B -A -Z E 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 h!!"""#$%&#h' elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám: III-1691-19/2015. ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. ÁPRILIS 29-EI ÜLÉSÉRE Tárgy: Beszámoló a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról, javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására Előterjesztő: Török Dezső, a Közgyűlés elnöke Törvényességi ellenőrzést elvégezte: Dr. Kovács János, a Közgyűlés főjegyzője Az előterjesztést készítette: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály
2 Tisztelt Közgyűlés! Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 87. - ában és 91. -ában foglaltak szerint elkészítésre került a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és Hivatala 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámoló, melyet a Tisztelt Közgyűlés elé terjesztünk. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) az Áht. 23. (2) bekezdésében foglaltak alapján 2/2014. (II. 28.) önkormányzati rendeletével döntött a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről, melyben a költségvetési bevételek és kiadások részletes bemutatása mellett törekedtünk a költségvetési bevételek és költségvetési kiadások egyensúlyának megteremtésére. Az elfogadott költségvetés rögzítette a 2014. évre vonatkozó célokat, feladatokat, és megállapította, hogy a bevételek és kiadások összehangolására, a takarékosságra a továbbiakban is nagy hangsúlyt helyezünk, és a megye értékeit erősítve, lehetőségeinkhez igazítva a kitűzött célok szerint végezzük munkánkat. A Közgyűlés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat (a továbbiakban: Megyei Önkormányzat) 2014. évi költségvetését eddig négy alkalommal módosította, illetve jelen előterjesztést megelőzően kerül megtárgyalásra a módosításra vonatkozó további javaslat. A korábbi négy módosítás a következők szerint történt: 1. Az 5/2014. (V. 7.) önkormányzati rendelettel történő módosításra a 2013. évi pénzmaradvány összegének elfogadása miatt került sor. 2. A 6/2014. (VII. 15.) önkormányzati rendelettel való módosítást a következő többletbevételek indokolták: - az országgyűlési képviselők választására a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Iroda (a továbbiakban: TVI) feladataihoz kapott normatív bevételek előirányzatosítása, - az Európai Parlament képviselőinek választására a TVI feladataira megérkezett támogatás tervezett előirányzatának beépítése, - a bérkompenzáció és közfoglalkoztatottak után kapott támogatás bevétele, - a Europe Direct Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Információs Központ (a továbbiakban: Információs Központ) működtetésére kapott pályázati előleg megérkezése, valamint - a saját bevételek teljesítési adatainak elfogadása.
3 3. A 8/2014. (X. 3.) önkormányzati rendelettel történő módosítást a 2014. évi költségvetést érintő további változások, a bevételi és kiadási teljesítések rovaton belüli módosításai indokolták. 4. A 12/2014. (XII. 5.) önkormányzati rendelettel való módosítás az I-III. negyedévi tájékoztató alkalmával történt, amelyet a teljesített bevételi és kiadási teljesítések rovaton belüli módosításai indokoltak. Az Áht. 87. -a szerint a vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról a számviteli jogszabályok szerinti éves költségvetési beszámolót, illetve az éves költségvetési beszámoló alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelő záró számadást (zárszámadást) kell készíteni. Az Áht. 91. (1) bekezdése értelmében a helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet-tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. A fenti rendelkezés (2) bekezdése meghatározza továbbá, hogy a zárszámadási rendelet-tervezet előterjesztésekor milyen mérlegeket és kimutatásokat kell elkészíteni. A 2014. évtől átalakult a teljes államháztartási, számviteli és könyvviteli rendszer, és vállalkozási szemléletű beszámolás került bevezetésre. Ennek, valamint a fentieknek a figyelembevételével készült el a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló és a zárszámadási rendelet-tervezet. BEVÉTELEK A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételi irányszámait döntően a központilag szabályozott források alakulása, az állami támogatás mértéke, az önkormányzat általános működésének és ágazati feladatainak támogatása határozza meg. A költségvetéshez képest alacsony saját bevételek alakulása behatárolja a megfogalmazható feladatok nagyságát, s emiatt fontos érdek fűződött a bevételi előirányzatok részletes megtervezéséhez, és a teljesítési adatok pontos bemutatásához, a jelenlegi helyzet elemzéséhez.
4 A 2014. ÉVI BEVÉTELEK MEGOSZLÁSA S()*+,./0 51 P*<=0>?@C0 DF1 GHIJK LMNO QRRTUVWT XVRYT[\]^T Á66789:7 ;;1 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat A./ Működési költségvetés bevételei 403.173 e Ft (2. melléklet) Az eredeti előirányzathoz viszonyítva 101,27%-ban, teljesítéshez igazított módosított előirányzathoz viszonyítva 100%-ban teljesültek, annak ellenére, hogy az Államreform Operatív Program (a továbbiakban: ÁROP) keretében meghirdetett pályázaton elnyert összeg 54,5%-a érkezett csak meg 2014-ben, a fennmaradó rész 2015. évi teljesítésként fog realizálódni. B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény (a továbbiakban: Költségvetési törvény) 2. mellékletének I. 3. pontja szerint a Megyei Önkormányzat működésének támogatása az előző évivel megegyező mértékben 318.100 e Ft, mely 100%-os finanszírozásnak felel meg. B115. Működési célú központosított előirányzatok Ez a rovat a dolgozók bérkompenzációjához juttatott központosított támogatást tartalmazza, amely az önkormányzat részére 813 e Ft kiegészítő támogatást, és 79 e Ft központosított támogatást jelentett.
