A MAGYARORSZÁGI ÉLŐHELYEK LEÍRÁSA ÉS HATÁROZÓKÖNYVE A NEMZETI ÉLŐHELY-OSZTÁLYOZÁSI RENDSZER

A MAGYARORSZÁGI ÉLŐHELYEK LEÍRÁSA ÉS HATÁROZÓKÖNYVE A NEMZETI ÉLŐHELY-OSZTÁLYOZÁSI RENDSZER Szerkesztők Fekete Gábor, Molnár Zsolt, Horváth Ferenc Szerzők Bagi István, Bartha Dénes, Bartha Sándor, Borhidi Attila, Czimber Gyula, Dévai György, Facsar Géza, Fekete Gábor, Horváth András, Horváth Ferenc, Kevey Balázs, Kovács J. Attila, Molnár Attila, Molnár Zsolt, Radics László, Rédei Tamás, Seregélyes Tibor, Szmorad Ferenc és Varga Zoltán Vácrátót, 1996

I. Az NBMR általános bevezetője (Láng Edit) Az NBMR célja, funkciói, általános alapelvei, feladatai. A projektbe szervezés módja, előnyei. Megírás alatt. 2

II. Tartalomjegyzék I. AZ NBMR ÁLTALÁNOS BEVEZETŐJE (Láng E.) 2 II. TARTALOMJEGYZÉK 3 III. BEVEZETŐ GONDOLATOK (Horváth F., Fekete G., Molnár Zs.) 5 IV. A NEMZETI ÉLŐHELY-OSZTÁLYOZÁSI RENDSZER ÁTTEKINTÉSE (Horváth F., Fekete G., Molnár Zs.) 6 IV. 1. Koncepció és elvárások 6 IV. 2. Az élőhely-osztályozás hazai előzményei 8 IV. 3. A Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (NÉR) felépítése 9 IV. 3. 1. Az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (Á-NÉR) 9 IV. 3. 2. A növénycönológia szempontú osztályozás (C-NÉR) 10 IV. 3. 3. A Természetvédelmi Információs Szolgálat élőhely-tipológiai törzsadattárai biológiai adatközléshez (T-NÉR, V-NÉR) 10 V. AZ ÁLTALÁNOS NEMZETI ÉLŐHELY-OSZTÁLYOZÁSI RENDSZER (Á-NÉR) RÉSZLETES ISMERTETÉSE (Fekete G., Molnár Zs., Horváth F.) 11 V. 1. Az élőhely-osztályozás kialakításának szempontjai 11 V. 2. Az osztályozás során felmerült nehézségek 12 V. 3. Az élőhelyleírások szempontjai 13 VI. AZ ÁLTALÁNOS NEMZETI ÉLŐHELY-OSZTÁLYOZÁSI RENDSZER HATÁROZÓI (Molnár Zs.) 16 VI. 1. A határozók készítésének célja 16 VI. 2. A több szempontú határozó kialakításának szempontjai 16 VI. 3. A magyarországi Á-NÉR-élőhelyek több szempontú határozója 17 VI. 4. A definíciókra alapozott határozó kialakításának szempontjai 23 VI. 5. A magyarországi Á-NÉR-élőhelyek definíciókon alapuló határozója 24 VII. AZ ÁLTALÁNOS NEMZETI ÉLŐHELY-OSZTÁLYOZÁSI RENDSZER (Á-NÉR) ÉLŐHELYLEÍRÁSAI (Bagi I., Bartha D., Bartha S., Borhidi A., Czimber Gy., Facsar G., Fekete G., Horváth A., Kevey B., Kovács J. A., Molnár Zs., Nosek J., Radics L., Rédei T., Seregélyes T., Szmorad F., Varga Z.) 34 VII. 1. Az élőhelyek listája 34 3

VII. 2. Az élőhelyek leírása 37 VII. 3. Az Á-NÉR irodalomjegyzéke 173 VIII. A NÉR NÖVÉNYCÖNOLÓGIAI SZEMPONTÚ ÉLŐHELY-OSZTÁLYOZÁSA (Borhidi A.) 183 VIII. 1. A rendszer kialakításának szempontjai 183 VIII. 2. A NÉR növénycönológiai szempontú élőhely-osztályozása (C-NÉR) 185 IX. A TERMÉSZETVÉDELMI INFORMÁCIÓS SZOLGÁLAT ÉLŐHELY-TIPOLÓGIAI TÖRZSADATTÁRAI BIOLÓGIAI ADATKÖZLÉSHEZ 199 IX. 1. Bevezetés (Molnár A.) 199 IX. 2. A törzsadattárak ismertetése (Molnár A.) 199 IX. 2.1. A hazai élőhelyek társulástani alapú, hierarchikus listája (T-NÉR) 199 IX. 2. 2. Víztér-tipológiai törzsadattár (V-NÉR) 200 IX. 3. A törzsadattárak listái 202 IX. 3.1. A hazai élőhelyek társulástani alapú, hierarchikus listája (T-NÉR) (Molnár A.) 202 IX. 3.2. Víztér-tipológiai törzsadattár (V-NÉR) (Dévai Gy.) 216 4

