AZ ANTROPOZÓFIA ÉS A SZOCIÁLIS ÉLET FOLY ÓIRAT A 2013. MÁRCIUS 16/1 MELLÉKLET
Ernst Marti: Die vier Aether Zu Rudolf Steiners Aetherlehre Elemente Aether Bildekräfte Studien und Versuche Eine anthroposophische Schriftenreihe Verlag Freies Geistesleben, Stuttgart Az 1981. évi 3. kiadás alapján fordította: Kádas Ágnes
Ernst Marti A NÉGY ÉTER Rudolf Steiner étertanárhoz Elemek éter képzõerõk 2013/1 melléklet 1
Elõszó A következõ két tanulmány 1960-ban és 1966-ban jelent meg a Beiträgen zu einer Erweiterung der Heilkunst nach geisteswissenschaftlichen Gesichtspunkten -ben (Adalékok a gyógyítómûvészet szellemtudományos szempontok szerinti kitágításához, Stuttgart, 13. és 19. évfolyam). Minthogy azóta is folyton kérdeznek róluk, most kibõvített formában közreadom mindkettõt; hozzájuk fûzök egy részletet egy készülõ, az éterirõl szóló munkából. Ebben a három tanulmányban a négy éter átfogó ábrázolása jelenik meg, ahogy Rudolf Steiner utalásai alapján megjeleníthetõk. Az antropozófiai természet- és világismeret egyik alapkérdését érintik, amelyet különös módon vetett föl G. Wachsmuth Die äterischen Bildekräfte in Kosmos, Erde und Mensch (Az éterikus képzõerõk a kozmoszban, Földben és emberben) címû, 1924-ben megjelent könyve. Ebben a probléma megoldottnak látszik, hisz az étert egyben képzõerõnek ábrázolja a szerzõ. Azt a kérdést azonban, hogy éter és képzõerõ egy és ugyanaz vagy két különbözõ dolog-e, nem vizsgálja. Wachsmuth felfogása azután, miszerint az éter képzõerõ, Rudolf Steiner halálától (1925) a mai napig alapjává vált minden természet- és emberismerettel foglalkozó antropozófiai munkának. Rudolf Steiner a növény, állat és ember életprincípiumát éter- vagy élettestnek nevezte, és mint ilyet ábrázolta. Késõbb hozzáfûzte a képzõerõtest megnevezést is. Ez a három kifejezés egy és ugyanazon objektumra vonatkozik, de annak különbözõ tartalmait és összefüggéseit jelenti, éppúgy, ahogy egy házról is mondhatjuk: kõbõl vagy fából készült, ilyen és ilyen helyiségekbõl áll, és üzlet vagy lakóház. Ugyanarról a házról van szó, de vagy az anyagait, vagy a tereit, vagy pedig a célját vettük szemügyre. Így az étertest kifejezés az élettestnek inkább a szubsztancialitására, az élettest életteremtõ tevékenységére, a képzõerõtest pedig az alakító erõkre vonatkozik. A nevezett étertest objektum ezen megnevezéseinek mindegyike által az egyéb világtényekkel való más és más összefüggés szemlélhetõ. Wachsmuth ábrázolásait mind ez ideig senki nem vizsgálta kritikusan. Amikor elsõ tanulmányom Az éteri képzõerõk és éterfajták szükségszerû megkülönböztetésérõl megjelent, Wachsmuth azonnal írt egy cáfolatot hozzá, ami azonban sem a maga fel- 2 2013/1 melléklet
fogása helyességére, sem az enyém helytelenségére vonatkozó tényszerû érvet nem tartalmaz. Wachsmuth ábrázolásának kritikátlan átvétele következtében az õ tévedése továbbment a másodlagos antropozófiai irodalom nagy részébe. Rudolf Steiner nem adott szisztematikus leírást az éterrõl és a képzõerõkrõl. Erre vonatkozó utalások azonban alig áttekinthetõ mennyiségben találhatók a könyveiben és írásaiban. Mindig azt az aspektust ábrázolta, amelyik az éppen tárgyalt összefüggésbõl adódott az általános antropozófiai témáknál, az orvosi, pedagógiai, mezõgazdasági; természettudományos összefüggésekben. Feljegyzéseimnek nem szándéka ezeket az utalásokat összeállítani és vonatkozásaikat elemezni, hanem arra teszek kísérletet, hogy Rudolf Steiner alaputalásai étermegnevezések, sorrendjük a kozmikus fejlõdésben, valamint az éterfajták és elemek ellentétessége alapján ezen entitások eszméjét kifejlesszem. Ha ez sikerül, megkapjuk azt az alapot, melyen Rudolf Steiner sokrétû utalásai megérthetõk, és az eszme mindenkori sajátos megjelenéseként vagy jellemzéseként megragadhatók. Az étertestben az éterek egységgé és teljességgé kapcsolódnak, organikusan mûködnek. Ezen kívül minden egyes éternek megvan a maga saját aktivitása, ami anorganikusan, fizikálisan hat. Az éterek és éterikus képzõerõk különféle aspektusait összefoglalóan éterikus -nak nevezhetjük, ahogy a fizikai tényeket, mint fizikai -t foglaljuk össze. Az éteriség ábrázolása a kor szükségszerû feladata, aminek azonban Rudolf Steiner utalásaiból kell következnie. Basel, 1974. Húsvét Dr.med. Ernst Marti 2013/1 melléklet 3
