Kiskunsági kutatási mintaterület: Kutatási jelentés a jövőtervező műhelymunkáról

Kiskunsági kutatási mintaterület: Kutatási jelentés a jövőtervező műhelymunkáról Kelemen Eszter, Lazányi Orsolya, Megyesi Boldizsár, Pataki György, Balázs Bálint, Bela Györgyi 1. Bevezető Az OpenNESS kutatás magyarországi, kiskunsági munkarészének egyik legfontosabb célkitűzése, hogy munkánkkal hozzájáruljunk a térség jövőbeli fenntartható tájhasználatának kialakításához. E célt közvetve szolgálták a kutatás kezdeti lépései az ökoszisztéma szolgáltatásokhoz kapcsolódó lakossági tudás és vélemények felmérése és az indikátorok fejlesztése, míg közvetlenül kapcsolódik hozzá a 2015 januárjában megszervezett jövőtervező műhelymunka. A műhelymunka legfontosabb célja az volt, hogy a térséget jól ismerő és itt élő érintettekkel, a legfontosabb szakterületek képviselőivel közösen olyan alternatív jövőképeket alakítsunk ki, amelyek reálisan megvalósulhatnak 2065-re, mégis igen eltérő hatásokkal járhatnak a térség gazdaságára, társadalmára és természeti környezetére. Az eltérő jövőképek összehasonlításából kiderül, hogy milyen külső és belső folyamatok hatásaira kell felkészülni az elkövetkező 50 évben, hogy milyen bizonytalanságokkal kell számolni a jövőbeli tájhasználat kialakítása során, illetve hogy a különböző tájhasználatok mely érintett csoportok számára hoznak pozitív változásokat és melyeket lehetetlenítenek el. Kutatási összefoglalónkban röviden bemutatjuk a műhelymunka hátterét és felépítését, majd részletesen ismertetjük a négy alternatív jövőképet, amelyeket kiscsoportokban dolgoztak ki a résztvevők. A jelentés zárásaként táblázatos formában hasonlítjuk össze a jövőképeket, s összegezzük a résztvevők által megfogalmazott értékelést. 2. A jövőtervező műhelymunka háttere Az ökoszisztéma szolgáltatások kutatásában nem ritka, hogy a kutatók a helyi érintettek bevonásával vizsgálják egy adott térség tájhasználati változásainak hatását a térség által nyújtott ökoszisztéma szolgáltatások mennyiségére és minőségére, s ezen keresztül az ott élők jóllétére. A jövőtervezés kreatív és intuitív folyamata a közösségben folytatott párbeszéddel kiegészítve új meglátásokat hozhat felszínre és közös megoldásokra ösztönözhet. A jövőtervezés különböző technikáinak segítségével a tájváltozásokat kísérő bizonytalanságok és kockázatok érzékletesen megjeleníthetők, a természet és a társadalom bonyolult kölcsönhatásai számításba vehetők anélkül, hogy bonyolult számításokba bocsátkoznánk. A közösen kialakított jövőképek (idegen szóval szcenáriók) később tudományos információk alapján modellezhetők, biológiai és ökológiai mutatószámokkal jellemezhetők, így összehasonlíthatóvá és értékelhetővé válhatnak. A jövőtervező technikák tehát jövőbeli döntéseink megalapozását teszik lehetővé. A kiskunsági jövőtervező műhelymunka megszervezését alapos tudományos háttérmunka előzte meg, amelynek során felhasználtuk korábbi tapasztalatainkat hasonló módszerekkel, és feldolgoztunk

számtalan, a témában íródott szakirodalmi forrást. Mivel kutatásunk egy nagy nemzetközi projektbe illeszkedik, a projekt jövőtervezési módszerekre irányuló útmutatására is építettünk. A háttérmunka legfontosabb lépése annak a két alapvető peremfeltételnek (hatótényezőnek) a meghatározása volt, amelyek mentén az alternatív jövőképeket kidolgoztuk. Ehhez a kutatás Tanácsadó Testületét (TT) hívtuk segítségül: a 2014. október 30-án megtartott TT ülés keretében interaktív feladat során arra kértük a testület tagjait, hogy gyűjtsék össze azokat a hatótényezőket, amelyek szerintük a leginkább befolyásolják a Kiskunsági Homokhátság jövőjének alakulását, majd csoportosítsák, és fontosság szerint rangsorolják őket. A TT tagok összesen 31 hatótényezőt listáztak. A kisebb-nagyobb átfedések tisztázása és a hatótényezők csoportosítása után 9 fő hatótényezőt azonosítottunk, amit 5 fő csoportba soroltunk a következők szerint: 1) társadalmi hatótényezők: demográfia, közösség, értékrend 2) gazdasági hatótényezők: gazdasági folyamatok alakulása az EU-ban és Magyarországon 3) technológiai hatótényezők: műszaki fejlődés 4) politikai (szabályozási) hatótényezők: szabályozás centralizáltsága, tájhasználatot befolyásoló intézményrendszer rugalmassága 5) ökológiai hatótényezők: klímaváltozás, elérhető vízkészlet A közös vita során a legtöbb említés a társadalmi, a szabályozási és az ökológiai hatótényezőkre vonatkozott. E három hatótényező kiemelkedő szerepe abban is tetten érhető, hogy a mozgatórugók fontosság szerinti rangsorolása során első (azaz legfontosabb) helyre a társadalmi hatótényezők kerültek, míg a bizonytalanság szerinti rangsorban az első (azaz a legbizonytalanabb) helyre a szabályozási hatótényezők kerültek. Mindezek alapján a társadalmi és a szabályozási hatótényezők ezeken belül a közösség összetartó ereje és a szabályozás centralizáltsága lettek az alternatív szcenáriók elkülönítését szolgáló peremfeltételek. Ezek mellett a technológiai fejlődés és a klímaváltozás olyan általános változási folyamatokként jelentek meg a jövőtervező műhelymunka során, amelyek mindegyik jövőképet egyformán nagymértékben befolyásolják. A két peremfeltétel egy kétdimenziós, négy síknegyedre osztható szcenárió-teret rajzolt ki (1. ábra), amely mentén kiscsoportokban dolgoztuk ki a jövőképeket. 1. ábra: Az alternatív jövőképek kidolgozását segítő peremfeltételek

3. A műhelymunka lebonyolítása A műhelymunkát megelőzően számos, a térséget jól ismerő és lehetőség szerint helyben élő érintettet és szakértőt kerestünk meg személyesen vagy telefonon. Célunk az volt, hogy a műhelymunkán minél több szakterület és érintett csoport képviselve legyen, beleértve azokat a társadalmi csoportokat is, amelyek általában nehézségekbe ütköznek, ha hasonló fórumokon próbálják meg képviselni szempontjaikat (pl. fiatalok, elszegényedő, munkanélküli rétegek). A meghívottak között helyi gazdálkodók, vendéglátással foglalkozók, erdészek, méhészek, pedagógusok, helyi civil szervezetek és különböző egyházak képviselői, területi tervezési, vízügyi, egészségügyi és természetvédelmi szakértők szerepeltek. A meghívottak közül 25 fő jelent meg, a résztvevők egy része azonban a délután folyamán, más elfoglaltsága miatt, távozott (a jelenléti ív, amelyet 20-an írtak alá, a mellékletben található). A műhelymunkát 2015. január 23-án 