III. Bevezető gondolatok (Horváth Ferenc, Fekete Gábor, Molnár Zsolt) Az élőhely-osztályozás szerepe a biodiverzitás-monitorozó programban A Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (NÉR) a botanikai, zoológiai (esetenként társulástani, közösségi) megfigyelések, lelőhelyek, minták szabvány élőhelyi jellemzésére használható, amely az előfordulási adathoz (opcionális) háttér-információt szolgáltat. Máskor maga az élőhely kerül elsődleges rögzítésre, leggyakrabban valamilyen térkép formájában. A NÉR az élőhely-besorolás hazai szabványaként alkalmazható, így a biodiverzitás-monitorozó programok mintavételi módszereibe is beépül. Az elmondottak értelmében a NÉR-besorolás a populációs, florisztikai/faunisztikai, társulástani/közösségi biodiverzitás-monitorozó módszereknél, mint közvetett ökológiai háttér-információ szerepel (lásd pl. az "Általános biológiai alapadatközlő lap" élőhelytipológia fejezetét). A térképező módszerek (lásd tájegység vegetációjának vagy élőhelykomplexének általános élőhely-térképezése, társulástani térképezése, 5X5 km-es komplex térképezése) közvetlenül a NÉR alrendszereinek egységeire alapozódnak. Kiemelt jelentőséget tulajdonítunk az 5X5 km-es komplex országos monitorozó élőhely-térképezés program beindításának, amely közös szabvány alkalmazása nélkül megoldhatatlan, illetve értelmetlen munka volna. A NÉR az információs rendszer egyik törzsadatbázisát képezi. A közreműködők köre Munkamódszerünket illetően, ezt a kézikönyvet is -- csakúgy mint a többi feladatot -- kollektív munka során valósítottuk meg. A NÉR alapelveit egy szűkebb csoport (Horváth Ferenc, Molnár Zsolt, Fekete Gábor) javaslatai alapján független szenior szakértők (Aradi Csaba, Borhidi Attila, Gallé László, Simon Tibor, Varga Zoltán) lektorálták, de kikértük és hasznosítottuk a jövőbeni felhasználók: a természetvédelmi igazgatóságok szakembereinek véleményét is. Érdemi javaslatokkal látott el bennünket Németh Ferenc, élőhelyosztályozásaik rendelkezésre bocsátásával pedig Borhidi Attila, Dévai György és Molnár Attila voltak segítségünkre. Az Általános NÉR élőhelylistája egységeinek kialakítása Molnár Zsolt, véglegesítése a szakértők egy szélesebb körének munkája (Bagi István, Bartha Dénes, Borhidi Attila, Czimber Gyula, Facsar Géza, Fekete Gábor, Kevey Balázs, Kovács J. Attila, Radics László, Rédei Tamás, Seregélyes Tibor, Szmorad Ferenc). A felsoroltak készítették el az élőhelyek leírását is. Egy-egy egység jellemzése Bartha Sándortól, Horváth Andrástól, illetve Varga Zoltántól származik. Az élőhelyleírásokat és a határozókat szintén széles szakértőgárda véleményezte (kutatók, természetvédők és a szenior szakértők). Kritikai megjegyzéseikkel Németh Ferenc, valamint Dénes Andrea, Juhász Magdolna, Kalivoda Béla, Kröel-Dulay György, Kun András, Lájer Konrád, Láng Edit, Vajda Zoltán és Vojtkó András járultak hozzá a könyv elkészüléséhez. A technikai szerkesztésben Gulyás Györgyi volt pótolhatatlan segítségünkre. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen munkát nem lehet "elsőre" hibátlanra alkotni. A beérkezett lektori vélemények is azt mutatják, hogy még több helyen van szükség módosításra, még sok szakember tudna hozzájárulni a könyv teljesebbé válásához. Ezért úgy gondoljuk, hogy 2--3 év múlva érdemes lesz az Á-NÉR-élőhelylista és a jellemzések pontosítása, korrigálása, kibővítése egy még szélesebb szakmai kör közreműködésével. Kérjük ezért mindazokat, akiknek kiegészíteni, módosítani valójuk van az 5

anyaghoz, küldjék azt el írásban az alábbi címre: Molnár Zsolt, MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, 2163 Vácrátót. A beérkezett anyagok szerzői joga a szerzőnél marad, és a módosításokat később beépítjük a könyvbe. IV. A Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer áttekintése (Horváth Ferenc, Fekete Gábor, Molnár Zsolt) IV. 1. Koncepció és elvárások Egy élőhely-osztályozási rendszer kidolgozásakor, összeállításakor nem kerülhető meg az a kérdés: hogyan értelmezzük az élőhely fogalmát? Hosszabb fejtegetések nélkül is azonnal belátható, hogy az élőhely csakis valamely adott élőlény vagy élőlénycsoport szempontjából értelmezhető. Ennek az egyszerû felismerésnek messze ható következménye az, hogy akár minden élőlény vagy csoport számára külön osztályozást lehetne létrehozni. Az élőlények pedig igen sokfélék és sokszor igen eltérően érzékelik/választják ki élőhelyüket, termőhelyüket (vö. Juhász-Nagy Pál multiplurális környezet-elve). A Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer kialakításának koncepciója az, hogy egysíkú (de legalábbis: kevés dimenziójú) rendszer helyett több szempontú, egymás mellett alkalmazható osztályozásokat támogat, ami lehetővé teszi a vizsgált kérdés sajátosságának vagy az élőlénycsoport élőhelyválasztásának leginkább megfelelő osztályozási alrendszer megválasztását és a jelenségek többdimenziós megközelítését. Ez az elhatározás a biológiai sokféleség komplexitásához méltóan, sokoldalúbb vizsgálatokat tesz lehetővé és a bioszféra árnyaltabb megértéséhez vezethet el bennünket. A rendszerrel szemben támasztott további igények az alábbiakban foglalhatók össze: - Bármely magyarországi élőhely/terület -- az adekvát tér-idő lépték és pontosság figyelembevételével -- egységes rendszer szerint osztályozható legyen (teljes körû fedés). Ennek a feltételnek minden osztályozási alrendszer esetében teljesülnie kell. - Legyen a rendszernek olyan osztályozási alrendszere, amelyet nem speciálisan képzett szakemberek is egyszerûen és egyértelmûen képesek alkalmazni (általános használhatóság). - A degradált élőhelyek monitorozhatósága különösen fontossá vált, ezért a rendszernek vagy egyes alrendszereknek ezeket az élőhelyeket is tudnia kell kezelni (degradáltság kezelése). 6

Nemzeti Élôhely-osztályozási Rendszer (NÉR) általános élôhely-osztályozás (Á-NÉR) irányultság: alapkategóriák száma: ajánlott lépték: általános, széles körû használhatóság degradált helyeken is 116 (nem hierarchikus) 1:25 000-1:10 000 Molnár Zs. és Fekete G. víztér-tipológiai törzsadattár (V-NÉR) irányultság: kategóriák száma: ajánlott lépték: vizes élôhelyek hidrobiológiai szempontú osztályozása 81 (4 szinten hierarchikus) 1:50 000-1:10 000 Dévai Gy. cönológiai osztályozás (C-NÉR) irányultság: kategóriák száma: ajánlott lépték: növénytársulástani, kevéssé zavart élôhelyek vegetációjára 560 (5 szinten hierarchikus) 1:10 000-1:2 000 Borhidi A. a TISZ hazai élôhelyek társulástani alapú listája (T-NÉR) irányultság: kategóriák száma: ajánlott lépték: teljességre törekvô osztályozás 647 (5 szinten hierarchikus) 1:50 000-1:1 000 Molnár A. mikroélôhelyek osztályozása (M-NÉR) irányultság: kategóriák száma: ajánlott lépték: gerinctelenek, kis térigényû állatok élôhelyei kidolgozás alatt áll 1:1 000-1: 10 1. ábra. A NÉR alrendszerei és azok legfontosabb jellemzői 7

