Táplálkozás és környezet Óravázlat 13-14 évesek tanításához Készítette: Neumayer Éva - Magosfa Alapítvány Cél: Ráébreszteni a diákokat felelősségünkre a természet iránt a táplálkozás kapcsán. Összefoglalás: A modul során az élelmiszerekben lévő adalékanyagok, a szállítással kapcsolatos kérdések, valamint a közelben vagy helyben előállított termékek előnyei kerülnek előtérbe. Módszertani ajánlás: Időfelhasználás A modul időkerete két, egymást követő tanóra. Az első órában a ráhangolás történik, a két óra között kutató munka, a második órában pedig ennek feldolgozása, majd összefoglalás. Tér-terem elrendezés Ha van rá lehetőség, a termet úgy rendezzük be, hogy a diákok félkörben üljenek. Csoportok A csoportokat az egyes feladatoknál szervezhetjük érdeklődés szerint, de lehet teljesen véletlenszerű is. Eszközök: papír, toll A3-as méretű rajzlapok zsírkréta Irodalom: Élelmiszer-adalékanyagok azaz a "misztikus" E-számok Az E-számok rejtélye, Eledel-E? és Nyisd ki szemed, csukd be szád Kalas György (1997): Az élelmiszerek adalékanyagai (az E-számok rejtélye), Ökológiai Stúdió Alapítvány Fordításhoz: Az E-számok nemzetköziek szerintem, úgyhogy a listát megtalálhatod valahol jó eséllyel. A H melléklet szerintem túlzás. Esetleg, ha találsz valami helyi anyagot, azzal helyettesítsük. Ha nagyon nem mennek az E számok, akkor az egész feladatot hagyjuk ki. I. Ráhangolás, a feldolgozás előkészítése I/a. Előkészítés gyűjtőmunka (tanóra előtt) Az előző órán kérjük meg a diákokat, hogy gyűjtsenek különböző módon előállított élelmiszereket és szállítási módokat. 1. tanóra I/b. Ráhangolódás, beszélgetés 10 perc A gyűjtőmunka és a diákok élményei alapján beszélgessünk az otthon tartósított, termelt élelmiszerek előnyeiről és hátrányairól. Milyen tartósítási módokat ismernek? Folytathatjuk a beszélgetést a helyben termesztett és kevésbé feldolgozott, esetleg bio-termesztésből származó, és az előrecsomagolt élelmiszerek közti különbségről.
II. Új tartalom feldolgozása II/a. Játékok 30 perc Kétféle játék közül választhatunk de játszhatjuk akár mindkettőt is rövidebb ideig, esetleg az egyiket az egyik, a másikat a másik órán. Tabu játék. (A melléklet) 4-5 fős csoportokban játsszuk. A játék lényege, hogy az adott csoport tagjainak ki kell találnia a társuk által magyarázott szót. A beszélő nem mondhatja ki a szót, vagy annak részét, sem a kártyán szereplő további szavakat (amik pedig segítenék a magyarázatban ). ½ perc után nyitott a játék: ha az adott csapat nem találta ki, akkor bárki mondhatja a helyes választ. (Az egyszerre való bekiabálás elkerülése végett érdemes kézfeltartást kérni attól, aki tudni véli a megfejtést.) Most mutasd meg! (B melléklet) Szintén 4-5 fős csoportokban játsszuk. Az első csoportból valaki húz egy kártyát kell elmutogatnia a többieknek, úgy, hogy közben nem szólalhat meg és konkrét tárgyra nem mutathat rá. ½ perc után nyitott a játék: ha az adott csapat nem találat ki, akkor bárki mondhatja a helyes választ. (Az egyszerre való bekiabálás elkerülése végett érdemes kézfeltartást kérni attól, aki tudni véli a megfejtést.) II/b. Kutatási feladat kiadása 5 perc Házi feladatként a következő kutatási munkákból választhatnak: 1. Írjanak fel fejenként 4 élelmiszerről 3-3 E számot (min. 6 különböző E-szám legyen köztük). A C mellékletnek csak az első oszlopát töltsék ki. 2. 3-4 fős csoportokban gyűjtsék össze, négy-négy élelmiszerféleségről (pl. tej, kenyér, alma, joghurt), hogy honnan származókat lehet kapni a helyi piacon vagy élelmiszerboltban. Írják fel a legközelebbi és a legtávolabbi termékeket. Találnak-e helyben készített élelmiszert? (D melléklet) 3. Párosával készítsenek riportot a helyi piacon vagy élelmiszerboltban két-két emberrel a vásárlási szempontjaikról. A két ember lehetőleg különbözzön egymástól (férfi-nő, idős-fiatal stb.). (E melléklet) 2. tanóra II/c. A kutatómunka feldolgozása 25-30 perc 1. 