SÜMEGI Pál Ember és környezet kapcsolata a középsô-bronzkorban: az ôskori gazdasági tér fejlôdése egy bronzkori tell geoarcheológiai és környezettörténeti feldolgozása nyomán Bevezetés A magyarországi régészeti lelôhelyek geoarcheológiai és környezettörténeti feltárása, valamint egykori környezetük geomorfológiai, geológiai, ôslénytani rekonstrukciója az 1990- es évek második felében már a bronzkori tellek geomorfológiai vizsgálatát, környezetük teljes körû rekonstrukcióját célozta meg 1. A bronzkori tellek elemzése során egyértelmûen kiderült, hogy egyes tellek esetében kiválóan modellezhetô a természetes környezettel kialakított kapcsolatuk, míg több tell esetében a középsô - bronzkori társadalom térbeli tevékenysége, az egykori gazdasági tér rekonstrukciója is lehetséges. Ennek egy kiváló példáját mutatta a tellkultúra északi peremén található héhalmi tell geoarcheológiai feldolgozása 2, ahol elôször lehetett egyértelmûen bizonyítani a magyarországi tellek esetében a központi település mag körül kialakult külsô telepet, és elôször vetôdött fel a központi hely és periféria kapcsolatának elemzési lehetôsége a bronzkori társadalmi és gazdasági viszonyok modellezésében. Ezen vizsgálatok nyomán újragondoltuk a korábbi bronzkori telleket feltáró geoarcheológiai és környezettörténeti vizsgálataink eredményeit, amelyeket a polgári Ásotthalom és Kenderföld bronzkori tellek feltárásánál végeztünk. Az itt bemutatásra kerülô dolgozat egy környezettörténeti vizsgálatsorozat nyomán a Tiszai-árok peremén, több alföldi táj (Hajdúság, Hortobágy, Nyírség, Észak-Alföldi Hordalékkúp Síkság) találkozási pontján található alluviális szigeten, a Polgár város határában található bronzkori tell, a Kenderföld (1. ábra) preurbánus fejlôdésének rekonstrukcióját célozta meg. Az alluviális szigeten kettô, a környezô régióban több, a kora-bronzkor végén és a középsô- bronzkor során lakott tell található 3. Ezek jelentôs részét a Hatvani kultúra alakította ki, melynek tipikus településformája a tell 4. Ugyanakkor a vizsgált térségben megtalálhatók a középsô bronzkor során megjelent, szintén tell településeken élô Füzesabonyi kultúra nyomai is, sôt a két kultúrának az együttélésére, keveredésére utaló jelek is elôkerültek 5. A területen található tellek közös jellemzôje, hogy a Borsodi Mezôségi, Taktaközi, Sajó-völgyi, Hernád-völgyi tellekkel együtt a magyarországi, Kárpát-medencei bronzkori tellkultúra északkeleti határvonalát alkotják 6. Az elô-ázsiai, délkeleteurópai paraszti gazdálkodási móddal, intenzív földmûveléssel és kulturális gyökerekkel jellemezhetô bronzkori kultúrák európai elterjedésének északi határvonala az Alföldön alakult ki 7. A Kárpát-medence tellkultúráinak elterjedési területe 8 pedig pontosan lefedi a térség Köppen - féle BS éghajlattal jellemezhetô területeit, mintegy jelezve a tellek kialakításához szükséges éghajlati és környezeti feltételeket 9. Így a bronzkori tellek elterjedésének határai egybeesnek a Kárpát-medence jelentôsebb éghajlati és környezeti határvonalaival is 10. Vizsgálati módszerek A környezetrégészeti, régészeti geológiai elemzések sensu lato a negyedidôszaki ôskörnyezeti vizsgálatokhoz, a negyedidôszaki üledékes rétegekkel, ôsmaradványokkal foglalkozó quartergeológiához és quaterpaleontológiához sorolható tudományágakhoz tartozik, amelynek célja a negyedidôszaki felszínek, üledékrétegek, ôsmaradványok geológiai és ôslénytani vizsgálatán keresztül az egykori környezet rekonstruálása 11. Ebben az értelemben a környezetrégészet és a régészeti geológia nem más, mint alkalmazott negyedidôszaki ôskörnyezeti vizsgálat, amelynek célja az egykori emberi közösségek környezeti viszonyainak rekonstruálása, az emberi telephelyek, megtelepedési pontok paleomorfológiai, kronológiai-rétegtani és paleoökológiai feltárása, az ember és környezet múltbeli, idôben változó viszonyának modellezése a geológia és a paleontológia eszközeivel. A geoarcheológia vizsgálati módszerei a fentebb kifejtett gondolatok értelmében azonosak a negyedidôszaki ôskörnyezeti vizsgálati módszerekkel 12. 1 SÜMEGI Pál KOZÁK János MAGYARI Enikô TÓTH Csaba 1998. 165-167. 2 BÁCSMEGI Gábor SÜMEGI Pál 2005. 167-175. 3 KALICZ Nándor 1984. 11-14.; CSÁNYI Marietta TÁRNOKI Judit 1996. 31-48.; CSÁNYI Marietta TÁRNOKI Judit 2003. 4 BÓNA István 1975.; CSÁNYI Marietta STANCZIK Ilona 1982. 169-172.; CSÁNYI Marietta 1982. 32-46. 5 KOVÁCS Tibor 1984. 235-245. 6 CSÁNYI Marietta SZ. MÁTHÉ Márta TÁRNOKI Judit VICZE Magdolna 1991. 5-16. 7 CSÁNYI Marietta TÁRNOKI Judit 2003. 158-160. 8 BÓNA István 1992. 27-45. 9 SÜMEGI Pál KOZÁK János MAGYARI Enikô TÓTH Csaba 1998. 175. 10 SÜMEGI Pál BODOR Elvira 2000. 83-96. 11 BIRKS, Harry BETTELEY, John BIRKS, Hillary H. 1980. 18. 12 SÜMEGI Pál 2001. 21-29.
Tisicum XIX. 1.ábra Kenderföld, Ásotthalom és Csôszhalom elhelyezkedése a Polgári löszös szigeten (Sümegi et al. 2002) A = Polgári löszös sziget, B = Tiszai allúvium, 1 = Kenderföld, 2 = Ásotthalom, 3 = Csôszhalom. Fig.1. The location of the Bronze Age tells at Kenderföld and Ásotthalom and Neolithic tell at Csôszhalom on the loess covered alluvial island at Polgár A = The loess covered alluvial island at Polgár, B = Alluvia of Tisza river, 1 = Kenderföld tell, 2 = Ásotthalom tell, 3 = Csôszhalom tell.
