A román kor művészete (XI XII. század)
|
|
- Alíz Fehérné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A román kor művészete (XI XII. század) A román művészet fogalma a XIX. század első felétől használatos a művészettörténetben, a XI-XII. századi nyugat-európai stílus meghatározására. A román szó jelentése ebben az esetben római. Az elnevezés a római építészeti formák felelevenítésére utal. A stílus elterjedésének földrajzi határai elég pontosan meghatározhatók: ahol a kereszténység római és ortodox szertartású népei váltják egymást, Lengyelország, Magyarország, Horvátország és Dalmácia alkotják keleti határait. Szülőhazája Franciaország és Németország. Előzményei: 1. A VIII. század végétől a X. század elejéig tartó Karoling, illetve a X. századi Ottó kori művészet, amely az antik építészeti hagyományokból kiindulva alakította ki jellegzetes formavilágát. Nagy Károly nemcsak államát szervezte római mintára, hanem aacheni palotáját is itáliai mesterekkel építtette, felelevenítve a boltív, dongaboltozat, keresztboltozat alkalmazását. Az aacheni palotakápolna képei és rekonstrukciós rajza
2 2. Kolostorművészet - A román stílus korának kultúrája a nyugati kereszténységen alapszik. Kialakításában és közvetítésében döntő szerepe van a szerzetességnek. Kolostor-kerengők Mount St. Michel kolostora A tudomány fejlődése egy időre ugyan megtorpan, de a szerzetesség fejleszti a mezőgazdasági technikát, és arab közvetítéssel újra megismerhetővé válik, majd elterjed a görög tudomány és filozófia.
3 Szinte kizárólagos a vallásos irodalom, de a szerzetesek által írt évkönyvek, krónikák megteremtik a történelemírás alapjait. Kézzel írott könyveik a kódexek, melyeket miniatúrák (festett illusztrációk) és iniciálék (díszes kezdőbetűk) díszítenek. A világi irodalom a lovagságot és eszményit dicsőítő költészet, melynek kiemelkedő emléke a XI. századi francia Roland ének és a XII. századi német Nibelung ének. Hazánkban jelentős Anonymus krónikája és a Halotti beszéd. 3. A román stílus kialakulásának fontos előzménye a népvándorlás, melynek köszönhető (különösen a korszak elején) az épületek erőteljes védelmi funkciója, robosztus, erődítményszerű megjelenése. Építészet: A korszak vezető műfaja az építészet, a legfontosabb építészeti feladat pedig a templom volt. A kor művészete döntően a keresztény hitet szolgálta. Az esztétikai elképzeléseket áthatják az isteni Szentháromság személyei, a keresztény dogmák (kötelező érvénnyel elfogadott hittételek) szimbólumokkal való közvetítése. A templom és minden egyes részlete, szobrai, falfestményei, felszerelési tárgyai az Ó- és az Új szövetségből, vagy a szentek életéből vett jeleneteket ábrázolnak. A román épületet a súlyos zártság jellemzi. A formák tömbszerűek, az arányok vaskosak, a szerkezet világosan tagolt. Az épületek masszív hatását a román félkörív is hangsúlyozza. A félkörív - a román kori építészet egyik legjellemzőbb ismertetőjegye - az épület külsején és belsején egyaránt megjelenik. Lehet boltozati elem, ablak, ajtó íve lehet díszítő szerepű galéria vagy, vakárkád. A templom alaprajza bazilikás szerkezeti formát követ. Jellemző típus a háromhajós bazilika, amely formát továbbfejlesztették. A főhajó (olykor két vagy négy mellékhajóval) kereszthajóval bővülhet, a kereszthajón négyezeti toronnyal. A szentélyt vagy apszist a főhajó keleti végén találjuk. A szentélyt olykor kápolnakoszorúval veszik körül. A román korban gyakoriak voltak a zarándoklatok. Hogy a zarándokok tömegét elhelyezhessék, s egyszerre több misét is mondhassanak, a templomok szentélyét kibővítették (pl. a clunyi apátsági templom). A homlokzatok súlyos zárt tömegét a bélletes-oszlopos boltíves főkapuk és a kicsi, lőrésszerű, félköríves ablakok tagolják. A homlokzatot (nyugati oldal) tornyok, fogják közre. (A templom keleti végén is épülhettek tornyok.) Egyes vidékeken gyakori, hogy a nyugati homlokzatot
4 és/vagy az oldalhomlokzatot, sőt a szentélyt is (törpe) - oszlopos (pl. a wormsi székesegyház), illetve árkádos architektúrával díszítik (pl. a pisai dóm). A román kor építőmestereinek több statikai feladatot kellett megoldaniuk. Az egyik a boltozás, a hajók lefedésének problémája volt. Legegyszerűbben a dongaboltozatot lehetett megépíteni. Két dongaboltozat derékszögű áthatásából született meg a keresztboltozat. A boltozati nyomás levezetésére támváltást alkalmaztak, vagyis a templombelsőben oszlopok és pillérek váltják egymást. (A pilléreket fél oszlopokkal is erősítették pillérköteget létrehozva, hogy ezzel is segítsék levezetni a boltozati nyomást.) Támadás esetén az épületnek veszélyeztetett pontjai voltak a homlokzat (ajtó, ablak) és a mellékhajók falai is. A problémát a falak megvastagításával és vaskos támfalak alkalmazásával igyekeztek megoldani. A clunyi apátsági templom alaprajza A számokkal jelölt épületrészek: 1. tornyok 2. bélletes főkapu (nyugati kapu) 3. előcsarnok 4. főhajó 5. mellékhajók 6. kereszthajó 7. négyzeti torony (alatta a négyzeti tér) 8. kórus (alatta az altemplom vagy kripta) 9. szentély (apszis) A kőépítkezés az egyház és a társadalom legfelső vagyonos rétegeinek a privilégiuma volt. Kevésbé szabályosak és egyszerűbbek is a világi építmények: a lakótornyok és várak. A védekezés szükségletei határozták meg mindkét épülettípus kialakulását. Vár eredeti alakjában alig maradt ránk, mivel időről időre átépítették a haditechnika szükségleteinek megfelelően. Fontos eleme volt a várkápolna. A lakótornyok négyzetes, kerek vagy sokszögű alaprajzúak, többszintűek, a falak vastagok, kisméretű nyílásokkal áttörtek. Állhattak védekezésre alkalmas helyen egyedül, de csoportosulhattak várasokban is (pl. Bologna, San Gimignano, Volterra). Több lakótorony vált később gótikus vár bonyolultabb védelmi rendszerének magvává.
