Látnivaló. Látnivaló



Hasonló dokumentumok
Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt.

Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának évi képe Pörge Gergely rajzain

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;

Nyárád. Református templom

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök

Nyitra felől Turóc-völgyébe

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ


SZÉKESFEHÉRVÁR, NEMZETI EMLÉKHELY FEJLESZTÉSE ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT 2009.

Brigetio. Komárom városában, Szőny területén, a Duna jobb partján

1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK'

Magyarország látnivalói I. Tematikus képgyűjtemény az Idegenforgalmi földrajz tantárgyhoz

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom

HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek:

Levelezési cím: 8220-Balatonalmádi Városház tér 4. Telefonszám: 88/

A keszegi leányegyház (filia) története

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez

ZICHY FERENC LÁTOGATÓKÖZPONT GYÔR SZAKRÁLIS KINCSEK ÉS TORONY KILÁTÓ MÚZEUMHÁZ IHLET ÉS MÛVÉSZET SZENT JAKAB LÁTOGATÓKÖZPONT LÉBÉNY

Pomáz, Nagykovácsi puszta

Rex Clinic Hotel 9951 Rátót, Fõ u. 32. Telefonszám: Fax:

A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG KULTÚRÁJA

ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA I. rész Építéstörténet és művészettörténet

Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra

A szimmetria világa - a világ szimmetriája/tamop3.1.4./6.o Budai Vár

S C.F.

A Fő utca 102 szám alatti tornácos parasztház Régi építésű, kontyolt. cserépfedésű vályogépület.

Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése

NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE februári adatok alapján frissítve

Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot.

Kedves Természetjárók!

Sárospataki kistérség

Ketten a párommal Sárváron

Vitány-vár. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter. Felkészítő tanár: Fürjes János. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014.

Csengersima, református templom

A Kassa utcai zsinagóga újjászületése

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is...

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

Címerkövek Vác Nagyvázsony Mátyáshoz kötődő gótikus építkezések Székesfehérvár Kolozsvár Okolicsnó. Visegrád, királyi palota

Templomok. Dabas-Sári városrész

A román kor művészete (XI XII. század)

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

Báta középkori plébániatemplomának feltárása

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Velencei Helytörténeti Egyesület

Lloyd Palota, a gyõri Széchenyi tér régi-új ékköve

TÖRTÉNELMI FELADATLAP

Vlagyimir, Sz.Demeter templom ( ), alaprajz, metszet. Moszkva, Uszpenszkij székesegyház ( ill ), alaprajz, metszet.

Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet

S C.F.

Képek a Jászságból 161

ÉRTÉKVIZSGÁLAT BATTONYA VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára

Javaslat. a Kétegyházai Román Ortodox Templom. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm.

Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala

Az ásatás és a feldolgozás eredményei

A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található.

Kréta szigetén, Knósszosz központtal kialakult egy kultúra - a művészet középpontjában nem a harcok, hanem az élet örömei álltak

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában

Magyarország látnivalói II. Tematikus képgyűjtemény az Idegenforgalmi földrajz tantárgyhoz

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

S C.F.

Szakmai tapasztalat, jelentősebb festmény restaurátori munkák:

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ

S C.F.

Határtalanul a Felvidéken

PADA DOKTORI ISKOLA / az Óvárosháza épületének megújítása

TÖMÖRD A CSEPREGI KISTÉRSÉG ÉKSZERDOBOZKÁJA

Javaslat a Bárdibükki Porciunkula Kápolna Települési értéktárba történő felvételéhez

Colmar, ferences templom Salzburg, ferences templom (XIII. sz., XV. sz. eleje), alaprajz, hosszmetszet.

B Á T A A P Á T I K Ö Z S É G

A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő

Tornyospálca, református templom 1

A veszprémi Dubniczay-palota rekonstrukciója

A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.)

Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján

Készítette: Habarics Béla

Kollégiumok - Szombathelyi kollégium

A Szombathelyi Egyházmegye Kincsei

Stonehenge Kr.e. IV-II. évezred

HOMLOKZATFELÚJÍTÁS MŰSZAKI LEÍRÁS

1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE

GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE

III. Függelék: LEHETNE MÁSMILYEN A SZABADKAI VÁROSHÁZA?

S C.F.

Krasznabéltek, római katolikus templom

A projekt neve: Zirc, a Bakony fővárosa Komplex, látogatóbarát turisztikai kínálat kialakítása a Ciszterci Apátságban és Zirc Város főterén

Kedves Természetjárók!

