MŰVÉSZETTÖRTÉNET A KEZDETEKTŐL AZ ÓKOR VÉGÉIG
|
|
- Nikolett Balogné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 MŰVÉSZETTÖRTÉNET A KEZDETEKTŐL AZ ÓKOR VÉGÉIG ESETFELVETÉS MUNKAHELYZET A művészet születése: mióta létezik a művészet és melyek az első művészeti alkotások? Honnan alakulnak ki a formák és milyen ábrázolási módozatok léteztek elsőként? Miért és hogyan született a művészet? Milyen célt szolgált? SZAKMAI INFORMÁCIÓTARTALOM AZ ŐSKORI MŰVÉSZET Az emberiség története, kialakított kultúrája szempontjából beszélhetünk őskorról vagy kőkorszakról. A kőkorszak i.e. 2,4 millió évvel ezelőtt kezdődött és kb. az i. e. 4. évezredig tartott. Az őskor három szakasza az őskőkor (paleolitikum), átmeneti kőkorszak (mezolitikum) és az újkőkor (neolitikum). Ebben a korszakban az egyedfejlődés nyomán kialakul a Homo Sapiens, azaz a gondolkodó ember. Már a paleolit korban használni kezdenek olyan eszközöket, melyeket szorosan már nem tudunk a mindennapi élethez kapcsolni, s ezek már a vallás vagy a művészet kezdetének számíthatnak. Készítőiknek ezek a tárgyak használati tárgyak, de nem tudjuk, ezeket hogyan használták, hogy pontosan milyen célt szolgáltak. A neolitikus korszaktól kezdve pedig egyértelműen megfigyelhető az emberi szépérzék megnyilvánulása. A kőkorszak művészetén igazából az első ember által készített, legrégebbi tárgyakat értjük, melyek célszerűségükkel tűnnek ki. Az újkőkorban megváltozik mindez, a célszerűség háttérbe szorul; de újszerűséget hoznak: a természet, testformák pontosabb megfigyeléséről tanúskodnak az alkotások. A barlangrajzok Az első művészeti alkotások évvel ezelőtti időből származnak. A leghíresebbek a barlangfestmények; ma mintegy 200 őskori falfestményt rejtő barlangot ismerünk. A leghíresebb barlangok a franciaországi Lascaux-barlang, illetve a spanyolországi Altamira-barlang. Magyarországon a Szeleta-barlangban található barlangfestmény. A barlangrajzok alapvető jellemzője, hogy az állati alakokat többnyire bölényeket, vadlovakat, szarvasokat - a legjellemzőbb nézetből, oldalirányból ábrázolták, és mozdulat közben. Nem az apró részleteket adják vissza, hanem a lényeget leegyszerűsített formában. Tudatos kompozíció és szerkesztés hiányzik. Színezéshez vörös, sárga, fekete színeket használtak; a porrá zúzott anyagokat vízzel, zsírral, vérrel elkeverve vitték fel a falra.
3 1. ábra Bölény ábrázolása a Lascaux-barlang falán 2. ábra Bölények a Lascaux-barlang falán (Bikák terme)
4 3. ábra Bölények az Altamira-barlang falán 4. ábra Bölény az Altamira-barlang falán
5 Szobrok és az őskorból. Az őskori kézművesség Ezek a szobrocskák többnyire állatokat vagy nőket, mint a termékenység jelképét, az élet forrását ábrázolnak. Az emberszobrocskák kis méretűek, kb. 10 cm magasak. Jellemzőjük, hogy végtagjaik sokkal elnagyoltabbak, véznábbak, ellenben törzsükkel, mely sokkal nagyobb. A paleolit kőszobrocskák álló helyzetben ábrázolják az emberi alakokat, míg a neolit korra ez megváltozik. Az újkőkorból többször ülő helyzetű, kifejezéstelen arcú, jellegtelen fejű emberi szobrok kerültek elő. Az alakok stilizáltak és szinte mértani ábrázolásúak. A természet geometrikus díszítőelemekben jut kifejezésre. A szobrok legtöbbje agyagból készült, a bekarcolt minták pedig ruhákat, ékszereket vagy tetoválást ábrázolnak. Az állatokat ábrázoló szobrocskák az állatok pontos megfigyeléséről tanúskodnak. Az őskorban készül emberábrázolások közül a leghíresebb a Willendorfi Vénusz, mely i.e évvel készült vörös mészkőből. Nem az aprólékos kidolgozás jellemzi, hanem a leegyszerűsített formák. A mindössze 11 cm magas alkotás eltúlzott arányai az anyaságot, termékenységet jelképezhetik. A Magyarországról előkerült kökénydombi Vénusz mintái karcolással készültek. 5. ábra Willendorfi Vénusz
6 6. ábra Kökénydombi Vénusz Ezen kívül még előfordultak faragott bálványok (idolok), szerencsét hozó tárgyak (kabalák), bajtól, ártó szándéktól megóvó átfúrt állatfogak, bűvös erejű tárgyak (amulettek). Kerámiaművességre jellemzőek az ember és állat alakú edények, temetkezési urnák, melyek agyagból készültek. Az edényeken látható ábrázolások célja a túlvilág, a termékenységi varázslatok szolgálata. A díszítő motívumok geometrikus elemek (kör, háromszög, spirál, cikk-cakkos vonal), vagy esetleg a szövés, fonás mintái. Az építészet kezdetei A neolitikus korban az éghajlat melegebbé vált, és ezzel együtt a földművelés és állattenyésztés is fellendült. Ahogy az emberek életmódja megváltozott, úgy az használati tárgyak is megsokasodtak (pl.: fazekasság, kő- és csonteszközök), vele együtt pedig az építészet is fejlődött, differenciálódott. Ebben a korban azonban még nem beszélhetünk a mai értelemben vett lakóházakról, vagy templomokról; többségük csak kőből, agyagtéglából felrakott szállások, esetleg temetkezési szokásokkal, rítusokkal kapcsolatos építmények. Az óriási kövekből összeállított építmények között megkülönböztetünk a magányosan álló sziklákat (menhír), az asztalszerű sziklaegyütteseket (dolmen), és kőköröket (cromlech). A leghíresebb kőkör az angliai Salisbury közelében lévő Stonehenge. A kör alakban felállított kövek, kőkapuk egy kőoltárt vesznek körbe. Az építők nagyon jó csillagászati és matematika ismeretekkel rendelkeztek, ennek bizonyítéka, hogy a nyári napforduló idején a nap megvilágítja az oltárkövet a sarokkő tetején át. Csak találgatni tudjuk, vajon milyen célt
7 szolgált igazából ez az építmény. Feltehetően a Nap szentélye volt, vallási szertartások tere, esetleg temetkezési helyként szolgált. 7. ábra Menhír 8. ábra Dolmen
8 9. ábra Cromlech 10. ábra Stonehenge
9 TANULÁSIRÁNYÍTÓ Összefoglaló kérdések: Mi jellemzi a barlangrajzokat? Milyen élőlényeket ábrázoltak ezeken? Melyik a két leghíresebb barlang, ahol barlangfestményeket találtak? Mit tudunk a Stonehenge-ről? Milyen típusú kövekből áll?
10 Milyen szobrok készültek az ókorban? Mi jellemzi ezeket? Mondjunk néhány példát is! Megoldás Mi jellemzi a barlangrajzokat? Milyen élőlényeket ábrázoltak ezeken? Állati alakokat többnyire bölényeket, vadlovakat, szarvasokat - a legjellemzőbb nézetből, oldalirányból ábrázolták, és mozdulat közben. Nincs tudatos kompozíció és szerkesztés. Színezéshez vörös, sárga, fekete színeket használtak. Melyik a két leghíresebb barlang, ahol barlangfestményeket találtak? a franciaországi Lascaux-barlang, a spanyolországi Altamira-barlang Mit tudunk a Stonehenge-ről? Milyen típusú kövekből áll?