5 Salamon-torony, Visegrád Wartburg vára Worms-i apátság Cluny-i apátság
6 A cuny-i apátság rekonsrukciós rajza és alaprajza A rajzon jól megfigyelhető a főhajót lefedő dongaboltozat Speyer-i dóm Pisa-i dóm Magyar műemlékek: XI. század:tihanyi altemplom, Pécsváradi apátság,szekszárdi oszloptöredék XII. század: Dömösi oszlopfő, Székesfehérvári bazilika kapuzata, Szentmiklósi kereszt, Esztergomi kapuzat XIII. század: kalocsai, lébényi, ócsai, zsámbéki, bélapátfalva-i templomok
7 Jáki templom feldebrői altemplom Az Esztergomi Bazilika altemploma Bélapátfalva temploma Csempeszkovács temploma
8 A jáki bencés apátsági templom A jáki apátsági templom az egykori jáki bencés apátság monumentális bazilikája a magyarországi román stílusú építészet kiemelkedő, szinte szimbolikus alkotása. A hazai középkori nemzetségi monostorok egyedülálló épségben fennmaradt képviselője. A templom alapítója az 1221 és 1230 között említett Jáki Nagy Márton, az első olyan nemes (nobilis), akit oklevélben is már így említenek. Az alapítás a stílusjegyek alapján az 1220 körüli évekre keltezhető. Ezt erősíti az az 1325-ben kelt királyi oklevél, melyben Károly Róbert király a vasvári káptalantól kéri, hogy állapítsa meg, kit illet a jáki monostor patrónusi joga. A templom alaprajzát szemlélve feltűnik, hogy a belső pillérkötegek és a mellékhajó külső oldalán álló oszlopkötegek nincsenek egy vonalban. Az is látható, hogy kívül öt, míg belül csak négy pillérköteg áll. Nincsen összhangban az apszisok és a hajók találkozási pontjai sem. Mindezek az eltérések és szabálytalanságok az építés folyamatának többszöri megszakadásáról és az eredeti terv többszöri változtatásáról tanúskodnak. A templom a középkori hagyományoknak megfelelően Ny K tájolású, a főbejárat nyugatra, a szentély keletre néz, a templomot déli oldalról körítőfal övezi, rajta a Folnay apát idején (1663-ban) épített díszes kapun léphetünk be a templom területére. A kaput az építtető apát címerei díszítik. A kapun belépve a templom déli oldala magasodik előttünk a polgári személyek bejáratául szolgáló déli kapuval. Ez a kapu sokkal kisebb, mint a főkapuzat, és díszítésében is messze elmarad tőle, de figyelemre méltóak levéldíszes fonott oszloptörzsei, istenbárányos domborműve és az azt körülvevő sárkánydísz. A nyugati főhomlokzat előtt áll a centrális, négykaréjú lóhere alaprajzú Szent Jakab-kápolna. A bélletes főkapu az épület legdíszesebb része. A háromszögű oromzattal lezárt építménybe az építőmester sokszorosan tagolt, befelé mélyülő kaput tervezett, amely magára a kapura és a szobrokkal díszített homlokfalra oszlik. Mindent elborít a változatos és gazdag díszítés, melyet a geometriai mintákat felhasználó ún. normann díszítőstílus jellemez. A belső rész két figurális dísze a bejárat két oldalát őrző oroszlán csak az eredetiek másolatai. A bejárat feletti timpanonban a két angyal között trónoló Krisztus látható. A kapuépítmény
9 homlokzatán a magyarországi román stílusú szobrászat legszebb darabjai, Krisztus és a 12 apostol lépcsőzetesen emelkedő, oszlopokkal elválasztott karéjos záródású fülkékben álló életnagyságú szobrai láthatók. Sajnos csak Krisztus és a mellette álló két apostol feje eredeti, a többi áldozatul esett a török pusztításnak, és később, a barokk korban pótolták őket. Két apostol szobra már csak a tornyok homlokzatára kerülhetett. A kapu két oldalán lévő fülkékben a gyermekét tartó Madonna és az oroszlánnal küzdő Sámson szobrai állnak. A templom északi oldala kevésbé díszes. A falat hármas féloszlopkötegek díszítik, a főpárkány íveiben pedig állatok, illetve levéldíszek ábrázolásai láthatók. Az utolsó szakaszban a sárkányokon diadalmaskodó hívő ember domborműve látható. A keletre néző szentélyrész ismét díszesebb. A kétemeletes főapszist a két alacsonyabb mellékapszis fogja közre. Az apszisokat tagoló oszlopok a főapszison levéldíszes, a mellékapszisokon sakktábladíszes főpárkányt tartanak. Az ablakok bélletét kicsi oszlopok és gömbdíszek ékesítik. Az