Ksamil, 2013. szeptember 13, péntek, 107. nap Igazodva a ránk váró nehéz naphoz, fél hatra állítottuk be a mobiltelefonon az ébresztést. Még előző este mindent előkészítettünk az induláshoz, bepakoltuk és lekötöttük a dolgokat a garázsban, Zsóka készített egy nagy adag szendvicset, bekészítettük a kávéfőzőt, megfőztük a teát és hasonlók. Ennek köszönhetően már fél hét előtt elhagytuk a kempinget ötödiknek, vagy hatodiknak. A korai órán nem volt forgalom. A város szélén megálltunk egy benzinkútnál, hogy maradék dinárjainkat a kocsiba töltsük. Már négy kocsi állt bent a társaságból, ezért mi inkább továbbmentünk, és egy következőnél egyedül voltunk. Sajnos meg kellett tapasztaljuk, hogy itt is emelkednek az árak. Az elmúlt napokban 70.5 dinárért adott gázolaj ma reggelre 73 dinár lett. Elérve a határt a formaságokon nagyon gyorsan túljutottunk. Az albán oldalon megálltunk pénzt váltani. A bank még nem volt nyitva, de az ATM működött. Ez nekünk nagyon magfelelt, kiváltottunk 20 ezer leket, mintegy 42 ezer forintért, számolva arra, hogy nem lehet tankolni bankkártyával. Elhagyva a határt, derült ki, hogy Rózsi nem az eredetileg meghatározott úton, Elbasan-on és Fier-en keresztül, hanem az Ohrid-i tó nyugati partján akar vinni. Szerencsére az út, és az útjelzések egyértelműen mutatták, merre menjünk. Alig, hogy elhagytuk a határt, kicsit megijedtem, mert felhőbe kerültünk, és csak nagyon lassan lehetett haladni. Ez nem tartott, csak pár kilométert, utána a látási viszonyokkal már nem volt baj. Hamar megtapasztaltuk, hogy az albánok nagyon gyengék a hidak dilatációs hézagainak kialakításában. Bár errefelé az út még kimondottan jó volt, a hidakon átmenni kész életveszély volt. Az esetek többségében csak lépésben lehetett leküzdeni a dilatációs hézagokat. Ezen kívül az elmúlt napok esőzésének következményeként, sok helyen sziklák voltak az úton, amik kerülgetése az elég erős forgalomban szintén okozott gondot. Nagy volt a sárfelhordás és az átfolyások miatt az útra került sár is. Ezek is fokozott óvatosságra késztettek. Így hagytuk el Elbasan-t és innen egy autópályának nevezett valamin haladtunk Rrogozhine felé. Itt valószínűleg rosszul tettük, hogy nem hallgatva Rózsira, nem tértünk le egy keskeny útra. Beérve a városba három kilométeren ízelítőt kaptunk az albán utakból. Hepe-hupás, kátyús, sok helyen elkeskenyedő úton araszoltunk a városközpont felé. Sajnos eddigre az útjelző táblák is elfogytak és úgy éreztük, Rózsi térképében sem bízhatunk igazán. Azért átkeveredtünk a városon és rátaláltunk a Lushnje Fier felé vezető autópályára. Ez itt azt jelenti, hogy négysávos út, melyet rendre körforgalmak szakítanak meg, leállósáv csak elvétve van, gyalogosok, kerékpárok közlekednek rajta, sőt szintbeli keresztezés is előfordul és találkozhatunk állati erővel vontatott járművekkel is. Tisztára Marokkó feeling-ünk volt. 40
Lushnje-nél elfogyott az autópálya és normál úton folytattuk. Elérve Fier-t követtük el a nagyobb hibát. Úgy éreztük, még távolabb vagyunk a várostól, és nem hallgatva Rózsira egy keresztezésben nem tértünk le a kerülőre Vlore felé, hanem követve a Fier táblákat bekeveredtünk a belvárosba. Itt azután vagy fél órát tekeregtünk a vásári forgalomban a belváros sűrűjében, míg végre találtunk Gjirokaster felé mutató táblát. Ezt követve viszont nem az autópályára jutottunk, hanem egy keskeny útra. Ez maga volt a rémálom. Mindenfelé leszakadt útrészek, sok helyen töredezett útpálya, 20-25 centis bukkanók és huppanók, hiányzó útburkolat és egyéb szörnyűségek. Az út egy olajmezőn vezetett keresztül, több helyen olajos sárral voltak betömve az út hibái. Jó esetben 20-30 kilométerrel lehetett haladni, de még mindig volt bőséges rátartásunk az egy órára meghirdetett találkozóig. Az úton bukdácsolva fedeztünk fel magunk előtt egy lakóautót, melyről hamarosan kiderült, hogy Zelena Feriék. Pár