História 1993-11
História 1993-11 Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó elõzetes írásbeli engedélyéhez van kötve.
Tartalom 1.... 1 1. Hûséges szolgája az õ urának... 1 2. Képek... 4 2.... 7 1. Egy katonatiszt naplója, 19191921. (Anton Lehár: Erinnerungen. Gegenrevolution und Restaurationsversuche in Ungarn 19181921 címû kötetébõl)... 7 2. Képek... 52 iii
1. Hûséges szolgája az õ urának SIPOS PÉTER Hűséges szolgája az ő urának Vajon ki ne ismerné Lehár Ferenc, a zeneszerző nevét? Ugyan ki hallott viszont, szakemberek szűk körén kívül, Lehár Antalról? Pedig a világhírű operettszerző testvérbátyja, a császári és királyi hadsereg ezredese egyik kulcsfontosságú személyisége volt 1919 1920-ban a Nemzeti Hadsereg megszervezésének, majd 1921-ben a több felvonásban zajló ádáz viaskodásnak az államfői hatalomért IV. Károly király és Horthy Miklós kormányzó között. Lehár a vesztes oldalon állott, elmenekült, feladta hivatását, a hadimesterséget, és civilként tengette életét előbb Németországban, majd élethossziglan Ausztriában. a ritkaság számba menő tollforgató katonatisztek közé tartozott. Az 1900-as években több szakmunkát és cikket írt a lőfegyverek alkalmazásáról. Később feldolgozta és publikálta édesanyja családjának genealógiáját, saját kadettiskolai emlékeit, valamint a 106. közös gyalogezred történetét, amelynek parancsnoka volt. Teljesen természetes dolognak tartotta tehát, hogy papírra vesse életének élményeit. Valamikor 1924 táján látott hozzá a nagy vállalkozáshoz, amelyet több mint három évtizeden át lankadatlanul folytatott. Visszaemlékezéseinek megfogalmazásában a szerző rendszeresen vezetett naplójára és levelezésére támaszkodott. A háború viszontagságaiban mindkét forrás nagy része később elkallódott. A terjedelmes kézirat Lehár végakaratának megfelelően a bécsi Hadilevéltár őrizetébe került. Dr. Peter Broucek, az Archívum egyik vezető munkatársa, a személyes hagyatékok tudós gondozója, minden kollégája számára példamutató módon, úgy vélekedett, hogy a levéltáros különleges kötelezettsége a reábízott értékes kincsek kiadása. 1973-ban ő tette közzé bevezetéssel és jegyzetekkel ellátva a bécsi Verlag für Geschichte und Politik (Történelmi-Politikai Kiadó) publikálásában Lehár emlékiratainak 1918 1926 közötti fejezeteit. Magyarországon a Horthy-rendszer genezise korszakából már az 1960-as években megjelent Prónay Pál memoárja, Zadravecz István naplója, érinti a korai esztendőket Shvoy Kálmán 1983-ban közzétett diáriuma is. Az említett személyek 1920 1921-ben mind a kormányzót támogatták a királlyal szemben. Lehár Antal emlékirata annak a politikusokból és katonákból álló csoportnak a híradása a másik oldalról, amely vissza kívánta segíteni a hajdani uralkodót a trónra. Ezért tartjuk indokoltnak, hogy a magyar olvasók számára is hozzáférhetővé tegyük munkájából az 1919 novemberétől, a Nemzeti Hadsereg Budapestre való bevonulásától 1921 októberéig, IV. Károly második visszatérési kísérletének kudarcáig terjedő fejezeteket. Nyilvánvaló módon, miként minden hasonló jellegű munkában, ebben is számos szubjektív, elfogult vélemény olvasható. Egy legitimista életútja Az édesapa, id. Lehár Ferenc, egy katonai zenekar karmestere, hadfi és zenész volt egyszemélyben. Fiai azonban már választottak a két hivatás között. Az 1870-ben született Ferenc kivételes tehetség birtokában az operettirodalomban páratlan életművet alkotott. Az 1867-ben született Antal, bár szintén rendelkezett zenei hajlammal, tisztában volt azzal, hogy az igazi muzsikus talentum az öccsének jutott. Maga szívesen vállalkozott a katonaéletre és hivatásos tisztnek tanult. 1893-ban évfolyamelsőként végzett a bécsi gyalogostiszti iskolában, és a következő évben megkapta a hadnagyi rendfokozatot. Kiváló tanulmányi eredménye és elsőrendű szolgálati minősítése megnyitotta az utat számára a császári és királyi Hadiiskolába, a Monarchia legmagasabb szintű katonai tanintézetébe. A bécsi Dreihufeneisengasse-ban lévő hatalmas palotában vezérkari szolgálatra képezték ki a különösen tehetséges, kiváló jellemű és a csapatszolgálatban kitűnő hivatásos tiszteket. Lehár jó eredménnyel végezte el a közismerten roppant követelményeket támasztó kétesztendős tanfolyamot. 1900 1914 között vezérkari és csapatszolgálatot teljesített különböző helyőrségekben, oktatott a hadsereg lövészeti szakiskolájában is. Itt ébredt fel az érdeklődése a ballisztikával, a tűzvezetéssel, az egyes gyalogsági fegyverek tűzhatásával összefüggő kérdések iránt. Megbízható jellemű, nyílt, melegszívű Nagyon tehetséges kiterjedt katonai ismeretekkel rendelkezik, amelyeket fáradhatatlan szorgalommal állandóan bővít Találékonyság, kitűnő előadóképesség Kedvelt bajtárs Alapos írói munkák jegyezték fel elöljárói Lehár minősítési lapjára. 1
1914 augusztusában Lehár Antal őrnagy a pozsonyi 13. honvéd népfölkelő gyalogezred 2. zászlóalját vezényelte a galíciai fronton. Egy saját kezdeményezéséből és felelősségére végrehajtott stratégiai jelentőségű haditettéért megkapta a Mária Terézia Rend lovagkeresztjét, valamint az ezzel járó bárói címet. (Lehár teljesítményének értékét mutatja, hogy 1757-től, a Rend alapításától, 1918-ig csak 11 nagy-, 9 parancsnoki és 37 lovagkeresztet adományoztak.) Később az olasz frontra helyezték, ahol már ezredesi rangban mint a 106. közös gyalogezred parancsnoka vett részt 1918-ban a Piave folyó mentén zajló súlyos harcokban. Érdemeiért IV. Károly a tiszti arany vitézségi éremmel tüntette ki. A tiszti arany vitézségi érmet IV. Károly alapította és a háború végéig 137 személy kapta meg. Lehár Antal volt a hadsereg egyetlen tisztje, aki a Mária Terézia Rend lovagkeresztjét és a tiszti arany vitézségi érmet egyaránt viselhette. (A hadiflottában egyedül Gottfried von Banfield s (ot jutalmazták mindkét kitüntetéssel.) Az érdemrendekért Lehár súlyos áldozatokat hozott. Tizenkét sebhelyet viselt a testén, egyik lába megrövidült. Lábsebe néhány évvel később megnyílt, vérmérgezést okozott és majdnem a halálba vitte. Élete alkonyát pedig tolószékben töltötte. Lehár 1918. november 18-án érkezett vissza a frontról Szombathelyre, ezredének honi állomáshelyére. Az alakulat, ahogyan a többi, szinte órák alatt szétolvadt. A vidéki városban Lehárnak nem volt mit tennie, ezért Budapestre, majd 1919 elején Bécsbe utazott. A császári és királyi fegyveres erők tisztikarát az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása lojalitási válságba sodorta. A közös hadsereg valódi állam volt az államban, melynek»polgárai«különösen a tisztek és a tiszthelyettesek elsősorban katonatársaik és az ezredük, nem pedig nemzetük szellemét szívták magukba egy életen át. A tisztikarnak valóban az egész Monarchia volt a hazája, és nem valamelyik nemzet lakóterülete Hosszú ideig úgy tűnt, hogy ez a Habsburg-szolidaritás erősebb marad, mint a nemzeti szolidaritás kialakulóban lévő eszméje ábrázolta a tisztikar mentalitását Jászi Oszkár szociológus. Aligha illik bárkire is jobban az idézett jellemzés, mint Lehár Antalra. Hiszen édesapja 22 alkalommal költözött a családjával együtt a Monarchia más és más helyőrségébe. Antal maga Sopronban született, de atyai jogon a morvaországi Schönwaldban (umwald) rendelkezett illetőséggel. Édesanyja elmagyarosodott német családból származott, otthon jobbára a magyar szó járta. Lehár Pozsonyban, Prágában és Bécsben tanult, szolgálati idejének nagy részét Magyarországon töltötte. Felesége, Emmy Magerle, egy tehetős bécsi család leánya volt Magyar érzelem Most pedig elérkezett a választás órája. A kiváló katonára három utódállam is igényt tartott. A magyar és a német osztrák kormány egyaránt parancsnoki beosztással bízta volna meg, jelentkezésre szólította fel a bécsi csehszlovák konzulátus is. Lehár egyik kívánságnak sem tett eleget. 