11 Az óriási kövekből összeállított építmények között megkülönböztetünk a magányosan álló sziklákat (menhír), az asztalszerű sziklaegyütteseket (dolmen), és kőköröket (cromlech). A leghíresebb kőkör az angliai Salisbury közelében lévő Stonehenge. A kör alakban felállított kövek, kőkapuk egy kőoltárt vesznek körbe. A nyári napforduló idején a nap megvilágítja az oltárkövet a sarokkő tetején át. Milyen szobrok készültek az ókorban? Mi jellemzi ezeket? Mondjunk néhány példát is! A szobrocskák többnyire állatokat vagy nőket, mint a termékenység jelképét, az élet forrását ábrázolnak. emberszobrocskák kis méretűek, végtagjaik elnagyoltak. újkőkorból többször ülő helyzetű, kifejezéstelen arcú, jellegtelen fejű emberi szobrok kerültek elő. Az őskorban készül emberábrázolások közül a leghíresebb a Willendorfi Vénusz, magyar viszonylatban pedig a Kökénydombi Vénusz.
12 ÓKOR EGYIPTOM MŰVÉSZETE AZ ÓKORBAN Egyiptom Egyiptom az ókori folyami kultúrák közé tartozó, gazdag és erős ország volt. A Nílus mentén elterülő Alsó- és Felső-Egyiptom i.e ban egyesült Ménész fáraó uralma alatt. Az ókori Egyiptom történetét ahogy a művészetét is korszakoljuk három részre lehet osztani, megkülönböztetve az uralkodókat, uralkodóházakat: az Óbirodalom (i.e ; III-VI. dinasztia), a Középbirodalom (i.e körül, XI-XII. dinasztia), az Újbirodalom (i.e , XVIII-XX. dinasztia) kora. Egyiptom hanyatlani kezdett, i.e. IV. században Nagy Sándor hódította meg. Egyiptom nagyságához hozzájárult, hogy korán kialakult egy egységes írásrendszer, amely elég fejlett volt nemcsak a mindennapi életben szükséges dolgok feljegyzéséhez, hanem a tudományos felfedezések és az irodalmi alkotások leírásához is. Az egyiptomiak hite szerint a halhatatlanságot az biztosította valaki számára, ha neve fennmaradt, ezért a legtöbben igyekeztek legalább a nevüket feljegyeztetni a sírkamrákban. Az egyiptomi írásrendszer megfejtése igen sokat segített az egyiptomi kultúra feltárásában, az egyiptológia, mint tudományág kialakulásában. A hieroglifák bonyolult képírás, melyben minden kis képnek külön jelentése van. A megfejtését a francia Jean-François Champollionnak köszönhetjük. Az egyiptomi építészet Az egyiptomi építészet legfontosabb alkotásai a vallással és temetkezéssel kapcsolatosak. Az épületek sajnos ma már csak romokban láthatóak, de ebből is sejthető, hogy eredetileg milyen hatalmas épületek voltak. A tudósok és kutatók rekonstrukciós rajzokat készítenek a megtalált romok alapján, melyek az épületek eredeti állapotát mutatják. Ezek sokban segíthetnek feltárni az akkori életmódot, az építmények funkcióit. Az épületek, melyeket feltártak templomok, síremlékek, lakóépületek, paloták. A templomok általában egy tengelyen helyezkedtek el, a nagy főkapun keresztül egy oszlopokkal szegélyezett udvarba, oszlopcsarnokokba juthatunk. A templomegyüttes legmélyén állt a szentély, ahova csak a főpapok és fáraó léphetett be. A templomokba, az istenek palotáiba az isteneket ábrázoló szobrokat helyeztek el. A fáraókat istenként tisztelték, és igen sokszor templomokat emeltek tiszteletükre. A templomok közül a legismertebb az Abu-Szimbelben álló II. Ramszesz sziklába vágott temploma. Az Újbirodalom korában az isteneknek a Nílus jobb partján, Karnakban, Luxorban, Edfuban emeltek templomokat. A templomba vezető utat két szfinx-sor szegélyezte, a bejáratnál két obeliszket helyeztek el. Ezek a templomok igen nagyok, több fedett és fedetlen helyiségből álltak.
13 11. ábra Abu-Szimbel, II. Ramszesz temploma 11. ábra Karnaki templom
14 13. ábra Karnaki templom 14. ábra Karnaki templom
15 15. ábra Luxori templom 16. ábra Luxori templom
16 Az oszlop a legfontosabb építőelem a gerendák és pillérek mellett az egyiptomi építészetben. Ezek hármasát gerendás szerkezetnek nevezzük. Az oszlopok felfelé sudarasak, függőleges vájatsorral mélyítettek. A lábazat alacsony hajlásszögű csonkakúp. Az oszloptörzs kialakítása jellemzően valamilyen növény utánzata, az oszlopfő részén virágminta, lótusz, papirusz figyelhető meg. 17. ábra Egyiptomi oszlopok és mintázatuk A sírépítmények, olyan kisméretű sírkamrák, ahol a bebalzsamozott halottak elhelyezhették. Több helyiség is volt egy sírépítményen belül - az "útravalók" tárolására. A föld felszíne alatt helyezkedtek el, de erre erőteljes felépítmény került. Az elsők voltak a masztabák, melyek rejtették az elhunytak testét; téglalap alapú csonka gúlára emlékeztetnek. Az uralkodó családok ilyenen sírkamrákba helyezte halottjait és használati tárgyaikat. Később már az uralkodó hű embereinek is adományozhatott ilyet, így a magas rangú udvari emberek is ilyenekbe temetkeztek, s a piramisok közelében helyezkedtek el. A legnagyobbak azonban a piramisok. Az első lépcsős piramist Dzsószer fáraó építette még az Óbirodalom korában. Úgy készült, hogy különböző méretű masztabákat emeltek egymás fölé. Az aknát bonyolult folyosórendszer vette körbe.
17 18. ábra Dzsószer fáraó piramisa Szakkarában A többi híres piramis Gízában található, Kheopsz, Khefren, és Mükerinosz fáraók építtették a Középbirodalom korában. A legnagyobb Kheopsz piramisa, eredetileg 146 méter magas és 230 méter széles, 2,5 tonnás kövekből álló monstrum. A piramis más épületekkel együtt alkotta a fáraó piramiskerületét. Ide tartozott a völgytemplom, a halotti templom és a piramis és az ezeket összekötő folyosó. A fáraó temetésén a fáraó múmiáját hajón hozták a völgytemplomba, és innen vitték a halotti templomba. Több napos szertartás után vitték a testet a piramisba. Elhunyt fáraót továbbra is istenként tisztelték, ételt és ajándékokat vittek neki a templomba később is. 19. ábra Gizai piramisok
18 A már említett sírok mellett feltártak a régészek különböző barlangsírokat is, melyek függőleges falba vésett helyiségek. Falukat domborművek díszítették. A közemberek lakóépületei egy vagy több helyiségből álló agyag-, vagy sárkunyhók voltak. Az előkelő és magasrangú családok azonban palotákat emeltettek maguknak. Ezeknél a nyitott előtérből nyílt a központi fogadóterem, és a többi lakóhelyiség. Az udvart fallal vették körbe. A palotákhoz gazdasági épületek is tartoztak, raktárak, kisebb műhelyek, és a kiszolgáló személyzet cselédlakásai. Egyiptom szobrászata A művészek nem a jelennek, hanem az örökkévalóságnak dolgoztak. A templomokban a szobrok és a domborművek az uralkodók. Az evilágban szerzett érdemeket átörökítették a túlvilágra. (A domborművek a falba mélyítettek, laposak.) A szobrok jellemzője, hogy a felhasznált anyagban is különbséget tesznek közember és nemes között. A fáraók szobra nemes kőzetből, gránitból, márványból készült, míg az átlagembert ábrázoló szobrok egyszerű anyagból, mészkőből, agyagból, fából készült. Arcok eszményítése, idealizálása is jellemző az egyiptomi szobrászatra. Alapvetően szimmetrikusak, szigorú geometria uralja a formákat. Jellegzetes a tömbszerű tömegkezelés, a merev mozdulatlanság, a frontalitás. A perspektívát még nem alkalmazták, a figura talpon, mereven áll, esetleg ül. Gyakoriak a szobrokon a hieroglifák. A mindenki által ismert alkotás minden bizonnyal a Kheopsz fáraó piramisa mellett álló Szfinx. Az óriási oroszlántestű, emberfejű szobor a fáraó hatalmát hivatott jelképezni. Maga az alkotás régebbi, mint a piramisok, és így az örökkévalóság jelképének tekinthették. Ezért is díszítették későbbiekben a templomokat kisebb szfinx-szobrokkal. 20. ábra Szfinx A fáraóábrázolások ahogy korábban említettük méltóságteljesek, tömbszerűen mintázottak, szimmetrikusak. Szemből, azaz frontálisan ábrázolták az uralkodót. Khefren fáraó szobrát a halotti templomban találták meg. Igen kemény kőből készült, magassága 168 cm. A frontális ábrázolás miatt a testtartás az uralkodói hatalmat hangsúlyozza. A szobron látható sólyom az egyik egyiptomi istenség, Hórusz napisten, akinek földi alakja a fáraó.
