TÁJÉKOZTATÓ BUDAPEST FŐVÁROSÖNKORMÁNYZATÁNAK RÉSZÉRE BVK~HOLDING KÖZGYŰLÉSE. A BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Központ



Hasonló dokumentumok
Közbeszerzési Szabályzat től hatályos

E L Ő T E R J E S Z T É S

FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelőbizottságának évi határozat gyűjteménye

Kéthasábos változat. közvetlenül és önállóan gyakorolja. a társaság vezető tisztségviselői közül az

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének március 27-ei ülésén született döntések, valamint a szavazás nyilvános adatai:

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelőbizottságának évi határozat gyűjteménye

Bérleti díjból megvalósuló beszerzések beruházási szabályzata. A bérleti díjból megvalósuló beruházások az Önkormányzat tulajdonába kerülnek.

Határozatok Tára FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ÜLÉS szeptember 20.

Összefoglaló a FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottságának évi határozatairól

Fax: Postai irányítószám: 3525 Telefon:

Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG ÜGYRENDJE

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 20-án tartandó ülésére

Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

Általános közzétételi listák Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII.

Javaslat kerületi Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) elfogadására

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

1 HU Hirdetményminta 3 Tájékoztató az eljárás eredményéről

Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében. Együttműködési Megállapodás minta, amely létrejött

Budapest Főváros Önkormányzata. ikt. szám: FPH058 / /2016. elökészftö:

Fax: Fax: (Az I.2) szakaszból szükség esetén több példány használható)

Közzététel a helyénvalósági kritériumokról

A Képviselő-testület április 26-i ülésének határozatai

Bagdy Gábor Pénzügyi Főpolgármester-helyettes

Előterjesztés számvevői jelentéshez készült intézkedési tervről

Pitvaros Község Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

Frissítésre vonatkozó határidő. Megőrzés. A változásokat követően azonnal. A változásokat követően azonnal. A változásokat követően azonnal

FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelőbizottságának évi határozat gyűjteménye

Javadalmazási Szabályzat

3. sz. melléklet MŰSZAKI LEÍRÁS

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében. Együttműködési Megállapodás, amely létrejött

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-i rendes ülésére

Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata

KEOP-1.3.0/ azonosítószámú Gyula-Elek Ivóvízminőség-javító Program megvalósításához kapcsolódó

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja:

Normatív Határozat. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete március 22-i rendkívüli ülésén az alábbi napirendet fogadja el:

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás. Közbeszerzési szabályzata. Társulási Tanácsa. a 20/2009. (V. 18.) számú határozattal. hagyott jóvá.

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-án tartandó rendkívüli ülésére

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: dr. Szikszai Márta Komendáné Nagy Márta Bánkutiné Katona Mária

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA. Sorszám Dokumentum Összeállításért

Javaslat a.. helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület (cím). szám alatti ingatlan 4650/6750-ed részének értékesítésére

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának szabályzata az Pécs Európa Kulturális Fővárosa támogatások rendjéről. I. A szabályzat célja

- Tájékoztató rendezvény Közbeszerzés április 16.

ELŐTERJESZTÉS. a Budapesti ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. Közgyűlése részére Verseg, Fenyőharaszti Kastélyszálló

Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról

Papkeszi Községi Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-ai ülésére

Javadalmazási Szabályzat. a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...)

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

Iktató szám: 25/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐTESTÜLET február 19-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S

A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt évi gyorsjelentése

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA. I. Szervezeti, személyzeti adatok

JAVASLAT Javadalmazási Szabályzat elfogadására

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

1/2018. (02.28.) FB határozat. A Felügyelőbizottság a napirendi pontjait megismerte és egyhangú döntéssel elfogadta. 2/2018. (02.28.

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról

A közbeszerzések aktuális kérdései az Európai Unióban és a tagállamokban

E L Ő T E R J E S Z T É S

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 4-i rendkívüli ülésére

Alisca Terra Regionális Hulladékgazdálkodási Kft.

Tisztelt Képviselő-testület!

SAVARIA VÁROSFEJLESZTÉSI NONPROFIT KFT I. FÉLÉVI MÉRLEG BESZÁMOLÓ SZÖVEGES ELEMZÉSE. Szombathely, augusztus 4.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 24-i ülése 10. sz. napirendi pontja

ALCSÚTDOBOZ TELEPÜLÉS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

Tamási Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerősítése. Tanulmány

A(z) Fővárosi Közgyűlés határozata

RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, NOVEMBER 29.

Közbeszerzési, beszerzési és egyéb beszerzési eljárásokkal kapcsolatos kötelezettségek, az eljárások ellenőrzése

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 30-i ülése 9. számú napirendi pontja

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

E L Ő T E R J E S Z T É S

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ülésére

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző

Az OTP Bank Nyrt. Javadalmazási Bizottságának ügyrendje

Füzesabony iparterület fejlesztése projekt projektelőkészítési feladatainak ellátása szerződésmódosítása

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Beszerzési Szabályzatáról

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 15-én tartandó rendkívüli ülésére

M E G H Í V Ó augusztus 3-án (hétfő) órakor

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA

I. SZERVEZETI, SZEMÉLYZETI ADATOK. A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő. A változásokat követően azonnal.


PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. I. Fejezet Általános rendelkezések. A szabályzat célja. A szabályzat hatálya

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére

1.3. Jelen szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a tervpályázati eljárások esetén is.

A teljesítésigazolásra, illetve számlabefogadásra vonatkozó egyedi kikötések

Előterjesztés a Városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság június 14. napján tartandó ülésére

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

Átírás:

BVK~HOLDING TÁJÉKOZTATÓ BUDAPEST FŐVÁROSÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŰLÉSE RÉSZÉRE A BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2013. évi ll. negyedéves tevékenységéről (2013.04.01-2013.06.30.) l

BVK~ HOLDING TARTALOMJEGYZÉK l. BEVEZETŐ ll. AZ IGAZGATÓSÁG TEVÉKENYSÉGÉNEK ÖSSZEGZÉSE lll. A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG TEVÉKENYSÉGÉNEK ÖSSZEGZÉSE IV. SZERVEZETI EGYSÉGEK TEVÉKENYSÉGE 1. STRATÉGIAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÓSÁG 2. GAZDASÁGI IGAZGATÓSÁG 3. JOGI IGAZGATÓSÁG 4. HRIGAZGATÓSÁG 5. PR ÉS KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG 6. VÍZI-KÖZMÜ PROJEKTIGAZGATÓSÁG 7. KÖZSZOLGÁLTATÁSI PROJEKTSZERVEZET 8. VAGYONGAZDÁLKODÁSI PROJEKTIGAZGATÓSÁG 9. INFORMATIKAI PROJEKTIGAZGATÓSÁG 10. BELSÖ ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉG Mellékletek: 1. FELKÉSZÜLÉSI PROJEKT ÜTEMTERV 2013.06.30. 2. A BVK HOLDING ZRT. 2013. ÁPRILIS 1. - 2013. JÚNIUS 30. KÖZÖTT MEGKÖTÖTT SZERZÖDÉSEI 3. A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS 2013. ll. NEGYEDÉVÉBEN MEGHOZOTT, BVK HOLDING ZRT.-VEL KAPCSOLATOS HATÁROZATAI 4. VÁLLALATKAPCSOLATI VISZONYOK 5. BESZÁMOLÓ A BVK HOLDING ZRT. 2013. l. FÉLÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL 2