1918 őszén 1919 tavaszán elégedetlenül szemlélte tiszttársai túlnyomó többségének magatartását. gy vélte, rabjaivá váltak a nemzeti eszmének és mit sem törődnek többé a dinasztiával. Bécsben és Budapesten egyaránt hasonló helyzetet talált. A Habsburg-eszme csekély vonzerejére jellemző, hogy 1919 elején Lehár és maroknyi hasonló gondolkodású társa Bécsben nagy szervező munkával összeállított egy listát, amely 600 rokonérzelműnek vélt tiszt nevét tartalmazta. A próbatétel gyanánt meghirdetett gyülekezésen azonban közülük csak 23-an jelentek meg. Lehár mégis váltig ragaszkodott a már nem létező Habsburg-Monarchia utolsó törvényesen megkoronázott uralkodójához, Károlyhoz, e néven első osztrák császárhoz és negyedik magyar királyhoz. Tehát a szó legszorosabb értelmében vett legitimista, mondhatni ortodox legitimista volt. Túlságosan is katona voltam, túlságosan is kötődtem a vazallusi hűség és a dinasztiához való feltétlen ragaszkodás eszméihez értelmezte magatartását emlékirataiban. Meggyőződéssel vallotta, hogy ebben a térségben a nemzetek együttélésének legjobb kerete a szupranacionális monarchia. A földrajz és a történelem örök törvényei mondják nekem, hogy a Duna mentén fekvő államok idővel ismét össze fognak kerülni olvashatjuk 1922 táján írott levelében. Lehár egy jövendő dunai államszövetségben gondolkodott, amelyben Magyarország központi helyet foglalna el. gy vélte, hogy a Monarchia helyreállításának csak Magyarország lehet a kiindulópontja. Ezért némi tűnődés után úgy döntött, hogy hazájának választja. Elhatározásában fontos szerepe volt Ferenc öccsének is, aki mindenáron magyar akart lenni. Lehár Antal lelkületének alapvető vonása a hűség és a következetesség volt. Az emigráció keserű éveiben is vallotta, hogy Magyarország hazám fog maradni, még akkor is, ha életemben sohasem térhetnék vissza. 2
1919 tavaszán nyarán Lehár a magyarországi tanácsköztársaságot tekintette elsődleges akadálynak a Habsburgrestauráció útjában. Csatlakozott az Antibolsevista Comitéhez, amely az osztrák fővárosból szervezte az ellenforradalmat. Az ABC-nek is szüksége volt Lehárra, mint katonai szakemberre. Ugyanis Vörnle János beszámolójának szavaival olyan ember kellett, akinek tekintélye előtt mindenki meghajlik és aki feltétlen fegyelmet tud tartani. Lehár a stájerországi Feldbach helység környékén lévő egykori fogolytáborban fegyveres alakulatot szervezett. Tagjai emigráns tisztek és a magyar vörös hadsereg által levert Mura-melléki ellenforradalmi kísérlet osztrák területre menekült résztvevői. A költségekre 8 millió koronát kapott a tanácsköztársaság bécsi követségéről elrabolt összegből. Lehár kb. 350 főnyi zászlóaljat alakított. gy tervezte, hogy a Dunántúl nyugati részén, Zala, Vas, Sopron és Moson megyékben politikai és katonai bázist képez a legitimizmus számára. Jogszerűség és ellenforradalom 1919. augusztus 5-én Lehár az irányzat egyik vezető politikusának, gróf Sigray Antalnak a társaságában átlépte a magyar határt és a következő napon megérkezett Szombathelyre. Nyomban deklarálta, hogy egész Nyugat- Magyarországon átvette a katonai parancsnokságot. Néhány nappal később Sigrayt az időközben hatalomra került Friedrich-kormány kinevezte a terület kormánybiztosának. Lehár elképzelése az volt, hogy átmenetileg egy jelentékeny, de a dinasztia szempontjából teljesen megbízható személyiség irányítsa az államot. Mihelyst a román haderő elhagyja az országot és megkötik a békeszerződést, nyomban helyreáll a törvényes rend, a jogszerűen megkoronázott király átveszi az állam vezetését. Lehár a saját működési területén igyekezett megfékezni a fehérterrort, mert úgy vélte, hogy a kommunistákkal szemben is csupán jogszerű eszközökkel lehet eljárni. Én vissza akartam térni a régi jogrendhez. Legitimistának lenni annyit jelent, mint a törvény talaján maradni. Minden tekintetben írta visszaemlékezéseiben. Csapatainak azonban nem volt teljes mértékben ura és véres atrocitásokra, így Celldömölkön és Tapolcán sok áldozatot követelő pogromokra került sor. Lehár a fehérterrorért elsősorban a Szegedről a Dunántúlra áttelepült Nemzeti Hadsereg alakulatait, különösen a tiszti különítményeket tette felelőssé. Horthy szerencséje Horthy Miklós altengernagy, fővezér 1919 augusztusában már Siófokról, korábban a vörös hadsereg egyik hadtestének székhelyéről irányította a hadseregszervezést. A Dunántúlon megalakultak a katonai körletparancsnokságok és megkezdődött a hadosztályok kiépítése. Lehár Antal szombathelyi hadosztálya őszre a Nemzeti Hadsereg messze legnagyobb létszámú, több mint 10 ezer főnyi és legjobban felszerelt seregtestévé fejlődött. Az ezredes, aki valójában egy tábornoki helyet töltött be, alárendelte magát Horthynak. Benne látta azt a tekintélyt, aki átmenetileg vezetheti az államügyeket, amíg a király vissza nem veheti a hatalmat. Lehár egyáltalán nem kételkedett abban, hogy Horthy legkésőbb a román hadsereg kivonulása és a békeszerződés aláírása után, tehát várhatóan még 1920 első felében, valóban visszaadja az országot uralkodójának. Egyelőre a fővezérnek is szüksége volt Lehár hadosztályára. Nélküle a hadseregének nem lett volna elegendő ereje arra, hogy a távozó román csapatok nyomában 1919. november közepén bevonuljon Budapestre, majd 1920 kora tavaszán a Tiszántúlra. 1920 második felétől azonban a legitimista körökben s különösen az átmenetileg svájci menedékjogot nyert királyban erősödött a gyanú Horthy igazi szándékait illetően. Hát meddig akarja még húzni-halasztani a hatalom átadását?! A türelmetlenség, a bizalmatlanság és a később illúziónak bizonyult reménység Franciaország toleranciájában egy fait accompli, kész tények esetén, IV. Károlyt 1921 húsvétján cselekvésre ösztönözte. A második puccs Lehár az itt közzétett emlékirat-fejezetben részletesen beszámol az ún. első királypuccs eseményeiről, a saját szerepéről és királyhűségének következményeiről. Jóval szűkszavúbban ír viszont a szerző a király 1921. októberi második, ezúttal már fegyveres erővel megkísérelt akciójáról a hatalom visszaszerzésére. Feltűnő a hallgatása azokról a döntő fontosságú megbeszélésekről, amelyek 1921. október 3-án és 4-én zajlottak le Rakovszky István legitimista politikus lakásán. Ezekről a tárgyalásokról Gratz Gusztáv egy kiadatlan kéziratában idézi Rakovszky október 6-án készült naplófeljegyzéseit. Tegnapelőtt és az azelőtti napon, október 3
3-án és 4-én, fontos megbeszélések folytak nálam IV. Károly király felségének visszatérése tárgyában. Jelen voltak Beniczky, Gratz, Lehár és én. Jegyzőkönyvet nem vezettünk és írásban foglalt határozatot nem hoztunk. Lehár báró véleménye szerint egészen világos, hogy a kormányzó és a hadsereg-vezetőség eltávolítani igyekeznek a királyhű tiszteket a hadseregből és a befolyásos pozíciókból Az Ostenburg-különítmény, amely királyhű és ez idő szerint a nyugat-magyarországi kérdés miatt Sopronban állomásozik, október végén, az említett kérdés elintézése után redukáltatni fog, sőt talán egészen fel fogják oszlatni, amivel eltűnnék az utolsó csapattest, amelyre felsége támaszkodhatik Október 4-én Lehár kijelentette, hogy felsége visszatérésének legkésőbb október végéig be kell következnie. Ha e terminusig semmi sem történik, a dolog»soha többé végre nem hajtható«, mert az Ostenburg-különítményt fel fogják oszlatni vagy annyira redukálni, hogy azzal akciót kezdeni nem lesz többé lehetséges. Az időjárás is olyanná válhatik, amely lehetetlenné teszi, hogy felsége repülőgépen érkezhessék. felségének Sopron környékén kell leszállnia, ő (Lehár) már ki is szemelte azt a helyet Dénesfa mellett, ahol a leszállás megtörténhetik Katonai szempontból a vállalkozás biztosítva van. A civilek kételyeire válaszolva Lehár kijelentette: Ha az excellenciás urak nem akarnak velünk együttműködni, akkor mi katonák egyedül cselekszünk, az uraknak nincs egyéb teendőjük, mint hogy azonnal felsége rendelkezésére álljanak, amikor én felségét Budapestre, a Várba hozom. E nyilatkozat hallatára a három polgári politikus feladta az ellenállást. A fegyveres kísérlet, ahogyan az itt közölt emlékiratrészlet leírja, október 24-én összeomlott. Lehár Antal, akit a király vezérőrnaggyá léptetett elő, a vonaton civil ruhát öltött és eltávozott. Egy legitimista barátjához röviddel az események után írt, eddig publikálatlan levelében így magyarázta a menekülését: Szökésemet valószínűleg nagyon erősen fogják ellenem kihasználni. Hivatkozhatnék arra, hogy egyáltalában nem akartam szökni, hanem erre felségétől tanúk jelenlétében határozott parancsot kaptam. gyszintén a királyné búcsúszavaira:»isten tovább fogja segíteni, majd én imádkozni fogok magáért!