A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. 57/2006. (VIII. 4.) FVM rendelete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. 57/2006. (VIII. 4.) FVM rendelete"

Átírás

1 A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 57/2006. (VIII. 4.) FVM rendelete a közösségi előírások átvételét megvalósító kötelező előírásairól szóló 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelet módosításáról Az élelmiszerekről szóló évi LXXXII. törvény 20. -ának (5) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a szociális és munkaügyi miniszterrel, valamint az egészségügyi miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem el: 1. A közösségi előírások átvételét megvalósító kötelező előírásairól szóló 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) melléklete az e rendelet mellékletében foglaltak szerint módosul. 2. (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba. A nek az e rendelet mellékletében felsorolt előírásait az abban megjelölt határidőktől kell alkalmazni. (2) Az R. mellékletének a) 30. sora és az /16 Az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag eszközök egyes epoxiszármazék tartalmáról szóló előírás 2. kiadása, b) 56. sora és a /53 Mintavételi és vizsgálati módszerek az élelmiszerekben lévő egyes szennyező anyagok mennyiségének hatósági ellenőrzéséről szóló előírás 3. kiadása, c) 58. sora és a /26 Élelmiszerek ochratoxin-a-tartalmának hatósági ellenőrzésére szolgáló mintavételi és vizsgálati módszerekről szóló előírás 3. kiadása, valamint d) 60. sora és a /78 Mintavételi és vizsgálati módszerek az élelmiszerekben lévő patulin mennyiségének hatósági ellenőrzéséről szóló előírás 1. kiadása e rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti.

2 3. (1) Ez a rendelet a következő knek való megfelelést szolgálja: a) a Tanács 76/621/EGK (1976. július 20.) a közvetlenül emberi fogyasztásra szánt olajok (étolajok) és zsírok (étkezési zsírok), valamint a hozzáadott olajokat és zsírokat tartalmazó élelmiszerek erukasav-tartalma legmagasabb szintjének rögzítéséről, b) a Bizottság 87/250/EGK (1987. április 15.) a végső fogyasztók részére értékesítendő alkoholtartalmú italok címkézésénél az alkoholtartalom térfogatszázalékos jelöléséről, c) a Tanács 89/108/EGK (1989. december 21.) az emberi fogyasztásra szánt gyorsfagyasztott élelmiszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről, d) a Bizottság 92/2/EGK (1992. január 13.) az emberi fogyasztásra szánt mélyfagyasztott élelmiszerek hőmérsékletének hatósági ellenőrzéséhez szükséges mintavételi eljárás és közösségi vizsgálati módszer meghatározásáról, e) a Tanács 2001/114/EK (2001. december 20.) egyes emberi fogyasztásra szánt, részben vagy teljesen dehidratált tartós tejekről. (2) Ez a rendelet a következő közösségi rendeletek végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg: a) a Bizottság 1895/2005/EK rendelete (2005. november 18.) egyes epoxiszármazékok élelmiszerrel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokban és tárgyakban való felhasználásának korlátozásáról, b) a Bizottság 401/2006/EK rendelete (2006. február 23.) az élelmiszerek mikotoxintartalmának hatósági ellenőrzéséhez használandó mintavételi és elemzési módszerek megállapításáról. 2

3 Melléklet a./2006. ( ) FVM rendelethez 1. Az R. mellékletének 1. sora helyébe a következő szövegrész lép: I. előírás címe /250 A végső fogyasztóknak szánt alkoholtartalmú italok alkoholtartalmának jelölése (2. kiadás) A Bizottság 87/250/EGK 2. Az R. mellékletének 34. sora helyébe a következő szövegrész lép: előírás címe /621 Az étolajokban, zsírokban, valamint hozzáadott étolajat és zsírt tartalmazó élelmiszerekben megengedett erukasav tartalom (2. kiadás) A Tanács 76/621/EGK 3. Az R. mellékletének 36. sora helyébe a következő szövegrész lép: előírás címe /108 A gyorsfagyasztott élelmiszerek (2. kiadás) A Tanács 89/108/EGK 4. Az R. mellékletének 38. sora helyébe a következő szövegrész lép: előírás címe /2 A gyorsfagyasztott élelmiszerek hőmérsékletének hatósági ellenőrzésére vonatkozó mintavételi eljárás és vizsgálati módszer (2. kiadás) A Bizottság 92/2/EGK 5. Az R. mellékletének 45. sora helyébe a következő szövegrész lép: előírás címe /114 Részben vagy teljesen dehidratált, emberi fogyasztásra szánt, tartós tejtermékek (Sűrített tej és tejpor) (2. kiadás) A Tanács 2001/114/EK, valamint az ezt módosító Csatlakozási Okmány 3