IV. 2. Az élőhely-osztályozás hazai előzményei Az élőhelyek döntő többségében a növényzet meghatározó komponens és fontos diagnosztikus jelleg, ezért a vegetációkutatás eredményeit az osztályozás legfontosabb alapjainak tekinthetjük. A hazai társulásáttekintések az elsősorban hazai folyóiratokban megjelent nagyszámú társulásleírásban, monográfiában, tájtanulmányban (nem utolsósorban a Magyar Tájak Növénytakarója sorozatban és rokon kiadványokban közzétett leírásokban) gyökereznek (összefoglalásuk 1972-ig lásd Soó 1978). Ezek egyfajta összegzését -- főképpen szüntaxonómiai-klasszifikációs tekintetben -- időről időre elvégezte Soó Rezső. Soó hatkötetes nagy műve (pontosabban Soó 1964, 1968, 1973, 1980) a gyakori szüntaxonómiai átértékelést (de egyben a szüntaxonómiai divatok módosulásait is) tükrözi. Az áttekintések végeredménye mégis pozitív, mivel a társulásokhoz fűződő fajlisták (még ha kivonatosak is) a pontosuló elterjedési adatok, az újonnan felismert egységek ismereteink gyarapodását szolgálták. Ezek a szinopszisok azonban nem terjednek ki a teljes értékű társulásleírásokra. Nem is tisztán tudományos, hanem gyakorlati igényekre láttak napvilágot a vegetáció egységeinek átfogó (mert sok kategóriára kiterjedő), tömör, több szempontú diagnózisai a cönológiából kinövő erdőtipológiai tanulmányokban (vö. Zólyomi és mtsai 1954). Jó példáját adja ennek a Majer szerkesztette Erdő- és termőhely-tipológiai útmutató (Majer 1962), amelyben a kompozíció, a fiziognómiai struktúra, termőhelyi jellemzés, az -- implicite a belső dinamikára alapozott -- erdőművelési teendők, az altípusok rövid leírása a földrajzi elterjedés szerint tárgyalják az egyes egységeket, a származék- és kultúrtípusokat is. Egyébként az e korszakra alapozott erdőművelési tapasztalatok fontos örökségeképpen születtek meg napjainkra azok az irányelvek, amelyek kijelölik a teendőket a természetvédelem alatt álló erdők kezeléséhez (Keszthelyi és mtsai 1995). Teljességre törő professzionális munka, amely nem szüntaxonómiai indítékkal, de a részletes és rendszeres leírás igényével tekintené át a vegetáció egységeit, később sem látott napvilágot. A tankönyvek erre nem alkalmasak, már csak terjedelmi okokból sem, így inkább csupán nagy ívű szemlét nyújtanak. Egy-egy területen azonban történtek előrelépések. Ilyennek tekinthető pl. a hazai társulások minősítése a természetesség tekintetében (Simon 1992). E szerző nyújt egyébként megoldásokat a társulások határozókulcsára is (Simon 1977), melyben magasabb szinten fiziognómiai és termőhelyi, alacsonyabb szinten termőhelyi és fajkompozíciós különbségek alapján választja szét az egyes egységeket. A hazai cönózisok újabban született rendszeres áttekintései is említésre méltóak, mivel számos ponton -- pl. a ruderális vagy ruderalizálódó vegetáció frontján -- visszaadják az utóbbi évtizedek átalakulásait (Borhidi 1993, Borhidi 1996, Borhidi és Kevey 1996). Az utóbbi években -- nem utolsósorban éppen természetvédelmi motivációk hatására -- megnőtt az érdeklődés a hagyományos cönológia iránt. Ennek jele két tanulmány az erdőkről, illetve lágyszárú társulásokról (Bartha és mtsai 1995, Kovács 1995) tömör, találó diagnózisokkal. Bár népszerűsítő céllal született mű, a Magyarország növényvilága (Járai- Komlódi 1995) számos botanikus tollából több szempontos, példás jellemzéseket nyújt a fontos hazai növénytársulásokról. Jelentős hatással volt munkánkra a CORINE adatbázis élőhely-osztályozási rendszere, a PHYSIS (Palaearctic Habitats Information System) is, amely azzal az igénnyel jött létre, hogy az egész palearktikus régió élőhelyeit rendszerezze egy hierarchikus rendszerben. Megtalálható benne a Magyarországon előforduló élőhelytípusok nagy része, a természetes élőhelyek esetében finomabb felbontásban, míg a degradált típusok inkább leegyszerűsítve. 8

Irodalom: Bartha D., Kevey B., Morschhauser T. és Pócs T. 1995. Hazai erdőtársulásaink. Tilia 1: 8-85. Borhidi A. 1993. A magyar flóra szociális magatartás-típusai, természetességi és relatív ökológiai értékszámai. A Környezet és Területfejlesztési Minisztérium Természetvédelmi Hivatala és a Janus Pannonius Tudományegyetem Kiadványa, Pécs, 96 pp. Borhidi A. 1996. An annotated checklist of the Hungarian plant communities. I. The nonforest communities. Acta Bot. Hung. 39 (3-4): (in print). Borhidi A. és Kevey B. 1996. An annotated checklist of the Hungarian plant communities. II. The forest communities. Acta Bot. Hung. 39 (3-4): (in print). Devillers P., Devillers-Terschuren J. és Linden C. V. 1995. PHYSIS (Palaearctic Habitats Information System). Járai-Komlódi M. (főszerk.) 1995. Pannon Enciklopédia, Magyarország Növényvilága. Dunakanyar 2000, Budapest, 430 pp. Keszthelyi I., Csapody I. és Halupa L. 1995. Irányelvek a természetvédelem alatt álló erdők kezelésére. Budapest. Kovács J. A. 1995. Lágyszárú növénytársulásaink rendszertani áttekintése. Tilia I: 86-144. Majer A. (ed.) 1962. Erdő- és termőhely-tipológiai útmutató. Budapest, Országos Erdészeti Főigazgatóság, 260 pp. Simon T. 1977. Vegetationsuntersuchungen im Zempléner Gebirge. Die Vegetation Ungarischer Landschaften Bd. 7. Akadémiai Kiadó, Budapest. Simon T. 1992. A magyarországi edényes flóra határozója. Tankönyvkiadó, Budapest. Soó R. 1964, 1966, 1968, 1970, 1973, 1980. A magyar flóra és vegetáció rendszertaninövényföldrajzi kézikönyve I-VI. Akadémiai Kiadó, Budapest. Soó R. 1978. Bibliographia synoecologica scientifica hungarica 1900-1972. Akadémiai Kiadó, Budapest. Zólyomi B., Jakucs P., Baráth Z. és Horánszky A. 1954. A bükkhegységi növényföldrajzi térképezés erdőgazdasági vonatkozású eredményei. Az Erdő 3: 78-82, 97-105, 160-171. IV. 3. A Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (NÉR) felépítése Az élőhely-osztályozási rendszer a IV.1 fejezetben kifejtett koncepciónak megfelelően egymás mellé rendelt, önállóan is megálló alrendszerek kompozíciója. Az alrendszerek egymástól eltérnek a kategóriáik kidolgozásának szempontjaiban, egyes kiemelt szempontok irányultságában, ennek következtében a kategóriák számában és általánosságában, ill. specializáltságában, valamint az alkalmazhatóság léptékében és az ajánlott felhasználás körében (l. 1. ábra). Az eltérő nézőpontokat biztosító alrendszerek kategóriái között részleges átfedések vannak, előfordulhatnak teljes és egyértelmû megfeleltetések is, azonban ezek felderítése és tisztázása csak később lehet cél, amelynek során különös figyelmet kell majd szentelnünk a léptékváltásokból eredő problémákra. IV. 3. 1. Az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (Á-NÉR) Az általános élőhely-osztályozás viszonylag kevés és tág kategóriával dolgozik azért, hogy a felhasználók széles tábora -- speciális cönológiai ismeretek nélkül is -- viszonylag egyszerûen eligazodhasson benne, és a besorolást egységesen alkalmazhassa. Az egyértelmû felismerést és az egységes felfogást támogatja a kategóriák igen részletes jellemzése és a mellékelt fényképválogatás. Az alrendszer egymással egyenrangú kategóriákat tartalmaz, amelyek többféle szempont szerint is csoportosíthatók, ezért nem nevezhető hierarchikusnak. A több 9