4-5 fős csoportokban dolgozzák fel a diákok, hogy ki milyen E-számot talált, és az milyen adalékanyagot jelent. (C. melléklet 2. és 3. oszlopának kitöltése.) Segédanyagként használják az E számok jegyzékét (F melléklet)! A végén közös táblázatba (G melléklet) összesítsük a talált E-számokat és beszéljük meg, hogy melyek ártalmatlan, sőt hasznos adalékanyagok, és melyek okozhatnak kockázatot szervezetünkben. 2. 2-3 csoport beszélje meg hogy milyen élelmiszerféleségeket honnan szállítottak a helyi boltba? Milyen helyi termékeket találtak? A végén összesítsük az eredményeket. Melyik élelmiszer került a legtávolabbról és melyik a legközelebbről az asztalunkra? Hány helyi élelmiszert találtak a diákok összesen? 3. A párok 2-2 percben foglalják össze a riportok eredményét, lehetőleg kitérve a két riportalany közti különbségre. III. Összefoglalás 20-25 perc 2
1. Csoportokban gyűjtsék össze, a helyi termékek és a kevesebb adalékot tartalmazó élelmiszerek előnyeit és hátrányait. A listákat helyezzék ki az osztályteremben jól látható helyre és nézzék meg egymás munkáját. A tanár jelenlétével, saját elemzésével serkentheti a munkát. 2. Csoportokban írjanak össze olyan élelmiszereket, amiket elő lehetne állítani helyben is. Hol készítenék el, mivel tartósítanák, hova vinnék eladni? A listákat helyezzék ki az osztályteremben jól látható helyre és nézzék meg egymás munkáját. A tanár jelenlétével, saját elemzésével serkentheti a munkát. 3. Készítsenek plakátot 4-5 fős csoportokban, amelyben reklámot készítenek egy-egy helyben (50 km-es körzeten belül) előállított élelmiszernek. A plakátokon tűnjön ki, hogy mik ezeknek a termékeknek az előnyei. A csoportok képviselői mutassák be a plakátokat, meséljék el, mit és miért rajzoltak, írtak rá. 3
Mellékletek: Mellékletek: A. Kártyák a Tabu játékhoz B. Kártyák a Most mutasd meg! játékhoz C. E-számok gyűjtése D. Élelmiszerek származása E. Szempontok a riportkészítéshez F. E-számok jegyzéke G. Összesítő táblázat az E-számokhoz H. E-számok jegyzéke tanári változat, magyarázatok I. Az E-számokról (háttéranyag) hulladék lebomlás szerves konyha zöldség komposztálás* energiatakarékosság* fűtés világítás pazarlás villany kapcsoló széndioxid víz fény cukor oxigén fotoszintézis KÁRTYÁK TABU JÁTÉKHOZ megújuló energia* szél nap fa víz biogáz energia megújuló forgás lapát Hollandia szélkerék* rovarevő növény nitrogén kancsóka harmatfű mocsár ragad üvegházhatás* szén-dioxid felmelegedés napsugárzás levegő vissza erdő fa növény állat életközösség hegy biokert növényvédőszer műtrágya növény zöldség gyümölcs A.
társulás növény állat kölcsönhatás közösség együtt táplálékhálózat növényevő ragadozó lebontó fotoszintézis egymás tartósítószer konzerv élelmiszer eltartás romlás egészség faültetés csemete ásás gödör öntözés gyökér esőerdő trópus egyenlítő fa kivágás gazdag sarkvidék észak dél jég hó hideg légszennyezés gépkocsi gyár füst levegő kipufogó védett faj állat növény eszmei érték leszedés kilövés lebontás korhadék gomba egysejtű talaj elhalt levegő légzés oxigén gáz élet madár talaj föld ásvány növény lebontás sötét tenger nagy víz kék hajó óceán 5
vízpart nádas nedves madár béka fűzfa vándormadár repülés Afrika tél hideg gólya olajszennyezés tenger tankhajó kormorán felület levegő kihalt állatfajok dodó vadászat élőhely létezés nincs tarvágás erdő fa szálalás minden csemete növényevő állat legel kérődzés levél fű ragadozó állat hús predátor zsákmány áldozat forrás víz kezdet hegy patak buzog faültetés csemete ásás gödör öntözés gyökér vasút sín mozdony MÁV vonat kocsi zöldségpiac gyümölcs árus nagybani sárgarépa hagyma helyi termék piac szállítás vidék termelő város 6
üzemanyag fűtés kitermelés kút földgáz kőolaj benzin autó üzemanyag gyúlékony légszennyezés kút *: Szerepel a Vásárlás tudatosan c. modulban is. 7
KÁRTYÁK MOST MUTASD MEG! JÁTÉKHOZ B. zöldség piac színezékek konzervdoboz aszalt gyümölcs erőleves kiskert libazsír tyúkfarm kisvendéglő fogyasztó védelem házi rétes helyi termék szénsavas üdítő gyógytea tejgazdaság pékség házi befőtt zacskós leves gyorsfagyasztott zöldborsó gumicukor zabpehely teafilter dobozos kóla zacskós tej 8