«mindmegannyi bizonyítéka, hogy ez minden más volt, de legkevésbé a felségek»cserbenhagyása«. Emigrációban Lehár viszontagságos vándorútja Szlovákián és Csehországon át először Münchenbe vezetett. November 2-án botjára támaszkodva lépett ki a pályaudvar előtti térre, miután egy eszméért, egy letett esküért mindent, szó szerint mindent feláldozott, amit harmincesztendős küszködéssel becsületben, státuszban és tulajdonban a magáénak mondhatott. jra kellett kezdenie az életét. Világhírű öccse nemigen segítette felesége, a sógornő ellenzése miatt. Münchenben Lehár ismeretségbe került a weimari köztársasággal szembenálló katonai körökkel, többek között Ernst Röhm kapitánnyal, a náci rohamosztagok megszervezőjével. A nemzetiszocializmus eszmevilágát azonban Lehár elutasította. Egy sörházban fültanúja volt Adolf Hitlernek. Amit mondott, nem tett rám különösebb benyomást, mert a beszéde teljesen az úgynevezett népszónokok megszokott frázisait ismételgette hogy a költők és gondolkodók népének a színe-java miként dőlhetett be ennek a kóklernek, az mindig lélektani rejtély marad számomra összegezte naplójában véleményét. Semmi sem tartóztatta Münchenben, ezért 1922 nyarán visszatért Bécsbe. A mindennapi betevő falat megszerzése is gondokat okozott számára. Csak 1926 1927-ben sikerült biztos egzisztenciát teremtenie Berlinben, ahol az osztrák zeneszerzők és zeneműkiadók jogvédelmét képviselte. Hitler hatalomra jutása után Lehárt kiutasították a Harmadik Birodalomból és visszatért Ausztriába. Itt 1938-tól, az Anschluss-t követően, sokat zaklatták és öccse felajánlotta a közbenjárását a náci pártszerveknél. Lehár Antal azonban nem kívánt szóba állni az Ostmark új uraival. Lehár Ferenc, a zeneszerző 1947 februárjában elhunyt. Tárgyi hagyatékát súlyos betegen is Antal bátyja gondozta. Lehár tábornok idealizmusa nélkül ez a művészeti érték elveszett volna méltatta érdemeit egy osztrák hetilap. Lehár Antal 1962. november 12-én halt meg. Gyászjelentésének mottóját már jó előre megfogalmazta: Csupán hűséges szolgája az ő urának. 2. Képek 4
5
6
1. Egy katonatiszt naplója, 19191921. (Anton Lehár: Erinnerungen. Gegenrevolution und Restaurationsversuche in Ungarn 19181921 címû kötetébõl) LEHÁR Antal Egy katonatiszt naplója I. Napló egy hadseregről 1919. november 9-én érkezett meg a szombathelyi hadosztály csapatainak parancsnoksága a Budapesttől 40 kmre lévő Martonvásárra. Itt kellett előkészíteni csapataim Budapestre történő bevonulását. Az akkoriban a Dréherek1 tulajdonában lévő, az országút közelében fekvő martonvásári kastélynak nem volt építészetileg jelentős homlokzata, de pompás, öreg parkkal, ódon kápolnával és szép, értékes, festett üvegablakos lépcsőházzal rendelkezett. A ház valamikor a Brunswick család tulajdonában volt, s arról nevezetes, hogy itt játszódott le a szerelmi idill Beethoven és halhatatlan szerelme, egy Brunswick grófnő2 között. Babonás tisztelettel lépek tehát be. Már az előtérben leveszem a sapkámat, csendesen hódolok a nagy zeneköltő géniuszának. A hely, ahová egy derék ember belép, mindörökre megszentelődik. Ma a birtok, amit Dreher vitézi székhelyként a magyar hadsereg rendelkezésére bocsátott, Horthy szárnysegédje, Magasházy3 kezében van. 1919. november 10-én Sigray gróf4 és Szmrecsányi5 megérkeztek Martonvásárra. Meglátogatjuk huszárainkat a Dreherek tordai6 vadászkastélyában, ott ebédelünk. Élvezzük a háború előtti úri élet rendkívül érdekes, ám fárasztó voltát. Elődeink itt kutyákkal vadásztak a rókákra és a szarvasokra. A legdrágább ír hunterek, a legértékesebb angol és magyar telivérek töltötték meg a márvánnyal és keményfával borított istállókat. Csodálatos lovaglópálya, kitűnő akadályok, sövénykerítések, árkok és víz, borpince sokféle borral, klubszerű bútorzat, perzsaszőnyegek, angol sportképek, fácánkert, több ezer nyulat elejtő hajtóvadászatok és mindez kevesebb, mint egy óra alatt elérhető a fővárosból. Valóban egy hercegi birtok, amit hosszú távon csak hatalmas bevételek révén lehet működtetni. A jövedelem azonban önmagában nem elégséges. Ehhez az a lassanként kihaló mentalitás is hozzátartozik, amit a magyarok igazi magyar úr megjelöléssel szoktak emlegetni. Mondják, hogy amikor egyszer egy fiatal mágnás türelmetlenül kirántotta kocsisának kezéből a gyeplőt, s így förmedt rá: Hol vannak a régi, jó magyar kocsisok?, a kocsis szomorúan a következő szavakkal válaszolt: Ott, ahol a régi, jó magyar urak maradtak!. Más idők, más emberek. Isten óvjon attól, hogy a mi ellenforradalmunk elősegítse a régi feudális dicsőség rövid idejű újjáéledését. A legitimista7 sem akarhat múmiákat konzerválni, hanem evolucionistának kell lennie. Minél inkább a törvény talaján áll, annál inkább kell törekednie, hogy a törvények az emberi cselekvés és gondolkodás fejlődésével összhangban maradjanak. 1919. november 11. A budapesti bevonulás megbeszélésére Siófokra8 utazom. Másfél órás megbeszélés Horthyval.9 Alig lépek be, máris ecseteli beszélgetését Vázsonyival, akit durván és udvariatlanul akart lerohanni. Ez a leírás Sigray és Pallavicini10 elbeszélése alapján már ismert volt előttem, mert Horthy nekik is ugyanazt mondta, mint nekem. Vázsonyi11 egy meggyőződéses zsidó. De az új Magyarország egyik legkitűnőbb jogásza, aki szegény maradt, minden szegény zsidó ügyvédje, de azoké a mágnásoké is, akik meg akarják takarítani a honoráriumot. Nagyon szellemes és talpraesett, nyílt demokrata, a magyarországi szegény zsidóság feltétel nélkül követi. Esterházy12 minisztériumában igazságügyminiszter volt, Őfelsége első zsidó titkos tanácsosa13 lett és még felbecsülhetetlen értékű szolgálatokat tehet számunkra, mert nyíltan és feltétel nélkül a legitimizmus mellett kötelezte el magát. Hogy miért kell így megsérteni őt, akinek Bethlenhez14 hasonlóan a kommunizmus alatt emigrálnia kellett, felfoghatatlan számomra. Azután Horthy Friedrich15 miniszterelnökről kezdett el beszélni. Neki feltétlenül le kell mondania. Akkor, ha Friedrich lemond, az angolok (szóban) olyan Magyarországot ígértek meg neki, amely nagyobb, mint korábban volt. Pozíciónk felülmúlja Németországét is. Uralkodó szerepet kapunk Közép-Európában és milliókat számolatlanul. (Ezen a helyen a következőket írtam naplómba: És ezt Horthy elhiszi?) 7
Sok, a szívemhez közelálló katonai kérdés megtárgyalása elől Horthy kitért. Láthatóan ezekről nem volt tájékozott. E megbeszélésről összbenyomásként a következőket jegyeztem le: Horthy láthatóan úgy viselkedik, ahogyan azt mozgatói akarják a politikai és katonai háttérből. Hogy milyen ő maga és milyen mértékben követ egy irányt a saját irányvonalát azt a jövő fogja majd eldönteni. Azután megbeszélés Pallavicini Györggyel, Szmrecsányival és Sigrayval. A szóvivő Pallavicini György, aki terveihez láthatóan Horthy támogatását és az én egyetértésemet igyekezett megszerezni. Egy államtanácsot akart létrehozni Andrássy,16 Csernoch17 hercegprímás és még egy politikus részvételével csak Apponyival18 vagy Wekerlével19 nem! Friedrichnek szerinte is feltétlenül le kell mondania a miniszterelnökségről. Hadügyminiszter lehet a kabinetben, amely majd mindegyik jelenlegi minisztert átvenné. Miniszterelnöknek Pallavicini természetesen saját magát gondolta. Főként angol befolyásra támaszkodik, és hangsúlyozza, hogy az angolok soha nem fogják elfogadni Friedrichet. Kérdésemre, hogy ennek az elképzelésnek milyen konkrét támasza van, Pallavicini nem tudott semmilyen meggyőző érvet felhozni. Mindenesetre ez a siófoki látogatás leleplezte azt a mély szakadékot, ami Friedrich miniszterelnök és Horthy főparancsnok között kialakult. Az egyedüli hadra fogható, fegyelmezett gyalogos hadosztállyal pedig én rendelkeztem köztük. 1919. november 13. Az amerikai Trux ezredes látogatása törzsem főhadiszállásán. Azzal a szolgálati ürüggyel jött, hogy megtekintse hadosztályom mozgását, azonban nyíltan megmondta, hogy fácánokat akar lőni. Kérdezem tőle, hogy a tulajdonos vagy a vadászat irányítói meghívták-e a vadászatra, erre egészen naivan így válaszolt: az nem is szükséges, mert ő az antanttól jött. Ezek a kisebb esetek sértették leginkább az érzékenységünket. Elődeink így mentek Afrikában a néger törzsekhez, vagy a sziú indiánok vadászterületein cserkészni. És a bennszülöttek jogai? Mit jelent az? Mi vagyunk a fölényben levő faj, az urak. Már az is kegy tőlünk, ha főnökeitekkel és vezetőitekkel szemben a látszatot fenntartjuk. Mi a jog hatalom nélkül? Trux elmeséli, hogy Budapesten egy gálaelőadást készítettek elő számunkra. Azt vetettem ellene, hogy semmilyen alapunk sincs arra, hogy örömteli ünnepségeket tartsunk. Addig kell keményen és állhatatosan dolgoznunk, amíg a gálaelőadást majd Bukarestben jelenthetjük be. Ezt a választ az amerikai nagyképűnek és arrogánsnak találta. A szomorú helyzet iránti finom érzés és megértés hiánya, melyben szegény hazám van, váltotta ki belőlem természetem ellenére e nagyzoló szavakat. A zalai ezred zenekarának muzsikája szól a kastély előtt. A zenekar csupán egy Beethoven-művet tart a repertoárján: a gyászindulót. Felhívom tisztjeim figyelmét Beethoven martonvásári kapcsolataira. Egy ünnepélyes perc. Az amerikai is meghatódni látszik. Felfogja-e a mi régi kultúránk lényegét? Ezután jut eszembe, hogy a legnagyobb muzsikus egyáltalán nem csak Európáé. az egész világhoz tartozik. Vajon mikor fogja követni a kultúra közösségét minden nép és faj egyenjogúsága? 