezesse rá őket a tánc és jazz zenei összefüggések logikájára, ismertesse meg a főbb tánc és jazz zenei stílusok sajátosságait, összevetve azokat klasszikus zenetörténeti előzményeikkel, biztosítson olyan szilárd elméleti, technikai, gyakorlati tudásanyagot, amely a számítógép és MIDI berendezések zenei alkalmazási területén is használható, adjon lehetőséget arra, hogy a fiatalok rajongása a szintetizátor iránt ne korlátozódjék csak a könnyűzene és a jazzművészet területére, hanem a szerzett zenei műveltség bármikor komolyzenére váltható legyen. Ismertesse meg a tanulókkal a szintetizátor keyboard múltját, fejlődési szakaszait, a hangszer felépítési sajátosságait, a legfontosabb érintésvédelmi szabályokat. Alakítson ki könnyed klaviatúra és funkciókezelést, önálló hangszín és ritmuskezelést, kielégítő improvizációs készséget, megfelelő játéktechnikai biztonságot. Fordítson figyelmet a céltudatos gyakorlási módszer kialakítására, a lapról olvasási készség fejlesztésére, a tudatos zenei memorizálásra, a művek zeneileg igényes kidolgozására, 24

a rendszeres társas muzsikálásra. Tanítsa meg a tanulókat a legalapvetőbb hangszer karbantartási feladatokra. Előképző évfolyamok Éves óraszám: 72 óra 1. évfolyam Fejlesztési feladatok A szintetizátor működési elvének megismertetése. Tájékozódás a billentyűzeten Elemi ritmusképletek ismerete Az elemi szintű kottaolvasás előkészítése. A violin és basszuskulcs. Különböző hangértékek és szünetjelek. A kézfüggetlenítés előkészítése, Egyszerű gyermekdalok megszólaltatása változatos módon. A kiválasztott zenemű eljátszása arranger kísérettel. Ajánlott tananyag Fehér József: Gorsium Szintetizátor keyboardiskola I. (Gorsium GBT, Tác) Hernádiné Inselt Fantóné Komjáthyné Máthéné: Zongoraiskola I. Bartók Béla: Mikrokozmosz I. Kurtág Gy.: Játékok I., VI. Papp L.: Zongora ABC Követelmény Rendelkezzék megfelelő kéztartással, billentéstechnikával és tudjon megfelelő ujjrenddel játszani. Néhány gyermekdal, dallam hangszeres megszólaltatása külön, illetve kétkezes változatban, Az év végi vizsga ajánlott anyaga Három gyermekdal, vagy egyéb egyszerű dallam eljátszása, lehetőleg arranger kísérettel 25

2. évfolyam Fejlesztési feladatok Tájékozódás a billentyűzeten Elemi ritmusképletek ismerete A violin és basszuskulcs. Különbözoőhangértékek és szünetjelek. A non legato, legato játék alapjai, A kézfüggetlenítés előkészítése, Különböző kifejezésmódok, hangulatok hangszeres megvalósítása játékos formában, Egyszerű gyermekdalok megszólaltatása változatos módon. A kiválasztott zenemű eljátszása arranger kísérettel. Ajánlott tananyag Fehér József: Gorsium Szintetizátor keyboardiskola I. (Gorsium GBT, Tác) Hernádiné Inselt Fantóné Komjáthyné Máthéné: Zongoraiskola I. Bartók Béla: Mikrokozmosz I. Kurtág Gy.: Játékok I., VI. Papp L.: Zongora ABC Követelmény: Rendelkezzék megfelelő kéztartással, billentéstechnikával és tudjon megfelelő ujjrenddel játszani. Néhány gyermekdal, dallam hangszeres megszólaltatása külön, illetve kétkezes változatban, Az év végi vizsga ajánlott anyaga: Három gyermekdal, vagy egyéb egyszerű dallam eljátszása, lehetőleg arranger kísérettel Alapfokú évfolyamok A tagozat Éves óraszám: 72 óra 1. évfolyam Fejlesztési feladatok Ismerkedés a hangszerrel. A szintetizátor működési elvének megismertetése. A violin és basszuskulcs. Különböző hangértékek és szünetjelek. 26