tucat méterrel előttünk egy másik útitársunk küszködött az út viszontagságaival. Később este tudtuk meg, hogy még további kocsik is beleestek ebbe a hibába. Mint a messiást, vártuk, hogy vége legyen ennek a rémálomnak, és visszatérjünk a főútra. Nagy-nehezen el is értük és széles két sávos úton haladhattunk, - kb. 200 métert. Ekkor még mindig nem volt nagy baj, mert a szembejövő sávról tűnt csak el az aszfalt. De ez is csak párszáz métert tartott, mert kezdődött a mai nap talán legrosszabb része, egy jó 30 kilométeres útépítés albán módra. Ez azt jelenti, hogy a rekonstrukció az egész útszakaszon, mindkét irányon, terelőút nélkül, húsz kilométeres sebességkorlátozás mellett folyik. Mostanig az új útalap készült el többékevésbé, tehát murvás útnak mondhatjuk a helyzetet, de a sok kocsi, - köztük teherautók nagy számban, - teljesen kátyúsra rontották, melyet csak súlyosbított, hogy az elmúlt napok esői miatt a kátyúkban mindenfelé pocsolyák alakultak ki. Továbbra is hárman konvojban bukdácsoltunk 10-12 kilométeres sebességgel célunk felé. Ez a szakasz végképp felemésztette energiánkat és tartalék időnket. Egyszer mindennek vége lesz, így ennek is és nagyon kulturált, mondhatni jó utat találtunk magunk alatt. Végtelenségig szutykos kocsikkal tettük meg az utolsó pár tucat kilométert a találkozási helyig. Végül mindössze 2-3 perces késéssel érkeztünk meg. A társaság nagy része még nem volt ott. Találkozóhelyünk egy autószerviz parkolójában volt. Megvárva a többieket, - csak egy kocsi tévedt el végképp reménytelenül, - kezdtünk neki városnéző programunknak Gjirokaster-ban. Ehhez jött egy kisbusz, melybe nem is igazán fértünk be. Elsőnek az óváros egy központi terén álltunk meg, ahol azok is tudtak pénzt váltani, akik a határon nem tették meg. Én csak az ötezresekből váltottam apróra kettőt. Gijokaster Albánia egyik múzeumvárosa, Enver Hodzsa szülővárosa, a kő városának is nevezik. 2005 óta rajta van az UNESCO világörökségi listáján. Ennek megfelelően nagy várakozással vártuk a látogatást. 41
Városnéző sétánkat a bazárban kezdtük. Ez egy keskeny utca elég erős autóforgalommal, mely meredeken kapaszkodik fel a hegyre. Így szezonon kívül a koradélutáni órán nem sokan jártak erre. Mint az egész város, ez is szürkének hatott. Ennek fő oka, hogy minden szürke kőből épült, még a tetőket is vékony szürke kőlapokkal fedték be. Az üzletek kínálata viszont már színes. A bazár tetejére érve várt kisbuszunk, hogy a várba vezető meredek megmászásától mentesüljünk. A vár egy elég nagy, kb. 200 méter hosszú, szintén szürke monstrum. Benne a két világháború fegyvereit állították ki. Elég monumentális építmény, tágas belső részekkel. Felmentünk a tetőre. Itt nyaranta fesztiválokat szoktak rendezni. Az egészet kicsit belengte az enyészet és a gondozatlanság légköre. 42
A várfalról viszont kiváló a kilátás. Jól látszik a völgyben felkúszó óváros és alatta a modern részek. Itt jellegzetes a panel, de az összkép sokkal színesebb. Az új város mögött 2600 méteres hegygerinc húzódik. Templom szinte nincs a városban, az elmúlt évtizedeket csak egyetlen mecset élte túl ma néprajzi múzeumként funkcionál. A várból kis buszunkkal a Nagy Vezér szülőházához mentünk, mely 43
A múzeum érdekesen mutatja be a régi élet helyszínét, nincs kihegyezve az épület neves lakójára. Egy kimondottan gazdag család lakhelye, számos szobával az iszlám életformának megfelelő struktúrával. Erkélyéről jól látszik a vár hosszan elnyúló épülete a szomszédos hegytetőn. A néprajzi múzeumot elhagyva átmentünk az utca túlsó oldalára, ahol a város egyik legrégebbi házában magán múzeum működik. Nagyon érdekes látogatás volt. Egy jómódú család korábbi lakóháza többnyire berendezett állapotban. Vezetőnk, az épület tulajdonosa, egy idősebb úr, a család kilencedik generációja. Ő vezetett végig, elmagyarázva mindent, mi milyen célt szolgált, milyenek voltak a hagyományos élet mindennapjai és ünnepei. 44