I. Az éterikus képzõerõk és az éterfajták szükségszerû megkülönböztetésérõl A modern tudomány nem ismeri a négy elemet: tûz, levegõ, víz, föld. A szilárd, folyékony és gáznemû halmazállapotok nem elemek. A görög természetismeret a négy elem megértésén alapult. Mintegy ötödikként kapcsolódott hozzájuk az éter, amirõl Arisztoteleész azt mondja: Õ az, ami valami más, mint a föld, víz, levegõ és tûz, és örökkévaló és örökös körforgásban van (de coelo). Ez az elemismereten nyugvó természetismeret a kezdõdõ újkorral véget ért. Amint a kék égbolt, ami éterikus bõrként a világmindenséget egy egésszé, egy organizmussá fogta össze, melyben mindennek megvolt a maga helye és helyzete, nem volt többé a világ határa, hanem elindult egy olyan megismerés, mely a világot puszta részletekbõl összeállónak fogta fel, elveszett az elemek eszméje is, melyet a teljességbõl kiindulva ragadtak meg. A világot egyfajta halmaznak (összegnek) képzelték. Kis változtatással azt is mondhatnánk: Halmaz = összeg; elem = a tapasztalat eredménye. Amazt levonni értelemre, emezt megragadni észre van szükség. (Goethe: Sprüche in Prosa). Az éter eszméje egy ideig még megmaradt a tudományban. Teljesen csak századunkban adták föl. Mintegy az ellenképeként más világentitások nyomultak a tudomány fényébe és gyakorlatába: az elektromosság, a magnetizmus és ma az atomjelenségek alapjául szolgáló erõ. Rudolf Steiner ezt a hármat egyszer elrontott (tönkrement, pusztuló [kárhozatos is]) éter -nek nevezete. Amikor Rudolf Steiner az antropozófiával egy új természetismeret alapjait is lefektette, elsõ tette amit szinte nem is foghatunk föl teljes jelentõségében a négy elem ismeretének újra-megalapozása volt. Teljes mûvét átszövik az újabb és újabb, az elemek természetére, összefüggéseikre és fejlõdésükre vonatkozó utalások. Ugyanakkor egy teljesen új étermegis- 4 2013/1 melléklet
merést is teremtett. A görögök egységes étere számára négyes természetûnek mutatkozott: hõéternek, fény-, hang- és életéternek. Világossá tette lényegüket, világösszefüggéseiket és keletkezésüket. Mi is tehát az éter? Valami egész más, mint a föld, víz, levegõ, tûz, de velük törvényszerû kapcsolatban áll. Rudolf Steiner fölismerte és ábrázolta az elemek és éterfajták keletkezését a Szaturnusz hõjébõl. Párosával keletkeznek, minden Föld-fokon egy újabb pár: a Szaturnusszal a hõéter és a hõ (tûz); a régi Napon fény és levegõ, a régi Holdon hangéter és víz, a Földön az életéter és a földelem. Négy testvérpár, egyazon eredettel, mindig egy alsó és egy felsõ testvér, egy égi és egy földi, az elevenben egymást bensõségesen áthatva és együttmûködve, az élettelenben elkülönülve, de a természeti dolgokban mégis sosem tökéletesen elkülönülve. Ahogy a fizikai elemek, úgy az éterfajták mindegyike is jól jellemezhetõ, és mindegyike más a természetét, viselkedését és mûködését illetõen. Összességükben egymással szembeállítva az éterfajták a felsõ-könnyû-átfogóak, a fizikai elemek az alsó-súlyos-egyediek. Az elemek alapja, melybõl kiindulnak, a középpontban, az étereké a környezetben van; elõbbiek centrikusak, utóbbiak periferikusak, azok pontszerû-egyediek, ezek egységes-egyetemesek. Matematikai kifejezéssel élve azt mondhatnánk, úgy viszonyulnak egymáshoz, mint plusz és mínusz, pozitív és negatív. Összességükben egységben képezik a világ- és embertestet. Az ember teste fizikai-éteri, beszélhetünk fizikai és étertestrõl. Nos, keressük meg egyszer az elemeket a fizikai testben! Ez elõször nem okoz különösebb nehézséget; a csontot pl. meg a fogakat a földelemhez, a vért, nyiroknedvet, agyvizet a vízelemhez soroljuk. Mert a szilárd, kristályszerû a földelem kifejezõdése, ahogy a folyékony a víz jelensége. (A továbbiakban az elemeket macskaköröm jelzi.) Ekkor azonban valami meglepõ dolog válik világossá: a vér, nyiroknedv és agyvíz mindegyike víz. De az esõvíz, tej, benzin is víz. Mindegyikük azonban valami meghatározott, különbözõ. Mi azonban a víz önmagában, anélkül hogy egy meghatározott anyag ruhájában jelenne meg? Ilyen módon az érzékelhetõ világban nem találjuk meg. Víz önmagában, meztelenül, egy mindenkori jellegzetes, megkülönböztethetõ, specifizáló és individualizáló rendeltetés nélkül nem létezik. Ugyanez érvényes a többi 2013/1 melléklet 5
elemre is. Az elemek sehol sem találhatók meg tiszta princípiumként. Áthatnak minden fizikait, mindennek az alapját képezik, lehetõvé teszik a létüket de nem az így-létüket jelentik. Hozzá kell jönnie még valaminek, hogy a valóságot a maga meghatározottságában meg lehessen teremteni. A fizikai világ, az ember teste is, különféle anyagiságban lép elénk. A föld önmagában sem aranyat, sem kvarcot, sem fog- vagy csontszubsztanciát nem tud létrehozni, éppoly kevéssé a levegõ oxigént, szén-dioxidot vagy rózsaillatot. Valaminek jelen kell még lennie, ami az elemekbõl az egyes, meghatározott anyagot megteremti, elõhívja. Mi ez? Rudolf Steiner erre a kérdésre is adott megoldást. Megmutatta, hogy az egyes anyagok alkotói (Ur-Heber) a csillagok. A csillagerõk teremtik az elemek kezdetben határozatlan lehetõségeibõl az egyes szubsztanciákat. A bolygókra vonatkozóan Rudolf Steiner kimerítõen ábrázolta: a Mars a vas alkotója, a Szaturnusz az ólomé, a Nap az aranyé stb... (*) A csillagerõk együttesen is hathatnak: az antimon a belsõ bolygók együttmûködése következtében jött létre. De az állatövi csillagképek is szubsztanciaképzõen hatnak a Kos erõi teremtik a kovát, a Bikáé a nitrogént. Az állatövre