2.ábra Kenderföld, Ásotthalom, Csôszhalom a Polgári löszös sziget digitális domborzati modelljén. A = Polgári löszös sziget, B = Tiszai allúvium Fig.2. The location of the Bronze Age tells at Kenderföld and Ásotthalom and Neolithic tell at Csôszhalom on the 3D modell of the loess covered alluvial island at Polgár Felhasznált geomorfológiai vizsgálati módszerek A halomról és közvetlen környezetérôl, a polgári löszös szigetrôl pontos szintvonalas térképet készítettünk, illetve 3D digitális domborzati modellt 13 használtunk fel (2. ábra). Ezt követôen az egykori felszín rekonstruálása céljából 20x20 méteres háló rácspontjain fúrásokat mélyítettünk a kenderföldi bronzkori tell területén (3. ábra). A szintvonalas térkép és fúrások alapján a halmot övezô gyûrû alakú árokrendszer rajzolódott ki (4. ábra), amely a halom észak déli irányú (5. ábra) és a nyugat kelet irányú (6. ábra) keresztszelvények alapján egyértelmûen a bronzkori tellhez tartozott. Üledékföldtani vizsgálati módszerek A szelvények és fúrások anyagának litofácies és mikrostrukturális leírása során a régészeti és paleoökológiai vizsgálatokban használatos talajtani és üledékföldtani kategóriákat használtuk 14. A szedimentológiai feldolgozás során a hid- 13 TIMÁR Gábor 2004.135-142. 14 TROELS-SMITH, Jögen Andreas 1955. 10-25. rométeres feldolgozást használtuk. Ugyanakkor a kenderföldi bronzkori tell fekü szintjébôl talaj - mikromorfológiai elemzést is készítettünk, hogy az egykori talajt tipizálni tudjuk. Pollenanalitika A pollenanalitikai vizsgálatokhoz a kenderföldi tellhez légvonalban mintegy 500 méterre lévô Király-érnek a talajvíz ingadozás szint alatti üledékes rétegben (1.6-3.6 m közötti szakaszát), illetve a bronzkori tellt körülvevô árokban lévô üledékes rétegben orosz fejjel ellátott kézi fúróval folyamatos magmintát adó fúrást mélyítettünk. Mind a Király-ér, mind a kenderföldi árok esetében, a talajvízmozgással kialakuló pollenszennyezés elkerülése érdekében, csak azokból az üledékes rétegekbôl vettünk pollenelemzésre mintát, amelyekbôl hiányoztak az egykori talajvízmozgást jelzô vörösbarna színû limonitos goethites vasborsók, illetve ahol az utólagos növényzeti, állati hatásra kialakult üledékkeveredési nyomokat, az ún. biogalériákat már nem lehetett kimutatni. A fúrászszelvényekbôl 8, illetve 5 centiméterenként 1 cm 3 -nyi mintát vettünk térfogatos mintavevôvel. Az üledékanyag kémiai
Tisicum XIX. 3. ábra A Polgár Kenderföld bronzkori tell mai állapota és a fúráspontok helyei. Fig.3. The recent stage of the Bronze Age tell of Kenderföld at Polgár and the location of the boreholes
4. ábra A Polgár Kenderföld bronzkori tell rekonstruált szintvonalas térképe Fig.4. The contour map of the Bronze Age tell of Kenderföld at Polgár
Tisicum XIX. 5.ábra A Polgár Kenderföld bronzkori tell észak déli szelvénye. 1.-12. = fúráspont, A = tellüledék, csontokkal, égett paticcsal, B = égett anyag nélküli tellüledék, C = infúziós lösz, D = a tell árkában felhalmozódott tavi üledék, H = homoküledék, C/D = infúziós lösz és tavi üledék keveredése az árokban, talajvízszint alatt, F = földbányászat által megzavart felszín (réteghiány) Fig.5. N S geological section of the Bronze Age of Kenderföld at Polgár 1.-12. = boreholes, A = human disturbing sediment from the tell with bones and doubts, B = human disturbing sediment without burnt prints, C = infusion loess, D = lake sediment in the trench system, H = sandy sediment, C/D = mixed sediment of lake sediment and infuion loess under subsoil water level, F = the disturbing surface by sand-mine feltárását Berglund és munkatársai 15 által használt módszer szerint végeztük. A pollenkoncentráció meghatározása a Lycopodium spóratablettás módszerrel történt 16. Quartermalakológiai vizsgálat A fúrásokból elôkerült Mollusca héjakat meghatároztuk, és a különbözô környezeti igényû fajok jelenléte, dominancia viszonyai alapján felhasználtuk az egykori környezet jellemzésére, a vízi és szárazföldi élettér környezettörténeti rekonstrukciójára. Eredmények A terület alapkôzetének és felszínének kialakulása A Polgár Kenderföld bronzkori lelôhely a Sajó-Hernád hordalékkúpjának Hortobágyra átnyúló, infúziós lösszel fedett, lesüllyedt, a pleisztocén kavicsos-homokos hordalékkúp (Nyékládházi Kavics Formáció) maradványfelszínén található. A tiszai árok kialakulását megelôzô idôben több folyómeder (Hódos-ér, Kengyel-ér) is kialakult a vizsgált területen. Ezek a medrek másodlagos, inaktív vízelvezetô rendszerekké, fokozatosan feltöltôdô morotvatavakká váltak a tiszai árok és alluviális sík kialakulását, és az alföldi fô vízgyûjtô folyónak, a Tiszának megjelenését követôen. A feltöltôdött folyómedrek fekü szintjének a kronológiai (radiokarbon) vizsgálata és a medrek üledékföldtani elemzése, valamint a területen végzett quartergeológia kutatások alapján 17 a hordalékkúpnak ez a része a pleisztocén végén és holocén során már nem kapott élôvíz elöntést. A medrekben jelentôsebb vízborítás és a hordalékkúpon magas talajvízállás csak árvíz idején alakulhatott ki. 15 BERGLUND, Björn RALSKA-JASIEWICZOWA, Magdalena 1986. 461-465. 16 BERGLUND, Björn RALSKA-JASIEWICZOWA, Magdalena 1986. 465-470. 17 TIMÁR Gábor SÜMEGI Pál HORVÁTH Ferenc 2005. 99-105
6.ábra A Polgár Kenderföld bronzkori tell kelet-nyugati szelvénye. 1.-12. = fúráspont, A = tellüledék, csontokkal, égett paticcsal, B = égett anyag nélküli tellüledék, C = infúziós lösz, D = a tell árkában felhalmozódott tavi üledék, H = homoküledék, C/D = infúziós lösz és tavi üledék keveredése az árokban, talajvízszint alatt, A/B/C = bemosódott tellüledék és infúziós lösz az árokban Fig.6. E W geological section of the Bronze Age of Kenderföld at Polgár 1.-12. = boreholes, A = human disturbing sediment from the tell with bones and doubts, B = human disturbing sediment without burnt prints, C = infusion loess, D = lake sediment in the trench system, H = sandy sediment, C/D = mixed sediment of lake sediment and infuion loess under subsoil water level, A/B/C = inwashed human disturbing sediment and infusion loess in the trench system Ennek következtében a pleisztocén végén, a területen akkumulálódott poranyag idônként kiszáradó, ártéri jellegû környezetben halmozódhatott fel a vizsgált területen, és infúziós löszt alkotott. Az infúziós lösz mellett a mélyebb fekvésû területeken, elsôsorban az egykori folyómedrekben kialakult, változó vízborítású, hosszan elnyúló speciális kifejlôdésû, az áradások során mozgó vízzel, élôvízi elöntéssel jellemezhetô morotvatavakban 18 is felhalmozódott a poranyag, de itt nem alakult infúziós lösszé, hanem mállatlan szilikátokból álló, ún. minerorganikus tavi üledékként maradt fenn. Így az infúziós lösz és a minerorganikus tavi üledék azonos idôben, de eltérô környezetben képzôdött üledékként fogható fel. A mai felszín kialakulásában még igen jelentôs szerepet játszott már a pleisztocén végén a folyómedrekbôl induló, 18 SÜMEGI Pál MAGYARI Enikô SZÁNTÓ Zsuzsa GULYÁS Sándor DOBÓ Krisztina 2002. 838-940. a folyóhátak és a folyómedrek közötti relatív tengerszint feletti magasság következtében meginduló hátravágódási folyamat, amely során a folyóhátak, illetve a folyóhátakon felhalmozódott üledékes rétegek feldarabolódtak, részekre tagolódtak. Ez a folyamat a holocén során is folytatódott. Így a termelô gazdálkodást folytató közösségek a részekre tagolódott, infúziós lösszel fedett pleisztocén folyóhátak, a különbözô mértékig feltöltôdött folyómedrek, a széles allúviummal és bonyolult holtágakkal, fattyúágakkal különbözô korú és különbözô mértékben erodálódott Tisza medrek következtében egy igen mozaikos felszínû területen telepedtek meg. A geomorfológiai mozaikosság mellett igen jelentôs alapkôzetbeli különbség alakult ki a vizsgált régióban, így a maradványfelszínek idôsebb, szárazabb, infúziós lösszel borított területén és a fi atalabb, nedves környezetû allúviumokon eltérô növényzet alakult ki, és eltérô talajképzôdés indult meg már a holocén kezdetén (7. ábra).
