Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Hittanári Szak László Levente Az abortusz erkölcsteológiai megítélése Diplomadolgozat Témavezető: Takács Gábor Pécs, 2004
Tartalomjegyzék Előszó 5.o. 1. Az abortuszról általában 7.o. 1.1. Fogalmi tisztázás 7.o. 1.2. Az abortusz régen és ma 8.o. 1.3. Az abortusz fajtái, módjai 10.o. 1.3.1. A spontán vetélés 10.o. 1.3.2. A művi vetélés 11.o. 1.3.2.1. Az alulról végzett abortuszok 11.o. 1.3.2.2. A mérgezéses abortusz 12.o. 1.3.2.3. A felülről végzett abortuszok 12.o. 1.4. Az abortusz következményei 12.o. 2. Érvek az abortusz ellen 15.o. 2.1. Az ember méltósága és az élet védelme 15.o. 2.1.1. A Szentírás és az Egyház tanítása az emberi élet védelméről 16.o. 2.1.2. A személyes emberi élet kezdete 20.o. 2.1.3. Az orvostudomány álláspontja 22.o. 2.1.4. A teológia álláspontja 22.o. 2.1.5. Az élet szentsége, védelme és a ne ölj parancsa 24.o. 2.1.5.1. Az élő Isten 25.o. 2.1.5.2. Az élet eredete, értéke, tulajdonságai 25.o. 2.1.5.3. Ne ölj törvényellenesen! 27.o. 2.1.5.4. A magzat élethez való joga 33.o. 2.1.6. A Biblia és az abortusz 35.o. 3. Az Egyház álláspontja az abortusszal kapcsolatban 38.o. 3.1. Az Ősegyház és a patrisztikus kor 38.o. 3.2. A középkor állásfoglalása 43.o. 3.3. Az újkor állásfoglalása 44.o. 3.3.1. A XX. századi Egyház állásfoglalása 46.o. 2
3.3.2. II. János Pál pápasága és az abortusz kérdése 47.o. 4. Érvek az abortusz mellett 49.o. 4.1. Az abortusz indikációi és erkölcsi megítélésük 49.o. 4.1.1. Az orvosi indikáció 51.o. 4.1.2. Az eugenetikus indikáció 52.o. 4.1.2.1. A preimplantációs és prenatális diagnosztika 54.o. 4.1.3. Az erkölcsi indikáció 55.o. 4.1.4. A szociális indikáció 57.o. 4.1.5. Az abortusz egyéb indokai 58.o. 5. Az abortusz lelki és erkölcsi következményei 60.o. 6. Kiút a válságból 65.o. 6.1. Az állam szerepe 65.o. 6.2.A keresztény család és a keresztény nevelés fontossága 66.o. 6.3. A felvilágosítás és a segítségnyújtás egyéb formái 69.o. 7. Irodalomjegyzék 72.o. 3
Válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok, szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára és ragaszkodj hozzá. (MTörv 30, 19-20) 4
Előszó Az idők jeleinek felismerése bölcsességet igényel. Rohanó világunk hétköznapjai közepette egyre ritkábban gondolunk igazi hivatásunkra, igazi értékeink megbecsülésére. Az életet új veszedelmek fenyegetik - mondja II. János Pál pápa 1995-ben közreadott Evangelium Vitae című enciklikájában. Tapasztalatunk azt mutatja, hogy az emberiség a teremtésben kapott isteni parancsot (Ter 1,28) kiforgatja eredeti értelméből és csodálatos lehetőségeit, képességeit fegyverré alakítva saját maga ellen fordítja. Az áteredő bűn, illetve az első gyilkosság (Ter 2, 4-6) elkövetése óta nemcsak Isten és az ember kapcsolatában következett be törés, hanem az emberi kapcsolatok rendje is csorbát szenvedett. A gyógyírt, Krisztust és az ő példáját elvetettük. Emberképünket a hatalommal, az erővel és az erőszakkal kötöttük össze. A biológiai tudományok, a fejlett technika, illetve a szabadság új és hamis felfogásmódja az élet elleni bűnök eddig ismeretlen és a korábbinál gonoszabb arcát hozták elő. A személyes szabadság helytelen értelmezése folytán a bűn büntetlenséget, állami jóváhagyást, sőt támogatást követel. Szemtanúi vagyunk a bűn intézményesítésének, s egyre nehezebbé válik számunkra a helyes erkölcsi rend felismerése. Megfogyatkozott az emberi élet értéke és elviselhetetlenné vált az az élet, amelyik több figyelmet, szeretet, gondoskodást igényel. Visszatértünk a szemet szemért elvhez, sőt még túl is tettünk rajta, hiszen gyakran önzésből, pusztán ok nélkül bántalmazunk másokat. Új értékrendünkben nincs isteni terv, isteni előírás, saját magunk urai akarunk lenni. Ebben a harcban a gyengék, a védtelenek és kiszolgáltatottak esnek áldozatul. Új jogok születtek: a nőé, hogy megölheti a magzatot, az emberé, hogy megölheti önmagát. Önmagával fordult szembe korunk embere. A válságból van kiút: közös összefogás és visszatérés a krisztusi értékrendhez. Az Egyház feladata, hogy mélyen átérezve a problémákat támogassa tagjait, hiteles tanítást nyújtson és hirdesse az élet evangéliumát (vö. Mk 16,15). Dolgozatom e helytelen értékváltás és a hamis autonómia-tudat egyik szörnyű következményével, az abortusz-kérdéssel foglalkozik. Célom az ember kilétének, méltóságának, eredetének, céljának, hivatásának és élete védelmének 5
