DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas Mann u. 49.) 1
Az egészségügyi szolgáltatók kártérítési felelőssége az ellátás minőségével kapcsolatban. Dr. Gyuranecz Márta (Debreceni Ítélő Tábla) Magyarországon az egészségügyi szolgáltatók kártérítési felelősségét első ízben az 1876. évi XIV. törvénycikk 47. -a szabályozta akként, hogy A gyakorlatra jogosított orvos a gyógymód alkalmazásában nem korlátoltathatik, működésére nézve azonban az állam ellenőrködése alatt áll, és az általa elkövetett műhibákért felelős. Ezt követte az 1936. évi I. törvénycikk, amely az orvosi rendtartásról szólt, nevesítette a beteg és az orvos közötti jogviszonyt polgári jogviszonynak tekintette és megbízásként kezelte -, rendelkezett az orvos gyógyító tevékenységének és a gyógymód meghatározásának a szabadságáról és nem tartalmazta a műhibáért való felelősséget. Az orvosi rendtartásról szóló 1959. évi 8. törvényerejű rendelet, valamint az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény már nem nevesítette e jogviszonyt, a szabályozásból a felek közötti alá- fölérendeltség érzékelhető. Jelentős változást eredményezett az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (jelenleg is hatályos), amely nevesítette a betegjogokat és egészségügyi szolgáltatóról, továbbá egészségügyi szolgáltatásról beszél és a 77. -ának (3) bekezdésében megfogalmazta, hogy minden beteget az ellátás igénybevételének jogcímére tekintet nélkül az ellátásban résztvevőktől elvárható gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával kell ellátni. Az egészségügyi szolgáltatókkal szemben indított kártérítési perek száma a rendszerváltást követő években jelentősen megemelkedett, a relatíve változatlan jogszabályi környezet mellett a bírói gyakorlat változott. 2
A polgári peres eljárás résztvevői felperesi oldalon az ellátást igénybe vevő és/vagy hozzátartozói, az alperesi oldalon az egészségügyi szolgáltató, amely lehet jogi személy vagy természetes személy. Az egészségügyi törvény 244. -a szerint az egészségügyi szolgáltatás keretében végzett ellátás során okozott kárért és személyiségi jogsértésért az egészségügyi szolgáltató tartozik felelősséggel, illetve helytállással. Ha a törvény alapján az egészségügyi dolgozó a saját nevében és felelősségére nyújtott egészségügyi szolgáltatást, az egészségügyi szolgáltatással összefüggésben okozott kárért és személyiségi jogsértésért az egészségügyi dolgozó tartozik felelősséggel, illetve helytállással. Az egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben keletkezett kárigényekre a Ptk.-nak a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre vonatkozó szabályait kell alkalmazni. A szabályozás a teljes kártérítés elvét követi, függetlenül attól, hogy a károkozó szándékosan vagy gondatlanul okozta azt. A teljes kártérítés magába foglalja a károsult vagyonában beálló értékcsökkenést, az elmaradt vagyoni előnyt és a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségeket, kiadásokat. Az új Polgári Törvénykönyv már nem tartalmazza a nem vagyoni kár intézményét, helyette bevezette a sérelemdíj intézményét. Az egészségügyi kártérítési jogviszonyban gyakorlati jelentősége az elmaradt vagyoni előnynek van, így értékelhető pl. a kiesett munkabér, a vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségek közé tartozik az ápolásigondozási költség, gyógyszerköltség, háztartási kisegítő költsége, közlekedési többletköltség, szükség esetén a lakás akadálymentesítése, temetési költség, stb. Kártérítési igényt nyilvánvalóan a károsult érvényesíthet, ha a kezelés után jogait érvényesíteni tudja, halála esetén a hozzátartozói jogosultak a per indításra. Korábban problémaként jelentkezett a károsult személyének meghatározása a genetikai teratológiai ártalom következtében 3