Karcag - a szobrok városa

S C.F.

NAGYPALL HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei

S C.F.

A művészettörténetírás atyja: Vasari

Átírás:

SZOMBATHELY és KÖRNYÉKE 2005. május 21-22. Útvonal: BUDAPEST - KÁM - CSEMPESZKOPÁCS - SÁRVÁR - SZOMBATHELY - JÁK - BUDAPEST 1

KÁM Látnivaló Jeli arborétum Alapítása dr. Ambrózy-Migazzi István (1869-1933) dendrológus nevéhez fűződik. 75 hektár területű híres arborétum, alapítója után Ambrózy-kertnek is nevezik. A sok örökzöld mellett megtalálhatók itt Európa, Ázsia és Észak-Amerika tájainak jelentősebb fái, cserjéi. A tavaszi évad legszebb és legpompásabb virágzó növényei a rododendronok, a jázminok és azáleák. A párásság biztosítására a Kaponyás-patak mentén tavakat alakítottak ki. A Kaponyás-patak hét forrása által teremtett lápos területen különböző páfrányritkaságok találhatók, de itt találkozhatunk a kereklevelű harmatfűvel is, amely különleges rovarfogó növény. Az arborétum alapítójának Cs. Kovács László állított emléket, vadkörtefába faragta arcképét, amelyet a bejárat közelében találhatunk. 2

CSEMPESZKOPÁCS Szombathelytől délkeleti irányban található a település. A XIX. század közepéig két különálló település volt: Csempeszháza és Kopács. Látnivaló Római katolikus templom A XIII. század elején épült, román stílusban. Építéséhez felhasználták a helyszínen talált nagyméretű római téglákat is. A nyugati homlokzat előtt áll a kétemeletes, ikerablakos, négyzetes torony. A déli oldal fő dísze a timpanonnal záródó bélletes kapu. A kapu külső keretezését kétsoros levéldíszben végződő fogazat adja. A kétsoros fogazás a kapu feletti ívben folytatódik. A kapu feletti félköríves záródású részben elhelyezkedő dombormű a kelet felé forduló Agnus Dei (Isten báránya) két, saját farkába harapó sárkány között. (A jáki iskola hatása.) A hajót diadalív választja el a szentélytől. A szentély negyedgömb boltozatán a Hit, Remény, Szeretet allegorikus ábrázolását láthatjuk, s a XVI-XVII. században készültek. A karzat északi falán helyezték el Dorfmeister István Szentháromság című képét, melynek kerete is iparművészeti remekmű. SÁRVÁR A város közvetlenül a Rába mentén épült. Nevét feltehetően arról a váráról kapta, mely a Rába és a Gyöngyös találkozásánál épült a honfoglalás utáni időkben. Az Árpád-ház idején a földvár neve Castrum Nigrum volt, azaz Fekete-vár. A XIV. században új vár épült, amelynek birtokosa 1532-től a Nádasdy család lett. A település jelentős szerepet játszott a XVI-XVII. századi magyar kultúra fejlődésében. 1537-ben Nádasdy Tamás nyomdát alapított, amelynek első munkája Sylvester János latin-magyar nyelvtana volt. 1541-ben itt nyomtatták az első magyar nyelvű könyvet, Sylvester János fordításában az Újtestamentumot. Sokszor megfordult a várban Tinódi Lantos Sebestyén is, aki később itt is halt meg. A török időkben fontos végvár volt. Látnivaló Nádasdy-vár A vár honfoglalás kori földvárból épült ki a XIV. században. Az ötszögű erődítmény ez mai formája is a XVI. Században épült a középkori vár helyén, reneszánsz stílusban. Azóta többször átalakították. A Nádasdy-vár épületegyüttese nemcsak a történeti szempontból meghatározó eleme a városnak. A Sárvár szívében magasodó, legtöbbet kaputornyával és a várárkot átívelő boltíves hídjával ábrázolt várkastély a nemzeti örökség része. Otthont ad a Nádasdy Ferenc múzeumnak és betölti a város művelődési és kulturális központjának. 3