1919. november 14. Életem egyik szerencsés napja. Korán útra kelünk egy menetoszlop autóval. Tétényben az első diadalkapu, szívélyes fogadtatás a hatóságok, különböző küldöttségek, a pap, az asszonyok és a gyerekek részvételével. Sok virág és szalagok. A helybeli úriemberek egész éjjel virrasztottak, hogy semmiből ne maradjanak ki. A cigányzenekar játszott. Több átéjszakázott és ingadozó alakot is lehetett látni. Az egyik szónoknak az alkohol a torkára forrasztotta beszédét. Sietünk tovább. Budafokon újra megállítanak bennünket. Virágok, beszédek. Mindenütt örömteli fogadtatás. Amíg a Gellért Szállóhoz érkezünk, autómat szó szerint a pereméig virágokkal töltötték meg. A jelentések a csapatok felvonulásáról pontosan egyeznek. A vasi ezred éppen kivagoníroztak lelkesen üdvözöl. A tüzérséget mindenesetre a budai magaslatokon készenlétbe állítottuk. Az eddig vörös Budapest megszállásáról volt szó, így minden meglepetésre fel kellett készülnünk. A román csapatok végre visszahúzódnak a hidakról. Ima és himnusz után mindegyik menetoszlop egyszerre lendül mozgásba. Fő hadoszlopom, a 106-os zászlóalj egyik százada élén állok (ez a vasi ezred azon zászlóalja, amelyre átruháztam a régi 106-os ezredem tradícióját). A Lehár báró indulóval 20 vonulunk be a városba. Leírhatatlan ujjongás és lelkesedés. Egy szempillantás alatt mindenütt piros-fehér-zöld zászlók röpködnek. A kaszinó előtt díszmenetben vonulnak fel csapataim. Az emberek utat engednek, s a tömeg hangos kiáltozásban tör ki. Asszonyok sikoltoznak és sírnak. Amint leszálltam a lóról, egy idős, elegáns hölgy lépett 8
hozzám, s még mielőtt elháríthattam volna, sírva megfogta a kezem és megcsókolta. Erre én is kezet csókoltam neki. Szállodám, az Astoria előtt emberek ezrei gyülekeztek. Egy évvel korábban, az utolsó pillanatban, nagy nehézségek árán tudtam megmenteni a biztos haláltól báró Lukachich altábornagyot,21 a Mária Terézia Rend lovagját. Valószínűleg ugyanazok az emberek kiabáltak akkor le vele -t, akik ma éljen -t harsognak. A két dátum között volt a kommunizmus. Az ilyesmi szkeptikussá tesz a tömeg viselkedésével szemben. Teszek egy körutat Budapest mindegyik kerületében, megnézem csapataim gyülekezési pontjait. Elmegyünk a Kerepesi temetőbe. Ott nyugszik jó édesapám,2 aki a 3. bosznia hercegovinai ezred vezetőjeként 19 évvel ezelőtt Budapesten hunyt el. Megállok, és az összes virágot, amit az autómba dobtak, édesapám sírjára helyezem. Remek ember volt, aki csak szolgálatát, feleségét és gyermekeit ismerte. Hogy örültem ennek a napnak! És most új erőt merítek közelségéből: kitartani és szilárdan kiállni minden mellett, amit helyesnek ismertél meg. Mivel az összes, Budapestre bevonuló csapategység alárendeltségembe tartozik, meglátogatom a Szegedről vontatóhajóval éppen megérkező szegedi ezredet is. Diendorfer23 alezredes nagyon jó benyomást tesz rám. Az ezred csak két gyenge zászlóaljjal rendelkezik, kb. 550 600 tűzfegyverrel. Többségükben önkéntesek, de nem pótkeret, és nem újoncok. Diendorfer mesél szegedi szenvedéseiről. A franciák és a jugoszlávok foglyai voltak, és ezek most, az utolsó pillanatban engedték el, s fegyverezték fel őket. Pénzt bocsátottam rendelkezésére, hogy az egység ellátmányát feljavítsam. Az atrocitásoktól való feltétlen tartózkodást követeltem, amit Diendorfer megígért, és ezrede tisztességére legyen mondva, a következő napokban be is tartott. Csapataim néhány órán belül elnyerték a budapestiek bizalmát. Mindenütt megajándékozták őket, és a zsidók is, akik pedig pogromot vártak, kifejezték örömüket, amint látták, milyen kemény fegyelmet tartunk. Tömegesen jelentkeztek tisztek a hadosztályomba való belépésre. Elutasítottam őket azzal, hogy a Budapesten önállóan felállítandó csapatokhoz csatlakozzanak. Törzsem nagy odaadással dolgozik. Amikor este 9 órakor, az összes csapategység, őrhely, laktanya megtekintése után az irodába jövök, egy úr sem hiányzik, bár mindenkinek van Budapesten rokona vagy ismerőse. Vezérkari főnökömnek, Keresztes őrnagynak felesége és távolléte alatt született gyermeke is Budapesten tartózkodik. Lorenz százados mindig mellettem van. A parancsnokság munkáját lelkesedés és öröm jellemzi, s ez a hangulat a csapategységekre is átterjed. Az őrjáratok folyamatosan járják az utcákat, mindenütt készültség. Tizenkét óra eltelte után meggyőződtem arról, hogy Budapest teljesen a kezünkben van és a legutolsó proletárig mindenki fellélegzik, mert a rend és a biztonság, ill. az élet és a mindenki számára biztosított magántulajdon pártoktól és vallástól független. 1919. november 15. Munkás, mozgalmas nap. Az őr- és laktanyai szolgálattól kifáradt csapataimnak még mindig bevetésre készen kell állniuk a kaszárnyákban, amelyeket a románok kimondhatatlanul tönkretett és bepiszkított állapotban hagytak hátra. Nem akadt egy teljesen ép ablak sem. A padlódeszkák feltépve, minden szoba tele emberi ürülékkel. A frissen kinevezett városparancsnok, Dáni24 altábornagy, akinek semmilyen pénzeszköze nincs és csak kevés ember áll rendelkezésére, minden ügyben hozzám fordul, azonban a legjobb akarattal sem tudok embert adni számára, mert így a zászlóaljak munkakülönítményekké válnának, és ez károsítaná a harckészültségüket. Mindez nehézségekhez vezetett, amit csak hosszadalmas tárgyalások és magyarázkodás után sikerült elhárítanom. Az antantbizottságnál,25 amelynek engedelmeskednünk kell, naponta egy másik hatalom képviselője az illetékes. A tegnapi olasz kifogásolja a két, Szombathelyen építtetett, és Budapestre felhozatott páncélautómat. Adjuk le az antantnak utasít. Azonnal bevagoníroztatom és elszállíttatom. Az olasz képviselő most minden laktanyában keresi. Feketekávé Beniczkynél.26 Nagy gond Clerk27 fellépése miatt. Beniczky Horthytól biztosítékot kapott arra vonatkozóan, hogy Horthy nem törekszik katonai diktatúrára és a katonai hatóságokat alárendeli a kormánynak, ezzel szemben viszont Clerk feltétel nélkül követeli Friedrich lemondását ami nyilvánvalóan Horthy egyik feltétele. A kritikus pillanatban a politikai vezetők még kevésbé egységesek, mint bármikor. Ki lesz a nevető harmadik? Délután alárendelt parancsnokaimmal a helyszínen beszélem meg a parlament előtti díszszemlét. Ellene voltam mindenfajta ünnepélyességnek. Ha már meg kell lennie, a nemzeti hadsereg egy, Magyarországon soha nem 9
látott bemutatót fog nyújtani. A programot tervező Lorx28 ezredest azonban arra kértem, a csapatokat illetően adjon szabad kezet számomra, amit ő elfogadott. Erre kidolgoztam a parancsokat, úgy hogy törzsem ma sem pihenhetett. Este 9 óra 30. Vacsora Friedrich miniszterelnöknél. Először vagyok a miniszterelnökségen és meglepett e helyiségek szépsége. A vacsora után azt kérdezi tőlem Friedrich, hogy vajon kivihetőnek tartom-e Horthy elmozdítását. Azt válaszolom neki, hogy Horthyt mint főparancsnokot ő maga helyezte fölém, ezért a leváltás csak akkor következhetne be, ha a minisztertanács egy másik fővezért nevezne ki, és ezt a szolgálati szabályzat előírásának megfelelően az addigi főparancsnok útján hozza tudtomra. Friedrich erre felvilágosítást kér tőlem arról, hogy a tisztek Horthy mögött állnak-e. Nyíltan mondom neki: Igen. Ugyanúgy, ahogy én is Horthy mellett állok. Egy szakadást a tiszti állományban szerfelett veszélyesnek tartok. Horthyt tisztességes jelleműnek gondolom. Bár rossz tanácsokat kapott, végül is változtat rajtuk. A tiszteket elválasztani tőle, azt jelentené, hogy kritikus időben a hazának rossz szolgálatot teszünk. Friedrich láthatóan csalódott. Én azonban elhatároztam, hogy politikusokkal soha nem beszélek nyíltan, hanem velük szemben is a katonai tények mellett maradok. 