_ B116. Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai A Költségvetési törvény 4. mellékletének 2. pontja szerint az állami költségvetésben erre a célra elkülönítésre került Megyei önkormányzati tartalék jogcímen 500 millió Ft. Ez az előirányzat szolgál a megyei önkormányzatok 2014. évi váratlan működési kiadásainak támogatására működési bevételeik figyelembevételével. Ezzel a forrással az eredeti költségvetés szintjén nem számolhattunk, de a részletszabályok ismeretében, 2013. évhez hasonlóan a pályázat benyújtásra került 40.000 e Ft összegben. A pályázaton 39.760 e Ft összegű támogatást nyertünk, amely december hónapban megérkezett a számlánkra. B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Az ÁROP keretében megvalósuló Területfejlesztési tevékenységek támogatása a konvergencia régiókban lévő megyei önkormányzatok számára megnevezésű pályázaton elnyert támogatás 90.000 e Ft, melyből 2013. évben megérkezett 10.515 e Ft, 2014. évben 43.317 e Ft. 2015. évben 34.938 e Ft következő részlet átutalása várható a területfejlesztési tevékenységet megalapozó fejlesztési programok és dokumentumok elkészítésére. A Munkaügyi Központ tervezett bértámogatás bevétele 515 e Ft volt, mely teljesítésként a Hivatal bevételei között jelenik meg. B3. Közhatalmi bevételek Helyi adókból, átengedett központi adókból, bírságokból, pótlékokból, talajterhelési díjból származna, de a Megyei Önkormányzat ilyen bevétellel az előző évekhez hasonlóan 2014-ben és az azt követő 3 évben sem számolt. B4. Működési bevételek Ezek a bevételek betéti kamatból, pályázati díjból, vagyon hasznosításához kapcsolódó bérleti díjból és általános forgalmi adó bevételből származnak. A Megyei Önkormányzatnál a háromnegyedévi teljesítések alapján módosított előirányzatként 593 e Ft-tal számoltunk, azonban ennek a duplája 1.104 e Ft realizálódott. B6 Működési célú átvett pénzeszközök 2014-ben ilyen jogcímen nem tervezünk sem eredeti, sem módosított előirányzatot, mert ez államháztartáson kívüli bevétel lenne. Ehhez megkötött szerződéssel nem rendelkezünk és teljesítés sem volt. B./ Finanszírozási bevételek B813. Maradvány igénybevétel
` Az előző évi működési célú pénzmaradvány igénybevételére 57.344 e Ft-ot terveztünk, amely az első félévben teljes mértékben felhasználásra került. B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések A 2015. január havi állami támogatás megelőlegezését jelenti, amely 2014. december hónapban érkezett meg 12.724 e Ft összegben. Ezt előirányzatosítani nem kellett. D/ Felhalmozási költségvetés bevételei B53Egyéb tárgyi eszközök értékesítése A Közgyűlés tagjai által megvásárolt laptopokból befolyó bevétel 721 e Ft. B72. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Előző évi teljesítési adatok alapján a lakáskölcsönök törlesztő részletéből 10.000 e Ft bevétellel számoltunk, melyből december 31-ig befizetésre került 8.084 e Ft, és ez 81%-ot jelent, mivel a befizetések éves nagysága az évekkel arányosan, a hátralévő tőketörlesztés mértékével csökken. B813. Maradvány igénybevétel Az előző évi felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevételére 3.300 e Ft-ot terveztünk, mely az első félévben teljes mértékben igénybevételre került. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal A./ Működési költségvetés bevételei 72.533 e Ft (2. melléklet) A módosított előirányzathoz viszonyítva 100%-ban teljesültek, melynek részletezését a következő rovatokon szereplő bevételi teljesítések tartalmazzák. B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről Év közben beérkezett a Munkaügyi Központtól a közfoglalkoztatottak támogatására 13.986 e Ft, az országgyűlési és európai parlamenti választásra, valamint az önkormányzati és időközi választásra 52.360 e Ft (2.1. melléklet), így a pályázati és a választáshoz kapcsolódó bevételek függvényében a módosított előirányzat is a teljesítéshez igazodóan került módosításra 66.346 e Ft összegben. B4 Működési bevételek
a A 2013. évi tapasztalati számok figyelembevételével 1.900 e Ft terembérleti díjjal és szolgáltatásokból befolyó bevétellel terveztünk. Év közben a szolgáltatások ellenértékeként mindössze 811 e Ft bevételt értünk el, mely abból adódik, hogy egy része a terembérletnek az Önkormányzatnál jelentkezik. B6 Működési célú átvett pénzeszközök Az Információs Központ működtetésére tervezett 5.376 e Ft pályázati összeg az első félévben a számlánkra megérkezett, amelynek felhasználása a rendelkezésre állással, üzemeltetéssel összefüggésben folyamatosan megtörtént a hozzá kapcsolódó saját erő biztosításával. B./ Finanszírozási bevételek B813 Maradvány igénybevétel Az előző évi működési célú pénzmaradvány igénybevételére 55.866 e Ft-ot terveztünk, mely az első félévben teljes mértékben felhasználásra került. B816 Központi irányítószervi támogatás Központi irányítószervi támogatásként az önkormányzathoz érkező állami támogatás tervezett továbbadása a Hivatal részére 232.541 e Ft volt, átvezetésre került 199.952 e Ft, amely 86%-os finanszírozásnak felel meg. KIADÁSOK Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat A./ Működési költségvetés kiadásai 207.828 e Ft (3.melléklet) K1. Személyi juttatás A Közgyűlés és a bizottságok kiadásai a megyei önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről szóló 14/2006. (XI. 9.) rendelet alapján került megtervezésre a 2014. évben elfogadottak szerint. A módosított előirányzat 67.566 e Ft volt, melynek kifizetése december 31-ig időarányosan valósult meg 89,47%-ban, 60.453 e Ft-os teljesítéssel.
