HARMADIK RÉSZ A Rockefeller-összeesküvés és a Trilaterális Bizottság Bármilyen árat is kellett megfizetni érte, tagadhatatlan, hogy a kínai forradalom sikeresnek bizonyult - nem csak hatékonyabb és elkötelezett adminisztrációt, de kiemelkedő morált és a közös cél felé törekvő társadalmat is teremtett... A Mao elnök vezetésével lezajlott kínai szociális kísérlet a legfontosabb és legsikeresebb próbálkozások közé tartozik az emberiség történelmében." (David Rockefeller, 1973) Egyesek képesek azt gondolni, hogy mi egy titkos összeesküvés részeként dolgozunk az Egyesült Államok érdekei ellen, engem és a családomat pedig»internacionalistaként«jellemeznek, akik a világ más részén élőkkel együtt arra szövetkeztek, hogy létrehozzanak egy integrált globális politikai és gazdasági struktúrát - ha úgy tetszik, egy egyesült világot. Ha ez a vád, akkor bűnös vagyok, és büszkén vállalom." (David Rockefeller Memoirs című könyvének 405. oldala)
Tizennyolcadik fejezet Halálos zuhanás 1996 májusát írjuk, én pedig Torontóban vagyok, hogy az újabb Bilderberg-találkozó után nyomozzak, ez alkalommal azonban hazai pályán mozgok választott hazámban, Kanadában. Jó érzés ide visszatérni. Számos dolog eszembe jut, miért is szeretem ennyire ezt az országot. Toronto, ahol több mint ötmillió ember él, Kanada legnagyobb üzleti központja, illetve Észak-Amerika negyedik legnagyobb városa. Üzleti élet tekintetében csak New York City, Chicago és Los Angeles előzi meg. Itt működik a Torontói Értéktőzsde, mely kereskedelmi értékét tekintve Észak-Amerikában a harmadik, a világon a kilencedik legnagyobb tőzsde, és Észak-Amerikában egyedül itt találhatunk teljes mértékben komputerizált kereskedelmi rendszert. Toronto és Kanada törvényei a brit törvényeken és az angol parlamentáris kormányzati rendszeren alapulnak. Egész Észak-Amerikában egyedül Torontóban található igazi kastély, a Casa Loma Castle nevű csodálatos épület, mely a külvárosra néző hegyen emelkedik. Torontótól egyórányi autóútra található az ország legnagyobb ipari és autógyártó központja, valamint hatalmas lótenyésztő farmjai. Hamarosan észak felé indulok az éves Bilderberg-konferencia helyszínére, először azonban szeretnék végigsétálni a város utcáin, 163
szeretném újra magamba szívni ezt a csodálatos látványt, melyet sok kanadai olyan magától értetődőnek tart. Az alsóvárosban, Toronto üzleti negyedének szívében fut a Bay Street, mely a híres New York-i Wall Street kicsinyített torontói változata. A Bay Street 161. alatt áll a híres spanyol építész, Santiago Calatrava tervei alapján épült Canada Trust Tower. Ez az 53 emeletes, 261 méter magas torony a város jelképeinek számító felhőkarcolók egyike, mely 1990-es megépülése óta mindig lenyűgöz a látványával. Ez a torony a BCE komplexum része, melynek meghatározó jellegzetességei az Allen Lambert képtár, egy díjnyertes, fényben fürdő sétálóutca és Toronto legrégebbi épségben maradt kőépülete, az egykori Midland Kereskedelmi Bank, melyet 1845- ben építettek. A Bay, Wellington, Yonge és Front Street által határolt 2,2 hektáron fekvő BCE-palota a torontói városkép második legmeghatározóbb eleme, csak az 555 méter magas CN-torony előzi meg, mely a világ legmagasabb magában álló építménye. A BCE-palota valójában számos épületet takar, melyeket vásárlóutca kapcsol össze, ha azonban a városkép egészét nézzük, akkor mégiscsak a Canada Trust Tower és testvére, a Wellington-öböl Torony viszi el a pálmát. Zöld üveges ablakaival és számtalan csipkézett élével a két torony egy lépcsőzetesen felépített Lego-épület művészi benyomását kelti, mely a gravitáció szabályaival dacoló szögben tör az ég felé, s emiatt egyedülállónak számítanak Toronto szelídebb vonalvezetésű felhőkarcolói között. A BCE-palota ad helyet a világ legnevesebb üzleti, kereskedelmi és jogi cégeinek, valamint a Jégkorongozók Dicsőségcsarnokának. Az építészet eme koronáján újabb ékkő a Galéria, melynek ötemeletes fénycsarnokos" szerkezete a Front Streettel párhuzamos irányban fut, homlokzata pedig délre, a vízparti városrészre néz. A tető betakarja a Street Galleryt, mely a Bay Streetet kapcsolja össze a Heritage térrel. Ezt a 26 méter magas, 14 méter széles és 120 méter hosszú épületet is Santiago Calatrava tervezte. A Gallery minden oldalát nyolc szabadon álló acél támpillér fogja közre. Ezek a pillérek parabola alakban hajolnak össze, és lombsátorra emlékeztetnek. Végül a 164