vonatkozóan Rudolf Steiner utalásai nem átfogóak, így itt tág tere van az antropozófiai kutatásnak. Az irányt Steiner megmutatta: az anyagok az elemekben megkötött, megsûrített csillagmûködések. Ha az ember testét, de akár egy rózsatövet vagy õzet szemlélünk, akkor nemcsak különféle anyagokkal, hanem a legkülönbözõbb formák és alakok sokaságával is találkozunk: az individuális emberi alakkal, fül- és orrformákkal, láb- és pataformákkal, levél- és virágformákkal stb. Honnan származnak ezek a formák? Az elemekbõl? Az anyagokból? Az elemek, melyek rendelkeznek az anyaggá válás lehetõségével, maguk nem rendelkeznek formáló erõvel. Legfeljebb a kocka- vagy holdformát foghatnánk föl a föld-, illetve vízelem kifejezéseként; de ezek a formák is inkább az elemmûködés szimbólumai. Ami az egyes anyagok formaerejét illeti, arról a kémia, fizika, kristallográfia ad felvilágosítást. Így világossá válik, hogy az anyagokra adott esetben bizonyos formák jellemzõk, amennyiben kikristályosodnak. De az így létrejött képzõdmények tökéletesen különböznek az embertestben, rózsatõben stb. megfigyelhetõktõl. A természetes formációknak és képzõdményeknek sem az egyes anyagok, sem azok kombinációi nem teremtõi. Hol van hát az eredetük? 6 2013/1 melléklet
Rudolf Steiner egy utalása vezethet tovább. Megvilágította a test jelenségeit, mikor rájött, hogy az étertest az építésze és építõje a fizikai testnek. Mit csinál az építész? Terveket készít és meghatározza egy épület formáit, amit a munkások építõanyagból létre fognak hozni. Az étertest a fizikai test alakítója és építõje, tehát benne kell keresnünk a formák és képzõdmények szerzõjét. Hogy ezzel a gondolatmenettel a helyes úton járunk, azt az bizonyítja, hogy Rudolf Steiner kutatásai szerint az étertest egyben képzõerõtest is. Mit jelent ez? Mi a képzõerõ? A négy éter mint olyan, hozza létre a formákat, azaz képzõerõk is? Nem! Önmagukban semmilyen formát nem képesek teremteni, éppoly kevéssé nem, ahogy a fizikai elemek sem. Amit a G. Wachsmuth könyve nekik tulajdonít (kocka-, holdforma stb.), az nem az õ mûködésük eredménye. Ha mindazt összegyûjtjük, amit Rudolf Steinertõl az egyes éterfajtákról tudni lehet, abból sosem fog adódni egy képzõerõ lénye(ge). Õ maga sem nevezi õket sohasem képzõerõknek, és pontosan megkülönbözteti az éterfajtákat és a képzõerõket. Valaminek hozzá kell még jönnie és az étert képzõerõvé tennie, amint a négy elem esetében is, hogy konkrét anyagokká váljanak. Az elemekhez hasonlóan az éterfajták is puszta lehetõségei, alapjai a képzõerõknek. Minek kell azonban hozzájönnie? Ehhez az éterrel kapcsolatban egy hasonló gondolatmenetet kell végigjárnunk, mint az elemek és anyagok megismeréséhez. Ha nem is rendelkezünk a közvetlen étermegfigyelés észlelõképességével, amihez legalább imaginatív megismerõ képességre van szükség, gondolatilag, fogalmilag mégis elegendõ és megbízható betekintéshez juthatunk ezen viszonyokra vonatkozóan is, ha világossá tesszük a fizikai és éteri, a pozitív és negatív világ általános összefüggéseit és ellenképszerûségét. Ahogy az elemek sem jelennek meg sohasem pusztán elemként, hanem mindig egy meghatározott anyagba öltözve, ugyanez a helyzet az éterfajtákkal is. Sosem jelennek meg meztelenül, csakis egy képzõerõbe burkoltan. Vegyük ezt elõször hipotézisnek, gondoljuk át minden szempontból, és hasonlítsuk össze a valóság jelenségeivel. Ahogy az anyagok, úgy a képzõerõk is összefüggenek a csillagerõkkel. Rudolf Steiner igazolta azt az ösztönös szemléletet, hogy az embertest alakját az állatöv erõi alakítják ki. A Kos alakítja a homlokot és fejet, az Ikrek 2013/1 melléklet 7
a páros vállakat és karokat, a Halak a lábakat, hogy csak néhány példára utaljak. A bolygók formálják a belsõ szerveket, a Vénusz a veséket, a Merkúr a tüdõt stb. A csillagerõk mindezt nem közvetlenül a fizikaiban hozzák létre (ott anyagokká válnának), hanem az étertest kerülõ útján. A csillagok ébresztik az éteriben a képzõerõt, mely azután a fizikailag megjelenõ formát létrehozza. Hogyan szerezhetünk azonban ismereteket, hogyan juthatunk az egyes éteri képzõerõkhöz? Hogy a választ helyesen adhassuk meg, a következõre kell utalnunk: legutolsó pünkösdi elõadásában Rudolf Steiner úgy ábrázolja a kék égboltot, mint a világéter határát. A firmamentig terjed az étervilág, a négy éter tengere. Ölükben hordozzák a négy elemet. Az égbolt határán jelennek meg a csillagok. Szellemi lények erõi rajtuk keresztül hatolnak be a jelenségvilágba, asztrális és szellemi erõk. Amikor az asztrális erõk a csillagokon keresztül hatnak (vagy hatottak az õskezdetben), akkor gerjesztik (ébresztik) az étert, és belõlük képzõerõket hoznak létre teremtenek. A szellemi erõk mélyebben hatolnak be az elemekbe, és anyagokat nemzenek bennük. Rudolf Steiner mindezen erõk teljességét világszónak ábrázolja, mely a csillagokban és rajtuk keresztül hangzik. Kikutatta