A Komplementer Medicina Szakmai Kollégium megkezdi munkáját



Hasonló dokumentumok
DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, ) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

Módszertani és Minőségbiztosítási Osztály - osztályvezető

Professzor dr. Jermendy György - orvos, tudományos igazgató

63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól

Tartalom. Köszöntő. øtinfo június 1. Köszöntõ

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült:

Az általános pályázat feladatokon túl a pályázó által ellátandó feladatok:


Nyugat-magyarországi Egyetem

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program

XII. Háziorvos Napok

64/2011.(XI.29) NEFMI rendelet, utolsó módosítás 14/2014.(III.10.) EMMI hatályos 2014.III.11-től

A SZAKMAI TAGOZATOK MŰKÖDÉSE évtől

Az Általános Orvostudományi Kar Szabályzata. Gyakorló Kórház és Gyakorló Osztály cím elnyerésére

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 3/2011-es számú határozatával személyi kérdésben döntött.

XVII. Őszi Konferencia Budapest, 2011.nov

PTE DOK KÜLDÖTTGYŰLÉSI KIVONAT

Családi állapot: férjezett, három gyermek édesanyja Születési év: 1961 Születési hely: Nagyvárad

30 éves a Magyar Vese-Alapítvány Reg. No 596/1987 A II világháború utáni első jótékonysági egészségügyi alapítvány évi díjai, elismerései

Mit ad a képzőknek a projekt? Új irányok az alapellátók képzésében

Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar. Ápoló levelező IV ( I. szemeszter)

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának

Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós

Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

NYÍLT NAP ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI SZAKFORDÍTÓ TOLMÁCS ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI SZAKNYELVI KOMMUNIKÁTOR

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által április 2-án minősített rendezvények

12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet. az egészségügyi szakmai kollégium működéséről

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Wellness és természetgyógyászat

A romániai pedagógusképzési és -továbbképzési rendszer aktuális változásai (E. szekció: A szak- és felnőttképzés aktuális jogi változásai)

A rehabilitációs medicina szakorvos jelöltjeivel szemben támasztott követelmények, a képzőhelyek szerepe

vizsgabizottsági tag GYEMSZI-ETI vizsgázók száma: 15 fő vizsgája Fülakupunktúrás addiktológus szakképesítés szakmai

T A N F O L Y A M D E B R E C E N B E N

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

Területi elnök Munk Jánosné. Általános alelnök Pfaffné Deli Zsuzsanna

Avagy hogyan maradhatok, hogyan lehetek, hogyan folytathatom?

Szakmai beszámoló. A program részletes leírása:

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató

Debreceni Egyetem. Jánosy Orsolya irodavezető Nemzetközi Iroda, Rektori-Kancellári Kabinet

Az elearning szerepe és perspektívái az orvos-továbbképzésben

Határozatok

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar

Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság évi tevékenységéről

Márton Mártonné oktatási, továbbképzési referens MESZK Országos Szervezet Budapest, Továbbképzés változásai 2017.

Változások az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályozásában. Tóbiásné Csutka Anett megyei vezető ápoló

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta.

Időtartam (-tól -ig) Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros

A mikrobiológia, ezen belül a referencia laboratóriumok helyzete Magyarországon

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának

KÉRDŐÍV AZ EGYETEMI DOCENSI PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁNAK SZEMPONTJAIHOZ. A PÁLYÁZÓ NEVE: Dr. Remport Ádám Születési éve: 1959

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz

Klinikai Szakpszichológia és Pszichoterapeuta Klinikai Szakpszichológus Tagozat

Posztgraduális képzés gyógyszerészeknek MU 004. GK

Kari képzésfejlesztési stratégia

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar minőségfejlesztési terve

Módosított dokumentum. Módosított pont. Sorsz.

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József

B e s z á m o l ó az MRT Ultrahang Szekciójának munkájáról (2006. okt okt.)