C. Felmérők neve: Iskola: E-SZÁMOK GYŰJTÉSE 1. Élelmiszer neve E-szám Vegyület neve Biztosan ártalmatlan 2. 3. 4. 9
D. ÉLELMISZEREK SZÁRMAZÁSA Felmérők neve: Iskola: Helység: Élelmiszer neve 1. 2. 3. 4. Márka/fajta Származási hely Távolság (km) Élelmiszer neve 1. 2. 3. 4. Márka/fajta Származási hely Távolság (km) Élelmiszer neve 1. 2. 3. 4. Márka/fajta Származási hely Távolság (km) Élelmiszer neve 1. 2. 3. 4. Márka/fajta Származási hely Távolság (km) 10
E. SZEMPONTOK A RIPORTKÉSZÍTÉSHEZ Riportalany: Neme: Férfi Nő Korosztály: 15 éves alatt 15-20 év 20-25 év 25-35 év 35-45 év 45-60 év Jövedelem: nincs önálló jövedelme 50 ezer Ft/hó alatt 50-100 ezer Ft/hó 100-150 ezer Ft/hó 150 ezer Ft/hó felett Mik a szempontjai az élelmiszervásárlásnál? Ár Kalóriaérték Minőség Márka Egészség Adalékanyag mennyisége Biotermesztés Csomagolóanyag minősége (visszaválhatóság, környezetbarát stb.) Származási hely 11
F. E-SZÁMOK JEGYZÉKE Élelmiszer-adalékanyagok teljes listája sorszámmal és megnevezéssel. A csillaggal megjelöltekről és a velük kapcsolatos problémákról részletesebben tanárodtól érdeklődhetsz, vagy utána olvashatsz a Hulladék Munkaszövetség (www.humusz.hu) vagy a Zöld Pók Hálózat (www.zpok.hu) honlapján. Természetes és mesterséges színezékek 100 Kurkuminok 101 Riboflavinok 102 * Tartrazin 104 * Kinolinsárga 110 * Narancssárga S 120 * Kárminsav, kárminok 122 * Azorubin 123 * Amarant 124 Neukokcin, Ponszó 4R 127 * Eritrozin 128 Vörös 2G 129 * Allura vörös AC 131 Patentkék V 132 Indigókarmin 133 Brillantkék FCF 140 Klorofill- és klorofillinek 141 Klorofill- és klorofillin rézkomplexek 142 Zöld S 150a Karamell - egyszerű 150b Karamell - szulfitos 150c * Karamell - ammóniás 150d * Karamell - ammónium-szulfitos 151 * Brillantfekete BN 153 Növényi szén 154 * Barna FK 155 * Barna HTK 160a Karotinok 160b * Annatto, bixin, norbixin 160c Paprikakivonat, kapszantin, kapszorubin 160d Likopin 160e Béta-apro-8'-karotinal 160f Béta-apro-8'-karotinsav-etilésztere 161b Lutein 161g * Kantaxantin 162 Céklavörös, betanin 163 Antociánok 170 Kalcium-karbonátok 171 * Titán-dioxid 172 Vasoxidok és hidroxidok 173 Alumínium 174 * Ezüst 175 Arany 180 * Litolrubin BK Tartósítószerek 200 Szorbinsav 201 * Nátriumszorbát 12
202 Kálium-szorbát 203 Kalcium-szorbát 210 * Benzoesav 211 * Nátrium-benzoát 212 * Kálium-benzoát 213 * Kalcium-benzoát 214 * Etil-(p-hidroxi-benzoát) 215 * Nátrium-etil-(p-hidroxi-benzoát) 216 * Propil-(p-hidroxi-benzoát) 217 * Nátrium-propil-(p-hidroxi-benzoát) 218 * Metil-(p-hidroxi-benzoát) 219 * Nátrium-metil-(p-hidroxi-benzoát) 220 * Kén-dioxid 221 * Nátrium-szulfit 222 * Nátrium-hidrogén-szulfit 223 * Nátrium-metabiszulfit 224 * Kálium-metabiszulfit 226 * Kalcium-szulfit 227 * Kalcium-hidrogén-szulfit (Kalcium-dihidrogén-diszulfit) 228 * Kálium-hidrogén-szulfit 230 * Bifenil (difenil) 231 * O-fenil-fenol 232 * Nátrium-o-fenil-fenolát 233 * Tiabendazol 234 Nizin 235 * Natamicin 236 Hangyasav 237 Nátriumformiát 238 Kalciumformiát 239 * Hexametilén-tetramin 242 * Dimetil-dikarbonát 249 * Kálium-nitrit 250 * Nátrium-nitrit 251 * Nátrium-nitrát 252 * Kálium-nitrát 260 Ecetsav 261 Kálium-acetát 262 Nátrium-acetátok 263 Kalcium-acetát 270 Tejsav 280 * Propionsav 281 * Nátrium-propionát 282 * Kalcium-propionát 283 * Kálium-propionát 284 * Bórsav 285 * Nátrium-tetraborát (bórax) 290 Széndioxid 296 Almasav 297 Fumársav Antidoxidánsok, emulégeátorok és a savanyítószerek 300 Aszkorbinsav 301 * Nátrium-aszkorbát 302 Kalcium-aszkorbát 304 Aszkorbinsav zsírsav-észterei 306 Tokoferolok keveréke 307 Alfa-tokoferol 308 Gamma-tokoferol 309 Delta-tokoferol 310 * Propil-gallát 311 * Oktil-gallát 312 * Dodecil-gallát 13