torontói Yonge Street - a világ leghosszabb, majdnem 1900 kilométer hosszú útja - felé veszem az irányt, mely az alsóváros központjától északnyugati irányban fekszik. Itt, King City ősi városkájában, a hatvanmillió dolláros CIBC Leadership Centre-ben tartják az 1996-os Bilderberg-konferenciát. A CIBC pihenőháza valójában King City területén kívül fekszik, King Townshipben - egy nagy kiterjedésű területen, ahol lótenyésztő farmok működnek -, itt szálltak meg a brit királyi család tagjai is kanadai magánlátogatásuk idején. Ez a csodálatos pihenőpark Kanada legnagyobb bankja, a Canadian Imperial Bank of Commerce tulajdonában van, és egy öt kilométernél hosszabb, hullámzó hegyekkel tagolt erdős területen fekszik. Nem csoda, hogy a bilderbergiek ezt a pompás helyszínt választották. A CIBC Leadership Centre nem csak wellness-szolgáltatásokat kínál - a masszázstól a kozmetikai kezeléseken át a szaunáig és a gőzkabinokig -, de rendelkezik egy egészen egyedülálló, 200 méteres, fűtött és fedett futópályával, mely körülbelül két méterrel a föld felett húzódik. Emellett természetesen fedett és szabadtéri úszómedence is a vendégek rendelkezésére áll, a közelben számos golfpálya, lóistállók, túra- és kerékpárutak, múzeumok és egyéb rekreációs lehetőségek találhatók. Egyszóval kevés az esélye, hogy a bilderbergiek unatkoznának itt. Elsőként a torontói médiát és hírszolgáltatókat értesítettük a találkozóról - Jim Tucker és jómagam - egy sor fax, telefonhívás és üzenet révén, különösen azok után, hogy egy szigorúan titkos forrásom, aki a konferenciák résztvevője volt, tudtomra adta, hogy az 1996-i üléseken készítik elő Kanada küszöbön álló szétdarabolását, melyet az 1997-re tervezett Egyoldalú Függetlenségi Nyilatkozat indított volna el. A nyilatkozatnak az volt a célja, hogy feldarabolja Kanadát az Egyesült Államokkal közös Kontinentális Unió létrehozásának érdekében. Ennek határidejét 2000-re tették, később azonban kitolták 2005-re, most pedig 2007 a céldátum Bevett gyakorlat, hogy a Bilderberg-találkozókat soha nem említi a média, mivel a vezető sajtó teljes egészében a bilderbergiek kezében van. A titkolózás fátylát azonban 1996. május 30-án végre elszakították. A konferencia első napján Kanada legolvasottabb és 165
legbefolyásosabb lapja, a Toronto Star első oldalon hozta a sztorit. A BLACK VENDÉGÜL LÁTJA A VILÁG VEZETŐIT" szalagcím alatt John Deverell, az újság üzleti ügyekkel foglalkozó riportere megemlítette, hogy a kanadai lapkiadó, [Lord] Conrad Black, aki épp most tett egy 295 millió dolláros ajánlatot annak érdekében, hogy megszerezze Kanada legnagyobb újságkiadó-láncolatának irányítását, és épp Hollinger vállalata éves nagygyűlését szervezi, most bokros teendői közepette egy négynapos, szigorúan védett találkozó házigazdájaként a világ vezetőit és királyi családok tagjait látja vendégül Toronto közelében". Deverell - a tőlünk kapott lista alapján - megnevez néhányat a világ minden tájáról meghívott, gondosan kiválogatott résztvevők közül: William Perry amerikai védelmi miniszter; Jean Chretien kanada miniszterelnöke; Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter; Giovanni Agnelli, a Fiat tiszteletbeli elnöke; Paul Martin pénzügyminiszter [később Kanada miniszterelnöke]; Mario Monto, az Európai Bizottság tagja; David Rockefeller a Chase Manhattan Banktól; Soros György; Belgium hercege; a holland és spanyol királynők, valamint az üzleti, a politikai és a tudományos elit tagjai." A Toronto Sun egy másik cikkének szalagcímén ez állt: Nagyágyúk találkozója: Nemzetközi VIP-résztvevők sora érkezik King Citybe, hogy a titkos Bilderberg '96 ülésen tárgyaljanak." A cikk megemlíti, hogy a csoport más állandó tagjai mellett Conrad Black médiacézár, a Hollinger Inc. elnöke sem örül a jobb- és baloldal szélsőségesei részéről elhangzó felvetésnek, miszerint ez a magánrendezvény a titkos kormányzati rendszer részét képezi". A Bilderberg-konferenciák történetében ez volt az első alkalom, hogy egy fontos újság egyáltalán ilyen módon foglalkozott a csoporttal. Normális esetben a találkozókat meg sem említette a fősodorba tartozó média. A bilderbergiek nem szoktak hozzá, hogy bárkinek is magyarázatot kéne adniuk, különösen amióta bizonyos tagjaik tulajdonában voltak, vagy irányításuk alatt álltak a fontosabb világvárosi újságok és hírszolgáltatók. 1996-ban azonban nem egy szokványos konferenciát tartottak, Kanada pedig nem egy szokványos ország. Amint a főbb hírszolgáltatók kormányzati és 166