Tisicum XIX. 7. ábra Alapkôzet és talajvíz magasságtól függô talajadottságok a polgári alluviális szigeten és környezetében 1.Vízhatású erdei talaj, 2.Mezôségi talaj, 3.Réti talaj, 4.Szikes talajok, 5.Csernozjom réti talaj Fig.7. Catena-based soil map of the alluvial island at Polgar and environs 1.Hydromorph soil, 2.Black earth soil, 3.Meadow soil, 4.Alkalik soil, 5. Meadowing black earth soil Kenderföldi tell geomorfológiai vizsgálatának eredményei A fúrások és a geomorfológiai vizsgálatok alapján feltárt, napjainkban már erôsen deformált, lepusztult felszínû Kenderföld (8. ábra) eredeti morfológiai viszonyait, a lepusztult tellanyag mennyiségének fúrásokkal történô felmérésével és a tell területére történô, számítógépes, modellszerû visszalapolásával rekonstruáltuk (9. ábra). Az eredeti felszín rekonstrukciója alapján a Polgár Kenderföld bronzkori tell egy megközelítôleg 98-98,5 m tengerszint feletti magasságot is elérô, a környezetének átlagos (94-94,5 m) magasságából mintegy 4-5 méterre kiemelkedô lakódomb volt. Ezt a lakódombot átlagosan 94-94,5 m tengerszint feletti magasságból induló és 89-88 m tengerszint feletti magasságig lemélyített, mai állapotában félkör alakú árok vette körül nyugati, keleti és déli irányból. Így az egykori, mintegy 1,0 1,5 hektáros lakódomb magassága az árok aljától helyenként meghaladta a 9 métert. A Polgár Nyíregyháza vasútvonal és a vasútvonallal párhuzamosan futó földút az északi részét elrombolta a tellnek. Ugyanakkor a telltôl nyugatra a magaspart oldalában múlt század végétôl mûvelt, viszonylag jelentôs kiterjedésû homokbányát alakítottak ki. A bányászat következtében a telltôl délre található eredeti felszín jelentôs részét átalakították. Így nehéz megállapítani egyértelmûen, hogy a tell körüli eredeti árok milyen lefutású volt, de a terepi megfi gyelések alapján két megoldás valószínûsíthetô. Az elsô megoldás alapján a félkör alakú árok északkeleti pereme a Hódos-érnek nevezett feltöltôdött, egykori folyómederre ékelôdik ki, míg északnyugati ága a földútba mélyített fúrások alapján a tell központi területét északról megkerüli, és szintén a Hódos-érbe futott ki. Vagyis ezen modell alapján az árok nem kör alakú volt, hanem félkör, és a félkör mindkét szára a Hódos-érre nyílott. A két szár között egy hosszú földnyelv vezethetett a Hódosér medréhez és a Hódos-ér medrének másik, északi oldalán lévô külsô településhez, vagy külsô település részlethez. A Hódos-ér egykori medre alámosta a Sajó-hordalékkúpot, így az alluviális sík fölé mintegy 2-4 m relatív tengerszint feletti magasságkülönbséggel, magaspartszerûen emelkedik
8.ábra A Polgár Kenderföld bronzkori tell mai 3D szintvonalas térképe Fig.8. 3D model of the recent stage of the Bronze Age of Kenderföld at Polgár ki a szárazzá vált hordalékkúp, amelynek a Hódos-ér, valamint a Kengyel-ér természetes parti gátjai. Ennek hatására a félkör alakú árok tökéletes védelmet nyújtott, hiszen a magaspartszerû hordalékkúp perem és a félkör alakú árokrendszer között szigetszerûen elkülönült felszín alakult ki. Ilyen orientációjú, kör vagy félkör alakú árokkal körülvett, folyó- vagy patakmeder mellett, a Hatvani kultúra által épített, hasonló kiterjedésû tell az Északi-középhegység peremén több helyen is található 19. Sôt a Hatvani kultúra árokkal, paliszáddal körülvett telepei 20 mintegy erôdrendszert látszanak alkotni az Észak-Alföldi Hordalékkúp Síkságon, kelet-nyugati irányban elnyúlva, az erdôsült és erdôssztyepp területek, a középhegységi és az alföldi táj határán. A folyó- és patakmedrek alluviális síkjait követô, az Északiközéphegység vízfolyásai mentén a középhegységi zónába is behatoló, megtelepedô, bronzkori Hatvani-kultúra erôdített telepei így nem egy egységes szélességû zónát, hanem az egykori morfológiai-ôskörnyezeti viszonyokat a védelem és megtelepedés szempontjából optimálisan kihasználó, mélységében is tagolt rendszert alkottak. Ilyen eltérô adottságú tájak határán kialakult településhálózat kiépüléséhez nem kell központi akaratot, centrumból irányítottan tervezett és megépíttetett erôdrendszert feltételeznünk. A vizsgált területen keleti-nyugati irányban kialakult tájhatáron a letelepülést bizonyos mértékben determináló éghajlati és lokális környezeti (geomorfológia, talajvíz magassága) tényezôk és a tájhatárt észak-dél irányban folyosószerûen átalakító egykori medrek együttes hatására az erôdített tellek központi akarat nélkül, csupán a telepítô tényezôk hatására megépítve egy mélységben tagolt, kelet-nyugat irányú rendszert alkotnak 21. A kenderföldi tellt övezô árok vizsgálatának eredményei A Polgár Kenderföld bronzkori tellt körülvevô árokban lemélyített, 6 métert is meghaladó mély fúrásszelvények alapján az árkot a hordalékkúp felszínét alkotó ártéri löszszerû üledékbe ásták be a bronzkori emberek. A keresztszelvény alapján (5. és 6. ábra) a hordalékkúp fázisból fennmaradt folyóvízi homokig mélyült le a Kenderföld bronzkori tell körüli árokrendszer. A geológiai szelvény alapján ez az üledékanyag alkotja az árok feküszintjét. Úgy tûnik, hogy ez az üledékréteg megfelelô vízvezetô réteget jelenthetett, mind a jó vízellátású, 90 91 méter tengerszint feletti maximális magasságú Tiszai-árok, mind a fokhálózattá alakult, áradáskor víz alá kerülô, 91 m tengerszint feletti magasságban feltöltôdött Hó- 19 MIKLÓS Zsuzsa 1982. 20 KALICZ Nándor 1984. 11-14. 21 SÜMEGI Pál KOZÁK János MAGYARI Enikô TÓTH Csaba 1998. 165-167.