4 II. Az R. mellékletének 20. sora szerinti, Az élelmiszerekben használható adalékanyagok, az édesítőszerek és a színezékek kivételével /2 számú előírás 4. kiadása 4. számú melléklete táblázatának 2. sora helyébe a következő szövegrész lép: [E szám Név Élelmiszer Maximális szint] A következő élelmiszerekben az E 338 foszforsav, az E 339, E 340, E 341, E 343, E 450, E 451, E 452 foszfátok egyedileg vagy keverten használhatók (P 2 O 5 -ben kifejezve). E 338 foszforsav Üdítőitalok 700 mg/l Sterilezett és UHT-kezelt tej 1 g/l Kandírozott gyümölcsök 800 mg/kg Gyümölcs készítmények 800 mg/kg E 339 nátrium-foszfátok Részlegesen dehidratált tej, 28% alatti szárazanyag-tartalommal 1 g/kg a) nátrium-dihidrogén-foszfát Részlegesen dehidratált tej, 28% feletti 1, szárazanyag-tartalommal b) dinátrium-hidrogén-foszfát Tejpor és sovány tejpor 2, c) trinátrium-foszfát Pasztőrözött, sterilezett és UHT-kezelt tejszín Tejszínhab és növényi zsíranalógok Nyers sajt (kivéve a Mozzarellát) E 340 kálium-foszfátok Ömlesztett sajtok és feldolgozott 20 g/kg sajtanalógok a) kálium-dihidrogén-foszfát Húskészítmények b) dikálium-hidrogén-foszfát Sportitalok és ásványi anyaggal dúsított 0,5 g/l palackozott vizek c) trikálium-foszfát Étrend-kiegészítők GMP Só és sóhelyettesítők 10 g/kg Növényifehérje-italok 20 g/l E 341 kalcium-foszfátok Italfehérítők 30 g/kg a) kalcium-hidrogén-foszfát Italfehérítők árusító automatákhoz 50 g/kg b) dikalcium-foszfát Fagyasztott állapotban fogyasztandó 1 g/kg készítmények (például fagylaltok, jégkrémek) c) trikalcium-foszfát Desszertek 3 g/kg Desszertporok 7 g/kg E 343 magnézium-foszfátok Finom pékáruk, sütemények, tartós lisztes 20 g/kg készítmények a) mono-magnézium-foszfát Liszt 2, b) dimagnézium-foszfát Liszt, sütéskész (sütőportartalmú) 20 g/kg Soda bread 20 g/kg Tojáslé (fehérje, sárgája vagy egész) 10 g/kg E 450 difoszfátok Mártások, szószok a) dinátrium-difoszfát Levesek és erőleves, levesalapok 3 g/kg b) trinátrium-difoszfát Instant tea és instant gyógynövénykivonatok, főzetek 2 g/l 4

5 [E szám Név Élelmiszer Maximális szint] c) tetranátrium-difoszfát Rágógumi GMP d) tetrakálium-difoszfát Szárított, porított élelmiszerek 10 g/kg e) dikalcium-difoszfát Tejalapú csokoládé és malátaitalok 2 g/l f) kalcium-dihidrogén- Szeszesitalok (kivéve a bort és a sört) 1 g/l -difoszfát Reggeli-cereáliatermékek Snackek E 451 trifoszfátok Surimi 1 g/kg Hal- és rákkrémek a) pentanátrium-trifoszfát Öntetek (palacsinta-szirupok, ízesített 3 g/kg szörpök tejturmixokhoz és fagylaltokhoz; hasonló termékek) b) pentakálium-trifoszfát Különleges táplálkozási célokra készített élelmiszerek Hús- és zöldségtermékek bevonatai 4 g/kg E 452 polifoszfátok Cukorkák a) nátrium-polifoszfát Porcukor 10 g/kg b) kálium-polifoszfát Metélt tészták c) nátrium-kalcium- Folyékony tészták 1 polifoszfát d) kalcium-polifoszfát Nyers halfilék, fagyasztva és gyorsfagyasztva Nyers és feldolgozott, fagyasztott és gyorsfagyasztott csiga- és ráktermékek Feldolgozott burgonyatermékek (beleértve a fagyasztott, gyorsfagyasztott, hűtött vagy szárított termékeket) elősütött fagyasztott és mélyhűtött burgonya Kenhető zsírok a vaj kivételével Savanyú tejszínvaj Rákkonzervek Vízalapú emulziók sütőformák kenésére Kávé alapú italok automatákhoz Aromák 1 g/kg 30 g/kg 40 g/kg 5

57/2006. (VIII. 4.) FVM rendelet

57/2006. (VIII. 4.) FVM rendelet 57/2006. (VIII. 4.) FVM rendelet a Magyar Élelmiszerkönyv közösségi előírások átvételét megvalósító kötelező előírásairól szóló 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelet módosításáról Az élelmiszerekről szóló 2003.

Részletesebben

Egyéb engedélyezett adalékanyagok

Egyéb engedélyezett adalékanyagok IV. MELLÉKLET Egyéb engedélyezett adalékanyagok A felhasználás maximális jei a fogyasztásra kész, a gyártó által megadott előállítás szerint elkészített élelmiszerekre vonatkoznak. E 297 fumársav Borokra

Részletesebben

3. Hatályát veszti az R. a) 1. (2) bekezdésének 25., 26. és 27. pontja, b) 3. -ának 27., 28. és 32. pontja, c) 27 29. melléklete.

3. Hatályát veszti az R. a) 1. (2) bekezdésének 25., 26. és 27. pontja, b) 3. -ának 27., 28. és 32. pontja, c) 27 29. melléklete. 25916 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 91. szám A vidékfejlesztési miniszter 77/2011. (VIII. 3.) VM rendelete a Magyar Élelmiszerkönyv kötelezõ elõírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet módosításáról

Részletesebben

56/2004. (IV. 24.) FVM rendelet. a Magyar Élelmiszerkönyv közösségi előírások átvételét megvalósító kötelező előírásairól

56/2004. (IV. 24.) FVM rendelet. a Magyar Élelmiszerkönyv közösségi előírások átvételét megvalósító kötelező előírásairól 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelet a Magyar Élelmiszerkönyv közösségi előírások átvételét megvalósító kötelező előírásairól Az élelmiszerekről szóló 2003. évi LXXXII. törvény 20. -ának (5) bekezdésében foglalt

Részletesebben

Azok az élelmiszerek, amelyekben az I. melléklet szerinti adalékanyagok közül csak az itt felsoroltak használhatók fel. citromsav lecitinek borkősav

Azok az élelmiszerek, amelyekben az I. melléklet szerinti adalékanyagok közül csak az itt felsoroltak használhatók fel. citromsav lecitinek borkősav II. MELLÉKLET Azok az élelmiszerek, amelyekben az I. melléklet szerinti adalékanyagok közül csak az itt felsoroltak használhatók fel Az MÉ 1-3-73/241 számú előírás szerinti kakaó- és csokoládétermékek

Részletesebben

A BIZOTTSÁG 1131/2011/EU RENDELETE

A BIZOTTSÁG 1131/2011/EU RENDELETE HU 2011.11.12. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 295/205 A BIZOTTSÁG 1131/2011/EU RENDELETE (2011. november 11.) az 1333/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet II. mellékletének a szteviol glikozidok