9-17 óra között tartottuk, helyszíne az Izsáki Vino Étterem volt. A műhelymunka első szakaszában az interaktív bemutatkozást követően röviden ismertettük az OpenNESS kutatási projektet, bemutattuk a rendezvény célját és felépítését, majd két meghívott előadó segítségével a térség társadalomtörténetébe és tájtörténetébe kaptunk betekintést. A jövőképek kidolgozását elősegítendő ismertettük a klímaváltozáshoz és a technológiai fejlődéshez kapcsolódó, 50 évre vonatkozó általános előrejelzéseket, valamint részletesen bemutattuk a két peremfeltétel lehetséges alakulását (erős vagy gyenge közösség, centralizált vagy decentralizált döntéshozatal). Ezt követően négy kiscsoportba osztottuk a résztvevőket, akik az 1. ábrán bemutatott síknegyedek közül egy-egy szcenárió részletes kidolgozásával foglalkoztak. A jövőképek megalkotása során mindegyik kiscsoport számba vette, hogy hogyan alakulhat a térségben a megélhetés, a tájhasználat, a lakhatás, a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás, valamint a természeti környezet. A természeti környezetben bekövetkező változások érzékelhetőbbé tétele érdekében mindegyik kiscsoport egy-egy montázst is készített az előre összegyűjtött fényképek, valamint tollak, ceruzák, színes papírok segítségével. A csoportmunkát tapasztalt moderátorok segítették, a természetben bekövetkező várható változások figyelembe vételét pedig egy-egy ökológus szakértő segítette, amennyiben bármilyen tisztázó kérdés merült fel a csoportban. A csoportmunkán elhangzottakat óriás jegyzetpapíron folyamatosan jegyzeteltük, emellett diktafonnal rögzítettük és fotókkal is dokumentáltuk, ami fontos háttéranyagot jelentett a szcenáriók részletes jellemzéséhez. A műhelymunka zárásaként mindegyik kiscsoportból egy képviselő összefoglalta a saját csoportja által megalkotott jövőképet, majd egy szavazólap segítségével minden résztvevő értékelhette, hogy az adott jövőképet mennyire tartja kedvezőnek vagy kedvezőtlennek. A szcenáriók részletes elemzése során a hangfelvételek alapján pontosítottuk és kibővítettük a műhelymunkán készített jegyzeteket, külön kiemelve, hogy miként értelmezték a kiscsoportok a két peremfeltétel adott együttállását, illetve hogy milyen ellentmondásokat, bizonytalanságokat azonosítottak a résztvevők, amelyeket nem sikerült a beszélgetés során feloldani. Az alternatív jövőképek egymástól való minél élesebb megkülönböztetése érdekében minimálisan módosítottuk a szcenáriók elnevezését, hogy olyan címet találjunk, ami minél hitelesebben fejezi ki a résztvevők által megalkotott jövőkép sajátosságait. 4. A műhelymunka során kidolgozott négy alternatív jövőkép bemutatása

4.1. A jövőkép: Mérnökök és gazdálkodók 1 A jövőkép címe a tájhasználatot leginkább befolyásoló két érintett csoportra utal. E jövőkép két peremfeltétele, az erős, centralizált állam és az erős közösség együttes jelenléte ellentmondó alaphelyzetet jelent a résztvevők szerint, amit csak a beszélgetés vége felé tudtak feloldani. Az erős közösség jellemezőiről nem esett sok szó, az erős állam alatt centralizált államot értettek a beszélgetés résztvevői. Az első gondolat az volt, hogy az erős állam és az erős közösség között folyamatos a konfliktus, különösen, ha nincsenek pontosan szabályozott hatáskörei a különböző szereplőknek. Ideális esetben azonban az állam szabályozóként van jelen, és azokban az ügyekben aktív, amelyek nemzeti szintű döntést igényelnek. A közösségi szinten is megoldható ügyekben a közösség felelős döntést hozni; ellenkező esetben az erős közösség lázadni fog az állam ellen. Az erős közösség erénye, hogy a keletkező konfliktusokat kezelni tudja ( meg lehet beszélni a kérdést ). Ugyanakkor az erős állam kiáll a gyengébbek, a rászorulók mellett, és megvédi a közösségeket; mint látni fogjuk a közösség határain túli erőforrások elosztásában is igazságosan vesz részt. A jó kormányzás képes a fellépő érdekellentétek közötti konfliktusokat megoldani. Amint a részt vevők rámutattak, ma nem ez a gyakorlat; úgy látják, egyelőre az állam nem jól kormányoz és megvesztegethető. A megélhetés szempontjából kétféle jövőkép bontakozott ki: az egyik az ideális jövő, amelyben a családi/baráti közösségek maguk termelik a saját élelmiszerüket, esetleg szövetkezeti keretek között maximum 20 család termel együtt, és a munkahelyük is ez lesz ezeknek a családoknak, a felesleget pedig helyben értékesítik. Ebben a nem teljesen reális vízióban nincs szükség külső input anyagokra (számítástechnikai és egyéb termelő eszközökre, üzemanyagra például), minden, amire a közösségnek szüksége van, helyben megterem. Ezzel szemben elképzelhető egy realista vízió is. Ez azzal számol, hogy komoly input anyag beszerzésre lesz szükség, a fentiek mellett autóra, traktorra, számítógépekre, külső energiára (elektromos áramra, üzemanyagra), vagy olyan berendezésekre, amelyek ezeket előállítják. Ezért a helyi cserekereskedelem csak kiegészítő jellegű lesz, a távoli partnerek fontosak fognak maradni, a mezőgazdasági tevékenység a helyben élők 20%-nak munkát biztosítani ( a családok legalább 20% fog parasztizálni ), emellett orvosokra, tanárokra, és a különböző szolgáltatásokat (mesteremberek, közigazgatás képviselői, kereskedők) biztosító emberekre is szükség lesz helyben. Ebben nem alakult ki konszenzus: Mindezek ennek ellenére azt gondoljuk, hogy megvalósulhat az ideális jövőkép. hangzott el. Abban egyetértés volt, hogy a mezőgazdaság szerepe nagy lesz, mert a térség alkalmas a jó minőségű élelmiszer előállítására, márpedig az egészséges tiszta élelmiszerre mindig szükség lesz. Ugyan a jelenleg is futó EU-USA kereskedelmi tárgyalások azt sejtetik, hogy az ipari mezőgazdaság meg fog erősödni, de ha az egyed uralkodóvá válna, akkor a térségben nem lenne működőképes mezőgazdaság; márpedig ha nem lenne mezőgazdaság, akkor a térséget lassú elnéptelenedés jellemezné és megszűnnének a közösségek, ami ellentmond az eredetileg megállapított feltételeknek (mely szerint 50 év múlva itt erős közösségek lesznek). Tehát a helyi élelmiszertermelés megmarad és fontos lesz. A mezőgazdasághoz és a megélhetéshez kapcsolódóan merült fel, hogy a technológia fejlődése hogyan fog hatni a munkaerő igényre: 1 A fókusz csoportnak két része volt; a szünet utána létszám jelentős mértékben csökkent, ami jelentősen befolyásolta a közös munka eredményét.