magánforrásaik segítségével elkezdték ellenőrizni a tőlünk kapott információkat, világossá vált, hogy Kanadát, a világ egyik leggazdagabb és legszebb országát könyörtelenül fel akarják darabolni a bilderbergiek és az új világrend kiszolgálói, A bilderbergieknek tudniuk kellett volna, hogy ha a szabadság forog kockán, akkor nincs az a tulajdonosi hányad, mely megakadályozhatná a kanadai televízió, rádió és nyomtatott sajtó szerkesztőit, segédszerkesztőit, íróit, titkárait és oknyomozó újságíróit, hogy napvilágra hozzák az igazságot. Amit a bilderbergiek eleinte csak jelentéktelen információszivárgásnak képzeltek, hamarosan mindent elsöprő áradattá változott, mely mindnyájuk lába alól kimosta a talajt. A bilderbergiek csak az 1999-es (a portugáliai Sintrában tartott) konferencián enyhítettek kissé az 1996-os torontói vereségüket követően bevezetett rendkívüli biztonsági intézkedések szigorán. 1996. május 30-án reggel /.45-kor Dick Smythe, a 680-NEWS legendás rádiósa, aki Torontóban a legnagyobb hallgatósággal rendelkezett, a következő anyagot készítette, melyet ismétlődő időszakonként újra és újra leadtak a rádió hírblokkjában: Dick Smythe: Nos, ez az egész úgy hangzik, mintha egy összeesküvés-filmből vágták volna ki a világot irányító és mozgató emberek titkos találkozójáról. Conrad Blacknél tartják meg az éves Bilderberg-konferenciát. A 680 tudósítója, Karen Parsons beszámolója következik... Riporter: Mintegy száz híresség, köztük Hollandia és Spanyolország királynője, Henry Kissinger, William Perry amerikai védelmi miniszter és országunk miniszterelnöke gyűlt össze a konferenciára A jelenlevők közt ott voltak többek közt a Ford Motor Company, a Xerox, a Bank of Commerce és a Reuters vezetői is. Black azt mondja, hogy az újságírók ki vannak tiltva, így a tárgyalások meghitt és őszinte hangulatban folynak majd. Mint mondta, gyakran igen túlfűtött viták alakulhatnak ki". A résztvevőket titoktartási eskü köti. A tavalyi konferenciát három hegytetőn épült svájci luxus- 167
szállodában tartották. Idén a 60 millió dolláros luxus wellness-szállodában üléseztek King Cityben. A kanadai sajtó az előző titkos találkozókról is közölt egy rövid beszámolót, melyet ma - más lapok mellett - a több mint 350 000 előfizetővel rendelkező Toronto Sun is leadott. A sajtófigyelem olyannyira felerősödött, hogy az egyik riporter véletlenül meghallotta, amint Kissinger Jean Chretien kanadai miniszterelnökkel ordibált, hogy ő abba belebukhat, ha most ezt valaki elcseszi neki. David Rockefeller a szünetben félrevonta Conrad Blacket, hogy megkérdezze tőle, nem tudna-e rávenni" néhány embert a sajtónál, hogy kussoljanak erről az ügyről". Ekkorra - a mára kegyvesztetté vált és csődbe ment - Conrad Black már azt sem tudta, hol áll a feje. Láthatják, hogy ezek a fickók olyanok, mint az iskolaudvaron hőzöngő szájhősök. Ha az ember visszalöki őket, fogalmuk sincs, hogyan reagáljanak. Kétlem, hogy David Rockefeller, a milliárdos bankár, Henry Kissinger, a minden hájjal megkent politikus, Conrad Black, a szélsőséges opportunista vagy a királynők és királyok tömkelege, valamint hűséges alattvalóik megértenék, mit jelent valójában a Szabadság azoknak az embereknek, akik soha nem éltek szolgaságban... A szabadság és annak elvesztése - csak ritkán gondolok rá. Miért üldözöm ezeket az embereket keresztül-kasul a világban? Mi ezzel a célom? Biztos lenne egyszerűbb módja is a megélhetésnek. Úgyhogy, Mr. Rockefeller, Mr. Black, Mr. Kissinger, a műsor véget ért! Június l-jén Big" Jim Tuckerrel és a részidős Bilderberg-üldözők kis segédcsapatával együtt ünnepeltem ezt a példátlan sikertörténetet. Az ország összes nagyobb lapja riportot akart készíteni velünk, a televízióállomások folyamatosan kerestek minket az új információkért, a rádióadók végig követtek minket a városban. A Queen Streeten lévő Horseshoe Tavernben találkoztunk, abban a városrészben, mely a New York-i Soho torontói változata. A Horseshoe 168
Tavern - mára majd hatvanéves - zenés szórakozóhely, egyike a város élőzenés találkozóhelyeinek. Ebben a legendás bárban olyan híres énekesek és együttesek indultak el a siker felé, mint Stompin' Tom, Blue Rodeo, a Tragically Hip és a The Watchmen. Egy anekdota szerint ez a mulató szerepelt 1997 szeptemberében a Live on MTV" műsorán, amikor a Rolling Stones egy 75 perces show-val kezdte el No Security turnéját. Aznap reggel felhívott egy forrásom, hogy sürgősen szeretne találkozni velem, mielőtt a másnapi konferencia véget érne. Megbeszéltük, hogy a Canada Trust Towerrel szomszédos Calatravában találkozunk, mely az egyik legkevésbé feltűnő hely egész Torontóban, pontosan roppant terjedelme miatt. A környéken bámészkodó turisták seregei járják a boltokat, fényképezik és filmezik Torontó legnagyobb építészeti látványosságát. A Canada Trust Tower egy építészeti csoda, melyben a helyiségek bérleti díja 160 kanadai dollár négyzetméterenként. Az épületben 24 órás kamerás figyelőszolgálat működik, 24 felvonó üzemel, alul nyolcszintes föld alatti parkoló található, a bejáratot hétfős biztonsági szolgálat és rendőrségi ügynökök őrzik. A felhőkarcoló ad otthont a világ legsikeresebb és legjobban szervezett multinacionális vállalatai közül többnek is. Az épület alatt húzódó világ azonban még érdekesebb. Toronto föld alatti sétálóútja, a PATH (Ösvény), mely 27 kilométer hosszan kanyarog az üzletek, szolgáltató- és szórakoztató-központok között, a Guinness Világrekordok Könyve szerint a világ legnagyobb föld alatti bevásárlókomplexuma, mely 371 600 négyzetméternyi elárusítóhelyet foglal magában. Toronto első föld alatti útja 1900- ban készült, amikor a T. Eaton Co. a Yonge Streeten álló fő üzletépületét és melléképületeit alagutakkal kapcsolta össze. 1917-re öt alagút futott az alsóváros központja alatt. Toronto legendás központi vasútállomása, a Union Station 1927-es megnyitásakor építették meg azt az alagutat, mely a Royal York Hotellal kötötte össze az állomást - ebben a szállodában tartotta Vlagyimir Nabokov orosz író híres előadását az 1940-es években. 169