A helyes kéztartás és billentéstechnika megismertetése, A hangközök megismertetése félhangszámolási rendszerben. A dúr és moll hármashangzatok fogalma, lejátszásuk minden hangról. A jobb és bal kéz együttes játéka. A kiválasztott zenemű eljátszása arranger kísérettel. Ajánlott tananyag: Fehér József: Gorsium Szintetizátor keyboardiskola I. (Gorsium GBT, Tác) Hernádiné Inselt Fantóné Komjáthyné Máthéné: Zongoraiskola I. Bartók Béla: Mikrokozmosz I. Kurtág Gy.: Játékok I., VI. Papp L.: Zongora ABC Rendelkezzék megfelelő kéztartással, billentéstechnikával és tudjon megfelelő ujjrenddel játszani. Követelmény: Az év végi vizsga ajánlott anyaga: Három gyermekdal, vagy egyéb egyszerű dallam eljátszása, lehetőleg arranger kísérettel 2. évfolyam Fejlesztési feladatok A szintetizátor keyboard alapfunkcióinak önálló kezelése. A dúr hármashangzat fordításainak megismertetése, tánc és klasszikus zenei jelölése, használata a gyakorlatban egy kiválasztott zenemű alapján. A pontozott hangértékek megismertetése és begyakorlása. Klasszikus zenei gyakorlatok a két kéz függetlenítésére. -A szűkített hármashangzat fogalma, begyakorlása Skálák gyakorlása 2#, 2b előjegyzésig 27

Ajánlott tananyag Fehér József: Gorsium szintetizátoriskola I. (Gorsium GBT, Tác) Hernádiné Inselt Fantóné Komáthyné Máthéné: Zongoraiskola I II. Bartók Béla: Mikrokozmosz I II. Bartók Béla: Gyermekeknek I. Követelmény: A dúr és moll hármashangzatok biztos alkalmazása bal kézben a jobb kéz egyidejű játékával. A kar és az ujjak egysége, együttműködése hangközfelbontással, hangzatfelbontással, skálamenettel, helyes ujjrenddel. Az év végi vizsga ajánlott anyaga: Két különböző ritmuskíséretű tánczenei szám előadása arranger kísérettel Egy klasszikus mu előadása zongorán. 3. évfolyam Fejlesztési feladatok A tanuló ismerje meg a szintetizátor keyboard használatának bővebb lehetőségeit: A MIDI fogalma. A hetes harmóniák használata és begyakorlása. A tenuto és staccato játék begyakorlása. Skálák egyenletes játszása 4#, 4b előjegyzésig, fokozatosan gyorsuló tempóban, 3 4 oktávon keresztül. A technikai gyakorlatok alapján többféle tánczenei stílus begyakorlása. A bővített (+aug.) fogalma, alteráció. A suspend fogalma. A bővített és sus gyakorlati megvalósítása. Ajánlott tananyag Fehér József: Gorsium szintetizátoriskola I II. (Gorsium GBT, Tác) Kulcsár Zoltán: Harmónia és ritmusiskola Bartók Béla: Mikrokozmosz I II. Bartók Béla: Gyermekeknek I II. 28

J. S. Bach: Notenbüchlein für Anna Magdalena Bach kötetből: F dúr andante BWV Anh. 131 D moll menüett BWV Anh. 132 G dúr menüett BWV Anh. 116 C. Czerny: Könnyu technikai gyakorlatok (Komjáthyné) Követelmény: Tudjon a tanuló dúr hármashangzat megfordításokat játszani bal kézben, és tudja transzponálni azokat. Tudjon tenuto és staccato játszani. Ismerje gyakorlatban az éneklő legato játékot. Az év végi vizsga ajánlott anyaga: Három különböző ritmusú tánczenei szám előadása, amelyben szerepelnek hetes, szűkített és bővített harmóniák; Egy klasszikus mű előadása zongorán. 4. évfolyam Fejlesztési feladatok A szintetizátor keyboard minden lehetséges funkciójának (a MIDI kivételével) ismerete és kezelése. A skálák előjegyzéseinek ismerete 7#, 7b előjegyzésig. Alap 7 9 11 13 as akkordok létrehozása a felhangsor hangjaiból. A díszíto hatos fogalma, szerepe. Olyan tánczenei számok gyakorlása, amelyben a jobb kéz is játszik harmóniahangokat. A négyeshangzat megfordításai tánczenei illetve klasszikus jelöléssel és alkalmazásuk a gyakorlatban. Skálák gyakorlása 5#, 5b előjegyzésig, megfelelő ujjrenddel. Ajánlott tananyag Fehér József: Gorsium szintetizátoriskola II III. (Gorsium GBT, Tác) Balázs Fecó: Dalai napjainkig (Solo Music Budapest) Kulcsár Zoltán: Harmónia és ritmusiskola A gyermek Mozart (Hernádi) 29