és közölte ennek a világszónak az egyes hangzóit, és leleplezte az emberi beszéd hangzóinak és a csillagoknak a kapcsolatát is. A mássalhangzók az állatöv erõivel függenek össze, a B a szûz, az M a vízöntõ erõivel stb. A magánhangzók a bolygók rokonai, az O a Jupiteré, az I a Merkúré stb. Ugyanezt bizonyította a hangvilággal kapcsolatban is. Mindez teljesen megragadható és tapasztalható és a képzõerõ-világ kulcsává válik az euritmia által, aminek a megteremtése szintén Steinernek köszönhetõ. Az euritmiai mozgások az étertest mozgásai, melyeket a fizikai test tesz láthatóvá, ami (ti. a fizikai test) az euritmizálásban mintegy belebújik az étertestbe, és azt teljesen követi. Az euritmia 1 (kisebb mértékben más szó- és hangmûvészetek) által ma az egyes képzõerõk megragadhatók, és a természetben is megtalálhatók. Ezen ismeretek nélkül a jövõben nem lesz lehetséges a természettudomány. Minden növényi alakítás: a levélképzés, a csésze-, szirom-, gyümölcsképzés stb., minden állati és emberi forma: a külsõ alak, a szemképzés, a bõr-, veseképzés stb. az összes részletig, a víz formációi: a hullámok, örvények, cseppek stb. a képzõerõk formáiként és mûködésmódjaiként szemlélhetõk és tekinthetõk át. A gyümölcs-, glomerulus-, szemképzõdésben a B-erõ; a levél-, tó-, mell- (mamma-) 8 2013/1 melléklet
képzõdésben az M-erõ nyilvánul meg. Ezek utalások, melyek bizonyíthatják, hogy lehetséges az egyes képzõerõk megkülönböztetése és hatásaikban való felismerése. Azt kérdezhetjük: hányféle képzõerõ létezik? Erre egyelõre csak közelítõ választ adhatunk. A kémia kb. 90 alapanyagot, kémiai elemet ismer (eltekintve a transzurán elemektõl). Ha a hangzó és zenei euritmia minden alapmozgását egybevesszük, közelítõleg ez a szám adódik. (Utólagos megjegyzés a hányféle képzõerõ létezik? kérdéshez az 1981-es kiadásból. A tanulmány keletkezésekor született válasz, amit a kémiai elemek és az euritmiai alapmozdulatok számát figyelembe véve próbáltam adni, nem helyes. Valójában 12+7 [állatövi + bolygó] tulajdonképpeni képzõerõ létezik. Egy elõkészületben lévõ átfogó munka ezt a kérdést kimerítõen tárgyalja. E. Marti) Ebbõl a gondolatmenetbõl adódik, hogy mind az anyagok, mind a képzõerõk a csillagok szülöttjei, egyikük fizikai, másikuk éteri. Amit gondolatilag így szétválasztunk, az a valóságban egyesülve lép elénk, pl. az embertestben, a rózsában. A természeti dolgok egységben hordoznak anyagot és formát, azaz alakított anyagok. Az éteri képzõerõ mintegy alászállt az érzékelhetõbe, és létrehozta a formát. Ami az õ saját birodalmában tiszta erõ és mozgás, az itt nyugvó formává válik. Egy õz, egy csigaház formája nyugalomba jutott képzõerõ. éteri: fizikai: képzõerõ forma Létezik-e az anyag számára is valami ennek megfelelõ, azaz fölemelkedhet-e az erõk, a környezet régiójába? Igen. Az anyag maga egy sûrûsödés a csillagok magasságából, és ismét föl is tud emelkedni. És akkor folyamattá (processzus)** válik. Rudolf Steiner leírja: az elõttem fekvõ fényes arany nyugalomba jutott aranyfolyamat: Az aranyfolyamat* az egész világmindenséget betölti, egész az égboltig. De a máj is mint fizikai szerv, nyugalomba jutott máj- ** Az eredeti szöveg megkülönböztet Processzust [folyamat] és Vorgangot [szintén folyamat]. A fordításban a processzust * jelöli. A ford. megj. 2013/1 melléklet 9
folyamat.* A májfolyamati áthatja az egész organizmust, sõt a világmindenséget is, így minden anyagot nyugvó folyamatként* kell elismernünk. éteri: fizikai: folyamat* anyag A természetben anyag és forma csak együtt jelenik meg. Így azt kell írnom: éteri: képzõerõ: folyamat* fizikai: forma: anyag Ezzel egy valóságos totalitást ragadok meg. Ami a négyességet egy mindenkor meghatározott egységgé fogja össze, azt nevezhetjük tulajdonképpeni kategoriális értelemben szubsztanciának, pl. aranynak, árnikának. Van-e gyakorlati jelentõsége egy ilyen szemléletnek? Igen. Feltétlenül szükséges megkülönböztetni az éterfajtákat a képzõerõktõl, különben az antropozófiai ember és világismerettel tévútra jutunk. G. Wachsmuth könyve Die ätherische Bildekräfte (Az éteri képzõerõk, I. kötet) nem a képzõerõkrõl, hanem az éterfajtákról szól. Rudolf Steiner az éterfajtákat (vagy étererõket) és a képzõerõket mindig világosan szétválasztja. Az elsõ orvosi kurzusban ábrázolja pl., hogy az egyes szervek az egyes éterfajták centrumai. A tüdõ az életéter központja; a tüdõ formáját azonban nem az életéter alakítja ki, hanem egy speciális tüdõ-képzõerõ, ami megint csak több képzõerõ együttmûködése (legalábbis egy vokálisé és egy konzonánsé). Ezekkel az utalásokkal csak akkor boldogulunk, ha megkülönböztetjük egymástól az éterfajtákat és a képzõerõket. Ugyanígy van ez Rudolf Steiner elõadásainak és kurzusainak nagyon sok más helyén is. Az orvosi kurzus olvasásakor föltûnhet, hogy Rudolf Steiner egy növény gyógyító erõinek ábrázolásakor csaknem kizárólag a növény anyagi természetére (alkotottságára) utal, a keserû a nyálkaanyagokra, bizonyos sókra vagy más kémiai anyagokra, és csak ritkán a növényformára. Nem formai, hanem anyagi jelölést ad. Miért? Ha egy gyógyszer elõállításáról van szó, akkor az ember az anyagfolyamat polaritásban mozog. Ha azonban valakit gyógyeuritmiával akarok kezelni, akkor a képzõerõkkel bánok, és a képzõerõ-forma polaritásban mozgok. A képzõerõk-éterek megkülönböztetése a mezõgazdaság számára is gyümölcsözõnek 10 2013/1 melléklet