19 21. ábra Khefren fáraó szobra A Nofretete királynő mészkőszobra minden oldalról kidolgozott kerekszobor. Kecses tartása, finom arcvonásai királynői fenségét hirdetik. A szobor szemei hegyikristályból készültek, mely élethűvé teszi a szobrot; de a bal szemet nem sikerült befejeznie a készítőnek. A hagyományoktól eltérően a királynőt valósághűen ábrázolta.
20 22. ábra Nofretete királynő szobra Az egyiptomi festészet Az élet mindennapi eseményeit örökítették meg, de általánosított, elvont formákkal. Az alakok mérete változott, mégpedig aszerint, hogy milyen rangja volt életében. A festmények a sziklasírokban, koporsókon fordultak elő. Jellemző rájuk, hogy az alakokat szigorú szabályok szerint festették meg: nincs egységes nézőpont, több nézőpontból (oldal-, elölnézet) ábrázolták ezeket. (legnagyobb felület törvénye). A síkszerű ábrázolás, szalagszerű kompozíció, az egymás feletti elrendezést tiszta élénk színekkel emelték ki még jobban.
21 23. ábra Halottak Könyve, Ozirisz 24. ábra Nebamon sírja TANULÁSIRÁNYÍTÓ Összefoglaló kérdések Milyen korszakokra bontjuk az ókori Egyiptom történelmét?
22 Milyen részekből állt egy templom? Hol találhatók a legnagyobb templomok Egyiptomban? Mit tudunk a piramisokról? Mit jelképez a Szfinx?
23 Jellemezd az egyiptomi szobrászatot! Említs példát is! Hogyan ábrázolták a képeken az embereket, a különböző alakokat? Megoldások Milyen korszakokra bontjuk az ókori Egyiptom történelmét? Az Óbirodalom (i.e ; III-VI. dinasztia), a Középbirodalom (i.e körül, XI-XII. dinasztia), az Újbirodalom (i.e , XVIII-XX. dinasztia) kora. Milyen részekből állt egy templom?
24 A nagy főkapun keresztül egy oszlopokkal szegélyezett udvarba, oszlopcsarnokokba juthatunk, és a templomegyüttes legmélyén állt a szentély. Hol találhatók a legnagyobb templomok Egyiptomban? Abu-Szimbel, Karnak, Luxor, Edfu Mit tudunk a piramisokról? A legnagyobb sírépítmények Egyiptomban. Az első lépcsős piramist Dzsószer fáraó építtette Szakkarában: itt különböző méretű masztabákat emeltek egymás fölé. A többi piramis Gízában található, Kheopsz, Khefren, és Mükerinosz fáraók építtették. A legnagyobb Kheopsz piramisa, eredetileg 146 méter magas és 230 méter széles, 2,5 tonnás kövekből álló monstrum. A piramis más épületekkel együtt alkotta a fáraó piramiskerületét. Ide tartozott a völgytemplom, a halotti templom és a piramis és az ezeket összekötő folyosó. Mit jelképez a Szfinx?
25 Az óriási oroszlántestű, emberfejű szobor a fáraó hatalmát hivatott jelképezni. Maga az alkotás régebbi, mint a piramisok, és így az örökkévalóság jelképének tekinthették. Ezért is díszítették későbbiekben a templomokat kisebb szfinx-szobrokkal. Jellemezd az egyiptomi szobrászatot! Említs példát is! A felhasznált anyagban is különbséget tesznek közember és nemes között. (A fáraók szobra - nemes kőzet, gránit, márvány; átlagembert ábrázoló szobrok - egyszerű anyag, mészkő, agyag, fa) Jellemző az arcok eszményítése, idealizálása; szimmetria, szigorú geometria; a tömbszerű tömegkezelés, a merev mozdulatlanság, a frontalitás. Gyakoriak a szobrokon a hieroglifák. Pl.: Khefren fáraó szobra, Nofretete királynő mészkőszobra Hogyan ábrázolták a képeken az embereket, a különböző alakokat? Az alakok mérete rang szerint változott, az alakokat szigorú szabályok szerint ábrázolták: több nézőpontból (oldal-, elölnézet), A legnagyobb felület törvénye szerint a legjellemzőbb nézetből ábrázoltak.
26 MEZOPOTÁMIA MŰVÉSZETE AZ ÓKORBAN Mezopotámia Mezopotámia Egyiptom után a másik nagy folyam kultúra az ókorban. Mezopotámia területén, a Tigris és az Eufrátesz völgyében két nép is vezető szerephez jutott. A déli részeken a sumérok éltek, akik az I. és III. Uri dinasztia alatt (i.e ; i.e ) uralkodtak. A két időszak között pedig az északi részeken lakó akkádok ragadták magukhoz az uralmat. i.e. XVIII. században Hammurapi Babilon központtal egyesítette Mezopotámiát, majd Asszíria emelkedik ki i.e. 7. században, melytől Babilon visszaveszi a hatalmat a következő században. Babilon később a perzsa támadások áldozatává válik. A kultúrájuk, hitviláguk legalább olyan gazdag, mint Egyiptomé. A bonyolult írásrendszerük az ékírás, mely eleinte tárgyakat, majd az absztrakció fejlettebb fokán fogalmat vagy (leggyakrabban) szótagot jelöltek. A XIX. sz. első felében megfejtett mintegy 550 jel a sumér-akkád kultúra közvetítésén túl más nyelvek (elámi, hettita) átírására is szolgált. A mezopotámiai építészet Mezopotámia kultúrtörténete Egyiptoméhoz hasonló. Ugyanakkor építészetükben megfigyelhető eltérés: jelentős belső tereket alkotnak. A lépcsőzetes felfelé keskenyedő épületformát zikkuratnak nevezzük, melyeket csillagvizsgálóként is használták. A legfelsőbb szinten állt az isten szentélye. Az épület alapanyaga szárított agyagtégla volt. (Követ csak törvényoszlopokhoz, istenszobrokhoz, pecsétnyomókhoz használtak) 25. ábra Zikkurat Az agyagtéglák mázzal való bekenése és kiégetése után csodálatos színű építőanyagot kaptak. Ilyet használtak Babilonban az Istar-kapu megépítéséhez. Állatalakok díszítették: világos színű bikák, sárkányok csillogtak a sötét háttérben. A bika a sumerek szent állata, a sárkány pedig Babilon jelképe.