315 D-eritroaszkorbinsav 316 Nátrium (D-eritroaszkorbát) 320 * Butil-hidroxi-anizol (BHA) 321 * Butil-hidroxi-toluol (BHT) 322 Lecitinek 325 Nátrium-laktát 326 Kálium-laktát 327 Kalcium-laktát 330 Citromsav 331 Nátrium-citrátok 332 Kálium-citrátok 333 Kalcium-citrátok 334 Borkősav (L(+)) 335 Nátrium-tartarátok 336 Kálium-tartarátok 337 Kálium-nátrium-tartarát 338 * Foszforsav 339 * Nátrium-foszfátok 340 * Kálium-foszfátok 341 * Kalcium-foszfátok 350 Nátrium-malátok 351 Kálium-malát (almasav káliumsó) 352 Kalcium-malátok (almasav kalciumsók) 353 Metaborkősav 354 Kalcium-tartarát 355 Adipinsav 356 Nátrium-adipát 357 Kálium-adipát 363 Borostyánkősav 380 Triammónium-citrát 385 Kalcium-dinátrium-(etilén-diami)-tetraacetát Sűrítőanyagok, zselésítőszerek 400 Alginsav 401 Nátrium-alginát 402 Kálium-alginát 403 Ammónium-alginát 404 Kalcium-alginát 405 (Propán-1,2-diol)-alginát 406 Agar 407 * Karragén (gyöngyzuzmó) 407a Feldolgozott euchema moszat (PES) 410 Szentjánoskenyér liszt 412 * Guar gumi (guar gyanta) 413 * Tragantmézga 414 Gumiarábikum 415 Xantán-gumi (xantán-gyanta) 416 Karaya-gumi (kara-gumi) 417 Tara magliszt 418 Gellán-gumi 420 Szorbit 421 Mannit 422 Ammóniumfoszfátid (Glicerin) 431 Polioxietilén (40) sztearát 432 Polioxietilén-szorbitán-monolaurát (poliszorbát 20) 433 Polioxietilén-szorbitán-monooleát (poliszorbát 80) 434 Polioxietilén-szorbitán-monopalmitát (poliszorbát 40) 435 Polioxietilén szorbitán-monosztearát (poliszorbát 60) 436 Polioxietilén-szorbitán-trisztearát (poliszorbát 65) 440 Pektinek 442 Ammónium-foszfatidok 444 Szacharóz-acetát-izobutirát 14
445 Difoszfátok (Pirofoszfátok) 450 * Difoszfátok (Pirofoszfátok) 451 * Trifoszfátok 452 * Polifoszfátok 460 Cellulóz 461 Metil-cellulóz 463 (Hidroxi-propil)-cellulóz 464 (Hidroxi-propil)-metil-cellulóz 465 Etil-metil-cellulóz 466 * (Karboxi-metil)-cellulóz 470a Zsírsavak nátrium-, kálium-és kalcium sói 470b Zsírsavak magnézium sói 471 Zsírsavak mono- és digliceridjei 472a Zsírsavak mono- és digliceridjeinek ecetsav- észterei 472b Zsírsavak mono- és digliceridjeinek tejsav- észterei 472c Zsírsavak mono- és digliceridjeinek citromsav- észterei 472d Zsírsavak mono- és digliceridjeinek borkősav- észterei 472e Zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil-borkősav észterei 472f Zsírsavak mono- és digliceridjeinek ecetsav és borkősav-észterei 473 Zsírsavak szacharóz észterei 474 Szacharóz gliceridjei 475 Zsírsavak poliglicerin észterei 476 Poliricinolsav poligliceridje 477 Zsírsavak propán-1,2-diol észterei 479b Hőkezeléssel oxidált szójaolaj zsírsavak mono- és digliceridjeivel reagáltatva 481 Nátrium-sztearoil-2-laktilát 482 Kalcium-sztearoil-2-laktilát 483 Sztearil-tartarát 491 Szorbitán-monosztearát 492 Szorbitán-trisztearát 493 Szorbitán-monolaurát 494 Szorbitán-monooleát 495 Szorbitán-monopalmitát 496 Szorbitán-trioleát 500 Nátrium-karbonátok 501 Kálium-karbonátok 503 Ammónium-karbonátok 504 Magnézium-karbonátok 507 Sósav 508 Kálium-klorid 509 Kalcium-klorid 510 * Ammóniumklorid (szalmiák) 511 Magnézium-klorid 512 Ón(II)-klorid 513 Kénsav 514 Nátrium-szulfátok 515 Kálium-szulfátok 516 Kalcium-szulfát 517 Ammónium-szulfát 520 Alumínium-szulfát 521 Alumínium-nátrium szulfát 522 Alumínium-kálium szulfát 523 Alumínium-ammónium szulfát 524 Nátrium-hidroxid 525 Kálium-hidroxid 526 Kalcium-hidroxid 527 Ammónium-hidroxid 528 Magnézium-hidroxid 529 Kalcium-oxid 530 Magnézium-oxid 535 Nátrium-ferro-cianid 536 Kálium-ferro-cianid 538 Kalcium-ferro-cianid 15