A ház három szintjét keresztbe-kasul bejártuk. Az eddig sem eseménytelen nap után mindenki el volt fáradva, ezért egyhangúan a kocsikhoz történő visszatérés mellett szavazott a társaság. Fél hat körül értünk a kocsikhoz. Itt hasonlóan egyhangú volt a vélemény, hogy az útba eső Kékszem forrást mára hagyjuk ki, és aki meg akarja nézni, holnap a lazább program mellet visszajöhet. Mindenki, amilyen gyorsan tudott elindult a kemping felé. Mi még átöltöztünk, ezért a sor 45
végére kerültünk. Hosszan elnyúló konvojban haladtunk Sarande felé. A sort, mint egyetlen, némi helyismerettel rendelkező, Zelena Feri vezette, akinek utasa volt GPS specialista barátja. Nagy magabiztossággal haladtunk a Rózsi által is javasolt úton. Már a városban letértünk egy épülőfélben lévő lakótelepre. Itt derült ki, hogy nincs út tovább. Nagy látványosságnak számított a környék gyerekei között, ahogy 11 lakóautó megfordult a szűk utcában. Nekünk szerencsénk volt, mert találtunk külön forduló helyet és akár a sor elejére is kerülhettünk volna, de megvártuk a vezért. Így negyediknek soroltunk be. Az új útirány nem igazán tetszett Rózsinak, de nem akartunk elszakadni a konvojtól. Még egy-két bizonytalankodás, sőt megint egy csoportos visszafordulás után megérkeztünk. Az utolsó kétszáz méter méltóan a mai naphoz, megint szűk és aszfaltozatlan úton vezetett, két derékszögű kanyarral. A kemping egy családi ház körül lemurvázott terület, nagyon szép vizes helységekkel, de lehetséges, hogy a 12 kocsinak eleve kicsi lett volna. Odaérkezésünkkor derült ki, hogy ígéretével ellentétben a tulaj beengedett pár lakóautót és sátrat. Hosszas tanakodás következett, miközben be is sötétedett. Végül a nagyobb kocsik, - összesen hét, így mi is, - a szomszédos építkezés területén kapott helyet. Mi elég jól helyezkedtünk és egy kerítés mellett, az áramcsatlakozás és a vízcsap közelében kaptunk helyet. A helyzet hasonlított egy jobb fajta camper-port-hoz. Mindenki annyira fáradt volt, és annyi baja volt napközben az utakkal, hogy nem maradt idő már emiatt panaszkodni. Amúgy is csak egy éjszakáról van szó A tulajdonos egy-egy doboz sörrel igyekezett csillapítani a kedélyeket, amit a többség azonnal meg is ivott. Az esti megbeszélés is csak formális volt, holnapra könnyű program vár a társaságra. Tíz órára kell a közeli ásatásnál lenni. Ezen a helyen jó internet hozzáférés van. Ki is használtam. Megnéztem a maileket és letöltöttem a bankot, frissítettem a vírusvédelmet. Himare, 2013. szeptember 14, szombat, 108. nap A hosszú, fáradtságos és izgalmakban is gazdag nap után egy könnyebb jött. Tíz órakor volt találkozás az alig tíz kilométerre lévő ásatásnál. Mindenki kényelmesen készülődött, a szűk hely miatt bent kellett reggelizzünk. Fél tíz körül a társaság derékhadával hagytuk el ezt a kempingnek csak jó indulattal nevezhető, de mégis csak valahogy kedves helyet. Előtte 46
készítettem pár képet a nagyon szép tengerpartról. A kempingünk mögötti domboldalban egy megroggyant félig kész házat kaptam lencsevégre. Mint megtudtuk, itt az engedély nélkül építkezőket a hatóságok ilyen durva eszközökkel, - a szerkezet megrongálásával, - kényszerítik a bontásra. A rövid bekötőúton visszatértünk az aszfaltra és indultunk tovább, dél felé. A településen megálltam egy benzinkútnál, - itt Albániában mindenhol találkozik benzinkúttal az utakat járó vándor, - és 7000 lekért közel 40 litert töltöttünk a kocsiba. Ez esetleg elég lesz az egész itt tartózkodásra, de marad még elég készpénzünk. Tovább autózva Több útitársunkkal kiálltunk egy nagy és üres parkolóba, ahonnan már ráláthattunk az ásatások előtti tengerpartra, a háttérben Korfu szigetével. A társaság időben érkezett meg az ásatások színhelyére, ahol csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk egy harmincas éveinek vége felé járó fiatalember személyében. Nagyon értelmesen, jó angolsággal magyarázta el Butrint történetét, az építkezések fázisait, a romok megtalálásának és feltárásának történetét. A város egy lagúna partjára épült mintegy négyezer évvel ezelőtt. Fontos települése volt a görögöknek, a rómaiaknak, később a velenceieknek és az őket követő török birodalomnak is. Minden kor hozzátette a magáét a városhoz. 47