Torontónak ebben a negyedében az utcák híres indiánok és felfedezők kiejthetetlen neveit viselik. A területet húron és petun törzsek lakták az 1600-as évek környékén, míg az irokézek el nem űzték őket. Az irokézeket viszont a franciák kergették el 1688-ban, majd végül a mississauga törzs telepedett le itt, mígnem 1787-ben meg nem vásárolták a területet a britek. Úgy döntöttem, hogy a Chinatowntól nyugatra fekvő Kensington piacon - a madridi Rastro torontói kiadásán - keresztül megyek a Galériába, mely szombatonként átalakul piactérré, ez ugyanis a hét legforgalmasabb napja. Ha bárki követni akart volna, az utcákon nyüzsgő tömegben biztos le tudom rázni. A piac az 1790-es években lezajló brit betelepedés idején alakult, és azóta a bevándorlási hullámoknak köszönhetően - melyek több mint 30 különböző kulturális háttérrel rendelkező népcsoportot hoztak ide - számos átalakuláson ment keresztül. Ahogy befordultam a sarkon, megpillantottam kapcsolatomat, aki az újságosstandnál keresgélt a lapok között, bal kezében nejlonzacskót, jobb kezében egy összehajtott lapot tartott. Miután felvettük a szemkontaktust, anélkül, hogy jelét adtuk volna, hogy felismertük egymást, némán a torony forgóajtaja felé indultam, ahol egy ingatlanfejlesztő cégnél dolgozó barátom szerzett nekem egy városra néző szobát az épület felső szintjén. Miközben beléptem a felvonóba, idegesen pillantottam magam mögé. Kapcsolatom öt perc múlva követett. Ahogy beléptem a csodálatos lakosztályba, kitárult előttem Észak-Amerika egyik leggyönyörűbb városának szépsége, Toronto üzleti negyede New York-i párjához képest viszonylag kicsi, és néhány épülettömbre koncentrálódik. 240 méteres magasságból nézve a város még nyugodt volt. A nagy világváros nyüzsgését és hangjait kizárták a szoba hangszigetelő ablakai. Abban a pillanatban újra úgy éreztem, hogy kívülről nézem a dolgokat. Számít ez az egész valamit? Felébrednek az emberek, és észreveszik a közelgő veszélyt? Vagy ez is csak egy újabb izgalmas élmény lesz számukra? Viszlát, fiatalember!" - felelte egy lassan sétáló járókelő, amikor türelmesen elmagyaráztam neki, kik üléseznek itt, és mit terveznek 170
a bilderbergiek. Az elmúlt napokban nagy előrelépést tettünk. Ez egyszer egyértelműen a bilderbergiek fölé kerekedtünk. Hatalmas sajtóvisszhangot váltottunk ki; Kissinger magán kívül volt - ez határozottan jó jel Nagy bosszúságukra a jelen lévő európai királyi személyek nyomába eredt a nem kívánatos sajtó. A főméltóságú urak ördögi terve, hogy feldarabolják választott hazámat, időlegesen lekerült a napirendről. Ilyen rövid idő alatt remélhet-e az ember nagyobb eredményt ennél? Ezzel együtt tudtam, hogy ez csak pillanatnyi haladék. Ezek az emberek tanulnak a leckéből, és vissza fognak térni. Le akartak törni minden ellenállást, hogy uralmuk alá hajtsák a világot, a beleegyezésükkel vagy anélkül, akár erőszakkal, akár csábító ígéretekkel. Gondolataimat megzavarta, hogy valaki diszkréten kopogtatott a súlyos faajtón. Jöjjön be" - feleltem, alig megemelve a hangomat. Forrásom lépett be az ajtón, mely a visszafogottan díszített előszobát elválasztotta a gazdagon dekorált art deco lakosztálytól. Forrásom ösztönösen az ablak felé indult, hogy egy pillanatra elgyönyörködjön az alsóváros Harbour Front negyedének csodálatos látványában. Ezen a részen, a tóparti promenáddal körülvett körzetben találkozik Toronto alsóvárosa a tóval. - Ezúttal megállította őket - jelentette ki. Olyan gondosan mérlegelt minden egyes szótagot, mintha a hangsúly enyhe eltolódása megváltoztatná a szavak jelentését. - Kanada feldarabolása azonban a tervek szerint fog haladni. Ez csak idő kérdése. - Talán... - mondtam. - Jelenleg minden rendben, egészen a következő találkozóig. Addig is csak nagyon kevesen halnak meg közülük végelgyengülésben, betegségben és váratlan balesetekben. - Váratlan? Kinek váratlan? - kérdezett vissza Forrásom. A jobb kezével szorosan megmarkolt újságból előhúzott egy kézzel írt jegyzetet, vagy inkább firkát, melyet én magam is alig tudtam kibogarászni. - Azt hittem, tilos jegyzeteket készíteni - csipkelődtem szélesen vigyorogva. - Nem nézik jó szemmel, ha valaki jegyzetel, barátom - javított ki. Gyors pillantást vetettem a lapra. Az ismerős, magabiztos kéz- 171