539 Nátrium-tioszulfát 540 * Kalcium-difoszfát 541 * Savanyú alumínium-nátrium-foszfát 543 * Nátrium-kalcium-polifoszfát 544 * Kalcium-polifoszfát 550 Nátrium-szilikátok 551 Szilícium-dioxid 552 Kalcium-szilikát 553a Magnézium-szilikátok 553b Talkum 554 Alumínium-nátrium-szilikát 555 Alumínium-kálium-szilikát 556 Alumínium-kalcium-szilikát 558 Bentonit 559 Alumínium-szilikát (kaolin) 570 Zsírsavak 574 Glükonsav 575 Glükono-delta-lakton 576 Nátrium-glukonát 577 Kálium-glukonát 578 Kalcium-diglukonát 579 Vas(II)-glukonát 585 Vas(II)-laktát Aromák és ízfokozók 620 * Glutaminsav 621 * Nátrium-glutamát 622 * Kálium-glutamát 623 * Kalcium-diglutamát 624 * Ammónium-glutamát 625 * Magnézium-diglutamát 626 Guanilsav 627 Dinátrium-guanilát 628 Dikálium-guanilát 629 Kalcium-guanilát 630 Inozinsav 631 Dinátrium-inozinát 632 Dikálium-inozinát 633 Kalcium-inozinát 634 Kalcium-5'-ribonukleotidok 635 Dinátrium-5'-ribonukleotidok 636 Maltol 637 Etilmaltol 640 Glicin és nátrium sója 641 L-leucin Egyebek 900 Dimetil-polisziloxán 901 Fehér és sárga méhviasz 902 Kandelilla viasz 903 Karnauba viasz 904 Sellak 905 Ásványolaj, élelmiszer tisztaságú 907 * Mikrokristályos viaszok 911 Zsírsavak metil észterei 912 Montánsav észterek 914 Oxidált polietilén viasz 916 Kalcium-jodát 917 Kálium-jodát 920 L-cisztein és hidrokloridjai (nátrium- és káliumsók) 16
921 L-cisztin és hidrokloridjai (nátrium és káliumsók) 925 * Klór 926 * Klórdioxid 927b Karbamid 938 Argon 939 Hélium 941 Nitrogén 942 Dinitrogén-oxid 948 Oxigén 950 * Aceszulfám K 951 * Aszpartám 952 * Ciklaminsav és ciklamátok 953 Izomalt 954 * Szacharin és nátrium-, kálium-, kálcium sói 957 Taumatin 959 * Neoheszperidin DC 965 Maltit 966 Laktit 967 Xilit 999 Quillaja kivonat 1105 Lizozim 1200 Polidextróz 1201 Polivinil-pirrolidon 1202 Polivinil-polipirrolidon 1404 Oxidált keményítő 1410 Monokeményítő-foszfát 1412 Dikeményítő-foszfát 1413 Foszforilezett-dikeményítő-foszfát 1414 Acetilezett-dikeményítő-foszfát 1420 Acetilezett-keményítő 1422 Acetilezett-dikeményítő-adipát 1440 (Hidroxi-propil)-keményítő 1442 (Hidroxi-propil)-dikeményítő-foszfát 1450 Keményítő-nátrium-oktenil-szukcinát 1505 Trietil-citrát 1518 Triacetin 1520 Propilénglikol 1521 Polietilénglikol Sorszám nélkül: * Kinin * Kvasziafa * Pektinek 17
G. ÖSSZESÍTŐ TÁBLÁZAT AZ E-SZÁMOKHOZ E-szám Hányszor találtuk? Biztosan ártalmatlan 18
H. E-SZÁMOK JEGYZÉKE TANÁRI VÁLTOZAT, MAGYARÁZATOK forrás: Hulladék Munkaszövetség (www.humusz.hu), a Zöld Pók Hálózat (www.zpok.hu) honlapja. SZÍNEZÉKEK E102 Tartrazin?? Egyike az allergiát leggyakrabban kiváltó adalékanyagoknak. Használatát Németországban az elmúlt években korlátozták, de az EU engedélyével különböző termékekben ismét megjelent. Allergiát, asztmát, csalánkiütést okoz. Ausztriában 1984 óta tiltott. Svájcban szintén. E104 Kinolinsárga?? Szintetikus színezőanyag; a patkányokra és az egerekre nézve ártalmatlannak bizonyult. Egy EU szakértői bizottság kutyákon végzett rövid idejű vizsgálata szerint "nem mutatható ki egyértelmű toxikus hatás". Káros hatása az emberre nem ismeretes. Az USA-ban élelmiszerszínezőként tilos használni. Feltehetőleg allergiát okoz. E11O Narancssárga S Feltehetőleg allergiát okoz. E12O Kárminsav Feltehetőleg allergiát okoz. E122 Azorubin?? Az eddigi állatkísérletek során - nagyobb adag esetén - a legkülönfélébb mellékhatásokat figyelték meg (a vérképre, a tüdőre, nyirokrendszerre és a hasnyálmirigyre hat). Feltehetőleg allergiát okoz. E123 Amarant?? Szintetikus anyag, amely viszonylag gyakorta okoz allergiát. Az állatkísérleteknél karcinogén és mutagén hatást okozott. Az USA-ban 1976 óta tiltott. E124 Neukokcin, Ponszó 4R Feltehetőleg allergiát okoz. Az USA-ban betiltották. E127 Eritrozin?? Szintetikus anyag; az állatkísérletek azt jelzik, hogy az eritrozin gátolja az idegrendszer normális működését. Egyes vélemények szerint a hiperaktív gyerekeknél fokozott viselkedési zavarokat válthat ki. Az állatkísérletek során erős gyanú merült fel, hogy befolyásolja a pajzsmirigy hormon működését (amit részben rákra utaló elváltozások is jeleztek). Feltehetőleg allergiát okoz. E129 Allura vörös?? Vörös azofesték: az állatkísérletekben viselkedészavarokat (hiperaktivitást) okozott. Az anyagcseréhez való viszonya tisztázatlan. E15Oc Karamell (ammóniás) E15Od Karamell (ammónium-szulfitos) Az állatkísérleteknél nagyobb adagban görcsöket váltott ki és csökkentette a fehérvértestek számát (módosította a vérképet, ami rákkeltő hatásra utalhat). Ausztriában csak a barna sör színezéséhez engedélyezett. E151 Brillantfekete BN Feltehetőleg allergiát okoz. Ausztriában csak a kaviár színezéséhez engedélyezett. E154 Barna FK?? Az állatkísérletek májat és szívet károsító hatásra utaltak. Egyidejűleg csaknem valamennyi szerv elszíneződött (vélhetően egy, az E154-ből származó ismeretlen anyagcsereterméktől). Az USA-ban betiltották. E155 Barna HTK?? 19