27 26. ábra Istar-kapu (Pergamen Múzeum, Berlin) 27. ábra Sárkány alakja az Istar-kapu mintázatában Mezopotámiával kapcsolatban két legendás épület is megemlíthető. Az egyik a Bibliából is ismert Bábel torony, mely valószínűleg több zikkurat egymásra építéséből jöhetett létre legtetején a szentéllyel, de mivel agyagtéglából készült, nem maradt fenn. A másik építészeti alkotás a világ egyik csodájának tartott Szemiramisz függőkertje, amely többszintes, teraszokra épített kertet II. Nabukodonozor építette feleségének. Akik a sivatag felöl közelítették meg Babilont, már messziről láthatták a vörös téglás teraszokat. A mezopotámiai szobrászat A palotaépítészet díszítőeleme a színes mázzal bevont, égetett téglából kirakott dombormű. Mezopotámiában azonban csak ilyen domborművek maradtak fenn, festmények nem. Ezen
28 falképeknek a témája többnyire harci jelenet. Az ábrázolásnál szintén a szembe- és az oldalnézetek váltogatása figyelhető meg, amely már az egyiptomi ábrázolásmódra is jellemző volt. A sumerek királyaik, isteneik szobrát kőből faragták ki. A szobrokra jellemző, hogy zömökek, szimmetrikusak, tömbszerűen mintázottak. Többször ékírásos feliratot is helyeztek a szobrokra. Az akkádok már aprólékosabban dolgozták ki szobraikat. 28. ábra Sumer szobrok Esnunnaból A II. Sarrukín király khorszabadi palotájának kapujában álltak egykor a szárnyas bika szobrok. Magasságuk majdnem 4 méter, súlyuk 14 tonna. Az állat feje emberi fej, a szakálla részletesen kidolgozott, ahogy a fejdísz, a szárnyak. Érdekessége, hogy öt lába van az alaknak, így előröl is és oldalról is elegendő lábat láthatunk. 29. ábra Szárnyas bika szobra (Louvre, Párizs) Az asszírok nagy és kiemelkedő uralkodója, Asszurbanipál rettenthetetlen vadászként jelenik meg a Ninivében talált domborműveken. A reliefen egy oroszlánvadászat jelente látható. Az uralkodó íjjal, lándzsával, tőrrel győzi le az oroszlánt, mindez mutatja erejét, határozott megjelenését. A király ruhája, a lovának szerszámai részletesen megmunkáltak. A
29 domborművön takarással jelzik a térbeliséget, egymásmögöttiséget. A dombormű mozgalmas, köszönhetően az épp mozdulat közben, feszülő izomzattal ábrázolt állati és emberi alaknak. 30. Asszurbanipál vadászat közben 31. Asszurbanipál oroszlánvadászata A mezopotámiai festészet A mezopotámiai faldíszítés szerepét freskók, mozaikok, domborművek töltötték be. A festészetnek fontos szerepe lehetett, de csak nagyon szerény számú lelet maradt fenn. A paloták díszítéséül szolgáltak, témájuk a domborművekével mutat hasonlóságot. A festmények mellett igen kedvelt díszítés volt a mozaik, a falak színes mázas téglákkal való beborítása. Pl.: Istar-kapu Mázas téglából kirakott oroszlán és sárkány, egy-egy példánya a százhuszonöt állatfigurának, amely a Felvonulási út elejét díszítette. Ez az út átszelte Babilont az Istar-kaputól a nagy
30 zikkurratig. A fehér, vörös és sárga színű, kitátott szájú oroszlánfigurák, valamint más állatok magassága a két métert is meghaladja. (Lásd a 26. ábrát) A festményeken az alakok ábrázolása hasonlít az egyiptomi ábrázolásokhoz, itt is a nagy felületek törvénye a döntő. A korból fennmaradt utolsó festett képeken már az egész testet oldalról ábrázolják, de a szemet és arcot még elölnézetből. TANULÁSIRÁNYÍTÓ Összefoglaló kérdések Melyik két népet tudjuk Mezopotámiához kötni? Mi jellemzi az építészetüket? Milyen jellegzetes épületeket emeltek? Hozz példát is! Melyik két legendás épület köthető Mezopotámiához?
31 Mi jellemzi a mezopotámiai szobrászatot? Hogyan ábrázolták az alakokat a képeken? Megoldások: Melyik két népet tudjuk Mezopotámiához kötni? sumerek, akkádok Mi jellemzi az építészetüket? Milyen jellegzetes épületeket emeltek? Hozz példát is!
32 Jelentős belső tereket alkotnak. A lépcsőzetes felfelé keskenyedő épületformát zikkuratnak nevezzük, melyeket csillagvizsgálóként is használták. A legfelsőbb szinten állt az isten szentélye. Az épület alapanyaga szárított agyagtégla volt. Az agyagtéglák mázzal való bekenése és kiégetése után csodálatos színű építőanyagot kaptak. Pl.: Istar-kapu Melyik két legendás épület köthető Mezopotámiához? Bábel tornya, Szemiramisz függőkertje Mi jellemzi a mezopotámiai szobrászatot?a domborművek témája többnyire vadászat vagy harci jelenet. Az ábrázolásnál a szembe- és az oldalnézetek váltogatása figyelhető meg. A sumerek királyaik, isteneik szobrát kőből faragták ki. A szobrokra jellemző, hogy zömökek, szimmetrikusak, tömbszerűen mintázottak. Hogyan ábrázolták az alakokat a képeken?
33 Szerény számú lelet maradt fenn. A fennmaradt festményeken az alakok ábrázolása hasonlít az egyiptomi ábrázolásokhoz, itt is a nagy felületek törvénye a döntő. A korból fennmaradt utolsó festett képeken már az egész testet oldalról ábrázolják, de a szemet és arcot még elölnézetből.
34 GÖRÖG MŰVÉSZET A Földközi-tenger medencéjében is új kultúra bontakozott ki. Új művészeti és hatalmi központok létesültek: Kréta, Mükéné, Athén. A görög művészet később a római művészet alapjává válik. A krétai kultúra Krétán az első bevándorlók az i.e. III. évezredben érkeztek, és városokat alapítottak. A városok élén királyok álltak, többemeletes palotákat építettek: gazdagon díszítve freskókkal, oszlopsorokkal, vízvezetékekkel, szökőkutakkal, csatornákkal. Mivel a királyok irányították a közigazgatást, gazdasági életet, a palotákhoz csatlakoztak a műhelyek, raktárak épületei is. Az előkelő réteg is ilyen palotákban lakott, többnyire hajótulajdonosok voltak. A szigeten a virágzó kultúra természeti csapások sorozata miatt hanyatlott le az i.e as években. A krétai kultúra csúcspontja a knósszoszi palota, mely fénykorát az i.e és 1400 között élte. Az épületegyüttes 150 méter hosszú, szélessége 100 méter. A Knósszoszban feltárt palotamaradványok tanúskodnak a kor igényeiről és az alaprajzi elrendezés bonyolultságáról. A palota helyiségei önmagukban elég szűkek, a legjellemzőbbek a világító udvarok és a pilléres termek, nagy szerep jut a fürdőszobának, melyek a csatornahálózattal ellátott palota tartozékai voltak. Építési anyag a mészkő volt, míg a falak burkolására gondosan elkészített alabástromlapok szolgáltak. Az oszlopok fából készültek, amelyek felfelé vastagodtak. 32. ábra Knósszoszi palota romjai
35 33. ábra Knósszoszi palota romjai Krétán nem volt templom, az isteneket barlangokban, a szabad ég alatt vagy a palotában imádták. A palotákban voltak vallási szimbólumok, Knósszoszban egyfajta palota-kápolna kultusz maradt az utókorra. A kultusztárgyak közül a legtitokzatosabb a híres kígyós istennő alakja, aki a krétai plasztika első számú tárgya. A knósszoszi palotában talált nőszobrocska kígyókat tart a kezében, fejdíszén egy macskaféle ragadozó ül. Talán egy papnőt vagy Földanya istennőt ábrázol. Vallásos gondolatokkal teli udvari művészet ez, melynek freskói a legszembetűnőbb emlékek. 34. ábra Kígyóistennő
36 35. ábra Minószi nők A palota freskói vidám, életteli alkotások, de nem valóságos színekkel készültek. A növényeket is egyszerűsítve festették le, színük akár kék is lehetett. I.e után a mükénéiek valószínűleg elfoglalták Knósszoszt. Jelenlétük bizonyítéka az újító szellemű stilizálás, amely megjelenik a motívumokban, a vázákon, a gyűrűkön. A témák: ünnepélyesen vonuló alakok, bikaviadalok, jellegzetes állat- és növényalakok és a tenger. Az emberi alakok ábrázolására az a jellemző, hogy ez is kötött, akárcsak az egyiptomi, azonban attól határozottan elüt, de a természetet alaposan megfigyelő alakítás mellett rokonságot mutat az archaikus görög művészettel. A díszítmények többsége spirálisan épül fel, de jellemző a finom stilizálás is. Főbb motívumok a polipok, a növények, a leghíresebbek a lelőhelyük után elnevezett Kamares-vázák és a palotastílusú edények. Az eleven természet ábrázolását háttérbe szorítja a rend és nagyság érzékeltetése. 36. ábra Kamares-váza
37 A mükénéi kultúra A Balkán déli részére indoeurópai eredetű görög népek érkeztek, közülük az akhájok letelepedtek, és erődöket építettek. Mükénét ők alapították. Az erődök a gazdagsági és politikai irányítás központjai voltak, vastag fallal vették őket körbe. A raktárkészletet agyagtáblákon tartották nyilván, szótagírást alkalmaztak. A király az állami élet irányítása mellett a katonai vezető réteggel folyamatosan zsákmányszerző hadjáratokat folytatott. Bronzfegyverekkel, harci szekerekkel harcoltak. A mükénéi kultúra idejét az i.e. XVI-XIII. századra teszik. A mükénei Fellegvár az i.e. XIV-XIII. században épült, erődített királyi székhely volt. Heinrich Schliemann kutatta a területet és akadt rá a hatalmas küklopsz-körfalra, ahonnan az Oroszlánkapu nyílik. Ez a kapu 3,1 méter széles és 2,85 méter magas, felfelé keskenyedő nyílást a keretező szárköveken nyugvó, felül domború, hatalmas kőgerenda hidalja át. 37. ábra Oroszlános-kapu Mükénében az Athreus-kincsesház vagy Agamemnón sírja legmonumentálisabb az i.e. XIV. századból. A várdombtól nyugatra emelkedő lejtőkben i.e. XV-XIII. századi, különféle típusú sírokat tártak fel. Közöttük kilenc kör alaprajzú, méhkas formájú álboltozattal fedett, nagyméretű föld alatti sírépítményt (tholosz). A föld alatti építmény bejáratához a lejtőbe vágott, szabályos alakú kőtömbökből rakott támfalakkal közrefogott, nyitott folyosó (dromosz) vezet.