megvizsgálása, illetve a sokak által igen gyakran hangoztatott abortusz mellett érvelő indikációk elemzésén túlmenően az abortusz elfogadhatatlanságának bizonyítása. Mindezt elsősorban a Szentírásból, mint sziklaalapból kiindulva szeretném kifejteni. Ugyanakkor ismertetem az Egyház álláspontját különös tekintettel az első keresztény századokra és a XX. századra, mintegy bizonyítva, hogy a tanítás a lényegi kérdésekben azonos maradt. Végül az abortusz erkölcsi következményeit vázolom fel és a problémából való kiút néhány lehetséges változatát. 6
1. Az abortuszról általában 1.1. Fogalmi tisztázás Sajnálatos tapasztalat, hogy kevés ember van tisztában az abortusz lényegével és ez alól az abortuszra jelentkező anyák sem kivételek. Az illetékes szervek épp az abortusz elleni küzdelem legeredményesebb fegyveréről, a felvilágosításról feledkeznek meg, mondanak le. Ebből kifolyólag sok nő csak későn szembesül a gyilkosság tényével, de vannak, akik még ekkor sem. Biztosra vehetjük, hogy a megfelelő tájékoztatás gyökeresen pozitív változást idézne elő. Nézzük, mit is jelent maga a fogalom! Az abortusz a latin aborior elvetél, idő előtt világra jön igéből származik, s nem más, mint az emberi magzat távozása vagy eltávolítása az anyaméhből 28 hetes kora előtt. Későbbi időpontban már koraszülésről van szó. 1 Erre a cselekvésre különféle megjelöléseket szoktak alkalmazni. Általános nyelvhasználatban nagyon elterjedt a magzatelhajtás elnevezés. Az elhajtás eredeti jelentése semleges, az utóbbi időben viszont negatív és erkölcsileg elvetendő cselekvésre utal. Alkalmazni szokták a terhességmegszakítás kifejezést is, de ez a kétértelmű szó el akarja kendőzni a dolog igazi természetét és csökkenteni akarja a súlyát az emberek tudatában, 2 mivelhogy itt nem egy olyan valamit szakítanak meg, ami egy kis szünet után tovább folytatódik, hanem véglegesen vetnek véget egy folyamatnak, amelyben egy élet pusztul el. A legtalálóbb kifejezés az embrió megölése 3 lenne, jóllehet nem igazán frappáns. 1 Magyar Katolikus Lexikon, I. kötet, (szerk. Diós István), Szent István Társulat, Budapest, 1993, 16.o. 2 II. János Pál: Evangelium Vitae, Szent István Társulat, Budapest, 1995, 83.o. 3 Weber, Helmut: Speciális erkölcsteológia, Szent István Társulat, Budapest, 2001, 102.o. 7
1.2. Az abortusz régen és ma Az abortusz kérdésének ősidők óta való megléte általánosan elfogadott vélemény. Nem ismerünk az emberiség történetében olyan kort, amelyben ne alkalmazták volna. Az ókorban azonban érthető okok miatt nem volt és nem is lehetett annyira elterjedt, mint manapság. Két módszert ismertek: 1.) mérgeket adtak be a nőnek; 2.) fizikai eszközökkel próbáltak hatni a nő hasára. 4 Az abortuszrendeletek előképei már a legrégebbi kultúrák etnomedicinális szokásaiban megtalálhatók. A sumérok (Kr.e. 2000), Hammurabbi (Kr.e. 1800), az asszírok (Kr.e. 1500), a hettiták (Kr.e. 1300), a perzsák törvénykönyvei tiltóan fogalmaznak, védik a magzat és az anya életét. 5 Az ókori Kínában Wang-Dui-Me könyve is elítéli az abortuszt, de indokolt esetben engedélyezi (pl. ha a nő betegségben szenved, szűk a medencéje vagy fiatal még a terhesség kihordására). A források többsége szerint az ógörögöknél és a rómaiaknál elfogadott volt, s csak akkor volt tiltott, ha az apa tudta nélkül követték el, vagy esetleg sértette annak jogait, érdekeit. Állítólag maga Platón és Arisztotelész is engedélyezte, mert féltek a túlnépesedéstől. Arisztotelész azonban ellenezte, ha a magzat megmozdult már. 6 A római engedékenység csak Kr.e. a II. században változott meg, amikor a népesség száma csökkenni kezdett. Ekkor szigorú törvényeket léptettek életbe, hogy megállítsák a nemzet erkölcsi züllését. Jobbágyi Gábor A méhmagzat életjoga című könyvében az imént említettekkel szemben azt próbálja bebizonyítani, hogy az abortuszpártiak hivatkozása Platón és Arisztotelész műveire inkább a felületességüket bizonyítja, mintsem helyes tájékozódásukat. Véleménye szerint az ókorban a méhmagzat anya általi szándékos elpusztítása Róma császárkoráig az emberiség történetében gyakorlatilag jog által érzékelhető méretekben és módon nem létezett. 7 Az abortuszpártiak ebből arra következtethetnek, hogy 4 Willke, John C. és Willke, Barbara: Abortusz (Kérdések és válaszok), Marana Tha 2000 Alapítvány és a Pro Life Alapítvány, Budapest, 1998, 25.o. 5 Encyclopedic Dictionary of Religion, I, Kevin Meagher; Thomas C. O Brien; Consuelo Maria Aherne, Corpus Publications, Washington, 1979, 11.o. 6 Varga Andor: Élet és erkölcs, Róma, (Detti), 1980, 48.o. 7 Jobbágyi Gábor: A méhmagzat életjoga, Szent István Társulat, Budapest, 1997, 54. o. 8