Tisicum XIX. 9.ábra A Polgár Kenderföld bronzkori tell 3D rekonstruált képe. Fig.9. 3D model of the origin stage of the Bronze Age of Kenderföld at Polgár dos ér és Kengyel ér felôl, mert az árok üledékanyagában mindenütt a vízi környezetben felhalmozódott üledékre jellemzô litosrtukturális bélyegek fi gyelhetôk meg. Ezek alapján kb. 150-200 cm vastagságú, a fekü felé fokozatosan világosodó színû, karbonátmentes, barnásszürke és sárgásszürke színû kôzetlisztes agyag, illetve agyagos kôzetliszt, tavi üledék halmozódott fel a mesterséges árokban. Ezek a szedimentológiai adatok azt bizonyítják, hogy az év jelentôs részében megközelítôleg 1,5 2,0 m állandó vízborítást rekonstruálhatunk a Kenderföld bronzkori tell körül kialakított árokban. Az infúziós löszökbe mélyített fúrások, a talajvíz tükör felszínén kiváló limonit- és karbonát-foltok, pöttyök és sávok alapján a tell környezetében 89 92 méter között alakult ki a legmélyebb talajvíz nívó a történelmi idôkben. Ezt támasztja alá az árok üledékanyagának elemzése is. A tavi üledékbôl több helyen Planorbarius corneus, Planorbis planorbis, Armiger crista vízi csigák, Pisidium sp. kagylók héjtöredékei, valamint apró növényi maradványok (nád Phragmites, gyékény Typha, sás Carex) kerültek elô. A litofácies és a biofácies jegyek alapján egyértelmûen jelentôs, álló vagy lassan mozgó, de stabil vízborítású, az árok fenékszintjébe gyökerezô vízi növényekkel, hínárral borított, eutrofi zálódott mikrokörnyezetben halmozódott fel az üledék. A tavi üledékes réteg záró szintjén magas szerves anyag tartalmú, apró, pernyeszerûen málló faszeneket tartalmazó, záporok által bemosott apró talajdarabokat tartalmazó agyagos kôzetliszt réteg alkotja. Úgy tûnik, hogy a bemosott faszenes szintet követôen a tell település lakatlanná vált, mert az árok feltöltôdése ettôl a szinttôl kezdôdôen a tell településen emberi hatásokra 22 keveredett, ún. antropogén turbált üledékkel töltôdött fel. A vasas, karbonátos kiválások alapján a bemosott tell üledék egy része még vízi környezetben halmozódott fel, de a legfelsô 2.0 2.5 m közötti üledékrészben már ilyen üledékes jegyeket nem találunk, ezért feltételezzük, hogy ez a réteg már száraz vagy idôszakos vízborítás mellett halmozódott fel az árokban. A tell geoarcheológiai feldolgozásának eredményei Az árkon belül, a tell központi részén két határozottan elkülöníthetô antropogén szintet, réteget lehetett lehatárolni. A tell centrumában mintegy 1,5 2 méter vastagságú, de a peremek felé egy méterre vékonyodó formában húzódik az elsô antropogén réteg. Ez feketésbarna színû, jelentôs mennyiségû égett faszenekkel, csontokkal, vörösesbarna 22 DAVIDSON, Donald A. 1976. 256-260.
színû, égett paticsdarabokkal kevert, humuszos, kôzetlisztes, agyagból áll. Ennek az antropogén rétegnek a feküszintjében kb. 10 30 cm vastag, mintegy 4 6 m hosszú, sárgásbarna színû, jelentôs mennyiségû kôzetlisztet tartalmazó homokos horizontokat lehetett kimutatni. Ez az üledékréteg a sûrített, nem a teljes tell réteget, hanem csak ezt a horizontot feltáró fúrások alapján nem alkot zárt réteget, hanem mintegy 1 1,5 méteres hézagokkal jelentkezik. Az ásatásvezetô Dr. Sz. Máthé Márta szóbeli közlése (2000. július) alapján ezeket a sávokban megjelenô vékony rétegeket házak alapozásánál hozták létre, és a házak járószintjét jelzik. A fúrások során 6 ilyen homokos sávot sikerült kimutatnunk ugyanabban a mélységben, a felszíntôl 2 méterre, egymás mellett és ettôl a horizonttól elkülönülve két kisebb, mintegy 2-3 méter kiterjedésû homokos sávot mintegy 1,5 méteres mélységben. A második antropogén (urbanit) réteg a felszíntôl számítva mintegy 2 métertôl 4 méter, helyenként 4,5 méter mélységig húzódik. Ennek az enyhén vörösesbarna, nedvesen szinte rózsaszín szintnek a legjellemzôbb üledékföldtani vonása, hogy teljes mértékben hiányoznak az égett paticsok az üledékbôl. Igen jelentôs mennyiségû, de nem égett, hanem korhadt, könnyen morzsolódó, feketésbarna színû faszén darabokat, Unio kagylóhéjakat tartalmaz ez a szint. Ugyanakkor az edénydarabok mennyisége jóval kisebb, mint a fedô urbanit rétegben. Az strukturális jegyek alapján a tellnek ez a fekü rétege nem égett le. A Polgár Kenderföld bronzkori tell antropogén hatásra kialakult, szerves anyagban dús rétegeinek feküjének jelentôs részét sárgásbarna színû, kôzetlisztes agyag, infúziós lösz alkotja, de a tell központi részén igen jelentôs mértékben elvékonyodik ez a szint. Így helyenként az infúziós lösz alatti geológiai rétegre, a folyóvízi eredetû apróhomokos középhomokra települt a tell települést megalapító bronzkori közösség, illetve a tellen belül eddig a homokos szintig értek le az anyagnyerô gödrök, vagy kutak. A tell központi részét körülvevô árkon túl is folytatódik a bronzkori megtelepedést bizonyító antropogén réteg, de kifejlôdése sehol nem éri el a 2 métert, és mindenütt az égett paticsos horizont fejlôdött ki az árkon túl. A faszenek mennyisége a tell központi részéhez képest minimális volt az árkon kívül esô területeken, de igen jelentôs mennyiségû paticsot, csontot és edénytörmeléket lehetett kimutatni a rétegekbôl. A fúrások és üledékes adatok alapján a kenderföldi bronzkori tell központi része körül kialakított árkok végpontján, a Hódos ér medrén túl található, fokká alakult morotvató két szára közötti, talajvíz szintje fölé mintegy méterrel emelkedô terület is szorosan kapcsolódott a tellhez. Valószínûleg innen vezetett a tell felé az egyik bejárat. Ugyanakkor a Puszta Sándor által elvégzett és méretarány nélkül átadott mágneses mérések alapján a Kenderföldtôl délkeletre, Csôszhalom felé húzódó, Hódos ér és Kender ér partján kialakult, infúziós lösszel borított természetes parti gátak egy része is a tell területéhez kapcsolódott. A tell központi részét elkerítô, helyenként 6 méter mély árok mellett a mágneses mérések kimutattak egy másik árkot is, amely a tell központi részétôl mintegy 200 250 méterre félkör alakban vette körül a belsô, elkerített településrészt. A fúrások alapján sikerült visszakeresni ezt az árokrendszert, de ez az árok rendkívül sekély volt, mélysége nem érte el a 2 métert, és a fúrásokkal felszínre hozott edénytörmelékek bár ôskoriak voltak a pontosabb korbesorolást nem tették lehetôvé. Tehát ennek a külsô ároknak és a középsô bronzkori tell összekapcsolásának a lehetôsége továbbra is bizonytalan, csak az árok átmetszése és régészeti feltárása alapján dönthetô el. Pollenanalitikai vizsgálat eredményei A Polgár Kenderföldi bronzkori tell kialakulása elôtti idôszakok, a pleisztocén végi és holocén kezdeti, 25 ezer BP évtôl mintegy 5 ezer BP évig tartó idôintervallum fl órafejlôdését a kengyel-éri pollenfúrás alapján rekonstruáltuk, és azt itt elvégzett radiokarbon, szedimentológiai