1. Megmaradnak-e a kézi munkaigényes tevékenységek? (van, amit nem lehet gépesíteni, vélik, például a beporzást), és van, amit nem hatékony gépekkel helyettesíteni. 2. Érdemes-e a gépesítéssel elvenni a munkát az emberektől? Már eddig is lecsökkent a munkaidő, de ez tovább fog csökkenni, hogy legyen munkája mindenkinek. 3. A technológiai fejlődés nem feltétlenül jó, vélték többen, viszont erre sem az erős közösség, sem az erős állam nem tud befolyást gyakorolni. A népesség és a lakhatás szempontjai nem váltak élesen el egymástól a kiscsoportos beszélgetés során. Az ideális jövőben sokan fognak a térségbe költözni a városokból ebben egyetértés volt. A reális forgatókönyv szerint is növekedhet a térség lakossága, mivel jó lesz itt élni, és lesz megélhetés; viszont a tanyák mellett a falvak, kisvárosok lakossága is növekedni fog. A tanyasi életmód népszerűbbé fog válni, és ahogy ma sem ugyanolyan, mint 30 éve volt, 50 év múlva is más lesz, mint amilyen ma. Ma a tanyán élők nem mind értenek a tanyához, azaz a mezőgazdasághoz. A hagyományos mezőgazdaági munka csak kevesek számára lesz vonzó, több lesz a szabadidős tanya (már így is túl sok van, vélik egyesek), mint a termelő tanya (ahol minőségi élelmiszertermelés fog történni). Itt is volt azonban eltérés a résztvevők véleménye között: többen megjegyezték, hogy túl sok a szabadidős tanya, és kevesen foglalkoznak mezőgazdasággal ( meg lehet-e a mezőgazdaságot, a tanyasi életet tanítani, vagy az a génekben van tették fel a kérdést), és a vágyaikat, hogy legyen több hagyományos tanya, vetítették a jövőre. Ha helyben nem lesz munka, el kell majd menni, így folytatódhatnak a mai tendenciák: a helyiek gyerekei egyelőre elköltöznek innen. Ma kevés a fiatal, elöregedik a térség, és az öregek (meg a városba költözött fiatalok) eladják/kiadják a földet, emiatt valószínűsítik a földkoncentrációt a résztvevők ( örülnek, hogy elmenekülnek ). Ha azonban lesz vízpótlás, akkor lesz munka is, és akkor ezek a mai folyamatok megfordulnak. Az erős államra szükség van, mert így valósulhat meg a vízpótlás, valamint azért is szükség van rá, mert nem lehet, hogy csak itt (a Homokhátságon) legyen jó élni, mert akkor mindenki ide akar jönni, és akkor háború lesz. Ugyanakkor az sem lehet, hogy itt sokkal rosszabb legyen, mint máshol, mert akkor elvándorolnak az itt élők, és amiatt lesznek konfliktusok hangzott el. A földbirtok méretét és a földhasználatot a politika befolyásolja. Megint felmerült, hogy ha olcsó mezőgazdasági termékek kerülnek be az országba, nem lesz szükség a helyi agrártermelésre. Folyamatos a földbirtok koncentráció, mert kevés a fiatal helyben, nagy az elvándorlás, elöregedik a térség. Az öregek (illetve a városba költözött fiatalok, az örököseik) eladják/kiadják a földet, birtokot ( örülnek, hogy elmenekülnek ), jó esetben helybelieknek. Ha erős a közösség, és jó az állami szabályozás, akkor ezek a birtokok helyiekhez kerülhetnek hangzik el. Mert abban konszenzus van, hogy a mezőgazdaságnak családi birtokokon kell alapulnia. Ehhez az kell, hogy a közösség kikényszerítse, hogy helybeli vegye át a megszűnő gazdaságokat. Az adott feltételek mellett (erős helyi közösség), biztos, hogy a földet fogja művelni valaki, az nem lesz elhanyagolt, gondozatlan ( föld nem lesz műveletlen ). Konszenzus alakult ki arról, hogy a mezőgazdasághoz szükség van öntözésre ( vagy öntözés lesz, vagy semmi ), ehhez a vízpótlásra is szükség van, viszont azokat a gazdálkodókat, akiket a vízpótlás, vízvisszatartás miatt károk érnek, kárpótolni kell. Abban is konszenzus volt, hogy amerikai típusú mezőgazdasági nagyüzemek nem lesznek a térségben. Arról a kérdésről, hogy mi a megfelelő üzemméret, nem tudtak dönteni. Konszenzus volt arról, hogy nem lehet ipari mezőgazdaságot kialakítani ebben a térségben, éppen a természeti adottságok miatt, tehát a kisbirtok, munka, tanya hármasa lesz a meghatározó a földhasználatban, a megélhetésben és a lakhatásban.

A vízpótlás az alapja annak, hogy a klímaváltozás mellett reális lehetősége legyen a vizsgált forgatókönyv megvalósulásának. Ebben pedig kiemelt szerepe van az államnak. Nélküle (egy bölcsen és igazságosan eljáró) állam nélkül nem lehet megoldani a vízpótlást, vízvisszatartást. Ezt az állam lesz képes megszervezni. A víz felhozatala és (igazságos) elosztása állami feladat. A vízpótlás során okozott károk ellentételezéséhez is szükséges állami segítség; viszont az erős közösség lehet a záloga annak, hogy a szűkösebbé váló helyi erőforrásokat (termőföldet) megfelelően osszák el helyben. A természeti környezet változását a klímaváltozás és a tájhasználat változása együttesen fogják alakítani. Az éghajlatváltozást minden résztvevő adottnak tekintette; jelentős felmelegedésre, szélsőséges csapadékeloszlásra és időjárásra számítana. Felmerült a kérdés, hogy képes lesz-e az emberiség a maga számára kedvező módon, tudatosan alakítani az időjárást. Konszenzus alakult ki, arról, hogy ha képes is lenne, abban nem lenne sok köszönet: Az időjárást is lehetne befolyásolni, de ez nem jó, mert összességében nem valószínű, hogy ezt megfelelően képese lenne megoldani az emberiség. Ha nem valósulna meg a vízpótlás, egyre több gyom és inváziós faj jelenhetne meg (vaddohány, akác), és a sivatagosodás is reális veszély lehetne ( majd a vaddohány megköti a homokot ), de ennél a szcenáriónál ennek kicsi a valószínűgése. A mezőgazdasági táj részben átalakul: fóliasátorba költözik a szántóföldi növénytermesztés is a technológiai fejlődés és a szárazság miatt, de megmarad a szőlő, és ismertebbé fognak válni a térség borai. Ha van vízpótlás, akkor a mesterséges táj, a természeti, gazdálkodási, település tájhasználat élesen elválik. 