BVK~HOLDING l. BEVEZETŐ A BVK HOLDING Zrt. (a továbbiakban: BVK vagy Társaság) a Fővárosi Közgyűlés 1822/2010. (X.27.) számú Föv. Kgy. határozata alapján a müködéséről negyedévente előrehaladási jelentést készít a Fővárosi Közgyűlés részére. A Társaság Alapító Okiratának VII. fejezet 2.17. pontja alapján a Társaság Igazgatóságának feladatai közé tartozik, hogy negyedévente jelentést készítsen a Részvényes számára a részvényesi határozatok végrehajtásának aktuális állapotáról, valamint előrehaladási jelentést készítsen az éves üzleti terv megvalósítása érdekében előirányzott feladatok időarányos teljesítéséről és a vállalatcsoport helyzetéről. A 2013. év ll. negyedévéről készített beszámolóban a korábban már kialakított tartalmi felépítés alapján, az előző beszámolókhoz hasonlóan ősszegezzük a részvényesi határozatok végrehajtása érdekében tett intézkedéseket, a BVK HOLDING Zrt. Igazgatóságának és Felügyelőbizottságának tevékenységét, valamint kitérünk a tárgy időszakban a Társaság és a BVK Csoport cégeljárással kapcsolatos ügyeire. Az átlátható müködés érdekében szarvezeti egységenként bemutatjuk, hogy milyen jelentösebb feladatok ellátására került sor az adott szarvezeti egységek, illetve az egyes projektek által. A közszolgáltatási szerzödések fejlesztésére irányuló program főbb eredményei is bemutatásra kerülnek, továbbá a Társaság belső ellenőrzési tevékenységéről, és a Társaság által lefolytatott közbeszerzési eljárásokról szóló összefoglalót is tartalmazza a beszámoló. A vállalatirányítási felkészülési projektek eredményeként a beszámolással érintett idöszakban jelentős szabályozások készültek vállalatcsoporti szinten, valamint a Társaság tekintetében is szélesebb körüvé vált a belső kontroll azáltal, hogy több vállalati szintű szabályozás megújítására sor került. A mallékletek közölt bemutatásra kerülnek a Felkészülési Projekt ütemterve, a BVK HOLDING Zrt. 2013. ll. negyedévében megkötött szerzödései, a Fővárosi Közgyűlés ebben az időszakban meghozott, BVK HOLDING Zrt-vel kapcsolatos határozatai. A mallékletek tartalmazzák továbbá a cégcsoporton belüli vállalatkapcsolati viszonyok bemutatását, és a Társaság l. féléves gazdálkodási adatait. ll. AZ IGAZGATÓSÁG TEVÉKENYSÉGÉNEK ÖSSZEGZÉSE 2013. április-június hónapokban 4 igazgatósági ülés (2013. április 11, 2013. április 30., 2013. május 23. és 2013. június 25.) és 14 igazgatósági levélszavazás megindítására került sor, az Igazgatóság összesen 96 darab határozatot hozott. Az Igazgatóság az alábbi kiemeitjelentőségű témákkal foglalkozott 2013. év ll. negyedévében: 11.1. 2013. április 5-én a "BKSZT Kft-ben meglévő 49,8%-os üzletrész adásvétele" tárgyban kezdeményezett levélszavazás során az Igazgatóság javaslatot tett a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy a Társaság BKSZT Kft.-ben meglévő 49,8 %-os üzletrészére ajánlatot tegyen a BFVK Zrt. által készített üzletrész-értékelés alapján, valamint a vonatkozó szerzödés jóváhagyására. A testület 2013 áprilisában jóváhagyta a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep üzemeltetését szabályozó Bérleti és üzemeltetési Szerzödés valamint Szennyvíztisztítási Szolgáltatási Szerzödés megkötését azzal a feltétellel, hogy a szerzödések hatálybalépésének időpontjáig a Fővárosi Közgyűlés a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep kizárólagos üzemeltetési jogát a Fővárosi Vízművek Zrt.-nek biztosítja. Az Igazgatóság júniusi levélszavazása során jóváhagyta a Fővárosi Önkormányzat- BKSZT Kft-ben meglévő 50,2 %-os - üzletrészének Fővárosi Vízművek Zrt. részére történő átruházását. 3

BVK~HOLDING IL2. 2013. április 11-én az Igazgatóság megtárgyalta a BVK tagvállalatok számviteli törvény szerinti 2012. évi éves beszámolóit, melyeket kivétel nélkül elfogadott; 2013. április 30-án a BKSZT Kft. és a BVK HOLDING Zrt. éves beszámolóit tárgyalta, melyeket szintén elfogadott és javasolt a legfőbb szervnek elfogadásra. IL3. A BVK HOLDING Zrt. Igazgatósága 2013. április 11-i ülésén az IT SSC projektet felfüggesztette. A testület határozatban rögzítette, hogy a projekt inditásakor elérni kívánt célt továbbra is jónak tartja, ugyanakkor nem kívánja kockáztatni azt, hogy a BVK HOLDING Zrt. tulajdonosi műkődéséhez alapvetően szükséges tervezési, kontrolling, adatbiztonsági folyamatok ne teljesüljenek a projekt által megcélzott 2014. január 1-i időpontig. 2013. április 30-án a projekt induló fázisának visszaállítására irányuló cselekvési programot az Igazgatóság elfogadta, azonban az IT SSC projekt megfelelő alternatív kiváltásáról még nem született döntés. 114 A Társaság 2013. évi üzleti és közbeszerzési tervét az Igazgatóság április végén tárgyalta, a BVK HOLDING Zrt. 2013. évi üzleti tervét két változattal (a Fővárosi Önkormányzattal kötendő kőzszolgáltatási szerzödéssel vagy közszolgáltatási szerződés nélkül) illetve a Társaság 2013. évi közbeszerzési tervét a Fővárosi Közgyűlésnek elfogadásra javasolta. IL5. A testület levélszavazás útján elfogadta a menedzsment által készített, a Közgyűlés felé benyújtandó negyedéves beszámolót a 2013. év L negyedévéröl, valamint június végi ülésén jóváhagyta a Társaság 2012. évi összesített előrehaladási jelentését, melynek jövőbeni rendszeresítésére kérle fel a BVK operatív vezetését!!.6.,11,z Igazgatóság a Fővárosi Közgyűlésnek elfogadásra javasolta a BVK HOLDING Zrt. Javadalmazási Szabályzatát, melyet a Közgyűlés 2013. május 29-én jóváhagyott; a BVK Csoport tagvállalataira vonatkozó javadalmazási szabályzato! - az FKF Zrt. kivételével - az Igazgatóság szintén elfogadta a törvényi kötelezettség teljesítése érdekében. IL7. A Nemzetközi Tevékenységek Koordinációs Rendjére Vonatkozó Szabályzato! (vállalatcsoport szintü szabályzat) az Igazgatóság 2013. június 25-i ülésén elfogadta. A szabályzat a BVK társaságok nemzetközi tevékenységének koordinációs rendjét határozza meg, megalapozza az együttműködést és harmonizáita a társaságok hatályos tárgyban i szabályzatait Szintén a június 25-i ülésen elfogadásra került a BVK Holding ingatlangazdálkodási koncepciója, melyet a BVK szakmai irányítása alatt működő projektszarvezet készített és a BVK Csoport ingatlanállományának felmérését tartalmazza jogi, műszaki, gazdasági szempontból A BVK HOLDING Zrt. Igazgatósága elfogadta az üzleti tervek várható teljesítéséről szóló beszámolók (prognózis) készílés szabályait és a vállalatcsoporti Kontrolling Szabályzatba történő beépítését kérle, továbbá jóváhagyta a Holding által használatos 2014. évi tervezési paramétereket ILS. A 2013. április 11-i ülésen az Igazgatóság tagjai által megtárgyalásra került A BVK HOLDING Zrt. feladatrendszere c. előterjesztés, mely a Társaság alaptevékenységén túlmutató közszolgáltatásszervezési feladatellátás rendezésére tett javaslatot Az Igazgatóság jóváhagyta a BVK operatív vezetése által előkészített, Fővárosi Önkormányzat Közgyűlésére benyújtandó szakmai előterjesztéstervezetet Tekintettel arra, hogy régóta megoldatlan probléma a Társaság és a Fővárosi 1 A prognózis az üzleti terv várható teljesüléséről készített tagvállalati beszámoló. A tagvállalatoknak minden negyedévet követően kell prognózist készíteniük, az adott negyedév főkönyvi zárását követően, a tárgyidőszak tény adatainak, illetve a tárgyávből hátralévő időszak várható adatainak felhasználásával, majd azt a negyedévet követő hónap 30. napjáig benyújtani a BVK HOLDING Zrt részére. 4

