Az ezüstkornak nevezett időszakban (X-XI. sz.) a történeti Sirak tartomány, és annak fővárosa, Ani játszott vezető szerepet. A Bagratida dinasztia (885-1045) tagjai részt vettek mind az örmény, mind a grúz területek fölszabadítási mozgalmaiban. A főváros és környéke politikai, szellemi, művészeti központ volt, rövid időre az egyházigazgatás is Aniban székelt. Ani XI. századi építészetében - különösen I.Gaghik király (989-1020) idején -föllelhető egy tudatos archaizálás. A székesegyház (989-1001) a VI-VII. századi egyházi központok térformáját idézi (Dvin, Thalin), míg a király magánegyháza (Gaghik-templom, 1001-1013) a zvartnoci, VII. századi emléktemplom pontos mása. Mindkettő a Bizáncban is népszerű Trdat mester alkotása. A Bizánc-barát egyházfő, Bedrosz katholikosz főtemploma, az Apostolok temploma (1020. u.) részben hagyományőrző ("Hripszime-típus"), részben bizantizáló. Ani, székesegyház (989-1001, Trdat mester), alaprajz, metszet, déli homlokzat rekonstrukciója, belső kép (Brosset, XIX. sz.). Ani, Gaghik-templom (1001-1013, Trdat mester), alaprajz, metszet, homlokzat (rekonstrukció Th. Thoramanjan szerint).
Ani, Apostolok temploma (1020. u.), alaprajz, homlokzati rekonstrukció, tömegvázlat (Tokarszkij szerint). Ani-t a szakirodalomban az "1001 templom városa" névvel szokták illetni. A nagy katedrálisok és családi magánegyházak mellett a városban és környékén számos kisméretű emléktemplom is épült. Építészetileg külön csoportot képviselnek a karéjos-centrális kápolnák (Várkápolna, Megváltó-templom, Abugamrenc-templom, Pásztorok temploma, Hripszime-kápolna, stb.). Ani, Sz. Megváltó-templom Ani, Pásztorok temploma Ani, Sz. Hripszime apáca(1036), alaprajz, metszet, (1020. k.), alaprajz, metszet, templom (XI. sz.), alaprajz. homlokzat. homlokzat. Ani fénykorának, egyben az "ezüstkornak" a végét az 1054-es szeldzsuk támadás jelentette. A XIII. első felében még egyszer nagyobb jelentőségre tett szert Ani (mint kereskedőváros), de egykori fényét már nem érte el. Jelenleg lakatlan romváros az örmény-török határon. A X-XIII. században Hajasztán északi részén jelentős (többnyire bizánc-barát) kolostorok létesültek (Szanahin, Haghbat, Szaghmoszavank, Geghard, stb.). Térformában újszerű a zsamatun (nyugat-oldali kápolnapár) ill. a gavit (nagyméretű, többhajós előcsarnok) alkalmazása - utóbbi a bizánci (athonita) "lité" örmény megfelelője.
Szanahin, kolostoregyüttes: 1. Szurp Asztvadzadzin (Sz. Istenszülő) templom (928-944), 2, gavit (1211), 3. harangtorony (XIII. sz.), 4. Amenapörgics (Megváltó) templom (966), 5. gavit (1185), 6. kolostorakadémia (folyosó, XI. sz.), 7. könyvtár (1063), 8. Sz. Gergely kápolna (1061), alaprajz. 3. Ravenna középkori építészete (IV-VI. sz.) Haghbat, kolostoregyüttes főtemploma (972-991), gavit, akadémia, könyvtár (XI. sz.), alaprajz. A gavit jellegzetes boltozati megoldása, a "jerdik", axonometrikus ábra. Földrajzilag, történetileg egyaránt speciális helyzetben van Ravenna: hidat jelent a késő-római (ókeresztény) építészet, a keleti provinciák és Bizánc, valamint a népvándorláskori népek kultúrája, építészete között. Fénykorának rövid története során három, jól elkülönülő periódus követhető nyomon: - A felbomló nyugat-római császárság építészete (395-476). A barbár zaklatások elől a császári székhelyet Rómából a jobban védhető Ravennába helyezték át. A város környéki mocsarak természetes védelmet, Classis kikötője tengeri menekülés lehetőségét biztosította. Építészetben a későrómai kultúra és az ókeresztény hatás a jellemző, de - a tengeri kapcsolat révén - szír hatás is kumutatható. A Galla Placidia sírkápolna (450. k., eredetileg S. Lorenzo kápolna) kereszt-alaprajzú, középkupolás mauzóleum, a római ókeresztény sírépítmények hagyományait folytatja. Az ortodox baptisterium (S. Giovanni in Fonte, 450. k.) sarkain fülkékkel bővített kvadratikus tér, a szír mauzóleum-építészet hatását mutatja. A korszak társművészetére a "kék-alapos" (naturális) mozaik-ábrázolás a jellemző.