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszeripari Főosztály. 2007. július

TARTALOMJEGYZÉK. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszeripari Főosztály. 2007. július ÉLELMISZER SZABÁLYOZÁSI INFORMÁCIÓK 3. MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszeripari Főosztály 2007. július 2 Bevezetés Az élelmiszerek ipari méretű

Részletesebben

A Magyar Élelmiszerkönyv elõírásainak és irányelveinek jegyzéke

A Magyar Élelmiszerkönyv elõírásainak és irányelveinek jegyzéke A Magyar Élelmiszerkönyv elõírásainak és irányelveinek jegyzéke Magyar Élelmiszerkönyv I. kötet: Elõírások Jele 1-1-75/106 Egyes élelmiszerek egyedi fogyasztói csomagolására megengedett tömeg/térfogat

Részletesebben

ÉLELMISZER SZABÁLYOZÁSI INFORMÁCIÓK MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK

ÉLELMISZER SZABÁLYOZÁSI INFORMÁCIÓK MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK ÉLELMISZER SZABÁLYOZÁSI INFORMÁCIÓK 3. MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-elemzési Főosztály 2009. január Bevezetés Az élelmiszerek ipari

Részletesebben

Feltételekkel használható tartósítószerek és antioxidánsok. A rész. Szorbátok, benzoátok és p-hidroxi-benzoátok. E szám Név Rövidítés

Feltételekkel használható tartósítószerek és antioxidánsok. A rész. Szorbátok, benzoátok és p-hidroxi-benzoátok. E szám Név Rövidítés M egjegyzés: III. MELLÉKLET Feltételekkel használható tartósítószerek és antioxidánsok A rész Szorbátok, benzoátok és p-hidroxi-benzoátok E szám Név Rövidítés E 200 szorbinsav E 202 kálium-szorbát SA E

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-elemzési Főosztály május

TARTALOMJEGYZÉK. Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-elemzési Főosztály május ÉLELMISZER SZABÁLYOZÁSI INFORMÁCIÓK 3. MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-elemzési Főosztály 2010. május Bevezetés Az élelmiszerek ipari méretű előállítása

Részletesebben

Magyar joganyagok - 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet - a Magyar Élelmiszerkönyv kö 2. oldal b) az R. Mellékletének 2. sora; c) az R. Mellékletének 21.

Magyar joganyagok - 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet - a Magyar Élelmiszerkönyv kö 2. oldal b) az R. Mellékletének 2. sora; c) az R. Mellékletének 21. Magyar joganyagok - 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet - a Magyar Élelmiszerkönyv kö 1. oldal 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól Az élelmiszerláncról és hatósági

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelete A földűelésügyi és idékfejlesztési iniszter 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelete a közösségi előírások átételét egalósító kötelező előírásairól Az éleliszerekről szóló 2003. éi LXXXII. törény 20. -ának (5)

Részletesebben

A rész. 1. Az élelmiszerekben csak a B részben felsorolt anyag használható színezékként.

A rész. 1. Az élelmiszerekben csak a B részben felsorolt anyag használható színezékként. 4. melléklet a 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelethez A Magyar Élelmiszerkönyv 1-2-94/36 számú elıírása az élelmiszerekben használható színezékekrıl A rész 1. Az élelmiszerekben csak a B részben felsorolt

Részletesebben

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV (Codex Alimentarius Hungaricus) 1-3-2001/114 számú előírás. (2. kiadás 2006.)

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV (Codex Alimentarius Hungaricus) 1-3-2001/114 számú előírás. (2. kiadás 2006.) Az 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelet mellékletének 45. sorszámú előírása MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV (Codex Alimentarius Hungaricus) 1-3-2001/114 számú előírás (2. kiadás 2006.) Részben vagy teljesen dehidratált,

Részletesebben

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV (Codex Alimentarius Hungaricus) 1-2-94/35 számú előírás (3. kiadás) Az élelmiszerekben használható édesítőszerek

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV (Codex Alimentarius Hungaricus) 1-2-94/35 számú előírás (3. kiadás) Az élelmiszerekben használható édesítőszerek MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV (Codex Alimentarius Hungaricus) 1-2-94/35 számú előírás (3. kiadás) Az élelmiszerekben használható édesítőszerek 1. (1) Ez az előírás a Magyar Élelmiszerkönyv 1-2-89/107 számú, az

Részletesebben

/2009. ( ) FVM rendelete. a Magyar Élelmiszerkönyv kötelezı elıírásairól

/2009. ( ) FVM rendelete. a Magyar Élelmiszerkönyv kötelezı elıírásairól A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2009. ( ) FVM rendelete a Magyar Élelmiszerkönyv kötelezı elıírásairól Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletérıl szóló 2008. évi XLVI. törvény 76.

Részletesebben

ÉLELMISZER SZABÁLYOZÁSI INFORMÁCIÓK 10. ÉLELMISZERKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK

ÉLELMISZER SZABÁLYOZÁSI INFORMÁCIÓK 10. ÉLELMISZERKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK ÉLELMISZER SZABÁLYOZÁSI INFORMÁCIÓK 10. MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszer-feldolgozási Főosztály 2013. Bevezetés Az élelmiszerek ipari méretű előállítása és

Részletesebben

Általános élelmiszerismeret 9.g cukrász 2. Javítóvizsga tematika 2016./17. Nagyné Erős Irén

Általános élelmiszerismeret 9.g cukrász 2. Javítóvizsga tematika 2016./17. Nagyné Erős Irén Általános élelmiszerismeret 9.g cukrász 2 Javítóvizsga tematika 2016./17. 1. Élelmiszer alkotók 2. Víz 3. Fehérjék 4. Szénhidrátok 5. Zsírok 6. Vitaminok 7. Ásványi anyagok 8. Járulékos agyagok 9. Ballasztanyagok