38 38. ábra Athreus-kincsesház Az égei művészet végét a dórok vándorlása és betelepülése okozta. Ennek a kultúrának a szépségei a görögök már csak Homérosz elbeszéléseiből ismerik. A görög kultúra a mükénéi kor után Az i.e. VIII-I. században még három nagyobb korszakot különítenek el az ókori görög történelemben, mely egyben kultúrtörténeti korszakolás is. A görög őskor vagy homéroszi kor (i.e. 2. évezred végétől az i.e. VIII. sz. végéig) után, melyben a nagy törzsi vándorlások lezajlottak, és amelyben a görög kultúra alapjai megszülettek, következett az archaikus kor (i.e. VII-VI. század). Ebben a korszakban kialakult a rabszolgatartó társadalom. Fokozódott a vagyoni egyenlőtlenség, főként az árutermelés és a pénzgazdálkodás fejlődése nyomán. A hajózás és a kereskedelem fejlődése nyomán megindult a gyarmatvárosok alapítása a szigetvilágban. Az arisztokrata uralom főként a dór városokban maradt fenn, ezek leghatalmasabbja Spárta. A demokratikus fejlődés erőssége Görögország másik élre törő városa, Athén volt. A virágkor vagy klasszikus kor (i.e. V-IV. század) a perzsa háborúk után következő időszakot a görög kultúra és művészet virágkorának nevezzük. A Periklész vezetése alatt Athéné marad a politikai, gazdasági, egyben a kulturális vezető szerep a görögségen belül. A demokratikus Athén és az arisztokratikus Spárta között az ellentétek a 30 éves peloponnészoszi háborúhoz vezettek, a háború Athén, és az athéni kultúrán nevelkedett Nagy Sándor alakítja ki. Hatalmas birodalmat hoz létre, mely azonban halála után szétesik. Késővirágzás vagy hellenisztikus kor (i.e. IV-II. század) a görög kultúrának talán legharmonikusabb időszaka. Nagy Sándor halála után a birodalom széthullott - az utódállamokat hellenisztikus királyságoknak nevezzük. I.e. II. században Róma meghódította a görög városokat, majd hatalmát kiterjesztette a hellenisztikus királyságokra is.
ÓKORI GÖRÖG MŰVÉSZET
ÓKORI GÖRÖG MŰVÉSZET ÓKORI GÖRÖG MÜVÉSZET A későbbi évezredek egész európai gondolkodásának, művészetének egyik legfontosabb, meghatározó alapja. A középkorban ugyan háttérbe szorult, de a reneszánszban
RészletesebbenEgyiptom művészete Ókor-1
Egyiptom művészete Ókor-1 I.e. III. évezredtől - I.e. XI. század óbirodalom középbirodalom új birodalom A művészetnek a halotti kultuszt kellett szolgálnia. Fáraók (isten) attribútumaik az állszakáll és
Részletesebbenszép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható
Mi jut eszedbe a művészetről? szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható Mit jelent a művészet szó? mű (nem valódi) ember által csinált készített dolog teljesítmény, munka (kunst-német)
RészletesebbenKiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez
Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez Az ókori római állam Itália nyugati partvidékének középső részén, a mai Róma város,
RészletesebbenKÉPTÁR. Őskor, Ókori Egyiptom, Ókori Mezopotámia 22 dia tartalomjegyzékkel. oktatási segédanyag, 2014
KÉPTÁR Őskor, Ókori Egyiptom, Ókori Mezopotámia 22 dia tartalomjegyzékkel oktatási segédanyag, 2014 Vetési Albert Gimnázium, Veszprém Összeállította: Bánlaki Ildikó ŐSKOR 1. Stonehenge bronzkor ŐSKOR 2.
RészletesebbenEgyiptom művészetének tárgyalása korszakok szerint
Egyiptom művészetének tárgyalása korszakok szerint A XIX. század végéig az a nézet uralkodott, hogy Egyiptom legrégebbi emlékei a piramisok, melyek az i.e. 2600 2500 körül épültek. Ma már régészeti leletek
RészletesebbenKréta szigetén, Knósszosz központtal kialakult egy kultúra - a művészet középpontjában nem a harcok, hanem az élet örömei álltak
Jegyzetek művészettörténethez IV. 8. és 9. osztály Égei kultúra Minószi (krétai) kultúra Kr. e. 2700-1100 Kréta szigetén, Knósszosz központtal kialakult egy kultúra - a művészet középpontjában nem a harcok,
RészletesebbenŐskor- Történelem előtti kor
AZ ŐSKOR KULTÚRÁJA Őskor- Történelem előtti kor Az emberiség fejlődéstörténetének az a korszaka, melyből írott emlékek nem maradtak ránk. Felosztása: 1. Paleolitikum: i.e. 600 000-10 000 alsó szakasz:
RészletesebbenJegyzetek művészettörténethez III. Egyiptom. 8. és 9. osztály
Jegyzetek művészettörténethez III. 8. és 9. osztály Egyiptom Óbirodalom Kr. e. 2635-2155 I. Átmeneti kor Kr. e. 2155 2040 Középbirodalom Kr. e. 2040-1780 II. Átmeneti kor Kr. e. 1785-1522 Újbirodalom Kr.
RészletesebbenAz őskor művészete. PALEOLITIKUM (őskőkorszak) Kr.e Kr.e (több százezer év)
ŐSKORI MŰVÉSZET Az őskor művészete PALEOLITIKUM (őskőkorszak) Kr.e. 600 000 Kr.e. 15 000 (több százezer év) MEZOLITIKUM (átmeneti kőkorszak) Kr.e. 15 000 / 10 000 Kr.e. 9 000 NEOLITIKUM (újkőkorszak, csiszolt
RészletesebbenMezopotámia művészete Ókor-2
Mezopotámia művészete Ókor-2 Mezopotámia művészete I.e. III. évezredtől - I.e. IV. század Építészet Ó-Babilónia - agyag, égetett tégla, nád - mozaik, mázas cserép burkolat Zikkuratok (Toronytemplomok):
RészletesebbenA görög művészet I.e. VIII. századtól - I.e. I. századig. vázlat
A görög művészet I.e. VIII. századtól - I.e. I. századig vázlat Történelmi háttér Az ókori görögség története négy szakaszra tagolható - HOMÉROSZI - ARCHAIKUS - KLASSZIKUS - HELLENIKUS A krétai-mükénéi
RészletesebbenRÓMAI MŰVÉSZET - ÉPÍTÉSZET
i.e. 1000- től kezdődően a latinok a Tiberis folyó menti hét dombon építették fel Rómát. Róma alapítása i.e. 753. RÓMAI MŰVÉSZET - ÉPÍTÉSZET i.e. VI. századtól i.sz. IV. század ii. Sziráki Sz Gábor: Római
Részletesebben7.-8. évfolyam fejlesztési feladatok és óraszámok VIZUÁLIS KULTÚRA Heti 1 óra Tematikai egység. Javasolt óraszám 7. osztály
Tematikai egység Kifejezés, képzőművészet Valóság és képzelete Kifejezés, képzőművészet Stílus és mozgás Vizuális kommunikáció Időbeli és térbeli változások Vizuális kommunikáció Jelértelmezés, jelalkotás
RészletesebbenTörténelem 5. osztály - 3. forduló -
MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS
RészletesebbenTanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz
Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl Általam készített mellékletek a társashoz 1. Fordulatkártyához fogalomkereső és meghatározó (5 ezüstpénzért) 2. Fordulatkártyákhoz
RészletesebbenÓkori Itália művészete
Ókori Itália művészete Etruszk művészet Történelmi háttér Néperedet: a) keletről b) helyi eredet c) északi beáramlás d) mindezek együtt Etruszk építészet - templomok templom egy- vagy háromszentélyes
RészletesebbenInformációtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja
1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!