írásban egy-két helyen pacát hagyott a töltőtoll, általában véve azonban érthető volt a szöveg. Már alaposan ismertem Forrásom kézírását, bizonytalan T betűit és cirkalmas R-jeit, a megvonalazott oldal széléig gondosan kivezetett sorait. Egy pillanatra eszembe villant, mi mindent kockáztat ez a bátor ember azzal, hogy találkozik velem, és átadja ezeket a felbecsülhetetlenül értékes információkat. Miért nincs több hozzá hasonló ember a világon? Ám az is lehet, hogy vannak ilyenek, egyszerűen csak nem ismerjük őket, vagy több ezer kilométerre, csendben vívják meg egyszemélyes harcukat. - Mennem kell - mondta halkan Forrásom, anélkül, hogy felpillantott volna. Automatikusan kinyújtottam a kezem Forrásom felé, és amint ő már éppen megrázta volna felé nyújtott kezem, hirtelen előreléptem, és alaposan megöleltem. - Nem rabolom az idejét azzal, hogy köszönetet mondjak, mert lehetetlen eléggé megköszönni, amit értünk tett. Forrásom felpillantott. - Mennem kell. - Úgy távozunk, ahogy érkeztünk - mondtam -, ötperces szünetekkel indulunk. Először én megyek le. - Nem fél? A föld alatti parkolóban hagytam az autómat. Lemehetünk együtt a felvonóval - felelte a Forrásom, majd felhúzta bőrkesztyűjét, és megnyomta a felvonó formatervezett fém hívógombját. Kék fény gyulladt ki az átlátszó üvegpanelen. Hallottam az épület gyomrából másodpercenként hat emelet sebességgel felénk suhanó hidraulikus lift sziszegő hangját. Forrásom felé fordultam - Mikor látjuk egymást legközelebb? Megszólalt a csengő, és az ajtó kinyílt. Előreléptem. - Vigyázzon! - ordította a Forrásom. Megragadta a karomat, és visszarántott. A felvonóra bámultam. A lábam előtt hajmeresztő látvány tárult elém... egy üresen tátongó liftakna, melynek alján, mintegy 200 méter mélyen a biztos halál várt volna, ha Forrásomnak nincsenek olyan pompás reflexei, hogy visszarántson a tátongó szakadékból. 172
Egész testemben reszkettem Hátgerincemen fel-alá futkározott a jeges borzongás. - A padló - motyogtam. - Hol a padló? - Azonnal el kell innen tűnnünk! - mondta a Forrásom. - Valaki betört a rendszerbe. Ezek már vártak magára! Figyeljen! Ne használja a felvonót. Nem biztonságos. Sétáljon le a lépcsőn, és hívja ki a rendőrséget. Amikor kiérnek, én kihasználom az alkalmat, és leviszem a felvonót a garázsba. Gyerünk! Induljon! Kettesével vettem a lépcsőfokokat, a fordulókban a kezemmel löktem el magam a faltól, hogy gyorsabban vegyem a kanyarokat. A halálközeli élmény hatására felszökött adrenalinszint és a 200 méter magasból végrehajtott eszeveszett lerohanás hatására éreztem, hogy a szívem a torkomban kalapál, tüdőm zihálva követel még több oxigént. Az alsóbb szintek egyikén meghallottam az egyik biztonsági őr szaggatott hangját, aki a lépcsőn kapaszkodott felfelé. -...am,...ram,...uram, elnézést... Nem esett baja? Mi történt? A belső telefonon kaptam riasztást... a második emeleten valaki manuálisan leállította a felvonót... ezt csak vészhelyzet esetén lehet megtenni. Megragadtam a férfi karját. - Kérem... kihívná a rendőrséget... amilyen gyorsan csak lehet - mondtam, miközben minden egyes szó után levegőért kapkodtam. A biztonsági őr elővette adóvevőjét. Hallottam, hogy a vonal másik végén egy éles hangú férfi beszél. Továbbrohantam. Ötödik, negyedik, harmadik, második. Első emelet. Földszint. Kilöktem a súlyos fémajtót, mely a központi előcsarnokba nyílt. Odakint már ott állt két járőrautó. A bejárati forgóajtó túloldalán megjelentek az első bámészkodók. - Maga az a férfi, aki beszorult a felvonóba? - kérdezte a torontói rendőrség járőre, vastag középső- és mutatóujjával felém bökve. - Nem egészen - motyogtam, miközben hitetlenkedve ráztam a fejem. - Majdnem beszálltam egy felvonóba, amelyből hiányzott egy fontos alkatrész: a padló. 173
A zsaru röviden felnevetett. Társa, egy zömök, éles vonású, nyírott bajszú férfi rám pillantott. - Tudja, fiam, óriási szerencséje van, hogy életben maradt. Csak a vakok élik túl az ilyen helyzeteket. Egy vak ember soha nem lép be a felvonóba úgy, hogy nem kopogtatja ki a padlót. Mi azonban biztosra vesszük, hogy ott van. Ezért csoda, hogy túlélte. Ha a maffia meg akar szabadulni valakitől, előszeretettel használja ezt a módszert. 