Részletesebben

KÉZMŰVES TEJTERMÉKEK

KÉZMŰVES TEJTERMÉKEK KÉZMŰVES TEJTERMÉKEK Szlanyinka Edina Kis-, Közép-, Agrárvállalkozók, Sajtkészítők Egyesülete titkára Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest, 2014. április 1. HIÁNYZIK A POLCOKRÓL! Az össz. sajtfogyasztásunkban

Részletesebben

Hatósági tapasztalatok a tejtermékek ellenőrzéséről

Hatósági tapasztalatok a tejtermékek ellenőrzéséről Hatósági tapasztalatok a tejtermékek ellenőrzéséről Bartyik Tünde Élelmiszer-és Takarmánybiztonsági Igazgatóság Bejelentésköteles Élelmiszer-előállítás Felügyeleti Osztály Budapest, 2013. október 15. Tej

Részletesebben

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV (Codex Alimentarius Hungaricus) 1-2-95/2 számú előírás (4. kiadás)

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV (Codex Alimentarius Hungaricus) 1-2-95/2 számú előírás (4. kiadás) MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV (Codex Alimentarius Hungaricus) 1-2-95/2 számú előírás (4. kiadás) Az élelmiszerekben használható adalékanyagok, az édesítőszerek és a színezékek kivételével 1. (1) Ez az előírás

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület KIEGÉSZÍTÕ RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1532/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Regionális Élelmiszerlánc-vizsgáló Kémiai

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 158. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2009. november 12., csütörtök. Tartalomjegyzék. 152/2009. (XI. 12.

MAGYAR KÖZLÖNY. 158. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2009. november 12., csütörtök. Tartalomjegyzék. 152/2009. (XI. 12. MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2009. november 12., csütörtök 158. szám jegyzék 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet 16/2009. (XI. 12.) HM IRM együttes rendelet 29/2009. (XI. 12.) NFGM

Részletesebben

Az élelmiszerek jelölésére vonatkozó uniós és hazai előírások

Az élelmiszerek jelölésére vonatkozó uniós és hazai előírások Az élelmiszerek jelölésére vonatkozó uniós és hazai előírások Szegedyné Fricz Ágnes főosztályvezető-helyettes Élelmiszer-feldolgozási Főosztály 2014. december 09. Jelölési előírások Uniós általános jelölés

Részletesebben

Csecsemők és kisgyermekek számára készült élelmiszerekben engedélyezett adalékanyagok

Csecsemők és kisgyermekek számára készült élelmiszerekben engedélyezett adalékanyagok M egjegyzések: M egjegyzés: VI. MELLÉKLET Csecsemők és kisgyermekek számára készült élelmiszerekben A 6 hónapnál fiatalabb csecsemők tápszerei és a kisgyermekek elválasztási ételei E 414 gumiarábikumot

Részletesebben

Az ellátás során biztosítandó étkezések energiatartalma és száma

Az ellátás során biztosítandó étkezések energiatartalma és száma Jelen anyag az OÉTI munkatársai által készített A rendszeres étkezést biztosító, szervezett élelmezési ellátás keretében szolgáltatott élelmiszerekre vonatkozó táplálkozásegészségügyi elıírásokról rendelettervezet

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) L 143/6 HU 2014.5.15. A BIZOTTSÁG 497/2014/EU RENDELETE (2014. május 14.) az 1333/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet II. mellékletének és a 231/2012/EU bizottsági rendelet mellékletének az

Részletesebben

Tápérték jelölés SZEGEDYNÉ FRICZ ÁGNES. Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszer-feldolgozási Főosztály november 29.

Tápérték jelölés SZEGEDYNÉ FRICZ ÁGNES. Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszer-feldolgozási Főosztály november 29. Tápérték jelölés SZEGEDYNÉ FRICZ ÁGNES Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszer-feldolgozási Főosztály 2016. november 29. 1 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1169/2011/EU RENDELETE a fogyasztók élelmiszerekkel

Részletesebben

Magyar joganyagok - 2/2017. (I. 11.) FM rendelet - a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező 2. oldal 2.3. étkezési kazeinát: étkezési kazeinből vagy étkezési

Magyar joganyagok - 2/2017. (I. 11.) FM rendelet - a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező 2. oldal 2.3. étkezési kazeinát: étkezési kazeinből vagy étkezési Magyar joganyagok - 2/2017. (I. 11.) FM rendelet - a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező 1. oldal 2/2017. (I. 11.) FM rendelet a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet

Részletesebben

A B C D E F 1. Nyersanyag Korcsoportok év 4 6 év 7 10 év év 15. évtől

A B C D E F 1. Nyersanyag Korcsoportok év 4 6 év 7 10 év év 15. évtől melléklet a 37/014. (IV. 30.) EMMI rendelethez Nyersanyag-kiszabati előírás egy adagra/fő Nyersanyag Korcsoportok. 1 3 év 4 6 év 7 10 év 11 14 év évtől 3. 1 g 0 30 g 40 0 g 4. színhús: színhús: 60 80 g

Részletesebben

RENDELETEK. (EGT-vonatkozású szöveg)

RENDELETEK. (EGT-vonatkozású szöveg) 2018.7.23. HU L 185/9 RENDELETEK A BIZOTTSÁG (EU) 2018/1032 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018. július 20.) a Schizochytrium sp. mikroalgából nyert olaj (EU) 2015/2283 európai parlamenti és tanácsi rendelet

Részletesebben

A Magyar Élelmiszerkönyv 1-2-95/2 számú előírása az édesítőszereken és a színezékeken kívüli egyéb élelmiszer-adalékanyagokról.