természetes volta miatt nem esett szó róla. Jobbágyi Gábor velük ellentétben a hiányára következtet. Hogy legálisan nem létezhetett, azt több ténymegállapítással próbálja igazolni: 8 1. A korai társadalmakban a nők joga elképzelhetetlen volt. 2. A művi beavatkozás életveszélyes volt az akkori technikák miatt. 3. A Föld ritkán lakott volt, s egy adott társadalom sikeres fennmaradását a természeti csapásokkal és a háborúkkal szemben csak az utánpótlás biztosíthatta. 4. A szülők számára a gyermek az életet jelentette. 5. A jogforrások magzatvédelmi normái kizárták a társadalmilag elismert abortusz meglétét. Hammurabbi törvénykönyve utal ugyan az abortuszra, de itt elsősorban a magzat és az anya védelmére kell gondolni, mintsem a szándékos abortuszra, hiszen a testi sértés a cél, s csak mellékes következménye a vetélés: Ha egy awélum awélum lányát megütötte és méhmagzatát elvetéltette vele, 10 siqlum ezüstöt fizessen méhmagzatáért. Ha ez a nő meghalt: (a megütő) leányát öljék meg. 9 Hasonló képpel találkozunk a Szentírásban is (vö. Kiv 21,22-25). Mivel ez nem említ a művi abortusz tilalmára utaló szakaszokat, jóllehet minden kisebb nemi erkölcsbe ütköző cselekményt súlyosan elítél, levonhatjuk a következtetést, hogy az abortusz még gondolati szinten sem létezett a bibliai népeknél. Az ókori görögöknél már nem ilyen egyszerű a dolog. A spártaiaknál valóban megölték a csecsemőket, de ez nem azonosítható az abortusz legalizálásával. Platón és Arisztotelész műveiből elsősorban az erkölcsi tanítás sugárzik. Platón a gyereknemzést kötelességnek tartja, és csak akkor ajánlja a megfogant élet megszületésének megakadályozását, ha a nemző, a törvény által megszabott kort már elérte, mivelhogy ilyenkor már megvetésnek számít a nemzés. 10 Arisztotelész is abszolút családpárti. Számára az erény, az erkölcsös élet központi téma. A népesség növekedése elleni állásfoglalását nem tekinthetjük az abortusz legalizálásának. Hogy mégis előfordult az abortusz, azt a hippokratészi eskü bizonyítja. Jobbágyi Gábor érvelése szerint semmiféle 8 i. m. 52-53.o. 9 Ókori Keleti Történeti Chrestomathia, (szerk. Harmatta János), Tankönyvkiadó, Budapest, 1965, 144. o. 9
forrásban nincs utalás az abortusz megengedettségére, sőt a jogból is a magzatvédelmi álláspont olvasható ki. A klasszikus római erkölcs számára elfogadhatatlan az abortusz, az erkölcsileg hanyatló Rómában már egyes források utalnak meglétére, de mélységesen elítélik. 11 A keresztény tanítás a személy és az élet értékét még jobban kiemelte. A megszületett személy értékével együtt a meg nem született személy értéke is megemelkedett. Bár az abszolút hatályú magzatvédelem eszméje nem a kereszténység találmánya, 12 mégis elmondhatjuk, hogy a pogány világgal találkozó kereszténységnek köszönhető ennek elmélyítése és megőrzése. Az abortusz elítélése gyakorlatilag a középkoron át egészen a XX. századig nyomon követhető. Az évezredes szabályok alól az első kivételt a Szovjetunió jelentette 1920-as abortuszlegalizációjával, ezt követte a hitleri Németország fajnemesítő törekvésével. Az igazi tragédiát azonban az Egyesült Államok 1973. január 22-én hozott döntése jelentette, mely kimondta, hogy a méhmagzat nem személy, az abortusz legális. 13 Ettől kezdve napjainkig a világon számos ország legalizálta az abortuszt az indikációs vagy határidős szabályozás alapján. 1.3. Az abortusz fajtái, módjai Orvosi szempontból spontán (abortus spontanaeus) és művi vetélésről (abortus arteficialis) beszélünk. 14 1.3.1. A spontán vetélés A spontán vetélés nem más, mint a magzat anyaméhből való távozása külső beavatkozás nélkül. Ilyenkor a vetélés során nem feltétlenül hal meg a magzat, az ok pedig nem mindig ismerős. Általában a magzat a benne, vagy a méhlepényben levő hiba miatt pusztul el. A vetélés e formája nem veszélyes, 10 Platón összes művei, II. kötet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984, 332. o. 11 Suetonius: A caesarok élete, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1994, 406. o. 12 Jobbágyi Gábor: A méhmagzat életjoga, Szent István Társulat, Budapest, 1997, 72. o. 13 i. m. 75.o. 10