4.2. B jövőkép: Új kunok A jövőkép címe arra utal, hogy a decentralizált állami irányítás és az erős közösség együttesen a korabeli kun társadalomhoz hasonló, csekély társadalmi különbségekkel jellemezhető, összetartó és a saját érdekeiért közösen harcoló helyi társadalmat hoz létre. Az Új kunok szcenárióban az erős helyi közösség decentralizált állammal párosul. Az erős helyi közösséget együttműködés és közös felelősségvállalás jellemzi, ahol mindenki meg tudja oldani a saját feladatát, és vállalja is érte a felelősséget, ami magával hozza a társadalmi különbségek csökkenését. Bármennyire is vonzó azonban ez a peremfeltétel, az erős helyi közösség kialakulása ellen hat a technológia fejlődése, ami az individualizáció irányába viszi az embereket (ennek az ellentmondásnak a feloldására nem is vállalkozott a csoport). A decentralizált állam megítélése vitatott volt. Egyesek szerint a decentralizált állam azt jelenti, hogy nincsenek központi döntések, sem központi beruházások, hanem minden döntés helyben dől el, és minden beruházás attól függ, hogy van-e helyben erőforrás. Ez azt is jelenti, hogy helyi szinten minden település csak a saját erőforrásaiban bízhat, s azok minél hatékonyabb kiaknázása egymás versenytársaivá teszi a településeket, ami végső soron újratermelheti a régi kun társadalmi berendezkedést. Mások ugyanakkor figyelmeztettek arra, hogy a decentralizáció nem az állam teljes hiányát jelenti, hanem azt, hogy minden döntés a legrelevánsabb területi szinten születik meg. A csoportmunka második felére formálódott konszenzus a peremfeltételek teljesülése esetén bekövetkező jövőről. Eszerint az összetartó, erős helyi közösség dönt a helyi fejlesztésekről, beruházásokról, azaz a pénzek szétosztásáról, s bár valószínűleg a jólléti rendszer több, ma még általános elfogadott eleme nem fog már működni (pl. nem lesz központi nyugdíjrendszer vagy egészségügyi ellátás), az állami szerepvállalás továbbra is megmarad a nagyléptékű infrastruktúra (pl. úthálózat, vízi közművek) és a hatósági szabályozás (pl. természetvédelem) terén. Az erős közösségnek köszönhetően a helyi társadalom által finanszírozott helyi érdekeltségű szolgáltatók vehetik át a nem hatékonyan működő állami szolgáltatók szerepét, és olyan ellátási formákat szervezhetnek meg,

amelyek a helyi igényeket a leginkább képesek figyelembe venni (pl. újjáéledhetnek a helyi érdekű vasutak). Ebben a szinte ideálisnak látott jövőképben a megélhetés diverzifikált helyi tevékenységekre fog épülni. Továbbra is fontos szerepet tölt majd be a mezőgazdaság, ahol végbemegy a minőségi termelésre való átállás. Jellemző lesz, hogy lesz néhány nagyobb földtulajdonos hasonlóan a régi parasztgazdákhoz akik sok helybélinek adnak munkát. Szintén munkát adnak majd a térségbe beköltöző külföldiek, akiknek a tanyáját, kertjét helyiek fogják gondozni. Emellett a vidék rekreációs szerepet fog betölteni, nőni fog az ökoturizmus szerepe a megélhetésben. A beköltözők jövedelme valószínűleg a térségben zajló gazdasági tevékenységektől független forrásokból származik majd (pl. távmunkából, meglévő jövedelmek kamataiból, rendszeres külföldi juttatásokból). A kialakult munkamegosztásnak köszönhetően nem lesznek nagy jövedelmi különbségek, az itt élők akár tősgyökeresek, akár új beköltözők rá lesznek utalva arra, hogy együttműködjenek egymással. A helyi piacok szerepe fel fog értékelődni. A stabil megélhetésnek fontos külső feltételeit adja majd a fejlett infrastruktúra (pl. a jó autópálya hálózat, az öntözés technikai kivitelezése). A lakhatás a maihoz hasonló szerkezetben képzelhető el megmaradnak térség falvai, kisvárosai és tanyái, de az életminőség átalakul csakúgy, mint az itt élők összetétele. A népesség változni fog, bevándorlás és elvándorlás egyaránt megjelenik majd, a kettő hatása azonban kioltja egymást. A tősgyökeres helyiek közül sokan elvándorolnak a jobb megélhetés reményében. Ezzel egyidőben a klímaváltozás hatására elárasztott tengerparti területekről érkeznek majd a bevándorlók (hollandok, belgák), akik nem ismerik a tájat, és nem is tudnak gazdálkodni. Mivel a helyi közösségek erősek és összetartóak lesznek, képesek lesznek befolyásolni, hogy ki telepedhet le, és ösztönözni fogják a beilleszkedést, a közös szocializációt. Jelszavuk lesz, hogy közösségben kell tudni élni. A tanyák reneszánszukat fogják élni, mivel a technológia fejlődésének köszönhetően a tanya is ugyanazt a komfortfokozatot fogja nyújtani, mint a város. Az otthonokba beköltözik a fejlett technológia, ami szükségtelenné teszi a nagyvárosokba való ingázást, és kényelmes életkörülményeket teremt. A gyógyítást is átalakítja a technológia, elérhetővé válik a távgyógyítás, az orvosi táskában található műszerek akár komplett beavatkozásokat is képesek lesznek elvégezni. Ugyanakkor nem fogják robotok uralni az otthonokat vagy a mezőgazdasági területeket az emberek közösségekben fognak dolgozni, mert ez adja meg a lehetőséget az együttműködésekre. Mindez a természethez való közelség miatt felértékeli a tanyasi, falusi életet, ezért várhatóan a kistelepülések népessége nőni fog, a városoké pedig csökkenni. Mivel a tanya a rekreáció és pihenés színterévé válik, a termelő tanyák aránya csökkenni fog a maihoz képest. Az építészetet természetközeli megoldások fogják jellemezni, amelyeket hagyományos technikákkal is kombinálhatnak (pl. újra megjelenhet a vályogépítészet). A térségen belüli kapcsolatok megerősödésének köszönhetően a közösségi szintű önellátás fejlődni fog, egyúttal csökken a térségen kívüli tényezőktől való függés (a lakhatásban is). Az itt élők általános egészségi állapota javulni fog, mivel helyben termelt, minőségi élelmiszereket fognak enni, s a decentralizált egészségügy az ellátási színvonal emelkedését hozza magával. A földhasználatot a mozaikosság fogja jellemezni. Bár kialakul a családi gazdálkodók ( parasztgazdák ) rétege, akik nagyobb földterületeken, helyi dolgozók bevonásával gazdálkodnak, a térség természeti adottságaiból kifolyóan igazán nagy birtokok és nagyüzemi termelés nem jön létre. A mai tájhasználat hibáiból (pl. olyan helyen is erdőültetvény van, ahol szőlőnek, gyümölcsösnek vagy gyepnek kellene

lennie) tanulva a természeti adottságokhoz alkalmazkodó, fenntartható léptékű termelés fog kialakulni, amit a klímaváltozás hatásai is szükségessé tesznek. Jellemző lesz a kertkultúra, a szőlő- és gyümölcstermesztés. A hagyományos termelési módok és fajták újra használatba kerülhetnek, ha azok segítik az alkalmazkodást és a minőségi termelést, ugyanakkor fejlett technológiai megoldásokkal fognak párosulni, hogy csökkenjen a dolgozók fizikai munkaterhelése. A technológiai újítások megjelennek majd a növényvédelemben, az intenzív állattartásban, a géphasználatban, de nem alakítják át drasztikusan a művelést továbbra sem robotok, hanem dolgos kezek fogják megművelni a homokhátsági földeket. Így a használt technológiák esetében is az alkalmazkodás lesz a legfőbb irányvonal, a technika a helyi közösséget fogja szolgálni. A technológia fejlődése az individualizáció irányába, a közösségi kapcsolatok leépülése felé hat, ezért fontos, hogy a közösség tudatosan döntsön a rendelkezésre álló technológiák használatáról. A mezőgazdaság terén a technológia az alkalmazkodó, precíziós