C. Czerny: Könnyu technikai gyakorlatok (Komjáthyné) Követelmény A dúr négyes hangzat megfordításainak biztos alkalmazása a bal kézben. Tudjon a tanuló jobb kézzel a dallamjáték közben harmóniahangokat is játszani. Olyan tánczenei anyag használata, amely lehetőséget ad a bal kéz ritmuskíséret önálló eljátszására is, arranger kíséret nélkül. Az év végi vizsga ajánlott anyaga: Négy különböző ritmusú tánczenei szám, hetes, bővített, szűkített hármas és négyes hangzat megfordításokkal egyszerű bal kéz kísérettel arranger használata nélkül; Két klasszikus darab eljátszása a javasolt anyagból. 5. évfolyam Fejlesztési feladatok Az összes tánczenei jelölés megismertetése. A szintetizátor keyboard MIDI funkciójának használata. A funkcióelmélet megismertetése. A modális hangsorok megismertetése. A dúr és az összhangzatos moll skála fokaira építhető hármashangzatok megismertetése. A beat, rock, slow és swing stílusú darabok játszása arrangerrel és arranger kíséret nélkül szintetizátoron, digitális zongorán, illetve klasszikus zongorán Egyszerűbb darabok transzponálása. Ajánlott tananyag: Fehér József: Gorsium szintetizátoriskola II III. (Gorsium GBT, Tác) Balázs Fecó: Dalai napjainkig (Solo Music Budapest) Esze Jenő: Tanuljunk zongorázni tánczenét (ESMTK CO Sinus Kiadó Budapest) Kulcsár Zoltán: Dallamszerkesztés, szekvenciaszövés, rögtönzés keyboardon J. S. Bach: 18 kis prelúdium, Könnyű szonatinák (Hernádi) Kurtág Gy.: Játékok Dohnányi E.: A legfontosabb ujjgyakorlatok a biztos zongoratechnika elsajátítására Lehotka Gábor: Gorsium orgonaiskola 2000 (Gorsium GBT Tác) Simon Collin: Így működik a számítógépes multimédia (Park Könyvkiadó Budapest) 30

Követelmény: Biztos hangszerkezelés, funkcióváltások, kiállások (fill in), hangszínváltások stb. alkalmazása a szintetizátoron keyboardon előadott számok lejátszása közben. Biztos kíséret bal kézzel, helyes súlypontok használata az arranger nélküli játszásnál. Az év végi vizsga ajánlott anyaga Négy különböző ritmusú tánc, illetve jazz zenei szám előadása arranger kísérettel és arranger kíséret nélkül, önálló bal kéz kísérettel; Két klasszikus darab a javasolt anyagból. 6. évfolyam Fejlesztési feladatok A szintetizátor keyboard működési elve, az összes funkció ismerete és használata, beleértve a MIDI t is. A szintetizátor erősítésére alkalmazott berendezések kezelése. A dúr és az összhangzatos moll skálák fokaira épített négyes hangzatok ismerete és alkalmazása a könnyűzenében előforduló valamennyi hangnemben. Beat, rock, slow, swing, beguine, rumba, bossa nova, samba, cha cha stílusú számok játszása arranger kísérettel, illetve arranger kíséret nélkül, önálló bal kéz kísérettel. Felhasználható irodalom Fehér József: Gorsium szintetizátoriskola III IV.(Gorsium GBT, Tác) Balázs Fecó: Dalai napjainkig (Solo Music Budapest) Esze Jenő: Tanuljunk zongorázni tánczenét (ESMTK CO Sinus Kiadó Budapest) Kulcsár Zoltán: Dallamszerkesztés, szekvencia szövés, rögtönzés keyboardon Beethoven: Szonatinák (Solymos P.) C. Czerny: A kézügyesség iskolája I II. (Szendy Á.) J. S. Bach: 18 kis prelúdium Schumann: Jugend album Schubert: Keringők Csajkovszkij: Jugend album Lehotka Gábor: Gorsium Orgonaiskola 2000 (Gorsium GBT Tác) Simon Collin: Így muködik a számítógépes multimédia (Park Könyvkiadó Budapest) 31

