Folyammenti kultúrák 1. Egyiptom művészete Kb. Kr.e 3000-1000 A Nílus mentén húzódó birodalom művészete évezredekig egységes, alig változó stílusú, melynek oka a vallás és a műveltséget egyedül birtokló papság hatalma volt. Szigorú szabályok (kánon) szerint építkeztek, készítették szobraikat, festették és díszítették tárgyaikat, épületeiket. Az egyiptomi vallás politeista (több istent tisztelő), és fő alapvetése a halál utáni életben való hit. Építészet: a)lakóépületek nem időtálló anyagból épültek, ezért nem maradtak fenn b)templomok az örökkévalóságnak készültek, ezért nagyméretű, tartós kövekből építették - vallási szertartások számára épültek, de magtárak, kincsesházak és a papok lakhelyei is tartoztak hozzájuk - három típusa alakult ki: 1. oszlopcsarnokos templomok: - szerkezetük többszörösen összetett részei: (befelé haladva a következők) - felvonulási út (két oldalt szfinxek sora) - pülon (hatalmas, 15-20 m magas ferde falú, csonka gúla alakú bejárat) - oszlopokkal körülvett udvar (gyülekezőhely a nép számára) - pülon - udvar - pülon - oszlopcsarnok (20-25 m magas hatalmas csarnok, melynek mennyezetét sűrűn épített oszlopok tartják) - szentély (áldozati oltárral és nagyméretű istenszoborral) - papok kamrái, raktárak pl. Karnak és Luxor templomai
2. sziklatemplomok hegy oldalába vájt halotti templomok, melyek végében sírkamra épült 3. halotti templomok piramisok mellé, illetve elé épült templomok, melyekben a balzsamozás történt és ahonnan a temetési szertartás indult c) síremlékek három típusa alakult ki: 1. masztaba a legrégibb sírtípus csonka gúla alakú épület részei: föld feletti halotti templom és föld alatti sírkamra 2. piramis az ó-birodalom idejére (Kr.e. 3000-2500) jellemző, uralkodók és családtagjaik temetkezési helye Az első piramist Dzsószer fáraónak építették Kr.e. 2800 táján Szakkarában. A 60 m magas, 6 lépcsős ferde oldalú piramis még ma is áll, mert tartós, nagyméretű mészkövekből épült. Tervezője egy Imhotep nevű főpap volt, akit tudása miatt istenként tiszteltek. Dzsószer piramisa Szakkarában Kheopsz, Kephren, Mükerinosz piramisa Leghíresebbek a gizai (vagy gizeh-i) piramisok (Kairó mellett a gizeh-i sivatagban állnak szinte teljes épségben ma is). Három fáraó és feleségeik piramisai illetve a magasabb rangú hivatalnokok és családtagok masztabái alkotják a gizeh-i sírkerületet. A három legnagyobb piramist Kheopsz, Kephren (Kheopsz fia), Mükerinosz (Kephren fia) fáróknak építették Kr.e. 2500 táján. A leghíresebb és egyben a legnagyobb Kheopsz piramisa eredetileg 146 m magas, 230x230 m alapterületű, tökéletes gúla, melynek építéséhez kb. 2,5 millió 1-1,5 tonnás követ használtak fel. Felületét tükörsimára csiszolt hófehér mészkőlapokkal fedték. Tetején gránitból egy kis piramis, a piramidion állt, mely jelképezte Ré napistent, illetve azt, hogy az egyiptomiak hite szerint a fáraó Ré fia. A piramis gúla formája ilyeténképpen jelképe volt az egész birodalomnak és az egyiptomi társadalomnak is. A piramis szerkezete és tökéletes Észak Dél Kelet - Nyugat tájolása is bizonyítja az egyiptomi papok magas szintű csillagászati és matematikai tudását. 3. sziklasír hegyoldalba vájt síremlékek, melyek leginkább a közép- és újbirodalom idején Kr.e. 2500 után épültek az uralkodók és családtagjaik számára. Legtöbb a Királyok völgyében található. Legépebben és legtöbb emléket tartalmazóan Tutenchamon fáraó sírját találták meg.