termelés irányába fog elmozdulni, így például a növényvédő szerek és a műtrágyák használata is biztonságosabbá válhat, csökkenhet a mezőgazdasághoz kapcsolódó környezetszennyezés. A technológiai fejlődés leginkább a mezőgazdasági vízhasználatot fogja befolyásolni: egyre több területet, egyre változatosabb kultúrákat fognak öntözni, precíziós módszereket fognak az öntözés során használni, a leeső csapadék minél hatékonyabb megtartására és felhasználására fognak törekedni a gazdálkodók. Mindez kiegészül majd a növénynemesítés pozitív hatásaival, a szárazságtűrő növények elterjedésével. A klímaváltozás hatásai, s különösképpen a terület további szárazodása ellen elsősorban a helyi vízgazdálkodás átalakításával védekezik majd a helyi közösség. A Dunából történő vízpótlás megítélése vitatott: egyrészt oázissá varázsolhatja a Homokhátságot és biztosíthatja a térség jövőjét, másrészt nem várt ökológiai hatásokkal járhat (pl. másodlagos szikesedés). Az erős közösség azonban képes lesz eldönteni, hogy szükség van-e vízpótlásra, vagy elegendő a lehulló csapadék megtartása, s a közös döntésnek megfelelően alkalmazkodó vízgazdálkodást tud kialakítani. Nagy infrastrukturális beruházások helyett valószínűbb, hogy kisebb léptékű, regionális vízrendezési megoldásokhoz folyamodnak. Növekedni fog a vízvisszatartás jelentősége, és a szürke víz, vagy akár a tisztított szennyvíz felhasználásának aránya. Az egész vízgazdálkodást a helyi igényekhez való alkalmazkodás fogja vezetni, célja pedig az lesz, hogy helyi szinten kezeljék az esetleges vízhiányt és a máskor jelentkező víztöbbletet. Az erős közösség az esetleges egyéni érdekütközések megoldását tudja segíteni. Mindezen változások hatására a természeti környezet is változni fog, bár drasztikus átalakulások nem prognosztizálhatók. A klímaváltozás hatásai a jóslatokhoz képest kevésbé erőteljesen fogják érinteni a vidéket, s nem a táj teljes elsivatagosodását, hanem a mozaikos jelleg erősödését fogják magukkal hozni. A táj erdőspusztai jellege növekedni fog, és a száraz gyepek egy része, amely nem alkalmas mezőgazdasági művelésre, hosszú távon is megmarad. Helyenként a száraz, sivatagi jelleg is felerősödhet, ahol a felhagyásoknak köszönhetően problémát jelent majd az inváziós fajok, különösen a selyemkóró terjedése. A tudatos vízmegtartás és a mai hibás tájhasználati döntések felülvizsgálata nyomán visszatérnek (rehabilitálásra kerülnek) a vizes élőhelyek és a természetes erdők, ami gazdag élővilág megőrzését teszi lehetővé. A fejlett mezőgazdasági technológiának köszönhetően a környezet terhelése csökkenni fog. Ugyanakkor mivel az önellátás szerepe fel fog értékelődni, a mezőgazdasági termelés területi kiterjedése növekedik, a mai védett területek pedig várhatóan zsugorodni fognak. 4.3. C jövőkép: Életben maradók

A jövőkép címe e magányosan, az életben maradásért küzdő gazdálkodókra utal, akik az egyre szélsőségesebbé váló időjárás és a romló természeti körülmények között is gazdálkodni próbálnak, mert annyira kötődnek a Homokhátsághoz. A centralizált döntéshozatal előnyei és hátrányai vitatottak voltak. Jelenthet ez túlságosan központosított államot, ahol minden döntés központilag születik. Megfelelő szakértők kezében azonban, megfelelő helyismereten alapuló irányítással minden térség előnyére válhat. Ily módon egy nagyobb közösségre láthatnak rá a döntéshozók, és közös érdekek mentén irányíthatják az országot. A csoport az utóbbi változatot részesítette előnyben. E szerint, a jól, szakértői alapon működő centralizált döntéshozatal megfelelő technológiai megoldásokat, információt és tudást tehet elérhetővé mindenki számára országszerte, amelyek segítséget nyújthatnak a változó éghajlathoz való alkalmazkodásban. Az erős központi irányítás előnyeként eleinte növekszik a helyi iskolák felszereltsége is, igen jó feltételeket és minőségi oktatást tudnak biztosítani az ország minden területén. A Homokhátságon azonban a központi szakértőktől származó információ és technológia terméketlen talajra talál: a gyenge közösség oda vezet ugyanis, hogy nincs meg az a helyi társadalom, amely be tudná fogadni a központi szinten elérhetővé tett tudást és technológiát. Az egyéni érdekek kerülnek előtérbe, egy-egy helyi vezető dominál, akik saját, önös érdekeiket követik. Ráadásul az erős központi szabályozás és a gyenge közösség kombinációja oda vezet, hogy a helyi társadalom elpuhul, a vezetéstől várják a megoldásokat, a hagyományos tudás elveszik helyi szinten. Az egyéni érdekek követése növeli az anyagi különbségeket, egy-két helyi szereplő nagy vagyonra tesz szert, míg a társadalom nagyobb része elszegényedik. Így a tudás mellett az anyagi háttere sincs meg az itt élők nagy részének, hogy megfelelő technológiát alkalmazzanal, leszámítva a néhány kiválasztottat. A csoport nagyon nehezen helyezkedett bele ebbe az inkább negatívnak vélt helyzetbe, miszerint a helyi közösség gyenge. Nagyon sok javaslat hangzott el, hogy lehetne ezen javítani (pl. oktatással). Az adott peremfeltételek mellett megélhetést az egyre koncentrálódó földeken a nagybirtokosok és a betelepülő nagyvállalatok biztosítanak, akik amellett, hogy kizsarolják a földeket és GMO-s növényekkel gazdálkodnak hiszen a csupán saját profitszerzésük a cél egyre inkább gépesítik a termelést. E főleg külföldi nagyvállalatok fejlett és magas színvonalú technológiával rendelkeznek, ami azonban csökkenő kézimunka igénnyel jár. Így a magas szintű gépesítettség miatt a mezőgazdálkodásban (is) az automatizált munkavégzés lesz jellemző. Nem lesznek bonyolult, összetett feladatok, billentyűütögetés lesz a fő munkavégzési forma. Az egyre kevesebb szakértelmet igénylő munkafeladatok fokozzák a helyi tudás leépülését. A jó információáramlás miatt eleinte a vidéki iskolák is jól felszereltek lesznek, de a gyenge közösség és az automatizált munkák miatt a hagyományos foglalkozások végképp eltűnnek. Az elszegényedő rétegek alacsony színvonalú bérmunkából tudnak megélni. A Homokhátság népességét elvándorlás sújtja, hiszen a gyenge közösségnek nincs megtartóereje, és a vidéki élettel szemben a városok kecsegtetnek reményekkel. A csökkenő színvonalú vidéki munkalehetőségekkel szemben a városban látnak boldogulási lehetőséget főleg a fiatalok, így a lakosság jelentős része városokba áramlik amelyek technológiailag igen jól felszereltek és modernizáltak. Azonban a városokban (is) a fogyasztást hajszoló életstílus és a materialista értékrend válik követendővé. A személyes kapcsolatok ennek következtében meggyengülnek, mindenki a kütyüjeivel foglalkozik, a technológiai újítások következtében a természet és az ember kapcsolata teljesen elválik, így a városba költözők véglegesen elszakadnak a vidéktől. Csupán néhányan maradnak a vidéki térségben, éppen azért, mert nagyon kötődnek a Homokhátsághoz, és szívükön viselik a terület