A Magyar Élelmiszerkönyv 1-2-95/2 számú előírása az édesítőszereken és a színezékeken kívüli egyéb élelmiszer-adalékanyagokról. 5. melléklet a 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelethez A Magyar Élelmiszerkönyv 1-2-95/2 számú előírása az édesítőszereken és a színezékeken kívüli egyéb élelmiszer-adalékanyagokról A rész 1. Csak a B és a

Részletesebben

RENDELETEK Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 78/1. (Nem jogalkotási aktusok)

RENDELETEK Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 78/1. (Nem jogalkotási aktusok) 2012.3.17. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 78/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A BIZOTTSÁG 232/2012/EU RENDELETE (2012. március 16.) az 1333/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet II.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-elemzési Fıosztály. 2010. január

TARTALOMJEGYZÉK. Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-elemzési Fıosztály. 2010. január ÉLELMISZER SZABÁLYOZÁSI INFORMÁCIÓK 3. MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-elemzési Fıosztály 2010. január Bevezetés Az élelmiszerek ipari

Részletesebben

Az ellátás során biztosítandó étkezések energiatartalma és száma

Az ellátás során biztosítandó étkezések energiatartalma és száma Bölcsıdés korcsoport közétkeztetése Jelen anyag az OÉTI munkatársai által készített A rendszeres étkezést biztosító, szervezett élelmezési ellátás keretében szolgáltatott élelmiszerekre vonatkozó táplálkozásegészségügyi

Részletesebben

Súlycsoportos Sportágak Táplálkozása

Súlycsoportos Sportágak Táplálkozása Súlycsoportos Sportágak Táplálkozása Súlycsoportos sportágak Gyorserő sportágak közé soroljuk - 50-60 % szénhidrát - 25-20 % fehérje - 15-20 % zsír Ezen arányok személyre szabottan, kor, nem, célok, súlycsoport

Részletesebben

Hatósági tapasztalatok a tejtermékek ellenőrzéséről

Hatósági tapasztalatok a tejtermékek ellenőrzéséről Hatósági tapasztalatok a tejtermékek ellenőrzéséről Bartyik Tünde Élelmiszer-és Takarmánybiztonsági Igazgatóság Bejelentésköteles Élelmiszer-előállítás Felügyeleti Osztály Budapest, 2014. február 18. Tejtermékek

Részletesebben

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV (Codex Alimentarius Hungaricus) 2-5210 számú irányelv Jégkrémek 2. kiadás, 2007.

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV (Codex Alimentarius Hungaricus) 2-5210 számú irányelv Jégkrémek 2. kiadás, 2007. MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV (Codex Alimentarius Hungaricus) 2-5210 számú irányelv Jégkrémek 2. kiadás, 2007. 1. 1. Ezen irányelv az élelmiszerekről szóló 2003. évi LXXXII törvény 17. (2) bekezdésének b) ja

Részletesebben

Tejtermékek szabályozása

Tejtermékek szabályozása Tejtermékek szabályozása Magyar Élelmiszerkönyv, jelölések Csatóné Hidi Edit Ildikó tanácsos 2014. február 18. Tejtermékekre vonatkozó szabályok (NÉBIH jogszabálygyűjteményben elérhető a teljes lista)

Részletesebben

Kiegyensúlyozott táplálkozás. Energiát adó tápanyagok. Energia. Kiegyensúlyozott étrend. Energiát nem szolgáltató tápanyagok.

Kiegyensúlyozott táplálkozás. Energiát adó tápanyagok. Energia. Kiegyensúlyozott étrend. Energiát nem szolgáltató tápanyagok. Nem lehet elég korán kezdeni Kiegyensúlyozott táplálkozás Energia- és tápanyagszükséglet és a fogyasztás közötti egyensúly RENDSZERESSÉG+VÁLTOZATOSSÁG+MÉRTÉKLETESSÉG Életműködésekhez alapanyagcsere Növekedéshez

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja. 13/13. kötet

Az Európai Unió Hivatalos Lapja. 13/13. kötet 298 31994L0036 1994.9.10. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA L 237/13 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 94/36/EK IRÁNYELVE (1994. június 30.) az élelmiszerekben felhasználandó színezékekről AZ EURÓPAI

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) L 253/36 HU A BIZOTTSÁG (EU) 2018/1497 RENDELETE (2018. október 8.) az 1333/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet II. mellékletének a 17. élelmiszer-kategória és az élelmiszer-adalékanyagok étrend-kiegészítőkben

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2010. szeptember 6. (06.09) (OR. en) 12854/10 DENLEG 77

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2010. szeptember 6. (06.09) (OR. en) 12854/10 DENLEG 77 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2010. szeptember 6. (06.09) (OR. en) 12854/10 DENLEG 77 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2010. augusztus 10. Címzett: a Tanács Főtitkársága Tárgy:

Részletesebben

/2006. ( ) FVM rendelete

/2006. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Tervezet! /2006. ( ) FVM rendelete a takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról szóló 2001. évi CXIX törvény végrehajtásáról

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK A KÖZÉTKEZTETÉSBEN CÍMŰ KONFERENCIA

VÁLTOZÁSOK A KÖZÉTKEZTETÉSBEN CÍMŰ KONFERENCIA Közétkeztetési rendelet kapcsán felmerülő táplálkozás-egészségügyi feladatok Barnáné Susa Éva dietetikus okleveles táplálkozástudományi szakember Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi

Részletesebben

II. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére II. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

SZABVÁNYISMERTETO. Szabvány címe. (az MSZ helyett)

SZABVÁNYISMERTETO. Szabvány címe. (az MSZ helyett) SZABVÁNYISMERTETO ö sszeállíto tta : K a ton a Ábrisné Az 1987. július 1. és december 31. közötti időszakban a következő országos és ágazati élelmiszeripari szabványokat hagyták jóvá, módosították vagy

Részletesebben

A Magyar Élelmiszerkönyv 1-2-95/2 számú előírása az édesítőszereken és a színezékeken kívüli egyéb élelmiszer-adalékanyagokról.

A Magyar Élelmiszerkönyv 1-2-95/2 számú előírása az édesítőszereken és a színezékeken kívüli egyéb élelmiszer-adalékanyagokról. 5. melléklet a 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelethez A Magyar Élelmiszerkönyv 1-2-95/2 számú előírása az édesítőszereken és a színezékeken kívüli egyéb élelmiszer-adalékanyagokról A rész 1. Csak a B és a

Részletesebben

Az iskolai büfék illetve az ott elhelyezett automaták egészséges táplálkozásba illeszkedő élelmiszerkészítmények kritériumrendszere 2005.