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

ORSZÁGOS DIETETIKAI SZAKMAI TAGOZATVEZETŐI TISZTSÉGRE JELÖLT BEMUTATÁSA. MUNKAHELY: Testnevelési Egyetem (TE) - Sporttudományi Doktori Iskola,

Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre

2013_DPR_mpiac_DE_blokk_ÁJK. Válaszadók száma = 18. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

52/2003. (VIII. 22.) ESZCSM rendelet. az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és klinikai szakpszichológusok folyamatos továbbképzéséről

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő

Hatályba lépett: május 4-én

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM PROGRAMJA csütörtök 9.00 A Konferencia megnyitása Munkabiztonság helyzete 2019-ben Nesztinger Péter

Újszülött-, Csecsemő- és Gyermekosztály Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

Felsőoktatás helyzete. Kisgyörgy Lajos

V. A Kormány tagjainak rendeletei

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Ábrahám György. Szegedi Tudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar

In memoriam Dr. Szél Éva magister emeritus ( )

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

Dr. Brenner Tiberiu által oktatott tanfolyamok és előadások jegyzéke:

A NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET KUTATÓI MUNKAKÖRI KÖVETELMÉNYEINEK SZABÁLYZATA. I. Általános rendelkezések

POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS

Jean Monnet tevékenységek

Prof. Dr. habil. Hegyi Gabriella MD.PhD. Pécsi Tudományegyetem ETK- Dietetika és Táplálkozástudományi Intézet Komplementer Medicina Tanszéke

A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata

Beszámoló a Kristianstad Egyetemen töltött Erasmus Staff Week-ről

I. Fejezet A Kar oktatói és tudományos kutatói

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Dr. Masszi András PhD

SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA

Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

MAGYAR AKUPUNKTÚRÁS ORVOSOK TÁRSASÁGA XXIX. KONGRESSZUSA

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2017/2018 akadémiai évre

NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE

GVK_Munkaerőpiac_2011

Működés optimalizálás, Merre, hogyan tovább alapellátás? Törvény- alaphelyzet. PTE ÁOK Alapellátási Intézet

A MAGYAR ORVOSI LABORATÓRIUMI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETÉNEK TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE

Onkológiai betegút menedzselés gyakorlati megvalósítása

Átírás:

A Komplementer Medicina Szakmai Kollégium megkezdi munkáját Interjú Dr. Hegyi Gabriellával, a Komplementer Medicina Szakmai Kollégium Tagozatának elnökével 2011. május 1-jén megalakult az Egészségügyi Szakmai Kollégium, mellyel egy operatívabb, rugalmasan működő kollégium létrehozása volt a cél. A Tagozatok létrejöttének fontos célja, hogy a szakmát széles körben bevonják a munkába a betegek és a rendszer működése érdekében. Ez nem lesz másként a Komplementer Medicina területén sem, mely Tagozat tagjait és a háttérben működő szakmai Tanács tagjait 2011. június 6-án nevezték ki. A Tagozat munkájáról, céljairól és felépítéséről kérdeztük Dr. Hegyi Gabriella tanszékvezető asszonyt (PTE ETK, Komplementer Medicina Tanszék), akit a Komplementer Medicina Szakmai Kollégium Tagozatának elnökévé választottak, de tagja a KM Szakmai Tanácsnak is, ami 2011. június 6-án alakult meg. ETInfo: Hogyan látja a szakma jelenlegi helyzetét, mit vár a Szakmai Kollégium megalakulásától? Európában először Magyarországon született a tevékenységet részletesen szabályozó miniszteri és kormányrendelet 1997-ben, amely a mai napig is példaértékű az EU országai részére. Életbelépése óta 14 év telt el, és az eltelt idő megmutatta a változtatás igényét, a rendeleti hiányosságokat is. Ma Magyarországon kaotikus a természetes gyógymódok helyzete, amely egyfelől az ellenzők táborát növeli, másfelől a napi gyakorlat az, hogy sokan, sokféle és ellenőrizhetetlen szolgáltatásokat kínálnak a pácienseknek, betegeknek. Továbbá a képzettséggel rendelkező szakemberek képesítése, vizsgáztatása, megfelelő továbbképzéseinek megszervezése és rendszeres kontrollja is várat magára, hiszen itt nem működik megfelelően a szakmai felügyelet, nincs szakfelügyelői főorvosi hálózat különböző lobbyk akadályozása miatt, nem léphetett életbe a már két ízben revízión átesett, évek alatti munkával készült újabb rendelet sem. Őszintén megmondom, hogy a 2003-ban létrehozott szakmai (KM) Miniszteri Tanácsadó Testületet amelyben a szakmai képviseleteken kívül a 4 magyar felsőoktatási egészségügyi intézmény, orvosi és szakdolgozói kamara, ÁNTSZ, OTH is képviseltette magát, havonta ülésezve, keményen dolgozott az utóbbi 3 évben össze sem hívta a szakminiszter. Ezek után meglepetésként ért a Szakmai Kollégiumi Tagozat újbóli megalakítása, hiszen 1997-ben már volt ilyen szervezet rövid ideig. Mindazonáltal kedvezőnek érzékelem az időpontot és alapvetően fontosnak látom feladatát, hiszen szerte a világon nő az érdeklődés a téma iránt. Aktualitást ad az Európai Unió CAMbrella (www.cambrella.eu) nevű projektje is, amely első alkalommal méri fel 3 éven keresztüli kutatómunkában a Komplementer Medicina európai helyzetét, definícióját, engedélyeztetését, gyakorlatát, a betegek védelme és biztonsági szempontjait és a tevékenységet nyújtók, valamint az azt igénylők szempontjait is figyelembe véve. Összefoglalóan majd ajánlásokat fogalmaz meg