de nem zárható ki az erős vérzés miatti kórházi kezelés szükségessége sem. Ebben az esetben nem beszélhetünk erkölcsi kérdésről. 1.3.2. A művi vetélés Az előző vetéléssel szemben ez az eljárás a magzat méhen belüli életét külső beavatkozással szakítja meg. Ez lehet közvetlen, ha célja a magzat közvetlen megölése, illetve közvetett, amennyiben célja az anya meggyógyítása és a magzat ennek következményeként pusztul el. A közvetett vetélés orvos-etikai kérdés, s ezt a duplex effectus elv teszi lehetővé, ugyanis ha döntésünk jó szándékkal kifejezetten jó célra irányul, és ha a kockázat vállalásához megvan az arányos ok is, erkölcsileg megengedett az olyan cselekedet, amelynek ( ) jó és rossz hatása van. 15 A katolikus erkölcstan szerint a közvetlen művi abortusz az egyént, a nemzetet és emberiséget érintő legsúlyosabb erkölcsi kérdések egyike. 16 Az abortusz kategóriájába különféle eszközök (méhspirál) és tabletták (esemény utáni tabletták) is beletartoznak, mivel a már megtermékenyült petesejt beágyazódását akadályozzák meg és nem az emberi élet elindulását. A művi vetélésnek három fő típusa ismeretes: az alulról és felülről való beavatkozás a méhbe, illetve a mérgezés. 1.3.2.1. Az alulról végzett abortuszok Menstruáció-szabályozás: Ez egy korai vákuum-aspirációs abortusz, mely alkalmával a méh tartalmát egy vékony szívószállal kiszívják. Ezt a beavatkozást a terhességtől függetlenül havonta elvégzik. Vákuum-aspirációs abortusz: Ennél az eljárásnál a méhnyak lebénítása és szétfeszítése után egy késszerűen éles műanyag csövet juttatnak a méhbe, amellyel a gyermeket darabokra tépik, majd kiszívják. Az itt alkalmazott szívóerő 29-szer erősebb, mint egy otthoni porszívó. 17 14 Gresz Miklós: Az abortusz, Szent Gellért Egyházi Kiadó, Budapest, 1990, 6.o. 15 Magyar Katolikus Lexikon, II. kötet, (szerk. Diós István), Szent István Társulat, Budapest, é. n. 737. o. 16 Magyar Katolikus Lexikon, I. kötet, (szerk. Diós István), Szent István Társulat, Budapest, 1993, 16. o. 17 John C. Willke és Barbara Willke: Abortusz (Kérdések és válaszok), Marana Tha 2000 Alapítvány és a Pro Life Alapítvány, Budapest, 1998, 105. o. 11
Tágítás és küret: Itt az abortőr egy küretkanalat juttat a méhbe, amellyel darabokra vágja a magzatot és a méhlepényt, majd kikaparja. Az említett három eljárásmódot az első trimeszterben (1-3. hónap) alkalmazzák. Tágítás és kiürítés: Ezt a módszert a 12. hét után alkalmazzák. Érzéstelenítés nélkül egy fogószerű eszközzel a magzat egyes testrészeit csavaró mozdulatokkal leszakítják a test többi részéről. A gerincet eltörik, a koponyát összeroppantják. Az asszisztens feladata a test részeinek összeillesztése. 18 1.3.2.2. A mérgezéses abortusz A 16. hét után széles körben alkalmazzák a sómérgezéses eljárást. Ennél a beavatkozásnál átszúrva a nő hasfalát, a méhfalat és a magzatburkot, koncentrált sóoldatot fecskendeznek be a magzatvíz helyébe. A gyermek ezt az oldatot lenyeli, majd egy órás szenvedés után meghal. A nő másnap megszüli halott gyermekét. Ehhez hasonló eljárás a prosztaglandin befecskendezése a magzatvízbe. Megemlítendő az RU 486 vagy Mifegyne szer. Ezt akkor veszik be, ha elmarad a menstruáció. Ekkor a magzat már több hetes. Csak kórházban alkalmazható, mivel az erős vérzés életveszélyes lehet az anyára. 1.3.2.3. A felülről végzett abortuszok Legáltalánosabb módja a hysterotomia. Fejlett magzatok esetében alkalmazzák és nem más, mint egyfajta korai császármetszés. 1.4. Az abortusz szövődményei Sajnálatos módon többnyire a hallgatás összeesküvése veszi körül az abortusz veszélyeit. A beavatkozáson átesett nők egészségi állapotát kevésbé kísérik figyelemmel, s ezért a későbbi szövődményekről sem tud senki pontosan beszámolni. Míg más sebészeti beavatkozásnál az orvos kötelességének érzi, hogy a beteget tájékoztassa a beavatkozás lényegéről és 18 u. o. 12