bizonyult, mert az egyes mezõgazdasági intézkedések is vagy az anyagfolyamat* polaritás, vagy a képzõerõ-forma polaritás területére vonatkoznak. A kijelentésnek, hogy az elemek csak egy anyag, az éterfajták pedig csak egy képzõerõ köntösében jelenhetnek meg, nem szabad ahhoz a véleményhez vezetnie, hogy az egyszerû elemek vagy éterfajták ismerete és kezelése fölösleges vagy lehetetlen. A fizika a hõtanban, aero- és hidrodinamikában, mechanikában stb. róluk szól, a technika, gyógyászat, mezõgazdaság többek között az elemekkel bánik. A fizika az elemek és remélhetõleg hamarosan az éterfajtáknak is tudománya. A kémia az anyagok ismerete; az organika mint az élõ (eleven létezõk) tudománya, elsõsorban a képzõerõk és folyamatok ismerete. Az alak a négy valóságalap együttmûködésében létrejött összeredmény, összjelenség megnevezése. A természetben a négy princípium képzõerõ, forma, processus, anyag egyike sem fordul elõ elszigetelten. Processus és képzõerõ ugyanúgy összetartoznak, mint az érzékelhetõség területén anyag és forma. A megismerés számára azonban elengedhetetlen mindegyikük megismerése Világosság a részletekben, mélység az egészben (teljességben) a valóság két legjelentõsebb követelménye. (Rudolf Steiner: Bevezetés Goethe természettudományos írásaihoz). Ahogy senkinek sem jut eszébe aranyról, mészrõl, tejrõl vagy borról beszélni, ha a föld- vagy vízelemet tárgyalja, és nem cseréli öszsze õket, ugyanolyan kevéssé szabad képzõerõket mondania, ha az éterfajtákról van szó. Az anyag és processus összetartozása alapján azonban nem mondhatjuk: ritmikus processus. Rudolf Steiner kerüli ezt a kifejezést, és ritmikus folyamatokról (Vorgang) beszél. (Csak ritkán fordul elõ, hogy mégis ritmikus processust említ, mert a nyelv éppen nem alkalmas arra, hogy ezeket a tényeket szavakban is tisztán megkülönböztethessük). Ha elõttem van egy ember, egy rózsalevél vagy egy vese, akkor szemlélhetem a képzõerõk, a formák, az anyagok vagy a processusok szempontjából. Mindannyiszor valami mást fogok rajtuk észrevenni. Ha étertestrõl vagy képzõerõtestrõl beszélek, akkor ugyanazon dolog két nézetérõl (Anblick = rápillantás) van szó. Azaz, érvényes rá: A megfigyelést természetszerûen a gondolkodásnak kell vezetnie (Rudolf Steiner: Bevezetés Goethe természettudományos írásaihoz). A képzõerõ, forma, processus és anyag négyessége képezi a szellemtudományos természet- és emberismeret alapját. Ez a négy elem maga a négy alap, a négy õstény. 2013/1 melléklet 11
II. A négy éterrõl A goetheanus-antropozófiai természetismeret lény és jelenség alapszemléletén nyugszik. Észleléssel és gondolkodással tapasztaljuk a valóságot. Érzékeink adják az észlelésben a jelenséget; a lényt elõször eszmeként ragadjuk meg. Bennünk az eszmének képjellege van, a természet dolgaiban (Naturdingen) lényszerû mûködésként van jelen. A lény szellemi realitásának tapasztalásához az imagináció, inspiráció, intuíció magasabb megismerõ képességeire van szükség. Az eszme valóságban való észlelése teremti meg a tudomány alapját. Tisztában kell lennünk az eszme tudományban betöltött szerepével. Szemléljük most ennek alapján a négy elemet és a három halmazállapotot. Szilárd, folyékony és gáznemû: ezek az észlelésbõl származnak. Föld, víz, levegõ és tûz: eszmék, melyek a legkülönbözõbb módon jelennek meg. A víz pl. mint esõ, vér, bor, benzin; kvalitásokat (észlelet) mutat, mint nedves, hideg, folyékony stb. A víz: szellemi entitás, ami minden folyékony, nedves stb. alapját képezi. A négy elem, ahogyan az ókor óta ismeretesek és a négy éter, melyeket Rudolf Steiner fedezett föl, szellemi entitások, melyek szellemi realitása az elementáris világban imaginációval tapasztalható. A szokásos tárgyi tudat az érzékelhetõ világban, megnyilatkozásaikban keresheti fel és ismerheti meg õket. Ehhez a természet jelenségeit rendezni kell, ahogy a fényre vonatkozóan Goethe a színtanában ezt példaszerûen megtette. A Goethe által fénynek jelölt entitás azonos azzal, amit Rudolf Steiner fényéternek 2 nevez. Ezen kívül Rudolf Steiner kutatásai szerint további három éter is létezik: hõéter, hang- vagy kémiai éter és életéter, melyek a hõmérsékleti, hang-, illetve kémiai és életjelenségek alapját képezik. Az éterfajták nevei arra a jelenségterületre utalnak, ahol elsõsorban megtalálhatók. Önmagukban (egyenként) és együttesen is mûködhetnek. Kü- 12 2013/1 melléklet