oszlopfőkön növény-, vagy állatalakok, a főapszis ablakain pálcadíszes, illetve fűrészfogas keret látható. A földszinti részt négyes vakárkádos fülkék és bennük szobrok díszítik. A háromhajós románkori templombelső sötét a lőrésszerű ablakok kis mérete miatt. A főbejárat fölé belülről az emeletes főúri karzat magasodik, nagy méretei miatt akár külön kápolnaként is szolgálhatott. Az orgona mögötti falon látható a lóhere záródású hármas ülőfülke, ez volt egykor a kegyúr ülőhelye. A főhajót a mellékhajóktól nyolcszögű pillérek választják el, melyek minden oldalán egy-egy oszlop emelkedik. Az oszlopfejeket bimbós, gyöngyös szalaggal szegett növény-, vagy sárkánydíszek ékesítik. A mellékhajókban indákkal, levelekkel gazdagon díszített gyámkövek viselik a boltozat súlyát. Az egykori freskók nyomai a főszentélyben és a toronyaljban láthatók. Ezek a szentélyben Szent Györgynek a sárkánnyal való harcát, a toronyaljban az alapító Jáki Nagy Mártont és kíséretét, a templom alapítását, az imádkozó alapítót és halálát ábrázolják. A bal oldali mellékszentély oltárán álló Mária-szobor 15. századi, eredetileg a Szent Jakabkápolna főoltárán állt. Oltárképei 18. századiak, 1705-ből valók. A sekrestyében nyolc 18. századi kép található. Szobrászat: A román kori szobrászat szorosan összefügg az építészettel. Az oszlopfők, bélletek, oltárok kőfaragásainak feladata a templom misztikus küldetését szolgálni és díszíteni az épületet. A középkori kőfaragók munkái vaskosak, zömökek, anatómiailag pontatlanok. A jáki templom bélletes kapujának normann kőfaragása Vezelay oszlopfő
10 Szent István szarkofágja XI. század (Székesfehérvár, István Király Múzeum) Kalocsai királyfej XIII. sz. Szt. István feltételezett portréja Sámson dombormű, pécsi kőfaragó műhely XIII. sz. Háromkirályok dombormű (a pisai dóm bronz kapujának részlete) XII. század
11 Festészet: A román korban a templomok falait még ritkán festették. Nem ismerték a tartós falfestészet technikáját, ezért kevés ilyen régi festmény maradt ránk. Témái vallásosak, főként szimbolikusak. Szt. Clemente apszisának falfestménye (Maiestas Domini Isten fennsége) 1123 körül, Spanyolország, Barcelona, Katalán Múzeum A csarodai templom falfestménye (a református templomok meszelése alatt jobb állapotban őrződtek meg a középkori falfestmények, mint a katolikus templomokban, ahol a barokk korban átfestették a régi falképeket)
12 A korai középkor festészeti tudásáról a világi öltözetek és kárpitok szövött képei is árulkodnak. Bayeux-i kárpit: 1080 körül készült a bayeux-i (bájői) püspök részére. A 70 m hosszú vászonra gyapjúfonallal varrták ki Anglia normann meghódítását ábrázoló események sorát. A magyar koronázási palást A kézzel írott kódexeket színes képekkel miniatúrákkal és díszes kezdőbetűkkel iniciálékkal díszítették. A Winchester-i biblia H iniciáléja
A román, a gót és a reneszánsz művészet
A román, a gót és a reneszánsz művészet Román művészet XI-XIII. sz. közepe Román = rómaias, Rómát utánzó Kialakulása: Franciaország, Németország, Itália Később Európa-szerte elterjed Filozófia, oktatás
Az építészet társművészetei a romanika korában
Szerkesztette: Vágner Mátyás 2008 Az építészet társművészetei a romanika korában A romanika társművészetei díszítőművészetek. Nem létezik a klasszikus értelemben vett táblakép vagy körplasztika. A forma
Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja
1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!
A román stílusú építészet
Szerkesztette: Vágner Mátyás 2008 A román stílusú építészet A román stílus korának kultúrája a nyugati kereszténységen alapszik. Kialakításában döntő szerepe van a szerzetességnek, kezdetben a bencéseknek,
Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém
Szent Mihály- Székesegyház Veszprém Alapítása I. Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A pannonhalmi apátság alapítólevele (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról;
A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.)