szempontú csoportosítás viszont több kulcsos határozási közelítéseket tesz lehetővé. A többi alrendszertől eltérő sajátossága, hogy a degradált és devasztált élőhelyeket közel hasonló részletességgel reprezentálja, mint a természetközelieket. Kategóriák száma 116, a felhasználás léptéke 1:10 000 és 1:25 000 között ajánlható. Alkalmazása közepes léptékû szabvány élőhelytérképek készítésére, illetve kis-közepes térigényû és mozgáskörzetû fajok általános élőhelyjellemzésére javasolható. IV. 3. 2. A növénycönológia szempontú osztályozás (C-NÉR) Ez a cönotaxonómiai rendszer a növénytársulások legújabb szempontok szerint való rendszerezése alapján, a taxonómiai nómenklatúra legújabb szabályainak és rendelkezéseinek figyelembevételével, valamint a hazai vegetációt közvetlenül érintő legújabb cönotaxonómiai irodalom kritikai értékelésével és továbbfejlesztésével készült. A rendszer fő vonásaiban megtartotta Soó legutolsó cönoszisztematikai áttekintésének (1980) szerkezetét és azt a fenti irodalmak alapján módosította, illetve fejlesztette tovább. E rendszer használatát akkor ajánljuk, ha az Á-NÉR-nél részletesebb tipizálásra van szükség. Ebben a rendszerben a természetes élőhelyek szerepelnek részletesebb bontásban, míg a degradáltabb élőhelyek cönológiája elnagyoltabb. Egyes nehezebb egységek felismeréséhez jó fajismeretre és kifinomult cönológiai látásmódra van azonban szükség. Kategóriák száma 560, a felhasználás léptéke 1:1000 és 1:10 000 között ajánlható. Alkalmazása finom léptékû vegetációtérképek készítésére javasolható. IV. 3. 3. A Természetvédelmi Információs Szolgálat élőhely-tipológiai törzsadattárai biológiai adatközléshez (T-NÉR, V-NÉR) Az itt ismertetett két törzsadattár mellérendelt viszonyban van, és egy egységes rendszer részei. IV. 3.3.1. A hazai élőhelyek társulástani alapú, hierarchikus listája (T-NÉR) A rendszer alapja Soó (1980) növény-társulástani rendszerének utolsó, nyomtatásban megjelent verziója, ettől csak kis mértékben és csak kiegészítő kategóriák erejéig tér el. Az élőhelytípusok definiálásánál alapvetően egy maximalista rendszer kialakítása volt a cél, azaz minél teljesebb módon lefedni az ország területét a valós élőhelyeket a lehető legjobban megközelítő kategóriákkal, illetve az élőhely speciális jellemvonásainak minél teljesebb figyelembevétele oly módon, hogy a növény-társulástanilag nem vagy csak nehézkesen definiálható típusok helyett választani lehessen, elsősorban vízi és kultúr élőhelyek esetében. A törzsadattárban -- részben a CORINE Biotopes tipizálási rendszerének alapötletét használva, részben agrár, illetve földrajzi szisztémákkal élve -- további besorolásokra nyílik lehetőség ott, ahol nincs értelme cönoszisztematikai pontosításokkal foglalkozni. Jelen állapotában a rendszer 455 társulás és afölötti szintû kategóriát használ; az öt hierarchiaszinten összesen 647 típust tartalmaz. Használatát széles körben ajánlhatjuk, zoológusok és botanikusok számára egyaránt. A kategóriák felismerését az élõhelyjellemzések hiánya ugyan nehezíti, de a szerzõk már dolgoznak egy, definíciókat is tartalmazó verzión. IV. 3.3.2. Víztér-tipológiai törzsadattár (V-NÉR) Bizonyos esetekben a társulástani alapú élőhely-tipológiai rendszer nem alkalmas a vizsgált élőhely jellemzésére. Ennek legszembetûnőbb példája a vizes élőhelyek esetén figyelhető meg, ezért szükséges volt egy, az előzőhöz hasonlóan hierarchikus felépítésû, kódolt víztér- 10