RészletesebbenETRUSZK MŰVÉSZET. i.e. VII-IV század. Sziráki Sz Gábor: Etruszk művészet
ETRUSZK MŰVÉSZET i.e. VII-IV század ITÁLIA TERÜLETÉN i.e. II-I. évezred fordulóján több néptörzs telepedett meg déli területeken görög telepesek, latinok, északnyugaton Kis-Ázsiából etruszkok, azonban
RészletesebbenAz ókori világ hét csodája
Az ókori világ hét csodája 1. A gízai Nagy Piramis Kheopsz piramisa már az ókorban is a világ egyik nagy talányának számított, és ez az egyedüli fennmaradt épület az ókori világ hét csodája közül. Az egyiptológusok
RészletesebbenMEZOPOTÁMIA MŰVÉSZETÉNEK KORSZAKAI
MEZOPOTÁMIA MŰVÉSZETÉNEK KORSZAKAI A sumér városállamok kora i.e. 3100 2800. (Eridu, Ur, Uruk) (Zikkurat, ékírás) Az egységes Mezopotámia létrejötte akkád uralkodók alatt i.e. 2371-1894. (Sarrukin király,
RészletesebbenAz ókori világ 7 csodája. 2011 Horák György
Az ókori világ 7 csodája 2011 Horák György Az ókori világ hét csodája a hét legismertebb ókori építmény. A hét csodát először a Szidóni Antipatrosz említette az i. e. 2. században írt epigrammájában. A
RészletesebbenRAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 5. évfolyam A fokozott realitásigény megjelenése az adott életkorban megalapozza a tanulók információk közti szelekciós képességét, és kritikai gondolkodást alakít ki. A művészeti
RészletesebbenKÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP Művészettörténet Teszt jellegű, rövid feladatok 30 pont 1. Az alábbi fotókon ókori egyiptomi műemlékeket, alkotásokat
RészletesebbenAz ember tere - építészeti alapismeretek
Az ember tere - építészeti alapismeretek 01 Egyiptom: a kezdetektől a Két Ország egyesítéséig Egyiptom mai kiterjedése, az ország az egyesítés korában 02 03 Korai dinasztiák időszaka, 1-2. din. (Archaikus
RészletesebbenRAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
RészletesebbenEurópaiságunk forrása, emberközpontú kultúra
Görög művészet Európaiságunk forrása, emberközpontú kultúra Antropomorf istenek I. A görög művészet kezdetei a/ Kréta szigete, paloták, i.e. 2. évezred első fele Knósszoszi palota, Kréta, i.e. 18.sz. Bonyolult
RészletesebbenV XVI. század. Sziráki Sz Gábor: Bizánc művészete
V XVI. század Sziráki Sz Gábor: Bizánc művészete Történelmi háttér Európa leggazdagabb és legszervezettebb állama. Konstantinápoly székhellyel a birodalom magába foglalta a Balkán-félszigetet, Kis-Ázsiát,
RészletesebbenAz egyiptomi művészet korszakai
Egyiptom térképe a városokkal Az egyiptomi művészet korszakai Predinasztikus korszak (i.e. IV-III. évezred) Óbirodalom (i.e. III-II. évezred) Első átmeneti kor Középbirodalom (i.e. 2000-1700) Második átmeneti
RészletesebbenSzínes érettségi tételek történelemből
3. tétel: A klasszikus kor kiemelkedõ kulturális emlékei. A római építészet jelentõs alkotásainak azonosítása FELADAT: A források és saját ismeretei segítségével mutassa be a klasszikus kori görög és a
RészletesebbenÓkori Itália művészete
Ókori Itália művészete Etruszk művészet Történelmi háttér Néperedet: a) keletről b) helyi eredet c) északi beáramlás d) mindezek együtt Villanova-kultúra után etruszk városok: Veii, Tarquinia, Caere/Cerveteri
RészletesebbenAz emberiség fejlődéstörténetének az a korszaka, melyből írott emlékek nem maradtak ránk.
Az emberiség fejlődéstörténetének az a krszaka, melyből írtt emlékek nem maradtak ránk. Felsztása: 1. Palelitikum: i.e. 600 000-10 000 alsó szakasz: i.e.600 000-120 000 középső szakasz: i.e. 120 000-40
RészletesebbenA római művészet korszakai
A római művészet korszakai Köztársaságkori művészet Császárkori művészet Korai kereszténység Rómában Építészet Színházak, bazilikák, fórumok, közigazgatási és kereskedelmi épületek, templomok, paloták,
RészletesebbenVIZUÁLIS KULTÚRA Általános iskola 5 8. évfolyama
VIZUÁLIS KULTÚRA Általános iskola 5 8. évfolyama A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak árnyaltabb értelmezéséhez
RészletesebbenA görög művészet korszakai
A görög művészet korszakai A görög művészet gyökerei a mükénéi társadalom i.e. 1200 körül bekövetkezett bukásánál keresendőek. Zavaros évszázadok és népvándorlások követték ezt az időszakot, amelyet a
RészletesebbenA Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve
Balassi Bálint Gimnázium Vizuális kultúra rajz ésművészettörténet 5-12.évfolyam A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve Rajz és vizuális kultúra 5-12. évfolyam Készítette: Heffterné Gáspár Lilla Balassi
RészletesebbenAz ókori Mezopotámia művészete
Az ókori Mezopotámia művészete Mezopotámia művészetének korszakai Őstörténet Kr. e. 4500-2800 Ósumer kor Kr. e. 2800-2350 Akkád kor Kr. e. 2350-2200 Újsumer kor Kr. e. 2200-2000 Óbabiloni Birodalom Kr.
Részletesebben1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Tel.: , Tel./fax: , Honlap: lky.h u. Osztályozó- és javítóvizsga szabályzat
1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Tel.: 313-0030, Tel./fax: 31 3-3182, Honlap: www.je lky.h u Osztályozó- és javítóvizsga szabályzat Művészettörténet tantárgyból 54-211-02 Divat- és stílustervező képzés 54-211-08
RészletesebbenSegítségével a nyári meleg hónapokban is vizet vezettek csatornákon keresztül a földekre, így azok nem pusztultak el.
Segítségével a nyári meleg hónapokban is vizet vezettek csatornákon keresztül a földekre, így azok nem pusztultak el. Nílus áradásának szakaszai Áradás Sarjadás Forróság Egyiptom 1. Nílus Mezopotámia 2.
Részletesebben1. Írj az olvasottak alapján a Kheopsz-piramis rajzához magyarázatot!
EGYIPTOMI MÛVÉSZET Óbirodalom i. e. 2635 2155 I. Átmeneti kor i. e. 2155 2040 Középbirodalom i. e. 2040 1785 II. Átmeneti kor i. e. 1785 1552 Újbirodalom i. e. 1552 1070 17 PIRAMISOK Egyiptom elsõ nagy
RészletesebbenÓkori Egyiptom. Oktatási segédanyag 9. osztályos diákoknak
Ókori Egyiptom Oktatási segédanyag 9. osztályos diákoknak Témakörök 1. Földrajzi viszonyok 2. Gazdaság 3. Társadalom Súgó 3.1. Fáraó 3.2. Katonai és Hivatalnoki réteg 3.3. Közrendű szabadok és Rabszolgák
RészletesebbenFelvételi kép és fogalomjegyzéke 8. osztályosok számára. Képjegyzék:
2017-18 Felvételi kép és fogalomjegyzéke 8. osztályosok számára Építészet: Képjegyzék: 1. Stonehenge/Anglia 2. Gizái piramisok és szfinx/ Egyiptom 3. Dzsószer fáraó piramisa/szakkara/egyiptom 4. Istar
RészletesebbenÁllattenyésztés. Szövés-fonás. Közös állatősök. Egyiptomi majom Árucsere HELYSÉG Proconsul Kereskedelem Afrika. Crô-Magnon
FOGALMAK FOGALMAK ÉVSZÁMOK Teremtés Fetisizmus Kr. E. 70 millió Evolució Totemizmus Kr. E. 30 millió Archeológia Nem formatartó eszköz Kr. E. 17 millió Geológia Formatartó eszköz Kr. E. 10 millió Antropológia
RészletesebbenI. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA
I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA I / A témazáró feladatlap 1. A jobb oldali rajzok közül melyik a szakóca? Írd ide a betűjelét! c 2. Hogyan nevezik azt a mesterséget, amelynek
RészletesebbenKÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
RészletesebbenTestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor
soport: 5/b átum: 2016.12.8 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy György gészitsd ki a mondatokat! 1. 3:33 Normál görögök városállamokban éltek amiket
RészletesebbenTartalomjegyzék. Az õskori ember. A középkori Európa. Az ókori kelet. Az ókori hellász. A magyar történelem kezdetei és az Árpádok kora.