az EU-nak a későbbi kutatások tervezésére és szponzorálására 2012-ben. Ebben a projektben a PTE ETK Komplementer Medicina Tanszéke is meghívással vesz részt. Ugyanakkor a NATO is létrehozott egy CAM orvosi munkacsoportot a katonai személyek állóképességének nem farmakológiai támogatással történő erősítésére és kiemelt helyet kapott benne a mind and body technika kutatása, valamint a Hagyományos Kínai orvoslás akupunktúrás és mozgásterápiás része is. Ebben a csoportban is dolgozunk, sőt Magyarországon lesz 2012-ben a csoport tavaszi munkaülése is. ETInfo: Mit gondol, a fennálló problémák áthidalására mi a legcélravezetőbb módszer, min szeretne változtatni? A problémákat nemcsak áthidalni, hanem megoldani törekszünk, ami jól szervezett csapatmunkaként képzelhető el, figyelembe véve a szakma sokrétűségét. Természetesen először felméréssel tájékozódnunk kell a jelenlegi magyar helyzetről teljes vertikumában.az adatgyűjtő munka nem könnyű, hiszen ma a polgármesteri hivataloktól megszerzett egyéni vállalkozói igazolvánnyal működő, semminemű szakirányú képzettséggel nem rendelkezőtől kezdve az egyetemi liszensz vizsgával rendelkező orvosig sokan tevékenykednek. Ezután felmérve a szükséges változtatások lehetőségét és mértékét, a rendelet módosítására teszünk javaslatot a NEFMI államtitkárságának, bevonva a munkába az érintett szakmai szervezeteket is. ETInfo: Milyen reményei, elvárásai vannak az új pozíciójával kapcsolatban? Előre dolgoztunk és a napokban megalakult 10 tagú Szakmai Tanács első ülésén már elfogadtunk egy munkatervet az első évre, és a működést szabályozó ügy- és munkarendünk is életbelépett. Pontos, felelős és összehangoltan gyors munkát várok el kollegáimtól is, ahogy magam is teszem majd, hiszen így jutunk előbbre. Természetesen az államtitkárságtól és a GYEMSZI-n túl is jönnek soron kívüli kérések és feladatok a magunk elé kitűzöttek mellé. De az újabb szakmai szabályozás megszületése elengedhetetlen feltétele a későbbi szakmai protokollok kialakításának és a szakmai felügyeletnek is. ETInfo: Mik a tervei, céljai? Elsősorban a pontos tájékozódás az országos helyzetről, majd a már készenlétben tartott szabályozás aktualizálása ehhez az újabb helyzethez, javaslatok és jobbító ötletek számbavétele széles konszenzussal, majd e mentén ősszel a rendelettervezet kodifikációra való beadása. Azután jöhetnek a szakmai protokollok,