A tulajdonképpeni színezőanyag mintegy 20 százalékban tartalmaz be nem azonosított kiegészítő adalékanyagokat. Ezek bizonyos része a vesékben és a nyirokerekben lerakódik. E16Ob Annatto, bixin, norbixin Feltehetőleg allergiát okoz. E161g Kantaxantin?? Természetes anyagként a rákokban fordul elő. Narancsszínű élelmiszerfesték-változatát szintetikus úton állítják elő. Az E161g bár a haleledelben tiltott, a pisztrángok "átszínezéséhez" mégis ezt használják. Kiegészítő anyagként bekeverik a baromfitápszerbe is (a tojássárgája "természetes" színének beállításához ill. a csirke bőrének pigmentálásához). A "szépipar" a barnítószer tablettában alkalmazta, de használatát szembántalmakat okozó hatása miatt meg kellett tiltani. Az egészségügyi világszervezet (WHO) álláspontja szerint a Kantaxantin májkárosodást okoz. E171 Titán-dioxid?? Fehér színű ásványi adalék. Elsősorban cukorkák, drazsék fehérre festéséhez használják. Mivel eddig alig vizsgálták, a mellékhatásai sem ismertek. E174 Ezüst?? Édességek színezőanyagaként ismeretes, de használják az ivóvíz-fertőtlenítésre is. Az állatkísérletek elgondolkodtató eredményei immunrendszerre gyakorolt hatásról és számos enzim funkciójának blokkolásáról szólnak. E180 Litolrubin BK?? Vörös azofesték. Hosszútávú kísérletek patkányoknál és egereknél fokozott halandóságot jeleztek. A legkülönbözőbb mellékhatást fejti ki a vesére, pajzsmirigyre, lépre és az immunrendszerre. Jelenleg csak sajtbevonatként való felhasználása engedélyezett. Ceresz-sárga GRN (nincs száma) Cereszvörös G (nincs száma) Azo-festékek. Feltehetőleg allergiát okoznak. TARTÓSÍTÓSZEREK A tartósítószerek szerepe az, hogy a penészgombák vagy baktériumok ha közhiedelemmel ellentétben azonban a tartósítószerek elősegítik a mikotoxinok (a penészgombák által termelt mérgek) képződését is. A tartósítószereket nem minden esetben kell feltünteti: főleg akkor nem, ha az élelmiszerbe kevert (más) adalékanyaggal kerülnek a termékbe. Tartósítószert használnak haltermékek, a gyümölcslevek, az üdítőitalok, a kenyér, a pékáruk, a saláták, a margarin, a salátaszószok, a bor, a szárított gyümölcsök és zöldségek, a citrusgyümölcsök stb. tartósításához. E201 Nátrium-szorbát?? Az E201 - ellentétben a többi szorbinsókkal - teratogén (fejlődési rendellenességet okozó) anyagnak bizonyult. E210 Benzoesav?? E211 Nátrium-benzoát?? E212 Kálium-benzoát?? E213 Kálcium-benzoát?? A benzoesav nyomokban számos élelmiszerben mint természetes alkotóelem van jelen (pl. a tejtermékekben, a gyümölcsökben, vagy a mézben). Tartósítószerként adagolva azonban ennek ellenére mellékhatások jelentkezhetnek. A benzoesav és sóinak használatát a kutya- és macskaeledelekben betiltották. A macskáknak már 5 ezreléknyi is halálos lehet. Az E210-213 az embernél viszonylag gyakran vált ki allergiát (asztmát, csalánkiütést). Az L-Aszkorbinsav (E300) jelenlétében a benzoesavból benzol képződik. Fennáll a gyanú, hogy lebomlásnál megterheli a májat. Érzékeny embereknél - különösen az aszpirin-allergiásoknál - allergiát (asztmát, csalánkiütést) okozhatnak. E214 Etil-(p-hidroxi-benzoát)?? E215 Nátrium-etil-(p-hidroxi-benzoát)?? E216 Propil-(p-hidroxi-benzoát)?? E217 Nátrium-propil-(p-hidroxi-benzoát)?? E218 Metil-(p-hidroxi-benzoát)?? E219 Nátrium-metil (p-hidroxi-benzoát)?? A PHB-észterek átlagon felüli gyakorisággal váltanak ki allergiás reakciókat. Görcsoldó képességük több mint százszorosa a nátrium-benzoáténak. (E211) Az élelmiszernek fémes mellékízt adnak. Érzékeny embereknél allergiás tüneteket okozhatnak. E220 Kén-dioxid?? E221 Nátrium-szulfit?? 20
