Verzió: 1.0 Hatályba lépés időpontja: 2010. május 1. Jóváhagyta: Locsmándi Alajos intézményvezető



Hasonló dokumentumok
Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek

1996. évi XXXVII. törvény. a polgári védelemről1. Az Országgyűlés a polgári védelemről a következő törvényt alkotja: Értelmező rendelkezések

A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása

Kivonat a évi XXXVII. törvény. a polgári védelemről

Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai

A katasztrófavédelem megújított rendszere

A VÉDELMI IGAZGATÁSBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK

Közbiztonsági referensek képzése

és s feladatrendszere (tervezet)

14. Ismertesse a védelmi igazgatás és a katasztrófavédelem kapcsolatát!

Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre

A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények.

Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc

A KATASZTRÓFÁK ELLENI VÉDEKEZÉS RENDSZERE

A katasztrófavédelem intézkedései

Közbiztonsági referensek képzése

Rendészeti igazgatás. Rendészet. Jogi szabályozás

XII. FEJEZET A HONVÉDSÉG ÉS A RENDVÉDELMI SZERVEK 108. A hatályos alkotmány rendelkezése kiegészítve a humanitárius tevékenység végzésével.

A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok

A képzett védelmi referensek lehetséges szerepe a lakosság jövőbeni felkészítésében. Dr. Muhoray Árpád pv. vezérőrnagy c. egyetemi docens igazgató

Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat

Katasztrófavédelmi felkészítés

Balaton Európa legbiztonságosabb tava. Jamrik Péter

Az átszervezés területi feladatai

Szabó István tű. alezredes iparbiztonsági főfelügyelő. 1.dia

JAVASLAT. a felsőoktatási intézmények hallgatóinak védelmi felkészítéséhez

/2011. (XI.10)

A nemzeti védekezés időszakai

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE

2009. évi törvény. a polgári védelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról. A polgári védelemről szóló évi XXXVII. törvény módosítása

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről

Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben

VAS MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG

Vágáshuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2010.(IV.27.) rendelete. a helyi közutak járműforgalmának korlátozásáról

Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA

A Magyar Polgári Védelmi Szövetség részvétele a PV szervezetek felkészítésében (A PV mozgalom dinamizálása projekt keretében)

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

Németbánya Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 11/2009.(X.27) rendelete

A szabályzat hatálya. Intézkedési tervek

A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre

A vizek kártételei elleni védekezés irányítása katasztrófaveszély, veszélyhelyzet időszakában

1. A polgári védelmi feladatok és a tervezés rendszere

1) Ismertesse és értelmezze a katasztrófa lényegét, csoportosítási lehetőségeit, részletezze a tárcák felelősség szerinti felosztását.

Az önkormányzati miniszter. rendelete

hatályos

2. Ismertesse a katasztrófa elleni védelem vezetési szintenkénti szervezeti és irányítási rendszerét!

INFORMÁCIÓK VEGYI VESZÉLYHELYZETRE

bekezdésének s) pontja, a 2007: XC. törvény 20. (5) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között

KATASZTRÓFAVÉDELMI SZABÁLYZATA

Rendészeti igazgatás. Rendészet

A szabályzat hatálya. A honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi tevékenység személyi feltételei és a megbízotti rendszer működése

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága főigazgatója által kiadott

Dr. Varga Attila ezds.

KRÍZISHELYZETEK HATÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOK DÖNTÉSI FOLYAMATAIRA. Dr. Dobó Marianna Eszterházy Károly Főiskola Politológia Tanszéke

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

BARANYA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG. Készítette: Oláh Tibor tű. alezredes

T/ számú törvényjavaslat. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról

1999. évi LXXIV. törvény

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete

Szent István Gimnázium. Szervezeti és működési szabályzat 11. sz. melléklet, oldalszám: 1/17. Katasztrófavédelmi prevenciós terv

INFORMÁCIÓK VEGYI VESZÉLYHELYZETRE

A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok

Katasztrófavédelem 2015 Budapest, Önkéntesek a katasztrófavédelemben

Törvényi szabályozás célja. Munkaviszonnyal kapcsolatos jogok és kötelezettségek

BARANYA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG. Készítette: Oláh Tibor tű. alezredes

TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK. Berecz György tű. ezredes igazgató