Tartalomjegyzék Elôszó... 3 Feladattípusok... 4 1. A történelem forrásai... Az õskori ember 2. Az õskõkori ember mindennapjai... 8 3. Az újkõkori változások... 4. Mesterek és mûvészek... 11 5. dõmérés
RészletesebbenTANMENET. A tantárgy neve: Rajz és vizuális kultúra. Tankönyv: Imrehné Sebestyén Margit A képzelet világa 9.
TANMENET A pedagógus neve: Kelemen Dénes A tantárgy neve: Rajz és kultúra Évfolyam, (osztály): 9. A, B Heti óraszám: 1 óra/hét, 36 óra/év Tankönyv: Imrehné Sebestyén Margit A képzelet világa 9. Taneszközök:
RészletesebbenÉszak- és dél-amerika természeti népei az i.e. I. évezredtől az i.sz. XVI. századig. Sziráki Sz.Gábor: Prekolumbán művészet
Észak- és dél-amerika természeti népei az i.e. I. évezredtől az i.sz. XVI. századig Sziráki Sz.Gábor: Prekolumbán művészet Korszakai: Preklasszikus kor i.e. 3000 - i.sz.300 Omlékok kora Klasszikus kor
RészletesebbenTudománytörténet. 1. Előadás Őskor
Tudománytörténet 1. Előadás Őskor Tudománytörténet előadás Óraszám/hét: 2 Kreditszám: 2 Tantárgyteljesítési követelmény: kollokvium Évközi feladatok: zh + beadandó dolgozat + kiselőadás (Határidő: 2012.
RészletesebbenHELYI TANTERV A NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉS A KÉTTANNYELVŰ OSZTÁLYOK TÖRTÉNELEM OKTATÁSÁHOZ 9. ÉVFOLYAMON
HELYI TANTERV A NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉS A KÉTTANNYELVŰ OSZTÁLYOK TÖRTÉNELEM OKTATÁSÁHOZ 9. ÉVFOLYAMON ÓRASZÁM: heti 2 óra, összesen 72 óra FŐ CÉLKITŰZÉSEK: 1. A 10. évfolyam történelem tananyaga könnyebb
RészletesebbenGörög őskor, Kr.e.2.ée-Kr.e.8.szd Archaikus kor, Kr.e.7-6.szd Klasszikus kor, Kr.e.5-4.szd Hellénisztikus kor,
Görög építészet Görög őskor, Kr.e.2.ée-Kr.e.8.szd Archaikus kor, Kr.e.7-6.szd Klasszikus kor, Kr.e.5-4.szd Hellénisztikus kor, küklopszfalazás Peripterosz (oszlopokkal övezett templom) Lépcsős talapzat,
RészletesebbenRAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 5. évfolyam
SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 5. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Ternákné Gábori Gabriella Molnár Krisztina 3 Az ókori Egyiptom építészete 8 Az ókori görög szobrászatról A
RészletesebbenI. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák
Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2013 I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák TESZT 60 perc Név:... Iskola neve:...... Javító tanár neve:... I. témakör
RészletesebbenCsaládban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban
13. Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 1. Tedd időrendi sorrendbe egy ókori görög fiú életének eseményeit! Írj sorszámot a négyzetekbe! írni-olvasni tanulás olajfakoszorú kifüggesztése
RészletesebbenVlagyimir, Sz.Demeter templom (1094-1097), alaprajz, metszet. Moszkva, Uszpenszkij székesegyház (1326-1333. ill. 1467-1479), alaprajz, metszet.
Vlagyimir, Sz.Demeter templom (1094-1097), alaprajz, Moszkva, Uszpenszkij székesegyház (1326-1333. ill. 1467-1479), alaprajz, 2.4.3. A Kaukázus-vidék középkori építészete Chronologia Grúzia i.e. 500 k.:
RészletesebbenS C.F.
Ref. 1449 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Firenze - Hills Magnificent luxus villa eladó Firenze
RészletesebbenBrigetio. Komárom városában, Szőny területén, a Duna jobb partján
Pannónia Pannónia hadászati okok, védelmi rendszer, kereskedelmi út első virágzó szakasz: Traianus alatt (98-117), tartomány keleti és nyugati részre osztva Marcus Aurelius (161-180) alatt markomann-szarmata
RészletesebbenGörög művészet. Szobrászat
Görög művészet Szobrászat Orientalizáló korszak: keleti nagyszobrászat utánzás, átértelmezés - > európai szobrászat változás Egyiptomi: merev, lép, DE mozdulatlan, örökkévaló Görög: Nincs háttér, lép,
RészletesebbenGOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig
GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig HEGYI DOLORES, KERTÉSZ ISTVÁN, NÉMETH GYÖRGY, SARKADY JÁNOS Harmadik, javított kiadás Osiris Kiadó Budapest, 2006 BEVEZETŐ 13 NÉM ETH G Y Ö R G Y A görög történelem
RészletesebbenKiegészítő ismeretek Az antik görög kultúra I.: az égei civilizációk című fejezethez
Kiegészítő ismeretek Az antik görög kultúra I.: az égei civilizációk című fejezethez A XIX. század elején még ismeretlen volt a Kelet, és Egyiptom felfedezése is éppen csak, hogy elkezdődött. Az ógörög
RészletesebbenAz ókori Kelet Földrajzi helyzete: Földrész Ország Folyó(k) Afrika Egyiptom Nílus Ázsia Mezopotámia Tigris Eufrátesz
Az ókori Kelet Földrajzi helyzete: Földrész Ország Folyó(k) Afrika Egyiptom Nílus Ázsia Mezopotámia Tigris Eufrátesz India Indus Gangesz Kína Sárga-folyó Kék-folyó Palesztina Jordán Fönícia Orontész Perzsia
RészletesebbenÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. MŰVÉSZETTÖRTÉNET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 16. MŰVÉSZETTÖRTÉNET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 16. 14:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga
RészletesebbenVárosunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)
PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.
RészletesebbenTestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor
TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy z ember termelésre történő áttérése
RészletesebbenTestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor
TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy Válaszd ki az IZ állításokat! helyes
RészletesebbenE G Y I P T O M. Az egyiptomi szfinxek testesítik meg az örök változatlanságot.
E G Y I P T O M HÉRODOTOSZ ÉS PLÁTÓN FELFOGÁSA EGYIPTOMRÓL Egyiptomra a stabilitás, a mozdulatlanság jellemző, szemben a görög szellemmel, és az athéni demokrácia zűrzavarával, szélsőséges kilengéseivel.
RészletesebbenVarga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben
Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és
RészletesebbenMészkő mozaikok. Antique Quadratique. Antique Quadratique J-001
Mészkő mozaikok A IV. század végén a mozaik fő díszítőelemként jelent meg az építészetben. A padlót és a falakat apró, színes márványkockák díszítették, melyek szépséget és vidámságot vittek a mindennapokba.