tipológiai törzsadattár létrehozása. A törzsadattárban az egyes víztértípusok neve és definíciója Dévai és mtsai (1992) által közölt víztér-tipológiai rendszerből származik. A törzsadattár négy hierarchiaszinten összesen 81 típust tartalmaz. Használatát elsősorban hidrobiológusoknak ajánljuk. V. Az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (Á-NÉR) részletes ismertetése (Fekete Gábor, Molnár Zsolt, Horváth Ferenc) V. 1. Az élőhely-osztályozás kialakításának szempontjai Az előző fejezetben (IV.1.) lefektetett kiemelt elvárásoknak (teljes körû fedés, általános használhatóság és a degradáltság kezelése) különös gonddal próbáltunk megfelelni, ezért viszonylag kevés és tág, esetenként részleges átfedést is megengedő kategóriákat definiáltunk. Az egységek sokoldalú és részletes leírására törekedtünk. A rendszer léptékét pedig a CORINE Land Cover 1:100 000--1:50 000-es és a növénycönológia finomabb egységeire alapozott szokásos vegetációtérképezés 1:10 000--1:5000-es léptéke közé állítottuk be. Számos érv szól amellett, hogy a nálunk nagy hagyományokra visszatekintő növénytársulástanhoz forduljunk, és annak -- tágabban felfogott -- egységeit tekintsük keretnek, legalábbis az eredeti(bb) élőhelyek esetében. Az élőhely jellemzése tehát jórészt a (szélesebb értelemben vett) növénytársulás leírásából áll, mint amely fiziognómiájával (térbeli struktúrájával), máskor meg producens funkciójánál fogva kijelöli az élőhely határait. Eljárásunkat a gyakorlat is igazolja, az, hogy a különböző állatcsoportok kutatói élőhelyeiket igen gyakran növényi-növényzeti paraméterek alapján írják le. Mindemellett az alábbiakban jellemzett növénytársulások "alaptársulások". A fitocönológia jelenlegi asszociációkoncepciója, amely a mi szempontunkból túlzottan is felaprózza kategóriáit (mivel pl. a szüntaxonómiai egységek képzésekor biogeográfiai meggondolások is szerepet játszanak), az adott lépték mellett nem látszott számunkra célszerűnek. Egy-egy "alaptársuláshoz" tartozó asszociációkat mindamellett megemlítjük és röviden tárgyaljuk is. Minden összevonás célja, hogy általuk a más egységek irányában disztinktív termőhelyi szempontok érvényesüljenek. Összevontuk -- közös élőhelynéven -- az intrazonális-edafikus erdőasszociációkat, a kis kiterjedésű, egyébként különböző dominánsokkal rendelkező olyan egységeket, mint pl. a sziklagyeptársulások vagy a szikespusztai asszociációk, amelyek amúgy számos termőhelyi tulajdonságban közel állnak egymáshoz. Célunk ezzel az is, hogy a kategóriák számát értelmes kompromisszumokkal egy szükséges, de elégséges szintre szorítsuk vissza. Túl sok kategória (200 felett) megnehezítené az eligazodást mind a terepmunka, mind az elemzés, adatfeldolgozás során. Az alkalmazott kategóriaszám (116 egység) köztes érték a CORINE Land Cover 40 egysége és a kurrens fitocönológia által elfogadott, 400 feletti kategóriaszám között. Az alább közreadott rendszer (Á-NÉR) nem kizárólagosan az ideális, eredeti, háborítatlan vegetációegységekre épül. Tekintetbe kellett vennünk a magyarországi növényzet status quoját, a kultúrhatások miatt az eredetitől esetenként igen eltávolodott egységek létét. Jellemezzük a természetközeli, bolygatott, illetve a "keverék" élőhelyeket, élőhelymozaikokat, az agrár élőhelyek művelés szerint egymástól igen eltérő típusait, ipari területeken, városokban, falvakban, közlekedési vonalak mentén létrejött, ember-teremtette élőhelyek sokaságát, mivel a nem természetes élőhelyek mára hatalmas kiterjedést értek el, és azért sokuk nagy valószínűséggel beleesik majd a monitorozandó területekbe, illetőleg egyiknekmásiknak monitorozása speciális okokból lehet indokolt; gondolnunk kell pl. arra, hogy számos természetközeli, bolygatott élőhely rehabilitálásra érdemesként is szóba jöhet. 11

Ilyenkor hasznos lehet azonosítani -- állománytöredékekből, roncsokból -- az eredeti, illetőleg a korábbi vegetációt. Nem közömbös tudni azt sem, hogy pl. egy agrár élőhelyen a művelés során hogyan, milyen mélyrehatóan alakította át az ember a termőhelyet. Máskor meg a potenciális invádorokról, agresszív gyomokról kaphatunk a leírások alapján támpontot. A természetközeli élőhelyek vonatkozásában, koncepciónk kialakításában néhány tanulmány befolyásolt, így a TISZ és még inkább Seregélyes Tibor és Németh Ferenc -- kéziratban hozzáférhető -- rendszerei. Fontos vezérelvet nyújtott az Európai Közösség CORINE Biotopes Projectjében alkalmazott Palearktikus Habitat Lista (a már korábban is említett PHYSIS adatbázis), rendszerével, de az egyes egységek leírásának szempontjaival is. V. 2. Az osztályozás során felmerült nehézségek Az osztályozás egyik legfontosabb célja az objektumok közti kényelmes eligazodás lehetővé tétele. Ha az osztályozandó objektumok az evolúciós leszármazással analóg módon jönnek létre (mint például a fajok a törzsfejlődés során), a hierarchikus osztályozásnak akkora előnyei vannak, hogy csak időlegesen, speciális célok érdekében érdemes tőle eltérni. Ilyenkor ugyanis a hierarchia visszatükrözi a rokonsági fokokat, az egyes taxonokat olyan kategóriákba tudjuk legtöbbször nagyon egyértelműen besorolni, melyben a többi taxonhoz "igen sok" vonásban hasonlítanak. Ha azonban az objektumok "genetikailag" nem rokonok (csak valamilyen szempontok szerint hasonlóak) -- és javarészt (ez az óvatoskodás abból ered, hogy azért gondolnunk kell a szukcessziós "leszármazás" vonalára is) ez a helyzet a növényközösségeknél, élőhelyeknél is --, a hierarchikus osztályozás előnyei eltűnnek és a hátrányok élesen domborodnak ki. A sok-sok átmeneti kategória nem sorolható be egyértelműen az egyes csoportokba (lehatárolhatóság nehézségei), a magasabb rendű csoportok igen "vegyesek", az egységek besorolása nem egyértelmű, így a "kész rendszert" állandóan át kell, illetve át lehet rendezni attól függően, milyen szempontokat tart kiemelendőnek a rendszerező (lásd a sokféle, állandóan változó cönotaxonómiai rendszert, melyekben hol a fajkompozíció, hol a biogeográfiai elterjedés, hol a fiziognómia a hierarchiaépítés legfőbb szempontja). Mivel a szüntaxonómiai hierarchia nehézségeivel és problémáival az Á-NÉR használóit nem akartuk terhelni, ezért rendező csoportosításunkat a jóval egyszerűbb és átláthatóbb formációkra alapozzuk. Amint látható, az élőhelycsoportok vizuálisan könnyen megfogható fiziognómiai-termőhelyi kritériumokon nyugszanak. A durvább osztályozással együtt a besorolás egyértelműsége is nőtt. A kisebb kategóriaszám azt is lehetővé tette, hogy minden élőhelyről részletes jellemzés készülhessen. 12