48
Mint megtudtuk, máig csak a terület mintegy egyharmada került feltárásra, és a feltárt területek egy része is visszatemetésre került, mert így biztosítható legjobban állaguk megóvása. A területet talán legjobban a talajvíz veszélyezteti, már ma több lelet, így az amfiteátrum is részben víz alatt áll. Azért ez utóbbiban csoportunk még tudott tartani egy kis énekversenyt egy angol csoporttal. A területen legjobb állapotban egy keresztény templom maradt meg. Ennek fém tetőszerkezetét csak pár száz évvel ezelőtt olvasztatta be ágyúnak egy török pasa, addig használatban volt. Sétánk során kijutottunk a lagúna partjára, ahol nagyon szép kilátás nyílt a környékre. A lagúna partján, a várfal alatt folytattuk utunkat. Vezetőnk megmutatta a keskeny és cikk-cakkos bejáratokat, a fal szendvics szerkezetét és azt a kútszerű mélyedést, ahová a környék menyasszonyai szokták csokrukat bedobni. Kisebb hegymászás árán jutottunk fel a várhoz. Ezt mára elég szépen felújították és egy múzeumot rendeztek be. A múzeum anyaga többnyire az ásatások kisebb leleteiből áll. Mi nem nagyon néztük meg, minket nem túlzottan izgatnak a romok és ásatások, de az épület maga és a mellvédről szemünk elé táruló látvány megérte a megpróbáltatásokat. 49
A várból egy rövid úton egyenesen a bejárathoz jutottunk, ahol elbúcsúztunk idegenvezetőnktől és indultunk a kocsikhoz. 50
A következő állomása mai utunknak a Kékszem forrás. Mivel Zelena Feriék tavasszal jártak már ott és voltak elintézni valóik a környéken, ők ezt kihagyták. Velük egy kocsiban utazó barátaik ezért csatlakoztak hozzánk. Visszamentünk a kemping bekötőútjáig, majd túl azon egészen tegnapi tévelygéseink helyszínét érintve még vagy 15 kilométert visszafelé a tegnap megtett úton. Lehajtva a forráshoz vezető bekötőútra hamarosan elértünk egy duzzasztógátat, ahol le lehetett parkolni. Egy kocsi már állt itt a csoportból. Mi is itt tettük le a járgányt. Amíg összekészültünk a kiránduláshoz, további 4-5 útitársunk érkezett meg, és betöltöttük a kis parkolót. Talán másfél kilométernyi gyaloglás után értük el a forrás környékét. Ezen az úton elvileg lehet autóval közlekedni, de ezekkel a nagy kocsikkal mindannyian örültünk, hogy nem jöttünk fel. Egyetlen útitársunk, egy Pössl lakóbusszal merészkedett fel, de az egy más kategória. Az út a forrástól a tározó felé igyekvő kisebb folyó partján haladt felfelé. A tűző napon nem volt túlzottan kellemes séta, de ami fent fogadott, az kárpótolt. Egyrészt a sűrű fák alatt feltörő forrás, másrészt a hegyekből érkező sebes folyású patak kellemes hűvöset csinált a környéken. A látvány pedig teljesen egyedi. Egyrészről ott vannak a patak fölé emelt hidakon, vagy a parton álló épületek konzolosan kialakított teraszain a hangulatos éttermek és kávézók, melyek magukban is lehetnek turisztikai látványosságok, másrészről a forrás. 51
Itt egy több tíz méter mély, pár méter széles kürtőből percenként 5-8 m3 kristálytiszta víz tör fel a felszínre és bővizű patakként csatlakozik a hegyi patakhoz. A kürtőbe bedobott kő sokszor másodpercekig nem tud lesüllyedni, mert a felfelé törő áramlás nem hagyja. A társaság elhatározta, hogy megkóstolja az itteni halat, de nem volt szerencsénk, mire odajutottunk, hogy leüljünk az egyik étterem teraszára, elfogyott a haluk. Kicsit nem is bántuk, mert még elég hosszú út állt előttünk sok látnivalóval. Visszabaktattunk a kocsihoz és indultunk Sarande felé. Elérve a város határát, utunk a parti hegyvonulat belső oldalán vezetett. Errefelé az út 95-98 %-án nem lehetett panasz a minőségére, de a maradék 2-5 % nagyon sok 52