E222 Nátrium-hidrogénszulfit?? E223 Nátrium-metabiszulfit?? E224 Kálium-metabiszulfit?? E226 Kálcium-szulfit?? E227 Kálcium-hidrogén-szulfit?? E228 Káliumhidrogén-szulfit?? A kén-dioxid és a kénessav sói (a szulfitok) nemcsak tartósító-, hanem szépítőszerek is. Az emberiség által legáltalánosabban használt, legősibb adalékanyagok egyike. Az élelmiszerekben a szulfitok bontják a B1-vitamint. A szulfitra érzékeny embereknél fejfájást, rosszullétet, vagy asztmarohamokat idézhet elő. Ismertek anafilaxiás sokk (a legsúlyosabb allergiás reakció) miatt bekövetkezett halálesetek is. Főleg a fehér borok, pezsgők, szárított gyümölcsök, lekvárok tartósításához használják. Kiszámíthatatlan reakciókat okozhat: egyeseknél rosszullétet, fejfájást, hasmenést - rosszabb esetben anyagcsere- vagy idegrendszeri zavart. A kéndioxidról kokarcigonén hatás feltételezhető (más anyagokkal együtthatva elősegíti a rák kialakulását). E230 Bifenil?? E231 o-fenil-fenol?? E232 Nátrium-o-fenil-fenolát?? A citrusfélék gombaölő szere, amelyet legtöbbször kombinálva alkalmaznak. Tulajdonképpen peszticideknek számítanak. Az állatkísérletek szerint elősegítik a hólyagrák kialakulását (főleg az E232 és az E233 kombináció). Az E230 adalék már a gyártó üzemekben is több halálesetet okozott. Vigyázat! A hámozáskor az adalékanyag egy részét ujjunkkal rávihetjük a gyümölcs húsára. Mivel esetenként a narancs, citrom stb. csomagolópapírját is ezekkel az anyagokkal impregnálják, inkább ne engedjük a gyereket a csomagolópapírral játszani! E233 Tiabendazol?? A banán penészgomba elleni védőanyaga. Ezen kívül orvosság is, amelyet kiegészítőleg, peszticidként is felhasználnak. Az egerekkel folytatott kísérletek veseártalmat és fejlődési rendellenességet jeleztek. Az E230-234-el kapcsolatos pontos toxikológiai vizsgálatok még hiányoznak sajnos. A kezelt citrusfélék és banán héjától addig is óvakodjunk! E235 Natamicin?? Bevált, a szervezet számára könnyen kezelhető szer; nemibetegségek, lábgomba és szájpenész elleni antinikotikum (gombaölő szer). Ezidáig csak recept ellenében, vagy a bolti sajtféleségekkel lehetett beszerezni. A tervek szerint az EU-ban szárazkolbász- és szalámiféleségek tartósítószereként is engedélyezik. Kiterjedt élelmiszeripari alkalmazása esetén félő, hogy nő a kórokozók vele szembeni ellenállósága, ami csökkenti a natacimin gyógyszerként való alkalmazási lehetőségeit. E239 Hexametilén-tetramin?? Univerzális felhasználású szer, melyet orvosságként köszvény és a húgyúti fertőzések esetén is alkalmaznak. Formaldehiddá alakul. Tartósítószerként való használata eddig kizárólag a Provolone-fajtájú sajtok esetében engedélyezett. E242 Dimetil-dikarbonát?? Úgynevezett hidegcsírátlanító anyag, amit főleg üdítőitaloknál és dobozos teánál használnak. A dimetil-dikarbonát közvetlenül a hozzáadás után feloldódik, miközben mindenféle mellékreakcióba lép a semlegesítendő mikrobákkal és az élelmiszerben lévő egyéb anyagokkal. Többek között - nyomokban<n>- metil-karbamát képződik (a karbamátot peszticidként is alkalmazzák). E249 Kálium-nitrit?? E250 Nátrium-nitrit?? E251 Nátrium-nitrát?? E252 Kálium-nitrát?? A nitrátok és nitritek súlyos környezeti-egészségi veszélyei (a trágyázással kapcsolatosan) naponta kerülnek terítékre. Ennek ellenére pl. a sonka pácolásához használt sós lé megengedett nitráttartalma tízszerese az ivóvízben engedélyezett maximumnak. A nitritet a húskészítmények (töltelékáruk) színezésére használják, emellett a kolbász- és szalámifélék eltarthatóságának növelésére is. A nitrátokat (E251, E252) ezenkívül a kemény (szeletelhető) sajtok tartósításához és speciális halkészítmények érleléséhez is alkalmazzák. A szervezetben a nitrátok nitritekké alakulhatnak, ez utóbbi pedig a gyomorban és a belekben reakcióba léphet más élelmiszer-összetevőkkel. Mindez elősegítheti a rákkeltő nitrózaminok kialakulását. A nitrátok különösen kisgyerekek számára jelentenek állandó veszélyt. Meggátolhatják a vörösvérsejtek oxigénfelvételét, ami cianózist ("kékbetegséget") válthat ki. E280 Propionsavak?? 21