Polgári védelmi szervezetek megalakítása, mozgósítása, alkalmazása

2. sz. melléklet. Adatkezelési Szabályzat

SEVESO ÜZEMEK TERVRENDSZERE. Hódi József tő. alezredes Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megelızési osztályvezetı

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete

AZ ORSZÁGVÉDELEM RENDSZERE ÉS KÖZPONTI IRÁNYÍTÁSA

3. sz. függelék POLGÁRMESTER FELADAT - ÉS HATÁSKÖRE

Tűzvédelem aktuális kérdései

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete

TÉMAJEGYZÉK Katasztrófavédelmi műveleti témájú diplomamunkák, szakdolgozatok és TDK dolgozatok elkészítéséhez

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE

AZ ÖNKORMÁNYZATOK HELYI VÉDELMI FELADATAI

A tananyagelem leírása

BEFOGADÁSA, VISSZATELEPÍTÉSE EGYÉNI VÉDŐESZKÖZÖKKEL TÖRTÉNŐ ELLÁTÁSA FELKÉSZÍTÉSE A BETARTANDÓ MAGATARTÁSI SZABÁLYOKRA

52/2005. (XII. 05.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a Józsefvárosi Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól *

A polgári védelmi tervezés rendszere és követelményei

118/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet a létesítményi tűzoltóságokra vonatkozó részletes szabályokról

Közbiztonsági referensek képzése


Katasztrófavédelem (polgári védelmi feladatok)

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Nagy Zsolt A lakosságfelkészítés aktuális kérdései

7. 3 Hatályon kívül helyezve.

113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről

Sürgősségi lánc felépítése és működése

T E R V E Z E T

Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének

Átírás:

A PRIZMA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY (1134 BUDAPEST, VÁCI ÚT 57.) KATASZTRÓFAVÉDELMI ÉS POLGÁRI VÉDELMI SZABÁLYZATA Verzió: 1.0 Hatályba lépés időpontja: 2010. május 1. Jóváhagyta: Locsmándi Alajos intézményvezető

Tartalomjegyzék: 1. Bevezetés...3 2. Fogalmak meghatározása...3 3. A szabályzat jogszabályi háttere...4 4. A szabályzat területi, személyi és időbeli hatálya, módosítása...4 5. A szabályzat célja...4 6. A XIII. kerület és az intézmény jellemzői, veszélyeztetettsége...4 6.1. A kerület jellemzői...4 6.2. A kerület veszélyeztetettsége...5 6.3. Az intézmény jellemzői...6 7. A települési polgári védelmi szervezeti tagok delegálása és kötelezettségeik...6 7.1. A települési polgári védelmi szervezet és a szervezeti tagok delegálása...6 7.2. A települési polgári védelmi szervezeti tagok kötelezettségei...7 8. Az intézményvezető feladatai katasztrófák és veszélyhelyzetek esetén...8 8.1. Katasztrófa-elhárítási feladatok...8 8.2. Veszélyhelyzetekkel kapcsolatos mentési tevékenységek...8 9. A katasztrófák és veszélyhelyzetek elhárításában együttműködő szervek... 10 10. Záró rendelkezések... 10