Ravenna, Galla Placidia mauzóleum (450. Ravenna, ortodox baptisterium (S. Giovanni k.), alaprajz, metszet (Balogh I. rajza). in Fonte, 450. k.), alaprajz, metszet. - A keleti gót királyság fővárosa (476-526). 476-ban Romulus Augustulust megfosztották trónjától, a nyugatrómai birodalom formálisan is megszűnt. Odovakár (476-493) herul fejedelem uralmát a keleti gót vezér, Nagy Theoderich (493-526) királysága váltotta föl. Ravenna ekkor névlegesen Bizánc vazallusa, valójában független. A gótok ariánus hite mind Rómától, mind Bizánctól való elszigetelődést eredményezett. Theoderich családi kapcsolatot épített ki a kialakuló frank állam és a gótok között (Theoderich lányának és Klodvig frank királynak a házassága). Az építészetben jellemző az ókeresztény hagyományok továbbélése, a bizánci mintaképek szerepének növekedése (Theoderich Bizáncban nevelkedett), de előtérbe kerül a gótok formakincsének, hagyományainak alkalmazása is. Ugyanakkor az 526 után nyugatra vándorló gótok kapcsolatot jelentettek az antik kultúra és a népvándorláskor népeinek hagyományai között. Nagy Theoderich palota- és templomegyüttese (S. Appolinare Nuovo, 519) részben római ókeresztény hagyományt őriz, részben szír hatásokat mutat. Az ariánus baptisterium (500. k.) a szír mauzóleumokra emlékeztet. Theoderich síremléke (520. k.) kétszintes centrális, a pogány fejedelmi sírépítészetre emlékeztető mauzóleum, az európai preromanika egyik első ismert alkotása. Ravenna, Nagy Theoderich palotatemploma (S.Appolinare Nuovo, 519), alaprajz, metszet. Ravenna, ariánus baptisterium (500. k.), alaprajz. Ravenna, Theoderich-síremlék (520. k.), alaprajz, metszet. - A bizánci exarchátus építészete (526-751). I. Jusztinianosz császár (527-565) kezdetben (526-tól) ténylegesen, majd 539-től jogilag is a bizánci birodalom részévé (exarchátus) tette
az egykori gót királyságot és fővárosát, Ravennát. Ezzel az egykori római birodalom újbóli egyesítésének ideológiája - Itália egy részén - reális formát öltött. Az építészetben döntően - a szintén Jusztinianosz által kezdeményezett - kora-bizánci konstantinápolyi emlékek példaképszerepe a meghatározó (pl. HH. Szeriosz és Bakkhosz templom, egykorú). Ugyanakkor a Ravennában folyamatosan jelen lévő szír hatás sem elhanyagolható. A helytaró (exarcha) főtemplomává "előlépett" S. Vitale templom (526-547) építtetője (mecénása) egy Julianus Argentarius nevű szír kereskedő volt. A példaképnek tekintett konstantinápolyi Szergiosz és Bakkhosz templom mellett térformájára hatássa volt a szíriai Eszra Sz. György emléktemploma is (körüljárós oktogonális tér). A Ravenna kikötőjében épült bazilika (S. Appolinare in Classe, 535-549) apszis-megoldásában szír hagyományokat folytat, liturgikus tere azonban a bizánci szertartásrendet szolgálja. A korszak társművészetére az aranyalapos mozaik a jellemző (bizánci hatás, a földöntúliság, az öröklét kifejezője), ikonográfiai kötöttségekkel. A S. Vitale templomban szokatlan (és egykor meghökkentést keltett) a császár és a császárnő ábrázolása. Ravenna, S. Vitale templom (526-547). 1. régi narthex, 2. mai narthex, 3. templomhajó, 4. kórus, 5. apszis, 6. protheszisz, 7. diakonikon. Alaprajz, metszet. Ravenna, S. Appolinare in Classe bazilika (535-549), alaprajz. A keleti középkori építészet összefoglalásaképpen megállapítható, hogy Róma antik öröksége szervesen élt tovább a Rómában reprezentatív megfogalmazást nyert ókeresztény építészetben. Innen már mint keresztény szakrális építészet sugárzott ki a keleti provinciákra (Palesztína, Egyiptom, Szíria), és az ekkor kialakuló bizánci kultúrára. E hatás Bizáncban - a császári és a szerzetesi építkezésekben - egyéni módon átfogalmazódott, s már ebben a formában alakította vagy befolyásolta a Bizánc hatósugarában lévő kultúrák építészetét. Ezalatt Róma már mint a pápaság székhelye élt tovább és a térítő szerzetesek révén sugárzott ki az ókeresztény kultúra az egykori nyugati provinciákon megtelepült népvándorláskori népek prefeudális építészetére, megteremtve ezzel az európai romanika művészetét.