b K2. Munkaadót terhelő járulékok A Közgyűlés elnökének, alelnökeinek személyi juttatása, valamint a közgyűlési és bizottsági tagok tiszteletdíja után fizetendő járulékok módosított összege 15.514 e Ft, a számfejtés szerint 89,78%-a befizetésre került, 13.929 e Ft-tal. K3 Dologi kiadások Az ÁROP keretében meghirdetett Területfejlesztési tevékenységek támogatása a konvergencia régiókban lévő megyei önkormányzatok számára megnevezésű pályázaton elnyert támogatásból fizetendő irodaszer, igénybevett szolgáltatások, továbbá belföldi kiküldetések és a Megyeháza üzemeltetési költségeinek módosított előirányzata 104.250 e Ft, amelyből kifizettünk 98.215 e Ft-ot, ami 94,21%-os teljesítést jelent. K5 Egyéb működési kiadások K501 Nemzetközi kötelezettségek Nemzetközi szervezetekben való részvétel utáni tagdíjakra a tervezetnek megfelelően kifizetett összeg 6.291 e Ft. K502 Elvonások és befizetések Az elvonások és befizetések, ami a kedvezményes szociális hozzájárulási adót jelentik, a tervezettnek megfelelően 90 e Ft összegben valósult meg. K506-K511 Egyéb működési célú támogatások Az Elnöki keretre betervezett összeg az előző évihez hasonlóan 5.000 e Ft, melyből 1.500 e Ft államháztartáson belülre (önkormányzatok), 3.500 e Ft államháztartáson kívülre (civil szervezetek, egyházak) sport és kulturális rendezvények támogatását jelentette. Ebből 2014. évi támogatásként átutalásra került 5.310 e Ft. Nonprofit szervezetek egyéb működési célú támogatásának módosított előirányzata 8.286 e Ft volt, az ehhez viszonyított tényleges támogatás 5.740 e Ft, mely 69,27%-os teljesítésnek felel meg. K508 Működési célú visszatérítendő támogatások Módosított előirányzatként 17.800 e Ft működési célú támogatás és kölcsön nyújtása szerepel az önkormányzat tulajdonát képező Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságnak (a továbbiakban: MFÜ), valamint a KULCS-TOUR Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Kommunikációs Marketing és Turisztikai Nonprofit Kft-nek (a
c továbbiakban: KULCS-TOUR), amely az első félévben 100 %-ban átutalásra került, a követelések állományát képezi.(10. melléklet) B./ Finanszírozási működési kiadások K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása A 2014. évre javasolt módosított főösszege 232.541 e Ft, melyet az Önkormányzat finanszírozási kiadások között, irányítószervi támogatásként adott tovább a Hivatalnak. Kiadási előirányzatként való felhasználása a Hivatalnál szakfeladatokra történő bontással valósult meg, amelynek teljesülése év végéig 199.952 e Ft, ami 85,98%-os finanszírozásnak felel meg. D./ Felhalmozási kiadások K6. Beruházások Az ÁROP pályázat keretében területfejlesztési feladatokhoz betervezett számítástechnikai berendezések, szoftverek vásárlását jelentette 3.300 e Ft értékben. Módosításként ez kiegészült a saját költségvetésből fedezett, a megyei önkorányzati képviselők részére laptop beszerzésére tervezett összeggel. 12.784 e Ft-os beruházással számoltunk, mely beszerzés 100%-os teljesítéssel megtörtént, de az éves amortizáció összegének megfelelő fejlesztést még így sem értük el. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal A./ Működési költségvetés kiadásai 301.844 e Ft (3. melléklet) K1. Személyi juttatás A személyi juttatások módosított előirányzata 196.650 e Ft volt, mely tartalmazta a Költségvetési törvényben rögzített köztisztviselői alapilletmény, illetménypótlék, illetménykiegészítés összegét, az ÁROP pályázat keretében területfejlesztési feladatok ellátására foglalkoztatott dolgozókat változatlan illetményalappal (38.650 Ft) és változatlan cafetéria kerettel (200.000 Ft) számolva. A teljesítés 171.108 e Ft, mely a módosított előirányzathoz viszonyítva 87%-os bérfelhasználásnak felel meg, ez 13%-os bérmegtakarítást jelent. Ebből a soros előrelépésekre 438 e Ft, a közlekedési költségtérítésre 1.100 e Ft, jubileumi jutalomra 4.000 e Ft, szakképesítés megszerzésére, alapvizsga, szakvizsga és továbbképzés támogatására 1.909 e Ft-tal számoltunk. A kifizetések az év folyamán a tervezetnek megfelelően megtörténnek. 2014. évtől a személyi juttatások
de között kellett megtervezni a reprezentációt is 3.814 e Ft összegben, melyből a felhasználás 3.205 e Ft volt. Külső személyi juttatásokra, (megbízási, szakértői díjak) teljesítéséhez 19.800 e Ft tervezett összeggel számoltunk, melyből 4.482 e Ft-ot az ÁROP pályázati pénzből, 6.740 e Ft-ot egyéb területfejlesztési támogatásból fedeztünk. A kifizetések 16.368 e Ft-ot mutatnak, 82,67 % felhasználással. K2. A munkaadói járulékok és szociális hozzájárulási adó A 2014. évre módosított összeg a hivatali bérköltség 27 %-a, azaz 58.256 e Ft, mely a rendszeres, nem rendszeres és külső személyi juttatások utáni járulékokat tartalmazta. Ebből kifizetésre került 47.326 e Ft. K3. Dologi kiadások Az előző évi teljesítési adatok alapján, a tartalék pályázat pénzmaradványt képező részének és az áthúzódó 2013. évi kötelezettségek figyelembevételével, 2014. évre a Hivatalnál módosított dologi előirányzat 61.038 e Ft volt. A működési költségek összege 59.035 e Ft-ot mutat. Az épület üzemeltetési költségei az önkormányzat számlájáról kerültek kifizetésre, és az utolsó negyedévben jelentkeztek az ÁROP pályázathoz kapcsolódó kifizetések is, így a felhasználás 96,72 %-os volt. A Közgyűlés által alapított Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj minden évben átadásra kerül. Ennek tervezett összege 600 e Ft, melyből kifizetésre került 120 e Ft. Az önkormányzat nemzetközi kapcsolatai körében az évek óta meglévő szomszédos országokkal való együttműködésre, regionális szintű, többoldalú együttműködésre, a nemzetközi szervezetek munkájában való részvételre, valamint a szakmai tanulmányutakra és továbbképzésekre vonatkozó módosított előirányzat 8.530 e Ft, és a szakfeladaton felmerült költség 7.934 e Ft. Belföldi tagdíjra (Tisza Vízgyűjtő Programrégió Önkormányzati Társulás, Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács), és külföldi szervezetek tagdíjaira (Európai Régiók Gyűlése, Európai Bortermelő Régiók Gyűlése, Sajó-Rima Eurorégió Egyesület) tagdíjaira 4.060 e Ft-tal terveztünk, a kifizetések összege 3.025 e Ft. Területfejlesztési konferenciák, rendezvények költségeire 4.000 e Ft volt tervezve, melyből felhasználásra került 1.872 e Ft. Épület-üzemeltetésre, (víz, villany, fűtés, szemétszállítás), szolgáltatási díjakra (postázás, telefon, takarítás, portaszolgálat, karbantartás, kisjavítás) tervezett összeg 30.000 e Ft, mely a számlázott összegnek megfelelően az Önkormányzat számlájáról került kifizetésre.