majd ezzel párhuzamosan a képzési rendszer, szakképzések kialakítása. Szeretném egyetemi szinten is elkezdeni a diplomás életmódtanácsadó és természetes gyógymódok terápeutája képzést, amely a stabil egészségtudományi alapokon felelős, döntőképes szakembereket képez, akikre szükség van és lesz is a Semmelweis Tervben megfogalmazottak szerint. A posztgraduális képzésbe vont orvosi Komplementer Medicina (továbbiakban: KM) ágakból történő tananyag és vizsga lehetőségének kiszélesítése szakorvosok részére. ETInfo: Milyen feladatok várnak a Szakmai Kollégiumra az elkövetkező időszakban? A progresszivitási szinteken történő meghatározás új a szakma részére, de a KM beilleszthetőségének lehetőségét adja meg a klinikai orvoslás napi gyakorlatába. Az alapellátás, a szakrendelői és a kórházi ellátás, illetve az egyetemi gyakorlat a 4 szint. Emellett munkatervünknek megfelelően ősszel szeretnénk eljutni a rendeletalkotás javaslatáig. A terveink közé tartozik a képzések áttekintése, a kötelező, választható és szabadon választott továbbképzések kidolgozása, ezek színvonalának emelése, valamint javaslattétel curriculumok és a szakfelügyelet kialakítására. ETInfo: Mi tűnik a legnagyobb feladatnak? Óhatatlan, hogy ahol átalakítás, korszerűsítés folyik, ott egyes csoportok érdeksérelme is megjelenhet. Erre számítok is, de ha a szakma egyetért és egységes (az eddig sokszor tapasztalt torzsalkodás és széthúzás helyett), akkor idővel megérti mindenki, hogy az erősebb szakmai képviselet és szervezés segít a jövőben elérni az etikus és tisztességes, képzett szakemberek megérdemelt elismertségét. Itt van konkrétan a bioenergetika esete, amelynek már szakmai kódja sincs évek óta (mert a szakmai kódok korábban megjelentek, de az új rendező törvény nem), mégis történt és történik napjainkban is képzés, vizsgáztatás belőle, annak ellenére, hogy nem kap működési engedélyt az illető, aki ezt elvégzi. ETInfo: Kérem, hogy mondjon pár szót a Szakmai Kollégium felépítéséről, tisztségviselőiről! A Szakmai Tagozat 3 tagú, vezetője mellett a másik két kolléga évek óta magas szinten műveli választott szakmáját, remélem, hogy a csapatmunkában amely a többi KM ág ismeretét is feltételezi szervezeti szinten számíthatok rájuk. Mindenesetre sikerült a célokat illetően egyezségre lépni velük. Céljaink azonosak, a módszerekben egyeztetünk.