lön-külön fizikálisan hatnak, együttesen az élet hordozói. Jelenségeik ezért mind a szervetlen, mind az organikus világban felkereshetõk. Rudolf Steiner rávilágított az éterek fellépésére a fejlõdés során és kölcsönös viszonyukra. Mindig egy elemmel összekötve jönnek létre, a következõ sorrendben: hõéter-tûz, fény-levegõ, hang-víz, életéter-föld, és oly módon, hogy a Föld mindegyik planetáris fokán egy új pár kapcsolódik az elõzõkhöz, ami ezt a mindenkori fokot aztán jellemzi. (A fejtegetés során a víz, hang stb. kifejezéseket mindig vízelem, hangéter stb. értelemben fogom használni.) A régi Szaturnusz hõbõl és tûzbõl (hõéter-tûzelem) áll. A régi Napon hozzájön a fény-levegõ, a régi Holdon a hang-víz, a Földön az életéter-földelem. A mostani földi világ tehát négy éterbõl és négy elembõl áll. Az úgynevezett érzékalatti entitások mint elektromosság, magnetizmus, atomenergia megismeréséhez sajátos kiindulópontra van szükség, amit a késõbbiekben fogok ábrázolni. Nos, az a feladat áll elõttünk, hogy az elemekrõl és éterekrõl megfelelõ képzetekhez jussunk, azaz tanulmányozzuk a világ jelenségeit, és azokat megfelelõ módon a mindenkori eszme (éter, elem) megnyilvánulásaiként (jelenségek) ismerjük meg. Maga Rudolf Steiner az éterek jelenségeit tovább nem ábrázolta, de alapvetõ utalásai segítségével lehetséges ezeket egyenként jellemezni. Ehhez abból az általa kikutatott tényállásból indulhatunk ki, hogy az elemek és éterek ellentétesen viselkednek. A Szaturnusz hõje nevezetesen két ellentétes fejlõdési áramlásban bontakozott ki, képszerûen kifejezve egy levegõ-víz-földdé leszállóban és egy fény-hang-életéterhez fölemelkedõben, melyek egésznek és minden tagban egymás teljes ellentéteinek bizonyulnak, mint pozitív és negatív. Ezt az összefüggést sémában foglalhatjuk össze, melyben az elemeket önkényesen pozitívnak jelöljük: Szaturnusz Nap Hold Föld fény- hang- életéter + hõ/tûz levegõ víz föld Az elemek jelenségeinek jó részét iskoláink és tapasztalataink következtében ismerjük. Nos, vegyük most valamely elem egy ismert jelenségét, és hozzuk létre gondolatban a vele ellentétes képzetet, amit azután az 2013/1 melléklet 13
éter jelenségeként az észleleti világban megkeresünk. Ehhez azonban arra van szükségünk, hogy megszabadítsuk magunkat azoktól a mai fizikális képzetektõl, melyeket mindannyian magunkban hordozunk, és egészen elfogulatlanul szemléljük a jelenségeket. A következõkben ábrázolandó különféle nézõpontokat is egybe kell vennünk, hogy egymást kölcsönösen megvilágítsák, hogy így teljes kép keletkezhessen az éterrõl. Kezdjük a levegõ-fény ellentétpárral. Folytonosan körülvesznek minket, fényben és levegõben élünk. Hogyan észleljük õket? A levegõt úgy, hogy kitöltõ a dolgok között, a fényt pedig éppen a dolgokon és nem a közöttük lévõ szabad térben. A fény elválaszt, minden tárgy köré fény-színhatárt von. A levegõ összeköti pl. egy szoba tárgyait, a fény elválasztja, megkülönböztethetõvé teszi õket. Ha bárhol, zárt térben vagy a szabadban vagyunk, mindig egy fény-szín-szférában találjuk magunkat, ami körülvesz, mint falak, ég stb. A fény létrehoz egy határt, egy lehatárolást, ami minden irányban folytonosan körbezár, melybõl nem tudunk kitörni. Ebben a belsõ térben távolságokat, térbeli viszonyokat teremt: itt, ott, elöl, hátul. Amirõl itt szó van, átélhetjük, ha egy sötét szobában fényt gyújtunk. Azon nyomban láthatóvá válik minden, a fény körülhatárolja a tárgyakat, megkülönböztethetõvé teszi õket, megmutatja a helyüket, nagyságukat, térviszonyaikat és fény-szín-perifériával mindent egy közös térré fog öszsze. Amikor fölkel a Nap, nemcsak a dolgok válnak láthatóvá; a tér növekszik. 3 A libegõ (pislogó) gyertyafény megmutatja, ahogy a tér szûkül és növekszik. Ugyanezt éljük át a szemünk által ami fényszerv, ha közelre majd távolra pillantunk. A fény a lehatárolás, körülfogás által teret teremt. Fény és tér elválaszthatatlanok, ahol fény, ott tér van. A fény aktív térteremtõ; a fény által jelenik meg a tér. A levegõ a teret illetõen passzív, kitölti azt a teret, ami rendelkezésére áll. A levegõ: tartalom, és nem hoz létre határt. Ennek az ábrázolásnak az az ismeret az elõfeltétele, hogy a tér nem egy eleve meglévõ edény, hanem egy eszme, mely a dolgok elválasztottsága következtében válik jelenséggé. 3 A térjelenség (a tér megjelenésének) alapvetõ feltétele és entitása a fény, mert a fény teremti meg a megkülönböztethetõség lehetõségét. A térhez való különbözõ viszony a következõkben is megmutatkozik: a levegõ önmagában irány- és struktúra nélküli, kaotikus, ebbõl származik a gáz kifejezés is (a Chaosból). A fény strukturált, irányultsága van, a fény- 14 2013/1 melléklet