jövőjét. Ők minden erejükkel, de magányosan küzdenek az életben maradásért, hiszen nincsen közösség. Az itt maradó kevesek gazdálkodásba fognak, és magányosan küzdenek az egyre nehezedő természeti körülményekkel. Az elnéptelenedett területekre néhány külföldi költözik, de jellemzőbb, hogy főleg a szegény, leszakadó rétegek találnak lakhatási lehetőséget az elhagyatott tanyákon. A Homokhátság népességében e szegényebb réteg egyre nagyobb arányt tesz ki, akiknek nem lesz lehetősége minőségi élelmiszer előállítására és vásárlására sem, így körükben a daganatos betegségek száma is nő. E változásokat a lakhatás szemszögéből összegezve elmondhatjuk, hogy a növekvő városi lakosság és az elhagyatott vidéki tanyák mellett szétszórtan, néhány területen marad csak meg a hagyományos (termelő) tanyasi életforma, hiszen nincs közösség, ahová az itt maradtak tartozni szeretnének. A földhasználatot ellentétek jellemzik. A területek nagy részén külföldi vállalatok termelnek nagyüzemi körülmények között, a legfejlettebb technológiát alkalmazva. Mivel a nagyvállalatok fő célja profitjuk növelése, rövid távú érdekeiknek megfelelően kizsarolják a földeket. Ez a termelési forma azonban hosszú távon nem fenntartható, ez a vidék nem alkalmas az effajta gazdálkodása. Amint a termelés gazdaságtalanná válik, ezek a vállalatok továbbállnak, maguk után hagyva a tönkretett földeket. A beszélgetés résztvevői szerint ennek ellenére is lesznek páran, akik e kedvezőtlen területi adottságokkal és a klímaváltozás hatásaival megküzdve próbálkoznak a gazdálkodással. Alkalmazkodással, biogazdálkodással próbálják felvenni a harcot a mostoha körülményekkel, pl. fajtaváltással (a hőmérséklet emelkedése miatt délebben jellemző szárazságtűrő növények betelepítésével) próbálkoznak. Számukra nem lesz elérhető a nagyvállalatok által abban a korban elérhető fejlett technológia (pl. az olaj hiánya miatt), helyette alternatív és egyszerű technológiai megoldásokkal kísérleteznek majd (pl. geotermikus energia, napelemek, mikroöntözés). A gazdálkodás fennmaradását jelzi az is, hogy ma is vannak olyan, ma még általános iskolás fiatalok, akik gazdálkodásban képzelik el a jövőjüket. A természetet a rablógazdálkodás miatt a romló környezeti állapotok jellemzik, elsivatagosodás, szárazodás, erdő- és bozóttüzek. A klímaváltozás az időjárás szélsőségesebbé válásában fog jelentkezni, a csapadék mennyisége nem fog változni a résztvevők szerint, sokkal inkább az eloszlása: nagyon sok eső és nagyon sok napsütés lesz jellemző. Az elvándorlás miatt sok lesz a felhagyott föld. A központi irányítás országos szinten ugyan szabályozza a vízhasználatot, de a Homokhátságon a talajvízcsökkenést semmi nem tudja megállítani. A romló környezeti állapotokon a vízpótlás megléte vagy nemléte sem segít a kizsaroló mezőgazdálkodás és az egyéni érdekek követése miatt egy esetleges vízpótlás nem tudna hasznosulni. Egyébként nagyon nehéz előre jelezni, hogy hogyan fog változni a természeti környezet: ma sem tudjuk, hogy egy vízpótlásnak mik lesznek a konkrét hatásai. Védett állatok és növények mindenképpen lesznek, főleg a védett területeken, ahogy ma is. Ezek a jövőben is fennmaradhatnak, főként erős szabályozás esetében, hiszen a központilag biztosított technológiával és tudással (természetvédelmi biológia) lehetőség lesz élőhelyet biztosítani értékes növényeknek, állatoknak. Ezeken a területeken magas lehet a biodiverzitás is. A védett területeken kívül azonban mostoha körülmények uralkodnak. Az ellentétek (technológia elérhetősége, tudásbeli különbségek, növekvő városi népesség és egyúttal vidéken alkalmazkodni próbáló egyének, társadalmi és anyagi különbségek) és a romló környezeti állapotok összességében hosszú távon fenntarthatatlanok és a teljes összeomláshoz vezetnek. A romokon létrejövő új társadalom alapját az a néhány, életben maradásért küzdő ember képezi, akik e kedvezőtlen körülmények között is gazdálkodni próbálnak. A lepusztult és teljesen elsivatagosodott Homokhátságon az életben maradásért küzdők e körülményekhez való alkalmazkodás során új fajtákat telepítenek meg, melyek

eddig délebbi területeken voltak jellemzőek és jobban tűrik a szárazságot. Ennek következményeként a Homokhátság új fajtákkal gazdagodhat. E természetközelibb életmód lehet annak a feltétele, hogy a társadalom fenntartható életmódot folytasson. 4.4. D jövőkép: Menekültek A jövőkép címe arra utal, hogy az elkövetkező ötven évben jelentősen kicserélődik a Kiskunság népessége: aki teheti, elmenekül a klímaváltozás hatásai elől a tősgyökeresek közül, s helyükre szegényebb, a szárazodástól még jobban sújtott országok lakói érkeznek, akik egymással is versengő, család méretű kisközösségekben próbálnak letelepedni. A Menekültek szcenárió egy olyan jövőbeli Kiskunságra vonatkozik, ahol az országos szintű decentralizált politika gyenge helyi közösséggel párosul. Ez a látszólag ellentmondásos állapot valószínűleg úgy alakult ki 2065-re, hogy egy korábbi időszakban az erős helyi közösség demokratikus úton kivívta az országos döntéshozatali folyamatok decentralizációját, az állam központi hatalmának csökkentését, később azonban külső hatások például egy természeti csapás vagy a klímaváltozás hatására meginduló népvándorlás következményeként megbomlott a helyi közösség összetartó ereje. Mivel az állam nem tölt be irányító szerepet a helyi folyamatokban, a közösség pedig nem elég erős, hogy az állam helyett megszervezze a helyi irányítást, számos közösségi szolgáltatás (pl. szervezett egészségügy és oktatás, közösségi infrastruktúra, természetvédelem, nyugdíjrendszer) elérhetetlen a Kiskunságban. A helyi társadalmat individualizáció és szegregáció jellemzi. A fenti folyamatot globális léptékre kiterjesztve és a világgazdaság válságával összekötve az is elképzelhető, hogy 2065-re a nemzetállamok szerepe az egész régióban minimálisra csökken, anarchia alakul ki. A megélhetési lehetőségek szűkülni fognak a térségben, nem lesznek nagy munkáltatók, amelyek felszívnák a térségi munkaerőt. Önállósodás és önellátásra törekvés fogja jellemezni az itt élők gazdasági aktivitását. Sokféle megélhetési