II. Ramszesz halotti temploma és sírja Abu-Szimbelben Tutenchamon halotti maszkja Szobrászat: Az ókori Egyiptomban a szobrászok fő feladata a túlvilágra átmenő holtak arcmásának és alakjának hű megörökítése. Hitük szerint az istenek így ismerték fel a holtakat, illetve Ozirisznek az alvilág urának a képmások dolgoztak a holtak helyett. Fontos volt tehát, hogy élethűek legyenek a szobrok, ezért az arcvonások megformázására nagyobb figyelmet fordítottak. A portrék karakteresek, de az arckifejezések mindig ünnepélyes nyugalmat árasztanak. A szemek mindig mereven előre tekintenek, mint ahogy a testek is mindig frontálisan szemben állnak vagy ülnek. Mozdulatot szinte soha nem ábrázoltak. A végtagok vaskosak és tömbszerűek, bár arányosak. A szobrok anyaga változatos, a fától a féldrágaköveken keresztül a színaranyig mindent alkalmaztak. A szobrokat kifestették, hogy még élethűbb legyen. Méretük a társadalmi rangot fejezte ki. A magasabb rangúak nagyobb, az alacsonyabb rangúak kisebb szobrot kaptak. A legnagyobbak a fáraó- és istenszobrok voltak. Írnok (festett mészkő), óbirodalom, Nofretete fejszobra, Kr.e. 1360 k. Falusi bíró, óbirodalom, Kr. e. III. ée (Párizs, Louvre) (Berlin, Staatliche Museen) Kr. e. III. ée (Kairó, Egy.-i M.)
Festészet: Festményeket az épületek falára, bútorokra, papirusztekercsekre készítettek. Szinte mindig szövegek (hieroglif írás) kísérte a képeket, együtt hordoztak információt. Az egyiptomi festők, írnokok feladata nem a látható dolgok rögzítése volt, hanem az ismeretek képi leírása. Úgy is mondhatjuk, hogy az egyiptomi művész nem azt festette amit látott, hanem amit tudott a dolgokról. Munkáját szigorú szabályok szerint végezte. Ezeket a szabályokat, elveket megfigyelhetjük minden egyiptomi festményen: - a legjellemzőbb nézet és a legnagyobb felületek törvénye: azt jelenti, hogy minden testrészt a legjellemzőbb nézetből ábrázoltak, ami miatt a mozdulatok kissé kitekertek.a fej oldalról, a felsőtest szemből, a karok és lábak megint csak oldalról láthatók. Az arcot profilból, de a szemeket szemből ábrázolták. Tájak, terek ábrázolásánál is ezt az evet követték (kiterítettség elve) pl. a tavat felülről, a fákat, bokrokat oldalról - a számszerűség elve: Minden dologból annyit vagy annyi félét festettek, amennyi a valóságban volt, nem annyit, amennyi látszott. - a hatalom és méret elve: A magasabb rangúak nagyobbak, mint az alacsonyabb rangúak. Halastó, thébai sír (falfestmény), Kr.e. 1400 k. (London, British Museum) Fáraó vadászaton, thébai (falfestmény), Kr.e. XIV. sz. (London, British Museum)
2. Mezopotámia Ie. 3000 körül a Tigris és Eufrátesz déli folyóközének egy teljesen kopár, hordalékos síkságán (a mai Irak területén) jött létre az emberiség első fejlett kultúrája. A sumér nép nevét a térség (Mezopotámia) déli részéről kapta. Létrejöttek az első városok, kialakult az írás, vallási rítusokat teremtettek, a híradást megszervezték. Régészeti leletek bizonyítják, hogy számos kis kiterjedésű, de monumentális vallásos építészettel rendelkező város élt egymás mellett, mint Ur, Uruk, Lagas, Kis, Umma, Eridu. A Gilgames eposz, mely ie. 2750 után keletkezett, e városállamok közti harcok ékes tanúbizonysága. A töredékesen fennmaradt sumér királylisták is jelentős uralkodóként emlegetik az Urból való Gilgamest. A sumér királyok papi fejedelemként irányították a megerősített városállamokat, melyeknek középpontját a lépcsős toronytemplom, a monumentális zikkurat képezte. E terület gazdagsága a későbbiekben újabb és újabb nomád népeket vonzott, melyek rövidesen le is telepedtek ott.(akkád, amarru, hettita, asszír) A sumér kultúra hanyatlásnak indult, de nem tűnt el teljesen. Mezopotámia minden népe átvett és megőrzött valamit művészetükből. Jól szervezett városaik középpontja a lépcsőzetes toronytemplom, a zikkurat, melyet csillagvizsgálóként is használtak. Legfelső szintjén, ahová meredek lépcsőkön lehetett feljutni állt az isten szentélye. Az építkezésekhez szárított agyagtéglát használtak. A ritka és értékes kövekből csak nagyon fontos szobrokat, törvényoszlopokat készítettek. Sumér hárfa Gudea sumér király szobra sumér házaspár szobra Sumér ékírásos tábla Uruk zikkuratja Istár kapu Babilon bejárata