ff D./ Felhalmozási költségvetés kiadásai Beruházási, felújítási előirányzatot az eredeti költségvetés nem tartalmazott. Év közben a pénzmaradványból 4.596 e Ft módosított előirányzattal számoltunk, melyből év végéig felhasználásra került 2.062 e Ft kis értékű tárgyi eszközök, valamint számítástechnikai eszközök beszerzésére. Tisztelt Közgyűlés! A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2014. évi gazdálkodását is a takarékosság, a visszafogott gazdálkodás jellemezte. A jelenlegi piaci viszonyokat és a csekély bevételeket figyelembevéve a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokból próbáltuk meg kiadásainkat fedezni. Ehhez szükséges volt az előző évi rendkívül szigorú és centralizált gazdálkodás folytatása. A költségvetési saját bevételek növelésére a lehetőségek függvényében törekedtünk. Pénzügyi helyzetünk kiemelt feladata volt 2014. évben a takarékos feladatellátás megvalósítása. Gazdálkodásunkat a 2013. évről áthúzódó tételek rendezése, a megfontolt, körültekintő, csak a legszükségesebb kiadások teljesítése jellemezte. A szűkös keretek ellenére a feladatok bővítésére koncentráltunk a lehetséges pályázatok beadásával (ÁROP, Europe Direct, Önkormányzati Tartalék Pályázat). Ugyanakkor ez azt is eredményezte, hogy a második félévben elengedhetetlen volt a további központi forrás kiegészítés megigénylése, melyet a 2014. évi megyei önkormányzati tartalékból pályáztunk meg 40.000 e Ft összegben. A december hónapban történt döntés alapján 39.760 e Ft összegű támogatásban részesültünk.
gi A bevételek és kiadások havi megoszlását az ábra szemlélteti (e Ft-ban): A költségvetési bevételek módosított előirányzathoz viszonyítva 100%-ban teljesültek. Az ÁROP pályázat tervezett bevétele nem érkezett meg, az a következő évre áthúzódik, amit a közfoglalkoztatással, valamint az Információs Központ működtetéséhez megkapott teljes összegű támogatások megérkezésével és az utolsó előirányzat-módosítással sikerült kompenzálni. A finanszírozási bevételek teljesülése 94,25%, az állami támogatás teljesülése 100%, melynek 62,85%-a került a Hivatalnak intézmény-finanszírozásként átadásra. Maradvány igénybevétel belső finanszírozásra az Önkormányzatnál és a Hivatalnál összesen 116.510 e Ft volt, mely a 2013. évi tartalék pályázaton nyert összeg és az ÁROP pályázati előleg felhasználását is tartalmazta. Az önkormányzat által a Hivatalnak adott irányítószervi támogatás 86%-os felhasználást jelez, melynek oka szintén a pályázati pénzek elhúzódása. A lakáskölcsönök törlesztő részleteiből befolyt felhalmozási bevétel a tervezethez képest 80%-ot tesz ki, mert a törlesztő részletek az évek múlásával összefüggésben csökkenő tendenciát mutatnak. Szembeállítva a költségvetési kiadások 87%-os teljesítésével, úgy tűnik, hogy a pozitívum tovább erősödik, mert a költségvetési bevételek és kiadások egymáshoz
jk viszonyított aránya a teljesítésben 92,35%, a módosított előirányzatban 80,61 %, így a tervezethez képest 11,74 %-kal nőtt. A bevételek és kiadások teljesülésének arányát a következő grafikon szemlélteti. 700 000 600 000 500 000 400 000 300 000 200 000 100 000 s pqo qro lml noo nrl pqm lml noo Költségvetési bevétel Költségvetési kiadás tuvwxyzwzz előirányzat (eft) { }~ ƒ 2014. évtől az Áht. által előírt, költségvetéssel kapcsolatos valamennyi adatszolgáltatási kötelezettségünket határidőre teljesítettük. A kiadások, bevételek új rendszerben való könyvelését, elemzését elvégeztük. A finanszírozási terv havonkénti teljesítését, likviditási mutatónkat figyelemmel kísértük, a vállalt feladatok végrehajtásához szükséges intézkedéséket megtettük. (5. melléklet) Az immateriális javak állománya az év közbeni beszerzések általi növekedést tartalmazza, az ingatlanok, gépek, berendezések, járművek állománya az elszámolt értékcsökkenés miatt változott, a részesedéseknél a csökkenés oka az év közbeni értékvesztés elszámolásából adódik. A 0 -ra leírt eszközállományt és annak évközi változását a 7. melléklet mutatja be. Hitelállományunk, kifizetetlen számlánk nincs. A kötelezettségek állománya a beszámoló 12./A űrlap mérlege szerint a Hivatalnál 13.624 e Ft, az Önkormányzatnál 23.405 e Ft. Az előző évi kötelezettség állományhoz viszonyítva a 2014. évi kötelezettségek állománya 40%-kal csökkent. A követelések összege 60.256 e Ft, mely az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságoknak (MFÜ, KULCS-TOUR) adott tagi kölcsönt, és az előző években a dolgozóknak nyújtott lakáscélú támogatások állományának összegét jelenti, mely minden évben az előző évhez viszonyítva a befizetés arányában csökkent.
Összességében az éves beszámoló mérlege alapján (1. melléklet) megállapíthatjuk, hogy a bevételek a tervezett eredeti előirányzathoz képest 100,46%-ban, a módosított előirányzathoz képest 97,62%-ban teljesültek. Ezen belül a költségvetési bevételek 118,17%-ban, a finanszírozási bevételek 94,25%-ban realizálódtak. Az összkiadások teljesülése az eredeti előirányzathoz viszonyítva 89,45%, a módosított előirányzathoz nézve 86,92%-os. A költségvetési kiadások 87,29%-os felhasználást mutatnak, a finanszírozási kiadások 85,99%-ot tesznek ki. A 2014. évet a Megyei Önkormányzatnál a mérleg szerint 64.276 e Ft, a Hivatalnál 18.289 e Ft pénzkészlettel, összességében 82.565 e Ft pénzmaradvánnyal zártuk. A kiadások összetételét az alábbi ábra szemlélteti. A 2014. ÉVI KIADÁSOK MEGOSZLÁSA Œ ŽŒ ŠŠŒ Š Œ ˆˆ š œ ž Ÿ ª«ž Az előterjesztés az Áht.-ben foglalt előírásoknak megfelelően a könyvviteli nyilvántartásban szereplő adatok alapján tájékoztatást nyújt a Megyei Önkormányzat vagyoni besorolásáról is. (9. melléklet) A Megyei Önkormányzat 210.148 e Ft összegű mérleg szerinti vagyonát 67,57%- ban fedezi saját tőke, mely az előző évi 194.012 e Ft-ról 142.208 e Ft-ra csökkent. Ezzel párhuzamosan a kötelezettségek mérlegértéke az előző évi 61.578 e Ft-ról 37.029 e Ft-ra csökkent. Mindezek következtében a kötelezettségek forráson belüli aránya kedvezőbb, azaz 17,62%-os, az előző évi 24%-kal szemben. A Megyei Önkormányzat gazdasági társaságokban lévő érdekeltségeit és változását az előző évhez képest a 11. melléklet mutatja be.