elemzések és pollenanalitikai munkák 23 nyomán rajzoltuk meg a terület földtani fejlôdését, a neolit és rézkori közösségek környezeti viszonyait. Viszont a bronzkori közösségek korára vonatkozóan nem sikerült adatokat nyernünk ebbôl a mederbôl. Ezért egy másik medret is bevontunk kutatásainkba. A Polgár Kenderföld bronzkori telltôl mindössze 300 méterre északra, a Tisza árokban, alluviális síkon helyezkedik el a fôfolyót kísérô Selypes-ér, amely egy feltöltôdött folyót kísérô patakmeder fattyúág (2. ábra). Ebben a folyómederben a folyóvízi homok feletti szakaszon egészen a talajvíz mozgás szintjéig (140 cm) sikerült pollenanyagot az üledékbôl feltárni. A szelvény alapján 9500 BP évtôl tudjuk nyomon követni a vegetáció változásait a bronzkori tellhez közel esô tiszai allúviumon. A holocén kezdetén a globális felmelegedést követôen a tiszai allúvium területén a természetes vegetáció rendkívül sokszínû, zárt lombos erdô, ligeterdô volt. A jó vízellátású, nedves aljzatú tölgy (Quercus) szil (Ulmus) kôris (Fraxinus) hárs (Tilia) dominanciával jellemezhetô lombos erdônek kiterjedt cserjeszintje volt, amelyben a legfontosabb növény a mogyoró (Corylus) volt. Ugyanakkor a jelentôs mennyiségû nyír (Betula), éger (Alnus), fûz (Salix), nyár (Populus) pollen alapján feltételezzük, hogy a folyóparton, a mindig magas talajvíz szinttel jellemezhetô tiszai allúviumban mind a puhafás, mind a keményfás ligeterdô típus kialakult. Az elsô erôteljes és egyértelmûen termelô gazdálkodáshoz köthetô hatást a fúrásban 250 280 cm között kimutatott termesztett gabona ún. kultur Gramineae (búza, árpa) pollenek jelzik vissza. A termesztett növények arányának növekedése úgy történt meg, hogy a fa pollen százalék nem esett vissza. Ezek a paleovegetációs adatok azt bizonyítják, 23 SÜMEGI Pál MAGYARI Enikô SZÁNTÓ Zsuzsa GULYÁS Sándor DOBÓ Krisztina 2002. 838-840.
Tisicum XIX. hogy nem az alluviális síkon történt a gabonatermesztés, mivel ott ez feltétlenül erdôirtással és fapollenek arányának visszaeséssel járt volna együtt, hanem annak hátterében, a mélyebb talajvíz horizonttal és nyitottabb növényzettel jellemezhetô, löszös magasparton. Ezt támasztják alá a Kengyelérben lemélyített fúrások pollen elemzései is, ahol a lokális pernyehorizonttal együtt, egy a selypes-éri gabona pollen dominanciánál sokkal erôteljesebb gabona pollen csúcsot lehetett kimutatni a középsô- és a késô-neolitikum során. A Kárpát-medence neolitikum második felére keltezhetô gabona pollen csúcsot követôen, a gabonafélék pollenje eltûnik a Selypes-ér üledékbôl, és ezzel egy idôben az erdôösszetétele megváltozik. A nyíltabb erdôtársulásokra, a szegélyvegetációra jellemzô növényzet arányának folyamatos növekedése állandó emberi bolygatás kialakulását jelzik a vizsgált területen, és ez a korábbi gazdálkodási típushoz képest mindenképpen egy, a korábbinál erôteljesebb beavatkozást jelez a tiszai allúvium erdeiben. Valószínûleg ez a változás a neolitikum / rézkor határán bekövetkezett gazdasági változással, a tell életmód megszûnésével, a pásztorkodó, nagyállattartó népek megjelenésével függhet össze. A gabonafélék pollenje megközelítôleg ugyanekkor a Kengyel-ér pollen szelvényébôl is eltûnik, bár a jelentôs léptékû 10 cm-es mintavétel következtében ez kevésbé szembetûnô. A Kengyel-ér anyagában a gabonafélék visszaszorulásával egy idôben a taposás, legeltetés hatására terjedô mérgezô virágos és savanyú, keserû kémhatású gyomnövények (Rumex, Plantago, Iris, Ranunculoides) terjedése is alátámasztja a földmûvelés visszaszorulását és az állattartás elôtérbe kerülését. A középsô bronzkori ember tehát már egy olyan környezeti rendszerben építette fel a települését és folytatott növény- és állattenyésztést, amely az eredeti állapotához képest, ha területenként eltérô mértékben is, de igen erôteljesen megváltozott. A tell és környezetében lejátszódott változásokról három ôskörnyezeti forrásból tudunk adatokat kinyerni, a Selypes ér, a Kengyel ér üledékgyûjtô rendszerébôl, valamint a tell központi részét körülzáró árokrendszerbôl. Ez utóbbi esetében igen kiemelkedô jelentôsége van a pollenanyagnak, mert a tell körül kialakult 100 500 méterre kiterjedô vegetációs változásokról tartalmaz információt, mivel olyan kicsi ennek a mesterségesen kialakított üledékgyûjtô rendszernek a felszíne, hogy a benne felhalmozódott pollen szinte teljes egésze egy maximum 100 500 m sugarú körbôl származik. A bronzkor során a legerôteljesebb környezeti változások a Kenderföld körüli, magaspartszerûen kifejlôdött, infúziós lösszel borított fosszilis folyóhátakon fejlôdtek ki, mert itt alakult ki állandó emberi megtelepedés, ide koncentrálódott az emberi mozgástér, a naponta használt utak és terek. Az erôdített tell, a település centruma körül igen jelentôs felszín átalakító tevékenységgel egy megközelítôleg 6 m mély, a felszín felé tölcsérszerûen szétnyíló, kb. 15 20 méter széles, állandóan vízzel borított árkot alakítottak ki, valamint a biztonságosabb katonai jellegû védelem érdekében, az árkon túli területeken nyitott vegetációs térséget hoztak létre. Csak így magyarázható, hogy a tell árkának pollen anyagából szinte teljes mértékben hiányoznak az erdei pollenek. Az árokban mélyített fúrásszelvény 400 cm-tôl mélyebb szinten tartalmazott kiértékelhetô mennyiségû pollent. A 400 cm felett elhelyezkedô rétegek már teljesen száraznak és bolygatottnak mutatkoztak, az üledék makroszkópos vizsgálata alapján ez a fázis a környezô talajfelszín behordódásával jött létre. A 600 cm alatti rétegek ugyan tartalmaztak pollent, viszont a szemek nagy része oly mértékben sérült volt a pollenfal (exine) oxidációjának egyértelmû nyomaival, ami a meghatározást lehetetlenné tette. A felismerhetô pollenek - döntôen erdei fenyô (Pinus silvestris) - az árok mélyítése elôtti pleisztocén felszínre utalnak, és a réteg pollenösszetétele alapján egyértelmûen elkülönül a felette elhelyezkedô, mesterséges árokban kialakult tavi üledéktôl. Az általunk vizsgált minták százalékos pollenösszetételében kevés határozott tendenciát mutató változás fi gyelhetô meg. Ez egyaránt utalhat a tavi üledékrétegek bolygatottságára, valamint a magas ülepedési ráta miatti gyors üledékfelhalmozódásra, melynek következtében a vizsgált 200 cm-es réteg csupán néhány száz évet reprezentál, de ez pontosan egybeesik a bronzkori tell település kialakulástól a megsemmisülésig tartó periódusával. A határozott tendenciát mutató változások egyike a fapollenek arányának fokozatos csökkenése az árok tavi szintjében felfelé haladva. A legalsó szintben az arbor pollenek aránya 28 %, viszont a legfelsô mintákban már csak 11 %, ami a terület fokozatos nyílt vegetációs térré alakulására utal. Ugyanakkor a mintából jelentôs mennyiségû gabona pollent sikerült kimutatni. A diagramban az egyes fafajok aránya 2 4% körül ingadozik, amibôl arra következtethetünk, hogy az árok partján nem volt összefüggô fás vegetáció. A puhafás ligeterdô elemek Salix sp. (fûz), Alnus glutinosa (enyves éger) feltehetôen a halom közelében fekvô lefûzôdött meder (Hódos-ér, Kengyel-ér) partján nôttek. Míg a keményfás ligeterdei és kevert tölgyes fajok Quercus sp.