1996. június l-jét írtuk, harmincadik évemhez közeledtem. Túl fiatal voltam még a halálhoz. Basszák meg! - gondoltam. - Még távolról sincs vége. Még nyerhetünk." Megadtam a rendőrnek - aki időről időre hitetlenkedő pillantásokat vetett rám - a szükséges adatokat... A rendőr arcom alsó felére szegezte a tekintetét, mintha a számról olvasna. A biztonsági őr, akinek teljesen kopasz fejebúbját rövidre nyírt haj keretezte, újra megkérdezte tőlem, hogy nem esett-e bajom Az utcán gyülekező emberek közül sokan visszaemlékeztek egy negyvenes éveit taposó zömök férfira, aki mintegy öt perccel a rendőrség kiérkezése előtt lépett ki az épületből. Megérkezett egy rendőrségi furgon és két motoros rendőr. Igen, igen, elkezdődött a műsor. Most a bámészkodók tömegén volt a sor, hogy központi szereplővé váljanak. Rossz emberek emlékeztek jó dolgokra és fordítva. Egy kövér hölgy, aki visszautasította a cukorkát, mert fogyókúrázik" - egyike azoknak a színes egyéniségeknek, akik minden valaha a birtokukba került tárgyat gigászi méretű kézitáskájukban tárolnak - élénk színekkel ecsetelte, hogy miként látott valakit, vagy inkább valamit újságpapírba csomagolt cipőben elrohanni, vagy talán sétálni, esetleg csetleni-botlani. Nem is, inkább csoszogni... Egy utcazenész két férfira emlékezett, akik közepes méretű zongorát cipeltek ki az épületből, egy uszkárt sétáltató fiatal hölgy meg - de felesleges is felsorolni az összes szerencsétlenséget, melyet ezek az emberek láthattak, már ha valójában elég közel voltak a bűntett színhelyéhez, és nem csak az a vágy vezérelte őket, hogy valahogy részt vegyenek az ügyben. Igen, igen, és részt is vettek: a jóakarók, a bámészkodók, a szerencsétlenkedők és sarlatánok hatalmas tömege. 174
Egy prosti félig szívott cigarettát lökött a szájába. Egy vékony, L alakú pofaszakállat viselő elegáns férfi lassan továbbállt, megjátszva, hogy semmit sem vett észre. Még a fejét sem fordította erre! Két utcai hot dog árus komoran átvágott az utcán, virsliskocsijukat átvonszolták a villamossíneken, miután a rendőr elutasító mozdulattal megrázta a fejét. Jómagam ugyanazon az útvonalon távoztam, amelyen érkeztem. Ez az, csak semmi kapkodás." Június elseje már a nyarat jelenti Andalúziában, itt, Torontóban azonban még két hónap volt hátra a nyár beköszöntéig. Egy kifejezetten orosz kinézetű, tüskefrizurás férfi sétált el barátnőjét karon fogva, miközben egy Ványa nevű illető étkezési szokásaira panaszkodott. Egy hatalmas hegység közelsége egyszerre áldás és átok, mondta nekem egyszer valaki. Az embert azonnal lenyűgözi a tisztások szelídsége, a lankák szépsége és a hegy sugallta biztonságérzet, ugyanakkor a hegység puszta tömege maga alá gyűr. Abban a pillanatban mindennél jobban vágytam egy ilyen hegy biztonságos ölelésére.
Tizenkilencedik fejezet Vissza a jövőbe Kétség nem fér hozzá, hogy a Bilderberg Klub az élen jár a hatalom árnyékában működő titkos fórumok között, azonban egy kevéssé ismert szervezet - a Trilaterális Bizottság (TB) - szintén létfontosságú szerepet játszik az új világrend terveiben, mely a világuralom gyakorlása érdekében a kiválasztott kevesek kezében összpontosítaná a világ erőforrásainak felhasználását. A Trilaterális Bizottságban ülő nagyhatalmú személyek mindnyájan ugyanazt az antinacionalista filozófiát vallják, mely szerint ki kell zárni a nemzeti erőket saját országuk politikaformálásából. A Trilaterális Bizottságot 1973-ban alapították. A szervezet alapítója és elsődleges mozgatója David Rockefeller nemzetközi pénzember, a Rockefeller család irányítása alatt álló Chase Manhattan Bank elnöke volt. Bill Moyers újságíró a következőket írta David Rockefeller hatalmáról 1980-ban: Napjainkban David Rockefeller a leginkább szembetűnő képviselője az uralkodó osztálynak, vagyis annak a multinacionális testvériségnek, mely a világgazdaságot alakítja és a világ tőkeáramlását kezeli (...) David Rockefeller egyszerű állampolgárként államfőket megillető kiváltságokkal rendelkezik (...) A vámosok és útlevélellenőrök számára érinthetetlen személy, aki aligha áll meg a közlekedési lámpáknál." A Trilaterális Bizottság első ülését 1973. október 21-én tartották Tokióban. Az észak-amerikai csoportot hatvanöt személy képvisel- 176
te. Közülük harmincöten a Külügyi Kapcsolatok Tanácsának is tagjai voltak. A Trilaterális Bizottság három régióra - amerikai, európai és ázsiai - oszlik. Az amerikai főhadiszállás Washingtonban; az európai Párizsban, az ázsiai Tokióban van. A 2006-0s háromnapos bizottsági ülést Tokióban tartották. A 2007-es plenáris ülésnek Brüsszel adott otthont. Az ülésekről kizárják a nyilvánosságot, és a nem szövetséges média képviselőit is kitiltották. A Trilaterális Bizottság honlapja szerint minden regionális csoportnak van elnöke és alelnöke, akik együtt alkotják a bizottság vezetőségét. A Végrehajtó Bizottság újabb 36 személyt foglal magában a szélesebb tagságból", ők arányosan képviselik a három régiót. A bizottsági tagok évente több alkalommal is találkoznak, hogy összehangolják a munkájukat, illetve előkészítsék az ütemtervet. A bizottsági tagokat a csoport végrehajtó bizottsága választja ki. A tagság létszáma folyamatosan 350 fő körül mozog, minden tagot hároméves