kihívást tartogatott. A legváratlanabb helyeken hatalmas döccenők, vagy pár méteren a burkolat teljes hiánya várja az autózót, máshol akár a fél útpálya van leszakadva a völgybe. Egy szóval nagy figyelmet igényel a vezetés, mert az út még erősen kanyargós is emelkedőkkel és lejtőkkel tarkítva. Viszont a látvány csodálatos. Megállásra alig van lehetőség. Mi is csak egy-két helyen tudtunk kiállni fényképezni. A hegyek között megtett jó harminc kilométer után értük el a tengerpartot. Itt változott a látvány, bal oldalunkon hol alacsonyabbról, hol magasabbról gyönyörködhettünk a csillogóan kék tengerben. Ezen a szakaszon is megálltunk párszor élvezni a látványt. Talán legszebb egy szűk öböl partján álló étterem környéke volt. Tovább haladva észak felé értük el Porto Palermo-t. Ez tulajdonképpen egy kisebb sziget, melyet földnyelv köt össze a szárazfölddel. A földnyelven 53
strandok, sőt néhány elhagyatott lakókocsi is áll. Van a közelben pár régi raktárépület, melyeket ma már nem használnak. A sziget magaslatán áll egy régi vár. Az északi öbölben kisebb kikötő, benne pár halászhajó mellett talán csak egyetlen vitorlás vesztegelt. A part felőli oldalon kis templom árválkodik, mögötte az országút túloldalán egy étterem várja vendégeit. Mi ennek parkolójában tettük le a kocsit és sétáltunk be a szigetre. Felsétáltunk a várhoz. Meglepően jó állapotban van, sőt látogatható is. Egy idősebb ember nagy ovációval fogadott, amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk. Szakállam láttán a Tenkes kapitányát és Sándor Mátyást kezdte el emlegetni és engem ingyen engedett be. Kézzel-lábbal, némi angol és pár magyar szó felhasználásával egész jól elbeszélgettünk. 54
Bejártuk a várat, felkerestünk minden látogatható részt. Érdekes, hogy ennek a várnak nincs udvara, az egész terület be van építve, csak egy kisebb fallal körülvett kertféleség tartozik hozzá. A tetőn van egy nagy terület, nevezzük terasznak, ahonnan jó kilátás nyílik a környékre. Érdekes, hogy az apró világító ablakok annyi fényt juttatnak a belső helységekbe, hogy ott minden világítás nélkül azért el lehet igazodni. Mint később útikönyvünkből megtudtuk, állítólag nem is védelmi célra épült, hanem valamilyen pasa építette egyik szeretőjének. Eddigre az idő jócskán előrehaladt, így beültünk a kocsiba és csak menetből vetettünk egy pillantást a szomszéd öbölben található egykori tengeralattjáró bázisra. Hatalmas bejárata jól látszik az útról és állnak még a régi barakkok is. Himare előtt egy meredek úton kellett leereszkedjünk a tengerparton lévő kempingünkbe. Az utolsó pár száz méter, - lassan hagyományosan, - burkolatlan úton vezetett, de ez kezd meg se kottyanni. A kemping közvetlenül a vízparton található, itteni viszonyok között egész jónak mondható, csak 12 kocsinkkal teljesen megtöltöttük. Mi hosszas tanakodás után közvetlenül a bejárat mellé álltunk be jó kilátással a tengerre. Ehhez a tulajjal el kellett rakatni a büfé pár asztalát. Később útitársaink némi irigykedéssel nézték kellemes táborhelyünket. A letáborozás után alig maradt időnk lezuhanyozni az esti megbeszélésig. Nem is főztünk, Zelena Feriéktől kapott bolognai spagettit csak némi hideggel egészítettük ki. 55