A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A preromanika építészete (VII-IX. sz.) Ism. I.) Szórványemlékek 0.) Prehisztorikus építészet visszhangja (Dingle: Gallarus Oratórium 6-9. sz.) 1.) Antik formák továbbélése
A gótikus szobrászat
A gótikus szobrászat A gótikus szobrászat kezdetének a Chartres-i székesegyház Király kapujának bélletszobrait szoktuk tekinteni. Ezzel veszi kezdetét a monumentális stílus a középkorban. Közvetlen előképe
Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának évi képe Pörge Gergely rajzain
Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának 1906. évi képe Pörge Gergely rajzain A Bódva-parti Szalonna község református templomának mai szentélye eredetileg kerek templomocskaként épült, feltehetőleg
Főoltár Templomunk legimpozánsabb berendezési tárgya. Süttői vörösmárványból készült, korai empire stílű, valószínűleg a templom építési idejéből származik. A szarkofágalakú stipesen újabb, ércajtóval
A művészettörténetírás atyja: Vasari
Reneszánsz művészet A név jelentése: újjászületés, olaszul: rinascimento, franciául: renaissance A kor olasz gondolkodói használják először, saját koruk kulturális teljesítményét az ókorhoz hasonlíthatónak
A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG KULTÚRÁJA
A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG KULTÚRÁJA A Kárpát-medence népei és kultúrájuk a honfoglalás előtt V. század: népvándorlás germán népek, mongol-türk eredetű lovas-nomád népek, avarok, szlávok A magyarok eredete
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP Művészettörténet Teszt jellegű, rövid feladatok 30 pont 1. Az alábbi fotókon ókori egyiptomi műemlékeket, alkotásokat
A román és a gótikus művészet. 12. évfolyam
A román és a gótikus művészet 12. évfolyam ROMÁN MŰVÉSZET (VÁZLAT) KB. XI - XIII. SZÁZAD Történelmi háttér A kor művészete az elnevezést a benne fellelhető római hagyományok miatt kapta. A román stílus
V XVI. század. Sziráki Sz Gábor: Bizánc művészete
V XVI. század Sziráki Sz Gábor: Bizánc művészete Történelmi háttér Európa leggazdagabb és legszervezettebb állama. Konstantinápoly székhellyel a birodalom magába foglalta a Balkán-félszigetet, Kis-Ázsiát,
Colmar, ferences templom Salzburg, ferences templom (XIII. sz., XV. sz. eleje), alaprajz, hosszmetszet.
Firenze, Sta Croce ferences kolostor (1295-1442), alaprajz, templom belső képe. Az Alpoktól északra a háromhajós, hosszú, poligonális apszisú ferences templomtípus vált általánossá. Esetenként a városi
Naumburg, dóm (XI. sz., 1218-1280), alaprajz, keleti (nézet) és nyugati (alaprajz, metszet, nézet) lettner.
Naumburg, dóm (XI. sz., 1218-1280), alaprajz, keleti (nézet) és nyugati (alaprajz, metszet, nézet) lettner. Magdeburg, dóm (1209-1363), alaprajz, apszis részlet, apszis belső. Limburg an der Lahn, Sz.
A gótika virágzása. Észak-francia, érett, katedrális-gótika - Rayonnant stílus -
A gótika virágzása Észak-francia, érett, katedrális-gótika - Rayonnant stílus - A gótika építészetének rendszerezése A gótika építészeti forrásai: - Bencés zarándoképítészet (templom alapformája: bazilikális
Kiegészítő ismeretek Az egyetemes román kori művészet című fejezethez
Kiegészítő ismeretek Az egyetemes román kori művészet című fejezethez Az antikvitás óta a román építészet jelenti az első monumentális stílust. A várak természeti adottságaiknál fogva jól védhető helyeken,
Vlagyimir, Sz.Demeter templom (1094-1097), alaprajz, metszet. Moszkva, Uszpenszkij székesegyház (1326-1333. ill. 1467-1479), alaprajz, metszet.
Vlagyimir, Sz.Demeter templom (1094-1097), alaprajz, Moszkva, Uszpenszkij székesegyház (1326-1333. ill. 1467-1479), alaprajz, 2.4.3. A Kaukázus-vidék középkori építészete Chronologia Grúzia i.e. 500 k.:
AZ ÓKERESZTÉNY MŰVÉSZET IV-X. SZÁZAD. vázlat
AZ ÓKERESZTÉNY MŰVÉSZET IV-X. SZÁZAD vázlat Történelmi háttér - A IV. század végén nagy népvándorlás vette kezdetét. - Itáliában a Keleti Gótok Theodorich vezetése alatt birodalmat építettek ki (Keresztény
A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.)