1919. november 16. Ismételt bevonulás Budapestre. Kelenföldön jelentkeztem lovon, kivont karddal, mint az összes felvonuló, Horthy melletti csapat parancsnoka. Az út mentén arccal felállított csapatok menetoszloppá záródtak utánunk. A pillanat lenyűgöző hatású volt. 6000 ember oszlopban, az Alkotmány utcán vonulva, acélsisakban tüzérséggel és lovassággal a nyomában, egyetlen parancsszó nélkül, a Rákóczi-induló hangjai mellett, kifogástalan rendben és nyugalomban a Parlament épülete előtt felsorakozott. Lelkesedés kiáltása hullámzott át a nézőseregen. Sok idős ember köztük miniszterek sírt. Ha valaki a bevonulás hivatalos változatát akarja megismerni, nézze meg az 1919-es Horthy-kalendáriumban. Ezt az akkori fővezérség adta ki. A csapatok bevonulásának bemutatásánál a nevemet egyáltalán nem említik. Az akkor fölvett filmből a fővezérség parancsára a rólam szóló kockákat a legutolsó részletekig kivágták. A fővezérség azonnal létrejövő cenzúra hatósága bizonyítottan megtiltotta minden újságnak a nevemnek akárcsak az említését is. Szégyellem, hogy olyan sok idegen tollal kell ékesítenem magamat mondta Horthy a bevonulás után, anélkül azonban, hogy akárcsak egy szóval kifejezte volna tisztjeimnek vagy a nyilvánosságnak szégyenérzetét. Olyan irigy rád, mint egy primadonna, és dühbe gurul, ha valaki jót mond rólad mondta nekem néhány nappal később a Mária Terézia-lovag, báró Lukachich altábornagy, és óvott Horthy környezetétől. Én azonban, aki Horthyval szemben ismét korrekten és lojálisan viselkedtem, nem tápláltam illúziókat arról, hogy mit jelentett számomra a bevonulás Budapestre: ezredesek és tábornokok százai keltek életre Budapesten. Az új magyar hadseregben kívántak ismét szolgálni. Mindnyájan idősebbek voltak rangban, mint én, aki Magyarország egyedüli gyalogos hadosztályát vezényeltem. Mit használtak az érdemek és a munka. Szemükben egyszerűen csak szerencsém volt. És mivel a fővezér ebben a pillanatban nem állt köszönettel mellém, hanem nyíltan ellenem foglalt állást, csak idő kérdése volt, hogy ellenségeim mikor látják elég veszélytelennek helyzetüket Magyarországon arra, hogy elintézzenek engem. Így lett 1919. november 16. sorsom egyik fordulópontja. A szombathelyi hadosztály éppúgy, mint előtte értékes eszköz maradt Horthy kezében. Parancsnoka azonban elkövette azt a bűnt, hogy nélkülözhetővé vált. Horthy elég erősnek érezte magát, hogy ezt még azon a napon az érintettel azaz velem nyíltan érzékeltesse. Belsőleg kijózanodva, de harag nélkül a szívemben, az elkövetkező napokban kizárólag csapataim elszállásolásának és ellátmányának a gondjaira összpontosítottam. Utasításokat kellett kiadni, biztonsági előírásokat felülvizsgálni, őr- és laktanyaszolgálatot szabályozni, hogy a csapatok harckészültségének kialakítására és fokozására is maradjon még idő. Gyakran merültek fel megoldhatatlan problémák, melyek a katonai és a tiszti kötelességtudattal és jóakarattal szemben igen magas követelményeket támasztottak. Hamarosan megkezdődött a román kivonulás ütemének megfelelően az egyes zászlóaljak és századok széttelepülése a Dunától balra fekvő területekre. A csapatok magatartása, miután közvetlen felügyeletemtől megszabadultak, fegyelmük próbakövévé vált! A szombathelyi gyalogos hadosztály egységei mindenütt fényesen tartották magukat. Barátnak és ellenségnek egyaránt el kellett ismernie ezt. Itt csak egy körülményt szeretnék megemlíteni: ez volt a Britannia-különítményesek29 ideje, a nyílt utca legitimációja és a fiatal, meggondolatlan tisztek különböző támadásainak korszaka. Ebben az időben fiatal tisztjeim a saját embereikről gondoskodó régi stílusú beosztott tisztek maradtak. Egy sem hagyta magát a különítményes tisztek naponta 10
kínált példája alapján félrevezetni, s hatásköréből kilépve olcsó aszfaltbabérokat aratni. Egyetlenegy atrocitást sem tudtam tisztjeimről feljegyezni. Fiatal tisztjeim ebben az értelemben tartották meg hűségüket, ami nekik is nagy megbecsülést hozott. 1919. november 30. A korábbi hadügyminiszter, Schnetzer30 vezérőrnagynál tettem látogatást. Schnetzer elmesélte, hogy mint hadügyminiszter meglehetősen önzetlen volt, s a siófoki fővezérségnek átadta jogosítványai egy részét, hogy az akták gyorsabb elintézését lehetővé tegye addig, míg a közlekedést a románok budapesti jelenléte akadályozza. Ezt a teljhatalmat azonban Horthy nem akarta többé feladni, pedig a románok kivonulásával a viszonyok normalizálódtak. Az ellentétek a hadügyminisztérium és a fővezérség között hovatovább tarthatatlanná váltak. A hadügyminisztérium nem küld többé szolgálati jegyet a fővezérségnek, mert az hosszú idő óta nem küldi vissza a szolgálati jegyeket a minisztériumba, hanem minden olyan ügyet is maga intéz, ami a hadügyminisztérium hatáskörébe tartozik. Emiatt konfliktus keletkezett a fővezérséggel, amely során miniszterkollégái cserbenhagyták őt. Schnetzer saját lemondásáról a reggeli lapokból értesült. Friedrichet is hamarosan kimesterkedték ebből az állásból. Schnetzer keserűen mondta: Én Budapesten szervezkedtem, te Nyugat-Magyarországon létrehoztad a nemzeti hadsereget és Horthynak Siófokon volt egy sajtó- és propaganda osztálya. Ezzel csinál most egy második honfoglalást. (Példálózás Horthy fehér lováról a budapesti bevonuláskor. Árpád szürke s fehér lovon lovagolt, amikor az országot birtokba vette a magyarok számára.) 1919. december 21. Tea József főhercegnél.31 A főherceg jelezte, éppen leveleket kapott Svájcból. Őfelsége ezúton nyomatékosan kifejezte kívánságát, hogy ő, József, Magyarország nádora legyen. Természetesen a feltétel nélküli legitimitás álláspontján állt. József igen élesen támadta Andrássy grófot, aki csak azért propagálta Ottót32 Károly helyett, hogy maga kerüljön egy régens-tanács élére. 1919. december 24. A budapesti lakosság csapataimnak egy még soha nem látott karácsonyi meglepetést készített elő. Minden katona több ajándékot kap, Lorenz nagy odaadással vezényelte és hajtotta végre a gyűjtést. A derék emberek megszolgálják a kevés örömöt. Senki sem mehetett haza. De bátran kitartanak. Hiszen ők Magyarország legnagyszerűbb katonái. 1919. december 26. Beniczky (belügyminiszter) láthatóan lehangolt. Hangsúlyozza, hogy minden a katonai diktatúra irányába mutat. A hadsereg mindenütt beleavatkozik az ő hatáskörébe. A felelősséget viszont neki Beniczkynek kell viselnie. Súlyos atrocitások voltak Kecskeméten és környékén.33 Az államrendőrség azonnal kinyomozta a tetteseket. A katonai hatóságok azonban megakadályozzák letartóztatásukat és megbüntetésüket. Ezen felbátorodva újabb és újabb bűncselekményeket követnek el, és szabotálják a rendfenntartó szolgálatot. Beniczky törekvő és jellemes ember. Amikor legutoljára a dzsentri kaszinóban34 bor és szivar mellett ültünk, a záróra előtt öt perccel felállt, és elhagyta a társaságot. Lehetetlenné válok holnap a Nemzetgyűlésben, ha mint belügyminiszter nem tartom be az általam kiadott rendeletet. Sigray gróf iváncsai meghívására Beniczky, aki szenvedélyes vadász, egy bottal felfegyverkezve jelent meg a vadászaton. Állhatatosan elutasította, hogy fegyvert vegyen a kezébe addig, amíg nincs vadászengedélye. Egy ilyen ember mint a rendőrség legfelsőbb főnöke, nem viseli el tartósan az atrocitásokat, hanem inkább lemond. Csapataimat atomjaira szakították és sokszor kisegítő csendőrszolgálatra osztották be, ami teljesen ellentétes katonai rendeltetésünkkel. Amikor a vezérkari főnök, Berzeviczy35 vezérőrnagy elé terjesztem, hogy milyen bomlasztóan hat a soproni ezredre, ha egészen kis csapatokba szétosztva rendőri szolgálatra használják fel, mint jelenleg pl. Miskolcon, Sátoraljaújhelyen, Tokajban, Diósgyőrben, Putnokon, Szolnokon stb., Berzeviczy tábornok szó szerint a következőképpen válaszolt: Belátom, de hát nincs egyebünk, mint a Te zászlóaljaid. 1919. december 31. Huszár36 miniszterelnök szilveszter estére meghívta hadosztályom tisztjeit a miniszterelnökségre. Friedrich hadügyminiszter egy fellengzős beszédet tart nekem és hadosztályomnak, Magyarország igazi megmentőinek. Ennek egyértelműen Horthy-ellenes éle kínos nekem, mert szükségtelenül kiélezi az ellentéteket, ami csak károsítja a haza ügyét. 1920. január 1. Tisztjeim átadnak nekem egy pompás vitrinben egy díszkardot, amelynek kovácsolt ezüstből készült domborműve az én piavei támadásomat és budapesti bevonulásomat ábrázolja. A kulcslyuk Budapest, a zár bevonata pedig Magyarországot ábrázolja. A kardra címert, Mária Terézia-keresztet, és bátorsági érdemérmet erősítettek. A damaszkuszi penge a négy megye Moson, Sopron, Vas és Zala címerét és egy 11