1. Bevezetés A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárokat polgári védelmi kötelezettség terheli. A polgári védelmi kötelezettség célja fegyveres összeütközés vagy annak veszélye és katasztrófahelyzet esetén a lakosság életének megóvása, az életben maradás feltételeinek biztosítása, valamint az állampolgárok felkészítése azok hatásának leküzdése és a túlélés feltételeinek megteremtésére. A XIII. kerületben a polgári védelmi feladatok végrehajtását a kerületi polgármester irányítja. E jogkörében a Prizma Általános Iskola és Óvoda, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben települési polgári védelmi szervezet létrehozását rendelte el. A katasztrófavédelmi és polgári védelmi feladatok egységes értelmezése és végrehajtása érdekében az intézmény vezetője a következő Katasztrófavédelmi és Polgári Védelmi Szabályzatot adja ki. 2. Fogalmak meghatározása Polgári védelem: a honvédelem rendszerében megvalósuló szervezet, feladat- és intézkedési rendszer, amelynek célja a fegyveres összeütközés, a katasztrófa és más veszélyhelyzet esetén a lakosság életének megóvása, az életben maradás feltételeinek biztosítása, valamint az állampolgárok felkészítése azok hatásainak leküzdése és a túlélés feltételeinek megteremtése érdekében. Polgári védelmi kötelezettség: az állampolgárokat a polgári védelemtől szóló 1996. évi XXXVII. törvény által meghatározott körben terhelő állampolgári kötelezettség, a honvédelmi kötelezettség része. Polgári védelmi szervezet: az a szervezet, amely hivatásos személyi állománya és az állampolgárok polgári védelmi kötelezettségének teljesítése útján kizárólag a polgári védelemtől szóló 1996. évi XXXVII. törvény által meghatározott polgári védelmi feladatokat lát el. Katasztrófa: olyan történés, amely számos ember életét vagy egészségét, a lakosság jelentős dologi értékeit, alapvető ellátását, avagy a környezetet veszélyezteti vagy károsítja olyan mértékben, hogy elhárítására és leküzdésére hatóságok, intézmények és szervezetek együttműködése szükséges. Veszélyhelyzet: az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményei esetén a Kormány által kihirdetett helyzet. Szükségállapot: az alkotmányos rend megdöntésére vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot tömeges méretekben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos erőszakos cselekmények, elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén az Országgyűlés által kihirdetett helyzet Rendkívüli állapot: hadiállapot vagy idegen hatalom fegyveres támadásának közvetlen veszélye (háborús veszély) esetén az Országgyűlés által kihirdetett helyzet. 3

Rendvédelmi szerv: a rendőrség, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, a büntetésvégrehajtási szervezet, a vám- és pénzügyőrség, a hivatásos polgári védelmi szerv, valamint a hivatásos állami és önkormányzati tűzoltóság. Polgári szerv: az államigazgatási és az önkormányzati szervek, a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek kivételével valamennyi jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet és az egyéni vállalkozó. 3. A szabályzat jogszabályi háttere 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról, 1996. évi XXXVII. törvény a Polgári Védelemről, 1999. LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, 2004. évi CV. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, 27/1997. (VII. 15.) MKM. rendelet a kulturális és oktatási ágazat polgári védelmi feladatairól, 18/1996. (VII. 25.) BM rendelet a települések polgári védelmi besorolásáról, 13/1998.(III. 06.) BM rendelet a polgári védelmi felkészítés követelményeiről, Budapest Főváros XIII. kerület Polgármesterének IV/3-100/2008. számú határozata. 4. A szabályzat területi, személyi és időbeli hatálya, módosítása Jelen szabályzat a Prizma Általános Iskola és Óvoda, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott alkalmazottaira vonatkozik Jelen szabályzat 2010. május elsejétől visszavonásig érvényes. A szabályzatot a vonatkozó jogszabályok változása esetén felül kell vizsgálni, és módosítani kell. 5. A szabályzat célja A szabályzat célja az intézmény katasztrófavédelmi és polgári védelmi feladatainak egységes értelmezése és végrehajtása érdekében kötelezően betartandó szabályok meghatározása. 6. A XIII. kerület és az intézmény jellemzői, veszélyeztetettsége 6.1. A kerület jellemzői A XIII. kerület teljes egészében a pesti homoksíkságon terül el, felszínét a Duna tevékenysége alakította ki, a föld mélye bővizű hőforrásokat rejt. Kiterjedését tekintve Budapest közepes 4