BVK~HOLDING Önkormányzat közölti szerződéses jogviszony rendezetlensége és tevékenységei között számos olyan feladatot lát el, amelyek nem kötődnek közvetlenül a tagvállalataival kapcsolatos tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlásához, 2013 májusában az Igazgatóság döntött a Fővárosi Önkormányzattal történő együttmüködési-keretmegállapodás megkötéséről 11.9. Jelentösebb tagvállalati elöterjesztések: Az Igazgatóság júniusban ülés tartása nélkül meghozott határozatában hozzájárult az FTSZV Kft. folyószámla hitelkeret szerzödés megkötéséhez a beszerzési eljárásban kiválasztott OTP Bank Nyrt.-vel. A testület támogatta, hogy a Budapest XVIII. ker Ipacsfa u. 14. sz. alatti ingatlan FKF Zrt. tulajdonában álló Y>-ed tulajdoni hányada a KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 jelű pályázatban foglaltaknak és a pályázat feltételeinek megfelelöen Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonába kerüljön. Alapító okirati rendelkezéseknek megfelelöen a FŐKERT Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának ügyrendjét az Igazgatóság jóváhagyta. A testület támogatta a BGYH Zrt. tulajdonában lévő Csillaghegyi Strandfürdö és Uszoda déli területe 14 343 m2-es részének bérbe adása céljából történő pályázat kiírását. A BVK Igazgatósága több ingatlan hasznosítással kapcsolatos előterjesztést tárgyalt (pl. Budaloki temető virágüzlet hasznosítása, BGYH-ORFI megállapodás) 2012. ll. negyedévében is. Annak érdekében, hogy az engedélyezési ügymenet a továbbiakban még operatívabbá és gördülékenyebbé váljon, a menedzsment új eljárásrendet javasolt a Vállalatcsoporthoz tartozó tagvállalatok tulajdonában, használatában álló ingatlanok, ingatlanrészek bérbeadására, haszonkölcsönbe adására, üzemeltetésbeadására és egyéb hasznosítására vonatkozó hatáskörök rendezésére, melyet az Igazgatóság elfogadott. lll. A FELÜGYELŐBIZOTISÁG TEVÉKENYSÉGÉNEK ÖSSZEGZÉSE A tárgyidöszakban a Felügyelőbizottság 4 ülést és 3 levélszavazást tartott, összesen 35 határozatot hozott, amelyek közül a lényegesebbek a következök voltak. A Felügyelőbizottság megtárgyalta és a Fővárosi Közgyűlés számára elfogadásra javasolta a következöket A BVK HOLDING Zrt. Javadalmazási Szabályzatát. A BKSZT Kft-ben meglévő 49,8 %-os üzletrész adásvételét 137 625 OOO Ft vételárral A fővárosi közfürdök működtetésével kapcsolatos egyes kérdések című Igazgatóság által javasolt előterjesztést. A BVK HOLDING Zrt. vezető állású munkavállalói 2012. évi prémiumteljesítésének elszámelását és kifizetésének engedélyezését. A Fővárosi Önkormányzat részére a BVK HOLDING Zrt.-vel együttműködési keret-megállapodás megkötésére tett javaslatot, valamint az Alapító Okirat 1 O. szám ú módosítását. A BVK HOLDING Zrt. 2012. évről szóló éves beszámolóját és üzleti jelentését a könyvvizsgáló jelentéssei és az ülésen elhangzott kiegészítésekkel, valamint az Igazgatóság 103/2013. (IV.30.) számú határozatában foglaltakban az adózott eredmény felosztására vonatkozó javaslatát. A BVK HOLDING Zrt. 2013. évi üzleti tervét és a 2013. évi közbeszerzési tervét. A BVK Zrt. Javadalmazási szabályzatával összefüggö Alapító Okirat 11. számú módosítását (levélszavazás). A BVK HOLDING Zrt. vezérigazgatója, gazdasági-, stratégiai-, jogi- és HR igazgatója részére összeállított - az Igazgatósági együttes ülésen elhangzott módosításokkal - 2013. évi prémiumfeladatok célkitűzéseit, valamint a vezető állású munkavállalók prémiumfeladat kitűzését. 5

BVK~HOLDING A BVK HOLDING Zrt. számviteli törvény szerinti 2012. évi konszolidált éves beszámolóját és konszolidált üzleti jelentését a könyvvizsgáló jelentésével az Igazgatósággal együttes ülésen elhangzott kiegészitésekkel, módositási javaslatokkal. A BVK HOLDING Zrt. 2013. évi l. negyedéves tevékenységéről szóló tájékoztatót (levélszavazás). A Fővárosi Vízművek Zrt. és a BKSZT Kft. kapcsán a Fővárosi Önkormányzat BKSZT Kft-ben fennálló üzletrészének a Fővárosi Vízművek Zrt. részére történő értékesítésére című közgyűlési elóterjesztés véleményezése tárgyú előterjesztést (levélszavazás). Az FB napirendre tűzte és tudomásul vette az alábbiakat: A BVK HOLDING Zrt. irat- és dokumentumkezelés szabályozásának és annak betartásának vizsgálatáról készült ellenőrzési jelentést. A regionális ügyfélszolgálati centrum megvalósitásának, különösen az R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt.-vel kötött szerzödés megszüntetés körülményeinek tárgyában lefolytatott vizsgálatról készült ellenőrzési jelentést és annak javaslataira összeállitott intézkedési tervról szóló tájékoztatót. A BVK HOLDING Zrt. irat-és dokumentumkezelés szabályozásának és annak betartásának vizsgálatáról készült jelentést, és annak javaslataira összeállitott intézkedési tervról szóló tájékoztatót. Az összefoglaló beszámoló a BVK HOLDING Zrt. 2012. évi tevékenységéről szóló tájékoztatót. A Felügyelőbizottság 2013. évi munkaterve időarányos teljesítését. A 2012. évi Belső Ellenőrzési Tervek végrehajtásáról szóló vállalatcsoport-szintű beszámolót. Az Igazgatóság elnöke részéről hatásáról. tájékoztatás hangzott el a rezsicsökkentés társaságokra gyakorolt IV. SZERVEZETI EGYSÉGEK TEVÉKENYSÉGE IV/1. STRATÉGIAI ÉS NEMZETKÖZIIGAZGATÓSÁG 1.1. A BVK HOLDING Zrt. stratégiaalkotási folyamata A BVK HOLDING Zrt. Igazgatósága 2012. június 20-i ülésén megtárgyalta a társaság stratégiáját, és úgy rendelkezett, hogy a stratégiát az igazgatósági ülésen elhangzottak szerint korrigálandó tartalommal elfogadja. A korrigált BVK HOLDING Zrt. stratégia elkészült és elöterjesztésre került a BVK HOLDING Zrt. Igazgatóságának tájékoztatásra. Az Igazgatóság a 2012. október 18-i ülésén a korrigált stratégiát elfogadta, és felkérte a társaság vezérigazgatóját, hogy a stratégiát jóváhagyásra terjessze a tulajdonos Fővárosi Közgyűlés elé. A BVK HOLDING Zrt. középtávú stratégiájának a Fővárosi Közgyűlés elé történő terjesztését megelőzően azonban elengedhetetlen volt a társaság stratégiai irányainak megtárgyalása a Fővárosi döntéshozókkal, hiszen a koordinációs egyeztetések eredménye a stratégia módositását is indokolttá tehette. Az elhúzódó egyeztetési folyamat eredményeképpen a 2013. március 28-án szűkebb körben megtartott Fővárosi Vezetöi Értekezleten született döntés a BVK HOLDING Zrt. feladatrendszerének tisztázása terén. A 2013. március 28-án megtartott Fővárosi Vezetöi Értekezleten született döntések tükrében a BVK feladatrendszerének tisztázásával kapcsolatban Igazgatósági előterjesztés, majd Fővárosi Közgyűlési 6

BVK~HOLDING előterjesztés került benyújtásra a második negyedévben, valamint szükségessé vált a BVK HOLDING Zr!. középtávú stratégiájának módosítása és a BVK HOLDING Zrt. Igazgatósága elé történő ismételt terjesztése elfogadásra. Az Igazgatóság jóváhagyását követően a BVK HOLDING Zrt. stratégia végső elfogadásra elöterjesztésre kerül a Fővárosi Közgyűlés elé várhatóan a harmadik negyedévben. 1.2. Vállalatcsoport szintű IT integrációs projekt újratervezése A BVK HOLDING Zrt. Igazgatósága a 89/2013.(1V. 11.) számú határozatával az IT SSC projektet felfüggesztette, majd a 104/2013.(1V.30.) határozatával utasította a Társaság vezérigazgatóját az IT SSC-t kiváltó, megfelelő alternatíva kidolgozására. Az alternatív javaslat elkészült, melyet az Igazgatóság a 2013. július 8-i ütésén fogadott el azzal, hogy a Társaság az eredetileg kitűzött üzleti célokat lépcsőzetesen érje el, és felkérte a vezérigazgató!, hogy a projekt előrehaladásáról negyedévente számoljon be az lgazgatóságnak. 1.3. A vállalatcsoport színtű kockázatkezelési rendszer kialakításának megkezdése Megkezdődött a csoportszintű kockázatkezelési rendszer kialakítása. Felmértük, mely vállalatok rendelkeznek már valamilyen formában kockázatkezelési tevékenységgel, illetve a FÖTÁV Zrt., és az FKF Zrt. esetében tanulmányoztuk is e folyamatokat, hogy a csoportszintű szabályozás figyelemmel legyen a már meglévő sajátosságokra. Megkezdődött a Kockázatkezelési Keretszabályzat elkészítése, amely az Igazgatóság 2013. augusztus 29-i ülésére kerül beterjesztésre terveink szerint, valamint előkészületeket tettünk a külső tanácsadó kiválasztásához, aki/amely a kockázatkezelési szabá!yok implementálásában lesz segítségünkre 1.4. Díjbeszedés! struktúra modell megvalósításának vizsgálata Az Igazgatóság 2013. március 26-i ütésén tárgyalta a "BVK HOLDING Zrt. által létrehozandó közös Dljbeszedési-Számlázási Szaigáitató Központ kialakltásának lehetöségei" című előterjesztést, és úgy határozott, hogy amennyiben nem tisztázhatók egyértelmüen, hogy a létrehozandó társaságnak kizárólagos jog biztosítható-e a fővárosi közmücégek díjbeszedési-számlázási tevékenységél illetően, a közbeszerzési vonatkozások figyelembevételével, akkor más alternatívák kidolgozásával kell megteremteni a versenyhelyzetet a jelen körülményekhez képest. Mindeközben a DBH Zrt.-nél tulajdonosváltásra került sor, ezért új alternatlvák vizsgálata kezdődött meg, amely jelenleg is folyik, és amelynek eredményét a lll. negyedév során kívánjuk az Igazgatóság elé terjeszteni. 1.5. Felkészülési Projekt A Stratégiai Igazgatóság összefogásában megvalósuló, a vállalatcsoport holdingszerű működését kialakító és továbbfejlesztő Felkészülési Projekt az előzetes ütemterv (1. számú melléklet) szerint haladt. A tagvállalatok első számú vezetöinek részvételével működö Felkészülési Intéző Bizottság 2013. június 20-ig faxos szavazás keretében az alábbi projekt terméket fogadta el: Ingatlan és vagyongazdálkodási alprojekt: Ingatlangazdálkodási koncepció 2013. 7