engem dicsérő feliratot viselt. Örültem a muzeális darabnak, hiszen az később a nemzeti hadsereg első tüzérhadosztályára fog emlékeztetni. 1920. január 17. József főherceg vacsorát ad a Nemzeti Kaszinóban.37 Horthy fél órán keresztül váratta a főherceget. Végre a két halálos ellenség egymás mellett ül, én kettejükkel szemben. Az asztalnál és utána alig egypár szót beszéltek egymással. A főherceg láthatóan bizonytalan és ideges, nem találja meg a megfelelő hangot, a helyes magatartást. Horthy ingerült, határozottan elutasító volt, Berzeviczy egészen passzív. A főherceg csak akkor melegedik fel, amikor a beszélgetés témájaként az első világháborút vetem fel, és mesélhet háborús élményeiről. József főhercegnek, mint katonának jó volt a híre, Isonzónál hadtestparancsnokként egyenesen kiválónak mutatkozott. Hiába, a katonák mindjárt közelebb kerülnek egymáshoz, megértik egymást, amint nem a politikáról esik szó. 1920. január 19. Beniczky nagyon izgatott. Horthy ismét a szemére hányta, hogy egy Friedrich szervezte puccstól tart, amelyben én is részt vennék. Egy megbeszélésen, 1919. december 16-án tett már nekem egy hasonló szemrehányást. Ellentmondok: Amilyen csirkefogó valaki, úgy gondolkodik másokról is. Mindenesetre a fővezérségnél van néhány ember, akik életmentőként és védőangyalként nélkülözhetetlenné akarják tenni magukat. Minden lépésünket megfigyelik, és naponta elmesélnek rólunk egy rémtörténetet Horthynak. Nem lehet fellépni ellene, mert mindezek a támadások a hátunk mögött zajlanak, és Horthy soha nem nevezi meg besúgóit. A következő naplójegyzet megvilágítását szolgálja az utána álló megjegyzés: Az állapotok a hadügyminisztériumban nevetségesek voltak. A főterem bal oldali ajtaja Friedrich hadügyminiszterhez vezetett, a jobb oldali az államtitkárhoz és a jövő emberéhez Soós tábornokhoz38 nyílt. A fővezérség teljesen ignorálta Friedrichet és csak Soóssal tárgyalt. A közbenjárás Friedrich hadügyminiszternél gyengítette a fővezérség szemében nemcsak az érintett személy pozícióját, hanem az ügyet is, mert a referensek nagyobbrészt Soós oldalán álltak, és maga Friedrich, aki látta rövid hivatali idejének kilátásait, félvállról vette teendőit. Aki mint én gyakran fordult meg szolgálati okból a hadügyminisztériumban, minden illetékességet homályosnak és hamisnak talált. Amikor egyszer kategorikusan kértem a minisztériumban Soóst, mondja meg nekem, ki a döntésképes a minisztériumban, akihez a tisztek fordulhatnak, a következő ködös választ adta: Igen, ezt az egyes tisztek tapintatosságára kell bízni. Emellett Soós ellenséges viszonyban volt a fővezérséggel. Horthy szó szerint azt mondta nekem: Örülök, hogy végre túladtam Soóson. Valósággal föllélegzem. Röviden: zűrzavar volt, harc a hatalomért, amelynek következményeit megéreztük, s amelyben mi a csont szerepét játszottuk az érte dulakodó kutyák között. 1920. január 20. Dáni tábornok, városparancsnok felkeresett. Egy kampányt kell indítani Friedrich hadügyminiszter ellen. Friedrichet a Tisza-gyilkosságban való részvétellel vádolják. (Ez a vád egy megrendelt, hamis tanúvallomás alapján végül valóban Friedrich lemondásához vezetett. Amikor a bírósági eljárás végén teljes mértékben rehabilitálták, minisztersége már szóba sem került. A gyanúsítás mérge tehát kívánság szerint hatott.) 1920. január 21. Úgynevezett tábornoki tanács a hadügyminisztériumban. Horthy csak néhány percig elnököl. A személyi ügyeket igen következetlenül beszélik meg. Egyes tábornokokról és ezredesekről, akik a kommunizmus alatt súlyosan vétkeztek, alig esik szó, szolgálnak tovább, másokat viszont minden további nélkül kommunistának bélyegeznek és félreteszik őket. Délután ünnepélyesen körülhordozzák Szent István jobb kezét. Véletlenül egy jelentéktelen, egyenruhakérdésekkel foglalkozó ülésen való részvételre kaptam parancsot, ezért nem tudok megjelenni a felvonuláson. A Prónay-századot Szombathelyi Határvadász zászlóalj -ként az én gyaloghadosztályomhoz kell beosztani. Prónay, Salm stb. századának az a híre, hogy nagyon sok gyilkosság terheli a lelkiismeretüket. Most a századot szombathelyi egységgé akarják alakítani, azért, hogy ha később egyszer a gyilkosságok felmerülnek, azt lehessen mondani: mi, szombathelyiek részt vettünk ezekben. Ez ellen igen határozottan fogok fellépni. Egyszer Horthy a Prónay-századról igazán egyértelmű célzást tett: Vannak embereim, akik minden utamba álló embert hidegen mosolyogva megölnek. Így válaszoltam akkor neki: Excellenciás uram, az egész hadosztályomban nincsen egy tiszt vagy katona, aki képes lenne egy gyilkosság elkövetésére. És ennek így kell maradnia a hadosztályomnál. Előbb elpusztulok, mintsem eltérjek a hagyományos, tiszti mércének megfelelő felfogástól. 12
1920. január 22. József főherceg meghívat egy megbeszélésre. Mindig ugyanarról a témáról folyik a szó. A főherceg nádor akar lenni. Felháborodottan utasít el minden, távolabbi tervekre utaló vélekedést. Azonban, ha a nemzet ragaszkodik hozzá, nem állítja szembe magát annak akaratával. Érzem, József nagyon kívánatosnak tartaná ajánlatomat, hogy csapataimmal az ő oldalán lépjek fel. Én azonban ezzel szemben nyomatékosan hangsúlyozom, soha nem adom a kezemet ahhoz, hogy a hadseregben szakadást idézzek elő. Együtt megyek addig, amíg ez a Károlynak tett hűségeskümmel összeegyeztethető. Ha már ez nem az a helyzet, akkor félreállok. Vállalja a felelősséget a világtörténelem előtt az, akit a nemzetgyűlés kitüntetett bizalmával. Ez ugyanaz a válasz volt, amit Horthynak is adtam. A főherceg megelégedett vele. A búcsú hűvösre sikerült. De én nem tudok másként cselekedni. 1920. január 23. Vacsorázom a dzsentri kaszinóban, amikor Apponyi gróf az asztalához kéretett. Egy rendkívül érdekes beszélgetésre került sor a békekonferenciáról, aminek Apponyi nagyon pesszimistán nézett elébe. Apponyi teljesen legitimistának tartotta magát. Amíg a megkoronázott király él, nem gondolhat egy másik királyra. Példaként Bethlen Gábor39 ismert magatartását hozta fel, aki ugyan háborút vezetett a király ellen, amikor azonban felszólították arra, hogy koronáztassa meg magát, a következő szavakkal utasította el: Magyarországon csak egy megkoronázott király lehet. Apponyi formális jogi szempontból tökéletesen beszélt, és egészen a szívem szerint. Nem tudom, miért nyilatkozik szinte az összes mágnás olyan kedvezőtlenül az ő kormányzási képességeiről. Ahogy én az Apponyival folytatott megbeszélés során, hogy úgy mondjam, megkaptam a magasabb politikusi beavatást, úgy következtek az elkövetkező napokban érdekes találkozások Andrássyval, Windischgrätz-cel,40 Szterényivel,41 Wekerlével, Vázsonyival és számos más, különböző irányzatú politikussal. Az ideiglenes államfő kérdése képezte a megbeszélések fő témáját, amelyek nagyon tanulságosak voltak számomra, mégsem változtattak kezdettől kialakított és kifejtett álláspontomon. Mindezt a legegyértelműbben egy újságírónak adott válaszomban fogalmaztam meg, aki mindenáron egy nyilatkozatot akart hallani politikai álláspontomról. Azt válaszoltam neki: Katona vagyok és nem foglalkozom politikával. Kivéve, ha politizálásnak minősítik azt a szándékot, hogy a katona a királyának tett esküjéhez feltétlenül hű maradjon. A Duna és a Tisza között Még szombathelyi parancsnokságom alatt a városban, de más helységekben is létrehoztak úgynevezett propagandaiskolákat, amelyekben Siófokról külön ideküldött fanatikus tanárok arra alkalmas fiatal tiszteket a propagandaszolgálatra képeztek ki. A tanárok zömmel radikális kálvinista-keresztény beállítódású tartalékos tisztek voltak. Ha az ott előadott tananyagot megfosztjuk nemzeti-patrióta köntösétől, akkor három lényeges propagandairányzat válik láthatóvá: az izgatás a zsidók ellen, gyűlölet a Habsburgokkal szemben, és a Horthykultusz ápolása. Ami a zsidók elleni uszítást illeti, az egész országban érezhetővé váltak annak szomorú következményei. Számtalan röplapot, izgató képet és plakátot terjesztettek tömegével bizonyíthatóan a fővezérség tisztjei. A destruktívnak bélyegzett, zömmel zsidók által nyomtatott, szerkesztett újságokat, amint azok a postához értek, felgyújtották vagy kidobálták a mozgó