A vöröstéglából rakott hídon, amely a kaputoronyhoz vezet, a XIX. században készült. A kosáríves kapu 1589-ben épült, alkotója Donato Grazioli. A kapubejáró boltíves előcsarnokában található a múzeum bejárata. A lépcsőkön túljutva máris elénk tárul a vár díszterme, a hazai barokk egyik legimpozánsabb belső tere. Az oldalfalak freskóin ószövetségi jelenetek, a mennyezeten pedig csataképek láthatók. A múzeum helyiségeiben tematikus kiállítások (történeti, nyomda- és térképtörténeti, iparművészeti) nyertek elhelyezést. Az egyre bővülő huszárgyűjtemény és kiállítás nemzetközi jelentőségű SZOMBATHELY Szálláshely: Claudius hotel 4

SZOMBATHELY Megyeszékhely, Nyugat-Dunántúl egyik gazdasági és szellemi központja. A római korban itt vezetett az észak-déli kereskedelmi út, az ún. Borostyánkő út, de fontosak voltak a Savariából Arrabona (Győr) és Sopiane (Pécs) irányába vezető utak is. I.sz. 43-ban, Claudius császár uralkodása idején városi rangra emelte a települést és Colonia Claudia Savaria nevet kapott. A mai város magja a XIII. századra alakult ki. Szombathely (nevét az itt tartott vásárok napjáról kapta) 1407-ben kapott kiváltságlevelet. Az 1578-as pozsonyi országgyűlés elrendelte a vasvári káptalan átköltöztetését Szombathelyre, ezzel együtt a vármegye székhelyét is ide helyezték. 1605-ben Bocskai hadai elfoglalták a várost, s a lakosság nagy része Németújvárra menekült. 1707-ben Bottyán János, a híres kuruc vezér itt ütötte fel főhadiszállását. Súlyos pestisjárvány pusztított 1710-1711 között. Utána az elpusztult lakosság helyére németeket és horvátokat telepítettek a városba. Mária Terézia 1777-ben püspökséget alapított, s első püspökéül Szily Jánost nevezte ki. Látnivaló Püspöki palota 1778-1783-ban épült, Hefele Menyhért tervei alapján, késő barokk stílusban. Eredetileg U alaprajzú, kétemeletes épület. 1945-ben bombatalálat érte és az északi szárnyának egy részét megsemmisítette. A főhomlokzat előtt négy posztamensen álló toszkán kőoszlopon kőbábos korlátú erkély látható. Székesegyház A latin kereszt alaprajzú épület 1791 és 1814 között épült, Hefele Menyhért tervei szerint, késő barokk stílusban. Kéttornyos homlokzatának alsó részét toszkán, míg a felsőt ión háromnegyedoszlopok tagolják, köztük fülkeszobrokkal. Az oromzat csúcsán allegorikus szoborcsoport áll: a hit, remény, szeretet megjelenítőjeként. Alkotójuk a híres bécsi szobrász, Philipp Jacob Prokop volt. Az épületet 1945-ben a bombázás súlyosan megrongálta. A belső architektúra a külsőnél lényegesen gazdagabb: háromnegyedes korinthoszi oszlopok díszítik, felettük korinthoszi főpárkány, amely az egész belső téren körbefut. A főhajó pillérein látható vörösréz reliefek Borsos Miklós szobrászművész alkotásai. A székesegyház oltárképeit Feszty Masa, id. Dorfmeister István, Takács István, Anton Spreng, Maulbertsch készítették. A templomban található Szent Placidusz vértanú és Szent Márton ereklyéi. 5

Járdányi Paulovics István-romkert 1938-ban feltárt ásatások ez egykori Savaria központja területén. Itt volt valamikor a Fórum, a templom déli oldalánál a Capitoliumi Trias szentélye, az északi oldalánál pedig a palotacsoport húzódott. A Romkert keleti részén találjuk a középkori vár maradványait. Nyugati részén római útrészletek láthatók, köztük a Borostyánkő út egy részlete. Az útkereszteződésben látható a római vámház, az ellenkező sarkon pedig a váltóház maradványai. Igen értékes a feltárt, több mint 25 m hosszúságú mozaik-mező, mely valószínűleg egy palota maradványai. Iseum Feltehetően a I. század végén emelték Isisnek, a termékenység istennőjének tiszteletére. A III. század közepén megnagyobbították valószínűleg az Isis-hívők számának megnövekedése miatt. A szentély előcsarnokát rekonstruálták. A 16x9 méteres szentélyépület 70x50 méteres belső udvar közepén állt. A homlokzat két oldalán a győzelem istennője, Viktória tart babérkoszorút. A fríz egyik felén Sothis-kutyán Isis lovagol, előtte áll Fortuna-Abundantia vagy Genius alakja, bőségszarut és áldozati tálat tartva. A sarkokon Mars Harpokrates és Herkules alakja állt. A központi szentélyépület előtt 5x5 méteres oltár állt. Ennek közepén elhelyezett bronzlábú oltárkán mutatták be az áldozatot. A csarnok tetőszerkezetét a ma is meglevő hatalmas oszlopok tartották. 6