A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A romanika építészete I. - Gerincvonal (X-XIII. sz.) A Német-Római Császárság építészete (Ism.) A.) A Szász-dinasztia építészete (Ottók kora: 919-1024) 1.) Westweerk
Sárközújlak, református templom
Papp Szilárd Sárközújlak, református templom A Szamos és a Túr közötti síkon, Szatmárnémetitől (Satu Mare) északkeletre, a Sárköz (Livada) nevű faluval ma egybeépült település XIV. századi forrásokban
A gótika születése. Észak-francia, korai, katedrális-gótika
A gótika születése Észak-francia, korai, katedrális-gótika A gótika építészete I. A gótika szellemének születése A Gótika születésének körülményei: - A gazdaság változása, fejlődés az ezredforduló után:
Életút: TANULMÁNYOK 1969 Érettségi Tömörkény István Ipari Szakközépiskola 1977 Kőszobrász-restaurátor diploma Magyar Képzőművészeti Főiskola
Osgyányi Vilmos kőszobrász-restaurátor szakterület: kőszobrász-restaurátor tagságiszám: K3-251 cím: 2051 Biatorbágy, Szent Isván utca 19. telefon: 23/310-186 fax: 23/530-130 mobil: 06/20 33-93-408 email:
Levelezési cím: 8220-Balatonalmádi Városház tér 4. Telefonszám: 88/542-514 pannoniakonyvtar@upcmail.hu
I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy
Árpád-kori Magyarország
Árpád-kori Magyarország 11. század Első építkezések: 10 püspöki székesegyház Pannonalmi bencés apátság (alapító Géza 996) Székesfehérvári Szűz Mária prépostság (1018tól urakodói temetkezőhely) István fehér
Látnivaló. Látnivaló
SZOMBATHELY és KÖRNYÉKE 2005. május 21-22. Útvonal: BUDAPEST - KÁM - CSEMPESZKOPÁCS - SÁRVÁR - SZOMBATHELY - JÁK - BUDAPEST 1 KÁM Látnivaló Jeli arborétum Alapítása dr. Ambrózy-Migazzi István (1869-1933)
1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Tel.: , Tel./fax: , Honlap: lky.h u. Osztályozó- és javítóvizsga szabályzat
1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Tel.: 313-0030, Tel./fax: 31 3-3182, Honlap: www.je lky.h u Osztályozó- és javítóvizsga szabályzat Művészettörténet tantárgyból 54-211-02 Divat- és stílustervező képzés 54-211-08
Interregionális áramlatok a romanikában
Európa a XI. század végén ROMANIKA Interregionális áramlatok a romanikában Róma, cosmata díszítésű kolostorudvarok (XIII. sz. eleje) San Paolo Fuori le Mura kerengő (1220-41) San Giovanni in Laterano kerengő
Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom
Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom A templom története: A mai ipolyfödémesi templom 1757-ben épült barokk stílusban torony nélkül (fotó 1934-ből) 1850-60-ban volt felujítva. Egyhajós építmény, melynek
KÉPJEGYZÉK. 1. A gyulafehérvári székesegyház nyugati kapuja, 1270 körül (Entz Géza Antal felvétele)
KÉPJEGYZÉK 1. A gyulafehérvári székesegyház nyugati kapuja, 1270 körül (Entz Géza Antal 2. A gyulafehérvári székesegyház kelet felől az 1270-es években újjáépített főszentéllyel (Josef Fischer felvétele,
A NYÍRBÁTORI MINORITA TEMPLOM NYÍRBÁTOR Elnevezésében régi személynévvel találkozhatunk: Buthur, Bathor, Bator. Ez a szó a
A NYÍRBÁTORI MINORITA TEMPLOM NYÍRBÁTOR Elnevezésében régi személynévvel találkozhatunk: Buthur, Bathor, Bator. Ez a szó a Volga menti törökségből került a magyar nyelvbe; a törökben batur, a mongolban
TÁRGYRÖGZÍTÉS AZ ÉPÍTÉSZETBEN 2. prezentációs anyag
Propedeutika / Bevezetés a művészettörténetbe DETHARD von WINTERFELD TÁRGYRÖGZÍTÉS AZ ÉPÍTÉSZETBEN 2. prezentációs anyag (Összeállította: Havasi Krisztina) TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0052 Propedeutika
A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt.
A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt. A nagy barokk városrendezés során, a téren épültek fel a ma is látható legszebb
Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is...
2013 október 16. Flag 0 Értékel kiválasztása Még Givenincs Álmodik értékelve a múlt - Szent Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Rudabánya - amelynek neve az ószláv érc, vasérc szóból származik - első írásos említe
A KÖZÉPKOR KULTÚRÁJA
A KÖZÉPKOR KULTÚRÁJA GIOTTO di Bondone: Feszület(1290-1300) Santa Maria Novella, Firenze Kezdete: a Római Birodalom bukása (476) Vége: a a nagy földrajzi felfedezések időszaka (konkrét évszámként 1492,
Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;
Rudabányai református templom Megközelítés: H-3733 Rudabánya,Temető u. 8.; GPS koordináták: É 48,38152 ; K 20,62107 ; Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott; Jelenlegi
A Kassa utcai zsinagóga újjászületése
A Kassa utcai zsinagóga újjászületése Végh József építész vezető tervező Art Vital Kft VI. Hajdúböszörményi Örökségvédelmi Konferencia 2016. május 4. 1 I. A tervezés előkészítése - Építéstörténeti kutatási
TANMENET. A tantárgy neve: Rajz és vizuális kultúra. Tankönyv: Imrehné Sebestyén Margit A képzelet világa 9.
TANMENET A pedagógus neve: Kelemen Dénes A tantárgy neve: Rajz és kultúra Évfolyam, (osztály): 9. A, B Heti óraszám: 1 óra/hét, 36 óra/év Tankönyv: Imrehné Sebestyén Margit A képzelet világa 9. Taneszközök:
1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK'
1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK' KATEGÓRIA I. Postai cím Hsz. Hrsz. Rendeltetés 1. Ady Endre u. 1. 2270 Katolikus templom, parókia,
Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése
Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése tanulmányok Készült: a NEA-NO-15-SZ-0262 jelű pályázat támogatásával Möller István Alapítvány A szerzők # # # # # # # # # # # # # #
Templomok. Dabas-Sári városrész
Dabas-Sári városrész Sári Római Katolikus Egyházközség: Dabas-Sári Mária Mennybemenetele Templom Pásztor Győző plébános kanonok 2371 Dabas, Szent János út 143. Telefon: 06/29/364-247 Sári egyik legrégebbi
ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA I. rész Építéstörténet és művészettörténet
Propedeutika / Bevezetés a művészettörténetbe Tárgyrögzítés az építészetben és a falképfestészetben Épületkutatás, feltárás, restaurálás és művészettörténet ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA
Nyárád. Református templom
Nyárád Nyárád Pápától 10 kilométerre dél-nyugatra található. Református templom 1788-ban épült. Késı barokk stílusú. Elıálló középtornya magas, nyúlánk, szemben a református templomok zömök, súlyos tornyával.