BVK~HOLDING 1.6. Energiahatékonysággal és költségmegtakarítással összefüggö intézkedések (Holding szintű földgáz beszerzés a 2013. évre) A BVK HOLDING Zrt. Gazdasági Igazgatósága a Stratégiai Igazgatósággal együttműködve koordinálja a központosított, 2013/2014. gázévre vonatkozó, BVK tagvállalatok és csatlakozó társaságok közbeszerzését 1.7. KEOP 2 EU pályázati projekt- FKF Zrt. A KEOP-1.1.1/B pályázati lehetőség a 2012. évben újra kiírásra került módosított tartalommal, így a Fávárosi Önkormányzat ismét részt tud venni több, az FKF Zrt.-t érintő beruházási projekttel. A Stratégiai és Nemzetközi Igazgatóság javaslattevő, véleményező és támogató tevékenységével segíti a projekt sikerességét. A pályázatot Budapest Főváros Önkormányzata 2013. január 31-én nyújtotta be, míg a hiánypótlás, illetve a további tisztázó válaszok 2013. február 19-én és 2013. március 8-án került benyújtásra. A pályázat támogatásáról a második negyedévben a hivatalos döntés is megszületett. A második negyedévben folytatódott az első negyedévben megkezdett ingatlankérdések tisztázása és az önrészfizetést dokumentáló szerződések kidolgozása. Az ingatlankérdés továbbra is sarkalatos pontja a projektnek, így a Stratégiai és Nemzetközi Igazgatóság mellett a Vagyongazdálkodási projekt Igazgatóság is folyamatosan együttműködik a témában. 1.8. Az EU-s (KEOP) pályázati projektek támogatása A EU-s (kiemelten a KEOP) pályázati lehetőségek a 2012. év végén 2013. év elején újra kiírásra kerültek/kerülnek módosított tartalommal, így a tagvállalatok és/vagy a Fővárosi Önkormányzat ismét részt tud venni több projekttel. A Stratégiai és Nemzetközi Igazgatóság javaslattevő, véleményező és támogató tevékenységével segíti a projektek sikerességét. 1.9. A Holding vállalatcsoport stratégiai manitoring tevékenységének kidolgozása A Stratégiai és Nemzetközi Igazgatóság a második negyedévben véglegesítette a manitoring tevékenységek koncepcióját, melynek kiemeit része volt a stratégiai manitoring koncepció annak mellékleteivel (stratégiai manitoring riportok). A koncepciónak a BVK HOLDING Zrt. vezetői értekezletére, majd a BVK HOLDING Zrt. Igazgatósága elé történő terjesztése a 2013. április hónapban megtörtént A második negyedévben lezajlott a koncepció tagvállalati véleményeztetése, valamint számos belső egyeztetés, melyeket követöen a stratégiai manitoring tevékenység külön szabályzatba való beépítése (Stratégiai Manitoring Szabályzat) a második negyedévben, míg annak a BVK HOLDING Zrt. Igazgatósága által történő elfogadása a 2013. július hónapban a 247/2013. (VII. 30.) szám ú határozatával történt meg. 1.10. A Holding vállalatcsoport nemzetközi tevékenységek koordinációjának szabályozása A Stratégiai és Nemzetközi Igazgatóság a második negyedévben véglegesitette a nemzetközi tevékenységek koordinációs rendjéről szóló szabályzat tervezetét, miután a BVK HOLDING Zrt. Vezetői Értekezlele a szabályzatnak a további módosítását kezdeményezte. A véglegesített 8

BVK~HOLDING szabályzato! a BVK HOLDING Zrt. Igazgatósága a 2013. június 25-i ütésén fogadta el a 166/2013. (VI.25.) számú határozatával. 1.11. BVK HOLDING Zrt. 2013. évi munkaterve A BVK HOLDING Zrt. Vezetöi Értekeztete a 2013. február 11-i ülésénelfogadta a BVK HOLDING Zrt. 2013. évi munkatervének 2013. január 31-i határidövei aktualizált változatát. A munkaterv teljesülésének havi szinten történő nyomon követésével kapcsolatos manitoring feladatokat a Stratégiai és Nemzetközi Igazgatóság látja el. A feladatok teljesülését bemutató jelentés összeállítására korábban 3 havonta került sor, de a BVK HOLDING Zrt. vezérigazgatójának döntése értelmében 2013. március hónaptól az aktualizálásra minden hónap végén sor kerül. 1.12. Budapest új Városfejlesztési Koncepciója A Fővárosi Közgyűlés 512/2011. (IV.6.) szám ú határozatával döntött arról, hogy készüljön el Budapest Új Városfejlesztési Koncepciója. A koncepció első munkarészéröl a Helyzetelemzésröl, 2011 novemberében kapott tájékoztatást a Fővárosi Közgyű lés, míg az ebből kidolgozott Célrendszert 2012 januárjában fogadta el. A meghatározott célok priorizálása az erre a feladatra összeállított Stratégiai Munkacsoport segítségével történt meg. A Munkacsoport ülésein a Stratégiai és Nemzetközi Igazgatóság képviselte a BVK HOLDING Zrt.-t. A priorizált célok alapján a kidolgozott átfogó prograrnak jóváhagyására, valamint a kidolgozott indikátorok továbbfejlesztésére is a Stratégiai Munkacsoport segitségével került sor. Budapest új Városfejlesztési Koncepciójának Fővárosi Közgyűlés által történő elfogadása a 2013. április hónapban történt meg. Az Integrált Településfejlesztési Stratégiát (ITS), ami a településfejlesztési koncepcióban foglalt környezeti, társadalmi és gazdasági célok megvalósitását egyidejűleg szolgáló középtávú fejlesztési program szintén egy erre a feladatra összeállitott Stratégiai Munkacsoport segitségével kerül kialakitásra, mely ülésein szintén a Stratégiai és Nemzetközi Igazgatóság képviseli a BVK HOLDING Zrt.-t. Az ITS 2013. második-harmadik negyedévében kerül kidolgozásra és elfogadtatásra. IV/2. GAZDASÁGIIGAZGATÓSÁG A BVK HOLDING Zrt. Gazdasági Igazgatósága 2013. második negyedévében a folyamatosan felmerülő, illetve aszokásos tevékenységébe tartozó feladatok elvégzésén kivül az alábbiakat látta el: 2.1. A BVK HOLDING Zrt. 2013. l. félévi gazdálkodása A Társaság gazdáikadását bemutató eredménykimutatás, mérleg és költségtáblák a beszámoló 5. sz. mellékletében találhatóak. A BVK HOLDING Zrt. árbevételének túlnyomó része a tagvállalatokkal kötött szolgáltatási szerződésekben rögzitett átalánydíjakból származik, a tény érték alakulása megfelel a tervezettnek. A Társaság költségei 273,2 millió Ft-ot tettek ki az l. félév során, ez a tervnél 114 millió Ft-tal kevesebb, az elmaradás a külső és a belső erőforrások eselén is jelentkezett. 9