(tölgy), Corylus avellana (mogyoró), Tilia sp.(hárs), Acer sp.(juhar) kisebb-nagyobb csoportokban elszórva, vagy a lokális talajvíz magasságnak megfelelôen helyezkedhettek el a vizsgált területen, valószínûleg a tiszai allúviumban. Ezt az értékelést támasztja alá a Kengyel-ér diagramja is, ahol a fás szárú vegetációból származó pollen mennyisége drasztikusan lecsökken és elsôsorban a fûzfa, éger pollenaránya lesz jelentôsebb a bronzkor folyamán. Ugyanakkor a taposást elviselô, utak, szántóföldek peremén élô gyomvegetáció aránya fokozatosan egyre jelentôsebbé válik a Kengyel-ér medrét övezô területen. A Carpinus betulus (gyertyán) pollenjének regionális eredetét a tiszai, nedves aljzatú allúvium indokolttá tenné, ugyanakkor pollenszázalékát összevetve a többi lokális, illetve extralokális eredetûnek feltételezett fa pollen anyagával, azt tapasztaljuk, hogy ez az érték gyakran magasabb, tehát csak kisebb szórványokban, vagy lazább állománycsoportban lehettek jelen a vizsgált területen a telltôl távolabb,
elsôsorban a tiszai alluviális árokban, az aktív folyómedrek közelében. Ezt támasztja alá a selypes-éri pollen diagram is, ahol a gabonafélék pollen szemcséi igen jelentôs és kiterjedt földmûvelést jeleznek, de ezzel egy idôben a fa virágporszemek jelentôs aránya zárt erdô borítás kialakulását, ligeterdei környezet folyamatos jelenlétét is. Ezek a pollen összetételek azt jelzik, hogy a zárt erdôvel borított tiszai allúviumtól délre, a telltôl kicsit távolabbi, kb. 200 300 méterre, az infúziós lösszel fedett, termékeny, csernozjomra hasonlító talajú, földmûvelésre kifejezetten alkalmas magaspart részen alakították ki a bronzkori közösségek a szántóföldjeiket. A tell körüli árok és a Kengyel-ér pollen anyagában lágyszárú pollenek közt minden mintában a Chenopodiaceae (libatopfélék) család tagjai dominálnak 15 20%-os részesedéssel, emellett a Gramineae (pázsitfûfélék) és Compositae lig. (fészkesvirágzatúak) aránya jelentôs, 10% feletti. Az antropogén, bolygatásra utaló fajok szerepelnek az egyes jól körülhatárolható emberi hatások típusai szerint 24. Az árokhoz közelebb lévô térszín növénytakarója erôsen bolygatott lehetett, mert az árokból vett minták pollenanyagában dominálnak a taposásra utaló fajok, mint a Chenopodiaceae (libatopfélék), Plantago lanceolata (lándzsás útifû), Plantago media (réti útifû), Taraxacum sp. (gyermekláncfû). Mindezek alapján ösvényekkel fölszabdalt, növényzettel csak gyéren borított települési környezet képe rajzolódik ki az árok körül és a halom tetején, ahol csak néhány, a taposást és szárazságot jól tûrô növényfaj tengôdött. A települést környezô réteken kiterjedt állattartásra utal a legeltetetés hatására gyakoribbá váló fajok jelenléte a diagramban Filipendula (legyezôfû), Potentilla (pimpó), Gramineae (pázsitfûfélék). A termesztett gabonák pollenjének aránya az árokban meghaladja a 10 % -ot, fôleg Triticum sp. (búza) ebbôl pedig arra következtethetünk, hogy az árok közelében, de nem közvetlen szomszédságában gabonaföldek voltak. Sok szántóföldi vagy szántóföld széli gyomnövény pollenje került elô kis mennyiségben Centaura cyanus (kék búzavirág), Polygonum aviculare (madárkeserûfû), Polygonum persicaria (baracklevelû keserûfû), Spergula arvensis (mezei csibehúr), Solanum sp. (csucsor), ez megerôsíti a távolabbi gabonatáblák jelenlétét és esetleg a közelben lévô felhagyott szántókra, erôsen legeltetett, taposott területre (állattartó telep jelenlétére) is utalhatnak. A pollen diagramok alapján feltételezzük, hogy bár mozaikos térbeli eloszlású növényzet vette körül a települést, de egy határozott trendet lehet megfi gyelni a vegetációban, mégpedig a fásszárú növények pollenjeinek teljes hiányát a tellet övezô árok anyagában. A település közvetlen környezetében teljes mértékben hiányozhattak a fák. Ez a házépítések, az ember által hasznosított nyitott terek (utak, házak közötti tér) következménye, de valószínû, hogy a tell centrumában több, naponta használt út találkozott, illetve a 24 BEHRE, Karl-Ernst 1981. 230-236. tell körül védelmi okokból kiirtották a fás szárú növényzetet. Ugyanakkor a taposást elviselô és visszajelzô gyomok arányának növekedése mellett megfi gyelhetjük, hogy a takarmányként hasznosítható növényzet, illetve a legeltetés hatására terjedô növények aránya is igen jelentôs a tell körül, illetve a kengyel-éri meder partján. Ez alapján feltételezhetô, hogy a tell közvetlen szomszédságában legeltetett területek voltak, valószínûleg így hasznosították a tell körüli, védelmi okok miatt is kiemelkedô jelentôségû nyitott területet, sôt feltételezhetô, hogy az állatállományt, vagy annak legértékesebb részét a tellhez kapcsolódó karámrendszerbe hajtották be éjszakára. Talán ehhez a rendszerhez kapcsolódik Puszta Sándor geofi zikai mérései nyomán visszakeresett és feltárt, a tell belsô ároktól délkeleti irányban kb. 200 méterre lévô, külsô, sekélyebb árokrendszer is. Ezen a külsô árkon túl, a Kengyel-ér és a Hódos-ér partján egy viszonylag keskeny, de rendkívül hosszú, több kilométeres sávban alakíthatták ki a legelôket. Ezek a legelôk a nyáron kiszáradó, elhagyott, feltöltôdött medrek területére is benyúltak, benyúlhattak, sôt a tiszai allúvium peremén, a magaspart szélén is lehettek legeltetett területek. Bár ezek a területek a nedves rétre kimászó, májmétely parazita köztes gazdája, a Lymnaea truncatula csiga következtében a májmétely veszély miatt, a juhok legeltetésére alkalmatlanok voltak. A Hódos-ér, Kengyel-ér partján a keményfás és puhafás ligeterdô maradványaként hagyás- és/ vagy szárnyékfák (éger, tölgy, fûz) maradhattak. A legelô területektôl kicsit elkülönülve, a magasabb térszíneken északkeleti és délkeleti irányban elhúzódó, tiszai árkot követô magasparton lehettek a szántóföldek, ugyanis csak ilyen szántóföldi eloszlásnál jelentkezhettek azonos intenzitással, azonos arányban, a tiszai árokban lévô selypes-éri és a magasparton elhelyezkedô kengyel-éri üledékgyûjtô rendszerben és a tell árkában a gabonafélék virágporszemei. Így a szántóföldek is hosszan elnyúló rendszert alkottak, alkothattak, a terület morfológiájának megfelelôen, az infúziós lösszel fedett folyóhátak legmagasabb pontjain. Zárt erdei vegetáció csak a tiszai árokban, a nedves aljzatú, alluviális területeken maradt fenn, bár már ezekben az erdôkben is világosan felismerhetôk az emberi bolygatás, a ciklikus erdôirtás, építôanyag, energia nyerés céljából kialakított fakitermelés jelei. Ezt a rekonstruált vegetációban megfi gyelhetô trendet így elsôsorban az emberi hatás erôssége és az aljzat nedvessége, a talajvíz magassága (a lokális hidroszériesz) és a terület lokális geomorfológiai adottságai határozták meg. Ember és környezet viszonyának geoarcheológiai modellezése a Polgár Kenderföld bronzkori tell esetében A bronzkori közösségek és az egykori környezet viszonyának geoarcheológiai modellezése napjaink társadalmában is megfi gyelhetô geográfi ai törvényszerûségekre, régészeti geológiai adatokra, természeti népeknél, közösségeknél végzett néprajzi megfi gyelésekre épít, amelyek csak hipotetikusan alkalmazhatók az egykori közösségek környezeti