A gótika regionális sajátosságai. Angol gótika
A gótika regionális sajátosságai Angol gótika A gótika építészetének rendszerezése A gótika építészetének tagolása: I.) A gótika mint francia stílus szülőhelyén A) Korai észak-francia katedrális gótika
A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A preromanika építészete (V - X. sz.)
A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A preromanika építészete (V - X. sz.) A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) Ravenna építészete (V-VI. sz.) Ism. I.) A Nyugat-Római Birodalom építészete (395-476) 1.)
HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek:
HRSZ.: 2270 CÍM: Ady Endre utca 1. Katolikus templom szabadonálló 15% A templom és parókia minden eleme, az I. világháborús emlékmű, az udvari kegyeleti kereszt HRSZ.: 1207 CÍM: Arany János u. 10. lakóház
Csengersima, református templom
Szakács Béla Zsolt Csengersima, református templom A Szamos jobb oldalán, az ugocsai főesperességben elterülő falu neve a Simon személynévvel hozható összefüggésbe. 1 Első említése 1327-ből való, amikor
Középszintű Művészettörténet műelemző feladatsor
Középszintű Művészettörténet műelemző feladatsor 1. Az alábbiakban az építészettörténetben használatos fogalmakat olvashat. Határozza meg minél pontosabban a fogalmak jelentését! Egész mondatban válaszoljon,
Kazettás mennyezetek Ismeretterjesztő kifestő gyermekeknek és szüleiknek Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia, Bérczi Katalin
Kazettás mennyezetek Ismeretterjesztő kifestő gyermekeknek és szüleiknek Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia, Bérczi Katalin A reformáció sok mindenben az ősi egyszerűséget hozta vissza a kereszténységbe.
AJTÓ-kép FŐBEJÁRAT SZENT MIHÁLY ARKANGYAL RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM (ÚJVÁROSI TEMPLOM), SZEKSZÁRD
FŐBEJÁRAT Pályázatot készítették: Szilágyi Márk és Vörös Viktor Felkészítő tanár: Molnár István 1 TARTALOMJEGYZÉK Címlap Tartalomjegyzék Az épület története Ajtó műszaki leírása, állapota, javaslata felújításra
Déry Attila: Szepességi kéthajós templomok. Szepességi kéthajós templomok
Déry Attila: Szepességi kéthajós templomok 01 A Szepesség története. Elnevezés, kialakulás, bevándorlás Hospes saxones de Sepces. A bányavárosok. A Szepesség szerepe a magyar városiasodásban. A bányavárosok
A kor a nevét a Rómait utánzó lekicsinyítő értelmű elnevezésből kapta. A feudális rend és az egyház megszilárdult kapcsolatát hirdeti.
Román kor művészete A kor a nevét a Rómait utánzó lekicsinyítő értelmű elnevezésből kapta. A feudális rend és az egyház megszilárdult kapcsolatát hirdeti. Franciaország, Itália, Németország: legkedvezőbb
GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE
GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2017. DECEMBER HELYI VÉDELEMRE ÉPÍTMÉNYEK ÉS RÉSZLETEK Görcsönydoboka, Csele u. 032/15 hrsz. M kálvária A templom mögötti dombon álló kálvária épített
Felvételi kép és fogalomjegyzéke 8. osztályosok számára. Képjegyzék:
2017-18 Felvételi kép és fogalomjegyzéke 8. osztályosok számára Építészet: Képjegyzék: 1. Stonehenge/Anglia 2. Gizái piramisok és szfinx/ Egyiptom 3. Dzsószer fáraó piramisa/szakkara/egyiptom 4. Istar
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.
Tűzoltó robottól a műemlék épületek tűzvédelmi koncepciójáig. Heizler György Kecskemét,
Tűzoltó robottól a műemlék épületek tűzvédelmi koncepciójáig Heizler György Kecskemét, 2019.06.28. Tűzvédelem és koncepció Tűzvédelem Építészeti (passzív, aktív) Szervezési (Szervezeti, használati) Beavatkozói
A székesegyház. Dóm Múzeum. (Ó) k e r e s z t é n y e k, művészek
(Ó) k e r e s z t é n y e k, művészek A székesegyház és a Dóm Múzeum Az eltelt évszázadok alatt többször átalakult négytornyú székesegyház mai, neoromán alakját a XIX. század végén kapta. Altemploma, és
Javaslat a A Szent Imre templom épülete
Javaslat a A Szent Imre templom épülete Készítette: Czöndör Mihályné (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. július 15. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás)
Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet
1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Árgyelán Erzsébet. Kétegyháza 2016.
Szerkesztette: Vágner Mátyás
Szerkesztette: Vágner Mátyás Itáliai a középkorban Itália területei a középkorban sem politikailag, sem kulturálisan nem voltak egységesek. A Német-római Birodalom és az egyház egymással kibékíthetetlen
Krasznabéltek, római katolikus templom
Papp Szilárd Krasznabéltek, római katolikus templom A Kraszna egyik jobb oldali mellékpatakjáról elnevezett, a megye déli részén fekvő település a XIV. század végén lett királyi tulajdonból földesúri birtok.