A mezopotámiai városállamokból később két új nagybirodalom jött létre: délen Babilónia, északon pedig Asszíria. Ie. 1760 körül Hammurapi óbabiloni király egységes birodalmat hozott létre. Az óbabiloni nyelv felváltotta az óakkádot és a sumért, a főisten Marduk lett. Ie. 934-605 körül az újasszír birodalom felemelkedésével babilónia hatalma egy időre visszaszorult, de II. Nabu-kudurri-uszur (Nabukodonozor) uralkodása alatt ismét felvirágzott. Babilon, a birodalom fővárosa ekkor volt a legpompásabb. Az egy négyzetkilométeren elterülő, kb. ezerötszáz lakosú várost kettős fal és vizesárok vette körül. A város központjában a zikkurat, a híres Bábel tornya, a királyi palota és az ókor hét csodája közé tartozó Szemiramisz függőkertje, ami egy lépcsőzetes palota, melynek teraszain egzotikus virágok pompáztak. A város legszebb bejárata az Istár kapu, mely Innin istennő szentélye mellett állt. A kapuhoz vezető út két oldalán húzódó falat és a kaput mázazott, égetett agyagtéglákból kirakott színes képek díszítik: a sumérok ősi jelképe, az oroszlán és a babiloniak jelképe a sárkány. Az asszírok művészete az elrettentést szolgálta. Palotáik falain félelmetes lények, harcosok, csatajelenetek domborművei. Jelképük a limasszu (oroszlántestű, emberfejű, hatlábú, szárnyas lény) 3. India Az Indus és Gangesz völgyében a Kr. e. 5-6. évezredbe alakultak az első városok pl. Harappa és Mohedzsodáró. A városszerkezet meglepően fejlett, egymásra merőleges, kövezett, csatornázott utcák alkották. A házak kőből épültek, nem ritkán emeletesek voltak. A régészek Kr.e. 2. évezredből származó fejlett kézművesség és szobrászat nyomaira bukkantak. Az ősi művészet az áriák betörésekor (Kr.e. 1500 körül) hanyatlásnak indult, majd újra fellendült a hinduizmus elterjedésével.
A hindu vallás is politeista, a három fő isten Brahman (teremtő), Visnu (megtartó), Síva (pusztító) és azok reinkarnációi (reinkarnáció=lélekvándorlás) alkotják az istenek népes seregét. A művészet fő ihletője az istenek történetét leíró hindu mitológia. Szent könyvük a Védák és a mítoszok gyűjteményei a Ramayana és a Mahabharata lett témája a szobrászatnak és a festészetnek. Ezeket a történeteket gyönyörű, színes illusztrációkkal kiegészítve írták le és készítették el könyv formájában. Rádzsput miniatúra, (Krisna és Rádha a ligetben, XVIII. sz.) Részlet a Mahabharatából A hindu szobrászat erősen különbözött az egyiptomitól és mezopotámiaitól, mert sokkal több mozgást és érzelmet fejezett ki. szobortöredék Harappából (Kr.e.2.évezred)
Siva Nataradzsa-Táncoló Siva, (bronz) Radzsarani-templom, (hindu) A 26. adzsantai barlangtemplom (XI-XIII. sz. Bhuvanesvar, India) belseje, (640 k.) (buddhista) A hindu templomok soktornyú, monumentális építmények, melyeket gazdagon díszítettek a hindu istenek szobraival. A tornyok termékenységszimbólumok, formájuk magvakat, növényi bimbókat idéz. A buddhizmus elterjedése (Kr.e. 7.sz.) a művészet újabb virágkorát jelentette, egyben más hagyományokat is teremtett. A buddhista templomok kezdetben hegy oldalába vájt barlangok voltak, ahol a termeket és a gazdag díszítést a hegy anyagából faragták emberfeletti munkával. A későbbi templomforma a sztúpákból alakult ki. A sztúpák Buddha ereklyetartó épületei voltak, ahová halála után testének kilenc darabját helyezték. A sztúpa formája szimbolikus, jelképezi a világ egészét és az isteni védelmet. Részei alulról felfelé: - sztúpakerítés a négy égtáj felé díszes kapuval - lécsőzetes alap - sztúpatest ( kupola, mely a világot jelképezi) - erkély (az istenek helyét jelképezi) - oszlop, mely a világ tengelyének szimbóluma - ernyő, mely az isteni védettség jelképe Nagy Sztúpa, (Kr.e. III-I. sz. Szancsi) A buddhista szobrászat fő témája a vallásalapító Szidharta Gautama, aki hercegi származású, de családját és vagyonát elhagyta, a világ és az emberek boldogságának titkát keresve hite szerint megvilágosodott, vagyis rátalált a helyes életformára és meditációs módra. A Buddha név jelentése: megvilágosodott. Tanításának lényege a fölösleges vágyaktól (gazdagság, bujaság, hiúság, siker stb.) való megszabadulás, egyfajta arany középút követése, melynek segítségével és a helyes meditáció elsajátításával a lélek megszabadulhat a reinkarnáció örök körforgásától és eljut a Nirvánába, a teljes megsemmisülés és boldogság állapotába.