E281 Nátrium-propionát?? E282 Kálcium-propionát?? E283 Kálium-propionát?? A propinsav különböző élelmiszerek természetes alkotórésze. Patkányoknál az előgyomorban rákhoz hasonló elváltozásokat okozhat. Egyes szakvélemények szerint ránk nézve ártalmatlan, mivel az embernek nincs előgyomra. 1988-ban az NSZK-ban is betiltották, de az EU engedélyezte bizonyos kenyérfajtákhoz. E284 Borsavak?? E285 Nátrium-tetraborát (borax)?? Az EU mint a kaviár tartósítószerét engedélyezte (eddig tiltott volt). A borátok erősen toxikus hatású anyagként ismertek, amelyek felhalmozódnak a szervezetben. Mérgezés esetén ismert ellenszere nincs. E925 Klór?? E926 Klórdioxid?? Az ivóvíz klórozására (csírátlanítására) használják. A klórból kloroform keletkezhet, ami zuhanyozáskor belélegezve vagy bőrön átjuthat a szervezetbe. A klórozott víz ezenkívül kedvezőtlenül befolyásolhatja a pajzsmirigy működését. A klór hasznosságának (a higiéniai szempontból kifogástalan ivóvíz) és a mellékhatásainak összevetése egyedi mérlegelést igényel ANTIOXIDÁNSOK Az antioxidánsok úgy növelik az eltarthatóságot, hogy késleltetik az élelmiszerek kémiai - oxidáció okozta - romlását (pl. a zsírok avasodását, a gyümölcsök megbarnulását). Ezek az adalékok tehát kiegészítik a mikroorganizmusok okozta romlást gátló tartósítószerek hatását. Felhasználási területük: zacskós levesek, rágcsálnivalók, margarinok, majonéz, rágógumi, olajok, pékáruk, fagylalt, marcipán, stb. E301 Nátrium-aszkorbát?? Az aszkorbinsav (a mesterséges C-vitamin=E300) sója, de a természetes C-vitaminnal ellentétben a kísérleteknél hólyagrákot okozott. Az állatkísérletek a fiatal egyedeknél fejlődési rendellenességeket is jeleztek. E310 Propil-gallát?? E311 Oktil-gallát?? E312 Dodecil-gallát?? A propil-gallát a csecsemőknél életveszélyes cianózist (kékbetegség) válthat ki. A csecsemőtételek készítésénél ugyan nem szabad felhasználni, de engedélyezett olyan tipikus gyermek-élelmiszereknél mint a marcipán, a nugát, a rágcsálnivalók, vagy zacskós levesek. Az állatkísérletek során csökkentette a szervezet kórokozókkal szembeni ellenálló képességét. Tipikus allergiát kiváltó anyagok (főleg az E311). Az E311 Ausztriában tiltott. Az E310 és E312 csak kivételesen alkalmazható (pl. zacskós leveseknél, szószoknál). E320 Butil-hidroxi-anizol (BHA)?? E321 Butil-hidroxi-toluol (BHT)?? Szintetikus anyagok. A BHA (E320) a rágcsálnivaló termékeket védi az ízhibáktól, javítja a marcipán, nugát és máktöltelék eltarthatóságát. A pék- és cukrászárukon az anyag összetételének feltüntetése nem kötelező. Az EU a következő termékeknél tervezi az engedélyezést: levesek, halkonzervek, reggeliző-gabonafélék (müzli, dió és mogyorófélék, valamint fűszerek. A BHT csak rágóguminál engedélyezett. A rágcsálóknál részben rákkeltő, részben a rák kialakulását gátló hatást figyeltek meg. Az állatkísérletek során elváltozások jelentkeztek az immunrendszernél, a pajzsmirigyben és a májban. Mindkét anyag felhalmozódik az emberi zsírszövetben és a magzatba is bekerülhet. Allergiát kiváltó anyagként ismertek. Nagy valószínűséggel allergiát okoznak. Használatukat csak néhány terméknél engedélyezik (pl. a rágóguminál). SŰRÍTŐANYAGOK A sűrítőanyagokat nemcsak besűrítésre és zselésítésre használják, hanem egyre gyakrabban az élelmiszer optimális állagának beállítására (így érik el pl. az italok kellő testességét, vagy a gumimacik élvezetes rághatóságát). A sűrítőanyagok szabályozzák a kész öntetek viszkozitását, megakadályozzák a kakaórészecskék lerakódását a tejben, vagy vágható állagúra kocsonyásítják a vizet. Sok kalóriaszegény "light" terméknél nélkülözhetetlen. Felhasználási területe: lekvárok, sajt- és húskészítmények, pékáruk, tésztatermékek, porított (instant) italfélék, csecsemőételek, diétás termékek, zselék, pudingok, fagylaltok, habok és édességek stb. 22