esetleges következményeiről, az abortusznál erről többnyire megfeledkeznek. Nagyon kevés tényszerű tájékoztatást adnak a nőknek, és amit adnak, az többnyire nem fedi a valóságot. Ritkán ejtenek szót a szövődményekről, sőt el is hallgatják, és a gyermekre is, mint egy sejtcsomóra 19 utalnak, holott orvostudományilag megcáfolhatatlan tény, hogy emberi élettel állnak szembe. Ha a világszerte összegyűjtött tapasztalatokat előítéletmentesen megvizsgáljuk, rá kell döbbennünk arra, hogy még az orvostudomány előírásai szerint, az orvos által elvégzett törvényes, engedélyezett beavatkozások sem kockázat nélküliek, bár a tudomány előrehaladtával a kockázat egyre csökken. Az aggályokat tehát még az orvosilag indokolt esetben sem szabad figyelmen kívül hagyni. Az abortusz egyedülálló beavatkozás abból a szempontból, hogy egyrészt veszélyes az anyára nézve, másrészt pedig egy magzatot, egy megfogant életet pusztít el. A terhesség megszakítás azáltal, hogy megszünteti a nem kívánt terhességet, igen gyakran nem állítja vissza az egészséges állapotot, sőt további betegségek talaját állítja elő. Károsítja a jövő nemzedéket és csökkentheti vitalitását. 20 A szövődmények lehetnek koraiak és későiek, és egyaránt okozhatnak testi vagy lelki problémákat. Korai következményként számolni kell a fertőzéssel, a vérzéssel, a méhnyak-elégtelenséggel, a méh átfúródásával, a méhnyak elzáródásával. Esetenként terhességi szövetek maradhatnak a méhüregben. Ritkán előfordulhat, hogy a beavatkozás nem sikeres és a magzat életben marad. 21 Az illegális, nem hozzáértő személy által végzett abortusz szövődményei jóval gyakoribbak és halálos kimenetelűek is lehetnek. A késői szövődmények között elsősorban a meddőséget, a spontán vetélést és a koraszülést szokták megemlíteni. Hegesedés esetén a petevezeték elzáródik. Ha az elzáródás teljes, akkor a nő meddővé válik. Ez az egyik legszomorúbb következmény. Ha azonban az elzáródás csak részleges, előfordulhat a petevezetékben való beágyazódás, vagyis a méhen kívüli 19 Willke, John C. és Willke, Barbara: Abortusz (Kérdések és válaszok), Marana Tha 2000 Alapítvány és a Pro Life Alapítvány, Budapest, 1998, 98.o. 20 Hegyi Pál: Az élet védelmében (Gondolatok az abortuszról), Makrovilág Könyvkiadó, Budapest, 1994, 87.o. 21 Rákóczi István: Az abortusz, SubRosa Kiadó, Budapest, 1997, 66.o. 13
terhesség. A koraszülés elsősorban a megszületendő gyermekre lehet káros hatással, mert alkalmazkodó képessége, betegségekkel szembeni ellenállása elmarad az átlagtól. Ugyanakkor az értelmi fogyatékosság háromszoros, a mozgáskorlátozottságban szenvedőké nyolcszoros. 22 Következményként számolni kell a női nemi szervek daganatos megbetegedéseivel is. 22 Hegyi Pál: Az élet védelmében (Gondolatok az abortuszról), Makrovilág Könyvkiadó, Budapest, 1994, 90.o. 14
2. Érvek az abortusz ellen 2.1. Az ember méltósága és az élet védelme A méltóság nem más, mint megbecsülést és tiszteletet érdemlő személyes érték. 23 Rang, amely rendszerint hatalommal jár együtt, azonban mégsem azonos vele. Hordozója olyasvalamit képvisel, ami már önmagában is fenséges és tiszteletreméltó. Minden embert megillet, azokat is, akikben még ki sem alakult erre az igény, de azokat is, akik kétségbeesésükben beletörődtek abba, hogy már nem követelhetnek elismerést. Valamennyi földi élőlény közül csak az ember van abban a kivételes helyzetben, hogy méltósága lehessen. Joggal állíthatjuk, hogy a történelem folyamán világnézeti hovatartozástól függetlenül szinte mindig e méltóság képviselőjét, magát az embert helyezték a világi dolgok középpontjába. Már az ókori gondolkodók is hangsúlyozták az emberi méltóságot, mégpedig az erkölcsi értékek minden más értékkel szembeni elsőbbségének felfedezésében. Cicero az erkölcsi magaslaton álló ember méltóságáról beszél. Platón Gorgiásza az igazságtalan cselekvés helyett inkább az igazságtalanság elszenvedését ajánlja. A filozófusok jelentős része az állammal szembeni elsőbbséget hangsúlyozza. Seneca arról beszél, hogy a méltóság nemcsak az erkölcsi erényben van benne, hanem magában az emberi létben is. Az emberi méltóság kérdése átöleli az egész történelmet. Korunk nyilatkozatai is ezt bizonyítják, amint azt az emberi jogok ENSZ-deklarációja kimondta 1948-ban: Minden ember egyenlőnek születik, méltóságuk és jogaik egyenlőek, 24 vagy Németország alaptörvényének egyik mondata: Az emberi méltóság tiszteletben tartása és védelme minden államhatalomnak kötelessége. 