forrásból a periféria felé sugárszerû. Ahogy a szemünkbõl a látósugár ideálisan egyenes vonalban lép ki, úgy a fény is teljesen vonalszerûen egyenes. A levegõ legjellemzõbb tulajdonsága az elaszticitás, összepréselhetõ és kitágítható (-terjeszthetõ). Az elasztikus ellentéte a merev, törékeny. A fény merev, így osztható. Ha egy bottal belesuhintunk a levegõbe, akkor az kitér elõle, majd mögötte ismét egyesül. Tegyük most a botot egy égõ gyertya elé: szétválasztja a fényt, ami nem kapcsolódik megint össze, hanem elválva egyenes vonalban továbbsugárzik. A levegõ egy további konstitutív tulajdonsága a feszültség. Nincs levegõ valamilyen fokú feszültség nélkül. A feszültség belsõ hatás, összefüggést teremtõ és megõrzõ. Bárhogy hígítjuk is a levegõt, megõrzi az összetartását. A fény az ellenkezõ jelenséget mutatja, bizonyos értelemben minden külsõ hatás, külsõvé válás. Vegyünk egy fényforrást, egy gyertyalángot. Nem az a lényeges, ami összetartja, hanem ami eloldódik tõle, amit lead, amit a perifériára kisugároz. A feszültség fokozódása vagy csökkenése megfelel a nagyobb, illetve kisebb fényintenzitásnak, ami egy nagyobb, illetve kisebb fénytér. Az a tény, hogy a fény növeli és kitágítja a teret, az organikus világban a növekedés, a megnyúlás és volumen-nagyobbodás jelenségeként jelenik meg. Egy organizmus nagysága, térszerûsége (Raumhaftigkeit) a benne mûködõ fényéter kifejezõdése. A feszültséggel összefüggõ, bizonyos értelemben poláris aspektus a nyomás egy kívülrõl befelé irányuló hatás. Figyeljük meg a Föld levegõburkát. Mintegy kívülrõl összepréseli (nyomja) a Földet. A nyomás ellentéte a húzás (szívás). Ha tehát az elemek és éterek között az adott módon létezik egy ellentét, a fénynek szívóhatással kell rendelkeznie. Így van ez? Igen, csak fel kell ismernünk az ehhez tartozó jelenségeket. A periféria, a horizont, akár távol van, akár közel, magához vonzza a tekintetünket. Próbáljuk meg, hogy nyitott szemmel ne lássunk; akkor azon az erõn, amit be kell vetnünk, hogy a tekintetünket üresen tartsuk, észrevehetjük, hogy egyébként hogy viszi magával a fény, hogy vonzza, húzza ki a perifériára, a dolgok felszínére. A látást manapság a fénysugarak szembe való behatolásával magyarázzák; azonban sokkal inkább az történik, hogy a fény behatolván, erõteljesen kihúzza a tudatunkat a perifériára, a térbe. Hasonló módon húzza ki a fény a krumplicsírát a sötét pincébõl a világosság felé és fordítja a virágokat a Nap felé. Ezen speciális heliotropizmuson 2013/1 melléklet 15
túl az egész növényvilág egy fototropizmust mutat, amit helyesen meg kell ismernünk. A levegõ minden irányban centripetálisan nyomja a földet. A fényéter minden irányban periferipetálisan szívja a földet. A növény-növekedésben ez a tény szemlélhetõ. A növények minden irányban a Földtõl a világperiféria felé törekszenek. Vegyünk a Föld ellentétes pontjain fenyõfákat, és rajzoljuk le õket: a periferipetális erõk reális hatását mutatják, melyek összehasonlítva a levegõ nyomásával szívó hatásúak. Rudolf Steiner kutatásai szerint a fényéter hatékonysága/mûködése képezi az alapjukat. Feszültség és nyomás a levegõelem befelé, egy középpont felé irányuló tendenciáját nyilatkoztatják meg. Sugárzás és szívás mint a körülhatárolás is a fénynek a perifériához, a szférákhoz való kapcsolatát mutatják. A pont a levegõ egyik konstitutív princípiuma, a periféria pedig a fényé. Ha az eddigi eredményeket (melyekhez majd még továbbiak is jönnek) összefoglaljuk, azt mondhatjuk: a fényéter sugárzónak, megvilágosítónak, szívónak nyilatkozik meg, láthatóvá tesz, kívülrõl, amikor a dolgok térbeli határait megjelenteti, és belülrõl, amikor növekedési erõként az élõlények tértartalmát létrehozza. Kívül és belül szétválaszt. Mûködése számára egy új, pregnáns szóra van szükség: a fényéter teresít (raumt). A víz-hangéter ellentétpárnál abból indulhatunk ki, hogy a víz egy kontinuum, tökéletesen folytonos. A folytonos ellentéte, aminek tehát a hangéternél jelen kell lennie, a különálló (diskret), ugrásszerû, elválasztott. Figyeljük meg pl. a következõ jelenséget: az esõ külön cseppekben hull, melyek érré, patakká, folyóvá, tengerré egyesülnek. A tengerben aztán már nincsenek egyes cseppek, csak egy egység. Vegyünk ezzel szemben egy szimfóniakoncertet: csupa egyes hangokból áll; eltûnne a zene, ha a hangok összefolynának. A zene csak egyidejû és egymást követõ intervallumok, távolságok (különbségek) által van jelen. A zene olyan erõn nyugszik, amely elválaszt, széttart, de a szétválasztottak mégis kapcsolatban maradnak egymással. Vegyük még egyszer az esõcseppek példáját, amelyek összefolynak egészen a tengerig, összegyûlnek, összeget, egységet (teljességet) adnak. Egy térképen, ahol be vannak jelölve a vízfolyások, különösen szemléletessé válik a vizeknek ez az egymás felé törekvése, egymásba olvadása. Van ennek egy pontos ellenképe: egy fa. Egy egységes törzsbõl törekszik szét, osztódik ágakra, gallyakra, levelekre, 16 2013/1 melléklet