Követelmény: Legyen képes a tanuló virtuózabb játékmódra, egyszerűbb improvizációkra. Az előző évfolyamokhoz igazítva harminc tánczenei szám ismerete különbözoőstílusokban, az egyszerűbbek transzponálva is. Az év végi vizsga ajánlott anyaga: Öt különböző ritmusú tánc és jazz zenei szám előadása arranger kísérettel és arranger kíséret nélkül, önálló bal kéz kísérettel lehetőleg improvizálva; Két szabadon választott előadási darab. Követelmény: Biztos hangszerkezelés, funkcióváltások, kiállások (fill in), hangszínváltások stb. alkalmazása a szintetizátoron keyboardon előadott számok lejátszása közben. Biztos kíséret bal kézzel, helyes súlypontok használata az arranger nélküli játszásnál. Az év végi vizsga ajánlott anyaga Négy különböző ritmusú tánc, illetve jazz zenei szám eloadása arranger kísérettel és arranger kíséret nélkül, önálló bal kéz kísérettel; Két klasszikus darab a javasolt anyagból. A művészeti alapvizsga követelményei A vizsga részei A vizsga gyakorlati vizsgarészből áll. A vizsga időtartama A tagozat: minimum 10 perc A vizsga tartalma A tagozat Harminc jazz és tánczenei szám ismerete különböző stílusokban, melyből a tanuló a vizsgabizottság választása szerint három különböző ritmusú számot előad arranger kísérettel, nehézségi foka eléri legalább az alábbiakat: Beat (She), slow (Dream a little dream of Me), swing (All 32

of Me), bossa nova (Fly Me to the Moon), begin (More), cha ca (Pireus gyermekei), rhumba (Cseresznyevirág), samba (Quando Quando), slow rock (What a wonderful World), waltz (Moon River), ragtime (Alexander's Ragtime Band), charleston (Yes, Sir). Két jazz és tánczenei szám, melyet a tanuló zongorán, önálló bal kéz kísérettel ad elő. Két klasszikus előadási darab zongorán, amelyek nehézségi foka elérik az alábbi művekét: Bach: 18 kis zongoradarab megfelelő nehézségű darabjai, könnyű szonatinák megfelelő tételei, Bartók: Mikrokozmosz III IV. A vizsga értékelése megfelelés az előírt követelményeknek, technikai felkészültség, helyes test és kéztartás, hangminőség, billentés, pedálhasználat, hangszerkezelés, artikulációk és díszítések alkalmazása, helyes ritmus és tempó, előadásmód, a zenei stílus és az előírások megvalósítása, memória, alkalmazkodóképesség, állóképesség. Továbbképző évfolyamok A tagozat 7. évfolyam Fejlesztési feladatok A szintetizátor keyboard funkcióinak bővebb ismerete, MIDI s sequencer és számítógépes alkalmazások használata. Az összes # es és b s dúr és moll skála ismerete. A dúr és az összhangzatos moll skálák fokaira épített négyeshangzatok funkcióinak ismerete. 33

Alterált akkordok ismerete és alkalmazása egyszerűbb hangnemekben. A tánczenében használatos egyszerűbb stílusok (beat, rumba, slow rock) alkalmazása önálló bal kéz kísérettel zongorán is. Az előző évfolyamokhoz igazítva harmincöt negyven tánczenei szám elsajátítása különböző stílusokban. Ajánlott tananyag Fehér József: Gorsium szintetizátoriskola III IV. (Gorsium GBT, Tác) Fehér József: A XX. század hangszere a szintetizátor (Gorsium GBT, Tác) Balázs Fecó: Dalai napjainkig (Solo Music Budapest) Esze Jeno: Tanuljunk zongorázni tánczenét (ESMTK CO Sinus Kiadó, Budapest) Dr. Kesztler Lorinc: Összhangzattan (Editio Musica, Budapest) Sík Zoltán: MIDI alapozás és MIDI protokoll (Pixel Graphics) C. Czerny: A kézügyesség iskolája I II. (Editio Musica, Budapest) J. S. Bach: Kétszólamú invenciók (Rózsavölgyi Urtext, Budapest) Bartók: Mikrokozmosz IV. (Editio Musica, Budapest) Csajkovszkij: Jugendalbum (Editio Musica, Budapest) Chopin: Keringők, mazurkák Követelmény Legyen képes a tanuló virtuózabb játékmódra, egyszerűbb improvizációkra, tudja értelmezni a használt akkordok funkcióit az egyszerűbb tánczenei daraboknál. Az év végi vizsga ajánlott anyaga Öt különböző ritmusú tánc és jazz zenei darab előadása arranger kísérettel és arranger kíséret nélkül, önálló bal kéz kísérettel lehetőleg improvizálva; Két szabadon választott előadási darab. 8. évfolyam Fejlesztési feladatok A szintetizátor keyboard funkcióinak alkalmazása, MIDI s sequencer és számítógépes alkalmazások használata. 34