V. 3. Az élőhelyleírások szempontjai Természetes, hogy az egyes élőhelyeknél, azok természete szerint, különböző hangsúlyt kellett fektetni az egyes alfejezetekre és az azokon belül tárgyalt jellemvonásokra. Ügyeltünk azonban arra, hogy az egységeket a lehetőségekhez képest azonos szempontok szerint jellemezzük. Az egyes élőhelyek állatvilágának leírásától sajnos el kellett tekintenünk, mert az állatok "túl" sokfélék, letapogatóképességük sokkal másabb, mint a növényeké (élőhelyük sokszor sokkal kisebb, mint a növényeké (mikroélőhelyek), máskor pedig összetett élőhelymozaikra van szükségük (pl. emlősök, madarak, egyes rovarfajok)). A leírások alfejezetei Név: Lehetőleg tömör, de a lényeget kifejező név adására törekedtünk. Azonosító kód: Az élőhely egy betűből és egy számból álló azonosítója. Definíció. Egymondatos tömör leírás, amely alkalmas az egység felismerésére és a többi egységtől való elkülönítésére. Határozó kód: Az élőhely-határozóban használt 4 szempontnak (magassági elterjedés, formáció, termőhely (vízellátása), antropogén befolyásoltság) az adott élőhelyre vonatkozó értékei. CORINE kód: Megadtuk, hogy a CORINE Habitatrendszer mely kategóriái sorolhatók be az adott élőhely-kategóriába (Rédei Tamás munkája). Az Á-NÉR kategóriái a természetes élőhelyek esetében jól megfeleltethetők a PHYSIS egy vagy több magasabb hierarchiaszintű kategóriájának, ezzel szemben a degradált élőhelyeknél számos szemléletbeli különbség nehezíti az összevetést. Abiotikus jellemzés: Az elterjedés földrajzi behatárolása (ha lehetséges, a legjellemzőbb előfordulások megadása); a tengerszint feletti magasságra, a klímafeltételekre, a kitettségre, a megjelenés zonális vagy attól eltérő jellegére történő utalások szerepelnek itt. A domborzat, alapkőzet, talajtípusok, a hidrológiai viszonyok szerinti jellemzések is támogatják az identifikációt. Biotikus jellemzés: Az élőhelyet -- a felismerést segítendő -- a növényzet fiziognómiai tulajdonságaival és a faji kompozícióval jellemezzük. A természetes (természetközeli) élőhelyek esetében társulástani megközelítést alkalmazunk. A jellemző fajkombináció (a domináns és gyakori fajok, a társulást preferáló, illetve differenciális fajok) mellett segítséget jelenthet a cönológiai fajcsoportokra történő utalás, máskor az életformaspektrum. A vegetációtörténet helyenkénti rövid leírása csakúgy, mint a maradványfajok, máskor meg a bennszülött taxonok felsorolása a természetvédelmi érték helyes megítélésében segít. A leírások amúgy is ügyelnek arra, hogy a szóban forgó egységben várható ritka taxonokra felhívják a figyelmet csakúgy, mint az invázív, agresszív vagy éppen kártékony fajokra. A természetes (és antropogén) dinamika jellemzése egyrészt az eredetre világíthat rá, másrészt az átalakulás várható irányát jelzi. Az egyes élőhelyek felismeréséhez még az Á-NÉR, a szokottnál durvább egységei esetében is egy szélesebb alapfajismeretre van szükség. A füvek ismerete nélkül például sok gyepes élőhely csak bizonytalanul ismerhető fel. Ezért a szövegben csak a leggyakoribb fajok esetében használtuk a magyar nevet, egyébként a latin nevek használata az általános. Alegységek: A legtöbb élőhely egymástól hol kevésbé, hol lényegesen eltérő közösségeket, társulásokat stb. fog össze. Ezeket felsoroltuk és röviden jellemeztük. A felismerést, határozást segítendő felsoroltuk azokat az élőhelyeket, melyekhez az éppen vizsgált állomány besorolható, ha az adott jellemzés nem illik rá. 13

A természetközeli élőhelyeknél legtöbbször csak akkor adtunk meg alegységeket, ha cönológiailag azok már leírást nyertek, megnevezhetőek. Ezek a természetközeli élőhelyek gyakran komplexek, valójában több élőhely mozaikos megjelenésével ragadhatók meg. Nem volt célunk az egyes degradációs stádiumok fajokkal történő jellemzése, utalunk azonban a degradáció irányára és következményeire. Ezek az utalások -- megjegyzések -- akárcsak a belső dinamikára vonatkozó megfigyelések hasznosak a monitorozónak, aki fel kell hogy készüljön az állapotok pontos rögzítésére. Ezért adjuk itt közzé a növényzetben felismerhető fontosabb degradációs jelenségeket: A lombkoronaszint egy fajból áll; a lombkoronaszint fajszegény; a faállomány beteg; a faállomány nem újul; a cserjeszint hiányzik; a cserjeszint fajszegény; az aljnövényzet hiányzik; az aljnövényzet fajszegény; az aljnövényzet zavart; az aljnövényzet jellegtelen; egy természetes társulásalkotó v. edifikátor faj monodominanciája; egy természetes kísérő faj monodominanciája; gyomosodás; gyomfajok dominanciája; egy idegen faj monodominanciája; a fajkészlet jelen van de a szemmel érzékelhető struktúra (mintázat) felbomlik; fontos ritka faj vagy fajok erősen veszélyeztetettek vagy eltűntek; az eredeti társulásból csak néhány faj van jelen; egyszikűek eltűntek; kétszikűek eltűntek; domináns faj eltűnt; a fajszám csökkent; a kryptogámok eltűntek vagy elszaporodtak; a természetes szukcesszió előreszaladt (Rédei Tamás munkája, részletesen lásd a növénytársulások monitorozásáról szóló kötetben). Másik megközelítés a természetesség-degradáltság szerinti kategorizálás. Ennek a rendszernek (Seregélyes, in Németh 1995) a használata célszerű lehet, ezért ismertetjük. 1. A természetes állapot teljesen leromlott, az eredeti vegetáció nem ismerhető fel, gyakorlatilag csak gyomok és jellegtelen fajok fordulnak elő (szántók, intenzív erdészeti és gyümölcskultúrák, bányaudvarok, meddőhányók, vizek betonparttal stb.). 2. A természetes állapot erősen leromlott, az eredeti társulás csak nyomokban van meg, domináns elemei szórványosan, nem jellemző arányban fordulnak elő, tömegesek a gyomjellegű növények (intenzív gyepkultúrák, fenyérfüves, csillagpázsitos leromlott legelők, szántó vagy gyep helyére telepített erdők, vizek mesterséges, szabályozott mederrel stb.). 3. A természetes állapot közepesen romlott le, az eredeti vegetáció elemei megfelelő arányban vannak jelen, de színező elemek alig fordulnak elő, jelentős a gyomok és a jellegtelen fajok aránya (túlhasznált legelők, intenzív turizmus által érintett területek stb.). 4. Az állapot természetközeli, az emberi beavatkozás nem jelentős, a fajszám a társulásra jellemző maximum közelében van, a színező elemek aránya jelentős, a gyomok és jellegtelen fajok aránya nem jelentős (erdészeti kezelés alatt álló öreg erdők, természetes parti övezettel rendelkező vizek, régebben felhagyott hegylábi gyümölcsösök stb.). 5. Az állapot természetes, illetve annak tekinthető, a színező elemek (zömük védett faj) aránya kiemelkedő, köztük reliktum jellegű ritkaságok is; gyomnak minősülő fajok alig (őserdők, őslápok, hasznosítatlan sziklagyepek, tőzegmohalápok gazdag lápi flórával, fajgazdag hegyi kaszálórétek stb.). Megjegyezzük, hogy a 2.-3. kategóriájú élőhelyeket a természetközeliekhez, a 3.-5. értékűeket pedig a természetesekhez sorolhatjuk. Nem-természetesnek tekinthető az 1. kategória. Varga Zoltán az alábbi beosztást javasolja a természetesség-leromlottság megadásához: Nem természetes: 1. Teljesen mesterséges; antropogén, illetve a természetes állapot felismerhetetlen. 2. Erősen degradált; zömmel antropogén, illetve gyom jellegű növényzettel. Féltermészetes: 3. Mérsékelten degradált; kevesebb a degradációjelző faj, de sok a jellegtelen komponens. 4. A természetes állapottal nem egyező; az antropogén hatás jellemző, de kevés a gyom jellegű elem, az eredeti vegetációnak az emberi beavatkozást tűrő fajai viszont jelentős számúak. Természetes: 5. Az állapot természetközeli; az emberi beavatkozás nyilvánvaló, de mérsékelt, a természetes komponensek a meghatározók, színező elemekkel. 6. Az állapot természetes; az emberi beavatkozás mértéke elhanyagolható. Emberi használat, természetvédelmi kezelések: Itt adjuk meg azt, hogy a múltban, a jelenben (esetleg a várható jövőben) a társadalom milyen céllal, milyen módon hasznosítottahasznosítja az élőhelyet, és ennek mi a következménye. Ugyanitt javaslatokat adunk, hogyan használandó, kezelendő az élőhely a természeti értékek megőrzése érdekében. 14