Buddha Sákjamuni fej Gandharából, (himalájai pala) (II-III. sz. Budepest, Hopp F. Keletázsiai Múzeum) A buddhista festészet egyik legérdekesebb példája a szerzetesek által készített meditációs kép, a mandala, mely hitük szerint a szimbolikus színek és formák által gyógyítani képes azt, aki készíti vagy nézi. A szerzetesek gyakran színes homokból csorgatják a földre, majd elkészülte után seprűvel szétseprik, mert azt tartják, hogy az a változás a fontos, mely alkotás közben a szerzetes lelkében végbemegy. 4. Kína A legősibb civilizáció, mely a Jangce és a Huang-ho völgyében alakult ki, de nagy fejlődésnek csak a Kr.e. 3. században indult, amikor Csin Si Huang Ti császár egyesítette a birodalmat, megerősítette a hadsereget és nagyszabású építkezésekbe kezdett. Pekinget a birodalom központjává tette, székhelyét a Tiltott város néven ismert erődítménybe helyezte, mely később is a mindenkori császárok palotája lett, és évszázadok alatt Kína legimpozánsabb épületegyüttesévé alakult. Legjelentősebb építészeti vállalkozása a Kínai Nagy Fal megépítése volt, mely tulajdonképpen csak a korábban már meglévő falrészek megerősítését és összeépítését jelentette. A fal hosszát nehéz pontosan megállapítani, mert mind vízszintesen, mind függőlegesen követi a domborzat formáit, erősen kanyarog és szerteágazik. Kb. 6000 km hosszú, átlagosan 16 m magas, 4-5 m széles. 1-2 km-enként őrtornyok és 10-15 km-enként erődítmények tagolják. Építése a történetírók szerint több ezer ember életébe került, de megépítése valóban védelmet jelentett az északi mongol támadások ellen.
A Nagy Fal A Tiltott város Csin Si Huang Ti agyaghadserege Csin Si Huang Ti halálakor sírja mellé több ezer fős agyaghadsereget temettek. A figurák mindegyike különbözik, a katonák teljes hadrendben lovakkal, szekerekkel együtt úgy sorakoznak, mintha harcba vonulnának. Kína művészetét találmányok sora tette egyedülállóvá. A festészet alapja kezdetben a selyem volt, csak később, a papír feltalálása után kezdtek papírra festeni, illetve a koreai találmány a fametszet segítségévek sokszorosított könyveket készíteni. A kínai festészet másik fontos alapanyaga a tus, melyek koromból és gyantából készítettek. A tust rudakba préselve forgalmazták, és csak közvetlenül használat előtt morzsolták szét porcelán tégelyekben. Hígítással különböző szürke árnyalatokat kevertek. Kézzel készült csepp alakú ecsetekkel festettek. A festésmód gyors, ezért nagy gyakorlatot kíván. A festők csak a leglényegesebb dolgokat festették meg, tudva azt, hogy a többi részletet a néző képzelete képes hozzá illeszteni. A kínai tusfestmények könnyedsége megfelelt filozófiai tanításaiknak, melyben a természettel való harmónia kialakítása fontos kívánalom volt minden ember számára. Két nagy filozófusuk Konfuciusz és Lao ce mai napig meghatározója a kínai emberek és művészek gondolkodásmódjának. Konfuciusz önfegyelemre, egymás iránti tiszteletre és a szigorú rendre tanított, Lao ce fontosabbnak tartotta a természet erőinek megismerését és azoknak való engedelmeskedést. A kínai művészet leggyakoribb témája tehát az ember és természet kapcsolata, az élet végtelen szeretete, és tisztelete árad ezekből a munkákból.
Kínai tusfestmények A porcelán kezdetben csak egyedi szobrok készítésének anyaga volt, csak a teaivás szokásának elterjedésével lett az edénykészítés alapanyaga. A porcelánfestés nagy kézügyességet kívánó munka volt. Az edények és szobrok mintázata bonyolult, aprólékos részletekkel teli. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy Európában a kínai porcelán ára a XVII. századig az arannyal volt egyenértékű.