BVK~HOLDING Belső erőforrásoknál a költségek csökkenésének oka a 2013. évre tervezett béremelés e/halasztása, valamint a létszámfelvétel elhúzódása, mivel a BVK üzleti tervének elfogadásáig, 2013. májusáig a tervezett bővítések, illetve a béremelések nem valósultak meg. A külső erőforrások költségeinek csökkenését elsősorban a szakértői dfjak elmaradása okozta, amely a tervezett projektek elhúzódásából, felfüggesztéséből adódik. Az egyéb bevételek, valamint az egyéb ráfordítások értéke szintén jelentős mártékben elmarad a tervezettől Ezeken a sorokon szerepel az üzleti tervben a BVK HOLDING Zrt. BKSZT Kft-ben meglévő 49,8%-os üzletrészének Fővárosi Önkormányzat felé történő eladásából származó várható bevétel, valamint az értékesítésre kerülő üzletrész kivezetése a főkönyvből Mivel az értékesítés ellenértékének megfizetésére júliusban került sor, így a kapcsolódó tételek a lll. negyedévben jelennek meg a gazdálkodási adatokban az egyéb bevételek és egyéb ráfordítások között. 2.2. Az alaptevékenység mérésére alkalmas kontrolling rendszer bevezetése A Gazdasági Igazgatóság a BVK HOLDING Zrt. tagvállalatai által végzett tevékenységek feltérképezése, a folyamatok optimalizálása, valamint a szolgáltatások mérhetősége céljából projektet indított. 2012. negyedik negyedévében felmérésre kerültek a tagvállalati alaptevékenységi folyamatok, meghatározásra kerültek a súlyponti fe/adatok, és kialakításra került a tevékenység mérésére alkalmas mutatószámrendszer. A projekt eredményeként a kialakított mérőszámrendszer alapján 2013. év második félévétől a tagvállalatoknak lehetősége nyílik tevékenységüket jól reprezentáló, mégis tömör mutatószámokon keresztül bemutatni mínd a tulajdonos, mind a megrendelő felé. A projekt eredményeként előállított dokumentumot a BVK HOLDING Zrt. Igazgatósága 2013. l. negyedévében tárgyalta, a mérőszámrendszert elfogadta (63/2013. sz. határozat). A BVK HOLDING Zrt. a ll. negyedév elején konzultáciába kezdett a tagvállalatokkal a mérőszámrendszer gyakorlati alkalmazásáról. A konzultáció! követően kezdődőlt meg a mutatószámok mérése. A BVK HOLDING Zrt. vezérigazgatója levélben tájékoztatta a Tagvállalatok első számú vezetőit a rendszer bevezetéséről. Kialakításra és kiküldésre kerültek a mérőszámok mérésére alkalmas riport táblázatok. Meghatározásra került a mérések és az adatszolgáltatás gyakorisága, mely jellemzően havi szintű. A beszámolás határideje megegyezik a kontrolling adatszolgáltatás határidejével A méröszámrendszerrel kapcsolatos kérdések, észrevételek fogadásáért és feldolgozásáért, valamint az adatszolgáltatás lebonyolításáért a Gazdasági Igazgatóság felelős. 2.3. Holdingszintű szabályzatok gazdasági szempontú véleményezése A Gazdasági Igazgatóság 2013. december 31-i határidővel kifejezett feladatául kapta a Vállalatcsoport egészét érintő, gazdasági témakörbe illeszkedő szabályzatok áttekintését. A szabályzatok ellenőrzése, javítása, kiegészítése a ll. negyedévben is folyt. 2.4. A 2012. évi Tagvállalati vezetői prémium feladatok teljesitésének a vizsgálata A Gazdasági Igazgatóság részt vett a 2012. évi prémium feladatok teljesítésének kiértékelésében. A HR Igazgatósággal együttműködve a 2012. évi tény adatok alapján megtörtént a kiírások teljesülésének vizsgálata. Az Igazgatóság június 25-i ülésén 165/2013. sz. határozatával döntött arról, hogy a vezérigazgatók és ügyvezetők részére milyen mártékben javasolja Főpolgármester úrnak a kifizetések engedélyezését. 10

HOLDING 2.5. Számlázási, díjbeszedés i, követeléskezelési Projekt A projekt 2012-ben indult. Elsődleges célja egy hatékonyan műkődő olyan új üzleti modell kidolgozása volt, amely csoportszinten lehetövé teszi az üzletmenet folytonosságának megtartása mellett annak javítását, illetve erősíti a BVK HOLDING Zrt. tagvállalatok feletti kontrollját. A projekt a továbbiakban a Stratégiai és Nemzetközi Igazgatóság felügyelete alatt, ezen igazgatóság koordinációjával folyik. 2.6. IT Osztott Szolgáltató Központ létrehozására irányuló Projekt A projekt státuszát részletesebben jelen beszámoló "Az Igazgatóság tevékenységének összegzése" lll. pontja és a Stratégiai és Nemzetközi Igazgatóság beszámolójának 1.2. pontja ismerteti. 2.7. A kontrolling adatszolgáltatási rendszer működtetése A csoportszintű kontrolling szabályzatban foglaltak teljesltését a Gazdasági Igazgatóság a tárgynegyedévben is ellenőrizte, a beérkezett adatokat összesítette. 2.8. A 2012. évi beszámolók véleményezése A Gazdasági Igazgatóság véleményezte a tagvállalatok 2012. évi beszámolóját, azokról döntéstámogató véleményt állított össze az Igazgatóság részére. A Gazdasági Igazgatóság összeállította a BVK Holding Zrt. 2012. évi éves beszámolóját, melyet a Felügyelőbizottság javaslatára az Igazgatóság, ezt követően a Fővárosi Közgyűlés 81412013. (V.29.) szám ú határozatával elfogadott. A Gazdasági Igazgatóság a BVK Holding Zrt. és a tagvállalatok jóváhagyott éves beszámolói alapján összeállította a BVK Holding Zrt. 2012. évi konszolidált éves beszámolóját, melyet a Felügyelőbizottság javaslatára az Igazgatóság, ezt követően a Fővárosi Közgyűlés 127512013. (VI.12.) szám ú határozatával elfogadott. A beszámolókat a BVK Holding Zrt. választott könyvvizsgálója elfogadó záradékkal látta el, amely figyelemfelhívó záradékot sem tartalmazott. 2.9. Tagvállalati prognóziskészílés szabályainak kidolgozása, véglegesítése, bevezetésének koordinálása A Gazdasági Igazgatóság a BVK HOLDING Zrt. Igazgatóságának 6412013. (111.26.) sz. határozata alapján kidolgozta az üzleti terv várható teljesítéséről szóló beszámolók, azaz a prognózisok készítésének szabályait. A tagvállalatoknak minden negyedévet követően kell prognózist készíteniük, az adott negyedév főkönyvi zárását követően, a tárgyidőszak tény adatainak, illetve a tárgyévből hátralévő időszak várható adatainak felhasználásával, majd azt a negyedévet követő hónap 30. napjáig benyújtani a BVK HOLDING Zrt. részére. A várható adatok meghatározása során figyelembe kell venni minden 11

BVK~~HOLDING olyan körülményt, feltételt, amely a tárgyévre tervezett működést, az üzleti tervben vállalt feladatok, elérendő eredmények megvalósulását jelentősen befolyásolja. A prognózisban be kell mutatni az üzleti tervtől való eltérést generáló tényezők számszerűsitett hatásait, ezek közölt külön-külön be kell mutatni a vállalat hatókörén kívül eső körűlmények megváltozásából fakadó számszerűsitett hatásokat, illetve az e hatások ellensúlyozására meghozott intézkedéseket, és számszerűsitett hatásait, és elkülönülten a tárgyévi gazdálkodás tervtől való eltéréseit A prognózishoz szöveges mellékletet is kell csatolni, melyben a prognózisban szereplő tervtől eltérő várható eredményekre magyarázalot ad. A benyújtott prognózisokat a BVK HOLDING Zrt gazdasági igazgatósága ellenőrzi, a prognózis Igazgatóság elé való terjesztéséről. majd gondoskodik A prognózis alapján dönt az Igazgatóság, elrendeli-e a prognózist készítő Társaság üzleti terv módosítását Amennyiben az Igazgatóság döntése értelmében nem szükséges üzleti tervet módositani, a tárgyévre elfogadott üzleti tervnek megfelelöen kell a gazdálkodást folytatni. Igazgatósági határozat nélkül üzleti tervet módositani nem lehet A fenti keretszabályok beépitésre kerültek az üzleti terv módszertanához kiadott ajánlásokba, "A BVK csoportszintü Kontrolling Szabályzatának tagvállalati adaptáláshoz tartalmi ajánlások" című dokumentumban. Az ajánlások a csoportszintü Kontrolling Szabályzatba melléklet formájában kerültek be. A BVK HOLDING Zrt. Igazgatósága 109/2013. (IV.30) számú határozata alapján elfogadta a Társaságra vonatkozóan a prognózis készílés szabályait, amelynek megfelelöen a Kontrolling Szabályzat módositása 2013. május 01-től hatályossá vált. A tagvállalatok tájékoztatása a prognózis készílés szabályainak bevezetéséről iktatószámú) vezérigazgatói értesítő levél kiküldésével2013.05.08-án megtörtént (a 1074/2013/L 2.10. A 2013. l. negyedévi tagvállalati prognózisok feldolgozása, véleményezése, Igazgatósági előterjesztés készítése A BVK Holding Zrt. Igazgatósága 2013. április 30-i ülésén 109/2013 számú határozatával jóváhagyta a BVK csoport prognózis készítésének keretszabályait, ezzel az adatszolgáltatási rendszer kiegészül! a prognózissal, amelyet a tagvállalatoknak minden negyed évet követő hónap 30. napjáig szükséges megküldeniük a BVK részére. Első alkalommal 2013. l. negyedévét követően április 30-ig kellett beküldeniük az eredményre és a beruházásokra vonatkozó várható értékeket A BTI kivételével a tagvállalatok eleget tettek kötelezettségüknek. A Gazdasági Igazgatóság a beérkezett prognózisokat feldolgozta, értékelte, és azokból az Igazgatóság részére előterjesztést készitett annak június 25-i ülésére. Az előterjesztés alapján az Igazgatóság az FKF, FÖKÉTÜSZ és FTSZV eselén elrendelte az üzleti terv módosítását, míg a BTI-t felszólította a prognózis benyújtására. A BGYH és a FÖKERT esetében a várható értékek az üzleti terv megvalósulását jelezték, igy ezeknél a Társaságoknál az Igazgatóság tudomásul vette a prognózist, a FÖTÁV esetében pedig 2013. május 30-án levélszavazás útján elfogadta az Igazgatóság a módositott üzleti tervet, igy ennél a Társaságnál ez tekinthető l. negyedévi prognózisnak. 12