nagyságú kerülete. Határai nyugaton a Duna, északon az esztergomi vasút, keleten a váci vasút, délen a Szent István körút és a Nyugati tér. Közigazgatásilag a IV. kerület, a VI. kerület, a XIV. kerület, a Duna túlpartján a III. kerület határolja. A kerületre jellemző, hogy egy része sűrűn beépített, másik része viszont kertváros jellegű, családi házakkal beépült övezet. Beépítettsége 50 %-os, a zöld területek nagysága alacsony, mindössze 1 km 2. A kerület közmű és energia ellátásának helyzete: Vízhálózat hossza: 184 km Gázvezetékek hossza: 184 km Csatornahálózat hossza: 210 km Elektromos vezetékek hossza: 224 km 6.2. A kerület veszélyeztetettsége Árvízi veszélyeztetettség A XIII. kerületet alapvetően a Duna folyó áradása veszélyeztetheti több helyen (pl. a rakpart területe, a Margitsziget alacsonyabban fekvő területei, az Árpád-híd pesti hídfőjének térsége). Az első két esetben a lakosság nem kerül veszélybe, míg a harmadik esetben a kárterület elérheti a Vizafogó lakótelepet is. Árvízi veszélyeztetés területén sajátos, hogy a kerület közigazgatási egységéhez tartozó Népsziget déli része a fővédvonalon belül esik. Veszélyes üzemek A kerület területén a veszélyes anyagok vasúti, közúti, illetve vízi szállítása során alakulhatnak veszélyhelyzetek. A Fővárosi Vízművek Margitszigeti Gépháza klórt tárol palackozott formában. A kerületen kívüli potenciális veszélyforrások: Fővárosi Vízművek Budapest III. kerületi Gépháza - 0,045 t klór, CHINOIN Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Rt. - 0,8 t ammónia, REANAL Gyógyszergyár - 0,5 t klór, Budapesti Vegyiművek - 5,0 t klór, Budapesti Húsnagyker K.V. - 9,0 t ammónia, Városligeti Műjégpálya - 1,5 t ammónia, Népstadion és Intézményei - 1,5 t ammónia. Közúti hálózat A kerület közúthálózata sűrű, nagy forgalmú. Burkolt utak hossza:131,8 km, burkolatlan utak hossza:1,6 km. A villamosvonal hossza: 7,3 km. A XIII. kerület közigazgatási területén 1 közúti felüljáró (Váci út - Nyugati tér), 1 vasúti felüljáró (Béke u.), a Rákos-patak hídjai, 6 metróállomás (Nyugati pályaudvar, Lehel tér, Dózsa György út, Árpád híd, Forgách utca, 5

Gyöngyösi utca), 2 hajókikötő (Jászai Mari tér, Margitsziget), 1 vasútállomás (Angyalföldi vasútállomás) és 1 helyközi autóbusz indító állomás (Árpád híd pesti hídfő) található. Meteorológia A kerületre általában jellemző meteorológiai, hidrometeorológiai és geológiai adatok: Az uralkodó szélirány: 320 ± 10 0. A középhőmérséklet 50 évi átlagában: januárban -2 C, júliusban 22 C. A csapadékmennyiség 50 év átlagában október 1. és március 31. között 300 mm, április 1. és szeptember 30. között 330 mm. A fentiek, és a 18/1996. (VII. 25.) BM rendeletet figyelembe véve a kerület polgári védelmi szempontok alapján I. besorolású. 6.3. Az intézmény jellemzői Környezetleírás: Az intézmény használatában álló épületek (1134 Budapest, Váci út 57.; 1133 Budapest, Pannónia utca 81.; 1139 Budapest, Lomb utca 20.) a kerület nyugati részén helyezkednek el. Környezetében lévő veszélyeztetett objektum: Fővárosi Vízművek Margitszigeti Gépháza. Megközelítési kimenekítési útvonal a székhely intézményből: metró, villamos. Az épület gyülekezési körlete az udvar. Az épület több kijárattal is rendelkezik. Megközelítési kimenekítési útvonal a tagintézményből: autóbusz. Az épület gyülekezési körlete az utca. Az épület egy kijárattal rendelkezik. Megközelítési kimenekítési útvonal a Lomb utca 20. szám alatti telephelyből: autóbusz, metró. Az épület gyülekezési körlete az utca. Az épület egy kijárattal rendelkezik. 7. A települési polgári védelmi szervezeti tagok delegálása és kötelezettségeik 7.1. A települési polgári védelmi szervezet és a szervezeti tagok delegálása A polgári védelmi feladatok ellátása, szervezetekbe való beosztás érdekében a lakóhely szerint illetékes polgármester vagy megbízása alapján a polgári védelmi parancsnokság (Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság XIII. kerületi Kirendeltségének vezetője) adatszolgáltatásra kötelezheti a polgári védelmi kötelezettség alatt álló állampolgárokat. Ezek az adatok kiterjedhetnek a szakképzettségre, életkorra, egészségi állapotra stb., elsősorban a szolgálatokba való beosztás, illetve a polgári védelmi feladatokkal való megbízás érdekében. A kerületi polgármester - IV/3-100/2008. számú határozatával - a települési polgári védelmi szervezetben lévő beosztásokra a Kitelepítési-elhelyezési rajba 3 fő beosztott, az Elsősegélynyújtó őrsbe 1 fő elsősegélynyújtó delegálását kérte. 6