vonatokból, a keresztény lapokat viszont arra kényszerítették, hogy a fővezérség sajtóirodájában készített, fékevesztetten zsidóellenes uszító cikkeket hozzanak nyilvánosságra. Amikor Budapesten először látogattam meg a zalai ezred laktanyáját, minden fal tele volt a legmocskosabb antiszemita plakátokkal. Egy katonai propagandajárőr vállalta a kaszárnya kidíszítését, és sok fáradságba került hazafias tevékenységük nyomainak eltávolítása. Ami a Habsburgokkal szembeni gyűlöletet illeti, a propagandának ezt a részét bevált recept szerint szájról szájra terjesztették. Példaként a Mária Terézia-lovag, báró Willerding42 altábornagy, gyalogsági felügyelőnek a hatvani katonaiskolában tett szemléje jut eszembe. Egy éppen akkor propaganda-tanfolyamot végzett hadnagy tartott hazafias oktatást. Élénk színekkel ecsetelte azt a vészterhes befolyást, amit a Habsburgok gyakoroltak Magyarország sorsára. Amikor végül azt kezdte magyarázni az állománynak, hogy a világháborús veszteségekért csak Károly osztrák német beállítódása a felelős, aki emiatt veszítette el a trónt, s ezért új királyt fognak választani, Willerding feldühödött. Félbeszakította a propaganda-tanfolyam túlontúl szorgalmas tanulóját. Később azonban úgy nyilatkozott nekem, hogy tulajdonképpen minden beavatkozás hiábavaló, amíg a fővezérség támogatja ezt a garázdálkodást. Ami végül a Horthy-kultuszt illeti, arra nem szükséges sok szót vesztegetni. Egész Magyarország emlékszik az óriási plakátra, Horthy aláírásával, kezében a hajókormánnyal. Ahová hadosztályom egy-egy egysége parancs szerint bevonult, kíséretében a fővezérség által meghatalmazott tiszti különítmény is megjelent, s egy tekercs plakáttal és csirizes fazékkal házról házra járva felragasztották, felszegezték a falra a Horthy-plakátokat, és Horthy-képeket osztogattak. A magyar viszonyokat tekintve ez hallatlan pazarlás volt. A reklámok költségei 13
valószínűleg messze túllépték a korábban a nemzeti hadseregnek gyűjtés címszó alatt többé-kevésbé szelíd ráhatással behajtott összeget. Ezeket a tényeket elöljáróban a kormányzóválasztás körüli napoknak a jellemzésére kellett elmondanom. A választás lebonyolításáról Héjjas,43 Prónay44 és Ostenburg45 szerepéről sajnos csak olyanok elbeszéléséből tudok képet alkotni, akik akkor Budapesten voltak. Parancsnokságomnak ugyanis a választás előtt három héttel el kellett hagynia Budapestet. A hivatalosan Lehár-hadosztálynak nevezett csapataimnak akkoriban Miskolcig és Szolnokig tartott az illetékességi helye. Ezért parancsnokságom új székhelyéül Hatvant javasoltam. Ez volt ugyanis körzetem természetes közlekedési centruma. Vezérkari főnökömnek azonban azt válaszolták, hogy Hatvan túl közel fekszik a kormányzóválasztás előtt álló Budapesthez így kerültem Mezőkövesdre. Mezőkövesd, ahová 1920. február 8-án érkeztem meg, Magyarország egyik legfigyelemreméltóbb községe. A speciális magyar stílusú háziipar, a hímzés hazája. Matyók így hívják a helybelieket százai a magyar nemzeti jelleget tükröző színpompás kosztümeikben, asszonyok és lányok fénylő selyemben és díszes fejdísszel, a legények nagyszerűen hímzett kötényekkel felejthetetlenül festői képet nyújtottak. A város szokatlanul ünnepélyesen fogadott. Február 13-án egy antantmissziós látogatott meg bennünket. Vezetője, a francia Berthelot ezredes mutatta még a legtöbb jóérzést és megértést helyzetünk iránt. Vigasztalt bennünket az oly sok magyar vidék elveszítéséért, s eközben Elzász Lotaringiára utalt, amit a franciák ötven év múltán visszakaptak. Csak amikor egy úr elővigyázatlanul Németországra terelte a vitát, kezdtek a gömbölyded ember szemei szikrázni, bajuszának a vége pedig remegni. Németországot tönkre kell tennünk, hogy soha többé ne tudjon háborút indítani. Amikor a fanatikus gyűlölet így elhatalmasodik, legjobb hallgatni. Különösen jelenlegi helyzetünkben. Itt szeretném megjegyezni, hogy a bennünket kísérő antant-misszióval mindig jól kijöttem. Ezeket az urakat mindig annak a feleségnek a receptjével kezeltem, aki arra a kérdésre, hogy a férjjel hogyan kell a legjobban bánni, a következő tömör mondattal válaszolt: A bestiát jól kell tartani. A francia hiú volt, de alapos. Az olasz csak saját presztízsén fáradozott aggályoskodóan, de láthatóan még érezte Caporettót46 a tagjaiban. Az angol egy fiatal százados személyes kapcsolatot is keresett velem, ezen túlmenően azonban volt egy ellenünk szervezett besúgószolgálata. Debreceni tartózkodásunk ideje alatt az angol egy vörös skót, nyári frizurájával, meztelen lábakkal és nadrág nélküli skótszoknyával a debreceni asszonytársadalom ideálja volt. Egy alkalommal megkért, rendeljem el, hogy a legénység üdvözölje őt. Azt válaszoltam neki: Nagyon szívesen, amint az ön angol ordonánca engem és tisztjeimet üdvözölni fog. Ezt Ön nem követelheti meg egy angol katonától szólt e gentleman arcátlanul naiv válasza. 1919. február 14-én Miskolcon találkoztam a Mária Terézia-lovag Nagy Pál47 altábornaggyal, aki ott új körzetét szervezte. Egy proletárházikó hátsó traktusában találtam őt, egy rendkívül szerény szobácskában, nagyon nyomott hangulatban. Sok hízelgőt mondott a Miskolcon állomásozó Soproni Ezredről. Amikor 1918- ban Wartholz kastélyában Károly császár és király előtt ünnepélyesen megújítottuk a hűségesküt, az altábornagy feltétel nélküli legitimistának vallotta magát. Akkor úgy tűnt, nincs jó viszonyban Horthyval. Soha nem tartottam volna lehetségesnek, hogy a híres magyar Fokos-hadosztály48 egykori parancsnoka fegyverrel a kezében lép fel királya ellen. Ehelyütt ismét egy olyan esetet kell megemlítenem, amely egyértelműen jellemzi Horthy és tanácsadóinak mentalitását velem és hadosztályommal szemben. Mint az imént ismételten kiemeltem, Horthy védelmi gárdájának a Prónay- és a Héjjas-különítménynek hajmeresztően erőszakos cselekedetei és túlkapásai homlokegyenest ellentétben álltak a csapataimnál a háború előtti stílusban alkalmazott fegyelemmel. Nem minden hátsó szándék nélkül írtam egy jelentésben a következőket a főszemlélőnek, báró Willerding altábornagynak: A hozzám beosztott csapategységek az elmúlt nehéz hónapokban maradéktalanul teljesítették kötelességüket. Különösen fegyelmi vonatkozásban nem volt egyetlen kedvezőtlen eset sem feljegyezhető. A hadosztály büszke arra, hogy minden atrocitástól, túlkapástól stb. teljes mértékben távol tartotta magát. Minden tiszt kínosan ügyelt arra, hogy a hadosztály jó hírét éppen ebben a vonatkozásban megőrizze. Nem akartunk terrorcsapatokká alakulni, hanem csak harci egységekké, azt azonban teljesen és egészen. Csapataimnak ez a jó híre, a bizalom, amit a terrorkülönítményekkel ellentétben a lakosság minden rétegénél élveztünk, a fővezérség szemében szálka volt. A szombathelyi csapatok sem lehettek kivételek az atrocitások alkalmazásában. Hogy lehetett ezt elérni? Az eljárás nagyon egyszerű volt. Mint már említettem, egy nap Horthy parancsa azzal lepett meg, hogy a Prónay-zászlóalj, anélkül hogy beosztották volna hozzám, attól kezdve a Szombathelyi Határvadász-zászlóalj nevet viseli. Ez azt jelentette, hogy e terroralakulatnak minden tette immár Szombathely, tehát az én cégnevem alatt fog folyni. Természetesen a legélesebben tiltakoztam, a parancsnokságról való lemondással fenyegetőztem. Végül a parancsot visszavonták. 14