A mérlegben szereplő eszközök, valamint források értéke analitikus nyilvántartással alátámasztott, azok értékelése az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet módosított előírásai alapján történt. Bízunk abban, hogy a 2014. évi teljesítések részletes bemutatásával, a költségvetés helyzetének feltárásával, a 2014. évi pótlólagos előirányzat módosítások megfogalmazásával, a megyei önkormányzatok feladatainak részletezésével s ezek költségigényének prognosztizálásával hozzá tudtunk járulni a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Önkormányzat gazdálkodásáról alkotott reális kép megalkotásához. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetésének végrehajtására vonatkozó beszámolót megtárgyalni, a csatolt határozati javaslatot és a zárszámadásról szóló önkormányzati rendelettervezetet elfogadni szíveskedjenek. Miskolc, 2015. április
±²³ µ ¹ a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. -a által előírt előzetes hatásvizsgálat eredményéről 1. Az önkormányzati rendelet-tervezet címe: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének /2015. (.. ) önkormányzati rendelet-tervezete a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról 2. Az önkormányzati rendelet-tervezet valamennyi jelentősnek ítélt hatása: a) Társadalmi, gazdasági, költségvetési hatás: A tervezet célzott hatása az önkormányzati teljesítések részletes bemutatása, a kötelező beszámolón túl az önkormányzati feladatok költségtakarékos ellátásának dokumentálása. b) Környezeti és egészségi következmények: Az önkormányzati rendelet-tervezetnek környezetet és egészséget befolyásoló következménye nincs. c) Adminisztratív terheket befolyásoló hatás: Az önkormányzati rendelet-tervezetnek az adminisztratív terheket befolyásoló hatása nem releváns. d) Egyéb hatás: Az önkormányzati rendelet-tervezetnek egyéb, kimutatható befolyásoló hatása nincs. 3. Az önkormányzati rendelet megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei: A jogalkotás elmaradása mulasztásos törvénysértést valósítana meg. 4. Az önkormányzati rendelet alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: Az önkormányzati rendelet alkalmazásához szükséges feltételeket a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat számára a már rendelkezésre álló személyi, szervezeti és tárgyi háttér biztosítja. Miskolc, 2015. április
º»¼½¾ À»¼Â Ã»Ä»ÅÆ»¼ Tárgy: Beszámoló a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta és elfogadja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót. Felelős: Határidő: Török Dezső, a közgyűlés elnöke azonnal
ÇÈÉsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének /2015. (... ) önkormányzati rendelet-tervezete a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetésének végrehajtását hagyja jóvá. 813.697 e Ft bevétellel, (1.,2., melléklet) 724.560 e Ft kiadással, (1.,3., melléklet) 82.565 e Ft pénzmaradvánnyal, (8. melléklet) 2. A közgyűlés az 1. -ban megállapított kiadási főösszeg teljesítéséből - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat működési és felhalmozási kiadását (3. melléklet), 420.654 e Ft - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal működési és felhalmozási kiadását (3. melléklet) 303.906 e Ft összeggel hagyja jóvá. 3. A Közgyűlés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal 0 -ra leírt eszközeinek állományát összevontan a 7. melléklet tartalmazza.
Ê 4. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal adatait összevontan tartalmazó pénzmaradványelszámolást a 8. melléklet tartalmazza. 5. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal eszközeit rendeltetése szerinti vagyonkategóriánként a 9. melléklet tartalmazza. 6. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat által nyújtott kölcsönök lejárat és eszközök szerinti bontását a 10. melléklet tartalmazza. 7. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2014. évi gazdasági társaságokban való részesedéseit a 11. melléklet tartalmazza. 8. A Közgyűlés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló beszámolót a 12. melléklet szerint hagyja jóvá. 9. A Közgyűlés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetéséről szóló beszámolót a 13. melléklet szerint hagyja jóvá. 10. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) Hatályát veszti a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelet. Dr. Kovács János főjegyző Török Dezső a közgyűlés elnöke
KÖLTSÉGVETÉS MÉRLE 2014. B E V É T E L E K Kötelező feladat Önként vállalt feladat Állami feladat Összesen Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről 398100 402069 402069 0 13986 13986 52360 52360 398 100 468 415 468 415 B3. Közhatalmi bevételek B4. Működési bevételek 1104 1104 1900 811 811 1 900 1 915 1 915 B6. Működési célú átvett pénzeszközök 5376 5376 0 5 376 5 376 A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1+B3+B4+B6) B812. Belföldi értékpapírok bevételei B813. Maradvány igénybevétel 398100 408549 408549 1900 14797 14797 0 52360 52360 400 000 475 706 475 706 45000 113210 113210 45 000 113 210 113 210 B814 Államháztartáson belüli megelőlegezések 12724 0 0 12 724 B816. Központi, irányítószervi támogatás 350000 232541 199952 350 000 232 541 199 952 B. FINANSZÍROZÁSI MŰK.BEVÉTELEK (B8.) ÖSSZESEN 395000 345751 325886 395 000 345 751 325 886 C. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (A+B) 793100 754300 734435 1900 14797 14797 0 52360 52360 795 000 821 457 801 592 B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről B5. Felhalmozási bevételek B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök D. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.) B813. Maradvány igénybevétele B813. Központi, irányítószervi támogatás E. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (B8.) ÖSSZESEN F. FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (D+E) 721 721 0 721 721 10000 8084 8084 10 000 8 084 8 084 10000 8805 8805 10 000 8 805 8 805 5000 3300 3300 5 000 3 300 3 300 5000 3300 330 0 5 000 3 300 3 300 5000 3300 3300 10000 8805 8805 15 000 12 105 12 105 G. KÖLTSÉGV. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (A+D) 398100 408549 408549 11900 23602 23602 0 52360 52360 410 000 484 511 484 511 H. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (C+F) 798100 757600 737735 11900 23602 23602 0 52360 52360 810 000 833 562 813 697