Tisicum XIX. stratégiájának feltárására. Anélkül, hogy ebbe a rendkívül változatos és igen sok tudomány területét felölelô témakörbe belemerülnék, elsôsorban a kenderföldi bronzkori tell kialakulásának, helyzetének, lokális környezeti viszonyokkal kapcsolatos körülményeit vizsgáljuk meg. A kenderföldi tell geomorfológiai, régészeti geológiai pozíciója, környezeti tényezôi (talaj és növényzet), a kimutatható emberi hatások, mint régészeti geológiai adatok segítenek rekonstruálni az egykori termelô, védekezô cselekvések eredményét. Ugyanakkor a geoarcheológiai modellezésnél kiemelkedô jelentôségû, hogy az egyéneknek és a közösségeknek egyaránt anyagi és szellemi igényeik, alapszükségleteik vannak, amelyek különbözôségük ellenére jól csoportosíthatók 25. A legalapvetôbb csoportba a fi ziológiai szükségletek (alvás, étkezés, ruházkodás) tartoznak, amelyek nélkül biológiai értelemben sem tudnak, vagy tudtak az emberek létezni. A középsô-bronzkori, köztük a kenderföldi közösségeknél, ezeknek a szükségleteknek a kielégítésére egy jól szervezett, a régészek által feltárt település, temetô struktúra 26 nyomán hierarchikusnak tûnô társadalom fejlôdött ki. Az alapvetô biológiai, fi ziológiai igények mellett az embereknél a biztonságvágy jelentkezik legerôteljesebben. A középsô-bronzkor folyamán kiemelkedôen fontos volt ez a tényezô, és az egyik legfontosabb telepítô tényezôként meghatározta a tell helyzetét. Az erôdített tellek jelenlétébôl és láncolatából már korábban is kiterjedt agresszióra következtettek a régészek a középsô-bronzkor során. A védelmi célú megtelepedés különösen akkor szembe tûnô, ha a kenderföld bronzkori tell helyzetét összehasonlítjuk a neolitkori csôszhalmi tell helyzetével (2. ábra). A bronzkori tell elhelyezkedését alapvetôen a védelmi célok határozták meg, ezt bizonyítja, hogy a tiszai allúvium és a polgári löszös ártéri sziget peremén, a több oldalról alámosott, elhagyott folyómedrekkel szegélyezett pleisztocén maradványfelszínen, az egyik legjobban védhetô helyen, természetes védelmi szempontból kiemelkedôen jó területen alakították ki. A táj adottságai elsôsorban védelmi, másodsorban gazdasági-termelô tevékenység szempontjából tehát erôteljesen befolyásolták a tell kialakulását és elhelyezkedését, azaz a közösség szelektált a természetes tényezôk között, és elônybe részesített bizonyos környezeti faktorokat. Ugyanakkor kiemelkedô jelentôségû kérdéskörnek tekinthetô, hogy az alapvetôen védelmi célból történt megtelepedés környezetében hogyan fejlôdött a termelô tevékenység, a termelésre hasznosított táj, a gazdasági, gazdálkodási tér? A geomorfológiai, környezettörténeti adatok azt mutatják, hogy a védelmi és/vagy állattartási szempontból is fontos, nyitott vegetációval, elsôsorban taposást, rágást elviselô gyomokkal borított, gyûrû alakú térségen kívül, mo- zaikos elrendezôdésû gazdálkodási tér alakul ki a kenderföldi tell körül (10. ábra). A tell lakott térsége körüli állandóan legeltetett övezetet központi állattartó övezet -nek neveztem el, mert a tell körül kimutatott antropogén térszerkezet és a pollenanyag alapján közvetlenül a lakott tér körül tartották, tarthatták a lábasjószágokat. Ez egyrészt azt bizonyítja, hogy a kis- és nagykérôdzôk jelentették a gazdasági élet alapját, amelyeket valószínûleg nap, mint nap erre a területre tereltek össze, illetve innen terelték szét legeltetésre. Másrészt a téli átteleltetési övezet, a ridegpásztorkodási központ is a tell körül alakulhatott ki. A központi állattartási övezetben tarthatták az állatokat árvizek idején is, mert ez volt az egyik legmagasabb fekvésû terület, így relatíve a legnagyobb biztonságban itt lehettek. A folyóháton található települést és körülötte kialakított központi legeltetett övezetet, mélyebb fekvésû mocsarak, feltöltôdött folyómedrek vették körül, amelyekben idôszakosan, pl.: árvizek idején, megemelkedhetett a vízborítást, felszínre léphetett a talajvíz, így ezeken a területeken csak periódikusan lehetett legeltetni. A pollen eredmények nyomán a tiszai allúviumon is kialakítottak legeltetett területeket, a galériaerdôk rovására. A tiszai allúviumon kialakított legelôterületeket csak a legszárazabb periódusokban használhatták legeltetésre, valószínûleg akkor, amikor a magasabb fekvésû legelôterületek már kiszáradtak, kimerültek. Így a központi területek körüli mélyebb fekvésû területen különbözô, árnyékadó, deleltetô hagyás fákkal tagolt legelôsávok, foltok alakulhattak ki. A tell közössége szempontjából kiemelkedô jelentôségû, élô hústartalékot jelentô állatállomány folyamatos növelése lehetett a közösség egyik gazdasági célja, mert ez jelentette az élelmiszer ellátás biztonságát és a közösség tagjainak, magának a közösségnek a presztízsét is növelhette, viszont az állatállomány növelése több gyakorlati, gazdasági, fenntarthatósági problémát vetett, vethetett fel. Az egyik oldalon felvetôdik a növénytermesztés/állattenyésztés területi elválasztásának, a szántóföldi mûvelés még akkor is, ha másodlagos volt az állattenyésztés mögött kiterjedésének, a gabonatermô területek elhelyezkedésének kérdése is. Véleményünk szerint a vizsgált területen, akárcsak a neolitikumban 27 a legkisebb növénytermesztési rizikót a magasabb, infúziós lösszel és csernozjom talajjal borított pleisztocén folyóhátak mûvelése jelentette (10. ábra). Így a gabonatermesztés csak foltszerûen, sávokba rendezôdve (10. ábra) és alárendelten lehetett jelen a területen. Ezeket a szántott területeket pedig legeltetett területek övezhették. Sôt lehetséges, hogy a gabonatarlót legeltetéssel hasznosították, és a legeltetés mellett az állatcsordákkal trágyázták. Így az állattenyésztésnek a gabonatermesztés is gátat szabhatott, de ennél sokkal jelentôsebb problémának tûnik a 25 DICKEN, Peter LLOYD, Peter E. 1984. 26 POROSZLAI Ildikó 2003. 156-158.; CSÁNYI Marietta TÁRNOKI Judit 2003. 158-160. 27 SÜMEGI Pál MAGYARI Enikô SZÁNTÓ Zsuzsa GULYÁS Sándor DOBÓ Krisztina 2002.