Az iskolai büfék illetve az ott elhelyezett automaták egészséges táplálkozásba illeszkedő élelmiszerkészítmények kritériumrendszere 2005. Az iskolai büfék illetve az ott elhelyezett automaták egészséges táplálkozásba illeszkedő élelmiszerkészítmények kritériumrendszere 2005. 2 A táplálkozástudomány miközben folyamatosan kutatja az egészséget

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2)

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2) Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2) a NAT-1-1532/2007 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság

Részletesebben

útmutató AZ ISKOLAI MENZA SZÁMÁRA A GYERMEKEM GLUTÉNÉRZÉKENY

útmutató AZ ISKOLAI MENZA SZÁMÁRA A GYERMEKEM GLUTÉNÉRZÉKENY útmutató AZ ISKOLAI MENZA SZÁMÁRA A GYERMEKEM GLUTÉNÉRZÉKENY Kedves konyhai csapat, a gyerekem cöliákiás, ezért nem ehet olyan ételeket, amelyek glutént tartalmaznak. A cöliákiában, gluténérzékenységben

Részletesebben

A földművelésügyi miniszter 61/2016. (IX. 15.) FM rendelete a GMO-mentességre utaló jelölésről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 138.

A földművelésügyi miniszter 61/2016. (IX. 15.) FM rendelete a GMO-mentességre utaló jelölésről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 138. A földművelésügyi miniszter 61/2016. (IX. 15.) FM rendelete a GMO-mentességre utaló jelölésről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 138. szám Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008.

Részletesebben

Ízesített borászati termékek Kunszeri Miklós Péter

Ízesített borászati termékek Kunszeri Miklós Péter Ízesített borászati termékek Kunszeri Miklós Péter Kiskőrös, 2016. 02. 24. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 251/2014/EU RENDELETE (2014. február 26.) az ízesített borászati termékek meghatározásáról, megnevezéséről,

Részletesebben

a NAT-1-1083/2006 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT-1-1083/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1083/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Az SGS Hungária Minõségellenõrzõ, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Élelmiszervizsgáló Laboratóriuma (1097

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Laboratóriumi Decentrum 9024 Győr, Jósika u. 16.

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Laboratóriumi Decentrum 9024 Győr, Jósika u. 16. Élelmezés-egészségügyi akkreditált vizsgálatok listája Hús, hús-alapú élelmiszer Élelmiszerek és takarmányok Pseudomonas aeruginosa száma - telepszámolás Pseudomonas aeruginosa kimutatása Coliformok száma

Részletesebben

a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1085/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, Észak-magyarországi Regionális Intézete Regionális Mikrobiológiai

Részletesebben

Előadó: Tóth Renáta HBM-i KH Élelmiszer-biztonsági és Földhivatali Főosztály

Előadó: Tóth Renáta HBM-i KH Élelmiszer-biztonsági és Földhivatali Főosztály Előadó: Tóth Renáta HBM-i KH Élelmiszer-biztonsági és Földhivatali Főosztály Gyakori hibák Élelmiszer-higiénia Szakképesítés hiánya HACCP-terv Gyártmánylap Jogszabályok ismerete Önellenőrzés Élelmiszer-higiénia

Részletesebben

Magyar joganyagok - 35/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet - a csecsemők és kisgyerme 2. oldal c) peszticid-maradék: a gabona alapú élelmiszerben és bébié

Magyar joganyagok - 35/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet - a csecsemők és kisgyerme 2. oldal c) peszticid-maradék: a gabona alapú élelmiszerben és bébié Magyar joganyagok - 35/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet - a csecsemők és kisgyerme 1. oldal 35/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet a csecsemők és kisgyermekek számára készült feldolgozott gabona alapú élelmiszerekről

Részletesebben

Nettó térfogat: 2 liter

Nettó térfogat: 2 liter Nettó térfogat: 2 liter E954, E951*, E950), tartósítószerek (E202, E211), aromák, színezék (E150d) Energia: 3,0 kj (0,7 kcal), Fehérje: 0,0 g Élelmi rost: 0,0 g buborek_2_liter_osszes_iz.indd 1 2008.06.17.

Részletesebben

A menza-rendelet. Ruis Zsuzsanna dietetikus. 2015. május 21.

A menza-rendelet. Ruis Zsuzsanna dietetikus. 2015. május 21. A menza-rendelet Ruis Zsuzsanna dietetikus 2015. május 21. 37/2014. (IV. 30.)EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó ajánlásokról Érvénybe lépés: 2015. január 1. Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. A

Részletesebben

54/2014. (XII. 29.) EMMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1

54/2014. (XII. 29.) EMMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 54/204. (XII. 29.) EMMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról hatályos: 204.2.3-205.0.03 Az egészségügyről szóló 997. évi CLIV. törvény 247. (2) ekezdés sz) pontjáan kapott

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 2-401 számú irányelv (régi 2-5210 számú irányelv) Jégkrémek Ice creams Jóváhagyta a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság, 2002. (2. kiadás) 2 I. Általános

Részletesebben

Az Élelmiszertörvény és a Magyar Élelmiszerkönyv értelmezése

Az Élelmiszertörvény és a Magyar Élelmiszerkönyv értelmezése Az Élelmiszertörvény és a Magyar Élelmiszerkönyv értelmezése Szerkeszti: Õsz Csabáné A Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság Titkársága azt a gyakorlatot követi, hogy véleményét, állásfoglalását nem csak közvetlenül

Részletesebben

Magyar joganyagok - 49/2014. (IV. 29.) VM rendelet - az élelmiszerekben előforduló e 2. oldal 7. technológiai eredetű szennyezőanyag: minden olyan sze

Magyar joganyagok - 49/2014. (IV. 29.) VM rendelet - az élelmiszerekben előforduló e 2. oldal 7. technológiai eredetű szennyezőanyag: minden olyan sze Magyar joganyagok - 49/2014. (IV. 29.) VM rendelet - az élelmiszerekben előforduló e 1. oldal 49/2014. (IV. 29.) VM rendelet az élelmiszerekben előforduló egyes szennyezőanyagokra és természetes eredetű

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 2. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 2. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. június 2. (OR. en) 9533/15 DENLEG 79 AGRI 303 SAN 168 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2015. május 29. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz.