Irodalom: A legfontosabb -- lehetőleg magyar nyelvű -- és könnyen hozzáférhető irodalmakat soroltuk fel. 15

VI. Az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer határozói (Molnár Zsolt) VI. 1. A határozók készítésének célja Az élőhelyek közti eligazodást elősegítendő, az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszerhez két -- különböző elvet használó -- határozó készült. Készítésük célja nem a határozás mechanikussá tétele volt. Valójában nem is igazi határozókulcsok, mivel nem adják meg egyértelműen a vizsgált állomány hovatartozását. Segítik és gyorsítják viszont a tájékozódást, illetve az élőhely-felismerési képességet azáltal, hogy ráirányítják a figyelmet a fontos megkülönböztető bélyegekre. A határozók készítésének két célja volt: - fel nem ismert élőhelyek esetében segítsék a megfelelő egység kiválasztását (határozó funkció), - felismert (pl. cönológiailag pontosan identifikált) élőhelyek esetében segítsék a megfelelő Á-NÉR kategória kiválasztását (eligazító funkció). VI. 2. A több szempontú határozó kialakításának szempontjai Ez a határozó egy sokdimenziós táblázat. Növényközösségek osztályozásánál a hierarchikus és bináris határozó helyett érdemesebb ezt használni (hasonlóan pl. a kőzetek osztályozásához). Ilyen osztályozásnál változókat rendelünk az egyes objektumokhoz, és így egy olyan táblázatot készítünk, ahol a sorokban az egyes objektumok (jelen esetben az élőhelyek), az oszlopokban pedig az attribútumok (azaz az azokhoz tartozó számértékek) szerepelnek. A határozás lényege, hogy a meghatározni kívánt állomány számértékeinek ismeretében a lehetséges választható élőhelyek számát 5--20-ra csökkenthetjük. Ez a fajta osztályozás arra is lehetőséget ad, hogy újabb és újabb szempontok szerint, bármely oszlop alapján újraosztályozzuk az élőhelyeket. Ezenkívül bárki további szempontok alapján további oszlopokat készíthet, melyek segítségével újabb és újabb tulajdonságok alapján osztályozhat (pl. az adott térségben előfordul-e az adott élőhely, él-e benne a vizsgált állatfaj, valamilyen természetvédelmi szempontból kiemelten fontos). A számítógépek táblázatrendező szoftverei az ilyen osztályozás gyakorlatát nagyon megkönnyítik. A határozó szempontjai kiválasztásának legfőbb kritériumai voltak, hogy -- a szempontok egymástól a leginkább legyenek függetlenek, illetve - a kevesebb botanikai ismerettel rendelkezők is minden állományt tipizálni tudjanak. Határozónkban az alábbi négy osztályozási szempontot használjuk. 1. oszlop: magassági elterjedés: 1. hegy- és dombvidéki, illetve 2. sík vidéki (200 m tszfm. alatt) 2. oszlop: formáció: 1. fás, illetve 2. fátlan (3% alatti fásszárú borítás) 3. oszlop: termőhely (vízellátottsága): 1. vízi - mocsári, 2. üde, illetve 3. száraz 4. oszlop: antropogén befolyásoltság: 1. természetközeli (Seregélyes-féle 3,4,5), illetve 2. degradált - nem természetes (Seregélyes-féle 1,2,3). 16

Minden természetközeli és féltermészetes Á-NÉR élőhelyhez hozzárendeltük a megfelelő értékeket; szükség esetén egy szempont több értékét is, pl. az Égerlápok és égeres mocsárerdők élőhely esetében az értékek rendre: 1,2-1-1,2-1, jelezve, hogy domb- és síkvidéken egyaránt előfordul ez a fás formáció, melynek termőhelye bővizű, de legalább üde és az élőhely általában természetközeli állapotú. Az alábbiakban csak egy (a legáltalánosabb) rendezést mutatunk be, melyben a rendezés a szempontok fentebbi sorrendjében történt. (Ez egyben az élőhelylista logikájához is a legközelebb álló osztályozás.) Saját igényei alapján azonban bárki átrendezheti a táblázatot. A határozás menete a következő: 1. a vizsgált állományhoz hozzárendeljük a 4 szempont megfelelő értékeit, 2. kikeressük azokat az élőhelyeket, melyek felvehetik ezen értékeket, 3. a definíciókra alapuló határozóban elolvassuk a hozzájuk tartozó definíciókat, majd 4. a definíciókra alapuló határozó határozási menetének 3. pontjától folytatjuk a határozást. VI. 3. A magyarországi Á-NÉR élőhelyek több szempontú határozója 1111: Hegy- és dombvidéki, fás, vízi - mocsári, természetközeli élőhelyek Tőzegmohalápok (C3) Fûz- és nyírlápok (J1) Égerlápok és égeres mocsárerdők (J2) Mészkerülő erdeifenyvesek (N1) 1112: Hegy- és dombvidéki, fás, vízi - mocsári, degradált - nem természetes élőhelyek Zárt erdők helyén kialakult vágáscserjések és őshonos fafajú pionír erdők (P1) Spontán cserjésedő-erdősödő területek (P2) Spontán beerdősödött területek részben betelepült cserje- és gyepszinttel (R1) Tájidegen fafajokkal elegyes erdők részben túlélt/betelepült cserje- és gyepszinttel (R2) Jellegtelen telepített erdők részben betelepült cserje- és gyepszinttel (R3) Teljesen gyomos erdők és cserjések, lásd erdő-, mezőgazdasági és egyéb élőhelyek (S, T, U) 1121: Hegy- és dombvidéki, fás, üde, természetközeli élőhelyek Sziklafalak és kőfalak pionír növényzete (I3) Égerlápok és égeres mocsárerdők (J2) Égerligetek (J5) Tölgy-kőris-szil ligetek (J6) Hegyvidéki gyertyános-tölgyesek (K2) Nyugat-délnyugat-dunántúli bükkösök és gyertyános-tölgyesek (K3) Dél-dunántúli ezüst hársas-bükkösök és gyertyános-tölgyesek (K4) Középhegységi szubmontán és montán bükkösök (K5) Törmeléklejtő erdők, szurdokerdők és sziklai bükkösök (K6) Üde mészkerülő tölgyesek és bükkösök (K7) Lombelegyes, tölgyes jellegû sziklai maradványerdők (L3) Mészkerülő erdeifenyvesek (N1) Lucfenyvesek (N3) 17