A stúdiótechnikában használatos eszközök ismerete, az alapvető munkavédelmi előírások megismerése. A modális hangsorok, a pentaton skála és a felhangsor ismerete. A dúr és az összhangzatos moll skálák fokaira épített négyeshangzatok funkcióinak alkalmazása egyszerűbb hangnemekben. A tánc és jazz zenében összhangzattani összefüggések, jelölések ismerete és alkalmazása: harmóniafűzések, moll subdomináns, nápolyi szext. A tánc és jazz zenében használatos akkordtípusok ismerete a 13 as harmóniáig. Hiányos akkordok ismerete és alkalmazása egyszerűbb hangnemekben. A tánczenében használatos stílusok (cha cha, beguine, slow) alkalmazása önálló bal kéz kísérettel zongorán is. A zenekari játék sajátosságainak ismerete. Az előző évfolyamokhoz igazítva negyven negyvenöt tánczenei szám elsajátítása különböző stílusokban. Ajánlott tananyag Fehér József: Gorsium szintetizátoriskola III IV. (Gorsium GBT, Tác) Fehér József: A XX. század hangszere a szintetizátor (Gorsium GBT, Tác) Balázs Fecó: Dalai napjainkig (Solo Music Budapest) Esze Jeno: Tanuljunk zongorázni tánczenét (ESMTK CO Sinus Kiadó, Budapest) Dr. Kesztler Lorinc: Összhangzattan (Editio Musica, Budapest) Sík Zoltán: MIDI alapozás és MIDI protokoll (Pixel Graphics) C. Czerny: A kézügyesség iskolája I II. (Editio Musica, Budapest) J. S. Bach: Kétszólamú invenciók (Rózsavölgyi Urtext, Budapest) Bartók: Mikrokozmosz IV. (Editio Musica, Budapest) Csajkovszkij: Jugendalbum (Editio Musica, Budapest) Chopin: Keringők, mazurkák Beethoven: Szonatinák (Solymos P.) Gonda János: A rögtönzés világa II III. Lehotka Gábor: Gorsium Orgonaiskola 2000 (Gorsium GBT, Tác) Követelmény Legyen képes a tanuló virtuózabb játékmódra, improvizációkra, tudja értelmezni a használt akkordok funkcióit az egyszerűbb tánczenei daraboknál. 35

Az év végi vizsga ajánlott anyaga Öt különböző ritmusú tánc és jazz zenei darab eloadása arranger kísérettel és arranger kíséret nélkül, önálló bal kéz kísérettel lehetőleg improvizálva; Két szabadon választott előadási darab. 9. évfolyam Fejlesztési feladatok A MIDI s sequencer és audio editáló számítógépes alkalmazások használata. A stúdiótechnikában és az előadásokon alkalmazott eszközök ismerete, a keverőpult, hangsugárzók, kábelek és mikrofonok ismerete, az alkalmazás során az alapvető munkavédelmi előírások betartása. Az összhangzatos és dallamos moll skálák modusainak ismerete. A bartóki tengelyrendszer alap összefüggéseinek ismerete. Az alterált és hiányos akkordok alkalmazása, azok funkcióinak ismerete. A tánc és jazz zenében összhangzattani összefüggések, jelölések ismerete és alkalmazása: zárlattípusok, váltó dominánsok, moll domináns. A tánczenében használatos stílusok (bossa nova, swing, rock 'n roll) alkalmazása önálló bal kéz kísérettel zongorán is. Az előző évfolyamokhoz igazítva negyvenöt ötven tánczenei szám elsajátítása különböző stílusokban. Ajánlott tananyag Fehér József: Gorsium szintetizátoriskola III IV. (Gorsium GBT, Tác) Fehér József: A XX. század hangszere a szintetizátor (Gorsium GBT, Tác) Balázs Fecó: Dalai napjainkig (Solo Music Budapest) Esze Jeno: Tanuljunk zongorázni tánczenét (ESMTK CO Sinus Kiadó, Budapest) Dr. Kesztler Lőrinc: Összhangzattan (Editio Musica, Budapest) Sík Zoltán: MIDI alapozás és MIDI protokoll (Pixel Graphics) C. Czerny: A kézügyesség iskolája I II. (Editio Musica, Budapest) J. S. Bach: Két és háromszólamú invenciók (Rózsavölgyi Urtext, Budapest) Bartók: Mikrokozmosz IV V. (Editio Musica, Budapest) Csajkovszkij: Jugendalbum (Editio Musica, Budapest) Chopin: Keringők, mazurkák 36