Ez a nap nagyon kellemesre sikerült, sok szép helyen jártunk és kellemes volt a társaságunk. Kicsit a magunk stílusában tudtuk járni a vidéket. Himare, 2013. szeptember 15, vasárnap, 109. nap Ez a nap a program szerint pihenőnap. A megajánlott választható programlehetőségek közül egyedül a strandolás keltette fel érdeklődésünket. Nem siettük el a felkelést, de az elmúlt hetekben annyira megszoktuk a korai kelést, hogy már hét óra körül kidobott az ágy és elkezdtem ledolgozni ismét felgyülemlett lemaradásomat a naplóban. Amikor Zsóka fél kilenc körül felébredt, elkészítettem a reggelit és végre az általunk annyira kedvelt nyugodt légkörben fogyaszthattuk el. Reggeli után tartottunk egy kisebb karbantartást, mely többnyire csak a takarításra szorítkozott. Közben útitársaink is, - ki-ki a maga módján, - kezdett hozzá a szabad napnak. A legelszántabbak ezt a napot is kirándulással töltötték, és a programban nem szereplő Apollonia-t keresték fel. Mások élve a kemping kínálatával terepjárókkal tettek egy túrát a közeli hegyekben. A többség hozzánk hasonlóan pihenésre szánta ezt a napot. A melegen sütő nap, a csodálatosan kék tenger, a kemping előtti kis-köves strand szinte mindenkit úszásra vagy napozásra ösztökélt. Zsóka élt is a lehetőséggel és jó három órát napozott a parton, amíg én a kocsi előtt a napfénytető árnyékában a naplón dolgoztam. A délután során sikerült is a lemaradást egy napra csökkentenem. Munka közben azért én is be-bementem a tengerbe lubickolni és hosszabban-rövidebben útitársainkkal beszélgetni. A nagy semmittevésben el is felejtettem fényképeket készíteni a környékről. Akkor még reméltem reggel bepótolhatom, de a borús idő ebben megakadályozott. Így Zelena Feri egyik képét tudom csak illusztrációnak felhasználni. Este, az előzőnapi döntésnek megfelelően közös halvacsorát 56
tartottunk. Más hely híján a kemping közepére állítottuk fel asztalainkat. A sötétben kellett küzdeni a halak kifilézésével, de a mellé kapott sopszka salátával, na meg a rakija-val nagyon finomra sikeredett. A korai sötétedés és a holnapra várható hosszú nap korai asztalbontásra késztette a társaságot. Nekem már nem volt lelki erőm a naplóval foglakozni, így ismét két napra nőtt az elmaradásom. Karpen, 2013. szeptember 16, hétfő, 110. nap Mára csak 180 kilométer autózás várt ránk, de az elmúlt napok tapasztalata alapján ez nagyon sok tud lenni. Útközben van három javasolt látnivaló, ebből kettő útba esik, a harmadikhoz le kell térni, és nem sok információ áll rendelkezésre. Borús reggelre ébredtünk, így kevésbé fájt a szívünk elhagyni a szép és barátságos helyet. Azért a kocsi előtt reggeliztünk. Elhagyva a kempinget a település üzletében vettünk egy veknit. Bár szabadon választott volt az indulási időpont, többnyire korán elindult a társaság. Visszakapaszkodtunk az országútra és áthajtottunk Himare településen. A párás-borús időben nem sokat láttunk. Az első látnivaló egy Vuno nevű kis falu, mely nem messze a tengertől, de már erősen a hegyoldalban volt. Sajnos megállni csak előtte lehetett volna, azt pedig elvétettük. Így oly sok érdekes hellyel együtt ez is kimaradt. Nem sokkal később egy ezerméteres hágóra kapaszkodtunk fel. Közel tucatnyi hajtű kanyarjával a szerpentin a Trollstiege-re emlékeztetett. Csak arra tíz éve nem mertük felhajtani a kocsit, inkább gyalog másztuk meg. Most nem volt választás, a Llogara hágót a lakóautóval kellett megmászni. Érdekes volt lentről látni, ahogy társaságunk kocsiijai apró fehér pontokként kapaszkodtak felfelé a szerpentin különböző ágain. Megállni alig lehetett. Egyszer útközben és a hágón azért volt rá lehetőség. Csodálatos volt alattunk mind mélyebben látni a tengert. Sajnos a pára és a borult idő sokat rontott az élményen. Ezen a szakaszon az út szerencsére kimondottan jónak volt nevezhető. 57
A hágón több útitársunk is megállt és együtt gyönyörködtünk a panorámában. Ez a hely, bár - ilyenről Albániában nemigen lehet beszélni, - egy turista látványosság. A kilátóterasz mellett van egy kívülről elegánsnak tűnő étterem, más épületek és parkoló is ezt a célt szolgálja. Egy régi faragott követ is kiállítottak, csak az nem derült ki, mi célt is szolgál. Valamilyen emlékmű lehet, rajta a kétfejű sassal, Albánia címerével. A túloldalon elkezdtünk leereszkedni. Itt az út sokkal rosszabb volt, megjelentek a kátyúk, az alattomos bukkanók és a rövidebb-hosszabb burkolathiányok. Viszont ez a