BVK~HOLDING 2.11. A 2014. évi tervezési munkálatok előkészítése, a tervezési premisszák kidolgozása A BVK HOLDING Zrt. Gazdasági Igazgatósága 2013 májusában összeállitotta a 2014. évi üzleti terv készítéséhez szűkséges tervezési paramétereket, amelyek a BVK csoport gazdasági munkatársaival egyeztetésre kerültek. A tervezési paraméterek összeállitása során az aktuálisan elérhető statisztikai kiadványok, előrejelzések kerűltek felhasználásra. A felhasznált anyagok forrásaként elsősorban a KSH, MNB jelölhető meg, tekintettel arra, hogy Köztulajdonban lévő vállalatokként, a BVK tagvállalatai az alapvető makrogazdasági mutatószámok esetében (fogyasztói árindex, GDP alakulása, háztartások fogyasztásának alakulása) elsősorban az állami szervezetek által kiadott előrejelzéseket tekinthetik irányadónak. A BVK HOLDING Zrt. Igazgatósága május 23-i űlésén elfogadta a 2014. évi tervezési paramétereket. A határozat értelmében, a BVK csoport által használatos 2014 évi tervezési paramétereket úgy fogadta el az Igazgatóság, hogy amennyiben a tervezési időszak alatt jelentős változás következik be a makrogazdasági körülményekben, a tervezési paraméterek aktualizálására lehetőség van. Az elfogadott tervezési premisszák 2013.05.27-én megkűldésre kerűltek a tagvállalatok gazdasági igazgatói és kontrolling vezetöi részére. 2.12. Kontrolling Szabályzat módosításának előkészítése A Szabályzat módosításának előkészítéseként megtörtént a prognózis készílés szabályainak kidolgozása, az üzleti terv ajánlott felépítését, minimum tartalmát rögzítő dokumentum, a BVK HOLDING Zrt. csoportszintű Kontrolling Szabályzatának tagvállalati adaptálására vonatkozó tartalmi ajánlásokat tartalmazó dokumentum elkészítése, az üzleti terv tartalmát ellenőrzö lista összeállítása, valamint a tervezési és adatszolgáltatási határidők egységesítése. A fenti dokumentumokat az Igazgatóság április 30-i űlésén elfogadta, így azok 2013. május 01-töl hatályosan a Kontrolling Szabályzat részét képezik, mint mellékletek. 2.13. Kőzös közbeszerzési és beszerzési eljárásokban való részvétel A Gazdasági Igazgatóság több közbeszerzési eljárásban (főldgáz-beszerzés, mobil telefonszolgáltató kiválasztása) támogató funkciójában szakmai és/vagy pénzügyi szakembert biztosított 2.14. Közbeszerzési eljárások összegzése 2.14.1. Földgáz energia beszerzés Vállalatcsoport szinten kiírásra kerűlt a BVK HOLDING Zrt. által a "Földgáz energia beszerzése" tárgyú közbeszerzési eljárás. A vállalatcsoport közbeszerzési eljárásához csatlakozott a Fővárosi Vízmüvek Zrt. és két leányvállalata, a Fővárosi Csatornázási Müvek Zrt. valamint a Budapesti Káziekedési Zrt. Az eljárást megindító felhívás 2013. március 21. napján került közzélételre az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2013/S 057-093646 számon. Az ajánlatok bontására 2013. május 10. napján kerűlt sor. A 20m 3 /h feletti kapacitással vételező felhasználási helyek részajánlati körben az eljárás nyertese a Főgáz Zrt. ajánlattevő lett. 13

BVK HOLDING A 20 m 3 /h vagy az alatti kapacitással vételező felhasználási helyek részajánlati kör vonatkozásában az eljárás eredménytelen lett a Kbt 76. (1) bekezdés a) pontja alapján, tekintettel arra, hogy erre a részajánlati körre vonatkozóan egyetlen ajánlatot sem nyújtottak be. A 20 m 3 /h vagy az alatti kapacitással vételező felhasználási helyek tekintetében így szükséges volt egy új, hirdetmény közzélétele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás megindítása a Kbt. 94. (2) bekezdés d) pontja alapján, mivel az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség miatt a nyílt, a meghívásos vagy a hirdetmény közzélételével induló tárgyalásos eljárásra előírt határidők nem lettek volna betarthatóak, hiszen 2013. június 30. napjáig a gázszolgáltatókkal meg kellett kötni a 2013/2014. gázévre vonatkozó szerződéseket Az érintett felhasználási helyek tekintetében kiírásra került közbeszerzési eljárás nyertese szintén a Főgáz Zrt. ajánlattevő lett A Közbeszerzési Döntőbizottság Elnöke a Kbt 94. (2) bekezdés d) pontja alapján megindított közbeszerzési eljárás jogalapjának megalapozottsága tekintetében hivatalból jogorvoslati eljárást kezdeményezett ajánlatkérő eljárásával szemben. Ideiglenes intézkedésként azonban engedélyezte a szerződések megkötését a Főgáz Zrt-vel, tekintettel a közszolgáltatási tevékenységek ellátásbiztonsága folyamatosságának fenntartására. A jogorvoslati eljárást lezáró, a Közbeszerzési Döntőbizottság 2013. július 15. napján kelt határozatában megállapítást nyert, hogy ajánlatkérő jogszerűen választotta ezen eljárásfajtát, így birság kiszabására sem került sor ajánlatkérővel szemben. Az aláírt szerződések alapján a következő gázévre a várható megtakarítás a közös közbeszerzési eljáráshoz csatlakozott 11 ajánlatkérő számára 182,5 millió Ft, mely érték a BVK Holding tagvállalatok 50 millió Ft összegű éves várható költségnövekedésének és az egyéb csatlakozott vállalatok 232,5 millió Ft összegű éves várható megtakarításának egyenlege. FÓKÉTUSZ Fó>Mros1 Kérnényseprőipsri Kft l 46 520-9,53-445 662-445 662 Budapesti Temetkezési Iru ér et Z rt. 640 848.9,60-6152 141.o,ss -65 347 fővárosi Kózteru!et:.Fenr\t:II1Ó lrt 2 021 751!.<,74-19 691 B55 fő</ áro:;; Telepú~stiSztasilgi és Komyezetvédelm Kft 72 570.s,M l -696 572 l """" -19 736 724 6SS OOD -9.51-6 352 630 --6 352 600 FÖKERT Ilonptclit Zrt 306143 9~ 3-2 948 157.2 943 157 1453301-9,32-13 544 765-13 544 765 sj o no 26,55 22 055 882 22 055 882 593 286-1,69-1 011103 5,54 439 100 99 902 61,56 614$ 967 6 149 967 BKV ll t 7190 SS4 26,71 192 068 512 4\l-,7,1 12 767 197 204 835 709 Ossz esen: 182 526 907 8VK cégcsoport 49 831 932-110 716-49 942 648 E<;rt~bcsat!akowttak 219 263 258 n 200 t5j7 232 4$9 555 14