A polgári védelmi beosztásokba minden belföldi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárságú 18-55 éves férfi és 18-50 éves nő kötelezhető. Mentes a polgári védelmi kötelezettség alól: a terhes nő, terhességének megállapításától kezdve; a gyermekét saját háztartásában nevelő anya, a gyermek 6 éves koráig; a gyermekét saját háztartásában egyedül nevelő szülő, a gyermek 14 éves koráig; a szülő, ha 3 vagy ennél több 14 éven aluli gyermekét gondozza; aki a vele közös háztartásban élő, állandó ápolásra vagy gondozásra szoruló egyenes ági rokonát vagy házastársát egyedül látja el; aki munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, vagy aki egészségi állapota folytán a kötelezettség teljesítésére alkalmatlan. A polgári védelmi kötelezettség teljesítése szempontjából a polgári védelem területi szervezeteibe való beosztás a települési és a munkahelyi szervezetbe való beosztást, a lakcím szerinti beosztás a munkahelyi beosztást megelőzi. A polgári védelmi szervezetbe beosztott munkavállalót a polgári védelmi feladatok ellátására történő kiképzés, gyakorlat és ideiglenes szolgálat idejére a munkavégzés alól fel kell menteni. A felmentés időtartamára távolléti díj jár, amelyet a munkáltató folyósít. 7.2. A települési polgári védelmi szervezeti tagok kötelezettségei Bejelentési kötelezettség A polgári védelmi szervezetbe beosztott állampolgár köteles 15 napon belül bejelenteni a nyilvántartást vezető szervnél a szakképzettségében, munkahelyében, lakcímében bekövetkező minden változást. Megjelenési kötelezettség A polgári védelmi szervezet tagja határozattal polgári védelmi kiképzésre és gyakorlatra osztható be, melynek időtartama évente nem haladhatja meg kiképzés céljából a 40, illetőleg gyakorlat esetében a 72 órát. A megjelenésre kötelezett a felhívásban megjelölt helyen és időpontban köteles megjelenni. A polgármester a polgári védelmi kiképzésen és gyakorlaton való részvétel alól indokolt esetben kérelemre halasztást, illetve felmentést adhat. A felmentés alapjául szolgáló okot a kiképzés, illetőleg a gyakorlat időpontját megelőző öt napon belül kell bejelenteni és igazolni. A polgári védelmi szolgálat A kötelezett polgári védelmi szolgálat folyamatos ellátására időbeli korlátozás nélkül vehető igénybe rendkívüli állapot és szükségállapot idején. Veszélyhelyzetben vagy katasztrófa esetén, illetőleg a katasztrófa megelőzése érdekében szükséges beavatkozás céljából, a polgári védelmi szervezetbe beosztott kötelezett részére ideiglenes polgári védelmi szolgálat rendelhető el, amelynek időtartama alkalmanként a 15 naptári napot nem haladhatja meg. 7

Aki adatszolgáltatási, bejelentési, megjelenési vagy szolgálatadási kötelezettségét elmulasztja, a polgári védelmi kötelezettségek elmulasztására vonatkozó szabályok szerinti felelősséggel tartozik. 8. Az intézményvezető feladatai katasztrófák és veszélyhelyzetek esetén 8.1. Katasztrófa-elhárítási feladatok Együttműködés az illetékes katasztrófa-elhárítási szervekkel, az utasításaiknak megfelelő intézkedés Az előre prognosztizálható veszélyhelyzetek feltárása A védekezési feladatok nagyságát mérlegelve a védekezési feladatok ellátásához szükséges erők, technikai eszközök felszerelések kijelölése és biztosítása Az emberi élet és az anyagi javak mentésének megszervezése A mentésben résztvevők ellátásának, pihentetésének megszervezése Az intézményi ideiglenes elhelyezésre igénybe vehető helyiségek kijelölése A szükséges egészségügyi ellátás megszervezése Riasztás, figyelmeztetés, tájékoztatás A híradás biztosítása Kitelepítés, kimenekítés, elhelyezés Kárfelmérés, kárrendezés A kárelhárítás során használható anyagi lelőhelyek, eszközbeszerzési lehetőségek kijelölése 8.2. Veszélyhelyzetekkel kapcsolatos mentési tevékenységek 1. Rendkívüli időjárás, szélvihar, erős téli havazás, hófúvás, hideghullám Riasztás, figyelmeztetés, tájékoztatás Bemenekítés Meteorológiai jelentések figyelése Létszámellenőrzés Nyílászárók bezárása, törött üveg eltávolítása Járdák jégtelenítése, hóeltakarítás Hosszabb ügyelet illetve hazaszállítás megszervezése Szükség esetén elsősegélynyújtás 2. Kommunális ellátórendszer meghibásodása, pl. felhőszakadás, jégeső, villámlás következtében Riasztás, figyelmeztetés, tájékoztatás Az épületbe való bemenekítés Meteorológiai jelentések figyelése 8