forma, a gazdasági tevékenységek diverzifikációja lesz jellemző, ami elsősorban a saját tudásra és tapasztalatokra fog épülni. Az itt élő emberek magukra lesznek utalva, minden szükséges életfeltételt pl. élelmiszert, energiát, egészségügyi ellátást nekik kell előállítani, megteremteni. Mindez egy mesterségalapú társadalom létrejöttét eredményezi, ahol a kulcserőforrásokhoz (víz, biztonságos lakhely) való hozzáférés és a speciális tudás (pl. gyógynövények ismerete, technológia ismerete) garantálja egy-egy ember viszonylagos gazdagságát, míg a társadalom nagy része szegénységben fog élni. A globális gazdasági válság hatására a cserekereskedelem szerepe megnő helyi szinten. A globális folyamatok, változások a helyi népesség számára, összetételére és egészségügyi állapotára is hatással lesznek. Az egész világon népvándorlás indul meg a klímaváltozás hatásai miatt, amihez társulni fog a városokból való kiáramlás. A Kiskunság népessége 2065-re ennek következtében a maihoz képest növekedni fog, ugyanakkor teljesen kicserélődik. Olyanok telepednek itt le, akik nem ismerik e tájat, s vagy városokból, vagy idegen földrészekről érkeznek. Az ide költözők zárványokban, egymástól elszigetelt kisközösségekben élnek, amelyek mérete alig haladja meg egy család méretét. Jelszavuk lesz, hogy tartozunk egymáshoz, de nem tartozunk az egészhez. A lakhatást a mai településstruktúra jelentős átalakulása fogja jellemezni. 2065-ben több tanya lesz, mint ma, ami részben az individualizációnak, részben a fontos erőforrások térbeli elszórtságának köszönhető. A tanyák, tanyabokrok vízben gazdag, illetve a hektikus időjárási viszonyoktól védett helyekre költöznek. A lakóépületek természetesebb alapanyagokból, újrahasznosítással, természetesebb módon épülnek fel. A házak energiaszükséglete minimális lesz, amit helyben előállított energiából fedeznek, de ehhez

nem alkalmaznak fejlett technológiát. Nem lesznek okos-otthonok a térségben a lakóhelyek inkább a mai kibucok zártságát és függetlenségét fogják megidézni. Az ott élő kisközösségek egymástól elszeparáltan működnek, közöttük kapcsolatot kizárólag a létfontosságú erőforrások és szolgáltatások cseréje fog teremteni, míg a globális világtól szinte teljesen elzárkóznak. A kisközösségek között azonban versengés és széthúzás lesz, jellemzőek a gyakori konfliktusok. A társadalom differenciálódik: a kulcsfontosságú erőforrással (pl. víz) vagy tudással (pl. technológia ismerete, gyógyítás) rendelkezők a társadalom szűk felső rétegét teszik ki, míg a többség nagyon szegény lesz. A technológia működtetéséhez szükséges tudás a hatalom egyik legfontosabb alapja lesz, ezt a tudást az emberek részben egymástól, részben virtuális tudásközpontokon keresztül szerzik meg. Az egészségügyi állapot kizárólag az emberek öngondoskodásától és tudásától függ, mivel semmilyen állami ellátásra nem lehet számítani. A földhasználatot erősen befolyásolni fogják a várható természeti változások: a klímaváltozás visszafordíthatatlan hatásai, a vízkészletek csökkenése, és az egyre kiszámíthatatlanabb időjárási viszonyok. A mai gazdag nagytulajdonos réteg 2065-re elköltözik a vidékről a világ olyan tájaira, ahol a klímaváltozás hatására kedvezőbbé váltak az életfeltételek. Az itt maradók között igazán nagy földtulajdonosok nem alakulnak ki, mivel nem a föld, hanem az ivóvíz, a tudás és a technológia jelenti a hatalom és a gazdaság alapját. A korábban művelt, 2065-re felhagyott területeken kisléptékű, szükségleten alapuló (azaz főként önellátásra termelő) mezőgazdaság jön létre. A környezeti változások miatt valószínűleg alkalmasabb lesz a terület extenzív állattartásra, mint növénytermesztésre. Növényeket csak víztakarékos öntözési módszerekkel termesztenek az itt élők, amihez az elérhető (pl. szennyvíz) vagy begyűjtött (lecsapódó pára) vízkészleteket többször újrahasználják. Nem vetnek hosszú tenyészidejű növényeket, sem tápanyagigényes fajtákat, a termesztéstechnológia a mai ökogazdálkodáshoz fog hasonlítani. A technológia még jó pár évtizedig egyre gyorsuló ütemben fog fejlődni, amelynek irányát a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás fogja meghatározni, azonban a fejlett technológiai megoldásokhoz való hozzáférés egyenlőtlen lesz az elkövetkező évtizedekben. 2065-re azonban a technológiai fejlődés összeomlik a fejlett technológiához szükséges ritka ásványi anyagok kimerülése miatt. Így a Kiskunságban már csak a visszamaradt, a meglévő erőforrások és energiahordozók mellett még működtethető technológiák lesznek elérhetők. Ennek megfelelően a fejlett mezőgazdasági technológia (pl. mezőgazdasági robotok használata) sem lesz jelen a térségben, ezért a földet továbbra is főként emberi munkaerővel művelik meg. Mivel a mezőgazdasági művelés egyre nehezebbé válik, az emberek rákényszerülnek arra, hogy változatosabb forrásokból (pl. gyűjtögetéssel) jussanak élelemhez, így olyan dolgokat is meg fognak enni, ami ma nem jellemző (pl. bogyók, gyökerek, bogarak). Az egyre barátságtalanabbá váló klíma hatásaihoz csak alkalmazkodni tud a Kiskunsági társadalom, nem lesz lehetősége nagy tájátalakításokra, amivel érdemben mérsékelni tudná a negatív hatásokat. Centralizált állami döntéshozatal és beruházás hiányában nem valósul meg vízpótlás, a meglévő csatorna- és műtárgyhálózat el fog tűnni. Vízvisszatartással, az ivóvízben gazdag területekre való letelepüléssel, a víz megőrzésével és többszöri újrahasznosításával tud a helyi népesség alkalmazkodni a szárazodás negatív hatásaihoz. A klímaváltozás és a korábbi tájhasználat következményeként a természeti környezet drasztikus leromláson megy keresztül, a fennmaradó elszeparált lakóközösségeket csúnya táj veszi körbe. A meteorológiai viszonyok változni fognak, óriási viharok lesznek. Vízhiány lesz, ami befolyásolni fogja az élelemmel való ellátást. Gyakoriak lesznek a tüzek. A Kiskunság egészét szárazodás sújtja, sósivatag