Részletesebben

Tej, tejtermék. beszerzés mennyisége (12 hónapra) Kakaó poharas db 4220

Tej, tejtermék. beszerzés mennyisége (12 hónapra) Kakaó poharas db 4220 Megnevezés Me. beszerzés mennyisége (12 hónapra) Kakaó poharas db 4220 Tej poharas 2,8% db 3970 Tej 1,5% liter 2 500 előírt követelmények, paraméterek nettó egységár áfa (%) áfa 200 ml/pohár, max. 2,0%

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, szeptember 10. (10.09) (OR. en) 13486/12 DENLEG 81 AGRI 555 FEDŐLAP. Az átvétel dátuma: augusztus 22.

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, szeptember 10. (10.09) (OR. en) 13486/12 DENLEG 81 AGRI 555 FEDŐLAP. Az átvétel dátuma: augusztus 22. AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. szeptember 10. (10.09) (OR. en) 13486/12 DENLEG 81 AGRI 555 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2012. augusztus 22. Címzett: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

Útmutató az 1333/2008/EK élelmiszer-adalékanyagokról szóló Rendeletének 2. mellékletének E. részében szereplő élelmiszerkategóriáihoz

Útmutató az 1333/2008/EK élelmiszer-adalékanyagokról szóló Rendeletének 2. mellékletének E. részében szereplő élelmiszerkategóriáihoz 2. TERVEZET JELEN DOKUMENTUM NEM FELTÉTLENÜL TÜKRÖZI A BIZOTTSÁG ÁLLÁSPONTJÁT 1 2014. december 18. Útmutató az 1333/2008/EK élelmiszer-adalékanyagokról szóló Rendeletének 2. mellékletének E. részében szereplő

Részletesebben

Édesipari termékek a Magyar Élelmiszerkönyvben

Édesipari termékek a Magyar Élelmiszerkönyvben Édesipari termékek a Magyar Élelmiszerkönyvben Általános és kézműves termékekre vonatkozó szabályozások Magyar Élelmiszerkönyv szervezete, működése A Codex Alimentarius mintájára: Magyar Élelmiszerkönyv

Részletesebben

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus számú irányelv

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus számú irányelv MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 2-701 számú irányelv Gyümölcsbor alapú alkoholos italok Fruit wine based alcoholic beverages I. Általános előírások 1. Ezen irányelv a gyümölcsbor alapú

Részletesebben

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus /1 számú irányelv

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus /1 számú irányelv MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 2-703/1 számú irányelv Almabor Apple wine Jóváhagyta a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság 2016. (1. kiadás) 2 I. Általános előírások 1. Ez az irányelv

Részletesebben

22. melléklet a 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelethez

22. melléklet a 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelethez 22. melléklet a 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelethez A Magyar Élelmiszerkönyv 1-3-2001/114 számú előírása a részben vagy teljesen dehidratált, emberi fogyasztásra szánt, tartós tejtermékekről (Sűrített

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály. EGYES ÉLELMISZERIPARI TERMÉKEK ÁRUMÉRLEGE SZAKÁGAZATONKÉNT félév A K I

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály. EGYES ÉLELMISZERIPARI TERMÉKEK ÁRUMÉRLEGE SZAKÁGAZATONKÉNT félév A K I Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály EGYES ÉLELMISZERIPARI TERMÉKEK ÁRUMÉRLEGE SZAKÁGAZATONKÉNT 2009. félév A K I BUDAPEST 2009. szeptember Készült: Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési

Részletesebben

L 106/24 Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 106/24 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 106/24 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2007.4.24. A BIZOTTSÁG 445/2007/EK RENDELETE (2007. április 23.) a kenhető zsírokra vonatkozó előírások megállapításáról szóló 2991/94/EK tanácsi rendelet, valamint

Részletesebben

MERT-CERT Tanúsító Kft.

MERT-CERT Tanúsító Kft. MERT-CERT Tanúsító Kft. Lechner Noémi Tipikus hibák a jelölésben és beltartalomban 2012. május 23. Áttekintés Előszó - címkézés/jelölés - biztonság Hibák a jelölésben - példák Hibák a beltartalomban -

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, május 27. (OR. en) 10040/13 DENLEG 47 AGRI 332

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, május 27. (OR. en) 10040/13 DENLEG 47 AGRI 332 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2013. május 27. (OR. en) 10040/13 DENLEG 47 AGRI 332 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2013. május 21. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok. sz.:

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.1.26. COM(2012) 17 végleges A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A 2010. ÉVRE VONATKOZÓAN AZ IONIZÁLÓ SUGÁRZÁSSAL KEZELT ÉLELMISZEREKRŐL ÉS ÉLELMISZER-ÖSSZETEVŐKRŐL

Részletesebben

2006.11.9. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja I. MELLÉKLET

2006.11.9. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja I. MELLÉKLET 2006.11.9. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 272 E/421 I. MELLÉKLET A 95/2/EK irányelv mellékletei a következőképpen módosulnak: 1. Az I. melléklet a következőképpen módosul: a) A bevezető megjegyzés

Részletesebben

Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek

Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek Kovács Ildikó dietetikus Egészséges Magyarországért Egyesület Szívbarát program Diabétesz 2007. Életmód és kezelés Budapest, 2006. június 2. Cukorbetegek étrendje

Részletesebben

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 2-401 számú irányelv Jégkrémek Ice creams Jóváhagyta a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság, 2019. (harmadik, módosított kiadás) I. Általános előírások

Részletesebben

1. melléklet a 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelethez. A Magyar Élelmiszerkönyv 1-1-90/496 számú elıírása az élelmiszerek tápérték jelölésérıl.