EGE 1. melléklet Ezer Ft-ban K I A D Á S O K Kötelező feladat Önként vállalt feladat Állami feladat Összesen Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés K1. Személyi juttatás K2. Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 236273 264216 231561 6917 0 236 273 271 133 231 561 60448 71877 61255 1893 0 60 448 73 770 61 255 K3. Dologi kiadások 149979 160728 154365 4560 2885 149 979 165 288 157 250 K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai K5. Egyéb működési célú kiadások Ebből: Általános tartalék Céltartalék A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1. +K5.) K912. Belföldi értékpapírok kiadásai K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása 5000 20610 20610 5000 21987 17341 33297 21655 10 000 75 894 59 606 451700 517431 467791 5000 21987 17341 0 46667 24540 456 700 586 085 509 672 350000 232541 199952 350 000 232 541 199 952 K916. Pénzeszközök betétként elhelyezése B. FINASZÍROZÁSI KIADÁSOK (K9.) ÖSSZESEN 350000 232541 199952 350 000 232 541 199 952 C. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B) 801700 749972 667743 5000 21987 17341 0 46667 24540 806 700 818 626 709 624 K6. Beruházások 3300 14936 14936 3 300 14 936 14 936 K7. Felújítások K8. Egyéb felhalmozási kiadások D. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZ.(K6.+K8.) 3300 14936 14936 3 300 14 936 14 936 K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása E. FINASZÍROZÁSI KIADÁSOK (K9.) ÖSSZESEN F. FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (D+E) 3300 14936 14936 3 300 14 936 14 936 G. KÖLTSÉGV. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+D) 455000 532367 482727 5000 21987 17341 0 46667 24540 460 000 601 021 524 608 H. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (C+F) 805000 764908 682679 5000 21987 17341 0 46667 24540 810 000 833 562 724 560
Önkormányzat BEVÉTELEK JOGCÍMEI Kötelező feladat Önként vállalt feladat Állami feladat Összesen Eredeti előirányz. Módosított előirányz. Teljesítés Eredeti előirányz. Módosít. Teljesítés előirányz. Eredeti Módosít. előirányz. előirányz. Teljesítés Eredeti előirányz. Módosított előirányz. Teljesítés A. Működési költségvetés bevételei összesen B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen: B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása B115. Működési célú központosított előirányzatok B116. Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B3. Közhatalmi bevételek B31. Jövedelemadók B33. Bérhez és fogl.kapcs. adók B35.Termékek és szolgáltatások adói B36. Egyéb közhatalmi bevételek B4. Működési bevételek B401. Készletértékesítés ellenértéke B402. Szolgáltatások ellenértéke B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei B410. Egyéb működési bevételek 398 100 403 173 403 173 398 100 403 173 403 173 398 100 402 069 402 069 398 100 402 069 402 069 318 100 318 100 318 100 318 100 318 100 318 100 79 79 0 79 79 40 573 40 573 0 40 573 40 573 80 000 43 317 43 317 80 000 43 317 43 317 0 1 104 1 104 0 1 104 1 104 390 390 0 390 390 109 109 0 109 109 605 605 0 605 605 B6. Működési célú átvett pénzeszközök B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről B62. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről B63. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B. Finanszírozási bevételek összesen B81 B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről 45 000 57 344 70 068 45 000 57 344 70 068 B812. Belföldi értékpapírok bevételei B813. Maradvány igénybevétele B814 Államháztartáson belüli megelőlegezések B816. Központi irányítószervi támogatás B817. Betétek megszüntetése 45 000 57 344 57 344 45 000 57 344 57 344 12 724 0 0 12 724 C. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (A+B) 443 100 460 517 473 241 443 100 460 517 473 241 D. Felhalmozási költségvetési bevételek B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről B24. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B5. Felhalmozási bevételek B51. Immateriális javak értékesítése B53. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése B51. Részesedések megszünéséhez kapcsolódó bevételek B7.Felhalmozási célú átvett pénzeszközök B72. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről B73. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök E. Finanszírozási felhalm.bevételek összesen B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről B812. Belföldi értékpapírok bevételei B813. Maradvány igénybevétele B816. Központi irányítószervi támogatás B817. Betétek megszüntetése F. FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (C+D) G. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A+D) H. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (C+F) 0 721 721 10 000 8 084 8 084 10 000 8 805 8 805 0 721 721 0 721 721 721 721 0 721 721 10 000 8 084 8 084 10 000 8 084 8 084 10 000 8 084 8 084 10 000 8 084 8 084 5 000 3 300 3 30 0 5 000 3 300 3 300 5 000 3 300 3 300 5 000 3 300 3 300 5 000 4 021 4 021 10 000 8 084 8 084 15 000 12 105 12 105 398 100 403 894 403 894 10 000 8 084 8 084 408 100 411 978 411 978 448 100 464 538 477 262 10 000 8 084 8 084 458 100 472 622 485 346
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2014. évi bevételei Önkormányzat Hivatala BEVÉTELEK JOGCÍMEI Kötelező feladat Önként vállalt feladat Állami feladat Összesen Eredeti előirányz. Módosított előirányz. Teljesítés Eredeti Módosított Teljesítés előirányz. előirányz. Eredeti Módosított előirányz. előirányz. Teljesítés Eredeti előirányz. Módosított előirányz. Teljesítés A. Működési költségvetés bevételei összesen B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen: B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása B115. Működési célú központosított előirányzatok B116. Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B3. Közhatalmi bevételek B31. Jövedelemadók B33. Bérhez és fogl.kapcs. adók B35.Termékek és szolgáltatások adói B36. Egyéb közhatalmi bevételek B4. Működési bevételek B401. Készletértékesítés ellenértéke B402. Szolgáltatások ellenértéke B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei B410. Egyéb működési bevételek 0 5 376 5 376 1 900 14 797 14 797 0 52 360 52 360 1 900 72 533 72 533 0 13 986 13 986 0 52 360 52 360 0 66 346 66 346 13 986 13 986 0 52 360 52 360 0 66 346 66 346 1 900 811 811 1 900 811 811 1 900 811 811 1 900 811 811 B6. Működési célú átvett pénzeszközök B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről B62. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről B63. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B. Finanszírozási bevételek összesen B81 B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről 0 5 376 5 376 0 5 376 5 376 5 376 5 376 0 5 376 5 376 350 000 288 407 255 818 350 000 288 407 255 818 B812. Belföldi értékpapírok bevételei B813. Maradvány igénybevétele B814 Államháztartáson belüli megelőlegezések B816. Központi irányítószervi támogatás B817. Betétek megszüntetése 0 55 866 55 866 0 55 866 55 866 350 000 232 541 199 952 350 000 232 541 199 952 C. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (A+B) 350 000 293 783 261 194 1 900 14 797 14 797 0 52 360 52 360 351 900 360 940 328 351 D. Felhalmozási költségvetési bevételek B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről B24. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B5. Felhalmozási bevételek B51. Immateriális javak értékesítése B53. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése B51. Részesedések megszünéséhez kapcsolódó bevételek B7.Felhalmozási célú átvett pénzeszközök B72. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről B73. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök E. Finanszírozási felhalm.bevételek összesen B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről B812. Belföldi értékpapírok bevételei B813. Maradvány igénybevétele B816. Központi irányítószervi támogatás B817. Betétek megszüntetése F. FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (C+D) G. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A+D) H. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (C+F) 0 5 376 5 376 1 900 14 797 14 797 0 52 360 52 360 1 900 72 533 72 533 350 000 293 783 261 194 1 900 14 797 14 797 0 52 360 52 360 351 900 360 940 328 351
2. melléklet Mindösszesen Ezer Ft-ban BEVÉTELEK JOGCÍMEI Kötelező feladat Önként vállalt feladat Állami feladat Mindösszesen Eredeti Módosított előirányz. előirányz. Teljesítés Eredeti Módosított Teljesítés előirányz. előirányz. Eredeti előirányz. Módosított előirányz. Teljesítés Eredeti előirányz. Módosított előirányz. Teljesítés A. Működési költségvetés bevételei összesen B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen: B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása B115. Működési célú központosított előirányzatok B116. Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B3. Közhatalmi bevételek B31. Jövedelemadók B33. Bérhez és fogl.kapcs. adók B35.Termékek és szolgáltatások adói B36. Egyéb közhatalmi bevételek B4. Működési bevételek B401. Készletértékesítés ellenértéke B402. Szolgáltatások ellenértéke B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei B410. Egyéb működési bevételek 398 100 408 549 408 549 1 900 14 797 14 797 0 52 360 52 360 400 000 475 706 475 706 398 100 402 069 402 069 0 13 986 13 986 0 52 360 52 360 398 100 468 415 468 415 318 100 318 100 318 10 0 318 100 318 100 318 100 0 79 79 0 79 79 0 40 573 40 573 0 40 573 40 573 80 000 43 317 43 317 0 13 986 13 986 0 52 360 52 360 80 000 109 663 109 663 0 1 104 1 104 1 900 811 811 1 900 1 915 1 915 0 390 390 1 900 811 811 1 900 1 201 1 201 0 109 109 0 109 109 0 605 605 0 605 605 B6. Működési célú átvett pénzeszközök B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről B62. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről B63. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B. Finanszírozási bevételek összesen B81 B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről 0 5 376 5 376 0 5 376 5 376 0 5 376 5 376 0 5 376 5 376 395 000 345 751 325 886 395 000 345 751 325 886 B812. Belföldi értékpapírok bevételei B813. Maradvány igénybevétele B814 Államháztartáson belüli megelőlegezések B816. Központi irányítószervi támogatás B817. Betétek megszüntetése 45 000 113 210 113 21 0 45 000 113 210 113 210 0 0 12 724 0 0 12 724 350 000 232 541 199 952 350 000 232 541 199 952 C. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (A+B) 793 100 754 300 734 435 1 900 14 797 14 797 0 52 360 52 360 795 000 821 457 801 592 D. Felhalmozási költségvetési bevételek B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről B24. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B5. Felhalmozási bevételek B51. Immateriális javak értékesítése B53. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése B51. Részesedések megszünéséhez kapcsolódó bevételek B7.Felhalmozási célú átvett pénzeszközök B72. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről B73. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök E. Finanszírozási felhalm.bevételek összesen B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről B812. Belföldi értékpapírok bevételei B813. Maradvány igénybevétele B816. Központi irányítószervi támogatás B817. Betétek megszüntetése F. FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (C+D) G. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A+D) H. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (C+F) 0 721 721 10 000 8 084 8 084 10 000 8 805 8 805 0 721 721 0 721 721 0 721 721 0 721 721 10 000 8 084 8 084 10 000 8 084 8 084 10 000 8 084 8 084 10 000 8 084 8 084 5 000 3 300 3 30 0 5 000 3 300 3 300 5 000 3 300 3 30 0 5 000 3 300 3 300 5 000 4 021 4 021 10 000 8 084 8 084 15 000 12 105 12 105 398 100 409 270 409 270 11 900 22 881 22 881 0 52 360 52 360 410 000 484 511 484 511 798 100 758 321 738 456 11 900 22 881 22 881 0 52 360 52 360 810 000 833 562 813 697
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK RÉSZLETEZÉSE 2.1. melléklet B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása BEVÉTELEK JOGCÍMEI Kötelező feladat Önként vállalt feladat Önkormányzat Állami feladat Előirányzat Ezer Ft-ban összesen Önkormányzat Teljesítés B.A.Z. Megyei Önkormányzat általános működési támogatása 318 10 318 100 318 100 318 100 Összesen: 318 10 318 100 318 100 318 100 B115 - B116 Működési célú központosított és kiegészítő támogatások MEGNEVEZÉS Önkormányzat Hivatal Előirányzat összesen Ezer Ft-ban Önkormányzat Bérkompenzációs támogatás 79 0 79 79 79 Munk.Közp, Tartalék pályázat 40573 40573 40573 40573 Hivatal Teljesítés összesen Összesen : 40652 0 40652 40652 0 40652 B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről MEGNEVEZÉS Önkormányzat Hivatal Előirányzat összesen Ezer Ft-ban Önkormányzat ÁROP területfejlesztési pályázat 2. részlete 43317 0 43317 43317 0 43317 Munkaügyi központ bértámogatás 0 13986 13986 0 13986 13986 OGY választás TVI feladatainak költségeire 0 19713 19713 0 19713 19713 EP választás TVI feladatainak költségeire 0 15287 15287 0 15287 15287 Időszaki választás költségeire 0 25 25 0 25 25 Nemzetiségi Választás költségeire 17335 17335 0 17335 17335 Összesen 43317 66346 109663 43317 66346 109663 Hivatal Teljesítés összesen B4. Működési bevételek MEGNEVEZÉS Önkormányzat Hivatal Előirányzat összesen Ezer Ft-ban Önkormányzat B402. Szolgáltatások ellenértéke 390 811 1201 390 811 1201 B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei 109 109 109 109 B410. Egyéb működési bevételek 605 605 605 605 Összesen 1104 811 1915 1104 811 1915 Hivatal Teljesítés összesen B63. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök MEGNEVEZÉS Önkormányzat Hivatal Előirányzat összesen Ezer Ft-ban Önkormányzat Europe Direct pályázat előlege 0 5376 5376 0 5376 5376 0 0 0 0 Összesen 0 5376 5376 0 5376 5376 Hivatal Teljesítés összesen