periódusra választanak. Elég egy futó pillantást vetni a tagok névsorára, hogy kétségünk se maradjon afelől, hogy minden egyes meghívott személy a kormányzat aktív vagy nyugalmazott tagja, közismert bennfentes politikaformáló személy, akit tökéletes jártassággal, egyetlen célt szem előtt tartva választottak ki a politikai, az üzleti, a kereskedelmi és a médiaszektorból. A tanácstagoknak le kell mondaniuk csoporttagságukról, ha a végrehajtó hatalom valamelyik ágában pozícióba kerülnek, Will Banyon szerint azonban lojalitásuk és ideológiai elkötelezettségük nem változik meg attól, hogy a választók kormányzati pozícióba juttatják őket. Valójában úgy tűnik, hogy a bizottságnak a magas presztízsű állások megszerzéséhez nyújtott támogatása erősíti a tagok lojalitását, mely viszont segít fenntartani a bizottság hatékony működését. Ezért aztán megválasztása vagy kinevezése előtt számos magas rangú kormányzati tisztségviselő aktív tagja a Trilaterális Bizottságnak". 1 Ráadásul a tagok újra csatlakoznak a bizottsághoz, amint közszereplésük véget ér. Minden műveleti területről három gondosan kiválasztott szakértő készít beszámolót a Trilaterális Bizottság évente megjelenő Task Force Reports" című kiadványába. Egy évbe is beletelhet, 177
amíg egy ilyen jelentés elkészül. A Holly Sklar szerkesztette Trilateralism: The Trilateral Committee and Elite Planning for World Management (Trilateralizmus: A Trilaterális Bizottság és a világ elit vezetőinek tervei a világ irányítására) című könyvben Knight Ridder, ismert újságíró elmagyarázza, hogyan készülnek ezek a Task Force Reportok: A projektek témáit az elnök, az alelnök és az igazgatók választják ki a Végrehajtó Bizottság és más szakértők tanácsai alapján. Ezek után kérik fel a szerzőket, esetenként a bizottság tagjai közül. A szerzőket nem helyezik át a bizottság irodáiba, amíg a jelentéseiket készítik, hanem addigi intézményi kereteik között dolgoznak, a bizottság pedig lehetővé teszi számukra, hogy találkozzanak, illetve a munkafolyamat közben végig konzultálhassanak egymással. A beszámolók a Trilaterális Bizottságnak, nem pedig a bizottság nevében készülnek A bizottság tagsága túlságosan is sokszínű ahhoz, hogy az ellentmondásos ügyekben gyorsan kidolgozott megállapodásokra jussanak; és néhány esetben az éves ülésen lezajlott tárgyalások összefoglalóját is a jelentéshez csatolták, hogy megvilágítsák a jelentés gerjesztette vitát. 2 A Task Force Reports mellett a Trilaterális Bizottság kiadja a Trialogue nevű újságot is. A korábbi években a Trialogue-sorozatban a Trilaterális Bizottság üléseiről tudósító számok mellett megjelentek különleges számok is bizonyos témákról." A bizottság regionális irodákat is működtet, kis létszámú, teljes munkaidőben dolgozó személyzettel, telefon- és faxvonallal, saját honlappal. Az éves beszámolók csekély díjazás fejében a nagyközönség számára is hozzáférhetők, jóllehet a belső munka titkos. A tagok névsorát külön kérésre átadják, a tagoknak azonban, ahogy a bilderbergiek és a CFR-tagok esetében is, titoktartási fogadalmat kell tenniük a szervezet céljait és műveleteit illetően. A Trilaterális Bizottság nyilvánvalóan nem a bilderbergiek segédcsapata. Akkor kik is ők pontosan? És miként befolyásolja poli- 178
tikájuk a mi életünket? Ebben a fejezetben megkísérlek válaszolni ezekre a kérdésekre. Dr. Antony Sutton, a Wall Street and the Bolshevik Revolution (A Wall Street és a bolsevik forradalom) szerzője írja, hogy a kivételezett polgárok ezen csoportja pontosan olyan módon szerveződik, hogy biztosítsa saját - igen jelentős - befolyását a közéletre. Üléseznek, visszatekintenek, megbeszélnek dolgokat, jelentést írnak, aztán a megbeszélés után nyilvánosságra hozzák javaslataikat". 3 Az első másfél évben a Trilaterális Bizottság hat helyzetjelentést hozott nyilvánosságra. Az utána következő években az efféle jelentések a TB stratégiájának védjegyévé váltak, melyek nem csak a közvélemény hangulatának felmérését célozták, de a bizottság napirendjét is ezzel kívánták bemutatni. A bizottság által kiadott első hat jelentést "The Triangle Papers" címmel adták ki: kettő az 1973 októberében tartott tokiói találkozó, három az 1974. júniusi brüsszeli ülés eredményeit összegezte, egyet pedig a Washingtonban, 1974. decemberben tartott ülés után tettek közzé. Ha a Triangle Papersben találhatunk bármiféle nyomot a Trilaterális Bizottságról - írja Gary Allen 1975-ös The Rockefeller File című könyvében -, az annyi, hogy meghatározhatjuk a világ gazdasági irányításának megszerzése felé tett lépések négy legfőbb csapásirányát." 4 A TB ütemtervében az első lépés, írja a szerző, a világ monetáris rendszerének helyreállítása; a második az Egyesült Államok erőforrásainak kifosztása a szegény országok további radikalizálása révén; a harmadik a kommunistákkal folytatott kereskedelem volumenének növelése, a negyedik pedig az energiaválság kiaknázása a nagyobb nemzetközi ellenőrzés megszerzése érdekében. Mit ért el a TB az elmúlt 31 év során - amióta Allen az első helyzetértékelésre támaszkodva kiértékelte a Bizottság céljait? 1. Tanúi lehettünk két regionális gazdasági blokk - az Európai Unió, majd a szabad kereskedelmi egyezmény (NAFTA) elfogadásával az Amerikai Unió - felemelkedésének, és hamarosan megalakul az ázsiai monetáris unió is. 179