RészletesebbenKözépszintű Művészettörténet műelemző feladatsor
Középszintű Művészettörténet műelemző feladatsor 1. Az alábbiakban az építészettörténetben használatos fogalmakat olvashat. Határozza meg minél pontosabban a fogalmak jelentését! Egész mondatban válaszoljon,
RészletesebbenDéri Múzeum Debrecen. Kolozs megye
V.2008.3.1. 1. Ruhásszekrény sifon 2. Fenyőfából készített, gazdagon díszített asztalos munka. A bútor egész felületét beborítják a sárga és a szürkésfehér alapozásra festett növényi indákkal összekötött
RészletesebbenA quattrocento szobrászat
A quattrocento szobrászat A reneszánsz művészetben a szobrászat az a műfaj, amiben a leginkább érvényesül az antikvitásba való visszanyúlás. A művészek gyűjtötték az ókori alkotásokat. A gótika épülethez
RészletesebbenFőoltár Templomunk legimpozánsabb berendezési tárgya. Süttői vörösmárványból készült, korai empire stílű, valószínűleg a templom építési idejéből származik. A szarkofágalakú stipesen újabb, ércajtóval
RészletesebbenRAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM
RészletesebbenWah múmiája és sírja. ledózerolták, hogy az ókori sírok további kifosztását megakadályozzák és a megfelelő régészeti feltárásukat megkezdhessék.
Wah múmiája és sírja Mivel a Neszperennubot bemutató cikk sikert aratott, úgy döntöttem készítek egy hasonlót, egy korábban élt személyről, így akár össze is lehet hasonlítani kettejük temetkezését. A
RészletesebbenRAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
Rajz és vizuális kultúra középszint 1111 É RETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Általános
RészletesebbenTartalomjegyzék 1. Az élet virága 2. Szakrális geometria 3. Az élet tojása
5 Tartalomjegyzék 1. Az élet virága 7 A világon mindenütt 10 Az élet virágának titkai 13 Története 15 Thot 18 2. Szakrális geometria 23 A misztériumiskolák 24 Ehnaton 27 Szakrális geometria 30 Az ősok
RészletesebbenAz ember tere - építészeti alapismeretek
Az ember tere - építészeti alapismeretek 01 Egyiptom: a kezdetektől a Két Ország egyesítéséig BME GTK 2016. szeptember 13. 4/1 - Vasáros Zsolt DLA egyetemi docens www.ipar.bme.hu Egyiptom mai kiterjedése,
RészletesebbenPREHELLÉN MŰVÉSZET. és hatása a modern művészetre. (Brâncuşi, Modigliani, Chirico)
PREHELLÉN MŰVÉSZET és hatása a modern művészetre (Brâncuşi, Modigliani, Chirico) Bánlaki Ildikó 2010 Földrajzi elhelyezkedés kükladikus kultúra Prehellén korszak - kükladikus kultúra Az Égei-tenger szigeteinek
Részletesebben2005/2006. tanév. Művészet tör ténet Háromnegyedévi beszámoló
2005/2006. tanév Művészet tör ténet Háromnegyedévi beszámoló ki nem írt a tanórán dolgozatot, az pótlólag március 23 ig adjon le gyűjtést a következő témáról: z ókori görög filozófia a kezdetektől risztotelészig
RészletesebbenRAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
ÉRETTSÉGI VIZSG 2012. október 15. RJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚR KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSELI VIZSG 2012. október 15. 14:00 z írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMERI ERŐFORRÁSOK
Részletesebben2016.05.02. A GASZTRONÓMIA JELENTŐSÉGE GASZTRONÓMIA AZ ELSŐ KÖNYVEK A GASZTRONÓMIÁRÓL
- és vacsorára mit kapunk? - ez az idős hölgy cukorbeteg! - ha kérhetném, valami száraz hús legyen inkább, a Bakonyit már ismerjük. - van a csoportban két vegetariánus! - sertéshúst ne, mert mohamedánok.
RészletesebbenA Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára
A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára rendezvényi ajánló A Wenckheim-palota A Belsõ-Józsefvárosban, a Nemzeti Múzeum háta mögött az 1860-as évektõl kezdõdõen épült ki a palotanegyed. A historizáló
RészletesebbenKor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;
Rudabányai református templom Megközelítés: H-3733 Rudabánya,Temető u. 8.; GPS koordináták: É 48,38152 ; K 20,62107 ; Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott; Jelenlegi
RészletesebbenVilágörökségek a föld mélyében
Az Aggteleki-karszt barlangjainak bemutatása nemzetközi összehasonlításban avagy Világörökségek a föld mélyében Magyar Nemzeti Parkok Hete Bódvaszilas 2012.06.15 Egri Csaba VM A Világörökséggé nyilvánított
RészletesebbenKészítette: Habarics Béla
A Simai-tó tanösvény terve Készítette: Habarics Béla A településről hhhhhhhhhelyszí Csengersima a 49. számú főút mellett keletről elterülő ne község. Közúti és teherforgalmi határátkelőhely található külterületén.
RészletesebbenRAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
Rajz és vizuális kultúra középszint 1212 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 15. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
RészletesebbenAz építészet társművészetei a romanika korában
Szerkesztette: Vágner Mátyás 2008 Az építészet társművészetei a romanika korában A romanika társművészetei díszítőművészetek. Nem létezik a klasszikus értelemben vett táblakép vagy körplasztika. A forma
Részletesebben2. Téma. Az állam kialakulásának ázsiai, antik és germán újtai
2. Téma Az állam kialakulásának ázsiai, antik és germán újtai 1. Ázsiai út 1.1. Az ázsiai út meghatározása 1.2. A kialakulás folyamata 2. Az antik út 2.1. Kialakulásának előzményei 2.2. Az antik út folyamata
Részletesebben33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos Bútorasztalos 54 543 02 0010 54 01 Bútoripari technikus Fa- és bútoripari technikus
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
RészletesebbenÖltözködéskultúra Technikusi osztályok
OV Öltözködéskultúra Technikusi osztályok 10. évfolyam /10. a, 11. e osztályok/ heti 1 óra A vizsgára vonatkozó szabályok: A vizsga típusa: szóbeli - A tanuló több kérdésből álló feladatlapot kap adott
RészletesebbenA Középbirodalom korának aritmetikája Egyiptomban.
Történeti bevezetés Néhány történelmi mérföldkő. A Középbirodalom korának aritmetikája Egyiptomban. Klukovits Lajos TTIK Bolyai Intézet 206. február. A két birodalom. Kapcsolat Mezopotámiával a 4. évezred
RészletesebbenMatematika az ókori Mezpotámiában
Matematika az ókori Mezpotámiában Mezopotámia története Dormán Miklós SZTE TTIK, Bolyai Intézet 2010. október 15. Rövid történeti áttekintés Mezopotámia (Föld) a folyók között, Rövid történeti áttekintés
RészletesebbenAntik Róma művészete (Kr.e. 7. század Kr.u. 476)
Antik Róma művészete (Kr.e. 7. század Kr.u. 476) Róma városa Kr.e. a VIII. és a VII. század között alakult ki, latin és szabin törzsek egyesülésével. A királyság kora (Kr.e. 753-510): kialakul az osztálytársadalom.
RészletesebbenAsztronómia és asztrológia. SZIGNUM témahét, g Latin nyelv és irodalom óra Szaktanár: Szombathelyi Nóra
Asztronómia és asztrológia SZIGNUM témahét, 2010. 05. 19-21. 11.g Latin nyelv és irodalom óra Szaktanár: Szombathelyi Nóra Az asztronómia fogalma A csillagászat vagy asztronómia a szó eredete szerinti
RészletesebbenEgyiptomi szobrászat és festészet
Egyiptomi szobrászat és festészet ? Ez a szobor őrizte azt ládát, amelyben a belsőszerveket tartalmazó edények voltak Anubisz Ez a szobor őrizte azt ládát, amelyben a belsőszerveket tartalmazó edények
RészletesebbenVárostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.
Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.
RészletesebbenA Középbirodalom korának aritmetikája Egyiptomban.
Történeti bevezetés Néhány történelmi mérföldkő. A Középbirodalom korának aritmetikája Egyiptomban. Klukovits Lajos TTIK Bolyai Intézet 204. február 8. A két birodalom. Kapcsolat Mezopotámiával a 4. évezred
RészletesebbenStonehenge Kr.e. IV-II. évezred
Kéésszzí ítteettttee:: Koovvááccss Krri isszztti inaa Meeggyyeerri i Útii Áltaal láánnooss IIsskkool laa Feel lkéésszzí íttőő ttaanáárr SSi ikkee Beerrnnaaddeet ttt II.. korrccssoporrtt Koomppl leexx kkaat
Részletesebben