A Bécsi Arany Biblia
A Bécsi Arany Biblia A valaha megjelent legszebb magyar Biblia A könyvnyomtatás felfedezése előtt minden írásművet, így a Bibliát is kézzel másoltak. Királyi és főúri udvarokban, szerzetes kolostorokban,
Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága
BALMAZÚJVÁROS HELYI ÉRTÉKVÉDELMI NYILVÁNTARTÁS 2017.. Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága A jelenleg is érvényes településrendezési eszközhöz készült örökségvédelmi hatástanulmány. Ennek
A Local Agenda 21 szerepe a fenntarthatóságban és az új településfejlesztésekben
A Local Agenda 21 szerepe a fenntarthatóságban és az új településfejlesztésekben Prof. Dr. Szlávik János, tanszékvezetı egyetemi tanár, doktori iskola vezetı szlavikj@eik.bme.hu www.kornygazd.bme.hu BME-GTK
m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs
E-3 FŐHOMLOKZAT főhomlokzat Ajánlati vázlatterve 2012. 10. 07 helyszínrajz a l a p r a j z m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs oldalhomlokzat hátsóhomlokzat
Szent Imre Római Katolikus templom Bő
Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar Építészettörténet II. Szent Imre Római Katolikus templom Bő Déli kapu bemutatása Készítette: Soós Bettina (A169EP) Győr, 2016/2017/II.
4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára
4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára További egyedi értékek, javaslat védési és vizsgálati eljárásokra az értékvédelmi rendelet kereteihez igazodva, új típusú értékvizsgálattal
Címerkövek Vác Nagyvázsony Mátyáshoz kötődő gótikus építkezések Székesfehérvár Kolozsvár Okolicsnó. Visegrád, királyi palota
, királyi palota Töredékek a visegrádi királyi palota címeres zárterkélyéről, 1477 1478 körül., Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeum Címerfal, 1453 körül. Bécsújhely, vár, Szent György kápolna Niklas
Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)
PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.
A keszegi leányegyház (filia) története
A keszegi leányegyház (filia) története A török hódoltság idején Keszeg lakossága csaknem teljesen kipusztult, a XVIII. szászad elején a település újranépesítésére volt szükség, amely 1716-ban kezdődött
SZÉKESFEHÉRVÁR, NEMZETI EMLÉKHELY FEJLESZTÉSE ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT 2009.
SZÉKESFEHÉRVÁR, NEMZETI EMLÉKHELY FEJLESZTÉSE ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT 2009. Tartalomjegyzék Tervlapok 1/6 BEÉPÍTÉSI ÉS KÖRNYEZETALAKÍTÁSI TERV M=1:250, VÁROSÉPÍTÉSZETI ELEMZÉS M=1:1000 2/6 BEJÁRATI SZINT
Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015.
Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. HV.01 1/1. sz. melléklet Hrsz 1001/2 Utca, házszám Gyár út 9., leromlott állapotban Leírás,
Csopak épített környezetének értékkatasztere
H 89 Öreghegyi u.5 1227/3 védelem jellege: helyi védelem nem javasolt! érték jellege : Megsemmisült, a telken épület nem található tömegstruktúra: homlokzat nyílászárók melléképület az adatfelvétel időponja:
ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 1.
Irodalom: Szentkirályi Zoltán: Az építészet világtörténete (Terc, 2004), 400-566. oldal Zádor Mihály Sódor Alajos: Az építészet története. Középkor. (Tankönyvkiadó, 1986) Sódor Alajos: Az építészet története.
Kiegészítő ismeretek A magyarországi romanika című fejezethez
Kiegészítő ismeretek A magyarországi romanika című fejezethez Állam- és egyházszervezet A X. század közepén a magyarság, magával hozott hagyományait, szokásait, erkölcseit feladva, beilleszkedett az ez
A ROMÁNKOR MŰVÉSZETE (EGYETEMES)
A ROMÁNKOR MŰVÉSZETE (EGYETEMES) Építészet: A román stílusú építészet legfőbb és legjellegzetesebb művészi feladatai egyházi rendeltetésűek, templomok és kolostorok. Világi feladatai uralkodók és főurak
Mezopotámia művészete Ókor-2
Mezopotámia művészete Ókor-2 Mezopotámia művészete I.e. III. évezredtől - I.e. IV. század Építészet Ó-Babilónia - agyag, égetett tégla, nád - mozaik, mázas cserép burkolat Zikkuratok (Toronytemplomok):
Gótikus szobrászat, városok
Gótikus szobrászat, városok a reims-i Utolsó ítélet-kapu Reims 1225-30 Timpanon rendszere differenciált ítélet jelenetei öt regiszterben Reims Legfölül Krisztus trónol széttárt karokkal könyörgő Mária
Kréta szigetén, Knósszosz központtal kialakult egy kultúra - a művészet középpontjában nem a harcok, hanem az élet örömei álltak
Jegyzetek művészettörténethez IV. 8. és 9. osztály Égei kultúra Minószi (krétai) kultúra Kr. e. 2700-1100 Kréta szigetén, Knósszosz központtal kialakult egy kultúra - a művészet középpontjában nem a harcok,
Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez
Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület Dokumentáció helyi védelem törléséhez Az épület a Széchenyi hegy északi, meredek lejtőjén helyezkedik el, a Svábhegyről a Széchenyi hegyi