10. ábra A Polgár Kenderföld tell körül kialakult termelési övezetek 1 = tell (mint központi hely), a központi állattartó övezettel, 2 = Polgári löszös sziget, mint pleisztocén maradványfelszín, 3 = infúziós lösszel és eolikus lösszel borított térszínek a Polgári löszös szigeten kívül, 4 = Polgári löszös sziget határa, 5 = gabonatermelésre alkalmas térszínek, 6 = állattartásra alkalmas térszínek, 7 = eredetileg erdôvel borított, gyûjtögetésre, vadászatra, halászatra, fakitermelésre alkalmas, de a bronzkorban idôszakosan legeltetéssel is hasznosított területek. Fig.10. Economic zones around the Bronze Age tell of Kendergöld at Polgár 1 = tell (central place) with central livestock farming place, 2 = the Pleistocene relict surface, 3 = infusion and eolian loess covered surfaces, 4 = boundary of the alluvial island at Polgár, 5 = favourable surface for arable land, 6 = favourable surface for pastour land,, 7 = forest covered surface, favourable for improductive economy within periodic pastourland spots during the Bronze Age
Tisicum XIX. tell faépítôanyaggal és tüzelôfával, faanyagba zárt energiával történô ellátása, a téli tüzelôanyag, sütéshez, fôzéshez felhasznált energiaforrások (faanyag és/vagy szárított trágya, szalma), ezeknek a begyûjtéséhez és a tellhez szállításához, felhalmozásához fordított emberi energia, munkaidô és az állattenyésztésnek, egészen pontosan a legelô területek kiterjedésének összeütközése. A probléma megértéséhez meg kell ismerkednünk a gazdasági övezetek és az emberi munkaidô, energia ráta problematikájával is. Thünen német geográfus próbálta meg elôször tisztázni az egykori (középkori) települések, egészen pontosan városok, mint központi hely és a települések körüli, a település ellátása szempontjából alapvetô termékeket elôállító, a település energia és élelmiszerellátását végzô gazdasági, gazdálkodási, termelési övezetek problematikáját 28. Thünen szerint az optimális munkaidô, energia ráfordítás úgy alakulhatott ki egy preindusztriális, középkori város körül, hogy a városellátó övezetek alakultak ki a város körül, mint központi hely körül (11. ábra). Az elsô övezetet zöldség, gyümölcs, tejtermelés jellemzi, amelyeket frissen kellett a városba szállítani, majd ezt követi a legjelentôsebb munkaerôt igénylô (igavonás, súly), az energiahordozó és építôanyagként fontos fa ellátó övezet, ezt követi az élelmiszerellátás szempontjából kiemelkedô jelentôségû gabona, majd a lábasjószágok központba juttatásának kérdése. Így véleménye szerint a központot, a középkori városokat egy zöldség gyümölcs - tej, majd fa, azaz erdôövezet, ezen kívül pedig gabona és állattartási övezetek vették körül (11. ábra), optimális esetben gyûrûszerûen övezve (ún. Thünen körök ). A gazdasági modellnek rendkívüli elônye, hogy a gépesítés elôtti (preindusztriális) állapotokat vizsgálva jutott a következtetésekre, és a városokat központi helyként értelmezte, a központi helyeket övezô marginális zónákat, mint gazdasági- termelési tér, az emberi munka, energiaráfordítás, megtérülés szempontjából vizsgálta. Ez az elméleti modell homogén környezeti háttértényezôkkel és az emberi energiaráfordítás megtérülésével, a legkisebb emberi energia és munkaidô befektetésre törekvéssel számol. A modell módosított változata azt mutatja be, hogy a homogén hátterû, körszerûen kialakult gazdasági teret hogyan nyújtja el egy folyóvölgy megjelenése, azaz egy természeti tényezô hogyan módosítja a termelési övezeteket (11. ábra). A bronzkori tell körül kialakult termelési gazdasági tér értelmezésében Thünen rendszerének nagy elônye, hogy preindusztriális tényezôk megfi gyelésével és tanulmányozásával alakult ki, de a középkori német városok körül létrejött középkori árutermelô tér nem használható a bronzkori közösségek tanulmányozásánál, viszont kiindulási, általánosított alapnak, mint központi hely és termelési tér viszonya, megfelelônek látszik. 28 THÜNEN, Johann Heinrich 1926. VOL.1. 11. ábra Thünen gazdasági modellje A = eredeti modell, B = módosított, amikor egy folyóvölgy, tehát a természetes környezet nem homogén hátteret alkot, 1. = központ és a gyümölcs zöldség tejtermelô övezet, 2. = tûzifa és építôfa övezet, 3. = gabonatermesztési övezet, 4. = gabonatermesztési és állattartási övezet, 5. = háromnyomásos gazdálkodási övezet, 6. állattartási övezet (livestock farming), 7. = övezetek térbeli megjelenését módosító folyó Fig.11 The economic model of Thünen A = the origin model, B = modifi ed model, 1. = central place with market gardening and milk farming, 2. = fi rewood and lamber production, 3. = crop-farming without fallow, 4. = crop-farming, fallow, and pastoure, 5. = three-fi eld system, 6. livestock farming, 7. = övezetek navigable river. A modellnek elsôsorban a következô elemeit alkalmaztuk a kenderföldi tellre és a tellt övezô régióra: 1./ A tellt úgy értelmeztük, mint egy központi helyet, ahol a bronzkori közösség társadalmi és gazdasági energiái térben összpontosulnak. 2./ A központi hely körül kialakuló gazdálkodásnak, termelésnek térbeli szerkezete volt, amelynek kialakításában a környezeti tényezôk, a munkaerô ráfordítás és megtérülés, munkaszervezés, a közösség integrálása, a közösségi energia optimális eloszlására törekvés, szervezett energia befektetés egyaránt szerepet játszott. 3./ A Tisza folyó allúviumát, mint csatornahatás következtében a módosított modellt használtuk fel (11. ábra B jelzésû ábrarésze), mert a tell körül kialakult gazdálkodási termelési teret ez alapján lehetett legjobban értelmezni. Amennyiben a Thünen-féle gazdasági-termelési övezeteket követnék a kenderföldi tell körül kialakuló termelési övezetek, akkor a tellt egy zöldség gyümölcs tejgazdálkodási övezet vette volna körül. Ezt az archeobotanikai adatok nem támasztják alá, hanem ez helyett egy központi állattartó öve-