Kámoni arborétum A díszkertet 1842-ben alapította Saághy Mihály, akinek törekvéseit fia, Saághy István valósította meg, s hozta létre az igazi arborétumot. Az 1920-as években már 20 hektáros területen terült el a botanikus kert, benne több mint 550-fajta fával és cserjével. Mai gazdája az Erdészeti Tudományos Kutató Intézet, területe 25 hektár, a benne található fajták száma meghaladja a 3000-et. A gyűjtemény 260 fenyőfajtát tartalmaz, egyedülálló a tölgygyűjtemény. Külön érdekessége az arborétumnak az értékes kaktuszgyűjteménye. 7

JÁK Szombathelytől délnyugati irányban található. A falu központjában, kimagasló dombon helyezkedik el az Európa-hírű műemlék, amely a hazai Árpád-kori építészet egyik legszebb alkotása. Látnivaló Bencés apátsági templom Az 1214-ben alapított rendház mellé Jáki Nagy Márton comes építette a nemzetiségi, kegyúri templomot, amelyet 1256-ban szenteltek fel. A történelem viharos hullámverése többször megtépázta a templomot. 1532-ben a Kőszeget ostromló törökök portyázó csapatai rongálták meg súlyosan, majd 1660 és 1666 között Folnay Ferenc apát végeztetett nagyobb átalakításokat a villám sújtotta épületen. Az átalakítások elsősorban a barokk stílus irányába hatottak. Alaprajz 8

A templom középkori alakját megváltoztató épületrészeket a Schulek Frigyes tervei szerint végzett renoválás tüntette el, közelítve az eredeti formát (1896-1904). Az épület leglátványosabb része a nyugati homlokzat. Két erőteljes torony zárja közre a főkaput és a fölötte lévő háromszög alakú oromzatot. A főhomlokzat leghíresebb része a bélletes kapu, mely két részből áll: a szobrokkal díszített háromszögű oromzattal lezárt homlokfalból és a befelé mélyülő kapubélletből. A kis fülkékben középen Krisztus és kétoldalt öt-öt apostol szobra helyezkedik el. Két apostolnak a kapu két oldalán, a torony homlokzatán, az előbbiekhez hasonló fülkékben jutott hely. Főkapu A templom északi felét hármas féloszlopkötegek tagolják. Az oszlopkötegek lábazatát állatfigurák díszítik. A főpárkány íveiben pedig levéldíszek és állatalakok találhatók. A keleti homlokzat is igen gazdagon díszített. Legszebb dísze az oroszlános trónuson ülő mellszobor, kezében liliomos jogarral. A templom háromhajós bazilika. A főhajót a félköríves szentélytől gazdagon tagolt diadalív választja el. Oldalhajói keleten apszisban végződnek, nyugaton a tornyok alá futnak. A templom belsejének egyik érdekessége a főbejárat fölé helyezett urasági karzat. Ez a rész a hozzá tartozó toronyaljakkal együtt a magyar nemzetiségi templomok legjellegzetesebb alkotóeleme. Keresztmetszet 9

Szent Jakab-kápolna A templom főhomlokzatával szemben található az 1260 körül épült és Szent Jakab tiszteletére szentelt ki kápolna. Eredeti rendeltetését illetően különböző felfogások voltak. Korábban úgy tartották, hogy a templom körül elhelyezkedő temető kápolnájául, csontházul szolgált. Újabb álláspont szerint a község plébániatemplomaként működött. A középkori szerzetesi templomok többségében ugyanis nem volt szabad plébánosi funkciókat végezni (pl. esketés, keresztelés, temetés). Így e célokra külön kápolnát kellett építeni a templommal egyidejűleg. Erre utal a kápolna belső szerkezete, díszítése. Ez a templomtípus (kápolna) a Dunántúlon sokáig élt, hiszen a pápóci, kallósdi kerek templom, a soproni Szent Jakab-kápolna mind 1250 körül vagy azután keletkezett. A kétszintes kápolna négykaréjos alaprajzú. Boltozatlan emeletére a nyugati karéj falában vezet a lépcső. Kellemes utazást! 10