25 Jóllehet világszerte hangoztatják a méltóságot, mégis 23 Magyar Katolikus Lexikon, VIII. kötet, (szerk. Diós István), Szent István Társulat, Budapest, 2003, 941.o. 24 Gaizler Gyula: A bioetika alapkérdései, Magyar Bioetikai Alapítvány, Budapest, 1997, 55.o. 25 Haeffner, Gerd: Az ember méltósága, in: Mérleg, 1998/4, 412.o. 15
helyenként csak elvi érvényesülésről beszélhetünk. Néha mindenekfelett álló törvénnyé magasztalják, máskor pedig leértékelik magukat az emberek. Feltehetjük a kérdést: A saját magára reflektáló ember helyesen értelmezie magát? Tapasztalatra alapozott meggyőződés, hogy a kereszténység élettel kapcsolatos szemléletét és az ebből eredő tanítást általában nem ismerik az emberek. E megállapítás arra kell ösztönözzön minket, hogy kérdéseket fogalmazzunk meg az ember kilétére, életének eredetére, céljára, értelmére és értékére vonatkozólag és adjuk is meg erre a helyes választ. Az Egyház felismerve és átérezve a helyzet súlyosságát, kötelességének érzi, hogy a kinyilatkoztatás fényében rámutasson az ember valóságos helyzetére és segítse őt az isteni terv megvalósításában. Nekünk keresztényeknek az életünket érintő legfontosabb kérdésekben elengedhetetlen alap az isteni kinyilatkoztatás, a Szentírás. 2.1.1. A Szentírás és az Egyház tanítása az ember méltóságáról Csodálatos teremtmény az ember. Teste az anyagi világ törvényeit követi, halandó, szervezetének működése nem sokban különbözik az emlősállatokétól. A világmindenség óriási méretei mellett eltörpülő ember belsejében azonban csodálatos mélység és nagyság rejtezik.,, De mi az ember? - teszi fel a kérdést a Gaudium et Spes zsinati konstitúció antropológiai alapvetésében. Földi létünk értelme, személyes és társadalmi életünk erkölcsi megítélése attól függ, kinek tartjuk az embert. Az ember misztérium, egyedülálló és megismételhetetlen, 26 akinek misztérium-volta csak a megtestesült Krisztus misztériumában világosodik meg igazán, aki a láthatatlan Isten képmása - ként (Kol 1,15) rámutat eredetünkre, illetve megváltói művével, feltámadásával meghívásunkra, célunkra. Így tehát az ember az Egyház tanításában szembesül azzal, hogy mekkora érték is valójában. Kilétének, méltóságának és jogainak egyetlen lehetséges alapját, kiindulási pontját az ószövetségi teremtéstörténetekben már megtalálhatjuk. Mindenek előtt két bibliai képre kell felfigyelnünk: 27 26 Szabó Ferenc: A személy méltósága és az élet védelme, in: Távlatok, 2003/1, 3.o. 27 Ratzinger, Joseph: Az emberi élet fenyegetettségének problémája, in: Távlatok, 1991/4, 12.o. 16
1.) A Szentírás tanúsága szerint Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, férfinak és nőnek (vö. Ter 1, 26-27; Bölcs 2, 23), tehát gondolkodó és szabad akarattal rendelkező (Sir 15,14), test-lélek lénynek (Ter 2,7), jónak (Ter1,31) és rábízta a teremtés befejezését (Ter 1,28). Az Ószövetség az ember nagyságát himnikus szavakkal is megfogalmazza: Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla? És az embernek fia, hogy gondod van reá? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! (Zsolt 8, 5-7) 28 Ez a szemlélet a kereszténységben tovább megy, amennyiben az ember legfőbb hivatásának az Istennel történő egyesülést, az isteni természetből való részesedést tűzi ki célul. 