Hosszabb ügyelet szervezése A távolban lakó dolgozók elszállásolása, ellátása (élelem, takaró, tisztálkodás, orvosi ellátás biztosítása) Elsősegélynyújtás 3. Járvány A járvány súlyosbodásának megakadályozása érdekében elsőként a beteg gyermek(ek) izolálása szükséges. Ezután azonnal az egészségügyi központ értesítése és a gyermekorvoshoz juttatása. 4. Földrengés Riasztás Az épületből való azonnali kimenekítés Elsősegélynyújtás Kapcsolattartás az illetékes szervekkel (pl. polgármester, védelmi bizottság) 5. Mérgező vegyi anyagok szabadba jutása Riasztás Az épületbe való bemenekítés A nyílászárók bezárása, az épület hermetikussá tétele (reluxák, függönyök behúzása, nyílások eltömése) Víz előkészítése Egyéni védelem (a test bőrfelületének minél nagyobb arányban ruhával történő védelme, szükség-védőeszköz kiosztása) Elsősegélynyújtás Orvosi ellátás megszervezése Kapcsolattartás az illetékes szervekkel Tájékoztatás a vegyi anyagok veszélyességi jellemzőiről, tennivalókról Esetlegesen kitelepítés előkészítése 6. Élővizek és ivóvízkészletek szennyeződése (bakteriológiai, vegyi) Palackozott víz előkészítése 7. Nukleáris veszélyhelyzet Riasztás Egyéni védelem (a test bőrfelületének minél nagyobb arányban ruhával történő védelme, szükség-védőeszköz kiosztása) Épület áramtalanítása, fűtés kikapcsolása, nyílászárók bezárása, élelem elzárása 9

Elsősegélynyújtás Kapcsolattartás az illetékes szervekkel Tájékoztatás a sugárszennyezés esetén tanúsítandó magatartási szabályokról Esetlegesen kitelepítés előkészítése 8. Épülettűz és robbanás Riasztás Tűzoltóság értesítése Az épületből való kimenekítés Elsősegélynyújtás Az épület áramtalanítása, gázcsapok elzárása Tűzoltás, értékmentés megkezdése 9. A katasztrófák és veszélyhelyzetek elhárításában együttműködő szervek Neve Címe Telefonszám BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitányság 1135 Budapest, Szabolcs utca 36. (1) 236-2800 107 -segélyhívó Angyalföldi Tűzőrség 1131 Budapest, Zsinór utca 8-12. (1) 459-2313 105 - segélyhívó Fővárosi Polgári Védelmi 1135 Budapest Zsinór u. 8-12. (1) 340-1503 Igazgatóság XIII. kerületi Kirendeltség XIII. kerületi Egészségügyi 1139 Budapest, Szegedi út 17. (1) 452-4200 Szolgálat Országos Mentőszolgálat 1055 Budapest, Markó utca 22. 104 - segélyhívó ÁNTSZ XIII. kerületi Intézete 1136 Budapest, Tátra u. 21. (1) 340-3158 XIII. kerületi Vöröskereszt 1134 Budapest, Váci út 67. (1) 329 5082, XIII. Angyalföld Polgárőr 1134 Budapest, Hun u. 1. fsz. 3. (1) 786-1016 Szervezet 10. Záró rendelkezések Az intézményi Katasztrófavédelmi és Polgári Védelmi Szabályzatát az alkalmazotti testület 2010. április 19 i ülésén véleményezte és 16/2010. számú határozatával elfogadta. Budapest, 2010. április 19.... intézményvezető 10