rész egy nagyon szép hegyi üdülőterület. Láttunk több szállodát, vagy legalább is vendégházat, parkokat, kiépített sétautakat és éttermeket, piknikező helyeket. Ezen az oldalon kevésbé volt meredek a hegyoldal, egy patak völgyében lombos erdőben ereszkedtünk egészen a tengerig. A parton megtett mintegy 15 kilométer után elértük Vlore-t. Ez egy kellemes meglepetés volt, egy jellegzetes modern üdülőváros. A parton szép szállodák állnak és az egész település, bár megőrzött a balkáni hangulatból, így áthajtva rajta, megfelelni látszott a korszerű üdülőhelyek elvárásainak. Innen autópályán jutottunk el Fier-be, ahol pár napja már jártunk és keveredtünk el arra az emlékezetesen szörnyű útra, mely átvezetett az olajmezőkön. Átmentünk azon a csomóponton, ahol a helyzet rossz értelmezése miatt Rózsi tanácsa ellenére bementünk Fier belvárosába kóvályogni egy jó fél órát. Tovább a már bejárt úton, - csak ellenkező irányban, - Lushne- Rrogozhine felé autóztunk. Az utolsó szakasz itt is autópálya volt. Errefelé ez azt jelentette, hogy a négysávos útra, - mely több helyen kettő, jó esetben három sávosra szűkül, - minden további nélkül balról fel lehet hajtani, vagy balra le lehet hajtani. 58
A kemping is egy ilyen balra letéréssel közelíthető meg. De előtte még van egy régi vár, melyet érdemesnek tartottunk felkeresni. Koordinátánk nem volt hozzá, csak a térkép jelezte. Ehhez szintén balra kellett letérni a négysávos útról és utána kis utakon autózni. Ezek között sem a térkép, sem Rózsi nem tesz különbséget. Mint kiderült, korán tértünk le. Egy csomópontnál megkérdeztünk helyieket, amúgy kézzel-lábbal, a térképet mutogatva. Megmutatták, hogy merre kell menni, és Rózsi is jónak látta ezt. A vége az lett, hogy vagy másfél kilométert megint úttalan utakon autóztunk, míg megtaláltuk a romhoz vezetőt. Ott már állt Zelena Feriék kocsija. Leálltunk mögötte. Feri éppen jött ki a talán 250 méterre lévő vártól, hogy bevigye a kocsit fényképezni. Vele mentünk be. A vár egy kb. száz méter oldalhosszúságú, fallal körülvett terület, mely a közepén sík, füvesített. A fal mintegy 90 %-ban többnyire megvan, rajta kaputornyok és sarokbástyák vannak. Oda-vissza végigmászkáltuk a falakat. Bár mi nem igazán kedveljük a romokat, mégis érdekes volt ez a hely. Érthetetlen, hogy nem őrzik, nincs bekerítve, szabadon látogatható. Ha ebben 59
az országban lenne idegenforgalom, az jól hasznosíthatná. A helyi biztonsági előírásokra jellemzően sehol sincs semmilyen korlát, vagy figyelmeztetés. Innen Feriékkel együtt mentünk a kempinghez. Ehhez egy betontömbökkel lezárt letérőn balra rákanyarodtunk a négysávos útra, majd erről balra tértünk le kisebb utakra. Rózsi ugyan ajánlott vagy három rövidebb utat is, de azok már a kezdetek kezdetén keskeny és aszfaltburkolat nélküli mezei utak voltak. Szerencsénk volt, hogy Feriékkel mentünk, mert elég kalandos volt utunk. Két helyen nem is szerepelt az út Rózsi térképében, így volt, hogy az általa ajánlottal pontosan szembe kellett haladjunk. Szerencsére a kemping több helyen ki volt táblázva, és mint utóbb kiderült útitársainknak ez elég is volt. Az út itt is kátyúkkal és váratlan horpadásokkal, burkolat megszakadásokkal volt színesítve, az utolsó egy-másfél kilométer pedig burkolatlan kátyús a rosszabb fajtából súlyosbítva az előző napról, vagy ma reggelről származó hatalmas tócsákkal. A kemping a tengerparton, egy domb oldalában van. Közvetlenül a parton van 13 parcella lakóautóknak és kocsiknak. Ez elvileg fenn volt tartva számunkra, de hármat már elfoglaltak mások. Egy útitársunk eleve a domboldalban állt le, Feriék pedig a kocsik mögötti út öblösödésében találtak helyet maguknak. A vizesblokkot egy korlát nélküli lépcsőn és egy hídon lehet megközelíteni. A parcellák felett van valamilyen napvédő tető, de ezek oszlopaitól nem maradt elég hely a napfénytetőknek és asztalt is csak