2. Az Egyesült Államok és a nyugati országok hatalmas összegekkel támogatták, és adósságokba kergették a harmadik világ nemzeteit. 3. Az Egyesült Államok több milliárd dollár értékű technológiát adott át a szovjeteknek és Kínának, valamint az enyhülést követően megszilárdította kibontakozó kereskedelmét Kínával és az oroszokkal. 4. Látjuk, hogy az 1973-as szuezi válságot követően egyik energiaválság követi a másikat, legutóbb épp a Sivatagi Vihar hadművelet nyomán, mely a kuvaiti olajmezőkre betörő - Szaddám Huszein irányítása alatt álló - iraki seregek inváziója után próbálta helyreállítani a világ olajtermelését, most pedig javában zajlik az iraki háború. Az Egyesült Államok a világ biztonságát fenyegető tömegpusztító fegyverek jelenlétével igazolja Irak megszállását, ez a fenyegetés azonban soha nem materializálódott. Teljesen nyilvánvaló, hogy az amerikaiak valódi szándéka az volt, hogy nyugati kézben tartsák a közel-keleti olaj áramlását, hiába tettek ígéretet az iraki népnek, hogy felépíthetik saját demokráciájukat. Holly Sklar - aki először jött rá a bizottság globalizációs" szándékára, jóval azelőtt, hogy a szó használata általánosan elterjedt volna - azt állítja, hogy a három nagy gazdasági világhatalom kölcsönös egymásrautaltsága lehetővé teszi, hogy a gazdagok őrködjenek a nyugati kapitalizmus érdekei felett egy robbanásveszélyes világban. Ezt alighanem úgy érik el, hogy ellehetetlenítik a protekcionizmust, a nacionalizmust vagy bármilyen olyan reakciót, mely összeugrasztaná az egyik ország elitjét a másik ország elitjével. A megjósolható gazdasági nyomás inkább lefelé, mintsem oldalirányba fog hatni". 5 Final Warning: A History of the New World Order (Utolsó figyelmeztetés: Az új világrend története) című könyvében David Rivera azt az álláspontot képviseli, hogy a Trilaterális Bizottság célja a kölcsönös egymásrautaltság révén erősíteni a világ biztonságát; illetve megvédeni azokat a javakat, melyek megóvnak minden országot a külső és belső fenyegetésektől. Ezek a fenyegetések fo- 180
lyamatosan fennállnak azok részéről, akik hajlandók lennének áldozatot hozni a nagyobb nemzeti autonómia kedvéért. Ez egyes esetekben megköveteli, hogy visszafogják a kölcsönös egymásrautaltság kialakításának folyamatát, és ellenőrizzék bizonyos aspektusait. Ennél azonban sokkal gyakrabban fordul elő, hogy azt kell ellenőrizni, miképpen furakodik be a nemzeti kormány a nemzetközi gazdasági és nem gazdasági javak nemzetközi kereskedelmébe". Az 1970-es évek végén az amerikai jegybank elnöke, Paul Volcker - a Trilaterális Bizottság tagja, aki egykor Rockefeller Chase Manhattan Bankjának dolgozott - nem köntörfalazott, amikor elmondta, miképpen befolyásolja ez a gazdasági nyomás" Amerika népét: Az átlag amerikaiak [élet]színvonalát csökkenteni kell". Volcker tartotta a szavát. Fiskális szigort" hirdető programját Jimmy Carter kormánya léptette életbe 1979 októberében. A jegybank irányadó kamata hat hónap alatt szinte hihetetlen mértékben, hat százalékkal emelkedett. A hitelkamatok az 1977-es öt százalékról 1980-ra 18 százalékra szöktek fel. A növekedés újabb lökést adott az inflációnak, mely az 1980-as években és az 1990-es évek elején a globális gazdaság átstrukturálásával és az ipari termelés visszaszorításával a nagy gazdasági világválsághoz mérhető gazdasági visszaesést idézett elő. Amikor Dávid Rockefeller elolvasta Zbigniew Brzezinski, a Columbia Egyetem professzorának 1970-ben kiadott könyvét (Between Two Ages: America's Role in the Technotronic Era - Két kor között: Amerika szerepe az információs korszakban), azonnal magáévá tette a marxista CFR-alapító, Edward Mandell House nézetét, miszerint minden ország népeinek, kormányainak és gazdaságainak a multinacionális bankok és vállalatok érdekeit kell szolgálni". Valójában Brzezinski vette magának a bátorságot, hogy az Egyesült Államok alkotmányát - éppen azt a dokumentumot, mely megakadályozza, hogy a kormány visszaéljen a hatalmával - alkalmatlannak" minősítve elutasítsa. Brzezinski azt állítja, hogy a nemzetközi politika régi keretei a maguk befolyási köreivel (...) és a szuverenitás fikciójával (...) többé már egyértelműen nem egyeztethetők össze a valósággal". Javaslata szerint a 181