lesz az egész. A talaj a korábbi intenzív művelés és öntözés hatására szennyezőanyagokkal dúsul és elszikesedik, ezért nagyléptékű szántóföldi művelésre teljesen alkalmatlan lesz. A ma ismert fajok nagy része eltűnik (elsőként a ritka, védett állatok és növények), mivel a decentralizált állam nem allokál erőforrásokat az állami természetvédelemre, a helyi közösség pedig a széthúzás miatt nem szervezi meg ezt a közösségi szolgáltatást. A klímának megfelelően sivatagi jelleget fog ölteni a növényzet is, pl. kaktuszok uralkodnak a tájban. Ugyanakkor időlegesen pont a kiszámíthatatlan meteorológiai viszonyok miatt pusztító belvizek alakulhatnak ki a hirtelen nagy mennyiségben lezúduló csapadék miatt. E csapadék megőrzése és visszatartása jelenti a vízkészletek utánpótlásának legfontosabb alapját. 5. Az alternatív jövőképek összehasonlítása és rövid értékelése A 4. fejezetben részletesen bemutatott négy jövőképet a választott dimenziók mentén hasonlítjuk össze: a megélhetés, a népesség, a földhasználat, a vízpótlás és a természeti környezet változása alapján (1. táblázat). 1. táblázat: A négy jövőkép összehasonlítása Név Peremfeltételek Megélhetés Népesség Földhasználat, mezőgazdaság Vízpótlás Természeti környezet Mérnökök és gazdálkodók Erős közösség, centralizált állam Erős, nemzetközileg beágyazott gazdaság Országon belüli migráció; városból faluba költözés. Birtokkoncentráció, családi gazdaságok, fejlett mezőgazdasági technológia. Központilag szervezett vízpótlás kárpótlás mellett, öntözés. Nincs sivatag, a természeti táj és a művelt, lakott területek élesen elkülönülnek, inváziós fajokat kordában tartják. Új Kunok Életben maradók Menekültek Erős közösség, decentralizált állam Gyenge közösség, centralizált állam Gyenge közösség, decentralizált állam Erős helyi gazdaság Bérmunka Önellátás Stagnálás és bevándorlás nyugatról. Családi gazdaságok, kertkultúra, alkalmazkodó és precíziós mezőgazdaság. Alkalmazkodó vízgazdálkodás, vízvisszatartás. A táj mozaikossága nő, természetes területek rehabilitációja, nincs sivatag, szárazabb részeken invazív fajok terjednek. Elvándorlás, faluról városba költözés. Intenzív nagyüzemi termelés, fejlett technológia, másrészt egyszerű technológia, alkalmazkodó kisüzem. Központilag szervezett vízpótlás, sok helyi érdeksérelemmel. A nem védett területeken sivatagosodás, bozóttüzek. Fajtaváltás: szárazságtűrőbb növények, állatok megjelenése. Elvándorolás, helyettük idegen földrészek vándorai. Szükségleten alapuló, emberi munkaerőre épülő és alkalmazkodó mezőgazdaság. Nincs vízpótlás, takarékos vízhasználat, vízvisszatartás. Leromlott táj, vízhiány, viharok, tüzek, sósivatag, a ma ismert fajok nagy része eltűnik. Mindegyik jövőkép esetében közös kiindulópontunk volt, hogy az éghajat megváltozik: az általános felmelegedés következtében az évi átlag hőmérséklet 2 fokot nő, az időjárási szélsőségek általánossá válnak. Ezt a feltételezést a résztvevők könnyen elfogadták és hihetőnek tekintették. A két peremfeltétellel (a szabályozás centralizáltságával és a közösség összetartó erejével) kapcsolatban

azonban szinte mindegyik kiscsoportos beszélgetésen elhangzottak kérdések, megjegyzések. Ezek közül érdemes kiemelni, hogy a centralizált államot az a két csoport, amelyben ezzel a feltételezéssel éltünk, pozitív szereplőként látta (lásd. a Mérnökök és gazdálkodók és az Életben maradók jövőkép). Bár felismerték, hogy az erős, központilag szervezett állami funkciók jelenthetnek veszélyt, az a konszenzus alakult ki, hogy ez fajta berendezkedés előnyökkel például a központi beruházások, az általános ellátási formák, vagy a természetvédelmi szabályozás fennmaradásával járhat. Ezt a feltételezést megerősíti, hogy a gyenge, decentralizált állam fenyegetésként jelent meg az Új kunok és a Menekültek jövőképekben, ahol a szervezettség hiánya és az ebből fakadó nehézségek hangsúlyosak voltak, s csak az erős közösség megléte esetén feltételezték a résztvevők, hogy az állami irányítás hiányában megszűnő szolgáltatásokat a helyi társadalom tovább tudja működtetni. A jövőképek mindegyikében hangsúlyos elem volt a tanya mint lakóhely és mint a gazdálkodás helyszíne. Mindegyik jövőkép számol a tanyák továbbélésével: míg a Mérnökök és gazdálkodók illetve az Új Kunok jövőképekben a szabadidős tanya is jelen van (sőt, egyes feltételezések szerint teret nyer a gazdálkodó tanyákkal szemben), a Menekültek jövőképben kizárólag az önellátás helyszíneként azonosítható az gazdasági és lakófunkciókat egyaránt betöltő tanya, a borús Életben maradók jövőképben pedig a tanyák jövője is borús, hiszen a szegények utolsó menedékeként jelenik meg. A mezőgazdaság jelentősége a térségi megélhetés biztosításában szintén vitathatatlan a jövőképek szerint; de itt is alapvető különbségek fedezhetők fel a négy szcenárió között. A birtokkoncentráció ellenére a helyi gazdák kezében marad a mezőgazdaság a Mérnökök és gazdálkodók valamint az Új Kunok szcenárió esetében, s mindkét esetben jelentős technológiai újításokat hajtanak végre a helyi gazdák. Az Életben maradók jövőkép távolélő földtulajdonosokat vizionál, akik GMO technológiát alkalmazva művelik a földet, míg a helyiek vagy bérmunkában dolgoznak, vagy a régi módszerekkel próbálnak gazdálkodni a megváltozott klimatikus viszonyokhoz alkalmazkodva. A Menekültek jövőképben szinte kizárólag az önellátásra termelő, alkalmazkodó mezőgazdaság jelenik meg, hiszen e szcenárió szerint sem a fejlett technológiához, sem a globális gazdasághoz nem lesz hozzáférése az itt élőknek. A népesség alakulását tekintve jelentősen eltér a négy jövőkép. Valódi népesség növekedéssel egyik jövőkép sem számol, s mindegyik jövőképben várható bizonyos mértékű elvándorlás, azonban lényeges különbségeket láthatunk abban, hogy érkeznek-e bevándorlók a térségbe, s ha igen, milyen országokból, s mekkora befolyása lesz az itt élő közösségnek e bevándorlók beilleszkedésére. A gyenge közösségek nem lesznek képesek helyben tartani az itt születő generációkat, folyamatos lesz az elvándorlás. Az Életben maradók jövőkép az elvándorlás mellett nem számol érdemi bevándorlással, míg a Menekültek szcenárióban a távoli, válságoktól sújtott országokból érkező bevándorlókkal számolhatunk, akiknek befogadására és beilleszkedésére az itt maradó kevés tősgyökeres lakosnak egyáltalán nem lesz befolyása. Az erős közösségek esetén a beszélgetések résztvevői valamivel kisebb elvándorlásra és jelentős bevándorlásra számítottak, a bevándorlók kibocsátó területe azonban mindegyik forgatókönyvben más térség: a Mérnökök és gazdálkodók jövőkép esetében erős belföldi vándorlást, az Új Kunok jövőkép esetében erős Nyugat-Európai bevándorlást várhatnánk az elhangzottak szerint. Mindkét esetben megfigyelhető azonban az a feltételezés, hogy az erős helyi közösség hatással tud lenni a bevándorlásra és segíteni tudja a beilleszkedést. A vízpótlást csak a centralizált állam tudja megvalósítani ez egyértelmű véleménye a helyieknek. Ugyanakkor a vízpótlás elmaradása esetén is látnak lehetőséget a résztvevők a hidrológiai problémák