BVK~HOLDING A végeredmény a jelen piaci helyzetet tükrözi. A közbeszerzési eljárást lebonyolító cég (Sourcing Hungary Kft.) indokiása szerint a tavalyi évben a legtöbb kereskedőnél földgáz felesleg maradt, mely a fogyasztói alulfogyasztások, illetve a magasabb átlaghőmérsékletű tél miatt adódott. A tavalyi tendereken emiatt a fogyasztök jóval alacsonyabb Po értéket (ami az elszámolásnál alkalmazott ún. Gazprem-képlet kiinduló értéke) tudtak elérni az előző gázévhez képest. Jelenleg nincs "fölösleg" a piacon, a kereskedők a tavalyi történések miatt óvatosabban kötötték le a mennyiségeket. A lebonyolított közbeszerzési eljárásban a Po értéke 7,556 volt. Benchmark árszintek (forrás: Sourcinq Hun ary) Po (USD/GJ)* Sourcing minimum Sourcing átlag Sourcing maximum 2012-13 gázév 6,8-7,20 7,21-7,50 7,51-8,00 2013-14 gázév 7,5-7,80 7,81-8,10 8,11-8,51 2.13.2. Mobil telekommunikációs szaigáitatás és mobiltelefonok beszerzése Vállalatcsoport szinten kiírásra került a "Mobil telekommunikációs szo/gáltatás és mobiltelefonok beszerzése" tárgyú közbeszerzési eljárás. A vállalatcsoport közbeszerzési eljárásához csatlakozott a Fővárosi Vízművek Zr!. és négy leányvállalata is. Az eljárást megindító részvételi felhívás 2013/S 092-156940 nyilvántartási számon 2013. május 14. napján került közzélételre az Európai Unió Hivatalos Lapjában. A részvételi jelentkezések bontására 2013. június 10. napján került sor. Az érvényes részvételi jelentkezést benyújtó részvételre jelentkezöknek az ajánlattételi felhívás és dokumentáció 2013. június 28. napján kerüit rnegküidésre. Az eljárás lezárására várhatóan 2013. augusztus hónapjában kerül sor. IV/3. JOGIIGAZGATÓSÁG 3.1. A cégeljárási ügyek A Fővárosi Közgyűlés a BVK HOLDING Zr!. alapító okiratát 2013. május 29-i ülésén két előterjesztés kapcsán is módosította. A Fővárosi Önkormányzat és a BVK HOLDING Zr!. közölt kötendő együttműködési keretmegállapodáshoz kapcsolódó, 816/2013. (V.29.) Föv. Kgy. határozattal elfogadott 10. sz. módosítás a Társaság közvállalkozási jellegére, valamint a közfeladatok ellátásában történő közreműködésre történő utalásokkal egészíti ki az alapító okiratot, valamint rögzíti a Fővárosi Önkormányzat és a Társaság együttműködésének alapvető szabályait. A 820/2013. (V.29.) Föv. Kgy. határozattal elfogadott 11. sz. módosítás a Társaság javadalmazási szabályzatának elfogadásához kapcsolódóan egészítette ki az alapító okiratot a Fővárosi Közgyűlés által elvont hatáskörben gyakorolt, a BVK-Ieánycégek vezető tisztségviselöinek, felügyelőbizottsági tagjainak és elnökeinek kinevezésére irányuló jogok részletesebb kibontásával, az ide tartozó munkáltatói jogok felsorolásáva!. 15

BVK.HOLDING 3.2. Tagvállalati problémás ingatlanok jogi helyzetének rendezése A BVK HOLDING Zrt. a 2013. évre vonatkozóan célul tűzte ki, hogy a Vállalatcsoport társaságainak tulajdonában álló ingatlanok jogi helyzete rendezés re kerüljön. A l. negyedévben - a BVK HOLDING Zrt. által kidolgozott szempontok alapján -a Tagvállalatok által elkészített és megküldött tényállásvázlatokat a Jogi Igazgatósága kielemezte, és a beérkezett adatokat rendszerezte. Az adatszolgáltatás alapján világossá vált, hogy milyen feladatokat kell ellátni annak érdekében, hogy 2013. év végéig valamennyi rendezetlen helyzetű ingatlan ügyében megoldás születhessen. Azt is sikerült meghatározni, hogy ezek közül mely feladatokhoz igényelnek a tagvállatok közreműködést a BVK HOLDING Zrt.-töl. A BVK HOLDING Zrt. belső kapacitásait meghaladó, illetve különös ingatlanjogi szakértelmet igénylő feladatok ellátására a Jogi Igazgatóság elkészítette a "BVK HOLDING Zrt. vállalatcsoporton belül, a tagvállalatok tulajdonában lévő, rendezetlen jogi helyzetű ingatlanok jogi helyzetének tisztázása és a hatályos jogszabályoknak megfelelő állapot ingatlan-nyilvántartásban történö átvezetése" tárgyú ajánlattételi felhívást. A tagvállalatokkal együttműködési megállapodás megkötésére került sor a beszerzési eljárás nyertesével létrehozandó keretszerződés alapján kötendő egyedi szerzödések technikai feltételeinek előkészítésére. A beszerzési eljárás nyertese az összességében legelőnyösebb Ügyvédi Iroda lett. ajánlatot benyújtó Egri és Társai 3.3. Peres ügyek A Pesti Központi Kerületi Bíróság Vajta Zoltán felperes által a BVK HOLDING Zrt. alperes ellen közérdekű adatok kiadása iránt indított keresetét elutasító 6.P.89193/2012/10. sorszámú ítélete 2013. március 20-án jogerőre emelkedett. A Bíróság az elutasító ítéletében kötelezte a pervesztes felperest az alperes perköltségeinek megtérítésére, melynek teljesítésére a rendelkezésre álló 15 napos határidön belül nem került sor. A bírósági végrehajtás megindítása érdekében szükséges intézkedéseket a Jogi Igazgatóság megtette. 3.4. Adatszolgáltatások A Jogi Igazgatóság a Fővárosi Önkormányzat megkeresése alapján részletes vállalati kapcsolati térképet készített a BVK Csoportba tartozó leány és unoka vállalatokról, valamint az unokavállalatok érdekeltségeiről, mindezen cégek tulajdonosi szerkezetéről. A Jogi Igazgatóság a tárgy negyedévben a szükséges adatok, dokumentumok rendelkezésre bocsátásával és a jogi területet érintő tájékoztatásokkal segítette az Állami Számvevőszék által 2013. június 24-én, az FKF Zrt. feletti tulajdonosi joggyakorlás vizsgálata tárgyában indított ellenőrzés előkészítését és a 2013. augusztus 2-ig tartó helyszíni ellenörzések lebonyolítását. 16

BVK~HOLDING 3.5. Jogi Igazgatóság közremííködésével kiadott szabályzatok, és azok végrehajtásának ellenőrzése 3.5.1. Szabálytalanság-kezelési Szabályzat tagvállalati szintíí implementációja Az Igazgatóság 457/2012. (XII.31.) BVK IG számú határozatával elfogadott vállalatcsoport-szintű szabálytalanság-kezelési szabályzat 2013. január 8. napjával lépett hatályba. A vállalatcsoport szintű szabályzat a tagvállalatok számára szabályozási kötelezettséget írt elö arra az esetre, ha az abban foglalt kritériumoknak megfelelő belső szabályozással nem rendelkeznek. A vállalatcsoport szintű szabályzatban foglaltak végrehajtásának ellenőrzésére a Jogi Igazgatóság egy manitoring kérdőívet állított össze. A kitöltött kérdőívek adatai alapján a Jogi Igazgatóság pontos képet kapott arról, hogy az egyes tagvállalatoknak mely területeken vannak hiányosságai a szabálytalanságkezelés megfelelő szabályozása szempontjából, és hogy a vállalatcsoport szintű szabályzat rendelkezéseinek implementációja milyen szabályozási feladatokat kíván az egyes társaságoktól 3.5.2. Javadalmazási Szabályzatok A Fővárosi Közgyűlés 2013. május 29-i ülésén elfogadta a BVK HOLDING Zrt. javadalmazási szabályzatát, me!!ye! a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működésérö! szó!ó 2009. évi CXXII. törvény által előírt szabályozási kötelezettségének tett eleget. Ezzel párhuzamosan a BVK HOLDING Zrt. saját javadalmazási szabályzatának mintájára kialakította azt a vállalatcsoport szintű szabályzatként kiadott javadalmazási szabályzato!, mely -az FKF Zrt. kivételével - a tagvállalatok még az apportálás elötti tulajdonosi viszonyait tükröző hatályos javadalmazási szabályzatok helyébe lépett. A javadalmazási szabályzatokról részletes tájékoztatást a H R Igazgatóság beszámolója tartalmaz. (IV/4. fejezet) 3.5.3. Vállalatcsoport szintű beruházási szabályzat A Vagyongazdálkodási Igazgatósággal együttműködve a Jogi Igazgatóság a tárgy negyedévben felmérte a tagvállalatok beruházási gyakorlatát, a terület szabályozottságát, valamint a tagvállalatok beruházási aktivitását. Sor került egy téma-specifikus workshop megszervezésére is, melyben a tagvállalatok közül a beruházások terén az egyik legnagyobb tapasztalattal és mintaértékűnek tekinthető szabályozoltsággal rendelkező FÖTÁV Zrt. közreműködését kértea BVK HOLDING Zrt. 17