A Szakmai Tanács 10 tagú. Sajnos a megalakulásban előzetesen szervezői munkát vállaló MOTESZ nem derítette fel az összes szakmai szervezetet, és így egyesek képviselete túlreprezentált, míg léteznek olyan sok taggal rendelkező, elismert oktatói szakmai képviseletek is, akik nem kerülhettek be ezért. Itt törekedni kell majd a többi, kimaradó szervezet véleményének, álláspontjainak megismerése is. Erre garancia a Szakmai Tanács elnökének (Dr. Pesztenlehrer István c. egyet. docens) és titkárának (Dr. Varjú Márta) személye, kiknek hatalmas tapasztalata van a témában elméleti és gyakorlati szinten egyaránt. ETInfo: Kérem, ismertesse röviden szakmai önéletrajzát, pályáját! Egészségügyi pályámat elsőként okl. szülésznőként kezdtem, majd 2 év szülőszobai munka után továbbtanultam a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, ahol summa cum laude minősítéssel végeztem. Később belgyógyászatból, foglalkozás-egészségügyből és családorvostanból szereztem szakképesítést. A belgyógyászati kórházi munka után 22 évig vezettem egy családorvosi praxist, később már az általam alapított Yamamoto Intézetben, oktatói praxisként több kolléga szakvizsgára történő felkészítésében vettem részt. 1978 óta érdeklődtem a hagyományos kínai orvoslás iránt. Japánban, majd Kínában történt többszöri tanulmányútjaim után alapítottam meg a budapesti alapítványi intézetet, ami ma a PTE ETK KM budapesti kihelyezett oktatói központja is egyben. Közben nemzetközi és hazai liszensz vizsgát tettem a Hagyományos Kínai orvoslásból, Neurálterápiából és Homeopátiából. 1998-tól Magyarország delegáltja vagyok az International Council for Medical Acupuncture and Related Techniques (ICMART) nevű nemzetközi orvosi szövetségben. 1997-ben miniszteri honoris causa kinevezést kaptam KM-ben, részt vettem a vonatkozó rendelet elkészítésében is, később vizsgáztató lettem az ETI-ben. 1999-ben szereztem tudományos fokozatot, a Mechanikus és elektromágneses biostimuláció témában. 2003-tól kínai-magyar bilaterális tudományos szakmai projekteket vezettem 2011-ig HKO témában, a Kínai Népköztársaság 2006-ban kinevezett az International Preparatory Committee of TCM európai tagjának, majd a Hebei United University (Tangshan) professzorának, ami évente többszöri oktatói munkát jelent. 1986 óta veszek részt a HKO posztgraduális képzésében, 2004 óta szervezem a PTE-n a két éves tanfolyamot, valamint neurálterápia, homeopátia és manuális medicina témákban is. Tanszékvezető vagyok 2008 óta a PTE ÁOK-n, jelenleg a Tanszék a PTE ETK-n működik. 2005-ig alelnöke, majd 2005 óta a Magyar Akupunktúrás Orvosok Társaságának elnöke vagyok. 2009-ben a CAMbrella eu-s projektbe hívtak kutatónak, majd a NATO CAM RTO-196 projektjébe is, amely munka rendszeres elfoglaltságot ad 2013-ig. Emellett a gyakorlati betegellátásban veszek részt a budapesti Yamamoto Intézetben, ahol sikerült egy etikus és korrekt szakmaiságú hűséges és kollaborativ csapatot kialakítanom.

Gyakran hívnak meg külföldre workshopokat tartani YNSA és egyéb HKO-s témában, így pl. Görögország, Bulgária, Törökország, Románia, Szlovákia, Csehország mellett Olaszországban is többször tartottam kurzusokat orvosoknak. A Magyar Akupunktúrás Orvosok Társaságának (MAOT) tagja vagyok 2005 óta. Több szakmai könyv szerzője, társszerzője vagyok magyar és angol nyelven. PhD doktori iskolában témavezetőként is tevékenykedem Az állóképesség fokozása nem konvencionális módszerekkel a Psychés megterhelésnek kitett személyeknél témában. (Katonai- Műszaki Doktori Iskola) Családi állapot: férjezett, patológus férjem a legfontosabb, lelkierőt adó támaszom és hátterem a munkámban. Egy leánygyermekünk van, aki férjezett, Kínában él. Azt csinálom, amit szeretek csinálni, ez ad erőt a mindennapok stresszterhes eseményeihez. Díjak: A természetgyógyászatért (1997), Pro Sanitate (miniszteri kitüntetés), 2008 Budapest XIX. Kispest kerületének Díszpolgára (2009) Hobby: komolyzene (aktív zenéléssel), kertészet, utazás, kutyák Összeállította: Zsuponyó Diána, GYEMSZI-ETI