1. melléklet a 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelethez. A Magyar Élelmiszerkönyv 1-1-90/496 számú elıírása az élelmiszerek tápérték jelölésérıl. 1. melléklet a 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelethez A Magyar Élelmiszerkönyv 1-1-90/496 számú elıírása az élelmiszerek tápérték jelölésérıl A rész I. 1. Ez az elıírás a végsı fogyasztók számára szánt élelmiszerek

Részletesebben

***I JELENTÉSTERVEZET

***I JELENTÉSTERVEZET Európai Parlament 2014-2019 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság 2015/0090(COD) 23.6.2015 ***I JELENTÉSTERVEZET az olajok (étolajok) és zsírok (étkezési zsírok), erukasav-tartalma legmagasabb szintjének

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2)

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2) Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2) a NAT-1-1663/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 1 Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági

Részletesebben

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl Bozsok községi... önkormányzat e NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl A nyilvántartás vezetése a 10/009. (IX.9.) Korm. rendelet 9. (1) bekezdése alapján kötelezõ. A nyilvántartás

Részletesebben

Újdonságok az élelmiszerkönyvi szabályozásban

Újdonságok az élelmiszerkönyvi szabályozásban Újdonságok az élelmiszerkönyvi szabályozásban I. A Magyar Élelmiszerkönyv kiadásának új rendszere Történelmi visszatekintéssel kezdve a Magyar Élelmiszerkönyv kötelez el írásait hatályba léptet els jogszabály

Részletesebben

Javítóvizsga tematika. 9. i, c Termelés elmélet. Nagyné Erős Irén

Javítóvizsga tematika. 9. i, c Termelés elmélet. Nagyné Erős Irén 9. i, c Termelés elmélet 1. Vendéglátás feladatai 2. Vendéglátás jelentősége 3. A vendéglátás tevékenységi körei: főfolyamatok: árubeszerzés, áruszállítás 4. Főfolyamatok: áruátvétel, raktározás 5. Főfolyamatok:

Részletesebben

Gyógynövények az élelmiszerek között

Gyógynövények az élelmiszerek között Gyógynövények az élelmiszerek között Budapest, 2011. március 25. Sárvár Deák Ferenc főosztályvezető-helyettes Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály 1 Az emberi felhasználásra

Részletesebben

A földművelésügyi miniszter 36/2014. (XII. 17.) FM rendelete az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról

A földművelésügyi miniszter 36/2014. (XII. 17.) FM rendelete az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról 24610 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 178. szám A belügyminiszter 68/2014. (XII. 17.) BM rendelete az Egységes Kormányzati Ügyiratkezelő Rendszer üzemeltetéséhez és fejlesztéséhez kapcsolódóan a központosított

Részletesebben

a NAT-1-1083/2006 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT-1-1083/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1083/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Az SGS Hungária Minõségellenõrzõ, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Élelmiszervizsgáló Laboratóriuma (1097

Részletesebben

TÁMOPP6.1.2/LHH/111BB EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS ÉLETMÓDVÁLTÁS A TOKAJI KISTÉRSÉGBEN. Vesebetegségek

TÁMOPP6.1.2/LHH/111BB EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS ÉLETMÓDVÁLTÁS A TOKAJI KISTÉRSÉGBEN. Vesebetegségek TÁMOPP6.1.2/LHH/111BB201220022 EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS ÉLETMÓDVÁLTÁS A TOKAJI KISTÉRSÉGBEN Vesebetegségek Leggyakoribb vesebetegségek: - vesekövesség - gyulladások - veseelégtelenség Az étrendi kezelés alapja:

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) 2018.7.19. HU L 183/9 A BIZOTTSÁG (EU) 2018/1018 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018. július 18.) az UV-fénnyel kezelt sütőélesztő (Saccharomyces cerevisiae) (EU) 2015/2283 európai parlamenti és tanácsi rendelet

Részletesebben

Egészséges táplálkozás Közétkeztetés kockázatmentesen!

Egészséges táplálkozás Közétkeztetés kockázatmentesen! Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 VI. Népegészségügyi Konferencia Budapest, 2015. február 25. Egészséges táplálkozás Közétkeztetés kockázatmentesen! Dr. med.habil Martos Éva

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete a növényvédő szerek forgalomba hozatalának és felhasználásának engedélyezéséről, valamint a növényvédő szerek csomagolásáról, jelöléséről,

Részletesebben

A másodlagos élelmiszervizsgálat aktuális kérdései

A másodlagos élelmiszervizsgálat aktuális kérdései A másodlagos élelmiszervizsgálat aktuális kérdései Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos főállatorvos Budapest, 2010. október 26. 2009. Az Agrárgazdasági

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2015.4.25. HU L 107/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A BIZOTTSÁG (EU) 2015/647 RENDELETE (2015. április 24.) az 1333/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet II. és III. mellékletének egyes

Részletesebben

Magyar joganyagok - 37/2006. (V. 18.) FVM rendelet - az "EK-műtrágya"-ként megjel 2. oldal 2. (1)1 Az EK-műtrágyák hatósági ellenőrzését a növény- és

Magyar joganyagok - 37/2006. (V. 18.) FVM rendelet - az EK-műtrágya-ként megjel 2. oldal 2. (1)1 Az EK-műtrágyák hatósági ellenőrzését a növény- és Magyar joganyagok - 37/2006. (V. 18.) FVM rendelet - az "EK-műtrágya"-ként megjel 1. oldal 37/2006. (V. 18.) FVM rendelet az EK-műtrágya -ként megjelölt műtrágyák forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.2.25. COM(2015) 69 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A 2013. ÉVRE VONATKOZÓAN AZ IONIZÁLÓ SUGÁRZÁSSAL KEZELT ÉLELMISZEREKRŐL ÉS ÉLELMISZER-ÖSSZETEVŐKRŐL

Részletesebben