melyek, mint egyesek, a körülményektõl függõen még tovább differenciálódnak. Az egész fa egy nedvbõl, vagyis vízszerûbõl jött létre. Miért viselkedik hát ez a folyadék pontosan ellentétesen a szokásos vízzel? A hangéter az, ami a növekedési erõkben mûködik, ami az egységeset szétválasztja, és így elágazva növeszti. A víz kioltja a sokféleséget, és nem pusztán egy összeget hoz létre belõle, hanem egységet, tömeget. A hangéter szétválaszt, terel (hajt, ûz) a számokba, számviszonyokba; távolságok, törések, megkettõzõdések, sokszorozódások, osztódások jönnek létre, amiket összeszámolhatunk, leszámolhatunk. A számlény a hangéter mûködése következtében válik jelenséggé; Rudolf Steiner ezért nevezi száméternek is. A számok eredendõen különállóak. Amikor egyetlen hangot hallunk, akkor az elõször egységesnek tûnik, amiben semmi megosztottság nincs. Mégis, minden hangnak egy megosztottság az alapja: a két hullámcsomó. Távolságuk mértéke lényeges a hang szempontjából, és ezt tartanunk is kell, ha a hangnak állandónak kell lennie. Egymással számszerû viszonyban álló csomópontok a hangéter-mûködés karakterisztikus jelenségei. Jóllehet eredendõen két különbözõ szógyökbõl erednek, a diszkrét és konkrét kifejezéseket mint fogalmakat, használhatjuk két alapvetõ, ellentétes jelenségre, melyek mint összenövés és egymásból kinövekvés jelennek meg. Vegyünk két cseppet, pl. higanyból, melyek egymás közelében vannak. Abban a pillanatban, amint egymáshoz érnek, egyesülnek, a kettõ eggyé válik, összeolvad. Ez a vízelem egy õsjelensége, ugyanakkor az életnek is alapjelensége. Ez megy végbe két sejt összeolvadásakor, ami a megtermékenyüléskor következik be: concrescere. Az ellentétes jelenség, a kettéválás, szétválás a hangéter mûködése következtében lép föl. Az anorganikusban, pl. a hangok csomóképzésében vagy a chladnikus hangzásformákban; az organikusban, ahogy már kifejtettük, a fák koronaképzésében, növények elágazódásában, mint a sejtosztódás alaptényének makroszkopikus, látható megjelenésében. Egy osztódó sejt egymásból kinövése nyilatkoztatja meg a legszebben a hangéter mûködését. A sejtosztódásnál elõször két csomó keletkezik, a centrosomák, melyekbõl az egész osztódási folyamat kiindul, amit ók szabályoznak. Ha gyorsított felvételt készítünk a sejtosztódás egyes stádiumairól, amit egy fejlõdéstörténeti leírásban megtalálhatunk, akkor a chladnikus hangformák keletkezéséhez teljesen hasonló folyamatot találunk: discrescere. Minden 2013/1 melléklet 17
organikus létforma alaptényei, a megtermékenyülés és a sejtosztódás úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a vízelem és a hangéter. Ezen ellentétpár mûködése egészen a lelkiségig menõen megmutatkozik mint szimpátia és antipátia. Végül is a nemek szétválása is ebben a létszférában gyökeredzik. Az egész létet átszövi a víz és a hang mûködése. Fizikális területen további ellentétek is láthatóvá válnak. A víz folyékony; nemcsak külsõleg folyik a hegyrõl a völgybe, hanem mindenekelõtt belsõleg teljesen folyékony, azaz állandóan önmagában elcsúszó-eltolódó. Ezzel szemben a hangéternek megtartó ereje van, csomópontokat képez és megõrzi azokat. A hangéter nemcsak a levegõ birodalmában mûködik mint hang, hanem a vízben is, ami a testvére. Rudolf Steiner kémiai éternek is nevezi, mert a kémiai aktivitás hordozója. Az anyagok kémiailag számtörvények alapján viszonyulnak egymáshoz; kémiai kapcsolataik és erõik a kémiai éter megnyilvánulásai. Egy H 2 S0 4 oldatot mintegy átzeng ennek az anyagnak a számszerû törvényszerûsége. Az anyagi komponensek a médiumban pontszerûen rendezõdnek el, de nem önkényes pontokon, hanem csomópontokban, melyek egymással számszerû viszonyban állnak. Egy kristály röntgenképén vagy egy plasztikusan ábrázolt szerkezeti képleten ez a viselkedés szemlélhetõvé válik; ebben a kémiai éter említett tartóereje mutatkozik meg. A kristályban a csomópontok megmerevedtek, az oldatban ezzel szemben folyékonyak, hullámzóak. Hang és víz, mindkettõ önmagán belül egy aktív és egy passzív részre polarizálódik. A hangnál ez a csomók és a hullámzás ellentéteként mutatkozik meg. A lényeg a csomók között történik. A víznél a ringás és hullámzás ellentétével találkozunk. Figyeljük meg a következõt: ha egy követ egy tóba dobunk, hullámok képzõdnek, melyek a kõ beesési helyétõl a part felé futnak. Egy dugó, ami a víz felszínén úszik, le és föl táncol, miközben a hullámok futnak; ez azt mutatja, hogy a vízrészecskék le és föl mozognak, miközben a hullámok vízszintesen tovafutnak. Ha a hullámok elcsitulnak, a vízrészecskék eredeti helyükön vannak. A lényeges itt a részecskék le- és fölfelé mozgása és egy helyben maradásuk, míg a hullám e fölött elvonul; azaz, az anyagi rögzül, és a hullám külsõ marad a számára. Mégis, a hullámprincípium lényszerûen a víz természetéhez tartozik. Ez megmutatkozik az áramló víz meanderképzésében is. A hullámmal és lebegéssel összekapcsolódva föllép az ismétlõdés princípiuma. 18 2013/1 melléklet