De épp ezekben a Somogyi és Bacsó49 meggyilkolása utáni napokban hívta magát nyilván nem minden szándék nélkül a Prónay-zászlóalj Szombathelyi Vadászzászlóaljnak, és e gyilkosságok vizsgálatáról a későbbiekben nyilvánosságra hozott aktákban mindig csak Szombathelyi Vadászzászlóaljról esett szó, amin mindig a Prónay-zászlóalj volt értendő, amelynek jegyezzük meg Szombathelyhez és derék csapataihoz semmi köze sem volt. Ettől azok, akik egyszer meg fogják írni a Somogyi-gyilkosság történetét, nem tekinthetnek el. Február 25-én a Tisza menti Szolnokra érkeztem. A szombathelyi hadosztály utászai egy hadi hidat készítettek elő. Ez volt a nemzeti hadsereg első hadi hídja a legmagyarabb folyó, a Tisza fölött. Délután három órakor vonult át az első század a Tiszán. Már korábban előreutaztam Szajolig, mindenütt borzongással ismertem fel a visszavonult románok nyomait. A lakosság olyan riadt és nyomott volt, hogy az örömöt szinte fel sem fogta, amint az első magyar katonákat megpillantotta. Február 26-án aztán a hadosztály zöme is átvonult a szemem láttára a Tiszán. 1920. március 2-ig azonban még Szolnokon maradt a hadosztály-parancsnokság. Március 1-én Horthyt Budapesten ideiglenes kormányzóvá választották. A választást minden addigi tapasztalatom ellenére őszinte örömmel üdvözöltem, mert abban reménykedtem, hogy a hatalmi harc Budapesten enyhébb formákat ölt, és mindenekelőtt a nemzeti hadsereg gyorsan erőre kap. A Horthy által kiadott hivatalos lap, a Nemzeti haderő, melynek szerkesztősége és kiadatási helye maga a fővezérség volt, hetedik számának vezércikkében feltétlenül Horthy tudtával és hozzájárulásával a kormányzóválasztást a következő duplanagy betűkkel nyomtatott zárómondattal kommentálta: A magyar nép felébredt önkívületéből. Arra gondolhat és azt akarja, hogy Horthy erős keze és egyénisége addig kormányozza Magyarország sorsát, amíg hazánk első nemzeti királyát megválaszthatjuk. Tehát ez volt az új kormányzó programja. Debrecen bevonulás Kelet-Magyarországra Legyünk büszkék a balszerencsében, ám fogadtassuk magunkat felszabadítóként, akik sajnos nem vagyunk. Ez volt a felfogásom a hadosztály tiszai előrenyomulásáról, amely az egész akkori Magyarországon átívelő nevezetes bevonulásunk utolsó aktusát bevezette. Ennek az előrenyomulásnak egyes lépcsőit egy antant bizottság határozta meg, amely szorgalmasan fáradozott azon, hogy csapataim lehetőleg elkerüljék a találkozást a visszavonuló román utóvéddel. Ennek az antant bizottságnak csak egy dolog volt a háttere: a presztízs. Antant csapatokat a korszak felsősziléziai tapasztalatai alapján sohasem küldtek volna Magyarországra. Ezenkívül angolok, franciák, olaszok úgy voltak egymással, mint kutya és macska. A románok erőteljes ütemben siettek haza. Ebből az utóbbi állapotból következőleg az osztagom mozgásba lendült, ami a nyilvánosság előtt egy sajnos nem létező győzelmes felvonulás benyomását keltette. Csapataimnak az a feladat jutott, hogy minden, a románok által kiürített helységben olyan gyorsan, amennyire lehetséges az államhatalmat ami másfél éve a Károlyi-forradalom, a bolsevizmus és a román ellenség okkupációja következtében súlyosan megrendült ismét visszaállítsa. A három poklon is keresztülment nép, amely hónapokon keresztül majdnem teljesen el volt zárva a külvilágtól, végre ismét szabad lett, s felszabadítottnak kellett éreznie magát az első saját húsból és vérből való katonái láttán. Így aztán előrenyomulásunk igazi győzelmi menethez hasonlított. Sohasem hagyták ki a lakosok, hogy bennünket ünnepélyesen fogadjanak, megvendégeljenek és ünnepeljenek. Ünnepnapok láncolata volt ez mind a felszabadítottak mind az én derék nyugat-magyarországi katonáim számára. Az Alföld parasztjai által ontott örömkönnyek amikor megpillantották testvéreiket az ország túlsó határáról gazdagon kárpótoltak, jutalmaztak a fegyveres szolgálat fáradozásaiért és nélkülözéseiért, 1919 és 1920 hideg őszén és telén. Hogy mindegyik hozzám beosztott parancsnok számára a bevonulás örömét és büszkeségét előkészítsem, Bugsch (ma Szepessynek hívják) dandárparancsnok elsőként vonulhatott be Nyíregyházára, Seidl ezredes Debrecenbe, Kő ezredes Miskolcra, Bobest alezredes Székesfehérvárra. Karcag, az egyik legszebb és leggazdagabb alföldi parasztváros tiszteletbeli polgár címet adományozott nekem. A küldöttség szóvivőjét Csontosnak50 hívták. Kisgazda volt ősi, naiv beszédmóddal, azonban kétséget kizáróan egy jó adag furfangos ravaszság is rejtőzött benne. Később megtudtam, hogy Csontos a bolsevik direktóriumban is szerepet játszott. Nekem a királyhoz való hűségét bizonygatta. Aztán Horthy jelöltje volt a nemzetgyűlési választásnál és szabad királyválasztó. 1921 októbere után ahogy elmesélték ő terjesztette elő a javaslatot arra, hogy megfosszanak karcagi tiszteletbeli polgári címemtől. Bizakodva remélem, Csontos szóvivője lesz egyszer annak a küldöttségnek, amely Ottó királyt örökös hűséggel fogja Karcag város nevében üdvözölni. 15
Debrecen különösen ünnepélyesen fogadott 1920. március 12-én. A város bankettet adott tisztjeimnek és megvendégelte a csapatokat. A román invázió súlyos szenvedései után a lakosság vendégbarátsága, szívélyessége, becsületessége és természetessége jótékony hatású volt. Baltazárt,51 a kálvinista püspököt egyenes, liberálisan gondolkodó embernek ismertem meg. Egy Kertész nevű zsidó polgár bevonulásunk feletti örömében földbirtokából 100 holdat íratott a nevemre a telekkönyvi hivatalban. Az ajándékot csak katonáim részére fogadtam el. Amint azonban kiderült, hogy a földterület fekvése kizárja felosztását egyes derék altisztek részére, eladtam a 100 holdat és a bevételt maradéktalanul szétosztottam csapataimnak. Így ebből a birtokból nem maradt más, mint a jó szándék, amelyet azonban még ma is gondosan őrzök. Mély vágyam, hogy egyszer a magaménak nevezzek egy darab hazai földet, bizonyára életre szólóan, sőt talán a síron túl is kielégítetlen marad Az újonnan felállított debreceni körzet parancsnokságát hamarosan Hegedűs Pál52 tábornok vette át. Debrecenben értesültem az utolsó pillanatig titokban tartott parancsról, hogy a csapatoknak fel kell esküdniük Horthyra. Néhány nappal korábban Hegedűs Pál tábornok magánlakásán kérdezte meg tőlem, nyilatkozzak, hogy állok Károly királlyal. Természetesen azonnal világos lett számomra, hogy Hegedűs feladatul kapta ennek felderítését. Nyíltan megmondtam neki, hogy Őfelségének tett eskümhöz feltétel nélkül ragaszkodom, azonban úgy tudom, Horthyt ugyanez az eskü köti. Naplómat szó szerint idézve: Windisgrätz herceg felesége53 Svájcban volt. Őfelsége üzeni, hogy a legteljesebb a bizalma Horthy iránt és hogy Horthy lehetővé fogja tenni Őfelsége visszatérését. Isten adja, hogy Őfelsége bizalma indokolt legyen. Nekem is az a véleményem, hogy a visszatérést nem szabad puccs-szerűen végrehajtani, hanem Őfelségének ugyanabban az udvari vonatban kell visszatérnie, amelyben elhagyta az országot. Őfelsége parancsa számomra irányadó. Tehát éppúgy,mint korábban,minden erőt megbízható katonák kiképzésére fordítok. Remélhetőleg Horthy útja célhoz vezet. Ebben az értelemben nyugtathatom meg Hegedűs tábornokot, aki megkönnyebbülten mondta: Igen, ez valami egészen más, mint amit rólad Budapesten meséltek. Azt válaszoltam Hegedűsnek, hogy Budapesten sajnos valószínűleg csak azt mesélik, amit Horthy környezete szívesen hall. Hegedűs tiltakozott ezen véleményem ellen. Amikor az eskü előtti napon az esküszöveg előttem feküdt, súlyos lelkiismereti konfliktusba kerültem. Mint olyan katona, aki a feltétel nélküli engedelmesség álláspontján áll, elhessegettem magamtól a kézenfekvő gondolatot, hogy alárendelt csapatparancsnokaim döntésének befolyásolása végett akárcsak egy szót is vesztegessek. Magamban azonban tisztázni kellett az ügyet. Azonnal bejelentkeztem Hegedűs tábornoknál, és vezérkari főnökének, Keresztes ezredesnek a jelenlétében szolgálatilag jelentettem, nem vagyok abban a helyzetben, hogy letegyem az esküt, amely szövege szerint koronás királyom ellen is igénybe vehető. Hegedűs tábornok azonban nyilvánvalóan felkészült erre a lépésemre, mert azonnal közölte: Felhatalmaztak arra, hogy nyomatékosan közöljem az ezredes úrral, ezt az esküt soha nem fogják Őfelsége ellen felhasználni, sőt ellenkezőleg arra szolgál, hogy a kormányzó a csapatokat Őfelsége érdekében szorosabban vegye kézbe. Ennek bizonyítására Hegedűs nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az esküszövegben Horthyt nem Legfelső Hadúrként, hanem Főhadúrként jelölik. Mert a Legfelső Hadúr a koronás király és az is marad. Ez olyan magától értetődő, hogy nem is szükséges külön felidézni. Ilyen feltételek mellett kész voltam az eskü letételére. Kifejezett fenntartásomat Hegedűs még aznap jelentette Budapestnek, miként 1921 októberében Őfelsége előtt újból nyomatékosan megerősítette. 1920. április 14-én Horthy bevonult Debrecenbe. Ez a nap a Habsburg-dinasztia trónfosztásának az évfordulója. A magyar országgyűlés ezt 1849. április 14-én Debrecenben proklamálta. Ez a sokszor megjegyzett és élesen kommentált véletlen időpont-találkozás tapintatosan elkerülhető lehetett volna. Debreceni tartózkodásom következő heteit szemlék töltötték ki, amelyek a vidék minden részébe Bihartól Borsod megyéig vezették utamat. Eljutottam a legszélső új egyébként még ideiglenes határokig, Berettyóújfaluig, Nyírbátorig, Mátészalkáig, Vásárosnaményig, Záhonyig, Sárospatakig, Göncig. Gyakran 16