A Bo Önkormányzat KIADÁSOK JOGCÍMEI Kötelező feladat Önként vállalt feladat Állami feladat Összesen Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés A. Működési költségvetés kiadásai összesen 99 800 205 220 190 487 5 000 21 987 17 341 104 800 227 207 207 828 K1. Személyi juttatás 71440 67566 60453 71440 67566 K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 19290 15514 13929 19290 15514 K3. Dologi kiadások 4070 104250 98215 4070 104250 K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 60 453 13 929 98 215 0 K5. Egyéb működési kiadások összesen 5000 17890 17890 5000 21987 17341 10000 39877 35 231 K501 Nemzetközi kötelezettségek 6391 6291 0 6391 6 291 K502. Elvonások és befizetések 0 90 90 0 90 K504. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre 0 0 K505 Működési célú támogatás visszafizetéseállamháztartáson belülre 0 0 K506. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 1500 380 380 1500 380 K508. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 5000 17800 17800 5000 17800 K511. Egyéb működési célú támogatások 10 670 államháztartáson kívülre 3500 15216 10670 3500 15216 K512. Tartalékok B. Finanszírozási működési kiadások összesen 350 000 232 541 199 952 350000 232541 K911. Hitel, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre 0 0 K912. Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 K914. Államháztartási bevételek megelőlegezése 90 0 0 380 17 800 199 952 0 0 K915. Központi, irányító szervi támogatás folyósítása 350 000 232 541 199 952 350000 232541 K916. Pénzeszközök betétként elhelyezése 0 0 199 952 0 C. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B) 449 800 437 761 390 439 5 000 21 987 17 341 454800 459 748 407 780 0 0 D. Felhalmozási költségvetés kiadásai összesen 3300 12874 12874 3300 12874 K6. Beruházások 3300 12874 12874 3300 12874 K7. Felujítások 0 0 0 K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 K84. Egyéb felhalmozási támogatások államháztartáson belülre 0 0 K87. Lakástámogatás 0 0 K88. Egyéb felhalmozási támogatások államháztartáson belülre 0 E. Finanszírozási felhalmozási kiadások összesen 0 0 K911. Hitel, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre 0 0 K912. Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 K915. Központi, irányító szervi támogatás folyósítása 0 0 K916. Pénzeszközök betétként elhelyezése 0 0 12 874 12 874 0 0 F. FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (D+E) 3 300 12 874 12 874 3300 12 874 0 0 0 12 874 0 0 G. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+D) 103 100 218 094 203 361 5 000 21 987 17 341 108100 240 081 220 702 0 0 H. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (C+F) 453 100 450 635 403 313 5 000 21 987 17 341 458100 472 622 420 654
orsod-abaúj-zemplén Megyei Önkormányzat 2014. évi kiadásai Önkormányzat Hivatala KIADÁSOK JOGCÍMEI Kötelező feladat Önként vállalt feladat Állami feladat Összesen Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Eredeti Módosított előirányzat előirányzat Teljesítés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés A. Működési költségvetés kiadásai összesen 351 900 312 211 277 304 0 46 667 24 540 351 900 358 878 301 844 K1. Személyi juttatás K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó K3. Dologi kiadások K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai K5. Egyéb működési kiadások összesen K501 Nemzetközi kötelezettségek K502. Elvonások és befizetések K504. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre K505 Működési célú támogatás visszafizetéseállamháztartáson belülre K506. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 164 833 196 650 171 108 0 6917 0 164 833 203 567 41 158 56 363 47 326 0 1893 0 41 158 58 256 145 909 56 478 56 150 0 4560 2885 145 909 61 038 0 0 2 720 2 72 0 0 33 297 21 655 0 36 017 1 260 1 260 0 1 260 0 1 160 1 160 0 1 160 0 0 0 0 33297 21655 0 33 297 171 108 47 326 59 035 0 24 375 1 260 1 160 0 0 21 655 K508. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K511. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512. Tartalékok 0 0 0 300 0 300 300 0 300 B. Finanszírozási működési kiadások összesen K911. Hitel, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre K912. Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 0 0 0 K914. Államháztartási bevételek megelőlegezése K915. Központi, irányító szervi támogatás folyósítása K916. Pénzeszközök betétként elhelyezése C. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B) D. Felhalmozási költségvetés kiadásai összesen K6. Beruházások K7. Felujítások K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások K84. Egyéb felhalmozási támogatások államháztartáson belülre K87. Lakástámogatás K88. Egyéb felhalmozási támogatások államháztartáson belülre E. Finanszírozási felhalmozási kiadások összesen K911. Hitel, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre K912. Belföldi értékpapírok kiadásai K915. Központi, irányító szervi támogatás folyósítása K916. Pénzeszközök betétként elhelyezése F. FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (D+E) 351 900 312 211 277 304 0 46 667 24 540 351 900 358 878 0 2062 2062 0 2062 0 2062 2062 0 2062 0 0 0 0 0 2 062 2 062 0 2 062 0 0 301 844 0 2 062 2 062 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 062 0 G. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+D) H. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (C+F) 303 906 351 900 314 273 279 366 0 46 667 24 540 351 900 360 940 0 351 900 314 273 279 366 0 46 667 24 540 351 900 360 940 303 906