2.) Minden ember egyetlen ember, mert egyetlen atyától, Ádámtól és egyetlen anyától, Évától származik, aki minden élő anyja (vö. Ter 3, 20). Az emberi lény egyetlen volta magába foglalja az egyenlőséget és ugyanazokat az alapvető jogokat. Mindenki az egyetlen Isten kezének alkotása, a szegény és gazdag, a kicsi és a nagy egyaránt (Jób 31,15; 34,19; Bölcs 6,7; Mal 2,10; Péld 29,13). Mit jelentenek a képek bővebben? Az, hogy az ember Isten felülmúlhatatlan alkotó tevékenységének csúcsa, a teremtés koronája, s isteni eredete miatt elsősorban Teremtőjéhez hasonlít és nem a többi teremtményhez, ez nem más, mint Isten túlcsorduló szeretetének megnyilvánulása. Szeretetből hívta létbe az embert, akit a Vele való közösségre, szeretetre, együtt munkálkodásra teremtett, s aki az egyetlen teremtmény a földkerekségen, amelyet Isten önmagáért, vagyis az emberi személyért akart 29, illetve léte első pillanatától kezdve az örök életre rendelt. Erre érez rá Augustinus is, amikor Confessiones című művének első soraiban megfogalmazza: ( ) fecisti nos ad te, et inquietum est cor nostrum, donec requiescat in te ( ), 30 vagy a XX. század egyik neves keresztény filozófusa Gabriel Marcel az ember misztériumvoltát boncolgatva:,, a személy misztérium, ( ) mivel más személyekre, illetve a végtelen Te-re, Istenre nyitott. 31 Mivel az ember méltósága transzcendens gyökerű isteni ajándék és túlmutat az emberen, ezért aki ezzel visszaél, Isten-káromlást követ el, Isten dicsőséges művével szegül szembe. Az 28 Szent Biblia, (ford. Károli Gáspár), Magyar Bibliatanács, Budapest, 1987, 554.o. 29 A Katolikus Egyház Katekizmusa, Szent István Társulat, Budapest, 1994, 354.o. 30 Migne, J.P.: Patrologia Latina, XXXII, Paris, 1861, 661.o. 17
ember istenképűsége nem csupán passzivitás, létrendi meghatározás, hanem feladat is. Az Ószövetség tanúsága szerint az ember itt a földön Istent képviseli, az Ő helyettese, megbízottja. Mindez nem azért van, mert tulajdonságai megegyeznek az Isten tulajdonságaival, hanem mert Ő akarta így. 32 Az ember jóllehet csorbát ejtett istenképűségén, mégis megmarad Isten képmásának, méltóságát nem veszítheti el, Isten gondviselő szeretetét továbbra is élvezi (Ter 4, 13-15), de az igazi istenképűség megvalósítása és helyreállítása csak Krisztusban teljesedhet be (vö. Kol 1, 15). Ő jelölte ki és járta végig az istenképűség megvalósításának egyetlen lehetséges útját, s lehetővé tette, hogy az ember ne csupán képviselője legyen Istennek, hanem ténylegesen is részesüljön az életéből. 33 Csakis Krisztusban és a Vele való egyesülésben élhetjük meg és teljesíthetjük igazán istenképűségünket, ha Hozzá hasonlóan elosztogatjuk önmagunkat. Így juthat el az ember végső céljához, ami a feltámadásban teljesedik be. Mind a teremtésben gyökerező istenképűség, mind a krisztusi megváltás egyetemes jellegű, tehát végső soron Isten teremtő (Ter 1, 26-27) és megváltó szeretete (Jn 3, 16; Mt 20,28) az alapja az ember egyedülálló méltóságának. Hivatásunk a szentségre, a tökéletességre való törekvés (Mt 4,48), a Krisztus követés (Mt 10,38; Jn 13, 34-35), vagyis az Isten és a felebarát szeretete, szolgálata, amelyet mind az ó- mind az újszövetségi Szentírás világosan elénk tár (MTörv 6,5; Mt 22, 37-40; 1 Kor 13,1-13; Mt 5, 43-48), és amelyen nyugszik az egész törvény és a próféták, hogy eljuthassunk arra a boldogságra, amely Isten ingyenes ajándéka és amely Szent Pál szavai szerint minden emberi képzeletet felülmúl: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik Őt szeretik. (1 Kor 2, 9) 34 Az embernek, mint örök boldogságra rendelt lénynek, különös képességei és tulajdonságai vannak. A Gaudium et Spes zsinati dokumentum az ember első lényegi tulajdonságaként a test-lélek egységét, az ember összetett voltát 31 Szabó Ferenc: Az emberi élet védelme, in: Távlatok, 1991/4, 4.o. 32 A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, (szerk. Diós István), Szent István Társulat, Budapest, 2000, 625.o. 33 i.m. 626.o. 34 Biblia (Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás), Szent István Társulat, Budapest, 1992, 1310.o. (A dolgozat további részében ebből a kiadásból idézem a szentírási részeket.) 18