fogyatékossággal született gyermek esetében. Az 1/2008. Polgári jogegységi határozat kimondta, hogy a genetikai, teratológiai ártalom következtében fogyatékossággal született gyermek nem perelheti a szolgáltatót azért, mert anyjának nem adták meg a megfelelő tájékoztatást és ezért ő nem tudott élni a terhesség megszakítással kapcsolatos döntési jogával. Ezzel szemben az anya terjeszthet elő kártérítési igényt arra tekintettel, hogy nem kapott megfelelő tájékoztatást és emiatt nem élhetett az önrendelkezési jogával. Az új Polgári Törvénykönyv szakított a nem vagyoni kártérítés intézményével, helyette mint a személyhez fűződő jogok megsértésének közvetett kompenzációját, illetve pénzbeli elégtételt is nyújtó magánjogi büntetésként bevezette a sérelemdíj jogintézményét. Ennek funkciója kettős; egyfelől kompenzációs szerepet tölt be, másfelől a későbbi jogsértések megelőzésének céljával szankcióként is szolgál. Új szabályozás, hogy a sértettnek a hátrány bizonyítása nem kötelező, ebből elvileg az következik, hogy a jogsértés ténye önmagában megalapozza a sérelemdíjat. Az összeg megállapításánál azonban szerepe van a sértettet ért hátránynak és annak mértékének is, ebből következően a köztudomásúnál nagyobb mértékű hátrány állítása esetén a bizonyítás nem mellőzhető. A kártérítési felelősség megállapításának feltételei: 1./ A kár bekövetkezése, 2./ Jogellenes károkozó magatartás, 3./ Felróható károkozó magatartás, 4./ Okozati összefüggés a kár bekövetkezése és a károkozó magatartás között. Bármely feltétel hiánya a kártérítési felelősséget kizárja. A felmerült tényeket általában az a fél köteles bizonyítani, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Az egészségügyi szolgáltató kártérítési pereiben a beteg (hozzátartozó) károsult bizonyítási kötelezettsége az okozatosság, míg az 4
egészségügyi szolgáltató (károkozó) bizonyítási kötelezettsége a felróhatóság alóli kimentés. Az egészségügyi szolgáltató felelősségére alapított károkozások azon sajátosságaiból, hogy a természettudományos bizonytalanságból következően az esetek többségében nem lehet egyértelműen bizonyítani, hogy a hivatkozott kárt (halált, egészségkárosodást) pontosan milyen hiba idézte elő és az egészségügyi szolgáltatóval szemben fellépő károsulttól szakmai ismeretei hiányában nem várható el a hiba pontos okának az igazolása, ezért a kár okának a bizonytalansága a károsult terhére nem értékelhető. Ebből az következik, hogy az okozati összefüggés tekintetében eleget tesz a bizonyítási kötelezettségének azzal, ha azt bizonyítja, hogy a kár az egészségügyi ellátása során következett be és ezzel szemben terheli az alperest a felelősség alóli kimentés úgy, hogy azt kell bizonyítania, a károsult ellátása során az elvárható gondosság teljesítése ellenére következett be az esemény. Időközben a bírói gyakorlat kimunkálta a gyógyulási esély elvesztése, mint kár fogalmát, azonban annak elbírálása során eltérő gyakorlat érvényesül. A betegjogokat az egészségügyi törvény széleskörűen szabályozza, a klasszikus diagnosztikus tévedéssel vagy a terápia alkalmazása során elkövetett mulasztásokkal okozott károk mellett egyre nagyobb számban jelennek meg a tájékoztatás elégtelenségére, illetve a beteg beleegyezésének hiányára alapított eljárások. Tapasztalható az, hogy amennyiben a per során a kezelési hiba nem bizonyítható, a felperesek a tájékoztatás hiányára alapítják keresetüket. A tájékoztatásnak két nagy csoportja van: 1./ Terápiás célú tájékoztatás; ennek célja, hogy előkészítse és elősegítse a beteg gyógykezelését. 5
2./ Az önrendelkezési tájékoztatás, ennek körébe tartoznak a diagnózisról, a betegség lefolyásáról és a kezelés menetéről, következményeiről, valamint a kockázatokról adott tájékoztatás. A műtéti kockázatok előfordulásának százalékos gyakorisága és a tájékoztatási kötelezettség között egzakt összefüggés nincs, a tájékoztatási kötelezettség hiányának megállapítása mindig esetfüggő, lényegében a legszélsőségesebb, úgynevezett páratlan kockázatokról nem kell tájékoztatni a beteget. Az orvos alapvető kötelezettsége és egyben jogosultsága a terápia szabad megválasztása, ugyanis ő rendelkezik azzal a szakértelemmel, amely szükséges ahhoz, hogy a rendelkezésre álló terápiás lehetőségek közül kiválassza a megfelelőt. Kártérítési szempontból annak van jelentősége, ha a választó módszerek eltérő kockázatúak és a beteget erről elmulasztják tájékoztatni, mert nem kerül abba a helyzetbe, hogy megalapozott döntést hozzon, amikor egyik vagy másik kezelési alternatíva mellett dönt. 6