Megrendelő lap a Pécsi Püspökség múzeumpedagógiai foglalkozásainak igényléséhez
Megrendelő lap a Pécsi Püspökség múzeumpedagógiai foglalkozásainak igényléséhez hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten országa. Márk 10,14 Kérjük, az alábbi adatok
2 Tiszták, hősök, szentek. Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb
2 Tiszták, hősök, szentek Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb 2013 ( 2 ) Adalbert Prága püspöke volt Szent Adalbert emléknapja: április 23. Az államalapítást követő évtizedekben
HOMLOKZATFELÚJÍTÁS MŰSZAKI LEÍRÁS
HOMLOKZATFELÚJÍTÁS Budapest, VIII. Rákóczi tér 2. HRSZ.: 34898 MŰSZAKI LEÍRÁS településképi bejelentéshez Megrendelő: Red Loft Invest Kft. 1212 Budapest, Tiborc utca 22. Tervező: Invenio Studio 1114 Bp.,
Rákosliget építőmesterei
Rákosliget építőmesterei Rákosliget épített környezetét alapvetően a munkáslakás építés tervei határozták meg. Ennek lezárulta után kaptak lehetőséget a különböző egyedi tervek, amelyek a nyaralótelep
Középkori magyar királyok emlékei kutatási program. Zárójelentés
Középkori magyar királyok emlékei kutatási program Zárójelentés A program célja az volt, hogy a 11 15. századi magyar uralkodók személyes tárgyi és szöveges emlékeit, udvari reprezentációjának kellékeit,
PÉCS ÉS KÖRNYÉKE BAKONYA. BAKONYA A szöveget írta: Sallay Árpád. TársszerzŐk: Keresztény Zsolt, Németh Gábor BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ
PÉCS ÉS KÖRNYÉKE BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ BAKONYA BAKONYA A szöveget írta: Sallay Árpád TársszerzŐk: Keresztény Zsolt, Németh Gábor 165 9. térkép, Bakonya 9.1. II. sz. Bányaüzem 200 m 1000 foot 9.2. Kossuth Lajos
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.
Szakmai tapasztalat, jelentősebb festmény restaurátori munkák:
Jébert Katalin Festőres-taurátor művész Oklevél száma: I-17/1986 Restaurátorkamara névjegyzéki száma: F1-373 Tel.: 06 20 77-19-2-19 jebertka@gmail.com Szakirányú képesítés 1986-1991 Magyar Képzőművészeti
ZICHY FERENC LÁTOGATÓKÖZPONT GYÔR SZAKRÁLIS KINCSEK ÉS TORONY KILÁTÓ MÚZEUMHÁZ IHLET ÉS MÛVÉSZET SZENT JAKAB LÁTOGATÓKÖZPONT LÉBÉNY
ZICHY FERENC LÁTOGATÓKÖZPONT GYÔR SZAKRÁLIS KINCSEK ÉS TORONY KILÁTÓ MÚZEUMHÁZ IHLET ÉS MÛVÉSZET SZENT JAKAB LÁTOGATÓKÖZPONT LÉBÉNY KAPUK A KÁPTALANDOMBRA Megnyílt Magyarország legnagyobb területû egyházi
MŰVÉSZETTÖRTÉNET JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Művészettörténet középszint 0813 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 27. MŰVÉSZETTÖRTÉNET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Általános tudnivalók
Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem
Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai
Anglia Ibériai-félsziget
Gótika 3 Anglia Ibériai-félsziget érett romanika legfejlettebb építészeti stílusa: angol-normann építészet technika (bordás keresztboltozat) formai megoldások (kéttornyos erődszerű homlokzat, háromszintes
ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök
MŰEMLÉKVÉDELEM Erdősmecske Készítette: dr. Tihanyi Csaba Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök 12 11 93/2 93/3 9 8 7 16 15 1 2 27 31 31/2 6 30 3 39 40 4 89 90 91 98 51 50 49 48 47 95 81 182 46 99 45 96 97
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
É RETTSÉGI VIZSG 2015. október 12. RJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚR KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSELI VIZSG 2015. október 12. 14:00 z írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMERI ERŐFORRÁSOK
Premontrei monostor feltárása Bárdudvarnokon
A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja M. Aradi Csilla Molnár István Premontrei monostor feltárása Bárdudvarnokon 2014 A prépostság története, kutatása
Tornyospálca, református templom 1
Juan Cabello Simon Zoltán Tornyospálca, református templom 1 A falu neve elôször egy Péter nevû ember birtokaként Polcia formában, 1212-ben bukkan fel Zsurk határosaként. 2 Az eredetileg máshol birtokos
Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)
Tematika FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) 1. hét: A magyar művelődés korai szakaszai 2. hét: A magyarok és a IX-X. századi Európa
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FOGALOMMAGYARÁZAT PLÉBÁNIA: Olyan egyház, ahol az istentiszteletet nem a püspök, hanem egy pap végzi. Őt
BKK Közút Zrt. KARESZ Közterületi adatkezelés jövője c. konferencia. Műemlékvédelem a KARESZ támogatásával
BKK Közút Zrt. KARESZ Közterületi adatkezelés jövője c. konferencia Bálna Budapest, Fővám tér 11-12. 2015. ápr. 27. Műemlékvédelem a KARESZ támogatásával Fülöpp Róbert, Forster Központ 1.0 Fogalom meghatározás