1122: Hegy- és dombvidéki, fás, üde, degradált - nem természetes élőhelyek Sziklafalak és kőfalak pionír növényzete (I3) Zárt erdők helyén kialakult vágáscserjések és őshonos fafajú pionír erdők (P1) Spontán cserjésedő-erdősödő területek (P2) Fiatal erdősítés degradált természetközeli gyepmaradványokkal (P3) Fáslegelők (P4) Kastélyparkok és arborétumok az egykori vegetáció maradványaival vagy regenerálódásával (P6) Spontán beerdősödött területek részben betelepült cserje- és gyepszinttel (R1) Tájidegen fafajokkal elegyes erdők részben túlélt/betelepült cserje- és gyepszinttel (R2) Jellegtelen telepített erdők részben betelepült cserje- és gyepszinttel (R3) Teljesen gyomos erdők és cserjések, lásd erdő-, mezőgazdasági- és egyéb élőhelyek (S, T, U) 1131: Hegy- és dombvidéki, fás, száraz, természetközeli élőhelyek Sziklafalak és kőfalak pionír növényzete (I3) Mészkedvelő és melegkedvelő tölgyesek (L1) Cseres-tölgyesek (L2) Lombelegyes, tölgyes jellegû sziklai maradványerdők (L3) Száraz mészkerülő tölgyesek (L4) Molyhos tölgyes bokorerdők (M1) Sztyeppcserjések (M6) Sziklai cserjések (M7) Száraz-meleg erdőszegélyek (M8) Mészkedvelő erdeifenyvesek (N2) Felhagyott szőlők és gyümölcsösök (O12) 1132: Hegy- és dombvidéki, fás, száraz, degradált - nem természetes élőhelyek Sziklafalak és kőfalak pionír növényzete (I3) Felhagyott szőlők és gyümölcsösök (O12) Zárt erdők helyén kialakult vágáscserjések és őshonos fafajú pionír erdők (P1) Spontán cserjésedő-erdősödő területek (P2) Fiatal erdősítés degradált természetközeli gyepmaradványokkal (P3) Fáslegelők (P4) Gesztenyeligetek (P5) Kastélyparkok és arborétumok az egykori vegetáció maradványaival vagy regenerálódásával (P6) Spontán beerdősödött területek részben betelepült cserje- és gyepszinttel (R1) Tájidegen fafajokkal elegyes erdők részben túlélt/betelepült cserje- és gyepszinttel (R2) Jellegtelen telepített erdők részben betelepült cserje- és gyepszinttel (R3) Teljesen gyomos erdők és cserjések, lásd erdő-, mezőgazdasági- és egyéb élőhelyek (S, T, U) 1211: Hegy- és dombvidéki, fátlan, vízi - mocsári, természetközeli élőhelyek Békalencsés, rucaörömös, tócsagazos úszóhínár (A1) Békaszőlős, süllőhínaras, tündérrózsás, vízitökös, tündérfátylas, sulymos rögzült hínár (A3) Békaliliomos és más lápi hínár (A4) Víziboglárkás, tófonalas vagy csillárkamoszatos szikes hínár (A5) Tavak zárt nádasai és gyékényesei (B1) Tavi harmatkásás, békabuzogányos, tavi kákás, mételykórós mocsarak (B2) Vízparti virágkákás, csetkákás, vízi hídőrös stb. mocsarak és nádasok (B3) Zsombékosok (B4) Nem zsombékoló magassásrétek (B5) Mészkerülő, illetve meszes talajú forráslápok (C1) Tőzegmohás átmeneti lápok (C2) Tőzegmohalápok (C3) 18

19

Üde és nádasodó láprétek-rétlápok (D1) Dombvidéki mocsárrétek (D3) Patakparti és lápi magaskórósok (D5) Folyó- és állóvizek (U8-U9) 1212: Hegy- és dombvidéki, fátlan, vízi - mocsári, degradált - nem természetes élőhelyek Kiszáradó, jellegtelen és másodlagos mocsarak és sásosok (O1) Ártéri és mocsári ruderális gyomnövényzet (O3) Teljesen gyomos lágyszárú növényzet, lásd agrár és egyéb élőhelyek (T, U) Folyó- és állóvizek (U8-U9) 1221: Hegy- és dombvidéki, fátlan, üde, természetközeli élőhelyek Üde és nádasodó láprétek-rétlápok (D1) Kiszáradó kékperjés láprétek (D2) Dombvidéki mocsárrétek (D3) Patakparti és lápi magaskórósok (D5) Franciaperjés domb- és hegyvidéki rétek (E1) Veres csenkeszes hegyi rétek (E2) Hegyvidéki sovány gyepek (E3) Szőrfûgyepek (E4) Csarabosok (E5) Sziklafalak és kőfalak pionír növényzete (I3) Görgeteg pionír növényzet (I4) 1222: Hegy- és dombvidéki, fátlan, üde, degradált - nem természetes élőhelyek Sziklafalak és kőfalak pionír növényzete (I3) Kiszáradó, jellegtelen és másodlagos mocsarak és sásosok (O1) Ártéri és mocsári ruderális gyomnövényzet (O3) Ártéri félruderális gyomnövényzet (O4) Domb- és hegyvidéki gyomos üde gyepek (O8) Természetközeli mezsgyék, rézsûk és gátak növényzete (O10) Taposott gyomnövényzet (O13) Teljesen gyomos lágyszárú növényzet, lásd agrár és egyéb élőhelyek (T, U) 1231: Hegy- és dombvidéki, fátlan, száraz, természetközeli élőhelyek Mészkedvelő nyílt sziklagyepek (G2) Mészkerülő nyílt sziklagyepek (G3) Zárt sziklagyepek (H1) Sziklafüves lejtősztyepprétek (H2) Pusztafüves lejtősztyeppek és erdőssztyepprétek (H3) Stabilizálódott félszáraz irtásrétek, gyepek és száraz magaskórósok (H4) Löszfalnövényzet (I2) Sziklafalak és kőfalak pionír növényzete (I3) Görgeteg pionír növényzet (I4) Csarabosok (E5) 20