említi. Az ó- és újszövetségi gondolkodással megegyezően a görög-gnosztikus felfogást elveti és az ember test-lélek mivoltát nem különálló valóságként fogja fel, hanem az egyetlen ember különálló megnyilvánulásaiként. A test tehát nem börtön, nem alacsonyabb rendű valóság, hanem a lélek lényegi útitársa. 35 Az ember jóllehet a lélek által léphet kapcsolatba Istennel, mégsem értékelheti le testi mivoltát, mert ezt is Isten teremtette (vö. Ter 2, 7) és ez is a feltámadás része (vö. 1 Kor 15), vagy amint Tertullianus mondja: ( ) nulla omnino anima salutem possit adipisci, nisi dum est in carne crediderit: adeo caro salutis est cardo. 36 Az ember méltósága megköveteli, hogy testben is dicsőítse Teremtőjét. Erre találunk példát a három fiú énekében (vö. Dán 3, 57-90), de erre hívja fel a figyelmet Szent Pál is, mivel a test nem más, mint a Szentlélek temploma (1 Kor 6, 13-20). Az ember azért is csodálatos, mert értelmes lény, s rendelkezik a beszéd képességével, tehát nem néma (behemah), 37 mint az állat. Az értelem méltóságát Istentől kapta, amely a bölcsességben nyilvánul meg. Ez nemcsak adottság az ember számára, hanem kötelesség is. Az ember értelmi képességeivel meghaladja az anyagi világot és a hit által eljuthat odáig, hogy Isten titokzatos tervét is szemlélheti (vö. Sir 17, 7-12). Az embert a lelkiismerete is egyedivé teszi a többi körülötte élő élőlénnyel szemben. A lelkiismeret végső soron velünk született adottság, 38 Isten által szívünkbe oltott törvény, melynek feltétlenül engedelmeskedni kell (Róm 2, 14-16). A jó szeretetére és a rossz elkerülésére buzdít, vagyis az egyén legrejtettebb magva és szentélye, ahol egyedül van Istennel, akinek szava visszhangzik bensőjében. 39 Legyőzhetetlen tudatlanság miatt tévedhet anélkül, hogy elveszítené méltóságát, de gondatlanság esetén azonban ez nem áll fenn, s ilyenkor az ember hibájából szinte megvakul. Az embert a környezetében élő többi élőlénytől megkülönbözteti szabadsága is. Lényege szerint képesség, tehetség a jó megtételére, mely Isten 35 Haring, Bernhard: Krisztus Törvénye, Pannonhalma-Róma, 1997, 90.o. 36 Migne, J.P.: Patrologia Latina, II, Paris, 1844, 806.o. 37 A Dogmatika Kézikönyve (szerk. Theodor Schneider), Vigilia Kiadó, Budapest, 1996, 171.o. 38 Boda László: A keresztény erkölcs alapkérdései, Gellért Nyomda, Budapest, 1997, 119.o. 39 A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai (szerk. Diós István), Szent István Társulat, Budapest, 2000, 661.o. 19
képére teremtett létünkből, Isten szabadságában való részesedésünkből ered (Sir 15,14). Ennek segítségével az ember saját maga képes keresni Teremtőjét, és hozzá szabadon ragaszkodva eljuthat a boldog tökéletesség teljességére. A szabadsággal való élés joga az emberi személy méltóságától elválaszthatatlan követelmény. Létezése és megvalósítása a jó és a rossz cselekedetekben hitigazság 40 ( vö. Ter 4,7; MTörv 30,15-20; Józs 24,15; Jn 5,40; 2 Pét 2,19; Gal 2,4; ). Az ember nem mondhat le róla, mert akkor önmagát adja fel, kiszolgáltatja magát az ösztönök hatalmának, nem lesz többé szabad, hanem isteni végzet szerint szolga, a bűn rabja (Jn 8,34; Róm 1,24; 6,17). Az emberi szabadság felelőssé teszi az embert tetteiért, de felelőssége csökkenhet vagy megszűnhet tudatlanság, figyelmetlenség, erőszak, félelem hatására. Az ember csak akkor szabad igazán, ha hivatva érzi magát az erkölcsi jó megvalósítására. Az emberi szabadság, mint a lét transzcendentális sajátossága csak akkor éri el a teljességét, ha az ember maga eléri a szellemi személy tökéletességét. Az ember tehát csak akkor szabad teljesen, ha a Legfőbb Jó, Isten alá van rendelve (2 Kor 3,17), azaz az erkölcsileg rossz cselekvés csábításakor képesnek érzi magát az ellenállásra, uralkodni tud önmagán. Az Újszövetségben Krisztus szerzi meg, szerzi vissza nekünk az igazi szabadságot, melyet a bűn következtében elveszítettünk (Jn 8,36; Gal 5,1). 2.1.2. A személyes emberi élet kezdetének kérdése Hogy pontosan mikor kezdődik az emberi élet, döntő az abortusz kérdésében, hiszen az erre adott válasz dönt arról is, hogy vajon védeni kell-e és milyen mértékben a keletkező életet. Az élet pontos kezdetének kérdésére adott válasz, mivel itt egy Istenben gyökerező titokról van szó, nem egységes és egyik tudomány sem szolgál végső bizonyítékkal. Továbbra sem határozható meg pontosan, hogy melyik percben vagy másodpercben lép a létbe az új ember. Az egyén pontos kezdetét, legalább mostanig, éppúgy lepel borítja, mint az emberiség kezdetét. 41 Ez viszont nem kérdőjelezheti meg a keletkező élet szükséges védelmét, hanem sokkal inkább megerősíti az ember 40 Az Egyházi Tanítóhivatal Megnyilatkozásai (szerk. Fila Béla - Jug László), Örökmécs Alapítvány, Kisterenye-Budapest, 1997, 531.o. 20