nehezen lehet kitenni. Mindezek ellenére egy nagyon szép táborhely. Az esti megbeszélés elé egy gyors vacsora és zuhanyozás éppen belefért. A megbeszélést a tenger felett talán húsz méterrel lévő étterem teraszán tartottuk. Mire visszaértünk a kocsihoz és elpakoltunk mindent már csak a nap elkönyvelésére és a képek megszerkesztésére maradt erőnk. Naplóírásról szó sem lehetett. Karpen, 2013. szeptember 17, kedd, 111. nap Ma nyolckor volt találkozás. Busszal kerestük fel Berat-ot. Ehhez fél hétkor keltünk és bent reggeliztünk. A busz némi késéssel érkezett, benne a sofőrön kívül két úriemberrel. Egyikük egy magyar, aki számos látogatás után két éve családostul kiköltözött Albániába és most magyar és albán vállalatokat segít egymásra találni, illetve a másik országában folytatott üzleti tevékenységükben. Ezen kívül speciális túrákat szervez magyar turistáknak. Társa egy idősebb albán férfi, korábban hosszú éveket élt Magyarországon, mint az albán követség rádiósa, így beszél magyarul. Ők voltak a mai túránk szervezői és idegenvezetői. Gjirokaster-hez hasonlóan Berat is múzeumváros, 2008 óta rajta van az UNESCO világörökségi listáján. Kempingünktől dél-keleti irányban jó 80 kilométerre fekszik. A két órás buszozás során először visszamentünk az autópályára, majd azon egészen Lushnje-ig. Innen kétsávos főutakon 60
tettünk meg még mintegy 35 kilométert. Buszunk a város folyója, az Osum egyik hídjánál tett ki. Innen jó kilátás nyílt a túl parton fekvő régi városra illetve a közeli dombokon lévő újabb városrészekre. A város feletti hegyen áll a régi vár. Egy rövid séta után a folyóparton, - amikor kaptunk egy kis ízelítőt a helyi kézművesek munkájáról, - betértünk a sikátorokba. A terület valamivel színesebb, mint a teljesen szürke Gjirokaster, mert a házakat valaha piros cserepek fedik. Az egész elég egyhangú, és néhol lepusztult. Az emberek viszont kedvesek. Egyik-másik udvarba be is invitáltak, de a csoporttól történő leszakadás kockázata miatt nem fogadtuk el. 61
A folyóparton tértünk vissza a hídhoz. Innen jól láthattuk a vár alatti teraszon épült ortodox kápolnát. A parton egy régi stílusjegyeket is viselő modern épületben, talán a jövendő idegenforgalom előhírnökeként, hangulatos kávézó (vagy kocsma) működik. Visszatértünk buszunkhoz és elmentünk a város főterére. Itt kaptunk húsz perc szabadidőt, mely végül kísérőink késése miatt a duplájára nőtt. Mint utóbb megtudtuk, a késedelem oka az volt, hogy az előre leegyeztetett étterem tulajdonosának családjában haláleset történt és lemondta a rendelést, így kísérőinknek új ebédelő helyet kellett sebtében találniuk. A rövid idő csak arra volt elegendő, hogy lekapjuk a város mecsetjét és a vele szemben álló ortodox székesegyházat. Ez utóbbiba be is mentünk. 62
63
Ez a templom teljesen új, pár éve szentelték fel. Ez minden részletén érzékelhető. Nagyon szépek a fafaragások és az ikonosztáz. A karzat mellvédjén stukkódíszítés található. Ismét beültünk buszunkba és felhajtottunk a vár parkolójába, hogy látogatást tegyünk a várban. A parkolóban vagy kétszáz osztálykiránduláson lévő koszovói diák szállt éppen be buszaiba az ilyenkor szokásos zsivaj kíséretében. Berat vára nemcsak védelmi célokat szolgált, hanem mind a mai napig laknak is itt. A dombos területen sikátorok sokaságát régi lakóházak szegélyezik. Minden szürke kőből épült, mára eléggé elszürkült piros cseréptetővel. Az épületek többsége kb. 350 éves. Eléggé sietnünk kellett, mert a vár és a város legnagyobb nevezetessége, az Onufri Múzeum egy órakor bezár. Ez a múzeum a várban lévő korábbi ortodox székesegyházban működik. Kiállításai az ikon festészetről, és annak legnevesebb albán művelőjéről, Onufri-ről szólnak. A templom maga már nem működik, szerepét átvette a főtéren épült modern társa, melyet korábban látogattunk meg. Sajnos bent fényképezni nem volt szabad, - és ennek ez 64