BVK.HOLDING 3.5.4. Vállalatcsoport szintű ingatlangazdálkodási szabályzat A Jogi Igazgatóság a tárgy negyedévben részletesen feltérképezte a szabályozandó területre vonatkozó jogszabályi és alapító okirati rendelkezéseket Az áttekintés alapján világossá vált, hogy a tagvállalatok ingatlanvagyonnal történő gazdálkodásának átfogó jellegű, vállalatcsoport szintű szabályozásának előfeltétele az alapító okiratok rendelkezéseinek pontosítása, kiegészítése és összehangolása. Tekintettel arra, hogy az alapító okiratok módosításának előkészítése és egyeztetése időigényes feladat, a vállalatcsoport szintű szabályozási tevékenység - ideiglenes megoldásként - az ingatlangazdálkodás egyes részterületeire fókuszál. A továbbiakban - ennek megfelelöen - a legnagyobb számban jelentkező ügylettípus, az ingatlan-bérbeadás tárgykörének szabaiyezásának előkészítése kezdődőlt meg a Jogi Igazgatóság és a Vagyongazdálkodási Igazgatóság együttműködésében. 3.6. Rác Fürdővel kapcsolatos egyezségi megállapodások A Jogi Igazgatóság kapacitásainak legnagyobb részét a Rác Fürdö üggyel kapcsolatos tárgyalások és előterjesztések előkészítése, egyeztetése foglalta le a ll. negyedévben. A Jogi Igazgatóság kőzreműködésével készült el a Fővárosi Közgyűlés által 2013. március 27 -én tárgyalt "Javaslat az MFB Zrt.-nek a Rác Nosztalgia Kft."cs.a"-val szemben fennálló követelésének megvásárlására irányüló ajánlattételre" tárgyú közgyülési előterjesztés és annak kiegészítése, majd a 2013. április 09-én tárgyalt, "Javaslat az MFB Zrt.-nek a Rác Nosztalgia Kft."cs.a"-val szemben fennálló követelésének megvásárlására irányuló vételi ajánlat hatályba léptetésére", és a 2013. június 12-i rendkívüli ülés napirendjén szereplő, "Javaslat a Rác Nosztalgia Kft. "cs.a." reorganizációjának elősegítése érdekében meghozandó döntésekről" tárgyú közgyűlési előterjesztés és annak kiegészítése. A Fővárosi Közgyűlés 2013. június 12-i ülésén módosította a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (111.14.) Főv.Kgy. rendeleté!, amellyel a Gazdasági Bizottságat a Rác Fürdő beruházáshoz kapcsolódó ügyekben értékhatártól függetlenül feljogosította arra, hogy a Fővárosi Önkormányzatot megillető hitelezöi, és tulajdonosi jogokat gyakorolja. A Fővárosi Közgyűlés a Gazdasági Bizoltságra ruházta át a BVK HOLDING Városüzemeltetési Központ Zrt. mindenkori alapító okiratának VI. fejezet zi) pontjában meghatározott, a Fővárosi Önkormányzat által magához vont határkört a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.-vel kapcsolatosan a Rác Fürdö beruházás tekintetében. Ennek megfelelöen a Jogi Igazgatóság a továbbiakban a Gazdasági Bizottság üléseinek napirendjére kerülö előterjesztések elkészítésében, így a tárgy negyedévre esöen a 2013. június 20-án tárgyalt, "Javaslat Rác Nosztalgia Kft. "cs.a" csődeljárásához kapcsolódó ingatlanrendezési döntések meghozatalára" tárgyú előterjesztés elkészítés vett részt. Tekintettel az Igazgatóság javaslattételi jogára, valamint a Rác Fürdö ügyhöz kapcsolódó önálló döntési kompetenciáira, a Jogi Igazgatóság a tárgy időszakban az Igazgatóság részére a fenti előterjesztésekhez kapcsolódó igazgatósági elöterjesztések, tájékoztatök elkészítéséről is gondoskodott, továbbá kezdeményezte a Fővárosi Önkormányzattal történő együttműködés, az előterjesztések előkészítésében történő aktív kőzremüködés megfelelő jogi hátterének megállapodás úlján történő rendezését, melyre a lll. negyedévben került sor. 18

BVK~HOLDING 3.7. KÖKI üzletközpont 243. számú helyiségére vonatkozó elszámolási jogvita A BVK HOLDING Zrt. Igazgatósága 2011. december 7-i ülésén - 134/2011. (XII.07) számú határozatában döntött a KÖKI üzletközpont területén létrehozandó regionális ügyfélszolgálati centrum létrehozásáról (KÖKI ügyfélszolgálati iroda). A BVK HOLDING Zrt. és az R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. közölt 2011. december 30-án helyiségbérleti szerzödés jött létre a KÖKI üzletközpont 243. szám ú helyiségére vonatkozóan. Annak birtokbavétele azonban - a közös ügyfélszolgálati iroda kialakítására irányuló projekt átütemezése miatt- nem történt meg. A BVK HOLDING Zrt. 2012. június 5-én kelt, az R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt.-nek megküldött levelében jelezte a Szerződés módosítására vonatkozó szándékát, mely szerint a bérlemény! új bérlőként, a FÖGÁZ Zrt. venné bérbe. Az R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. és a FÖGÁZ Zrt. közölti - a bérleményre vonatkozó írásbeli- megállapodás 2012. július 1-i hatállyal létrejött, ugyanakkor a BVK HOLDING Zrt.-vel kötött szerződés nem került megszűntetésre. Annak ellenére, hogy a felek a bérlemény eltérő hasznosításáról egyeztek meg, valamint annak ellenére, hogy a BVK HOLDING Zrt. birtokba sem lépett, az R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. 2011. december 15. napjától 2012. június 29. napjáig a bérleti szerződésben rögzített szolgáltatási díjat, 2012. június 30. napjától 2012. december 31. napjáig a bérleti szerzödésben rögzített bérleti-, és szolgáltatási díjat számlázott ki a BVK HOLDING Zrt. részére mindösszesen bruttó 18.289.917 Ft összegben, melyet a fent ismertetett körülményekre tekintettel a BVK HOLDING Zrt. részben vitatott, azonban leveleire nem érkezett válasz az R-CO Zrt.-től, mely társaság időközben felszámolási eljárás alá került. Az Igazgatóság 78/2013. (IV.11.) BVK IG szám ú határozatával elfogadta az R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. 2013. március 11. napján tett egyezségi ajánlatát, melynek keretében a BVK HOLDING Zrt. a 2012. március 9. és 2012. június 30. közölti időszakra vonatkozó, a bérleti szerződésben rögzített szolgáltatási díj 50%-ának megfelelő, mindösszesen 1.169.150,- Ft+ ÁFA összegű ellenszolgáltatást teljesít az R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. részére. Az Igazgatóság egyúttal felkérte a BVK HOLDING Zrt. vezérigazgatóját, hogy gondoskodjék a bérleti szerződés közös megegyezés keretében történő megszüntetéséről. A BVK HOLDING Zrt. belső ellenőrzése a regionális ügyfélszolgálati centrum megvalósításának, különösen az R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt.-vel kötött szerződés megszüntetésének körülményei tárgyában vizsgálatot folytatott le, melynek eredményéről részletesen a Belső Ellenőrzés számol be. (IV/10. fejezet) 19

BVK.HOLDING IV/4. HRIGAZGATÓSÁG 4.1 Létszámadatok A Társaság létszáma 2013. június 30-án: Teljes munkaidöben foglalkoztatott: Részmunkaidöben foglalkoztatott: 37 fő 5 fő 4.2 ll. negyedéves HR controlling adatok A BVK HOLDING Zrt. HR Igazgatóságának egyéb feladatai közé tartozott a tárgyidöszakban a HR kontrolling rendszer moködtetése, negyedévenként adatszolgáltatások bekérése, elemzése. A negyedéves adatszolgáltatásnak minden Tagvállalat eleget tett. A számadatok többnyire az elfogadott üzleti terveknek megfelelöen alakultak. A FÖTÁV Zrt. üzleti terve 2013 májusában módositásra került, mely a létszám és bérköltség csökkenésben már a ll. negyedévi jelentésben kimutatásra került. Jelentős, mintegy átlag 82 fös tervhez képesti létszámnövekedést mutatott ki az FKF Z rt., amit a KEOP pályázat létszámigénye indokolt. A Főkert Zrt-nek is magasabb a tervnél a létszáma, mely a közmunka program miatt realizálódott, azonban a minimális költség miatt ez bérköltség többletben nem jelentkezik. 4.3 BVK Vál!a!atcsoport szer-jezési feladatok Szervezeti és Működési Szabályzatok aktualizálása A 2013. év ll. negyedévben a FÖKERT Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzatának módositására került sor. Az FTSZV Kft-nél SZMSZ módositással kapcsolatos egyeztetés történt. A módositás elfogadására a következő negyedévben kerül sor. Vállalatcsoport! Vezetői-, és szakmai utánpótlás képzés A Vezetöi-, és szakmai utánpótlás képzési program folytatódott a ll. negyedévben is az összes tagvállalat részvételével. A csoport létszáma 28 fő. A képzésen résztvevők értelmezik a gyakorlatban a BVK vállalatcsoport létrejöttének céljait, stratégiai célokat és azokhoz vezető utakat. Megismerik a tagvállalatok szervezetét és az általuk nyújtott szolgáltatásokat. A ll. negyedév alatt hat alkalommal volt Vezetöi-, és szakmai utánpótlás képzési nap, amelyen az általános vállalatcsoporti ismereteken (üzleti tervezés, stratégiaalkotás, közszolgáltatás szervezési modellek stb.) kívül megismerkedhettek a résztvevők az FKF Zrt., a FÖTÁV Zrt. és a FÖKERT Zrt. tevékenységével, stratégiájával. A képzés folytatására a nyári szünet után, szeptemberben kerül sor. Vállalatcsoport! közös képzés (Mérlegképes könyvelői képzés) szervezési feladatai A 11. negyedévben elindítottuk a közös BVK vállalatcsoport! Mérlegképes könyvelői tanfolyam megszervezését. A képzés lebonyolltására 2013. szeptember, október hónapban kerül sor. 20